Haza küldte a betegek felét

2011.01.23. 06:00

A minap jártam az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Urológiai ambulanciáján. Vesekő miatti vesegörcsöm volt, járni és ülni is alig bírtam, de több mint egy órát kellett várnom az ügyeletes orvosra, mivel az éppen "ismeretlen helyen" tartózkodott a pultban ülő hölgyek szerint. Sok órának tűnő várakozás után (valójában 70 perc volt) aztán megérkezett az orvoss és miután észlelte milyen sokan várnak vizsgálatra, elképesztő stílusban közölte az asszisztensnőkkel, hogy nem érdekli hogyan, de küldjék haza a fele bandát (értsd: betegeket), mert "ő bizony nem fog itt rohadni" késő estig. Aztán behívott. De bár ne tette volna!

 


Megvizsgált ultrahanggal, annyi zselét nyomva rám, hogy nemcsak az alsómat, hanem a combközépig letolt farmeromat is összekente. A kapott papírtörlővel persze esélytelen volt szárazra törölnöm magam a vizsgálat után. Mivel az ultrahangos képen nem látott követ csak vesepangást, átküldött a röntgenbe. Akinek volt már vesegörcse, az tudja, hogy ilyen állapotban az amúgy 2 perces átsétálás a másik épületbe, milyen nehézséget is jelent. Átértem. Vártam. Nem sokat: röpke fél órát. Röntgen. Várakozás a leletért. Újabb negyed óra. Megvan a lelet, vissza az ambulanciára. Ismét várakozás, újabb 20 perc. A doktor úr behív. Hurrá, megvan a kő. Kb. 10 mm-es és a bal vesevezeték felső szakaszán látható. Naivan azt vártam, hogy miután megvan a diagnózis, felvilágosítást kapok a további lehetőségekről, kezelési módokról. De nem ez történt! Doktor úr írogat valamit a gépbe, aztán receptet vesz elő és kitölti.


Ezt szedje napi háromszor - mondja miközben odaadja receptet és a kinyomtatott ambuláns lapot - aztán jöjjön vissza a jövő héten, hogy megbeszéljük a zúzást. Ha belázasodik jöjjön azonnal, mert akkor fel kell szúrni a vesét. Viszontlátásra! - fejezi be a mondandóját.


Mikor? Milyen zúzás? Milyen szúrás? - értetlenkedem. És a jövő hétig (csütörtök volt aznap) mi legyen a görcseimmel?
Arra adtam a receptet - mondja és kinyitja nekem az ajtót, jelezve, hogy már rabolom az idejét.


Otthon, az internet segítségével sikerült megfejtenem az ambuláns lapra írt rövidítésekből, hogy tulajdonképpen ultrahangos kőzúzásra van kilátásom, de semmi egyéb info.


Leírásomat végezetül azzal zárnám, hogy felkerestem egy másik kórházat, ahol szakszerű tájékoztatást kaptam segítőkész orvosoktól (mert hál Istennek belőlük van jóval több) és szerencsével túl vagyok a kőzúzáson is.

 

Csatlakozz  facebook oldalunkhoz és nyerj vérnyomásmérőt, wellness hétvégét és egy iPad-et.

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jágör68 2011.01.23. 09:45:42

Lehet itt siránkozni, meg szövegelni, hogy nem pénzkérdés az ellátás, meg a kedves, udvarias viselkedés stb, stb,
DE: ha pl minden másnap ez az urológus ügyel, máshol is dolgozik stb és az egyéb alulfinanszírozásból eredő gondokról nem is beszéltem, akkor bizony nem lehet már ezzel takarózni.
Ennyi EÜ- ráfordításból örülhetnétek, hogy nem a romániai felállás van: 1 kórház- 1 orvos (aki mindenhez ért- mert "kell neki"- vagy nem..)
De hamarosan ez is beköszönt. Csak a magyar orvostársadalom és EÜ- szeméklyzet van olyan hülye és egzisztencia- féltő, hogy inkább minden nap eljátssza, hogy minden a legnagyobb rendben....
Már rég ezzel kéne tele lennie az újságoknak, nem az EU- elnökséggel meg a média törvény kamuval.
Illetve vannak is, csak "egyedi esetekként" meszelik el azokat, akik hibáznak.
Sok sikert a további rózsaszín szépítgetéshez, nekem elég volt belőle, lelépek.

huncut 2011.01.23. 09:46:28

@miklos.rabai: Egy 21 éves lánynál biztosan gondol rá egy orvos, hogy nőgyógyászati eredetű lehet a probléma, ezt értem én, de két napig keringtünk a rendelőkben, mire végre kiderült, mi a baj, és ezt sokallom. Tényleg pocsék állapotban volt már, leállt az egyik veséje...

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.23. 09:49:20

@huncut:
Hol fájt neki?
Komolyan kérdem, mert akkor ezek szerint nem típusosak voltak a tünetei.

Leroi 2011.01.23. 10:04:18

@jágör68:
Romániában nincs olyan, hogy egy kórház-egy orvos...:)

tbjárulékfizető 2011.01.23. 10:23:20

@miklos.rabai: a vesefájdalom kisugárzik a hátba, nagyjából a bordák magasságáig, oldalt a csípőcsont magasságáig, elől a vakbél és petefészek irányába.
Oldalt, a legalsó bordánál, a hónalj vonalában lefelé van egy akupresszúrás pont, amit- ha sikerül eltalálni- és nagyjából fél óránkét 5-10 mp-re megnyomom, a fájdalom teljesen eltűnik. Egyéb tünet:Véres vizelet lehet, később a színe sötétbarna, akkor már vesemedence gyulladás is lehet, lázzal.
Hány pont?

apolka11 2011.01.23. 10:23:55

@miklos.rabai: Ágyékba sugárzik a vesegörcs fájdalma?

huncut 2011.01.23. 10:32:35

@miklos.rabai: Ott fájt neki, ahol a vakbél szokott. Hányt és belázasodott. A vizeletét meg nem nézte, mert soha nem volt még senkinek a családban veseköve, én sem gondoltam rá, hogy figyelni kéne.

Hatodéves 2011.01.23. 10:46:50

@apolka11:
Nemcsak a vakbél és a petefészek irányába, hanem lejjebb is: féfinál herezacskóba, nőknél nagyajkakba, combhajlatba.

A tünetek főleg nem típusos megjelenés esetén nem egyértelműek.

Mondjuk szerintem általában a vakbélgyulladás fokozatosabban alakul ki mint a vesegörcs. Előbbi esetben gyakran a fájdalom a köldöktájon kezdődik, rossz közérzet, láz, hányinger, hányás lehet, de nem feltétlenül. A fájdalom később helyeződik át az ismert helyre, a has jobb alsó felére.

Vannak rá próbák, például ha a másik oldalt lent megnyomja majd hirtelen felengedi az ember, akkor a hashártya izgalma miatt fáj jobb alul, de az ilyen tesztek vagy bejönnek vagy nem, ha kellően szarul van az ember, akkor kb. minden fáj.

serfecs (törölt) 2011.01.23. 11:11:01

Jaj... vesegörcsnél nagyobb fájdalom nem létezik. Legalábbis én még sosem éltem át nagyobbat, pedig pár dolgon már átmentem.
Gyógyszert bevenni ilyenkor eleve esélytelen a hányinger miatt, az egyetlen, ami azonnal használ, az a vénás görcsoldó.
Érdekes, hogy pangó vesével hazaküldte az orvos a beteget, ez elég nagy mulasztás, vesepangáskor mindig kell antibiotikumos védelem a vesemedence-gyulladás megelőzésére.

serfecs (törölt) 2011.01.23. 11:40:15

@Leroi: Neked így, nekem így: Extracorporeal shock wave lithotripsy :-)
Egyébként nemcsak 1 cm alatt végzik el, legalábbis itthon nem.
Az, hogy egy, az 5 mm lumenű uréterben elakadt 10 mm-es követ a beteg kipisil, elég abszurd elképzelés. Uréterkövet is lehet zúzni, az uréterben is, illetve nehezebb esetben visszatolják a vesébe és ott zúzzák. Ha nem sikerül zúzni, akkor ekkora kőnél mindenképp betesznek egy JJ katétert, másképpen nagyon nagy nehézségek árán jön csak ki a kő (ha egyáltalán).

serfecs (törölt) 2011.01.23. 11:43:54

@miklos.rabai: 1. kérdés: _mindenhova_ :-) alhasba, derékba, combba, mindenhova.
2. kérdés: azért, hogy megelőzzék, ami velem történt terhesen: veseköves görcs és láz általában akut vesemedence-gyulladást jelent, ami nem egészséges állapot. Én ezt 12 hetes terhesen nyertem meg, a 37. hétig szedtem antibiotikumot, mert pluszban a méhem is nyomta az urétert. Ennek az 5 hónapnak köszönhetően a baloldali működő veseállományom jelenleg 5 mm vastag.

apolka11 2011.01.23. 11:59:53

@panni75: Mikor most voltam a kórházban, ott is egy anyukának a kis magzata nyomta a vesemedencét (azt hiszem), lázas lett, nagy fájdalmak a 38. héten, így bekerült az urológiára, kapott egy hólyagkatétert meg egy vesekatétert (?állítólag igen remegett az orvos, mikor fel kellett vezetni valami tűt, az óriási baba mellett) Viszont ezért vagy nem, de beindult fél nap múlva a szülés és így katéterrel szült, azt mesélte pokoli volt (már volt szülésélménye korábbról amúgy)
Szóval lehet, orvosilag nem korrekt, amit írok, de ezt így mesélte, szegény még ott is csövekkel, tasakkal rohangált. És megszidta (viccből persze) a picur fiát, hogy ekkora zűrt csinált:)

serfecs (törölt) 2011.01.23. 13:32:20

@apolka11: én szerencsére terhesen megúsztam az uréterkatétert, de végig ott lebegett a lehetősége. Aztán amikor a végén leszállt a méhem, megszűnt a pangás is, úgyhogy abbahagyhattam az antibiotikumot.

Bikli néni 2011.01.23. 16:21:03

@miklos.rabai: Azt nem tudom, hova sugárzik a veseköves fájdalom (nem olvastam előre a kommentekben), de amikor nekem volt "ureterkő" formájában, akkor vakbélgyulladás gyanúval küldtek be a kórházba. Persze volt nőgyógyászati meg minden vacak is. És most megint találtak, azt mondta a doktor bácsi, hogy tisztán látszik az ultrahangon a bal vesémben több is, úgyhogy mikor elindul lefelé, üvölteni fogok :(

El Visco Stello (törölt) 2011.01.23. 16:44:30

Az első vesegörcs a gáz. Ha már volt valakinek, akármije fáj azon a tájon, már tudni fogja.

manya48 2011.01.23. 16:44:44

Nekem már kétszer volt kövem, mindkét alkalommal oxalát, jó csücskös, szúrós, majd belehaltam a fájdalomba. Rosszabb volt, mint a három szülésem együttvéve.
Első alkalommal a húgyvezeték felől egy dormia nevű eszközzel húzták le érzéstelenítés mellett (ez még 1980 körül volt). Ezt a szerkentyút kb. úgy kell elképzelni, mintha egy csukott esernyőt dugnának fel a húgycsőbe, és amikor elérték a követ, kinyitnák, hogy lepiszkálják. Még érzéstelenítéssel sem volt egy szuper élmény. Másodszor - úgy 10 évvel később - pedig nem kaptam semmilyen kezelést, csak rengeteget kellett innom, és azt mondta az orvos, hogy naponta ugráljak le a sarkamon a harmadikról, valamint utazzak a busz hátsó rázós felében. Kb. másfél hónap múlva koppant. Az első görcs brutális volt, a többi kicsit elviselhetőbb, de semmilyen fájdalomcsillapítót nem kaptam. Az első követ nem láttam, milyen lehetett, a második kb. egy borsszem nagyságú volt. Azóta szerencsére nem volt újabb... Egyébként nem tudom, hogy minden kőfajtát tudnak-e zúzni. Persze lehet, hogy a második kövem óta eltelt időben már jócskán fejlődött a technika.

Káin 2011.01.23. 16:46:17

@El Visco Stello: Szerencsére még nem volt, de nem sok jót hallottam felőle.

Minerva12 2011.01.23. 17:09:37

Ha lejárt a munkaideje, tényleg nem lehet elvárni az orvostól, hogy ott maradjon.
Még ha itt nem is ez volt a helyzet. Nemrég én is várakoztam egy rendelésre, már csak fél óra volt hátra a rendelési időből, de még vagy 12 voltunk.
Kíváncsi voltam mi lesz, de az a doktornő tovább maradt és mindenkit ellátott.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.23. 17:28:49

@manya48: Bakker! Én az első ugrásba belhalnék. A harmadikról kiugrani? Naponta? Pláne sarokra!

valika 60 2011.01.23. 17:50:36

Piszok nagy fájdalommal jár a vesekö. Én egy 4 napos ünnep elötti napon görcsöltem be. Katéter, fekvés az urologián, mert ügyeletben senki nem csinél semmit. Pedig volt benn orvos, mütös stb.Végül kiszedték a felét, kb. 8 darabot, de a többi olyan helyen van beszorulva, hogy nem müthetö. Mi lesz ha legközelebb begörcsölök?

Irise 2011.01.23. 18:12:36

@valika 60: Amik most be vannak szorulva,azok nem fajnak.
Ha elkezdesz fajdalmat erezni,az azt jelenti,hogy kimozdultak azok a kovek, tehat kijottek arrol a helyrol,amik nem muthetok.
Tehat ki fogjak tudni venni,ne aggodj.

Irise 2011.01.23. 18:14:03

@Visegrádi: Egy koszonom-kepeslapot remelem kuldtel neki erte :) ha nem is paraszolvenciat :)

Minerva12 2011.01.23. 18:49:35

@Irise: Még vissza kell mennem és bizony paraszolvenciára gondolok hálám jelenként.
(Kis boríték kis ajándékcsomagban.)

Ittott 2011.01.23. 18:57:54

@Irise: nekem egy kicsi kövem van a bal vesémben, ha jól értettem, 2-3 mm. Egyszer biztosan el fog indulni? Tehetek valamit az ellen, hogy ez váratlanul érjen?
Onnan tudok a kőről, hogy nemrég iszonyatos görccsel ébredtem hajnalban, ehhez társult még egy hólyagtáji szurkálás (mintha felfáztam volna), hányás és hidegrázás, izzadás. Sokat ittam, így estére maguktól enyhültek a tünetek. Az urológus az UH-n látott egy apró vesekövet, de mivel tágulat nem volt sehol, azt mondta, nem okozhatta egy másik, távozó kő a görcsöket, így ő vesehomokra gyanakszik.

Alikam 2011.01.23. 19:24:51

Én már tudom a végét, a posztoló hülye...

Alikam 2011.01.23. 19:27:18

@Leroi: akkor okosodjál még, mert ez kevés..., nagyon kevés...

Hatodéves 2011.01.23. 20:08:29

@Alikam:
Azért szabad gondolkozni, hogy mit mond (ír) az ember, mielőtt megszólal (ütni kezdi a billentyűzetet)...

BiG_ 2011.01.23. 20:10:01

Nekem volt már vesekövem (többször) és végül egy uréterkövem (8mm hosszú, 5mm átmérő, oxalát, olyan kis címerpajzs-szerű). Egy hétig görcsölt és kapartam a falat (tapétázás előtt jól jöhet :-) ). Bal oldali kavics volt szerencsére, így nem kezdték kikapni a vakbelem a tünetek alapján. A gyomor- és bélműködésem gyakorlatilag leállt, a hasam homorú volt a görcstől. Hiába vettem be a No-Spát, nem hatott, mert nem tudott felszívódni. Kétszer kaptam az ügyelettől injekcióban, úgy hatott. Majd egy hét után elmúlt a fájdalom. Akkor eljutottam dokihoz, a MÁV-kórházban megzúztak. Nem ultrahanggal, hanem egy ütvefúróval keresztezett vasszűzzel (epidurális érzéstelenítés mellett). Kellett is, mert utána úgy nézett ki a derekam, mintha megkorbácsoltak volna, vérzett a felrepedezett bőröm.
Le is ment utána a kő a hólyagba. Rá 5 hónapra kipisiltem, az nem fájt. Csak éreztem, hogy elindul, kis feszítés, végigfutó érzés és KOPP. Azóta nem volt kövem.

ma21 2011.01.23. 20:49:15

Néhány éve mentő vitt szirénázva vesekővel.A RTG-t 3x-szor csinálták és nem láttak semmit.Az urológus hólyagtükrözést csinált,a kő a mentőben a rázkódástól porrá tört.A szülés "babazsúr" volt ezekhez képest.

Irise 2011.01.23. 20:49:41

@Ittott: Egyáltalán nem biztos,hogy feltétlenül elindul. Lehetsz örök életedre tünetmentes is.
Vigyázz, ne fázz fel, hamár felfáztál minél hamarabb kezeltesd, ha orvoshoz mész, tudasd vele,hogy van veseköved, bő folyadékbevitel, ne fogyassz megadózis C vitamint. :)
De ismétlem, az is lehet,hogy soha többet nem hallasz a vesekövedről, és a következő UH-on már nem is látszik,mert kipisilted anélkül,hogy észrevetted volna.

Irise 2011.01.23. 20:51:22

@ma21: "kő a mentőben a rázkódástól porrá tört." Csiribú-csiribá.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.23. 20:59:07

...ráadásul porrá? Ki lehettél száradva rendesen:)))

El Visco Stello (törölt) 2011.01.23. 21:04:33

pöffeteg porfelhőt pössentett

ma21 2011.01.23. 21:12:14

Nem karambolozott a mentő,de a legerősebb görcsök addig voltak amíg a mentőben voltam.

rikavagyok 2011.01.23. 21:50:26

no komment?! Pedig már vagy 30 perce szurkolok, h hátha lesz egy kis virtuális iszapbirkózás...

Káin 2011.01.23. 21:54:14

@rikavagyok: Nem lehet minden nap, majd holnap :D, vasárnap este pihenni kell.

Ittott 2011.01.23. 21:55:42

@Irise: köszönöm a választ! Bárcsak sosem hallanék róla többet, remélem, így lesz!:)

apolka11 2011.01.23. 22:01:08

Most én vagyok figyelmetlen és fáradt vagy mi van? Mire kapta leroi ezt az igen setét elmére valló kommentet? Egyáltalán miért ugrott neki ez az Alikam?
lemaradtam valamiről?
Vagy csak úgy, unalmában?

Leroi 2011.01.23. 22:07:45

@apolka11:
Szóra sem érdemes, ne idegeskedj emiatt,
mindenkinek van különvéleménye.
Lám, jó ízesen nekem is megvolt, már várom, hogy kitegyenek emiatt...:)
Amúgy köszönöm, hogy szolidáris vagy...:)

ave 2011.01.23. 22:08:32

Tapasztaltaktol kerdeznem, hogy a vesegorcs rosszabb, vagy az epegorcs?

adamantium 2011.01.23. 22:11:46

@ave: a tökön rúgás, ahogy a régi mondás tartja :)

Leroi 2011.01.23. 22:11:52

@ave:
A vesekő okozta görcs a borzalmasabb.
Bár az orvostudomány a pancreas okozta fájdalmat tartja a legembertelenebbnek.

Leroi 2011.01.23. 22:12:30

@adamantium:
Az csak szótlanná tesz és meditálásra késztet...:)

adamantium 2011.01.23. 22:15:08

@Leroi: a periproktális tályog kifakadás előtt se kutya, legalábbis a betegek szerint

epres négercsók 2011.01.23. 22:17:49

Alikam, kicsit vegyél vissza légy szíves a mások sértegetéséből.
Leroi, te meg ne ülj fel neki.
Kertész leszek, szétültetek :)

Leroi 2011.01.23. 22:17:57

@adamantium:
Nem lehet kellemes, de kifakadás után legalább csökken a fájdalom.
Van egy jó pár pokolközeli élményhez hasonló állapot.
Gondolom, egy tédlövés sem sweet feeling...

Leroi 2011.01.23. 22:18:53

@epres négercsók:
"kelő nappal én is kelek"...:)
Köszönjük, megszívleljük!

epres négercsók 2011.01.23. 22:20:40

@Leroi: Én békés hangulatomban vagyok, egyelőre beérem törléssel is.
Tudom, hogy nem Te kezdted, csak nem kell folytatni :)

adamantium 2011.01.23. 22:21:55

@Leroi: a lőtt sebek jellemzően nem nagyon fájnak, főleg a hangsebesség feletti lövedékektől származóak. a kavitáció miatt mikrovaszkuláris és neurális sérülések vannak akár 10cm körzetben, és ha idegvégződés nincs akkor nem is nagyon fáj :D

epres négercsók 2011.01.23. 22:25:05

@Leroi: Ezt a szétültetek-átiratot az egyik tanárom mondta mindig az órán beszélgető ifjúságnak. Már régóta el akartam sütni :P

rikavagyok 2011.01.23. 22:26:39

@Káin: De én ügyelek. Csak nem bízhatom az OMSZ-ra az adrenalinom vérszinten tartását;)

Leroi 2011.01.23. 22:26:50

@adamantium:
Ezeknek a kórtanát nem is nagyon tanulmányoztam eddig. Gondolom, a kimeneti nyílás okoz inkább problémát ilyenkor.
Nem a Kennedyre leadott lövésekre gondolok (a filmet visszanéztem, hát ez az Oswald egyszerre hogyan tudott 3 irányból is lövéseket leadni... a hülye világ pedig beszopta...ezt is)...

Leroi 2011.01.23. 22:28:06

@epres négercsók:
Nagyon hatásos és hangulatos volt, plasztikusan érzékeltette a mondanivaló lényegét, köszönjük a figyelmeztetést.

Leroi 2011.01.23. 22:30:32

@rikavagyok:
Az is biztosan szörnyen fájhat.

adamantium 2011.01.23. 22:34:11

@Leroi: gyomorperforáció az is fáj

Leroi 2011.01.23. 22:37:04

@adamantium:
Így van, bizonyára a bélperforáció is. A pancreasról mondják, hogy a necrosisa valami megsemmisítő fájdalommal jár.
/a fenti belinkelt film a Kennedy gyilkosság talán legkézzelfoghatóbb filmes dokumentuma, Abraham Zapruder videója, ami megdöntötte az Oswald-gyilkosság-teóriát.../

Leroi 2011.01.23. 22:42:04

@adamantium:
Ha évente kimegy ezer kollega, háromezer pedig nyugdíjba megy, akkor
rövidesen crach lesz az eü.-ben...

TamásD 2011.01.23. 22:44:19

@Leroi: Hát, a pancreas necrosis már nem fáj annyira, nincs ami fájjon:)
A gyulladás,a tok feszülése az tud kutyára fájni.

A gyomorperforáció ugye tipikusan késszerű felhasi fájdalom, ami aztán szűnik. A vastagbél perforáció bizonytalan fájdalom, mély, diffúz.

Leroi 2011.01.23. 22:53:36

@TamásD:
Gondolom, a pancreas nem egyszerre necrotisal, hanem vannak gyulladt és elhalt részek benne.
Gondoljunk csak egy gangraenas lábra, ott sem az elhalt résszel van gond, persze.

rikavagyok 2011.01.23. 22:55:09

@Leroi:
Sztem amig élek nem felejtem el azt a srácot, akit ITO-s gyakszin láttam, tokától-bokáig disszekcióval. Irgalmatlan mennyiségű fentanyl mellett teljesen éber volt, és kifejezetten kérte, hogy ne altassák el, mert még beszélni akar a feleségével...
A sztori vége sejthető.

Hatodéves 2011.01.23. 22:55:10

@TamásD:
De pancreastumor tud fájni ha befogja hátul a ganglionokat. Szerintem csontáttét is eléggé. Tüdőembólia, szívinfarktus (bár ott talán nem is önmagában a fájdalom, hanem a megsemmisülés-érzés, halálfélelem elviselhetetlen). Endometriosis, ha már pár ideget-szervet befogott. Szülési fájdalom. Betrombotizált aranyér. Szembe került sav/lúg.

Hatodéves 2011.01.23. 22:57:56

@rikavagyok:
Nekem az agyhalott 12 éves volt a legrosszabb. Fekszik az ágyban, teljesen ép, aranybarna bőrrel, hosszú szőke hajjal. Mellette a szülei. Épp csinálják neki az apnoe-tesztet. Szülők könyörögnek, hogy vegyen levegőt, az eeg lapos. Mint egy hatásvadász orvos sorozatban, csak ez itt igaz volt.

Leroi 2011.01.23. 23:00:22

@rikavagyok:
Az szomorú lehetett.
Egy szörnyű, halállal végződő esethez hívtak egyszer az ITO-ra, egyik 30 éves alkoholista gyerek teljesen besárgult, mája decompensalódott, hatalmas ascitese volt, Medusa-fej- érrajzoattal, ugyanakkor az egész testét ellepő psoriasisa is kiújult, uraemias is volt, spontán nem lélegzett, gépen volt...a kérdés irányomban az volt, hogy van-e neurológiai oka az eszméletlenségének.
Ez kb. olyan, mintha egy négerhez hívtak volna, hogy van-e köze a napsugaraknak a bőrszínéhez...

Hatodéves 2011.01.23. 23:05:30

@Leroi:
Mondjuk neuro-n is láttam pár dolgot. Fiatalasszonyt, akit fellöktek a mozgólépcsőn. Craniectomia után vegetatív állapot...

És a sok demens beteg, köztük agresszív Creutzfeld-es. Őt például kedveltem nagyon, csak néha megpróbált szétrúgni.

Nőgyógy: abruptio placentae tot., halott baba.

rikavagyok 2011.01.23. 23:05:37

@Hatodéves:
Na kb ezért nem lettem gyerekorvos.

Leroi 2011.01.23. 23:08:08

@Hatodéves:
Na, én Creutzfeld-Jacob-ot még nem láttam, egyéb okból agresszív-szétrúgót igen...:)

rikavagyok 2011.01.23. 23:08:10

@Leroi:
Hogy a véresbúsfrancnyavalyába bírja elinni valaki a máját 30éves korára?! Vagy egyszerűen kapott egy alkoholos hepatitist...?

adamantium 2011.01.23. 23:09:49

@rikavagyok: hát el lehet azt inni fél év alatt is, elég valami nagyon májkárosítót mellétenni, pl szénhidrogéneket, benzin, gázolaj vagy elég gyakori a hígító

Leroi 2011.01.23. 23:10:25

@rikavagyok:
Láttam már 20 éves szétivott májú emberkét is, aki aztán rövidesen meghalt.
Róla azt mondták, hogy 14 éves kora óta más folyadékot nem is ivott, csak szilvapálinkát.

adamantium 2011.01.23. 23:12:35

@Leroi: nekem is mondta már beteg, hogy ő vizet nem iszik mert attól szédül

Hatodéves 2011.01.23. 23:12:51

@Leroi:
Azt mondták, hogy az van neki, aztán nem tudom... Nem volt tipikus demens: nagyon gyorsan romlott az állapota, nem is tudott felkelni, és eléggé változó volt, hogy mikor mennyire tiszta a tudata, és mennyire agresszív.

De azon az osztályon kb minden volt, amit szörnyű és létezik :( Nem azért, mert olyan különleges hely volt, hanem valamiért így jött össze.

Leroi 2011.01.23. 23:14:20

@Hatodéves:
Igen, azt én is tapasztaltam, hogy klinikaközeli helyeken eléggé tankönyvbe illő esetek vannak.
Egyszer gyakorlatoztam Pesten egyik psychiatrian, hát az emlékezetes volt.

Leroi 2011.01.23. 23:16:13

@adamantium:
Ha anamnesisfelvételkor megkérdezem az asszonyt, hogy iszik-e az ura, a válasz az, hogy dehogy, csak annyit, mint minden más ember...
A pasin persze virágoznak a csillagnaevusok, arca rákvörös és acetaldehides a száján kitoluló gőz.

rikavagyok 2011.01.23. 23:22:23

@Hatodéves:
Fssz... Ezek a depresszió szakirány javasolt gyakhelyei?

Hatodéves 2011.01.23. 23:26:34

@rikavagyok:
Hát az a fiatal, akit meséltél, mindennél rosszabb lehetett :(

Leroi 2011.01.23. 23:41:20

@Hatodéves:
Tankönyvi esetek voltak, a mánia, a bifázisos affektív zavar, schizophrenia mind jól körülhatároltan és a leírásnak megfelelő tünetekkel volt jelen.

rikavagyok 2011.01.24. 00:10:42

@Hatodéves:
Szörnyű. De ha megkérdezel pár embert, a legtöbb azt mondja, hogy inkább így halna meg, mint tenyérnyi decuval a fenekén, pneumoniában, a szocó mélyén, miközben a megmaradt agysejtjeivel csak azt fogja fel a világból, hogy fáj.
Az igazi pokol nem egy látványos hely.

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2011.01.24. 00:40:05

A hasnyálmirígy kemény, alig vártam, hogy a mentő beérjen velem a kórházba és kapjak valami ütősebbet, mint az ügyeleten és a mentőben. A tüdőembólia teljesen más volt. Fokozatosan erősödött és terült a fájdalom, és a legrosszabb az volt, hogy nem kaptam levegőt. Az ügyeletig bírtam, ott filmszakadás. Halálfélelem az volt rogyásig, mert egyszerűen ép tudat mellett fulladozol. Míg el nem ájulsz. Vesegörcsöm még nem volt szerencsére, nem is kívánom megtudni. De senkinek nem kívánom egyiket sem, még legádázabb ellenségemnek sem. Anyukámnak 2 hete volt vesegörcse, mentő vitte el. Kapott egy halom infúziót, maximálisan igyekeztek enyhíteni a fájdalmain. Antibiotikumot is kapott zsákszámra. Most várja a kő születését. 2 napot volt kórházban össz-vissz. Azért a legtöbb helyen nem hagyják szenvedni a beteget, korrekt ellátást kapnak. Mindenkinek kívánok mindenekelőtt jó egészséget, de ha már gond van, jó orvost, gyors gyógyulást.

Leroi 2011.01.24. 00:43:25

@Chance4U:
Sajnálom, hogy ezeken a szörnyűségeken kénytelen voltál átmenni. Kívánom, hogy ezentúl panaszmentesen élj, ne legyenek ilyen rossz élményeid...:((

Irise 2011.01.24. 01:19:29

Par napja volt egy 37 hetes terhesem, STEMIvel, cardiogen shockban, LAD rupturaval.
3 er stenteles utan stabil, o es a baba is el es meg mindig 2 in 1 :)
Az ilyen bulikert erdemes orvosnak lenni.

@rikavagyok: tegnap volt 32 ev koruli nobetegem, alkohol + hepa C + majrak +iv drug user + egyeb eletmod + akutan hanyja a vert.

rikavagyok 2011.01.24. 01:58:11

@Irise:
:)

Az is felbecsülhetetlen, mikor a reanimált beteged a kávéautomatának támaszkodva panaszkodik a fájós bordáira. :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.24. 07:40:12

@tbjárulékfizető:, @apolka11:, @panni75:, @Bikli néni:, @huncut:
A vesekő a vesetájékán, az alsó háti, felső ágyéki csigolyák magasságában okoz fájdalmat, viszont lefele sugárzik a gerinc mentén a kismedencébe, ezért is keverhetik vakbélgyulladással, vagy nőgyógyászati problémával. Sőt ez a fájdalom megjelenhet a külső nemi szervekben is.
A 2. kérdésre panni75 frankó választ adott! A kő elzárja a vese kivezető nyílását, ezért a vizelet nem tud eljutni a hólyagba, viszont tovább termelődik. Ezért a vesemedence felfúvódik, ami károsítja a vese állományát, vékonyítja a vese kérgi részét. Plusz, amiről már korábban is volt szó, ami pang, az hajlamos felülfertőződni. Na ebből lesz a vesemedence-gyulladás, lázzal és hidegrázással, eredménye urosepsis lehet, ami életet veszélyeztet. Ezért ha a láz kialakul, akkor meg kell szüntetni a pangást; kis vezetődrótot vezetnek fel a kő mellett a hólyagból a vesemedencébe, ez biztosítja a folyadék távozását lefele, vagy végszükség esetén ultrahang segítségével a testfelszínen keresztül is megszúrható a vesemedence és úgy bocsátható le a gyulladt vizelet.
Köszönöm a válaszokat!... :)

Irise 2011.01.24. 11:35:43

@rikavagyok: Egyik sikeres reanimaltammal kesobb talalkoztam. O nyilvan nem emlekezett ram, en meg felismertem, annyira elontott a boldogsag,hogy meg mindig eletben van, es meg csak agykarosodasa sincs, vigyorogtam,mint a hulye. De nyilvan nem mondtam el neki,csak felzaklattam volna.

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2011.01.24. 12:07:21

@rikavagyok: @Leroi:
Köszi, igyekszek vigyázni magamra. :) Ez csak a jéghegy csúcsa. Szerencsém volt. Mondjuk OFF, de tudnék mesélni a tatabányai kardiológiáról. Az orvosok nagyon jók, de a kiszolgáló személyzet katasztrófa. Ami viszont nem OFF, hogy a betegnek kérdezni KELL, ha fáj, kérni KELL, mert az orvosoknak, nővéreknek nincs rá kapacitásuk. A tapasztalatom az, hogy ha ki merjük nyitni a szánkat, megtudják, mit szeretnénk, és akkor máris jön a segítség. De ha csak csendben szenvedünk, vagy kétségek közt vergődünk, nem az ő hibájuk. A kérdés arra való, hogy feltegyük. Receptet nyomnak a kezünkbe, kérdezzünk. Csóválja a fejét, ráncolja a homlokát, kérdezzünk. Ha nem értjük, kérdezzünk. Nem találkoztam még olyan orvossal, aki ne válaszolt volna érthetően, tárgyilagosan.

Irise 2011.01.24. 12:15:47

@Chance4U: Az effektiv munka alapja a jó orvos-beteg kommunikáció. Le a kalappal előtted.

tbjárulékfizető 2011.01.24. 12:42:54

@miklos.rabai: hát ennyi oktatás után már ideje volt megkezdeni a vizsgáztatást is. Lesznek még kérdések?

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.25. 08:15:27

@Chance4U:
Ezt a kommentedet, akár az összes poszthoz újra és újra leírhatnád. Nagyon fontos gondolat! Gratulálok hozzá!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása