Mint a mesében

2011.01.11. 15:00

Tisztelt Cím! Nyuggerként 66 évesen rendszeresen olvasom blogjukat. Nem azért mert mazochista vagyok, csak felkészítem magamat egy várható helyzetre. Most mégis azért írom meg mai saját tapasztalatomat, mert ilyen jó is létezik. A Balaton déli partján lakom. Korom miatt évente járok prosztata szűrésre.

 


Miután csak szakorvos utalhat PSA vizsgálatra, és lakóhelyemen nincs, ezért december közepén kértem telefonon időpontot a kaposvári Kaposi Mór Megyei Kórházba. A hölgy akivel beszéltem január 4-én 9 órára hívott, és azt mondta, nem kell regisztrálnom,- mert a gépben az adataim benne vannak, - a 2-es ajtónál várjak. 9.oo-kor kinyílt az ajtó és szólítottak.


Bent a fiatal orvos bemutatkozott, rövid pontos lényegi kérdéseket tett fel,elvégzett egy gyors ultrahangot, kitöltötte a beutalót a laborba, közölte, hogy 2 hét múlva mely telefonszámon érdeklődjek az eredményről. BUÉK-ot kívánva elköszöntem, és átmentem a vérvételre egy másik épületbe ami legalább 300 m-re lehetett. Beutaló leadása,/4. voltam a sorban/ szólítás, gyors, ügyes vérvétel, nem éreztem a szúrást sem, és kész. Kiléptem az épületből nézem az órámat 9.15. Ez nem lehet igaz!


Számoltam kb. 5 perc az urológia, 5 perc az átgyaloglás a laborba, 5 perc a vérvétel. Ez szerintem REKORD! És mindez olyan humánus légkörben mint a mesében, de ez volt a valóság.


Köszönet érte! S. L.

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.11. 15:11:04

Ez tényleg rekord! Szuper!
Jó egészséget!

2011.01.11. 15:18:20

A PSA hasznos, megbízható marker. Reméljük, a posztoló sokáig egészségesen élhet :-)

Bikli néni 2011.01.11. 15:18:53

Szuper :)
Egyébként a PSA vizsgálat mit takar?

rikavagyok 2011.01.11. 15:20:16

A poszthoz: :)
További kellemes flame wart az előzőhöz!
Elmentem megalázni, életeket romba dönteni stb, kell a téma a címlaphoz.
Addig is hallgassátok:
we didn't start the flame war: www.collegehumor.com/video:1907543

rikavagyok 2011.01.11. 15:21:21

@Bikli néni:
Prostata specifikus antigén, ez egy olyan anyag aminek a szintje prostata daganatoknál szokott megnőni a vérben, így korán lehet vele szűrni, és diagnosztizálni.

Leroi 2011.01.11. 15:21:55

A PSA a prosztata-specifikus antigén, prostataumorgyanú esetén szokás a szintjét vizsgálni...
A poszt címét olvasva az volt a gyanúm, hogy megint egy dokiról szól a szori, egy kezelőorvosról.
Aki hol volt, hol nem volt...:)

Leroi 2011.01.11. 15:22:32

@rikavagyok:
Egyszerre pörgünk, úgy látom...:)))

Leroi 2011.01.11. 15:27:30

De egy hasi ultrahangvizsgálat, és egy szokásos manuális rectalis palpatio is informatív...
Az én urológiaprofesszorom az órán felmutatta az ujját és megkérdezte, tudjuk-e, hogy ez mi?
Fél évfolyam kidőlt a röhögéstől, és közöltük, hogy tudomásunk szerint ez egy egyezményes jel.
"Nem,nem!" - közölte - "Ez az urológus szeme!"...
Na erre paff volt mindenki...:)

Bikli néni 2011.01.11. 15:29:34

@Leroi: :DDD
Köszi az infókat!

2011.01.11. 15:35:33

@Bikli néni: Prosztata-specifikus antigén. Lényegében az egyetlen, igazán talpon maradt tumormarker. Ugye a tumormarkerektől nagyon sokat vártak a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején, de mostanában egyre inkább kiesnek a használatból, mivel könnyen félreérthetőek és az értelmezésük nem egyszerű. Meg a kommunikálásuk a betegek felé. Ennek ellenére a PSA azért megmaradt.

Egyébként a PSA egy glycoprotein (olyan fehérje, amelyhez szénhidrát kötődik), ami gyakorlatilag csak a prosztata epithel sejtjeiből kerülhet a vérbe. A PSA, ahogy a neve is mutatja, a prosztatára, és nem a prosztatarákra specifikus, tehát jóindulatú megnagyobbodásokban (benignus hyperplasia), gyulladásokban (prostatitis) is felszökhet az értéke, de azért nagyságrendi eltéréseknél közel teljes biztonsággal mutatja ki a prosztatarákot. További jó oldala, hogy ha valakinek prosztatarákja van, akkor szinte biztosan emelkedik a PSA szérum szintje.

Bikli néni 2011.01.11. 15:48:32

@ReignOfdark: Az ilyen infók emlékeztetnek engem mindig arra, miért nem mentem végül orvosira... :) Mondjuk nem is tudom, melyik szakág állt volna igazán közel hozzám.

2011.01.11. 15:54:04

@Bikli néni: Egyszer azt mondtad, hogy az igazságügyi orvostan :-)

Bikli néni 2011.01.11. 16:08:11

@ReignOfdark: Igen, az valóban, de az nem kifejezettem gyógyító tevékenység :)

Leroi 2011.01.11. 16:34:04

@ReignOfdark:
Az igazságügyi orvostanász olyan az orvosok közt, mint a katonai rendőr a hadseregben...
Military Police...
Feldgendarmerie...
:)))

P75 2011.01.11. 16:44:59

@ReignOfdark: tehát ha a PSA szintje alacsony, akkor az ember teljesen megnyugodhat afelől, hogy minden rendben? Magyarul a prosztata-vizsgálat és a PSA teszt együtt teljesen megbízható? Végre egy normális szűrés, aminek értelme is van!

2011.01.11. 16:50:32

@Leroi: Ó, ha látnád, mennyien vannak manapság belehomokosodva az igazságügyi orvostanba a csi sorozat miatt! Én még egyet sem láttam, de tekintve, hogy mit hoz ki az emberekből, nem is biztos, hogy akarok. Das ist Hirntod, mein Freund. Hirntod, glaub' mir.

Leroi 2011.01.11. 16:51:20

@P75:
Az ember sohasem nyugodhat meg, hogy minden teljesen rendben...
Bárkit bármikor bármilyen daganat fenyegethet, ha a körülmények, hajlam adott.
Orvosként is azt mondhatom, hogy Isten kezében vagyunk.
Aki ezt nem ismeri be, az majd beismeri egyszer talán...
Harminckilósan egy betegágyon, tíz csővel megspékelve és az életéért imádkozva...

Leroi 2011.01.11. 16:54:18

@ReignOfdark:
Das ist wirklich einer Gehirntod, mein Freund...Wie dort in Deutschland, sogleich auch hier in Ungarn...
Jut eszembe: nemsokára az agyhalál kritériumait meghatározni hivatott tanfolyamra készülök másodmagammal.
Azt követően szervdonorokat leszek jogosult megállapítani.

P75 2011.01.11. 16:55:19

@Leroi: az az ember, aki ezt nem ismeri be, nyilván el sem megy a szűrésre. Most másmilyen emberekről beszélgetünk, szerencsére :-)

2011.01.11. 16:56:07

@P75: A rectális és PSA vizsgálatnak együtt van értelme.

Rectális vizsgálat pozitív -> biopszia
PSA vizsgálat negatív -> éves kontroll

Recális vizsgálat negatív ÉS PSA vizsgálat pozitív esetén ha a PSA
a.) 10ng/ml fölött van -> biopszia
b.) 4-10ng/ml közt van -> PSAD

Ha a PSAD >0,12 -> biopszia
Ha a PSAD <0,12 -> éves kontroll

Leroi 2011.01.11. 16:57:44

" Hirntod" wird definiert als Zustand des irreversiblen Erloschenseins der Gesamtfunktion des Großhirns, des Kleinhirns und des Hirnstamms bei einer durch kontrollierte Beatmung noch aufrechterhaltenen Herz-Kreislauffunktion. Der Hirntod ist der Tod des Menschen."
Ó, de szép meghatározás...

Leroi 2011.01.11. 16:59:27

@P75:
Így van, ahogy mondod...

2011.01.11. 17:01:25

@Leroi: Ejjha! Hát, sok sikert hozzá!

Amúgy talán félreértettük egymást valahol? Valóban részint német származású vagyok, és a nyarat is kint töltöttem, de hazajöttem már, Pécsett vagyok. Még. Ugye én is azok közé az újgenerációs hazaárulók közé tartozom, akik túl sokat ettek már vajaskenyeret ahhoz, hogy visszautasítsak egy külföldi állásajánlatot.

Leroi 2011.01.11. 17:01:50

Látom, az előző posztot az "Anyázás Eü. Szolg. Bt." nyomására bezárták sebesen...:)

2011.01.11. 17:02:50

@Leroi: Amúgy elnézést a tudatlanságomért, de az agyhalál hogyan függ össze a szervdonorsággal?

Leroi 2011.01.11. 17:03:01

@ReignOfdark:
Persze, én úgy értettem, hogy Berlinből írsz...:)
De ez a Freundschaft-on mit sem változtat...:)

Leroi 2011.01.11. 17:04:37

@ReignOfdark:
Agyhalál-specialisták által meghatározott valódi agyhalottakból vesznek ki transzplantációra alkalmas szerveket és küldik a szervbankokba.

P75 2011.01.11. 17:05:13

@ReignOfdark: "A rectális és PSA vizsgálatnak együtt van értelme."

Ugyanezt írtam, csak én a rectalis vizsgálatot pongyola módon prosztata-vizsgálatnak neveztem :-)

2011.01.11. 17:07:21

@Leroi: tinyurl.hu/L89C/ Ezt a képet azért küldöm, hogy ez is biztasson a kurzus során. Reméljük, egyszer majd ti is kaptok egy szép fát a munkátokért! :-)

Bikli néni 2011.01.11. 17:08:06

@ReignOfdark: Én nem a CSI miatt szerelmesedtem bele. Jártam ilyen szemináriumra az egyetemen, meg nyári gyakorlaton is elmondták, hogy a magyar rendőrség csak álmodik azokról az eszközökről, amik a Bruckheimer-sorozatokban vannak. Abban az időben én még egyáltalán nem néztem CSI-t.
De tény, hogy elég sokan ilyen szíeszáj-munkáról ábrándoznak :)

2011.01.11. 17:08:20

@P75: Ne haragudj, nem kioktatni akartalak, csak pontosítani magamat.

Leroi 2011.01.11. 17:10:01

@P75:
Hát az ugyanaz.
Sőt, egyes nőcik szexuális izgatás céljából is alkalmazzák.
Néha műkörömmel felvértezve...:D
/alulirottnál nem:)))/

2011.01.11. 17:10:25

@Leroi: Köszönöm, így világos.

Bikli néni 2011.01.11. 17:10:32

@Leroi: Sprechen Sie bitte auf Ungarisch :)

Leroi 2011.01.11. 17:12:16

@Bikli néni:
Jawohl!:)

@ReignOfdark:
Köszönöm a képet!
A Winterlinde az egy hársfa-fajta?

2011.01.11. 17:14:15

@Leroi: Igen-igen. Kislevelű hársa becses magyar neve.

2011.01.11. 17:14:46

@ReignOfdark: *javít* Kislevelű hárs a becses magyar neve.

Irkutszk 2011.01.11. 17:16:37

@ReignOfdark: Nagyon helyes, arról lehet gyűjteni a virágot, és hársfateát főzni belőle.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.11. 17:26:59

...a posztoló meg ne nyuggerozza le magát, mert itt meg fogják védeni magától:)))

ccke 2011.01.11. 17:43:36

@ReignOfdark: Nálunk az egyetemen is sokan rá vannak kattanva a CSI-re, emiatt az igazságügyi orvostant választották volna. Csak volna, mert amikor meglátják, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban, valahogy mindenki meggondolja magát.
Eléggé lehangoló munka, a napi rutin egyáltalán nem CSI, nagyon sok a szomorú történet, ami kicsit se izgalmas: balesetek áldozatai, fiatal öngyilkosok... Persze néha adódnak tényleg izgalmas esetek, ahol a nyomozásban fontos szerep jut a boncolásnak.

Leroi 2011.01.11. 18:31:58

@ccke:
Akasztottak, vízbefúltak, égettek helyszínelése, boncolása nem lányálom. Nem is beszélve a nemrég elhantolt és újtrakihantolt tisztázatlan halálesetek boncolásáról.
Nem épp egy Pepsi-feeling...

ccke 2011.01.11. 18:37:40

@Leroi:
Az első gyakorlatunkat úgy kezdtük, hogy egy azonosíthatatlan halottat behozatott a gyakorlatvezetőnk, csak hogy lássuk milyen: hát... zöld és büdös...

2011.01.11. 18:39:43

@Leroi: Pepsi-feeling :-DDD

@ccke: Nálunk egy fakultatív előadáson már a harmadik medika tette fel a kezét a "Van kérdés?" résznél, és amikor ő is idézett egy szíeszáj részből, elfutott a méreg. Én csak P. D. James: Fehérköpenyes halál c. könyvét olvastam. Na az pl. tényleg jó.

Irkutszk 2011.01.11. 18:49:32

@ReignOfdark: Én az 'Any more question?'-höz mindig hozzágondolom az 'Any more stupid question?'-t. Sokat segít, akár hallom, akár kiejtem a számon a mondatot ;)

Irkutszk 2011.01.11. 18:53:01

@ccke: Na igen, a CSI-ban is csak kimosdatott, fagyasztóból előhúzott hullákat (bábukat) mutogatnak ;)

Valamikor olvastam egy cikket a CSI és a valóság kapcsolatáról. Hogy az életben az orvos nem szokott embereket kihallgatni. Nem szokott pisztollyal a hóna alatt vagy a nadrágja hátuljában embereket letartóztatni. Csak ugye az egy sorozatban egyfelől nem lenne _elég hatásos_ (mivel nincsenek szagok TV készüléken keresztül), másrészt nem elég látványos, vagy legalábbis nem az átlag polgár számára, vacsoraidőben ;)

ondol 2011.01.11. 19:47:55

@ccke: Voltam igazságügyi boncon, nem is 1-en. Híres bűnügy volt az egyik, a többi nem volt híres, de megrázó(kisbabák stb.

A valóság olyan brutál, hogy ahhoz film nem jöhet:-(

Jelentkeztem később igazságügyi bűnügybe, de olyan fiatal voltam, hogy elutasítottak, mondván ehhez ilyen fiatalt sosem vesznek fel, szerencsém volt.

Az eü-nek vannak bugyrai, amelyek lehangolóak, és tisztelet azoknak akik ott meg bírnak maradni.
Nem bírtam a halál közelségét:-(

Leroi 2011.01.11. 20:05:15

@Irkutszk:
Némely filmekben a szép, pirospozsgás hullák annyira valószerűtlenek...
Kevés maszkmester veszi a fáradságot és preparálja életszerűre (akarom mondani: halálszerűre) a halottakat egy filmben.

A kórbonctanból visszatérő kifejezések, mint pallor mortis, livores mortis (hypostatici, per imbibitionem, per putrefactionem)...jó jegecesen félelmetesen hangzanak.

Irkutszk 2011.01.11. 20:19:25

@Leroi: Hogy jutottunk ettől az igazán pozitív poszttól a hullaházig-patológiáig? :D

Én, hála sorsomnak, nem voltam patológián, az anatómián a teljes testet is egyszer néztük meg (fél éves anatómia oktatásom utolsó gyakorlatán). És szerencsésnek érzem magam ezzel :D

Egyébiránt:
"Hívd el a Kegyelet Egyletet, ha kell egy érző csapat!
Hidd el, letudod az ügyletet! Le ám, egy pár perc alatt!
Részvét és precizitás, diszkrét lebonyolítás:
Így még ma nem temet senki más!
...
Tetem a "dógom", így ha marni kezd egy agyar,
Szavamra, készen állok bármire az ügyér'.
Hozom a kegyeletet, viszem a tetemeket,
Vagyok, hogy bekebelezzelek!"
(Dés-Geszti: A dzsungel könyve; Kegyelet egylet)

Bikli néni 2011.01.11. 20:35:11

Ja, a CSI-halottakhoz még annyit, hogy láttatok már egyetlen egy halotton is hullafoltot?! Minden résznél kiakadok ezen, hogy egy nyamvadt hullafoltot nem voltak képesek fotosoppolni rájuk... :)

adamantium 2011.01.11. 20:53:01

hmmm nézem lemaradtam az előző (kissé elfajult) vitáról pedig nekem szakmába vágó lett volna, hiába na 15 órakor még vígan keresem a pénzt :D

2011.01.11. 21:04:45

@adamantium: Én meg Rábai Miklóst akartam megkérdezni, hogy ő az a Rábai Miklós-e, aki részt vett egy számomra is érdekes kutatásban. Mikor elkezdtem írni, még lehetett kommentelni, mire beküldtem volna, már nem.

Így jártunk :/

Leroi 2011.01.11. 21:09:07

@adamantium:
Homályos egy mese volt, mint az északi tengerek ködös vizei...:)

@Bikli néni:
Azokon a halottakon, akik egy-két-három órája hunytak el, legfeljebb hypostaticus hullafoltok keletkezhetnek, amelyek a nehézkedési erőnek megfelelően az alantas részeken keletkeznek, ugyanis a vér odakerül és részben megalvad.
Így, ha hátonfekve hal meg az illető,a kor a háti-ágyéki no meg a fartájékon, comb hátsó részén, lábikrán, könyöktájékon láthatóak, míg a test elülső része a vér hiánya miatt "hullasápadt", összettéveszthetetlenül vértelen, palloros.
Ha hason hal meg, ugyanígy a hasi részen, arcon, mellkason, comb elülső részén stb. látszanak foltok, a tarkó hát, fenék stb. sápadt.
A későbbi, beivódásos, majd rothadásos foltok keletkezéséhez a filmen nincs idő.
Persze, a CSI-ban nem annyira a látvány valódiságához, mint a cselekmény pörgősségéhez ragaszkodik a rendező és producer.

Leroi 2011.01.11. 21:10:08

@ReignOfdark:
Igen, ő az a nagyon percíz, nagyon felkészült és igen nagy jövő előtt álló kutató.

adamantium 2011.01.11. 21:11:13

én nem vagyok híve a "verekedés" ilyen jellegű lezárásának. vannak igenis vehemensen kommentált írások, ezt el kell fogadni, és a fent említett ráadásul egy érdekes írás volt, nem valami kis csipp csupp 20 éve történt, eddig rágódtam rajta de most világgá kürtölöm típusú

adamantium 2011.01.11. 21:13:17

@Bikli néni: az ilyen filmek egyik alapeleme, hogy nem akarják gusztustalanná tenni a hullát, nem megijeszteni akarnak vele, pedig az igazság néha brutálisabb mint a film

Leroi 2011.01.11. 21:15:37

@adamantium:
Volt nagybetűvel kétoldalon anyázó, kifejezetten durva figura, aki nekikezdett a moderátorokkal is keménykedni, kirúgták, visszajött más nicknéven, végül elküldték a sangvinolens spermába és lezárták a vitát.

2011.01.11. 21:16:07

@Leroi: erbetegsegek.com/?p=belgyogyaszat&cikk=121

Vajon itt is ő van-e? :-)
Mert akkor még tovább emelkedne a szememben az amúgy sem kis renoméja!

adamantium 2011.01.11. 21:17:16

@Leroi: nagyon jó ez a megfogalmazás, az eredeti nevén, az egyik nagyon jó barátom kedvenc szavajárása volt de ő anesztes így nem hinném, hogy egyek lennétek :D

Leroi 2011.01.11. 21:18:13

@ReignOfdark:
Az iwiw-ről ismerem, szerintem biztosan Ő volt a társszerzője a cikknek.
Köszi, hogy belinkelted, nagyon érdekes!

Leroi 2011.01.11. 21:20:12

@adamantium:
Én egy psychiátertől hallottam először, szakvizsga előtti gyakorlaton Szegeden első találkozásunkkor kijelentette, hogy tudja, hogy mindenki halálosan unja az ő dumáját és elküldené a v...g...-be, de hát muszály ezt a gyakorlatot is végigcsinálni...:)))

adamantium 2011.01.11. 21:21:17

@ReignOfdark: sajna ma már csak az számít akit a web of science jegyez, én is fenn vagyok jó pár helyen a netem csak sajna nem ott ahol a komoly inpakt faktorokat osztogatják, bár egyszer bejutottam a journal of hand surgery (european volume)-ba de sajna nem sokat értem vele

adamantium 2011.01.11. 21:23:14

@Leroi: nem egy a forrás akkor sem :D

Leroi 2011.01.11. 21:25:36

@ReignOfdark:
Olvasgatva a cikket, a derék csigazabálók vörösborfogyasztásáról és annak haemorheológiai áldásairól van szó, keresgélem az olasz vörösborivók és a Marchiafava-Bignami tünetcsoport közti összefüggés esetleges megemlítését, de a cikk témája és profilja sem ez...:).

2011.01.11. 21:26:35

@Leroi: Szívesen, nekem ez alap szakirodalomnak számít. A társszerzők közt meg a M. Laci nagyon jó fej, ő fedezte fel a világ legrégebbi tuberkulózisos betegét (egyszerre végzett vegyészetet és régészetet). Kicsi a világ.

@adamantium: Kérek egy hivatkozást, elolvasnám! :-)

Leroi 2011.01.11. 21:27:15

@adamantium:
Az indíttatás viszont ugyanaz. Hasonlóan sok stressz hasonlóan sok és néha sangvinolens, opaleszkáló pejoratív kifejezés forrása lesz.:D

Leroi 2011.01.11. 21:28:52

@ReignOfdark:
A múmia elmeszesedett gümőit leoltotta Löwenstein-táptalajra?:)

adamantium 2011.01.11. 21:31:48

@Leroi: erről az jut eszembe amikor:
János bácsi bemegy a kocsmába rendel egy kancsó keceli kannást, berugik mint atom, hazafele menet meg beesik az árokba
arra megy a buzi kap az alkalmon és jól megrakja hátulról
másnap János bácsi feltápászkodik, eltántorog a kocsmába, rendel egy kancsó keceli kannást, berugik, menet haza ugyanaz megesik vele mégegyszer
harmadnap megy a kocsmába, a kocsmáros már messziről felismeri:
- jah, tudom, egy kancsó keceli kannás
- nem, kösz, attól nagyon fáj a seggem

2011.01.11. 21:33:38

@Leroi: Olaszok :-DD

Nekem igazából ez a fő témám :-D szóval ne írjuk még le a rezveratrolt meg a vörösborivászatot, speciel a nyáron a saját szememmel láttam, ahogy neoadjuváns kemo melletti kiegészítésként értékelhető eredményt produkált.

Meg a vörösborivászatot amúgyse írjuk le :-)

adamantium 2011.01.11. 21:34:13

@ReignOfdark: distális radius törések rögzítését elemeztük egy véges elemes komputerasszisztált modell segítségével. őszintén nagy tudományos haszna nincs, mert erre a töréstípusra ez a megoldás általában fölösleges, idő és költségigényes. de a tudományos dolgozatok nagy része ilyenekről szól

2011.01.11. 21:37:01

@Leroi: Sajnos ezt passzolom. :-(
Annyit tudok, hogy brit kutatókat előzött meg ezzel az eredménnyel. Túllobog bennem a nemzeti büszkeség a tudással szemben, úgyhogy most visszaveszek kicsit.

Leroi 2011.01.11. 21:41:18

@ReignOfdark:
Miért, régen milyen gyógyszerei voltak
a magyarnak?
A pia és a gyógynövények.
No antibiotikum, no fájdalomcsillapító, no nyugtató.
Ha ideges volt, elkapta az asszonyt, oszt addig csiklandozta, amíg az endorfin mindkettőjüket föl nem pörgette.
Utána elaludt.
Piásan.
Ha lázas volt betakarózott, kiizzadt, közben piált.
Ha fájdalmai voltak, piált.
Ha vérzett, beközözte. Amivel lehetett.
Ha tbc-s volt, meghalt.

Leroi 2011.01.11. 21:43:40

@ReignOfdark:
Mint lehetőséget említettem meg. Biztosan voltak olyan letokozódott Koch-törzsek, amelyek azon latens stádiumukban "eléldegéltek" párezer évig, Ő ezeket keltette életre.

adamantium 2011.01.11. 21:44:22

@Leroi: állítólag az aszúnak a rothadó szölő szemeken levő nemespenész miatt van penicillin tartalma, de ez lehet, hogy csak urban legend

Leroi 2011.01.11. 21:48:22

@adamantium:
Igen, szerencsére közel élek Tokaj-hegyaljához és sok pincét volt alkalmam meglátogatni.
Bornemissza vagyok, de ha épp megkínált a kollega, megkóstoltam.
Na az tényleg a napfény, üvegekbe töltve...
A pincefalakat szürke gyapjúszerű nemespenész vonja be, a kiváló szőlőfajtából készült, többputtonyos borok abban a vulkáni tufába vájt, penésszel bélelt levegőben nyerik el a valódi, semmivel sem összetéveszthető ízüket.
Vinum regum et rex vinorum...

adamantium 2011.01.11. 21:59:15

@Leroi: hogy is van a mondás?
"a bort tisztán szeretem a sört meg piszkosul"

Bikli néni 2011.01.11. 22:00:51

@Leroi: Erre emlékszem a kézikönyvből, van a süllyedéses (megszűnik a keringés és a gravitáció lehúzza a vért, valami ilyesmi rémlik), meg az a pontozódós vagy milyen... De azért a szíeszájban elég gyakori a jelenet, hogy fekszik háton, a helyszínen forgatják és nincs rajta semmi...
Na mindegy :)

adamantium 2011.01.11. 22:02:53

@Bikli néni: mert a vámpírok előtte kiszívták az összes vérét :D

Leroi 2011.01.11. 22:03:27

@Irkutszk:
Egészen elrugaszkodtam a Zempléni hegység irányába és elfelejtettem, hogy hozzámszólásodra nem adtam választ, bocsánat...:)
Az idézet kitűnő, a pörgőssége a szómen Geszti Péterre vall...
Amikor még nem X-faktort vezetett, hanem repült és dzsezzmegazolt...:)

Leroi 2011.01.11. 22:06:12

@adamantium:
Igen, igen...:))

@Bikli néni:
Anatómián volt egy réti néger a boncteremben, aki valamilyen módon
erekcióban hunyt el, lehet, hogy tetanusfertőzés következményeként, na azt az orvostanhallgatónők szállták meg, mindegyikük őt boncolta volna, letakarni sem lehetett úgy, hogy ne ágaskodjon az árulkodó nyom...

adamantium 2011.01.11. 22:10:33

@Leroi: akkor most utolsónak összekötöm az előző írást az előző hozzászólással :)
János bácsi kórházba kerül, jön a nővérke és nézi, hogy bizony egy dormicum és egy viagra van az éjjeliszekrényén. megkérdi:
- ugyan János bácsi, minek magának az a két gyógyszer?
- a dormicum, hogy tudjak aludni, a viagra meg, hogy ne essek ki az ágyból

2011.01.11. 22:17:30

@Leroi: @adamantium: Behalok a sztorijaitokon! :-DDD

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.11. 22:26:14

@Leroi:

- A férjem epilepsziában halt meg.
- Szegény! És ott temetik el, vagy hazahozzák?

ave 2011.01.11. 22:27:25

Szvsz ez egyaltalan nem rekord, ez a normalis, en is vegeztem mar ilyen gyorsan.

Csak hat azt "minek megirni" alapon nem irjak meg az olvasok, csak a panaszokat.

On udito kivetel!

Bikli néni 2011.01.11. 22:27:28

@Leroi: Hát, ha valakinek boncterembe kell mennie ahhoz, hogy erekciót lásson, azt csak sajnálni tudom... :)
Egyébként, nekem a bonctermes "élményem" egy bácsi volt, aki gombászni indult az erdőbe, és nem ment haza. Fél évvel később találták meg, a felesége a susogós nadrágjáról azonosította.

Bikli néni 2011.01.11. 22:28:55

@radiologus.hu: Na jó, az epilepsziát behelyettesítem valami más betegséggel, és akkor mosolygok ezen is :)
Hihetetlenek vagytok ezekkel a fanyar viccekkel :D

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.11. 22:39:05

"Még jó, hogy Kovács perfekt eszperantó! Öt évig élt ott!"

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.11. 22:40:42

@Bikli néni:

No igen...

Mi az? Bokor alján csontváz.

A tavaly előtti bújócskaverseny győztese.

Leroi 2011.01.11. 22:41:31

@Bikli néni:
Jójó, de elhunyt, formalinban konzervált kanos partnerük még nem volt...
@ave:
Az a pasi, akit az említett urológus szervizel, otthon is öt perc alatt végez, bizonyára...:)))
@radiologus.hu:
The Federal Republic of Epilepsia...
Epilepsian Airlines...:)
@adamantium:
:DDD

Leroi 2011.01.11. 22:43:30

@radiologus.hu:
Na az egy furi nyelv, a szöveget olvasva a lovári cigány jut eszembe.
Az és-ként használt kai annyira humoros így, bedobva egy görög szót egy latinos szófolyamba...
Az életben nem tanulnám meg, annyira ronda.

ergerberger 2011.01.11. 22:44:08

Mi az a PISA vizsgálat?
Ahhoz nem pisálni kell?

Leroi 2011.01.11. 22:45:53

@ergerberger:
Ha orosz földön végzik, akkor íráspróba.:))

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.11. 22:46:34

@Leroi:

> Epilepsian Airlines...:)

"Air Epi.
The shaking experience of flying."

ergerberger 2011.01.11. 22:48:33

@Leroi: bmeg, te is ilyen öreg vagy? :)

Leroi 2011.01.11. 22:49:03

@radiologus.hu:
Azok a gépek tényleg rázósak lehetnek...:)
Van egy külön business-class bennük, aminek Status Epilepticus a neve...

Leroi 2011.01.11. 22:49:40

@ergerberger:
Soha nem tanultam oroszul, de egy ennyit tudok, hogy pisálni az írni...:)))

Bikli néni 2011.01.11. 22:50:45

Na jóvanmár', akadjatok le az epilepsziáról, az nem akkora humor :)

@radiologus.hu: Ez ezeréves, de jó :)

@ergerberger: Az az, amikor colstokkal méretet veszel a ferde toronyról. :)

Leroi 2011.01.11. 23:06:52

Holnap már látom a 20 c/s frekvenciájú szemforgatást, ruhaszaggatást és hamuhintést, miszerint:
" A gaz, piszok empátiában szegény, embertelen, dicstelen, gyalázatos, alávaló, aljas,
kegyetlen, hataloméhes, hitlerista, himmlerista, ausztrofasiszta, gömbösista, imrédysta, bárdossysta, kállaista, szójaysta, horthysta, pribék, sintér dokik
- hullát gyaláznak
- saceres beteget gyaláznak
- elhunytak csontjait gyalázzák
- a tokaji bor hírnevét felhasználva rejtetten betegeket buzdítanak ivásra
- vörösbort használnak fel aljas kutatási célokra
- gúnyt űznek az erekcióból és szexuális aktusból
- gúnyt űznek a laboratóriumi vizsgálatokból, egy szegény védtelen antigénből
- a rectalis vizsgálatból
- a szerelmi nedvből
- a hársfából

és még ki tudja, gondolatban, miből, a mocskok..."

Szóval már látom a reakciókat magam előtt...

Leroi 2011.01.11. 23:08:05

Most látom, hogy Sztójayt elírtam, de talán így még jobb...:)

Bikli néni 2011.01.11. 23:15:51

@Leroi: Szerintem egyszerűbb, ha nem provokálsz senkit, nem mindenki veszi ezt humorosra.
Nekem speciel baromira nem hiányzik még egy olyan, mint a délutáni poszt volt. Ezt most lefuttattuk, kivigyorogtuk magunkat, reggel remélhetőleg jön egy új poszt.
(Én meg megyek, bemutatom az áldozatomat a bürokrácia oltárán...)

2011.01.11. 23:20:49

@Leroi: Ezeket a posztokat szerintem töredéke ember olvassa, mint a felháborodókat. Nem is tudom, mikor volt 100 fölötti komment pozitív sztorinál :-)

Jó éjt mindenkinek!

Bikli néni 2011.01.11. 23:22:57

@ReignOfdark: Pedig az index jóvá akarta tenni a délutáni fiaskót, és ezt is kirakta :) Nem baj, elvoltunk mi itt.

A posztolónak köszönjük a pozitív történetet, jó egészséget.

Jóccakát olvtársak :)

Bikli néni 2011.01.11. 23:26:06

@bakela: Ez kész, kifekszem tőled :D

Leroi 2011.01.11. 23:31:17

@bakela:
Wunderbar, immerwieder wirklich wunderbar, lieber Freund!:))

sarius 2011.01.11. 23:52:36

@bakela: ez most biztosan elképesztően jópofa volt. Kár, hogy annyira erőltetett.

Leroi 2011.01.12. 00:00:34

@sarius:
A poénos forma és szleng mögött ott a sziklakemény, nagyon magasszintű tudás...
A bakela fantasztikusan precíz szakember, emellett hatalmas lexikális tudása és sokirányú tapasztalata van.

sarius 2011.01.12. 00:08:33

@Leroi: attól még rettentő izzadságszagúan poénkodik. Nem kéne erőltetni, maradjon meg fantasztikusan precíz, sziklakemény tudású, sokirányú tapasztalatú, stb. szakembernek.

Az, amit ő humornak vél, nagyon nem az. Csak ezt akartam mondani.

Leroi 2011.01.12. 00:21:00

Valamikor egy patinás erdélyi kollégiumban még aprópöcs koromban volt egy fizikatanárunk, aki minden tanítványát elkeresztelte,a lányok Bözsik voltak, a fiúk Samuk. Na ő volt ilyen stílusú, kb. így beszélt, ahogy bakela ír.
A fizika mindenestől kb. a szivarzsebében volt, nyírta a bandát mint a tökgyalu a tököt, rettegtünk tőle, mint a tűztől.
Rá emlékeztetnek a sajátos stílusú poénos beírások.

Irkutszk 2011.01.12. 00:21:34

@Leroi: Megjegyezném, hogy a tokaji bor hivatalos volt az V. Magyar Gyógyszerkönyvben, Vinum Tokajense passum néven.

Leroi 2011.01.12. 00:25:05

@Irkutszk:
És a Canis Merga is, gondolom...:)

Leroi 2011.01.12. 00:31:13

@Irkutszk:
Jójó, nem tiszteletlenség akart lenni...
A mai coprolalias hangulatba ez még belefért...:)

Mesebeli Disznó 2011.01.12. 00:31:32

@Leroi: az lehet, de ennyire bárgyú és erőltetett, humorosnak szánt dolgot már rég láttam. Titeket többieket viszont élmény volt olvasni, köszi.

Irkutszk 2011.01.12. 00:39:01

@Leroi: Az V. Magyar Gyógyszerkönyvet 1985-ben váltotta fel a VI. Nem, nem viccből írtam, tényleg hivatalos volt.

Gondoltam, érdekes, és boldogító adalék a közös tudásba. :(

Leroi 2011.01.12. 00:44:59

@Irkutszk:
Köszönöm, regisztráltam és tiszteletben is tartom, mint objektív adatot!
A canis merga pedig még Pápai Páriz Ferenc idején dívott...
Nem kinden alapot nélkülöző tehát...

Leroi 2011.01.12. 00:45:40

@Mesebeli Disznó:
Mi is köszi, de magunk közé soroljuk bakelát!:)

2011.01.12. 08:49:41

@Bikli néni: Szerintem az kommentigény a problémamegoldási kényszerből fakad. Ahol nincs probléma, ott a legtöbb kényszeresen beszé(ó)lni vágyó ember fölöslegesnek érzi magát. Nem is biztos, hogy ez baj. :-)

kotyomfitty 2011.01.12. 09:08:12

Gratulalunk!

Most mar lehet poenkodni?

- Fotosopp!
- Minek vettek vert pisa vizsgalathoz?
- Aki szerint isten dont el mindent, az minek jar szuresre, egyaltalan orvoshoz? :-)

HúszTíz 2011.01.12. 09:15:53

Fantasztikusan jó dolog ilyen írásokat is olvasni itt.

JSanyo 2011.01.14. 09:56:35

A bácsinak(remélem nem haragszik meg a megszólításért) szeretném üzenni, hogy jövőre lehet, hogy csak 10-12 perc lesz, ugyanis ha lezajlik a kórház átépítése, a vérvételi hely sokkal közelebb kerül a főépülethez :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása