Húzzak a picsába és ne raboljam az idejét

2010.12.30. 11:43

Sziasztok!

 

Azt hinné az ember, hogy csak a tb alapú ellátással lehetnek gondok, magánrendelésen pedig minden flottul megy, de ez óriási tévedés. Én magam is ebben a hitben éltem ezidáig, de csalódnom kellett, méghozzá akkorát, hogy a jövőben ismét a körzeti szakrendelőt fogom látogatni, ha valami gondom van. Igaz, voltak problémáim az ottani ellátással is, de az ott dolgozók mindegyike egy földre szállt angyal ahhoz képest, akibe sikerült belefutnom a minap.

 

 

Fogamzásgátlót akartam felíratni, egy ismerősöm ajánlott egy rendelőt és egy nőgyógyászt, akihez ő szokott járni. Nem vele volt gond, ugyanis ő éppen szabadságon volt. Gondoltam, ha már ott vagyok, akkor jó lesz a másik doktor is, aki épp rendelt (nem helyettes, párhuzamosan rendelnek ketten). Elszúrtam a dolgot, haza kellett volna mennem. A rendelési idő már javában tartott, de rajtam kívül egy lélek sem várt a doktor úrra, már ez gyanús lehetett volna, de úgy látszik a kelleténél naivabb vagyok.

 

Miután bekopogtam, az asszisztens hölgy kioktató stílusban közölte, hogy épp dolga van a doktor úrnak, majd szólít. Fél óra után már kezdtem türelmetlenkedni, de nem volt annyi eszem, hogy lelépjek, Nagy nehezen végre bemehettem, az első, ami megcsapta az orromat, az a tömény cigaretta szag volt, ráadásul a füstöt szinte vágni lehetett. Valószínűleg a döbbenet és az undor kiülhetett az arcomra, mert a doktor úr megkérdezte (és ezt szó szerint idézem) "minek vág ilyen bamba pofát"? Csak hebegni tudtam, hogy nagy a füst, meg a dohányzás azért mégsem oké egy rendelőben, de mintha meg sem hallotta volna.

 

Megkérdezte, hogy minek jöttem hozzá, mit akarok. Elmondtam, hogy gyógyszert szeretnék felíratni, de már nem vagyok benne biztos, hogy jó helyen járok. A következő kérdése az volt, hogy korábban milyen gyógyszert szedtem korábban. Megmondtam neki, erre mondta, hogy felírja nekem 3 hónapra és 7 ezer forint lesz az egész. Mondtam, hogy rendben van, de talán meg kellene vizsgálnia, ahogy az szokás máshol is, mielőtt felírja a tablettákat. Erre olyan fejet vágott, mint aki még nem látott fehér embert. "Nem fogom megvizsgálni, eddig is ilyet szedett, biztos nincs semmi baja.Erre most nincs időm". Azt hittem, nem jól hallok...

 

Közöltem vele, hogy akkor én most mennék is és így nem tartok igényt a tablettareceptre sem. Erre leüvöltötte a fejemet, hogy akkor "húzzak a picsába és ne raboljam az idejét". Elköszöntem és bevágtam magam mögött az ajtót, mert tényleg kijöttem a sodromból sajnos, de azt hiszem ezen nem is lehet csodálkozni. Azóta sikerült felíratnom a fogamzásgátlót, ráadásul pénzbe sem került a vizsgálat és mindenki kedves volt, minden flottul zajlott.


 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2010.12.30. 12:51:46

Minden doki a szakmájáhot méltó módon káromkodik...
A neurológus kikéri magának, hogy az agyára menjenek...
A tüdőgyógyász, hogy ne szívják már el előle a levegőt...
A gasztroenterológus megkérdi, hogy mi a sz@rt akarnak már megint...
Az urológus meg azt, hogy mi a f@szt kívánnak tőle...
A kardiológus SZÍVESEN lekeverne egyet valakinek...
A nőgyógyász elküld a pics@ba...

Szakmai ártalom...
:D

Leroi 2010.12.30. 12:52:32

szakmájáhoZ, bocs...

huncut 2010.12.30. 12:56:44

@Leroi: Ez óriási szöveg. :DDDD

Leroi 2010.12.30. 12:58:01

A beteg számára tényleg tanulságos lehet az eset, a következő okokból:
- ha egy doki előtt senki sem várakozik, akkor azt a doktort messze kerüli a tömeg...
- ha odabennt csak az orvos és az asszisztensnője tartózkodik és épp "dolguk van", akkor hagyni kell őket "dolgozni"...
Nagy kislány már a beteg, gondolom, tudja, hogy a papás-mamáshoz két személy elég...
- magánrendelőben a magánrendelő orvosa az úr, területi ellátási kötelessége nincs, semmiféle módon nem vonható felelősségre ha nem látja el a kéréssel hozzáforduló beteget...
- ha elküldenek a pics@ba, akkor csöndesen elmegyek, de ezt nem verem nagydobra...

Leroi 2010.12.30. 12:58:39

@huncut:
Köszi, ez csak úgy jött most...:)
Szilveszter előtti agyalás...:)

tbjárulékfizető 2010.12.30. 13:00:05

vagy a helyettes doktor úr nem is létezik, épp a vízszerelővel foglalta el magát az asszisztens. Még jó, hogy nem akart vizsgálatot is végezni.

huncut 2010.12.30. 13:02:41

No, egyébként egy ilyen bevezető után eszembe sem jutna számon kérni, hogy miért nem vizsgál meg az orvos. Ha sürgős az a gyógyszer, akkor felíratom, és rövid időn belül keresek egy másik orvost, akiben meg is bízom (végül is ez történt).
A doki meg majd valahogy kimagyarázkodik, ha tud, hogy az ő rendelési idejében vajon miért nincs betegforgalom. De ilyen esetben talán lehetne a betegjogi képviselőnél is panaszt tenni.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.30. 13:04:15

Hülye, trehány, rendelőben dohányzó, egy recept felírásért 7.000 ft-ot elkérő orvoshoz nem szabad menni.
Képen kellett volna törölni!

huncut 2010.12.30. 13:06:30

@huncut: Ja, hogy magánrendelő... Akkor meg hagyni kell az egészet, és szépen elmesélni sokaknak, hogy járt itt a hozzájuk forduló. Ennél rosszabbat úgysem lehet tenni, de ennyi elég is.

Leroi 2010.12.30. 13:11:38

Nekem is van magánrendelőm, de álmomban sem jutna eszembe, hogy egy hozzámforduló beteget ennyire lebarmoljak.
Ráadásul a kollega NŐKKEL foglalkozik, akikkel szemben a finom modor hatványozottabban megkövetelt.
Sajnálom, hogy ennyire elsilányult az orvosok tekintélye, de közülük egyesek ezt maguknak köszönhetik.
A 7000 Ft/recept pedig teljességgel irreális...

Irkutszk 2010.12.30. 13:31:01

@Leroi: Sajnos már nem emlékszem, hogy milyen összeget mondtak, de nekem panaszkodtak már elrontott recept esetén, hogy mennyibe kerül a receptiratás magánrendelőben (hasonló rendelő/recept).
(Válaszom: Kijavíttatni kell a receptet, nem újat feliratni.)

Leroi 2010.12.30. 13:32:03

Szörnyen frusztrált lehet a szegény doktor, ha bemegy hozzá egy (valszeg csinos fiatal) nő, meg akarja vizsgáltatni magát, ő pedig kirúgja...
Az is lehet viszont, hogy az asszisztensnője kérte ki magának, hogy aznap rajta kívül más nőhöz egy ujjal is hozzáérjen.
Két gumikesztyűs ujjal pedig mégúgysem...
Isten útjai kifürkészhetetlenek.
A női psyché méginkább...

Leroi 2010.12.30. 13:33:05

@Irkutszk:
Én eléggé olcsójános vagyok ezek szerint...:)

Irkutszk 2010.12.30. 13:33:55

@Leroi: De kérem, itt most a doktor úr gondolkodásmódját nem értettük :P

IrishOak 2010.12.30. 13:34:24

Szép Napot:-)
(Reggeli poszthoz nem tudok szólni, az annyira megrázó.)

@Leroi:
Ez óriási volt:-D és milyen tárgyilagos!

Ez a panasz egy vicc -egyébként.Meggyőződésem ;-)hogy Despi már a szilveszterre készül,és válogat a poénok közül.
A posztoló nem konkrétan a vizsgálat -felírásra írta, hogy 7ezer.Legalább is én így értettem. (egy 3 havi adag a jobb bogyókból 6800- 7000 ez nem titok.)De lehet, hogy csak az én gondolataimat billentette ki ez történet, melynek alcíme: Butaságom története.
ui: ha a barátnőm megnevezi a dokit, akihez ajánl, akkor nem megyek a "másik ajtó" mögé, mert lehet az már a szomszéd pék, vagy sintér, vagy tényleg a vízszerelő:-DD

Megyek beáztatom a lencsét holnapra:-))

Irkutszk 2010.12.30. 13:34:41

@Leroi: Szerintem csak rossz a szakterület :)

Leroi 2010.12.30. 13:35:53

@IrishOak:
Aranyos vagy, köszi!:)))

Leroi 2010.12.30. 13:36:42

@Irkutszk:
Hát a mézesbödöntől is kerülgetheti az embert a csömör egy idő után...:)

Irkutszk 2010.12.30. 13:39:03

@Leroi: Akkor viszont tessék nem panaszkodni az árkülönbségen. Mézesbödön vs. háromhavi 7k. Én csak kiadom aztán, ami a recepten van, nekem tökmindegy ;)

Leroi 2010.12.30. 13:47:16

@Irkutszk:
Na ja...
Itt a kérdés még úgy is fölmerül, hogy mennyi magánrendelésen egy curettage-ra való előjegyzés illetve maga a beavatkozási tarifa a nőgyógyásznál...
Mérlegelni kell, hogy mit is ér meg jobban tenni, OAC-t feliratni vagy kapartatni a végén?
Jut eszembe, az egyetemem honlapján olvasgattam a lejegyzett poénos, medikusok által valóban elejtett írásbeli vizsgaidézeteket.Az egyik különösen ütős volt.
Hogyaszongya "a méhnyak nyákcsapjának a feladata meggátolni a hímivarsejtek és más kórokozók felhatolását a méhbe..."
:)

Irkutszk 2010.12.30. 14:03:02

@Leroi: Fiatal lehetett a szentem. :)

Állítsuk meg a ......... 2010.12.30. 14:07:42

Én úgy beletömném valakinek a szájába azt a sok bogyót, ami ott a képen van.
Románok előnyben.

Irkutszk 2010.12.30. 14:09:38

@pcr: Kifejtenéd, miért szeretnél vastablettát (barnásvörös), B6 vitamint (sárga), meg mondjuk... kalcium tablettát adni románoknak? :)

apolka11 2010.12.30. 14:30:27

@pcr: Hogy jönnek ide a románok?
Ezt egyálktalán nem értem.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.30. 14:33:00

Azt én sem értem, hogy miért jöttek ide a románok.
Rossz napom van.

Szájmenés ellen meg fogalmazásgátlót adnék.

apolka11 2010.12.30. 14:36:37

@pcr: Szerintem meg a kommentelés épp jó, ha valakinek szájmenése van, miért ne élhetné ki? Nem kötelező olvasni, ha soknak találod.
Azt meg csak merem remélni, hogy a románozást nem úgy érted, ahogy...
azt semmilyen rossz nap nem indokolja.
Max. valami más.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.30. 14:36:42

@Irkutszk:
:DDDDDDDDD
én most nagyon jót nevettem:)

viszont akkor, hogy rídonliból aktivizáltam magam most kénytelen vagyok releválni is, szóval disznóság, olyan orvoshoz pedig nem megyünk pénzért sem akinél ennyire nincs várakozó.

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.30. 14:39:08

viszont románok helyett teljesen mást olvastam,
frajd bácsi biztos:)

Állítsuk meg a ......... 2010.12.30. 14:41:59

FUTURUM EXACTUM

Plutó e torzót márványból szoborta
Ó torzók torza, bőrző Dunakorzó
Ó korzók korza, őrző dunnaorzó
Mint ferde torta és megint retorta.

De Áfrikában fú az ántipasszát
És négerek masszálnak pántlimasszát
És ott az ég oly régi, égi méla.
S tán pápuákok pengetnek poros fát
S nem lesz Nyugat már, sem Fenyő, sem Osvát
S még él Balázs, még él a méla Béla.

apolka11 2010.12.30. 14:46:50

Karinthy itt babitsot parodizálja?
Hát, attól Babits még jó.

Dr.laikus PhD 2010.12.30. 14:57:27

@pcr:
Rossz hangulatra szavald ki magadból...

Hess, madár!

Vijjog fölöttem iszonyú szárnyain
A tátott csőrű, fekete fejű,
Csattogó, vijjogó keselyű.

Csattog és vijjog fészkem fölött,
Zuhog le tüzes nyelve:
Repülni akar, reggelre kelve.

És noszogat, gyere már, nosza már,
Így kell, meg így, bontani szárnyat.
Gyere már, nosza már, várnak.

Így kell bontani, emelni, kitárni;
Ne oly gyáván, ügyetlen-csacskán -
Ugorj már, ugorj ki, fiacskám.

Csapong nagy ívekben, mutatja, tanítja,
De követni nem merem én
S állok a fészek peremén.

Úgy teszek, mintha akarnék;
Ugrom és visszaesem -
Mert nem megyek szivesen.

Hunyorgok pisla szemekkel,
Tollam borzadva dermed,
Vakaródzva didergek.

Tudtam, te vagy az, láttalak jönni,
Messziről fekete pont:
Alkonyuló horizont.

Hallod-e, már nem vártalak én,
Reggeli kiáltás a bérceken át,
Süket sikoly, keresi fiát.

Én már jól érzem magam itt
Az oduba, amibe tettél,
Mert szerettél, vagy mert nem szerettél.

Ó, édes a lágy sárból rakott ágy,
S a giliszta jó eledel -
Jaj, nem megyek, anyám, veled el!

Majd ugrom, ne félj, de csak lefelé,
Ha kihül a fészek alattam:
Zárt szárnnyal, pihébe-ragadtan.

Fekete párom, borzas bogaram,
Testvérek, csitri csibék,
Bujjatok idébb kicsikét.

Valami denevér röpköd a szélben,
Csapjatok lármát, zenebonát -
Hess, madár!
Kergessétek az ablakon át!

Csapkod messziről, tünő szárnyain:
Alkonyuló horizont,
Fekete pont -
Jobb lenne nem látni viszont.

Ő is Karinthy Frigyes

tisztító 2010.12.30. 15:37:57

Minek a a fogamzásgátló?
Hadd szaporodjon a magyar is.
Különben is a biblia csak a szapordás céljából engedi meg a kufircolást.
Igaz hogy a pápa is kezd eltérni ettől a parancstól.DDD.

Irise 2010.12.30. 15:52:37

Privatim elkuldtek a pitsaba? farwell...

Leroi 2010.12.30. 17:02:19

@pcr:
Kagylózz csak ide...
Jól figyuzz, mert csak egyszer írom le.
Egyáltalán van fogalmad arról, hogy a nickneved kezdőbetűit anno melyik párt használta?
Egy szép sarlós-kalapácsos, búzakalásszal körbeölelt aranyszínű címer volt vörös mezőben, a címer felirata, PCR pedig a Román Kommunista Párt kezdőbetűit jelentette...
Na erre varrj gombot.
Románozásért pedig már küldtem a jó kurva anyjukba egyéneket és meg is fogadtam, hogy a jövőben a hasonló tudatlan elmebeteg ugatást nem fogom szívre venni, de úgy látom, lesznek még, akik kiprovokálják belőlem.
A rossz napod pedig egyáltalán nem érdekel sem engem, sem másokat, értve?

Leroi 2010.12.30. 17:05:01

@apolka11:
A románozást úgy értette, ahogy... a hozzá hasonló rosszindulatú, iskolakerülő tudatlanok értik.
Jól tippeltél.

Dr.laikus PhD 2010.12.30. 17:11:08

@Leroi:
Csssss....
Neki rosszabb!

Leroi 2010.12.30. 17:16:00

@Dr.laikus PhD:
Csak kipattant a rugós a zsebemben.
Ilyenkor ki szokott.:(

adamantium 2010.12.30. 17:35:06

@Leroi: ezt a PCR rövidítést már én is kifejtettem egyszer a kedves blogtársnak, meg is vádolt azzal, hogy akkor én is román vagyok. mondtam, hogy szerintem az alapműveltség része tudni pár fontosabb pártnevet külföldön is de nem hatotta meg
egyébként magánrendelőben fel lehet íratni támogatott receptet? mert egy rendelő gondolom attól magán, hogy nem államilag finanszírozott, ha meg nem akkor az általa kiállított recept sem az. teljesárú receptért meg fizetni?

health 2010.12.30. 17:42:01

@adamantium: Magánrendelésen ugyanolyan támogatással rendelhető a gyógyszer a TAJ-kártyával rendelkező betegnek, mint az államiban. Más kérdés, hogy a fogamzásgátlókon nincs támogatás (viszont vényköteles, tehát mindenképpen fel kell íratni).

health 2010.12.30. 17:45:49

Egy receptért vizsgálat nélkül 7000 Ft-ot elkérni disznóság. Vizsgálat nélkül fogamzásgátlót felírni ismeretlen betegnek szintén.
Az viszont, hogy a magánrendelőben nem várakoznak sokan az orvosra, nem azt jelenti, hogy nem jó az orvos. Szerintem a magánrendelés (egyik) előnye az, hogy előjegyzés van, s ha sikerül betartani az időpontokat, egyáltalán nincs várakozási idő.

apolka11 2010.12.30. 18:14:32

@Leroi: Nem voltam benne biztos, hogy mire gondol, de elszomorít, hogy erre. Mondjuk magát minősíti mindenki, aki így gondolkodik....ez nem rossz nap kérdése, ez szimpla butaság és tahóság...

apolka11 2010.12.30. 18:17:30

@Dr.laikus PhD: Jaj, én még nem is mondtam neked, hogy nagyon örülök, hogy valamivel jobb híreket kaptál annál, mint amire felkészültél. Továbbra is sok erőt kívánok!

adamantium 2010.12.30. 18:43:31

@health: ezt azért nem hiszem ha nem haragszol. az állami biztosítórendszerrel is szerződés alatt álló magánrendeléseken esetleg, de ez a nőgyógyászokra nem jellemző. ha magánrendelésen azt írhatnék fel amit akarnék akkor napi 10 elektromos rokkantkocsit írnék fel, hisz mint magán orvos nincs szakmailag felettem senki aki beleszólhatna (persze, hacsak perre nem kerül a dolog). teljes árú készítményt persze annyit írhatsz amennyit akarsz, bizonyos feltételek mellet (asszem fogamzásgátlóknál májfunkciót kell vizsgálni periodikusan illetve még az elején illik a Leyden mutációra tesztet végeztetni, mert ha pozitív akkor ugye ellenjavallt)

health 2010.12.30. 19:23:25

@adamantium: Ebben tévedsz. Magánrendelésen akkor lehet receptet írni, ha szerződést kötöttél az OEP-pel. Ha pedig kötöttél, akkor ugyanazok a jogosítványok illetnek meg, melyek az állami rendelésen. Emelt támogatású gyógyszert és gyógyászati segédeszközt is lehet írni magánrendelésen. Okfejtésed azért nem helytálló a rokkantkocsis példával, mert nem tartom valószínűnek, hogy az állami rendelésen azért nem írsz fel napi tizet, mert a főnököd ott ül a hátad mögött, és ellenőrzi, mit csinálsz. Aki jogosult segédeszköz felírására, az saját felelősségére teszi azt, függetlenül attól, hogy magán- vagy állami rendelésen dolgozik.

adamantium 2010.12.30. 19:33:33

@health: ugyanazt leírod először mint én ("az állami biztosítórendszerrel is szerződés alatt álló magánrendeléseken esetleg" - én ezt írtam, te meg "Magánrendelésen akkor lehet receptet írni, ha szerződést kötöttél az OEP-pel") szerintem a kettő fedi egymást, akkor hol a tévedés?
elektromos rokkantkocsit meg csak javasolhatok, ugyanis (bár nem a főnököm) de egy regionálisan kijelölt főorvos is alá kell azt írja, vagyis inkább Ő kell azt aláírja mert csak neki van joga ehhez, mint szakmai regionális főmuftiként. Ugyanez a helyzet minden kiemelt értékű segédeszközzel, pl az elektromos vezérlésű művégtagokkal. tehát az okfejtés teljesen helytálló, mert azért nem írom fel mert egy kinevezett szakmai felettes ellenőrzi az egészet, akkor sem ha indokoltnak látom adott esetben.
már magáról a segédeszközről sem vagyok meggyőződve, hogy felírhatja valaki, elvégre a háziorvos soha nem hajlandó azt felírni még ha szakorvosi ajánlást teszünk ezirányban akkor sem (a kötszert sem)

health 2010.12.30. 19:39:38

@adamantium: Ezek szerint nagy különbségek vannak a felírás feltételeiben. Amit én szoktam írni, azt bárhol felírhatom - persze ezek sokkal kisebb értékű eszközök, mint pl. egy rokkantkocsi.

Leroi 2010.12.30. 19:41:32

@adamantium:
Ezekre mondják, hogy mégcsak nem is hasznos hülyék, hanem haszontalanok...
Igen, magánrendelésen lehet támogatott gyógyszert felírni, sőt eü.tér.köt. vagy eü.rend. javaslatot is lehet adni támogatott gyógyszerekre 6-12 hónapra...

adamantium 2010.12.30. 19:55:20

@Leroi: hát nekem nem éri meg magánrendelést csinálni (persze nem a fenti okok miatt).
traumatológusként magyarországon nem is jellemző, itt meg pláne nem :)

Leroi 2010.12.30. 20:05:52

@adamantium:
Nekem is csak másodállás és BT-m működtetésére használom, inkább latens mint aktív.
A traumatológia főállásban is kemény, ütős, időigényes szakág.

adamantium 2010.12.30. 20:29:02

@Leroi: a gond az, hogy nagyon eszközigényes is. mert ugye mit csináljak priméren egy magánrendelésen? szinte bármilyen diagnózis felállításához vizsgálóeszköz kell: röntgen, UH, CT, MRI, EMG, ENG. az első kettő még hagyján, bár az is komoly pénz meg építkezés. az következő kettő az meg utopisztikus, magamban soha nem hozom be az árát. utolsó kettő komoly szakembert igényel, megyénként van 1-2, azt magánrendelés számára megnyerni lehetetlen, megfizethetetlen (bár ha összejön akkor dől a pénz :D).
A kezelések nagy része is jellemzően műtéti, az meg ugye megint visszavezet a kórházba, magyarországon egy magánműtőt a többi kötelező egységgel fenntartani nem gazdaságos traumatológiában, 90% ban csak külföldi beteg jönne aki állná zsebből a cekket. akkor meg inkább átmegyek Aradra vagy Temesvárra és megcsinálom ugyanezt a befektetést sokkal könnyebb birokráciával és sokkal nagyobb fizetőközönséggel ...
meg is csinálom az első 10 millió eurómhoz képest pár hónappal :D

szubjektiv 2010.12.30. 21:31:43

Ez a poszt hülyeség, ahogy van.

Ha a hölgyemény egyébként a körzeti szakrendelést látogatta, akkor mi a fenéért ment hirtelen csak receptet feliratni egy magánrendelőbe ismeretlen dokihoz, mikor a rendelőben ingyen felírják neki az addig szedett tablettát?
Nőgyógyászhoz magánrendelésre bejelentkezés nélkül beesni?
Magánrendelőben kötelesek kiírni a vizsgálatok, receptfelírások árait.
Azt meg végképp nem értem, hogy ha egy folyamatosan szedett gyógyszert akart feliratni, akkor minek követelőzött vizsgálatért.

Tömény cigiszag és húzzon a picsába?

Ejj, ejj praxis... Hogy lehet ilyen szánalmas produkciót közzétenni???

fúj! 2010.12.30. 22:59:26

véleményem a nicknevem. A posztról is meg a hozzászólások egy részérlől is.

rikavagyok 2010.12.30. 23:25:20

Ejj! Setét ez a doktor. Nem tud hatékonységossági elvet:
Ha teljesítménybérben fizetnek, egyfolytában dolgozni kell. Ha órabérben vagy, akkor minél kevesebbet.
Éhen fog így halni szegény...

(És reméljük nem kíván az asztalosnak, merő szolidaritásból kevés munkát.)

Irkutszk 2010.12.31. 00:34:08

@Leroi: Én akkor már szakbarbár vagyok, nekem a pcr polimerase chain reaction :D (polimeráz láncreakció magyarul, csak úgy nem jön ki a rövidítés, ugyi...)

Irkutszk 2010.12.31. 00:37:06

@adamantium: A fog(al)m(a)zásgátlók elég kis százalékán van mondjuk támogatás ;)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.12.31. 02:10:55

Az orvos modora már ki lett tárgyalva itt fentebb, a cigifüst szintén.
Viszont a rutin tablettaíratáshoz nem kell minden alkalommal vizsgálat (az alábbiakat nem "én mondom" hanem egy cikket foglaltam össze):
felicitasz.blog.hu/2010/12/04/fogamzasgatlo_felirasakor_nincs_szukseg_rutinszeru_nogyogyaszati_vizsgalatra
és egész biztos vagyok benne, hogy ha csak receptet megújítani megyek idegen orvoshoz aki cigifüstben fogad, akkor tuti hogy nem ragaszkodtam volna ahhoz, hogy még egy olyan procedúrán is átessek, ami ott és akkor szakmailag is fölösleges, én meg már a rendelőbe belépéskor előre borítékolhattam, hogy nekem kellemetlen.
7 ezer forint? Ezért? Ne vicceljenek. A posztíró valóban naivabb volt a kelleténél, de még időben kijött a sodrából, nem sajnos, hanem szerencsére :-)

SusanneF 2010.12.31. 08:05:10

A magánrendelésen való megjelenés már 9 éve is 6-7ezer ft. volt,nekem ezért nem lehet/ett fogadott nőgyógyászom,legalábbis,akinél előzőleg szültem....
Igen,el lehetne gondolkodni a tabletták TB támogatásán-mert egy városnyival fogy a magyar évente.
Én abból a rendelőből automatikusan kifordultam volna.:(

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.31. 08:39:34

@Leroi:
Érdekes, én mindig azt gondoltam, hogy a pcr, polymerase chain reaction akart lenni... De tudom, tudom, én még fiatal, naiv de már szakbarbár gyermek vagyok... :)

Leroi 2010.12.31. 09:51:47

@miklos.rabai:
Hagyd csak, az ő "intelligenciájához" a "Partidul Comunist Roman" jobban passzol...

adamantium 2010.12.31. 10:06:10

@miklos.rabai: ezt a PCR sztorit már pár hónapja megtárgyaltuk, érdekes, hogy szinte ugyanúgy valaki előszedte mind a két értelmét

Leroi 2010.12.31. 10:13:04

@adamantium:
A pcr nickből kitört a negyven év kádárizmus és az elmebaja...
Nem tehetünk róla, hogy az OPNI megszűnt és egyesek az utcára kerültek.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.31. 10:22:14

@Leroi:
Akadj már le rólam!
Látom jól elfilóztatok róla mit jelent a nickem.
Rossz az aki rosszra gondol!
:DDDDD
Paranoiád van, csaucseszku már halott.

Leroi 2010.12.31. 13:44:23

@pcr:
Elsősorban te akaszkodtál rám...
Az idézet úgy szól, hogy "Honni soit qui mal y pense!" ("Gyalázat arra, aki rosszra gondol!") és a Térdszalagrend jelmondata...
Látod, ő már 21 éve halott, de sikerült elhitetnie a magyarországi magyarokkal is, hogy az erdélyi magyarok románok.
Ha élne, kitűnőre osztályozna téged.
Jó tanítványa vagy.
"-Na, atunci la anul si la multi ani, draga mea!"
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása