Hihetetlen, miért híznak meg a kisgyerekes anyák!
A kisgyerekes anyák több kalóriát vettek magukhoz, testsúlyuk nagyobb volt, és ők is, valamint az apukák is kevesebbet mozogtak, mint gyermektelen kortársaik - állapították meg hétfőn közzétett tanulmányukban amerikai kutatók.
A vizsgálatba 1520 fiatal felnőttet vontak be, akik átlagéletkora 25 év volt. A csoport egyik fele öt évnél kisebb gyereket nevelt, másik hányadának nem volt gyereke. Az étrendjükre és az aktivitásukra vonatkozó kérdésekre adott válaszaikból az derült ki, hogy az anyák több zsíros ételt ettek és heti átlagban mintegy hét cukros italt ittak, míg a gyermektelen nők csak négyet. A fiatal anyák átlagosan napi 2360 kalóriát vettek magukhoz, ez 368 kalóriával több, mint amennyit a gyerek nélkül élő nők fogyasztottak el.
Az anyák ráadásul kevesebbet is mozogtak, kevesebb, mint heti két órát, míg a gyermektelen nők átlagosan három órát szántak fizikai aktivitásra hetente. Az anyák testtömegindexe (BMI, a kilogrammban kifejezett testtömeg és a méterben megadott testmagasság négyzetének hányadosa) 27 volt, míg a gyermekteleneké egy teljes ponttal kevesebb, 26. Az egészséges testtömegindex ebben a korban 19 és 24 között van.
A kisgyerekes apák a felmérés szerint nagyjából ugyanannyi kalóriát vettek magukhoz naponta, mint a gyermektelenek, és az átlagos BMI értékük is megegyezett, mindkét csoportban 25 volt. A gyerekes apák azonban kevesebb időt szántak fizikai aktivitásra, körülbelül heti öt órát, míg gyermektelen férfitársaik heti hét órában edzették magukat.
A tanulmányból kiderült, hogy a szülők gyakrabban választották a gyorsan, könnyen elkészíthető ételeket, melyeknek gyakran nagy a kalóriatartalma. A szerzők úgy vélik, a szülők, akik ezen az étrenden élnek, gyerekeikkel is a laktató ételeket szerettethetik meg, ezáltal továbbadhatják az egészségtelen életmódot a következő nemzedéknek. A tanulmány a Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában jelent meg.
Forrás:otvenentul.hu
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.