A háziorvosi rendelés problémái

2011.01.08. 06:00

Tisztelt Praxis blog!

 

Levelem témája a háziorvosi rendeléssel kapcsolatos tapasztalataim lesz, illetve pár észrevétel, amivel javítani lehet az ellátás színvonalát és még pénz sem kell hozzá.

 

 

Az eddigi bejegyzéseket olvasgatva ez nem tűnik annyira jelentős problémának, nem felháborító vagy embertelen vagy életveszélyes, viszont úgy érzem nagyban javítana az ágazat megítélésén és a páciensek elégedettségén. Előre bocsátom, hogy ritkán járok háziorvoshoz, ezért lehet, hogy egyedi problémákkal találkoztam.

A rendelőben két orvos dolgozik, külön szobában, közös váróteremmel. Ez volt az első alkalom, hogy itt jártam, tehát próbáltam kideríteni, hogy melyik doki az illetékes, ki után következek.


-Itt jön az első dolog, amin javítani lehetne: az orvosok ajtajain 11 illetve 13 A4-es méretű papír volt kiragasztva. Tájékoztatók, rendelési idők, „Ne kopogjon..”, stb. Javarészt sok évvel ezelőtti megsárgult papírok, apró betűvel szedve. Azt gondolom, ez teljesen felesleges, és az igazán fontos infók csak elsikkadnak a sok idejétmúlt között. Továbbá értelmetlen, mert nem várható el, hogy minden új beteg fél óra olvasással töltse az idejét közvetlenül az ajtó előtt.


-A második dolog, amin javítani lehetne: A bejutás sorrendjének tisztázása. Sorszám volt ugyan, de csak az egyik dokinál, az asszisztens hölgy osztogatta a rendelési idő felénél. Volt is kavarodás, mert akadtak, akik előre egyeztetett időpontra jöttek, ők jogosan soron kívüliséget kértek, a többiek meg kissé mérgelődtek, hiszen már két órája várnak és még mindig ugyanaz a két ember volt előttük. A dolog vége az lett, hogy az időpontra érkezők is sorszámot kaptak (eredmény: morgolódás, hiszen nem azért egyeztettek, hogy várakozzanak), a többiek szintúgy sorszámot kaptak, de az időpontosok miatt hátrébb sorolódtak (eredmény: morgolódás, hiszen órák óta várakoznak, és mind távolabbinak tűnik a bejutás). Szerintem, egy váróterembe kihelyezett sorszámpakli kiválóan megfelelő lenne a probléma megoldására, továbbá az, hogy az előjegyzett páciensek időben legyenek a többiektől elkülönítve. Vagy ne is legyen előjegyzés.


-A harmadik dolog, amin javítani lehetne: Rendelési időben a doktor a páciensekre koncentráljon, ne nyomtatót javítson, ne a TB-vel telefonáljon, ne tartson a fogyóeszköz-szállítmány átvétele 20 percig (vagy ne rendelési időben történjen). Ha valakit soron kívűl behívnak, mondván csak egy injekció, csak egy papír kitöltése, csak egyéb apróság, akkor legalább az se tartson sokáig. (Az én esetemben volt egy papír kitöltés, egy receptfelírás, egy injekció, új kötszer érkezett, mindegyik külön-külön 15 perc. Hangsúlyozom: soron kívül, nem előre egyeztetett időpontban. Bár a kötszeressel lehet, hogy meg volt beszélve.)

 

Szóval ha ezeken a dolgokon javítanának, akkor valószínűleg nem az ellátás szapulásáról folyna diskurzus a váróteremben, hanem a nénik folytathatnák a ki-a-halálosabb-beteg játékukat.


Gondolom pár dolog nem az orvoson múlik. Például, hogy megáll az élet, ha elromlik a nyomtató, ezért mindenképp meg kell javítani. De sorszámokat kirakni, normális, áttekinthető tájékozatást kiragasztani az ajtókra, telefonhívásokat, ismerősökkel való dumcsizásokat mellőzni azt lehetne az adott orvosnak is. És ez nem pénz kérdés.

Ui: Minden doki rendelési ideje 4 óra. A nap másik felében mit csinálnak? Adminisztrálnak? (Ennyi papírmunka lenne?) Kórházban dolgoznak? Máshol rendelnek? Hazamennek?


üdv Tamás

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.08. 07:24:17

"Minden doki rendelési ideje 4 óra. A nap másik felében mit csinálnak? Adminisztrálnak? (Ennyi papírmunka lenne?) Kórházban dolgoznak? Máshol rendelnek? Hazamennek?"

admnisztrálnak és házhoz mennek beteghez.
ugyanis HÁZIorvosok.
másrészt nem 8 óra a munkaidejük, ugyanis vállalkozók.

TamásD 2011.01.08. 08:35:00

@Babette_: A munkaidejük meg van szabva, ugyanis akár vállalkozók, akár nem, ellátási szerződést kötnek az önkormányzattal, amiben benne van, hogy heti hány óra rendelési idő, hány órában mennek házhoz, mennyi ügyeletet látnak el, ha kell, stb.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.08. 09:25:20

Jó poszt. Mindegyik észrevétel messzire vezet. Itt vannak pl a cédulák. Véleményem szerint azért is vannak, mert minden orvos állíthat fel saját szabályokat és ezt közölniük kell, viszont nem szívesen állnak szóba beteggel. Ha erős és általános szabályok lennének (Miskolcon és Budapesten is ugyanazok) akkor nem lenne szükség rá. ...vagy pl a "kopogtatócédula". annak semmi értelme nincs, hacsak az nem, hogy már belépéskor elbizontalanítsa a beteget. Még ha senki sincs előtte, nem mer kopogni és hogy a nővér mikor méltóztatik kinézni az saját kénye-kedve.
Abban nincs igaza a posztolónak, hogy ez nem pénzkérdés. Debizony az. A minisztériumban kell olyan szabályrendszert(technológiát) szankciókkal együtt kidolgozni és bevezetni az ágazatba, ami mindenki által betartható. És ez bizony nem olcsó, mégha a szándék meg is lenne.

IrishOak 2011.01.08. 11:09:04

Szép Szombatot:-)

Két dolog jutott eszembe:
1. a taj kártya a belépéskor egy szkenner elé tartva a rendelőben lévő asszisztensek jelzi,hogy 'Egyszeri Vazul 36 éves érvényes tb befizetéssel jelentkező -megérkezett utolsó látogatása 5 évvel ezelőtt volt, az is egy bokaficam amit egy sürgősségin láttak el egy szombat este 22.35-kor.Majd beérkezvén a rendelőbe az orvos gombnyomásra "aktivizálná" az egész betegútját a születésekor felvett orvosi jelentésekkel elkezdve...
Ekkor a Startrek űrhajó közelít a földhöz,és annak rossz állapota miatt nem töltené át az adatokat a saját rendszerébe...:-(

2.Amíg a betegek nem köszönnek, és nem kommunikálnak egymással, addig lesznek is zavarok azt illetően, hogy ki van hamarabb, és ki aki tényleg vizsgálatra is vár nem csak egy receptért ugrott be.
A háziorvos és az asszisztens nem valószínű, hogy jókedvükben intéznek telefonokat,vagy javítják a nyomtatót.(Voltam már úgy a saját dokimnál, hogy nem tudott rendelést tartani, mert ha nincs nyomtató= nincs recept mert vonalkód nélkül nem élet az élet:-) -ezt tudjuk a Startrek űrhajóró:-D, és nincs egy beutaló sem,meg egyáltalán semmi a doki vizsgálatán kívül.)
A sorszámok és egyéb huncutságok csak azoknak valók akik nem akarnak, és nem tudnak beszélni embertársukkal,egy váróban.Azt azonban nem gyógyítja semmilyen háziorvos.
((
Bocsánat erről egy vicces szitu is eszembe jutott:-): Mozgásszervi sz.rendelő -sorszám -reggel 8.Sorszám a 14nél.Nénike jön, húz. 15(nyert) azt mondja, nem cserélne valaki vele , mondjuk a 2-es vagy 3-as mert még menne a piacra, de úgy fáj a válla, hogy nem fogja tudni hazavinni amit vesz:-D ezután beszólítottak engem-mint injekcióst, és a néni hangosan sivítani kezdett, hogy mit képzelnek a mai fiatalok, hogy ilyen pofátlanul betolakodnak.(épp a nyakcsigolyáimat injekciózták naponta)... ))
Egyébiránt a háziorvosokról azt tudom, hogy a rendelő"nyitva tartásuk" napi pár óra, de elég sokat mennek házhoz is.

doktrina (törölt) · http://haziorvos.blog.hu 2011.01.08. 11:16:38

Jó poszt köszi! Már rég voltam erre. Az ajtó telecetlizése tényleg iszonyú marhaság.
Mindig ki van írva, hogy ha én helyettesítek, mégis minden alkalommal meglepett képpel jönnek be a betegek, és nem tudom felróni, mert én se olvasnám el kiplakátolva a Háború és békét.
Nyomtató... Ne is mondd!

Bikli néni 2011.01.08. 11:34:00

@Babette_: Ha jól emlékszem, talán Bakela írta le, hogy a napi kötelező rendelési idő 2 óra. (Kommentár nélkül...)

Aztán. Tök jó dolog, amiket a szerző feszeget, azonban a dolgot a legelején kell kezelni. Tömeg, sorszám.
Hétfői történet: a háziorvosom 16-20 között rendel. Nekem egy nyamvadt papírért kellett mennem, előre megbeszéltük, kérdeztem, kell-e időpont, mondta, menjek, amikor tudok. Odaértem 15.55-re. Na kérem, a következő volt az állapot: 12 ember volt előttem, az ÖSSZES nyugdíjas. Utánam érkezett még 3 nyugdíjas, majd öt óra után beszállingózott még két ember, akik szemmel láthatóan a munkahelyükről estek be.
Beérkezett egy néni előttem, épp csak rám nem csukta az ajtót, majd megállt az ajtóban és bámészkodott. Ej, mondom, ha nem mégy sehova, akkor majd én, kivettem a sorszámot. Utána észbe kapott, hogy neki is azt kellene, és másfél órán keresztül azt hallgattam, hogy ő előbb volt ott, csak nem látott, mert bepárásodott a szemüvege (nekem is b+, akkor is kell sorszámot húzni). Végül meguntam a sóhajtozását, meg hogy engem fixíroz, mondom, menjen csak, nekem nem sürgős. Több, mint fél órát volt bent. Már a többi vénasszony is mondta, hogy megműtik vagy mi van? Kijött, én bementem, papírt megkaptam, elmentem. Három percig voltam bent. És erre vártam két órát. Közben hallgattam, hogy az egyik néni mondja a másiknak, hogy áprilisban lesz 7 éve, hogy magas a vérnyomásom, és ezért vagyok itt. Anyám borogass... Egy néni volt jogos, szegénynek trombózisa volt, ment is rögtön a kórházba. De a többi mi a francért kell, hogy a rendelés első órájában ott üljön, MIÉRT?! A dolgozó népnek kötelező akkor megjelenni. A nyugdíjas - ha hét évet kibírt a magas vérnyomásával - ráér egy órával később is menni. Bocs, de ezt muszáj volt kiadnom magamból. Jöhetnek a kövek.

Bikli néni 2011.01.08. 11:37:28

@IrishOak: Én mindig megkérdezem (jellemzően bazinagy tömeg), hogy ki az utolsó a doktornőhöz, de a sorszámhúzás teljesen esetleges, van, hogy kell húzni, van, hogy nem. De ha éppen kell húzni-nap van, és nem húztál, hiába jöttél előbb, ÍJB.

Bikli néni 2011.01.08. 11:38:48

@doktrina: Nálunk most valami adventi izé van még mindig kint az ajtó mellett, valami bibliai vagy zsoltár idézet...
És persze a megsárgult papírok :)

Bikli néni 2011.01.08. 11:40:58

@IrishOak: Édes Jézusom, az ilyen vénasszonyoktól úgy el tud durranni az agyam, hogy magamban végigmondom, legszívesebben miket vágnék a tőlem telhető legnagyobb hangerővel a fejéhez, de persze mindig türtőztetem magam. De egyszer tuti agyvérzésben fogok elpatkolni... :)

IrishOak 2011.01.08. 12:09:29

@Bikli néni:
Én egy vizuális típus vagyok:-))
Nem dobállak meg, teljesen jellemző az epizód!

A múltkori látogatásom alkalmával figyeltem meg, hogy sok tacepao és a4-es papír azért közöl jó pár dolgot:-)
Van egy plakát ami az elzsírosodás következtében fellépő betegségeket taglalja: a felsorolás ki van tépve a plakátról:-D Gondolom nem a doki vitte haza magának,hogy el ne feledje.Az a4-eseken meg vannak paragrafusok, meg szabályok, meg betegjogok...azoknak csak kis része hiányzik - a paragrafusos úgy néz ki mintha most vasalták volna:-D
Ebből jól lemérhető, hogy kik a "látogatók":-D

ui: legalább mindenki meg volt vendégelve a 7 éves 'magas vérnyomás' napján?;-)

adamantium 2011.01.08. 12:18:18

én az olyan éjféli sürgősségi eseteket szeretem, hogy 2 éve fáj a vállam de most már nagyon és nem mertem vele nekimenni a hétvégének.
kérdem milyen fájdalomcsillapítóval próbálkozott?
fájdalomcsillapító??? jah, azt nem mert bevenni
????
a legdurvább, az amikor megjelenik mondjuk vasárnap a beteg 1 éves kontrollra, mert ő azt dátum szerint értette

doktrina (törölt) · http://haziorvos.blog.hu 2011.01.08. 12:36:49

@adamantium: ez volt az idénre virradó szilveszteri ügyeletem: haziorvos.blog.hu/2011/01/02/szilveszteri_ugyelet

doktrina (törölt) · http://haziorvos.blog.hu 2011.01.08. 12:37:52

@adamantium: visszább keresve van egy éjjeli fél egyes csuklás is, de nem akarom magammal teleszpemmelni a praxist

sárga nyúl 2011.01.08. 12:38:14

@adamantium: Ez jó. :D
OFF: Szerinted infarktus és szívkatéterezés után hány nappal dobják ki a beteget a kórházból? És kisműtétet mennyi idővel később lehet végezni a betegen?

ccke 2011.01.08. 12:39:33

@adamantium: "felébredtem éjjel 3kor és olyan furcsán éreztem magam, nagyon fáradt voltam, gondoltam biztonság kedvéért minél előbb bejövök"

adamantium 2011.01.08. 12:40:40

@sárga nyúl: nem vagyok a témában nagyon otthon. a kérdés az, hogy a kisműtét helyi érzéstelenítésben vagy narkózisban zajlik? mert ha utóbbi akkor ha lehet, tapasztalatom alapján, szokták kicsit halogatni

sárga nyúl 2011.01.08. 12:42:46

@adamantium: Szerintem altatás vagy epidurál. Én is így gondoltam, köszi!

Dr.laikus PhD 2011.01.08. 13:08:19

Csodás háziorvosom van!

A váróból 3 háziorvos és egy fogász "nyílik" azonos rendelési időben.

Van egy jó nagy faliújság, ott van minden aktuális tudni való, a nem aktuális is, de jó tudni.

Rendelők előtt lehet számokat húzni, és kazetta a gyógyszer reklámoknak, sok-sok olvasnivalóval.
Nagy betűkkel az asszisztens keresztneve, háziorvos rendelési ideje, telefonszáma, és a felhívás, hogy van aki bejelentésre érkezik, név szerint fogják szólítani, kérik szíves türelmünket. Ajtó mellett a fizető szolgáltatások ára.
Rákos, öreg, fiatal laborját, ha kell rendelés előtt egy fél órával csapolja meg az asszisztens. Ha van idő, kikukk, hogy a szokásos gyógyszer? Ha igen kiad, lehet menni.
Végtelenül barátságos doktornő, meghallgat, ráutaló magatartás, hogy lehet felállni és menni. Ha valaki sokáig van bent, az tudható, hogy fontos aki kint háborog, többi nyugtatja meg, hogy nem kvaterkázni van bent. Beteghez nem jár, de tanúja voltam, hogy cirózisos beteg vérhányásához csapot-papot otthagyva rohant, menet közben hívva a mentőt. Nem is az ő betege volt.

Meg lehet ezt szervezni, hogy ne legyen elégedetlen beteg. Még azt is képes megmondani, hogy ehhez nem értek. Dühös vagyok érte, de jelen helyzetben utólag hálás már.

Nem kell ehhez pénz. Ahhoz már igen, hogy a rendelővel internetes kapcsolata legyen, de amíg ugyan a végeken lakik de nem lesz beteg a pógármester addig így marad. A szúnyogot nem bírja (polgármester), azóta az nem szívja a vérünk.

Bikli néni 2011.01.08. 13:12:12

@IrishOak: Ezt a megvendégelős kérdést nem értem...
Viszont, hasznos dolgok azért a mi várónkban is vannak kirakva. Pl. ilyen, hogy milyen életmód vezet a stroke-hoz, és mik a tünetei, és mikor jelentkezik, és azonnal mentőt kell hívni.
A másik: hogy ne kérje orvosától a felesleges antibiotikum felírását, mert az a megfázásra és influenzára nem jó, aztán később már másra sem fog használni, és nem kéne cukorka módjára szedni.
Jah, az abszolút überelhetetlen: van egy elég nagy LCD-tv a váróban a falra függesztve (egy olyan váróban, ami leragadt a '70-es évek szintjén, elég viccesen hat). Az elején még ment rajta végtelenítve 1-2 reklám (lenémítva), azóta az sem. Ki érti ezt :)

ccke 2011.01.08. 13:14:40

@sárga nyúl: pont aneszteziológiát tanulok :)
infarktus után elektív (tehát halasztható, választott időpontban történő) műtétet 6 hónapig nem javasolt végezni. Lehet, hogy epidurális érzéstelenítésnél kevesebb is elég, ott viszont az estleges alvadásgátlók (aspirin is!) időben történő elhagyására kell figyelni, de ezt az anesztes fogja elmondani, hogy pontosan mit, mikor

ondol 2011.01.08. 13:15:25

Mindegy hogy sorszámmal vagy anélkül várok, amíg a HO megkávézik és megcigizik(min fél óra). Ezalatt megy a dumcsi, mert a betegek ismerik egymást, nem tom honnan. Engem nem zavar hagy nyomják.

Mindenféle info ki van plakatírozva,tényleg ilyen molyrágta nílonzacskós izék, a bejáratnál, ajtókon, falakon, külön egy vitrines szekrényben, de az hogy hol találok hugyis poharat az pld. nincs:-D

A rendelőben a beteg mozgatás évek óta változatlanul megy megszokás szerint, semmi változtatási kényszer. A betegek mozgatják magukat leginkább, bejön köszön, ki az utolsó?,memorizálás, szeva Pityu mi zu?, és onnantól tényleg hírözön:-D
HO rád se néz, nyomja a klaviatúrát, direkt örülök, hogyha eltalálja az entert. Volt, hogy minden elszállt neki, és kezdhette újra, bent ültem egy órát, és kint nagyon csúnyán néztek.

De van pótnyomtatójuk....

Ha sokan vannak oda se megyek, mert nem csípek betegek közt ücsörögni hosszú ideig.

sárga nyúl 2011.01.08. 13:21:05

@ccke: Köszönöm! Akkor nem is számolok most ezzel egyelőre. (Ugyanis még egy katéterezés lesz 1 hónap múlva, tehát akkor még több, mint félév, az biztos.)

Bikli néni 2011.01.08. 14:13:11

@ondol: Az a baj, hogy ha sokan vannak... - mindig sokan vannak. Influenza időszakban nekem is volt, hogy csak egy szutyok papírért mentem, egy darabig kint ácsorogtam, aztán fagytam, be kellett mennem a köhögős, zsúfolt váróba. Semmi bajom nem volt. Addig a napig. Aztán két hétig nyomtam itthon az ágyat valamivel, amit tutira ott szedtem össze. A szomorú az egészben, hogy sokan csak az oltásért mentek, eltelt fél óra, mire bent kapcsoltak, hogy őket talán gyorsan le kellene zavarni, mert mennének dolgozni, meg különben se itt betegedjenek már le, az az oltás csak két hét múlva lesz jó.

Én egy orvosi váróban fizikailag meg idegileg is kikészülök. Az otthoni orvosunk, ahova az elköltözés előtt jártam, egy szenzációs nő volt, kőből volt az arca, szerintem még 30 sincsen, de olyan flottul ment a rendelés, nem volt ott rinya meg pletyó, öt percenként hívták be a beteget, akinek csak recept kellett, eleve egy másik ajtón kopogtatott az asszisztensnél. Az elején voltak próbálkozások a nyugdíjasok részéről, hogy vérnyomásmérés közben az unokát ecsetelje (ezt maga a doki mesélte), de elég hamar le lettek pattintva :) Akármennyien voltak előttem, még sosem vártam fél óránál többet.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.08. 16:04:57

@TamásD: nyilván.
de nem MT alapján (a hétköznapokban az embereknek a munkaidő legtöbbször annyit jelent, hogy "napi 8 óra")

Leroi 2011.01.08. 16:46:28

@doktrina:
Annyira de annyira együttérzek Veled!
Remélem, hogy az összes itt kommentelők ELOLVASSÁK a szilveszteri történetet és visszafognak szokott orvosfaló tempójukból.
Kitartást Neked és az égvilágon semmivel ne törődj, ami negatív és visszahúzó, az igazság egyszer-százszor-százezerszer is OTT van NÁLAD és minden orvos oldalán, aki ennyire kemény és önfeláldozó...

Irkutszk 2011.01.08. 17:19:48

Volt itt korábban egy poszt (vagy komment?), hogy nem jó a sorszámosztás, mert a betegek elhordják a sorszámot, meg odamennek rendelés előtt fél órával, elviszik a hármast (addigra az egyes és a kettes rég elfogyott), majd hazamennek, és rendelés közben jönnek, hogy de kérem, nálam van a hármas, tessék előreengedni.

A technikai újítások rendkívül tetszenek. Nagyon szívesen látnám a kedves posztírót, amint saját háziorvosánál priváte jelentkezik, hogy ő ezzel szeretne hozzájárulni a maga, orvosa és betegtársai életéhez, és beszerez egy ilyen rendszert a rendelőnek. Esetleg csoportosan a betegek teszik, ezzel is segítve a betegek közti kommunikációt és megértést.

Leroi 2011.01.08. 17:33:40

Szerintem OEP-pénzen beköthetnének egy GPRS-t az orvos kocsijába, amint Tamás nyomonkövethetné, hogy épp hol tartozkodik az orvosa, esetleg az orvos felhívhatná őt időnként és jelentést tenne a pillanatnyi tevékenységéről. Építő jellegű megoldás lenne, a posztíró kíváncsisága is ki lenne elégítve, mert úgy látom, nagyon sok minden kavarog a fejében egyszerre.
Szorongásos állapotokban, frusztráltsággal társuló neurózisban esetleg személyiségzavarokban gyakori az ilyen feltűnési viszketegség, az egyén egyszerűen nem leli a helyét illetve nem tudja, hogy hol a helye.
vannak intézetek, ahol kezelik is az ilyesmit.

Leroi 2011.01.08. 17:35:31

Ehhez hozzátartozik, hogy egyszer ment el a doktorhoz és máris leckéket adna neki.
Jellemző...

Irkutszk 2011.01.08. 17:51:40

@Leroi: Látom, arrafelé is közel van egymáshoz a neurológia meg a pszichiátria. Közös az ebédlő, csinosak a pszichiáter-lánykák? :D

ondol 2011.01.08. 17:54:22

@Bikli néni: "Én egy orvosi váróban fizikailag meg idegileg is kikészülök"

Ez sajnálatos, ám ha gyakran kell menned akkor valamit tenned kell ellene.

Én utálok orvoshoz járni, és hogy kíméljem magam a várakozás idegbajától magándokihoz járok. HO-hoz receptileg megyek 3x egy évben,kardiológus ajánlásával.

@doktrina: ezért hagytam ott az eü. ügyeleteskedős melóját, pedig szerettem.
A gyakori csengők, utána a munka, és újra és újra stb. 45 kg voltam amikor leléptem onnan. Soha nem bírtam magam kipihenni, közben tanultam más szakmát, a meglévők mellé, hogy leléphessek onnan. Sikerült.
Soha nem kérdőjeleztem meg, hogy miért sürgős ami sürgős nem voltam benne kompetens.
De tudok másokat akik más téren más munkaterületen szívnak.:-(

Leroi 2011.01.08. 17:58:59

@Irkutszk:
Nincs errefele psychiátria.
És csinos psychiátert én még nem láttam.:)
Gyógyszerésznőt igen.

ondol 2011.01.08. 18:10:47

@Leroi: eltúlzod, nem adott leckét, csak várakozás közben elképzelt ezt azt:-)
Megfigyelései nem érvényesek minden HO rendelésre, vannak rosszabbak is.

tbjárulékfizető 2011.01.08. 18:30:58

@Leroi: mi a jellemző?
A torokgyulladás kezelésére adott tanácsokat?
Esetleg civilként ért a szervezéshez és szeretne tenni valamit.
De ekézzük, mert okoskodik, kritizálni meri az orvost. Nem a szaktudását, csak a szervezési képességét. Meg azt, hogy vállalkozóként nem gondoskodik a felszerelésről ( nyomtató). Na, ez a hozzáállás jellemző

El Visco Stello (törölt) 2011.01.08. 18:45:25

@Leroi: Irigylem a posztolót. Ingyen jutott részletes, mindenre kiterjedő diagnózishoz elmeállapotát illetően. Azért jó lenne, ha a hálapénzről nem feledkezne meg, mert mint tudjuk, doktorunk legérzékenyebb pontja.
Hogy, hogynem, eszembe jutottak a régi szép kommunista idők: Kritizálni mered a rendszert? Diliház!

Leroi 2011.01.08. 18:46:55

"Minden doki rendelési ideje 4 óra. A nap másik felében mit csinálnak? Adminisztrálnak? (Ennyi papírmunka lenne?) Kórházban dolgoznak? Máshol rendelnek? Hazamennek?"

Köze?

"Rendelési időben a doktor a páciensekre koncentráljon"

Igenis!

"Szerintem, egy váróterembe kihelyezett sorszámpakli kiválóan megfelelő lenne a probléma megoldására, továbbá az, hogy az előjegyzett páciensek időben legyenek a többiektől elkülönítve. Vagy ne is legyen előjegyzés."

Karó. Előjegyzés mindig volt. A "pakli" pedig visszaélésre adna alkalmat.

"...doki..."

Mióta "doki" neki egy orvos?
Mi lenne, ha bekerülve a rendelőbe, az orvos részéről az első kérdés úgy tevődne fel, hogy " mondja csak, tizennégyeske, melyek is a panaszai?"

A "szervezőkészségét" inkább az ekézésre, számonkérésre és a kavarásra használja, mint a konstruktív megoldásokra, úgy látom.

Leroi 2011.01.08. 18:47:50

@El Visco Stello:
Hát ez az, ki milyen rendszert épített hősiesen anno, az jut eszébe...

Leroi 2011.01.08. 18:53:46

Amúgy feltételezem, hogy közönséges táppénzcsalóról van szó, aki mellesleg úgy tartotta jónak, ha egy blogon exponálja is magát egy észosztó szájtépés erejéig.
Attól janibb a jani.
Bocs, a tomi.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.08. 19:02:23

@Leroi: Még jó, hogy nem én akarom kritikáért diliházzal jutalmazni a posztolót. Erről Viktor mesélhetne órákig. No nem ez, hanem a másik. A Jerofejev.

Leroi 2011.01.08. 19:13:30

Szeretem, ha a beteg a saját problémájával van elfoglalva és nem az orvos napi programmjával.
Akinek ehhez van ideje és energiája, az nem is lehet annyira beteg.
Hanem valami egyéb.

ondol 2011.01.08. 19:21:31

@Leroi: nem mondja hogy táppénzcsalást csinál stb!! Ezt csak Te mondod. Má olyan pipa vagy mint egy csibuk:-DD

Leroi 2011.01.08. 19:30:10

@ondol:
Hát persze, hogy nem mondja, hogy táppénzcsalást csinál...

Az orvost felhasználja eszközként a tb.-kassza megpumpolására, utána pedig leköpdösi.
Szép, karakán gesztus, gyerekek...

ondol 2011.01.08. 19:37:12

@Leroi: grrrr....nem köpdösött...

Behabzott Nálad, nyuzsi..
Most megyek orosz filmet nézek: Taras bulba, remélem jó lesz.

2011.01.08. 19:50:24

@Leroi: Tudod, hogy kedvellek, de most tényleg picit túllősz a célon. (Holott alapvetően egyetértek veled, hogy a fickónak semmi köze a háziorvos munkaidő-beosztásához.) A táppénzcsalás csak egy a lehetséges okok közül, nem tény :-)

2011.01.08. 19:55:02

A poszthoz meg annyit, hogy a háziorvosok rendelési ideje nem egyenlő a munkaidejükkel, ezt kedves Tamás is tudhatná, ha tájékozódna azelőtt, mielőtt ítélkezik.

Egyébként javaslok némi önkéntes munkát ilyenkor a kritizált munkaidejű orvos mellett, és akkor jobb képet kaphat bárki a munkaidő-beosztásáról. Szerintem tömegével képes lenne az eü felszívni adminisztrációra, segédfeladatokra használt ingyenmunkásokat.

Mondjuk sejdítem, hogy gyorsan elfogynának az ilyen posztok :-)))

cenzorilla 2011.01.08. 19:56:51

@Leroi:
Szalad veled a paci. Nyugalom....

Leroi 2011.01.08. 20:23:16

@ReignOfdark:
Hochachtungsvoll, mein Herr!
Most olvasom, hogy a Bundesverteidigungsminister, Freiherr von und zu Guttenberg megszüntetné a kötelező katonai szolgálatot a németeknél.
A neje ükapja, akit úgy hívtak, hogy Otto von Bismarck, szerintem forog a sírjában...

@cenzorilla:
Néha túlnyomás uralkodik el bennem egyes posztoktól, bocs...

bakela 2011.01.08. 22:32:13

A megolodás ismert, az elmaradott napnyugaton alkalmazott metódus:

1 beteg: - min.20 /húsz/ perc
1 nap: - 12 beteg
A másik 65 beteg: -VÁRÓLISTA- /2-4 hét közti előjegyzéssel beállna a steady state, mert
-jajjtegnapmajdnemfingottamegyet
-36.9 BELSŐlázamvan
-reggelelaluttamkéneigazolás
-tegnapelőttamikorittvoltamelfelejtettemavízhajtómatisfeliratni
-pettingközbenmegrándultakisujjamésnaagyonfáj
-nemtudomdeROSSZÚÚVAGYOK
-kéneholnapranégyoldalasmeghétpontosmegafürdőkádcseréhezkáharmincegyes
-aztüzenteafogorvoshogymennyektáppénzremertkihúztaazelrohadtutolsófogamatésígymégselehetekTecsóárufeltöltő
-éjjelmegdugottaJózsilehethogyveszélyeztetettterhesvagyok

ÉÉÉÉÉSDÖVINNÖRÍÍÍZ: vizitdíjkopéjmentönrészing MINDENKINEK 5-10 e. jó madzseri florentinusok.
Indokolt esetben önkorm. megelőlegezné, v. visszaigényelhető lenne a SZOCIÁLIS kasszából.Még akkor is, ha „ÉNFIZETEMATÉÉÉÉÉBÉÉÉÉT”
Fizetés nélkül max. a vonatgázolt, + peches aknaszedő.
Akinek nem teccik:
-go prájvitszektor
-go padlás bálamadzaggal
-go Gyurcsók
-go rétre kis ezerjófű szedni
-go ííszt tu The Ukraine
-go bízni DNA repaire
-go patika vesz Algopirintet

PS: De! Pénzkérdés!

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.08. 22:49:00

@bakela:

Ott a pont.

A PS-hez: akkor nem 5-10, hanem csak 1-3.

Borcsika 2011.01.08. 23:01:09

Mi a gyerek-háziorvossal jártunk úgy, hogy az a "qrva kölyök' renedelési időn kívül (napi2, max. 3 óra)mert megbetegednia, aakor segitségül hivtam guglit, a barátomat, és megtalálatam a dokinéni magán telefonszámát, felhivtam, és 3000-ért házhoz jött. Nekem megért ennyit. Adtam 10000-et,azóta akármikor hivhatom. Évente megújitom a "megbizást", de nem kell sorban állni, és nem kell időponot kérni. Csak hivom, és 2-3 órán belül jön. Engem csak ez érdekel, az nem, hogy a renedlési időn kivül mivel tölti az idejét. A gyerek szereti, nem fél tőle, és soha nem hagyott cserben. Ugynez a helyzet a háziorvossal is. Nekem megér évi 20-20 ezer Ft-ot, hogy nem kell rendelőbe járni, és amikor jkell jön,a kire szükség van. Hozzáteszem, hogy a gyerek 3-4 havonta betegszik le, mi pedig évente max. egyszer haldoklunk. De jó tudni, hogy nem kell félholtan akár 10-20 percet is ott ücsörögni, hanem házhoz j9n a segedelem

fuzzykinkyfunk 2011.01.08. 23:34:16

//jelen pillanatban a háziorvosi ellátásnak nem sok értelmét látom a receptíráson kívűl// sorry

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.09. 08:17:03

@Borcsika: amikor az enyéim születtek, még körzeti rendszer volt, háziorvosi, és havi 400 forintért nem kellett bejárni a rendelőbe a többi beteg gyerek közé, hanem kijött, és mindent így intézett, védőoltásokat is. ha nem volt semmi, havonta egyszer akkor is kijött megnézni.

Leroi 2011.01.09. 08:18:18

Vigyázó szemeiteket Bakelára vessétek!
Amit leírt, szentírás.

Batsányi után szabadon...

Majda 2011.01.09. 12:22:25

Az én háziorvosomnál is simán működik, hogy sorszám is van, meg időpont is. Utóbbiak nem húznak sorszámot, csak várnak, név szerint szólítják őket. Igyekeznek úgy hívni a népet, hogy egy sorszámos egy időpontos, de az időpontos előnyben van, azaz ha az előző nagyon sokáig tartott, akkor megint időpontos jön - ezzel honorálják az előrelátó jelentkezőket. Megpróbálják elérni, többnyire sikerrel, hogy a kijelölt időpontja környékén hívják az embert. Nekem mondjuk majdnem mindig sorszámosan sikerül odajutnom, nem tudom kiszámítani az érkezési időmet, de így ez a rendszer átlátható, ezért nem is zavar, ha többet kell várnom. És szerintem ez a lényeg.
Voltam már olyan rendelésen, ahol irtó sokat, akár hat órákat is kellett várni, meg olyanon is, ahol perceket, de nem a várakozás mennyisége, hanem a kiszámíthatósága okozta az elégedettség/elégedetlenség mértékét.

Egyszer találkoztam a betegelégedettségi kérdőívek jelenségével, ott szerepelt kérdésként, hogy mennyit kellett várni, mennyire volt átlátható a rendszer, mennyire érezte kiszámíthatónak a beteg - na azóta sikerült rádöbbennem, hogy egyes várakozások miért zavarnak jobban, mint más, esetleg hosszabbak.

2011.01.09. 12:32:28

@bakela: Nem tudom ki vagy, de érdemes téged olvasni :-)))

Irkutszk 2011.01.09. 16:36:43

@bakela: Sajnos az Algopyrin pár évvel ezelőtt recept köteles lett, tudok adni Nurofent, Panadolt, Aspirint, Ibumaxot, Saridont, stb, vagy kérem, hogy fáradjon vissza az orvosához.

:P

2011.01.09. 19:03:07

/OFF

@Leroi: Háhá! Nem is tudtam. Egyébként a németeknél kb. minden ismerősöm blicceli a katonai szolgálatot, a többség Zivildienstre megy. Az egész törvény is - amennyire én tudom - ezért van, hogy a sokmillió munkanélküli helyét ne ingyenmunkásokkal töltsék fel.

/ON

2011.01.09. 19:04:00

JA egyébként Hatodévesnek üzenem, hogy ma volt egy pozitív tapasztalatom egy frissen végzett medikával :-)

bakela 2011.01.09. 19:32:59

@Irkutszk:
Fogacc velem, hogy nem kék öt patikát végiglátogatni a recipe nélküli algopirintért?
Persze a 10X Algo csak 402, a 20X meg csak 845 HUF.
A bótnak a zadvillultra, meg a zalgoflexxforte a jó.
A Zaspirin szabad hozzáférhetősége meg közröhej / a Zalgopyrin receptkötelességének a ző fényében/

ügyeske 2011.01.10. 15:36:34

Nekem attól áll fel a szőr a hátamon, mikor a nejem meséli, hogy az ő dokijának az a szokása, hogy kettessével-hármassával hívja be a betegeket, amig az egyiket kikérdezi, hogy mi a baj, addig a másiknak a nővérke receptet ír, a harmadiknak meg táppénzespapírt pl.
Na ez volt a fő oka , hogy nem az ő háziorvosát választottam, mert szerintem ezek a beteg intim ügyei az orvossal, ne hallgassa már ott végig vadidegen ember, hogy nekem esetleg mi fáj, hol szúr és egyáltalán hogyvagyok.

Azthiszem ezt velem nemcsinálná, mert az első ilyen alkalommal megbeszéltemvolna vele, hogy én hozzá jöttem, mert ő az orvosom és nem vagyok kíváncsi énse mások bajára és az enyémet se hallgassa végig más...

ügyeske 2011.01.10. 15:38:25

@bakela: Tiszteletem.

Jóltévedek, hogy a két gyógyszernek TÖK AZONOS az összetevője és a hatójának az ő anyaga???

Irkutszk 2011.01.10. 16:03:40

@bakela: Nem fogadok senkivel ilyesmiben :D (Orvossal még kevésbé :P)

Már amikor recept kötelessé tették ama Algopyrint is megmondták, hogy ez azért van, mert nyugati EU-tagtársaink jobban félnek a metamizol agranulocytosis mellékhatásától, mint a paracetamol májkárosító hatásától. Én személy szerint lehetek ellene eme felfogásnak, de gyógyszerészként ettől még a törvényt betartva kell kiadnom gyógyszert.

ügyeske 2011.01.10. 16:14:24

@Irkutszk: szkjuzmi , KALMOPYRINT akartam mondani, nem Algopyrint, csak sajtóhuba volt !!!

Irkutszk 2011.01.10. 16:28:46

@ügyeske: A Kalmopyrin és az Aspirin rokonságban vannak egymással, de azok sem ugyanazok. Az Algopyrin hatóanyaga pedig receptre váltható csak ki, bármilyen formába csomagolják/csomagolnák, akkor is.

A Kalmopyrin a 'magyar aspirin' egyébként, az Egis gyártja, míg az Aspirint a Bayer német cég.

bauchi 2011.01.12. 07:27:49

@bakela: Töksi így van.A méjn problematika íz az,hogy az ország politikailag kettétépett : zalgopirinesre és nem zalgopirinesre.
Nedugki
a lovagvárból.

erkamoja 2011.01.16. 00:37:06

az én gondom nagyon hasonló. a háziorvosom mostanában sokszor már a rendelési idő felénél bezáratja az asszisztensnővel a rendelő ajtaját, hogy ne jöhessen be több beteg. a telefont viszont nem veszi fel rendelési idő alatt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása