Úgy bántak velem, mint egy gyengeelméjűvel

2011.05.17. 06:00

T.Cím!


Sajnos, amit a cikkben olvastam, nem egyedi történet. Tudom, hogy az egészségügy nehéz helyzetben van, ezért sok mindent meg is értek.....de az udvariasság, kedvesség, együttérzés, emberség...nem kerül pénzbe!


A Péterfy kórházzal nekem is rossz tapasztalataim vannak. Házi orvosom beutalt vérnyomás ingadozásom kivizsgálására. Ez egy nagyon rossz állapot, mert egyik pillanatról a másikra, a normális vérnyomásom 200-ra felmegy, magas pulzus számmal. Nem akarom részletezni, de halálfélelme van az embernek, főleg, hogy nem tudja, mitől van rosszul. Az orvos aki felvette az adataimat, finoman szólva, kissé ideges volt, mert sietett, ugyanis Amerikába indult másnap reggel egy konferenciára. Ezt legalább ötször elmondta nekem.

 


Kérdéseimre nem válaszolt, sőt minden ok nélkül elkezdett ordítani, hogy őt mennyire rosszul fizetik és már másnap indul a gépe, de neki még mindig bent kell lennie. Nagyon kínosan éreztem magam, sajnálva őt, de magamat is, mert éreztem, hogy nem jó helyre kerültem. Kaptam egy ágyat, és aztán másnap reggelig a kutya sem nézett rám. A vérnyomásomat meg sem mérték. Délben jött kb. 5 ember fehér köpenyben, megálltak az ágyamnál és mondta az egyik, "na, hogy van a mi kis pánikbetegünk"? Ezzel el is mentek, kb. fél perc alatt. Én néztem, hogy mi van? ezek rólam beszélnek? Mi az, hogy pánikbeteg????? Persze, tudom, hogy mi ez a betegség, de ránézésre, meg az adataim felvétele közben, talán nem lehet megállapítani.


Később bejött a nővér, bekötött egy infúziót....nem tudom mi volt benne, de nagyon rosszul lettem tőle. Jeleztem a szobatársamnak, hogy hívja a nővérkét, mert mindjárt elájulok. Azt mondták, nem lehetek rosszul, mert még keveset kaptam az infúzióból.......Aztán mégis bejött egy nővér, megsajnált / Ő volt az egyetlen ember!/ és kihúzta a csövet. Kb. 2 óra múlva már fel tudtam kelni az ágyból, nem volt nálam mobil, ezért kivánszorogtam telefonálni, de alig tudtam menni. Felhívtam a férjem, hogy jöjjön értem. Aláírtam egy lapot, hogy saját felelősségemre távozhatom a kórházból, melyben két fél napot töltöttem el, és ahol egyszer sem mérték meg a vérnyomásomat.

 


Kb. egy hónap múlva kaptam a kórházból egy levelet, melyben tájékoztatnak, hogy két hétig feküdtem bent, és a pofátlanság teteje: legalább 10 féle vizsgálatot végeztek rajtam, és a vizsgálat eredménye is fel volt tüntetve.


Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek...Én nem vagyok egy feljelentgetős tipus, nem törődtem vele, ráadásul azóta egy normális helyen, egy rendes orvos, megfelelő gyógyszerrel beállította a vérnyomásomat és én nagyon jól vagyok.Egy biztos, a fent idézett kórház közelébe sem kívánok menni, még sétálni sem.


Ami így utólag fáj:


az udvariatlanság

 

nem néztek embernek

 

kiabáltak velem a vizitnél úgy bántak velem, mint egy gyengeelméjűvel

 

nem közölték, hogy mi van az infúzióban és miért kapom


és a fentiek, nem pénz kérdése

 

a csalásról már szót sem ejtek


Magamról:tiszta, ápolt, jó megjelenésű nő vagyok. Tehát még ez sem lehet "ok" a bánásmódra.


Tisztelettel:
F.Erzsébet

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.17. 07:23:45

Már volt itt szó a pánikbetegségről. A pánikbetegség nem elmebetegség. Ha pánikbetegnek nézték, akkor nem elmebetegnek. A legintelligensebb emberek között is sok a pánikbeteg. Azt a kedves nővért miért nem kérdezte meg, hogy mi van az infúzióban. Biztos vagyok benne, hogy tudta.
Abban igaza van, hogy az udvariasság nem pénz, hanem emberi minőség kérdése.
Ami jó hír: Nincs megkülönböztetés. Ugyanúgy bánnak a rosszarcú koszos emberrel, mint a jó megjelenésű, tiszta, ápolttal/irónia/

serfecs (törölt) 2011.05.17. 07:54:00

@El Visco Stello: a pánikbetegség pszichiátriai "betegség", tehát ha úgy tetszik, elmebetegség. Viszont nem gyengeelméjűség :-)
DE! Ha a háziorvos ingadozó vérnyomással utalta be a poszt íróját és fel is vették belgyógyászatra, akkor nagy valószínűséggel tényleg a vérnyomása okozza a tüneteit. Erre utal az is, hogy egy (ismeretlen) infúzió is kiváltotta azokat.

Dr.laikus PhD 2011.05.17. 08:05:10

@panni75:

"a pánikbetegség pszichiátriai "betegség", tehát ha úgy tetszik, elmebetegség"

Mióta?

trisss 2011.05.17. 08:35:05

"na, hogy van a mi kis pánikbetegünk"? Ezzel el is mentek
:) :) :)

sajnos rám is rám fogták párszor, kár, hogy szervi bajom volt. Négy év után végre megkaptam a kezelést, de túl gyorsan emelték a hormont, így akkor is pánikbeteg voltam (pajzshormon túladagolási tünetekkel)
Szerencsére pánikbeteg sose voltam.

2011.05.17. 08:36:05

@Dr.laikus PhD: @panni75: És mióta elmebeteg minden pszichiátriai gondozott? Be kell rúgni köztéren és hülyeségeket beszélni, és már bent is vagy. Sokak a családi problémájukat viszik be, stb.

trisss 2011.05.17. 08:41:54

egyébként a felkészültebbek visznek be magukkal vérnyomásmérőt és gyógyszereket is.
:)

serfecs (törölt) 2011.05.17. 08:50:42

@Dr.laikus PhD: nem pszichiátriai betegség?

@ReignOfdark: jó, ez jogos :-)

2011.05.17. 09:06:38

Ami így utólag fáj:

az udvariatlanság

- Szomorú, de az orvosok közt is van ideges és faragatlan.

nem néztek embernek

- Ez miből jött le? Vízbe raktak, hogy a kopoltyúiddal lélegezz?

kiabáltak velem a vizitnél úgy bántak velem, mint egy gyengeelméjűvel

- "Délben jött kb. 5 ember fehér köpenyben, megálltak az ágyamnál és mondta az egyik, "na, hogy van a mi kis pánikbetegünk"? Ezzel el is mentek, kb. fél perc alatt." -> Ebből nem ez jött le.

nem közölték, hogy mi van az infúzióban és miért kapom

- Pszichiátrián (ha ott volt), bár ezt nem értem*, általában nem közlik.

és a fentiek, nem pénz kérdése

- Ez miért fáj?

a csalásról már szót sem ejtek

- Ez meg sajnálatos és közismert dolog, a finanszírozási lyukakat tömik be így, nem veled akarnak kitolni. Mondhatnánk úgy is, hogy ennek köszönhetően volt tiszta ágyad.

*Vérnyomásproblémákkal jó kérdés, hogy pontosan milyen osztályra küldte a ho. a kedves posztolót. Gyanítom, hogy nem pszichiátriára.

nokeka 2011.05.17. 09:20:24

Elég zavaros egy poszt.
Egy biztos, ha hirtelen nagy fokú vérnyomás és pulzus kiugrásai vannak a posztolónak, akkor azt érdemes kivizsgáltatni. Mert ez akár könnyen egy szekunder hipertónia is lehet, ami meg lehet, hogy gyógyítható.
Ezért lehet, hogy a legrosszabbat tette magával a posztoló, mikor lelépett a kórházból.

Dr.laikus PhD 2011.05.17. 09:22:45

@nokeka:

Elment orvoshoz...

"ráadásul azóta egy normális helyen, egy rendes orvos, megfelelő gyógyszerrel beállította a vérnyomásomat és én nagyon jól vagyok."

nokeka 2011.05.17. 09:31:48

@Dr.laikus PhD:
Attól még igaz, amit írtam.

Dr.laikus PhD 2011.05.17. 09:31:51

@ReignOfdark:

Gondolom nem tartják ott huzamosabb ideig.
Diagnózis felállítás már orvos dolga.
Ha nem delirium tremens nincs ok bent tartani.

Az meg a visszaélés teteje ha jogosulatlanul (ugye bírói végzés kell a benntartáshoz) mégis pszichiátrián tartanak nem oda valókat.
Nem is igazán értem....

Ha arra gondolsz, hogy pszichológus kéne nekik és nem gyógyszeres kezelés, akkor értelek, de hát ez egy jó pénzes szakma, állományban már ott sincs ahol nagyon kéne.

Az biztos, hogy volt az életemben fejbe vágó élethelyzet amikor tényleg pszichológusra lett volna szükség, maradt a pszichiáter aki gyógyszert írt, de rálátásom persze nem volt a problémámra.
Majdnem kórház lett a vége.
A szerintem egy havi probléma jó egy éves kínlódássá vált.
A pszichiáter fásult volt és elfoglalt én meg rettentően utáltam érte. :(((

Dr.laikus PhD 2011.05.17. 09:34:09

@nokeka:

Mitől lenne igaz?
Tudta miért van ott, nem arra kezelték.
A lehető legjobbat tette, elment orvoshoz és nem várta meg amíg végleg félre kezelik.

Igazad lenne, ha nem a posztoló írására reagálsz.

nokeka 2011.05.17. 09:37:59

@Dr.laikus PhD:
Akkor nincs igazam.
De örülök, hogy neked meg igen... :)

Dr.laikus PhD 2011.05.17. 09:45:38

@nokeka:

Szerintem te is jobban éreznéd magad, ha azt értenéd a szövegekből amit a nyilvánvalóan laikus megírt.

Visszanézve szinte minden írásod szerint csak jó és tökéletes ellátás létezik.
Nyilván TE vagy az aki így jár el.

Akik ide írnak nem ezt tapasztalták.

Ezen megsértődni és főleg végletekben gondolkodni, méregből nem megérteni mit írtak nem érdemes.

2011.05.17. 09:57:10

@Dr.laikus PhD: Szegényem :-(
Látszik nem édesanyám kezei közé kerültél, ő mindig minden beteg sorsát átérzi. Mondjuk az orvoslás egy másik végletét képviseli, ha üvöltöznek vele a betegek, ő diszkréten mosolyog.

Ez a pszichiátrián benntartás érdekes dolog... van zárt osztály a közveszélyesekkel, geronto-osztály főleg demensekkel, stb. Az alkoholisták, ha együtt akarnak működni, tényleges kezelést kapnak és az nem egy-két napig tart. Na mindegy, csak a lényeg, hogy sokféle beteg van pszichiátrián, van, akit mentő hoz be, és aznap, saját lábán távozik pár életvezetési tanáccsal, amiknek a segítségével már nem látja a pókokat a falon, vagy nem érzi a testében furkálódó férget.

A gyógyszeres kezelés hol segít, hol nem, de azért teljes hülyeségnek sem mondanám.

nokeka 2011.05.17. 10:03:38

@Dr.laikus PhD:
Sosem arra fókuszálok, amire a posztolók panaszkodnak. Az számomra mellékes. Bár tudom, hogy a többségnek meg épp az a lényeg.
Amúgy meg az érzéseimet bízd nyugodtan rám! Kicsit vicces olvasni, hogy miket feltételezel rólam, egy ismeretlen ismerősről... :)

serfecs (törölt) 2011.05.17. 10:08:15

@ReignOfdark: erről tudnék írni egy elég szép történetet... Nemcsak a közveszélyes vethető alá kényszerkezelésnek, hanem az önveszélyes is. Papíron. A valóságban viszont hallani sem akarnak arról, hogy pl egy több öngyilkossági kísérleten átesett súlyos drogfüggőt akarata ellenére kezeljenek.

Desiderata 2011.05.17. 10:11:11

Hát egy biztos:adrenalintermelő tumora nincs. :))

2011.05.17. 10:30:08

@panni75: Na igen, ennek két oldala van. Egyrészt a ténylegesen elmebeteg _magáról_ kéne azt mondja, hogy elmebeteg, és így kezelésért folyamodnia. A másik oldala pedig az, amről a Pszichiátriai és Idegklinikán (upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1a/Psychiatrische_Nervenklinikk.jpg) Berlinben évente megemlékeznek mint intő példa. Az Enthumanisierung, meg a Neue Ethik. Volt szerencsém a nyáron végighallgatni egy jó előadást erről (www.bmm.charite.de/aktuelles/ChariteGeschichten.html), jelenleg az az álláspont, hogy a kéretlen gyógyításnál elmeorvostan terén nincs rosszabb.

2011.05.17. 10:36:00

@panni75: Még annyit, hogy én alapvetően egyetértek ezzel, mert mindenki döntsön a saját teste felett, valamelyest ismerje meg a reá váró dolgokat, aztán ha önként bevállalta a kezelést és az azzal járó kockázatokat, utána ne nyafogjon, mert az pipogyaság.

2011.05.17. 10:41:28

Most akkor csak én nem látom, vagy nincs leírva, milyen osztályra utalták be? Ha nem mértek vérnyomást, mire kapott kezelést, infúziót? A pánikbetegség tünete lehet vérnyomás ingadozás? Ha infúziót kap, és nem eszméletlen, miért nem kérdezi meg, mi van az infúzióban?

Széphalmi Izett 2011.05.17. 10:45:16

Megértem a posztolót...
Vérnyomás... Ezerrel nyomják, hogy rendszeresen ellenőriztessük, vagy mérjük otthon. Közben meg igazából nem veszik komolyan. Hogyan jutottam erre a következtetésre? Évek óta magas vérnyomással küzdök, - nem iszom alkoholt, nem dohányzok, egészségesen táplálkozom. Még is itt van ez a rém. Családunkban sajnos ez gyakran előfordul. Édesapám is agyvérzésben halt meg. Tavaly nyáron volt rajtam egy 24 órás vérnyomásmérő. Voltak olyan értékek, mint pl. 210/115 és hasonlók 3x is. Kiértékelésnél azt mondták, valószínűleg nem jól mért a vérnyomásmérő. Na, de miért pont ennél a 3 értéknél, a többit ugyanis elfogadták. Amikor ezek az extrém értékek voltak, nem éreztem jól magam, meg egyébként sem, amikor ilyen a vérnyomásom. Megfigyeltem, főleg az alsó érték visel meg mindig nagyon, ilyenkor nagyon fázok, remegek, stb. De még soha senki nem magyarázta el, hogy ez mitől van. Valószínűleg már sosem tudom meg. Régen ilyenkor rohantam az orvoshoz, ügyeletre, mert féltem. Most is félek, de már nem megyek. Tudom, nem szabad drasztikusan csökkenteni... Elsőre elszopogatom egy 25 mg Tensiomin felét, ha nem használ, akkor a másik felét, ha az sem, akkor egyben egy 25 mg-ost...

Hatodéves 2011.05.17. 11:04:53

@Dr.laikus PhD:
Mi van Veled, Laikus?

Egyébként ki mondta, hogy pichire került? Ingadozó vérnyomás kivizsgálása céljából??

Nincs is pszichi a Péterfyben:

www.peterfykh.hu/index.php?option=com_content&view=category&id=43&Itemid=65

Szerintem belgyógyászaton volt, de azt hitték, hogy pánikbeteg. A tünetek leírása alapján nem is zárható ki, hogy legalábbis részben lelki összetevője van, "halálfélelmem volt" stb. De ettől függetlenül is lehet magas vérnyomás betegsége, és a pánikbetegség diagnózisához azért kell organikus kivizsgálás is, főleg, ha nem tipikusak a tünetek. 24 órás vérnyomásmérés, hasi ultrahang, labor, EKG lett volna a minimum.

@panni75:
Teljesen igazad van: aki valamilyen diagnózist kap pszichiártián, annak pszichiátriai betegsége/ideiglenes problémája van. Pszichiátria = elmegyógyászat, tehát az elme betegsége.

DE. A köznyelvben az "elmebeteg" szó esetleg a szellemi fogyatékosokat de sokkal inkább a szkizofréneket jelöli. Emiatt nem célszerű azt mondani, hogy egy pánikbeteg elmebeteg. Pszichiátriai betegsége van, ez tény.

Ugyanúgy, ahogy mondjuk belgyógyászati betegség az egy-két nap alatt gyógyuló ételmérgezés, az életre szóló gyógyszerszedést igénylő lupus és a hasnyálmirigy-rák is.

Ezért az, hogy valakinek "belgyógyászati betegsége van", nem mondd semmit. Ilyen a "pszichiátriai betegség", az is lehet egyébként hibátlanul funkcionáló ember átmeneti életvezetési krízise is, de lehet olyan súlyos depresszió, ami az önálló életvitelt lehetetlenné teszi és lehet dementia, szkizofrénia stb.

Hatodéves 2011.05.17. 11:21:38

@Hatodéves:
pichi :D = pszichi = pszichiátria

Hatodéves 2011.05.17. 11:30:54

@Dr.laikus PhD:
Nem tartanak ma már senkit "jogosulatlanul" a pszichiátrián. Akut felvétel esetén bent lehet tartani valakit akarata ellenére, de 24 órán belül értesíteni kell a bíróságot, és három tagú bírói szemlének kell (azt hiszem, három napon belül)engedélyeznie a további bent tartást.

A pszichiátria hiányszakma jelenleg, vannak olyan egyetemi klinikák (!) jelenleg, ahol 50 ágyra jut egy orvos. :(

@ReignOfdark:
Azért ezt pontosítsuk, kérlek. "A gyógyszeres kezelés hol segít, hol nem, de azért teljes hülyeségnek sem mondanám."

Meghatározott indikációjuk van a gyógyszereknek, megfelelő dózisban, indikációval megfelelő szer gyakran az egyetlen szakmailag korrekt terápia. Ha összevissza adják, akkor persze többet árt, mint használ. Ugyanakkor a megfelelő gyógyszerelés elmulasztása ugyanúgy műhiba.

A TB nagyon kevés pszichoterápiát finanszíroz Magyarországon sajnos, így kevés az alternatíva. A pesti klinikán van pszichoterápiás osztály, hónapokat várnak a betegek, hogy oda kerüljenek.

Sajnos.

Hatodéves 2011.05.17. 11:31:52

@Hatodéves:
Nem tudok már fogalmazni se :( Elnézést a csapnivaló stílusért.

serfecs (törölt) 2011.05.17. 12:17:57

@ReignOfdark: amit az önkéntes kezelésről írsz, alapvetően jogos, a probléma azzal van, hogy egy drogfüggő nem tudja felmérni azt a hihetetlen testi és lelki kínt, amit a megvonás okoz. Ezért beleugranak a kezelésbe, talán végig is csinálják (-bóbiskolják, mert meglehetősen le vannak szedálva), de pár hét nem elég egy heroinfüggőség leküzdésére. Nyilván egy alkoholistát vagy bipolárist ne kezeljenek akarata ellenére, de egy drogfüggő az más kategória.

@Hatodéves: pontosan erre gondoltam. Amit pszichiátrián kezelnek, az pszichiátriai betegség=elmebetegség. Minden pejoratív felhang nélkül. És nem beszélek könnyen, mert betű szerint értelmezve a gyerekem is elmebeteg. Az, hogy a köznyelv hova degradál bizonyos szavakat, már más kérdés. Nagyon sokan már az ideggyógyászt is dilidokinak tartják(!!!)

2011.05.17. 12:22:41

@Hatodéves: Tisztelettel, kollegina, de melyik NEM hiányszakma? :-)

A farmakoterápia a pszichiátriában nyilván alap, amit leírsz, az nyilván igaz. De az, hogy szakmailag korrekt, még nem jelenti azt, hogy hatásos.

Abban elvitathatatlanul igazad van, hogy pongyolán fogalmaztam, mert ebből az is következhetne, hogy véletlenszerűen hat.

2011.05.17. 12:24:14

@panni75: Húúú, ettől a dilidokitól Leroi kiakadna rendesen...

bakela 2011.05.17. 12:30:56

A Péterfyből távozva a kedves poszter jobban tenné, ha mexámolná a veséjét!

Irkutszk 2011.05.17. 13:33:16

Sajnos olyan kort élünk, hogy szégyen elmenni pszichológushoz vagy pszichiáterhez, pedig lehet, hogy lelki egyensúlyunk megtartásához igenis fontos lenne. Jelen posztban is a kedves beteg ahelyett, hogy komolyan venné a feltevést, és kivizsgáltatná magát, inkább tagadja még a lehetőségét is annak, hogy ilyesmi problémája lenne. Nem, egyáltalán nem biztos, hogy pánikbeteg, de a vérnyomásingadozást az is okozhatja. Ergo: el kell indulni szervi alapon és lelki alapon is a diagnózis útján, ha ennyire ismeretlen a tünet oka.

Dr.laikus PhD 2011.05.17. 14:27:15

@Hatodéves:

www.peterfykh.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=84&Itemid=113
Igaz, hogy valaha nem Péterfy volt, de ma hozzá tartozik.

Senki nem mondta, hogy pszchire került én állítom, hogy a pánikbetegség nem pszchiátriai kórkép.

Egyébként nincsen semmi velem, kicsit több a kezelés utáni kortizon, kevesebb a türelmem és nehezen viselem, hogy olyanról folyik a polémia amiről szó nincs a blogoló szövegében.

Egyértelmű hipertónia amit a siető orvos és másnap a vizitelő orvosok rosszul értelmeztek.

Elment szakemberhez és beállították a vérnyomását.
Köszöni jól van.
Ezt tartalmazza a szöveg, na meg az elégedetlenséget az elbánás minőségével kapcsolatban.

Lehet ennek kapcsán beszélgetni, de nem a blogoló betegségéről, mintha valami más lenne, mint ami....

De tényleg bennem van most sokkal-sokkal több tesztoszteron. :))

Hatodéves 2011.05.17. 14:46:12

@Dr.laikus PhD:
Csak ezt hiába állítod, mert az. Minden szakmai klasszifikáció, BNO, DSM IV. (előbbi a betegségek nemzetközi osztályozása, utóbbi a pszichiátriai diagnózisok osztályozása, bocs, nem tudom a pontos nevét). A pszichiátriai tankönyvben szerepel, a szorongásos kórképek közé tartozik.

Kicsit tényleg türelmetlen vagy mostanában, de mindegy, öröm, hogy itt vagy :D

El Visco Stello (törölt) 2011.05.17. 14:52:31

Lehet itten kérem szemantikázni, de a köznyelvben az elmebeteg őrültet, bolondot jelent.
Szerencsére a posztolót sem egyiknek, sem másiknak nem nevezték.

Utiz 2011.05.17. 14:58:55

@nokeka: Már nem bírtad magadban tartani ugye ? Amúgy öröm , hogy itt vagy :)

Dr.laikus PhD 2011.05.17. 15:00:54

@Hatodéves:

Várom a DNS vizsgálatot az is frusztrál persze. (Her2: pozitív++ , 6-ból 4 nyirokcsomó áttét, műtét csillagos 5-ös tökéletes szélek.) Ez is csak azért zavar, mert látni akarom a célt, nekem ehhez ezt tudnom kell én egy távolabbra tervező típus vagyok...

Most olvastam az új osztályozást, igen igen lemaradtam.
Én még a klasszikus osztályozást ismerem, sokkal jobb a jelenleginél, de ez laikus magánvélemény.

Amúgy azért szokott piszkálni, ha valaki nem ért egy szöveget, de max. nem írok... :-))

adamantium 2011.05.17. 16:25:36

az az igazság, hogy leterhelnek az ilyen hazugságok, unom, hogy minden nap ez a műsor megy, mintha a Mónika show lennénk

serfecs (törölt) 2011.05.17. 18:09:06

@El Visco Stello: lehet itten szemantikázni, csak nem értem, miről beszélünk, amikor az elmebetegséget Te említetted meg először. A posztoló ugyanis gyengeelméjűséget írt... ;-))

El Visco Stello (törölt) 2011.05.17. 18:44:44

@panni75:
Lehet itten kérem szemantikázni, de a köznyelvben az gyengeelméjű őrültet, bolondot jelent.
Szerencsére a posztolót sem egyiknek, sem másiknak nem nevezték.

Csak Neked.

cochran 2011.05.17. 19:40:43

- "Délben jött kb. 5 ember fehér köpenyben, megálltak az ágyamnál és mondta az egyik:...":DDD
Nos, lehet, hogy az öt ember mindegyikének be volt kötve a szeme és megfogta a beteg egy-egy testrészét.
Aki a fejét fogta, egy sebész, kijelentette, hogy tyű, életemben nem tapiztam egy ekkora lipómát...
Aki a karját fogta, egy urológus, azt mondta, hogy vakvarjú legyen, ha még vizsgált egy ilyen hosszú-hosszút és többszörösen megtöretettet...
Aki a mellkasára tette a kezét, egy gégész, megszólalt, jééé, ennek dobog a dobhártyája...
Aki a lábát ragadta meg, egy onkológus: uramisten, láttatok még egy ekkora teratómát?
Mire az ötödik csak állt, gőgösen végigmérte őket a kendő alól és megszólalt: diplomákat ide skacok, rá kell gyújtanom egy sodort szivarra. Ez egy pánikbeteg.
Ő volt a psychiáter.

tbjárulékfizető 2011.05.17. 20:58:53

@Dr.laikus PhD: A kortizonos állapotot ismerem, más így a világ, idegesítő minden.
Segít a fizikai terhelés, amennyit megengednek az orvosaid. az után kicsit elnézőbb leszel.
A pánik beteghez meg annyit, hogy a hasonló tünetek miatt a 90-es évek végén a munkahelyemről vittek orvoshoz, már menni sem tudtam, olyan gyógyszereket kaptam, amik ideiglenesen segítettek, a pulzusom normális közeli lett, de ezek néhány hét után más, újabb rosszulléteket okoztak. Végül a kedvenc természetgyógyászomat felkerestem, aki a nyaki csigolyáimat kimozgatta. Amit értettem abból, amit mondott, az az, hogy a feszültségtől, rossz testtartástól az itt lévő izmok megfeszültek, nyomták a nyaki csigolyáknál futó idegeket, így a szívideget is. Hogy ebből mi igaz, nem tudom, de kb. 10 évig nem volt gondom gyógyszerszedés nélkül sem a szívritmusssal, sem a vérnyomással és nem voltam pánikbeteg.
Lehet, hogy ez anatómiailag butaság, nincs is ott ilyen ideg, de ez az eredmény szempontjából nem releváns, a javulás azonnali volt és tartós.

serfecs (törölt) 2011.05.17. 21:14:36

@El Visco Stello: igen, a gyengeelméjű valóban azt jelenti. És a köznyelvben sajnos az elmebeteg is :-(
És sajnos még mindig vannak olyan idióták, akik a Down-kóros embert mongol-idiótának hívják :-(

Heszi421 2011.05.18. 14:50:44

Lehet, hogy Péterfy-ben a pánikbeteg szó a hipochonder asszociációja? Ja és miért volt bent 2,5 napot ha meg sem mérték a vérnyomását? És miért nem mérték meg? Egyáltalán mit csináltak 2,5 nap alatt? És miért számláznak ki pofátlanul 2 hét bent töltött időt és 10 különböző vizsgálat díjait?

Állítsuk meg a ......... 2011.05.19. 09:33:10

@Heszi421:
Igazad van.
Mióta pánikbetegség a magas vérnyomás?
Belgyógyászaton sokan járnak hasonlóan:)))

Remélem az orvosod ottragadt Amerikában.

Állítsuk meg a ......... 2011.05.19. 09:35:07

JAV:
Belgyógyászaton sokan járnak hasonlóan:(((
Talán nyugtatókat nyomtak beléd.
Ideje lenne utánézni a kórlapodnak és feljelentést tenni a kórház ellen.

mákonya 2011.05.19. 20:50:52

@ReignOfdark:
"a csalásról már szót sem ejtek

- Ez meg sajnálatos és közismert dolog, a finanszírozási lyukakat tömik be így, nem veled akarnak kitolni. Mondhatnánk úgy is, hogy ennek köszönhetően volt tiszta ágyad."

Khm....., khm.....,és most nem éppen politikai szempontból.....,

mákonya 2011.05.19. 21:05:40

@valakik rémálma:
Tessék mondani, mikor érzéstelenítés nélkül végeznek kisebb sebészeti beavatkozásokat és el van számolva az OEP felé az érzéstelenítő, az is a mi érdekünkben történik? Mikor a hozzátartozóknak nincs kedvük a nagyszülőkről gondoskodni és adnak egy kis ösztönzést a dr. úr zsebébe, miközben állami közpénzeken fekszik az orvosi ellátásra nem szoruló nagyszülő az adott intézményben az is a mi érdekünkben történik? Ha nem kapok számlát a magán rendelésen, de azért a "mélyen tisztelt" doktor úr elszámolja a vizsgálatot olyan beavatkozásokkal együtt, amik meg sem történtek az is az én érdekem? Igen mehetek a sóhivatalba is akár, mert a kollégák vagy félelemből vagy érdekből hallgatnak, pedig pont az ilyen dolgok miatt csökken az orvosok társadalmi megbecsülése.

Egy volt kórházi "rendész" hülye gyereke".

adamantium 2011.05.19. 22:47:08

@valakik rémálma: ha annyira értesz hozzá akkor rájönnél, hogy az amit egy kisebb sebészeti beavatkozásért el tudok számolni az nem fedezi az atraumatikus fonal árát, ha tehát nem akar csődbe jutni a kórház akkor kicsit csal az állammal szemben, azzal az állammal szemben ami leszarja az állampolgárait amikor nevetséges összegeket ad a kezelésükre. de nem értesz hozzá hiába is állítod

Irkutszk 2011.05.19. 22:57:06

@valakik rémálma: Egyszer nézd meg - nem is a magán-emberorvos, csak - az állatklinika árait, mi mibe kerül; és hasonlítsd össze azzal, amit az állam fizet egy kórháznak az emberek ellátásáért.

mákonya 2011.05.19. 23:17:11

@adamantium: Ahha........, persze......, már hogyan is érthetnék hozzá, bőrelváltozás eltávolítása "lézerrel"....., Nahh itt milyen fonalak használnak?
Pontosan tudom, hogy alacsony a finanszírozott összeg, de mikor ez egyeseknél a pofátlanság határát súrolja a beteg kárára az azért már erősen bosszantó. Mert mit érdekel engem, hogy mit irkálnak ki a nevemre, addig míg közvetlenül nem az én káromra történik.
Vagy mikor a szájsebész érzéstelenítés nélkül varrja össze a beteg ínyét? Ez így tényleg rendben van? Ezt lehet a finanszírozásra fogni? Tudjuk hülye, ostoba vagyok, aki nem ért hozzá......, stb. csak akkor árulja el nekem valaki, hogy közben hogyan engedheti meg magának ua. az eü. intézmény, hogy orvosi ellátásra nem szoruló nyugdíjasokat "lásson el".

adamantium 2011.05.19. 23:29:56

@valakik rémálma: te olyan embernek próbálod eladni a hülyeségeidet és a hazugságaidat aki a rendszerben dolgozik és ezt a játékot játssza az OEP-pel évek óta nap mint nap. ne próbálj engem ilyenekkel ámítani, keress magadnak balekokat akiknek el tudod adni esti mesének.
mondom én, hogy fogalmad sincs az egészről, az ambuláns beavatkozásoknál én egy karcolásra a kezeden simán elkódolok 20 ezer német pontot, úgy, hogy nem tud belekötni senki, te meg jössz ezzel a lézerrel ROFL

mákonya 2011.05.19. 23:31:22

És nem mondom egy szóval sem, hogy mindenki ilyen, sőt még azt sem, hogy a többség így viselkedne, de hiába is mész akárhová semmi sem történik, mert vannak vidéki kiskirályúságok, ahol vannak királyok a többiek meg hallgatnak.

mákonya 2011.05.19. 23:44:19

@adamantium:
Szerinted önmagában mit érdekel engem, hogy mit és mennyit számolsz el, ha kaptam volna érzéstelenítőt? Elárulom még meg sem néztem volna az adatokat.
De ha már ennyire jól megy, akkor légyszíves a vidéki kollégákat is megtanítani a trükkökre, hogy ne mi legyünk a "szenvedő" alanyok.

mákonya 2011.05.20. 00:10:55

ui.: Nyugodtan le lehet élből hülyézni a másikat és hazugnak is lehet nevezni csak akkor nem kell meglepődni, hogy a másik oldalban nincs meg a kellő tisztelet és társadalmi megbecsülés Önök iránt, egy-két ilyen fentebb írt tapasztalat után.

adamantium 2011.05.20. 16:31:42

@valakik rémálma: ennyire sötét embert rég láttam, ha nem érdekel téged akkor miért kürtölöd világgá, megtoldva egy-két valótlansággal is?
az érzéstelenítő a legolcsóbb tétel az egészben azzal nem spórol az ember, mondjuk egy öltésért én sem szoktam érzéstelenítőt adni, az értelmes betegnek el lehet magyarázni, hogy érzéstelenítővel is két szúrás, anélkül is, az értelmesnek mondom.
miért lennél te szenvedő alany ebben a finanszírozási játékban, milyen anyagi károd származik belőle?
bezzeg a kormányt azt nem szidod, pedig az kényszeríti a kórházakat a csalásra, csak az nem jut el az agyadig, mert az orvost könnyebb szidni

mákonya 2011.05.20. 19:09:57

@adamantium:
Sötét vagyok, mint az éjszaka tudjuk, lehet lapozni......., de először is nem állítottam egy valótlanságot sem, másodszor pedig nem egy varratról volt szó, hanem megközelítőleg 20 db egymáshoz közel lévő 3-4 mm-es anyajegy eltávolításáról és azért kürtöltem világgá, ha még mindig nem értenéd, mert pofátlanságnak tartom, hogy nem kaptam érzéstelenítőt, de azért elszámolta. Ha nem járna érzéstelenítő és bármit, bármilyen összegben elszámol totál nem érdekelne, de így szívesen "kipróbálnám" rajta, hogy milyen érzés is.

Szidjam neked itt a kormányt és pontosan melyiket kéred, mert eddig egyik sem volt különb a másiknál? És igen tudom, hogy meg sem közelíti a finanszírozás a minimumot, de csak annyit kellett volna tennie, hogy érzéstelenítésben végzi a beavatkozást és akkor tőlem azt számol el és olyan összegben, amit akar.
Remélem így már érthető........,

adamantium 2011.05.20. 20:31:26

@valakik rémálma: egy 3-4 mm-es anyajegyet kb 1 cm-es babérlevél metszéssel lehet eltávolítani. tehát az legalább 40 metszés, és 40 öltés minimum, ezt dózsa györgy se bírta volna ki pedig ő állítólag a tüzes trónon sem nyafogott. egyébként az elején még az ínyedről, volt szó "a szájsebész érzéstelenítés nélkül varrja össze a beteg ínyét" mégis, hogy lett hirtelen anyajegy belőle?

mákonya 2011.05.20. 20:54:49

@adamantium:
Erről beszéltem főképp, lehet, hogy félreérthető volt, mint az egész mondandóm lényege......, amúgy meg semmilyen bemetszés nem történt csak lézeres eltávolítás..., hogy ez így korrekt eljárás-e azt nem tudom, de akkor is ebből állt a beavatkozás.
És nem esztétikai okokból vetettem le, a bőrgyógyász javasolta, hogy inkább jobb lenne ha......, és lenne is még bőven, de köszi oda többet be nem teszem a lábam.
A szájsebészről meg annyit, hogy többen is panaszolták, hogy érzéstelenítés nélkül végez beavatkozásokat, és lehet, hogy így jobban jár a delikvens, de akkor illene megbeszélni nem csak neki esni a páciensnek, mint a szódás a lovának.

Ugyandehogy (törölt) 2011.05.20. 20:58:02

@valakik rémálma: a lézeres eltávolításnál miért kell varrni is? nem értek hozzá.

mákonya 2011.05.20. 21:00:00

@valakik rémálma: Ja és még megjegyezte közben, hogy ha már ennyire jól viselem, akkor még eltávolít egy párat, köszi annyira nem viseltem jól, de meg sem tudtam szólalni az "élmény hatásától".

mákonya 2011.05.20. 21:04:18

@Babette_:

Egyáltalán nem írtam a lézeres beavatkozásnál varratról........, pont ezt próbálom leírni.

mákonya 2011.05.20. 21:17:17

Hűűűű nagyon elbeszélünk egymás mellett.

1. Eltávolítottak anyajegyeket lézeres beavatkozással, nem volt metszés sem varrat, de érzéstelenítés sem.
2. Adott egy szájsebész, aki nem ad érzéstelenítést p.: varrathoz sem, amivel ugyan lehet, hogy jobban jár a páciens, de akkor illenék vele megbeszélni, mert azért nem kell alapból hülyének nézni a pácienst, hogy ez úgy is túl sötét és úgysem fogná fel.
3. Nem az orvostársadalommal van gondom csak az ilyen mentalitású orvosokkal és mivel ez egy vidéki intézmény nem sok választási lehetőségem van, vagy ők vagy mehetek kuncsorogni itt-ott a fővárosban, mint sokan mások.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása