Egy ujjvágással 230 kilométert kellett utaznom

2011.05.15. 06:00

Tisztelt Praxis blog


Szeretnék segítséget kérni. Inkább csak információt. Leírom a velem történteket, elsősorban nem panaszkodásból, mert végül minden jól alakult, és utána felteszem a kérdéseimet. Terjedelmes és ha nem teszik közzé, megértem.

 


Történet:


Évek óta dolgozok, bejelentve, minden járulék fizetve van utánam. Mivel még házra nem sikerült összespórolnom, ezért albérletben lakok. Nem minden tulajdonos járul hozzá, hogy ideiglenes tartózkodási helynek megjelöljem a lakását, ezért a lakcímkártyámon szereplő cím nem mindig egyezik a valós címemmel. Ezzel nem is volt eddig semmi gond. Nemrég viszont olyan dolog történt, amire még nem volt példa. Megsérültem. Nem nagyon, csak kicsit. A hüvelykujjam vágtam ketté. Nem fájt, nem ért csontig, csak ahhoz volt elég, hogy ne tudjam megszüntetni a vérzést. Többször tekertem rá papír zsebkendőt, rászorítottam celluxszal, de mindig átvéreztem és mindent összekentem magam körül. Hajnal háromkor keltem és már igen fáradt voltam és megint hajnal háromkor kellett ébrednem munka miatt, ezért úgy döntöttem, hogy így délután 17 óra és 18 óra között nem szórakozok tovább. Néhány utcára lakok az Árpád kórháztól. Gyors gugli, telefonszám elő (szeretek telefonon előre érdeklődni). Az úr, aki felvette a telefont, azt mondta, hogy menjek oda nyugodtan ellátásra. Vidáman megcsináltam egy nagy bumszlit az ujjamra papír zsebkendőből és celluxból, hogy kitartson, míg odaérek. Megérkezek, kapuban eligazítanak, hogy melyik épületben hova menjek.


Ablak mögött ülő hölgy, nagyon kedves volt. Végig olyan arcot vágott, mint aki haragszik rám, mert ügyetlen voltam és megvágtam magam. Többször lezajlott egy párbeszéd közöttünk, miután beadtam a TB és lakcím kártyám, és személyi igazolványom:


- Maga miért ide jött?


- Mert megsérültem. Itt lakok pár utcányira, idetelefonáltam, és telefon végén úr azt mondta, hogy idejöjjek.


- De itt az szerepel, hogy nem itt lakik, hanem máshol.


- Ott régen laktam. Jó viszony miatt megtarthattam a lakcímet, a mostani lakhelyemen a tulaj nem engedte, hogy bejelentkezzek a lakásába.


- Akkor sem ide kellett volna jönnie, hanem a kártyáján szereplő lakcím szerint illetékes helyre. És itt különben is elsősorban mentővel hozott embereket látunk el.


- Rendben. Legyen szíves akkor írja le nekem egy cetlire hogy milyen intézménybe kell mennem, hol van, és hogy jutok el oda, és akkor át megyek oda.


- Ha már itt van, ellátjuk, de legközelebb ne ide jöjjön.


- Köszönöm szépen


- Maga miért ide jött? (kezdődött elölről)


- ….


És ez így ment. Azt hiszem három-négy alkalommal zajlott le ez a párbeszéd egymás után, mire visszakaptam mindenem. Bementem oda, ahova küldtek (mármint ahova hangos szóban) és helyet foglaltam.


Nagyjából fél óra várakozás után egy velem egykora születésű srác kijött és megkérdezte, hogy elláttak-e már (kiderült, hogy ő az egyik orvos). Mondtam, hogy nem. Elújságoltam panaszom, majd közölte, meglepő módon, hogy nem ide kellett volna jönnöm, hanem az osztályra:


- Maga miért ide jött?


- Mert a fülképben a hölgy ide küldött.


- Miért nem ment az osztályra? Mi terheltek vagyunk, ők meg unatkoznak


- Rendben, elnézést, életemben először vagyok egészségügyi intézményben, nem ismerem a járást. Merre van? Át megyek oda.


- Ha már itt van ellátjuk de legközelebb ezzel ne ide jöjjön, hanem az osztályra.


- Rendben. Csak hogy legközelebb tudjam… Hol van ez a bizonyos osztály?


- Az osztály ott unatkoznak, és mi terheltek vagyunk.


- Én ezt értem. Csak arra voltam kíváncsi, hogy hol van ez az osztály, hogy legközelebb oda menjek. Van neve az osztálynak? Vagy csak annyi hogy osztály.


- Az osztályra legközelebb, az osztályra (ilyenkor általában kicsit távolinak, üvegesnek tűnt a tekintete). Amúgy maga miért ide jött? (előröl az egész)


Szóval ez a dialóg is lezajlott kb. 3-4 alaklommal egymás után, míg leboncolta a ’kötést’ az ujjamról. Miután segítségemmel sikerült (nem bénázott, csak nagyon finoman akart eljárni, hogy ne fájjon) egy elkerekedett szem és egy ajjaj kíséretében át lettem küldve röntgenre, hogy nem-e ért csontot. Visszatérek szemből a röntgenből, elkezdődik a varrószakkör. Néhányszor még lezajlik a fenti párbeszéd… én próbálom megtudni, hogy mi az az osztály, Ő meg győzköd. Néha arról hogy menjek oda, néha meg csak arról hogy osztály. Egy idő után feladtam és mindenre csak azt válaszolom, hogy rendben, értettem. Ez úgy láttam, hogy feldobja. Megstoppoltak, meg kaptam a röntgent is, kis várakozás után készen voltam az indulásra. Többszöri nekifutásra, sikerült csak kiszednem az orvosból, hogy ne próbáljam kicserélni a kötést, és víz sem érheti. Nem, nem tudom magamtól, életemben most voltam először varrva-kötve. Ráírták a paírosra, hogy másnap délelőtt jelenjek meg sebellenőrzésen és újrakötözésen. Szóltam, hogy baj van. Másnap munkanap van ugyan, de szombat, és én 06-tól 18-ig robotolok. Csak úgy tudok jönni, hogy 05-ig végeznek, hogy munkahelyre még beérjek, vagy egyáltalán nem tudok jönni, mert 18 óra után az első vonatra fel kell szállnom, és le kell mennem Szegedre. Egy hetet ott kell töltenem. A reakció annyi volt hogy nem kötelező, csak melegen ajánlott, és nem érdekli, hogy hogyan vitelezem ki. Csak munkaidőben menjek. Ez eleve marhaság, mert hát munkaidőben nyílván dolgozik az ember, aki meg egy elvágott újjal táppénzre megy… annak gratula Nem mintha olyan helyen dolgoznék ahol ajánlott hiányozni, de manapság ilyenek a munkahelyek. És különbem is Munkanap szombat előtti péntek este valakit berángatni… esélytelen. Na mindegy. Kérdeztem, hogy van-e esélyem arra, hogy egy a munkahelyemhez közeli EÜ intézményben megcsinálják? Azt mondta, hogy megpróbálhatom. És ezzel eltávoztam. Az ellátás minőségére nem panaszkodhatok. Nem fájt, és tisztességesen elláttak, még túl is varrtak (hullámos sebbe azt hiszem 7 öltést raktak).


Eljött a másnap. Kezdtem érezni a tetanusz hatását, de örültem, mert nem ázott át nagyon a kötés. Be is mentem dogozni annak rendje és módja szerint. Körülbelül 09:00 magasságában el kezdtem guglizni, hogy mi van a budai munkahelyem közelében (nagyjából egy óra BKV-ra van a munkahelyem a lakhelyemtől és attól a kórháztól ahol elláttak). Mindjárt találtam valami magán intézményt a szomszéd utcában. Felhívtam őket, és közölték, hogy nem mehetek oda. Ezen a környéken János kórház illetékes. Megköszöntem, gugli, János kórház. Nagyon jó, 10 perc villamossal. Telefon (mert nem szeretek csak beállítani).


- Jó napot, az történt, hogy (elregélem, hogy hogy jártam), és sebellenőrzésre kell mennem


- Én azt nem tudom, kapcsolok valakit


- Köszönöm

 

- Jó napot, az történt, hogy (elregélem, hogy hogy jártam), és sebellenőrzésre kell mennem

 

- Én azt nem tudom, kapcsolok valakit

 

- Köszönöm

 

Itt már valami doktor vette fel:


- Jó napot, az történt, hogy (elregélem, hogy hogy jártam), és sebellenőrzésre kell mennem


- Ide ne merjen jönni


- Miért?


- Maga ide tartozik?


- Nem tudom. Hova tartozok?


- Hol lakik?


- Rengeteg helyen, leginkább a IV és XIII kerület határán


- Akkor menjen a Honvéd kórházba.


- De most itt tartózkodok Budán munkahelyemen 10 percre maguktól


- Akkor se jöjjön ide


- Nem vagyok jogosult ellátásra Magyarországon?


- De igen, a lakcíme szerint.


- Az nekem nagyjából 280 kilométerre van, esély sincs arra, semmilyen eszközzel, hogy odaérjek a megadott időre, és különben is még mindig a gyerek orvosomnál vagyok TB kártyám szerint bejelentve, aki jó eséllyel lehet, hogy már meg is halt. Sose voltam orvosnál.


- Az engem nem érdekel, ide akkor se jöjjön, mert nem látjuk el.


- Tartózkodási helyem szerint Budán tartózkodok, körbe nézek, és Budán vagyok, tehát ide tartozok


- Az nem így működik.


Itt már nem köszöntem meg a segítséget, hanem letettem. Próbáltam sorba hívni kórházakat és egyéb EÜ intézményeket, és mind máshová küldött, volt aki egyenesen haza 280 kilométerre (ahova csak néhány havonta tudok eljutni). Odáig jutottam, hogy előszedtem a guglit és megkerestem a szegedi kórház telefonszámát. Telefonáltam, és azonnal kapcsoltak egy orvoshoz. Elpanaszoltam, hogy hogy jártam, hol láttak el milyen utasításokkal, és hogy pesten senki sem hajlandó megcsinálni az általuk előírt dolgokat, és este kb. 21:15 körül ér vonatom Szegedre, és van-e olyan hely ahol el is tudnak látni és hajlandóak is rá. Egy mély levegő után azt mondta, hogy jöjjön, Ő lesz ügyeletben és el fognak látni. Egyeztettünk címet. Estére már nagyon levert a tetanusz. Belázasodtam, de ettől függetlenül rendben voltam. Állomástól nagy táskával este elsétáltam a kórházig. Bementem, közölték, hogy (nem) örülnek nekem, de ellátnak. Nem volt forgalom, belefértem.


Azt hiszem itt borult ki a bili nálam. Miután bejutottam egy olyan helyre ahol méltóztatnak is ellátni (nagyjából 12 órával azután hogy eredetileg kellett volna), levették a régi kötést, három izével bekenték, majd ráraktak egy új kötést. Nem egészen 3 perc volt az ellátás. Azért voltam bent negyed órát, mert az asszisztens az évek alatt még nem tanult meg készség szinten gépelni. Majd kiengedtek, hogy egy hét múlva menjek vissza kontrollra (természetesen lehetőleg ne oda), esetlegesen már varratszedésre, és ha elkoszolódik a kötés, akkor szakemberrel cseréltessem. Mivel nagyon hálás voltam a szegedi brigádnak ezért lenyeltem a dühömet. Minden egyes egészségügyi intézményben amit felhívtam, kapcsolás és kifogás nélkül azonnal első szóra elláttak volna akkor egy telefonbeszélgetés ideje alatt túl lehettem volna az egészem. És Ők is. Mindegy. Pont egy hetet kellett még Szegeden tartózkodnom. Az egy hetes kontroll/varratszedés már Pesten ért megint. Jött a dilemma, hogy hova is menjek. Éjszakás voltam (18-06). Mivel nem sikerült kideríteni, hogy hova is tartozok, mert csak annyit mondtak mindenhol, hogy nem ide és hogy osztályra (hogy milyen osztály, vagy hogy van-e egyáltalán neve még rejtély), ezért úgy döntöttem, hogy a legjobb az lesz, ha oda telefonálok, ahol az egész kirobbant. Árpád kórházban fel is vették. Elmondtam a panaszom, (elláttak, majd nem akartak ellátni, meg hogy szegeden láttak csak el, és most…), és az úr azt mondta, hogy menjek oda. Már felkészült voltam, és azonnal rávágtam, hogy a doktorurak ahol elláttak, kérték, hogy ne oda menjek vissza, hanem valami osztályra, és nem tudom, hogy hol van a területileg illetékes izé… osztály. Mondta, hogy több helyen is van, de az Árpádban is van bent, jöjjek bátran, csak ne oda menjek ahol voltam, hanem egy emelettel alá, az alagsorba. Visszakérdeztem, hogy biztos? Tutti. Kicsit csodálkoztam, hogy miért fájt azt mindenkinek elmondani, hogy legközelebb egy emelettel lejjebb menjen… na de mindegy.


Munka után korán reggel meg is érkeztem. Szokásos kis fülkében szokásos modorú hölgy… szokásos párbeszéd.


- Maga miért ide jött? (éreztem, hogy idegesen kezd tikkelni a szemem)


- Mert egy órája egy a férfi azt mondta telefonon, hogy idejöjjek.


- Már megint a mittom én milyen Gizi által hozott muki csinálja a fesztivált. Maga nem ide tartozik.


- Rendben, kérem a papírjaimat, és legyen szíves leírni egy cetlire, hogy hova menjek.


- Azt én nem tudom, de most nézem… maga mit keresett szegeden?


- Egy: Budapesten nem volt intézmény, ahol hajlandóak lettek volna ellátni, kettő: ott volt dolgom, ott kellett lennem, mikor ellátásra szorultam, nem önként.


- De miért idejött?


- Itt láttak el először, és itt is mondták először, hogy ne ide jöjjek. Ezért ide telefonáltam, hogy ha nem ide, akkor hova, és azt mondták, hogy mégis ide. Legközelebb szóljanak a telefonosnak, hogy ha valaki odatelefonál, ne hívja oda.


- Jó, de miért hiszi el, amit mondanak? (itt nem válaszoltam, csak egy mély levegőt vettem. Megfogott, igaza van. Miért hiszem el azt a kórházról, amit a nyilvános kontakt telefonszámán mondanak róla)


Itt szerintem megsajnált, és felvette az adataim. Egy órán belül megcsinálták a 3 perces vizsgálatot. Természetesen az egész előtt lezajlott a szokásos párbeszéd.


- Maga miért ide jött?


- Mert megsérültem.


- De itt van a papírjain, hogy a lakhely szerint illetékes… (nem tudom mi a neve a helynek) izébe menjen.


- És az nekem hol van? Mindenki olyan okos, és fújja, hogy ne ide, ne ide. De senki se tudta megmondani, hogy hova kell mennem. Származok innen 280 kilométerről. Budapesten laktam legalább 4 helyen, egy ötödikre van tartózkodási helyem, és ezen felül ugyanúgy lakok még legalább 3 másik városban, attól függően, hogy hol van dolgom.


- nem tudom. Próbálja meg a Béke téren intézményt, lakcím kártyáján van abba a kerületbe tartozó cím, hátha nem kötnek bele, de most ellátjuk.


Hát hiába, egyre türelmetlenebb lettem. Elláttak. Varratot még nem kellett szedni, azt majd négy nap múlva. Ahogy eljött ugyanúgy reggel munkából mentem a Béke térre. Elvették a papírjaimat, és idővel szólítottak. Kiszedték a varratokat. Közben megkérdezték, hogy miért voltam az Árpádban, és hogy miért voltam Szegeden (elkezdett idegesen tikkelni a szemem, de mivel éles izé volt náluk, nem mondtam, hogy semmi közöd hozzá). Lejátszottuk a szokásos párbeszédet. Elláttak és utamnak eresztettek, gyógyultnak nyilvánítva.

 

Kérdések:

 

- Nekem tudnom kellene magamtól, hogy hogyan működik az egészségügy? Sose vettem még igénybe. Genetikus memóriával belénk van kódolva, és én selejt vagyok, mert nem született velem a tudás?

 

- Ha már selejt vagyok van-e olyan hely ahol meg tudom nézni, hogy kihez és hova tartozok ellátás szempontjából? TB kártyámon tényleg még csak a gyermekorvosom neve van, akit nagyjából 10 éve nem láttam. Akkor is csak egy kérdőívet töltött ki rólam, és röhögött, hogy mit keresek nála.

 

- Én Budapesten belül is rengeteg helyen laktam, azon felül több különböző városban is, eltekintve szülővárosomtól és lakok mai napig, ahogy ép a munkám megköveteli. Tényleg az egész országban csak egy helyen vagyok jogosult arra, hogy ellássanak szakszerűen? Ha igen, akkor nem lehetne, az eddig befizetett TB-m elosztani az ország összes egészségügyi intézményének a számával, (ha már csak egy helyen jár kezelés) és a különbözetet visszautalni nekem? Esetleg van-e olyan hely a világon, vagy honlap az interneten, ahol megnézhetem, hogy hol az egy hely, ahol zokszó, fintorgás, kötekedés és mellé beszéd nélkül ellátnak?

 

- Ha nem csak egy helyen vagyok ellátásra jogosult, hol tudom megnézni a listát, hogy hol? Vagy hol tudom megkérdezni? És miért kötekednek, meg próbálnak elküldeni, ha jár az ellátás? Abba, hogy ellátás, bele tartozik az is, hogy kedvesen, és nem úgy, mint akinek a fogát húzzák.

 

- Nekem tényleg kötelességem születési helyemen orvoshoz menni, ahogy több orvos mondta? És ha nincs 10000 forintom vonatjegyre, és nem 6 óra múlva (menetidő) kell az ellátás, hanem 3 óra múlva? Az orvos, akivel a János kórházban beszéltem, azt mondta, hogy egyéni szociális probléma. Tényleg az? Erre a társadalombiztosításom nem terjed ki? Teszem azt essen le a kezem, mert csak szegénynek születtem, hiába dolgozok és fizetek mindent?

 

- Kötelességem tényleg felmondani munkahelyemen, elválni feleségemtől, kitagadni gyerekemet? Mert tulajdonképpen ezt kérték tőlem sok helyen. Ne menjek be dogozni, ne foglalkozzak semmivel, hanem 3 percért vegyek egy 10000 forintos menettérti vonatjegyet, menjek el egy random világ végére, ahol semmi dolgom, és szúrjak el egy egész napot. És egy hét múlva újra. Egy embernek vannak kötelességei. És nem tartom helyénvalónak, hogy mindenki igazítsa az életét néhány bolond aktuális kedvéhez.

 

- Kinek volt igaza? Azt kell megbüntetni, aki ellátott, akár közel volt akár 230 kilométerre Szegeden és azt kell megjutalmazni, aki azt mondta, hogy oda ne merjek menni, pedig csak 10 percre volt tőlem, vagy fordítva? Mindkettő helyesen vagy mindkettő helytelenül nem járhatott el. Egyik büntetést, a másik jutalmat érdemel.

 

- Egy 3 perces vizsgálatért/ellátásért 230 kilométert kellett utazom úgy, hogy bárki bárhol megcsinálhatta volna. Szinte mindenhol előbb vagy utóbb orvos vette fel a kagylót. Mindig panaszkodnak, hogy terheltek és hogy embertelen meg minden. Aki tényleg elfoglalt, az nem ér rá arra, hogy telefonon fél órán keresztül próbáljon megszabadulni egy 3 perces valamitől, ami egyébként is a kötelessége, mert ki lett fizetve neki (fizetem a TB-t). Tapasztalat, hogy az elfoglalt ember nem ér rá semmire, főleg nem beszélgetni. Tényleg terheltek? Nem úgy tünt.

 

- Egy újvágással 230 kilométert kellett utazom, a legközelebb komolyabb bajom van, menjek egyenesen külföldre? Esetleg forduljak hozzánk képest fejlett, kulturált szomszédainkhoz, mint például Ukrajna vagy Románia? Szerintem ott sincs ilyen.


- Ez tényleg ilyen bonyolultan és körülményesen és rosszul működik??? Nem új vesét kértem, csak egy újrakötözést (mint utólag kiderült), és minden orvos azt játszotta, hogy vállán nyugszik a világ minden terhe, és ha el is lát, akkor azt szívességből teszi. (tisztelet a kivételnek, kevéssel volt, mármint kivétel, pedig nagyon sok orvossal sikerült beszélnem a röpke 10 nap alatt) Gondolom, szívességből van a kórházak parkolójában Lexus meg Audi, és szívességből van kacsalábon forgó palota is…

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2011.05.15. 13:21:59

@Irkutszk:
Van benne egy kis Zola és Dürrenmatt is...:D

Duygu 2011.05.15. 13:26:41

@Széphalmi Izett: A sürgősségi elátást megkapja Pesten is, kivizsgálni viszont lehet, hogy nem fogják. Gondolom háziorvosa sincs Pesten, pedig az nem lakcímkártyához kötött.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.15. 13:29:00

@Leroi: Magyar-e vagy? Ennek minden szava Arany. ...no jó, van benne egy-két Petőfi is.

2011.05.15. 13:31:37

@Széphalmi Izett: Az általános rossz szociális helyzetért is az eü a felelős? Nem inkább az általános rossz szociális helyzet a felelős az egészségügy színvonaláért?

Én Pécsett lakom már több éve, és természetesen többtucatnyi ismerősöm is. Ideiglenes lakcíme egynek van, de ő nem egyetemista. Vagy a helyi orvosok szentek, vagy nem tudom, mindenesetre emlékszem, ahogy a koliban is 5-6 bölcsészlányos szoba kis konzíliumot ült a halálos menstruációs görcsökben szenvedő - egyébként cafrang másnapos - barátnőjük felett, és láss csodát, az ügyelet kijött. És adtak nekik ingyen gyógyszert.

A lányok rutinszerűen bejelentkezés nélkül járnak nőgyógyászhoz (jaigen, olyan tíz lány kezdett el rábeszélésemre nőgyógyászhoz járni több év sűrűn váltott partneres nemi élet után egyáltalán, tehát aki megy, az már jó), fogászhoz mindenki kivétel nélkül csak úgy jár, tehát odamegy és vár, eltört kar, varratszedés, stb. több tucat sztorit ismerek, amikor noname (=tehát nem én, mert az biztos csalás, hogy az orvosira járok) embereket láttak el.

Ezen is lehet "tréfálkozni".

Persze az éremnek ez az egyik oldala. A másik meg a rémtörténet, amikor a rezidens (-> szakorvos emigrált) elnézi az esetet, és bélcsavarodást méhen kívüli terhességnek gondol, de végül az a lány is él. Mondjuk ha hozzám jönne be egy 15 centis hascsíkkal, kidobott 75D melltartóval egy szolisszőke huncut nézésű egyetemista lány, első gondolatom valamilyen nemi esemény lenne. Aki ezt szemétségnek tartja, üljön le a Szendrey Júlia utca végéhez, és nézze éjszaka a riadt tekintetű párokat, akik esemény utáni tablettáért jönnek. kb. 90%-os az arányuk

Egyik ismerős egyetem után Bulgáriába ment, ahol az eü dolgozók fele, az ország lakosságának meg tizede elköltözött; azt hiszem, valahol jágör68 is linkelte. A lényeg, hogy ott frissen végzett orvos létére egy kisebb kórházat vezet, tartaléknak van a kistérségben két nyugdíjas, akik vagy horgásznak vagy bejönnek mondjuk műteni. Egyébként ő maga összevissza műt, szüléseket kísér, és kéthetente vasárnaponként ír maileket, amiket talán jobb lenne nem kitenni sehova, de maradjunk abban, hogy legutóbb úgy volt hasi műtétje, hogy az egyik asszisztens éppen tartotta neki a könyvet, ő meg annak alapján nyisszantott meg varrt.

A szomorú az, hogy ezek a példák kevésbé jutnak el az átlagemberhez, mert - hozzáteszem jogosan - visítva félne mindenki, elsősorban én.

Ezen is lehet "tréfálkozni"...

Az pedig alaptétel, hogy senki sem fáradt még el a másik munkájában = senkinek sem könnyű. Legjobb ezt lemérni azon, mikor bölcsész barátnőm társaságában szörnyűségesnek számít így a diplomavédés felé megtanulni kb. 1000-1500 oldal koherens, mesélős szöveget, aminek a sarokpontjai az amúgy is kötelező történelem érettségin is szükségesek és egy keményebb gimnáziumi oktatás mellett kb. nem bukhatnak meg. Ja, és mindezt benyalni 5 (helyett 7-8) évük volt. De hogy ebből volt egy Erasmus-félév (szegény tudós, mit tettek a nevével... forog a sírjában), meg az első két-három, amíg élvezték, hogy végre nem anyu mondja meg, mikor kell lefeküdni; de mondom, ebbe is bele lehet rokkanni. Az meg, hogy 2-3 félévközi ZH, 100-240 minimum kérdés és beugró UTÁN mehetsz KOLLOKVÁLNI 1 (egy) tárgyból őszi-tavaszi szünet nélküli oktatási renddel, az meg nekem fárasztó.

Ezen is lehet "tréfálkozni"...

Széphalmi Izett 2011.05.15. 13:42:23

@adamantium: Valóban sürgősségi ellátást igényelne, de ha meg sem vizsgálják, honnan tudják? A szabály az szabály, vagy is irány az állandó lakhely...
Persze, megértem. De ha hozzám beesik valaki 19,59 perckor, akkor nem küldöm el, ebből kifolyólag sokszor még este fél 9-9-kor itt ott vagyok.
@Leroi: A főbérlők egyike sem fizet adót, mint ahogyan a hálapénz után sem fizetnek. Hálapénzzel egyébként semmi bajom, - főleg, hogy én sosem adtam :-)
@El Visco Stello: Bár milyen elképesztő, de nincs mindenkinek internetje, ha meg még is, ilyen helyzetekben (már, ha tényleg sürgős) igazából nem internetezik. De én mostantól megjegyeztem, hogy OBSI :-)
Nem is mondta senki, hogy a MH. terror az eü. sara. A MH. terror egy tény, Ti meg leb*szátok a jó népet, hogy nem megy orvoshoz. Ja, hazaballagok, másnap meg elballaghatok a munkaügyi központba... Olykor előfordul, hogy a reggel 8-kor kezdődő házi orvosi rendelésre (már 7-kor ott vagyok) elballagok, de 9-ig a sok nyugdíjas miatt képtelen vagyok bejutni, 9-kor meg el kell mennem, hogy 10-re beérjek a munkahelyemre. De ez sem az eü. sara :-) Ez a nyugdíjasok sara :-))) Vagy nem?

pocokpocok 2011.05.15. 13:45:48

elfelejtettem leírni, hogy 10 évvel ezelőtt egy gép hosszantin csontig vágta a hüvelyk ujjam külső felét, épp a körmöt nem vitte, és láss csodát, láttam a csonthártyát, de egy csepp vér nem volt, és du.-ra össze is forrogatott varrás nélkül:doktor urak,hölgyek:leírnák tudományos magyarázatát?

Desiderata 2011.05.15. 13:45:48

@Széphalmi Izett: Egy nagyon fontos különbség van. Ha munkaidőn kívül dolgozol , akkor a saját szakálladra teszed: mégha nem is vétesz hibát, de a beteg beperel, a kórház nem fog a hátad mögött állni, csak azt fogják mondani,hogy a "kolléga munkaidőn kívül, hivatalos felkérés nélkül végzett tevékenységet, ezért mi felelősséget nem vállalunk".

2011.05.15. 13:46:58

@Széphalmi Izett: Kérlek hagyjuk már ezt a szarok a munkahelyek témát, mert szerintem senki sem mondta, hogy dolgozó embernek lenni (orvoshoz járni) egyszerű dolog kis hazánkban.

2011.05.15. 13:48:05

@pocokpocok: Vietnámi tigrisbalzsam?

pocokpocok 2011.05.15. 13:50:48

@ReignOfdark: semmi, a művezető szörnyűlködésén kívül.

adamantium 2011.05.15. 13:53:17

@Széphalmi Izett: volt egy időszak amikor bevezették ezt a területi marhaságot, és azzal fenyegettek, ha területin kívülit látunk el akkor ki kell majd fizessük. ekkor történt az ominózus hódmezővásárhelyi betegtovábbküldés is ami végül is halállal végződött

2011.05.15. 13:55:03

@pocokpocok: Most már biztos, hogy Aloe Vera lesz. Egyik barátom nagymamája bekente vele a halott macskáját, és az is feltámadt még egyszer pár órára.

pocokpocok 2011.05.15. 13:57:26

semmi, komolyan, vasúti csonkolásoknál sem vérzik ki a páciens, személyesen láttam, ahol levágta a bácsi lábát egy csepp vér nélkül..azt mondják, a hő elsüti az ereket..de érdekel az orvosi vélemény nagyon.

Széphalmi Izett 2011.05.15. 14:00:08

@ReignOfdark: Sjanálom, ha a hozzászólásom után Neked ez jött le...

Két diploma után (bár némileg már túlkoros vagyok), azért van némi fogalmam a ZH-król, meg hasonlókról. Nem tréfálkoznék rajta, bár nem is sajnálkozok..., viszont én anno emiatt nem sírtam tele mondjuk az internetet :-)

"Nem inkább az általános rossz szociális helyzet a felelős az egészségügy színvonaláért?"
Már megbocsáss, de ez hülyeség. Nem.
Itt sokszor nem is a színvonallal van a gond, ha nem a hozzáállással, az emberséggel. Leszarom, ha órákat kell várnom valahol, ha utána olyan eü. személyzettel kerülök kapcsolatba, akik ember számba vesznek, tisztességesen beszélnek és tájékoztatnak. Ettől fiatal, idős jó érzéssel távozik. Meg ennek igazából ahhoz nincs köze, hogy ki mennyit keres. Bár milyen foglalkozást tekintve adva van az egyik ember, meg a másik ember, innentől meg már csak rajtuk múlik, hogyan tudnak egymással kommunikálni.

serfecs (törölt) 2011.05.15. 14:05:08

@Leroi: a tetanusz oltás mellékhatására gondolt nyilván.

Leroi 2011.05.15. 14:06:18

@Széphalmi Izett:
Én pedig soha senkitől nem kaptam, tehát adót sem kell fizetnem utána...:)
@bakela:
Ez már KELLETT ide.
Köszönjük!:DDD
@El Visco Stello:
Nagyon jó!:DDD

pocokpocok 2011.05.15. 14:06:55

@panni75: maszeknál nyárimelóztam, olvastam egyik kézzel, a másikkal a tüskékre pakoltam a plasztiklapot, kézzel éreztem, mikor jön a tüske fel a forgóba, csak aztán profin végigvágta az acéllapnak szorítva:)

Leroi 2011.05.15. 14:07:53

@panni75:
Képzeld, na netán alkalmi ribi után beolttatja magát és a "működik bennem a penicillin" helyett azt mondja, hogy "működik bennem a szifilisz"...:))

2011.05.15. 14:09:52

@Széphalmi Izett: Sjanálom, ha a hozzászólásom után Neked ez jött le...

"Ettől fiatal, idős jó érzéssel távozik."

Már megbocsáss, de ez hülyeség. Nem.

"Bár milyen foglalkozást tekintve adva van az egyik ember, meg a másik ember, innentől meg már csak rajtuk múlik, hogyan tudnak egymással kommunikálni."

Nem tréfálkoznék rajta, bár nem is sajnálkozok..., viszont én anno emiatt nem sírtam tele mondjuk az internetet.

2011.05.15. 14:11:16

@Széphalmi Izett: Segíts ki kérlek, hol nézhetek utána, hogy Schmitt Pálnak hány diplomája van?

Duygu 2011.05.15. 14:11:32

@Széphalmi Izett: Jobb helyeken lehet időpontot kérni a háziorvostól.

Leroi 2011.05.15. 14:11:36

@pocokpocok:
Valszeg watershed-vágás volt valahol a volaris és palmaris erek találkozásának választóvonalán, anatómiai precizitással végigmetszve, így vértelenre sikerült...

serfecs (törölt) 2011.05.15. 14:13:18

@pocokpocok: áááááááááááájjjjjjjjj, ezt most elképzeltem...

@Leroi: lökött :-DDD Az köztudott, h a szifilisz ellen penicillin kell, de vajon mi a tetanusz elleni védőoltás hatóanyaga és kell-e azt egy laikusnak tudnia? :-) Én is csak tetanusz oltásnak hívom.

pocokpocok 2011.05.15. 14:14:16

@Leroi: nevetni fogsz, nem!
kicsit rázott a hideg, meg hidegveríték, de nem emlékszem erős fájdalomra:lelépni nem mertem, melóztam tovább(maszek) másik kézzel.be akarták kötözni,de mondtam, hogy minek, hát nem vérzik:összenyomtam, úgy maradt..

2011.05.15. 14:15:21

@Leroi: Sehr-sehr wahrscheinlich... :-)

adamantium 2011.05.15. 14:16:36

@pocokpocok: a hő is képes erre, de amikor levágja a vonat a lábad akkor nyilván nem forrósodik fel ennyire :9
lényegében artéria sérülésben lehet elvérezni, vagy nagyon nagy vénákban (a legutóbbi beteg aki meghalt nálunk a műtőasztalon egy mellkas/hasi lőtt sérült 40 es nő volt, akinek vena cava inferior sérülése volt)
két lehetőség van:
1. teljesen elszakad az artéria, ilyenkor, mivel ez egy rugalmas, izmos falú ér visszaugrik az izmok közé és mindaddig míg a beteg sokkos hatás alatt van annyira összehúzódik, hogy nem nagyon vérzik.
2 az artéria fala sérül csak (megsliccelődik) na ez rosszabb variáció, ez addig vérzik míg van vér.
ezért ha öngyilkos akar lenni valaki jellemzően hiába vágja el keresztbe a csuklóját, mert visszaugranak az erek (na persze aki okosabb gyorsan belebújik egy kád forró vízbe, ami oldja az izomspazmust az érben és az képes tovább vérezni)

Leroi 2011.05.15. 14:16:50

@Széphalmi Izett:
Nálunk alap, és a főig. szeges korbáccsal végigveri minden orvoson, hogy beteget nem küldünk el, semmiféle indokkal. Mindenkit megvizsgálunk, aki hozzánk fordul és mindenkit leírunk.
Ezért is tűnnek hihetetlennek ezek az elutasítás-sztorik. Mert nálunk az természetes, hogy ha a beteg bejön, akkor el lesz látva. Ha nem és netán kiderül, a doktort másnap dobpergés mellett akasztják a kórházudvaron.
Betonnehezékkel a lábain.

Leroi 2011.05.15. 14:17:30

@panni75: Tetanusz anatoxin...A bacikból vonják ki, ha jól emlékszem.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.15. 14:20:02

@Széphalmi Izett: "Gyors gugli, telefonszám elő" Ez egy.

Kettő: én nem vagyok orvos, a véleményem magánvélemény. Én nem szajkózom azt, hogy tessenek orvoshoz, meg szűrésre, meg mittudoménhová járni. Nekem tökmindegy.
Azt látom, hogy valaki - mondjuk karajszeletelés közben - bénáskodik, szétbarmolja a kezét és mindenki hülye, csak ő nem. Egyébként mindent szabálytalanul, törvénytelenül csinálva ezt az egy dolgot szeretné kurvaszabályosan - lehetőleg ingyé - elintézni. Nem vágja, hogy ez nem jön össze és még próbálja megtorolni is. Az összes szociális problémáját az egészségügy nyakába varrni.

Duygu 2011.05.15. 14:21:25

@adamantium: Erről eszembe jutott egy beteg: BZD + mindkét oldalon csuklófelvágás, kád meleg víz, bele egy hajszárító. Túlélte. A "nagyon empatikus" nővérek első reakciója az volt, hogy nem gondolta ő komolyan, mert aki komolyan gondolja, annak sikerül is. Ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy maradt még bennem némi empátia.

Leroi 2011.05.15. 14:21:54

@ReignOfdark:
Möglich aber nicht völlig sicher...:)

pocokpocok 2011.05.15. 14:22:31

@adamantium: köszönöm:
anno láttam keresztbe vágott öreget is, bebújt az induló vonat alá, és a tömeg már nem tudta kivenni:szegény, mikor kiértem, hogy megnézzem mivan még tőből emelgette magát, nyújtotta a kezeit , még visszamentünk intézkedni meghalt:ott se volt vérzés, pedig a csípője a gerincével 120 fokos szöget zárt be, gyakorlatilag a ruha tartotta össze szegényt, láttam, mikor tepsire tették.
a sín nyáron olyan 60 fokosra is felmelegszik..

Duygu 2011.05.15. 14:23:38

@Leroi: Nálunk megnézik, ha olyan ellátják, ha nem, továbbküldik, a hosszú várakozás viszont garantált, és a máskor ezzel ne ide jöjjön szöveg mellőzésére is kicsi az esély, bár ez vérmérséklet függvénye.

Leroi 2011.05.15. 14:24:03

@Duygu:
Nálunk az SBO mindenható Führere néha azt kérdi szemrehányóan a sikertelen falcolásos tentamen suicidii-vel bejövő betegtől, hogy az IC vagy az ötödik emelet hogyhogy nem jutott eszébe?!

Leroi 2011.05.15. 14:26:13

@pocokpocok:
Kemény dolgok ezek, azért a mentősélethez jó gyomor kell.
A Kontroll c. filmben egy metróbaleset
áldozatának a felkanalazásán dolgozott az OMSZ és közben a zónapörkölt receptjét mesélték egymásnak.

pocokpocok 2011.05.15. 14:26:14

@Leroi: mi az a "watershed-vágás"?:$

pocokpocok 2011.05.15. 14:28:10

@Leroi: vasutas vagyok, h.áll.főnök.
először megbotránkoztatott a mentősök,rendőrök, hullaszállítók morbid humora, az elsőnél szinte sértett:aztán megértettem, így segítik magukat pszihésen feldolgozni a látottakat..

Duygu 2011.05.15. 14:29:25

@Leroi: Na igen, ez klasszikus reakció. :-D
Az a bizonyos szerencsétlen nő 3 módszert is megpróbált, a BZD az gagyi, de az egyik csuklóján sikerült átmetszeni egy artériát meg egy ideget. A hajszárító sem jött össze, mert ahogy beleért a vízbe, lecsapta a biztosítékot. Szerintem komolyan gondolta. :)

Leroi 2011.05.15. 14:34:55

@ReignOfdark:
Aber wo ist unser Dr.Nicholaus von Raab?
:(((

adamantium 2011.05.15. 14:36:54

szerintem jellemzően nem lehet úgy megvágni magadat, hogy az halálos legyen. van aki szurkálja magát, az is ritkán halálos. gyógyszerrel és még nem láttam sikeres öngyilkosságot.
akasztás szokott sikeres lenni, a vonat meg a magasból ugrás

Leroi 2011.05.15. 14:37:27

@pocokpocok:
Az elnevezést én húztam rá a vágásra, tkp. a neurológiában használatos az ún. watershed ("vízválasztó") infarctus, ami az agyi történések egyik válfaja, ahol egymással szomszédos agyi artériák ellátási területeinek a találkozásánál következik be a perfúziós zavar okozta agylágyulás.

Leroi 2011.05.15. 14:41:16

@pocokpocok:
Az nagyon kemény és felelősségteljes
hivatás ám...
Ahogy az elmúlt évek tapasztalatai mutatják, rengeteg új vizsgával terhelték a vasút vezető kádereit, nálunk is feküdt egy jó pár tolatásvezető és forgalmi szolgálattevő akkoriban, mindnél ott volt a vastag piros könyvekből egy jó pár...

Duygu 2011.05.15. 14:42:32

@adamantium: Én láttam sikeres gyógyszeres öngyilkossági kísérletet. Mondjuk nem BZD volt, hanem Ca-csatorna blokkoló + béta-blokkoló.

Leroi 2011.05.15. 14:44:14

@Duygu:
A valódi öngyilkosjelöltek mindenáron meg akarnak halni és számukra az a sikertelenség, ami az orvosnak a siker, ti. hogy visszahozta őt a életbe.
Ez súlyos etikai felelősséggel és lelki meghasonlással jár és ennek talán Imrénk volt a lényeget a legdrámaibban megfogalmazó leírója akkoriban...

Bikli néni 2011.05.15. 14:44:42

@Leroi: Wird kommen, nur Geduld...

Leroi 2011.05.15. 14:45:10

@Duygu:
Érdekes, hogy pl. a patkányméreg az anticoagulans hatású, az állatkák belső vérzésben halnak meg...

Leroi 2011.05.15. 14:45:44

@Bikli néni:
Danke, es gefaellt uns...

adamantium 2011.05.15. 14:47:32

@Duygu: én is láttam iv 500 egység actrapiddal, és még ki is vonult az erdőbe, hogy ne találják meg, de nem jellemző

pocokpocok 2011.05.15. 14:49:01

@Leroi: a túlszabályozottság csak arra jó, hogy a kisembert lehessen mi alapján felelősségre vonni:ha betartanák azt a sok piros utasítást, megállna a vasút,de így azt lehet mondani:na Pista, azért "esett ki az a kocsi", mert ide le van írva, hogy meg kell győződnöd a váltó helyes állásáról. de ha Pista ütemes menetrendnél minden vonatnál még plusz átnézi, anyáz az utas, meg a főnök, mert sehol a menetrendiség:belekényszerítik a vétségbe, aztán kéz kezet most:Pista jobb esetben fizet, rosszabban csücsül a hűvösön..

Leroi 2011.05.15. 14:51:39

@pocokpocok:
Kőkemény hadsereg a vasút, régebben a rangjelzések korában apró gyerekként mindig összetévesztettem őket a katonákkal.
De ez a vasfegyelem kell is egy ilyen felelősségteljes intézményben...

Irkutszk 2011.05.15. 14:52:16

@Leroi: Persze, mert a patkányok túl okosak ahhoz, hogy rögtön ható méreggel lehessen őket pusztítani. Minden új dologhoz 'mintát' - egy patkányt küldenek. Ha az túléli, a többi biztonságosnak ítéli az új kaját/tárgyat a közelükben. Ha belehal, akkor messze elkerülik. Ezért a patkányméreg lassan öl.

Irkutszk 2011.05.15. 14:54:47

@bakela: Üdv újra körünkben :D

Leroi 2011.05.15. 14:55:01

@Irkutszk:
De hogyan húznak sorsot, hogy melyikük kóstolja meg? Rövidebb vagy hosszabb bajusszálakat tépnek ki egymás orra alól és azt húzzák ki sorban?:)

Irkutszk 2011.05.15. 14:56:55

@Leroi: Ennyire azért nem vagyok otthon a patkány-pszichológiában :D Bár két lehetséges megoldási javaslatom van: A rangsor legalja (hulljon a férgese), meg a legéhesebb.

Én személy szerint azt a patkányt választom, amelyik épp kézre esik :P

Leroi 2011.05.15. 15:15:32

@Irkutszk:
Orwell regényében, az 1984-ben van egy hátborzongató epizód a patkányokkal...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.05.15. 15:45:06

@Leroi:

Az IC-t öngyilkosságra választani nagy udvariatlanságra vall - több száz embert feltartani a saját különbejáratú problémáink miatt nem illik.

Plusz szerencsétlen mozdonyvezetőre is gondolj.

Desiderata 2011.05.15. 15:52:32

@adamantium: Hogy en milyen rohadtul utalom az ongyiket arterias verzessel. Plane ha meg fesztivaloznak is. Kezdek oregegedni.

jágör68 2011.05.15. 16:43:38

@Széphalmi Izett:
Arról nem az egészségügy tehet, hogy
1) Adó- és járulékcsaló ország vagyunk (a főbérlő nem enged bejelentkezni)
2) A munkáltató rabszolgának tekinti a minkerőt és xarik az egészségi állapotára.Ezektől függetlenül még mindig erőn felül teljesít a magyar egészségügy.
(Épp most olvasom, hogy a Győri Kórházban 25 orvos van fizetés nélküli szabadságon)
Etttől még a sürgősségi és nem sürgősségi ellátásra hozott szabályokat, területi illetékességet be kell tartani.

Leroi 2011.05.15. 16:45:20

@radiologus.hu:
Ez így van, tolmácsolnom kéne az idézett főorvosnak, hogy "hej, te bunkócska, te drága" de adjon ilyen és ehhez hasonló jótanácsokat a betegeknek...

bakela 2011.05.15. 17:15:59

@Irkutszk:
Néha szokok próbákozni, de hát van ez az "Ictonyx striatus" kreatúra, aki ha lát ált. kinyes. Mint éppen most is. Néha sajnálom, mert pl. a „kacorlet hole + bunkomagnetikus blog” szösszenetemen még én is tudtam röhögni.
Soxor gondúkottam, mi lehet a zoka. A következő alternatívák jöttek elő:
1) Mékse ő ez hu-hu.facebook.com/people/Setet-Klara/100001334521256 és megérti, amit írok, és felfogja, de rosszul tűri az élcet. Monnyuk ez a lekkevézsbé vszínű.
2) Fingja sincs az egészről, de sejti, hogy a mocsokblog a sutka tárgya.
3) Eccerűen csak bosszúskodik a delta ikkú, meg a fojjtatás mijatt.
4) Nem tuggya, hogy kell elemet cserélni a vibrátorába’.

Széphalmi Izett 2011.05.15. 17:29:49

@Duygu: Ja, lehet időpontot kérni, és nem csak jobb helyeken, de mindenhol 10 órától..., én meg ugye attól dolgozok... :-)
@Leroi: Mehetek Hozzád ? :-)))
@El Visco Stello: Na, ez a Ti legfőbb bajotok, amolyan üldözési mánia... Senki (legalább is nem tudok róla) nem próbálja a szociális problémáit az egészséügy nyakába varrni. Ezt gondoljátok, aztán meg ez is jön le a beteg felé.
jágör68: ettől még senki nem tart be semmit... Amúgy szép napot :-)

Duygu 2011.05.15. 17:37:13

@Széphalmi Izett: Mindenhol 10 órától? Hát ez elég általánosító megjegyzés. 1 kivételt biztosan tudok, az én háziorvosom. :-)

Leroi 2011.05.15. 17:49:56

@Széphalmi Izett:
Ez csak természetes, szívesen látlak!:)
@jágör68:
De képzeld el, ha erre egymillió bantu és egymillió zulu kel útnak észak felé...

El Visco Stello (törölt) 2011.05.15. 17:51:45

@Széphalmi Izett: Még egyszer mondom, mert elkerülhette a figyelmed: Semmi közöm az orvosokhoz. Ebből egyenesen következik, hogy az én gondolataimból semmi nem megy le a beteg felé. Efelől egész nyugodt lehetsz. Üldözési mániám sincs. ...vagyis, mintha te üldöznél egy picit:)))

Leroi 2011.05.15. 17:51:49

@jágör68:
Nemrég engem is csábítgattak Berlin-Magdeburg környékére egy kórházba...
Valszeg egy zömében töröklakta kis városka lehet...:)

aaaaabbbbb 2011.05.15. 17:59:28

Tiszteletem mindenkinek. Sajnos úgy látszik, hogy félreérthető voltam, ügyetlenül fogalmaztam, illetve nem hangsúlyoztam, hogy eléggé hogy csak információt kérnék, mert nem tudok dolgokat, és mert lehet, hogy én vagyok a hülye, és nem panasznak szánom, mert végül el lettem látva.

Szóval, a párbeszédeket nem egyszerűsítettem, nem akarok senkit se hülyének ábrázolni. Olvastam Piszkos Fred a kapitányt és még tetszett is, de ettől függetlenül a párbeszédek így zajlottak le. Most már értitek, hogy miért volt ijesztő.

Nincs bennem egy deka rosszindulat sem. Köteles vagyok vigyázni az egészségemre. Most nem sikerült, de eddig jól csináltam. Kb. harminc év után egy rövid időt felemésztő valamivel orvoshoz kellett mennem. De ha legközelebb megint csak kb. harminc év után lesz szükségem orvosra, azt mondom, hogy jól csinálom. Eddig ellátásról életemben annyit tudtam, hogy a szülővárosomban van egy épületegyüttes, ahova az ember bement, akkor ellátták, kezelték vagy csinálták azt, amit kell. Itt Budapesten, elmentem a hozzám fizikailag legközelebb intézményhez, mert nyílván a beteget ott lehet ellátni, ahol a beteg is van. Hiába akar a magyar egészségügy Dedeskecskésen ellátni, ha az Árpád kórház mellett vagyok és csak ritka ünnepnapokkor jutok el Dedeskecskésre. Oda is telefonáltam, hogy mehetek-e oda, vagy guglizzak tovább? És azt mondták, hogy mehetek. Mikor többször több orvost/ápolót/asszisztenst kértem, hogy segítsen, mondja meg nekem, hogy hol tudhatnám meg, hogy hova tartozok, mert az nem segítség hogy nem ide… és senki sem tudta benyögni, hogy van egy olyan telefonszám, mint az ágynyilvántartós.
Az hogy rendezzem a lakcímkártyám… Van budapesti lakcímem, és így se tudta senki sem megmondani, hogy hova kell mennem. Nagyon szívesen átmentem volna, oda ahova mondják, ha megmondták volna, hova menjek. Nem feltételeztem, hogy nincs arra mód, hogy, ne csak egy helyen kaphassak kezelést, hanem mondjuk, ott, ahol éppen fizikai valómban jelen vagyok. Ha mindenhova ahol eddig több napot tartózkodtam, kértem volna ideiglenes letelepedésit/tartózkodási hely/vagy a jó ég se tudja, hogy mi a nevét, akkor most nem lakcím kártyám lenne, hanem lakcím könyvem és jó nagy lenne. Hiába csináltatok még egy budapesti lakcímet, ha legközelebb egy egyhónapos püspökladányi tartózkodás során lesz szükségem kezelésre. De ez egyéni szociális probléma. Igaz?

Egyik segítőkész kommentelő szerint én csak aljas mód ingyen akartam megúszni az egészet, és mert nem sikerült, hőzöngök. Nem ingyen akartam megúszni, hanem hatékonyan és nem hőzöngök, hanem segítséget szeretnék. Ha felhomályosítanak, hogy az a szabály, hogy nem otthon vagy akkor fizetni kell, akkor rátudok és kifizetem. Számítottam is arra, hogy kérnek, de nem kért senki. Orvos adja a számlát, én a pénzt. De ha pénz kell, akkor azt is mondja, mert magamtól azt sem tudom. Néma gyereknek… És sokkal jobban örültem volna, hogy ha Jánoskórházas muki azt mondja, hogy nem ide tartozik, de jöjjön és akkor 5000 forint, és akkor időpont egyeztetés után 10 perc oda 20 perc várakozás 3-5 perc kezelés 10 perc vissza, mint az, hogy telefonálgatok, és nem tudok semmi értelmeset kiszedni senkiből.

Nekem se tanítottak jogot, és én is tisztában vagyok azzal, hogy tilos lopni, és tilos csalni, de én akkor sem vagyok tisztában azzal, hogy egy idegen városban hol látnak el fölösleges mellé beszéd nélkül (tőletek megtudtam, sehol). Sajnálom. Gratulálok Aliemnek, hogy ezzel a mágikus képességgel született. De hálás vagyok neki, mert tőle megtudtam, hogy országban csak egy helyen látnak el (majd gondosan választom ki, hogy a lehető legközelebb legyen mindenhez), és ha nem ott sérülök meg az egyéni szociális probléma. Lehet, hogy azt már nem ő írta, de az is hasznos tanács volt, ha az egyetlen ellátó helyed közelében sérülsz meg, akkor sérülés előtt kérj időpontot. (azért gondolom, hogy előtte kérjen az ember időpontot, mert sérülés után nem időpontra van szükség, hanem ellátásra). A túlvarrtakkal nem arra utaltam, hogy szakvéleményem szerinte túl sok volt az öltés, mert nem értek hozzá. Nem tudom, mennyi kell. Én nem beleugatok abba, amihez nem értek, hanem kérdezek. Úgy értettem, hogy túl alaposan varrta össze, túl jól, hanyagabbul is elég lett volna. Szóval dicséret volt. Amúgy hol lehet olyan zsinórt venni? Ha jól láttam van több vastagságban is. Szerintem marha jó lehet horgászatnál előkének, biztos erős.

Bankot/postát sem nyitják külön, tényleg, de a banknak is van egy rakás fiókja mint az EÜ-nek, azért, hogy azt használd, amelyik közel van. Munkahelyemtől volt 10 percre hely ahol el is tudtak volna látni és nyilván idő is lett volna rá. Meg tudtam volna oldani, hogy egy órára elugrok. Ha nem János kórház, akkor más rendelőbe. Posta is olyan, mint az orvos. Egyszerre egy helyen kell lennie az ellátónak és az ellátottnak más különben vagy nem működik, vagy nincs értelme. Vagy amelykőtök messzire került szülőhelyétől, vagy huzamosabb időre elutazik otthonról, még mindig visszajár a szülővárosi/lakcím szerinti postára? Akkor is, ha haza küld levelet?

Ilyeneket, hogy OBSI, KÁNy és SBO nem kerestem interneten. Mert nem tudnak, hogy léteznek. Beírtam a zinternetbe, hogy negyedik kerület, baleset, ellátás és azt dobta ki, hogy Árpád Kórház. Szívesen mondtam volna, hogy hazudsz internet, de nem tudtam. Ahol a varratot szedték, Béke téren, csak úgy találtam meg az interneten (rendelési idő miatt kerestem meg), hogy egyik orvos/ápoló/asszisztens elmondta a címét pár nappal előtte, és azt írtam be gugliba. Egyébként arra a kerületre többnyire honvédkórházat dobta fel azt hiszem. Én lettem volna a legboldogabb, hogy ha a területi illetékességet betarthatom, de senki sem tudta vagy akarta megmondani, hol van a számomra területileg illetékes rendelő/baleseti/sebészet/háziorvos. Akik nap mint nap használják nem tudják akkor én honnan tudjam? Ennek ellenére mindenki olyan okos volt. Egyáltalán sebellenőrzésre mit keressek? Sebészt, háziorvost vagy valami egyéb EÜ intézményt? Azt se tudtam, hogy mit fognak csinálni olyankor.

A felmondás, elválás természetesen kisarkítás volt, nem hiszi, ahogy valaki megjegyezte. És meg is kaptam rá tőletek a választ, hogy igen, tényleg ott kell hagyni mindent és elutazni egy olyan helyre ahol épp nincs dolgom, és természetesen hülye vagyok, mert szerintem ez nem logikus. Tudomásul vettem, hogy így van. Ha gerincem műtötték volna és fizikoterápiára kellett volna járnom, akkor nyilván táppénzre megyek, és hazautazok, hogy otthon kezeljenek. Ha kőműves mellett lapátolnék, akkor táppénzre megyek ezzel a kis vágással is, mert nem akarom, hogy koszos legyen, nehogy később nehezebben gyógyuljon, vagy más galibát okozzon. De mivel olyan jellegű a munkám, hogy javarészt fizikai, de tudok a kezemre vigyázni nem tartottam indokoltnak a táppénzt. Biztos lehetett volna, de munkáltatómmal szemben se lett volna korrekt, hogy péntek éjjel, szombat hajnalban sz@rban hagyom. Lehetetlen olyankor bárkit elérni, főleg ha arról van szó, hogy dolgozni kell, és ne feledjük, hogy egy 3 perces ellátásról volt szó. Ismétlem, egy három perces kis valami. Nem munkahelyi terror, hanem mérlegelés. Sajnos nem tudtam, hogy tilos, bocsánat.

Nem akartam bunkó tűnni, semmit nem ferdítetem el, több ízben is dicsértem meg engem ellátó embert, vagy fejeztem ki hálám és köszönetem a posztomban. Csak meglepődtem, hogy egy pár perces valamit tényleg ilyen bonyolult megkapni. Szóval azt hiszem nagyjából minden kérdésre valamilyen formában megkaptam a válaszomat. A KÁNy számot köszönöm, meg persze a több építő hozzászólást is. És majd elfelejtettem, hogy az újelvágás szerintem az elgépelés és valami automatikus hibajavító leleménye lehetett, vagy csak nem tudok írni.

adamantium 2011.05.15. 18:08:59

@Leroi: inkább lengyel-orosz kombó. a törökök negyedeket képeznek a nagyobb városokban

Bikli néni 2011.05.15. 18:31:11

@jágör68: Azt is leírhatta volna a cikk, hogy egészen pontosan milyen bevándorlókra lenne szükség. Asztalosra? Tanárra? Pékre?

jágör68 2011.05.15. 18:31:13

@aaaaabbbbb:
Semmi baj. Csak fejest ugrottál a jó magyar egészségügybe....
@Leroi:
SZAKKÉPZETT bevándorlókat írnak.
Szerintem elsősorban orvosokra gondolnak. Jelenleg is 12.000 orvos hiányzik.
Amúgy csak amiatt van náluk ekkora hiány, mert ott kőkeményen betartják a munka, túlmunka, szabadság szabályokat.

pocokpocok 2011.05.15. 18:33:11

@aaaaabbbbb: dicséret a reagálásért: a java csak siránkozni jön.
az önostorozásért is:D

pocokpocok 2011.05.15. 18:34:24

Kedves @Leroi:
még mindig nem tuom, mitől fort anno össze:az egyszer volt az életből, meg bioszból anno azt tanultam, a vérlemezkék foltoznak:D

El Visco Stello (törölt) 2011.05.15. 18:36:43

@aaaaabbbbb: Kék, vagy fehér madzag volt?
Mindegy is, 50m-nél kevesebbet nemigen kapsz. Vagyis van, csak az tűvel együtt, sterilen.
Peca célra az állatoknál használatos nem steril cucc is jó. Az a neve, hogy Synthacord. Guglizz rá, nem akarok reklámot.

Leroi 2011.05.15. 19:00:24

@adamantium:
Gondold csak el, kimegyek, megadják a megígért négy és fél ezer eurós fizetést, mire megjelenik egy este Szása és Szerjozsa, akik két rugót kérnek fejenként védelmi pénz fejében...:)
@jágör68:
A német nem megy annyira, hogy a szakmám megfelelő szinten gyakorolhatnám, de lehet, hogy nekirugaszkodom, ha minden kmötél szakad...

Leroi 2011.05.15. 19:02:23

@pocokpocok:
Így van, az a lényeg, hogy épségben megmaradt a sérült ujjad és szövődménymentesen meggyógyult.

Leroi 2011.05.15. 19:10:03

Alapjában véve aaabbb karakán emberke, a macska füle tudja, mért ekkora felhajtás egy bibis ujj miatt, amely ráadásul nem a medius (a segédeszköz) hanem a pollex, de utóvégre jó, hogy jól végződött, én szívesen felajánlom a kórházunkat, ha szükséges, itt ellátják a vágást, sok a régi vágású derék orvos, /akik MELLesleg szeretik a friss, illatos vágásokat is :P/, szóval semmi sem olyan koromfekete, mint ahogyan azt első pesszimista schubunkban látjuk...

adamantium 2011.05.15. 19:12:47

@Leroi: nincs velük nagy gond, egymást ölik. bár én kevés emberrel vitatkoztam itt össze: egy orosz családdal meg egy török csajjal. az igazi németek ilyen szempontból nagyon nehezen felb@szhatóak

adamantium 2011.05.15. 19:15:11

@Leroi: mondjuk a neurológián nem olyan könnyű mint a sebészeten, de van egy ismerősöm aki neurológus A kategóriás helyen és asszem B1-es nyelvvizsgája van. az a minimum a diploma elismeréséhez. majd belejössz

Leroi 2011.05.15. 19:27:25

@adamantium:
Köszönöm, és ha tényleg elhatározom magam, akkor álmomban is németül fogok beszélni...:)

2011.05.15. 20:10:19

@Leroi: Kétlem azért, hogy rosszul menne a német :-) Ha meg mégis, csak menj bármelyik egyetemi városba, és vállalj el 1-2 órát külföldi hallgatókkal és fél év alatt teljesen belejössz. Elég sok tárgyat valójában csak angolul (rosszul) tudó tanárok tartanak, a német hallgatók meg nevetnek a kiejtésükön. Mondjuk ilyen szempontból Berlin meg környéke a jó, legalábbis számomra teljesen olyan németet beszéltek, mint az itthoni nyelvórák. Egynémely svájcit, osztrákot vagy bajort már van, hogy nem is értek, csak ha csigalassan, artikuláltan beszél.

@jágör68: Ez a kétmillió bevándorló érdekes dolog, Németországban meg főleg. Ugye ott eleve létező a keletről nyugatra vándorlás, miközben a németek közül meg elég sokan mennek Skandináviába vagy Svájcba a jobb keresetért. Meg már amúgyis többmillió török, orosz, exjugó és a legrosszabb, a lengyel van náluk, ennek fényében szerintem régi már a munkaerő-problémájuk. És mivel a fenti népek javarészt nem orvosokat adtak, szerintem mindenféle munkásra igény van.

@adamantium: Te merrefelé vagy Németországban, ha szabad kérdezni?

Leroi 2011.05.15. 20:29:49

@ReignOfdark:
A kiejtéssel nincs gond :)), hanem a szókincs és a nyelvtan az több mint bicegős...:)
Köszönöm szépen a tanácsot, a nejemnek élnek ugyan kinnt Baden-Württembergben sváb rokonai, de ő sem bírja a nyelvet valami fényesen.

De ha erre tesszük rá a voksunkat, akkor teljes gőzzel tesszük majd a dolgunkat!

Leroi 2011.05.15. 20:35:07

@ReignOfdark:
A bajorok és tiroliak tényleg pokoli tájszólással beszélnek, az osztrákok közül a bécsiek beszélnek talán úgy, mint ha egy magyar tanult volna meg németül :), nekem egy német tanárom akkoriban (de régen volt, negyedszázada) azt tanácsolta, hogy ha valóban szép élő németet akarok hallgatni, akkor az akkori ÖRF (Österreichische Rundfunk) rádióállomást hallgassam.

pacula 2011.05.15. 20:48:51

Nem nagyon értem a problémát...
A sürgősségi traumás ellátás Bp-en belül feltalálási hely szerint történik nem lakhely szerint. Vagyis aszerint kell ellátó intézményt választani hogy mi ügyel arra a területre ahol maga a baleset történt. Nem pedig aszerint hoyg mi a bejelentett lakcíme az illetőnek aki megsérült. Pont a fenti eseteket elkerülendő. Vagyis ha az ember a VI vagy VII kerületben sérül meg akkor pl az OBSIba kell mennie ellátásra, még ha Csisztapusztán lakik is.

Leroi 2011.05.15. 22:22:00

@adamantium:
RP wie Rheinland-Pfalz...

Érdekes, hogy a románok ezt a tartományt úgy nevezik, hogy "landul Renania-Palatinat"...

adamantium 2011.05.15. 22:23:02

@Leroi: igen? és honnan jön? találkoztam itt románnal de úgy kb havi eggyel, tehát nem nevezném domináns kissebbségnek

Leroi 2011.05.15. 22:26:25

@adamantium:
A Renania az a Rajnaország, Rajnavidékből, a Palatinat az valamilyen "nádorság"-ot jelent, vö. palatinus=nádor...
Amúgy nem domináns nemzet ott, persze (Isten őrizz, elég, ha Erdélyt teleb@szarintották...)

Köszönöm szépen a linket!

Tower13 2011.05.16. 09:49:53

@Dr.laikus PhD: Ha egyáltalán ki lehet. mert, ha gyereke van, vagy lesz közben, akkor még az is lehet, hogy soha nem rakja ki.
Én már budapest 11 kórházában voltam, igaz nem egészen 9 hónap alatt (17 évesen, mielőtt valaki félre érti), vettek vért, végigvizsgáltak. Egyetlen helyet utáltam meg csak, de azt nagyon. A Szent László kórházat. Nem, nem az orvosok miatt. Az épület maga is kellemetlen, de a vérvételre várni ott ahol a fertőző osztály is van, (asszem trópusi fertőzések kiírás papíron az ajtón). Nagyon ilyesztően kinéző emberi roncsokkal.. Meg persze sajnos fekélyes széles egyeddel aki kijött dohányozni oda..

2011.05.16. 12:22:02

@Leroi: @adamantium: Azért amennyire tudom, most náluk sem egyszerű a helyzet. Barátnőm mesélte, hogy mikor Mallorcán dolgozott az egyik nyáron, egy au-pair román lány egy nyár alatt megtanult spanyolul, míg barátnőmnek természetesen évek kellettek. És ugyanez van nekik állítólag az olasz nyelvvel is, nem véletlen, hogy ez a két kedvelt célország. Az újlatin nyelvek közül csak a franciát nem tanulják meg olyan gyorsan. Minő irónia!! :-)))

Mondjuk hasonló a helyzet a germán és szláv nyelvekkel is, édesanyám simán beszéli a keleti szláv nyelveket az orvosi SZU-ban lehúzott 6 éve után.

Na mindegy, Spanyolországban rengeteg román van, elég szomorú, hogy a békés egymás mellett élést Hispánia tengerpartján kezdjük gyakorolni. (Mindkét nép kárára...)

2011.05.16. 12:24:06

@Leroi: Igen, a bécsiek teljesen érthetően beszélnek, csak a "ch"-kat mondják gyakran "sch"-nak (pl. "isch" "dosch" "Küsche"), legalábbis az a mutatós kis lakótársnő, akivel a nyáron megismerkedtem. :-)

adamantium 2011.05.16. 16:36:44

@ReignOfdark: 2000 után több mint 2 millió román költözött el külföldre. bármennyire is kárognak egyesek a román is egy latin nyelv, így érthető, hogy a rokon nyelveket jobban, gyorsabban megtanulják. ráadásul romániában nem szinkronizálják a filmeket, hanem feliratozzák, és amikor szeszmeraldát meg a vak angyalt nézed egész nap spanyolul, csak ragad rád valami.
valamelyik romániai választás után hallottam az anekdótát, hogy egy községben sehogy sem jelent meg a választók 50%-a bárhányszor ismételték is a választást, míg ki nem derült, hogy több mint 50%-uk már külföldön él csak nem jelentkeztek még ki :D

Aliem 2011.05.16. 19:30:28

@aaaaabbbbb: Látod ez a baj. Még ennyi tanács után sem érted. Sürgős esetben bárhol ellátnak, egyéb, nem sürgős esetben területileg illetékes rendelőben látnak el.

2011.05.16. 20:36:42

@adamantium: OMFG ez durva. Tatárjárás szint.

cochran 2011.05.16. 21:48:18

@adamantium:
Ez így van, de helyesbítenék, nem 2000, hanem a 2007-es EU csatlakozás óta távozott cca. 1 millió 900 ezer, zömében románajkú polgár Ro.-ból...
@ReignOfdark:
Érthető, hogy a latin alapszókincs mellett az újlatin nyelvek jobban mennek. A francia azért nem, mert ott a kiejtés germán elemekkel bővült.

zsoci 2011.05.22. 18:00:18

ÉLn csak azt nem értem ebben a cirkuszban, hogy a TB-nem országosan fizetem ? Dehogynem . Akkor meg nem mindegy , hogy melyik helyen látnak el ? Egyszerüen az viszi el a munkaidőt, hogy tiltakozzanak a munka ellen.

mákonya 2011.05.22. 18:24:08

@zsoci: Nem egészen, mert a területhez tartozó lakosság számot is figyelembe veszik a finanszírozási összeg meghatározásánál. Na most.., ez az összeg amúgy is a bányász breki feneke alatt van, tehát ha még x pácienst ellátnak a területen kívülről, akkor nem biztos, hogy a területhez tartozó pácienseket el tudják látni. Ha bővebb információt szeretnél, keresd fel az OEP oldalát, ott fogsz találni arra vonatkozó információkat, hogy milyen feltételekkel kérhetsz ellátást a területi intézményen kívül. Ugyanitt olvashatsz arról is, hogy az orvosnak milyen feltételekkel van lehetősége téged fogadni vagy visszautasítani az ellátást.

mákonya 2011.05.22. 18:33:12

Ja., és légyszi ne szedd le a fejem, ha lehet, nem én hoztam a törvényt és még az OEP-él sem dolgozom.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása