A Bethesda gyermekkórház szuper hely


Kedves Praxis blog!
Mostanában kezdtem olvasni Titeket, és főleg igen negatív bejegyzések vannak, gondoltam, írok egy (nagyobbára) pozitívat.
A negatív részét gyorsan letudom: ha egy gyerek asztmagyanús, akkor bajban van, mert mivel az allergiagyanús gyerekek is a pulmonológushoz vannak beutalva, és belőlük rengeteg van, kb. 2 hónapra kap időpontot (legalábbis nálunk), addigra meg vagy elmúlik magától, vagy meghal, vagy be kell vele rohanni a kórházba és kikezelik ott.
A mi esetünkben az utóbbi volt. Bethesda gyermekkórház, szuper hely, pénzt el nem fogadnak, aranyosak, kedvesek, lelkiismeretesek. És van ott egy szuper doki, igazi doktorbácsi, úgy hívják, hogy Gyurkovits Kálmán (ha nem szabad neveket említeni, majd kiszeditek). Az egész gyereket nézi, "holisztikusan", ahogy most divat, csak ő nem kuruzsló emellett. :-) Magyarán hiába pulmonológus, ő azért azt is megnézi, hogy nincs-e egyéb baja, mert az is fontos. :-) És elmagyaráz, és felvilágosít, és ráér rámosolyogni a gyerekre meg a pánikba esett szülőre is. Az igaz, hogy csak másodjára sikerült úgy belőni a gyógyszerezést, hogy tünetmentes legyen, de azóta nem volt ott jelenésünk, csak kontrollra.
Szóval, ha asztmás a gyerek, akkor jár jól, ha kap egy rendes rohamot, és be kell vele rohanni a kórházba. (Vicceltem, de csak félig.)
Orsi
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.