Ellopták a laptopomat a kórteremből

2011.03.23. 06:00

Kedves praxis olvasók, orvosok, betegek!


Kérek mindenkit nagy tisztelettel, hogy ha egész véletlenül, ne adj Isten kórházba kerültök, akkor ne legyetek annyira hülyék, amilyen én voltam. Eszetekbe se jusson magatokkal értéket vinni a kórházba, vagy olyan tárgyat, ami a szívetekhez nőtt, ugyanis simán elképzelhető, hogy hasonlóan jártok, mint én.

 


Február elején egy rossz lépést követően (a rossz talán nem is elég jó kifejezés, legyen inkább borzasztó) sikerült eltörnöm a bokámat. Mentségemre szóljon, hogy nem ittam, nem használtam semmit, egyszerűen béna vagyok és figyelmetlen, meg is lett az eredménye. Jött, aminek jönnie kell, mobil előkap, mentőket felhív, jöttek is szaporán, vittek is sebesen. Vizsgálatok, röntgen, miegymás, jött az ítélet, műtétre lesz szükség. Halk kétségbeesés közepette elfogadtam sorsomat és ezerszer elátkoztam magamat a figyeletlenségem miatt.


Műtét lezajlott, minden kóser volt, azonban reményeim szertefoszlottak a hazamenetelt illetően, mert ott fogtak a kórházban és közölték, a legjobb esetben is még egy hetet kell dekkolnom szerető gondviselésüket élvezve. Asszonyt felhívtam, kiadtam a parancsot, hozzon mindenfélét, amivel megkönnyíthetem raboskodásamt. Asszony jól van idomítva, térült-fordult és máris hozott mindent, ami kellett. Könyv, újság, laptop, stb.. Nyugodtan mondhatom, egész jól éreztem magamat, munka nuku, ételt- italt elém tették, szóval elvoltam, mint hal a vízben. Persze szívesen mentem volna már haza a saját kis környezetembe, de a körülményekhez mérten tényleg egész jól éreztem magamat. Egészen addig a pillanatig, ameddig megtörtént, aminek nem kellene megtörténnie sehol, egyetlen kórházban sem.


Az egyik délelőtt elcipeltek egy vizsgálatra és mire visszavittek, a laptopomnak már csak a hűlt helyét találtam. Az Isteni gondviselés és a vak szerencse mentett meg egy jó kis agyvérzéstől, a vérnyomásom az egekbe szökkent. A laptop ugyanis egyrészt majd 300 ezer forintba került, másrészt egy csomó olyan fontos adat volt rajta, amely pótolhatatlan számomra. A velem együtt raboskodó betegtársak nem láttak semmit, épp senki sem volt a kórteremben az enyves kezű kórházi szarkát leszámítva. A kórház természetesen nem vállalta a felelősséget az eltűnt számítógép miatt, persze ezt nem is vártam el. Kérdezték, akarok-e feljelentést tenni, mert ha nem muszáj, akkor ők ezzel nem babrálnának. Mondtam, hogy már keresztet vethetek a gépre, inkább hagyjuk, úgy sem lesz meg.


Amikor elmeséltem kis feleségemnek a történteket, majdnem dobott egy hátast, aztán elkezdett korholni, remek volt, mondhatom. Én idióta azt gondoltam, hogy majd jól elszórakoztatom magamat a laptopommal, filmezek, netezek a méla unalom elűzése végett, erre tessék, laptop volt, nincs. A könyveket persze nem vitte el, nem volt nagy szépirodalom faló a drágám. Mindenesetre még egyszer felhívom a tisztelt egybegyűltek figyelmét, eszetekbe ne jusson értéket kórházba vinni.Jobb a békesség!


 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

necroticism 2011.03.23. 06:18:07

De akár vigyázni is lehet rá.

A kórházi tartózkodásnak nem létfeltétele a laptop, régebben is kibírták az emberek nélküle. Mindenhol lopnak.

Meryke87 2011.03.23. 07:07:26

Talán a tatabányai korházban láttam kiirva,hogy értékeket ne hagyjanak örizetlenül,ha van náluk érték,akkor azt a vizsgálatok idejére adják oda a nővérnek,aki egy rövid jegyzőkönyvet ir arról hogy mit és mikor kapott megőrzésre.

Mobilinternetet használ,simán meg lehetett volna találni,ha időbe feljelentést tesz.

Leroi 2011.03.23. 07:08:26

"Műtét lezajlott, minden kóser volt"

Eszerint körül is metélték a nagyképű posztolót?

Minden kórházban aláiratnak egy belegyező nyilatkozatot a beteggel, amelyen világosan szerepel, hogy értéktárgyaira az osztály nem tud vigyázni.
Aki a kórházi ágyon Hollywood multiplexezni is akar, az ilyenformán könnyen megjárja...

"Asszony jól van idomítva, térült-fordult és máris hozott mindent, ami kellett."

Na erre gorombulnak nemsokára be a női kommentelők, de úgy kell neked...
(b@szd meg, teszem hozzá)

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.23. 07:08:47

Ok, Bikli, te akartad... :)
Az alkarban és a lábszárban 2 csont is van egymás mellett (ezt remélem, azért tudtad... :)). Mikor jobb a kimenetele egy törésnek, ha csak az egyik, vagy ha mindkét alkar/lábszár csont eltörik?
Ja, és miért?... :)
De a kérdés persze minden játékosszellemű olvasónak is szól!

Leroi 2011.03.23. 07:13:12

Az egész posztból süt a beképzelt vállalkozók magabiztos fennhéjázása...
Nagyon szeretünk benneteket...
Nagyon, de nagyon...

Úgy kb. "sajnállak" a történtek miatt...
És az idézőjelek vésődjenek jól az agyadba.

Leroi 2011.03.23. 07:14:20

@miklos.rabai:
Ha mind a kettő, de bocs, nem akarok itt erőt demonstrálni.
Különösen, ha nincs.:)

Leroi 2011.03.23. 07:28:41

"ne legyetek annyira hülyék, amilyen én voltam."

Itt fölösleges a múlt időt használni.
Itt felmerül a kérdés, hogy mért "raboskodott", amikor "élt, mint hal a vízben"...

health 2011.03.23. 07:29:07

@Leroi: Miért kell neked is a "dögöljön meg a szomszéd lova is" elvet vallani?
Manapság nem olyan óriási luxus (sokaknak pedig munkaeszköz) a laptop. Olyan nagy baj, ha valaki a kórházban töltött időt nem szenvedő képpel, maga elé meredve akarja eltölteni? Ördögtől való dolog, ha filmet akar nézni vagy éppen netezni szeretne? Miért sütöd rá rögtön, hogy beképzelt vállalkozó? Mitől beképzelt? És miért kell megbélyegezni a vállalkozókat en bloc? Ha vállalkozó, akkor már rögtön makkos cipő, suhugó ruha, kilós smukkok és suttyóság?

rikavagyok 2011.03.23. 07:29:13

@Leroi:
Nekem meg a bicómat vitte el valamely kedves embertársunk a legelső ügyeletem alatt. Bekamerázott, és portással őrzött területről.(Azóta nálam kicsit idősebb nagymamabiciklivel járok. Lezáratlanul se vitték el. ;) )A tolvajoknak is van ízlése... Jó kis laptop lehetett háromszázé'!

Lehetett volna kis esze, hogy nyilvános helyen nem hagyja őrizetlenül az értékeit...

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 07:36:20

Drága Barátom!
Köszönöm a figyelmeztetést, de magam is tudtam, hogy értéket nem viszek magammal olyan helyekre, ahol nem tudom felügyelni. Itt jegyezném meg, hogy a háromszázezer forinthoz képest semmi pénzért lehet kapni laptop lakatot, amivel akár az ágyhoz is lehet szervíteni a készüléket. Arra jó az eszköz, hogy megnehezíti a tolvaj dolgát és sok esetben ennyi is elég, hogy továbbálljon.
Még a telefonálást is úgy oldom meg, hogy egy ilyen célokra rendszeresített feltöltős SIM kártyát beteszek egy ócska telefonba. Ehhez nem szivesen nyúlnak az emberek, mert még az akkumulátor is zöld-sárga szigszalaggal van hozzábandázsolva. No mindegy, ez nem is érdekes.
Ami viszont mélyen fölháborított, az a következő:"Asszony jól van idomítva, térült-fordult és máris hozott mindent, ami kellett"
Amennyiben valóban állattal élsz együtt, akkor a perverzió háborít föl, hameg emberről beszélsz ilyen hangon, akkor az orbitális parasztság.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 07:43:47

@health: "Ha vállalkozó, akkor már rögtön makkos cipő, suhugó ruha, kilós smukkok és suttyóság?"
Nem mindig, csak jelen esetben.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 07:48:25

...most látom csak, hogy már felvetődött az asszony-dolog. Akkor csatlakozom az előttem szólóhoz.

health 2011.03.23. 07:49:41

@El Visco Stello: Jó, amit az asszonyról írt, az nem szimpatikus. Hogy megjelölte az árat, az se nagyon. Azt viszont változatlanul fenntartom, hogy nem olyan nagy bűn, ha az idejét netezéssel szeretné tölteni. Mindenki csak azon rágódik, hogy milyen nagy disznóság, hogy neki van képe laptopot bevinni a kórházba, s milyen nagyon megérdelmelte a bunkó vállalkozója, hogy elvitték az értékét. Az viszont rendben van, hogy itt mindent ellopnak, ami nincs lebetonozva (vagy sokszor még azt is)?!

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 08:07:44

@Leroi:

a circumcisio
héberül brisz, vagy brit milá Ábrahám szövetsége, azaz a körülmetélés.
A mohél végzi.

Mohamedánoknál 13! éves korban, zsidóknál 8 napos korban. ;))

Ott nem lopnak kérem! Egymás közt egyébként sem, de annyian vannak jelen ezen az öröm ünnepen, hogy kissé nehézkes lenne. :DDDDD

Ja és ingyé van! :D

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 08:12:55

@health: Hol írtam én olyat, hogy rendben van a lopás, meg olyat, hogy megérdemelte? Azt sem írtam, hogy istentől elrugaszkodott dolog kórházban egy laptop. Én az egészséges és elvárható körültekintést hiányolom.
Posztolónk biztosan leszállt a földre és ráébredt, hogy nem tisztelik őt és értékeit annyira, amennyire ő azt képzelte.

jágör68 2011.03.23. 08:20:03

Ááááá........ Kórházba értéket vinni?
Nálunk még az ITO- ról is ellopták a 22" -os monitort, amin a CT- ket tudtuk nézegetni.
Hogy b@szta volna meg a záram a roh@dékot.
Szörnyű, hogy ebben a zországban mindenütt lopnak!!!

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 08:20:08

Szerencsés flótás, hogy életében nem volt még kórházban - úgy tűnik látogatóban sem.

Felvételkor figyelmeztetik, hogy az értékeit hová teheti és mi történik vele, ha nem gondoskodik róla.

Bosszantó ha bármit elvisznek.
Ugyanakkor tényleg jó, ha az embernél lehet laptop. Nincs morgás ki mit akar nézni a TV-ben, lefoglal, jó ha van és ma már azért nem akkora truváj.

Fiatalok rendszeresen hozzák magukkal és igazuk van. Viszont zárható!!! szekrény VAN. Oda be lehet zárni.
Csak hogy dicsekedjek kicsit...
Semmi különös zár nincs, de mégis.
Mondjuk az is igaz, hogy ha odafér a betegágytól a szekrényhez és onnan kiveszi akkor megérdemli... ;)))

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.23. 08:21:23

@Dr.laikus PhD:
Az USA-ban gyakorlatilag az összes fiú újszülöttet körülmetélik... :) Vallástól függetlenül...

serfecs (törölt) 2011.03.23. 08:22:15

Kedves karorvendo kommentelok,
En jelenleg - mar 8 napja - korhazban vagyok. Szeretnem megkerdezni, mit rontottam el, mit csinaljak maskepp, hogy legkozelebb ne lopjak el a tisztalkodo szereimet az elso napon. Talan tul nagykepu vagyok en is es en is megerdemlem...

Mágia 2011.03.23. 08:23:08

Ha a posztolónak nem csak a nagy arca van, meg a jól idomított felesége van, meg a pénze van, hanem esze is van, akkor alkalmazhatott volna valamilyen mechanikus védelmet a lopás ellen.

www.hwsw.hu/hirek/42677/notebook-noteszgep-laptop-tolvaj-lopas.html

webisztan.blog.hu/2010/12/09/macbook_lopas_konferencian

A VALÓBAN fontos adatokat meg fel kell tölteni a neten keresztül FTP szerverre, bérelt tárhelyre.

SusanneF 2011.03.23. 08:25:47

@miklos.rabai: Ezt nem mondod komolyan??
Sosem hallottam még...

SusanneF 2011.03.23. 08:29:09

@Dr.laikus PhD:
Az arab világban ha lopsz-úgy kell neked,levágják a kezed-még ma is!
Nem is lopnak!!!!!
Egyébként felelőtlen volt ez a fickó...

serfecs (törölt) 2011.03.23. 08:30:48

Kedves karorvendo kommentelok,
En jelenleg - mar 8 napja - korhazban vagyok. Szeretnem megkerdezni, mit rontottam el, mit csinaljak maskepp, hogy legkozelebb ne lopjak el a tisztalkodo szereimet az elso napon. Talan tul nagykepu vagyok en is es en is megerdemlem...

SusanneF 2011.03.23. 08:31:20

Kedves Posztoló!
Alsóban tanulják a gyerekek,hogy ha megszólítasz valakit írásban,az NAGYbetűűűű!
Igaz,hogy a Biblia asszonyállatról beszél,igaz,hogy lehet viccelni-de azért fogd vissza magad,és jobban tiszteld azt az asszonyt,aki-Te tudod mióta elviseli a stilusodat!!

Mágia 2011.03.23. 08:33:31

@El Visco Stello:

A legolcsób tutibiztos megoldás drága gép ellopása ellen:

i55.tinypic.com/35d5ddu.jpg

SusanneF 2011.03.23. 08:33:42

@panni75: Drága Panni!
Jobbulást Neked!
Felháborító,amit írsz!
Azt én is tudom,hogy kórházba még akkor is ajánlott WC papírt és szappant vinni,ha "csa"látogatóba mész,mert NINCS egyik sem.
Papolnak a fertőzésveszélyről,de se szülészeten,se gyerekosztályon,és még sorolhatnám,nincs.....

serfecs (törölt) 2011.03.23. 08:34:19

Nem tudom, miert jelent meg ketszer...

@El Visco Stello: mondom, az elso napon! Egyebkent kicsit sincs vicces kedvem, szal ha ez poen akart lenni, akkor hehe, ha nem, akkr nagyot csalodtam benned.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 08:40:09

@panni75: Akkor inkább a hehe, mint a hűha. Egyébként jobbulást és vigyázz a laptopodra! Látom, még megvan:)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.23. 08:45:34

Helló, nem ide tartozik, de..Tegnap az egyik fiam hívott az esztergomi kórházból, hogy ott van, mert edzés ínszakadás vagy izomszakadás történt a lábába. (nem tudjuk melyik) A kórházban megtörtént a rtg, de az orvos nemtudta kiértékelni, mert műtött, a gyereket egy cd-vel hazaküldték, minden fajta utasítás nélkül. Hova kell, hogy vigyem?

SusanneF 2011.03.23. 08:52:32

@batgirl: Szerintem trauma,sebészet,CD-vel,röntgennel...

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 08:56:13

@jágör68:

Onnan hogyan? Igazán kíváncsi lennék.
Nem mehet be mindenki.

Valakinek rangon aluli volt megkérdezni, hová visz egy monitort és nem hagy helyette másikat?
Vagy szokás szerint nem zárta be az ajtót amit kellett volna, mert minek?
Neki ott semmije nincs?

Orvos, ha fiatal depláne nem magyar zember? Nem ebben a zországban elégedetlen?

Szerintem itt a mindenkori rinyálás helyett érdemben kéne tájékoztatni.

Aki itt olvas, kommentel és beteg, tudja miről beszélsz és nem is nagyon veszi komolyan a kissé túlérzékeny posztokat.
Ők a kisebbség.
A többség csendben olvas, szörnyülködik, hitelt ad minden ócsárlásnak és felnagyított panasznak, nem érti, hogy ezekért a senkiháziakért miért kéne az utcára mennie ordítva, felvállalva azt, hogy a fizetése teljes összegét átadja a zorbánnak, hogy kiossza a magorok között.
Modortalan elégedetlen kisorvosok hadd legyenek mindent átugorva a legnagyobbak. Természetesen, hiszen a bölcsek kövét még a birtokukban tartják, korral az természetesen átadandó a legfiatalabbnak és főleg nem a leglelkesebbnek, mert hát ez így műxik.

Viccet félre téve!

Ez nem járja ez az általános f@szfejezés, sz@remberezés, de tényleges objektív és főleg közérthető módon elmondani mit veszít a beteg, a leendő beteg azaz a társadalom, ha hagyja tovább csúszni a színvonalat emberileg, szakmailag, létszámban és főleg pénzben.

Egy sima szakmunkás akinek a munkáját nem leértékelik, mert a kettő nem összehasonlítható, de mert minden alkalommal a fogalmazás kétértelműsége miatt ez merül fel, megérti, hogy sokkal kevesebbet keres egy orvos (ezért is ad hálapénzt), mint ő.
Megérti, hogy (ahogy ő is) más országokban a burkoló is többet keres, pláne a nagyon kevés és keresett orvos.
Ahol ha elmondjátok közel nem kell, mint itthon annyira a beteg érdekeit is nézni (hiszen megoldják kommunikációban - és ez is mily érdekes, hogy ott kint a messze távolban mindenki megtanul beszélni).
És be kell látni a lelket simogató emberséges beszéd a gyógyulás fele!

Ahol magyarul beszélve nem az a kommentek értelme, hogy nyaljátok ki a seggem, mert még mindig itt vagyok, harcoljatok értem, mert elmegyek, addig is, te csak zember vagy, sz@r magyarisztáni bennszülött.

Sőt ha nem tetszik és jogorvoslatot kér,(mindegy, hogy jogosan, vagy nem) akkor biztos nem hiszi a megváltót (jellemhiba-e ez?),jól körülírva, hogy még annak is fájjon aki talán nem érti ki is volt Ábrahám.

Itt ezen a blogon is van felelősségetek, neked pláne, mert Te lázítasz és utálsz legjobban mindenkit aki nem Te vagy!

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 09:00:58

@panni75:

Hogy vagy?
Most ott egye a fene a tisztálkodó szereket.
Minden rendben?
Minden nap gondolok rád!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.23. 09:02:51

@SusanneF: kösz. Az edző telefonált, hogy ismerős orvoshoz küldi, most azt intézi. De tényleg köszönöm.

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 09:03:58

@SusanneF:

Nem minden arab "olyan" arab.
Ott is lopnak, nagyon is.
Hidd ezt el nekem.
Ehhez képest nagyon kevése kézfej nélküli kendős, szoknyás férfit látni.
Persze lehet, hogy az olajuk árából sikerült már az igazihoz megszólalásig hasonló robotot kifejleszteni.

Elvégre az orvostudomány is arab közvetítéssel jutott el ejropába anno domini....

bauchi 2011.03.23. 09:04:14

@Dr.laikus PhD: Mohamedánoknál 4-6 éves korban.

pocokpocok 2011.03.23. 09:07:42

na, egy hímsoviniszta b.rom!
a véleményem?megérdemelted: nem azért, mert az asszonyt"jól idomítod", vagy mert
"elkezdett korholni, remek volt, mondhatom."mert valóban rászolgáltál: mit gondoltál,majd a többiek vigyáznak a cuccudra?
majd a többiek nem mennek ki,nem viszik őket vizsgálatra, vigyázzba állnak,hogy neked meglegyen a teljes luxusod?
ugyan! rászolgáltál.

bauchi 2011.03.23. 09:08:27

A kórházakban IS lopnak.
De miért nem vitt KÉT (2) laptopot magával.
(egyébként mi az a laptop?Lapoa,vékony bikini felső?)

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 09:08:41

@batgirl:

Jobbulást a gyereknek!
A mai nap tudtok olyanokat mondani, hogy tényleg felmegy a kétségbeesés faktor...
A fenébe is!

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 09:15:53

@bauchi:

Lehet.
Én így tudom, de nem ismerem annyira a Koránt.
Az általam írt évszám logikus, a férfivá érés idejét koronázzák evvel, de lehet, hogy rosszul tudom....

IrishOak 2011.03.23. 09:26:18

Szép Szerdát:-)

Megfogadom a posztoló jó tanácsát és ha kórházba kerülök, nem leszek"annyira hülye":-)

Na vicc félre: Mindenhol kiírják, elmondják milliószor, hogy mindenki nagyon vigyázzon az értékeire.Persze utólag ez sovány vigasz.

Nagyon sajnálom, hogy így járt a panaszos. Már nem abban a világban élünk, hogy ne lehetne egy laptopot, vagy ipodot, vagy bármit magunkkal vinni bárhová.
Az sem várható el, hogy minden szoba ajtajában őr álljon. Ezért ajánlatos az elővigyázatosság.Talán addig a nővéreknek le kellett volna adni a gépet, míg tart a vizsgálat - de már ez sem segít.
Azt nem lehet ellenőrizni, hogy ki mikor miért megy be egy kórház területére. Sajnálom- igazán.

De!:Az "idomítós" dolog az nagyon szalonképtelen hozzáállás a feleség segíteni akarásához!(és akkor még diplomatikus voltam)
Lényeg, hogy az új láb jó legyen, azzal meg ahogyan olvasom, semmi baj!

Más: az arab vidékeken is lopnak - hihetetlen mennyiségű végtaghiányos emberrel lehet találkozni "arrafelé".

@panni75: Fel a fejjel, szurkolok. A lényeg, hogy az orvosok jól csinálják a dolgunkat.
Amennyiben vigasz, nekem is ellopták a közös fürdőből az összes mosdószeremet.Volt egy sima, meg egy fertőtlenítős is... csak kb 5 percre hagytam a zuhanyzóban, és mire visszafordultam érte, már nem is volt meg:-( (nem kicsit lettem dühös, az már igaz)

@Dr.laikus PhD:
tsók, eszembe jutsz sokszor!

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 09:30:45

@bauchi:

Ez talán autentikus... :)

"Az Iszlám vallásban a körülmetélés az Istennek (arabul: Allah) való engedelmesség és odaadás egyik megnyilvánulása, illetve a próféták (Ábrahámtól kezdve Mohamed Prófétáig – béke legyen velük) követésének egyik jele.

A férfiak körülmetélése

A férfiak körülmetélése az Iszlámban kötelező. Ajánlatos azt a gyermeken elvégezni a születésétől számított hetedik napon, de ha később történik az sem baj, mert Mohamed Próféta tanítása szerint Ábrahám elmúlt már nyolcvan éves, amikor Allahtól megkapta az erre vonatkozó parancsot, amelynek azonnal engedelmeskedett.

A férfiak körülmetélése (khitan) az iszlámban a teljes körülmetélés, ami a fitymabőr teljes eltávolítását jelenti. A beavatkozás értelme mögött a higiénés szempontok állnak, ami fontos feltétele az iszlámban előírt tisztálkodásnak (tahára).

Sulok Zoltán
elnök
Magyarországi Muszlimok Egyháza

Szal ottan a 7. napon - mikor a Teremtő megpihent... :DDD

jágör68 2011.03.23. 09:32:37

@Dr.laikus PhD:
Hűha... Mindezt a tolvajnak küldött jókívánságaim miatt?
Amúgy be volt zárva a vizsgáló és a tolvaj valszeg nem kórházi dolgozó volt, mert minden vezetéket elvágott és úgy tette zsebre- ergo nagyon félt a lebukástól, sietett és még nem is áramtalanította.
Azt az ilyen még perelt is volna utána, ha lopás közben megüti a záram!
Na ez Madzsarisztán!

jágör68 2011.03.23. 09:35:47

Na de, hogy pozitívat is mondjak neked,
egyik haverom anyja gyerekkörzet orvos és amikor őt is kirámolták, a helyi rádióban naponta 5-6x bemondatta, hogy szegény gyerekek fognak póruljárni a tolvaj miatt- másnap reggelre a rendelő elé vissza volt téve minden. Persze ez egy faluban történt, nagyobb városban nem valószínű, hogy meghatná az elkövetőt.

2011.03.23. 09:36:59

Nyugat-Berlinben tapasztaltam, hogy az S-Bahn mellett simán kitámasztják a bicókat az emberek, és mikor délután mennek haza, az még ott is van :-)

@rikavagyok: ez teljesen alap, bicikliben, ha nem sufniban öt lakattal őrzöd, kb. csak régit és lepukkantat érdemes venni.

@Leroi: Látod, itt a kedvenc betegkategóriád. Olyan is.

Nos, kedves posztoló...
Ilyen esetben, nagyobb értéktárgy esetén 1. vagy van kulcsos szekrény (nincs), 2. megkéred a nővéreket, hogy a vizsgálatok, kezelések, alvás alatt vigyázzanak rá.

Lehet, hogy furán néznek majd rád, de megoldható.

Mágia 2011.03.23. 09:37:35

@Dr.laikus PhD:

Attól hogy valaki muszlim, attól még nem barbár :)

Férfivá érés ideje? WTF?

A bőrt azért szokták lenyisszantani, mert felnőtt korban a helyszín számos fertőzés melegágya, körülményes a tisztán tartása és az alatta pangó trutyi a nő testébe kerülve képzelheted, hogy nem az immunrendszerét erősíti a lányoknak.

Állítólag a keresztények körében talán csak az apácáknál van olyan alacsonyan a méhnyakrák előfordulása, mint a körülmetélést magától értetődőnek tartó kultúrákban, közte a személyes higiéniára egyébként is kényes arab országokban.

A mi hozzáállásunkra sajnos az a jellemző, hogy a magyarok még a korulmeteles.hu oldalt is ki tudták utálni a netről, el kellett költöznie egy blogspot blogra, pedig a tartalma nem vallási, hanem ismeretterjesztési vonatkozású.

korulmeteles.blogspot.com/

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 09:41:12

@IrishOak:

Talán célegyenes....
De a tegnapi a nagy séta ideje vót.
3* jártam meg a 1. és a 2. telepet.

Valami félre értés folytán kézben vittem e leletet.
Várás az aznap nem rendelő orvosomra, majd telefonját nem találván, sebésszel ne tudott kapcsolatot teremteni, vissza séta, mert ambuláns napja volt, de mert ügyelt is hát hazament, de a telefonját sem vette fel. Hogy ilyenkor miért nincs üzenet, ha nincs életveszély kialudná magát ha megengedi a világ...

Vissza a 2. telepre, doktornő, rohangál, elmegy mellettem fáradt mosoly, hogy kis türelem, majd mire majd vége van a munkaidejének lerogy mellém, szeme fátyolos, vörös, hulla fáradt, rám néz kérdőn, majd röhögünk egy nagyot.
Csütörtökön érdeklődés a műtéti beosztás után, majd a szünetben asszisztense elkapja, engem elbírál, hogy ő műt-e, vagy még próbálkoznak hátha...
Onkológus szerint nincs már mire várni.

Ugye ez is azért volt csak, mert a héten már nem lesz (onkológus), előadást tart és hallgat, de gondoskodni akart mindenkiről akinek a héten fontos volt.

Buddhistáknak van igazuk. Nem kell a sorsot megerőszakolni.... :DDD

Lányok hogy vannak?

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 09:43:55

@Máгia:

Írtam én ilyesmit?

Nem is gondoltam.. Tényleg! :)

serfecs (törölt) 2011.03.23. 09:45:22

@El Visco Stello: hu, en egy jo nagy bocsanatkeressel tartozom... Ugy latszik, az agyamat is kivettek, mert igy olvastam az elozo kommentedet: "legjobb modszer, ha hasznalod", ugye, egy nyamvadt kis igekoto mikre kepes :-) Szoval megegszer bocs!
@Dr.laikus PhD: koszi, tegnap minden csotol megszabaditottak, mostmar csak henyelek pentekig. Most, hogy a testi kinjaim mulnak, kezd fajni a lelkecskem (a liftben ma osszefutottam a gyerekem neonatologusaval es ettol sirva fakadtam :-) ).
Te hogy vagy???

serfecs (törölt) 2011.03.23. 09:47:53

@El Visco Stello: ja, amugy mobilon netezek, tobb eszem van annal, h laptopot hozzak :-)

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 09:52:21

@jágör68:

Ez a pont az eddigi megszólalásaidért.

Sokkal többre tartalak ( nem kéne?), minthogy ne tudnád a rinyán és a hilfe kiabálása mellett magad mellé állítani azokat is akik csak hüledeznek.

Nem ez a működő módszer.
Bakela bosszantani jár ide.
Szerintem Te nem!

Attól még senki nem rohant segíteni, de körbe áll és nézi, utána meg csodálkozik, ha őt is csak nézik.

Valamit tenni kell és egyszerre mindkét oldalnak. Ha én is kiabálok, meg Te is és ráadásul egymásnak azt hisszük, hogy a Tihanyi visszhangot halljuk.

adamantium 2011.03.23. 09:56:57

a posthoz: nem normális dolog, hogy lopnak a kórházban, de mint említettem már, ha tetszik ha nem a balkánon élünk. bennem él a remény, hogy regisztrált ringyózom van, ha ellopnák a gépem és valaki használja, az első frissítésnél utánkövethető lenne, de lehet, hogy ez csak álom.
bokatörés: talán a legrosszabb variáció ha semmi sem törik hanem a sípcsont és a szárkapocscsont szétválik: maisseneuve sérülés
ín vagy izomsérülés: vélhetően a röntgen negatív. a röntgent egyébként a radiológus elemzi és értékeli hivatalosan. olyan helyeken ahol csak traumatológus van ügyeletben és az is csak 1 darab, ott bizony rá hárul a véleményezés, de ha a beteget érdekli az eredmény akkor megvárja a műtét végét és a tanácsot. nem ismerve az esetet nehéz véleményt mondani, hogy mi lenne a helyes magatartás: UH, MRI, vagy simán csak egy bokarögzítő
körülmetélés: a nyugati világban nem szokás mert mi állítólag tudunk tisztálkodni, ahol persze kevés a víz ott ez annyira nem könnyű, de azt állítani, hogy ez mindenképpen egy hasznos dolog, szerintem marhaság, azt állítani, hogy a férfi koszossága miatt fertőződik meg a nő (mondjuk HPV-vel) az meg badarság, abban a társadalomban ahol a férfi koszos, ott valószínűleg a nő is az.
méhnyakrák: ez sajna bizonyított, hogy a gyakori szexuális partner váltás növeli a kockázatot, ugyanakkor a terhesség meg a méhtestráktól véd bizonyíthatóan, tehát az apácának méhrákja van, a kurv@nak meg méhnyakrákja. el van ez osztva testvériesen

sárga nyúl 2011.03.23. 09:58:14

Mikor kicsi fiam kórházban volt, bevittük neki a laptopot, hogy egy helyben maradjon. Viszont időnként vizsgálatokra kellett menni. Volt a szobánkban egy (infúzióval) ágyhoz kötött kedves kis cigánylány, ő vigyázott rá, mikor elmentünk. (Használni nem akarta, mert Bibliát olvasott.)

sárga nyúl 2011.03.23. 09:58:55

@sárga nyúl: Mármint a laptopra vigyázott, nem a gyerekre... :DDDDDD

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 10:06:25

@panni75:

Nagyon sajnálom.. :((

Gyógyulj hamar. Az életed sokkal fontosabb mindennél.

Én is szervezem a tehetetlenségem időszakára a segítséget.
Jó pár napra megfőztem, előkészítettem, csak össze kell dobálni és megfő.Még csak a körzeti nővért kell rávegyem, hogy bemenni a kórházba és hazahozni (na azt még igen), mégsem az ő idejéhez szeretnék igazodni. Még nem láttam, csak telefonon beszéltem vele.
Megoldódik biztosan.
Erőt ad a magamról gondoskodás, de néha én nagyon sajnálom magam. :DD

Jobbulást Neked, most irigyellek, mert túl vagy rajt. Emlékeim szerint műtét után anno nagyon szenvedtem és félek tőle.

barokker! 2011.03.23. 10:12:48

@miklos.rabai: ez nem igaz. Főleg az utóbbi időben nem. Már több, mint tíz éve 80% alatt volt a körülmetéltek aránya. És remélhetőleg - ahogy azt Dr Spock is javasolta - végleg megszűnik.

Túl sok a baj vele, túl sok az elrontott eset és az egyéb baleset (halál pl)

Én magam is a körülmetéléstől tönkrementek táborát gyarapítom, csak ez a blog nem engedi, hogy az esetemet leírjam, mert én nem vagyok haver.

Aki itt haver, az nyugodtan megírhatja a konkrét kórházat, orvost, mindent, nekem még a kommentekből is gyorsan törölték a hozzászólásomat, amit írtam erről.

Itt ez a színvonal, ilyen gerinces emberek csinálják ezt a blogot. Élőben egyik se nézne a szemembe, mert ilyen gyávák, nullák.

cenzorilla 2011.03.23. 10:19:21

@barokker!:

Nem a problémád miatt vagy kitiltva, hanem nem érted meg mit lehet és mit nem.
Kórházat írhatsz, orvos nevet NEM!

Minősíteni nem minősíthetsz senkit!

Érdemes elolvasni a blog szabályait.

Ha neked valami nem sikerült, attól még másnak működik.

Regelhetsz más néven, ha nem változtatsz a stíluson ez lesz a sorsod.
Megint ki vagy tiltva a minősíthetetlenséged miatt.

cenzorilla 2011.03.23. 10:21:46

A többieknek!

Nem ennek a hozzászólásnak a stílusa az ok.

Mágia 2011.03.23. 10:25:54

@adamantium:

"mi állítólag tudunk tisztálkodni"

Olvasd vissza ehhez azokat a kommenteket a vetkőzős posztok alatt, amikben az orvos kommentezők írják le a tapasztalataikat a serdülő ifjúság tisztálkodási szokásairól.

A HPV-hez meg:

"Bizonyíték van rá, hogy a körülmetélés csökkenti a péniszrák kialakulásának kockázatát, valamint a HPV fertőzést. Mivel a körülmetéletlen férfiak partnereinél nagyobb a méhnyakrák kockázata, a körülmetélés a HPV vírus terjedését is befolyásolhatja – hívja fel a figyelmet Hernandez és csapata.

A kutatók már korábban is tapasztalták, hogy a körülmetélt férfiaknál kisebb a HPV fertőzés kockázata, mint körülmetéletlen férfitársaiknál.

Ugyanakkor a kutatók úgy találták, hogy a péniszfejet vagy makkot érintő HPV fertőzés átlagosan 154 napig tartott a körülmetéletlen férfiaknál, míg a körülmetélteknél csak 91 napig. (Forrás: Webbeteg)"

*

Nekem ebből az következik, hogy aki az év 365 napjából 154 napon át fertőzött, az nagyobb valószínűséggel adja át a vírust a partnerének ez alatt az idő alatt.

A méhnyakrák oka a HPV fertőzöttség mellett egyéb gyakori ivarszervi gyulladás is lehet.

Rendszeresen visszatérő gyulladás pedig szerintem simán kialakulhat a partner - bocs, de ide ez a megfelelő szó - retkes faxától.

Fekete Dália 2011.03.23. 10:27:04

@Dr.laikus PhD:

Kár volt beleolvasnom a praxisba, mindig egy IGAZSÁGTALAN kitiltásba ütközöm bele:(

IrishOak 2011.03.23. 10:29:27

@Dr.laikus PhD:

Nehéz ez az időszak, amikor ide-oda mászkál az ember a paksamétájával, és vár egy olyan mondatra amitől felragyog az öröm szikrája.

Aztán meg amikor túl van a legnehezebb részen akkor visszapörgetve az eseményeket, megállapítható, hogy a dolgok mindig pont akkor, pont úgy, és pont a megfelelő módon történnek - csak a tanulság levonása.. na az egy embert próbáló feladat!
Erre egy alapmondás:tévedés azt hinni, hogy a szukha(boldogság)nem dukha(szenevedés)de még nagyobb tévedés azt hinni,hogy a dukha nem szukha! Mert a lényeg a tudatlanság felszámolása - az pedig a személyes tapasztalat által lehet, és az dukha alapú, ami a vágy nevű gyökér okhoz kapcsolódik- elválaszthatatlanul.
Nagyon szurkolok ám! Ha pár napon-héten belül lesz a műtét, akkor meg is látogatlak:-)) mert megint megy "szabászatra" a barátnőm.(Már nagyon vissza kéne tenni a maradék belső szervét a jó irányba. De az Ő dokija is mindig vagy előad, vagy operál, vagy világgá megy.Ilyen ez a régiMáv:-) De a dokik nagyon nagy koponyák -az már bizonyított!)

Lányok jól vannak, a kisebb tegnap kapott 2 oltást, most lagymatag. A nagyobbnak meg olyan szuper orra lett, hogy még levegőt is tud rajta venni:-D Kicsit aggódtam, mert a csont és a csonthártya közé nőtt egy 13mm-es buborék, és azt is szétszedte, és a csonthártyát visszavarrta doki, de már az sem fáj neki.
Apám meg átkerült egy mozgásszervi rehab osztályra... el vagyok ájulva!!!Olyan kórházat még életemben nem láttam, mint ez!Gyönyörű,hiper-szuper. A családot mármint az apám "új" családját "megterrorizáltam":-),és már takarítjuk a házat, meg szervezem, hogy ki költözik vissza, hogy ellássák.
A főorvosnővel értekezve(aki nagyon korrekt) azonban nem látom rózsásnak a helyzetet, mert nem kooperál a papa, és még mindig nem hajlandó mozogni, csak akkor pattan fel, ha én megyek.(mondjuk más nem megy hozzá, csak én, meg -mivel viszem magammal- a testvére)

Dr.laikus PhD 2011.03.23. 10:38:52

@IrishOak:

Nem irigyellek!

Szerintem csütörtökön eldől, hogy mikor lesz a műtét.
Enyém biztos a leghamarabb,. A bőröm javult a legtöbbet ez volt a legveszélyesebb, a tumor csak kicsit, nyirokcsomó csak 1! ami nagyobb...

A sebészre azt mondta az orvosom, hogy a legjobb kezű, ráadásul tegnap csak olyan beteggel beszéltem (ugye-ugye?) akit ő műtött.

Tényleg jó humorú, nagy tudású, jó fej.

Várlak az ismerkedésre, majd megbeszéljük.
Ambulancián mindig körül nézek, mert az orr-fül-gége előtt megyek a lifthez, szóval gondolok rátok.

Köszönöm az írást, ez most sokat adott nekem! :))

adamantium 2011.03.23. 10:38:56

@Máгia: sajna ez a study az evidence based studyk közt elég alacsony kategorizálást kapott, tehát a study valós csak sajna nem alkalmazható mindenütt, ugyanis ezeket olyan helyeken végzik ahol a higiénia hagy maga után némi kivánnivalót.
magyarán (konkrétan ezt a studyt nem ismerem, de amit én olvastam ebben az ügyben és hamar meg lett kérdőjelezve): a felmérést nagyon nagy populáció bevonásával végezték talán angolában ahol nagyon jól elkülöníthető törzsi beállítottság szerint, hogy ki van körülmetélve és ki nem. signifikáns különbségeket találtak a két populáció között, úgy a HIV mint a HPV terjedésére és a rák kialakulására, ebből gyorsan le is vonták a következtetést, hogy milyen jó a körülmetélés. csak jöttek mások akik meg azt bizonyították be (igaz kisebb csoportokon), hogy civilizált helyeken, ott ahol nagyon jók a higiéniás viszonyok, ez a különbség már nem szignifikáns, tehát lehet, hogy megfelelő tisztálkodás a kulcsa az egésznek, ráadásul azt is bebizonyították, hogy a körülmetéltek közt gyakoribb az impotencia, a csökkent érzékenység és a felületes gennykeltő baktériumok által okozott fertőzések.
na most igazodj el a dolgon. én mindenesetre ellenzője vagyok a dolognak, mert sok mindenről hittük azt, hogy fölösleges és elektíven szedegettük ki ezerszámra (mandula, vakbél, ne adj isten homloklebeny) és később kiderült, hogy mégse olyan haszontalan az. 18 év felett persze mindenki azt csinál amit akar, de azzal védekezni, hogy ez a barbár művelet jó a HPV ellen, úgy, hogy az ellen van már oltásunk, minimum badarságnak tartom, ha nem hülyeségnek.
ilyen alapon le is vághatnánk az egészet, vagy csinálhatnánk azt mint szomáliában ahol az asszony hűtlenségét úgy előzik meg, hogy szegénynek még lánykorában kivágják a csiklóját meg a kisajkait. szal én úgy érzem, hogy pusztán higiéniai megfontolásból nem fogok ilyet támogatni és soha nem is végezném el ezt senkin csak gyógyászati célból

Ngelina 2011.03.23. 11:16:30

hát, ha valaki még nem ismeri:
www.ebf.hu/index.php?m=5.200909

"Az Egészségbiztosítási Felügyelet törvény alapján ellátja

* a biztosítottak jogainak védelmével,
* az egészségbiztosítók, az egészségbiztosítási szolgáltatást nyújtók szakmailag, minőségileg, a törvényeknek és a biztosítottak érdekeinek megfelelő működése ellenőrzésével, és
* az egészségbiztosítási szolgáltatások – beleértve a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátást is – teljesítésének ellenőrzésével

kapcsolatos feladatokat."

Tehát, ha JOGOS a panasz, akkor ide lehet fordulni.
Olvasgassatok a határozatok között, és gondoljátok át, hogy jogos-e a panasz, mielőtt őket megkeresitek. És ha jogos, akkor mindenképp keressétek meg őket, különben sosem ért a szóból a rossz fajta egü dolgozó. A jókat meg nem szabad bántani, megbecsülni kell.

Ezt én is most találtam, mivel tegnap "kicsit" túllőtt a nőgyógyász a célon. 20 éve jártam először nődokinál és ezalatt már sok rossz tapasztalatom volt, de még az életben nem zaklattak fizikai síkon, csak szóban. Azt meg már kivédem, ezt sajnos nem tudtam.
Sajnos én be fogom jelenteni, mivel tanúk is vannak.

bauchi 2011.03.23. 11:20:42

@Dr.laikus PhD: A Koránt én sem lököm.(legfeljebb odább...)
Nigériában pár évet dolgoztam muszlimok között.Ott a gyerekeket kb.5-6 éves korukban rövidítették meg.Ami viszont nagyon sok halállal járt,az a leányok körülmetélése volt.(l. még : Texas Chain Massacre)

bauchi 2011.03.23. 11:23:39

Különben sokan vannak az interneten hozzászólók között,akiken cerebrális circumcisiot végeztek.

Bikli néni 2011.03.23. 11:23:59

Asszony jól van idomítva?! Hát a nénikédet... Rólam ilyet írna a szeretett párom, le is üvölteném a haját!

Azzal egyébként nincs bajom, ha valaki beviszi a laptopját a kórházba, csak akkor viselje a következményeit. Aki pl. dolgozni viszi be, ám tegye. Ha pótolhatatlan infók vannak rajta, azt előtte (meg úgy egyébként is) célszerű kimenteni egy pendrive-ra vagy mobilvinyóra. (Tényleg, ha a 300 ezres laptopodban megsül a vincseszter, mit csinálnál? Az jó eséllyel menthetetlen :P - enyim is az vót...)
Szubjektív magánvéleményem, hogy ha egy ilyen drága gépre telik, akkor futotta volna egy ájfonra (ugye azon lehet netezni?) is. Kisebb, zsebre vágható, nehezebb lenne ellopni.
Természetesen ez mind nem menti fel a tolvajt, és jó eséllyel akkor is lenyúlták volna, ha a posztoló nem arcoskodik.
Ja, és nem tudom, jött-e már valaki azzal a dumával, hogy ezért kellettek volna a széfek, mert egy laptop nem fér be a széfbe :)

IrishOak 2011.03.23. 11:24:49

@Dr.laikus PhD:

Csütörtök???? vááááá' az minnnyyyá itt van, csak egyet kell aludni hozzá.
Sebészeti osztály, no akkor még emeletet sem kell "ugrani", mert barátnőm is oda fexik.
A nővérek azok olyan klassz csajok ott - hogy csak no!Tavaly nyáron pár hétig napi kétszer találkoztam velük.A dokik közül meg van olyan aki a nagybátyámat műtötte még a Szabolcs utcában(gyomorrákkal)-és csodát csináltak!Na de hogy mostani példát mondjak, a barátnőm teljes vastagbélrendszerét is úgy kikapták, hogy csak no- viszont rendbe jött!Már búvárkodni készül, de mondtam neki, hogy várjon már, míg visszateszik a helyére a dolgokat:-)Aztán mehet világgá is -tőlem:-D
Na de hogy előre szórakoztatót meséljek: a szobából a műtőig labirintusrendszeren keresztül visz az út. Ha viccesítő bogyótól nem szédülne el a páciens, a műtősfiúk megforgatják vele a világot... kísérőként futottam versenyt a szobától a műtőig:-D Ő nyert, pedig nem én toltam a "szekeret":-DD

2011.03.23. 11:29:17

@Máгia: A serdülő ifjúság öntudatlanul bár, de másolja a szülők magatartását. Óvónő barátom szerint a gyerekek kb. ötöde úgy éri el az ötéves kort, hogy csak képen látott fogat mosó felnőttet.

Bikli néni 2011.03.23. 11:30:12

@miklos.rabai: Imádlak :)
Szerintem az a jobb, ha mindkettő eltörik. Azt ugyan nem tudom, hogy miért, de valami olyasmire tippelek, hogy utána könnyebb helyre tenni. Mármint, ha csak az egyik törik el, akkor valami olyasmit feltételezek, hogy annak a rendbe rakása esetleg eldeformálhatja az épen maradt csontot is. Most biztos orbitális hülyeséget írtam, de nem jut jobb eszembe :D

Ngelina 2011.03.23. 11:35:50

Hát, elnézést kérek , ki kell javítanom magam: a felügyelet megszűnt tavaly Augusztusban, helyette ezekhez a szervekhez lehet fordulni:

ebf.hu/index.php?m=3.16

Vitás esetekben mindenek előtt őket érdemes keresni: Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány
www.jogvedok.hu/www/contacts/show/1/20

HeimPálban tönkretett 2011.03.23. 11:52:25

@Máгia: A dánok már egy ideje közzétették azt a kutatási eredményt, ami megmutatja, hogy a méhnyakrák és a HIGIÉNIA között sokkal nagyobb összefüggés van, mint a méhnyakrák és a csonkolás között, ami hazánkban szerencsére nem elterjedt.

Engem a Heim Pál kórház sebész-főorvosa tett tönkre ezzel a teljes körülmetéléssel, nem tudom pisilésen kívül másra használni a péniszem és nem nyugtat a tudat, hogy így majd (a nemlétező) partnerem mennyivel kisebb eséllyel kap el tőlem HPV-t, amennyiben nem fürdök naponta (ahogy amúgy idehaza szokás ugyebár).

Mágia 2011.03.23. 11:55:00

@ReignOfdark:

Igen, és a fejenként évente egyetlen 70 ml-es tubusnyi fogkrémet és hozzá 1/4 darab tescós fogkefét fogyasztó embertársekból se lehet túl sok jót kinézni.

HeimPálban tönkretett 2011.03.23. 11:55:32

@adamantium:

"na most igazodj el a dolgon. én mindenesetre ellenzője vagyok a dolognak, mert sok mindenről hittük azt, hogy fölösleges és elektíven szedegettük ki ezerszámra (mandula, vakbél, ne adj isten homloklebeny) és később kiderült, hogy mégse olyan haszontalan az. 18 év felett persze mindenki azt csinál amit akar, de azzal védekezni, hogy ez a barbár művelet jó a HPV ellen, úgy, hogy az ellen van már oltásunk, minimum badarságnak tartom, ha nem hülyeségnek.
ilyen alapon le is vághatnánk az egészet, vagy csinálhatnánk azt mint szomáliában ahol az asszony hűtlenségét úgy előzik meg, hogy szegénynek még lánykorában kivágják a csiklóját meg a kisajkait. szal én úgy érzem, hogy pusztán higiéniai megfontolásból nem fogok ilyet támogatni és soha nem is végezném el ezt senkin csak gyógyászati célból"

Minden szavad aranyat ér!!!!!!!!!!

Amúgy nem jársz messze az igazságtól.

A 60-as években az USA-ban végeztek a lányokon a makacs maszturbálók esetében ilyen beavatkozást, pici gyerekeken.

Azon merengtem, hogy hány akkoriban praktizáló orvos lehetett tanára vagy példaképe azoknak az orvosoknak, akik között ott vannak az az ember is, aki engem szabdalt szét a késével a Heim Pálban?

Bikli néni 2011.03.23. 11:58:12

@HeimPálban tönkretett: Te mondd, nem unod még, hogy ezzel a történettel traktálod a fél internetet? Pedig először még sajnáltalak is...

Mágia 2011.03.23. 12:04:14

@HeimPálban tönkretett:

Hánnemtudom...

A Maghreb államok egyik nagy problémája a középkorosztályhoz és az idősekhez képest aránytalanul nagy számú fiatal lakosság, akik mind enni akarnak, iskolába járni akarnak, állást akarnak, lakni akarnak...

Ezek szerint nem lehet akkora baj a "csonkolt" szerszámokkal.

szajberpiraty 2011.03.23. 12:04:27

Ha képes voltál egy 300.000 Ft laptopot otthagyni a kórteremben, egy magyar kórházban, akkor még fognak csalódások érni az életben...

beszólhatok? 2011.03.23. 12:05:00

nem olvastam végig minden kommentet, de érdekelne, miért nincsenek a kórházakban ZÁRHATÓ szekrények.
Sok hasonló esettől megkímélhetnék a betegeket.

HeimPálban tönkretett 2011.03.23. 12:06:59

@Bikli néni: Nem unom, nincs más programom. De ha maszturbálni meg csajozni tudnék, biztosan nem írnék egy sort se ide. Meg ha nem ütköznék ellenállásba. Meg nem azt látnám, hogy mások nyugodtan emlegetnek egy posztban konkrét személyt, orvost, akiről lehet tudni, hogy ki... miközben nekem ez tilos.
És miért ne traktálnám? Itt ez lett a téma egy idő után a kommentekben. Miért ne szóltam volna hozzá? Nem tetszik valami, kisember?

HeimPálban tönkretett 2011.03.23. 12:07:57

@Máгia: Nem is mindegyik csonkolt szerszámmal van baj. És nem kell időzőjelet használni, tök fölösleges. Ami csonkolt, az csonkolt. Tudod, ott volt, még funkciója is van/volt, majd erőszakkal eltávolították és nem nő vissza. Ez a csonkolás. Ennyi...

preston 2011.03.23. 12:09:46

elméletileg lehetséges a kompjuter megtalálása, ha internetre csatlakozik, beszélj szakemberrel.

a végzet aszonygya 2011.03.23. 12:16:55

A munkahelyemen egy besurranó tolvaj a főnök gépét lovasította meg.
Pedig az egyik bejáratnál biztonsági ember ül, a másik csak mágneskártyával működik.
Az érdekessége a dolognak az, hogy a bőrtáskája is ott volt a szobájában, benne a készpénzével, kártyájával, kulcsaival, személyes irataival.
Azt találgatjuk azóta is, hogy miért pont a gép kellett.

A páciensnek vajon mi lehetett a gépén?

Mágia 2011.03.23. 12:19:00

@HeimPálban tönkretett:

Igen, tulajdonképpen a köröm levágása, a hajvágás és a borotválkozás is egyfajta csonkolás, ha úgy akarom.

Sőt sok kisgyerek a székletétől sem akar megválni egy bizonyos életkorban.

KenSentMe 2011.03.23. 12:20:38

Netezni kórházban okostelefonnal, ha vizsgálat jön, akkor bilincseld magadra acélkábellel, talán a nővérek és a dokik nem fogják rólad levágni. (Bár igazából már ebben sem lehet biztos az ember..)

Bikli néni 2011.03.23. 12:23:13

@HeimPálban tönkretett: Elmondok neked valamit. Az ide írogatók között többen vannak, akiknek gyógyíthatatlan betegsége van (igen, még nekem is), mások pedig (orvosok, eü. dolgozók) épp elég tragédiát láttak életük során. Ebből következően, át tudjuk érezni, ha valakinek problémája van. A tiedet is átéreztük. Sőt, átérezzük most is, mert csak elképzelni tudjuk, milyen szörnyűség lehet ezzel élni.
De az itt jelenlévő gyógyíthatatlan betegek is tudják méltósággal és sokszor humorral viselni a dolgot (pedig ezek a dolgok minden, csak nem humorosak). Megértem, ha az elkeseredettség beszél belőled, főleg, ha csak ezzel tudsz könnyíteni a szenvedéseden, mert más megoldásod nem maradt. De azzal, ha ennyit siránkozol és másokat sértegetsz, senki újabb ember nem fogja részvéttel megsimogatni a buksidat...
Amúgy nincs valami helyreállító műtét, ami segítene ezen?

cenzorilla 2011.03.23. 12:27:21

@HeimPálban tönkretett:
Ha csak virtuálisan tudod kiélni a vágyaid ne ide gyere kérlek.

Sértegetni pláne ne.

Senkinek nincs megengedve orvos neve, mert töröljük.
A továbbiakban ha megint felnőtt tartalomról írsz végleg töröllek!

Magam_a_Mondomét! 2011.03.23. 12:34:16

Vaságyhoz láncolni? Ún. Kensington zárral? 300 ezres notebookra futja de egy 3000 Ft-os zárra meg nem ? www.olcso.hu/arak/kensington%20z%C3%A1r

dr. HáziMacska 2011.03.23. 12:40:55

Nem olvastam el a hozzaszolasokat, de egy dolgot tudok:
A "szeretne feljelentest tenni?" kerdesre a válasz minden esetben: igen, termeszetesen!
Már csak azért is, mert anelkul hogy fordulsz a biztositohoz?

kötözködő 2011.03.23. 13:10:38

Emlékeztek, amikor egy egészségügyi miniszter széfeket akart a kórházakba, mekkora vihart kavart?

Bikli néni 2011.03.23. 13:12:46

@kötözködő: Tudtam, hogy előbb-utóbb megérkezik egy ilyen hozzászólás, ezért írtam le, hogy a széfbe nem fér be egy laptop, nem is arra van tervezve :)

serfecs (törölt) 2011.03.23. 13:15:36

@Dr.laikus PhD: tul leszel Te is, hamarosan! Megy minden, drukk, szoritas, nagykalap, stb! Hat, Te vagy az elso, aki a mutet ota irigyel...:-/
@HeimPálban tönkretett: tenyleg nem ertelek, az indexrol mar kitiltottak, akkor most jossz ide? Hany nick van meg a tarsolyban? En komolyan megertelek, de ezzel az eroszakos ellenkampannyal ellenszenvet valtasz ki, nem pedig erdeklodest, a legkevesbe pedig szimpatiat.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.03.23. 13:18:18

@necroticism: Vezetékes víz és áramszolgáltatás nélkül is kibírta az emberiség... Manapság már a laptop és a net teljesen hétköznapi eszközök, és egy kórházban nagyon jól jöhet (ahol 10 birkával vagy egy kórteremben, és emiatt kötelező vagy esténként RTL Klub-ot nézni, ott a laptop/okostelefon és a jó minőségű, zárt fejhallgató igenis hozzátartozik a legalapvetőbb szükségletekhez)

Mondjuk laptopon, telefonon, pendrive-on és más hordozható cuccon fontos és pótolhatatlan adatokat tárolni ősi román szokás, de ez más téma.

mákosnudli 2011.03.23. 13:19:07

Eszembe nem jutna kórházba értéket vinni. Senki nem vigyáz rájuk, és ezt a tolvajok ezt pontosan tudják.

Bikli néni 2011.03.23. 13:28:55

@mákosnudli: Lehet vinni értéket a kórházba, csak akkor számoljon is a tulajdonosa az esetleges következményekkel. Közismert tény, hogy a kórházból (szó szerint) még a WC-deszkát is ellopják, laptop végképp juthat erre a sorsra.
Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy akinek van pénze egy ilyen laptopra, az tud magának venni egy okos telefont internettel (valaki mondja már meg nekem: ez az ájfon?!), és azt zsebre tudja tenni, nem lopja el senki.
Az igényt megértem, csak tudni kell vigyázni az értékeinkre.

zsoci 2011.03.23. 13:31:21

Én azt nem értem a magyar egészségügyben, hogy mi a francnak kell 1 hétig bent maradni egy bokatöréssel ? Na ez a pénzpazarlás !

Amúgy meg feleőssé kell tenni a korházakat a bent levő értékekért. Ma senki sem akar feleőséget vállani ( parkoló őrzés nélkül, vigyázz a tetőről hullik a cserép, stb ). Tessék felelőséget vállani a tevékenység externális kihatásiért is !

tbjárulékfizető 2011.03.23. 13:36:07

Egy laptop nálam is volt a kórházban mobil internettel összerakva. Két napig ismerkedtem a szobatársaimmal harmadnaptól behozta a férjem és tudtam tovább dolgozni. ( Vállalkozás, határidők, senkit nem érdekel a problémád) Napközben megkértem a szobatársakat, hogy nézzenek a gépre, éjjel elraktam az éjjeli szekrénybe.
Nem tűnt el, igaz, más sem.
Tanulság: Ha a környezet olyan, bármi és bárhonnan eltűnik, ha meg más, akkor kis szívességet kérve az értéked megmarad.

IrishOak 2011.03.23. 13:37:38

@Bikli néni:
akár az "ájfon" is lehet, de van már sokféle:-D most került a családba egy HTC;-)

a végzet aszonygya 2011.03.23. 13:38:47

Egy okostelefon az túl pici normális internezéshez.
Nekem egy egy kistábla mértű kellene hozzá, hogy normálisan lássam és használjam.
Azt a méretet pedig már nem lehet zsebre dugni.
Persze ez legyen a legnagyobb gondja a magyar betegeknek!

Bikli néni 2011.03.23. 13:38:53

@IrishOak: Na, én ehhez olyan szinten nem értek... Pedig valamikor én is szeretnék már zsebre vágható netet.

tbjárulékfizető 2011.03.23. 13:39:18

@miklos.rabai: szerintem jobb, ha csak egy csont törik, ha mindkettő, akkor elmozdulhat minden, idegek, inak, izületek, nehezebb összerakni.
Talán, de csak tippelem, akkor a nyílt törésnek is nagyobb az esélye.

Bikli néni 2011.03.23. 13:42:44

@tbjárulékfizető: Egy ismerős, akit hetekre becsuktak a kórházba, úgy oldotta meg a problémát, hogy odahívta a többieket filmet nézni, amivel persze mindenkit levett a lábáról. Nem lopta el senki a gépet (vitte azért magával mindenhova, ahova csak tehette), de a szobatársak mondták is, hogy ők azt nem hagynák, hogy elvigye valaki a szórakozásukat, és vagy öten őrizték :)

@IrishOak: Azért köszi a felhomályosítást :)
@a végzet aszonygya: Egyet értek, tényleg ne legyen ennél nagyobb gondja a magyar betegnek!

health 2011.03.23. 13:43:52

@zsoci: Akkor, amikor még arra sincs elég személyzet, hogy a betegeket kezelje/gondozza, nem nagy a valószínűsége annak, hogy a kórház biztosítani tudja az értéktárgyak őrzését.

Mágia 2011.03.23. 13:44:05

@zsoci:

"Amúgy meg felelőssé kell tenni a korházakat a bent levő értékekért."

Milyen alapon?

Jó lenne, ha megindokolnád.

A kórházi szoba nem albérlet, hogy minden szirszarjukal becuccoljanak az emberek.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 13:49:20

Kommentjeim egy részét én is telóval írom(most is). Nem mondom, hogy kényelmes, de ha kényszer van( a kórházat tekinthetjük annak) tökéletesen megfelel. Nem érhet a készülékem többet 15 e-nél. Plusz esetleg ha a tolvaj csinál egy kis számlát, de annak az esélye kicsi, mert a kártyát azonnal kidobják belőle.

Leroi 2011.03.23. 13:49:59

@Máгia:
Persze, soha nem tehetők felelőssé az értékek miatt a kórházak, a magatehetetlen betegek értékeit a hozzátartozók eleve nem hozzák be, a mozgóképes páciensek pedig a sajátjukra vigyáznak.

Természetesen a kis félműveltkénknek fel kellett vágni a sok szerényebb anyagi körülmének közt élő beteg előtt, akiknek pihenés helyett a bunkó szobatárs laptopozását kellett volna elviselniük.
A Sors szerencsére másképp döntött.
Erre mondják, hogy van Isten.

Irkutszk 2011.03.23. 13:50:12

Egyet mondok, kettő lesz belőle: Kensington-kulcs.

IrishOak 2011.03.23. 13:55:02

@Bikli néni:
:-)) én is kerek fakocka vagyok az ilyenekhez:-) De azért nagyon tetszik.

A lányom gépe kb3 éves iphone- már be van repedve, meg "hörögnek benne a mókusok" de műxik:-) olyan gyorsan ír vele,kommentel emilezik,meg fb-ozik, hogy nem bírom követni.Mondjuk jól jött neki most a műtét után. Bár a műtét idejére bezártuk a széfbe.
Így fér be a kicsi széfbe a mini számítógép;-)

Bikli néni 2011.03.23. 13:55:40

@El Visco Stello: Mondd már el légyszi, mert nekem ez úúúgy furdalja az oldalamat: úgy írsz, hogy ilyen műceruzával böködöd az érintőképernyőt, vagy van hozzá valami mini-billentyűzet is? Komolyan nem tudom :)

Leroi 2011.03.23. 13:58:06

@Bikli néni:
Szióka!;*

A Nokia N97-esnek széttolható teljes értékű QWERTY-billentyűzete van.

lolperec 2011.03.23. 13:59:35

kensington lock. ennyi.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 13:59:50

@Bikli néni: Hát ja. Én is billntyűzetest használok. A taperolás telefon esetében nem hoz lázba.

Bikli néni 2011.03.23. 14:01:46

@Leroi: Szervusz :)
Figyi, ha én feküdnék a kórházban, és látnám, hogy valaki püföli mellettem a gépet, az utolsó dolog, amire gondolnék, hogy fel akar vágni.
Lehet, hogy dolgozik rajta. Lehet, hogy filmet néz, mert - ahogy fentebb valaki írta - nem bírja elviselni az üvöltő tévét, meg egyébként se kíváncsi rá, mi megy benne. Jó, ha zajos, rászólnék, de nem hiszem, hogy pl. egy nyugdíjas nénit ez zavarna. Ők (anyagi viszonyaiktól függetlenül) többnyire nem is hajlandóak tudomást venni az ilyen technikai vívmányokról.

Egyébként vonaton mikor ültél utoljára? Szokásos életkép az Intercity-ről: kb. minden második utasnál nyitva van az ölben a gép, és megy rajta valami film. Én is így szoktam :) (természetesen fülessel)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.03.23. 14:03:10

@a végzet aszonygya: Kicsit mint ha túl lenne árazva :) Feleennyiért kapsz Galaxy S-t, azzal sokkal jobban jársz.

www.gsmline.hu/mobiltelefon/11256-samsung-i9000-galaxy-s-8gb

Bikli néni 2011.03.23. 14:03:36

@Leroi: @El Visco Stello: Ühüm, és ilyen picinyke billentyűzetet hogyan lehet egyáltalán nyomkodni? Egy hüvelykujjal az ember lenyom egyszerre három gombot...
Na mindegy, majd talán nemsokára lesz lehetőségem beszerezni egyet, és akkor fény derül a rejtélyre, nem offolok tovább :)

Leroi 2011.03.23. 14:04:40

@Bikli néni:
Ja, én február közepén ültem utoljára vonaton.
Otthon 3 asztali gép és 3 laptop van, de utóbbiakból eszembe nem jutna egyet sem magammal vinni bárhova.
Utazás alkalmával olvasok.:)
(legutóbb Martin Heidegger: Lét és Idő)

Leroi 2011.03.23. 14:06:25

@Bikli néni:
A stílus, a stílus, nézd csak meg hogy ír ez az ember (?) arról a világról, amelyet Isten a maradék hat nap alatt köréje teremtett...

2011.03.23. 14:06:29

biztos leírták már... laptopot sehol nem hagyunk őrizetlenül, se kocsiban, se munkahelyen, se kórházban, se kocsmában.
Vagy Kensingtonnal zárd le.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 14:07:30

@Bikli néni: Elég ergonómikusak ahhoz, hogy az én átlagos féfi ujjammal lehessen kezelni. Szokás kérdése. Mondom, kényelmetlen kissé, de sokszor ezt a kényelmetlenséget vállalom inkább, mint az asztalomnál görnyedni.

IrishOak 2011.03.23. 14:07:31

@Leroi:
!!!Azt a könyvet nagyon IIImmmáááddooommm!!
tudnám ajánlani következőleg: Nietzsche -től az Emberi nagyon is emberi c. művet. Jól passzol hozzá:-)

Mágia 2011.03.23. 14:09:56

@Bikli néni:

OK, de az Intercityn vigyáz valaki helyetted a laptopra? Vagy te magad vagy köteles vigyázni rá és nem ér a MÁV-ot hibáztatni, ha ellopják?

IrishOak 2011.03.23. 14:10:52

@Bikli néni:
Annyira egy édesdrága vagy:-D
A pót billentyűzet az nem feltétlen pirinyó ám:-D

De én sem gondoltam volna, hogy a képernyőn megjelenő billentyűzettel lehet olyan gyorsan írni, ahogy azt látom manapság...és mégis. Valószínűleg megszokás kérdése.

Leroi 2011.03.23. 14:10:56

@IrishOak:
Köszi szépen, most adták ki dr.Baumgartner régóta betiltott könyvét Nietzschéről. A 40-es években persze még elfogadták ezt a filozófus félistent, igaz akkoriban még nem a keleti sztyeppék hordaléka uralkodott errefelé...

kotyomfitty 2011.03.23. 14:13:40

300k-s laptop, amin meg csak nem is dolgozik az illeto? Persze, hogy nem maradt 20k egy 1 terras kulso lemezre, amire backupolgathatott volna elete vegeig...

Mint aki ketezerert tankolgat a harommillios kocsiba...

NewWay 2011.03.23. 14:15:14

Részvétem a posztolónak, de sajnos ez várható volt...

Se pénzt, se más értéket nem szabad magára hagyni a kórházban! Ezt sajnos szinte mindenki tudja.

Laptop lakat tényleg 10-20 ezer Forint lett volna. Nem biztos, hogy segít persze, de valamit talán segített volna.

zsoci 2011.03.23. 14:18:32

@Máгia: Azon az alapon, hogy ha végzek egy szolgáltatást akkor annk körülményeiért is felelős vagyok. Ha egy utat tartok fenn és valaki kitöri a lábát rajta, mert nem tömöm be a lyukat akkor azért feleős vagyok. Ha egy olyan helyet üzemeltetk ahhol emberek és az értékeik vannak akkor azért vagyok a felelős.
Ma Magyaroszág a 10.000.000 semmiért sem felelős ember országa. Pont ezért tartunk itt ahhol tartunk.

Ba-rok-ker 2011.03.23. 14:19:11

@Máгia:

"tulajdonképpen a köröm levágása, a hajvágás és a borotválkozás is egyfajta csonkolás, ha úgy akarom."

Írtam, hogy ami NEM NŐ VISSZA. Neked nem nő vissza hajad, az arcszőröd, a körmöd? Mesélj már, szerintem, ha így van, föltétlen menj el orvoshoz!

A székletvisszatartásos szöveged meg igazán undorító, remélem, azért boldog vagy, hogy még belém tudsz egyet rúgni, miközben hülyét is játszol...

@Bikli néni:

"De azzal, ha ennyit siránkozol és másokat sértegetsz, senki újabb ember nem fogja részvéttel megsimogatni a buksidat..."

Sokkal több hálálkodó és kedves stílusú levelet és hozzászólást kapok, mint gondolnád. Néha én magam is meglepődöm. A hazugságot, meg azt, amikor engem hazugoznak (miközben élőben vállalom minden szavamat, remélem itt is mindenki) viszont kevésbé szeretem és bizony, aki szelet vet, vihart arat.
Ez a téma nem játék, nem poén. Ezt kéne megérteni.

"Amúgy nincs valami helyreállító műtét, ami segítene ezen?"

De van, két és félmillió Ft, miközben semmire nincs pénzem...

IrishOak 2011.03.23. 14:20:25

@Leroi:
Egyetértek!
(Ez a Nietzsche mű is 1878-tól 1980-ig parkolópályán volt.)

Bikli néni 2011.03.23. 14:21:53

@Máгia: Nem vigyáz rá senki, de ezt be is mondják az állomáson, meg a kaller is, hogy a káresetek megelőzése érdekében mindenki fokozottan vigyázzon, és ne hagyja őrizetlenül.
Ha pl. kénytelen vagyok kimenni a mosdóba, egyszerűen elcsomagolom, és viszem magammal a táskát.
Aki reklámozza a vonaton, hogy neki gépe van, majd ott hagyja az ülésen, az vessen magára...
@El Visco Stello: @IrishOak: Jólvan, akkor talán mégis kezelhető, ha egyszer eljutok oda, nyilván menni fog nekem is. Vakon gépelni se tanultam soha, de az évek alatt annyira ráálltak az ujjaim, hogy simán megy. El Visco, laptoppal sem kell feltétlenül az asztalnál görnyedni :)

Ba-rok-ker 2011.03.23. 14:22:14

@cenzorilla:

"Ha csak virtuálisan tudod kiélni a vágyaid ne ide gyere kérlek."

A vágyaimat? Tájékoztatok! Ha szabad. Hadd tudja meg mindenki, mit hazudoznak össze vissza az orvosok meg pár hülye arról, hogy nincs kockázat illetve elhanyagolható... ehhez jogom van.

"Sértegetni pláne ne."

Ja, de engem lehet sértegetni.
Láthatod is, olvashatod is. Engem egyből letiltasz, de azt a hozzászólást soha nem törlöd, ami engem sért durván. Ennyit rólad.

"Senkinek nincs megengedve orvos neve, mert töröljük."

Persze, de egy korábbi poszt mégiscsak arról szólt. Linkeljem, melyik? Ugye magadtól is tudod?

"A továbbiakban ha megint felnőtt tartalomról írsz végleg töröllek"

Felnőtt tartalom?

Ja kérem, ha nem a péniszemet teszik tönkre a Heim Pálban, akkor az már nem felnőtt tartalom lenne? Tehát ezért maradjak csöndben? Elképesztő...

a végzet aszonygya 2011.03.23. 14:25:05

@Gery.Greyhound:
Ezek kisméretű kütyük.
Igazad van drága jószág az Apple, de ha meglátok a TV-ben egy fehér laptopot, akkor rögtön bepörgök.
Egy apple alapár 300 ezer.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 14:27:10

@Bikli néni:"laptoppal sem kell feltétlenül az asztalnál görnyedni"
...ha lenne. De nincs és nem is igénylem mindenáron.

Bikli néni 2011.03.23. 14:31:59

@Ba-rok-ker: Na látod, ha sok együtt érző levelet kapsz, akkor végül is megkaptad azt az elégtételt, amit a blogokon meg lehet szerezni. De ezzel a stílussal, amit itt rajtam kívül többen is kifogásoltak, nem fogsz osztatlan sikert aratni.
Nem rémlik amúgy, hogy (itt) bárki is lehazugozott volna.
Helyreállító műtét tényleg piszok drága, erre nem tudok mást mondani (bár tudnék!), csak hogy amennyit lehet, spórolj össze az évek alatt...
Megértem amúgy, hogy ez se nem játék, se nem poén, ezt írtam magam is. Csak jeleztem, hogy más is tudja méltósággal viselni a csapást, amit a sors mért rá, és nem sír egész nap, próbál nem összeroskadni. Nézd meg pl. Laikust, mi a különbség. Pedig neki sem csak egy náthát osztott az élet. Neki együtt drukkolunk itt mindannyian. Türelemmel és méltósággal viseli a betegségét. Próbáld te is, hátha akkor neked magadnak is könnyebb lesz. Ez elsősorban a te érdeked, nem a miénk.
Ez jótanács, nem piszkálódás, fogadd meg.

Bikli néni 2011.03.23. 14:34:46

@a végzet aszonygya: Láttam én már 600ezres almát is, és ez évekkel ezelőtt volt...
@El Visco Stello: Én meg abszolút a laptophoz vagyok szokva. Minden gépnek megvannak a maga előnyei :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.23. 14:38:03

@Ba-rok-ker: Tb nem fizet? Utána kellene járni. Komolyan. Egy barátnőm, mellplasztikát csináltatott, tb.re, mert hogy fusztrált lett a logó melleitől. Gondolom, azért ez is ismeretség kérdése, de nézz utána.

Ba-rok-ker 2011.03.23. 14:38:45

@Bikli néni:

Nos,
gyulladásos bélbetegségem lett az évek alatt (nyilván nem véletlenül), ami krónikus. (Crohn)
Van némi elképzelésem arról, milyen betegnek lenni. Csak tudod, azért nem gondolom, hogy ezzel a témával le kéne állnom, mert újabb és újabb, hozzám hasonló esetekről szerzek tudomást. Főleg neten, de élőben is.
Itt pedig sokan azt erőltetik (még az egészségügyi dolgozók közül is sokan azt hazudják), hogy ennek az eljárásnak nincs vagy elhanyagolható kockázatai vannak. Közben meg ez NEM IGAZ.

Itt nem egy életmentő műtétről van szó, hanem egy fölösleges, fölöslegesen nagy beavatkozásról, ami NEM a gyógyításról szól. A fityma használhatatlan, hegesedett részét eltávolítani még van értelme és normális dolog, de annál többet NEM.
Ha nekem nem távolított volna el többet a sebészfőorvos a Heim Pálban, akkor nem lenne ilyen állapotom és valszeg képes lennék arra, amire mások. Tudod, örülni, meg a többi, "felnőtt tartalom"...

És igen, piszok drága a műtét, csak messze végzik el, valszeg a tengerentúlon. Nem tudom, mikorra lesz ennyi pénzem. Sajnos elég sokat költök a bélbajomra is, aminek amúgy nem tesz jót az ilyen blog, de mégse hagyhatom, hogy ez menjen itt is, a félretájékoztatás.

Sajnos meg kell emészteni az orvosoknak lassan, hogy az internet korában nem csak a fehérköpenyes nagy varázsló szava hallatszik az éterben: az általa tönkretett ember is megmondja, mi volt és mi van. Ha nem tetszik, akkor is.

Hát, ennyi :(

Ba-rok-ker 2011.03.23. 14:40:42

@batgirl: Utánanéztem. És nem fizetnek... engem pont ez borított ki, hogy mellekre fizetnek... de használhatóvá tenni valakinak a XXX FELNŐTT TARTALOM XXX -ét, az már nem fér bele...

De hát mit is várok?

Egy utolsó rohadó belű kis szar lettem, aki 90%osan támogatott méregdrága salofalkját is lesütött szemmel hozza ki a patikából, hiszen hány embert lehetne sokkal olcsóbban életben tartani...

cenzorilla 2011.03.23. 14:42:09

@Ba-rok-ker:

Elveszett egy laptop.
Valaki írt egy szót és Te erre elkezded a magánügyed, - mintha gombot nyomtak volna rajtad - taglalni.
Hol még elviselhető formában, de legtöbbször nem.
A felnőtt tartalom a linkjeidre vonatkozik. Nem kell elmondani mire nem vagy képes, (sajnálom) mert már mindenki tudja.

Ha lehet segíteni rajtad akkor nosza járj utána. Jár neked. Ha nem akkor kérlek írd meg kacorkának és ki fogja posztolni ha úgy ítéli meg.
Ez a poszt másról szól!

Mágia 2011.03.23. 14:44:37

@zsoci:

Ugyan már!

A kórházak nem végeznek csomagmegőrző és értékmegőrző szolgáltatást.

Olyan, mind a társadalmi megítélés, mind pedig üzleti szempontból értéktelen szarságokkal foglalkoznak, mint életmentés, gyógyítás, meg hasonlók.

Kórteremben nincs keresnivalója az otthoni cuccoknak. Értéktárgyaknak meg pláne nincs keresnivalójuk.

De megközelítem más irányból is, a kedvedért:

A magyar köztudottan egy "élelmes" (=opportunista mentalitású) nép. Soha nem úgy akar jól járni, hogy hosszú távra, megfontoltan tervez. Mindig úgy akar jól járni, hogy kihasználja a pillanatnyi helyzetéből adódó kiskapus lehetőségeket.

Ha a kórházaknak kötelessége lenne felelősséget vállalni az oda becuccolt szirszarokért, szerinted hány élelmes jó magyar ember próbálna meg extra pénzhez jutni azáltal, hogy látványosan becuccolna, majd feltűnés mélkül hazacuccoltatna pár értékes apróságot, a különbözetet meg megpróbálná leverni a kórházon?

cenzorilla 2011.03.23. 14:48:36

kacorka küldtem mailt.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 14:54:24

@Máгia: Egy ágy közepén szomorúan magárahagyott laptop képes még eddig becsületes emberből is bűnözőt csinálni:)))

a végzet aszonygya 2011.03.23. 14:54:55

@Ba-rok-ker:
Mi a francért kell lesütött szemmel kihozni a gyógyszeredet a patikából?
Hiszen nem tehetsz a betegségedről.
Ne legyél kishitű!
Ne foglalkozz állandóan a problémáddal.

Mágia 2011.03.23. 14:55:26

@Bikli néni:

Fentebb írták már, hogy a betegeket is tájékoztatják arról, hogy amit bevisznek magukkal tárgyakat, azért ők a felelősek. Ezt alá is kell írniuk, hogy tudomásul vették.

Laptop nélkül szerintem meg lehet gyógyulni, pláne, hogy egy kórházban a betegek DÖNTŐ többsége egyáltalán nincs olyan állapotban, hogy bármire is vigyázni tudna.

Ugyanezek a betegek nem tudnának megnyugtató módon vigyázni egy szekrénykulcsra, vagy egy számzáras megoldás kombinációjára sem.

Ezt szerintem még a szobatársaktól sem lehet elvárni, hogy figyeljenek egymás holmijára, hiszen azok is nem véletlenül vannak ott, olyan állapotban, hogy nem otthon gyógyulnak.

Bikli néni 2011.03.23. 14:55:46

@Máгia: De most lopástól függetlenül, én a "pótolhatatlan" dolgokon húztam fel a szemöldökömet. Ha egyébként is befuccsol a gép, javíthatatlanul, akkor azzal mi a fenét csinál?
Mindenről kell biztonsági másolat valami más adathordozón, vagy virtuális tárhelyen (ehhez annyira nem értek). Ha meg mondjuk pláne titkos cégadatok vannak benne, akkor beérem a Háború és békével, és nem kísértem a sorsot a kórházban.

Bikli néni 2011.03.23. 14:58:39

@Máгia: Ezzel egyet is értek. Mindenki azt visz be magával, amit akar, de az eltűnésnek vagy megrongálódásnak viselje a következményeit. Se a kórház, se a betegtársak nem kötelezhetőek arra, hogy másnak a holmijára vigyázzanak.
Azokat sajnálom nagyon, akiktől pl. még a guriga wc-papírt is lenyúlják :(

Irkutszk 2011.03.23. 15:04:59

@IrishOak: Nagyon szurkolok! Korábbi posztnál kibeszéltük: a lánygyermek különleges egy apa számára. Nekem is mindig ugrott Édesapám, bármit kértem. Királylánynak éreztem magam :) Mondjuk visszagondolva, Nagyapám is, csak ő kevésbé látványosan... De még mindig előttem van az arca, mikor kritizáltam, hogy ahogy játszik a műfogsorával, az olyan öreges, ne csinálja. Remélem, sikerül a szervezést bonyolítani.

@Dr.laikus PhD: Én is nagyon izgulok, nem csak IrishOak! Szinte azt kívánom, bárcsak ott lehetnék. De tudom, hogy vigyáznak Rád! Azért majd emlékeztetem a fentieket, ígérem. Majd izgulok helyetted, ok? Megígérem, a lélegzetem is visszatartom.

hannant 2011.03.23. 15:09:55

Hosszú,felesleges szájtépés. Az egy hülye, aki ezt magától nem tudta.

gergel 2011.03.23. 15:16:46

Laptop:
Feljelentést azt azért illene megtenni, sőt itt a blogon még publicitást is adhattál volna a sorozatszámnak.

Körülmetélés:
Egy mocskos szemét kampány, amely elhiteti, hogy egészséges dolog a csonkolás. Nem az mivel nagyban befolyásolja a potenciát és az érzékelést is. Nem hiába van ott az a bőrdarab, és a nők is jobban kedvelik, könnyebb az elmenetel.
A nőket sem csonkítják a fejlett civilizációkban, ahogy a férfiakat sem kéne, csak ha tényleg szükség van rá. persze a kóros fitymaszűkület sem jó dolog, de azt is lehet kezelni, részlegesen metélni, szoktatni a bőrt.
A nem civilizált kultúrák nemtörődömsége és igénytelensége, túlzott praktikussága miatt ne hagyjuk magunkat.

epres négercsók 2011.03.23. 15:19:39

A hozzászólást meg lehet ismételni, a nicknévvel való visszaélés nélkül is.
Nem csak nicket lehet letiltani, csak szólok.

Johnny Tinenbalm 2011.03.23. 15:29:05

ó de tudtam, h a bölcs kommentelők a BŰNÖZŐ és az ÁLDOZAT közül a BŰNÖZŐ pártjára állnak, csak az áldozat felelősségét vizsgálják, és őt ítélik el. (tisztelet a kivételnek)

kifordult világ ez.

van ennek ám üzenete. oka is.

gergel 2011.03.23. 15:29:09

Én azért inkább itt válaszolok a letiltott hozzászólónak.
Sokan meglepődnétek, hogy azon vallási kultúra tagjai valójában mekkora arányban vannak körülmetélve... Ez egy stigma egy jelzés, ez nem Amerika, itt mindig egy stigma lesz, amit senkit sem akar magának, nem látjuk előre sosem, hogy mit hoz a jövő és mi következhet be újra...

a végzet aszonygya 2011.03.23. 15:31:57

@epres négercsók:
gergel az én freemail címemmel publikál!

Trackback 2011.03.23. 15:32:23

"Asszony jól van idomítva, térült-fordult és máris hozott mindent, ami kellett."

Idomítani az állatokat szokták.

Aki ezt nem tudja, annak a sors elveszi a laptopját.
:)

a végzet aszonygya 2011.03.23. 15:33:43

@epres négercsók:
Johnny Tinenbalm is az enyémet használja

epres négercsók 2011.03.23. 15:34:07

@a végzet aszonygya: Én az adminban két különböző címet látok...

epres négercsók 2011.03.23. 15:35:56

@a végzet aszonygya: Ezt honnan látod? Most megnéztem, mindenkinek más címe van.

Irkutszk 2011.03.23. 15:36:41

@Johnny Tinenbalm: Senki nem fogta a tolvaj pártját. Megoldási javaslatokat olvashatsz a kommentek között, hogyan előzhette volna meg a poszt írója a kialakult problémát. Ez nagyon különbözik attól, hogy a másik fél pártját fognánk!

a végzet aszonygya 2011.03.23. 15:36:49

@epres négercsók:
Hogyan lehet letiltani a freemailt?
Az üzenetküldés státuszban nézd meg légyszíves.

gergel 2011.03.23. 15:40:08

@a végzet aszonygya:
gergel nem skizoid, nincs freemailje, se nem publikál legfeljebb néha hozzászól, és 3 éve blog.hu felhasználó, nem pedig 3 napja.

Mágia 2011.03.23. 15:41:14

@epres négercsók:

Sehonnan nem láthatja :)

A bloghu-nál egy mailcímhez csak egy felhasználó tartozhat.

Minden egyes felhasználónak saját, egyéni user ID-je van. Egy user ID alatt hozhat létre számtalan nicknevet.

Ha gergel és végzet ugyanarra a mailcímre van kötve, az azt jelenti, hogy ugyanaz alatt az user ID alatt regisztráltak, vagyis ugyanarról a felhasználóról van szó :)

gergel 2011.03.23. 15:41:35

@epres négercsók:
szerintem a kommentárjaink törlését szeretné(más okát nem látom). vagy csak titeket akar megjáratni.

epres négercsók 2011.03.23. 15:42:34

@a végzet aszonygya: Őszintén szólva halvány fogalmam sincs, hogyan lehet, vagy lehet-e egyáltalán letiltani a freemailt. De a két nevezett nick, amennyire én látom, még csak nem is freemail-ről ír.
Ha nem oldódik meg a problémád, akkor szerintem a blogszerkesztőnek írj.

a végzet aszonygya 2011.03.23. 15:43:51

@Máгia:
Nem szoktam más nevében kommentelni

epres négercsók 2011.03.23. 15:44:25

@Máгia: Igen, ezért nem értettem én sem a problémát...

Mágia 2011.03.23. 15:45:23

@Máгia:

De mivel a user ID a két (sőt, most már három) nick esetében különböző, és ezt bárki megnézheti a bal alsó sarokban, aki a nick fölé áll az egérrel, nem hinném, hogy a "végzet" mailcímét bárki más is használná.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.03.23. 15:45:55

Az ágyakhoz tartozó széfeket, meg hogy gyalázta mindenki!

a végzet aszonygya 2011.03.23. 15:48:04

@Máгia:
Képzeld mikor rámentem az előbb epres adatlapjára még nála is az én email címem jött fel az üzenetküldésnél.
Ez elég fura.

Irkutszk 2011.03.23. 15:50:21

@chipanddale74: Széf ára > Kensington-zár ára. A vaságyat meg tolvaj legyen a talpán, aki észrevétlen kiviszi.

epres négercsók 2011.03.23. 15:51:35

@a végzet aszonygya: Ha rámész valakinek a nevére, mondjuk üzenetküldési szándékkal, akkor a levélírásnál a legfölső sorba a te címedet írja ki, és még mellé és biggyeszti, hogy "E-mail címed. A címzett látni fogja". Csak erre tudok gondolni, de ez normális.

Mágia 2011.03.23. 15:53:27

@a végzet aszonygya:

Ha felmész valakinek az adatlapjára, akkor NEM a címzett mailcímét, hanem a saját mailcímedet látod kiírva.

A címzett mailcímét nem látod.

Végignézheted az összes felhasználó adatlapját, az üzenetküldésnél mindegyiken a saját mailcímedet fogod látni :)

a végzet aszonygya 2011.03.23. 15:54:06

@epres négercsók: :))))))
bocs
ez vihar volt a biliben!
Felejtsétek el!
Hüle voltam.

Tressy 2011.03.23. 15:54:13

Kár volt elspórolni a 5-10 k értékű Kensington cumót ha már volt 300k hufod laptopra.Alap hogy ha valaki kórházba visz laptopot legalább a vaságyhoz láncolja a párna alatt persze az sem életbiztosítás.De csak nem járkálnak fűrésszel vagy erővágóval kórházba...

a végzet aszonygya 2011.03.23. 16:00:51

@epres négercsók:
:)
Hát tényleg bocs.
De egyszer már megtörtént, hogy feltörték és másnap mikor felmentem egy honlapra, minősíthetelen alpári bejegyzéseket találtam a saját regisztrált felhasználónevemen írva.
Éjszaka valaki trollkodott a nevemen.

Terézágyú 2011.03.23. 16:02:13

Lehet, hogy már írta az előző 150 hozzászólásban valaki:

"A laptop ugyanis egyrészt majd 300 ezer forintba került, másrészt egy csomó olyan fontos adat volt rajta, amely pótolhatatlan számomra."

Az ilyen adatok miért nincsenek lementve egy pendrájvra???? Egy szgép, pláne egy laptop sérülékeny. Megütődik, mifene, hopp, elszáll a merevlemez, talán a szervíz megmenti az adatokat, talán nem stb. stb.
Nem beszélve erről, hogy az egyre laposabb, egyre könnyebb laptopokat könnyebben is lopják el...

Szóval: menteni.

B4R0KK3R 2011.03.23. 16:15:39

@cenzorilla:

"Valaki írt egy szót és Te erre elkezded a magánügyed, - mintha gombot nyomtak volna rajtad - taglalni."

Te, segítsek neked összeszámolni, hányan beszéltek előttem a körülmetélésről? Szerinted itt ha csak laptopról van szó, akkor benyögöm? Olvasd már el az előző nagy rakás hozzászólást, ami erről szól...

cenzorilla 2011.03.23. 16:20:43

@B4R0KK3R:

Egy kontextusban beszéltek erről és humornak, majd felvilágosításnak indult és fejeződött volna be.

Nem a Te problémádról szól a mai bejegyzés. A mellékszál nem Te vagy, Te főszereplő akarsz lenni.

Írd meg kacorkának ahogy kértelek, ki fogja posztolni és 1000 beíráson keresztül élvezheted a figyelmet.

mérien 2011.03.23. 16:22:31

Valóban irritáló a stílus. Először azt hittem, hogy csak provokatív témafeldobás.
Aki nyitott szemmel, füllel jár hazánkban, tudja, hogy értéket kórházba nem szabad bevinni, vagy ha beviszi, akkor ne hagyja szem előtt.
Más:
Nem szeretnék okoskodni, csak tiszta szívemből szeretném, ha az a sok jó, amit a citromról írtak, igaz lenne.
Sok-sok citrom, a legalattomosabb, legkegyetlenebb betegség ellen.
Gyógyulást kívánok minden betegségben szenvedő kommentelőnek.

Hatodéves 2011.03.23. 16:30:14

@El Visco Stello:
Szerintem ez az asszony dolog csak vicc, és ha nem lenne az, azzal sincs baj. Ő a férfi, az úr, az asszonya az ő tulajdona, megnevelés a feladatai közé tartozik.

Egy ilyen lopás-dolog nagyon ki tudja borítani az embert, nem a tárgy értéke, hanem a rajta lévő információk miatt. Az emberek jelentős része a fél életét a gépén hordja, akármennyibe is kerül az, ócska vagy nem, de fotók, régi levelek, kutatási eredmények, szakdolgozat, aktuális munkák rajta vannak.

Pár nap kiesés pótolhatatlan a munkában, bármi is a tét. Mondjuk filmnézésre nem vitetném be egy kórházba a 300 ezres laptopomat.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.03.23. 16:31:09

@Leroi: Szerintem nem nagyképű volt. Ironikus hangnemű, igényesen összeállított szöveget szerzett, amely az illő részvétkeltés szándéka mellett ("megloptak!") egyúttal reflektál arra a tényre is, hogy hát igen, az élet már csak ilyen ("ne legyetek olyan hülyék, mint én voltam").

Nehéz mit mondani. A posztot a hangvétele felől én is írhattam volna (nő vagyok, és nem háborodtam fel az egyértelműen társalgási-szarkasztikus "jól idomított" asszonyon, az én férjem is jól van idomítva...), @A Galaxis Elnöke: teljesen jól reagált például :-)

Nekem az volt az első gondolatom a címet meglátva, hogy "na mi van, nem fért be a széfbe?"

És igen, reflexből jön a válasz, hogy aki (bizonyos) magyar kórház(ak)ba laptopot visz, az meg is érdemli. Sajnos. Az enyémet Kanadában nem lopták el (a szülészetről/gyermekágyas osztályról), és a digitális fényképezőképet meg a videókamerát se. @tbjárulékfizető: egyetértek, sok múlik a környezeten és az odafigyelésen. Az ellen persze nincs orvosság, ha a helyszínen véletlenül csak egyetlen ember tartózkodik, a tolvaj... A dolog esszenciája utóbb mégiscsak az lesz, hogy van-e tolvaj vagy nincs, illetve mekkora eséllyel van vagy nincs.

Gera 2011.03.23. 16:36:25

Én nem értem, mi a baj az emberekkel. Kb az első ötven hozzászólást olvastam el, utána elment a kedvem :) Ha valakinek ellopják a tulajdonát, akkor kurvára nem ő a hibás, rohadt undorító ez a kárörvendés. És természetesen semmi baj nincs azzal, ha a kórházban a számítógépét akarja használni. Milyen elbaszott egy hely lett ez az ország, hogy te vagy a hülye barom, meg köcsög újgazdag vállalkozó és hasonlók, ha neadjisten be mersz vinni valamit a kórházba, ami két forintnál többet ér. A kedves anyázók szerint nyilván teljesen normális az, hogy pénzt, órát, ékszert, mobilt, noteszt, de még egy rohadt tekercs wc papírt se vigyen be az ember a kórházba, mert jó eséllyel ellopják. Hát szerintem meg nem normális.

A kórházi széf pedig egyáltalán nem volt hülyeség, kár volt azért a gagyi hecckampányért.

EmpatiaTolerancia 2011.03.23. 16:42:25

@miklos.rabai:

Szerintem az a jobb, ha csak az egyik csont törik (sing/orsó, síp/szárkapocs), hiszen ilyenkor mintegy sínbe teszi magát a végtag az orvosi ellátásig. Állítólag 70-80 százalékában mindkettő sérül, de persze ekkor sem egyértelmű, hogy el is mozdulnak.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.23. 17:01:45

@Hatodéves: @Felicitasz: Semmi sem áll távolabb tőlem, mint bárkire ráerőltetni a véleményem:)) Ez csak egy meglátás a 200 közül. Viszont ragaszkodom hozzá.
Előfordulhat, hogy még az iróniáról alkotott fogalmunk sem egyezik.

Irkutszk 2011.03.23. 17:12:55

Szerintem semmi gond nincs azzal, hogy az itteni férfiaknak nem tetszik az író stílusa, a nők pedig vagy elfogadják, vagy sem. Hozzáállás-nevelés kérdése. Ezért ne kapjatok hajba, halljátok :)

Hatodéves 2011.03.23. 18:01:07

@El Visco Stello:
Persze. Viszont szerintem Felicitasz-nak van igaza, az emberek humorizálnak ilyesmin, társaságban is, "gyere ide asszonyállat" meg "na mi van oldalbordám", és hasonlóképpen a férjek megnevelésén is. Véleményem szerint a posztban is erről van csak szó, egy lendületes, kissé szarkasztikus stílusban író ember, valakinek tetszik, valakinek nem (különösebben nekem sem, de nem elvi okokból), de rossz szándék vagy a felesége iránti lenézés nincsen benne. Ha rólam ilyet írni a férjem, szerintem egyrészt mosolyognék, másrészt büszke lennék, amiért elégedett velem.

Tankvezető 2011.03.23. 18:13:04

Sajnos, ha egy vagy több hétre kórházba kerülnék, muszáj lenne a laptopot bevinnem, mivel a munkám nagy részét azon végzem. Viszont ha ellopnák engem is az agyvérzés kerülgetne, főként az adatok miatt.
a laptopot pedig abszolút lehet kulturáltan is használni, hogy másokat ne zavarjon.
ellenben érdemes végiggondolni azt is, hogy kórházba kerülvén nem gyümölcsöztetőbb-e a bent töltött időt tényleg pihenésre használni, és munka helyett pl. szépirodalmat olvasni (és azt nem is lopják :) ), és kipihenten térni vissza a munkába.

off
felmérést végzünk az emberek kreativitásáról és munkahelyükről, akinek van rá 7 perce, kérem töltse ki! spreadsheets.google.com/viewform?hl=en&formkey=dDJKQWtCYVBNSjJFNTVwcmk2d2ZLNXc6MQ#gid=0
nagyon köszönöm előre is a kitöltőknek!

Johnny Tinenbalm 2011.03.23. 20:27:19

@a végzet aszonygya: mimimi? mondjuk persze értelmezés kérdése, ha csinos vagy, szívesen használom a tiedet XD

Johnny Tinenbalm 2011.03.23. 20:29:20

@Irkutszk: sasold rögtön az első kommentet. amúgy ha CSAK az áldozat felelősségével foglalkozol, akkor a bűnös pártját fogod. ez a különbség az igazság és az (esetleges) részigazság között.

bauchi 2011.03.24. 05:21:41

Ettől a sok szakzsargontól teljesen izgalomba jöttem és itt az ügyeletben meg akartam hackelni a nővért,akinak hatalmas billentyűzete van.Sajnos nem állt fel a laptopom,úgy maradt mint a neve.Éjszaka még az áram is elment - helyettem persze.Az e-mailem használhatatlan lett.Most kipróbálom azt,amit a tévében reklámoznak,amitől a Kovácsék mégsem válnak,mert az asszony potmétert kevert a férje kávéjába.Rászokok a kávéra,hátha a következő ügyeletem jobb lesz.Azt mongyák az őszi képernyőnek is van ereje.

EmpatiaTolerancia 2011.03.24. 06:00:48

@chipanddale74:

A széfek (amiket láttam) messze voltak a betegágytól, ágyhozkötött ember maga nem juthat hozzá a tartalmához. Ami a méretet illeti: nem, hogy egy normál laptop, de egy MSI U100-as sem fér bele.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.24. 06:15:06

@barokker!:
Oké, nem majdnem az összes fiúgyermeket metélik körül az USA-ban, hanem csak 80%-ukat... Te nyertél!... :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.24. 06:17:09

@bauchi:
Ha akarnám, vehetném viccnek... Csak tőled nem akarom... :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.24. 07:11:38

@Bikli néni: @Empa@tbjárulékfizető: tiaTolerancia:
Persze adamantium ehhez sokkal jobban ért, de akkor itt van pár érdekes dolog.

A hosszú csöves csont törése lehet zárt és nyílt. Ezen belül egyszeres haránt, ferde, spirál, vagy többszörös (több helyen), darabos (1 helyen). A törések el is mozdulhatnak. Ilyenkor sérthetik a fedő szöveteket, így lesz a törés általában nyílt (bár az is nyílt törésnek számít, ha a nem a csont szúrja ki a bőrt belülről, hanem a sérülés során sérül meg a bőr, aminek a közelében ott van a tört csont is).

Ismert fogalom az un. zöldgallytörés, ami gyerekekre jellemző törésfajta, a csont eltörik, de a rugalmas csonthártya nem szakad el, így a törtvégek a helyükön maradnak.

A csigolyák törés leginkább kompressziós jellegű, vagyis a függőleges erők hatása összeroppan a csigolya, magassága csökken és ék alakúvá válik.

A koponyán jellegzetes a vonalas törés (vagyis a lapos csont egy vonalban törik ketté), de jellemző még az impressziós törés, ami egy erős tárgy (pl: kalapács) fejhez ütődésekor keletkezhet, a tárgy alatti koponyacsont kis darabban egyszerűen a koponya ürege felé beszakad, aztán ott a pókhálótörés is, az ütés pontjából kiinduló vonalas töréshálózat (olyan, mint amikor egy ponton betörik az ablak, a törésvonalak a pontból kiindulva távolra futnak).

A hosszú csöves csontok törhetnek középen, illetve a 2 végükön, így minden csonton speciális törések jöhetnek létre. Ezen törések ízületbe is hatolhatnak, sérülhet az ízületi porcfelszín is. Ezen törések helyretétele egyedi technikákat és eszközöket igényel.

Az alkar és a lábszár azért érdekes terület, mert egymás mellett párhuzamosa 2 csont is található. Ezen 2 csont felül és alul kapcsolatba áll egymással különböző ízületek révén, de középen is kifeszül köztük egy inas lemez. A csontok felül erednek és alul tapadnak az izmok, amik az eredési és tapadási pontokat folyamatosan húzzák egymás felé. Ezért ha eltörik az egyik csont (majdnem mindegy, hogy milyen a törés típusa), és elmozdulás jön létre, akkor onnantól kezdve a 2 csont nem lesz párhuzamos, szöget fognak bezárni, vagy rosszabb esetben az izmok egymás mellé húzzák a 2 tört véget. A helyretétel viszont a másik csont jelenléte miatt nehezebb. A 2 csont a két végüknél kapcsolatban van egymással, ezért az ép csont "sínezi" fogja a tört csontot, vagyis stabilizálja a törött helyzetet. Illetve a helyretétel után az ép csont újabb elmozdulást indukálhat a gipszen belül (ha nincs műtétileg is rögzítve). Ezért jobb, ha egyszerre mindkét csont eltörik, mert akkor az operáló orvos munkája is könnyebb, illetve a későbbi gyógyulás esélye is nagyobb.

Szóval, az nyert, aki mindkét csont törésére tippelt... :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.24. 07:13:37

@EmpatiaTolerancia:
Az előző neked is ment, csak úgy nézem, hogy véletlenül kettévágta a nevedet a rendszer...
Bocsi... :)

Mágia 2011.03.24. 09:48:48

@miklos.rabai:

"ami egy erős tárgy (pl: kalapács) fejhez ütődésekor keletkezhet"

:DDD

Irkutszk 2011.03.24. 12:10:46

@Johnny Tinenbalm: Elfogadom, hogy így érzi, én nem. A poszt írója kérdést tett fel a posztjában, erre pedig mindenki saját vérmérséklete és véleménye alapján válaszolt, főleg az első kommentekben. Én magam is úgy gondolom, hogy a posztoló nem volt elég figyelmes, körültekintő és elővigyázatos. Nem azért, mert helyeselném a tolvajlást, hanem azért, mert egy ilyen értékű tárgyat, mobilis nem hagyunk őrizetlenül nyilvános helyen. Csodálkozom rajta, hogy ennyire naív felnőtt, nős férfiak léteznek még a világon, naívabbak még nálam is (pedig azt nagy szó).

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.24. 20:17:57

@miklos.rabai:
(én is arra tippeltem volna, de csakis a kérdésfeltevésből kiindulva:))

a minap hallottam valakiről, hogy össze van nőve a két alkarcsontja könyéknél...

adamantium 2011.03.24. 21:13:10

@Babette_: van ilyen veleszületett verzióban is és van törések után is. sajna az alkarcsontok közti inas hártya szeret elcsontosodni törések után. természetesen az alkar mozgásai (tenyér felfele illetve lefele fordítása ezáltal lehetetlenné válik). ha ez az állapot egy törés vagy műtét után következik be mindenképpen műtéti megoldás javasolt, ami nem könnyű feladat

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.24. 21:19:12

@adamantium: veleszületett. és annyira természetesen kezelte/kikerülte, hogy nem tudja kifordítani a tenyerét, hogy nem is vették észre évekig. nem okoz gondot, úgyhogy amíg így van, nem vágnak bele a műtétbe.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.24. 21:26:08

@adamantium: veleszületett. és annyira természetesen kezelte/kikerülte, hogy nem tudja kifordítani a tenyerét, hogy nem is vették észre évekig. nem okoz gondot, úgyhogy amíg így van, nem vágnak bele a műtétbe.

adamantium 2011.03.24. 21:55:00

@Babette_: valószínűleg már fölösleges is, ilyen esetekben a műtét nem szokott jó eredményt hozni, mert soha nem végezte az az alkar a mozgásokat, így az izmok és az idegi kapcsolatok sem olyanok mint valakinél aki csak pár hónapja vesztette el ezt a képességet

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.25. 08:46:11

@adamantium: köszönöm a választ:)
ez egyébként gyakori rendellenesség? mi okozhatja?

adamantium 2011.03.25. 16:46:12

@Babette_: kifejezetten ritkának mondanám, de biztos valami genetikai oka van, sajna nem tudok hozzászólni, radio-ulnaris synosthosis nak hívják tudományosan ha utána akarnál nézni.
350 esetet írtak le eddig a világon, én csak röntgenképen láttam veleszületettet, traumás eredetűt elemben többet is sajna
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása