Nem adta vissza a hálapénzt

2011.02.10. 06:00

Tisztelt blog és olvasók!

 

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt édesanyámon életmentő műtétet kellett végrehajtani, mert elég súlyos, perforált gyomorfekély alakult ki nála. Szerencsére a műtét jól sikerült, nem voltak komplikációk és édesanyám jobban lett. Orvosunk remekül végezte dolgát és miután anyukám túl volt az életveszélyen, beszélni akart velünk. Férjemmel együtt nagyon aggódtunk a műtét előtt is, de utána sem tudtunk megnyugodni, azon feszengtünk, hogy hogyan és mennyivel honoráljuk orvosunk erőfeszítéseit. A beszélgetés csak ráerősített feszengésünkre, a doktor úr többször is utalt rá, hogy remélhetőleg értékeljük majd mindazt, amit tett értünk.

 

 

Abban az időszakban elég ramatyul álltunk anyagilag, nekem nem volt állásom, a férjem fizetéséből kellett élnünk és emellett fizetnünk a lakásunk törlesztőrészleteit, így nem kell mondanom, minden kiadás érzékenyen érintett bennünket.Férjemmel meghánytuk vetettük, mennyi pénzt tudunk adni, végül arra jutottunk, hogy 40 ezer forintot adunk és marad a hónap hátralevő részére 20 ezer forintunk enni, inni, élni.

 

Be is raktuk a pénzt egy borítékra és másnap , amikor édesanyámat haza engedték át is adtunk az orvosnak.Ő megköszönte, eltette, mi pedig hazavittük édesanyámat. A gondok akkor kezdődtek, amikor be akartunk menni a gyógyszertárba és ki akartuk váltani anyukám gyógyszereit, ugyanis kiderült, hogy egyetlen vasunk sincsen. Hamar rájöttünk a hibára, véletlenül az összes pénzt a borítékba raktuk.Férjemet visszaküldtem, hogy végezze el a nap legnehezebb dolgát ás kérje vissza a 20 ezrest, mert nem tudunk vacsorázni sem, ha nem tesz semmit.

 

Ő vissza is ment és a doktor úrt még a helyén találta. Borzasztó kellemetlen lehetett, ahogy elmesélte, hogy több pénzt tettünk a zsebébe, mint szándékoztunk és hogy szeretnénk visszakérni egy húszast a háromból, de nem volt más választása. Nem tudom, az olvasók szerint ilyenkor minek kéne következni, szerintem annak, hogy minden további nélkül visszaadja a doktor úr a pénzt. Na persze...A valóság viszont az, hogy a férjem szemébe mondta, hogy egy fillért sem kapott tőlünk, így nem is tud mit visszaadni. A férjem nyugodt ember, nem üvöltött, vagy káromkodott, csak kérlelte tovább, de ő egyszerűen mindent tagadott. Miután férjem belátta, hogy hasztalan kéri azt vissza, ami az övé, jobb ötlet hiányában elköszönt és haza jött, majd elmesélte az egészet. Én a plafonon voltam az idegtől és a kétségbeeséstől, minden áron be akartam menni és rá akartam borítani az asztalt, de férjem nem engedett, csitítgatott.

 

Végül aztán sikerült egy kedves ismerősömtől kölcsön kérni és így a gyógyszereket is kiváltottuk, meg valamennyi maradt élni is, igaz elég sűrűn ettünk párizsis kenyeret azokban a napokban. Anyukám szerencsére nem szenvedett hiányt semmiben. Mindenesetre akkor eldöntöttem, hogy pénzt többet soha nem adunk, máshogy kedveskedünk, ha kórházban kell a hálánkat kifejezni.

 


 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irise 2011.02.10. 09:02:28

Nyilván vannak az orvosok között is, akik csak a pénzre hajtanak. De vannak a többiek,akiknek egy "Köszönöm!" vagy egy csokor virág vagy egy képeslap nagyon jó élmény.
Sose fogom elfelejteni egyik szülész ismerősömet,aki akkor még szakorvosjelöltként kísért egy patológiás terhest, a szülés után anyuka adott neki egy saját maga által készített 40x40 cm-es gobelint. A szülész tényleg nagyon örült neki, és hogy ennyi időt fordított rá a betege. Tök büszkén mutogatta nekünk a gobelint.
Szal nem feltétlenül pénzben mérik a hálát.

Laliath 2011.02.10. 09:05:50

@Irise:
jaja, a szülésznőm nem fogadott volt, hanem aki épp bent volt ügyeletben. Ő azt kérte, hogy vigyünk majd be egy képet a piciről, mert egy albumban gyűjti a babák képeit, akik nála születtek :)

petroselinum 2011.02.10. 09:08:25

@Irise: ez borzasztó! :)
és mi történt, amikor nem kelt meg a tészta rendesen? akkor is kapott? ;)

Irise 2011.02.10. 09:11:48

@Laliath: Jaja, az orvosok is gyűjtik a náluk született babák képeit!

@petroselinum: Nem,akkor kidobták a tésztát és csináltak másikat. ;)

Heszi421 2011.02.10. 09:29:37

Már megint ez a sz_ros hálapénz. Mi a rossebnek kell még külön fizetni azért ami alapból jár azoknak akik fizetnek TB-t? Az volt a hülye aki kitalálta, meg rákapatta a népet erre a hálapénz akcióra. Én soha nem fizettem még egyetlen orvosnak, vagy nővérnek sem, mi változik attól? Eddig még nem találkoztam hálapénzes orvossal de ha utalna rá akkor sem adnék egy vasat sem. Pénzben mérjük a kedvességet, az odafigyelést, a normális emberi hangnemet? Mivé fajul a világ?!

Borcsika 2011.02.10. 09:31:25

Anyám, milyen hülye emberek vannak. Ez hihetetlen. Mégis hogy gondolta ez a tyúk, hogy majd a doki előhúzza a boritékot, és visszaad 20000 Ft-ot a 60-ból? Jajj-jajj.....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.02.10. 09:33:57

Ez baromság. Ha adok hála pénzt, akkor nem égetem magamat azzal, hogy visszamegyek, visszakérni belőle. Büszkeség!!! Mond ez a szó valamit??????

petroselinum 2011.02.10. 09:35:01

én már erőszakoltam rá orvosra hálapénzt. meg kellett dolgoznom vele, megérdemelte.
de amikor munkaidőben csak akkor hajlandó lelkiismeretesen dolgozni, ha kap, na azon kiborulok.

a most itt lévő orvosok közül rendel ma valaki? csak mert ma megyek orvosközelbe és nehogy megzavarjam :)

Borcsika 2011.02.10. 09:40:56

az én hálám szülés után az volt, hogy mivel a szülinapomon engedtek haza, ezért a férjemet megkértem, hozzon egy nagy tortát, meg üditőt, és ezzel kedveskedtem a nővéreknek, meg az altató orvosnak.
A dokimról nem beszélünk most :D

cenzorilla 2011.02.10. 09:42:45

@Egoplazma:

Látom és köszönöm. :))

Laliath 2011.02.10. 09:46:10

@petroselinum:
a mostani dokimra azt mondtam, hogy (ha elfogadja) a szülés után hálából kap majd pénzt. Akkor is, ha történetesen nem nála szülök, amire jó esély van. Pont azért, mert nem tartozik a munkakörébe, hogy bármi gondom van éjjel-nappal hívhatom, mindig kedves és fejből citálja az összes adatomat.

De aki a munkaidejében a feladata elvégzéséért pénzt KÉR, az nekem nem orvos, csak szakiparos :(

trimalchio 2011.02.10. 09:52:56

@Irise: "Szal nem feltétlenül pénzben mérik a hálát."
De nem ám. Tavaly nyáron akartam hálapénzt adni a doktornőnek, aki a kezelésemet kézben tartja. Nagyon csúnyán nézett rám és nem fogadta el. Ennyit mondott: " Ha igazán jót akar nekem, akkor imádkozik, hogy kibírjam ezt a két napot a szabdságomig!" Karácsonyra egy egyedi, személyesen neki készült (sk) gyergyatartót adtam neki, ezt elfogadta és szerintem örült is neki.

trimalchio 2011.02.10. 09:52:56

@Irise: "Szal nem feltétlenül pénzben mérik a hálát."
De nem ám. Tavaly nyáron akartam hálapénzt adni a doktornőnek, aki a kezelésemet kézben tartja. Nagyon csúnyán nézett rám és nem fogadta el. Ennyit mondott: " Ha igazán jót akar nekem, akkor imádkozik, hogy kibírjam ezt a két napot a szabdságomig!" Karácsonyra egy egyedi, személyesen neki készült (sk) gyergyatartót adtam neki, ezt elfogadta és szerintem örült is neki.

petroselinum 2011.02.10. 09:52:58

@Laliath: én a múltkor felhívtam a dokit egy közeli rokonom kapcsán. mondtam a nevemet és 2 mp múlva percekig sorolta a kórelőzményt, az aktuális problémát és az alkalmazott gyógymódokat. mosolyogva hallgattam, halál jó fej volt. végül megmondta mikor menjünk ellenőrzésre :)

trimalchio 2011.02.10. 09:53:56

Ha lenne közelben egy sebész megoperálhatná a blogmotort! :-)

csak egy ügy fél 2011.02.10. 10:05:06

nagyon bűzlik ez a sztori ..
másik legenda : férjet lábtöréssel műtötték, felesége beteszi a pénzt ( tízezreket ) borítékba és a férjére bízza, hogy adja oda a dokinak hálájuk jeléül. Férj szereti a szeszkót, dugipénze sosincs az italra, ezért kiveszi a pénzt a borítékból, azt üresen leragasztja, majd az elbocsátás előtt közvetlenül odaadja a dokinak.
Mikor mentősök viszik le, elejtik ( vagy a kerekes szék borul fel - már nem tudom- férj kiesik/leesik, megint szétmegy a lába.
És a mentősök visszaviszik : ugyanahhoz a dokihoz :DD

Irise 2011.02.10. 10:08:04

@petroselinum: Én ma szabadnapos vagyok , ezért tudok itt lenni. Munkanapon nem rontom itt szemem. :D

ace911 2011.02.10. 11:09:10

A sztori gáz, de hasonlóról én is tudok: Nagymamám mesélte, hogy a kórházi szobatársnője kereste nagyon a pénzét.. aztán rájött, hogy biztos nem volt lopás (zárt bőröndben volt a pénze), a borítékba pakoláskor elnézte és 1-el több tízezrest tett bele, mint szeretett volna.. :) Szóval van ilyen is! (igaz eszébe sem jutott visszakérni)
Ha a sztori mégis igaz, akkor biztos pokol kellemetlen lehetett mindkét félnek, de az orvos helyében visszaadtam volna inkább az egészet..

Bikli néni 2011.02.10. 11:20:08

TEGYÜK FEL, hogy a sztori igaz. Visszakérni a zsét ultragáz. Ha volt lehetőségük kölcsön kérni, akkor én eleve ezt választottam volna, mint ezt a Reichstag-effektust a dokinál.
Mondjuk HA tényleg megtörtént, akkor én a doki helyében is elgondolkodnék, hogy ugyan micsoda oka lehet ennek az embernek arra, hogy így szénné alázza magát, és a minimum, hogy nem tagadja le, amit kapott. Hanem mondjuk azt kamuzza, hogy nem áll módjában, mert igazságosan megosztoztak az aneszteziológussal meg a műtősnővel. Ha már smucig, szoruljon belé legalább egy pici diplomácia. Ettől függetlenül a kedves szerző és férje tényleg elég csúnyán benézte ezt.

P75 2011.02.10. 11:58:41

@petroselinum: Kende is megírta a könyvében, pedig már akkor is UL volt :-D

P75 2011.02.10. 12:00:10

@SusanneF: mondjuk soha eszembe nem jutne megkérdezni, h mennyiért vállalja... Ha pedig magától megmondja, akkor felállok, távozom és soha többé nem megyek hozzá.

P75 2011.02.10. 12:03:51

@miklos.rabai: igen, nagyon fura, h az ilyen posztok beküldői valahogy sosem reagálnak, védik magukat vagy a sztorijukat kommentben, pedig nyilván olvassák a blogot, hiszen valahogy eljutnak oda, h beküldjenek egy posztot...
Én is arra szavazok, hogy ezek a történetek mind egy-két ember fejében születnek meg.

P75 2011.02.10. 12:10:05

@Heszi421: a nép találta ki és mi is tartjuk fenn. Ha holnaptól senki nem adna, ugyanúgy el lenne látva mindenki. Csak mindenki egyenlőbb akar lenni az egyenlőek között.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.10. 12:14:50

@Bikli néni: az orvos pont gondolhatta (volna), hogy épp le akarják buktatni, azért tagad(hat)ta le...

Bikli néni 2011.02.10. 12:23:11

@Babette_: Ez meg se fordult a fejemben :) Bár a lebuktatásnak szerintem egyszerűbb módjai is vannak. Már ha egyre gondolunk...

Dr.laikus PhD 2011.02.10. 12:30:58

ROKKANTSÁG ÉS PARALIMPIA. CÉLTALANUL GONDOLKODOM

Magasztos vezetőnk sportbarát, nem orvosbarát, nem vagyunk egyformák.

De azért Viktor nem hülye. Ha volt már paralimpián, nyilván LÁTTA, hogy súlyos beteg, valóban rokkant emberek nemhogy dolgozni, hanem versenysportot űzni is képesek.

Eredményeik nem mérhetőek az egészségesek mércéjével, de messze többet nyújtanak, mint a semmi.

Sokan közülük dolgoznak is, de szép számmal akad olyan, aki nem, hanem szponzorokkal készül a versenyre. Pedig dolgozhatna is.

Értéket teremthetne.

A versenynek van ugyan pozitív pszichológiai, fizikai hatása, közgazdasági értelemben azonban a dolog veszteséges.

Tudjuk, hogy rokkantjaink óriási hányada NEM rokkant, a valóban rokkantak pedig még rokkantan is tudnának dolgozni, csak nincs mit, és nincs miért.

Az impotens munkahelyteremtő tévelygések, és a hazug szociálpolitika egyértelműen kormányzati felelősség.

A zemberek csak megtalálják azokat az ösvényeket, amiket számukra a mindenkori kormányzat nyitva hagy. Ha ugyanis lezárná, akkor kioldaná a bombát, ami a seggünk alatt ketyeg nyugdíjjal, egészségüggyel, rokkantsággal és egyéb barátságos repeszekkel feldúsítva.

Sem az orvosok, sem a vesztegető betegek nem felelősek a RENDSZER hibáiért. Azokat a politika gyávasága tartja fent.

Minden egyéb ebből következik. Ha van lehetőség vesztegetésre, akkor mindenhol lesz %-os értékben is meghatározható vesztegetés.

Mindez igaz a hálapénzre is...

Orbán Viktor makacs, kemény ember.

Szerintem falábbal is tudna futni. Látott már ő ilyet biztosan.

Összeszorított fogakkal edzene. Talán még versenyezne is. Nem élősködne senkin.

A többség viszont nem ilyen. Szeretünk ingyenélni.:-)

Ha ingyen kapok pénzt, és emellett még dolgozhatok a háztájiban, akkor miért hagynám ki?

"Rendes" munkahely meg nincs...Európában sincs.

giulio.freeblog.hu/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.02.10. 12:35:13

@Dr.laikus PhD: nem hiszem, hogy ez a poszthoz szólás..

Leroi 2011.02.10. 12:53:02

Ne b@sszuk már meg, gyerekek...:(((

Bikli néni 2011.02.10. 13:53:53

@batgirl: Én viszont nagyon szívesen olvasnék és vitáznék egy olyan poszt alatt, ami az álrokkantak helyzetét elemzi.
Laikus nagyon érdekes kérdést vetett fel (bár Viktor elemzésére nem igazán vagyok kíváncsi :P), a rokkantság kérdése elég összetett. Sokan csak naplopásból, ingyenélésből "rokkantak". Mások azért, mert elmennének dolgozni, csak épp nincs munka. Egy kicsi hányaduk pedig azért, mert tényleg beteg. Szubjektív magánvéleményem - mivel láttam pár embert, akik vagy megkapták, vagy nem -, hogy maga a szempontrendszer is egy rakás trágya. Amikor pl. egy olyan, ötvenes éveiben járó emberre, aki korábban szakmunkásként (értsd: nem irodai munka) dolgozott, majd egy balesetben tőből elvesztette az egyik lábát, rásütik, hogy munkaképes... na, ez a skandallum. (Megtörtént eset.)

Mária 2011.02.10. 14:11:19

@Bikli néni:

"Én viszont nagyon szívesen olvasnék és vitáznék egy olyan poszt alatt, ami az álrokkantak helyzetét elemzi."

Ennél mi sem egyszerűbb.

1. Leülsz egy szabad fél órádban.

2. Írsz egy álposztot egy álrokkant nevében, akit a felülvizsgálat során gyógyultnak nyilvánított az orvosa.

3. Megvádolod az orvost azzal, hogy azért nem engedett téged tovább rokizni, mert nem csúsztattad a zsebébe a kellő számú és címletű bankjegyet.

4. Beküldöd az álposztot a blog jobb szélén látható mailcímre.

5. A poszt megjelenését követően máris vitatkozhatsz.

:D

Bikli néni 2011.02.10. 14:16:23

@Mária: Azt remélem tudod, hogy a vitatkozás és a vita nem ugyanaz...?
Nem célom cirkuszt generálni, csak jó lenne egy létező társadalmi problémáról beszélni, és mondjuk meghallgatni az érintett felek véleményét, illetve azokét, akik belelátnak ebbe az egészbe.

Dr.laikus PhD 2011.02.10. 14:18:10

@Bikli néni:

Nem nagyon lehet a politikát elválasztani a mai szabályzóktól.

Ürügy csak a rokkantság és annak pénzért való megállapítása. Itt megint nincs politikai szándék megszüntetni, ahogy a hálapénzt sem

Giulio jól, nagyon jól összefoglalta.
Persze mindaddig szólam marad megfelelő munkahelyek nélkül. A kiskapukra épülő szabályozókkal.

Rokkant egyébként dolgozhat, aki tud dolgozik is, csak részmunkaidőben.
Ezt tudja kiegészíteni a rokkantsági járadék.

Visszatérve az amputált lábra és a korára.
Neked az 50 éves öreg, de ő még ereje teljében lévő munkavállaló lehet. Protézissel nyilván nem lesz szakmunkás, de átképzéssel neki való munkát lehetne találni.
Ugyanakkor nálunk a társadalom elutasítása és viszolygása miatt rokkantat nagyon kevesen alkalmaznak. Bölcsész doktorátussal rendelkező, több nyelven beszélő súlyosan mozgáskorlátozott kénytelen a nyugdíjára támaszkodni, pedig szinkrontolmács is, mert kerekes székben ül.
Van egy-egy transzparens szerencsés, de a többség csak kínlódok, hisz a számukra nincs (egészségesnek se) munka.

Bikli néni 2011.02.10. 14:28:11

@Dr.laikus PhD: Félreértettél!
Nem azt mondtam, hogy az ötvenes éveiben járó ember öreg. Ezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy sajnos ma az a divat kishazánkban, hogy az ötvenes, de lassan már a negyvenes éveiben lévő emberek sem kapnak munkát (még az egészségesek sem). Szóval egy lábbal, ötvenvalahány évesen úgy, hogy az eredeti munkáját nem tudja ellátni, igencsak kicsi az esélye, hogy bárhol is el tudjon helyezkedni. Persze, létezik átképzés, de nagyon kevés embernek adatik meg, hogy megváltozott munkaképességgel tudjon dolgozni, pláne abból a fizetésből megélni...
Ja, meg arra is rá szerettem volna világítani, hogy sokkal kevesebbre is megállapítják a rokkantságot, de egy elvesztett lábra nem, és ezt felháborítónak találom.
Na, most egy kicsit el, majd később visszanézek még.

tbjárulékfizető 2011.02.10. 15:13:27

@SusanneF: @miklos.rabai:
Szerintem Miklós nyisson egy kérdezz-felelek posztot.
Oda mindenki visszalapozhat, ha részt akar benne venni.
És akkor nem kéne minden posztot végigolvasni, ami érdektelen azért, hogy van-e valami kérdés. Ez a poszt szólhatna a régi írásai és az ez utáni írásai alapján feltett kérdésekről.
Én biztosan élvezném, de gyanítom, Miklós is szórakozna a válaszokat olvasva ( laikuséktól).
Akár közvélemény kutatás is lehetne e tárgyban, gondolom, két jelentkező már van.

Eleven Ezüst 2011.02.10. 15:25:34

@tbjárulékfizető: Jó ötlet. Én is szeretek agyalni.

Irkutszk 2011.02.10. 16:19:02

@miklos.rabai: Kis érzékeny! ;)

Gyomorfekély:

A gyomorban uralkodó pH=2 a gyomorsav miatt jön létre, és élettani funkciója, hogy az ezen a pH-n működő, fehérje bontó enzimnek, a pepszinnek megfelelő környezetet biztosítson, illetve hogy a szájon át gyomorba kerülő fertőző ágenseket/toxikus anyagokat (már amelyiket tudja) elpusztítsa, inaktiválja. A gyomor falát ettől a nagyon savas környezettől egy folyamatosan termelődő nyák, illetve a folyamatosan cserélődő nyálkahártya védi meg. A gyomorban sósav termelődik, ez biztosítja ezt az alacsony pH-t (mivel erős savként vizes környezetben teljesen disszociál, és gyomron kívül, laboratóriumi körülmények között 1-es pH-jú oldatot is lehet belőle pl. készíteni. A tömény sósav egyébként 1 M-os (30%-os), azaz pontosan 1-es pH-jú).

Amennyiben a nyálkahártya védőrendszerében valamilyen hiba lép fel, a gyomorsav (és a pepszin) tettlegesen bántalmazhatja a nyálkahártyát, fekélyt okozva. Ez fájdalommal, gyomortáji égő érzéssel jár (és Édesapám régesrégen szódabikarbónát (azaz NaHCO3-at, egy gyenge bázist) szokott rá szedni. Megjegyzem, azóta vannak értelmesebb gyógyszerek is rá, dehát Édesapám is olyan könnyen meggyőzhető ember volt, mint én). Amennyiben a fekély eléri valamelyik eret, gyomorvérzést okozhat, amely életveszélyes állapot.

Létezik még a nyombélfekély, amelynek kialakulásában a gyomorürülést szabályozó sphincter (záróizom) rossz működése játszik szerepet. A duodenumban (nyombél/patkóbél) több forrásból is bikarbonátban gazdag mirigy váladéka teszi enyhén lúgossá a gyomorból ürülő táplálékot (pl. az akár 150 mM bikarbonát koncentrációt is elérő hasnyálmirigy váladék, a hasnyál). Ennek szerepe, hogy a gyomorból érkező savas táplálék a bélben szekretált enzimek számára ideális enyhén lúgos pH-jú legyen, illetve hogy védje a bélfalat a savas pH-tól, mert a bélnek nincs olyan nehézpáncélzata, mint a gyomornak. Amennyiben a gyomor záróizma nem zár rendesen, akkor a gyomorból szivárgó savas pH-jú oldat kimarhatja a bélfalat (mivel először a patkóbéllel találkozik, ezért hát annak a falát).

Ugyanezen betegségcsoporthoz tartozik a reflux, amikoris a gyomornak a felső záróizma nem zár rendesen, és a savas tartalom a nyelőcsőbe jut. Ilyenkor pl. tünet lehet a felső első fogak hátsó oldali (én nem tudom szép latinul, orvosilag megfogalmazni, sose tanultam meg az irányokat anatómián, elnézést :) ) lemaródása. Illetve égő érzés a nyelőcsőben, böfögés, savas érzés a szájban.

A kezelés elsősorban a gyomorsav termelésének csökkentése különböző hatáspontú hatóanyagokkal (lehet semlegesíteni a savat már a gyomorban (antacidok), illetve két hatásponton csökkenteni a gyomorsav termelését), ezzel teret engedve a gyógyulási folyamatnak. Műtéttel lehet eltávolítani a gyomorban elhalt részeket (csak megengesztelem miklos.rabait annyira, hogy leírja ezen kezelés lényegét).

Irkutszk 2011.02.10. 16:20:51

@Irise: A rendőr tudja a legjobb rendőr vicceket? :)

2011.02.10. 16:24:14

Én évek óta élek koli + havi 10-15 ezer forintból és elmondom, hogy az ember ilyen körülmények közt tudja, hogy hol 12 forint az akciós zsömle és alapszabály, hogy 2000 forintnál soha ne legyen kéznél több, mert ha az ember nagyon éhes, akkor se csábuljon el a lidl-es leárazott darálthúsra.

Szóval ilyen, hogy: "Ottfelejtettem PLUSZ egy HÚSZEZREST, ...", ilyen nincs.

2011.02.10. 16:26:09

@Irkutszk: Az alumínium-oxid jobb, nem?

Irkutszk 2011.02.10. 16:29:26

@ReignOfdark: Alumínium-oxidot, magnézium-oxidot használnak keverve mostanában az antacidokban. Kevésbé lúgosak, ezáltal kevésbé marnak (mert a sav is mar, a lúg is mar, ugye), mint a sima nátrium hidrogénkarbonát (szóbabikarbóna, nátrium-bikarbonát). De írtam, apám elég kemény fejű ember volt :)

Ja, és vannak/voltak még az úszó tabletták. Ezeknek a lényege az, hogy a gyomortartalom tetején úsznak, és így szabályozott a hatóanyagleadás. Ha ezek a gyomorfalhoz tapadnak, ezek is okozhatnak gyomorfekélyt, ahogy oldódik ki belőlük a hatóanyag.

Irkutszk 2011.02.10. 17:05:09

Ja, a poszthoz, amennyiben így történt a dolog. Nem tudom megérteni, hogy gondolták ezt a visszakérés dolgot. Mármint, az ugye egy ajándék, nem 'fizetés'. A másik oldalt, amennyiben így történt, viszont teljesen megértem. Én tuti azt hittem volna, hogy valami APEH ellenőr szállt rám, és épp tetten akar érni. Ha kevés a pénzem, nem szoktam a két harmadát elajándékozgatni, mellesleg.

Mária 2011.02.10. 17:17:44

@Irkutszk:

"Én tuti azt hittem volna, hogy valami APEH ellenőr szállt rám, és épp tetten akar érni."

Ha tényleg APEH ellenőr lett volna, nem hinném, hogy bármit is segített volna a tagadás, hiszen az ellenőr pontosan tudta volna, hogy kinek, mikor, mennyit adott, egy számodra észrevehetetlen módon megjelölt borítékban, úgy, hogy egy éppen a folyosón lézengő "idegen" lett volna a hivatalból a tanúja.

Az ellenőrzésnek egyébként sem lett volna értelme, hiszen alkalmazottként, munkaidőben az orvos nem ad semmiről számlát, a hálapénzről pedig, ha jól tudom, az éves SZJA bevallásban nyilatkozik.

Vagy tévedek?

Irkutszk 2011.02.10. 17:25:34

@Mária: Hát, erről egy APEH ellenőrt kellene megkérdezni, én nem vagyok profi :)

Bikli néni 2011.02.10. 18:09:15

@Irkutszk: Az apehes ellenőrök párosával járnak mindig, pont azért, hogy lehessen bizonyítani a stikliket. Ha a zember a zasszony nélkül ment vissza kunyorálni, akkor az jó eséllyel nem ellenőr. Illetve, akkor már elfogadni se kellett volna a borítékot, mert már azon bebukhatott volna.

Leroi 2011.02.10. 18:44:08

Jó szívós időket élünk (értsd: szívunk eleget), de ott még nem tartunk, hogy apehes provokatőrök kezdjenek hálapénzzel lebuktatni orvosokat.
Erre az apeh jobban vigyáz, mint a fostoros kutya a seggére, mintsemhogy megtegye.
Az qrvára casus belli lenne.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.10. 18:46:53

@Leroi: már húsz éve sem gondoltam, hogy így működnek, mégis meg..sztak egy 134 forintos térkép miatt. befurakodtak a sor elejére, hogy sietnek. még el sem tettem a pénzt, és visszafordultak az ajtóból. húszezer forintom bánta, hogy nem várták meg a nyugtát.
apeh ellenőrök voltak. annak is az alja.

Leroi 2011.02.10. 18:49:51

"I love the smell of the napalm in the morning"...mondá Kilgore ezredes egy híres filmben...
Hát nagyon égő egy sztori, ide érződik a szaga...

Leroi 2011.02.10. 18:52:09

@Babette_:
:(((
Régi közmondás, hogy az a hadsereg biztosan elveszti a háborút, amelyik a katonái felvarratlan gombjaival van elfoglalva.
Pitiáner szarrágókat ráállítani munkájukat végző emberekre végül szintén totális vereséghez vezet.

lüke 2011.02.10. 19:25:02

@Irkutszk:
már aki tudja még!
a H2 blokkolók óta elfelejtették, a mütétet, csak az öregek tudják
s a PPI-k óta az antacidát-töbes sz-elfelejthetitek

Irkutszk 2011.02.10. 19:53:02

@lüke: www.imdb.com/title/tt0047793/
:)

A patikai forgalomban egyáltalán nincs elfelejtve az antacidum. Elhiszem, hogy az orvos nem ajánlja, hanem inkább a termelés-csökkentőket írja (akár kombinációban a kettőt), de a betegek részéről igenis keresettek a sav semlegesítők.

Persze, lehet az antacidumot latinul is ragozni, de ez a szó beépült már annyira a magyar nyelvbe, hogy véleményem szerint magyarul is ragozható. Inkább tűnik számomra idegennek az antacida, mint az antacidumok.

tbjárulékfizető 2011.02.10. 20:07:22

@Irkutszk: kihagytad a reflux tüdőre való hatását, a belélegzett savatól károsodhat a tüdőszövet, asztmás jellegű köhögést mutat először a kép, ami végül lehet idült hörgőgyulladás is.
Amúgy, ha Miklós elfogadja a kérdés-felelek poszt írását, mint állandó rovatot, nem szállnál be te is a kérdésekkel? Tőled is tanultunk egy csomó dolgot.

zsigmond.judit1974 · http://skypesuli.hu/hirek 2011.02.10. 20:15:50

uramisten, borzasztó ez a történet. Télleg vannak ilyen orvosok?

tbjárulékfizető 2011.02.10. 20:26:08

@Irkutszk: a Medrol miatt nekem Lansoptolt kell szednem. este 1 tabletta.
Ha ez mégis kevés lenne ( ez valamilyen étkezési kilengés következménye), és előjön a reflux, akkor nekem bevált a Neurosan por ( ez a mádi kaolin bánya őrleménye), a savlekötésen kívül pótol ásványi anyagokat is. A többi gyógyszertári szer nem jött be. Meg hozzá a diéta azonnal. És a kaukázusi kefír, amit szinte víz helyett iszok.

Leroi 2011.02.10. 20:28:56

@zsigmond.judit1974:
Tééélleg vanak ijen betegek?

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.10. 20:43:37

@tbjárulékfizető: ha kevés a Lansoptol, beszélj a HO-oddal, lehet, hogy emelni kell az adagot.

tbjárulékfizető 2011.02.10. 20:49:24

@Babette_: nem kevés. Csak fegyelmezetten kell élnem és néha elcsábulok( némi bolti nasi, ami tartósító szerrel teli, kicsit fűszeresebb étel,ami a családnak sem jó, ilyesmi. )De amúgy beállt a dolog. A Neurosánt néha csak úgy is iszom, kikeverve vízzel, mert a volt geológia tanárom cége gyártja, és annak idején tanultuk, mi minden van benne. És természetes anyag.

lüke 2011.02.10. 21:21:53

@Irkutszk:
ok,MO-n
Ny-Eu-i uzus, state of the art:nihilum antacidum
medium-media
csak a belgy-ból vagyok jó, latinból már nem

ccke 2011.02.10. 21:23:54

@Irkutszk: Azért gyomorfekélyhez kell még egy kicsi, de annál jelentősebb szereplő: a Helycobacter pylori. Ez a kedves baci, a gyomorban él, és hozzájárul a gyomorfekély, és gyomorrák kialakulásához.
Kit tudják mutatni szövettanban, de nem-invazívan is lehet (rádioaktív urea kilégzési teszt)
Gyógyítani meg nagyon egyszerű, antibiotikummal, és a korábban leírt savcsökkentőkkel (manapság PPI elsősorban) lehet kiirtani, és megelőzni a későbbi fekélyképződést.

Bikli néni 2011.02.10. 21:48:31

@Leroi: Szevaa :)
A qrvára casus belli szakkifejezésen felröhögtem :D
Amúgy az apeh ellenőrnek nem elég, ha valakit lebuktathat, direkt kiprovokálja a szitut, amiből büntethet.
Volt Pécsen vmi cipzárfelvarrós bácsi, akihez bement a kétségbeesett anyunak öltözött apehes ellenőr, hogy vészhelyzet van, és azonnal fel kellene varrnia a kisgyerek kabátjára a leszakadt cipzárt. Addig kérlelte, hogy de rossz meg de sürgős, hogy a bácsi felvarrta felebaráti szeretetből, és nem fogadott el pénzt. De addig erősködött az ellenőr, hogy a bácsi végül azt mondta, na jó, egy üveg sör. Ez volt az a pont, amikor megszexuálták a zellenőrök. Elég nagy botrány volt belőle.

Leroi 2011.02.10. 22:31:26

@Bikli néni:
Szia!;*
Hát az ilyen apehellenőröket szokták laposraverve hűlni hagyni egy-egy sikátorban, és én ilyenkor az elkövetőnek adok igazat.

tbjárulékfizető 2011.02.10. 22:41:58

@lüke: nem tudtam, hogy így kell és két szemnél este is bevehető az egyik. Redukáltam az esti egy szemre a dolgot.
Reggel túl sok tablettát kell bevennem, kb 13 db-ot, ezért ezt már estére raktam át. Lehet, hogy nem is kéne szednem? Vagy az éjszakai savfolyást csökkenti, ( elsősorban tüdő problémám van, nem gyomor)
Akárhogy is, így bevált.

tbjárulékfizető 2011.02.10. 22:45:03

@lüke: az angol hivatkozást lefordíttatom, ha a fiam hazajön, mert sajnos ezen a területen nagyok a lemaradásaim.Ha többet tudok, tovább kérdezek, ha nem gond.

Hatodéves 2011.02.10. 23:04:07

@tbjárulékfizető:
Szerintem lehet este is szedni. Legalábbis én este szedtem, mert szédültem tőle, és ez alvás közben kevésbé zavart, mint munkaidőben :D

rikavagyok 2011.02.10. 23:16:04

@tbjárulékfizető: Mi, ha egy szemet adunk este szoktuk. Ill. ha valami durva cuccal etetjük a beteget, pláne ha többfélével (aspirin, nem szteroid gyulladáscsökkentő, szteroid, véralvadásgátló, stb) akkor napi 2x. (de elvileg 24órás hatása van). És sucralfatot szoktunk mellé adni.
(No megint gyógyászati kisiparos iparos módjára gondolkodom)

@Irkutszk:
Fekély miatt műteni most már csak akkor szoktak, ha lyukad, vagy ha életveszélyes vérzés van belőle.

rikavagyok 2011.02.10. 23:17:34

@rikavagyok: sucralfat=bevonószer
csak addig javítgattam míg kimaradt

Eleven Ezüst 2011.02.10. 23:55:07

Azt mondják, hogy prtpumpgátl. hosszú távú szedése Ca anyagcserezavart-(felszívódási) okoz, és ezzel növeli a combnyaktörés esélyét, csontritkulást.

Jó, nem ma, de valamikor valaki írhatna okosságot a mellékhatásokról.

Nem én vagyok, hanem én 2011.02.11. 06:00:48

@Irkutszk:
Miért? A lányok nem az érzékeny fiúkat szeretik?... :)

lüke 2011.02.11. 07:45:49

@tbjárulékfizető:
akkor este is, s reggel is
antacida csak gyógyszergyárnak használ ebben az esetben is
@El Even Ezüst:
igen

tbjárulékfizető 2011.02.11. 10:29:19

@rikavagyok: tapasztalati úton jöttem erre rá és tényleg bevált.

@El Even Ezüst: A szteroidnak több mellékhatása van, ezeket ismerem és próbálom ellensúlyozni, szintén tapasztalati alapon.
A Ca veszteség is valós probléma, erre jó pl. a kefír, és a mozgás, amennyi csak lehetséges. Pl idős embereknél vizsgálták a súlyemelés ( nem tévedés, persze módjával) hatását. Csonttömeg emelkedést mértek, ha nem is nagyot. De nem veszteséget.
És néha megyek csontsűrűség vizsgálatra is, ami még most is jó.
És természetgyógyász ismereteim is vannak, a gyógynövények jó részét ismerem, de csak természetes anyagok jöhetnek szóba, ismeretlen gyártású és összetételű, de jó marketinggel rendelkező szerek nem. Szándékosan nem írok neveket. ( az egyik ősöm füvesasszony volt, valami tudás megmaradt)

Irkutszk 2011.02.11. 13:29:03

@tbjárulékfizető: Nem tudom, mennyire lennék jó kérdező, inkább olyan labor mélyén csendben meghúzódó kis laborpatkánynak tartom magam :) Adjatok egy kis kutatási területet, és egy jó időre csendben maradok típus ;) De azért köszönöm, majd elgondolkodom rajta, addig meg tanulok a profitól.

@rikavagyok: @ccke: @lüke: @tbjárulékfizető: Köszönöm az összes kiegészítést. A Ventert tényleg kihagytam, elnézést :) Az új infók raktározás alatt. :) Azért bezzeg nem kapok piros pontot (és nálunk öt piros pontért egy róka matrica járt a füzetünkbe!), hogy a felső első metszőfogak (még azt is tudom, hogy főleg a bal és jobb egyes) hátsó oldalán maródás figyelhető meg refluxnál! Panasz teszek ;)) Na jó, nem.

@miklos.rabai: Nem tudom, a lányok mit szeretnek. :P

tbjárulékfizető 2011.02.11. 15:31:30

@Irkutszk: talán inkább önbizalmad nincs, vagy túl szerény vagy. Sok érdekekes dolgot írtál eddig is a gyógyszerekről, a kutatásokról, úgy vélem, nem csak engem érdekelt.
miklos.rabai itt a tudásán kívül az ismeretterjesztő képességét adja, a stílusát, ez tényleg csak az övé. Azt látom,a profik sem próbálták ebben felülmúlni, bár a részterületeken valószínűleg jók, vagy jobbak is. Nem is ez a lényeg, hanem a játék.
Amúgy a következő poszton tett fel kérdéseket, de nem sokan válaszoltak eddig. ( mert nem szabad visszaolvasni..)

Irkutszk 2011.02.11. 15:40:22

@tbjárulékfizető: Nincs baj az önbizalmammal :D (Egyszer valahol egyetem alatt elvesztettem a félénkségemet a professzorokkal szemben, azóta rettegj világ) Egyszerűen csak szeretem a munkámat :)

Mondom, majd kigondolom, én mit kérdezhetnék. Nekem is jót tenne, ha nem csak a munkámon járna az eszem, hanem szélesebb spektrumban a szakmán (ezért is járok ide).

Oh, nem tudtam, hogy nem szabad visszaolvasni a köv. posztnál, ez esetben itt kérek elnézést petroselinumtól :)

tbjárulékfizető 2011.02.11. 15:48:41

@Irkutszk: miklos.rabai kérdéseket tett fel, de azt írta, nem szabad visszaolvasni. Nem általában nem szabad, hanem a válasz adásnál.

Irkutszk 2011.02.11. 15:52:24

@tbjárulékfizető: A másik Parkinsonos cikket kérte, hogy ne olvassátok vissza, mert ott megtalálhatóak a válaszok :) De ahogy nézem az órát, nemsokára már lehet, felébred, és ír ő is.

tódór piroska 2011.02.11. 17:47:38

@Irkutszk: Még egy dolgot kihagytál, az alginátot (barna algák sejtfal kivonata, polysaccharida, a gyomorsavval alginsavvá alakul, ami egy viszkózus bevonatot képez a gyomortartalom felszínén és egyszerűen mechanikailag nem engedi a gyomortartalmat regurgitálni a nyelőcsőbe. Bizonyos vonatkozásban jobb, mint a PPI, mert a refluxban az epesavak és a pepszin is ingerli a nyelőcső nyálkahártyáját,és ezekre a PPI értelemszerűen nem hat.) 2 féle OTC készítmény is forgalomban van, az egyiket gyakran reklámozzák a TV-ben... A fogzománc erosiót és egyéb extraoesophagealis tüneteket (asthma, laryngitis,köhögés, stb.) egyébként nem a sav okozza, oda már nem jut, inhalációval sem, hanem bonyolult vago-vagalis reflex mechanizmusok.

tódór piroska 2011.02.11. 18:02:16

@ace911: egy másik posztban már leírtam egyszer egy érdekes történetet, egy fiatal sebész ismerősömmel esett meg. Kicsit más aspektusban találkozott a hálapénz-mizériával, azt gondolom, tanulságos, aki nem olvasta,most megteheti:

"2 hete egy Bassini műtétet szignált rám a főnököm, örültem neki, mert még keveset csináltam. Szimpatikus, 70 éves bácsi volt a beteg, hála Istennek flottul ment a műtét, végig beszélgettük (lokálban csináltam). Szabó bácsi másnap már sétált, jól érezte magát, minden viziten elmondta, hogy nagyon jól van, nagyon köszöni nekem. Hazamenetele előtti napon, pont látogatási időben a zsúfolt folyosón egy borítékot lengetve eredt a nyomomba "Doktor úr! Doktor úr! Várjon" felkiáltással, majd:
-Tessék elfogadni tőlem azt a kis hálapénzt, nem sok, de nagyon hálás vagyok, és ennyire futja a nyugdíjból...
-Ugyan Szabó bácsi, erre semmi szükség, örülök hogy jól tetszik lenni, mondtam. (Valóban így gondoltam).
-De tényleg fogadja el, ne sértsen meg a doktor úr!
Már mindenki minket figyelt, kezdett kínos lenni a szitu, így hát hagytam, tegye a zsebembe a borítékot. A szobámban megnéztem, 2000 forint volt benne. No ezért aztán nem kellett volna ekkora felhajtást rendezni, gondoltam, de kis pénz is pénz, jól jön az. Nem dúskálunk a lében, az asszony gyesen, egyik gyerek oviban, másik most kezdte az iskolát, az én fizum meg nem éri el a nettó százat. Ügyelettel hozzájön még harminc, jobb hónapban még parából is annyi. Épp elég a lakás törlesztésre meg a rezsire, hóvégén már zsíroskenyeret eszünk, néha azt is zsír nélkül.
El is feledkeztem már a dologról, amikor egyszer csak hivat az igazgató. Gyászos képpel ült az íróasztalánál, mellette fontoskodva a betegjogi képviselő. Kezében egy levél, amit azonnal átnyújtott nekem. Olvasd el, dörrentett rám. Ahogy elkezdtem olvasni, egyre jobban elborult a tekintetem.
A rohadt szemét.... mormoltam magamban.
A levelet Szabó bácsi írta, ekképpen:

"Tisztelt Igazgató Úr! Az Ön kórházában 2 hete operált meg Kovács doktor (ez én vagyok) sérvre. A műtét jól sikerült, meg voltam elégedve, ezért elhatároztam, hogy hálapénzt adok a doktor úrnak. Szerencsére
megérkezett közben a nyugdíjam, telefonáltam a feleségemnek, hogy hozzon be pénzt. Ő betette az egészet egy borítékba (92 ezer forint) és behozta. Én kivettem mbelőle 2 ezret, áttettem egy másik borítékba, ezt akartam doktor úrnak adni. Nagyon izgultam, mert tudtam, hogy ez korrupciónak számít, az újságok állandóan erről írnak. Végül sikerült odaadni a boritékot, bár először szabódott a doki, de tartotta a zsebét. Többen látták, betegek, hozzátartozók, nővérek. Csak otthon vettem észre, hogy nem a 2 ezres, hanem a kilencven ezres borítékot adtam oda tévedésből. Nagyon kétségbeestem, hogy most mi lesz, a nyugdíjam nélkül nem tudom fizetni a villanyt, gyógyszert, de még élelemre se futja. A feleségem mondta, hogy biztosan viszadja a doktor úr, ha észreveszi, hogy mennyi van a borítékben, ezért vártam néhány napot. De nem adta vissza, úgy látszik, ennyi az ő szokásos honoráriuma. Ezért kérem Igazgató Urat, hasson oda, hogy Kovács doktor vissza adja a pénzt a neki szánt 2000 forint kivételével, mert különben éhen halunk! Ha mégsem kapom meg az összeget, levelem másolatát eljuttatom az ÁNTSZ-hez, az önkormányzathoz és az egészségügyi minisztériumba.
Tisztelettel Szabó József, nyugdíjas géplakatos."

Köpni, nyelni nem tudtam.
Nos? nézett rám az igazgató.
Igazgató úr, ez szemenszedett hazugság
- Ne rontsa a helyzetét, doktor úr, szólt közbe a betegjogi képviselő, - ezt a pénzt magának vissza kell adni! Öerüljön, ha ennyivel megússza!

De igazgató Úr, mondtam könnyeimmel és tehetetlen dühvel küszködve, én tényleg 2000 forintot kaptam Szabó bácsitól, azt sem akartam elfogadni!

Az igazgató kicsit gondolkozott, majd így szólt: Még ha én ezt el is hinném, ez olyan kabátlopási história, amiból nem tudsz kikeveredni. Vissza kell adnod a pénzt. Holnap hármasban felkeressük Szabó Bácsit, elnézését kérsz tőle, odaadod a pénzt és elfelejtjük az ügyet. Ja, és vigyél neki egy márkásabb italt és virágot a feleségének!

Nagy nehezen összeszedtem a pénzt, szégyenszemre megint nyugdíjas szüleimtől kellett kölcsön kérnem, de ők sem tudtak eleget adni, szerencsére a kollégák kipótolták a hiányzó összeget. Ital volt otthon, virágot vettem a sarkon. Így mentünk hármasban Szabóékhoz. A bácsi szivélyesen fogadott. Látod mama, szólt a feleségéhetz, miondtam én, hogy a Kovács doki rendes ember! Átadtam a pénzt, a virágot, valami elnézés félét dadogtam. Szabó bácsi kegyesen nyugtázta, majd kivett 2000 Ft-ot, és átnyujtotta: Ezt tényleg magának szántam, doktor úr! Hát itt vissza kellett fogni magamat, hogy képen ne törüljem. A betegjogi képviselő szemérmesen félrenézett. Tedd csak el, fiam, mondta az igazgató, megérdemled. Már búcsúzkodtunk, amikor Szabó bácsi utánunk szólt : Igazgató Úr! annyira meg vagyok elégedve a Kovács dokival, hogy tavasszal a másik oldali sérvemet is vele műttetem!

Na jól nézünk ki, idén sem lesz sielés. Gyüjthetem a pénzt Szabó Bácsi műtétjére... "

Eleven Ezüst 2011.02.11. 18:35:26

@tbjárulékfizető: Nálunk is megy a füveskedés, különösen apa. Persze szakkönyvekből okosodunk.

Vannak növényhatározóink, azzal is szoktunk piszmogni. Azokat szeretem amikben kézzel rajzolták a növényeket, mert azok egy az egyben olyanok mint a természetben, és még én is felismerem.
Micsoda emberek vannak:-)

Leroi 2011.02.11. 21:07:06

@tódór piroska:
Látod, ez lett volna az a pillanat, amikor felkenem a kedves beteget a falra tapétának...
A 90 ezer visszaadásával szentesített egy olyan helyzetet, amelyben még nagyobb vesztessé vált, mintha tagadott volna.

cenzorilla 2011.02.11. 21:38:18

Ha van még hozzá fűzni való akkor gyorsan, mert muszáj törölni a gyógyszerek nevesítése miatt.. :(

tbjárulékfizető 2011.02.11. 21:42:42

@El Even Ezüst: gyerekkoromban mi is apával jártuk az erdőt, jöttek a szomszéd gyerekekek is. És mi is ragasztottuk a szárított növényeket, de rég is volt.
Gombás és gyógynövényes könyvet ma is szoktunk venni, még ha már többszörösen is megvannak más könyvekben ezek a növények.
De legtöbbet mégis nagyanyámtól tanultam.
Aki ráadásul gyógymasszőr is volt.
Annak idején az egyetemen év elején vittem egy csomó gyógyteát, saját szedést, nagyon sokan rászoktak, amikor készítettem, mert van köztük, ami csak finom volt, amitől nagyon vidámak voltunk.. rég volt.

Irkutszk 2011.02.12. 08:31:40

@miklos.rabai: Nos. Hogy a fiúk mit akarnak, az elég egyszerű feladvány ;) :D

Megvallom őszintén, nem szoktam figyelni, hogy a többi lány mit akar, tehát én nem tudhatom, mit akarnak a lányok :)

lüke 2011.02.12. 16:13:52

@tódór piroska:
hmm
érdekes história, egy pénz orientált világban
2000 FT-ért:az orvos, a diri és a betegjogi képviselö
nem vonulna ki, mert több az óra bérük.A diri nem valami nagyvonalú: a helyében a 2000-t a saját pénzemböl kipostáztam volna. Ekkor lenne morális tanulság. Kérem a kollaganönek továbbítani ,na meg a direktornak.

lüke 2011.02.12. 16:23:14

X YZprofesszor osztályán kezdett dolgozni.Szokásos ágy hiány volt, a beteget gyorsan kellett elbocsátani. X, aki a gimnáziumban megtanulta a gyorsírást, leült a géphez és megírta a zárót. A beteg látta , odament hozzá s egy húszast nyomott X zsebébe.
X nem akarta elfogadni szabadkozott, naná! S nem is fogadta el :egyenes, szigorú és konzekvens jellem volt.
YZ meglátta a dulakodást, X-t majdnem visszaküldte, de megjegyezte:
-Fiam,többiek bizniszét rontod, a jövőben, ilyen elő ne forduljon!

tódór piroska 2011.02.12. 18:10:25

@lüke: olvasd el figyelmesen! Nem 2.000.-, hanem 90.000.- Ft-ról van szó -ennyit követelt "vissza" a beteg.

Athos 2011.02.13. 22:28:02

Gyereksebészként elég sok hálapénzt kapok. De pár éve az egyik kis betegemtől a kontroll alkalmával egy kis köcsögöt kaptam, amit saját kezűleg festett ki. Ez az egyik legkedvesebb emlékem a praxisomban. A kis köcsög kinn van az asztalomon a vizsgálóban, mindennap látom és arra emlékeztet, hogy a legjobban végezzem a munkámat. Ez számít, nem a boríték nagysága.

Persze a p-t elteszem, ha adnak. De ha tisztességes fizetést kapnék, azt szívesebben tenném el.

Leroi 2011.02.14. 19:36:34

@Athos:
Ó, ehelyett inkább egy kis bögrének nevezd...
Így annyira...:)))
(Tudod, a szimbólumok)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása