A halála után sem kapta meg a tiszteletet

2011.02.12. 06:00

Tavaly április 24-én bevitte a mentő anyukámat a Dél pesti Kórházba.Másnap mikor bementünk meglátogatni az orvosnak fogalma sem volt hogy mi a baja ezért csak infúziót kapott.26-án délután telefonáltak hogy meghalt, és hozzátette a kezelőorvosa hogy reméli számítottunk rá. Másnap mikor bementünk nem tudták megmondani mibe halt meg.

 


Orvost az osztályon nem találtunk . A nővérek azt mondták majd a boncolás után kiderül mi volt a baja. Ez elég szánalmasan hangzik hiszen az ember meggyógyulni megy kórházba és nem meghalni.Azt pedig hogy milyen betegsége van nem a halála után akarja megtudni. Lementünk a patológiára megnéztük, de csak annyit láttunk rajta hogy véres a szája.


Május 6-án boncolták fel csak akkor került sorra, mivel olyan sokan haltak meg előtte.A boncolás után másnap megnéztük nagyon drasztikus állapotban volt. Csöpögött a vér a fejéből hátul ,a nyaka piros és duzzadt volt a szája feszesen csukva és merevnek látszott tehát biztosan hűtötték. Kifizettük a hűtési pénzt ami május 13-ig szólt. 13-án délben bementünk utoljára megnézni. A nő az irodán felírta a nevét születési számát mikor és melyik osztályon halt meg. Ez már furcsa volt mert eddig mindig csak a nevét kérdezte és telefonon odaszólt, most meg személyesen ment szólni. Mikor visszajött mondta hogy várni kell.


Elég sokat vártunk nem tudtuk elképzelni mi tart ilyen soká vajon honnan keresik elő. Mikor megláttuk majdnem rosszul lettünk ahogy kinézett. Teljesen be volt kenve az egész feje valami sárga fényes dologgal, nem fém tálcán feküdt mint eddig hanem valami fatákolmányon lehetett látni hogy már nem hűtötték ki tudja honnan keresték elő. Ez szerintünk kegyeletsértés , mert a hűtés ki volt fizetve , és mikor a temetést befizettük azt mondták, hogy 14-én reggel elhozzák mivel 13-ig van hűtve.


Úgy gondolták már mindegy neki, de a végtisztelet minden elhunytnak járna.Nem elég hogy nem kezelték , nem tudták mi baja van , nem tudták mibe halt meg, ráadásul még halála után sem kapta meg a tiszteletet.

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.12. 06:58:49

szerintem kéthetes halottból már nem csöpög a vér. de tévedhetek.
ennyit tudok mondani.

Nem én vagyok, hanem én 2011.02.12. 07:05:21

Csak egy kérdés: miért kell lemenni a patológiára megnézni az elhunytat?
Nem értem, inkább hozzá sem szólok...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2011.02.12. 08:19:54

ugyan, hát mibe halt volna meg?

Amibe' az ágyba' feküdt.

Irkutszk 2011.02.12. 08:27:25

@miklos.rabai: Én még úgy egyszer megértem. Kíváncsiság, azonosítani, mittomén. De aztán a patológián látogatni a halottat?? Ez a történet egy kissé morbid nekem. Boncolás után szerintem a patológus sem nézi meg a saját anyját.

Mária 2011.02.12. 09:06:40

@miklos.rabai:

Örülök, hogy ezt nem csak én kérdezem, hanem előttem egy orvos is, mert ha én lettem volna az első ezzel a kérdéssel, nyilván leugatott volna az itt kommentező, finom lelkű kemény mag...

Ez valami perverzió volt a hozzátartozóknál, hogy jártak be a halottat nézegetni, háromszor is (!!!), még abban az állapotában, amikor még nem volt az elbúcsúzáshoz előkészítve?

A poszt egyébként ettől függetlenül is rosszindulatú.

A végtisztességet máskor a felöltöztetett, előkészített halottnál tessenek megadni a ravatalon.

Bejárkálni, nem bemenni, hanem BEJÁRKÁLNI a proszektúrára nem a végtisztesség megadása, hanem perverzió.

És igen, még mielőtt bárki leugatna emiatt, jártam már boncoláson, tudom, mi történik ott és milyen állapotából hozzák a végső búcsúra alkalmas állapotba a halottat. Bár szikét nem adtak a kezünkbe mert az nem volt benne a képzési programban.

Irise 2011.02.12. 09:12:15

Hali!
Részvétem a hozzátartozónak.

"..az ember meggyógyulni megy kórházba és nem meghalni."
Nagyon fontos tudnivaló: az emberi élet véges. Valamiben,valamikor mindenki meg fog halni. A kórházban sem tudnak mindent meggyógyítani! Attól,hogy ma az orvosod simán kigyógyít olyan betegségből,amiből 80 évvel ezelőtt még szinte 100%,hogy meghaltál volna, még mindig nem vagyunk csodatévők.
Ugyanakkor próbálom ezt a fenti idézetet pozitívan felfogni,hiszen a mondat azt sugallja,hogy a praxis blog trolljainak véleményével ellentétben a betegek gyógyulni szoktak a kórházban... :)

Mária 2011.02.12. 09:14:11

@Babette_:

Volt azért felkészítés, hogy mire kell számítani és azt is mondták, hogy aki nem bírja, menet közben is bármikor kimehet.

petroselinum 2011.02.12. 09:28:26

részvétem az édesanyja halála miatt.
de hogy boncolás után meg nem néztem volna. nem is értem. miért kellett?

2011.02.12. 09:31:56

Én nem is tudtam, hogy csak úgy egy hozzátartozó lesétálhat a proszektúrára.

Ez enyhén szólva nagyon durva. Az emberek kb. bő fele undorodik a halál látványától és a tetem szagától, ha pedig az illető a hozzátartozó édesapja, akkor ez hatványozódik és düh formájában csapódik le. Azt még nagyon-nagyon nehezen meg tudom érteni, hogy közvetlen a halál után megnézik a tetemet, de hogy boncolás után-maszkolás előtt, ez nálam durván kiverte a biztosítékot.

bakela 2011.02.12. 09:45:49

Peter Pan -->
Tinker Bell -->
éééééééééss
PIXIE DUST!
Mi itt a hiba?
Második felhő, balra.

Bikli néni 2011.02.12. 10:10:08

Egyetlen konstruktív hozzászólásom van: részvétem a posztolónak az elhunyt édesanyja miatt.
A másik: azért engem érdekelt volna az is, hogy
- milyen meglévő betegségei voltak
- mivel vitte be a mentő (mivel muszáj volt, tudom, a baja érdekel)
- melyik osztályra került
- mi szerepelt a boncolási jegyzőkönyvben.

Egyébként: bemászkálni a boncterembe meg a hűtőházba nézegetni a mamit meg hogy a feje melyik részéből csöpög a vér (hetekkel a halál után hogy csöpög már a vér?!), enyhén szólva morbid. Azt még megértem, ha az embert hajtja a természetes kíváncsiság, hogy néz ki egy boncterem. Engem is hajtott, el is mentem. De ha valamelyik rokonom halna meg, Isten őrizz, hogy oda én betegyem a lábamat! Lenne elég fájdalmam, nem ám még látva a mamát fel... izé, boncolás utáni állapotban. Szóval ez nem egészséges.
Nem akarok kegyeletsértő lenni, mert ki leszek bannolva, de tudnék még mit mondani a témához.

Bikli néni 2011.02.12. 10:12:46

@Babette_: Én is voltam. Nekem olyan orrom van, mint a kutyának, meg is álltam szép csendben egy mosdó mellett, ha rókázni kellene. Kimenni azt nem mertem volna, én ott egyedül keringjek az alagsori folyosón a hűtőház meg a holttestek mellett?! Akkor már inkább a reggeli köszönjön vissza... De kb 3 perc alatt hozzászoktam.

Mária 2011.02.12. 10:13:32

@ReignOfdark:

Én is ezen gondolkoztam, amióta olvastam a posztot.

Ezt kívülállóként úgy tudom elképzelni, mivel az eljárásra vonatkozó hatályos rendelkezéseket nem ismerem, hogy van a mindenki által ismert, jól körülhatárolható típusú "nekem mindenhez jogom van" ember.

Ugyanez a típus akar MINDENT kontroll alatt tartani és véleményezni, még akkor is, ha semennyire nem ért ahhoz, amiről tudni akar. Fenti esetben a saját hozzátartozója hűtésének, boncolásának és kiadásának a körülményeit is kézben akarta tartani. A berohangálás a halotthoz adta meg neki a kontroll illúzióját.

Leroi erre talán azt írná, hogy az "ellenszenves újgazdag vállalkozó" típusa...

Gondolom, egy ilyen elkezdte verni az asztalt, hogy mutassák meg neki azt a törvényt, ami szerint ő nem mehet be, ahányszor csak akar, máskülönben megy a fenntartóhoz meg a médiához...

Úgyhogy inkább beengedték, ha ugyan nem kamu az egész poszt. Bár ha beengedték, azzal még nem úsztak meg semmit, mert a posztoló nyilván nem állt meg a vélt sérelme miatti elégtétel vételben azzal, hogy beküldött ide egy posztot.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.12. 10:15:11

@Bikli néni: Én is voltam, és rettentően élveztem (akkor még dédelgettem az álmot, hogy orvosnak kéne menni). Egy 74 éves néni volt, dohányzott, sose felejtem el a tüdejét...
És nem hittem volna, de egyszer ki kellett mennem a szag miatt, utána aztán egy jóillatú hajú lány mögé álltam, és beledugtam az orromat a hajába.
Engem nem zavartak a halottak.
A boncsegédet sem, a sarokban ette a szendvicsét.

Dr.laikus PhD 2011.02.12. 10:15:31

Furcsa.

Nem szokás elhunythoz zarándoklani.
Nem is szokták megengedni.
Maczera előtt is és maczera után is?
Oszlás alatt, aztán kikészítve, ruhában is.

Inkább az szokott lenni, hogy ellopják az ünneplőt és valami másban van a nyitott ravatalon, ahol már nincs mit tenni.

Milyen jó a puritanizmus. Csak egy lepedő és nincs kukucska ravatalon sem.

Bocsánat, de annyira hiteltelen, hogy az akasztófahumor - nagyon visszafogottan, mer kimodiznak - előgyön.

Bikli néni 2011.02.12. 10:29:48

@Babette_: Most erre tudnék olyat mondani, hogy jól megtaláltuk a témát, meg sztorizgatni, de tényleg nem akarok itt lelkeket feldúlni. Azt hiszem, ha majd egyszer egy szerettem kerül a boncasztalra, átkozni fogom azt a napot, amikor lementem oda, és megláttam, mi folyik ott...

Mária 2011.02.12. 10:33:32

@Bikli néni:

A boncolás tényleg nem az a téma, amin sztorizgatni kellene, már csak azért sem, mert ez nem egy zárt chat, hanem egy napi többezer látogatós blog.

Hatodéves 2011.02.12. 10:34:11

@Bikli néni:
Te jó ég, kit érdekel, hogy néz ki egy boncterem? Örüljön az, akinek sosem kellett oda betenni a lábát.

Mondjuk a május 13-i megnézéshez: nem hiszem, hogy ne hűtötték volna, mert akkor nem a sárga arca tűnt volna fel a három hetes holttesten először...

Széphalmi Izett 2011.02.12. 10:34:30

Részvétem a posztolónak...
De... Az már kicsit morbidnak tűnik számomra, hogy többször is megnézte halott édesanyját. Nem értem, ez valamiféle önsanyargatás, perverzió, vagy valami más? Én is elvesztettem édesanyámat, édesapámat, akik mindketten kórházban haltak meg, de a szükséges adminisztráció alatt vagy után soha nem éreztem késztetést arra, hogy megnézzem őket. Lehet az én készülékemben van a hiba? Rengeteg szép élményem fűződik hozzájuk, azt a képet őrzöm magamban, amilyenek életükben voltak.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.12. 11:07:06

@Bikli néni: Én egyelőre nem érzem dúlásnak,habár értem mások érzékenységét. Ezért is nem írok egy témába vágó viccet, és nem zaklatom Máriát, hogy válaszoljon.
le tudom vonni enélkül is a tanulságot.

Bikli néni 2011.02.12. 11:11:55

@Mária: Én is ezt írtam, csak nem ennyire szájbarágósan. Bíztam benne, hogy így is érthető.

@Hatodéves: Egyetemistákat egyszeri kíváncsiságból elég nagy arányban érdekelte arra mifelénk. Természetesen teljesen más egy szeminárium keretében meglátogatni, mint hozzátartozóként. Utóbbit nincs az a pénz, amiért bevállalnám, és ezért nem is értem a posztolót.

ccke 2011.02.12. 11:33:24

Látom, mindenki ezt írja, nekem is ez tűnt fel, hogy ki az, aki lemegy nézegetni többször.
Jópárszor láttam halottat boncoláskor, és néhányszor még a kórházban. Fontos dolog a boncolás, ez viszi előre a tudományt, rengeteget tanulhatunk, és jó kontrollja az orvosi működésnek.
Mégis ha saját hozzátartozómról lenne szó, megpróbálnám megakadályozni a boncolást, ha pedig nem lehet, biztosan messziről elkerülném.

Egoplazma 2011.02.12. 11:50:26

Részvétem a hozzátartozóknak!

A hozzászólásokat olvasva két dolog ugrott be:

1, az elmúlt 100-150 évben mennyit változott a halálhoz/halotthoz fűződő viszonyunk

2, mennyire nem tudunk semmit a gyászoló lelkiállapotáról.

Hatodéves 2011.02.12. 12:00:19

@Egoplazma:
Ezt kifejtenéd bővebben? Főleg a 2-es pontot, mert az 1-es alatt azt hiszem, sejtem, mit értesz. A gyászról én is tudom a Kübler-Ross által leírtakat. De mire gondoltál Te?

2011.02.12. 12:22:17

@Mária:

Én csak azt nem tudom, mit remélt látni. Hogy majd ő meg tudja mondani a tetemséta után, hogy miben halt meg a mama? (Mea culpa fent, édesapát írtam az előbb.)

Pláne boncolás után mit remélt látni! Számomra ez teljesen felfoghatatlan, a poszthoz nem tudok mit hozzátenni.

(Sétáltam a Paksi Atomerőműben, de ezzel nem tudtam volna megmagyarázni visszamenőlegesen egy üzemzavart.)

@Hatodéves: Teljesen igaz. A hűtés nélküli halott nagyon kellemetlen szagú, és oszlásnak is indul ugye.

Frankeistein 2011.02.12. 12:23:04

egy újabb ezredik nagyon sánta és rosszindulatú poszt...
de ami tényleg "epic fail", hogy a boncoláskor az embert úgymond lecsapolják, tehát kivezetik a vérét!!!! tehát még véletlenül sem csöpöghetett a fejéből...
illetve az, hogy 3X is elmenjen a még nem előkészített halotthoz... hát, ez tényleg a durvaság teteje.

Egoplazma 2011.02.12. 12:37:29

@Hatodéves: Kübler-Ross leírta a lényeget. Viszont a fázisokat észrevenni, azokat kezelni, megfelelően hozzáállni... az megint külön tudás, és külön szakma:)

Hatodéves 2011.02.12. 12:42:11

@Frankeistein:
A fejéből nem, de a hajáról igen, ha közvetlenül boncolás után látták, amit viszont nem tudom, hogy hogyan lehetséges, ilyet tudtommal nemigen engednek sehol.

Hatodéves 2011.02.12. 13:08:17

@Egoplazma:
Hát igen, csak tudod, ez egy olyan blog, ami az egészségügyi ellátás kritizálásáról szól. Sokszor valaki olyan bejegyzést ír, amiből a tagadás és fájdalom, düh sugárzik, de semmilyen olyan információt nem közöl, amiből meg lehetne ítélni, hogy hibázott-e a rendszer, ellenben teli van vádaskodással.

Persze az ember tudja, hogy Kübler-Ross, de a másik oldalról meg egy indokolatlan támadás az eü felé. És igen, egy orvosnak tudnia kell, hogy a betegek és a hozzátartozóknak a sors igazságtalansága miatt érzett dühe gyakran az eü dolgozók ellen fordul, ezt nem szabad magunkra venni, el kell viselni, reagálni kell rá stb.

Csak pont ezen a blogon, ahol az ember alapból támadva érzi magát, még nehezebb ezt az erkölcsi győzelmet megszerezni.

Lehet, hogy hülyeség, amit írtam, mindegy, most ez jutott.

Egoplazma 2011.02.12. 13:15:01

@Hatodéves: Igen, tudom, hogy ez egy ilyen blog, olvasom régóta:) Szerintem nem hülyeség amit írtál, az orvos is csak ember, mindenkinek van egy szint, ami után -jó esetben magában- elküldi a másikat a francba. Az erkölcsi győzelmet pedig a vesztesek találták ki:))

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.02.12. 13:58:37

Mondjuk boncolás után mi a f@szé kell szétszedett hullákat nézni?
Ha rokon volt akkor pláne. az akkor már nem az anyuka, hanem bomló fehérje. Tessék arra gondolni aki élt. Az nem hal meg akit nem felejtünk el.
Mibe halt bele? Keringési és légzési elégtelenségbe. A betegségek 90% ban ez a halál oka. Más kérdés, hogy mi okozta. Ez bizony sok esetben a boncasztalon derül ki.
Az, hogy infúziót kapott nem mondd semmit. Tudja a kedves posztoló, hogy mi az infúzió? Ő csak egy zacsit látott az állványon. Mi volt benne? Abba szokták a gyógyszereket is beadagolni

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2011.02.12. 14:09:01

vigyék haza ha nem tetszik a bánásmód. komolyan, ennyi baromságot. mér nem azt mondja rögtön, hogy az orvos ölte meg.

bájgúnár 2011.02.12. 14:10:49

Beteg gyógyúlni megy a kórházba..Elvileg igaz.Bár a valóságban írtózunk a haláltól annak ellenére hogy elfogadjuk, része az életünknek.Ám a halálozás 80% kórházakban,elfekvőkben következik be.Félretolva,befüggönyözve,magányosan!Menekülünk a halál látványa elől.A boncolás természetes de nem lélekemelő látványosság annak akinek szerette fekszik az asztalon.Egy orvosnak csak egy test.Másként nemis lehetne ezt a szakmát végezni.Hogy mi volt a betegség azt sokesetben a boncasztalon derűl ki.
A beteggel,haldoklóval az utolsó óráiban illő lenni.Halála után a végtisztességet a temetésen lehet megadni.Boncterem az munkahely.Bár nekünk élőknek ez misztikus,bizar,félelmetesnek tünhet.
Én nemmentem volna oda.

luis5 2011.02.12. 14:25:56

Számomra mint patológusnak több megjegyzésem is van.
1.először is részvétem
2.DE halottat bemutatni boncolás előtt, esetleg után szokás, rendbetéve. A 3x látogatás kissé perverz, azonkívül meglehetős macera a boncmester számára is ( minthogy sok halott volt a poszt szerint).Bemutatni egyébként un. bemutató teremben szokás, a boncteremhez a hozzátartozónak semmi köze.
3. Ha kórházba kerül valaki, egyáltalán nem szokatlan hogy 24 órán belül nem tudni mi a baja a betegnek.Néha 2 hét után se. A tünetek diagnosztizálása pl.láz, hasmenés, nehézlégzés NEM KÓROK hanem tünet.
4. 2 hét után hűtés nélkül a környékre sem tud senki odamenni nemhogy egy halotthoz. Így biztosan hűtve volt a holttest.

luis5 2011.02.12. 14:28:54

Elnézést az elcseszett fogalmazásért, csak most látom

Tudom a Tutit 2011.02.12. 14:29:17

Amikor édesapám most egy éve elhunyt, akkor mi az ezt megelőző 16 napban minden nap, váltásban voltunk mellette.
Mikor meghalt, azonnal értesítettek minket, és mi mind azonnal a kórházba siettünk, és még ott, az ágyán elbúcsúzhattunk tőle.
A halál 9.05-kor állt be, minket 9.10-kor hívtak, mert tudták, hogy bármelyik pillanatban érkezhetünk látogatni. Édesanyám már úton is volt a kórházba!
Nagy a család, de 10re mind ott voltunk az intenzív osztályon. Nem vártunk másnapig, nem a halála után napokkal kezdtünk érdeklődni!!!
Mi az, hogy délután felhívnak valakit, hogy meghalt az édesanyja, és nem indul a kórházba AZONNAL???
Nemcsak a kórház nem adta meg neki a tiszteletet szerintem!

kvadrillio 2011.02.12. 14:55:45

én ezt nem értem. A háziorvos ugye vezetgeti a betegkartont az emberről, a körzeti kerületi SZTK, Egészség ház is vezetget egy betegkartont az emberről, ahova mindent fel- bejegyeznek a betegségeiről, számítógépbe beviszik a betegség kódjait az embernek...., akkor azt is tudni kéne milyen típusú betegségsúlyosbodás várható valakinél esetleg milyen halál.....

Erről jut eszembe, a betegkartont ki lehet kérni ? Le lehet fényképezni ???

Már csak azért, hogy főleg a betegnek kéne tudni hogy is áll a betegségeivel !!!!! Mire figyeljen....addig amíg még életben van.....

hoel 2011.02.12. 15:33:44

kedves Posztiró, fogalmad sincs milyen probléma miatt vitte be a mentő az anyukádat kórházba, fogalmad sincs róla, milyen betegsége/i voltak, viszont: 3 szor bemész a hullaházba miután felboncolták? És: mindezekn után irsz egy posztot, hogy milyen hülyék az orvosok és hogy juj! Tulképpen: miért???

KenSentMe 2011.02.12. 15:37:04

Hát, ha valaki szépen akar meghalni, akkor haljon meg otthon.. ne kórházban.

adamantium 2011.02.12. 15:43:29

a postot én sem értem, szerintem emberi tulajdonság, hogy hozzátartozóinkra szépen szeretnénk emlékezni, nem pedig felboncolva, tehát akinek ilyen irányú elképzelései vannak az nem megy a boncterem közelébe vagy magára vessen.
az első látogatás sajna gyakori, én is volt, hogy hívtam este a hozzátartozókat, hogy meghalt az anyuka, két óráig még az osztályon tartjuk ha látni szeretnék, még fel volt háborodva, hogy mit képzelek én, hogy ő este 10 kor majd bejön a kórházba, hát na... gondolom majd másnap ha felébredtek belátogattak a hullaházba, vagy nem
egyszer el szokás azért menni oda
1 kifizetni a költségeket
2 elvinni egy rend ruhát meg némi anyagi motivációt a boncmesternek, hogy anyuka úgy nézzen ki mintha csak aludna. ezt meg is szokták oldani, nem kell a hullát köztes állapotokban nézegetni mert csak rémálmaink lesznek

sorica123 (törölt) 2011.02.12. 17:13:31

Hát ez nekem is furcsa. Amikor meghal, akkor még oké, hogy vele vagyok, meg látom halottnak is... De aztán leginkább az érdekelne, hogy milyen betegségben halt meg (az elhunyt szempontjából már mindegy, csak ezt jó tudni) és hogyan fogjuk eltemetni. A proszekturára tuti nem blattyognék le megnézni, hiszen ott dolgoznak vele, rakosgatják, kiszednek belőle dolgokat, nekik az a test egy levetett kabát, anyag, amivel dolgoznak, nekem meg esetleg az öregapám volt amíg élt. Szükségszerűen borzasztó látvány, ha a dolgozók a fejükre állnak, és a lehető legkorrektebbek, akkor is.

Leroi 2011.02.12. 17:33:39

A boncolás a test felnyitásával,a szervek in situ megtekintésével, majd kivételével, vizsgálatátval, lemérésével stb. majd a tetem zárásával jár. A kórboncnok a munkáját végzi, ő boncol, a fenti műveleteket, sorban...
Namármost, hogy mért kell lejárni a kórbonctanra boncolás előtt majd boncolás után a mamit megnézni, azt talán csak a posztoló fura agya tudhatta, normális ember ilyet nem nagyon tesz.
A bevitt ruhák feladása előtt "rendbehozzák" a halottat, a lefittyent állát felrögzítik, a beesett arcát kitömik, néhol kis színt is adnak neki, az elhunytat természetes, eltemethető helyzetbe hozzák...
A kegyelet itt kezdődik.
Kegyelettel boncolni nem lehet, csak a patológia, mint szakma által előírtak szerint.

Leroi 2011.02.12. 17:48:30

Amúgy az is nagy kérdés, hogy boncolás után mért kellett még egy hétig "hűteni"
a halottat, mért nem lehetett kikérni és eltemetni.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2011.02.12. 17:52:03

@Leroi: A temetkezési vállalkozók sem túl gyorsak, fôként ha koporsós temetést akartak.

Leroi 2011.02.12. 18:09:45

@szomorutojas:
Errefele vasárnap meghal a beteg és kedden vagy szerdán temetik...

Bikli néni 2011.02.12. 19:16:06

@Leroi: Hejj :)
Ezt a két nap alatt sikerül eltemetni dolgot sosem értettem. Az én Nagyim is 20-án halt meg, 24-én temették (úgy, hogy a temetőben csak asszem két napon lehet temetni/hét). Nem mertem megkérdezni apámat, hogyan lett leszervezve. De azt tudom, hogy kellett futkosni az anyakönyvi hivatalba meg a papho' is közben.
Értem én, hogy a temetkezési vállalkozók profik meg minden, de ha meghal valaki váratlanul, akkor hogy a frászba lehet ezt két nap alatt lebonyolítani? Csúnya leszek, előszedni rá a több százezer forintot pl.?

Leroi 2011.02.12. 19:25:31

@Bikli néni:
Szia!;*
Megvan váltva a sírhely és a temetkezési vállakozók iszonyatosan gyorsan dolgoznak.
Kettő van a városban, egymást túllicitálva akcionálnak, több teamjük van, négy-öt halottasautójuk.
A boncmesternek is "mellesleg" koporsó és virágboltja van.
A két-három nap alatt eltemetnek bárkit.
Ha lehetne, az élőket is, olyan pénzéhesek.

Irkutszk 2011.02.12. 19:30:31

@Leroi: Egészen Csí történet (keselyű a Dzsungel könyvében, tessék mindenkinek legalább meghallgatni a Dés-Geszti féle változat dalait ;) )

Leroi 2011.02.12. 19:42:01

@Irkutszk:
Mondjuk ezt a Csí-t lekoppintották Fekete Istvántól.
Geszti nem tartozik a líblingjeim közé.

Hatodéves 2011.02.12. 19:57:29

@Leroi:
A keselyű a Dzsungel könyvében nem Csil?

Leroi 2011.02.12. 20:05:01

@rikavagyok:
Köszi, de nem tudom értékelni, nálam egy Vörös Malom vagy Utazás sokkal jobban bejön...
Még egy Holdbeli csónakos is inkább.

Irkutszk 2011.02.12. 20:05:28

@Hatodéves: Elnézést, tényleg Csil, én emlékeztem rosszul (hiába, lassan eljár felettem is az idő).

rikavagyok 2011.02.12. 20:08:43

@Leroi: Ez is, az is :)
Nekem Geszti, meg a Rapülők és a Dzsungel könyve volt a gyerekkorom, így erősen elfogult vagyok.

adamantium 2011.02.12. 20:23:10

@Bikli néni: a gyorsaság kérdése az, hogy mi áll rendelkezésre
ha van sírhely, kripta akkor az már jelentősen lendít a dolgon. ha nem akarsz egyedi koporsót meg fúvószenekart akkor az megint rövidíti az eseményeket.
a többit a temetkezési vállalat intézi, és a pénz sajna tényleg gyorsítja az eseményeket.
emlékszem nagyanyámnak volt egy szomszédasszonya aki miután meghalt a férje állandóan a halálra készült, csináltatott magának egy szép faragott tölgyfakoporsót, hímzett magának szemfedőt meg ilyenek. persze a mamika jócskán túlélte a bácsit és vagy háromszor kölcsön is adta a koporsót rászorulóknak

Leroi 2011.02.12. 20:23:41

@rikavagyok:
Elhiszem és értékelem is ezt, csak a fazon nem jön be nekem, nem az én világom és világrészem...:)
A Rapülőket még én is kedveltem, de lehet, hogy Berkes Téboly miatt..:)

Leroi 2011.02.12. 20:28:29

@adamantium:
Ismerős a sztori, Kolozsváron egy idős házaspár férfitagja hosszú ideig, öregkorában is teniszezett, joggingolt, talán még testépített is, a feleség pedig ezalatt holthalálos beteg volt, minden szarságért a kórházat járta, otthon nem csinált semmit, bejárónőt tartottak, stb. Nos ez a pasi egy napon leesett a lábáról és cirka három hónap alatt meghalt. A felesége csodák csodája még tizenöt évet élt utána, a nagy "betegsége" ellenére...

adamantium 2011.02.12. 20:46:16

@Leroi: ha egy házaspár hosszú ideig együtt él. és az egyik elhalálozik akkor a nők jellemzően sokkal tovább élnek egyedül mint a férfiak. nem egy idős házaspárt ismerek ahol az asszony halála után a férj is egy éven belül meghalt mert egyszerűen nem tudott gondoskodni magáról, persze mondhatjuk azt is, hogy olyan hűséges volt, hogy a felesége után halt meg, hogy bánatában halt meg, de szerintem az igazság ettől sokkal prózaibb :)

tódór piroska 2011.02.12. 21:06:56

@Leroi:
20 évvel ezelőtt kisvárosban dolgoztam, ott is 2 temetkezési vállalkozó volt. Az egyik nagyon szép summát kinált, ha az elhunytak hozzátartozóit hozzá irányítom. Amilyen hülye vagyok, nem fogadtam el...

Leroi 2011.02.12. 21:12:50

@adamantium:
Igen, ez így van, viszont az eleve egyedül élő pasik többet élnek, mint az egyedül élő nők.
Volt egy agglegény franciatanárunk, akit 30 évvel ezelőtt ősz hajjal, sármosan, sportosan ismertünk meg és ma is pár ránc kivételével kb. ugyanolyan, soha eszébe nem jutott volna megnősülni, azt mondták róla, hogy úgy főz, mos, takarít, hogy tíz nőn túltesz, a háza patikatisztaságú volt mindig, rajta pedig mindig kifogástalanul vasalt tiszta öltöny volt, hófehér inggel, nyakkendővel...
Programszerűen élt, anno a Sorbonne-on doktorált, olyan művelt volt, hogy Grand Larousse-nak becéztük...
Ilyen is létezik...

Leroi 2011.02.12. 21:14:34

@tódór piroska:
:)
Ajaj, az lehetett aztán morbid szituáció!

Leroi 2011.02.12. 21:35:33

A fenti szerencsétlen sztoriból végül a cím szomorú igazsága világlik ki.
A beteget valóban nem tisztelték.
A hozzátartozói.
Mert akit tisztelnek, azt nem zaklatják haló porában a kórbonctanon, nem lesik a szegény kihűlt tetemét és nem keresnek rajta fogást, ami alap lehetne az egészségügyiek kitámadására, az elhunytat nem "hűtik" mint a zacskóstejet, hanem legfeljebb hűtőkamrában ŐRZIK, ("a hűtés ki volt fizetve"- mintha valami vadhús tárolásáról beszélnének), szóval hatalmasakat döccenve sántít a sztori, nagy a mankócsattogás és bűzlik a rosszindulat.
"Úgy gondolták, már mindegy neki"...
Nyilván, aki ilyet gondol a másikról, az maga is hasonlóan vélekedik.
Úgy egészében hányingerkeltő ahogy mindez el van mesélve, de hát ez van.

Irkutszk 2011.02.12. 21:43:41

@adamantium: Én sajnos olyannal találkoztam, ahol az asszony pár hónap alatt utánahalt a férjének :( Nem keveredett ki a depresszióból férje halála után.

2011.02.12. 23:02:47

@adamantium: Nekem a legmeghatóbb történetem az, hogy egy Heves megyei kis faluban egy házaspárból a férjet elvitték a szovjetek kényszermunkára. 30 év múlva, a '70-es évek második felében ment ki édesanyám tanulni (azóta sem fizette vissza a szovjeteknek a TIZENHÁROMMILLIÓT, hanem itthon dolgozik) az orvosira, és a mama mindig mondta, hogy azért keresse ám a férjét! Persze mit lehetett erre mondani, mikor még Ungvárra sem lehetett csak úgy átmenni; persze, keresni fogja. Aztán egy szép nap 1980 körül betoppan a papa, a mama meglátja, szívrohamot kap és meghal.

2011.02.12. 23:05:15

@Leroi: Sokkal jobban tisztelhető egy ilyen ember, mint aki úgy vállal családot, hogy nem neki való az az életforma.
Én is ismertem egy ilyet, a fazon zseniális volt, szuper külső, elegáns öltözködés, finom modor, lehengerlő tudás, simára vasalt ing, márkás nyakkendők...

adamantium 2011.02.13. 10:16:02

@ReignOfdark: még az egyetemre jártam amikor történt. a papa a másodikon szerelt valamit az ablakban, a mamika meg főzött a konyhában. a papa kiszédült az ablakon de földre esett nem halt meg egyből, hanem feltámolygott a másodikra és becsengetett, mamika kinyitotta az ajtót, ugyancsak szívroham, de sajna a papa is belehalt valami belső vérzésbe

Leroi 2011.02.13. 12:36:31

@ReignOfdark:
Bizonyára az energiájukat nem kötötte le más, mint a saját karrierjük építése és ehhez persze a kötelező külcsín is hozzátartozott.

Laliath 2011.02.13. 12:48:28

@Bikli néni:
2011.02.12. 19:16:06

Ha idősebb hozzátartozóról van szó, akkor van, aki előre gyűjt már erre az időre. Nagyim is külön összerakta azt a pénzt, amit a temetésére szánt, és még arról is gondoskodott, hogy hozzá lehessen férni, ne kerüljön bele a hagyatéki eljárásba.

Én még csak 30 vagyok, de még én is gondoskodtam arról (végrendeletig bezárólag), hogy ha történne valami, legalább az anyagiakkal kevesebb gond legyen.
Azt hiszem, túl sokat láttam már az életből :(

Irkutszk 2011.02.13. 13:56:41

@Laliath: Az én Édesapám ezt a hagyatéki problémát másképpen oldotta meg, de az is egészen egyszerűvé tette az öröklést :)

Irkutszk 2011.02.13. 14:00:24

@Leroi: Geszti Péter nem attól egyedi, hogy kitalál egy új metaforát (pedig dehogynem talált ki, nem is egyet, na mindegy). Geszti az én meglátásom szerint olyan, mint a bűvész a cirkuszban. Megkeveri a dolgokat, játszik a szavakkal, maga a játék a lényeg. A Dzsungel könyve musical pedig szerintem Dés László zenéjével és az ő szövegeivel nagyon jó. Nem szépirodalom, hanem szórakoztató irodalom, és a gyerekek számára is érthető. Vagy Romhányit sem szeretted? :)

tbjárulékfizető 2011.02.13. 14:06:03

Amikor az apám meghalt az agyvérzése után a rehabilitációs kórházban tüdőembóliában, az az anyám szeme láttára történt, mert anya gyakorlatilag reggeltől estig vele volt. de eszébe nem jutott volna bemenni a kórboncra.
Amikor hazaszállították, az öcsém vitt ruhát a halottas házba, "illően" megkérve az ott dolgozókat, hogy tisztelettel bánjanak vele öltöztetés közben és tegyék a koporsóba, ami így is történt.
A hozzátartozókra a többi nem tartozik.
Írtam egyszer egy ravatalozó felújítási pályázatot, elég morbid volt a hátsó rész a boncteremmel, halotthűtővel, benne a halottal(a környezetet fényképezni kellett, mint meglévő állapotot), az új hűtőre vonatkozó árajánlatok beszerzésével, stb. de kibírható volt. A dolog pikantériája, hogy tudtam, 3 hét múlva műtik a tüdőmet....
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása