120 ezer forint egy mandulaműtét?

2011.03.29. 06:00

Sziasztok!

 

Évek óta állandó jelleggel mandulagyulladással járkálok az orvosomhoz. Eddig mindig a gyógyszeres kezelés mellett döntöttünk a háziorvosommal, de legutóbb már azt tanácsolta, hogy inkább vetessük ki, ne legyen vele többé gond.

 

 

Megkaptam a beutalómat, végül nagy nehézségek árán időpontot is sikerült kapnom.Mivel szeretek tisztán látni, ezért felkerestem a kórházat és a professzor urat, aki majd a beavatkozást végzi. Megbeszéltünk mindent, megnyugtatott, hogy rutinműtétről van szó, bár valószínűleg nem lesz kellemes, mert már elég idős vagyok. Mindez azt hiszem a rendjén való volna, kivetnivalót az eddigiekben nehezen lehetne találni. Az viszont teljesen kiakasztott, hogy az egyébként szimpatikus, joviális doktor úr egy tb által, tehát félig-meddig az én adómból is finanszírozott műtétre mondott egy tarifát is jó előre, méghozzá nem is akármekkorát.

 

Tessék megkapaszkodni, 120 ezer forintban határozta meg a doktor úr a műtét árát, persze zsebbe, paraszolvenciaként, ráadásul előre, nem a műtét után. Én majdnem összecsuklottam a meglepetéstől, egy hang nem jött ki a torkomon, a víz is kivert. Megkérdeztem, hogy "mennyi", hátha rosszul értettem, de a doktor úr megismételte, 120 ezer forint, sem több, sem kevesebb. Abban maradtunk végül, hogy alszom rá még egyet, mert hogy ezt a horribilis összeget számomra nem egyszerű feladat előteremteni. Még hozzáfűzte, hogy ne sokat töprengjek, mert az időpont vészesen közeleg.

 

Most itt állok kétségek között másfél héttel a tervezett műtét előtt és lövésem nincsen, mit csináljak. Finoman szólva sem etikus előre árat szabni egy műtétnél, eddig azt hittem hálapénzt utólag adunk, ha meg vagyunk elégedve. Mi történik, ha ne adj Isten valami bajom esik? Gondolom a műtétet akkor is el kell végezniük, ha nem fizetek zsebbe, de az ember nyilván nem szeretné, hogy úgy bánjanak vele, mint egy ronggyal, ezért nagy dilemma ez számomra, már szinte nem is alszom, alig eszek és folyton idegeskedek, görcsölök.

 

Megköszönném, ha tanácsolnátok valamit, mert már azon is gondolkodtam, hogy hagyom a fenébe a műtétet és inkább maradok a két-három havonta megszokott gyógyszeres kezelésnél.

 

Linda

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.29. 06:51:12

Én hagynám veszni az időpontot, és keresnék másik orvost.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.29. 06:57:05

Én nem mennék vissza, műtétet lemondanám, és keresnék másik orvost. Undorító.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.29. 07:12:51

Már késő.
Beszélgetést rögzíteni, pénz átvételekor tettenérni.

Borcsika 2011.03.29. 07:27:45

Keresnék egy másik orvost. Attól, hogy 120 ezret kifizet a dokinak, még nem 100%, hogy 1: minden rendben megy, 2: megfelelő bánásmódban lesz része.
Semmiképpen nem mennék ebbe bele.

Mágia 2011.03.29. 08:17:11

Az mennyire normális a mai magyar valóságban, hogy a páciens a műtét előtt jóval megkeresi az orvost, aki műteni fogja és részletesen kifaggatja?

Nem úgy történik, hogy befekszik a kórházba a beteg VALAMIKOR (hiszen az ő részéről is adódhat bármi, ami miatt halasztani kell a műtétet), kiírják a műtét idejét VALAMIKORRA, és műti őt az, aki éppen akkor dolgozik?

Lehet, hogy a műtét előtti érdeklődést és az igényt a megkülönböztetett figyelemre, ezt vette úgy az orvos, hogy a beteg privát elbánást akar?

tódór piroska 2011.03.29. 08:20:46

Elég nehéz elhinni a történetet.
Ennyi pénzért nyitott szívműtétet végeznek (hozzáteszem, hogy az én betegeim többsége, akiket szívműtétre küldtem, egy kanyi vasat nem adott az operáló orvosnak, mégis jól elvégezték az opust).
Szóval, ha igaz a sztori, ,akkor a véleményem:
Egy utolsó aljas gazember az ilyen "professzor", aki nem méltó az orvos megnevezésre sem. Fúj!
Tájára sem szabad nézni többet, és keresni kell egy rendes gégészt (sok ilyen van, én is ismerek néhányat személyesen).

Káin 2011.03.29. 08:22:11

@Máгia: Szerintem teljesen normális dolog, más kérdés, hogy szerintem sem bevett szokás. Mindenesetre én magam is szívesen tájékozódnék egy műtét előtt.

Káin 2011.03.29. 08:25:43

@tódór piroska: "Ennyi pénzért nyitott szívműtétet végeznek"

Egy szülés viszont lehet ennek a sokszorosa is. Vannak azért döbbenetes "tarifák" sajnos.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.29. 08:28:12

Na lássuk, emlékeztek-e még: hány mandulánk van?... :)

Káin 2011.03.29. 08:33:15

@miklos.rabai: Na, akkor visszakeresem az előző posztot és újra nekiveselkedek. Azért a legutóbbi kettőnél, amit tudtam már jobban állok :). Szóval akkor 7?:D

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.29. 08:34:25

@Káin:
Hát, igen-igen, 5+2 az tényleg 7... :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.29. 08:36:09

A poszthoz: a műtét valószínűleg indokolt, csak nem ez, hanem egy másik.

Mágia 2011.03.29. 09:02:22

@Káin:

Bocs, lemaradt, hogy MANDULA műtétről van szó.

Felnőttként vették ki a mandulámat, altatás nélkül, a díszpáholyból néztem :)

Nem az a kategória, ami miatt előtte orvost kell VÁLASZTANI, a lehetséges kimeneteket végigbeszélni, 120 ezer forintot kifizetni.

Persze, ha valaki még egy receptírás okán is igényli a kiemelt figyelmet, és a vérében van a vélt előnyszerzés miatt a hálapénz dugdosása, az ne sírjon, ha el is kérik tőle...

Káin 2011.03.29. 09:06:50

@Máгia: Az fel sem merül benned, hogy esetleg nem volt még semmilyen műtétben része, fél (emberi dolog), nem tudja mi a módi, nem pedig kiemelt figyelemre vágyik?Nem tudom, én hajlamos vagyok inkább a jót feltételezni mindenkiről, nem a rosszat.

Mágia 2011.03.29. 09:11:01

@Káin:

"nem tudja, mi a módi"

Ezt hogy érted?

KAR-TON-HAL 2011.03.29. 09:14:14

Az nem derült ki a posztból, hogy ezért a pénzért extra bánásmód jár, vagy a szokásos 6 ágyas szoba, emeletenként egy nővérrel?
Ui. (etikus vagy nem) a feleségem mikor szült, tb alapon tette, de előre meg volt beszélve a dokival, hogy a plussz pénzért kétágyas szoba állandó nővérrel, figyelemmel.

KAR-TON-HAL 2011.03.29. 09:15:41

Bár azt is megjegyezném, hogy azért a pénzért kb egy hétig volt a kórházban, míg egy mandula műtét esetén a már másnap hazamegy az ember. Ezért az egy napért elég húzós az összeg.

KAR-TON-HAL 2011.03.29. 09:16:52

Ha meg semmi extra nem jár a pénzért és ez csak pre paraszoli, akkor ne doktoráljon a doki.

Káin 2011.03.29. 09:17:59

@Máгia: Nem tudja, hogyan működik a rendszer, nincsenek saját tapasztalatai, ezért már magától a műtéttől is fél, ahogy a kórházba fekvéstől és vele járó összes tényezőtől. érthető tehát, hogy szeretne első kézből információhoz jutni. Esetleg az ismeretségi körében valakinek volt már rossz élménye (nekem speciel van egy unokatesóm, akinél pont a mandulaműtét sikerült elég rosszul), ami megint csak arra készteti, hogy odaslattyogjon és megnézze, mi a helyzet. Nos, ha így van, akkor ez a kis történet nem igazán fogja őt megnyugtatni.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 09:19:40

"Megkaptam a beutalómat, végül nagy nehézségek árán időpontot is sikerült kapnom.Mivel szeretek tisztán látni, ezért felkerestem a kórházat és a professzor urat, aki majd a beavatkozást végzi."

Úgy tűnik az orvos neve is szerepelt, ezért merte megkeresni.

Én is kaptam egy cédulát a sebész orvos nevével és nekem kellett megkeresni.

Minden esetre ezek után keresnék másik orvost, vagy kaptál ötletet a tettenérésre.
Ez bűncselekmény!

Káin 2011.03.29. 09:20:24

@KAR-TON-HAL: "egy mandula műtét esetén a már másnap hazamegy az ember"

Jó esetben... Ahogy Máriának írtam, unokatestvérem egy hétig volt bent, mert az első műtét nem sikerült rendesen, ráadásul miután hazakerült, hiába vigyázott és követte az orvosi előírásokat, felszakadt a heg.

bauchi 2011.03.29. 09:23:33

Hát akkor mennyi az annyi?Nem is sok az annyi.
Fénykoromban 120 ezerért nem mandulát,a farkam sem vettem volna ki.

KAR-TON-HAL 2011.03.29. 09:23:43

@Káin: hoppácska. az nem kellemes.
Abból indultam ki, hogy a fiam bármely műtétje is volt, cirka 2-3 nap múlva otthon voltunk, és lábadoztunk.

KAR-TON-HAL 2011.03.29. 09:24:30

@bauchi:
oké, de itt most másról van szó.
Vannak szituk, ahol én sem venném ki ennyi pénzért.

Mágia 2011.03.29. 09:24:42

@Káin:

Felléphetnek a műtétet követően nem várt problémák.

Az emberi szövet nem egységes standard alapján előállított anyag, és nem is szokás viszahívni a piacról és megsemmisíteni azokat a darabokat, amelyekben a beépített alkatrészek minősége nem éri el a szabványban előírt minimumot.

KAR-TON-HAL 2011.03.29. 09:26:33

@Máгia:
És most képzeld, hogy előre fizetsz egy valag pénzt, és nem tudod, hogy mi a vége.

-- Doktor Úr, végeztünk a műtéttel?
-- Jesszus! Nem boncolunk...?

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 09:26:41

@KAR-TON-HAL:

Fehér vért NEKEM!

Jobban fáj, mint bármi sértés, enné meg a fekete fene. :DDD

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.29. 09:29:43

Babette:
A nyirokrendszer az egész szervezetben ott van. A nyirok gyakorlatilag a plazma filtrátuma. A keletkezése érdekes.

A kapillárisok 2 végén különböző a nyomás az artériás oldalon néhány tized Hgmm-vel nagyobb, ennek a pár tized Hgmm nyomásnak köszönhetően tud a plazma egy része átszúródni a kapillárisok egy sejtnyi vastag falán, a sejtek között, és ez a kis nyomás lesz a nyirokkeringés hajtóereje. Ha a vérkeringés (átlagban kb. 100 Hgmm körül alakul a nyomás) a TGV, akkor a nyirokkeringés ebből adódóan ökrös szekér sebességgel halad.

Ezután a nyirok erekbe szedődik össze, de ezek nagyon vékony erek, a vénák mellett, azokkal azonos irányba futnak, de gyakorlatilag a legnagyobb nyirokerek kivételével nem is preparálhatóak, nem is láthatóak. A nyirokutak nyirokcsomókba vezetnek, utána meg újabb nyirokcsomókba, majd újabb nyirokcsomókba, majd újabb... végül nagy vastag nyirokérré egyesülve a legnagyobb vénák összeömlésénél torkollanak bele a keringésbe.

A nyirokkal utaznak pl: a bélből felszívódott zsírok és a bennük oldódó vitaminok a májba, a fehérvérsejtek a vérereken kívül itt is közlekednek, meg mindenféle bomlástermék (pl: tüdőből a léghólyagokba lejutó por is ezen az úton jut el a tüdő nyirokcsomóiba), baktériumok (így alakul ki a nyirokcsomók gyulladása) és tumorsejtek is (így alakul ki az áttét a nyirokcsomókban).

Szóval, a nyirokrendszer nehezen választható el az immunrendszertől. Éppen ezért bemásoltam ide egy korábbi írást is, talán érdemes elolvasni. Véletlenül az is mandulás poszt alá íródott... :)

"miklos.rabai 2011.01.20. 09:52:39
Az immunrendszer alapja a fehérvérsejt, illetve az ezen sejtek által termelt kémiai anyagok összessége. Fehérvérsejtből is sok fajta van. A vérképes papíron is látható, mikor %-os lebontásban mutatják, hogy melyik sejttípusból mennyi van vér adott mennyiségében.

Az immunrendszer egy hihetetlenül bonyolult rendszer. Átlátni csak kutatóknak sikerülhet. Egy átlag orvosnak bőven elég, ha az alapokat ismeri.

Van egy fehérvérsejt típus, ez a lymphocyta. Alapállapotban unalmas, kicsiny kb. 5 mm nagyságú sejt, amit kenetben, mikroszkóp alatt könnyű felismerni, mert az egész sejtet kitölti a sejtmag.
Ennek alapvetően 2 típusa van: a T és a B sejt. Olyanok, mint az ázsiaiak az európai szemnek: ránézésre megkülönböztetni őket nem lehet egymástól. A T sejtek a csecsmőmirigyben (thymus) termelődnek, míg a B sejtek a nyiroktüszőkben.

A thymus a mellkasban van, közvetlen a szegycsont mögött, de csak gyerekkorban aktív, később a mellékvese kéreg hormontermelésének hatására leáll benne a sejtképzés, és zsírosan elfajul. Ha ez nem történik meg, akkor thymus persistensről beszélünk, ami viszont mellékvese kéreg elégtelen működésre utal, ami nem megfelelő stressz hormontermelést jelent. Vagyis stressz szituációkban az adaptációnk hiányt szenved. Ez pedig hirtelen halálra hajlamosító állapot.
Ha vízbe ugrik a fiatal, de csak a hulláját dobja fel a víz, akkor 2 variáció lehetséges:
- 1: beverte a fejét a medence aljába
- 2: a boncolás igazolja a thymus persistenst.

A nyiroktüszők, ahonnan a B sejtek származnak, kis sejthalmazok, jellegzetes kerek képletek. Ha a nyiroktüszők tokkal körülvett rendszerbe tömörülnek, akkor nyirokcsomóról beszélünk (ezek szeretnek külön régiót kisajátítani maguknak), ha viszont nyálkahártyába vannak ágyazva, akkor mandula a nevük. Leginkább ott alakul ki nyiroktüsző, ahol könnyű behatolni a szervezetbe, ez pedig leginkább a bélrendszer illetve a légzőrendszer nyálkahártyája.

Katonák, sorakozó!
A védekezés első vonala a külső invázióval szemben az, amikor az ázsiaiak kis bunkerekbe tömörülnek (nyiroktüszők), ha hatékonyabbak akarnak lenni, akkor több bunkert is létesítenek (mandula) a frontvonalon (nyálkahártya). A hadtáp útvonalak a nyirokerek, a legközelebbi helyőrségig (nyirokcsomók) futnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a test minden pontját ellenőrzés alatt tartja egy ilyen helyőrség. És minden helyőrséget ellenőriz egy magasabb szintű őrállás. Ha a behatolási pont viszont nem a nyálkahártya, hanem a bőr, akkor az 1. védőállás (nem számítva a behatolás helyét, de ugye itt maximum csak lézengenek az ellenállók, mert nincsenek sokan) a legközelebbi nyirokcsomó! Oké? Vagyis ha megszúrt egy tüske az ujjam végén, akkor az első helyőrség a könyökhajlatban van. A második a hónaljhajlatban... stb... Végső soron a nyirokutak a fő vénákba torkollanak.

A harc semmiben sem különbözik a középkori csatáktól. Az győz, akiből több marad állva a csatatéren, vagyis, ha az inváziós ágens áttöri a védelmi vonalat, akkor elérheti a keringést. Ekkor generalizálódik az addig lokálisnak tekinthető fertőzés, aminek első és legszebb jele a láz megjelenése... :)

Érdekességképpen a szervezet egyes részeinek nincs nyirokkeringése. Nem meglepő, hogy az egyik ilyen hely az agy (itt azért ne mászkáljanak harcos hazafiak, mert még tönkre tehetnek ezt-azt, ugye?), ilyen hely a thymus is (mert ez ugye a konkurens ázsiai maffia főhadiszállásának területe). De hasonlóan gyengített immunvédelem van a nemi szerveknél (here, petefészek), hisz itt a normális genetikai állománytól eltérő fiúk és lányok nevelődnek, őket is védeni kell a harcos hazafiktól. És ilyen hely még a szem is.

Na de akkor, hogy az eredeti kérdésre is válaszoljak: 6 mandulánk van. Ez a 6 pedig egy kör 6 pontján egymástól kb. egyenlő távolságban találhatóak. Ez a Waldeyer féle lymphaticus gyűrű. Alul középen a nyelv hátsó harmadában van a nyelvgyöki mandula (1 db), mellette 2 két oldalon a mindenki által ismert szájpadmandula (2 db), ez szokott a legtöbbször begyulladni. Két oldalt felül, a fülkürt nyílása mellett a fülkürti mandula (2 db) található, míg a kör tetején, középen, a garat legtetején meg az orrmandula vagy hivatalos nevén a garatmandula (1 db) található.
A féregnyúlvány, habár nyálkahártyába ágyazott nyiroktüszők halmaza igazából csak módosult mandula. Pont ott található, ahol a vékonybél beletorkollik a vastagbélbe. De a vékonybél utolsó harmadában is szép számmal nyüzsögnek nyiroktüszők a nyálkahártyában, ezek a Peyer plakkot alkotják. Ezek feladata, hogy a vékonybélben a lehető legsterilebb körülményeket alakítsanak ki, ne engedjék meg a vastagbélben tobzódó inváziós seregeknek a bejutást. A féregnyúlvány ezért is szokott begyulladni. Túl sok támadás éri, és ezért túltengenek benne az ázsiaiak, végül egymást fojtják meg... :)

De ha már itt tartunk, akkor a kisagy egyik részét is mandulának hívják, de annak csak az alakja miatt ez a neve... Az anatómusok nagyon unatkozó emberek lehettek, ha mindent valaminek az alakja után neveztek el, nem?... :) Bár szerintem, a patológusok rosszabbak, azok mindennek valamilyen étel után adtak nevet: szerecsendió, halhús.... stb... Biztos mindig a kaján járt az agyuk... :)"

jágör68 2011.03.29. 09:30:02

Sztem ennyiért privátban is megcsinálják, normális ellátás mellett.
Semmiképp se szabad, senkinek fenntartania ezt a korrupt, zsebbedugdosós rendszert.
Majd, ha az összes fiatal elhúz és ügyelhetnek ezek a szemétláda főorvosok havi 6-7-et, meg mehetnek ambulanciára, akkor lesz csak nagy csodálkozás. Már nem sok idő kell hozzá.
Sok szarházi, 40 év alatt nem volt képes kiharcolni a legális fizetést.
Az elnyomott fiatalok meg egyszerűen lelépnek, nem kérnek ebből.
Lesz nagy F.U.B.A.R pár hónapon belül.

Mágia 2011.03.29. 09:36:44

@KAR-TON-HAL:

A saját testeddel kapcsolatban soha nem mehetsz biztosra szerintem.

Az orvosnak az egy hozott anyag, aminek a minőségéért a szüleid feleltek, amikor legyártották és te magad felelsz érte, mint felhasználó és tulajdonos.

A nagyszámú esetből természetesen az orvosok tudják meghatározni a legcélravezetőbb megoldást és a legkisebb kockázatot.

De nem háríthatsz rájuk minden felelősséget, mert te magad viszed az anyagot.

Káin 2011.03.29. 09:39:58

@Máгia: Egy szóval sem mondtam, hogy nem történhetnek problémák, akár teljes odafigyelés mellett is. Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy nem feltétlenül kellene egyből rosszat feltételezni a posztolóról, mert simán elképzelhető, hogy a fentebb írt tényezők motiválták abban, hogy megkeresse a műtétet végző doktort.

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2011.03.29. 09:40:53

@Máгia: sajnos ez a normális: műtét előtt, ha csak nem sürgősségi, akkor felkeresed az intézményt, orvost keresel és kapsz időpontot.
Nekem hegsérvem van, a császárom hege megadta magát. Sebészeti szakrendelőbe mentem háziorvosi beutalóval. Megvizsgált az orvos, közölte, 80. Kérdeztem, mi 80? Annyiért megcsinálja. A TB nem finanszírozza? - kérdeztem én. Erre odaadta a papírjaimat azzal a, hogy de igen, ez esetben keressek másik orvost magamnak. Kerestem. Nem kötelező belemenni az alkuba. Én nem vagyok a hálapénz híve. Kipróbáltam, anélkül is olajozottan működik a dolog. Az orvosok egy része erre építi az egzisztenciáját. Fel lehet háborodni rajta, vagy tovább lehet lépni. Az ilyen beállítottságú orvosok prédát látnak a betegben. Szabad orvosválasztás van. Ha nem tetszik az ajánlata, lehet mást keresni. Olyat, aki a segítségre szoruló embert látja bennünk, nem az ötcsillagos nyaralását. És egyre könnyebb ilyen orvosokat találni, mert én úgy érzem, változik az orvosok hozzáállása is. Ez az én tapasztalatom. És nagyon sok rossz élményem is van, mielőtt szerencsésnek tartanátok. Én pl. még az ügyeletes orvost is megkerestem, és egy meleg kézfogás kíséretében megköszöntem neki a helyes diagnózist, és hogy 2 hónapig tartó szenvedés után végre szó szerint fellélegezhettem. És piszokul örült neki, és látszott, hogy elégedett a világgal. Megkerestem azt az ügyeletes doktornőt is, aki mentőt hívott a tüdőembóliámkor. Mert emlékszek rá, milyen kétségbeesett volt, és minden tőle telhetőt megtett, hogy én életben maradjak. Soha nem felejtem el az arcát. És sugárzott az örömtől, hogy jól vagyok, és élek, és ez nagyrészt neki is köszönhető. Ne csak az orvostól várjunk figyelmet. Ő is ember. Ő is vágyik a figyelemre, az elismerésre. És ezt nem csak pénzzel tudjuk kifejezni. A hiénákat meg el kell engedni magunk mellett.

sárga nyúl 2011.03.29. 09:48:16

@El Visco Stello: Egyetértek, tetten kell érni, rögzíteni. Viszont a posztból nekem úgy tűnik, hogy az írója rokonom, bizonyos Nyúl Linda, tehát nem valószínű, hogy élne a lehetőséggel.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.29. 09:54:35

@miklos.rabai:
Köszönöm:)

"gyakorlatilag a legnagyobb nyirokerek kivételével nem is preparálhatóak, nem is láthatóak"
ugye, mindig ezt mondják, csoda, ha nem tudom elképzelni:)

serfecs (törölt) 2011.03.29. 09:54:49

@Máгia: ez úgy megy, hogy minden háziorvosnak vannak a tarsolyában jól bevált orvos kollégák, engem pl amikor hematológiára küldtek, névhez küldtek, nem pedig csak úgy valakihez.
Egyébként valami nagy tévedésben élsz, a háziorvos nem kórházi beutalót ad, ő csak szakrendelésre ad beutalót, tehát a sorrend: HO beutaló => szakrendelés => műtéti javaslat megerősítése (innentől az orvos ha nem kérdi külön, akkor vélelmezi, hogy őt kéred fel a műtét elvégzésére) => befekvés => műtét => hálapénz.

A posztíró jó helyzetben van, mert gégészhez nem kell beutaló, tehát akármikor válthat orvost. Én a múlt héten ennek az összegnek nem egészen a felét csúsztattam az orvosom zsebébe, pedig nem a mandulámat vette ki ugye...

serfecs (törölt) 2011.03.29. 09:58:24

@Káin: bezony, anno nekem is felszakadt, de nekem legalább jófej módon még a kórházban, a műtét napján. Én egy ilyen bevérzős vagyok, fekszem is most, mint a kisangyal!

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.29. 10:02:44

De pont az izgi részt hagytam ki... :)
Vannak a nyirokutaknak betegségei. Akkor alakulnak ki ha elzáródik a nyirokkeringés, de a nyirok csak termelődik és termelődik és...

- Ez leginkább emlőrák melletti teljes hónalj nyirokcsomó irtást követően alakulhat ki. Felpuffad a kar.

- A másik amikor nem távolítják el a nyirokcsomókat, de azok károsodnak. Ilyen betegség a filariasis. Forró égövi paraziták, vagy férgek (majd bauchi elmondja mennyire forró) a Nílusban kiázó lábujjak mentén behatolnak a testbe, esetleg moszkitók csípésükkel terjesztik a kórokozót, ami a lágyéki nyirokcsomókig mászik fel. A nyirokkeringés elakad, majd a végtag felpuffad, ezt hívják elephantiasisnak...
Ez kicsit durva lesz, nem biztos, hogy mindenki látni szeretné:
www.youtube.com/watch?v=dnWwHthkGkY
De talán jó, ha ilyet is láttok, legalább tudjátok egy kicsit még értékelni a magyar egészségügyi helyzetét, ugyanis lehet, hogy a kórokozó Magyarországon nem fordul elő, de más paraziták és férgek igen, a gyógyszer meg itt - Afrikával ellentétben - elérhető...

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.29. 10:04:32

@Chance4U:
Viszont erről eszembe jutott egy elmélet.

Abból indulok ki, hogy bizonyos cégek nem mondhatják, hogy egyes szolgáltatásokat nem nyújtanak, de mégsem akarnak vele foglalkozni. Ilyenkor úgy oldják meg, hogy annak a szolgáltatásnak az árát jó magasra teszik.

Nem lehet, hogy ezek az orvosok (egy része) nem is a hálapénzre hajt, hanem így utasítja vissza a beteget?

Káin 2011.03.29. 10:05:23

@panni75: Mielőbbi felépülést kívánok neked és jobbulást mindenkinek, akire ráfér, Despinek is.

sárga nyúl 2011.03.29. 10:14:43

@panni75: Remélem most már minden rendben lesz,és gyorsan felépülsz. Remélem a családod nyugodtan viseli a dolgot.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.29. 10:15:42

másik kórház, másik orvos! MOST!

A gyerekem most esett át ezen, 4.500,- Ft-ba volt a kétágyas baba-mama szoba. Ezért én, mint anya, kaptam ágyat és ételt. A szobában tévé, dvd-lejátszó, több tonna játék, zuhanyzó. A wc-ig kicsit gyalogolni kellett, de ezen senki nem akadt fenn :)
És én is felkerestem az orvost a műtét előtt.
Há' komolyan, azért némely kommenteken kiakadok ám!

serfecs (törölt) 2011.03.29. 10:28:29

@sárga nyúl: köszi szépen! OFF: nem is írtam még, hogy 4-én voltunk a Szakértői Bizottságnál és kizárták a kisfiamnál az autizmust. Megkapta viszont az SNI státuszt ADHD-ra, valószínűsítik a beszédfogyatékosságot és a szakvéleményen van még a diszlexia, diszgráfia is. Végre mostmár talán rendes fejlesztést fog kapni a suliban!
@Káin: kösziköszi!!!

Bikli néni 2011.03.29. 11:00:33

Na most ezt nincs időm végigolvasni (mármint a hsz-okat), de HA ez igaz, amit Linda leírt, akkor 1. sürgősen kérni egy másik orvoshoz, másik időpontot, 2. eredeti orvosnál úgy csinálni, mint aki át akarja adni a pénzt, diktafonos telefon bekapcsolva a zsebben, majd rendőrségen/kamaránál/etikai bizottságnál/intézetvezető főorvosnál felnyom.
(OFF1: ez a kép vót már. OFF2: én mindig betippelem a posztoló nemét, és majdnem mindig rosszul...)

Mágia 2011.03.29. 11:00:35

@panni75:

"Egyébként valami nagy tévedésben élsz, a háziorvos nem kórházi beutalót ad"

Hol írtam, hogy a HO kórházi beutalót ad?

Mágia 2011.03.29. 11:03:09

@Bikli néni:

Tényleg nem a kötözködés miatt kérdezem:

Magyarországon ma hálapénzt adni NEM tilos. Nem tiltja a törvény, olyannyira nem tiltja, hogy az adóbevallásban külön sora van annak, ahol a hálapénzt lehet bevallani.

Mire hivatkozva perelnéd az orvost?

Mágia 2011.03.29. 11:04:10

@Máгia:

Na és persze elfogadni se tilos. Ez kimaradt :)

sárga nyúl 2011.03.29. 11:10:08

@panni75: Remélem! Majd írd meg, hogy sikerült-e megkapni (gondolom, emelt logopédia a minimum)!

tódór piroska 2011.03.29. 11:27:55

@Máгia: Te olyan okos vagy, biztosan tudod a választ, de azért leírom Bikli helyett: EZ NEM HÁLAPÉNZ. Tb. által finanszírozott ellátásért előre pénzt kérni, ez bűncselekmény.
Ha megcsinálom ("ingyen") a műtétet, a beteg meggyógyul,és úgy gondolja, hogy köszönetképpen utólag ad akármennyi pénzt (ő mondja meg, mennyit), az a hálapénz.
Más kérdés,hogy az orvosok többsége ezt sem tünteti fel adóbevallásában.

serfecs (törölt) 2011.03.29. 11:42:10

@Máгia: én ezt úgy értelmeztem:
"Nem úgy történik, hogy befekszik a kórházba a beteg VALAMIKOR (hiszen az ő részéről is adódhat bármi, ami miatt halasztani kell a műtétet), kiírják a műtét idejét VALAMIKORRA, és műti őt az, aki éppen akkor dolgozik?"
Semmiképp sem történhet így. Először el kell menni a szakrendelésre, és a szakorvos, aki javasolja a műtétet, ha nem jelzed neki, hogy nem vele szeretnéd megműttetni magad, jogosan véli úgy, hogy elfogadod őt operáló orvosnak. Tehát nem az műt meg, aki éppen ráér, hanem az az orvos, akivel lefixáltad a műtétet, és abban az időpontban, ami mindkettőtöknek megfelel.

serfecs (törölt) 2011.03.29. 11:44:15

@tódór piroska: bizony-bizony! Az előre, jobb ellátás reményében adott pénz korrupció, az utólag adott pénz hála!

Mágia 2011.03.29. 11:51:58

@tódór piroska:

Persze, értem, én is mindig azt írom itt, hogy HÁLA pénzről csak akkor lehet szó, ha azt a beteg utólag adja.

Ha előre adja, akkor annak a neve KORRUPCIÓ.

Bikli néni logikáját ott tartom hibásnak, hogy CSAK az orvos felelősségét kérdezi. Tény, hogy van neki, de legalább akkora felőssége a betegnek is van.

A korrupcióhoz (=hálapénz előre fizetés = előnyök megvásárlása a nem jattoló betegek kárára) ugyanis két ember kell, és ha igaz, és per lesz belőle, akkor mindkét felet felelősségre szokták vonni.

Ezért szerintem egy hangfelvétel semmit nem bizonyít, hiszen HA nem vett át pénzt az orvos, akkor nem követett el semmit, ha meg átvett, akkor a pénz átadója is felelőségre vonható.

És elég nagy gondban lesz, amikor majd azt kell bizonyítania, hogy ő csak azért adta a pénzt, hogy a másik felet felelősségre vonathassa.

Szóval eléggé életszerűtlen az, hogy bekapcsolt diktafonnal a zsebükben járkáljanak az emberek orvoshoz.

Egyébként meg fel lehetne tenni azt a kérdést is, hogy melyik végéről büdösödik jobban a hal: a jattot váró orvosok, vagy a korrupciót az élet természetes részeként kezelő, pöcegödörben szocializálódott betegek végéről.

Nivea 2011.03.29. 11:52:39

Én feljelenteném az igazgatónál, vaaagy odaadni a pénzt és számlát kérni róla, legalább adózzon az a mocsok, vaagy simán odaadni a pénzt felvenni kép /video és ugy jelenteni fel mert ugy mégiscsak van bizonyíték. egy orvosnak sem szabad egy fityinget sem adni!!!!

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.29. 12:11:49

@Máгia: Az melyik sorban van, ha valaki ADTA a hálapénzt, és tessék mondani, az adóalapból vagy az adóból lehet levonni?

vadnyom 2011.03.29. 12:12:48

@Máгia: Ha a beteg átadja a pénzt, és aztán feljelenti az orvost, ő nem vonható felelősségre. A korrupciós bűncselekmények esetében az a korrupcióban részt vevő fél, aki bejelenti a bűncselekményt a hatóságnak, nem büntethető. Éppen azért szabályozzák ezt így, mert ez tipikusan olyan bűncselekmény, amelynek nincs sértettje, ezért nagy eséllyel rejtve marad a hatóságok elől.

jágör68 2011.03.29. 12:16:36

@Nivea:
Gondolom fizetést se.
Sőt még fizessenek is érte, hogy dolgozhatnak, igaz, fröcsögő?

Mágia 2011.03.29. 12:47:01

@Babette_:

A "hálapénz" összegét a 1053-A nyomtatvány 21. sorában, "Felszolgálási díj" (nem a számlára is felkerülő, és az étterem kasszájába legálisan befolyó szervizdíj!) címen kell bevallani.

Ez már önmagában is szánalmas maszatolás egy állítólagos jogállamban.

Az étteremben, ha számlát kérsz, hogy leírd az üzleti ebédet költségnek, nem lesz rajta a jatt, így ennek összegét nem tudod se bizonyítani, se könyvelni.

Így pedig, mivel Abszurdisztánban a hálapénz a felszolgálási díj egy formája, azt sem tüntetheted fel és nem is írhatod le semmilyen jogcímen, ha hálapénzt adtál, hiszen csakúgy, mint a pincértől, az orvostól sem kapsz elismervényt róla.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.29. 12:50:46

@Máгia:
Hát egy időben jártam szarrágó üzletemberekkel, ők simán megkérték a pincért, hogy írják rá a borravalót a számlára.

Nyilván nem lehet levonni, ha adsz, különben hol lenne a zálam haszna?

Mágia 2011.03.29. 12:53:03

@vadnyom:

Alapesetben a pénzt adó beteg állítása, hogy adott, áll szemben az orvos állításával, hogy nem kapott.

HANGfelvételen nagyon trükkösnek kell ám lenni, hogy minden tény rajta legyen, méghozzá a perelni kívánt fél szájából hallhatóan.

Nem kellene szerintem annyi középkategóriás krimit nézni a 10 millió feljelentgető országában.

Mágia 2011.03.29. 13:01:24

@Babette_:

Ha a borravaló rákerül a számlára, annak szervizdíj a neve, teljesen legális. De azt már nem a vendég adja, hanem a tulaj osztja vissza a pincérek között. Vagy nem osztja vissza.

Nem értem egyébként, miért lenne szarrágás az, ha valaki hajlandó TÖBBET fizetni a szolgáltatásért, mint amennyit a szolgáltató listaáron számlázna, és mindezt LEGÁLISAN akarná csinálni?

Vagy ez itt úgy működik, hogy ha az étteremben kérsz számlát minden tételről, az szarrágás, ha a szerelőtől kérsz számlát minden tételről, az szarrágás...

...deellenben a pénzéhes orvosokat szarrá kéne adóztatni, mert ők is ugyanazt csinálják, ugyanolyan gazdasági helyzetben, ugyanolyan piaci viszonyok között, mint bárki más az országban, aki olyasmit szolgáltat, hogy a kedvesügyfél aktív közreműködésével el tudja kerülni a számlaadást?

Kettős mérce?

vadnyom 2011.03.29. 13:13:18

@Máгia: Csak arra a véleményedre reagáltam, hogy a pénz átadója is felelősségre vonható. Nem vonható felelősségre akkor, ha bejelenti a vesztegetést a hatóságnak. Ennyi volt a kommentem tartalma. Nem szerepelt benne feljelentésre és hangfelvétel készítésére való buzdítás. És nem nézek krimit, csupán elvégeztem a jogi egyetemet.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.29. 13:15:29

@Máгia: Szarrágás alatt azt értem, amikor valaki elvisz egy nőt vacsorázni, és azt elszámolja költségként a cégében.:)

Nivea 2011.03.29. 13:23:20

@jágör68: Fizetés kapjanak, de nehogy már egy mütétért kapjanak bármit is. hol van a fene nagy elhivatottság?? Ha bevállalja valaki az orvosit már az elején tudja hogy mit vállal és hogy milyen fizetést fog érte kapni. Fröcsögö, undorodom a legtöbb orvostól mert a gyógyítás helyett dollárjelekre tudnak csak gondolni! Felesküdtél valamire, állami pénzen tanítattnak félévente egy milláért és még nekik áll feljebb?? nagyjuk már. Senki nem kap egy havi borravalót egy pár órás munkáért tisztességes munkakörben.

jágör68 2011.03.29. 13:33:18

@Nivea:
Ugyanezt írtam le fentebb.
Viszont nehogymár az átlagfizetés alatt keressenek.
Havi 200 nettó a kezdőknek, 300 a szakorvosoknak és probléma megoldva.
Az "állami pénzen taníttatásról" meg annyit, hogy a 6- ból 1,5 év ingyenmunka.
Meg nehogymár elhidd azt a 13 milliós kamuszámot, jó ha 4-5 millió.
A többit lenyúlja a dékáni hivatal.

Nivea 2011.03.29. 13:40:22

@jágör68: Tudod csak az a baj hogy még ha megkapnák a 300as fizetésüket is ugyanugy bemondanák előre vagy utólag a "munkadíjukat". Ebben bíztos vagyok, ez nem segítene rajtuk. Egy magánorvos, nőnyógyász alapból brutális pénzet keres a vizsgálatokért stb ( föleg ha éppen magánrendelést végez munkaidőben valamelyik kórházban ahol rendel..köhöm) és a bemondott 100ezres szülést ne is említsem. A magsabb fizetés nem oldana meg semmit mert olyan hatalmas összegeket visznek haza adómentesen minden hónapban amit még a 300 sem kompenzálna. Az hogy a féléves 1 milla kinek a zsebébe megy részletkérdés, de az adófizetőktől veszik el, mert ez az offical tandíjuk...Van orvos ismerős, tudom hogy rezidensként nem keresnek sokat de megint csak azt tudom mondani. Tudja mire vállalkozik már az első percben, akkor nem kell hozzáfogni ha ilyen anyagias. Számomra hitetltelen már a legtöbb orvos az anyagiaskodással amit a gyógyászat elé helyeznek. Ilyeneknek praktizálniuk sem lenne szabad!

reloaded 2011.03.29. 13:43:08

Panasz esetén a betegjogi képviselőhöz kell fordulni, nincs tapasztalatom, de ha fordulsz sehova, akkor bűnrészes is vagy.

goo.gl/I7tfa

Nivea 2011.03.29. 13:47:52

@reloaded: hát legalább ennyit tegyél meg kedves író, legalább pár percnyi erős izzadást okozz a kedves orvosnak.

serfecs (törölt) 2011.03.29. 13:48:48

@Máгia: ha az orvos azt mondja, hogy 120ezer előre, abban a beteg mennyiben hibás? Nem adta oda, csak leírta ide, amit az orvos mondott.

serfecs (törölt) 2011.03.29. 13:50:46

@Máгia: ja és mégvalami: ez így nem korrupció, hanem zsarolás (akkor műtelek meg, ha fizetsz).

Nivea 2011.03.29. 13:53:04

@panni75: a zsarolás elég jó szó rá:)

serfecs (törölt) 2011.03.29. 13:53:14

@Máгia: én is ismerek olyat, aki az önként adott borravalót (nem a felszámolt szerviz díjat) is ráíratja az áfás szlára, hogy elszámolhassa...

Mágia 2011.03.29. 13:56:29

@Nivea:

Szerintem ezt az országot az juttatta oda, ahol most van, hogy kifelé mindenki annyira "önfeláldozó" volt és mindenki annyira megvetette a mocskos anyagiakat.

A felszín alatt meg mindig is ment az egymás kihasználása, feljelentgetése és a korrupció.

Hidd el, mindannyiunk helyzetén sokat javítana, ha hirtelen MINDENKI piszkosul anyagiassá válna és kiállna amellett a pénz mellett, ami egységnyi munkáért bárkinek kijár Európában.

Mágia 2011.03.29. 13:58:06

@panni75:

És mi a bajod vele? Önként adja, pluszban, a szolgáltatótól elvárt pénzösszeg felett.

Azt is megtehetné, hogy semmit nem ad. Se számlán feltüntetve, se zsebbe.

Mágia 2011.03.29. 14:00:03

@panni75:

"Nem adta oda, csak leírta ide, amit az orvos mondott."

Miért kellene BÁRMIT elhinni, hogy betű szerint úgy történt, ahogy valaki ide kiposztolta?

Miért kellene?

gorillka 2011.03.29. 14:00:57

@panni75: én értem, szerintem is szarrágás

serfecs (törölt) 2011.03.29. 14:01:20

@Máгia: semmi bajom vele, csak szarrágás :-)

serfecs (törölt) 2011.03.29. 14:04:36

@Máгia: nem kell, de legalább feltételezzük, máskülönben miről beszélünk? Lehet, hogy nem is mandulaműtétre ment, hanem orrplasztikára és lehet, hogy odaadta a pénzt, csak megbánta, sőt, lehet, hogy nem is 120ezer volt, hanem 12. Induljunk ki ezekből és akkor megint összejön a 100 komment.

Az mondjuk jelzésértékű, valaki számára elfogadhatóbb, hogy egy orvos megzsarol egy beteget mint az, hogy a beteg leírja azt...

Káin 2011.03.29. 14:04:40

@Máгia: Miért kéne az ellenkezőjét hinni, vagy kételkedni benne? Alapvetően rosszhiszemű vagy.

Mágia 2011.03.29. 14:05:07

@panni75:

Szarrágás az, ha valaki kétszázat ad, apróban, és körbenyalatja érte magát.

Ha valaki kétezret ad a fogyasztás árán felül, mert megteheti, hogy fogyasszon, ne csak bohóckodjon a késsel meg a villával, és számlát kér róla, az nem szarrágás.

Mágia 2011.03.29. 14:06:41

@Káin:

Ezeket a posztokat olvasva, amik itt megjelennek, nem árt az egészséges mértékű távolságtartás.

Nivea 2011.03.29. 14:08:18

@Máгia: hát úgy tünik más országban élünk..Magyarországon mindenki olyan iszonyatosan anyagias hoyg az már szinte beteges. Más országokban sehol nem ismerik a hálapénz fogalmát, ez csak nálunk egy undorító szokás, csak keletre vannak hasonló jelenségek..

Káin 2011.03.29. 14:09:12

@Máгia: Egészséges távolságtartás rendben van, de ahogy te állsz az összes poszthoz és posztolóhoz, az már paranoia :).Ebben a sztoriban speckó szerintem semmi olyan nincs, ami nem volna hihető. Nem mondom, akadt már itt néhány poszt, amikor én is hümmögtem magamban, de többnyire elég életszerű. Sőt, amiket nagyszüleim mesélnek, ahhoz képest a legtöbb poszt smafu.

Káin 2011.03.29. 14:10:47

@Káin: Sry a szóismétlésekért, de fáradt vagyok csöppet.

serfecs (törölt) 2011.03.29. 14:16:03

@Máгia: de igen, szarrágás, ha ingyen (ingyen alatt bármi módon ktg-ként leírhatót értek) elmegy céges pénzből zabálni és még a jattról is számlát kér. Akárhogy szépíted, ez szarrágás a javából.
Az, hogy a szerencsétlen pincér egy fillért nem kap belőle attól a pillanattól, hogy a számlán szerepel, az nem zavar? Nem neki szánod a jattot?
Ez a baj, hogy Magyarországon ez embereknek simán belefér és még külön magyarázni kell, hogy miért iszonyú gáz ez.

Mágia 2011.03.29. 14:44:42

@panni75:

Szerintem te egyszerűen csak irigy vagy, hogy vannak, akik leírhatnak számlára dolgokat és vannak, akik nem írhatnak le semmit.

Csak azt nem látod, hogy akik alkalmazottként nem írhatnak le semmit, azok kapnak helyette üdülési csekket, egészségpénztárat, cafeteriát, a legrosszabb helyeken meg "zsebbepénzt"...

Mi különbség van aközött, hogy valaki alkalmazottként üdülési csekkre zabál, vagy ha vállalkozóként költségként leírt pénzből "zabál" ...?

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 14:55:02

@Máгia:

44. A borravaló, hálapénz, felszolgálási díj 2010. január 1-jét követően is adóterhet nem viselő járandóságnak minősülnek?
2010.02.09.

Igen.
www.apeh.hu/gyik/szja#faq_4785900

serfecs (törölt) 2011.03.29. 14:59:13

@Máгia: engem nyugodtan lesajnálhatsz, mert tisztességes munkával, full bejelentve keresek annyit, amennyit sok vállalkozó soha nem fog, és mi tagadás, valóban rettentő irigy vagyok, de azért anagy irigykedés közepette alkalmazottként is járok étterembe, olykor céges pénzen, sőt, taxizni is szoktam néha céges pénzen, és képzeld, a jattot minden esetben zsebből zsebbe fizetem, mert nem az APEH-nak szánom, hanem annak, aki a szolgáltatást nyújtja.
És képzeld, az ÜCS-ből nem zabálok, hanem wellnessezem, a megmaradt csekkből a gyerekemet hordom fejlesztésre egy olyan helyre, ahol azt elfogadják.
BTW, általánosságban nem összemérhető az alkalmazotti (esetenként akár minimál-) bér mellé adott ÜCS vagy uram bocsá' étkezési utalvány "lezabálása" azzal, hogy "szegény, kizsákmányolt vállalkozók" még a jattot is le akarják írni költségként az amúgy is mikroszkopikus adójukból (tisztelet a kivételnek). Előbbi kényszermegoldás, utóbbi szarrágás. A kettő egy napon említését pedig inkább nem is minősítem.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:00:06

Minden éttermi számla reprezentációs költség, adóalap növelő a társasági adó alanyainál.

Személyi jövedelemadó kötelezettek 27% adót fizetnek utána.

Ha a tulajdonos a borravaló összegét is rávezetteti a számlára az másról nem szól, mint korrekt elszámolásról.
Ami a számlán van az a szolgáltató számára adóköteles bevétel (jövedelem).

jágör68 2011.03.29. 15:03:07

Na akkor segítenék rendet rakni a fejekben:
1. Lesz- e olyan poszt, hogy a mentők tartották a markukat az újraélesztés előtt?
2. Vagy a fiatal rezidens a sürgősségi ügyeleten?
3. Vagy a 35 éves szakorvos belgyógyászat ambulancián?

Ez az állandó hálapénzezés nem fogja a fentebb említetteket visszatartani, hogy lelépjenek innen, meg "bűntudatból- mer' mi fizettük a sok huszonszázezer milliárdot az egyetemér'- maradjanak. Mind el fog menni.
A fent említett előre tarifás professzorok, főorvosok meg majd vihetnek ezentúl mindent egyedül.
Na az lesz a szép új világ!
Más kérdés, hogy Nyugaton a professzor LEGÁLISAN többszázezer EUR-t is kap havonta a klinikától, amihez nevét, tudását adja.
Nekünk maradt a Rákosi óta belénk vert kis piti borítékozás.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:03:18

@Dr.laikus PhD:

Személyi jövedelemadó kötelezettek 27% adót fizetnek utána.

Bocsánat nem adó, hanem EHO.

Mágia 2011.03.29. 15:09:09

@Dr.laikus PhD:

Igen, de csak ha a pincér kezébe adod, számla nélkül és ő bevallja.

Ő meg hülye lenne bármit is bevallani, amit senki nem tud rábizonyítani, gondolom...

Ha a számlán feltüntetett szervizdíjat fizeted ki, akkor ugyanaz van vele, mint a vállalkozás egyéb bevételeivel.

Hatodéves 2011.03.29. 15:09:31

@panni75:
Ha valaki a randiját céges költségnek számolja el, az mért nem bűncselekmény?
Szerintem k... nagy pofátlanság olyan dolgokat számlára írni, amelyek nem a munkavégzéshez kapcsolódnak.

Aki olyan helyre ment ahol nincs cafeteria meg üdülési csekk az nem tudta ezt előre, amikor elvállalta a munkát/jelentkezett az egyetemre/megszületett?

És a vállalkozónak mért kellene költségnek leírni a magánkiadásait?

Ez mind ugyanolyan csalás és bűncselekmény. Akkor is ha jogilag nem büntethető. Ahogyan az előre elkért hálapénz is, amelynek nyilván van még egy plusz erkölcsi súlya is. Ilyen értelemben súlyosabb.

De mindenki másnak a csalására kedvesen mosolygunk?

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:14:14

@Máгia:

Üdülési csekk költség, "zabálás" ahogy írtam adóalapot növelő tényező.

Kevés helyen van caffatéria, zsebpénz még kevesebb helyen.

Sőt a caffatéria is adóköteles tud lenni, de néha jobb konstrukció, mint a munkavállaló szja jövedelemként kifizetett bére.
Minden esetre a béren felül fizetett járulékokat meg tudja spóroloni a munkáltató.
Itt is figyelni kell a konstrukciók között.

serfecs (törölt) 2011.03.29. 15:15:21

@Hatodéves: nem értelek. Ugyanezt gondolom én is, mégha nem is bűncselekménynek, csak szarrágásnak neveztem. Hol írtam az ellenkezőjét?

Hatodéves 2011.03.29. 15:17:46

@Nivea:

Az orvosi egyetem költségtérítéses ára azért ennyi, mert 1. az egyetem a külföldi hallgatókból él 2. ellentétben az önkormányzati/egyéb tulajdonban lévő kórházakkal, a klinikák az egyetemek tulajdona is. Továbbá az egyetemeken zajló tudományos kutatás is ebből folyik.

Szóval egyáltalán nem mindegy. Mert az én kis személyem oktatása nem kerül többe az államnak, mint bárki másé. És a másfél év ingyenmunka is igaz. Ellenben nekem nincs ingyen az, hogy 24 éves koromig csak törtállásokat tudok vállalni. Sebészeten sokszor az orvostanhallgatók kampóznak a műtétek egy részében, sok osztályon ők veszik fel a beteget (nem műbuliból, tanulási céllal, persze olyan is van.)

Biztosan nagyon sokba kerül mindenkinek, hogy én vagy mondjuk bármelyik hatodéves bemegyek reggel, az orvosok nyomában megyek a vizit alatt, majd megvizsgálok egy-egy beteget, esetleg segítek ezt-azt, vagy a sarokban állok, és nézem, mit csinálnak az orvosok, vagy kórlapot olvasgatok, majd hazajövök.

A kórházak, osztályok valami pénzt tudtommal kapnak az egyetemtől oktatásért, de az pedig a kórház kasszájába megy. Klinikumban nagyon kevés gyakorlatvezető/tanár kap bármennyit is azért, hogy tanít is.

Az egyetemi klinikákból, az ottani, esetleg máshol kevésbé elérhető vizsgálatokból pedig az adófizetők ugyanúgy részesülnek.

Nem panaszként mondom, csak ezek tények.

És megint csak függetlenül a poszttól: ha ez így történt, arra kb. szavam sincsen, akkora szemétség.

Mágia 2011.03.29. 15:18:24

@Dr.laikus PhD:

Másrészt azzal nem mented meg a pincérnek a borravalót az adózás alól, hogy nem számlára fizeted, hanem a kezébe nyomod, hiszen a vendéglátásban jellemzően le kell adni a pincéreknek a jattot, amit aztán a tulaj vagy újraoszt, vagy nem oszt újra.

Hatodéves 2011.03.29. 15:18:44

@panni75:
Igazából Máriának szántam mint ellenérv, vagy hogy mondjam, a Tiedhez csak hozzáfűztem. Ne haragudj, ha félreérthető volt :)

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:18:50

@Hatodéves:

Ez is olyan, mint a hálapénz összege.
Aki nem ért hozzá, azt hiszi, hogy lehet.

NEM LEHET.

Csak a vállalkozás érdekében felmerült költségeket lehet elszámolni.
Sokszor egy éttermi meghívás a vállalkozás érdekében felmerült költség lehet, de ezt a számviteli törvény értelmében CSAK reprezentációnak lehet elszámolni, az meg adóalap növelő, azaz btto növeli a vállalkozás adóját.

Személyes költséget NEM számolhat el a vállalkozó. Már a gépkocsit sem érdemes a vállalkozás költségére vásárolni.
Üzemeltetni igen, de az egyik oldalon (magánszemély) bevétel, a másik oldalon (vállalkozás) költség. Szigorú számadás, most már nagyon nagyot lehet vele bukni.

Egy idegi a gépkocsi ktg. volt a legális készpénzkivételi lehetőség.
Csaltak is vele rendesen.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:19:41

@Máгia:

Az önbevallás soha nem működött, de a mi a számlára írva van, azt le kell könyvelni, értelemszerűen adózni is.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.03.29. 15:20:20

@miklos.rabai: A patológusok kannibálok. Igen, ezt most teljesen biztosan érzem. Ezért van az, hogy ők képesek egy olyan munkára, amire normális emberek nem. És ez megmagyarázza az elnevezéseiket. Mindent megkóstoltak, és ennek alapján adták az elnevezéseket.

(Köszönöm az újabb képzést.
Tegnap tartottam a hároméves fiamnak kiselőadást a kocsiban az immunrendszerről - na nem egészen ezen a fokon még, de azért a T-sejt kifejezés elhangzott - és ha a gyereknek további kérdése lesz, akkor fogom tudni, hogyan jussak el a következő szintre ;-))

Mágia 2011.03.29. 15:21:19

@panni75:

Az cseppet se zavarjon, hogy egy vállalkozó ALAPBÓL be van jelentve, úgyhogy az, hogy téged a munkáltatód bejelentett, semennyivel nem helyez a legutolsó számlázgatós biztosítási ügynök fölé sem :)

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:23:08

@Máгia:

Igen, de nem adóköteles jövedelem a magánszemélynek.

Mágia 2011.03.29. 15:24:56

@Dr.laikus PhD:

Igen, és ha már a korrupció és a feketegazdaság ellen harcolunk, akkor ne legyen szelektív az a harc :)

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:27:11

@Máгia:

De látod szelektív.
Ha igen akkor kinek az érdeke?

Nyilván az államnak, a mindenkori hatalomnak.

Mi meg szívunk, mint a torkos borz.

De előre kérni hálapénzt bűncselekmény.

Mágia 2011.03.29. 15:27:20

@Dr.laikus PhD:

Pláne, hogy be se vallja senki :)

serfecs (törölt) 2011.03.29. 15:29:21

@Hatodéves: OK, világos :-)

@Máгia: fölé??? Dehogy próbálom én bárki fölé helyezni magam, éppenséggel te vagy az egyetlen, aki ezt megpróbálta. Azzal, hogy szerinted én irigy vagyok a vállalkozókra, egyértelműen fölém helyezted magad. Ha ettől jobban érzed magad, én nem bánom.
Bejelentés... Nem mindegy, hogy 60ezerre vagy bejelentve vagy 600-ra (ne köss bele az összegekbe, csak a hasamra ütöttem). A jelenlegi rendszerben a vállalkozókat az alkalmazottak által/után befizetett járulékból kezelik, tehát utóbbiakat nem lenézni kéne...

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:30:44

@Máгia:

Mert nem kell neki.
Egy időben a borravalót be kellet, a hálapénzt nem.

Nem vallotta be senki, megsaccolni nem merte a hatóság, elment abba az irányba, hogy aki magánszemélyként kap pénzt (borravalót, hálapénzt) azt nem kell bevallani.

Na de itt van az ajándék limitált összege, természetben....
Adótörvényeink is tudják ám hogyan kell demagógnak lenni.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:32:56

@panni75:

"A jelenlegi rendszerben a vállalkozókat az alkalmazottak által/után befizetett járulékból kezelik, tehát utóbbiakat nem lenézni kéne..."

Örülök, hogy jobban vagy. :))

A fenti idézetet nem értem. Megmagyaráznád?

Leroi 2011.03.29. 15:34:03

Szóval az ilyen harács sz@rjankók cseszik el a többi doktor hírnevét és teszik gyűlöltté a HÁLApénzt, ami ilymódon már nem HÁLApénz, hanem a műtét előre megkért, pontosan forintosított ÁRA.
Megteszem a beteg iránt szakmailag ami éppen megtehető, kezelem legjobb tudásom szerint, ő pedig a végén megajándékoz (vagy nem, csak megköszöni) és kész, megvan a szövetség köztem és közte, olyan ez, mint egykor a Bibliában. Visszaadtam az egészségét, ő pedig (pénzzel, paripával vagy fegyverrel) megköszönte a tudást és energiát, amit élete, egészsége, jövője érdekében megtettem. Emberi dolgok ezek.

De előre megszabni egy összeget...nos, ennek egészen más íze-bűze van.

Mágia 2011.03.29. 15:39:50

@Dr.laikus PhD:

Az emberek többsége egyszerű. Soha nem néz semmit összefüggéseiben. Mindig azt a gumicsontot rágja, amit elélöknek.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:51:37

@Máгia:
Talán nem is az egyszerűség.
Inkább fogalma nincs, hogy a vállalkozót milyen kötelezettségek terhelik, mennyit dolgozik a saját kockázatára, a saját pénzének a befektetésével.

Mindez a befektetés mennyi idő alatt térül meg.
Sokszor egy jó kocsi a befektetés és egy jó öltöny ami kifelé nem a lepusztultságot mutatja.
Az agyát nem tudja a tenyerére tenni, de egy megrendeléshez kellenek a külsőségek.

Ha meg eszközigényes a vállalkozás azt sem fogja más előre megvenni. A többség hitelből fedezi, de mindenképp a cél a nyereség.
Az után meg adót kell fizetni.

Csődbe menni is pénzbe kerül kérem, nem is kevésbe.

serfecs (törölt) 2011.03.29. 15:52:40

@Dr.laikus PhD: arra próbáltam meg célozni vele, hogy sajnos a vállalkozók többsége olyan alacsony járulékot fizet maga után, ami nem fedezi egy esetleges kisebb beavatkozás költségeit sem. Tudom, hogy a TB a szolidaritás elvén működik, éppen ezért nem értem, mi ez a lenézés a vállalkozók felől az alkalmazottak felé.

Mágia 2011.03.29. 15:57:25

@Hatodéves:

Ja igen, a vállalkozók és a randi :)

Szerinted a költségként leírt étkezések hány százaléka lehet gyertyafényes pezsgős vacsora?

Szerintem pont annyi, amennyi még belefér abba a hibaszázalékba, ami nem borítja meg a rendszert.

Persze ha a NAV igazán keményen akarna fellépni a potyázók ellen, akkor kötelezhetné a pincéreket, hogy bekapcsolt diktafonnal a zsebükben szolgálják ki a vendégeket, az asztalt díszítő virágcsokorba meg a tulajdonos kutyakötelessége lenne, hogy lehallgatókészülékeket telepítsen.

Az éttermek természetesen be lennének kamerázva.

És amelyik vendég számlát kérne a vacsoráról, miközben egész este a bögyös Mancika megdöntésén fáradozott, az a vendég jól megnézhetné magát.

Külön kategória lenne, ha a bögyös Mancika egyben a főnök titkárnője is lenne. Ilyenkor mindkettőjüknek nyilatkozni kellene, hogy a vacsora üzleti célú munkavacsora, vagy magánjellegű enyelgés volt.

Egyébként meg fogd fel az egészet wellnessnek, rekreációnak, ami befektetés a cég érdekében abba, hogy az ember fia kiemelkedően teljesítsen a következő hetekben :)

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 15:57:58

@panni75:

Fent írtam, hogy ez nem igazán van így.

Vállalkozásból túl sok legális lehetőség pénzt kivenni kevés van.
Osztalék és bérjövedelem és némi gépkocsi elszámolás.

Aki kevésre van bejelentve ott az alkalmazott elviszi az ő járulék kötelezettségét. Nincs rá pénze. Osztalékjövedelem után is kell fizetni EHO-t, nem kezelik ingyen ha kezelni kell, de hektikus a bevétel, nem biztos, hogy a járulék kötelezettségét a minimálison kívül (ami kötelező és behajtható) fizetni tudja.
Alkalmazottnak meg fel tud mondani.

Egyszóval itt is sok a legenda.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 16:02:01

@Máгia:

"Szerinted a költségként leírt étkezések"

Nem költség... :)

Adóalap növelő címkézett reprezentáció.

Nehogy azt mond, hogy az is költség, mert nem.

Hatodéves 2011.03.29. 16:02:25

@Máгia:
Az utolsó mondatot nem a megfelelő embernek mondod és nem a megfelelő szakmának. Mért ki rekreálja a betegeket nap mint nap 12 órában ebből-abból kimosdató, a derekát, személyiségét stb. beleáldozó nővéreket?

@Dr.laikus PhD:
Persze, nekem fogalmam sincs, hogy hogy van. Csak mások vetették fel, hogy van ilyen.

Mágia 2011.03.29. 16:05:52

@panni75:

"sajnos a vállalkozók többsége olyan alacsony járulékot fizet maga után, ami nem fedezi egy esetleges kisebb beavatkozás költségeit sem."

Ezt mégis honnan veszed? Tudnál linkelni statisztikákat?

Egyébként megnyugtatlak, hogy az utánad befizetett járulékok se fedeznék pl a vakbélműtéted piaci árát.

Kérdezd meg @ReignOfdark-ot, ő szerintem számokat is mond.

A biztosításnak éppen az a lényege, hogy a befizetők kockázatközösséget alkotnak. Nem a saját káruk fedezetére gyűjtenek, egyenként, külön kalapba, hanem a jogot veszik meg, hogy ha bajba kerülnek, támogatást kapnak a nagy közös kalapból.

Egyedül egyik tag se menne semmire a félrerakott pénzével, de mivel soha nem lesz mindegyik tag károsult, mindig van pénz az éppen károsultak megsegítésére.

Meg a nyereségre, meg az irodaházakra, meg a légkondira az irodaházakban...

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 16:07:58

@Hatodéves:

Tudom, hisz senki nem tudja.

Valaki felvetette és azóta ezt mondja a bérből és fizetésből élő, mert nem tud mást.
Nincs is rá szüksége.
Néha le szoktam írni.
A többség egy sima adóbevallástól is kanyarót kap, miért tudná a sokkal bonyolultabb vállalkozás terheit és kötelezettségeit. :))

Hatodéves 2011.03.29. 16:09:04

@Hatodéves:
De egyébként nincs bajom a rekreációval. Az egy más dolog, ha egy cég szervez mondjuk egy csapatépítő napot. Az fontos, és megéri a befektetést. De a magán vacsorámat cégesnek elszámolni azért legyen már nem teljesen oké...

Hatodéves 2011.03.29. 16:10:25

@Dr.laikus PhD:
Az adóbevallás. Én két hónapig lelkibeteg voltam tőle tavaly. Lényeg az, hogy több félnapos papírok fölött pánikolással is csak annyit értettem meg, hogy hová kell írni a nevemet.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 16:17:22

@Hatodéves:

"Az egy más dolog, ha egy cég szervez mondjuk egy csapatépítő napot."

És ez is többe kerül a cégnek, mint amit a vállalkozónak kifizet, mert adóalap növelő.
Megéri mégis, mert jó neked és jó neki.
Többet és jobban fogsz dolgozni.

Érdemes jövőre letölteni az APEH bevallás nyomtatványát. Nem lehet eltéveszteni.
Mondjuk az adósok gőgje, hogy nem szakembernek a kitöltési útmutató jó nagy része jogszabályi hivatkozás némi magyarázattal.

Némi közgazdasági ismeret is kéne, a statisztika most biztos nyűg, de később a barátod lesz. A pénzügyi ismeretek kezdő orvosnál még nem, de később fontos szerepe lesz a betegek kezelésében.

Magánemberként különösen fontos, mert megtanít hosszú távon gondolkodni.

Mert ugyan a pillanatot kell élni, de túlélni azt hosszú távon kell.

Leroi 2011.03.29. 16:21:06

Ami ma az egészségügyben folyik az hasonlítható egy olyan háborúhoz, ahol a szárazföldi hadsereg igen rongyos és csak kovaköves/kanócos puskákkal felszerelt, és bár van egy ultramodern légvédelem és van egy erős harcirepülő-flotta is, a harc nehezét mégis az előltöltős puskás gyalogság vívja, miközben folyamatosan a hazaszeretetére és önfeláldozóképességére apellál a vezérkar.

Mágia 2011.03.29. 16:33:26

@Dr.laikus PhD:

Mindennek utánanézel, amit ide kommenteznek?

:)))

Itt van egy párbeszéd erről, hogy nem nagyon éri meg az ebédről ÁFÁ-s számlát kérni, de valamivel jobb, mint ha a nettó jövedelméből fizeti valaki, ha tényleg nem a gyerek menzájáról, hanem üzleti ebédről van szó:

www.adoforum.hu/index.php/szakmai-forum/tema/23967/reprezentacio-2010?wa=ADO1103

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 16:44:35

@Máгia:

:DDDD

Picsog könyvellő sem érti, akkor egy magánszemély igy hogy?

"Mindennek utánanézel, amit ide kommenteznek?"

Csak akkor, ha valami antagonisztikus és én dialektikusan látom.

Leroi 2011.03.29. 17:02:30

@Dr.laikus PhD:
A könyvellő az ugyebár az író, aki időnként kínkeservesen megellik és könyvet hoz ki...:)

Leroi 2011.03.29. 17:16:27

@Dr.laikus PhD:
Csodálatos, ahogy szaknyelven értekeztek, látod, ezt én nagyon is szecsuáni tájszólásban előadottnak (vagy hejlongzsiangi, ki tudja?) érzékelem, nekem is van könyvelőm, de mindig készülnöm kell a vele való találkozásra, nehogy hülyeséget mondjak vagy túl bután nézzek, amikor magyaráz. /Amúgy nagyon jó könyvelő:)./

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 17:30:02

@Leroi:

Ezért értem én az orvosok csodálkozását amikor egyértelmű dolgokat nem ért a páciens.

Én mindig azt szoktam mondani, hogy van két zsebe, annak kell mindig egyensúlyban lenni. Mint a háztartáspénznek.
Egyikből kiveszek, veszek valamit és átteszem a másikba.

Szabály köti, hogy melyik zsebemben mennyi pénz, vagy eszköz lehet, miből mit lehet venni, de a két zseb súlyának mindig azonosnak kell lenni.

A szabályokat a szakember tudja, neked csak azt kell tudni, hogy mennyit költöttél, hogy az állami kötelezettséged le tudjad.

Na ilyenkor lehet mindkét zsebed egyszerre megkönnyíteni. :DDD

adamantium 2011.03.29. 17:45:23

nem olvasom végig a kommenteket. az én véleményem, hogy hülye az aki mandulát a professzorral műttet, elvégre a kerékrögzítő anyát sem a főmérnökkel huzatjuk meg csak azért mert úgy sikk meg vagány. persze meghúzza nekünk a főmérnök is de úgy lényegesen drágább. ha a professzorral akarod műttetni magad az bizony mindenütt a világon drága mulatság, jobb helyeken a 120 ezret a magán biztosító fizeti, rosszabb helyeken a beteg, elvégre a luxusnak ára van. lehet, hogy a professzor direkt szabott ilyen horribilis árat, hogy elijessze a hülye beteget, aki nem fogta fel a betegsége súlyosságát. én hallottam egy ilyen professzorról egy ilyen professzort a nagy műtétekért nem kért semmit, a kicsikért meg rengeteget. megkérdezték miért, azt mondta, hogy ha valaki hülye akkor megérdemli, hogy fizessen.
egyébként minden rutinműtétet olyannal érdemes végeztetni aki sokat csinál olyat, tehát mandulát rezidenssel vagy fiatal szakorvossal. a professzor már lehet 5 éve nem csinált ilyet, erre jön egy balek, nem bírja lerázni semmi szín alatt, mond neki egy összeget amitől minden normális ember elszaladna, de a mi emberünk maradt: megérdemelte

jágör68 2011.03.29. 17:53:35

Szolgálati Közlemény

2006-os német orvossztrájk nagyon találó plakátja ( az 1.599 EUR nettóban értendő, kezdő fizu; azóta ez 2.200- 2.400 körül van tartománytól, kórháztól függetlenül):

blog.happyarts.de/187/skurile-werbung-fur-die-demo-der-arzte

adamantium 2011.03.29. 18:07:35

ezt jól megaszondtam: hallottam egy ilyen professzorról egy ilyen professzort :D

bauchi 2011.03.29. 18:11:15

Mondokok valamit.Bevallom,hogy egy rohadt adócsaló vagyok.Több millió forintot nem vallottam be az APEH-nek paraszolvenciaként.BEKAPHATJÁK.
Meg a hagyó is.

jágör68 2011.03.29. 18:27:50

@bauchi:
Bevallok valamit:
A Magyar Állam egy rohadt, szemét, utolsó adócsaló!!
Rákosi pajtás óta nem fizeti ki az egészségügyieknek a nekik járó kb minimum 3- 8x bért- beosztástól függően. Helyette elnézi néhány száz fejes zsebmetszését.
És közben mindig, minden a legnagyobb rendben van.
Sztem olyan 100 milliárdokkal lóg a Magyar Állam az egészségügyi dolgozóknak- és nemcsak az orvosok felé!!!

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.29. 18:31:29

@Dr.laikus PhD: mennyi most a repi felső határa? fél százalék?

Leroi 2011.03.29. 18:59:05

@adamantium:
Engem 3 éves koromban az a gégészprofesszor tonsillectomisalt, aki aztán két évtized múlva a fül-orr-gégészetet oktatta nekem az egyetemen.
Nem tudom, melyik volt félelmetesebb, a műtő vagy a vizsgáztató prof...:)

Leroi 2011.03.29. 19:03:03

@jágör68:
2400 szorozva mennyivel is? 270-nel? 280-nal?...Khm, 600-620 ezer Ft nettó...
Az ember így könnyen viccelhet...

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 19:15:29

@Babette_:

eprezentáció alapvetően vendéglátás (étel, ital) és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás, szabadidőprogram stb.) lehet. Reprezentáció kizárólag a vállalkozás tevékenységével összefüggő üzleti, szakmai események (például üzleti tárgyalás, közgyűlés, konferencia, bemutató, fogadás) keretében, vagy állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtható. Minden számlára, amely reprezentációval kapcsolatos rá kell írni a vendégül látott üzleti partner nevét, illetve rendezvény esetében a rendezvény megnevezését. Reprezentáció körébe tartoznak azok a számlák is, melyek üzleti megbeszélésekhez szükséges termékeket tartalmaznak (ásványvíz, kávé, tea, cukor, citrom, üdítő, tej, tejpor stb.). Azokra a számlákra, melyeken szendvics, pogácsa, sütemény stb. szerepel, szintén rá kell írni a rendezvény megnevezését.

Az élelmiszerek, italok beszerzésénél, valamint a vendéglátó-ipari és szórakoztató-ipari szolgáltatásoknál az áfa nem vonható le. A reprezentáció körébe tartozik a rendezvényeknek helyet adó vendéglátó-ipari és egyéb helyiségek bérleti díja is, és mint ilyen, a számla áfa tartalma itt sem levonható.

A kiküldetésben levő dolgozó saját fogyasztására vásárolt étel, ital nem számolható el reprezentációként, ebben az esetben a dolgozó napidíjat kell, hogy kapjon, és abból fogyaszthat. A napidíj adózandó jövedelem, a dolgozó összevonandó jövedelmét képezi.

Társasági adó hatálya alá tartozók esetén a reprezentáció szja-mentesen adható, ha azt a társasági adóalany kifizető társasági adóalapot növelő tételként veszi figyelembe. A reprezentációs keret az egyéni vállalkozónál és a bevételi nyilvántartást vezető EVA alanynál a bevétel 1 százaléka, de maximum 25 millió forint lehet; társadalmi szervezet, egyház, egyesület, alapítvány esetén a ráfordítás 10 százaléka, de maximum az összes bevétel 10 százaléka. Ha a társasági adóalany nem növeli meg adóalapját a reprezentáció összegével, vagy a nem társasági adóalany túllépi az említett adómentes részt, a kiadások adóköteles jövedelemnek számítanak. A kifizető a juttatás 1,19-szerese után 16 % személyi jövedelemadót és 27 % egészségügyi hozzájárulást fizet, melyet az egyéni vállalkozónak és a beszámoló készítésére nem kötelezett kifizetőnek évente egy alkalommal - az adóév utolsó hónapjának kötelezettségeként - kell megállapítani, bevallani és megfizetni (január 12-éig); minden más kifizetőnek az összes bevétel megállapítására előírt hónap kötelezettségeként kell elszámolnia.

Dr.laikus PhD 2011.03.29. 19:16:18

@bauchi:

Nem adóköteles, ha kaptál.

Bikli néni 2011.03.29. 20:41:45

@Máгia: Csak most látom a kérdést.
Hálapénzt adni tényleg nem tilos. De nekem a posztból az jött le, hogy az orvos ELŐRE kérte el, és megszabta a pontos összeget. Ezt szabta feltételül a beavatkozásért. Ez neked hol HÁLApénz?
Ha utólag adja valaki, hálából, azzal semmi bajom nincs, de itt baromira nem erről volt szó.

Bikli néni 2011.03.29. 20:43:47

@Máгia: Ha a beteg azt mondja az orvosnak, hogy kösz, de ezt én így nem vállalom (most tökmindegy, hogy azért, mert nincs neki és/vagy azért, mert etikátlannak tartja), szóval ez esetben mi a beteg felelőssége vagy hibája?

Tudod jól, hogy nagyon sokszor egyet szoktam érteni a gondolatmeneteddel, de ebben most nincs igazad.

Mágia 2011.03.29. 21:27:03

@Bikli néni:

Ezzel a tanácsoddal volt bajom:

"eredeti orvosnál úgy csinálni, mint aki át akarja adni a pénzt, diktafonos telefon bekapcsolva a zsebben, majd rendőrségen/ kamaránál/ etikai bizottságnál/ intézetvezető főorvosnál felnyom."

Ez nekem ugyanolyan üres hergelésnek tűnt, mint amikor valaki posztban ír nagy indulattal általánosságokat.

És mi van, ha @adamantium kommentjében van az igazság?

A százhúszezer zsebbe egy tízperces, helyi érzéstelenítéssel végzett mandulaműtétért eléggé a hihetetlen kategória.

Ismét egy hatásvadász hazugság, ezt gondolom. Kár vetődni az árnyékra és diktafonra meg feljelentgetésre buzdítani az olvasókat.

Leroi 2011.03.29. 21:27:08

@adamantium:
Te mindenkit ismersz. Ő volt...:)
Írták Mühlfay-nak is a nevét...

serfecs (törölt) 2011.03.29. 21:37:26

@Dr.laikus PhD: @Máгia: hát, ebben az esetben sajnos ugyanaz a helyzet a vállalkozókkal mint az orvosokkal: néhány tapló miatt ítélik meg úgy a szakmát, ahogy. Van jónéhány vállalkozó ismerősünk és konkrétan dicsekszenek azzal, hogy hogy játsszák ki a szabályokat. Egészen részletekbe menően mesélik el. Innentől kezdve mégis mit kéne gondolnom?

Bikli néni 2011.03.29. 21:37:50

@Máгia: Mint minden posztnál, itt is áll a "HA IGAZ" kitétel.
Ugyan kétségeim vannak arról, hogy ez mennyire meríti ki a Btk. vesztegetésről szóló szakaszait (vesztegetésből ugyanis több is van), de ha a vesztegetés feljelentésének elmulasztását is büntetni rendeli bizonyos esetekben a törvény, akkor a minimum, hogy ezt a beteg nem hagyja szó nélkül. Én az orvos felettesénél indítanék első körben. Még akár az is lehet, hogy nem először próbálkozott a doki ilyen pofátlansággal, és az intézetvezető nem is fog annyira meglepődni, és mondjuk "házon belül" tesz lépéseket.
Adamantiumnak is lehet igaza, de ha én lennék az ász professzor, aki csak zseniális műtéteket vállal, és ilyen kis piszlicsáré ügyekkel nem foglalkozom, ez lenne az utolsó módja annak, hogy le akarjam passzolni a beteget (főleg azért SEM, hogy később ne húzzák rám a vizes lepedőt, ennyit nem ér 120 ezer forint). Én olyan ódivatú dumával jönnék elő, hogy XY van erre szakosodva. Vagy be vagyok táblázva, tessék XY-hoz menni. Mondjuk számomra nem tiszta, hogyan került a beteg egyáltalán ahhoz az orvoshoz. Ő ragaszkodott hozzá? A beutaló orvos küldte oda? Egyszerűen csak "ezt dobta a gép"?

adamantium 2011.03.29. 21:48:13

@Leroi: a nagy Mühlfayval soha nem találkoztam, csak a fiával, ő oktat a magyar tagozaton de asszem nem ő a főnök hanem valami román prof

Leroi 2011.03.29. 22:35:39

@adamantium:
A kisebbik fia /a druszám:)/ gégész, egyetemi tanár, a nagyobbik, akit ugyanúgy hívtak, mint az apját, fogorvos volt, régen meghalt. A professzor is pár éve, talán 2006.-ban.

Már akkor sem ő volt a tanszékvezető, amikor oda jártam, de még tanított.
70 körül járt már, de olyan 50-nek nézett ki...

Terézágyú 2011.03.30. 09:25:46

@Bikli néni:
"Mint minden posztnál, itt is áll a "HA IGAZ" kitétel."

Stimmt. És ez biztos nem is igaz. A magyar orvosok nem ilyenek.

kubikos1 2011.03.30. 09:26:09

Börtönbe a professzorral, zsarolás miatt. Az orvosok bérét pedig emeljék az orvosi fizetések EU-átlagának 60%-ra, ahol most az ország tart.

igazságos 2011.03.30. 09:28:34

@Káin: Ez nem rosszhiszeműség, miért lenne az, hogy valaki NEM HISZI EL, AMIT XY LEÍR? Vagy te mindent beveszel, amit mondanak, írnak neked? Tudod, nem ártana gondolkodni, mielőtt valakit rosszhiszeműnek nevezel.

Viola, a ló 2011.03.30. 09:32:05

Miért nem írtad le a nevét? Így semmit sem ér az egész.

Stupidella 2011.03.30. 09:33:00

Én elmennék másik kórházba, másik orvoshoz... Jobb a rossz mandulától megszabadulni.

lev davidovics 2011.03.30. 09:34:15

Helyi kórházunkba délelőtt megérkezik a NAV 3 ellenőre. felfáradnak a főigazgatóhoz, és kérik szépen, hogy az alábbi gépjárművek tulajdonosai (amik az orvosi parkolóban állnak)fáradjanak már fel 5 percre. Ott gratulálnak a megjelenteknek a szép és drága új német autókhoz, majd közlik, hogy a kórház nyilvántartásai szerint az egész orvosi életpálya alatt kapott bér nem fedezi az adott járművek szervizkiadásait sem. Ugyanakkor megnyugtatólag közlik, hogy ezzel sincs semmi baj, de kérik, hogy holnapután ugyanekkorra mindenki hozzon már kimutatást, adóbevallást, hogy miből van.
Na ez erős izgalmi állapotokat tudna okozni.
Namármost erre se szándék, se ember, se politikai akarat, se gazdasági kényszer nincs jelenleg, így mi szépen ülünk tovább a körhintában.

DitavonTeese 2011.03.30. 09:36:06

Én is fizettem a mandulaműtétért. 30.000-et. De: megmondhattam mikor történjen (táppénzkerülő vagyok), külön szobám volt és időpontra mentem vérvételre. Ja, hogy ez az orvos zsebében landolt? Ha a kórház ugyanennyiért ugyanezt garantálja, élni fogok a lehetőséggel.
Én is hozzáíratom a borravalót a számlához. Én minden után adózom, adózzon az étterem-tulajdonos is. Ha nem osztja vissza a pincéreknek, az nem az én gondom.

2011.03.30. 09:36:38

Nekem pár éve vették ki a mandulámat, állami kórházban. A borítékban egy huszas volt. 120.000 ft-ot kínszenvedésért akkor se fizess, ha a Krőzus végzi el a Csomolungmán hastáncos leányok gyűrűjében.

Terézágyú 2011.03.30. 09:39:05

@HUN_Sector:
"Nekem pár éve vették ki a mandulámat, állami kórházban. A borítékban egy huszas volt."

Igen, ha külön kiszolgálást kaptál, mindennel meg voltál elégedve, akkor nagyon helyes, hogy adtál borravalót...

Labancz 2011.03.30. 09:39:41

@lev davidovics: Ez egy remek forgatókönyv! Sajnos a megvalósulására elég csekély az esély.

ethrnz 2011.03.30. 09:45:03

Kedves Linda,

Alap, hogy egy orvos előre nem fogad el pénzt. Fül-orr-gégészetben eléggé tapasztalt vagyok, van több jó orvosom is, ha gondolod írj privát emailt...

veny 2011.03.30. 09:51:06

Helyben kivettem volna a doki manduláját, attól tartok.

Rui Blaaz 2011.03.30. 09:52:37

@lev davidovics:
Persze, hogy nincs ilyen akarat. Mert akkor jön a "ha nem zsarolhatunk tovább elmegyünk külföldre" ÉRV, ami, gondoljuk végig, önmagában is zsarolás.

Rui Blaaz 2011.03.30. 09:54:56

@DitavonTeese:
"én minden után adózom, adózzon az étterem-átulajdonos is"
de az orvos ne? hogy is van ez?

DreamerX 2011.03.30. 09:55:05

Mindenképpen mondd le a műtétet! Ez az orvos nem a betegeiért van a posztján, és még egy rutinműtétre se bízd rá magad!

szefós 2011.03.30. 09:56:35

4 megoldás jutott eszembe:
1. Azonnal feljelented. Semmire nem mész vele, mert mindent letagad.
2.Ráborítod az asztalt, és keresel egy másik orvost. Meg van a veszélye, hogy ő jelent fel garázdaságért, könnyű testi sértésért.
3. Menj el hozzá még egyszer átbeszélni a dolgokat, közben hagyd bekapcsolva a diktafont. Utána mehet a feljelentés.
4. Szépen csendben duzzogva otthagyod, és keresel egy másik orvost.

Én valahol a 2.-3. körül keresném a számomra szimpatikus megoldást.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.30. 09:57:39

@wmiki:
Látod, milyen igazat szóltál? A mandulaműtét tényleg nem betegség... :)

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 10:05:52

@lev davidovics:

Tessék szépen tudomásul venni, hogy a hálapénz (amit utólag ad a beteg), nem adózandó jövedelem.

Úgyhogy NAV emberei ne gyártsanak maguknak munkát, egyrészt nem kompetensek ebben, vagyonvizsgálatot pedig csak az APEH rendelhet el.

cenzorilla 2011.03.30. 10:10:39

Durva, minősítő hozzászólásokat kitöröltem, íróját egy hétre pihenni küldöm.

kvadrillio 2011.03.30. 10:11:15

Hááá...ezek az orvosok is KAPARNAK !
lÁZÁRJANCSIKA MONDTA: akinek nincs semmije, az annyit is ér !

..hát ezért kaparnak az orvosok IS ! :)

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 10:11:50

@DitavonTeese:

Borravaló után sem kell adót fizetni.

FakezuVakeger 2011.03.30. 10:12:16

Teljesen rendben van.
Aki a Professzor úrral akarja a szimpla mandulaműtétet végeztetni, fizessen.
Abban az órában a Professzor úr egy gégaskiirtást is végezhetne, ha mandulaműtéttel kívánja a közönség elcseszni az idejét, fizesse meg.
Tonzillektomiát a rezidens is elvégzi, ingyen, még örül is neki.
FIZESSETEK!

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2011.03.30. 10:16:06

@Babette_: most, hogy mondod... Van benne logika.

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 10:20:38

@Chance4U:

Veszélyes játék.
Tényleg bűncselekmény előre kérni.

Ugyanakkor túlzóan nagy összeg... :((

cassio 2011.03.30. 10:23:52

@jágör68: azert hogy a fejekben rend legyen: a 'Nyugaton' nagyon keves professzor kap HAVONTA tobb szazezer EUR-t azert hogy a nevet adja valamihez... a prof fizuja (kor,es nev/tapasztalat fuggo) 6.000-20.000Eur ha neked valaki ennel tobbet mond (mint havi jarandosag, -ha van egyeb forrasbol jovedelme az más) akkor az hazudik. Ezt csaladi ismerettsegbol tudom esetleg ha nem hinned.

kertesz 2011.03.30. 10:26:21

@lev davidovics: ott a pont.
Az állam nem ellenőrzi a "zsebpénzt", mert a saját orvosait krónikusan alulfizeti- egészen egyszerűen azért, mert túl sokan vannak. (Természetesen egyenetlenül. Kevés a radiológus, patológus, gyerekgyógyász, traumatológus stb. sok a kardiológus, sebész, nőgyógyász)

Az orvosi ellátás ára a víz és a kenyér árához hasonlóan rugalmatlan (ha forrás mellett élsz, röhögsz a lajtoskocsiból neked pénzért vizet kínálón).

Azaz egy évben kb. azonos mennyiségű eü. ellátásra van igény, ha 1 ember csinálja akkor aranyban fizet(ne) neki az állam, mert gyógyulni kell, ha 50000, akkor gombokat, mert akkor is ugyanannyi a "gyógyulnivaló".

Na, itt lép be a paraszolvencia. Az 50000-ben nyilván sok kutyaütő, kezdő van, és valahogy differenciálni kell, hogy a megfelelő ember a megfelelő doktorhoz kerüljön, mert már Hippokratész is leírta, hogy illő díjazásért gyógyítson a hivatástudattal rendelkező orvos.

Ezt civilizált országokban, mint pl. Szerbia, Románia, Ausztria, vagy az Egyesült Államok, úgy oldják meg, hogy a nagytudású doktornak magánrendelése van, és ott kifizeti a beteg a vizsgálat és gyógyítás díját, majd, ha szükséges, a nagytudású doktor javaslata alapján befekszik egy (akár állam által fizetett) kórházba, és maga a nagytudású doktor megműti. Minden legálisan megy, a magánrendelés adózik, a kórház meg szerződésben áll a nagytudású doktorral.

Nálunk az "érinthetetlenek kasztja" a magánrendelését a kórházban csinálja, egészen egyszerűen azért, mert a kórház a saját alkalmazottjával nem köthet szerződést magánrendelésre. Pedig az orvosnak és kórháznak is érdeke lenne, de a jelenlegi törvények nem engedik. Így sóhajtva bújkál és elteszi az adómentes pénzt. Ráadásul nem kell egy magánrendelés infrastruktúráját sem fenntartania. (szegény :))

A kicsik és tapasztalatlanok ezt nem tehetik, sem Magyarországon, sem külföldön.

Szóval a paraszolvencia megoldása egyszerű: vissza kell állítani a magyar orvosegyetemek finanszírozott orvosképzését a háború előtti szintre (és nem fejpénzt fizet az állam a diákokért, hanem-mondjuk- a 2008-as év pénzét odaadja az egyetemeknek, hadd gazdálkodjanak belőle- az állam jól jár, mert nem fizet többet, mint kell, az egyetem dolgozói felszabadulnak a tömegképzés nyomorúsága alól), a térítéses orvosképzés mehet változatlanul. Az orvosok számának csökkenése automatikusan helyreteszi a dolgokat. Igaz, ez kb. 10 év, de nem jár sztrájkokkal...

dekonstruktőr 2011.03.30. 10:34:06

Azt tanácsolom a posztírónak, hogy menjen más orvoshoz. Ebben senki nem akadályozhatja meg.

Polemius 2011.03.30. 10:34:49

Mindig meglepődöm, amikor emberek képesek annyi pénzt (vagy közel annyit) kiadni paraszolvenciára, amennyiért magánkórházban elvégeznék ugyanazt a beavatkozást.
Ráadásul elszámolható (egészségpénztár, biztosító felé) és szállodai elhelyezést kap mellé.

2011.03.30. 10:35:16

Etikusnak etikus megmondani előre a szolgáltatás árát, sőt követelmény. Ami patkányság, az az, hogy 53%-os adóelvonás mellett és ingyenesnek mondott egészségügyi ellátás mellett teszik ezt. Működésképtelen, de legalább annyi pénzt el lehet benne tüntetni, amit nem szégyelnek. És ezek a majmok nem gátlásosak.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.30. 10:35:36

@kertesz:
És akkor ezzel megoldottad a paraszolvenciát? Vagy inkább csak azt érted el, hogy kevés legyen a kardiológus, a sebész és a nőgyógyász is? Akkor ki fog téged kezelni?

Doktor Tömdazsebem 2011.03.30. 10:42:43

@kertesz:

szép, kerek

ezzel együtt még nem tudom, hogy ez a blog vajon az adócsalást és zsarolást hivatott védeni, egyben propagálni? a nyugatinál-kevesebbet-kereső-orvosok valóban külön kasztot képeznek és más szabályok vonatkoznak rájuk? a "nem büntetlek meg, mert nem tudok több fizetést adni" szabálya? és a pocsék fizetés miatt csak olyan tehetős orvosok vannak, akik erkölcsileg... izé... patkányok?
megannyi fogas kérdés

Dontom 2011.03.30. 10:46:11

Orvos és a kórház nevét kiírni, egy feketelistára az ilyenekkel.....

Labancz 2011.03.30. 10:49:49

@Doktor Tömdazsebem: Ennyit a jog előtti egyenlőségről és a jogbiztonságról.

ROBERTO 2011.03.30. 10:51:04

Hangfelvételt készíteni a beszélgetésről, ami a pénzátadást kíséri, rákérdezni, hogy jól emléxik-e az összegre, és ha nem ad pénzt akkor mi lesz, utána a hangfelvételt kitenni internetre, és az orvost feljelenteni zsarolásért.

Doktor Tömdazsebem 2011.03.30. 10:51:56

@Dontom:
nem teheti meg, egyfelől azonnal beperelnék hitelrontásért, és ha csak nem magnyetofonnal jár rendelésre (ez esetben a paranoia már bekopogtatott), el is veszti a pert.
Másrészt a manduláját vihetné külföldre, mivel frankó kis összetartás van a zsarolóiparban. Az ötezres árfolyamú szakmunkás azért küzd, hogy egyszer ő is százhúszat mondhasson.

Duncan Idaho 2011.03.30. 10:59:38

@Chance4U: magam is hasonlókat tapasztaltam, működik a rendszer hálapénz nélkül is. Én soha nem fizettem egyetlen műtétemért sem, mégis mindig rendes ellátást kaptam.

@Káin: Ráadásul Mária sem szavahihető, nemrég azt mondta, nem jön többet erre a blogra:)))

vickypollard 2011.03.30. 11:00:00

Menj vissza a háziorvosodhoz, mond el neki, hogy mi történt, biztos meg fogja érten, hogy nincs ennyi pénzed kifizetni. Kérd meg, hogy javasoljon másik orvost, aki elvégzi a műtétet. Nem írtad, helyi érzéstelenítésben vagy altatásban lett volna a műtét, nem mindegy, mert ha altatásban, simán elvégeztette volna a prof. valaki mással,valami gyakornokkal, szerintem.
Az én mandulaműtétem, amit simán megírtam volna annó a blogra:), kb. 1 milló ft.-ba került az államnak, az ügyfélkapu rendszeren keresztül meg lehet nézni a Tb kártyára elszámolt eü. szolgáltatásokat.Ebben az árban benne voltak azok a kezelések is, amiket nem kaptam meg, de papíron elszámolták az állam felé, az erről szóló dokumentumokat persze mindíg alá kellett írnom, és még akkor volt vizitdíj is. Kis munkával ki lehet guglizni, hogy pl. egy neves budapesti plasztikai intézetben a legrosszabb esetben is kb. harmadába kerülne piaci áron. És ott nem tartják a markukat az orvosok, nem aláznak meg, rendes felszerelés van, stb. Valami itt nagyon nem jó.

Vanek B. Eduard 2011.03.30. 11:02:56

Tudom, hogy orvoshiány van, de ha pár ilyen paraszolvencológust beszállásolnának Ambrus Atti lakosztályába, javulna az EÜ. Rajtad (is) múlik, kedves posztoló...

Az új szálláshely kijelölését akár zsarolás, erőfölénnyel visszaélés, akár korrupció, akár adócsalás tényállással meg lehet indokolni.

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 11:03:40

@kertesz:

Ezt gondold át még egyszer.
Nem vesznek fel mindenkit az orvosi egyetemre.

Semmilyen orvosból nincs már túlkínálat.
Kevés orvos van Magyarországon és még kevesebb lesz.

Statisztikákat, hiteleseket kéne ide linkelned. Nem hüle ojságíró tendenciózus cikkét.

cenzorilla 2011.03.30. 11:07:35

Még egyszer megkérem a posztolókat!

Emberi hangon tessen írni.

Törlöm a goromba, káromkodó posztolókat hosszabb időre.

Javaslom még a hozzászólások elolvasását, különös tekintettel a jogszabályokra!

Doktor Tömdazsebem 2011.03.30. 11:12:04

olvasgatom visszafele itt a hozzászólásokat, meg a régebbi cikkeket.
szerintem, cenzorilla, ne aggódj, nemsokára jön a törzsgárda és jól megvédi a zsarolókat (akik egyértelmű, hogy zsarolhatnak, HISZEN keveset keresnek -- vagy valamit félreértettem)

Laci70 2011.03.30. 11:21:55

A Telki Magánkórházban egy garatmandula műtét 120-150 ezer Ft. És van lehetőség részletfizetésre is.

Ennek ismeretében a doktor úr ajánlata szabad rablásnak tűnik.

cenzorilla 2011.03.30. 11:22:54

@Doktor Tömdazsebem:

Nem fogja senki ezt mondani.

Előre kérni bűncselekmény, ebben mindenki egyet ért.

flea 2011.03.30. 11:25:35

Akkor itt is javasolnám, hogy azt a pénzt, amit az egészségügyben bárki előre kér el, ne nevezzük megtévesztő módon hálapénznek, hanem nevezzük nevén: védelmi pénz.

A posztbeli orvos 120 ezer forint védelmi pénzt kért a pácienstől. Háláról itt egy szó sincs.

tede 2011.03.30. 11:32:21

Én azt csinálnám, hogy látszüólag belemennék, de mindenről feljegyzést készítenék, titokban hangfelvételt is ahol jól hallhatóan kimondom az összeget. Ha mobil telefonnal csinálod, akkor úgy tudom az nem illegális. Utána meg feljelenteném a dokit a dokumentumok alapján a kamaránál meg a rendőrségen. Amelyik ennyire pofátlan és ráadásul előre kér pénzt, azzal ezt kell csinálni. Csak a hülye magyar beteg nem mer a sarkára állni és inkább fizet. Többször is, fizet tb-t meg a dokinak zsebbe. Ráadásul ilyen módon a doki még adót is csalt, az apehnak is mehet egy feljelentés.

Leroi 2011.03.30. 11:36:39

@Doktor Tömdazsebem:
Ez van, ezt szeresd, öregem.
Addig örülj, amíg magyar orvos lát.
Ha az utolsó magyar doktor is kilép innen, kimenekül előletek és leoltja a villanyt, akkor az ittmaradt Jegor Alekszandrovics vagy Ibrahim Hamid majd úgy kivág a rendelőjéből, ha nem nyitod ki a pénztárcád, hogy hazáig repülsz.
Otthon aztán elmélkedhetsz a régi szép időkről.

Úgyhogy Leibniz-ot szeresd, de nagyon.

Leroi 2011.03.30. 11:39:07

Csak miheztartás végett a sok fentebb okoskodó barom részére.

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 11:40:38

@flea:
MAGYAR ORVOSI KAMARA
ETIKAI KÓDEX

Az orvosi hálapénz etikai kérdései

64. A beteg ember meggyógyítását, életének megmentését, új életek világra
segítését kísérő hála kifejezése kényszer nélküli, és szabad elhatározáson alapul.

65. A hálapénz a beteg vagy hozzátartozója által a kezelést követően, utólag az
orvosnak önként adott juttatás.
66. A hálapénz egyik oka az orvosok megalázóan alacsony fizetése. Mögötte az
egészségügyi rendszer működésének zavara áll. Jelenleg a jogszabályok és a
társadalmi felfogás bizonyos határok között a hálapénzt eltűri. Gyakran kötődik
szakterülethez, pozícióhoz, eszközökhöz és számos szubjektív tényezőhöz. Ez
feszültséget tart fenn az orvostársadalomban. A hálapénz megalázó, mert az
orvos függetlenségét is veszélyezteti.
67. Az orvosnak olyan magatartást kell tanúsítania, amely mind a beteget, mind a
hozzátartozóját arról győzi meg, hogy az orvosilag szükséges ellátás minősége
független egyéb juttatásoktól.
68. Az egészségügyi dolgozók egymás között ne fogadjanak el és ne is adjanak
hálapénzt.

69. A hálapénztől élesen el kell különíteni az előre felajánlott, vagy ráutaló
magatartással kikényszerített anyagi juttatást, amely már korrupciónak,
zsarolásnak minősül.

69.pontot ajánlom mindenki figyelmébe!
Ezzel minden tisztességes orvos egyet ért.

Leroi 2011.03.30. 11:41:57

@lev davidovics:
A minimálbérre bejelentett milliárdos vállakozók Gallardójával vagy Murcielagójával kéretik kezdeni a sort...

flea 2011.03.30. 11:43:19

@Dr.laikus PhD: így van, ez világos beszéd. Épp ezért zavar, hogy a közbeszédben ez nemhogy élesen, de sehogy nem különül el - ezt is, azt is hálapénznek szokták nevezni.

Doktor Tömdazsebem 2011.03.30. 11:44:19

@cenzorilla:
és már meg is jött az első! ez a Leroi álnevű éppen most barmozott le mindenkit. Őt nem vágod ki hosszabb időre?
Neeem. :-)

Terézágyú 2011.03.30. 11:52:56

@Dr.laikus PhD:
"A hálapénz egyik oka az orvosok megalázóan alacsony fizetése"

És mi a többi oka?....

Doktor Tömdazsebem 2011.03.30. 11:54:00

@Dr.laikus PhD:
köszönöm, ez így fair és megérthető.

A "hálapénz" egy kommer maradvány (csökevény, zárvány), az orvosok, tanárok büntetése, a polgári réteg megsemmisítését célzó ideológiai hadjárat folyománya, mintegy mellékhatásként született. (Mondjuk a papság még rosszabbul járt.)

És azóta hiszik mondjuk a karosszérialakatosok, a fodrászok vagy a "közgazdászok" (jajj...), hogy a tudásuk egyáltalán összemérhető az orvosokéval. Dedukcióval, pusztán a javadalmazás alapján ez jön ki.

Nem, ez így nincs rendben.

tódór piroska 2011.03.30. 11:55:03

@cenzorilla: ez a tömdazsebem troll mévan mégmindig itt?

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 11:55:45

@Leroi:

Te se csúsztass!
Nincsenek milliárdos vállalkozók minimálbérre bejelentve.

Tegnap elég sokat írtam erről. Nem is éri neki meg, azon kívül, hogy számára a maximált járulék miatt molyfing.

Kisvállalkozó meg nem tud más csinálni, mert ingadozó a jövedelme, de ha van nyereség ami után osztalékot vesz fel, akkor is EHO címen befizeti az egészségügynek járó adót. Ha a végén jól jöttek össze a dolgai, még többet is, mintha a tényleges bérére lett volna bejelentve. (ami csak év végén derül ki!)

cenzorilla 2011.03.30. 11:59:39

@tódór piroska:

Azért mert megértette amit köll. :))

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 12:02:54

@Terézágyú:

Alattad a válasz.
Sajnos nem gúny, hanem tény.
Így maradt az 50-es évekből az értelmiség egy részének (főleg azoknak akikre etikai szabályokat állított fel a rendszer) a jövedelme a béka bizonyos ülőalkalmatossága alatt.

Terézágyú 2011.03.30. 12:08:55

@Dr.laikus PhD:

"Alattad a válasz.
Sajnos nem gúny, hanem tény.
Így maradt az 50-es évekből az értelmiség egy részének (főleg azoknak akikre etikai szabályokat állított fel a rendszer) a jövedelme a béka bizonyos ülőalkalmatossága alatt. "

??? Ezért kevés a pénz. És a kevés pénz az egyik oka a hálapénznek. Stimmt. De mi a többi ok?

Egyébként: "értelmiség egy részének (főleg azoknak akikre etikai szabályokat állított fel a rendszer) a jövedelme"

Tehát az orvosoknak etikai szabályok vannak felállítva - tehát kialakult a hálapénz??

PamPalini 2011.03.30. 12:10:13

Egyik családtagomnak üzlete van. Egyszer felhívott nagy idegesen, hogy az eladóinál hamis húszezreseket hagytak, amik igen jó minőségűek, csak avatott szem veszi észre a különbséget UV alatt. Összesen négy darabot talált. A hamis pénzeket ő el akarta vinni a rendőrségre, de adtam neki egy jobb ötletet. Jó lesz az még valamire...
Úgy egy évvel később a felesége szülni készült. A doki kezdetben elég lekezelő volt és ő is előre megmondta a tarifát (60 ezer) - bár nekik szülés után kellett volna csak odaadni. Mivel a lakóhelyükön nincs túl nagy választék nőgyógyászból, belementek. Szülés után az orvos megkapta a borítékot, amiben a "tarifán" kívül egy huszas bónuszt is talált a "kedvességéért..."
Kíváncsi lettem volna a fejére, amikor kinyitja a borítékot és vigyorog. Illetve amikor megpróbálja elpasszolni.
Tudom, ez egy rohadt szemét dolog volt, meg aljas, meg bűncselekmény, de röhögök akárhányszor az eszembe jut. Szerintem megérdemelte.
Ja és ez nem urbánlegend meg kitaláció, valóban megtörtént.

Leroi 2011.03.30. 12:10:42

@Doktor Tömdazsebem:
Nem jött össze, öreg, nem jött össze.
Hogy mondják németül a csóknak?

Nézd meg gyorsan és magyarítsd.
Mélyen, nagyon mélyen...

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 12:11:30

@tódór piroska:

Evásokét törölte el, de ott más címen folyik be.

Leroi 2011.03.30. 12:13:20

@IHateTV:
Pl. a dokinak megvolt a beteg minden adata, bemegy a rendőrségre és feljelenti, hogy az említett személyek, név, cím, KÖLCSÖN adtak neki pár hamis bankót.

Na akkor ki vigyorgott volna a végén?

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 12:15:25

@Terézágyú:

Annyiszor belinkeltem, most már nincsen kedvem újra megkeresni.
Szerintem Te is olvastad.

Ne kötözködj, mert szerintem pontosan érted és tudod is az okokat.

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 12:17:08

@IHateTV:

Hallod aljas egy alak vagy, ráadásul bűnöző is, mert hamis pénzt terjesztettél, ha nem a szokásos troll mese amit itt előadsz.

Terézágyú 2011.03.30. 12:22:52

@Dr.laikus PhD:
Nem kötözködöm, tényleg nem értem.
Az EGYIK ok az, hogy kevés a fizetésük. Ezt írja az etikai kódex. Rendben van. Erre én megkérdeztem, hogy mi a hálapénz többi oka...

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 12:26:09

@Terézágyú:

Szerencséd van hamar megtaláltam. :)
A II. világháború után még évekig a lakosság nagy részének nem volt egészségügyi biztosítása. A mezőgazdaság kollektivizálásakor egyetlen tollvonással kiterjesztették a társadalombiztosítást a lakosság jóformán minden tagjára. Tették ezt a feltételek biztosítása nélkül. Azt a súlyos feszültséget, amit az okozott, hogy a többletmunkát semmivel sem ellentételezték, úgy próbálták feloldani, hogy 1952-ben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottsága ülésén elfogadták Gerő Ernő indítványát: a gazdaság átmeneti nehézségei miatt tegyék borravalós szakmává az egészségügyet. (Ezt követően az Orvosegészségügyi Szakszervezet akkori elnökének javaslatára a borravaló kifejezést a hálapénz kifejezéssel váltották fel. Kultúrtörténeti adalék, hogy a II. világháború előtt már használták ezt a kifejezést: az akkoriban létező, fizetés nélkül dolgozó díj nélküli gyakornokok kapták idősebb orvoskollégáiktól...)
A hálapénz kiváltó okai azóta sem változtak: egyik oldalon a hiánygazdálkodás klasszikus helyzete, másik oldalon egy olyan döntési helyzetben lévő szakember, akinek legális keresete nagyon alacsony.
Az eltelt több mint 50 évben a hálapénzrendszer önálló életre kelt. Egyrészt az orvosok egy szűk rétege beosztásánál illetve szakképesítésénél fogva privilegizált helyzetbe került, és olyan mértékű hálapénzben részesül, amit hasonló beosztásban lévő Nyugat-Európában dolgozó kollégák sem vetnének meg. Másrészről a betegek megváltozott �fogyasztói� magatartása és az egészségügyre mai napig jellemző hiánygazdálkodás együttesen ahhoz vezetett, hogy a betegek nem elégedtek meg azzal a szolgáltatással, amit a rendszer számukra nyújtott, s mindinkább a többletigényeik (ami sokszor a normális ellátást, bánásmódot, a hiányzó biztonságtudat pótlását jelenti) megfizetésére használják a hálapénzt. Időközben megfeledkezve a hálapénz kiváltó és fenntartó okáról, mind gyakrabban került előtérbe a hálapénzrendszer morális vetülete. Egyre inkább az orvostársadalom szégyenbélyegeként beszéltek róla. Érdemes talán megemlíteni, hogy a 70-80-s években a társadalombiztosítás évről évre jelentős többlettel zárt. Ez azt jelenti, hogy lett volna lehetőség az egészségügyiek bérének rendezésére, a társadalom ennek fedezetét előteremtette, de a döntéshozók a többletet a gazdaság más részeire csoportosították át.

A hálapénz típusai

A hálapénz kategóriájába szokás sorolni minden, a közfinanszírozott ellátásban a beteg vagy a hozzátartozója által a kezelő orvosnak vagy nővérnek adott féllegális, illegális juttatást. Ezen belül érdemes megkülönböztetni legalább 3 alapesetet. Az egyik, amikor az orvos az ellátás előtt nyíltan vagy ráutaló magatartásával a beteg tudomására hozza, hogy azért a tevékenységért, ami a betegnek egyébként térítésmentesen járna, pénzt vár el. Ez ma is bűncselekmény, amit az állampolgárok kényszerűen tudomásul vesznek, feljelentés híján a hatóság nem üldözheti, az orvostársadalom becsületes többsége pedig magát tehetetlennek tekintve nem tud, a rosszul értelmezett etikai normák miatt nem mer, vétkes nemtörődömségből nem akar fellépni ezen kollégái ellen. A másik, amikor a közfinanszírozott ellátásban a beteg olyasmire kéri meg az orvost, amire az nem köteles � ilyen a felkért szülés vagy műtét, ilyen bizonyos, szakmailag nem vagy nem azon az ellátóhelyen indokolt vizsgálatok kérése. A harmadik típus, aminek egyedül köze van a hálához, az ellátás után utólag a beteg által önként adott juttatás.
A konkrét esetekben nagyon sokszor nem mindig különülnek el az egyes formák. A hálapénz utólagos adása sok esetben inkább előzetes fizetség a következő találkozásra gondolva. A megkért szülés intézményénél egyrészt nyilvánvaló, hogy az orvos tényleges és jelentős többletet biztosít a beteg számára, másrészt viszont a szülész-nőgyógyászokat és közvetve az egész orvostársadalmat minősíti, hogy a magyar nők döntő többsége abban a hitben van, hogy ha nem választ magának orvost, akkor sokkal rosszabb ellátásban részesül, tehát kényszerítve érzi magát arra, hogy orvost válasszon.

A hálapénz torzító hatásai

A hálapénz rendszer igazságtalan és erkölcstelen. A beteg(ek egy része, a valódi járulékfizető) olyanért kényszerül fizetni, aminek egyszer már megfizette az árát. Mindez ellenkezik az igazságossággal, az erkölccsel, a józan üzleti tisztességgel. A hálapénz az orvostársadalmat is súlyosan megosztja: megfosztja az anyagi elõrejutás esélyétõl az orvosoknak azt a nagyon jelentõs hányadát is, aki nem jut hálapénzhez. (A radiológus, a laboratóriumi szakorvos, a patológus azért jut a bírókhoz, ügyészekhez, köztisztviselõkhöz, tanárokhoz képest is megalázóan alacsony fizetéshez, mert a belgyógyász, a sebész, a szülész-nőgyógyász kaphat hálapénzt!)
A gyógyításhoz szükséges bizalmi viszony ellehetetlenítése. Ma a betegek mind gyakrabban abban a tudatban vannak, hogy ha nem fizetnek, akkor őket nem vagy nem megfelelően látnák el az egészségügyben. Még ha tévhit lenne is ez a vélekedés, önmagában is demoralizálja az ellátást. A laikus beteg ugyanis az egészségügyi problémája esetén nem képes megítélni azt, hogy vele szakmailag megfelelően jártak-e el. Leginkább ezt a hiányzó bizalmat próbálja a borítékadással kompenzálni.
A gyógyítás szakmai színvonalát rontó hatás. A különbözõ szakmák képviselõi közt lappangó ellenségeskedés, szemben az evidens együttműködéssel, a betegellátásban szükséges közös gondolkodás ellen hat, végsõ soron rontja a beteg ember gyógyulásának esélyeit. Rontja továbbá azért is, mert anyagilag károsan érintheti azt az orvost, aki társszakma képviselõjét vonja be a kezelésbe, a kivizsgálásba. Paradox a helyzet, nem egyszer a hálapénzt fizető beteg rosszabbul (!) jár, mint a hálapénzt nem fizető. Az itt említett problémák az orvos-nővér viszonyban is megfigyelhető: ritkán említik, de sajnos a hálapénz is szerepet játszik abban, hogy a középkáderek sokszor nem a képzettségüknek megfelelő munkát végeznek.
A hálapénz organizáló erõ. Az egyik legerõsebb "drive" az egészségügyön belül a vezetõvé válni akarásban, a betegek megfelelõ gyógyításában, így egyfajta pozitív hozadéka is van.
A hálapénz közpénzekkel való pazarlást indukál. Az orvos valószínûbben végez fölösleges vizsgálatokat, fektet be indokolatlanul, tart a szükségesnél tovább benn olyan beteget, aki az elõzõ kezelés során hálapénzzel honorálta munkáját, és történetesen erre kéri őt.
A hálapénz rendszer orvost és beteget szembefordítja egymással. Kicsit leegyszerűsítve az a helyzet, hogy a döntéshozó hatalom olyan munkára kényszeríti az egészségügyieket, aminek nem fizeti meg a bérét. Súlyos konfliktust gerjeszt ezáltal egy olyan közegben, ahol a bizalom hiánya önmagában akadályozója lehet a tevékenység, a gyógyítás eredményességének.

A paraszolvencia rendszere a rendszerváltozás után

Rohamosan kapitalizálódó országunkban az orvosi pálya korábban gazdaságilag is privilegizált helyzete, presztízse teljesen megkopott. A jogász, közgazdász, mérnök társadalom 10 év alatt messze maga mögött hagyta az orvostársadalmat a legálisan megszerezhető jövedelmek tekintetében. Ez a speciálisan magyar (posztszocialista?) trend élesen szemben áll azzal, hogy a nyugati társadalmakban változatlanul kiemelkedően jól keresnek az orvosok. Joggal tekinthető drámainak az a változás, ami az orvosok és az előbb említett más értelmiségi pályán dolgozók gazdasági helyzete és lehetőségei között bekövetkezett. Ebben a helyzetben mind kevesebb orvosnak van fenntartása a hálapénz etikai szabályokba nem ütköző elfogadása kapcsán, s ezzel párhuzamosan mind inkább elterjedtté vált az etikai szabályokkal is ütköző gyakorlat, amikor a közfinanszírozású orvos ténylegesen tarifarendszerben dolgozik. A problémának egyértelmű morális vetületet az ad, hogy az orvostársadalom meg sem kísérli a nehezebben járható, személyes egzisztenciális kockázatoktól sem mentes utat, azaz azt, hogy kikövetelje magának a méltányos javadalmazást. Ehelyett a kiszolgáltatott beteg embertől várja el, sajnos nem egyszer ténylegesen kiköveteli azt a juttatást, amit jogosnak ítél.
Nem lehet nem megemlíteni, hogy az orvostársadalom egy része (5-10%-ra becsülöm ezt az arányt) egzisztenciálisan elemi módon ellenérdekelt a javadalmazási helyzet rendezésében (ez a magasabb bér mellett a fekete jövedelmek hatósági üldözését is jelentené), mivel olyan mértékű paraszolvenciában részesül, aminek kifehérítése egész egyszerűen lehetetlen. Az igazi probléma talán abban is van, hogy az orvosok meghatározó média-, szakmai-, politikai és szakmapolitikai befolyással rendelkező rétegén belül igen nagy arányban felülreprezentált ez a mindenféle reformnak ellenálló réteg.
A hálapénz-probléma megfelelő értékeléséhez álljon itt egy száraz adat. A nyugat-európai országokban az orvosok bruttó átlagbére az egy főre jutó GDP 2.5-3.3-szorosa, míg nálunk 2000-ben 1.03-szeres volt. Az azóta bekövetkezett, mára jelentős részben elinflálódott 50%-os béremelést ehhez a 150-230%-os elmaradáshoz kell viszonyítani. Fontos látni, hogy itt nem abszolút számok összehasonlításáról van szó, hanem a bérarányokról, azaz a magyar társadalom gazdasági erejéhez képest, a többi foglalkozási ághoz képest is fele-harmad bért fizet az egészségügyben dolgozóknak. A 2002-s 50%-os béremelés után (!) a kezdő szakorvos az építőiparban feketén alkalmazott segédmunkás órabérét, a nagy tapasztalatú főorvos pedig az építőipari szakmunkás órabérét keresi meg. Rendkívül megalázó ez a helyzet azon szakmák képviselői számára, akik kizárólag a legális jövedelmükből élnek.

Terézágyú 2011.03.30. 12:27:03

@Dr.laikus PhD:
"Hallod aljas egy alak vagy, ráadásul bűnöző is, mert hamis pénzt terjesztettél"

Azért ugye azt elismered, hogy arra az orvosra is illenek ezek a jelzők, hiszen előre kérte a pénzt, az pedig az etikai kódex szerint "már korrupciónak,
zsarolásnak minősül."

PamPalini 2011.03.30. 12:28:18

@Leroi: Kölcsön, persze. Nem hiszem, hogy rá lenne írva a bankjegyre kitől van. A doki mutasson kölcsönadási szerződést, ha tud. Mondani mindenki azt mond amit akar.

Terézágyú 2011.03.30. 12:33:32

@Dr.laikus PhD:
"A problémának egyértelmű morális vetületet az ad, hogy az orvostársadalom meg sem kísérli a nehezebben járható, személyes egzisztenciális kockázatoktól sem mentes utat, azaz azt, hogy kikövetelje magának a méltányos javadalmazást. Ehelyett a kiszolgáltatott beteg embertől várja el, sajnos nem egyszer ténylegesen kiköveteli azt a juttatást, amit jogosnak ítél."

Stimmt.

A levélben szereplő professzőr is a megalázóan alacsony fizetése miatt volt kénytelen "kikövetelni" a jogosnak ítélt 120e-t.

PamPalini 2011.03.30. 12:35:50

@Dr.laikus PhD: Nem mese. Ha nem hiszed el nem érdekel. Én nem terjesztettem, csak az ötletet adtam...
Amúgy meg nem nagyobb bűnözés, mint a korrupció, zsarolás és adócsalás, továbbá etikailag is mocskos dolog a beteg helyzetével való visszaélés.

PamPalini 2011.03.30. 12:39:39

@IHateTV: Ja és még valami. Kb annyi eséllyel bizonyítja be a doki, hogy az átadók tudtak a pénz hamisságáról, mint a sok kiszolgáltatott beteg azt, hogy egyáltalán átadott valamit.

Volt már ilyen sztori, hogy véletlenül többet adtak és még ugyanazon beteg előtt is letagadta a mélyen tisztelt doktor 10 perc múlva.

Mágia 2011.03.30. 12:42:16

@miklos.rabai:

Te még nem hallottál arról a trendről, hogy aki nem tudott vagyont gyűjteni az elmúlt 20 év piacgazdaságában, értsd ide azt is, hogy privátban kezeltesse magát, annak annyit is ér az élete?

Nagyformátumú magyar politikus nyilatkoztatta ki kb 2 hete.

Egyszerűbben: akinek nincs pénze, az vessen magára, úgy járt, dögöljön meg.

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 12:43:28

@IHateTV:

Csak azt kívánom neked, hogy ne légy beteg.

Ekkor előítélettel ami benned van és ekkora hazugságkényszerrel, butasággal, tájékozatlansággal rémülten állsz majd a doktorod előtt.

Hidd el, nem a Te hálapénzed kell majd.
Ha nagyon és hosszan vagy beteg el sem fogadják.

Ez viszont nem mese!

flea 2011.03.30. 12:43:42

@IHateTV: konkrétan még azt sem tartom valószínűnek, hogy a doki akkor, amikor megpróbálja felhasználni az adott bankjegyeket, még egyáltalán emlékszik arra, hogy kitől kaphatta. De ha így van is, bizonyítani nyilván nem tudja.

Ettől függetlenül, ha megtörtént a sztori, akkor annyit tudok mondani: gratulálok, sikerült majdnem egészen a korrupt orvos szintjéig süllyedni.

Mágia 2011.03.30. 12:44:40

@Duncan Idaho:

Ezt én minden nap megfogadom, amikor az aktuális friss posztot olvasom, csak nem szoktam minden nap kommentben megírni :)

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 12:48:34

@Terézágyú:

Az egészből nem érdemes és nem is ildomos a prekoncepciók miatt kiemelni.

Van ott még sok más ok is.

Azon kívül, hogy 2005-ből származik az írás, akkor még csak készültek külföldre az orvosok, de hamar rájöttek, hogy egzisztenciát kár kockára tenni - ma már látjuk, hogy megteszik sem értek volna el semmit - van más számukra etikusabb, kifizetődőbb módszer.

Terézágyú 2011.03.30. 12:51:29

@Dr.laikus PhD:
"Az egészből nem érdemes és nem is ildomos a prekoncepciók miatt kiemelni."

Bocsánat, hogy ezt mertem tenni.

Mágia 2011.03.30. 12:52:35

@Terézágyú:

"És mi a többi oka?...."

A magyar embernek a vérében van a korrupció. Értsd ez alatt azt, hogy szereti tudni, hogy ha ad egy kis pénzt, akkor előnyöket vehet a sorstársaihoz képest.

Olvass egy kis Mikszáthot, Móriczot, esetleg Kosztolányit, Nagy Lajost. Ebben a sorrendben.

Képezheted belőlük magad vármegye, szolgabíró, dzsentri ügyekben is, az aktuális trendeket figyelembe véve úgy tűnik, szükséged lesz rá...

Terézágyú 2011.03.30. 12:54:22

@Máгia:
Ez nagyon igaz... de eszerint pusztán az a hibás, aki ADJA a pénzt?

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 12:56:32

@Terézágyú:

Megbocsájtok, csak értelmetlen és kár volt bemásolnom, egy jottányit nem tudsz többet.

Van egy véleményed, inkább meggyőződésed, álnaívan felteszel kérdéseket.

Aztán megkeresed azt a két mondatot másodperceken belül ami téged igazol.

Ráadásul a végén úgy csinálsz, mint akit megsértettek.

Ugyan, ugyan....

Mágia 2011.03.30. 12:59:40

@IHateTV:

"Egyszer felhívott nagy idegesen, hogy az eladóinál hamis húszezreseket hagytak, amik igen jó minőségűek, csak avatott szem veszi észre a különbséget UV alatt. Összesen négy darabot talált."

Szégyellheti magát, hogy az eladó picsa, akit alkalmazott, nem vette észre a hamis bankjegyet.

Ide vezet az, ha valaki spórol a pénztárosa képzésén meg a bankjegyvizsgáló kütyün.

Talán szakképzett eladókat kellene alkalmaznia a csöcsösbögyös minimálbéres plázacica helyett?

Mágia 2011.03.30. 13:04:19

@IHateTV:

"Kölcsön, persze. Nem hiszem, hogy rá lenne írva a bankjegyre kitől van. A doki mutasson kölcsönadási szerződést, ha tud. Mondani mindenki azt mond amit akar."

Nem kell kölcsönadási szerződés. Hálapénzt elfogadni nem törvényellenes. Hamis pénzt birtokolni és továbbadni annál inkább.

Ha az orvos azt állította volna, hogy a haverod csúsztatta a hamis pénzt borítékban, akkor a haver kellemetlen napoknak nézett volna elébe.

flea 2011.03.30. 13:08:44

@Máгia: Ennél azonban sokkal valószínűbb, hogy a doki boldogan elköltötte a hamis húszasokat, és pár száz kilométerrel odébb 4 abszolút nem érintett embernek lett 20-20 ezernyi bukója, feltehetőleg kellemetlen napokkal is megspékelve.

Mágia 2011.03.30. 13:09:21

@Terézágyú:

Magyar virtus: egymás előtt versengenek a betegek a kórtermekben, a rokonságban és az ismerősök között, hogy melyikük ad több hálapénzt egy konkrét esetben, vagy úgy általában.

Meg hogy kinek van nagyobb lakása, újabb autója, gyakrabban cserélt bútora a nappaliban.

A hálapénz összegével dicsekvés csak egy ebben a sorban.

Ismertem két családot, ahol abból lett örökharag, hogy az egyiknek a fia 20 (!!!) centivel szélesebb házat épített, mint a másiknak a fia :D

Mágia 2011.03.30. 13:11:50

@flea:

Igen, elvileg ez is elképzelhető, de inkább az a valószínű, hogy a pénz az orvosnál maradt és neki kellett magyarázkodnia. Feltéve, ha igaz a történet, ami egyáltalán nem biztos.

Épeszű boltos odafigyel, hogy a pénztárosa megkapja a megfelelő képzést és az UV-lámpát a kasszába.

Terézágyú 2011.03.30. 13:12:37

@Dr.laikus PhD:
Nézd, én is beírtam már ide egyszer, de a te kedvedért újra beírom.:

Ma Magyarországon, ha bármilyen társadalmi réteghez tartozó társaság elkezd beszélgetni az orvosokról (pl. mert a társaságból valaki beteg volt) akkor egy perc múlva már a hálapénzről folyik a szó. Mert mindenki ezt tapasztalja.

Ez tény.

Ha akarod felhozhatom itt a cigányok példáját is: cigányokról beszélni annyi, mint lopásokról, késelésekről, hangoskodásról beszélni.

Ez is tény.

És ezzel nem mondom azt, hogy minden orvos ilyen, és azt sem, hogy minden cigány ilyen!

Nem gondolod, hogy a magasan képzett orvostársadalomnak, amelynek külön ETIKAI kódexe is van, kellene tenni valamit a fenti helyzet ellen? Hogy az orvosokról ne az ugorjon be a magyar társadalomnak, hogy hálapénz?

Az oké, hogy kevés a fizetés, én is elismerem, de hadd jegyezzem meg, hogy a cigányok is azt mondják, hogy azért lopnak, mert kevés a segély meg ilyenek... És ugye tőlük se nagyon fogadjuk el ezt érvként...
Akkor a társadalom krémjeként számon tartott orvosoknál meg elfogadjuk???

Terézágyú 2011.03.30. 13:14:22

@Máгia:
"Magyar virtus: egymás előtt versengenek a betegek a kórtermekben, a rokonságban és az ismerősök között, hogy melyikük ad több hálapénzt egy konkrét esetben, vagy úgy általában."

Aha... És mi a véleményed azokról az esetekről, amikor az orvos előre megmondja, hogy mennyit kér, illetve utal rá...?

Mágia 2011.03.30. 13:18:22

@Terézágyú:

Hogy lehet UTALNI egy fix összegre? Barkochba?

Terézágyú 2011.03.30. 13:22:08

@Máгia:
"Hogy lehet UTALNI egy fix összegre? Barkochba? "

Jajistenem :)))))))))))))))))))))

Beszélgessünk még :) Szeretnék feltenni neked kérdéseket, te meg így válaszolj rájuk, rendben? :)))

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 13:26:07

@Terézágyú:

Az, hogy társaságban lehet erről is beszélni, meg arról is az lehet tény.

A beszélgetés tárgya azonban nem kell hogy valóság is legyen.

És nem is az.
Általánosít, mert társaságban felületesen erről beszélni trendi.

A többi kérdésed meg megválaszolja a cikk.
Odáig a társaság még nem jutott ugye, hogy számoljon is kicsikét?
Az nem komilfó...

Nem baj, elmennek külföldre, aztán akarod nem akarod tényleg fizetsz, mint a katonatiszt, ha azt akarod, hogy orvos és ne felcser vizsgáljon meg.

Akkor is lehet a társaságban beszélgetni.
És az is tény lesz ám, és ráadásul igazság is.

Terézágyú 2011.03.30. 13:35:40

@Dr.laikus PhD:
"Az, hogy társaságban lehet erről is beszélni, meg arról is az lehet tény.

A beszélgetés tárgya azonban nem kell hogy valóság is legyen."

Nem. De tényleg nem a valóság?
De hiszen az általad beidézett cikkben is erről van szó.
És könyvek, cikkek, tanulmányok sora jelent meg erről.

De nem, akkor sem igaz???????
Nem probléma a hálapénz??

Hát, az az orvosok dolga, hogy mindent lesöpörjenek magukról (és a társadalom szemébe vágják, hogy "akkor elmegyünk") - vagy éppen megpróbáljanak tenni ellene valamit.

flea 2011.03.30. 13:38:02

@Terézágyú: "Ma Magyarországon, ha bármilyen társadalmi réteghez tartozó társaság elkezd beszélgetni az orvosokról (pl. mert a társaságból valaki beteg volt) akkor egy perc múlva már a hálapénzről folyik a szó. Mert mindenki ezt tapasztalja."

Esetemben ez például pont nem igaz.

Mágia 2011.03.30. 13:41:39

@Terézágyú:

Rendben.

5000 Ft kérdésenként, számlára.

Így is megfelel?

Terézágyú 2011.03.30. 13:44:42

@flea:
"Esetemben ez például pont nem igaz. "

Mi? Te nem ezt tapasztalod?
Jó rendben. Én sem tapasztaltam még, hogy megtámadtak volna a cigányok. Tehát nem létezik ez a dolog.
Azt sem tapasztaltam, hogy tanárokat vernének. Tehát ez sem igaz.
Engem sem vert soha a tanárom az iskolában. Tehát egy tanár sosem veri a diákokat.

Leroi 2011.03.30. 13:44:51

@Terézágyú:
Az orvosok pedig egyáltalán nem beszélnek arról, amit róluk hangoztatnak, márminthogy hálapénz &c.
Az orvosok többnyire a "jó" körülményeikről és az agyonhajszoltságukról, krónikus időhiányukról beszélnek, ha rossz kedvük van.
Ha jó kedvük van, akkor egyébről.
És engedtessék meg nekik, hogy ne törődjenek semmiféle más társadalmi réteggel.
Se a réteggel, se annak a véleményével.
Elég az ő bajuk.

Terézágyú 2011.03.30. 13:45:20

@Máгia:
"5000 Ft kérdésenként, számlára."
Számlára? Akkor te nem vagy orvos...

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 13:47:08

@Terézágyú:

Te mit tennél, hogy ne legyen hálapénz?

Ha valamiért méltánytalanul kéne élned és lenne lehetőséged a gyengébb ellenállás felé menned, mit tennél?

Jó régóta problémája a hálapénz az orvos társadalomnak. Elenyésző kisebbség részesül belőle.
A betegek felnagyítják a mértékét (tapasztaltam, mikor kórházban feküdtem), a mindenkori kormány nem akarja megoldani, a fizetésüket elfogadható mértékre emelni.
Közben a kötelező képzésük a saját jövedelmükből kell fizetni, szakkönyv 10 ezer Ft alatt nincs is, ma már nem a kórház (sok helyen) adja a kötelező fehér köpenyt (a rezidensnek biztosan nem), nem olcsó mulatság, ráadásul haza nem viheti mosni, mosatni kell, ezért hamar tönkre megy.

Olvass utána kérlek, ne csak kérdéseid legyenek valami erkölcsi fölényből.

A világon mindenhol orvos hiány van, máshol ezt megfizetik. Nálunk viszont nem. Szándék sincs és ez már kimondatott.

Ahogy Rábai doktor mondja (én hajlok az ő igazsága felé), beteg többet tehet, mint az orvos maga. Gyógyít minket tudása legjavát nyújtva.
Ha úgy vesszük ő költ ránk, nem is keveset.

Terézágyú 2011.03.30. 13:47:56

@Leroi:
"És engedtessék meg nekik, hogy ne törődjenek semmiféle más társadalmi réteggel.
Se a réteggel, se annak a véleményével."

Hát, ez is egy hozzáállás.
És milyen tiszteletreméltó... az orvosok tényleg a társadalom krémje.

Ugye akkor nekem is szabad arról beszélni, hogy nem érdekel az orvosok fizetése: tegyék amit vállaltak, amire felesküdtek.

Leroi 2011.03.30. 13:53:58

@Terézágyú:
Erre én azt mondom, hogy nem érdekel a véleményed a JÖVEDELMEMRŐL.
Az én szabadidőmmel ki törődik, a 32 egyfolytában végigdolgozott órával, a kialvatlansággal,a koszorúereimmel, a még fel nem nevelt gyerekemmel melyik "társadalmi réteg" törődik?
Akik verik a rendelőmben az asztalomat és kérik az őket meg nem illető előnyöket az én kontómra, az én
felelősségemre, azok mennyire érdemlik meg, hogy érdekeljen a véleményük rólam?

flea 2011.03.30. 13:57:13

@Terézágyú: lassíts már egy picikét.

Te azt állítottad, hogy az orvosokkal kapcsolatban bárki beszélget Magyarországon, mindig és azonnal előkerül a hálapénz. Ez történetesen tévedés, ennyit jeleztem. (Valószínűleg annyi történt, hogy túloztál.)

Nem állítottam, hogy épp ellenkezőleg senki soha nem hozza összefüggésbe az orvostársadalmat a hálapénzzel. Ilyen hülyeségeket légy szíves ne próbálj a számba adni, mert egyrészt ellenszenvessé fogod tenni magad, másrészt meg egy közepesen intelligens csimpánz is belátja, hogy olyan álláspontot tulajdonítasz nekem, amihez semmi közöm nincs, ha visszaolvassa, hogy mit írtam korábban (ez utóbbit te feltehetőleg nem tetted meg - még mielőtt úgy értelmeznéd, hogy a csimpánz alá soroltalak be... :))

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 14:01:52

@Terézágyú:

Teszik amit vállaltak és amire felesküdtek.
Ha netán hálás vagy akkor megköszönik.

Ugyanakkor ha jobb lehetőséget talál, megbecsülést, társadalmi rangot, tisztességes munkaidőt és munkafeltételek, noh dacu még a gyógyításra is jobbak a feltételek, hát el fog menni.

Te meg társaságban polemizálhatsz erről, sőt leírhatod százszor, hogy nem érdekel semmi csak az ami koponya csontodon áthatol. Ha az a hülyeség maga hát az.

Tudod mit írd le ezerszer. Jól vésd az eszedbe!

Terézágyú 2011.03.30. 14:02:35

@Dr.laikus PhD:
"Te mit tennél, hogy ne legyen hálapénz?"

Mit tennék? Mármint ha meglenne a hatalmam? Nos én emelném az orvosok fizetését, és a legszigorúbban büntetném a hálapénzt.

De nincs hatalmam, egyszerű állampolgár vagyok. Én annyit tehetek, hogy NEM adok semmilyen orvosnak. Ami mellesleg a nehezebbik út (és nem a gyengébb ellenállás, ahogy az orvosok teszik - ahogy írtad), és többek között azzal a dologgal is jár, amelyet az általad idézett cikk is elmond: hogy nincs egy szemernyi bizalom sem az orvosok iránt.
Ha az orvos elküld egy rövid vizsgálat után, hogy nincs magának semmi baja, akkor mindenki (még más orvosok is!) azt mondja: miért nem adtál neki pénzt, akkor kihozott volna valami eredményt... (megtörtént eset)... És igen, elmegy az ember egy másik orvoshoz, az meg valóban pénz nélkül is gyógyít. Vagy a harmadikhoz. Ha addig nem hal bele...

"...beteg többet tehet, mint az orvos maga. Gyógyít minket tudása legjavát nyújtva. "

Ebben csak reménykedhetünk, és ez a nagy baj. Írta a cikk, amit idéztél: nincs bizalom.

És ennek a visszaszerzése egyértelműen az orvosok dolga.

Ha vissza akarják egyáltalán szerezni, ugyebár...

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 14:09:35

@Terézágyú:

Neked nincs bizalmad.

Egyéni szociális probléma.

Magam részéről lezártam én másképp gondolom, számomra nem vagy partner.

Terézágyú 2011.03.30. 14:11:46

@Dr.laikus PhD:
"Teszik amit vállaltak és amire felesküdtek.
Ha netán hálás vagy akkor megköszönik."

És sok esetben előre kérik a pénzt.
Mint a levél is ezt mutatja, amelyből kiindult ez a vita.

"Akik verik a rendelőmben az asztalomat és kérik az őket meg nem illető előnyöket az én kontómra, az én
felelősségemre, azok mennyire érdemlik meg, hogy érdekeljen a véleményük rólam? "

A levél írója speciel nem verte az asztalt, és nem kért előnyöket az orvos kontójára :)

Terézágyú 2011.03.30. 14:13:14

@Dr.laikus PhD:
"Neked nincs bizalmad.
Egyéni szociális probléma."

Jaa, ha úgy gondolod, hogy én teljesen egyedül állok a véleményemmel, az a te dolgod :))))

Igen, mindenki más megbízik az orvosokban, csak én nem :))))))

Terézágyú 2011.03.30. 14:19:06

@flea:
"Te azt állítottad, hogy az orvosokkal kapcsolatban bárki beszélget Magyarországon, mindig és azonnal előkerül a hálapénz. Ez történetesen tévedés, ennyit jeleztem. (Valószínűleg annyi történt, hogy túloztál.)"

Így van. De ha az ilyesmire érv az, hogy "nem igaz, mert speciel én nem", akkor ezt bármire rá lehet mondani.
Ennyi.

Terézágyú 2011.03.30. 14:20:36

@Dr.laikus PhD:
"Magam részéről lezártam én másképp gondolom, számomra nem vagy partner. "

Biztosan azért mert csúnyán beszéltem, személyeskedtem:
"leírhatod százszor, hogy nem érdekel semmi csak az ami koponya csontodon áthatol. Ha az a hülyeség maga hát az."

Ja, bocs, ezt te írtad énrám :)))

orient 2011.03.30. 14:23:36

Felnőttként volt mandulaműtétem.

Beutalóval elmentem az első orvoshoz aki fogadott. Kiírtuk az időpontot, mindent megbeszéltünk.

Annyira normálisnak tűnt hogy megfogadtam, ha meglesz a műtét és minden rendben egy nagyobb összeget kap (nagyságrendileg a posztban említett...)

Minden rendben volt. Teljesen körültekintően, gondoskodással, profi ellátást kaptam.

Vizitnél átakartam adni a borítékot az említett összeggel, mikor már minden lement és lás csodát nem fogadta el. Kb. 20 percig győzködtem mire azzal vetett véget a dolognak, ha nem hagyom abba végképp megsértem és felejtsem el mint orvost.

Pár év múlva más gonddal szerettem volna gégészhez fordulni. Megkerestem az említett orvost aki néhány évvel ezelőtt kezelt tökéletesen és pénzt sem fogadott el. Mi volt a válasz a kórházban?

A doktor úr egy éve Belgiumban praktizál. Nekünk meg maradnak az ilyenek mint a posztban leírt orvos.

Szerintem a rezidensek által kért emelés több mint elvárható és ésszerű, hogy az ilyen és ehhez hasonló orvosok itthon maradjanak...

Leroi 2011.03.30. 14:24:35

@Terézágyú:
A fenti posztról megírtam eléggé korán a véleményemet és nemtetszésemet fejeztem ki a professzorral szemben.
A kóros szkeptikusságnak pedig általában ára van, amit nem mindig az orvos fizet meg.
Ha nem bízol, akkor előbb-utóbb félrekezelnek, mert eleve nem tudnak úgy hozzáállni a betegségedhez, ahogy a szakma előírja.
Én egy összeszorított fogakkal velem farkasszemet néző, gyűlölködő betegtől nem tudok anamnézist felvenni, tehát kezelni sem tudom.
Ezt elég ledokumentálnom és nincs a világon az a jogi fórum, aki szakmailag belémköthet.

jágör68 2011.03.30. 14:28:31

@Terézágyú:
na figyelj ide:
1) mentős mikor kéri előre a lóvét újraélesztésnél?
2) sürgősségi betegellátón dolgozó rezidens?
3) radiológus?
4) traumatológus, sürgős műtétnél?

Az általánosítás nem életmentő, nem sürgős beavatkozást végző és csak párszáz nagykutyára vonatkozik.
De mindenki cakk- pakk 30.000 orvosra ráhúzza, meg mindenféle ellátásra.
Qrvára nem így van. Másrészt nem muszáj professzor úrhoz, meg főorvos úrhoz menni egyből- és akkor ez elkerülhető.
Bár lassan már csak ők maradnak az országnak....
Amúgy a magán és állami finanszírozásról:
Ha legalább a magánellátások díjának 30- 50%- át kifizetné az állam, mondjuk orvos és nővér stb javadalmazásként, akkor lenne reális a helyzet.
Az OEP mindent áron alul finanszíroz.
Persze lehet kb 200 Ft- ban meghatározni egy orvos vizsgálati díját- aminek meg is van az eredménye...
Miközben a magánrendelésen 5- 10.000- nél kezdődik csak a bejelentkezés díja...

jágör68 2011.03.30. 14:30:03

@orient:
erről van szó, de a média és a politika utolsó utáni kétségbeesett próbálkozása ez a "zsarolás".
Zsarolják azokat a fiatalokat, akik semmiről sem tehetnek.

flea 2011.03.30. 14:36:00

@Terézágyú: nem ennyi. Te írtad, hogy "ha bármilyen társadalmi réteghez tartozó társaság elkezd beszélgetni az orvosokról (pl. mert a társaságból valaki beteg volt) akkor egy perc múlva már a hálapénzről folyik a szó". Ráadásul utána még kétszer meg is erősítetted magadat, hogy "Mert mindenki ezt tapasztalja." És külön bekezdésben: "Ez tény".

Nem tény.

Ha azt írtad volna, hogy "gyakran előkerül", vagy hogy "mindenki kénytelen megvitatni ezt a kérdést időnként", és mondjuk nem írod bele, hogy 1 perc alatt szükségszerűen ide terelődik a téma, nem születik meg a kommentem. Az idézett formában viszont ez túlzások sorozata.

Fogalmazzunk úgy, hogy nem ez a saját álláspont megerősítésének a legelegánsabb módja. És ezen az sem segít, ha azzal reagálsz, hogy "azt bármire lehet mondani, hogy rám pont nem igaz", mert nem lehet. Persze ha úgy érted, hogy "bármely indokolatlan túlzásra lehet mondani", akkor van benne valami...

jágör68 2011.03.30. 14:51:57

Amúgy nemsoká vége ennek a jó világnak.
nem maradnak csicskái az ilyen profoknak és majd vihetik ők egyedül az egész kócerájt:
www.bama.hu/helyi-ertek/postabontas/rezidensek-jot-tettek-veletek-367908

Rákosi kócos pajtás óta lett volna a lakosságnak lehetősége javítani, de csak belementek ebbe a játékba.
Ki kellett volna követelni a legalább európai bérek felét- és nemcsak az orvosnak- nővérnek, asszisztensnek, beteghordónak!!!
Ezzel a jó komcsi homokba dugós mentalitással elértük:
-'80-as évek technikája maradt majdnem mindenütt
- fiatalok, tehetségesek, becsületesek elhúznak
- nincs nővér, ápoló

Ja és mivel a 10 millió emberre 3 millió fizet járulékot, nem hinném, hogy a maradék 7 millió inaktív mind hálapénzt tömködne, magyarán qrvára nem általános jelenség.
Elvégre a legutolsó, soha életében nem dolgozott börtöntöltelék is csicskáztathatja ingyen, bármikor a mentőket, orvosi ügyeletet. És nem kevés emberről beszélünk.
Helyettük is fizetjük a járulékot, ami- ha csak magunknak fizetnénk is nagyon kevés lenne, XXI. századi, legális, modern ellátáshoz.
Szóval, ha legközelebb valaki pénzt kér előre- tessék felajánlani neki, hogy
"Írrunk az egész családom leveleket az egészségügyi miniszternek, hogy fizessék meg az egészségügyi dolgozókat"
Bár ha 70 év nem volt elég rájönni, akkor majd lehet fizetni a kemény 5- 10- 20 ezer Ft- okat a magánrendeléseken.
Csak az a bökkenő, hogy magán sose fog drága, életmentő és sürgős beavatkozásokat végezni- mert azok csillagászati összegbe kerülnek.
Szóval, ha összeomlik az állami, nem lesz hova menni infarktussal...
Mandulával még igen.

Leroi 2011.03.30. 14:53:56

@jágör68:
Zsarolás és bűnbakkeresés.
Mert valamivel igazolni kell az a bányászbéka ülőidegét alulról távcsővel kémlelő kompetenciát, amellyel politikusaink fel vannak vértezve.
Inkább csípünk-rúgunk-harapunk, mintsemhogy belássuk: nem megy ez nekünk sehogysem.

Leroi 2011.03.30. 14:58:52

@jágör68:
Rákosi vicc:

Beül a szeretett vezér inkognitóban egy moziba, hátha sikerül kikémlelni/kifülelni a jónép róla alkotott véleményét.
Leoltják a villanyokat, felvillan a híradó a vetítővásznon, megjelenik a saját búrája és széles mosolya, beszédet mond a népnek.
Végetér a híradó és az egész moziterem egy emberként feláll és tapsol: "Rákosi elvtárs! Rákosi elvtárs!"
A vezér a helyén ül és büszkén élvezi a mozivásznon elért sikert, a nép töretlen bizalmát és szeretetét.
Egyszerre csak hátulról ráb@sznak a fejére egy hatalmas kokit:
-Állj fel és tapsolj, kopasz, mert elvisz az ÁVÓ!"

jágör68 2011.03.30. 15:12:47

@Leroi: jó! :D
@cassio:
Na ja. Én Németország legjobb egyetemi klinikájáról (sebészet) beszéltem- a kollegák, anno gyakorlatom idején- nyílt titokként mondogatták egymás közt, meg nekem, hogy
"Egy hónapban kb egymilliót keres a főnök. Egy fél nap alatt megkeresi az egész havi fizetésemet"
Na és nem Ft- ban....

Bikli néni 2011.03.30. 15:14:14

@Leroi: Szia :)
Én ezt úgy ismertem, hogy "Éljen Rákosi, éljen Rákosi!" :)

flea 2011.03.30. 15:23:46

@Bikli néni: egész pontosan: "Éljen Rákosi! Sztálin, Rákosi!" És nem ám a végén, hanem rögtön, ahogy megjelenik a feje. Különben tényleg elvitt az ÁVO.

Bikli néni 2011.03.30. 15:35:37

@flea: Szerencsére én az említett személyeket és az akkori berendezkedést csak a történelemkönyvekből ismerem...

cassio 2011.03.30. 15:48:26

@jágör68: Nézd, Nemetorszagot nem ismerem, de ott pláne furcsának tartom. (erös az adókontroll,bár azért nem mondom kivételes esetben nem létezhet) gondolj bele: havi jövedelme 1M eur az evi 12M. Az öt év alatt (megközeliti a 100M eurot (azert mert közben befekteti...) ez jobb mint sok közepes cég profitabilitása (nem bevétele!) Plusz ha egy valamirevaló prof ennyit keres akkor ott nagyon hamar megjelenik a többi aspiráns aki örülne havi félmillának is...innentöl kezdve a spiral hamar elindul lefelé. Viszont ha a profnak a tudása tapasztalata miatt szabadalmi bevétele van esetleg cégekben résztulajdona, gyogyszeripari cégekben igazgatótanacsi poziciója akkor elvileg lehetséges... de akkor meg az adók rendesen elviszik a jó részét. Innen igyekszik eltitkolni (exotikus miniállamok) s igy senki nem tudna róla....

jágör68 2011.03.30. 15:59:31

@cassio:
Az egészségügy SEHOL sem szimplán piaci alapon működik- az kéne csak..
Félkatonai szervezet, feudális valamennyire.
Mondom a LEGJOBB hírű egyetemi klinikán. Sztem annyi lehet az éves költségvetésük, mint kb fél Magyarországé. IGEN. Az egészségügy ennyire drága dolog.
Még az informatikainál is nagyobb az infláció az eszközöknél, csak érdemes a számítógépekre gondolni- és beszorozni az ottani alapértékeket úgy egy 20- as átlaggal.
Nyilván ott sem általános.
Csak érdemes kontrasztba állítani a nálunk
"Mit hőbörögnek, a havi 100. 000 Ft nem is olyan rossz fizetés"
meg az 1 millió EUR-t.

PamPalini 2011.03.30. 16:26:22

@Dr.laikus PhD:
Valóban nem voltam még kórházi beteg. Viszont az én feleségem is szült, igaz nem tb-ben hanem magánorvosnál. Nem azért, mert olyan rohadt jól állunk anyagilag, vagy mert megrögzött doktorellenesek vagyunk, hanem azért, mert nagyon nehezen jött össze a baba és annál az orvosnál szült, aki segített teherbe esni.
Egyáltalán nem bántuk meg, kiváló ellátást kaptunk, feketén fehéren meg volt beszélve, mi mennyibe kerül. Számlát kaptunk mindenről, szülésről is. És még csak nem is volt pénzéhes, nem csinált fölösleges vizsgálatokat és a szülésért sem sokkal kért többet mint amit hálapénzként szoktak adni. Könnyebb szívvel fizettük ki őt, mint egy borítékot elváró tb orvost.

És igen, van bennem előítélet, de nem teljesen alaptalan. Azt, hogy a betegek, kiszolgáltatott emberek helyzetével ennyire visszaéljenek, a világ egyik legundorítób dolgának tartom, hányni tudnék tőle. Ráadásul vannak olyanok - nem csak eü dolgozók és családtagjaik - akik szerint ez teljesen rendben van.

Pedig mekkora felháborodás lenne már, ha a tanárok kiküldenék a teremből azt a gyereket, akinek a szülei nem adnak borítékot (eleve már akkor is, ha elvárnák/elfogadnák azt), vagy az óvodai dolgozó, aki megkülönböztetné/nem foglalkozna a borítékot nem csúsztató anyukák gyerekével, vagy akár egy buszsofőr, aki a jegy árán felül külön "felszállási díjat" szedne saját zsebre (tudom, róluk azért lehetne vitatkozni, de ebbe ne menjünj bele)...

PamPalini 2011.03.30. 16:32:43

@Máгia: A pénztáros szakképzett, uv vizsgálója valóban nem volt... Addig...

PamPalini 2011.03.30. 16:44:04

@Máгia: Olvasd el kérlek, mire írtam amit beidéztél és megérted, miért.

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 16:44:36

@IHateTV:

Tehát nem volt még alkalmad megtapasztalni az állami ellátást.

Ezért ronda dolog általánosítani.
Ezek a posztok egy-egy sokszor nem is valódi esetről szólnak.
A többsége gyászreakció, a többi tudatlanság, és mint a mai egy elháríthatatlan fatális halál.

A nagyobbik baj, hogy a problémák nagy többségét kommunikációval, a beteg részéről némi egészségügyi ismerettel
(akkor lenne mit kérdezzen) elkerülhető lenne.

Ma már valóban kevés az orvos a beteg sok, sokszor idő nincs sem kérdezni, sem válaszolni.

Tanárok, óvónők.
Az én időmben divat volt névnapara, születésnapra, pedagógusnapra ajándékot vinni. elvárták, mert bizony már az óvodában ha máshol nem az alvás idején megérezte a gyerek az ajándék hiányát.
Nálunk az erőszakos (csendes erőszak, az örökös érvénytelenítéssel) jobb kézre szoktatást élveztük végig. Drága óvónéni teljes tagadása mellett.
Iskola sem volt jobb, a magától olvasni megtanult gyerekre az év végén volt képes a tanítónéni azt mondani, hogy nem tud olvasni.
Már a meséket is önállóan olvasta.

Szóval nekem vannak élményeim mindkét részről. Van rossz orvos és van rossz pedagógus. Egyik sem általános. A változtatás joga és a választás joga a miénk. Ti is választottatok kis számolás után és jól tettétek.

Csak könyörgöm kis távolságtartással figyeld ezeket a posztokat.
Sokszor pont azért íródnak, mert ugyan rossz tapasztalat nélkül, de hitelt adnak más élményének ami nem pozitív.

Dr.laikus PhD 2011.03.30. 16:47:33

@jágör68:

Megy a szó, megy a szó, közben a lényeg csak kettő. :DDD

PamPalini 2011.03.30. 16:49:26

@jágör68: Jogos, és ami azt illeti teljesen igazad van.

adamantium 2011.03.30. 16:52:03

@vickypollard: szal ekkorát nem muszáj hazudni. 1 milla az 6,8 HBCs, az kb egy politrauma ellátása, 2-3 velőűrszegzéssel, intenzívvel, idegsebésszel, traumatológussal hasi sebésszel mindennel.
vagy ha ambulanciában gondolkodunk akkor 6-700 ezer német pont. egy vizsgálat 750 pont egy kontrollvizsgálat 450 pont. egy kontroll, kötéscserével mindennel együtt max 1500 pont tehát kijön belőle olyan 500 kontrollvizsgálat, mivel csak napi 1-et lehet elszámolni így az másfél év. na szóval akkor még mindig azt mondod, hogy el kell ezt higgyük neked?

Mágia 2011.03.30. 16:57:20

@Terézágyú:

"De nincs hatalmam, egyszerű állampolgár vagyok."

Úgy tudom, demokráciákban a hatalom birtokosa a választópolgár, aki részben személyesen, részben pedig választott képviselői útján gyakorolja a hatalmat.

Látod, ez itt a nagy baj: amíg a választópolgár úgy TUDJA (nem érzi, hanem tudja) hogy nincs hatalma afölött, ami vele és körülötte történik, addig az "erősebb kutyák" ténylegesen is azt csinálnak vele, amit akarnak.

Például olyan országot menedzselnek neki, ahol paternalista módszerekkel gyerek-tudatban tartják, (=állambácsi az, aki AD, de ha rosszul viselkedsz, akkor el is vehet) és minden lehetséges módon kihasználják, megsarcolják.

Némi kiskaput azért hagyva: például az adóelkerülést és a korrupciót, aminek sokféle megnyilvánulása van, egyik változata az eü-vel kapcsolatos.

Mágia 2011.03.30. 16:59:17

@Terézágyú:

A levél írója speciel hazudik.

Nem tudatlanságból, hanem hangulatkeltő szándékkal.

adamantium 2011.03.30. 16:59:27

@cassio: én németországban dolgozom. jellemzően egy prof ha az egyetemen dolgozik nem keres éppen ennyit. ezt akkor keresi meg ha kimegy egy magánklinikára vagy kisebb kórházba ahol a megegyezés szerint a miatta odamenő betegek után részesedést kap. erre még rájöhet az is, hogy a magánbiztosító motiválja, hogy műtse meg a betegeit. extrém esetben ez az összeg tényleg millióra is rúghat ha valami olyasmit tudsz amit senki más és csak alkalmi műtétekből élsz, mondjuk 1000-5000 euró órabérrel. ismerek ilyet tehát nem lehetetlen

Mágia 2011.03.30. 17:01:58

@IHateTV:

Na látod. A saját hülyeségét (szarrágóságát?) verte le mindazokon, akikhez a hamis pénz, amit az alkalmazottja benyelt, és amit ő, mint főnök, elpasszolt, eljutott.

jágör68 2011.03.30. 17:07:29

@adamantium:
Na kösz.
De én úgy hallottam, anno, hogy az állami Klinikával írt alá olyan szerződést, hogy ő ennyi és annyi pénzt kap alapként és minden egyes műtétért, amit csinál (mind privát) még a helyi Önkormányzat is hozzátesz! Mert kell nekik a professzor.
Mikor jutunk mi el ide, a kispályás borítékozás és fejelfordítós megtűrése helyett...

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.30. 20:38:41

@vickypollard: én nem értem az árakat. az én orrsövény és arcüreg műtétemért nem számoltak el többet tízezer forintnál...

kertesz 2011.03.30. 22:21:41

@Dr.laikus PhD:

Magyarországon 28 orvos jut 10000 lakosra. Legalábbis ennyi szerepel a WHO-nál. Ez hamis.

Ez a szám úgy jött ki (feltételezem), hogy az EEKH-nál összeszámolták az orvosi működési engedély kérelmeket.

Igenám, de van egy alapnyilvántartás is, (a pecsétszám) és az ma kb. 71000-nél tart. Ebben persze benne van az összes orvos, akit az 50-es évek elejétől nyilvántartásba vettek. Viszont a 34000/35000-es pecsétszámúak még vígan praktizálnak. Kivonva a két számot, durván 36000/37000 orvos jön ki akit alapnyilvántartásba vettek és munkaképes. Ebből 27000 praktizál. Azaz hiányzik 9000/10000 orvos, aki nem dolgozik a szakmájában, vagy külföldre menekült.
Szerinted ez nem orvostúlképzés?

források:
WHO statisztikái, böngéssz a 2010-esben, a 113. oldal táján
www.who.int/whosis/whostat/en/

OEP orvosjogosultság ellenőrzése:(csak a 71000-es szám, és pl. a 34000-es szám ellenőrzésére)
webobp.oep.hu/WebOBP-war/faces/Main.jsp

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.31. 06:49:49

@kertesz:
Elmondom, hogy ez miért nem orvostúlképzés.
- egy évfolyamban sosem 1000 orvos végez, hanem kevesebb. Ha ez így lenne a 4 egyetem mindegyikén legalább 250 orvosnak kellene végeznie. Az én évfolyamomon meg pl: csak 130-an voltunk. Szóval a számolásod már eleve hibás.
- de akkor jöjjenek azok az orvosok, aki nem a magyar betegellátásban dolgoznak: vannak olyanok, akik mondjuk az egyetemek elméleti intézeteiben helyezkednek el, mások kutatónak állnak, megint másokat gyógyszercégek alkalmaznak, aztán ismerek olyan orvost, aki katonaorvosként az afganisztáni magyar alakulat mellett teljesít szolgálatot, vannak olyanok is, akik humanitárius szegélyszervezet munkatársaként dolgoznak, aztán van, aki politikusnak állt, és végül van olyan is, aki idegen országban gyógyít jó pénzért embereket.

Ezt olvasva, szerinted, még mindig túlképzés van a magyar orvosi egyetemeken?

kertesz 2011.03.31. 09:02:32

@miklos.rabai:
egyszerű a kalkuláció: én 13 évvel ezelőtt kaptam az 58000-hez közeli pecsétszámot. Ma van olyan orvos aki 71000-es pecsétszámmal járkál. A különbség 13000... úgy érzem, nem tévedek nagyot az évi 1000 alapnyilvántartásba vett orvossal.

Azt hiszem, jó helyen keresgélsz, de szerintem nem a megfelelő következtetésre jutsz.

Az egyetemek elméleti intézeteiben dolgozók elhivatottak, de-szerintem- kevesen vannak.

A gyógyszercégek alkalmazottai és a külföldön dolgozók Magyarország szempontjából "pályaelhagyók".*

Katonaorvos, humanitárius segélyszervezet munkatársa, politikus... ezek nem számottevő számok.

Csakhogy lásd a kölönbséget: A 90-es évek végén az Egyesült Államokban diákként szívműtéten vettem részt. Egy asszisztenssel(!) preparáltuk a vénát. A mellkasnál volt 1 db. amerikai, státuson lévő orvos, egy amerikai műtősnő, a két asszisztense egy indiai és egy pakisztáni fellow, a fejnél egy spanyol fellow, és egy diák, a szívmotort asszisztensek kezelték.
Azaz 1 db. orvosnak fizettek óriási pénzt, a többi gombokért, vagy-mint én is- semmiért. A csávó 3 napot műtött, 4 napot vitorlázott. Amikor műtött, 2-3 asztalon dolgozott szimultán, a fellow-k mellkast nyitottak neki, ő csak felvarrta az ereket. Döbbenetes esetszámai voltak. De, mivel egyedül volt, megtehette, hogy az egyik fellow-t elhajtotta, és felfüttyentett a lábtól: gyere láss nyitott szívműtétet, csomózd helyre a műbillentyűt, stb. Teljesen odavoltam, míg rájöttem, hogy ingyen dolgozom a nagy tanárnak. Persze, élveztem.
A következő évben Debrecen: 3 státuson lévő orvos a mellkasnál, 2 orvos a lábon, 1 orvos a fejnél, egy felügyelte a motort. Ez 7 orvos. Gyorsan le is tettem a magyarországi szívsebészeti karrierről :)))

A másik példám a Geréb féle balhé. A nőgyógyász "lobbi" bármit megtesz, hogy ne engedjen mást a punci közlébe. Régebben bábák vezették a normál szüléseket. Mindegyik egyetemnek komoly bábaképzése volt. Ma semmi, és megy a nagy marakodás a koncért a nőgyógyászok között.
Stb.

Ajánlom Paul Samuelson alapművének forgatását. A legszebb, ahogy az amerikai orvosok magas fizetését a búza árának rugalmatlanságával hasonlítja össze. Nem kell sokat olvasni belőle, elég egy könyvesboltban, vagy könyvtárban megnézni az adott oldalakat, engem biztosan átformált: rájöttem, ha úgy van, ahogy mondja, és a magyar eü struktúrát nézem, akkor ideje kilépni az állami eü-ből. 7 éve tettem meg, és jobban jártam.

Azért vannak biztató jelek, a nagyon keresett hiányszakmákban kialakulóban van egy nagyon kisméretű, jól kereső réteg. Ők már szerződnek a kórházakkal és nem alkalmazottak.
Ismerek olyan radiológust, aki 4 kórháznak leletez- interneten kapja a képeket.
Ismerek olyan anesztest, aki igen becsületes szerződési feltételeket harcolt ki (10 éve már), és jól él belőle.
Patológust személyesen nem ismerek, de-ha jól hallottam- ott sem gond egyik kórházból a másikba átjárogatni, vagy futárral megkapott friss metszetet elemezni- szóval ők is sokfelé dolgoznak.

(*) Pont ez a tünete az orvostúlképzésnek.

kertesz 2011.03.31. 09:22:22

@Dr.laikus PhD:
Jól értelmezem, hogy kb. 14000 orvos dolgozik??? Mert akkor az alapnyilvántartással összevetve méginkább beigazolódik az, amiről beszélek: súlyos orvostúlképzés van.

Köszönöm, ez jobb, mint a Who statisztika. Csak tudnám, hogy az ottani 27000-t hogyan hozták ki :)))

Mert az OSAP 1626 alapján 14/10000-s orvosszám a valós. Egyesült Államoknak 28/10E, Kanadában pedig 19/10E.

Ennek alapján működnie kéne a Samuelson-féle gondolatnak, DE van egy kis bökkenő. A képzett, és dolgozni tudó orvosok száma szerintem úgy 36000, a ténylegesen eüben dolgozók száma úgy 14000. Ez akkora pufferzónát jelent, hogy az eü-n belülieknek esélye sincs jobb bérezést kifacsarni. Bezzeg, ha csak 14000 képzett orvos lenne, rögtön másképp lehetne tárgyalni.

jágör68 2011.03.31. 09:41:40

@kertesz:
Bocs de a pecsétszámnak semmi köze a dolgozó orvosok számához.

jágör68 2011.03.31. 10:00:58

@kertesz:
Na és Alapnyilvántartás a MOK szétverése óta nem egyenlő a Működési Nyilvántartással.
Nekem se volt 4,5 évig és nem tűnt fel senkinek.... Valahogy "elkeveredett" a kérelmem, amikor a MOK- tól átadtak minden fontos feladatot az EEKH- nak (2006)

kertesz 2011.03.31. 11:10:42

@jágör68:
Jól látod, én is pontosan ezt állítom, hogy a pecsétszámnak semmi köze nincs a dolgozó orvosok számához.

Az Alapnyilvántartás a régi kamarai azonosító megfelelője, a pecsétszám. Ez-szerintem-azt "méri", hányan vetették magukat orvosként nyilvántartásba. Jelenleg (kumulatívan) 71000 körül jár ez a szám.
Az EEKH működési nyilvántartása meg azt méri, hogy hányan akarnak praktizálni. Ezt a számot nem tudom, a WHO számai alapján következtettem, de @Dr.laikus PhD: egy sokkal valósabb statisztikai kimutatást küldött: azt mutatja, hogy hány orvos kap bért teljes-vagy részmunkaidőben, állami intézményben. Ez a szám 14000 körül van.

www.eski.hu/new3/adatok/berstatisztika/OSAP1626-eves-CD/index.htm

Arra használtam a két számot, hogy rávilágítsak, rengeteg orvos végzettségű ember NEM dolgozik orvosként, tehát orvostúlképzés van.

Az orvostúlképzés az oka a túlkínálat miatt- szerintem- az orvosok alacsony fizetésének, elvándorlásának, a paraszolvencia fennmaradásának- hogy visszatérjünk a blog eredeti témájához :)

Dr.laikus PhD 2011.03.31. 12:43:59

@kertesz:

Jól nézted.

Általános orvos: 3741
" részmunkaidőben 318 = 4059

Szakorvos 7442
" részmunkaidőben 2017 = 9459 = 13518

Teljes munkaidőben 11183
Részmunkaidőben 2335 orvos dolgozik.
A többi az egyéb módon foglalkoztatott, ők a pályaelhagyók. A végzettséghez kötött, de nem a hivatást gyakorlók.
Összesen: 924 orvos

Szívműtét futószalagon?
Kemény. Kissé futurisztikus. Nehezen tudom elképzelni az orvosi műhibaperek hazájában. De biztos így van, ha Te mondod.

A reform egyik eleme lett volna, hogy kevesebb, jobban felszerelt, koncentrált kórház, kiegészítő biztosításokkal, alapellátás korszerűbbé tétele, hitelrendszer a háziorvosnak, hogy kistérségben maga tudja elvégezni a laborvizsgálatokat, a szűrést stb...
Megfúrta a szakma, a MOK, Éger István.

Nem találom azt a cikket ahol az egy főre jutó orvos, kórházi ágyszám mennyisége mennyivel több nálunk, mint a világ fejlettebb részén.
Itt a hangsúly a fejlettségen van.
Infrastruktúra nélkül, rosszul, vagy hiányos felszereléssel ezt nehéz megoldani, marad az élő munka.

Eljutottak a szétverésig és néhányan széthordták az összeszedett, de még leltárba nem vett eszközöket.
Bocs a fogalmazásért, de a be nem fejezett reform ezzé vált.

Eltelt 10 év majdnem, az épületek ebek harmincadjára rohadnak, a még használható műszerek (akár ajándékba lehetne adni háziorvosnak) szintén tönkre mennek már leltárba véve, őrizve milliárdokért fél analfabéta trollokkal.

kertesz 2011.03.31. 15:53:30

@Dr.laikus PhD:
A reform szót fölösleges használni Magyarországon, főleg az egészségügyben.

A döntési helyzetben lévők jó részének lövése sincs a szakmáról egyrészt azért mert nem orvosok, másrészt, mert távol vannak a tényleges praxistól, harmadrészt meg azért, mert a szükséges közgazdasági gondolkodásnak híjján vanak - és ha beteg valamelyik hozzátartozójuk, a jól bevált ismeretségi háló mozgósításával eligazodnak az egészségügyben- konzerválva a torz helyzetet- amely számukra nem látható és nem is érzékelhető.

Az érdekek sokrétűsége miatt nálunk csak a japánok szava, a "kaizen" lenne megfelelő. Lassú, folyamatos javítása a dolgoknak. Kis lépésekkel előre. Ez nem sok vizet zavar, de egy idő után átbillen, és magától javítja a minőséget. Igaz, évtizedek kellenek hozzá. A japán autóipar láthatatlan volt az amerikaiak számára a 70-es évekig, akkor is röhögtek rajta, majd a 80-as években kapituláltak a minősége előtt. Az előtte lévő 30 év nem látszik.

Az én vesszőparipáim a következők:

1, Az orvosképzés drasztikus szűkítése (a fenti, vitákban kifejtett okok miatt) a normális kereslet-kínálat visszaállítása céljából. Meg kell szüntetni a tanulókér kapott fejpénzt, és odaadni az egyetemeknek, meghagyva, hogy legalább a háború előtti létszámú állami képzésű orvost vegyenek fel, de nem maximálni a létszámot, és alapvetően szabad felhasználásúra alakítani a rendelkezésre álló pénzt. Így az egyetemeknek nem kell kirúgni senkit, de nem kell hajszolniuk a tanulókért kapott pénzt, ha akarják, egy évfolyamot kb. 20 fővel is elindíthatnak. Senkinek nem lép a lábujjára ez a mozdulat, ráadásul spórol az állam.

2, A magánklinikák ugyanolyan feltétellel szerződhessenek le az OEP-pel, mint az állami kórházak, és az OEP által fizetett pénzen felül legálisan kérhessenek fizetséget.

3, Az ÁNTSZ ugyanolyan feltételrendszerrel adjon ki működési engedélyt magánklinikára és állami kórházra, és ha nem felel meg akár az állami, akár a magán, vonja vissza az engedélyt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása