Meghamisították a lányom zárójelentését


Tisztelt Praxis blog!
Nemrégiben 16 éves lányom szokásos ciklus közötti görcsökkel érkezett haza az iskolából. Gyűlöli a gyógyszereket, de kért görcs és fájdalom csillapítókat. Este nyolckor még görcsölt, így a Budai Gyerekkórház ügyeletére mentünk, ahol tapintással – nyomkodással megvizsgálták, de nem találtak eltérést, kapott egy injekció kúrát, majd haza mentünk.
Éjfélkor még mindig fájdalmai voltak, így jobb híján a Szent János Kórház ügyeletére kellett bemennünk.A gyerek sebészeten kedvesen jelezte a doktornő, hogy a gyerek 16 éves (februárban volt 16), így a felnőtt sebészeti ügyeletre menjünk le oda tartozik. Az ügyeletes orvos végig nyomkodta azonnali vérvétel, ultrahangra küldte (csodálatos módon hajnali egykor egy óra alatt eredmények voltak), majd arra a következtetésre jutott, hogy maradjon bent éjszakára hogy kizárhassák a vakbél gyanút.
Be is fektették az osztályra infúzióra kötötték a megszeppent gyereket, aki még talán látogatóba sem volt még korházba. Természetesen neki és nekünk, mint szülőnek is alá kellett írnunk a hivatalos papírokat.
Ezután be is indult a kálváriánk, mivel az orvos jelezte, hogy nem maradhatunk a gyerek mellett, hiszen ez felnőtt osztály! Ha bármi történik azonnal telefonálnak és rohanjunk be dönteni, hiszen Ö önállóan nem dönthet!? Természetesen, mivel ügyeletes volt a korház a feleségem a folyosón egy széken ülve (dőlve) néha belopózva ott maradt a gyerek közelébe én pedig rohantam a kisebbikhez haza, majd reggel tiszta ruhával élelmiszer csomaggal, stb. vissza a korházba a csajokhoz. Szerencsére a fájdalmak elmúltak, de a reggeli vizitnél további vizsgálatokra bent tartották biztos ami biztos. Napközben a feleségem bent volt a gyerek mellett vérvétel, nőgyógyászat, stb.
Délután egy a magyar nyelvet alig beszélő orvos jelezte, hogy bár a leletek jók bent tartják még éjszakára a vakbélgyanú miatt. Kértem az orvost biztosítsanak egy szobát ahol a gyerek mellett lehetünk, mire kikelt magából, hogy ezt hogy képzeljük „nem hülyegyerek” ha valami van majd szólnak. Éjszakára hazavittem a feleségem, hogy kipihenje magát és én mentem be a kórházba. Természetesen nem, hogy az osztályra, de az épületbe sem léphettem már be, mindent lezártak (mivel nem volt ügyelet), így a kocsiba töltöttem az éjszakát, hogy a gyerek biztonságba érezze magát és az ablakon kinézve lássa, hogy „ott vagyunk” vele. A Szent János Kórház éjszakai kísértet kastélya nem kellemes a zárt ajtók és zárt mellékhelyiségek kimondottan kellemetlenek.
Másnap reggel a vizitnél bejött a főorvos, akit kikérdeztünk mi van a gyerekkel, mire gyanakszanak, hogyan tovább, hiszen panaszmentes, nem kap semmilyen gyógyszert és igen kényelmetlen padokon, kocsiba ülve várakoznunk. Elmondta, hogy nem tudják mi lehetett a fájdalom oka, akár el is mehet a gyerek. Zárójelentésre magyarul nem igazán beszélő doktorunk lejegyezte, hogy több fájdalom csillapító injekciót kapott és folyamatosan jegelte a hasát. Jeleztük, hogy ez nem igaz az első éjszaka is csak só oldatot kapott jeget meg nem is látunk egyéb injekció és gyógyszer nem is volt. Ismét kikelt magából, hogy pedig de és a gyerek meg mi ezt rosszul látjuk. Egyéb javaslat további kivizsgálási terv nélkül gyorsan eljöttünk rémálmunk helyéről.
Szerencsére a gyerek jól van, panaszmentes, de továbbra sem értem, hogyan lehet egy ember még nem felnőtt, de már nem gyerek és hogyan képzelik a kórházakban, hogy egy szülő otthagyja a gyerekét ilyen kétes helyzetben?
üdv
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zsalesz 2011.04.12. 06:22:07
serfecs (törölt) 2011.04.12. 06:29:05
A zárókat pedig mindig, mindenhol "meghamisítják", ezen kár kiakadni, rossz dolog, de ez sosem fog változni.
EmpatiaTolerancia 2011.04.12. 06:53:09
"de megvan már az a fokú önállósága, ami az érdekei érvényesítéséhez kell."
Nem, nincs meg az önállósága az érdekérvényesítéshez. Kezdjük ott, hogy még az érdekeit sem tudja. Egyébként sem, de a speciális kórházi/orvosi körülmények között biztos nem - még nekünk, sokat tapasztalt felnőtteknek is sokszor van problémánk.
El Visco Stello (törölt) 2011.04.12. 07:18:27
El Visco Stello (törölt) 2011.04.12. 07:19:48
El Visco Stello (törölt) 2011.04.12. 07:25:35
Mágia 2011.04.12. 07:27:09
Miből írtak dolgozatot aznap?
Laliath 2011.04.12. 07:27:45
15 voltam, mikor műtöttek, de ha anyámnak ilyesmi eszébe jut én magam vágom ki a kórházból, mint azt a bizonyos macskát...
Azt meg mi innen pont ugyanúgy nem tudjuk, mint a posztoló, hogy az infúzióban a sóoldaton kívül még mi volt. (Mert azt még laikusként is kétlem, hogy két napig sima sóoldatot csöpögtettek volna a lányzóba.)
Kurayamino 2011.04.12. 07:33:33
Mágia 2011.04.12. 07:42:54
Ugyanezek a Zemberek a kínai piacra se azért járnak, hogy kifogástalan szakmai felkészültségű kereskedők kifogástalan minőségű termékei közül a kifogástalanul berendezett és tisztán tartott üzlethelyiségben válasszanak, miután megkapták a kifogástalan magyar nyelven fogalmazott szaktanácsadást, majd átvegyék a kifogástalan stílusban, kifogástalan helyesírással megírt használati utasítást, hanem azért, mert ÓCSÓ, ÓCSÓ, NAGYON ÓCSÓ...
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.04.12. 07:45:09
Mágia 2011.04.12. 07:50:30
A posztoló két vérzés KÖZÖTT tapasztalt fájdalomról ír.
Két vérzés között, a has egyik oldalán jelentkező fájdalom azért elég jól magyarázható mondjuk az ovulációval, és elég szépen fel is nagyítható, ha arról van szó, hogy egy 16 éves csitri kihagyna pár napot a suliban, mert TUDJA, hogy a kedves család hajlamos rá, hogy a legkisebb szirszar betegség miatt is fullextrás kivizsgálást követeljen az asztalt csapkodva.
Mágia 2011.04.12. 07:53:32
Nincs ebben semmi... a posztoló felszívta magát tudással ezen a blogon a bugyira vetkőztetős posztokból és ott akart lenni, ha a lánya segítségért kiált, ha valamelyik perverz pedodoki bele akarna nézegetni a kislányka bugyijába.
Ezért szeressük eztet a bloggot, nem igaz?
Léptem innen mára...
El Visco Stello (törölt) 2011.04.12. 08:00:51
Én azt tapasztalom a 14 évesnél, hogy inkább faragni kell belőle.
Egyébként meg néhány dolgot sokkal jobban intéz, mint mi. Ha egyedül van, az ujja köré teker mindenkit, ha meg velünk, akkor minket utálnak.
Kurayamino 2011.04.12. 08:04:15
viszont a szülőknek sürgősen el kéne kezdenie rafkós kamaszként kezelni a lányukat, mert úgy néz ki, tökéletesen az ujja köré tudja csavarni őket. De "furcsák" azok a szülők is, akik ekkora teret engednek egy 16 éves (önmagát már vszg felnőttnek képzelő) ifjú hölgy minden óhajának. Én pl rohadt gáznak éreztem volna, ha
1: ilyenre kérem a szüleimet (pláne ha dolgoznak!!!),
2: ha ilyen gyenge, gyáva lettem volna.
El Visco Stello (törölt) 2011.04.12. 08:14:54
A napokban volt szűrés a suliban. Az első két óra elmaradt, amire a tanárnő trükkösen dolgozatot ígért be már jóelőre. Falkában csődültek le a rendelőbe, vetkőzés, röhögés, csúfolódás, bunyó. A doki belenézett még a seggébe is, meg a farkát is megnézte. Akkora listát írt, mint egy fizetőpincér. Bőrgyógyászat,(anyajegy) szemészet, fogászat(fogszabályzó) ortopédia, stb.
A köjkök azt mondják, jó buli volt.
...most írjak posztot róla?
El Visco Stello (törölt) 2011.04.12. 08:16:23
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.04.12. 08:19:36
sárga nyúl 2011.04.12. 08:21:29
sárga nyúl 2011.04.12. 08:23:10
thbogyó 2011.04.12. 08:25:54
Szerencsére később ebből nem lett baj, 3 egészséges gyermeknek adtam életet :)
Laliath 2011.04.12. 08:30:09
igen, hallottam már ilyenről. Mármint, hogy a méhben korai stádiumban elhalt iker sejtjei beépültek az életben maradt, egészséges magzatba. Kívülről elég borzasztóan hangzik; gondolom átélni sem lehetett kellemes, amikor ezt elmondták neked.
Kurayamino 2011.04.12. 08:33:10
te azt írtad, hogy szokatlanul erős fájdalmak, míg ő, idézem: "Nemrégiben 16 éves lányom SZOKÁSOS ciklus közötti görcsökkel érkezett haza az iskolából."
Nyilvánvaló, ha szokatlanul görcsölsz, fáj, és belázasodsz, irány a doki. De én egy szokásos görcsből sose csinálnék ekkora ügyet... mert ha egy szokásos görcs ekkora problémát jelent, akkor mi lesz vele spec szüléskor? ott is ott alszik anyu, apu, egész család? számomra ebben a storyban ez a fura. Mindazonáltal örülök, hogy neked sikerült rendbejönnön, különösképpen a 3 gyermekedhez! :)
thbogyó 2011.04.12. 08:39:17
thbogyó 2011.04.12. 08:45:24
IrishOak 2011.04.12. 09:11:19
Kedves apuka, a leírt jelenség jelen pillanatban kb. 100 ezer leánykát-női személyt-kis felnőttet stb. érint az országban:-D
De nem szokás a kórházba szaladni,ha egyébként havi szeánsz keretében görcsöl a kislány.Az viszont probléma, hogy a"szokásos" jelleg még mindig fennáll!Az a nagy harci helyzet, hogy a nagyon erős ciklustevékenységet már az első menstruáció megjelenése utáni 3.-4. hónapban "veszik" a mamák, és elviszik a nőgyógyászhoz a serdülőt.
Mivel nem a középkorban vagyunk, így a nagyon erős görcsök is szuperül kezelhetők.(Azonkívül, hogy az idősebb nők ezt " majd ha szültél elmúlik" jó tanáccsal nyugtázzák.)Még akkor is, ha nem szeret bogyót enni a kis görcsölő. Van az görcs, hogy a doki gyógyszerét beveszi, és fel lehet sóhajtani utána.
Persze vannak olyan módszerek is amik kikísérletezése pár ciklus kivárása után egyértelmű- de ha valóban a segítség a fő cél, akkor ezt érdemes végigcsinálni.
Az első egy -két(anyával történő) nőgyógyász látogatás után meg a lányka mehet egyedül is.
Az meg hogy is van, hogy a 16 éves mellett ott kéne aludni? Tudom, hogy a lányos apák a sarokban tartják a puskát- de azért ne vegyünk már viccre mindent:-)
Majd azért kíváncsi lennék az első -jaj, sokat ittam,és az osztálytáram a lábam között ébredt "görcsös" beszámolóra is:-D
No irány a nőgyógyász, hajrá, szuper görcsoldók vannak már a mai világban:-D
Azt meg tessék megköszönni, hogy figyeltek a vakbélgyanúra, és adtak görcsoldókat.
Apró tanács : a meleg oldja görcsöt, a hideg meg javítja a gyulladásos fájdalmat(ez a népi, és lepróbált tapasztalat)
ccke 2011.04.12. 09:14:43
Amúgy szerintem is 16 évest már nyugodtan magára lehet hagyni. Vizsgálatnál, döntéseknél, műtét előtt-után legyen ott a szülő, amúgy nem kell.
Ugyandehogy (törölt) 2011.04.12. 09:25:50
Ugyandehogy (törölt) 2011.04.12. 09:30:35
vannak menzeszhez kapcsolódó görcsök, mindenkinél más erősségű és mindenki másként éli meg,
és vannak középidős görcsök, amik kifejezetten ótvarok tudnak lenni (aka szülési fájdalmak), ámbár utóbbiakról csak szülés és spirál levétele után tudok. de el tudom képzelni, hogy lehet egy 16 éves lánynak is.
jó lenne, ha főleg a nőfélék itt visszaemlékeznének a 16 éves korukra, hogyan élték meg, továbbá legyenek empatikusak, hogy mások meg máshogy.
IrishOak 2011.04.12. 09:30:47
Barátnőmnek is volt ilyen baja, aztán műtétek.Később még kiderült valami más is amitől végképp kihúzták a "szülni lehet" kategóriából. Aztán már 12 éves a lánya:-D
De tényleg mindig nő benne valami ciszta - de a dokija már rutinosan kikezeli kb fél évente:-)
2011.04.12. 09:32:52
off: Ma is itt lesz a poszt írója? Ha javasolhatok valamit a blog tulajának, csak olyan posztot tegyen ki, akinek az írója megjelöli, hogy melyik nap, hány óra körül tud reagálni, és ehhez igazítani a megjelenést. Másképpen nem látom sok értelmét.
Mosómaci 1. 2011.04.12. 09:44:41
thbogyó 2011.04.12. 09:45:06
Amúgy még a mai napig fájdalmas számomra a menzesz - pedig nekem is mondták, hogy szülés után majd elmúlik... Hát nem múlt el. A megoldás: sok folyadékot iszom és sokat mozgok, ettől csillapodik a fájdalom. Ellenben, ha görnyedve lefekszem az ágyra, akkor a fájdalom fokozódik... Szóval a mozgás jót tesz :) :)
Bikli néni 2011.04.12. 09:45:29
Kedves szülők! 16 éves gyerek nem kétéves, hogy a kocsiban kelljen aludni az ablak alatt. A gyerek kap fájdalomcsillapítót, éjjel elalszik. Mi lesz, ha később mondjuk kollégiumba kell mennie az egyetemen? Sokan már 14 éves korukban oda kerülnek. Pocsék érzés a szülőktől távol, de legalább önállóságra nevel.
Mielőtt a többiek lehurrognak, hogy milyen érzéketlen dög vagyok, jelezném, hogy engem is becsuktak 16 évesen. Csak engem a fertőző osztályra, még csak látogatni se lehetett. Mobiltelefon akkor még nem nagyon volt. Kellemetlen volt (a fertőző osztály alapból az), de túléltem.
Meghamisítás: ha nem voltatok bent nála éjjel (kocsiban alvás) a gyerek meg aludt éjjel, elképzelhető, hogy mégis kapott jeget a hasára, nem?
2011.04.12. 09:45:52
A görcsöket fokozza, ha nincs rendben az elektrolit-egyensúly: egyik exemnek állandóan tortúra volt a menstruáció, kb. 3 nap szenvedés, de gyakran elég volt első körben két kalcium-magnézium pezsgőtabletta jó nagy pohár ásványvízben.
Egyébként én megértem a posztolót, szerintem én is nagyon aggódtam volna a saját lányomért, és azért 16 évesen még nincs mindenki azon a szinten, hogy tudjon vigyázni magára.
Az pedig, hogy éjszakai szállást kértek a gyerek mellé, nagyon aranyos, tényleg nem járnak túl sűrűn kórházban!
Kívánom, hogy legyen is így!
...meg azért a többieknek annyi igazuk van, hogy jövőre már nem kell ott állni a kórház mellett az autóval! :-)
Bikli néni 2011.04.12. 09:50:00
Na, én is léptem egy időre.
Mosómaci 1. 2011.04.12. 09:53:06
2011.04.12. 10:21:55
@ccke: Persze! Én 7-8 éves voltam, mikor a manduláimmal műtöttek, és egy hat- vagy nyolcágyas kórteremben feküdtünk. Nemhogy éjszaka, a műtét előtt sem volt velem senki a családból, csak utána jöttek. Műtét előtt játszottam, utána meg beszélgettem a többiekkel, és vittem be olvasgatni Transformerst.
Azért én tudom magamról, hogy féltőbb alkat vagyok. Meg azok még boldog békeidők voltak, a kilencvenes évek :-)
ccke 2011.04.12. 10:43:17
@Turchi: azért kötnek be infúziót, hogy megfelelő legyen a folyadék-elektrolit ellátottsága, ha műtétre kerül sor. Ilyenkor ugye, amíg nem zárják ki a vakbélgyulladást, vagy más sürgősen operálandó kórképet, addig a beteg nem eszik, nem iszik, mivel az altatásnak feltétele az üres gyomor.
IrishOak 2011.04.12. 12:15:44
Ezek a dolgok a "mindennapi csodák":-)
amúgy én manapság nem sportolok az fáraszt:-D csak szoktam "futni" a 15 hónapos után az utcán.(Már nem nagyon emlékeztem, milyen gyorsak is így kiskorukban:-) de elképesztő:-D
sárga nyúl 2011.04.12. 12:28:30
Mikor szültem, be akartak fektetni a frissen szült, alvásra vágyó anyukák közé éjjel, mert nem volt elég erős a fájástevékenység. Szerintem elég erős volt, főleg egy helyben fekve, úgyhogy non-stop ki-be mászkáltam. Szerintem ez is elég zavaró lehetett! Mégse dobtak ki. (Aztán inkább kint maradtam a folyosón szenvedni.)
qbr 2011.04.12. 14:54:19
"A legszebb az, hogy állítólag a cisztákban fog és hajszál darabokat találtak, ami szerintük arra utalt, hogy lehetett egy ikertestvérem még a méhen belül, csak elsorvadt.Nem tudom, erről mi a véleményetek? Hallottatok már ilyet?"
Anyukámnak pont ugyanez volt, huszonegy éves korában szaladt vele a mentő a kollégiumból a műtőbe, neki is azt mondták utána, hogy fog és hajszáldarabokat találtak.
Edömér 2011.04.12. 15:42:02
Leroi 2011.04.12. 15:46:06
Készülj fel, kedvesem, hogy ez a szép jövő ami a magyar betegekre vár.
Úgyhogy éld teljes szépségében a jelent, mert holnap már ez lesz a "régi szép idők"...
Frankeistein 2011.04.12. 15:47:26
nyilván a 2 ciklus közötti erősebb görcs ijesztő tud lenni, nemcsak 16, de még 30 évesen is. de érzésem szerint a szülők nagyon túlreagálták a dolgot, teszem azt, akár annyira belé is verhették az ideget a szegény lányba, hogy nem tudott megnyugodni, ergo nem múlt a fájdalom.
és a hamisítást is eléggé erősnek érzem. a "magyarul alig beszélő" orvos(nekem a fogorvosom ilyen, mégis tökéletesen értjük egymást...) tette a dolgát, a fájdalom elmúlt, a lány ki lett vizsgálva. probléma?
csak még egy dolog: ilyenkor nem inkább melegíteni kell a hasat jegelés helyett?!
Leroi 2011.04.12. 16:02:54
Ezt nevezik teratómának, ugyanis az a régi-régi kórbonctanász, aki ezt először felfedezte, nagyon "elcsodálkozott" rajta és a görög "teratosz" (=csoda) kifejezéssel nevezte meg.
Leroi 2011.04.12. 16:07:18
Bikli néni 2011.04.12. 16:16:09
Az az igazság, hogy a "magyar nyelvet alig beszélő" orvossal én még nem nagyon találkoztam, pedig ránézésre meg névtábla alapján is akad külföldi orvosból egy pár... max akcentussal beszél. Nem tudom elképzelni, hogy valaki itt lehúz hat évet az egyetemen, nem tanul meg magyarul, és utána még engedik betegekkel foglalkozni, ahol pedig nem elhanyagolható szempont, hogy értik-e egymást...
OFF: ma ismét találkoztam az EEG nevű fantasztikus találmánnyal, és gondoltam, itt az idő megmutatni, ki az úr a háznál! Hát nem gyütt be... :( Nem baj, legalább a vizsgálatot végző hölgy szuper jó fej volt :) :ON
Leroi 2011.04.12. 16:38:36
Szia!;*
Van olyan közelkeleti orvos, aki térítéses tanulmányait angol nyelven folytatja magyar egyetemen, aztán valamiért nem akar visszamenni és magyarországi kórházban helyezkedik el.
Na, hozzájuk képest pl. Pákó egy komoly szépirodalmár magyar szókincsével és kiejtésével bír...
Volt olyan nőgyógyász kollegám, aki ha megkérdezték, hogy mivel foglalkozik, azt válaszolta, hogy ő "nudzsudzsasz"...
Szóval érdekes szituációk adódhatnak, gondold el, hogy milyen párbeszéd folyhat közte és egy hölgy között, akinek a combjai közt éppen ügyködik.
Szerintem kineveti magából a lapocokat a csaj...
Pár sorban írj légy szíves priviben az EEG-leletről...
Bikli néni 2011.04.12. 16:59:08
Edömér 2011.04.12. 17:32:29
Leroi 2011.04.12. 17:53:58
És tegyük azt is hozzá, hogy fogorvossal munka közben nem is lehet társalogni...:)
Frankeistein 2011.04.12. 18:01:41
nekem is arab! :)
Bikli néni 2011.04.12. 18:03:58
Ja, írtam, amit kértél.
2011.04.12. 18:05:58
Köszönöm a választ, azért is kérdeztem rá, mert több alkalommal voltam vakbélgyanúval kórházban és nem kötöttek be infúziót, igaz,inni sem adtak pár órán keresztül, amíg eldőlt, lesz-e műtét, vagy sem. De ez nagyon régen történt.
Bikli néni 2011.04.12. 18:06:07
Mille38 2011.04.12. 18:15:13
Frankeistein 2011.04.12. 18:27:41
a posztoló görcsről ír, de ovulációkor nem inkább szúró fájdalom a jellemző?
Frankeistein 2011.04.12. 18:30:18
az Istvánban meg spanyol doki van, nagyon nagy forma ember.:)
El Visco Stello (törölt) 2011.04.12. 18:38:20
Éppen ma kérdezte meg egy ilyen az udvaron, hogy merre van az endokriminológia. A szóösszetétel második tagját szemmel láthatólag jól ismerte a beteg.
Mágia 2011.04.12. 18:38:41
Spanyol doktor?
OMG
Mit csinál ebben a minden szempontból gyopár országban egy spanyol?
Bikli néni 2011.04.12. 18:44:14
@Máгia: Legalább világot lát... Aztán hazamegy, és megtanulja megbecsülni az ottani fizetést és munkakörülményeket :)
Mille38 2011.04.12. 19:39:25
Leroi 2011.04.12. 19:41:42
Az sebészorvosnőnek szóltál, hogy "Doki néni, nagyon fáj a hasam, vágod?":)
Válasz ment, köszönöm szépen a levelet!;*
Bikli néni 2011.04.12. 19:58:10
thbogyó 2011.04.12. 21:25:10
thbogyó 2011.04.12. 21:28:13
Leroi 2011.04.12. 21:36:43
Ja, azt a lábbelit becézték úgy többek közt, hogy ribiroller...:)
2011.04.12. 22:09:00
Szeptembertől elmerülök a katalán meg spanyol néplélek rejtelmeiben, de ez rossz jel, hogy már hozzánk jönnek...
Bikli néni 2011.04.12. 22:50:46
Mágia 2011.04.13. 07:06:12
"Magyarország tud pár olyan extrát nyújtani, ami ott nem alap - pl. saját tulajdonú lakás"
A saját tulajdonú lakás nem extra, hanem röghöz kötés, hátrány.
bauchi 2011.04.13. 08:19:44
bauchi 2011.04.13. 08:31:03
nagy problémát jelentenek.Éérdekes,hogy az arabok,pakik,afgánok a nők kedvencei.Spéci,én nagyon rühellem őket,de sajnos sokat dolgoztam velük.
Tjuca 2011.04.13. 08:31:54
és láss csodát, könnyen szültem, sőt a gyerekeim után nincsenek ezek az évi egy-két bedőlős alkalmak, de nem fogom azt mondani, hogy hisztiztem, mert nem hisztiztem. azokhoz a görcsökhöz képest a szülések kutya füle voltak, pedig már alaposan betojtam előre, hogy na a szülés milyen lesz akkor, mert ugye boldog boldogtalan megküldött ezzel, hogy ha ezeket az apró görcsöcskéket sem bírom, akkor majd nézzek má' magamba.
ilyenkor mindig meditálok, hogy melyik a jó verzió. megrántani a vállunkat, hogy szimulálsz ecsém, menjél dógodra vagy bevállalni, hogy lehet, hogy szimulál, de mi van, ha nem, és mellette lenni a fájdalomban. én utóbbira szavazok, mert irgalmatlanul rossz, mikor az ember magára marad, akárhány éves is, és még hipochonder is, meg hisztis hp. (mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amikor szarba sem nézik, mert fiatal, mert öreg, mert hp vcagy mert csak. jó érzés az biztos)
persze hazudik a posztoló. meg én is hazudozok.
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.13. 08:38:32
Ez nézőpont kérdése, nem?
Kurayamino 2011.04.13. 08:51:45
minden nő máshogy éli meg a fájdalmakat. én azt nem értettem, hogy a posztoló megfogalmazásából kiindulva SZOKÁSOS görcsei voltak a lányának. amikor nekem baj volt a menstruációmmal, nem ügyeletre mentem, hanem szépen bejelentkeztem nődokihoz, aki alapos kivizsgálás után orvosolta az összes női jellegű problémámat. és igen, fenntartom, hogy legalábbis az én korosztályom egy része sokkal nagyobb szenvedésként éli meg, mint amilyen, és igen, vannak olyanok, akik ezt kifogásként használják fel. ha jól ismersz egy lányt, esetleg a barátnődet, tudod, hogy szimulál-e, vagy tényleg rossz neki. és ne haragudj, de azt gondolom, menstruációs görcsbe eddig még nem halt bele senki, ez az élet természetes rendje, és nem hiszem, hogy évszázadokkal, ezredekkel korábban ismerték volna rá pl. a Te "gyógymódodat". nem fogok leállni és szomorkodni azon, ha valaki fájdalmasnak éli meg a menzeszét, mert ismétlem, szerintem ez a normális, ettől leszünk nők, és nekem például mindig azt juttatja eszembe, hogy ezáltal egyszer lehetőségem nyílik új életet adni!
Mágia 2011.04.13. 08:52:42
Nézőpont kérdése akkor lenne, ha mindenki szabad akaratából dönthetné el, hogy bérli, avgy vásárolja a lakást, ahol lakni akar.
Magyarországon nincs választási lehetőség, aki lakni akar, annak vásárolni kell lakást.
És emiatt minden lakástulajdonos hihetetlen mértékben zsarolható, manipulálható és kiszolgáltatott mind a munkaadója, mind az állam, mind a hitelező bank oldaláról. Gyakorlatilag egy teljes életen át.
A munkáltató azzal zsarolja, hogy ha nem dolgozik neki egy tál levesért, akkor kirúgja őt és nem tudja fizetni a tartozását.
Az állam azzal zsarolja, hogy ha nem tud adót fizetni, akkor elveszi tőle a lakását. Manipulálja is ugyanakkor, nem csak a négyévenkénti választási ígéreteiben, de akkor is, amikor valamilyen érdeke mentén egymás ellen akarja fordítani a lakosságot.
A bank pedig ebben az országban gyalázatos sarccal hitelez lakásvásárlásra, más országokban megszokott gyakorlatához képest, mert tudja, hogy az embereknek nincs más választásuk, mint elfogadni az uzsorakamatot, ha lakni akarnak.
Ezért nincsenek nálunk kellő számban se állami, sem önkormányzati, sem magántőkéből épített bérlakások. Mert akkor mindjárt eggyel kevesebb lehetőség lenne zsarolni és fenyegeti a birkapolgárt.
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.13. 08:57:47
Nem, félreértettél.
A nézőpont kérdése az, hogy valaki ezt (a lakás birtoklását - vásárlását) pozitív vagy negatív ténynek gondolja.
2011.04.13. 09:46:20
@Máгia: @miklos.rabai: Pontosan erre gondoltam, mint Miklós. Ha örökké spenótot esznek melletted, és te tudod, hogy egy átdolgozott élet után sem juthatsz hozzá, spenótot akarsz enni. Ettetek már kaviárt? Ugye hogy szar? :-)
Tjuca 2011.04.13. 09:54:34
a hazodozás máriának szólt, preventíve.
a többihez.
32 vagyok, csak azért írom, mert pont a 23 fordítottja.
nem most jövök a falvédőről én sem, és még nő is vagyok, menstruáltam is, szültem is már, nem is egyszer... :-P
láttam már mást hisztizni, hazudozni, sőt én is hisztiztem már. (ebben pont nem, de néha én is hisztizek)
de ez az élet rendje duma... ezt gondold át, meg a régen úgyúgyot is. régen az élet rendje volt belemakkanni, esetleg belehalni egy fogfájásba vagy tájogba, egy vakbélgyulladásba vagy egy tüdőgyulladásba.
ha valami fáj, és azt lehet csillapítani, akkor fogom, mert nem a középkorban élek. ez mindenkinek szíve joga. ha nem kérsz a fogorvosnál injekciót, te döntésed, de ne várd el mástól, hogy tűrjön.
nem ismételgetem magam, van olyan, hogy falvakarós menstruációs görcs. fingom nincs miért fájt annyira, fájt és kész. a vajúdás ahhoz képest nudli volt, pedig az sem egy thai masszázs.
nos ez az élet rendje duma mindig addig jó, amíg nem magad vagy terítéken, és nem neked nem hisz a kutya sem. egyébként ha megfűszerezed egy kis hányással, akkor meg megkapod, hogy mekkora színésznő vagy, hogy még ez is megy. (osztálytársam, tesitanárom. havonta ciklusonként ugyanabban az időben. aztán lányt elküldték neurológiára, és kiderült, hogy hűdedurva migrénjei vannak szerencsétlennek, és hát tényleg zsibbad a karja, meg tényleg foltokat lát) előtte meg minden hónapban szivatták, hogy na már megint a hiszti. (bentlakásos internátus egyébként).
nem állítom, hogy minden produkció jogos, sőt, de az is szánalmas, mikor valaki jogosan kér(ne) segítséget, és mindenki leszarja.
így én magam el tudom hinni, hogy a posztoló lányának rendszeres görcsei vannak, mivel 5 éven keresztül láttam az osztálytársamon, hogy mennyit szenvedett. kapott valami kúpot, ami ha nem is volt tökéletes, használt valamit.
a posztoló helyében, ha minden hónapban van görcs, akkor rámennék az okra is, meg a csillapítás témára is. állítólag szülés után változik ez az esetek többségében, de addig még van számos ciklus ugye.
2011.04.13. 10:12:53
Tjuca 2011.04.13. 10:24:17
jó dolog ezeken poénkodni, én is szétröhögöm magam. :-D
2011.04.13. 10:32:02
Mátyás, mint kiráj még 1200 körül egyik első álamfői ténykedései közt eltörölte a tájogot. Ez benne van Werbőczi Aranybullájában is.
Legalábbis mi így tanultuk Magyar Bálint kétszintű éretségijén...
Tjuca 2011.04.13. 10:41:32
amúgy dédi is elég konok volt, nem ment dokihoz, csak ha vitték. ettől még így halt meg. :-()
megyek, hamut szórok a fejemre, és utánanézek ennek a dolognak. vagy főzök inkább ebédet. éhhalál még van??? :-Dmindegy a kajolást választom. :-P
adamantium 2011.04.13. 22:15:07
titkárnő meg cselekszik. persze előfordul, hogy az egyiket jegelték, a másik meleg vizes palackot kapott, de ez az eredményt igazán nem hiszem, hogy befolyásolná
szeneslapát 2011.04.13. 22:50:12
Tjuca 2011.04.14. 07:31:23
mindenkinek a hályogkovácsot vagy tályogkovácsot a háta közepire és szép napot!
Heszi421 2011.04.14. 09:39:53
Tjuca 2011.04.14. 12:30:28
nem vagyok szuper helyesíró, köszi, hogy szóltál. ez legyen az életben a legnagyobb hibám. :-P
szép napot! "tályogkovácsot" mindenki háta közepére!
Tower13 2011.04.19. 09:31:48
Viszont akkor sem több fájdalomcsillapító inyekció. Az más. Attól még beadhatták neki azon keresztül is gondolom. Viszont a jegelést azért csak észreveszi az ember.
Sajnos az viszont igaz, hogy 14 évestől már nem a gyerekosztály, viszont 18 ig még egy rohadt papírt sem írhat alá. Azt meg hogy tudja az érdekeit érvényesíteni felejtsük már el. Legtöbb azt se tudja mi van, csak megilyedt mókusra hasonlít. (bizony több felnőtt is)
Az őrizetet én is túlzásnak tartom. Meg a procedúrát is. Bár egy ultrahang lehet kellett volna neki. (vagy úgy tenni, mert igazából lehet csak megnyugtatni kellett volna. )
Miből írt dolgozatot? fene tudja..