Meztelenre vetkőztették a gimnazista lányokat

2011.03.07. 06:00

Tisztelt Praxis!


Gimnazista lányom történetét szeretném elmesélni önöknek és egy olyan problémára felhívni a figyelmet, amely sokakat érinthet. Minden iskolában szokott lenni orvosi vizsgálat, évente egyszer, vagy kétszer. Ilyenkor megmérik a gyerekek magasságét, súlyukat, stb..Ilyen vizsgálat volt nemrég a lányomék gimnáziumában is. Önmagában ezzel semmi probléma nem volna, ám az a helyzet, hogy történtek olyan dolgok, amelyek szerintem igen csak figyelemreméltóak.

 


A doktor ugyanis férfi volt és ukázba adta a lányoknak, hogy vetkőzzenek le bugyira, melltartóra, majd a melltartót is levetette velük, még jó, hogy a bugyi maradhatott. Sokan így is tettek, de akadt olyan is, köztük a lányom, aki ezt nem volt hajlandó megtenni. Főként azért, mert az előtte levő osztálytársai (ötösével voltak bent) elmesélték, hogy semmi értelme nem volt a vetkőzésnek, ugyanis nem voltak megvizsgálva, csak sztetoszkóppal meghallgatták a mellkasukat. Amihez gondolom nem kell félig pucéran állnia egy 14-15 éves kislánynak, melltartóban is el lehet végezni a vizsgálatot.

 

Azt persze megértem, hogy nem lehet férfi és női orvost is alkalmazni egyszerre, mert erre nyilván nincsen keret, de ha már ragaszkodnak ehhez a vetkőzés dologhoz, akkor arra az időre a doktor úr kimehetett volna, elegendő lett volna az asszisztense is.


Ami külön felháborított, hogy az orvos a "renitensekkel" ordenáré hangon beszélt, ráadásul az osztályfőnöknek is elpanaszolta a dolgot, amiért osztályfőnöki megrovásba részesültek, mondván szabotálták a vizsgálatot. Ne mondja nekem senki, hogy normális dolog az, hogy tinédzserek meztelenül álldogálnak az iskolaorvos előtt úgy, hogy az egész nem a vizsgálatról szól. Ráadásul, ahogy hallottam, a fiúk pedig egy szál péniszben lettek megmérve, megvizsgálva, ami szintén igen csak érdekes.


Szívesen olvasnám a blogban a tisztelt egészségügyben dolgozók véleményét az esetről!


Egy aggódó szülő

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keoni 2011.03.07. 20:22:32

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: amit ironikus hangnemben próbált közölni a komolyan vehetőségről, az valójában súlyosan igaz.

buncow 2011.03.07. 20:32:56

@Irkutszk: Hiába mondja szépen a hülyeséget, a hülyeség attól még hülyeség marad. Ha már így magázódni tetszik, kezét csókolom.

buncow 2011.03.07. 20:34:58

@buncow: De persze ha ön egy vérnyomásmérésnél, vagy magasságmérésnél is szívesen mutogatja a nemi szervét, akkor csak tessék, kezét csókolom..

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.07. 20:42:27

Bszki, mennyi kis önjelölt jogtudós. Bezzeg amikor tényleg szükség lenne rá, akkor nem ismerik/védik ennyire a jogaikat.

mindenhova 2011.03.07. 20:45:29

@ecinereb: Félreértés ne essék, védeni sem szeretném a TB-t.

Mágia 2011.03.07. 20:50:41

@Babette_:

Engem nyugodtan tegyél helyre, ha valamit rosszul gondolok, csak magyarázd el, miért gondolom rosszul.

Neked, mint törzskommentelőnek, szabad :)

Bikli néni 2011.03.07. 20:53:36

@miklos.rabai: Na ha ezt olvasod, akkor kivételt teszek, és kapsz egy képet :) (Aztán röhöghetsz, hogy milyen nagyképű vagyok...)

mindenhova 2011.03.07. 20:54:51

@WOWBAGGER: Nem. Komoly. A szaporodáson meg már túl vagyok. Ha ilyet a lányommal csinálnának (amire a szerző szeretne rávezetni) nem hagynám szó nélkül, és főleg nem veletek beszélném meg.

Hatodéves 2011.03.07. 21:10:37

Mondjuk szerintem túl lehet élni egy ilyen vizsgálatot, bár valóban nem kellemes. (De mondjuk a korábban felemlegetett, a testét szégyellő kövér kislánynak ez a legkevesebb ahhoz a sok szarrá alázáshoz képest, amit az évek során a többiektől kap.)

Egyébként tüdőszűrésen is közös öltöző van, ráadásul idegen nőkkel, én azt hittem, megőrülök, hogy ezt ki kell bírnom, de a dolgot a saját hülyeségemnek tulajdonítottam, nem mások perverzitásának.

Tüdő-szív meghallgatása melltartóban elég körülményes, és attól pedig frászt kapok, hogy nekem jogom van a gyerekemhez, meg ne vizsgálja senki, vegyék az utolsó pillanatban észre, ha baja van. Kicsit átesünk ezzel a nagy jogosdival a ló túlsó oldalára. Most már mindenki nagyon okosnak képzeli magát...

Ugyanakkor hatékonyság szempontjából is jobb lenne egyesével vizsgálni az embereket (így nem lehet kérdezni, tanácsot adni se rendesen). Lehetne úgyis, hogy az asszisztens sorra megméri a vérnyomásokat, testmagasságot, testsúlyt (egy kicsit arrébb tett mérlegen, hogy ne lássa mindenki), és közben egyesével mennek be az orvoshoz, ahol ott van a tanárnő vagy neadjisten egy másik asszisztens.

Lehetne egy osztályra nem egy órát, hanem egy napot szánni.

Csak hát nyilván nem véletlen, hogy nincs idő. Akkor gyermekorvos-hiány van, hogy nem egy körzetet felnőtt háziorvosok látnak el, és abban az 1 órában kell minden gyereket végigvizsgálni.

Az iskolaorvoslás meg hasznos. Nem minden szülő figyel rendesen a gyerekére, legalább eggyel több esélyük van rá, hogy kiderüljön, ha valami gond van. A mintaszülők ne vegyék magukra.

Így én nem tudok ezen felháborodni, ha a gyerekem ezzel jönne haza, elmagyaráznám neki, hogy mért van erre szükség. Az intőadás-t pedig ne már a kamasz elmondása alapján ítéljük meg. Tudom, mindenki biztos benne, hogy az ő gyereke csak a színtiszta igazat...

Mágia 2011.03.07. 21:13:38

@Bikli néni:

Ha kellene neki, már kérte volna ;-)

lszg 2011.03.07. 21:27:52

@upsalla: Egyetértek, tényleg értelmetlen pénzkidobás. Azokat az időket idézi, amikor az iskola hatóság volt, a posztbeli orvos viselkedése erre emlékeztet.
Az iskolaorvos nálunk is megpróbált beleugatni a háziorvos kezelésébe, persze honnan is tudhatta volna az előzményeket, ha nincs kapcsolat köztük. De ez nem mentség. Csak a gyereket bizonytalanította el.

Bikli néni 2011.03.07. 21:34:43

@Máгia: Kérte. Ha komolyan gondolja, majd kéri újra. Ha nem, hát nem. Egyébként pedig nem szoktam képet küldeni senkinek. Akit a bizalmamba avatok, az úgyis lát rólam előbb-utóbb.
Ne gonoszkodj :)

Hatodéves 2011.03.07. 21:39:31

@lszg:
Ne haragudj, hogy beleszólok. Lehet, a Te esetedben igazad van. De a világon nem csak a családjukért élő, gyermekeiket szenvedélyesen gondozó, felvilágosult, egészségügyileg képzett anyák, apák léteznek. Sajnos.

Vannak gyerekek, akinek az iskolai vizsgálat a legbiztosabb lehetőség arra, hogy orvos szeme elé kerüljön. De még a féltett-óvott-szeretett gyerekeknél is lehet rá példa, hogy nagyon jól jön az a vizsgálat, mondjuk lágyéki nyirokcsomó-nagyobbodást, korai stádiumban lévő limfomát ha észrevesz az orvos.

Lehet a gyerekeknek (vagy inkább kamaszoknak) gonorrheájuk, szifiliszük, más olyan betegségük, amivel Te sem bánod, ha nem rendelkeznek a gyermek osztálytársai.

Arról nem is beszélve, hogy az az orvos, akinek adott esetbe kötelessége megvizsgálni az osztályt, felel azért, amit dokumentál, felel emberileg azért, hogy ne nézzen el semmit.

X meg Y szülő elégedetlen, mert szerzett pár kellemetlen percet a gyereknek. Z szülő mást fog mondani, ha nem veszik észre a fia előrehaladott hererákját.

Pont 16 éveseket már nem nézegetnek túl gyakran meztelenül a szülők. Legalábbis nem mindenhol.

És az iskola oké, nem hatóság, de ott képzik és nevelik az állam leendő polgárait, ugyanúgy van felelősségük és szerepük, mint a szülőknek.

Ui: Persze, sokkal jobb lenne az embereket egyesével vizsgálni, ha erre valahol van idő, lehetőség, akkor ez lenne a helyes. De attól tartok, nincs.

buncow 2011.03.07. 21:43:20

@Hatodéves: én még mindig nem értem, hogy azzal milyen betegséget lehet felfedezni ha levetetik veled a gatyádat, vagy a bugyidat, esetleg a melltartódat és csak néznek.. pl. hogy az egyik herém nem szállt le? Vagy, hogy a jobb mellemre ráférne egy plasztika? Érdekes. Kár idekeverni a tüdőszűrőt meg egyebeket, ez egy egyszerű iskolaorvos volt, és én még a környezetemből sem tudok olyanról, akit így vizsgáltak volna meg, vagy akinek a gyerekét így vizsgálták volna meg, a mi időnkben sem volt ez szokás, elég volt a pólót levenni, meg belepisálni egy műanyag pohárba. De úgy látszik manapság mellméretet és farokhosszt is mérnek. Aztán lehet, hogy a gyereked panaszkodik, te meg próbálod neki elmagyarázni, hogy ez milyen iszonyat természetes vizsgálat volt, de lehet, hogyha ott lettél volna, akkor csak tátottad volna a szádat, hogy ezt most miért. Orvos = ember, benne is működnek a hormonok, így van köztük perverz is biztosan. És ha tök fölöslegesen levetkőztetnek valakit (fölöslegesen, ezen van a hangsúly) az szerintem gyanús. Ki tudja, lehet egy cicire volt kíváncsi, de nem akart gyanús lenni, ezért levetkőztetett mindenkit:)

Hatodéves 2011.03.07. 22:01:47

@buncow:
Említettem példákat.

A konkrét történetnél nem tudom, mért kellett mindenkinek levetkőzni. Szerintem ez a "perverz orvos" teória elég szánalmas.

Biztosan van ilyen, de gyanítom, hogy ők inkább négyszemközt szeretnek lenni a kiszemelttel. Van alternatív teóriám is: lehet, hogy futott már bele olyasmibe, ami miatt kétszer olyan óvatos. Egyébként szakmailag, tankönyvileg a(z első) betegvizsgálat során a beteg minden részét látni kell ruha nélkül. Nem kell meztelenül ücsörögtetni egy órát persze.

lszg 2011.03.07. 22:03:21

@Hatodéves: Nem hiszem, hogy ne lehetne emberhez méltón megszervezni, csak egy kis akarat kérdése. Pl. a vizsgálatot más, a szülő (és gyerek) által kiválasztott orvos is elvégezhetné. Ha az iskolaorvosi vizsgálat napja előtt a vizsgálat tényéről leadják az igazolást, akkor az iskolaorvosnak hozzá sem kell nyúlnia a gyerekhez. Ennek mondjuk feltétele, hogy az iskola előre értesítsen a vizsgálatról.
Két gyerekem két különböző általános iskolába jár. Az egyik szimpla államiba, a másikat osztrákok tartják fenn Bp-n. Ha az államiban van iskolaorvosi vizsgálat, arról mindig utólag értesülök a gyerektől, és az iskolaorvos által értelmetlenül kiállított beutalókból. Szerintem az iskolafogászatról is csak azért tudok, mert ki kell töltenem a nyilatkozatukat. Az osztrákok által fenntartott iskolában írásban értesítettek a vizsgálat időpontjáról, tartalmáról, és SZÜLŐI ENGEDÉLYT KÉRTEK a gyerek vizsgálatához. Először teljesen meglepődtem, hogy mit akarnak, nem voltam hozzászokva az ilyen bánásmódhoz. Utólag végiggondolva ez lenne a normális.

*Catalina* 2011.03.07. 22:12:37

Komolyan mondom némely kommentelő olyan értelmetlen!

Ilyen esetben nem azzal van a gond, hogy le kell vetkőzni, hanem:
- legyen választási lehetőség, hogy KINÉL vetkőzzön le
- ne kényszerítsék őket
- ne kelljen, több emberrel majdnem pucéran álldogálni és végighallgatni, hogy kinek milyen problémája van

Van akinek nem okoz az gondot, hogy levetkőzzön, de van akinek meg igen.

Ha egy lány/nő nem akar levetkőzni egy férfi orvos előtt, miért ne lenne hozzá joga? Ja, és mellesleg még páran végignézik és hallgatják a problémáit.

Hatodéves 2011.03.07. 22:14:04

@lszg:
Persze, biztosan lehetne. Igazából az iskolákhoz nem annyira értek. Ha megoldható másképp, akkor jó lenne úgy.

De azt szeretném kérdezni, hogy szerinted az osztrákok által fenntartott iskolába járó gyerekek és családjaik összességében mennyire tükrözik Magyarország társadalmi rétegeit?

joszif 2011.03.07. 22:21:27

@Hatodéves: Hát szerintem aki nem veszi észre saját magán azt hogy nem ereszkedett le az egyik heréje vagy fitymaszűkülete van vagy gonorrheája vagy más nemi betegsége van és viszket meg folyik annak gratulálok. Még a nyirokcsomót is meg lehetne találni ha az ilyen vizsgálatok mellett tartanának egy felvilágosítást hogy mondjuk 2 havonta szánjanak rá 10 percet és tapogasság végig(elmagyarázva hogy hogyan kell és mit lehet érezni) a heréket melleket stb... és keressenek esetleges csomókat változásokat.
Vaktában a háziorvos sem szokott lágyéki nyirokcsomót keresni, legalábbis nálam még sose fordult elő hogy aztmondta hogy nosza nézzük már meg, miért is kéne a legalapabb általános orvosi vizsgálaton ezt csinálni. Ha jól emlékszem nálunk 17-18 éves korban volt kötelező tüdőszűrés + mellrákszűrés a lányoknál ami már feleslegesséi is teszi a konkrét vetkőzést. Hozzáteszem a mellrák nem a fital lányok betegsége. De ha még le is kell vetkőzni akkor tényleg csinálják egyesével. Attól hogy nincs külön öltöző vagy kabin attól még le lehet bonyolítani ezt csoportok nélkül is, csak időigényesebb, de ha már ennyire fontosnak tartjuk ezeket a vizsgálatokat akkor igen is szánják rá az időt.

adamantium 2011.03.07. 22:47:14

@joszif: tudod hány 50-60-70 éves embert műtenek meg fitymaszűkülettel vagy rejtett heréjűséggel, miután az elrákosodott a hasüregben? elárulom nagyon sokat. manapság egyre elterjedtebb a szifilisz, és a szűrés hiányában egyre gyakoribb, hogy csak 2-3 stádiumban fedezik fel, de ha valaki tudja mit keres akkor felfedezi a klasszikus heget ami hátrahagy. a mellek rendszeres önvizsgálatával tele van a sajtó mégis gyakori magyarországon a kifekélyesedett 4. stádiumú melldaganat.
a háziorvos évente el kellene ezt végezze csak éppen a lakosság mély butasága és visszakozása miatt nem végzi mert nem akar magáról ilyen cikkeket olvasni, hiába akarok valakinek jót ha az nem hagyja magát.
egyre több fiatal lánynál diagnosztizálnak újabban ritka, rosszindulatú melldaganat formákat éppen azért mert a lakosság elkövéresedése a mellméret növekedésével jár. nagyobb mell és elhízás eleve hajlamosít melldaganatra, amit egy nagy mellben nehezebb is megtalálni.
végül pedig az idő pénz, az orvosok nagy részét meg a magadfajták már elüldözték, az iskola örül mint majom a farkának ha van iskolaorvosa, mert sok iskolának nincs, vagy több iskolának van egy, akkor milyen időt szánjanak rá.
nem árt gondolkodni és informálódni a világ jelenlegi állásáról és felébredni az álomvilágból.

upsalla 2011.03.07. 23:25:00

A gond csak az, hogy mondjuk a korai stádiumban lévő melldaganatot nem az iskolaorvosi vizsgálaton fogja kiszűrni az orvos! Ezekkel a kampányszerű szűrővizsgálatokkal nekem az a problémám, hogy sok esetben nem a minőség a fontos, hanem a mennyiség! Egyébként az 50 éves emberek amikor még iskolásak voltak, már volt szervezett iskolaorvosi ellátás, akkor miért nem szűrték ki a problémát gyerekkorban? Mert akkor sem, és most sem működik jól!

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.08. 03:43:11

@Bikli néni:
Olvasom, es kerem a kepet... :)

@Máгia: ehe... :)

Heszi421 2011.03.08. 08:08:26

Érdekes, hogy a körzeti orvosnál sem kell bugyogóra vetkőzni, egy meghallgatásnál, vagy egy szűrővizsgálatnál.Vannak amúgy aberrált orvosok, akik ezen élvezkednek.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.03.08. 08:37:57

@Heszi421: ha már az orvos a strandon nézegeti ugyan azokat a "szégyenlős"tini lányokat tangabugyiban,agyszál semmiben,akkor már nem aberrált?
Meg aztán te,mint idegen kukkoló,ugyan ott,nem vagy aberrált?
Hogy is van ez?!

Heszi421 2011.03.08. 08:56:48

@alibaszna de bamba: Lehet te az vagy. Itt nem rólam van szó és nem is rólad, hanem hogy indokolt volt e a bugyira vetkőztetés.De mint a neved is elárulja....ba..szna de bamba :-DDDDDD

2011.03.08. 11:15:33

@lszg: "Pl. a vizsgálatot más, a szülő (és gyerek) által kiválasztott orvos is elvégezhetné. Ha az iskolaorvosi vizsgálat napja előtt a vizsgálat tényéről leadják az igazolást, akkor az iskolaorvosnak hozzá sem kell nyúlnia a gyerekhez"
Hasonló hozzászólásom volt tegnap, de elszállt az éterbe:-(. Az iskola-fogászaton sem nyúlnak a gyerekhez, ha bemutatja saját fogorvosa által kiállított igazolást. Ez a saját gyerekorvossal is müködhetne. Hatodévesnek igaza van abban, hogy szülője válogatja, mennyire figyel oda a gyerekére, és tudja-e, hogy milyen vizsgálatokra kell elvinnie a gyerekét, ha nem lenne iskolaorvos. Időben tájékoztatni kell a szülőket a vizsgálatról. Allergiás, ekcémás gyereknek bedig az oltás beadásának ideje és körülménye sem mindegy.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.08. 13:06:34

@Máгia: Mármint hogy az igazi Máriának.
:P

Mágia 2011.03.08. 13:23:06

@Babette_:

Melyikre gondolsz? A Szűzre, a Magdolnára, Jakab anyjára, vagy Zebedeus feleségére?

:P

alibaszna de bamba (törölt) 2011.03.08. 15:27:22

@Heszi421: Eggyügyű szőke,látom két szóig(a nickem)megy a szövegértelmezés.
Olvasd végig,lassan amit írtam hátha azt is megérted,bár az már 3 mondat,nem biztos,hogy menni fog,rugaszkodj neki többször!

Heszi421 2011.03.08. 17:04:14

@alibaszna de bamba: hehe nem talált, nem szőke. Ne személyeskedj.

molnisz 2011.03.08. 17:27:56

Én a tájékoztatás hiányát kérném számon a tanártól, orvostól.
Milyen vizsgálat lesz, mit fog csinálni stb.
A másik szerintem sehol nem divat a csoportos vizsgálat.
Elég furcsa lenne nőgyógyásznál,urológiai rendelésen, hogy másik négy páciens előtt turkál a nőben nyomkodja a mellét, illetve fogdossa a férfi heréjét, esetleg prosztata vizsgálatot végezzen az orvos.

Leroi 2011.03.08. 17:45:40

Mellkasvizsgálathoz Hippokratész óta le kell mezteleníteni a felsőtestet.
Megtekintéshez, kopogtatáshoz, tapintáshoz, meghallgatáshoz egyaránt.

Nem nagykabátban, nem bomberdzsekiben, nem melltartóban, nem atlétában és nem babydollban vizsgáljuk, hanem ruha nélkül, férfinál és nőnél egyformán...
Fogalmam sincs, hogy a sok, az orvostudományt még egy szaglintás erejéig sem ismerő hozzászóló milyen érvek alapján tiltakozik itt a vizsgálat módja ellen...
Így tanítják a világon mindenhol az orvosi egyetemen, a klinikumban, így végzi az orvos.

Leroi 2011.03.08. 18:46:11

@buncow:
Képzeld magad abba a helyzetbe, hogy a hímvessződ makkja elkezd duzzadni, majd kifekélyesedni.
Nézegeted egy darabig, aztán amikor már egyfajta folyadék kezd szívárogni belőle, és karfiolszerűvé kezd válni, megrettensz.
Elmész egy doktorhoz, aki természetesen nem vetkőztet le, mert neked emberi jogod, hogy a gatyádban legyen a fütykösöd és nem a "perverz" doki szemei előtt.
Elmondod a panaszod ő pedig elmondja, hogy a szeméremérzetedre való tekintettel nem vizsgál meg.
Hazamész, telik az idő és már csak a fél fütykösöd van meg, a többit a rák szétmarta, csajokhoz nem járhatsz, vizelni sem tudsz már, csak ülve.
Most már könyörögsz a dokinak, de ő hajthatatlan: neked emberi jogaid vannak, nem vetkőztet le, mert ugyan, mit nézne rajtad...
Közben csontsoványra lefogysz és már csontáttéteid vannak, kinden csigolyád fáj, megpúposodsz.
A vége péniszamputáció lesz és kemény kemoterápia, amitől kihull a hajad, szemöldököd és a szőrzeted, elől egy lyuk éktelenkedik rajtad, a heréid is elvesznek, semmi sem tud már megkülönböztetni egy csontsovány nőtől...

Ekkor gondolkodni kezdesz, hogy mért is kellett volna idejében megvizsgálnia meztelenül egy orvosnak...

Leroi 2011.03.08. 19:02:51

@*Catalina*:
A férfiorvos számára a nő elsősorban páciens, ahogy az orvosnő számára a férfi is az.
Itt a kommentelők dús fantáziája és baljós előítélete működik eléggé disszonáns módon.
Nyilván, ha a hivatásomat végzem, akkor
a beteget betegként kezelem és nem nőként vagy férfiként.
Ha nem engedi, hogy a szakmám szabályai szerint megvizsgáljam, elküldöm és az esetet ledokumentálom.

Az Atyaistenhez is mehet ezekután panaszra, ha netán később olyan betegségére derül fény, amelyet nekem kellett volna megállapítanom, a törvény előtt teljes mértékben védve vagyok.

ismeretlen állapot 2011.03.08. 19:44:26

@Leroi: Fogalmam sincs, hogy a sok, az orvostudományt még egy szaglintás erejéig sem ismerő hozzászóló milyen érvek alapján tiltakozik itt a vizsgálat módja ellen...
Így tanítják a világon mindenhol az orvosi egyetemen, a klinikumban, így végzi az orvos.
------------------
Ja, Hippokratész gondolom így mondta: "Vetkeztesd a leányokat ötösével félmeztelenre, állíts őket így csoportba, és egymás előtt vizsgáld őket...."
Pontos az idézetem, ugye?

SAM2 2011.03.08. 20:02:48

Én is egyre több ilyen történetet hallottam és egyetértek részben az édesanyával.Bármilyen intim testrészt érintő vizsgálathoz szülői engedély kellene véleményem szerint.Nálunk se volt külön vetkőző érdekes módon meg tudták oldani,mert meg is akarták,hogy egyesével kellő diszkrécióval zajlodjon le az iskolai vizsgálat,csak annyira kellett levetkőzni amennyire megkívánta a vizsgálat.De szem,hallás,vérnyomás vizsgálathoz nem volt vetkőzés,gernichez elég volt felhúzni a felsőt.Nem kellett alsóneműben,vagy egy száll ciciben ácsorogni összezárva és mégis gyorsan zajlott minden,mert mindenkinek ez volt az érdeke.Ha akarnak valamit mindent meg lehet oldani.

Leroi 2011.03.08. 20:09:01

@ismeretlen állapot:
Én arról beszéltem., hogy mellkast a bőrön keresztül vizsgálunk és nem a ruhán keresztül.
Egészen más egy tüdőhallgatózási lelet és egészen más egy szívhang felöltözve és levetkőzve.
A poszt írója egyébként annyira sötét, hogy világít a szájában a Negró.
Kíváncsi lennék, ha elnézne az orvos mondjuk egy szívfejlődési rendellenességet vagy kóros szívzörejt, csak mert okosmami
nem engedi, hogy a lányának a szívét szabályosan meghallgassák, akkor ki lenne a hibás a szakmai bakiért.
Anyuci?
Ó, dehogy...

SAM2 2011.03.08. 20:09:16

Nálunk semmi intim részt érintő vizsgálat nem volt,fiúknál volt de felajánlva here és fityma vizsgálat a6. osztályban,utána békén voltak hagyva,de nem kényszerítve és előtte értesítve voltak a szülők is és meg lehetet otthon beszélni mindent,ha valaki nem akart részt venni,nem kellett,megkérdzete az orvos őket,a többségét kérdezgette csak,aki akarta hogy megnézzék,azt megnézték.Őszintén szólva én sem hagytam volna hogy intim részeknél kutakodjanak főleg más osztálytárs jelenlétében.Azért az emberi méltóságot is figyelembe kellene venni és nem hiszem hogy bárkit is meztlenül kellene vizsgálgatni,ez régen sem volt szokás,elvileg fejlődünk folyton,de nem visszafelé történjen ez.Nem hiszem,hogy bárkit is akarata ellenére meztelenül kellene nézegetni,megalázó helyzetbe hozni.Hallottam nemi fejlettség vizsgálatáról,de nem hiszem hogy nagy kamaszoknál szükség lenne arra,hogy valaki azért nézegessen az alsóneműbe hogy az orvos szerint fejlett e az illető,elég nagy e a szerszám,vagy elég szőrős e.Eleve alsóneműbem is látszik,hogy valaki fejlett vagy sem.Szóval túlzás,amit most csinálnaka,akármire is fogják.

Leroi 2011.03.08. 20:10:55

@SAM2:
Basszus, ne mondja nekem senki, hogy serdülő lányok nem látják egymást levetkőzve öltőzőben, sportóra előtt, edzésen, strandkabinban, stb.

Leroi 2011.03.08. 20:11:57

@SAM2:
Ld. a ma 18:46-kor írt hozzászólásomat...

ismeretlen állapot 2011.03.08. 20:19:52

@Leroi: Basszus, ne mondja nekem senki, hogy serdülő lányok nem látják egymást levetkőzve öltőzőben, sportóra előtt, edzésen, strandkabinban, stb.
-------------------------

Sőt, egy részük még neadjisten nemi életet is él. Mégsem következik belőle, emiatt hogy bárhol bárkivel kellene.

Tudod: önkéntes szándék<>kényszerítés.

Irkutszk 2011.03.08. 20:23:23

@ismeretlen állapot: Nevelés kérdése, hogy hol érzed magad feszélyezve, és hol nem. És nem lenne-e cél, hogy az ember az orvos előtt ne érezze magát feszélyezve? Mint ahogy a lánykák sem érzik magukat feszélyezve egymás között, mikor tornaórára átöltöznek (mert így nevelte őket az iskola).

ismeretlen állapot 2011.03.08. 20:34:43

@Irkutszk: Értem. Nevelés kérdése. Javaslom a következő szituációt. A bankban legközelebb kérd meg az ügyintézőt, hogy ötösével ülhessétek körbe, és ő a többiek előtt mondja el neked, miért van gond a hiteleddel, mit nem fizettél be, stb.

Nem gond ugye, hiszen csak nevelés kérdése. Ugyanezt a fenti esetre fordítsd át fejben.

Irkutszk 2011.03.08. 20:41:17

@ismeretlen állapot: Többször leírták, különböző orvosok is a kommentek között, hogy megfigyelésről volt szó. Az anyuka sem írta, hogy bárkinek a problémáját a többiek orra előtt beszélte volna meg az orvos a beteggel. Miért kell feltételezésekbe bocsátkozni?

ismeretlen állapot 2011.03.08. 20:41:54

Én is kérdezhetek egyébként?
Ez az etikai kódex érvényes orvosra?
www.mok.hu/upload/mok/document/MOK_etikai_kodex.pdf?web_id=

ismeretlen állapot 2011.03.08. 20:44:09

@Irkutszk: Kedves Irkutszk!

Emberi méltóság. Ez az egy fogalom, ami körül forgunk. És egyre inkább zavar, hogy én magyarázgatok erről.

Irkutszk 2011.03.08. 20:46:03

@ismeretlen állapot: Remélem, nem tőlem kérdezed, mert én nem vagyok (nem is lehetek) orvosi kamarai tag :)

Irkutszk 2011.03.08. 20:51:49

@ismeretlen állapot: Tényleg nem értem, hol a probléma az emberi méltósággal, ha ugyanúgy kell viselkedni, mint tornaóra előtt az öltözőben? Én a posztból annyit olvasok ki, hogy ötösével kellett az orvoshoz menni, ergó ötösével voltak az öltözőben. Még azt sem írja a poszt, hogy ötösével voltak-e bent az orvosnál!

Irkutszk 2011.03.08. 20:55:18

Furcsa mód én a következő posztban leírtakat sokkal kevésbé tartom elfogadhatónak, mint amit ebben a posztban panaszol az anyuka. Mégis, mily furcsa az élet, erre írnak sokkal több kommentet, mint arra a posztra.

Leroi 2011.03.08. 21:36:15

@ismeretlen állapot:
Jó, akkor még egyszer elmondanám, hogy felsőtestet ruha nélkül vizsgálunk.
Sztetoszkóppal a meztelen felsőtestet hallgatjuk meg.
Budapesten is, Vlagyivosztokban is és Canberrában is.
Nemtől függetlenül.
Itt MOK-etikai kódexszel példálózni tök fölösleges és (nem utolsósorban) provokatív dolog.

Leroi 2011.03.08. 21:50:11

Vegyünk csak egy egyszerű példát:
egy fejlettebb mammájú lány szívcsúcslökését megvizsgálni nem is egyszerű dolog.
Hogyan is tanultuk? V. bordaköz, a medioclavicularis vonaltól két harántujjnyira balra.
Melltartóban mit hallunk? (persze, a melltartókosártól, sportmelltartótól, cicifixtől stb. függően) Esetleg két, a vászonrétegen keresztül letompított hangot, amihez egy kis szerencsével hozzáhallhatjuk az esetleges surlódást is, amit a vászon okoz. Belgyógyász legyen a talpán, aki ebből helyes hallgatózási leletet le tud szűrni.
És hol van még a többi három fő hallgatózási pont, amelyek közül kettő a kosarakat összekötő pántra esik...Csak hogy érzékeltessem, hogy mennyire faramuci helyzet...ha nem lenne túl sarkított a példa, akkor ahhoz hasonlítanám, mint ha a manuális vaginális vizsgálathoz valaki nem venné le a bugyiját...
Felelősségteljes leletezésről van szó, olyan vizsgálatról, amelyért az illető orvos FELEL valakik előtt.
Ha téveszt, nem a hülye anyuka jön tartani a hátát helyette, hanem ő lesz pellengérre állítva.

adamantium 2011.03.08. 21:53:30

@Leroi: asszem a MOK tagság nem is kötelező, és amíg Éger Pista a főnök be se lépnék. egyébként meg fölösleges vele vitatkozni, pont a lényeget nem érti, az ilyen embereket látjuk 4. fokú penis vagy végbélrákkal. illetve az ilyen nők kerülnek 4. fokú exulcerált mellrákkal, méhszáj fekélyt okozó méhprolapsussal meg hasonlókkal kórházba mert szégyenlik a testüket. hadd tegyék, ők meghalnak mi meg rájuk költünk pár tíz milliót azelőtt.
én láttam olyan mellrákot, hogy a fekély alapján látható volt egy borda, illetve hívott egyszer a nővér, hogy ő bizony nem tudja a nénit megkatéterezni mert egy akkora daganat van ott a lába közt. hmmm mondom megnézem, hát a hüvelyéből lógott ki a méhe, visszanyomtuk majd megkatéterezte a nővérke. és ez magyarországon, a nagy prűdség birodalmában, nem afrikában történt. ha időben ment volna orvoshoz, meg is maradna az ilyen, de hát szégyelljük magunkat

Leroi 2011.03.08. 21:58:51

@adamantium:
Szomorú dolgok ezek...az a probléma, hogy a prűdséget rossz időben és rossz helyen helytelenül vetik be egyesek...
Láttam olyan integetős csajszit a főút mellől, akin a szlovák kamionos bűze még rajta volt, de a derekát csak ruhán keresztül lett volna hajlandó megvizsgáltatni ("becsípődött" neki, gondolom, "munka" közben)...

adamantium 2011.03.08. 22:14:50

@Leroi: még egyetemre jártam amikor behoztak traumára egy szerencsétlenül járt displáziás csípőjű hölgyet aki akció közben annyira felhúzta a combjait, hogy subluxálódott a csípőízülete. el kellett altatni másképp nem akart a helyére menni

Leroi 2011.03.08. 22:19:02

@adamantium:
Ez durva lehetett, ennél már csak az borzasztóbb, ha penis captivus miatt
a teljes párt hozzák be és a férfi gangraenásodófélben lévő büszkeségééért kell megküzdeni...

buncow 2011.03.08. 22:58:53

@Leroi: Olyan csodás lenne a világ, hogyha az ember képes lenne értelmezni néhány egyszerű tőmondatot.. Olvasd el még egyszer mit írtam, ennek a vizsgálatnak semmi köze nem volt karfiolszerű dagadt fütykösödhöz, vagy gennyedző, hüvelygombás muffokhoz, esetleg folyós, fertőzött mellbimbókhoz.... ez egy egyszerű iskolaorvosi vizsgálat volt, és mint mondtam, én senkitől nem hallottam még, hogy így vizsgálták volna az iskolaorvosnál, engem se vizsgáltak így soha, ez valami egészen új módszer lehet... De majd ha a lányodat 14 évesen pucérra vetkőzteti magasságméréshez egy vén fasz, mondván, hogy ő orvos, légyszíves akkor se pampogj.. Sokan elfelejtik, hogy az orvos is ember, és valami isteni magasságokba emelik őket.. az is egy szakma, aminél a páciens sokkal jobban ki van szolgáltatva, mint más szakmákban.. Ha valakit indokolatlanul pucérra vetkőztetnek, az mindig gyanús, és hiába jön a sok álszent kioktatás, hogy "biztos kurva nagy szakértők vagyunk", mint mondtam, se hugom iskolájában, se nálam középiskolában, vagy egyetemen, vagy általános iskolában nem volt ilyen jellegű, megalázó vizsgálat. Egy egszerű vérvételből, pisából, stb, már nagyon sok mindent meg lehet állapítani, nem kell ahhoz a tizenéves pöcsöd vagy csöcsöd mutogatni egy vén perverz fasznak, aki orvosnak adja ki magát. De már mondtam, ha ti ennyire szeretitek a nemiszerveteket mutogatni - mondjuk - vérnyomásmérés közben, akkor az a ti dolgotok, valaki nem szereti.. ennyi.

buncow 2011.03.08. 23:02:53

@buncow: mégegyzserűbben, hogyha a fogorvosnál a farkadat méregetik, az legalább olyan furcsa, mintha az urológusnál a fogadat vizslatnák... szóval ne keverjétek már ide a nőgyógyászokat, tüdőszűrőket, meg urológusokat légyszives..

buncow 2011.03.08. 23:10:07

@Hatodéves: Gondolom orvostanonc lehetsz, ezért véded őket ennyire... nem azt mondom, hogy minden orvos perverz állat, viszont ha valaki kezében ott a hatalom, hogy pucérra vetkőztessen embereket - főleg ha fiatal lányokról, srácokról van szó - akkor érdemes megvizsgálni, hogy okkal vetkőzteti-e le az embereket vagy csak a hecc kedvéért. Attól, mert valaki orvos, még nem szívesen állok előtte egy szál faszban, ha nem muszáj.. persze ha a farkammal volt probléma és azért mentem hozzá, akkor semmi probléma. Az orvosok sem szentek, százból, vagy ezerből elég ha egy zakkant/perverz, és máris megvan a probléma. Nekem továbbra is hihetetlen, hogy egy orvos hazamegy szexel a feleségével, arra feláll neki, de ha egy tinipunciban kell matatni, akkor mindenki azt mondja, hogy "ugyan, ezerszer látott már olyat". Sztem igen is beindulnak a hormonok nála is, csak valaki tudja kontrollálni, valaki pedig nem. Szerencsére az utóbbiból van jóval kevesebb..

Leroi 2011.03.08. 23:29:39

@buncow:
Nomen est omen, bunkó úr...

Leroi 2011.03.08. 23:46:05

Az a probléma, hogy az ilyen inasiskolás suttyók is szót kapnak errefelé, ahol, a béka feneke alatti "tudásukat" fitogtatva szájalnak le mindenkit...
Erre mondják, hogy olcsó játék = hülyegyerek, kapott ő is egy billentyűzetet a kezébe, hát veri.
Ha egyebet nem, hát azt.

zsalesz 2011.03.09. 06:19:34

Micsoda sokk ez egy 14-15 éves gyereknek. Tesiórájuk nincs? Utána nem szoktak zuhanyozni? Vagy ha igen, akkor bugyiban és melltartóban? :)

Egy levetkőztetett 14-15 éves gyerek testi fejlődéséről akkor is sokmindent le lehet szűrni, ha hozzá sem érsz.

Dr.laikus PhD 2011.03.09. 07:43:43

@buncow:

Nagy marhaságot beszélsz, ráadásul vállalhatatlan stílusban.

Az lehet, hogy neked minden szép kislány láttán megmozdul aminek egy idő után akaratlagosnak kell lenni?!

Hagymázas sérült nők és férfiak!
Mit képzeltek Ti?
Orvos azért kap diplomát, hogy ezerszámra erektáljon, fejlett, vagy fejletlen gyereklányok látványán?

A BETEGES EZ A GONDOLAT!!!

Vizsgálni meztelen felső testtel KELL, ha tüdőt, vagy szívet hallgat az orvos, néz ferde gerincet!

Mai korunk legdurvább tünete a fiatalok kábítószer fogyasztása.
Tudod Te hová is szúrhatnak a kölkök pl. hogy a szülő ne vegye észre? (csak egy lehetősés, ritka, de létező)
Ráadásul a velünk született tabuk miatt (ami az orvosokra is érvényes), nagylánnyá serdült gyermekünk nem szívesen látjuk meztelen - ez csak egy példa, hogy az idegen, gyakorlott szem mit tud még észere venni.

Szóval hagymázas, beteges gondolataiddal pszichológushoz kéne menni, a többit megnézni a neten, mit és hogyan kell, vagy olvass miklos.rabait.
A sok hozzászólás közé jó párszor beékelte mit és miért úgy kell, ahogy kell.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.09. 08:36:25

@buncow:
Azt mondod, az orvosi munka csak egy szakma a sok közül. Így van. És ha ezt így látod, akkor azt is tudod, hogy egy szakmának vannak szabályai. Ezt pedig tartsd tiszteletben. Vagyis vesd le a ruhád, ha az orvos erre kér a te érdekedben!

Azt mondod indokolatlan volt 14-15 éves gyerekeket meztelenre vetkőztetni. Tévedsz. Ugyanis, ha hallottál már olyasmiről, hogy nemi érés, akkor azt is tudod, hogy normálisan ebben a korban indul. A nemi érés patológiás esetben indulhat korán, ami ennek megfelelően fiatal gyerekkorban ki is derül, illetve indulhat késve, vagy teljesen el is maradhat. A vizsgálat ezt a késői indulást volt hivatott kiszűrni. És ez lányok esetén az emlő, míg fiúk esetén a pénisz és here méretén látszik. Pont.

Ezek után 2 dolgot tehetsz! Vagy elfogadod, amit írtam, vagy továbbra is hadoválhatsz össze meg vissza mindenféle perverz orvosokról. Ez utóbbinak viszont nincs sok értelme.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.09. 09:08:53

@SAM2:
"de nem hiszem hogy nagy kamaszoknál szükség lenne arra,hogy valaki azért nézegessen az alsóneműbe hogy az orvos szerint fejlett-e az illető,elég nagy e a szerszám,vagy elég szőrös-e."

Eleve ott tévedsz, hogy azt írod: nagy kamaszok. 14 éves korban még csak indul a kamaszkor. Vagy nem indul. És, ha nem, akkor baj van. Erről szólt a vizsgálat. Ha nem indul, akkor nem lesz szőrös, kicsi marad a fütyi, és kicsi marad a here, ekkor pedig ki kell vizsgálni a dolgot. Remélem, ez érthető!

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.09. 09:35:01

@ismeretlen állapot:
Nem olvastam el az összes kommentedet, de ha az orvos vizsgálatának és a vetkőztetésnek a jogosságát és szükségességet kérdőjelezted meg, akkor abban nincs igazad. Az előző kommentekben szerepel, hogy miért.

Amúgy ha tökéletes világban élnék, akkor az emberi méltóság kérdésében teljesen igazad lenne! Nem 5 gyermeknek kellett volna egyszerre bent lennie az orvosnál. Ezt 690 kommenttel ezelőtt le is írtam.
De nem élünk tökéletes világban. És ezért nem az orvos a felelős. Hanem a rendszer. És ez mind pénzkérdés. Gondold végig, és belátod, hogy így van!

Éppen ezért jelenlegi nem tökéletes világunkban 2 dolgot tehetsz.
1. Visszaveszel az igényeidből, így azoknak a rendszer majd meg tud felelni, és ebben a pillanatban nem erőszaknak élnéd meg a saját érdekedben történő orvosi vizsgálatot.
2. Megváltoztatod a rendszert.
Sok sikert valamelyikhez!

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.09. 11:15:58

@buncow: még egyszerűbben: hülye vagy.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.09. 11:30:14

@miklos.rabai: Arról is ejtsünk szót, hogy ezek a kamaszok otthon már a szüleik előtt nem vetkőznek, egyedül fürdenek, szégyenérzetük kiteljesedik, a testük folyamatos változásban van, és ha jó viszonyban vannak a szüleikkel, akkor sem biztos, hogy megbeszélik a problémáikat. Ilyenkor jó szolgálatot tesz, ha valaki megnézi őket, hogy minden rendben van-e.

ismeretlen állapot 2011.03.09. 12:30:01

@miklos.rabai: Nem a vetkőztetés jogosságát kérdőjeleztem meg. Alapvetően, mint előbb írtam, a (néhány fős) orvosi ismerősi kör előtt teljes tisztelete. Elhivatott, gyakran eszköz- és forráshiányos környezetben működő emberek, és mégis csodát tesznek. Szerintem a nagy többség ilyen orvos. Azonban a jelek szerint van néhány kivétel, aki az gondolja, hogy 16 éves lányokat ötösével félmeztelenre vetkőztetve vizsgál, mert...csak.

Valamint megbocsáss, de van a fenti, átalad felsorolt opciókon kívül egy harmadik lehetőség. Ugyanis az orvoson számon kérhető a magatartás megszegése...
Nem csoda egyébként, hogy a félezernél több hozzászólás között nem láttam olyat, hogy márpedig ez így jó, ötösével 16 éves lányokat egymás előtt vizsgálni egyezik az etikai elvárásokkal.
Vajon miért? Lehet, hogy mindenki érzi azért, hogy ez nem fair? Hmm?

ismeretlen állapot 2011.03.09. 12:34:30

@Leroi: Jó, akkor még egyszer elmondanám, hogy felsőtestet ruha nélkül vizsgálunk.
Sztetoszkóppal a meztelen felsőtestet hallgatjuk meg.
Budapesten is, Vlagyivosztokban is és Canberrában is.
Nemtől függetlenül.
Itt MOK-etikai kódexszel példálózni tök fölösleges és (nem utolsósorban) provokatív dolog.
.................................

Ezerszer is elmondhatod, akkor is az a válaszom, mint először: ki mondta, hogy nem jó így?
Nekem végig az ötösével, egymás előtti félmeztelen vizsgálattal van a bajom.

Az is helyes és etikus?

Mágia 2011.03.09. 12:48:02

@ismeretlen állapot:

Örülj neki, hogy EGYÁLTALÁN támogatja még a TB ebben az országban a gyerekek ingyenes szűrővizsgálatát.

Ha a hozzád hasonlók, bár pontosan tudják a kérdés financiális, tárgyi eszközöket és eü létesítményeket érintő vonzatát, még sokáig pattognak, akkor ez se nem lesz majd.

Aki meg tudja fizetni és szükségét érzi, az megy a magánkórházba, aki meg nem, az megy a dögkútba.

Tényleg nem látod be, hogy ez egy kva szegény ország?

Hát akkor csak hajrá... kellemes ámokfutást...

ismeretlen állapot 2011.03.09. 13:00:41

@Máгia: Bár messze vezetne ezt elemezni, Mária, de nem ingyenes a szűrővizsgálat. Az én és a mások TB-járuléka állja ugyanis, ami meg ebbe nem fér bele, azt az adóforintjainkból rakják bele. Nincs ingyen ebéd.

Az bánt, hogy elbeszélünk egymás mellett. Azt várnám, hogy azt mondjátok: a 16 éves lány is ember, joga van eldönteni, akar-e a többiek előtt félmeztelenül állni, akarja-e, hogy az orvosi vizsgálat közben más is bent legyen az osztálytársai közül.
A legtöbb orvosnak ez egyértelmű. Akinek nem, annak ezt a törvény elmagyarázza.

Egyébiránt, csak kíváncsiság kedvéért: milyenek a hozzám hasonlók? :)

Mágia 2011.03.09. 13:12:44

@ismeretlen állapot:

Attól tartok, hogy ezen a blogon most már senki nem akarja veled folytatni ezt az értelmetlen szócsatát.

Ha az adott önkormányzat csak azt tudja biztosítani, hogy ötösével menjenek be a lányok a vizsgálatra, mert sem jobb körülmények nincsenek, sem több munkaóráját nem tudja fizetni az orvosnak, akkor szerinted mi a jobb?

1. Belátják az érintettek, hogy ennyi pénzből csak erre telik, és örülnek, hogy ez is van?

2. Verik a seggüket a földhöz, mert képtelenek felfogni, hogy ennyi pénzből csak erre futja?

Azt hiszem, te az utóbbiak közé tartozol.

ismeretlen állapot 2011.03.09. 13:34:38

@Máгia: Nincs ezzel semmi baj, csak mondjuk egy jogi eljárásban elfogadod érvként a számodra kedvezőtlen döntésben, hogy a bíróságok eszköz- és forráshiányosak, ezért nem tudtak minden részletre rendesen odafigyelni?
Megértő vagy, ugye?

Egyébként valószínűleg tényleg én jöttem a holdról, az emberi méltósággal, meg a jogokkal, meg az egyéb szürreális gondolataimmal. :)

Irkutszk 2011.03.09. 18:23:57

@buncow: Csak úgy mellékesen közlöm, hogy miklos.rabai végzett orvos, feltételezésem szerint PhD-val a háta mögött, nagy - részben már valóra vált - reményekkel az orra előtt.

Mágia 2011.03.09. 18:55:16

@Irkutszk:

Szerintem nem kellene mindenre reagálni...

ismeretlen állapot 2011.03.09. 19:25:06

Nos, egy kicsit meghökkenve látom a vita elfajulását. Tényleg nem lehet megegyezni abban, hogy a fenti esetet jól kezelte-e az iskolaorvos?

alibaszna de bamba (törölt) 2011.03.10. 17:03:06

@ismeretlen állapot: Az iskolaorvos a szakma szabálya szerint járt el!!!
A hülye feljelentgetős dilinyós anyukákat és szűkebb környezetét családterápián a pszihiáternek kellene kezelni,mint ahogy az ide böfögő unatkozó orvos ellenes és minden ellenes okostojásokat.

Leroi 2011.03.10. 18:22:40

@alibaszna de bamba:
Jó ez a nicknév...
Emlékszem, az Így irtok ti-ben idéz Karinthy egy régi arab igét (La illah il Allah, u Muhammad rasul Allah) kb. így:
"Elillan Ella, Mohamed utána illan"...:)

SAM2 2011.03.10. 20:36:20

Nálunk tesin max. alsóneműben,nem meztelenül láttuk egymást,valakit még abba sem,mert eleve pólót nem vette át,nem kellett egyen pólót hordani,csak az volt a kikötés suliba,hogy fehér legyen a torna felső.

Meg a zuhanyzó dolog,valahol még most sincs zuhanyzó az öltözőbe,vagy olyan koszos,leélt,hogy tudod ki állna be oda,hogy összeszedj valamit.

Meg nem szeretnek más előtt meztelenkedni a diákok,ebben a korban vagy egy két idióta,aki a másikat lesik,kicikizi,ha az valamiben eltér a többitől,fejlettebb,vagy fejlettlenebb,esetleg túlsúlyos,lányoknál ha stiás a bőre,vagy sok anyajegye van.Ha eltérsz a többitől,akkor amiben eltérsz nem teszed szemügyre,mertmegnéznek,kicikiznek.De akinek nincs semmi gondja magával ott sem divat.

A diákok tesin alsóneműben láttják csak egymást,valakit még abban sem.Nem meztelenül!!!!!

De nem arról beszéltem,hogy szív meghallgatásakor ne vegye le a felsőjét,hanem arra céloztam,hogy hol van a diszkréció,az emberi méltósághoz való jog.

Az orvos csak egyszerre egy embert tud megvizsgálni,innentől kezdve nem hiszem hogy meztelenül más előtt kellene vizsgálagatni bárkit is,amikor valaki ott áll szinte egy száll semmibe,nem vizsgálgassák azt más társa előtt.

Egy látás,hallás vizsgálathoz,magassághoz,súly,vérnyomáshoz meg nem kell bugyira vetkőzni,vagy amit itt írt az anyuka be hogy a fiúknak tök pucéron kellett lennie,és meg sem vizsgálata a nemiszervet,szóval fölöslegesen nem hiszem,hogy így kellene pucéron vizsgálni a hallást.Mért is?Mi indokolja a levetkőzést a halláshoz,látáshoz?Mért kell ehhez levetkőzni?Kérlek aki tud erre válaszoljon!

Az orvosnak arra is törekednie kell hogy a betege szeméremem érzete nem sérüljön és elvileg annyira kell levetkőzni,amit az akkor épp adott vizsgálat megkíván!
Látás,hallás,súly mit kíván meg?Vetkőzést tuti nem!

OLYAN IÍPUSÚ EMBER VAGYOK,,hogy ha valami nekem rossz élmény volt és másképp is meglehetet volna orvosi vizsgálat terén oldani,nem azt mondom,hogy szar rá gondolni de én túl éltem,akkor más is túl tudja na és...,hanem azért mert nekem rossz volt másnak ne legyen az,ha van más megoldás.

A sima rutin vizsgálatokkal nincs gondom,de ott is kell a kellő diszkréció.De intim terülteket érintőnél,azért kellene szülői nyilatkozatt,a felnőtteknek sem mindegy ki és hogyan vizsgálja,a diáknál mért lenne az.Negatív tapasztalattal sem fog később orvoshoz menni,sőt kerülni fogja.
_________________________________________
1.Egy korábbi témához amikor munkaköröket hozott fel valaki.

Dolgoztam gyárban forrasztottam(elektornikai szerelő voltam,vagyok még) és nem kellett sehol sem letusolni,olyan hogy kell nincs,a lehetőség van megadva,hogy aki le akar tusolni az tudjon.Na nem tusolt senki sem,mert csak a kezed lett koszos,azt meg jól lemostad és otthon nyugott környezetben,a kellő intimitásban tudtad jól kiáztatni magad.Van festő és húsiparban dolgozó barátom is,ott sincs olyan,hogy kell,aki akar tusol,aki nem az nem.A többség nem tusol inkább otthon,vagy csak ha nagyon koszos,büdös lesz és a komfort érzete megkívánja.

2. A munkahelyi átöltözés támához:

Senki nem vetkőzgetett gyárban meztelenre,valaki eleve a munkás polójába szokott átjönni,ha a közelbe lakik, hiszen több van belőle és sokszor kényelmesebb.Szóval aki akar átöltözik,aki nem az nem.

De a tusoló is úgy van nálunk,hogy az öltözőn belül van 3 moszdó és 1 WC ajtóval elkülönítve,szóval külön álló rész és a mozsdóbólmég nyilik egy kis helyéség,ahol vannak a tuslók.Szóval ha valaki tusolni akarnak akkor se futnánk vele össze,ha csak te se mész el zuhanyozni.

De a zuhanyzás az válaszható lehetőség.Akár hol,akár milyen környezetbe,higéniába én sem tusolgatok.

De nem hiszem _6.ÉVES ORVOSTANHALLGATÓ____________________--,hogy hű de sok szifiliszes lenne a diákok között,ennyierőből akkor a munkahelyeken is az éves vizsgálatokon mindnkit meztelenre lehetne vetkőztetni és úgy olvastatni,meg hallást vizsgálni.

Az orvosok többségével nincs bajom,de én sem vetkőznék le meztelenre és én sem engedtem volna diákként,hogy alsóneműmben kutakodjon valaki.Lányoknál is hallottam pár helyen olyat hogy egy vadidegen orvost oda hínak és mellet akar nyomkodni lányoknál,utána meg elvárnák hogy meztelenül feküdjön fel az ágyra hogy kívülről a nemiszervüket nézegesse.Bocs de nem hiszem normális eljárás lenne,hogy MEZTELENÜL TERPESSZÉL BE egy iskola orvos előtt.!

Ha elmész nőgyógyszhoz,urolóógushoz ott is csak az VIZSGÁLANDÓ TESTRÉSZT kell szabaddá tenni,ha nőgyógyász meg akarja a mellet is nézni,akkor is megvárja,hogy felöltöz alul,nem PUCÉRON és nem MÁS MUNKATÁTS előtt vizsgál.

Én sem hagytam volna hogy meztelenül viszgálagassanak,az iskola orvos nem nőgyógyász vagy urológus,ha valaki azt akarja megvizsgálják a nemiszervét majd elmegy oda.

SAM2 2011.03.10. 20:47:39

Még valamit sok helyen van pénz hiány én csupa olyan sulib jártam,nem volt külön rendelő,vizsgáló kialakítva,öltözővel.

DE,ilyenkor két termet kijelöltek erre a célra,egy vizsgálót és egy öltözőt és polóba és nadrágba lehetet bemenni és ott is csak a kellő mértékig levetkőzni,de bennt a vizsgálóban,nem egymás előtt és csak egy ember ment be az orvoshoz egyszerre.

Mondom minden megoldható,ha akarják,ne magyarázzunk fére,pénz,meg idő hiánnyal,régen is volt mindkettő mégis aki akarta meg tudta oldani.

De az orvosoknak is vannak elképzeléseik,főleg akik gyerekorvosnak mennk,azok írták,hogy csak akkor szabad intim területet érintő vizsgálatot végezni,ha meg van a megfelelő intimitás és nagy kamaszoknál ha a gyerek,fiatal korű beleegyezik,nem úgymond kényszer hatására cselekszik.

SAM2 2011.03.11. 19:11:37

Fölösleges a vita szerintem,az orvos nem volt korrekt és itt én most nem a lányokról beszélek.Mint már írtam,csak egy diákot tud egyszere megvizsgálni,tehát nem kell oda 5 ember.Meztelenül senkit nem szabad vizsgálgatni,az nagyon sértő.A súlyt és magasságod akár a vizsgálatok megkezdése előtt is gyorsan el lehetne végezni viszonylag felöltözve.

Azt nekem senki ne mondja hogy normális eljárás lenne,hogy a fiúk tök meztelenül voltak,holott semmi féle olyan jellegű vizsgálat nem volt ami indokolta volna.Ez igen is nagyon megalázó.

De már rég lépnie kellett volna a szülőknek,azoknak a tanároknak akik tényleg lelkiismeretesek a diákaik felé,akiket érdeki a diák érzése is,ez vonatkozik az orvosokra is.Már rég az ombucmanhoz kellett volna fordulni,hogy valamiféle változás történjen.

Ha ezek a srácok most negatív tapasztalatokat szereznek és lealázzák őket,később amikor szükségük lenne hogy orvoshoz menjenek nem fognak elmenni,vagy mikor már nagy a baj és nincs más választásuk.

Itt felvilágosítás kellene arról minek mi a lényege,hogyan csinálnák,nem kötelező,de ajánlott,választható és tolerancia a diák felé,sima rutin vizsgálatok után,felajánlani hogy van erre is lehetőség,diszkréten,elmagyarázva mi is lesz,ha vállalja,csak azt a ruha darabot levetetve ami szükséges hozzá.De nem úgy ahogy most csinálják,hogy durr bele,vetkőzz le teljesen,mutasd.

Szem és hallás vizsgálathoz,mert ilyenről is sokat hallottam meg komolyan nem kell vetkőzni.

SAM2 2011.03.11. 19:27:26

@miklos.rabai:

Miklós,de ilyen vizsgálatot lehetet olvasni hogy 16-18 éveseknél is valaki csináltatot,pucéron vizsgált,az már hol kiskamasz.De egy 14 éves sem az,orvosilag úgy határozták meg,hogy 16 éves korig kell eliveleg a nemi jellegeknek megjeleni,lányoknál a mensinek is ha nincs akkor orvoshoz kell fordulni.De egy 14 éves már nem kiskamasz.Nálunka 14 éves lányok,már polóban látni mellesek,magassak,ja és divat eleve fiúknál is a fanszőr borotválása.Meg fiúknál is látni,még alsóneműben is hogy fejlett vagy sem,már a magasság is erről árulkodik.

De semmire hivatkozva nem szabad megalázni őket.Én sem vetkőznék le egy iskola orvos előtt sem pucérra.Ez nem etikus,ez sértő.Lehet kérdezgetni is akár.

Hol kicsi már egy 14-15 éves nálunk a fiúk is mind 170 cm fölött járnak ennyi idősen,és hát van akinek eleve kicsi a pénisze,nem mindenkinek lesz nagy,ahogy a lányok melle sem.

Ezt így akkor sem szabadna.Mért szerinted most ha lealázzák őket,akkor majd elfog menni orvoshoz,majd akkor talán,ha már nagy lesz a baj.Ezt így nem lehet.

Ezt úgy lehetne megoldani,hogy legyen meg a rutin vizsgálat,ami után fel lehet öltözni és igénybe lehet venni,tehát válaszható lenne maga ez a vizsgálat,hisz ahoz hogy megnézzék akár egy fiú,lány nemiszevét,az sem indokolja a meztelenséget.De ezt csak akkor szabad,ha nincs más társuk bennt és a diák hozzájárul,a szülőjével együtt.Azért akárkinek én sem mutatnám meg.Ez így nem működik,akármire is hivatkozzunk.

De én nem is a melltartó levételes sztorin akadtam fenn,hanem mi az hogy meztelenül vizsgálják meg a fiúkat,amikor itt semmiféle pénisz vizsgálatról nincs szó.A hallás,látás magasság,súly,vérnyomás,szív.lúdtalap,gerinc és még sorolhatnám,ahhoz nem kell senkinek sem meztelenek lennie.

Te lehet kitennéd ennek a gyereked,nem számít ő mit érez,ő hogy éli meg,mit vált ki belőle,mert egymás között az interneten meg más helyek dumálják ki és nem fogja elfelejteni,lehet nem lesz előtte a doki arca,de a rossz emlék,szájíz az meglesz.Én is úgyan úgy emlékszem hogy mikor nem voltak velelem korrektek

Nekem számítana a srácom érzése,ahogy az egészsége is,de ezt a módszert nem támogatom.Nem mondom soha senkivel nem nézetném meg,mert jaj szégyenlős,de megválasztanám kivel és nem tenném ki állandó procedurának.Valami arany középút kell.Mért neked tök mindegy ki nyúl és hogyan a gyerekedhez?Teszi ezt mások előtt? stb.:

SAM2 2011.03.11. 19:35:44

@Leroi:

Szóval a diákok max. alsóneműben látják egymást nem meztelenül,ahogy nálunk a munkahelyen sem ez a bevett szokás,sőt ott még alsóban sem nagyon látsz mást.

Itt a diákokat félmeztelenül akarták vizsgálgatni,normális ember nem engedi hogy más előtt tapogassák nyomkodják ne tán intim részeit,a lányoknál a mell is az.

Alsóneműben látják egymást,strand kabin nincs,az a strandon van,de ott is a lányok sokszor jobban figyelnek más ne lássa meg őket,valahol lepukkant a suli egyébként és olyan hogy zuhanyzó nincs is,vagy leélt és koszos.Nem az a megszokott dolog,hogy iskolába zuhanyoznának egymás előtt,eleve nem is higénikus,mert sok helyen olyan koszos,hogy még valamit elkapsz,vagy van 1-2 zuhanyzó van ,és összesen átöltözésre van 10 perc,na 10 lány hogyan végezne ennyi idő alatt?Sehogy.

De volt olyan ismerősőm,ahol tesin nem volt egyen poló,csak fehér legyen az volt a kikötés és valaki nem is vette a többiek előtt át,mert inkább már az volt a pulcsija alatt,hogy ne kelljen átöltözni mert striás volt a bőre,meg duci volt.De fiúról is hallottam már,hogy kövér mellei vannak és inkább nem ötlözik át,vagy olyan vézna és azért nem.

SAM2 2011.03.11. 19:43:29

@miklos.rabai:

Miklós,van gyereked egyébként?

14 éves kor.Na sok lány 11 évesen már menstuál,van nuni szőre,meg cici akár már 8-9 évesen nőhet,látni polóban is,14 évesen viszont már nagy lány,mell és minden van,de a mensi ott is 16 éves korig kell hogy megjöjjön.Fiúknál meg 12-12,5 éves korban ha magas,normál fejlettségű egy fiú már van szőre,de a 13 éveseknek ha nem törpike akkor már van.De írtam ám hogy a divat a szőrtelenítés.És orvosok is írták,hogy ennyi idősen tök eltérő fejlettségűek lehetnek a diákok ebbena korban.

De a serdülés már jóval korábban egy normál fejlettségű,magasságú gyereknél beindul.

De én középiskolásokról beszéltem.Ha meg valaki kis adottságot örökölt genetikailag akkor nincs mit tenni.úgyan úgy ha valaki kisnövésű akkor mert az ősők is azok,akkor sem tudsz mit tenni.Én ilyesmikre gondolok

De az nem igaz,hogy minden a pénz hiány miatt van,meg a rendszer.Az orvosi hozzáállás a lényeg.

Írtam már tök pénzhiányos suliba jártam és mégis meg oldották,és sok ismerősőm van,ahol szintén nincs vizsgáló helység és ott is meg tudták oldani.A tanár és az igazgató is mindig azon volt,de ilyen intim vizsgálatok sose voltak,meg még alsóneműre sem kellett vetkőzni.Rendesen gatya,polóba bemenni,ott levennia felsőt,vagy felhúzni,lúdtalphoz meg cipó,zokni le,ennyi.

tódór piroska 2011.03.11. 19:56:14

@SAM2: jól elvitatkozgatsz magaddal

Hatodéves 2011.03.12. 12:42:52

@SAM2:
Figyelj, én nem mondtam, hogy ötösével és meztelenül, csoportban kell megvizsgálni az embereket. Többször le is írtam, hogy ha lehet másképp megoldani, akkor úgy kellene.

Azt állítottuk, hogy a hallgatózáshoz le kell vetetni a melltartót, illetve említettem, hogy lehet ok arra, hogy meztelenül vizsgálta az embereket az orvos.

A szifilisz meg egyre gyakoribb (pl. nyáron, amikor a gyerekklinikán voltam, konkrétan azért halasztották el egy, más okból, tervezett műtétet, mert a 13-14 éves gyerekről kiderült, hogy szifiliszes.

De a szifiliszen kívül még mondtam egy pár másik példát, másrészt elég kényes kérdés, hogy mit jelent a nem gyakori és milyen mértékű gyakoriság milyen vizsgálatot követel meg. Sok minden nem gyakori az átlagember szemével, de ha odamész egy, az adott betegséget kezelő centrumba, akkor rögtön kiderül, hogy elég sokan is tudnak lenni nem gyakori betegekből, akiket mind diagnosztizálni kellett valakinek, hogy legyen esélyük meggyógyulni.

Amúgy meg azt, hogy nem vizsgálták meg őket, csak megnézték, azt arra alapozzuk, hogy a posztoló lányának azt mondta egy másik lány, hogy rájuk sem néztek, csak meghallgatták a tüdejüket... Na mindegy.

Nem szeretnék vitatkozni, mert egyáltalán nem pártolom az ilyen csoportos vizsgálást, de ilyet nem is állítottam.

Viszont a nevem itt Hatodéves, ha valaki hivatkozik rám, legyen szíves ezt használni és nem félméteres vonalakat.

SAM2 2011.03.12. 20:03:43

@Hatodéves:

De én itt nem a kislányok melltartójánál akadtam le,az ez felesleges vita,és azért is mert én sok orvosnál forultam meg,szóval volt inkább úgy fogalmazok jó pár helyettesítő orvos a környékünkön,és van aki nálunk is melltartóba vizsgál,vagy csak a felső felhúzást kérte kicsit,na aki ezt a módszert szokta meg,az meglepődhet,a másik meg leveteti a felsőt,most új dokink van,az meg fekve hallgat,ami furcsa volt,szóval sok féle szokás van.De a többség leveteti ezzel nincs is gondom.De nem kellett volan ebből akkora nagy problámát csinálni,megtudta volan úgy is vizsgálni.Ezt túl komplikálták,ezen nem kellett volna vitázniuk.

De meztelenül diákoknál vizsgálatra nincs ok iskolán belül,szerintem semmi féle sem.

Elhiszem,hogy ha valaki nem figyel,ügyel és korán kezdi a nemiéletet akkor szifiliszes lehet,de ez iskolában elég ritka eset,vagy baktériumot,gombát bárhol össze lehet szedni.De iskolákban nem ez a többség,ez nagyon ritka.Nem lehet senkit azért meztelenre vetkőztetni mert azzal jövünk,hogy ilyen,meg olyan baja lehet.Ez nem így működik.De azt probáld megérteni,hiába is akarsz te segíteni,nem lehet egyszerűen azt csinálni,hogy oda megy egy idegen orvos és azt mondja vegyél le mindent,állj ott ádám/éva kosztümben.Ez senkivel szemben sem ferr.

Elhiszem hogy benned még ott van hogy midenki egészséges legyen,de ez így nagyon nincs jól.Akarata ellenére nem lehet senkit megvizsgálni,főleg ha az intim részeket is érint.Egy ilyen vizsgálat életre szóló emlék tud maradni,főleg ha az elsőről van szó.

És nem a kislányról beszélek most,de meztelenül vizsgálgatni fiúkat,bárkit nagyon sértő.Felnőttként sem akárkinek mutatod meg a szerszámot stb.,ha ilyen gond van,vagy ellenőrzésre szeretnél menni oda mész akinek ez a szakterülete,nem fülészhez,munkahelyi orvoshoz úgyebár.
Ez olyan mintha munkahelyen is közölnék vetkőzz pucéra mert megvizsgál tudsz rendesen olvasni,jó a szemed.

De ha meg is vizsgálta volna fiúkat,ezt így nem szabad,én sem engedtem volna,vagy nagyon fiatalon lehet hogy nem mertem volna nemet mondani,de írtó megalázónak tartottam volna és megmarad volna a negatívum.

Nem vitázni akarok de próbáld nem csak egy lehendő orvosként nézni a dolgokat,hanem a diákok szemszögéből,vagy egy sima,civil szemszögéből.

Hidd el mindig van lehetőség hogy valamiféle diszkéció legyen,nálunk megoldották,de sajna én is tapasztaltam már hogy milyen tapintatlanok tudnak lenni néhol.Nálam is pont ezért volt,hogy nem mentem évekig orvoshoz,mert tartottam tőle,csak a kényszer vitt rá,munkahely váltás.

Annak örülök,hogy ebből kevésszer volt részem,inkább normális hozzáállású orovokkal találkoztam,akik az akaratukat nem erőszakolták ránk és adtak választási lehetőséget.De az azért felháborít,amilyen élményeket osztanak meg a gyerekek több oldalon is.Nálunk semmi nemi fejlettség,meztelenre vetkőztetés,sőt még alsóneműre sem volt sose.(ill. fiúknál lehet már írtam fel volt ajánlva hogy van ilyen vizsgálatra lehetőség,elmondták nem kötlező,kérdezgettek inkább,de azt is négyszemközt.Szóval teljes felvilágosítást,választáis lehetőséget kaptak és szülők is értesítve voltak róla.)

Évtizedekig nem volt erre szükség,akkor most mi ez a hülyeség,hogy nagykamasz akár 16-18 éveseknél akarják hogy lehúzzák az alsógatyát hogy ránézzen a doki,vagy asszisztense minden vizsgálat nélkül,és beírja fejett vagy sem,ahogy lányok is íráták már több helyen a melltartót azért kellett levenni,hogy ránézett csak a doki és beírta fejlett.Azét ez nem normális eljárás.

Nem veled van a bajom,de hiába sorolod fel a sok nemibajt,amik előfordulhatnak,de ezt akkor sem szabad,akkor felnőtteknél,ha munkahelyi orvos éves vizsgálatra megy ott is erre hivatkozva levetkőztethetnek bárkit pucérra.Ez így nincs jól.

A vonalért bocs az véletlen volt,nem tudom mit nyomtam le.

Most sorolhatjuk milyen nemibetegségek lehetnek,de ez nem csak gyerekeknél,akkor sem lehet senki ilyen kényes terület vizsgálatára kötelezni.

Pár nagylány olyanokat is leírt,hogy félmeztelenül kellett bemenniük és úgy volt az általam sokszor említett vérnyomás,magasság,látás,hallás stb vizsgálat és utána teljes körű vizsgálatra hivatkozva azt akart az orvos feküdjön fel az ágyra és vegye le ég a bugyiját is és terpeszen be,azért semmilyen normális helyen,iskolában nem kell meztelenül beterpeszteni nem de? A többség megtagadta,de már a szitút is elképzelni durva,ez elképesztő.És több lány is jelen volt.Csupa ilyen történeteket írnak le,vagy hogy még olyat is hogy több orvos is részt vett és ki-be járkáltak az ajtón így minden ajtó nyitáskor be lehetet látni.

Valami nagyon nincs jól itt.De te,aki orvosnak készülsz,ill. ti tudnátok változtatni hogy ne legyenek ilyenek.Hogy senkit akarata ellenére ne tudjanak kényelmetlen helyzetbe hozni,hogy visszatérjen a bizalom.Szóval ezen te,ti új,még friss orvosnak készülők,vagy már kezdő orvosok tudnátok változtatni.

Leroi 2011.03.12. 20:22:09

@SAM2: "Meztelenül senkit nem szabad vizsgálgatni,az nagyon sértő"

Katona voltál?:)

Leroi 2011.03.12. 20:24:08

@SAM2:
Amúgy erősen érdekfeszítő számodra ez a téma, ha ennyit beszélsz róla.
Tüdőt, szívet ruhán keresztül nem lehet vizsgálni.
Aki orvosira járt és tanították neki, az tudja.
Aki nem, azzal közöjük, hogy így van.

Dr.laikus PhD 2011.03.12. 20:29:29

@SAM2:

Szerintem fejezd ezt be.

Kicsit beteges amit csinálsz.
Nézz filmet és éld ki a fantáziád.

bakela 2011.03.12. 22:46:54

Qrva jó: majd nyolcadfélszáz hozzászólás ehhez az épületes poszthoz.
Ezt végigolvasni nem lehet, csak átfutni- de úgy látom itt mindenki pofázik, de egy sincs aki tudja, miről is van szó.
Az alapellátó orvosokra gyakorlatilag adminisztratív kényszerrel rá van lőcsölve az iskolaorvosság. /Ismered: "Te, sántawazze, van púpod?/ Mindezt a nagyszerű államkormányzattéébéémegnemtudomkiasasom bruttó /bruttówazze/ 40 /negyvenwazze/ HUF-ra értékeli per kopoltyú /nemzsebbewazze hanem a vállalkozás számlájára- tudodwazze ebből lejön a rezsi, az alkalmazott bére, adók stb. még a ziparűrési adóiswazze./ Ezért cserébe bizony a szőrös, kövér, büdöske, színes, stb. kis pitákat, és pöcsöket is végig kell csöcsörészni- mogyorózni. Sőt, jópárx, mint a vágóhídra hajtott barmokat, különféle gyógytaknyokkal végigoltani. Súlyosbító körülménynek meg mindig ott van 1-2 szupravezető pedagógus is, jajveszékelni.
Hát elárulom az itt acsarkodó helóta polgártársaimnak, hogy ilyen körülmények közt, akár ha Gisele Bündchen állna be a tornasorba, akkor sem lenne más gondolatom, mint „csak lássam már a kis ribi hátát kifelé menet az ajtóban.
Akinek kétségei vannak a szituáció egetverő szexuális töltéséről, az pl. próbáljon meg a fent említett hölgy pucér fotójára, egy kis kocka pálpusztai bal oldali orrjjukba hejjezése utánnn minimális erekciót produkálni. /már a hím emberszabású commendadorok/

Más: Nagy szeretettel gratulálok a m…kblognak, hogy kezd beérni a sz@rnak vetése.
„Partnerünk a statimpatika.hu” naccerü interpositioért./intercourse?/
Kíváncsiságom alig leplezhető, hogy minő ellenszolgáltatás jár ezé’. Miféle számlára, + ÁFA. Vagy netán /ááá,- az itt nem lehet!!/ zsebbe, mint baksis szimplex? mint a mocsok zorvosoknál?

Keoni 2011.03.13. 11:53:24

A kommentek nagyon jól rávilágítanak a problémákra.

A legtöbb orvos-ellen érvelő azzal példálózik, hogy őt sem így vizsgálták. Az nem fordult meg a fejében, hogy ez nagyon nagy baj?
Kérdésként felmerült, hogy felnőtteket miért nem így vizsgálnak. Ha valaki végigolvassa a kommenteket, világosan kitűnik, hogy miért..

Első nekifutásra talán nem a kórházi ágyak számát kéne egészségpolitikában ide-oda csoportosítani, hanem eloszlatni az emberek fejében a ködöt, csak ez nyílván nehezebb.

Leroi 2011.03.13. 12:28:58

@Keoni:
Igen, itt a kettős mérce tipikus esete.
Valami elképesztő szemforgatással támadják a munkáját végző orvost (akinek a felelősségteljes tevékenységéhez abszolút az égvilágon semmi közük, ő teszi a dolgát), ugyanakkor pedig, ha ők kerülnének olyan helyzetbe, hogy alapos vizsgálatra szorulnának, kézzel-lábbal tiltakoznának a hanyag és felszínes vizsgálat ellen.
A betegvizsgálat nem Lehár-operett, azt nem színpadiasan és álprűdséggel végezzük, hanem úgy, ahogy tanították, ahogy elő van írva a szakmánk szabályai szerint.
Ha nem így tesszük és orvosszakmai vétséget követünk el, a tudatlan szemforgató ál-erkölcscsőszök nem fognak bennünket megvédeni a törvény előtt, az már mindenestől a mi sarunk lesz.

Leroi 2011.03.13. 12:32:09

@Keoni:
A kórházi ágyak tekintetében ez a rezsim ott folytatja, ahol a szadesz elkezdte.
Egyik elég komolynak gondolt narancs-képviselővel beszélgettem anno és megkérdeztem, hogy a lajcsi&ágika álomkettős által lenyúlt ágyainkkal mi lesz a győzelmük esetén...
A válasza padlóra küldött: örülnek, hogy ezt az előző kormányzat már megtette, így nekik kevesebb dolguk lesz.
Erre mondom tisztelettel, hogy Made in Botswana...

Keoni 2011.03.13. 12:36:16

@Leroi: hogy ne ugorjunk távol a témától hirtelen, leírom még, ami az előzőből kimaradt: a kommentelők egy része nyílván nem tudja, de az ultrahang, röntgen, pet, mr, labordiagnosztika, lángspektrometria.... megjelenésével nem tűntek el a klasszikus orvosi kivizsgálás eszközei.
Ez pedig az orvos kezén, és szemén alapszik. Nyílván észrevehetné a kamasz is saját magán (korábban elhangzó érvek), ha elvégezte volna az orvosit, és tudná mit figyeljen.

Akiket pedig már sikerült meggyőzni a vetkőzés fontosságáról, csak máshogy képzelik el a rendszert, és van is építő jellegű, alacsony kölcségvetésű javaslatuk, azok kérem forduljanak a megfelelő fórumokhoz :)

almawad 2011.03.14. 13:23:54

en nem engedtem el a lanyomat az ilyen iskolai vizsgalatokra .kertem idopontot az orvostol es az en jelenletemben megvizsgalhatta -kesz .

teljesen targykent kezelik oket es nem erzo emberkent .bevett gyakorlat igy tomegesen levetkoztetni oket es varakoztatni .

a magyar szulok tobbsege birka es beletorodik .sajnos .

Leroi 2011.03.14. 14:13:52

@almawad:
He bemenne a gyermeked felöltözve az orvoshoz, ő vetne rá egy pillantást és beírná, hogy a vizsgálati lelete negatív, azt hogyan értékelnéd? Akkor érző emberként kezelné vagy elbagatellizálná a dolgot?
Mivel ártana jobban a gyermekednek? Az alapos vizsgálattal vagy a felületessel?

"A magyar szulok tobbsege birka."

Stimmt.

SAM2 2011.03.14. 17:22:32

@Leroi:

Már leírtam nem azon akadtam fennt,hogy le akarták vetetni a melltartót,azt többnyire mindenhol így csinálják,azzal nincs semmi gond,de normális helyen nem más osztálytárs jelenlétében.A melltartó levetetését hagyjuk már,azzal normális körülmények között nincs semmi baj.

A többség,velem együtt a tömeges,egymás előtti vizsgálatokról beszélt.Úgy látom elbeszélünk egymás mellett.Az az igazság nem tudtam elolvasni az összes hozzászólásodat a témához.Én meg nem csak ehhez a történethez reagáltam,hanem az összes hallotthoz.

A katonaságot hanyagoljuk,ezek gyerekek,nem pedig katonák.Ez a téma nem tartozik ide most.

Én azokat írtam el,amikről panaszkodnak a gyerekek,nekem is van több ismerősőm,aki panaszkodott,hogy mit és hogyan akartak csinálni náluk is.

Nem az orvosokat bántom,nagy többségével az ég világos semmi bajom,de akik nem korrektek,sértően viselkednek,(mert ezt én is tapasztaltam már),azok rontják a többi hivatás tudattal és a betegek minden féle szempojból érdekét néző orvosok az hírét.Ha gyerekekkel foglalkozó orvosokat kérdezel meg ebben a témában ők is mind az ilyen eljárásokról negatívan nyilatkoznak és nem helyeslik.A többséggel nincs semmi baj,ezt most mégegszer leszögezném,nem az össze orvos ellen megy itt a vita,hanem akik nem tartanak be bizonyos szabályokat,akik már csak a gyorsaságra törekednek elfelejtve,hogy embereket,gyerekeket vizsgálnak,nem húsdarabokat.

Persze hogy vizsgálja meg,de nem mindegy hogyan,más ne legyen bennt,és annyira kelljen levetkőzni amennyire megkívánja a vizsgálat.

A kis unokahúgomnál ezt úgy képzelte el a doki mindenki egy száll bugyiba legyen és hallás,látást vizsgálatnál is mindet így csináljanak,mert nekik így gyorsabb.

Persze hogy vizsgáljon az orvos,de én személy szerint tudni szeretném hogy normálisan történik minden.

És tényleg nem szabad bele törödni,ha nem korrekt egy orvos,de a többi orvost viszont meg kell védenünk,mert sajnos úgy jön le,ha egyet megkérdőjelezünk,hogy a többit is támadjuk,holott ez nincs így.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat