Orvoshoz soha többé

2011.02.13. 06:00

Az orvosok bizony sokat tudnak hibázni. Megérthető, hiszen emberek. Nekem is megvan az oka, hogy nem járok orvoshoz. Semmilyen körülmények között sem.

 


Néhány példa:


- Gyerekorvoshoz vittek egyszer, mert tele voltam piros kiütésekkel. Miután rájött, hogy valószínűleg az előző napon evett eperre lehetek allergiás, áttanulmányozta a kartonomat, majd felírt egy gyógyszert. És ha 13 évesen nem érzek késztetést arra, hogy elolvassam a betegtájékoztatót, akkor most nem írogatnék itt nektek, ugyanis a doktor úr felírta azt a gyógyszert nekem, ami kartonra szép nagy piros betűkkel fel volt írva, minthogy allergiás vagyok rá. Anyám el sem akarta hinni, amikor megmutattam neki a betegtájékoztatót, mert hát egy orvos az mégiscsak egy orvos, annak tudnia kell, hogy mit ír fel.


- Egyszer tesióra után orvosi ellenőrzés volt a suliban, iskolaorvos a 32 gyerekből 18-at kórházba utalt magas vérnyomással, de a szerencsétlennek nem jutott ám eszébe, hogy esetleg nem teljesen véletlen, hogy ennyi gyereknek magas a vérnyomása.


- Kórházban az orvos megvizsgált és közölte, hogy milyen érdekes, nekem aszimmetrikus manduláim vannak, azaz az egyik nem egészen ott van, ahol lennie kell, és az értelem dús beutalt a szemészetre, ahonnan azt üzenték vissza, hogy szórakozzon mással, mert a szemeim nem is aszimmetrikusak (persze jóval durvább szavakat tartalmazott az üzenet)


- Amikor elkezdtem fogamzásgátlót szedni, három hét alatt az összes mellékhatás előjött, ami miatt az orvos felírt egy másikat, attól szintén minden bajom volt, erre azt tanácsolta. "Ha jót akarok magamnak, inkább nem szedek"


- Egy másik azt monda, hogy teljesen normális, hogy egy gyógyszertől az ember rosszul van, csak addig kell próbálkozni, amíg meg nem találjuk a megfelelőt.


- A harmadik azt mondta, hogy nem normális, hogy rosszul vagyok, úgyhogy inkább ne szedjek. Na akkor most igazodjon ki valaki.


- Egyszer lepattant a fogzománcom és elmentem másnap fogászatra. Gyökérkezelés (amit már nem értettem), majd közölte az orvos, hogy neki lejárt a munkaideje, majd menjek vissza egy hét múlva, akkorra meg jól begyulladt, úgyhogy megint egy hét múlva menjek vissza, akkor még be volt gyulladva, úgyhogy még egy hét múlva menjek vissza, de közben valamire ráharaptam, mire letört a fogam és ezek után közölte, hogy ha akarom, akkor kihúzhatja. Inkább nem írom le, hogy mi is volt a válaszom, de szerintem el lehet képzelni.


- De volt olyan üzemorvos is, aki megmérte a vérnyomásomat és utána egy hétig lila volt a karom, addig nem is tudtam, hogy ezt is el lehet szúrni


Szóval ezek után úgy vagyok vele, hogy én többet orvoshoz... SOHA!!!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bikli néni 2011.02.13. 16:05:41

A posztoló picsog. Már elnézést. (Jéé, FF helyesírás-ellenőrző nem húzza alá pirossal a "picsog" szót, ezexerint ez egy elfogadott valami :D)
Az első ponthoz annyit tudok hozzátenni, hogy lelkiismeretes orvos minden áldott alkalommal megkérdezi, ha gyógyszert kell felírni, hogy van-e valami gyógyszerallergia. Én erre mindig azt válaszolom, hogy nem tudok róla (mert attól még lehet). Hozzáteszem, nekem is írtak már fel teljesen indokolatlanul szívgyógyszert, a betegtájékoztató alapján legalább öt olyan oka volt, amiért be se szedhettem volna. Úgyhogy nem szedtem be, félreraktam, állítólagos szívprobléma 1-2 hónapon belül magától megszűnt. Oszt' mégse rittyentek ide egy posztot arról, hogy a doktornéni meg akart engem gyilkolni.

Drága leányzó! A zorvosok azért vannak, hogy a nyavalyáidat kikúrálják. Ha te úgy döntesz, hogy soha többé nem mész orvoshoz, annak két következménye lehet:
a) belehalsz a saját büszkeségedbe
b) valójában nem is volt olyan bajod, ami orvosi kezelést igényel, ez esetben halleluja minden érintettnek.
Nem akarlak megbántani, de kis közösségünkben akadnak néhányan, akik a tiednél ezerszer nagyobb problémákkal küzdenek, mégis méltósággal állnak hozzá, nem nyígnak, hanem elvicceskedik.

Miklóson és Bakelán pedig behaltam megint, tovább még nem jutottam a kommentekben :)

Bikli néni 2011.02.13. 16:07:43

@Motorpenis: Nálunk az iskolaorvos meg simán hülye volt. Mindig mindenkit egészségesnek talált, még azt is, aki felment hozzá egy nap, hogy rosszul van. Dokinéni visszaküldte az órára, majd nem sokkal később a mentő vitte el a lányt, mint kiderült, súlyos szívbeteg.

Bikli néni 2011.02.13. 16:09:55

@El Even Ezüst: Na, mitől pattan le a fogzománc: az állandó fogszabályzó levésésétől, attól... Nekem nagyon nagy károkat okoztak a fogszabályzómmal, a fogdokinénim a mai napig szidja a fogklinikát miatta.

Bikli néni 2011.02.13. 16:21:00

@Mária: Nekem - szintén költözés - azt mondták az orvosok, hogy ki se lehet adni a betegnek a kartont, egymás között ellevelezik. Amikor a gyerekorvostól kerültem a felnőtt orvoshoz, ugyanez. Nem volt indoklás, csak nem kaphatom a kezembe és kész.
Valami olyasmit látnék logikusan indokoltnak, amiért a diák kezébe se adják az osztálynaplót az iskolában: még a végén beírogatna itt-ott egy-két ötöst :) Szerintem van simán néhány olyan hipochonder hülye, aki beleírna pár oda nem illő dolgot a kartonjába.

phoboss 2011.02.13. 16:23:10

Egyébként meg legtöbben szidják az orvosokat ezen a blogon, de ez az írás kitűnő példája annak, hogy bizony a páciensek között is akadnak olyanok, akiktől okkal kap az ember vonyító-sikítófrászt.

Bikli néni 2011.02.13. 16:30:20

@phoboss: Azért én itt még a legnagyobb orvosellenes kommentelőtől se láttam soha leírva olyan mondatot, hogy minden orvos hülye és minden beteg szent és tökéletes...

Dwokfur 2011.02.13. 17:44:52

Szintén arra kérném a poszt beküldőjét, hogy tartsa meg az igéretét. Egyben reménykedem, hogy a fogamzásgátló tabletták helyett talált valamilyen hatákony módszert.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2011.02.13. 18:15:48

@Dwokfur: az emberiség nevében én is remélem. ;)

hoel 2011.02.13. 18:49:42

Kedves posztiró, az IQ- dat mérte - e valaha valaki? Méresd meg és utána ne menjél soha orvoshoz !!!! Főleg, ha beteg vagy, akkor végképp ne.

hussarX · http://www.szabo-online.us/ 2011.02.13. 18:58:32

Én csak abból indulok ki, hogy ma (még mindig?), 10 dologból (akármiből!) 9-et teljesen elcsesznek Magyarországon, itt az a kivétel, ha valami jól sikerül. Vajon az orvosok mitől lennének különbek? Eleve kb. 30 éve már a gyógyszer gyártóknak miért lenne érdeke olyan gyógyszert kifejleszteni, ami meggyógyít? Azok is részvénytársaságok, az az érdekük, hogy gyógyítgassanak, tüneteket kezelgessenek, és nem baj, ha sok gyógyítani való mellékhatás lesz.

Miért gondolom így? 10 évesen életemben először és utoljára korházba kerültem, Kalocsára. Napi 3x9 tabletta volt a verdikt, mert állítólag halálomon voltam (szívizom gyulladás). A mai napig nem tudom lenyelni a gyógyszereket, hát mind kidobtam. 3 nap múlva a doki elvette a pizsama gatyám, hogy ne rohangáljon már a halálos beteg a annyit a folyosón, akkor magam köré tekertem egy türcsit és úgy rohangáltam. Visszaadták a gatyóm, felmásztam a fogasra, leestem, enyhe agyrázkódásom lett, amivel 2-3 napig elég nyugton voltam. Végül 5 hétig tartottak bent, minden gyógyszert kidobtam a kilukasztott szúnyoghálón, majd visszaengedtek Pestre, de felmentettek tornából.

Apuék elvették a bicajomat és kivettek a napköziből, de így legalább egész délután csavaroghattam a téren, igy nem tanultam meg akkor úszni, olvastam a medence mellett. Soha többé nem szedtem be semmilyen gyógyszert, és csak jogsi hosszabbításnál lát a házi doki, akkor is időpontot kérek, és kint a kocsiban várom meg, hogy szólítsanak. Ja, igen, jövőre 50 éves leszek, rendszeresen sportolok és hátraszaltóval ülök fel a lóra.

A gyerekeim azért kapnak jutalomkönyvet a suliban, mert soha nem késnek vagy hiányoznak, a házi doki pampog, hogy évek óta nem látta őket. Persze ha süt a nap nem ülhetnek a TV vagy a gép előtt, sportolnak, és ritkán van itthon chips vagy kóla.

Talán csak szerencsés vagyok, nem tudom. Soha nem fájt a fejem, nem tudok allergiáról, el sem hiszem, hogy létezik. Szerintem ép testben ép lélek, a legtöbb beteges ismerősöm, rosszul táplálkozott, dohányzott, vagy két végéről égette a gyertyát.

Lehet elmaradott a gondolkodásom, de nem fogamzásgátló kell, hanem sok tartalmas szex, rengeteg gyerekkel, akikkel törődünk is, és adunk nekik magunkból. Ha kell mindent.

Eleven Ezüst 2011.02.13. 19:27:02

@Bikli néni: hátényleg:-)

@hussarX: Te itt a gyógyszerek ellen nyomod a rizsát, ugyanakkor lobbizol magadnak egy csöppet.

Most minden szívizmos dobja ki a gyógyszerét, mert Te 10 éves korodban megtetted?

Fogamzásgátlót miért szedik az emberek? Tudsz erről mindent? Nem hiszem.

Kár hogy nincs itt apu, mert most a netet kellene kicsavarni a kezedből!!!

Megbocsáss bódog emberek egyetlenje..

2011.02.13. 19:28:36

@hussarX: A gyógyszergyártóknál dolgozik néhány olyan ember, akik tudják, hogy egyszer minden ember meghal. Manapság ezt nem akarjuk. Ezért mindig szükség lesz gyógyszerekre. Tehát a profit állandó.

Marketing szempontból pedig jobb beállni egy eleve esélytelen, de roppant erkölcsös harc mögé, nem? Könnyebb lekommunikálni is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.13. 19:30:28

Nos fogamzásgátlónál nálam is hasonló problémák voltak, mitn a posztolónak, igaz az összes mellékhatás nem jött elő, csak kb a fele, de az is bőven elég volt.

Pl. 3 hónap alatt 10 kiló hízás , fejfájás, durva hangulatváltozások, undor a szextől, ami a fog.gátló használata után mind el is múlt. Votl amelyiktől csak egyik jött elő, volt amelyiktől másik, a nuvaringtől legalább 4-5 féle.
Ez van, nem nekem találták ki ezeket a "termékeket" mondjuk az tény és való, hogy a Sote klinikán egyik doki azt mondta, hát ő nem ír fel másikat, meg amúgyis ez a legkisebb hormontartalmú, ha nem tetszik, használjon párom gumit...

Oké, mégha így is gondolja, nem lehetne ezt emberhez méltó módon előadni?

2011.02.13. 19:31:08

@ReignOfdark: Bocs, annyit még kifelejtettem, hogy minél tovább él egy ember, annál több gyógyszert eszik meg. Ezen egy kicsit gondolkodni kéne.

+1 Ha csak a tüneti kezelés létezne, szerintem a fájdalomcsillapítókat jobban fejlesztenék, mint a kemoterápiás szereket.

2011.02.13. 19:32:58

@tildy:): "Használjon a párod gumit." -> Undorító, mocskos bunkó ez a fazon. Gusztustalan... ez a lekezelő stílus, ez a felsőbbrendű arrogancia... hányingerem van tőle! Megértem, hogy neked is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.13. 19:39:28

Amúgy az orvosok hozzáállása miatt én is mondtam már odahaza hasonlót, vagy legalábbis azt, hogy tb-s orvoshoz lehetőleg nem, csak magánhoz vagy ismerős dokihoz . Mert egyszerűen nem szeretem ha hülyének néznek , ha kioktatnak, vagy elküldenek a francba. ( nem én álltam úgy a dokihoz, egyszerűen csak kértem segítsen. Adjon normális gyógyszert, derítsük ki mi a bajom, stb)

Hála jó égnek az utóbbi időben nem volt rá szükségem, itt meg korrektul ellátnak.

sorica123 (törölt) 2011.02.13. 19:40:08

Emberek, ebből a posztból nekem annyi jött le, hogy az orvos se kisisten, és ha véletlen hülyeséget csinál, akkor az szükségszerűen nagy hülyeség. Lehet benne bízni, hogy nem csinál, ahhoz menni, akiben jobban megbízol, kerülni azokat, akikben nem. Amúgy ez para, hogyha valakinél ennyi műhiba történik, velem olyan igazi gáz nem volt még, meg nagyon beteg se voltam, de ha már ott tartok, hogy orvosi segítség kell, akkor kommunikálni próbálok vele, kérdezgetem (a türelmetlenebbje persze baszogatásnak veszi, tőlük bocs, _nem az_).
@ReignOfdark: nagyjából ja. Sok ember hisz abban, hogy mindenre be kell venni az adekvát gyógyszert, és csak akkor lesz tökéletesen kerek a világ. Én nem elvből nem eszem gyógyszert, hanem mert sejtem, hogy nem kell olyan gyakran. Erősek azok a patikaszerek, egyetlen van, amit egy évben egynél többször veszek be, a Quarelin. Általában ugyanazért szokott fájni a fejem, ugyanúgy, tudom, miért, és nem tudom, hogy lehet-e rajta állítani (ez az a bizonyos női típusúnak nevezett, szemről induló fejfájás).

Irise 2011.02.13. 19:41:30

Csatlakozva az előttem szólókhoz, én is őszintén remélem,hogy a poszt írója megtartja ígéretét! :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.13. 19:44:07

@ReignOfdark: Nem lennék meglepve, ha az általa ajánlott gyógyszer gyártója "szponzorálta" volna az illetőt.

B. 1 kezemen meg tudom számolni, hány korrekt ( empatikus, felkészült, hozzáértő) orvossal találkoztam TB rendszerben ( pedig ugye voltam párszor kórházban is) . Viszont nagyon sokról tudnék mesélni, főleg nőgyógyászokról, akik abszolút felsőbbrendűnek hitték magukat, lenézően kezeltek, nem figyeltek oda a problémámra , stb.

És ez azért valahol szomorú.

Dr_utcai_arcos 2011.02.13. 19:47:48

@adamantium: Kedves adamantium.Legalább tőled nem vártam volna,hogy beállsz a sok barom mellé a sorba:
"5 a gyökérkezelés hosszadalmas meló és nem mindig sikeres. ha meg nem magán fogorvoshoz megyünk akkor annak munkaideje van, elvégre a tescoban sem foglalkoznak velünk zárás után."
1.a Tescoban ha műszakváltás van, akkor SEM hagyják abba a dolgaid lehúzását, max megkérik,hogy a következő vásárló ne álljon be a sorba.Ez kapitális butaság volt.
2.az orvos mióta praktizál ?1 hónapja?mert ha már több éve, akkor remélhetőleg meg tudja ítélni mennyi ideig tart egy kezelés, és ha tudja,hogy nem fogja tudni befejezni, akkor NEM KEZDI EL!!!nehogy már nekiálljon és 10 perc múlva otthagy a p-ben,hogy neki lejárt a munkaideje és jöjjek vissza 1(!!) hét múlva, mert akkor én is az anyjába küldöm.

hussarX · http://www.szabo-online.us/ 2011.02.13. 19:48:56

Apuci 73 volt néhány hete, ő sem szed még semmilyen gyógyszert. Nagyapám és dédapám gyógyszerek ismerete nélkül élte végig egészségesen életét, persze ők sem voltak mozgáshiányosak. Szegény nagyim cukros volt és sok gyógyszert szedett, hamar meghalt (nem hiszem és nem hittem soha, hogy a gyógyszerektől, de most, hogy ez így felmerült, ki tudja?).

Másik nagyim 91 éves és mindenféle gyógyszert összeszed, de 5 éve még gondozta virágoskertjét. Sok beteges (értsd: gyakorta beteg) embert láttam már, de feltűnően nagy százalékban nem élnek egészséges életet (értsd: mozgás és táplálkozás).

Aki szerint a gyógyszer gyártók anyagi érdeke a gyógyítás, hát az hit kérdése. Egy unokatesóm Szegedről Indianapolis-ig vitte, mint gyógyszerkutató (ott van a legnagyobb gyártó széles-e világon) és mást mondott.

Na mindegy, nincs értelme vitának, soha senkit nem tudtam még semmiről meggyőzni, nem is érzem tisztemnek, mindenki, aki nem közvetlen családtagom, szedjen, amit csak akar, ha egyre megkérhetem, csodát ne várjon a gyógyszerektől, önmagukban nem sokat érnek, kell a mozgás, kell az egészséges étrend (saláta, kevés zsír stb.) Ha ez lobbizás, akkor bizonyára salátafarmer vagyok, vagy Fittness Center tulaj. Hát egyik sem.

phoboss 2011.02.13. 19:49:44

Egyszeri kórházi tapasztalatból kiindulva elég furcsa olyasmit kijelenteni, hogy az orvostudományban (is) 10 dologból 9-et elcsesznek.
Nosza, vegyünk példát egy 10 éves gyerekről, aki kidobta a gyógyszereit.
A fogamzásgátlóról meg szerintem is vajmi keveset tudhatsz...

2011.02.13. 20:06:31

szép nagy piros betűkkel fel volt írva, minthogy allergiás vagyok rá

ha ez igaz akk ez az ember nemhogy orvos, de portás se lehetne.

egyébként ezek összefüggő vagy egymástól független esetek?

csak mert u úgy tagoltál mindent...

Mária 2011.02.13. 20:07:51

@hussarX:

Nem szeretnélek az elveidben megbántani, de a hozzászólásaid olvasása közben idősebb Schirilla György története jutott az eszembe.

Az egykori szupermaraton-futó sportoló vegetariánus volt, minden télen a jeges Dunában fürdött, számos könyvet írt az egészséges életmódról.

Az egyik könyve a hosszú élet titkát osztotta meg az érdeklődőkkel.

Ő maga 60 éves korában halt meg.

...

adamantium 2011.02.13. 20:11:26

@sorica123: sorold már, hogy a felsoroltak közül melyik a műhiba?

hussarX · http://www.szabo-online.us/ 2011.02.13. 20:12:41

Fogamzásgátlóról nem nyilatkoztam, mert nem tudok róla sokat és mivel nem vagyok nő, nem is érzem úgy, hogy meg kellene mondanom mit csináljanak. Ha már valamiért ez fontos szempont itt, akkor szerintem valószínűleg ez is olyan, mint a többi gyógyszer, ahány nő, annyi legjobb megoldás. Van, akinek Isten áldása a fogamzásgátló és tudom, hogy sokan nem is tudják szedni, esetleg spirált használnak, minden probléma nélkül. Lehet, hogy van, aki pedig a spirált nem bírja? Mit tudom én, minden gyerekem születésénél szerencsére ott voltam, de nem tudok semmit nőgyógyászati dolgokról, (sem?). Az viszont eszembe jutott, hogy mindhárom gyerekem születésénél el sikerült cseszniük valamit a dokiknak. Lehet, hogy és is peches vagyok csak a dokikkal? Különben ÉN megértem, hogy még a magyar átlagnál is sokkal többet hibáznak, hiszen nagyon bonyolult szerkezetet próbálnak megjavítani, amit a szerkezet tulajdonosa ritkán tart megfelelően karban, inkább rohan hozzá, a "szerelőhöz". A szüléseknél elkövetett hibákról túl hosszú lenne itt írnom, de mivel nem hittem bennük vakon, egyik hiba sem okozott maradandó problémát a gyerekeknél, habár az anyukának adódnak még kellemetlenségei az elcseszésekből, ha nem is végzetesek vagy akár súlyosak, csak kellemetlenek.

És a lényeg, az vesse rájuk (a Dokikra) az első követ, aki még nem hibázott! Én is gyakran hibáztam már, csak könnyebb volt kijavítani hibáimat, mintha orvos lettem volna. Tisztelem őket, de nem tudják, mit csinálnak, vagyis idősebb korukra általában rájönnek, hogy nem tudták mit csináltak, de legalább megpróbáltak hitet adni a rászorulóknak. A 91 éves nagyim pedig hisz a csodákban, mind Istenben, mind a Dokikban. Vele ezért jót tesznek a gyógyszereikkel és a hókuszpókuszaikkal.

sorica123 (törölt) 2011.02.13. 20:13:51

@adamantium: gratulálunk, megtalálta az egyetlen szót, amit valakinél láttam használni ezekre a 'benézésekre'.
Sorold fel te.

adamantium 2011.02.13. 20:17:11

@utcai_arcos: a műszakváltás és a zárás közt különbség van azért. de példád sem jó, mert mi van ha hirtelen csak a legnagyobb fúrások közepette a doki leáll majd egy teljesen ismeretlen áll a helyébe, hogy "4 órától én vagyok a soros"
a történet kicsit hibádzik, nem teljesen tiszta miért is volt szükség a gyökérkezelésre, de a későbbiekben nyilvánvaló, hogy egy gyulladt gyökércsatornát nem lehet lezárni, tehát elküldik az embert gyulladásgátlót meg antibiotikumot szedni.
a gyökérkezelés jó hosszú ideig tart, gondolom mert nekem még nem volt.
azért meglepődnék ha félig megfúrt foggal küldte volna el. erről kár vitázni mert nem ismerünk elég részletet, de viszont sajna hozzá kell szokni az ilyenhez, velem is történt már olyan, hogy a vízvezeték szerelő nem bírta egy nap alatt megcsinálni a problémát, otthagyott víz nélkül majd másnap folytatta, ha neki szabad a fogorvosnak nem?

adamantium 2011.02.13. 20:19:57

@sorica123: mert itt a felsoroltak közül egyik se műhiba, tehát te vádolsz valakit de nem vagy hajlandó bizonyítani, ha ezt lehet akkor te meg egy szemét pedofil vagy aki gyerekeket molesztálsz :P és nem vagyok hajlandó bizonyítékokat szolgáltatni mert mindenki el kell higgye mert én asszondom :D

sorica123 (törölt) 2011.02.13. 20:26:47

@adamantium: nem vádolok én senkit, igazából ezek nem műhibák, csak benézett dolgokat az orvos. Műhiba akkor van, ha már 'szerelnek' valamit az emberen, és elrontják, és az jóval nagyobb gáz, mint ezek, akkor is, ha ezek is elég bajok tudnak lenni. Csak valaki így nevezte őket, és én is ezt mondtam rájuk.
Amúgy elég agyhugykövem van, de nem vagyok pedofil:D a szemétség relatív, de direkt nem vagyok az:)

hussarX · http://www.szabo-online.us/ 2011.02.13. 20:27:00

@Mária: Ja, nem bántasz meg semmivel, ne aggódj!

Szerintem az életben nem az a fontos meddig élünk, hanem az, hogy hogyan, és mit tudunk magunk után hagyni, meddig tolhattuk az emberiség szekerét, ha lehet előre. Valami ilyesmi.

3 országban éltem legalább ugyanennyi életet, ha holnap meghalok, akkor sem hiszem, hogy hiába. Megtanultam elfogadni sorsom (nagyon nehezen!), ide kell eljutnunk a boldogsághoz.

Sirilla bátyó talán boldog 60 évet élt, mert hitt valamiben (remélem, habár nem tudok róla sem sokat).

A vegetarianizmusról az a véleményem (ha számit), hogy egészségtelen. Pici lányom ösztönösen azzá akart válni, óvatosan és nagyon gyengéden megoldottam, hogy ne váljon azzá. Persze lehet, hogy felnőttként majd az lesz, de onnantól már önálló, felelős ember, nem szólhatok majd bele, késő is lenne már.

Nagyapáim mind szalonnáztak, szódavizet ittak és vöröshagymát ettek. Szerintem az a lényeg, hogy az ember ne vigyen be sokkal több energiát a szervezetébe, mint amennyit felhasznál, és ha lehet, jól pörgesse meg a vérét hetente 2-3 alkalommal.

Persze erre lehet írni, hogy Churchill bagózott, ivott, nem sportolt és több mint 80 évet élt. Óriási fazon volt különben.

Nekem sajnos most kicsit dolgoznom kellene, elnézést, ha valakit érzelmeiben sértettem tapasztalataim leírásával, nem élvezem, ha megbánthatok bárkit is, de mégis gyakran megteszem kendőzetlen véleménynyilvánításaimmal. Talán lesz, aki kimegy sétálni, elkezd sportolni, és kevesebb chipset eszik a TV előtt. Ha pedig nem, hát Istenem, több nyugdíj jut a többieknek. Nem vicc, tény.

adamantium 2011.02.13. 20:39:46

@sorica123: itt azért a levél több pontját sikeresen megmagyarázták többen is, a nagy része a történeteknek a levélíró tudatlanságából, félreértelmezéséből fakad, a maradékból meg jelentős infók hiányoznak. azért is kérdeztem, hogy benned melyik történet meríti ki a műhiba fogalmát?

canadacruiser · http://canadacruiser.com/ 2011.02.13. 20:46:37

Szerintem se menj soha többé orvoshoz, én tökéletesen megértelek. Szüléskor menj a Gerébágnesekhez, aztán amikor a mentő jön, zavard el őket is. Így lesz a legjobb!

rascal75 2011.02.13. 20:51:29

Hát a poszt elolvasása után van egy olyan gondolatom, hogy nem feltétlenül csak az orvostársadalommal van a baj. A problémák valahogy egy hisztis picsa nyavalygásának tűnnek. Megengedve persze, hogy úgy és akkor történt meg, ahogy leírja. Remélem nem találkozunk egyszer sem a rendelőmben. Meg remélem hamarosan lesz boldog szép párkapcsolata és megszűnnek ezek a hiánytünetei...

Leroi 2011.02.13. 20:55:56

@rascal75:
Nagy reményeket fűzök hozzá, hogy hasonló betegből kevés koptatja majd a rendelők küszöbét.
Az őt pártolók IQ-ja is valahol ott van az övé mellett a bányászbéka töke alatt három mérföld mélységben...

Bruhahaha 2011.02.13. 21:21:58

Ma voltam a gyerekkel ügyeleten és a következő szitú zajlott le röviden: kb. negyedórás várakozás után (az orvosra vártunk, nem az előttünk lévő betegre), megjelenik az orvos. Köszönés az nincs csak két kérdés:
1: Maguk betegek (bele a tömegbe)? Válasz: hát talán azért jöttünk
2: az tudják, hogy ma csak sürgős ellátás van (bele a tömegbe)? Válasz: Az elég sürgős, hogy... és a doki már benn a rendelőben a választ meg sem várva.
3-an voltunk a váróban gyerekekkel és csak rá kellett volna nézni a gyerekekre és látható lett volna, hogy nem játszani hozták őket az ügyeletre...
Bent a rendelőben már korrekt volt, de mivel nem tudta megállapítani a gyerek baját ezért rövidre zárta, hogy vírus és tüneti kezelés kell. Ha nem múlik el, akkor vigyük el ORVOSHOZ:-) na ezen jót nevettem magamban, bár sírnom kellett volna...Nem bántom az orvost, de ez azért elég vicces...

tódór piroska 2011.02.13. 21:43:33

@Bruhahaha: "nem tudta megállapítani a gyerek baját ezért rövidre zárta, hogy vírus és tüneti kezelés kell. "

Magyarra fordítva: megállapította, hogy a gyermek panaszait vírusfertőzés okozza, amelyre tüneti kezelés (lázcsillapítás, vitaminok, tea, babusgatás, stb.) szükséges. Korrekt.

Leroi 2011.02.13. 21:46:02

Vasárnap, ügyeletben sürgős eseteket látnak el.
Attól függetlenül, hogy egyesek hétvégén érnek rá.
Az ügyelet az nem szakrendelés.

Leroi 2011.02.13. 21:47:13

@tódór piroska:
Hagyd csak, anyut nem lökte jól meg apu szombat este és remélte, hogy az orvos kárpótlásképpen majd ülepen csókolja...
Hát nem jött össze...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.13. 21:55:08

@Leroi: Részben a posztíró véleményén vagyok - a megfogalmazással azonban vannak nála gondok- , de az iq-m nem te fogod eldönteni. :)

phoboss 2011.02.13. 22:04:24

Az ügyelet nem szakrendelés, de ott is orvos dolgozik, nem?
Gondolom, a beteg gyerekeddel te sem várnál másnapig indokolt esetben.

hower 2011.02.13. 22:06:06

Nekem az allergiámat kezelték antibiotikummal. Nem múlt el. :)
Másik alkalommal egy duzzadt nyirokcsomót nézett az orvos ganglionnak. Az meg elmúlt.

Jó, az orvostudomány nyilván nem elméleti fizika, ezeken jót is röhögtem. Persze lefagyott volna a vigyor a számról, ha az történik velem, mint az egyik haveromnál, akinél 29 évesen két perc alatt tüdőrákot valószínűsítettek. Nem volt neki az, de ő közben lefogyott pár kilót. Szóval én, az itt kommentelők egy részével ellentétben, igenis érteni vélem, hogy miről írhatott a posztoló.

rikavagyok 2011.02.13. 22:07:59

@Bruhahaha:
Szeressük az olyan szülőt, aki mindenképpen antibiotikum felíratása által szeretne kielégülni.
Ha lázas, hurutos pár napja, akkor, ha nem tüszős a mandulája/ nem szörtyög a tüdeje, akkor az vírus fertőzés szok lenni-> tüneti terápia (influenzára, bárányhimlőre a legelején lehet specifikus antivirális szert adni, elég horror az ára). A fölöslegesen adott antibiotikummal következőket lehet elérni: 1., csomó pénzt kidobunk az ablakon, 2., rezisztens bacikat tenyésztünk, 3.,kiirtjuk a normál flórát.
Gyerekháziorvoshoz meg azért küldi el az ember, hogy 1, legyen igazolása/ mikor mehet közösségbe, 2.,ha változik a helyzet, tuti észlelve legyen (szeretnek felülfertőződni) (3, hogy védve legyen a segge.) Nem azért, mert hülye hozzá.

Bikli néni 2011.02.13. 22:12:14

@rascal75: Van erre a tünetegyüttesre a besavanyodott szingli női hölgyeknél egy szakkifejezés (két szó), amit viszont nem írok le, mert azonnal kitörölnék... szerintem kitalálod ;)

Bikli néni 2011.02.13. 22:15:36

@Bruhahaha: Pont oda raktad a ...-ot, ahol a jelen lévő szakemberek meg tudták volna ítélni, hogy TÉNYLEG sürgős-e az az ügyelet.
Ha szoktál minket olvasni, akkor biztos tudod, hogy a (nagyrészt indokolatlan) sürgősségi és ügyeleti ellátás igénybevétele ellen folytatunk keresztes hadjáratot :)
A "vigyük el orvoshoz" pedig arra vonatkozott, hogy a saját körzeti orvoshoz, aki tisztában van a beteg kórelőzményével, tudja felügyelni, és mondjuk kiadja az igazolást, hogy mehet a gyerek oviba/suliba. Szvsz ez mind nem az ügyelet feladata.

Bruhahaha 2011.02.13. 22:18:59

@Leroi: milyen igaz, tényleg az ügyeletre a szombati bevásárlás helyett szokták vinni a gyereket...azt hogy meg mi a sürgős az esetek nagy részében a vizsgálat után derül ki, ja és ha a szülő úgy érzi, hogy sürgős, akkor a doki is érezze úgy és tegyen e szerint, azaz pl. ne várakoztassa meg a betegeit, mert neki...

Bruhahaha 2011.02.13. 22:21:36

@Bikli néni: nem a vizsgálattal van a bajom, hanem a két kérdéssel, illetve a negyed órás felesleges várakoztatással, meg az egész szituáció kommersz voltával...

Bikli néni 2011.02.13. 22:28:26

@Bruhahaha: Na figyi, mit fogok most mesélni :)
Amikor édesanyám teherbe esett annak idején a testvéremmel, elment ugye az esztékába a nőgyógyászhoz. Ültek ott jó páran, apuka-jelöltek is, meg egyébként is egy piszok hosszú folyosón. Asszisztens kijön, jóóóó hangosan megkérdezi anyumat, mégis miért jött? Anyukám szép csendben elrebegi, hogy hát mi a szitu, izé, terhesség gyanúja. Asszisztens a váróban visszhangozva: utolsó szexuális együttlét időpontja, utolsó vérzés időpontja?
Igazad van, az sokkal cikibb, ha egy ügyeleten hangosan megkérdezik, milyen színűt köhög a gyerek.

Amúgy nem tudhatod, miért várakoztatott negyed órát az orvos. Lehet, hogy éppen valami papírmunkát kellett végeznie. Vagy - minő borzalom! - elment klotyóra. Sürgősségin jártál már? Ahol elméletileg a sürgős eseteket látják el. Ott átlag négy óra a várakozási idő. Pedig oda nem vírusfertőzéssel mennek.

Nézd, én megértem, hogy aggódsz a gyerekért, és ezért nem is nézlek le vagy ilyesmi. De ha elég sokat olvasol minket, előbb-utóbb rájössz arra, hogy érdemes az ide írogató orvosok - illetve bölcsebb Laikusok ;) - tanácsait megfogadni.

rikavagyok 2011.02.13. 22:31:09

@Bruhahaha:
Negyedóra nem sok várakozás. Ha egyetlen ügyeletes van, és kinnragad híváson (fulladós, infarktusos, újraélesztős, ilyesmik), na akkor valóban sokat kell várni.
Egyébként az ügyeletes is szokott enni-inni-pisilni...ez már csak így megy. (És ha jobban belegondolsz, te sem arra vágysz, hogy az éhségtől félájult doki nézze meg a gyerekedet)
Arról hogy kinek mi a sürgős, annyit, hogy tegnap egy hapsi zajló infarktussal végigült, ha jól emlékszem összesen 6db lázas-köhögős-torokfájós gyerkőcöt.

phoboss 2011.02.13. 22:31:20

"ha a szülő úgy érzi, hogy sürgős, akkor a doki is érezze úgy..."
Azért azt ugye tudod, hogy ez hiszti?
Az orvos szakmai szemmel nézi az esetet, míg a szülő (érthetően) aggódik. Sok esetben pedig túloz is, hogy indokoltnak látsszon, hogy kihívja az ügyeletet, vagy hogy odaviszi a gyereket.

Bruhahaha 2011.02.13. 22:34:03

Kedves Doktorok!
Én nagyon tisztelem az Önök hivatását és tisztelem azon orvosokat is, akik ezt a szakmát hivatásuknak tekintik. De sajnos az Önökkel kapcsolatos tapasztalataim nem túl pozitívak. Én elhiszem, hogy keveset keresnek és felelősségteljes a munkájuk, csak egy valamit nem tudok elfogadni, nem tisztelik a pácienseket: pl. 15 perc felesleges várakoztatás, flegmán odavetett mondatok, stb..

Bruhahaha 2011.02.13. 22:37:34

@rikavagyok: szemmel láthatóan inkább a TV nézésből vagy alvásból jött, mint betegtől...
és ilyen vagy ennél nagyobb várakozás a háziorvosnál is előfordul...ja ő is újraéleszt minden rendelés előtt kb. fél-egy órát évek óta

Bikli néni 2011.02.13. 22:43:21

@Bruhahaha: Jaj basszus, komolyan ilyen értetlen vagy?! A 15 perc egyrészt lópikula, örüljél, hogy csak ennyit kellett várnod!
Másrészt NEM felesleges volt az a várakozás. @rikavagyok: elég világosan leírta, de én is utaltam rá korábban. Ha ezt képtelen vagy megérteni, és itt hisztériázol tovább azon, hogy _15_percet_ kellett várni a zorvosra, akkor a jelenlévők közül néhányan perceken belül ízekre fognak szedni. Hallgass rám, hagyd a francba ezt a negyed órát várnunk kellett! témájú duzzogást...

Bruhahaha 2011.02.13. 22:43:34

@Bikli néni: én mindent megértek, kivéve, azt, ha olyat látok, tapasztalok, amitől az ember zsebében kinyílik a bicska. nem köszönés, flegma kérdések, stb..

Bruhahaha 2011.02.13. 22:47:34

@Bikli néni: az elvvel van a bajom, nem az idővel, bár ha sokkal komolyabb baja lett volna, akkor ez a negyed óra is sokat számítana...

Bruhahaha 2011.02.13. 22:48:44

@Bruhahaha: az elv helyett inkább hozzáállást mondanék...

adamantium 2011.02.13. 22:52:01

@Bruhahaha: jellemzően az orvos egyedül van ügyeletben gyerekosztályon, hacsak nem az egyetemi klinikáról van szó (de ott is a rezidens lót-fut, a főorvos meg csak akkor mozdul ha baj van).
na most el kell lássa az osztályt, a konziliumokat és az ambulanciát. fel sem merült benned, hogy esetleg az osztályon haldoklott egy kisgyerek és azért nem volt 5 másodpercen belül az ambulancián?
a betegek igen jelentős része teljesen feleslegesen jár ügyeletre. abból is kiderül, ha felteszem a mágikus kérdést: és fájdalomcsillapítót/lázcsillapítót próbált alkalmazni? a válasz 90% ban "nem". mégis első lépésben mit remél a kedves szülő? kézrátétellel majd hirtelen megoldódik minden?

Bruhahaha 2011.02.13. 22:56:11

@adamantium: a körülmények mássága miatt az említett okok nem lehetnek magyarázatok, ja és nem csak láz van, mint ismeretes...

Bikli néni 2011.02.13. 22:57:55

@Bruhahaha: Feladom...
Majd a többiek elmondják érthetőbben, úgy látszik, nekem nem sikerült.
No, jó éjt mindenkinek!

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.02.13. 22:58:15

@Bruhahaha:

Ami neked "flegma", az valójában tárgyszerű.

Te ritkán látod a gyereked sápkórosnak meg nyavalyatörősnek, az orvosnak meg ez a napi rutinja, ő nem ijed meg, mint a szülő. Viszont általában nem is tyutyognak fölöslegesen, mert az csak az időt és az energiát viszi.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.02.13. 22:59:09

@Bruhahaha:

Az elv az, hogy ha életveszély van, akkor az orvos eldob mindent.

Ha nincs, akkor meg először befejezi, amivel foglalkozott.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.02.13. 23:00:08

@Bruhahaha:

Ja, egyébként gratulálok a falakon való átlátási képességedhez! :-)

rikavagyok 2011.02.13. 23:04:32

@Bruhahaha:
Akkor írok egy példát a hosszú várakozásra:
Helyszín Bivalydasnádsárfürdőalsó, 5 falu vs 1 ügyeletes orvos. 8 és fél 9 között 4 hívás, amiből 2 helyből indokolatlannak tűnik, ebből az egyiknél még bunkók is (avagy meg merészeltem kérdezni, hogy milyen gyógyszer akad otthon,hogy mit is lehetne bevenni míg kiérek, illetve mertem taj számot, és egy visszahívható telefonszámot kérni a honpolgártól... erre benyögi, hogy a cipőmérete nem kell-e...) Ez a hívásmennyiség 9-ig 7-re nő, majd ráfutok egy újraélesztésre. Végül 1 órakor térdig sárosan (nyilván, ha vminek a nevében is szerepel a "sár" kifejezés, ott nem a beton lesz a tipikus útburkolat) beesek.
Nah, aki 8:30-tól ott ült, AZ sokat várt. (És jelentem lincselés nélkül megúsztam, mikor közöltem, hogy 10perc szünet, míg kivakarom magam a mocsokból)

Bruhahaha 2011.02.13. 23:08:46

@radiologus.hu:
a köszönés meg úri huncutság...

ha nekem a főnököm azt mondja, hogy itt egy ügyfél, én meg azt, hogy bocs, de most megyek reggelizni, akkor az ebédet már a cégen kívüli ebédlőben fogyaszthatom el munkanélküliként...

tbjárulékfizető 2011.02.13. 23:09:59

sok mindenben egyetértek a szombati ügyelettel kapcsolatban, de azért egy gyerek esete lehet más is.
Pénteken elvittem óvoda után a gyerekorvoshoz, még elértük a rendelési idő végét.
Nem látott rajta semmit, ami látható tünet lett volna, de mondta, hogy ő is érzi, valami baj van, figyeljük a gyereket.
Másnap reggel hívás nélkül kijött a lakásunkra, és azt mondta, ha nem látta volna előző este agyereket, most elhanyagolt agyvelő gyulladást diagnosztizált volna. Azonnal fertőző osztály a kórházban, agyhártya gyulladás volt.
Igaz, Ő volt az a gyermekorvos, aki Erdélyből települt át és érdekes módszerei is voltak. Nagyon nagy szeretettel és hálával emlékszem rá azóta is.
És kötöttünk egy megállapodást, hogy ettől kezdve megnézi a gyereket rendszeresen otthon, hívás nélkül, általa jónak vélt időpontokban, meg ha hívom, mert a gyerek beteg Aztán ezt folytattuk a később születettnél is, voltaképpen így azért fizettem, mert egészségesek voltak. Mindenkinek jó volt így.
Összefoglalva: Néha szükséges a hétvégi ügyelet egy gyereknél, még ha pénteken még jól is van, avagy annak tűnik.

rikavagyok 2011.02.13. 23:10:48

@Bruhahaha:
Erről akkor nyilatkozz, ha lehúzol 24-32 órát egyben.

tbjárulékfizető 2011.02.13. 23:12:01

kimaradtak szavak, de azért talán így is érthető.

Bruhahaha 2011.02.13. 23:16:12

@rikavagyok: nem volt hívás, nem voltak ilyen körülmények, nem volt osztály miegymás...csak spontán várakozás
Nyilvánvalóan, ha van köszönés és pl. valami, hogy miért várunk, én sem írok bejegyzést, de nem volt és ez már nem első ilyen tapasztalatom sajnos...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.02.13. 23:16:59

@Bruhahaha:

A főnököd lehet, hogy kirúg, de akkor te nem 24 órában vagy. :-)

Bruhahaha 2011.02.13. 23:19:12

@rikavagyok: már húztam le alvás nélkül ennyi időt és nem bulizás miatt, igaz utána nem keveset aludtam...

2011.02.13. 23:20:05

@hower: 2 perc alatt lehet _valószínűsíteni_ tüdőrákot, de szövettan nélkül nem lehet 100%-ra diagnosztizálni.

@sorica123: Valóban van túlgyógyszerezés, fölöslegesen én sem veszek be, fájdalomcsillapítót sem.

@tildy:): Sajnálom a tapasztalataidat. Mit gondolsz, te tökéletesen együttműködő, kedves és előzékeny voltál az orvossal a saját gyógyulásod érdekében?

@Mária: Tíz per tízpontos megállapítás.

@Bruhahaha: "[...] Ne várakoztassa meg a betegeit, mert neki..." -> Tegyük fel, hogy ketten vannak a váróban (a _váró_ban). Az egyik előbb bemegy. A másik mit fog csinálni a _váróban_?

Ez persze az orvos hibája.

rikavagyok 2011.02.13. 23:23:22

@tbjárulékfizető:
Szerintem gyerekkel kapcsolatban a "mérsékelten indokoltért" sem morog az ember... ha a szülő normálisan viselkedik.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.02.13. 23:24:32

Fogorvosnál nem államiba kell menni. Az is lehet jó, de nekem magánban mindent frankón csináltak és nem volt sokkal drágább, mint államiban. Csak éppen nem kellett szabadságot sem kivenni, mert este 8-ig vannak. Tisztában vannak a piaccal és a realitással.

Eleven Ezüst 2011.02.13. 23:52:08

@utcai_arcos: gyökérkezelést nem kezd el senki, úgy, hogy nincs rá elég idő. Fogröntgen, majd ki kell szedni az idegszálat, mindet ha több van, pld. többágú fognál, ki kell tisztítani a járatokat, gyógyszeres "papírpálcát" kell felhelyezni. A gyógyszeres pálcából a gyógyszernek fel kell szívódnia, hogy minden baktérium elpusztuljon. Ezt mindaddig kell végezni amíg a pálca már nem büdös (doki szagolgatja), ezért többször is meg kell jelenni a rendelésen. Mire betömi véglegesre, sok idő is eltelhet, pláne, ha valaki kicibálja a fogából a gyógyszeres pálcát, és újrafertőződik az egész.

Mint már írtam a poszter mindent megtett, hogy egy foga bánja.

iovianus 2011.02.14. 00:24:25

Kérem a tisztelt posztírót, hogy az "ORVOSHOZ?SOHA" feliratot nagybetűkkel nyomtassa a pólójára, közölje családtagjaival, és ragassza ki a ház falára is. Ha infarktusa lesz, mindenki tudni fogja, hogy Ő nem akar orvoshoz menni, hagyják csak meghalni.

SOHA ne mondd, hogy soha.
Egyébként meg peches, de az e.ü. az ilyen. Ha mindenki ugyanolyan lenne, bemehetnék a boltba, és vehetnék magamból egy másikat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.14. 00:44:00

@ReignOfdark: totálisan kiszolgáltatott helyzetben szerinted milyen az ember? Pl. amikor olyan görcse van, hogy majd belepusztul? És ezért pl. elmegy az ügyeletre, hogy segítséget kérjen?

Szerinted úgy állít oda az ember, azért megy oda , hogy még több baja legyen, vagy hogy szembe szaladjon a pofonért??? Nem, ezt nem gondolhatod komolyan. Egyet szerettem volna, ha segít kideríteni a betegségem okát/ vagy segít megtalálni a megfelelő gyógyszert , segédeszközt ( szerencsére vannak ilyen tb-s orvosok, a szemészeti klinikával pl. még nem volt rossz tapasztalatom, pedig anno keménylencsésként évente megfordultam náluk)

Eddig amikor felkerestem az orvost azért mentem oda, hogy segítsen megoldani a problémám.A betegségem vagy bármi. Semmi joga nincs olyanokkal indítani, hogy :
1. elküld melegebb éghajlatra
2. elküld 100km-el arrébb másik orvoshoz, miközben olyan hasgörcseim voltak, amellyel korábban már kétszer is kezeltek kórházban
3. cinikus hangnemben beszóljon, mikor nem adtam rá okot. Egyet kértem, normális hangnemben: írjon fel nekem másik gyógyszert. Melyre kioktatást kaptam, hogy ő márpedig nem ír fel, ez a legkisebb hormontartalmú, meg mondta a gumis dolgot stb. stb.

Nem hinném, hogy adtam rá okot, kisgyermekként sem, hogy apámnak kelljen lefogni(mert nem volt eszköz) , mikor az orromba szúrtak fel tűvel gyerekként .

Vagy fiatalként sem, mikor a már említett hasi görcsömnél több ember előtt lehazugozzon az orvos, csak mert őneki vannak olyan premisszái , amely szerint egy 16 éves csak terhességtől görcsölhet ...

No way...
Ez szépen fokozatosan alakult ki , majd 30 éves koromra eljutottam arra a szintre, hogy magyar orvost? Lehetőleg magánban , különben nem kapok megfelelő ellátást .

És "fura" módon itt Angliában nincs az (NHS)orvosokkal problémám, sőt.

Ki érti?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.14. 00:50:24

@tildy:): JA és mielőtt belekötés lenne, igen az ügyeletre menet előtt szedtem be fájdalomcsillapítót, nem hatott, már szédültem, úgy estünk be az ügyeletre, mikor kb elküldött a francba a doki, na akkor párom szólt, hogy jobb lenne ha ellátna ... így hála égnek kaptam injekciót, amitől jobban lettem.

2011.02.14. 01:07:17

@tildy:):

Ennek ne haragudj, de semmi köze ahhoz, amit a hivatkozott kommentemben írtam. Azért válaszolok, mert nekem címezted.

Kérlek, ne hivatkozz a fájdalmaidra a stílusod kapcsán! Ha az orvostól sem elfogadható a fáradtság, kialvatlanság, a családi problémák, stb., akkor tőled sem. A jó modort és illemet mindkét féltől elvárhatjuk. Tehát tőled is. Ha szerinted ezt csak magánban kapod meg, akkor nyilván fizetni kell érte, hogy mosolyogjanak. (Most hagyjuk az önellentmondást - "szerencsére vannak ilyen tb-s orvosok, a szemészeti klinikával pl. még nem volt rossz tapasztalatom" vs "Ez szépen fokozatosan alakult ki , majd 30 éves koromra eljutottam arra a szintre, hogy magyar orvost? Lehetőleg magánban , különben nem kapok megfelelő ellátást.")

Ezt a "No way"-t meg inkább nem véleményezem, nehogy azt hidd, hogy személyeskedni akarok.

Nézzük a jogokat:
1. Modortalankodhat munka közben. Pláne, ha te is arrogánsan viselkedsz.
2. Egy sor olyan betegség létezik, amivel igenis elküldhet.
3. Nem értem, mi abban a cinikus, hogy tájékoztatott a korábbi gyógyszer hatóanyag-tartalmáról illetve az alternatív védekezési módszerekről.

Remélem összetalálkozol Irise-szel, nagyon jó munkaerő odakint.

Én értem.

cenzorilla 2011.02.14. 07:46:30

Reggeli meggondolatlan dühöt kéretik egy pohár vízzel lehűteni.
Itt ezen a blogon nem lehet!

vigvik 2011.02.14. 07:58:28

Engem csak egyszer probalt meg a kozepsulis koleszdoki "kicsinalni" (aztan mikor a harom nap kezeles utan sokat romlott az allapototm, akkor hazakuldott a haziorvosomhoz), de mar csak egy kedves sztorikent emlekszem ra, meg egyebkent is szegenynek 95%-ban szimulansokkal volt dolga csak.

Ami viszont eszembe jutott a kommenteket olvasgatva, az az, hogy en igazan bunko dokival sose futottam meg ossze, es ezt annak a hozzaallasomnak tulajdonitom, hogy nem kepzelem magam okosabbnak naluk, hanem elhiszem, amit mondanak. A legidegesitobb dolog lehet, amikor a kedves paciens vitatkozni kezd. Ilyenkor termeszetes reakcio az dokitol, hogy probalja ereztetni, hogy kettojuk kozul ki az orvos, es ezt aztan sokan zokon veszik. Errol szegeny nagymamam jutott eszembe, akinek szerintem minden letezo betegsege volt egyszerre az utolso egy-ket eveben. Mikor mentem latogatni, akkor mindig mondogatta, hogy az XY professzor az total hulye, es neki pont o az orvosa. Pedig van itt egy adjunktus, az biztos sokkal jobb lenne, elvegre nem lesz mindenkibol adjunktus. Vagy legalabb megkapna azt a fiatal docenst...:)

lüke 2011.02.14. 08:41:52

@tildy:):
"nem szeretem ha hülyének néznek , ha kioktatnak, vagy elküldenek a francba"
ez így van MO-n:
- a közértben, a piacon
- a munkahelyen
- s az összes hivatalban
miért vártok az orvostól mást?
(öt is kioktatják)
egyébként a term. tud. müveltség nagyon hiányos, nem beszélve a medicináról

lüke 2011.02.14. 08:43:32

a cím pedig sokat fog javítani a magyar eü. reménytelen helyzetén!

Cantona 007 2011.02.14. 09:12:28

Nézem a hozzászólásokat és látom,hogy kitörölték a tegnap délutáni észrevételemet. gratulálok.

cenzorilla 2011.02.14. 09:30:54

@Wembley:

Visszaraktam.
Véletlenül került ki, elnézést érte.

cenzorilla 2011.02.14. 09:37:24

@Wembley:

Azt hittem gyorsolvasó vagyok!
Hát nem....
Minősítés nincs ezen a blogon.
Ezért lettél törölve.

Cantona 007 2011.02.14. 09:39:16

@cenzorilla: rendben, elfogadom a döntést, bár egyetérteni nem tudok.

cenzorilla 2011.02.14. 09:41:20

@Wembley:

Fogalmazd meg másképp és érteni fogjuk. :)

Cantona 007 2011.02.14. 09:44:26

30 óra után, 4 azaz négy embernek tetszik a cikketek a facebookon. Nekem ennyi elég.

Cantona 007 2011.02.14. 09:50:14

Én ha akarom, akkor tudok másképp fogalmazni, tudok hasonló valótlanságokat össze-vissza írni, Ti viszont nem tudtok gyógyítani, sőt csak ártani tudtok azoknak akik tisztességgel végzik a munkájukat.

Részemről a vitát lezártam.

cenzorilla 2011.02.14. 10:00:54

@Wembley:

Sajnálom.
A gorombaság sem orvostól, sem betegtől nem marad benn reményeink szerint.

A panaszokat betegek írják, ami persze alkalmat ad orvosnak és laikusnak a beszélgetésre.
Laikusnak tanulni, orvosnak okítani.

Nem ártás a cél. Ellenkezőleg.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.14. 10:30:14

@ReignOfdark: talan olvastad, hogy irtam, egy kezemen meg tudom szamolni azon tb-s orvosokat, akiknel jo ellatast kaptam. A szemklinikas orvosom koztuk van. Illetve csak volt, mert megmutettem a szemem.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.14. 10:31:41

@Bruhahaha:
" újraéleszt minden rendelés előtt kb. fél-egy órát évek óta"

ezt hogyan csinálja? félreteszik neki...?

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.14. 10:36:15

@Bruhahaha: viszont ötpercenként új ügyfél között (mert az orvosnak ez a dolga, nem csak úgy be-beesik hozzá egy-egy beteg) bizony te is elmész megenni egy szendvicset.
egy rohadék maratoni megbeszéléses napon nekem is mondta a főnököm délután négykor, hogy ha olyan nagyon éhes vagyok, igyak egy teát. mondtam, hogy ezt nem gondolja komolyan, és mégis kiszaladtam a mellettünk levő boltba zsemléért.
képzeld, nem rúgtak ki.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.14. 10:36:45

@ReignOfdark: No ezek szerint nem ertettel meg. Semmi joga modortalansaggal kezdeni , csak azert , mert netan az elozo beteg feldegesitette, vagy egyeb problemai vannak. Ezt ne rajtam toltse ki.
Nem leptem fel arrogansan, csak ellatast szerettem volna kapni. Parom meg hatarozottan lepett fel. Tok mas a ketto.

Erre nem az a fair, hogy mert videki vagyok elkuld mashova, mikor lathatoan eleg rosszul vagyok. Ne haragudj, de a korrekt hozzaallas kb az lett volna ott is, hogy ellat. Parom egyebkent nem kigyurt allat, csak polkorrekten megmondta, hogy ennyire betegen - nem voltam utazasra alkalmas- talan nem kene kuldozgetnie, es jobb lenne ha ellatna.

adamantium 2011.02.14. 15:58:37

@Bruhahaha: nekem voltak időszakaim amikor havi 10-12-t ügyeltem (24 órákat) és másnap le kellett húzni még 8-10 et mert nem volt szabad hazamenni, tehát nem aludtam egy keveset se, sőt elárulom volt egy hónap amikor a páratlan napokat ügyeltem mert ketten voltunk a második vonalra és másnap nem lehetett hazamenni aludni

Leroi 2011.02.14. 19:53:06

@tildy:):
Nem célzott lövés volt.
Csak szórt...:)
Nagyon jó a blogod!

2011.02.16. 09:36:55

@tildy:): Ha azt szeretnéd, hogy a kommunikáció javuljon, azt nem elég csak elvárni, tenni is kell érte. Alaposan vizsgáld felül, hogy te mindent megtettél-e annak érdekében, hogy jól együtt tudjatok működni az orvosoddal.

Nem vitatom, hogy te csak az ellátást szeretted volna, de ez a fogalmi síkok összecsúszása. Most vagy a kommunikációról beszélünk, ami egy kétoldalú, ideális esetben demokratikus szerepkör, vagy pedig a szolgáltatás igénybevételéről, ami szakmai jellegű, és erkölcsi értelemben véve a bizalmadért cserébe hozzáértést és etikai tapintatot vársz.

A kommunikáció esetében nincs kevesebb kötelezettséged és felelősséged, mint az orvosodnak. Ha az illető egy lópokróc, két eset van. 1. lelépsz, 2. megpróbálsz vele együttműködni ennek ellenére. Én egy súlyos görcs esetén a másodikat választanám a saját jól felfogott érdekemben. Ettől függetlenül nem kérdés, hogy a te jószándékú és emelkedett morált tanúsító magatartásodat és a TB járulékodat joggal érezheted viszonzatlannak. Sajnos én nem nagyon olvastam olyan betegről, aki a mufurc orvosi viselkedés ellenére is közeledő, empatikus és együttműködő lett volna visszafelé. Ezért nem szoktam _kommunikációs szempontból_ értékítélkezni.

Ha a szolgáltatás igénybevételéről beszélünk, ott vannak a neten is megítélhető dolgok, vizsgálati/terápiás protokollok, szakmai szabályok, amikkel inkább tisztában vannak a kommentelő orvosok/leendő orvosok is. Tudunk róla érdemben beszélni.

Arról, hogy valakinek mondtak egy csúnyát, arról nem. Sajnos ez van.

Ez az ellátás iránti igény például a második kategória. Kérdezni lehetne, hogy jó helyen jártatok-e a panasszal, stb. De nem garantálom, hogy én magam erre tökéletes választ tudnék adni. Talán írd meg a sztorit egy posztban! :-)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása