Elvágtak egy eret a beteg combjában

2011.03.24. 14:00

Sziasztok!

 

Még 2009-ban csípőprotézis műtétet hajtottak végre a nagyapámon. Már több, mint egy éve várakozott beavatkozásra, nagyon fájt a lába, alig bírt járni, borzasztóan örült, amikor megkapta végre az időpontot. Nem félt,rengeteg oldalt elolvasott, ahol az ilyesfajta műtéten átesett betegek meséltek tapasztalataikról, bízott benne, hogy vele is minden rendben lesz, de sajnos tévedett, mert a műtét nem úgy alakult, ahogy annak kellett volna.

 

 

A beavatkozás során sajnos orvosi figyelmetlenség, komplikáció lépett fel, ugyanis nagypapám combjában az egyik eret sajnos elvágták, melynek következtében nagyon komoly vérveszteséggel sikerült csak végrehajtani a műtétet, majdnem belehalt szegény nagypapám. Az intenzív osztályra került a műtétet követően és ott is feküdt két héten keresztül. Az elpattant eret egy az ágyékából kiszedett érrel pótolták.Miután stabilizálódott az állapota, azt reméltük, hogy már csak a felépülés folyamata van hátra, de itt is tévedtünk. Bár szervezete a protézist befogadta, sajnos két hét után kiderült, hogy a beültetett protézis nem funkcionál.

 

Borzasztó, hogy a két hetes állandó orvosi felügyelet mellett csak az utolsó pillanatban jöttek rá, hogy a beültetett protézissel gondok vannak. Két hétnek el kellett telnie ahhoz, hogy ezt az orvosok észre vegyék, úgy hogy éjjel nappal orvosi ellenőrzés alatt tartották! Azért nem semmi, hogy milyen gyorsan reagáltak nem igaz?! Elszomorító és kiábrándító dolog az, hogy egy ember befekszik azért a kórházba, hogyha kijön ne fájjon a lába miközben lehet mire kijön nem is lesz lába?! Ne mondja nekem senkii, hogy előfordul az ilyesmi, mert engem az nem vigasztal.

 

Öröm az ürömben, hogy azóta egy újabb beültetés megoldotta a problémákat és ezúttal még komplikáció sem lépett fel a műtét közben. Nagyapám lába nem a régi természetesen, de sokat javult az állapota, könnyebb lett az élete.
 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2011.03.24. 14:10:50

Orvosi figyelmetlenség vagy komplikáció?
Ez két különböző dolog.
Elvágták az eret vagy "elpattant"?
Ez is kettő.
Az intenzív osztályon a fekvő helyzetben lévő betegnél ugyan hogyan derült volna ki, hogy "funkcionál"-e a csípőprotézis?
Ráadásul érpótlás is történt.
A TEP-et működtetve, azaz a beteget lábraállítva és járkáltatva tesztelik.
Amire intenzív osztályos megfigyelés alatt egy ideig nincs esély.

Adamantium a legilletékesebb ebben, övé a (végső) szó.

Leroi 2011.03.24. 14:12:27

"Ne mondja nekem senkii, hogy előfordul az ilyesmi, mert engem az nem vigasztal."

Ez az, amikor a valós tényekkel, eshetőségekkel nem akarunk érett felnőttek módjára szembenézni.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.24. 14:39:53

"lehet mire kijön nem is lesz lába?! Ne mondja nekem senkii, hogy előfordul az ilyesmi"

Miért Mondaná bárki, amikor nem fordult elő? Nagypapád felépült, jobb lett az állapota. A műtét a komplikációk ellenére sikerült. Pedig gondolom nagypapádnak nem csak a lába régi.

Irkutszk 2011.03.24. 14:51:40

Amikor a remények és az eredmény nem találkozik. Én arra lennék kíváncsi, hogy ha a beteg minden elérhetőt elolvasott a protézisről, hogyan fogadta az első műtét kudarcát. Ha esetleg olvassa a kommenteket a poszt írója, válaszolna, kérem?

Minden tiszteletem a Nagyapáé, aki vállalta a műtétet, végigcsinálta a kezeléseket, az újabb két műtétet, és most remélhetőleg hálás az orvostudománynak, hogy már ilyen is van, mint csípőprotézis.

Borcsika 2011.03.24. 15:52:03

Fogalmazás: 2alá. Rengeted szóismélés mondaton belül, és fogalomzavar.
Elpattan nem= elvát. Nem mindegy, hogy berúgom az ablakot labdával, vagy bármilyen okból az üveg elpattan.
Mit jelent az, hogy nem funkcionál egy csípő protézis?
Végül, ha azóta a nagyapi rendben van, akkor miért is kellett ez az értelmetlen poszt?

Borcsika 2011.03.24. 15:53:47

Le kell vágni a körmeimet, mert gépelés közben sok az elütés. Én pofázok, hogy minősíthetetlen az írás, és közben az én írásom is olyan, mintha egy dislexiás írta volna.
Én kérek elnézést...

Leroi 2011.03.24. 15:54:37

@Borcsika:
A posztra szüksége van egyes pihentagyú posztolóknak, kavarni kell a leülepedett sz@rt, mert máskülönben nem bűzlik...

Alexa1 2011.03.24. 16:09:08

Én megértem tökéletesen. Egy ember bevállal egy ekkora mütétet, és a végeredmény halmozottan rosszabb. Hasonlóan jártam, de még fiatalon, egy éve szenvedek és még segitség sem várható.

szabidoki 2011.03.24. 17:39:20

Itt Angliában aláíratjuk a beteggel, hogy tudomásul vesz bizonyos műtéti kockázatokat, úgymint fertőzés, vérzés, nem garantálható végeredmény, stb. A sor végén pedig ott figyel a halál, mint lehetőség is, mert ugye modern orvostudomány ide vagy oda, még mindig előfordulhat ilyesmi.
Ha egy hasonló beleegyező nyilatkozatot nem írattak alá a beteggel, az hiba. Egy eret elvágni meg nem figyelmetlenség kérdése, bárkivel megtörténhet, akármilyen rutinos és figyelmes sebész az illető.
Azt nem nagyon értem, hogy mit ért azalatt, hogy a protézis nem funkcionál - a csípőprotézis nem elektronikus. Lehet, hogy kiderült, hogy ficamodásra hajlamos, esetleg kilazult, nem tudni, de a lényeg, hogy ez is benne van a lehetséges kockázatokban. Tesztelni pedig röntgennel illetve a beteg járatásával lehet, ami ugye intenzív osztályon fekvő betegnél legalábbis körülményes.
Ja, és még valami: a csípőprotézis-műtéten átesettek 95%-a elégedett az eredménnyel - ezzel messze vezet minden más műtéti beavatkozás előtt. Tudom, hogy a posztolónak ez nem feltétlen vigasz, de a többieknek talán érdekes lehet.

Hatodéves 2011.03.24. 17:46:56

Mi az, hogy az ágyékából kivett érrel pótolták? Mi lehetett az konkrétan?

Dr.laikus PhD 2011.03.24. 17:47:33

@szabidoki:

Én is most olvastam el a műtéti beleegyező nyilatkozatot.

Gyakorlatilag beleegyezem a saját halálomba, mert a kockázatok között bizony szerepel.

De hát valamit valamiért.. :)))

Erika László 2011.03.24. 18:17:04

itt amerikaban nekem is ala kellett irnom a sajat halalomat es azt is, h megvakulhatok. ijeszto volt.

adamantium 2011.03.24. 20:32:31

szóval, ritka zagyva egy írás, természetesen nem várom el, hogy valaki orvosi szavakkal írjon le egy esetet de azért ha már nyilvánosságra hozza, nézzen utána a dolgoknak egy kicsit:
1 figyelmetlenség, komplikáció - ez nem mindegy, el kell dönteni melyiknek is tartja a kedves hozzátartozó az esetet, mert nem mindegy, hogy a negyedikről a fejére esik egy virágcserép a szeles időben, vagy fejbe dobom a negyedikről egy virágcseréppel
2 elvágtak egy eret a combjában, vagy "elpattant" ez se mindegy
3 a combjában vágták el az az eret? nem a lágyékhajlatban? nem mindegy egy csípőműtétkor nem nagyon kalandozunk a combra
4 melyik is volt az az ér, ha már pótolták, gondolom a femoralis (comb artéria) lehetett. én ezt mér első protézis beültetés során soha nem láttam és soha nem hallottam, hogy megsértették volna, de elképzelhető (olyat hallottam, hogy a lyukas vápafenéken befolyt a cement a kismedencébe és ott lassan szétmarta az iliaca externat)
5 honnan vették azt az eret??? az ágyékából???? az ágyéka az embernek a dereka, onnan nem veszünk eret, ha veszünk ekkora kaliberűt a comb belső oldaláról veszünk, bár nem tom, hogy lehetett annyira szétcsapni, hogy ne lehessen direkt megvarrni
6 a protézis nem funkcionálása szerintem annak ficamát fedi, esetleg az érsérülés utáni nagy sietségben úgy ültették be, hogy az elősegítette a további ficamodást emiatt kellett egy vagy több komponenst kicserélni (pl nagy/kicsi lett a vápa fedettsége, nagy vagy kicsi lett a vápa antetorziója, esetleg rosszul rakták be a szárat - ez ritkább, rövidebb fejet raktak mint kellett volna) - ez sajna előfordul a nagy sietségben
7 miért nem vették észre, hogy kificamodott a protézis? nyilván altatva volt a beteg nem panaszkodott, és a mobilizálás során derült ki, bár ezt illik észrevenni a végtaghosszkülönbségből is - az is lehet, hogy a súlyos állapotú beteget nem akarták újabb műtétnek kitenni mert egy ficamodott csípő helyretétele húzással történik, a húzás pedig az ami a legjobban árt az érvarratnak, tehát egy ilyen csípőt csakis nyíltan lehet helyrerakni
véleményem: ha a betegnek tényleg femoralis artéria sérülése lett csípőprotézis beültetés közben az egy extrém ritka szövődmény, csoda, hogy túlélte, a műtét alatt ennek a sérülésnek a helyrehozása nyilván dominálta a beavatkozást, így a protézis másodrangú lett. a műtét utáni szakaszban a ficam (ha az volt) nagyon rossz komplikáció, nyilván összefügg a műtéttel és pont az első szövődmény tette lehetetlenné a második szövődmény gyors rendbehozását

adamantium 2011.03.24. 21:57:07

13 hozzászólás egy komoly sebészeti esethez, bezzeg amikor iskoláslányok vetkőztek akkor a fél ország itt volt :(

Bikli néni 2011.03.24. 22:10:51

@adamantium: Ha az olvasóközönség csak a hozzászóló "kemény magból" állna, akkor egy blog komoly bajban lenne :)
Ugyan nem ismerek látogatottsági adatokat, de ettől még nem feltétlenül olvassák kevesebben. (Vetkőzős-jogvédős csörtéből pedig szerintem egy héten egy bőven elég...)

cochran 2011.03.24. 22:27:07

@Erika László:
Az a lényeg, amit Te érzel. Ha nem törődsz vele, lekopik végleg.

adamantium 2011.03.24. 22:35:43

@Erika László: van neked egy privát posztod, meghallgattuk minden panaszodat, van több mint 400 kommented, ne terjeszd ki az esetedet más postok hozzászólásai közt. aki kíváncsi az esetedre vagy a vitádra leroi-jal majd ott elolvassa.

Bikli néni 2011.03.24. 22:39:25

@Erika László: Leroi ideggyógyász, ezt nyugodtan elhiheted. Akkor is, ha nem esik jól ez a tény. Egyebekben pedig csatlakozom @adamantium: véleményéhez.

Erika László 2011.03.24. 22:44:12

@Bikli néni:

nezz be a topikomba, mit muvelt ott

lejaratta magat es a tobbi orvost is

epres négercsók 2011.03.24. 22:45:52

Kedves Erika és Cochran!
Az a minősíthetetlen stílus, amit ott műveltek, megengedhetetlen. Ezt a posztot pedig szétoffoljátok.
Elmondom most, hogy mindenki megértse: ha még egy ilyen szintű rágalomhadjáratot meglátok, ami a másik posztban volt, akkor ti is repültök. Remélem, érthető voltam.

Erika László 2011.03.24. 22:49:41

@epres négercsók:

bocsanat, nem mi kezdtuk, leroi orjongott ok nelkul nalam

epres négercsók 2011.03.24. 22:53:15

@Erika László: Végigolvastam. Tudod, nem tisztem Leroi-t védeni, de ritkán látok olyan ordenáré szöveget, amit te magadnak abban a posztban megengedtél. Egyébként nem azért "kopott le", mert megijedt tőled. Úgy látszik, nem ismered az "ignore on" kifejezést. Tényleg higgadjatok le, mert Leroi-t ennél kevesebbért is raktuk már ki innen. (És ő is megkapja a magáét, nem kell aggódni.)
Egyébként pedig döbbenet, de a blogon túl nekünk is van életünk, nem tudunk non-stop itt ülni, és több héttel ezelőtti posztok tömkelegét nézni, mikor ír be megint valamit.

epres négercsók 2011.03.24. 22:57:35

Utoljára szólok! Még egy ilyen rágalmazó és direkt sértő beszólás, és egy időre elköszönhettek a hozzászólási jogotoktól. Semmivel sem vagytok különbek, mint a kifogásolt hozzászóló. Azért mondom, mert ezek szerint nem tűnt fel.

Leroi 2011.03.24. 23:08:12

Gyerekek, mi történik itt?:(

adamantium 2011.03.24. 23:10:40

egyébként egy ehhez hasonló sérülésnek a leírása olvasható a következő cikkben: www.jmedicalcasereports.com/content/3/1/9320
érdemes megnézni, hogy 60 ezer protézist raknak az említett országban és az esetet első ilyen jellegű szövődménynek titulálják.
egyébként a nagyérsérülés (nem csak a femoralis, hanem minden névvel nevezhető ér) esélye 0,2-0,3%. ez sajna elkerülhetetlen, persze kellemetlen ha pont velünk történik

Bikli néni 2011.03.25. 00:19:34

@adamantium: Én kifejezetten hasznosnak gondolom ezt a posztot, mert kb nulla, amit a (csípő)protézisekről tudok. Úgyhogy a magam részéről köszönöm a felvilágosítást!
Jó éjt mindenkinek.

bauchi 2011.03.25. 06:07:48

Ki hallott olyan esetet,hogy műtét során eret vágtak el?Hiszen közismert,hogy a műtét nem jár vérzéssel.L. a fülöp szigeti csodasebészeket.
Na,igyekezzünk,igyekezzünk!Mozduljunk már tovább!Nem bámészkodunk!

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.25. 06:53:17

@adamantium: Mert ehhez csak szakmait lehetne hozzászóülni, azt meg nem tudunk. Nekem is csak az jutott eszembe, hogy nem értem: ha elvágnak egy eret, az nagyon gáz, és hogyan lehetséges, hiszen a csípőnél elég nagy a műtéti terület, hogy lássa mit csinál,
meg azt akartam megjegyezni, hogy az ágyék az nem a csípőt jelenti a köznyelvben, de nem mondom, hiszen te jobban értesz hozzá.
:)

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.25. 06:56:08

@Bikli néni: Én is csak annyit tudok róla, hogy van a családban (és számomra érdekes módon, nagyon látszik a mozgásán, pedig azt képzeltem, legalább a járáson nem észrevehető),
meg hogy anno az ortopédián kétféle beteg volt, csípőprotézises, meg bütykös.
Meg én, de az más tészta:)

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.25. 06:56:40

@bauchi: azoknál nem vér nincsen, hanem műtéti heg:))))

Mágia 2011.03.25. 07:14:00

@Babette_:

Én a magam részéről azért nem voltam itt, mert az előző posztoló felb.ta az agyamat a hülyeségével, hogy csak annak a betegnek járjon plusz takaró, ha fázik, aki fizet érte pluszban.

Mágia 2011.03.25. 11:31:48

@bauchi:

Az semmi... pár napja a tévébe mutatták, hogy a zagysorvadást lehet kézrátevéssel gyógyítani.

És úgy is volt: a gyógyító rátette a kezét a zagysorvadásos gyerekre és a gyerek meggyógyult. Mutatták a tévébe.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.25. 11:52:38

@Máгia: az nagyon jó......küldjük el hozzá apolitikusainkat is:))

Mágia 2011.03.25. 11:57:57

@batgirl:

Agysorvadásról volt szó a riportban.

Az anenchephalitis valószínűleg még kézrátétellel sem gyógyítható :)

Leroi 2011.03.25. 15:23:50

@Máгia:
Vagy panencephalitis, ami az agyvelő egészének gyulladása vagy anencephalia, ami a nagyagyféltekék hiánya...
Ilyen, hogy anencephalitis, nem létezik.
Mert az úgy fordítandó, hogy a hiányzó nagyagyféltekék gyulladása...:)))

Mágia 2011.03.25. 15:40:12

@Leroi:

Igen, a nagyagyféltekék teljes hiányára gondoltam :)

Ami mellett a beteg képes lélegezni, nyelni, üríteni, egyéb reflexes mozdulatokat végezni, a parlamenti padsorokban az ülőhelyét elfoglalni, satöbbi...

adamantium 2011.03.25. 16:41:23

@Babette_: az ágyék az az ember dereka, a lágyék pedig a comb töve elölről nézve, ott ahol kialakul a lágyéksérv. sokan keverik de nem tom miért

adamantium 2011.03.25. 18:15:38

@Dr.laikus PhD: rettenetes mekkora marhaságokat ír ez a "magyar értelmező szótár" beírtam egy pár orvosi kifejezést, mintha mari nénit hallanám a sarki piacról, olyan válaszokat adott
inkább a következő helyeken nézd meg mi a véleményük az ágyék-lágyék dologról:
www.kislexikon.hu/agyek.html
www.mimi.hu/emberitest/agyek.html

Mágia 2011.03.25. 18:24:32

@adamantium:

Olyan logikával szemlélteti a szavak jelentését, mint az urbandictionnary.com.

Szerencsére nem ajánlja fel az ágyék szó értelmére keresve, hogy "vegyél ágyékkal díszített bögrét, pólót és hűtőmágnest" :)))

Dr.laikus PhD 2011.03.25. 18:47:43

@adamantium:

-Ágyék Az emberi testnek a hastól lefelé terjedő része, a nemi szerv tájéka (irodalmi kifejezésekben a szülőapa jelképeként)

-Lágyék a hasfalnak alulról a csípőkig terjedő háromszög alakú része

(Magyar értelmező kéziszótár)
Akadémia Kiadó 1998.

Dr.laikus PhD 2011.03.25. 18:49:57

@adamantium:

Az ágyéki gerincre gondolsz?

adamantium 2011.03.25. 18:56:21

@Dr.laikus PhD: az ágyék az az ágyéki gerinc és a körülötte levő izomzat
az általad idézet két meghatározás szerinted értelmes?
1 először is mi a has? mert sokan a gyomrot értik alatta, az a bordaívektől a medencéig terjed, az elülső oldalon? és mi az ami alatta van?a medence, a lábak is. és mi a nemi szervek tájéka, mert azok egy része főleg nőknél a gáton van, ami ugye nem keverendő az ágyékkal
2 ez még katasztrofálisabb, ebből ha valaki megérti miről van szó meglepődök: a hasfalnak alulról a csípőkig terjedő része? hát a csípőízület a has szintje alatt van, akkor a has alulról hogyan terjedhet a csípőkig?
ezt a könyvet kár volt kiadni ha ilyenek vannak benne

Dr.laikus PhD 2011.03.25. 19:03:48

@adamantium:

Nem sokan mit értenek alatta, hanem mit jelent.

Adamantium. Magyarul ezt jelenti.

Nem latinul, nem orvosi értelemben.
Magyarul.

Úgy is mondhatnám ezt kell alatta érteni.

Azt viszont megértem, hogy az emberi test részeit szabatosan mm-ről mm-re orvosként meg kell tudni nevezni. :))

Leroi 2011.03.25. 21:10:10

Az ágyéki gerincet értjük rajta (regio lumbalis).
Orvosi szemponból az alhast hypogastriumnak nevezzük.
Lágyéknak az inguinalis tájékot.
Mi úgy tanultuk, hohy a has határai felül a bordaívek és a proc. xyphoideus ossis sterni, oldalt a paralumbalis izomzat medialis szélei, alul a lágyékhajlatok és a symphysis pubican áthaladó vízszintes vonal.
A nemi szervek önálló entitások...:)

Az más dolog, hogy a Bibliában pl. Ábrahám ágyékából született utódokról beszélnek...

Leroi 2011.03.25. 21:14:03

A csípőprotézisműtéttel kapcsolatban: medikus koromban nagyon kedveltem az ortopédiát, rengeteg csípőprotézisműtéten vettem részt, olyanon is, amelyet egy olyan világklasszisnak számító professzor végzett el, akiről aztán szülővárosomban utcát is elneveztek.

adamantium 2011.03.26. 01:08:09

@Leroi: ciugudeanu, ő asszem a világon az elsők közt rakott be csípőprotézist. monoblokk protéziseket melyeket egy esztergályos állítólag szemmértékkel esztergált ki a röntgenkép alapján

Leroi 2011.03.26. 15:14:27

@adamantium:
Ő volt az, és mint ahogy egy korábbi poszt kapcsán már beszéltünk is róla a veje (aki nekünk az ortopédia-gyakorlatokat tartotta), ma Erdély legjobb (magán)ortopédusa.(Dr.B.A.)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása