Divat a vizsgálat nélküli diagnózis?

2011.01.06. 06:00

Tisztelt Praxisblog!


Olvastam a „diagnózis két méter távolságról” cikket és én is szeretnék egy gyöngyszemet küldeni hasonló témában (saját történet). 62 éves sportos örökifjú ember vagyok. Ezt csak azért írtam előre, hogy nem egy nyávogós orvostól - orvosig rohangáló nyugdíjas tesz panaszt a saját kerületi ortopéd orvosára. Lábpanaszommal fordultam kb. két hónapja a kerületi intézet szakorvosához, miszerint a jobb lábamnál az elülső vastag talprészen a lábujjaim mögött úgy érzem mintha megdagadt volna, illetve mintha egy duzzanat nyomná a csontokat, hogy még a lábujjaim körme is fáj járás közben (az észlelés az egyik pillanatról a másikra cirka egy napon belül alakult ki).

 


A doktor úr (úgy néz ki ez már divat) megvizsgálta úgy ránézéssel kettő és fél méter távolságából, és felállította a diagnózist anélkül, hogy közelebbről ránézett volna vagy megtapintotta volna vagy én nem is tudom, hogy mit kellett volna tennie, és azt mondta, hogy lúdtalpam van, mert ő ezt így látja. Menjek laborba vérkép és vizeletvizsgálatra, majd a lúdtalpbetét elkészülte után egy hónap múlva mutassam meg magamat neki. Még kiegészítő terápiának lábjegelést és CCA 2700 nevű gyógy készítményt szedjek.


Miután a lúdtalpbetét elkészült, és elmúlt az egy hónap megjelentem nála és mondtam, hogy a 6875 Ft-os lúdtalpbetét biztosan jó, de az alap gondomon nem javított, azaz a talpam és a lábujjaim továbbra is fájnak. Erre megnyugtatott, hogy mivel a laboreredmények nagyon jók akkor ez a lábfájás a lúdtalpbetét segítségével még mintegy három hónapig fájni fog majd meggyógyul. Na, én most már ennek nem hiszek, mert másodjára sem volt kíváncsi lábam állapotára, sőt meg sem tekintette úgy sem, mint először, szerintem csak mondott valamit.

 

Ekkor láttam meg a fenti című blog beírást, és gondoltam, hogy én is közzé teszem saját tapasztalatomat ebben a témában. A baj csak az, hogy a lábam továbbra is fáj, és a rendelőintézetbe most már hova tudnék fordulni, mert a betegirányító oda küld automatikusan ahol már voltam, tehát ahhoz az orvoshoz, akiben a fentiek miatt már nem bízom.

 

Üdvözlettel: V J
 


 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.06. 06:04:08

A harántsüllyedés kb. másfél-két méterről diagnosztizálható, egyértelműen látszik a lábujjak tövének ívéből.

De én radiológus vagyok, engem nem kötnek a mozgásszervekkel foglalkozó orvosi szakterületek szabályai. :-)

Ezzel együtt, ha jó és tapasztalt az ortopédus, akkor joggal mondhatja, hogy a lúdtalpbetét általában mennyi idő után fejti ki a hatását.

Motorpenis 2011.01.06. 06:14:41

Milyen készítményt javasolt az orvos? Mert CCA 2700 néven nem találtam semmit.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.06. 06:45:20

@Motorpenis: Olyan bogyót, ami cca. 2700-ba kerül. :-))))

El Visco Stello (törölt) 2011.01.06. 07:32:36

@radiologus.hu: Igaz, igaz. A harántsüllyedés messziről látszik. Viszont semmi más nem zárható ki ilyen távolságból. Gondolok itt érszűkületre, vagy akár elmozdulás nélküli törésre stb. Én nem tekinteném követendőnek a csak vizuális módszerrel felállított diagnózist. ...ha nem is akar az orvos kontaktusba kerülni a lábbal(?) egy röntgen az a minimum lenne.

P75 2011.01.06. 07:46:16

Háát, lúdtalp nem 62 évesen, 1 nap alatt szokott kialakulni, szóval lehet, hogy messziről látszik és lehet, hogy lúdtalp IS van, de azért csak illene rendesen megvizsgálni...

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.06. 07:57:15

Orvosi egyetem 3. év 1. félévének tantárgya a belgyógyászati propedeutika, ami a beteg fizikális vizsgálatának alapszabályait hívatott tárgyalni. A kivizsgálás során az orvos 4 alapmódszert használ, ebből 3 biztosan egyértelmű a betegeknek: tapintás (palpatio), kopogtatás (percussio), hallgatózás (auscultatio). De egy vizsgálatot a megtekintéssel (inspectio) kell kezdeni.

Lehet, hogy nem hiszitek el, de amint belép a beteg a rendelőbe, a testtartása, a járása, a mozdulatai, a viselkedése azonnal a vizsgálat tárgyát képezi. Megtekintéssel rengeteg mindent diagnosztizálni lehet.

Valami teljesen evidens, de a nyílt törést is megtekintéssel diagnosztizálja a traumatológus és nem azzal, hogy megfogdossa a kiálló törtvéget, hogy jé, ez tényleg egy kiálló csont, de fúj tiszta vér... :)

De ugyanilyenek a bőrgyógyászati betegségek. Még akkor is, ha a bőr elváltozásait általában közelről figyelik meg, esetleg mikroszkópot használnak (anyajegyek).

Egy jó genetikus minor deformabilitási jelekből, arc karakterisztikából genetikai betegség irányába terelheti a kivizsgálást. A Down-kórt bárki felismeri, nem? Vagy a nyúlajkat, nem?

Neurológiai betegségek széles tárháza mutat látható tüneteket kezdve a remegő kéztől egészen a ferde fejtartásig. Pl: könyök hajlítva, azonos oldali láb a járás során oldalra kinyújtva félkörben lendül előre (circumductio); a beteg könyökben nem tudja kinyújtani a karját, míg térdben meg nem tud kellőképp hajlítani. Ez az antigravitációs izmok tónusfokozódására utal, korábbi stroke jele lehet. Pedig csak annyi történt, hogy a beteg elhaladt mellettünk a folyosón.

A belgyógyászat gyakorlatilag összes ága érintett, kezdve a sápadt bőr és nyálkahártyáktól (anemia), a hordó alakú mellkastól (COPD), az ülve kidagadó nyaki vénáktól (szívelégtelenség), a sárga bőrszínen (májelégtelenség) és kisizületi gyulladáson, hattyúnyak és gomblyuk defromitáson (rheumatoid arthritis) át,
az urémiás beteg jellegzetes megjelenésén keresztül (veseelégtelenség), az összes bőrfelszínen nyomot hagyó fertőző betegségig, valamint a száraz gangrénáig... De ekkor még az endokrin kórképekről nem is szóltam egy szót sem... Néha elég megnézni, hogyan fekszik a beteg az ágyon. Magasra polcolja-e a párnáit vagy sem. Amúgy meg a szívbeteg nem szeret a bal oldalán feküdni!

De például pszichiátriai betegségeket is felvethet bizonyos testtartás (pl: a depresszió tördeli a kezeit), viselkedési mintázat (pl: a skizofrén a beszélgetés során elnézhet oldalra, esetleg egyes mondatait ugyanabba az irányba is intézheti), túlzott ápoltság, esetleg ápolatlanság, kóros soványság... stb...

Végül pedig az ortopédiai kórképek nagy része is diagnosztizálható megtekintéssel. A lábboltozatok süllyedése jól látható, a haránt boltozat lapos, az ujjak tövei a talajon vannak, míg hosszanti boltozat süllyedése esetén pedig az Achilles-in nem függőleges, hanem kifele divergál. Ettől függetlenül a betegnek lehet hallux valgusa és/vagy kalapácsujja is (bár ez utóbbiak inkább nőknél alakulnak ki). A labor úgy néz ki rendben van, vagyis nincs magas húgysav szint, így a köszvény kizárható (ezért kellett a labor). A köszvényes ízületi gyulladás típusosan a nagy lábujj ízületein kezdődik. De persze ettől függetlenül a probléma nem csak ortopédiai jellegű is lehet. De azon problémákat természetesen nem ortopéd szakember kezeli.

És akkor a végére egy vicc, mert elég megnézni a beteg járását, és meg lehet tippelni, hogy mi lehet a sántítás (5 különböző típusú sántítás forma létezik) oka.
Két orvostanhallgató ül egy padon és az út túloldalán sétáló bácsikát figyelik, aki furcsán megy, kissé talán rázza a lábát. A két hallgató rövid beszélgetés után a bácsika után indul, majd megszólítják az öreget.
- Figyeltük az ön járását, és fogadtunk az ön betegségét illetően, azt szeretnénk tudni, hogy melyikünknek lett igaza. Én azt gondoltam, hogy önnek veleszületett csípőficama (trendelenburgos sántítás) van, míg a haverom meg arra gondolt, hogy önnek nem hajlik térdben a lába és ezért sántít (kontraktúrás sántítás).
- Hát, fiúk - mondta erre a bácsika -, én meg azt gondoltam, hogy szellentek egy nagyot, de úgy néz ki, hogy egyikünknek sem lett igaza... :)

ccke 2011.01.06. 09:21:20

Ez a jó szakorvos, aki 1 másodperc alatt megmondja, mi a baj. Aztán azért csinál néhány rutin vizsgálatot, pl. egy negatív vérkép kizárja a gyulladást(fertőzés/autoimmun). Ha pedig még 3 hónap múlva sem javul a kezelés ellenére, akkor kell részletesen kivizsgálni.

Egyszer nagyon csúnya kiütés lett a kezemen, mivel sokat vagyok kórházban, "nem a legjobb személyi higiénéjű" betegek között is, megijedtem, nehogy valami fertőzés legyen. Elmentem bőrgyógyászatra, ahol kb. az ajtóból mondta, hogy látja ekcémás a kezem, és az asszisztens már írta is a receptet, viszontlátásra. Méltatlankodtam, mert 15 éve van ekcémám, és teljesen máshogy szokott kinézni. Viszont a kenőcs használt, 1 pillantás bőven elég volt neki a jó diagnózishoz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.01.06. 09:24:04

Nekem is van egy történetem, detto ortopédus. Hirtelen fájni kezdett a lábam, pár hét elteltével nem javult, el is mentem a szakorvoshoz. Két méterről megvizsgált, lúdtalpbetét. Megcsináltattam, elvégre ő az orvos, hinnem kell neki. A fájás nem múlt el. Ismerős röntgenessel csináltattam egy röntgent, mind két lábamról, az eredmény csontkinövés mind két sarkamon un. "sarkantyú".

Sokorai_Atala 2011.01.06. 09:42:06

Érdekes ez is, mert engem meg jól leszúrtak, amikor bementem (csoszogtam pontosabban) egy nem túl jó kórház ügyeletére (4,5 óra folyosón való ücsörgés után), hogy elszakadt az achillesem, hogy maga azt honnan tudja:) Pedig csak könnyítettem a dolgukon:) De a legjobb az volt, hogy azonnal a hasmba egy injekció, hogy nehogy vérrög alakuljon ki, ami addig nem volt fontos, amíg a padon kint ültem. Ja hárman voltak előttem, de valahogy sose én kerültem sorra.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.06. 09:42:36

@miklos.rabai: "De persze ettől függetlenül a probléma nem csak ortopédiai jellegű is lehet. De azon problémákat természetesen nem ortopéd szakember kezeli."

Ez igaz, csak ezt a beteg nem tudja. Neki fáj a lába, elmegy láborvoshoz. Jelen esetben ez az első orvos-beteg találkozás. Mint tudjuk, a láborvos is általános orvosból van. Ezért legalább annyit kell tudnia a beteggel közölni, hogy hová forduljon. Tudom, hogy az ideoda utalgatás egyébként a HO dolga, de ő is általános orvosból van.
Most úgy áll a dolog, hogy van fokozódó tünet, és nincs - vagy van, de hibás - diagnózis. Mi ez, ha nem kudarc?

Terézágyú 2011.01.06. 09:43:58

Ah, szóval Magyarországon minden orvos egy doktorhauz, aki ránézésre diagnosztizál...

Igaz, a beteg lába továbbra is fáj, de sebaj.

Vállfás Gyuszi 2011.01.06. 09:47:15

Gondolom, a cipőt sem kellett levenni hozzá.

Állítsuk meg a ......... 2011.01.06. 09:58:31

Egyik ismerősöm kisgyermekénél hasonlóan indult a reumatoid artritisz, 1 majd több kicsi dudorral, amit először csak rovarcsípésnek néztek.
Akkor jutott el immunológushoz, amikor már reggelente felállni sem volt ereje a kiságyban.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.06. 10:20:28

@Terézágyú:

Valóban, még abban a fázisban tart, amikor még nem hat a betét.

L-X-IR 2011.01.06. 10:22:04

Én meg arra gondolok, hogy simán vizenyős lett a lába. Vagy izületi problémái vannak, azokon nem segít a talpbetét.

L-X-IR 2011.01.06. 10:25:52

Amúgy az orvosok is Dr. Házat néznek.
Azért ilyen okosak.

ccke 2011.01.06. 10:32:10

@El Visco Stello:
miért hibás a diagnózis? 2 hónapja ment először orvoshoz, aki megmondta, hogy a betét hordása mellett 3 hónapig fog még fájni. Ha ez letelt, és nincs javulás, akkor lehet keresni, hogy mi az ok: a diagnózis rossz, a lúdtalpbetét, vagy a beteg, aki nem hordja, mert nem bízik benne.
Az ortopédiai betegségek ritkán sürgősségiek, lassan alakulnak ki, és csak lassan, fokozatosan lehet javítani rajtuk, gyakran csak karbantartani lehet, meggyógyítani nem.

P75 2011.01.06. 10:37:15

@miklos.rabai: jó példa a bőrgyógyász. Egyszer hazafelé mentem valahonnan, amikor éreztem, hogy iszonyúan elkezd viszketni a khm... ülőfelületem. Otthon nem bírtam tovább, megnéztem, telis-tele volt csalánkiütésekkel. Nagyon fájt, úgyhogy elmentem a bőrgyógyászatra, ahol a doki valószínűleg az ötödik, a találgatós vizsgálati módszert alkalmazta, mert hogy a hátsómat nem nézte meg, az tuti (nem vágyom erre alapból, de ha egyszer az beteg, csak az és semmi más), mivel a vizsgálat alatt nadrágban voltam, ami végig rajtam is maradt :-)
Nyilván a testtartásomból állapította meg, hogy mi a bajom. Persze nem talált, fertőzésre kezelt, valójában allergia volt.

L-X-IR 2011.01.06. 10:40:59

@P75:

Biztosan a szemed színéből következtetett.
A bőrgyógyászokat én sem értem igazán. Lehet gumikesztyűt is húzni, ha már ilyen finnyásak vagyunk, akkor ne praktizáljunk.

Terézágyú 2011.01.06. 10:43:24

@radiologus.hu:
"Valóban, még abban a fázisban tart, amikor még nem hat a betét."

Nagyszerű, hogy neked még csak rá se kell nézned a betegre és biztos vagy a diagnózisban :)

@ccke:

"Ha ez letelt, és nincs javulás, akkor lehet keresni, hogy mi az ok: a diagnózis rossz, a lúdtalpbetét, vagy a beteg, aki nem hordja, mert nem bízik benne."

Tehát akkor is csak 1/3 lehetőség van arra, hogy az orvos hibázott. Értem.

L-X-IR 2011.01.06. 10:46:34

A családunknak is volt egy "szuper" orvosa. Valamennyi vizsgálat (mindegy, milyen panasszal mentünk), abból állt, hogy vérnyomás, garatvizsgálat. Ennyi. Majd Maripen, esetleg summetrolim. Aztán két hét ágynyomás, utána vissza. Aztán kezdődött elölről. Majd dokit váltottunk.
Egy kicsit, mintha jobb lenne.

L-X-IR 2011.01.06. 10:47:46

Azt elfelejtettem, hogy a torok vizsgálatot kb, 40 cm távolságból egy kis lámpával végezte, spatula nélkül.

Vakond38 2011.01.06. 10:53:44

Hello!

Hasonló panaszok hasonló eljárás.
Szerencsére én türelmetlenebb voltam és a sebészetre bementem.

Diagnózis: nyirokrendszer gyulladás.
A felírt gyógyszerek segítettek.

Nem vagyok orvos, nem értek hozzá. Kérem ezt figyelembe venni :)

akdiana (törölt) 2011.01.06. 10:55:27

Az ilyesfajta diagnózis felállítás nekem is ismerős. Magam is láb/talp és egyben sarokfájással küszködtem, lehetséges más jellegűvel mint a posztoló. Viszont velem is közölte az orvos, hogy lúdtalp okozza a panaszom, vegyek speciálisan lúdtalapasoknak való, ill. "szendvicsszerkezetű" vagy milyen betétet és ennyivel el voltam intézve.

Azóta már magán úton is orvosnál voltam, nincs lúdtalpam! Csak rendesen megvizsgáltak, és számítógéppel is bemérték a lábom! Nem javasolták a lúdtalp betétet, mert ha nincs lúdtalpam, csak eltunyulna a lábboltozatom annak használatakor! Viszont egyéb típusú cipőbe helyezhető betétet javasoltak, de semmiképpen sem lúdtalpasoknak való betétet! Inkább amolyan sportoláshoz való féléket.

Viszont pihentetnem kellett a lábom, kaptam gyulladásgátló gyógyszert, ahogy javult gyógytorna gyakorlatokat kaptam. Helyrejöttem, és nem kell hordanom lúdtalpbetétet! Nincs lesüllyedve sem a haránt, sem a keresztlábboltozatom, csak úgy tűnik az állami rendelésen az ortopéd orvosnak egyszerűbb volt erre fognia problémám és érdemben nem kezelni...

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.01.06. 10:57:08

Tegnap este találkoztam kb. hasonló ránézéses diagnózissal.Felírt a nőgyógyászom petefészek gyulladásra Brexint.Még nem szedtem soha.Este elolvasom a tájékoztatót (mindig megteszem, mert szívritmuszavarom van).Jó, az előírtaknak megfelelően bevettem.Majd kis idő múlva, fulladás, szívem zakatol, levegőt elvétve kapok, lilák a kezeim.....Párom hívja a mentőket, mivel nem javul a helyzet és csak nem nézi végig ahogy megfulladok.Már ott tartottam, hogy ülve elborultam, amikor is párom lement a mentők elé és átjött a szomszéd, hogy addig velem lesz.Megérkeztek kb. 15 perc múlva ami tudom, hogy gyorsnak számít, akkorra lettem kicsit jobban, tehát olyan húsz percig volt komoly a dolog.Levegőt ekkor már nagyjából kaptam, a remegésem (egész testemben reszketem, mintha belenyúltam volna a 220-ba) és a zsibbadásom tartott még.Majd felrakták az ekg-t és megmérte a vérnyomim.Az ekg nem viccelek kb.3 mp-ig volt rajtam a nyomim 140/90 volt, hozzáteszem, 90/60-nal élek.Ekkor adtak allergiára valamit (nem tudom, hogy mit annyit tudok, hogy nem calciumusc, mert más íze volt), amit közölt, hogy nem is kellene, mert túlreagáltam a dolgot.A párom akkor kezdett el megynyugodni, mikor látta, hogy jobban vagyok. Mondta, hogy annyira megijedt, hogy most aztán neki is zakatol a szíve rendesen, erre beszól a mentős neki, hogy talán nem kellene speedezni.Nem drogozik csak 14-15 órát dolgozik.Azért a hozzáteszem, hogy én is az eü.-ben dolgozok.Amit lassan kezdek is szégyellni, hogy ennek a szar rendszernek a része vagyok.Láttam már nem egyszer allergiás reakciót és minden egyebet, tehát el tudom dönteni, hogy mikor kell mentőt hívni.Hozzáteszem nem pánikoltam be, mert a szívproblémám miatt megtanultam az ilyen helyzeteket kezelni.

L-X-IR 2011.01.06. 10:57:50

Persze, mert az állami doki is arra vár, hogy legalább azt pénzt becsúsztasd, amit a magánnál ott hagysz. Akkor ő sem fog lúdtalpat megállapítani.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.06. 11:01:49

@ccke: Biztos létezik(én nem hallottam róla, de ettől még lehet világhírű) ilyen hirtelen keletkező harántsüllyedés, de akkor hibás az elnevezése. Harántzuhanásnak kellene nevezni.

tódór piroska 2011.01.06. 11:06:29

Nem szeretnék a mundérvédelem hibájába esni.
A beteget mindig meg kell vizsgálni, amely után az inspekcióval (megtekintés) felvetett dg. megerősíthető (vagy elvethető), esetleges további vizsgálatok (képalkotó diagnosztika, labor., konzilium, stb) indikálhatók.
Bármiennyire tapasztalt ortopéd szakorvos is a posztban szereplő kolléga, hibát követett el, amikor vizsgálat nélkül rendelt el terápiát, és még nagyobb hibát, amikor a beteg panaszaival visszament hozzá, és ekkor sem vizsgálta meg. Ennyi. További fényezésnek, gumicsont rágásnak semmi értelme...

MagyarZizzi (törölt) 2011.01.06. 11:13:20

Errőlaz jut eszembe, mikor a lakótársam mesélt a nőgyógyászáról, és úgy jellemezte, hogy "olyan, mint a Dr. House". Megkérdeztem: "Miért, olyan okos?" Mire nő: "Nem, ugyanolyan bunkó, és elsőre mindent elszúr."

SarahConnor 2011.01.06. 11:55:34

Velem is megesett a két méterről diagnosztizálás, és velem is lúdtalp-ügyben.
A vicc az, hogy nem is amiatt voltam orvosnál, a vizsgálóágyon feküdtem, és ehhez lehúztam a cipőm. A doki végezte a dolgát, a lábamra vetett egy pillantást, és kijelentette, hogy ohó, lúdtalpam is van - mondta ezt az asztalnál ülve, úgy, hogy hiába mondtam, hogy nem hinném, elég szép a lábam boltozata, semmi panaszom nincs, és a zokni is félig le van róla csúszva. Mintha nem is mondtam volna semmit, írt valami papírokat, hogy ide menjek, oda menjek.
Betétkészítésnél fogadott egy nő, aki a lábamat látva elcsodálkozott, hogy mit keresek én ott, teljesen egészséges a lábam (ő kézbe vette és megtapogatta, megvizsgálta mindkettőt). Elmondtam neki a sztorit, mire nevetett egyet, és hazaküldött.

Fentebb többen védik a két másodperc alatt három méterről történő diagnózist, és én elhiszem, hogy létezik az a rutin (mondjuk egy bőrbetegség esetén mégis más, mint egy főként tapintással megállapítható probléma esetén...), de ne legyen már ez a normális...
Azt hiszem, jogos elvárás a beteg részéről, hogy rendesen rászánják az időt, és meghallgassák a panaszát - vagy azt, ha nincs panasza. Mert ugyan oké, nem vagyok orvos, de retardált sem, és ha a saját lábam ügyében ha mondok valamit, az talán számítson egy kicsit. :)

F

Lángharcos 2011.01.06. 11:58:00

Páromnak is szüksége volt talpbetétre. A II. kerületi Kapás utcában nem vizsgálták meg, őt is 2 méterről nézték. A cucc, amit felírtak nem volt kapható, nem volt jó - a boltban ajánlottak neki fizetős helyet, ahol méretet vettek és érdekesmód 1-2 nap múlva boldogan mondta, hogy már nem fáj neki az állás és járás. Nem kellett 3 hónapot várni.

bakela 2011.01.06. 12:08:36

1 sec
100 km
Morton!

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 12:22:40

@miklos.rabai: anno a gyerekorvos is ezt mondta, amikor szóvátettem neki, hogy még csak bele se nézett a köhögő gyerek szájába: más az ajtóban jőve látom, hogy mi a baja a gyereknek.
mindig igaza volt. a diabetest mondjuk pont elszúrta.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 12:23:47

@ccke: az ekcémát még én is felismerem:)

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 12:27:44

@Fenimore: az én lúdtalpamat nagyon közelről vizsgálta egy orvos, kézbe is vette. kaptam is betétet.
azóta sincs lúdtalpam. nem is volt.
annyi jó volt a dologban, hogy a lúdtalpbetétes fiú nagyon sármos volt a Kútvölgyiben, és a lábamat is olyan kedvesen nézegette mintavétel közben.
a betétet meg beraktam a fiókba.

iovianus 2011.01.06. 12:48:27

Tegyük hozzá, a lúdtalp a fej tartásán is látható akár.
De azért illik közelebbről is megnézni.

IrishOak 2011.01.06. 12:55:30

Szép napot:-)
@Babette_:
Te kis huncut;-)

Olyan érdekes, már nem az első ilyen "távollátó" poszt.
Nem tartom valószínűtlennek, hogy a testtartás, járás alapján azonnal tudja egy orthopedus' hogy mi van a cipőben. Főleg ha a cipőt is szemügyre veszi.

Pirinyó gyereket sem kellett sokat mutogatni a dokinéninek, hogy megállapítsa, hogy minden oké a lábboltozatával.El kellett ereszteni , hogy a rendelő legtávolabbi pontjára sétáljon - mert ott volt a labda:-D
Szerintem egy ilyen orvosnak szívfájdalom a mostani fiatalokat nézni a hajlott gerincükkel, meg a csámpás csukájukkal.

Ha nem javul a lábfájás, vissza kell menni és meg rtg-ezik. Anyukám is hasonlóképpen járt, és meggyógyították.
Már csak zselés talpbetétet használ, a gyulladása elmúlt. Bár hamarabb gyógyult volna, ha kicsit pihenteti, mint azt az orvos javaslata ellenére nem tett meg.
Jobbulást, és jó egészséget:-)

ccke 2011.01.06. 13:13:42

@El Visco Stello: igazad van, nem figyeltem, hogy néhány nap alatt lett. Ebben az esetben mondjuk tényleg nem túl valószínű egy ilyen krónikus állapot, jogos.

@Babette_: én is felismerem, elég sokat küzdöttem vele én is, családban más is. Ez eléggé máshogy nézett ki, mint korábban vagy a tankönyvben. Persze lehet, hogy nem is az volt, a bőrgyógyászatban majdnem mindenre jó a steroidos kenőcs:)

Terézágyú 2011.01.06. 13:14:16

@IrishOak:
"Nem tartom valószínűtlennek, hogy a testtartás, járás alapján azonnal tudja egy orthopedus' hogy mi van a cipőben."

Nem is kételkedik abban senki, hogy egy tapasztalt orvos már a külső jelekből tudja, hogy miről van szó. Csakhogy! Fentebb is több esetet leírtak, amikor csak ÚGY TŰNT az orvos számára messziről, a külső jegyek alapján, hogy lúdtalp (etc.) - pedig valójában nem az volt! És itt jön be az orvos felelőssége/felelőtlensége, lásd: @tódór piroska: !

Mondhatnánk: minden náthás ember tüsszög, de nem minden tüsszögő ember "csak náthás" ugyebár...

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 13:18:33

@ccke: jaja, kaptam is érte a bőrgyógyásztól, hogy arcra nem kenjük.
és kaptam helyette más krémet, amit viszont szabad, ámde nem használ.
jó dolog ez a bőrgyógyászat.

füles1098 2011.01.06. 13:20:09

@iovianus: Hogyan tartja a fejét egy lúdtalpas?

Terézágyú 2011.01.06. 13:20:29

@IrishOak:

Érdekes a hozzászólásod :)

Egyrészt arról írsz, hogy az orvosok bizony "azonnal tudják" mi a gond... Rendben.
Aztán arról írsz, hogy szegény orvosoknak "szívfájdalom a mostani fiatalokat nézni a hajlott gerincükkel, meg a csámpás csukájukkal" - nyilván ezért is nem nézik meg közelebbről a betegeket.
Végül pedig intő példaként hozod fel édesanyádat, aki lám-lám nem tartotta be az orvosok tanácsát, emiatt később gyógyult meg. Bizony bizony, így van, kedves betegek, akik nem hallgattok az orvosra, sőt még kifogást is mertek hozni ellenük az efféle blogokban...

ccke 2011.01.06. 13:33:59

@Terézágyú:
Sok beteg nem tartja be amit az orvosa előír ez tény. Persze ez jelentős részben az orvos hibája is, mert a betegek együttműködését (compliance) elsősorban neki kell megnyerni jó felvilágosítással, betegvezetéssel stb. A gyógyszergyárak sokat dolgoznak, hogy az együttműködési arányt növeljék: hosszabb hatástartam, kevesebb mellékhatás, gyerekeknek szánt készítmények ízesítése stb.
Itthon persze sokaknál a pénzhiány az ok, de nagyon sok a kiváltott, de fel nem használt gyógyszer, segédezköz, lúdtalpbetét is... Így nem csak a gyógyulás marad el, de a beteg és a TB is kidobta a pénzt.

Leroi 2011.01.06. 13:39:05

@miklos.rabai:
Csodálatosan leírtad a Wernicke-Mann-féle praedilectios tónuseloszlást stroke-ban, ez egy neurológusnak is becsületére válna...
Hozzátenném, hogy elhanyagolt, nem kezelt, nem gyógytornáztatott stroke-os betegeknél fordul elő, kiterjedt ACM területi agyi inzultus esetén. Ha ilyen testtartású hemipleg beteggel találkozunk, rögtön következtethetünk arra, hogy azt a stroke-ot hagyták komplettálódni és nem is nagyon igyekeztek kezelni, rehabilitálni.
A talp bőnyéjének fájdalmas gyulladása a fasceolitis, a IV. évtizedtől nem is ritka, amiben viszont a beteg szenved valószínűleg a talp hajlító ínain lévő fibróma lehet.
A lúdtalp a talpboltozat süllyedése, igaz ugyan, hogy inspectioval már látható, de palpatio is szükséges hozzá, ahhoz pedig az orvosnak meg kell közelítenie a pácienst.:)
Szerintem ha pl. Zimány Linda lett olna a beteg, ott minden lett volna, a tüdőmezők auscultatiójától a bimanuális vv.-ig...:)))

ccke 2011.01.06. 13:41:25

@ccke: Csak érdekességként: a legrosszabb az olyan gyógyszereknél, amiket megelőzésként, kockázatcsökkentésként kell szedni, pl. vérzsírcsökkentők, vérnyomáscsökkentők(ha a betegnek nem okoz panasz a magas vérnyomás). 1 év után csak 20-30% szedi megfelelően a gyógyszert, a többiek nem vagy össze-vissza.
Jobb a compliance olyan gyógyszereknél, ahol az elhagyás tünetet okoz: fájdalom, asthmás fullad, ritmuszavart érzi...
A legjobb? Viagra és társai :)

Terézágyú 2011.01.06. 13:50:14

@Leroi:
"Szerintem ha pl. Zimány Linda lett olna a beteg, ott minden lett volna, a tüdőmezők auscultatiójától a bimanuális vv.-ig...:)))

:))))))))))

Mocoria 2011.01.06. 14:03:18

Volt szerencsém nekem is "távdiagnoszta" orvoshoz. Szintén ortopéd orvos, aki megállapította (cipő még rajtam), hogy lúdtalpam van, attól fáj a sarkam. Hordtam a lúdtalpbetétet, előtte is, utána is - na de valahogy csak nem javult. Mikor harmadszor mentem vissza, akkor eszébe jutott, hogy megröngenezteti a lábamat, és sarokkinövésem volt.

Az a baj, hogy ha lúdtalpad van, akkor bármivel - BÁRMIVEL - mehetsz ortopéd orvoshoz, elsőre ránézésre azt mondja, hogy biztos amiatt van (hátfájás, derékfájás, térdfájás, sarokfájás...) Persze, ezek mind a lúdtalp "mellékhatásai", de könyörgöm, nem kellene mindent vizsgálat nélkül erre fogni.

Egyszer, mikor a nőgyógyászom szabin volt, sürgősséggel beestem a kerületi rendelőbe. Nem volt előttem senki, vártam fél órát, aztán behívtak. A doktornő éppen akkor tette le (kelletlenül) a regényt, amit olvasott... Elmondtam a panaszaimat, ő pedig vizsgálat nélkül eldöntötte, hogy ez bizony hüvelygomba (biztos sokat néz reklámokat....), és felírta egy cédulára a (reklámokból is ismert, szabad forgalmazású) gyógyszer nevét. Már kinn is voltam az ajtón. Kiváltottam, felhasználtam, nem használt. Közben visszajött a dokim szabiról, és hüledezett a történeten. Azt mondta, biztos érdekes volt a regény, ezért nem volt kedve a kolleginának hosszas macerákhoz.

Persze, nem hüvelygomba volt..... Az egy hét késedelem, meg a nem megfelelő gyógyszer viszont kicsit elhúzta a valódi baj gyógyulását.

Terézágyú 2011.01.06. 14:21:59

@Mocoria:
"Elmondtam a panaszaimat, ő pedig vizsgálat nélkül eldöntötte, hogy ez bizony hüvelygomba ... Kiváltottam, felhasználtam, nem használt. Közben visszajött a dokim szabiról, és hüledezett a történeten."

Na most komolyan, nem kellene hogy az ilyen eseteknek konzekvenciája legyen???
Jó, nem éppen egy hüvelygombánál (ami nem is az), de tényleg folyamatosan hallunk olyan történetet, hogy az egyik orvos ilyen betegséget mond (akár vizsgálatok nélkül), a másik meg "hüledezik" a történeten - és ennyi. Tényleg nincs semmilyen visszacsatolás az ilyen ügyeknél (sem)? Még halálesetnél sem?

ccke 2011.01.06. 14:38:46

@Terézágyú: Nemrég nagypapámat diagnosztizálták félre/megkésve. Nem lett súlyos következmény szerencsére, de lehetett volna. Anyukámmal gondolkoztunk, hogy érdemes-e valamit tenni. Végül megírtuk a kezelőorvosnak, illetve az osztályvezetőnek a történetet, hiszen ők nem tudták a későbbi történetet. Egy értelmes orvosnak elég lehet ennyi, hogy legközelebb figyelmesebb legyen.
Ha súlyos hiba, haláleset volt érdemes panaszkodni vezetőségnél. Természetesen perelni is lehet, de csak ha szakmailag is megalapozott, bizonyítható a mulasztás.

Terézágyú 2011.01.06. 14:48:40

@ccke:
"Természetesen perelni is lehet, de csak ha szakmailag is megalapozott, bizonyítható a mulasztás. "

Vagyis nagyon ritkán.
Mert ugye a fenti esetben is mondhatta a korábbi orvos, hogy ő nem mondta, hogy hüvelygomba, vagy mondta, de nem úgy értette, papír nincs erről, stb.

Irkutszk 2011.01.06. 16:06:30

@miklos.rabai: Egyik kedvenc köszönésem volt kedves professzoromtól: Jó reggel kívánok, nem kellene egy kis vasat szedni? :)))

IrishOak 2011.01.06. 16:22:39

@Terézágyú:
Tetszett:-)) ha nem lúdtalp akkor mi?
Itt mindig folynak polemizálások, hogy minek -még mi lehet az oka és következménye,az csak tanulságos adalék az olvasók számára.
Ettől még az alaptörténet nem változott meg.

A fiatalokról szóló szösszenet "csak" azért jutott eszembe, mert a múlt évben volt szerencsénk többször megfordulni -nem a logopédián:-) Láttam, és hallottam, miket mondd, vagy kérdez az orvos a szülőktől, és azok hogyan reagálnak rá.
Hogyan nem tartják fontosnak,azt ami evidencia.Hogyan csodálkoznak el, ha az orthopédus azt mondja: anyuka a gyerek feje nem szimetrikus, hát fektesse már ne csak hanyatt!v. anyuka a kamasznak félre van kopva cipője... nem tűnt fel?Hol voltak évekig?
Fogtam a fejem.

De hogy anyukám is belekerült, az meg azért, mert ő(is) bőven hatvan felett van és a lúdtalpa mellett sarok csont problémája is volt, de mivel nem pihent, és nem jelzett vissza időben így csak később tudott adni neki a doki megfelelő gyógyszert.Ő is egy állandóan menő-mozgó dolgozó nénike...de ha neki nincs ideje a pár nap "megfigyelési"időt lepihenni, akkor bár nagyom sajnáltam, de le is szúrtam érte.
Ő egyébként pontosan azzal ment, hogy úgy fáj a sarka, mintha bevertek volna egy szöget... és még lúdtalpas is...a drága szívem.:-)

Irkutszk 2011.01.06. 16:31:24

@Terézágyú: Fertőzéseknél (legyen az bárhol) első vizsgálatnál véleményeznie kell az orvosnak, hogy mi az, és adnia ellene valamit. Ha nem hatásos, akkor szoktak csak tenyésztést csinálni, illetve rezisztencia-tesztet, mivel a tenyésztés eredménye nincs meg perceken belül, inkább napokat mondanék (a laborban a levett mintából ki kell tenyészteniük egy gomba-, baktérium-, vagy akármilyen tenyészetet, hogy megállapíthassák, mi is az). Ezért ebből a szempontból nem olyan jó ez a példa az orvosi mulasztásra. Az orvos a tünetek alapján joggal feltételezheti, hogy a leggyakrabban előforduló fertőzés áll a háttérben.

Dr.laikus PhD 2011.01.06. 16:36:06

@Irkutszk:

Kenetnek van színe, néha szaga, nyálkahártyának is állaga....
Az is lehet érdekes kis regény. :((

Viszkető genitáliák esetén azért a betegnek kéne legyen kis kurázsija, hogy nem vesz be semmit alapos vizsgálat nélkül.

Irkutszk 2011.01.06. 16:42:36

@Dr.laikus PhD: Egyetértek abban, hogy alaposabb vizsgálatra lett volna szükség.

Bikli néni 2011.01.06. 17:26:24

Én is úgy tudom, hogy a lúdtalpat ránézésre méterekről ki lehet szúrni. DE. A fülészeten is úgy működik a dolog, hogy odamegy az ember, hogy nem úgy hall mindkét fülére (én a bal fülemre tényleg nem úgy hallok, mint a jobbra), és az volt a vizsgálat, hogy a doktornő odajött, belesuttogott mindkét fülembe. Hallottam? Igen. Akkor jó, nincs a fülemnek semmi baja.
Ennél egy fokkal durvább volt, mikor az egyébként ének-zene tanárnő barátnőm, aki egyébként orgonál és kórust is vezet, elment, hogy valami nem stimmel a fülével, mert nem úgy hall vele meg fáj, stb. Neki is suttogás, és közölték, hogy semmi baja. Mondhatta ő, hogy kvázi a füléből él, és ha azt mondja, hogy nem hall rendesen, akkor az úgy is van, és jó lenne valami rendes vizsgálat, rá se bagóztak.
Most komolyan, a fülész szakorvosoknak azt tanítják 6 évig az egyetemen, hogy hogyan kell suttogni a beteg fülébe? :)

Irkutszk 2011.01.06. 17:29:44

@Bikli néni: (6 év alatt az egyetem az orvosokból általános orvosok lesznek. Miután általános orvosokká váltak, szakosodhatnak pl. fül-orr-gégészetre, ami további 3-4-5-6 év, szaktól függően.)

Ilyen esetekben kell keresni még két másik orvost, és a három szakvélemény alapján dönteni, merre tovább.

Bikli néni 2011.01.06. 17:53:47

@Irkutszk: Pláne. De ez furcsa, hogy így indít a vizsgálat, hogy suttog, ha az ember hallja, akkor ezzel le is van rendezve.
Ennél még az internet is komolyabb, azt hiszem, a Siemens weblapján van vmi hallásteszt, csak egy jó fejhallgató kell otthon, meg kicsit angolul érteni, hogy lehessen követni az instrukciókat. Próbáljátok ki :)

Leroi 2011.01.06. 19:01:26

Vicc:
A háború idején a németek kémeket képeznek ki, akiket majd Angliában vetnek be, hogy információkat nyerhessenek Churchill országáról.
A két kém alapos oktatásban részesül, mindketten shakespeare-i mélységekig lemennek az ó- és újangol tanulmányozásában, kívülről megtanulják a skót, az északír, a walesi stb. területeken használt nyelvi sajátosságokat, Nagy-Britannia kultúráját, történelmét, az összes társadalmi osztályok szokásait stb., úgyhogy nehezen lehet már őket megkülönböztetni egy angol gentlemantól...
Ledobják őket mélyen bennt a brit államterület belsejében, sikeresen földetérnek az ejtőernyővel, ejtőernyőket elássák, angol szövetből készült jólszabott öltönyüket előkapják, felöltik.
Eszükbejut, beérve a városba, hogy missziójuk előtt bedobhatnának egy kis itókát, elvégre itt senki nem ellenőrzi őket.
Bemennek hát egy pubba, az egyik pedig odaszól a csaposnak:
- Two wine, please!
- Dry? - kérdi a csapos.
- Nein, nein, zwei!- válaszol erre a német.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 20:36:18

@Bikli néni: én többször voltam hallásvizsgálaton (géppel), mind negatív. aztán mégis csak a bal fülemre hallom a telefont. rejtélyes dolgok ezek

off
nem értem a tulajdonjog elaszticitását, és nincs a könyvben, esetleg segítenél? holnap vizsga....

adamantium 2011.01.06. 20:39:45

a lúdtalpat (hosszanti boltozat süllyedése)sima járásvizsgálattal fel lehet ismerni méterekről, a harántboltozat süllyedését azt meg járásvizsgálat nélkül is méterekről. ennek ellenére a kezelése csak legvégső esetben a lúdtalpbetét, az ma már elmaradottnak számít. a láb izomzata, inas rendszere csak még jobban eltunyul, meg kell azt erősíteni járásgyakorlatokkal vagy egyszerűen, meg kell keresni az okot és műtétileg kezelni ha lehet és ha kell.
alapból illik röntgenfelvételeket csinálni, akár speciálisokat is, pl terhelés alatt vagy sprintfelvétel. lehet mérni mindenféle szögeket, amiből ki lehet számítani, hogy mi is a megfelelő kezelés. ennek külön specialistája van, podológus a neve, általában ortopédek vagy traumatológusok fajulnak el ilyen irányba. ha meg végső esetben talpbetét mellett döntünk akkor talpnyomásvizsgálat kell előtte és egyedi betét.

adamantium 2011.01.06. 20:42:25

@Babette_: na ennek is van szakorvosa. audiológus a neve. alapból vannak szubjektív és objektív vizsgálatok. az alap az audiogram ami egy szubjektív vizsgálat és van efölött a BERA meg az otoakusztikus emisszió (OAE) ami objektív, na ezek kimutatják a szimulánsokat is

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 20:46:01

@adamantium: jaja, audiológus csinált nekem szép görbét, többet is, különböző időpontokban. olyan fejhallgatósat: nyomd a gombot, amikor hallod.
negatív.
nem érzem magam szimulánsnak:D

adamantium 2011.01.06. 20:46:52

@Babette_: az egy szubjektív vizsgálat, ha az nem elég menj el egy objektívre

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 20:47:52

@adamantium: kösz, majd megnyígölöm a ho-mat, ha a nagyobbik bajomat kiderítette.

adamantium 2011.01.06. 20:48:20

@Babette_: egyébként gyakori a halláscsökkenéssel történő visszaélés. úgy munkahelyi balesetként, hosszútávú károsodásként mint közlekedési balesetek után vagy tettlegesség esetén. ezek kiszűrésére vannak ezek az objektív módszerek, melyek sokkal érzékenyebbek mint a szubjektívek

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.06. 20:50:20

@adamantium: gondolom, azt hiszik, hogy nem lehet pontosan ellenőrizni. mint a hasmenés...

adamantium 2011.01.06. 20:53:17

@Babette_: sokáig nem is lehetett, valaki kapott egy sallert és azt állította azóta cseng a füle, ez valaha leszázalékolási diagnózissá fajulhatott

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.07. 07:30:09

@adamantium: sejtettem, találékony ember a magyar.

(magam részéről szerintem pszichológiai lehet...különben mutatná a műszer)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.07. 07:35:41

@Babette_: nem pszichológia, hanem egyszerű TB-csalás.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.07. 07:36:58

@radiologus.hu: öööö, félreérted, magamra gondoltam (hogy csak az egyik fülemmel hallom a telefont).

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.07. 08:05:09

@Babette_: Bocs, tényleg félreértettem.

Ha az audiogramod normális, akkor szerintem is van esély a lelki háttérre.

tunderanyus 2011.01.09. 21:38:12

Én is jártam ilyen ortopéd orvosnál, de velem a cipőt sem vetette le az orvos. A sarkamban éreztem fájdalmat, mire a gyógymód: egyenlőre hordjak magassarkút, mert amint látja lapos a cipőm biztos ezért fáj a sarkam.

Az elején valóban használt de csak kb. 2 hétig, további fél év sántítás után másik orvost kerestem, aki kiröhögött....

bauchi 2011.01.12. 07:32:23

A vizsgálat nélküli diagnózis igen is van és működik.
Én ezt telefonon keresztül csinálom és gyúgyítok.Természetesen nagy lóvéért.
Ezért lettem kárpitos.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása