Elkaptam valamit a wc-n

2010.12.15. 06:00

Idén a terhességem 33 hetében vittek be Ózdról a mentők Miskolcra a szülészetre.A Szülőszobára vittek azonnal-ott voltam 1 napig,mert nem indult meg a szülés,majd ki tettek az osztályra.Na ami ott működik azt a legutolsó ellenségemnek se kívánom.

 


Nagyon mocskos volt a fürdő+ a wc.Már sajnálom,hogy nem fotóztam le,és küldtem el az Ántsz-nek.A csempe fekete,és szürkében játszott!A wc-re szívem szerint nem akartam belepiszkítani,mert nem volt rá érdemes!Ocsmány!És még a terhes nőt védeni kellene,hogy ne kapjon el semmit a wc-n,hát én elkaptam valamit(pedig nem ültem rá az ülőkére)-majdnem, 1 hétig kapartam magamat alulról.


Az ápolónők,és az orvosok is úgy beszéltek az emberrel,mint a kapcarongyal!Befulladtam a hét elején este,és azt mondta az ápolónő,hogy mit csináljon ő velem. Mondom.akkor itt fulladjak meg az ágyon? Erre ő: Ózdon,és Sátoraljaújhelyen is van kórház,és mégis oda küldik az embereket az ő nyakukra!Mondtam neki,hogy én nem magamtól jöttem,hanem ideküldtek,meg elmegyek ha akarja.


Csütörtökön a vizeletem sötét,szinte barnás volt,a másik ápolónőnek szóltam,és az is azt mondta,hogy mit csináljon ő velem!Beszélni akartam 1 orvossal,erre az ápolónő sietve elzavart,hogy ne zavarjam már ilyen csiri-csári üggyel a Doktor urat.Na ez kiütötte nálam a biztosítékot,és szóltam a férjemnek,hogy jöjjön értem másnap,mert én nem maradok a kórházban.


Másnap saját felelősségemre otthagytam a kórházat,és még ők voltak felháborodva,hogy én elmegyek.6 óra múlva adták oda a zárójelentést!Hát csak ennyi a kórházról.

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja -->

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

womanestomen 2010.12.15. 12:33:28

@Irise: megint szúrtál egy komédi centrált:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.12.15. 12:38:26

@apolka11: emlékszem:) a lányom vérszívó volt:) A második babánál már jobban figyeltem.

tbjárulékfizető 2010.12.15. 12:39:31

@miklos.rabai: 8:18- hoz
a kérdésben a válasz.
Viszont lehet a fájdalom elől is és mivel szüléssel kapcsolatos gondja volt, össze is téveszthette.
A sötét szín egy női agyban nem biztos, hogy sötétsárga színt jelent, nekem is akkor tűnt fel, mikor barna volt. És elől fájt. És nem voltam lázas sem.

egy maréknyi dollár 2010.12.15. 12:39:48

Én ebből a posztból annyit tudtam kivenni, hogy a írója pár napot kórházban töltött,ahol szutykos volt a mellékhelyiség,csúnyán beszélt vele a személyzet, valamiféle fertőzést is szerzett be és nem kapott gyógykezelést.Aztán elment onnan.
Miért vitték be terhessége 33. hetében a szülőszobára(koraszülés gyanúja?), miért fektették utána az osztályon, mi állt a zárójelentésben, hogyan alakult a további sorsa, miután elhagyta a kórházat?Ezt azért tudnunk kéne, mert így elég fületlen-farkatlan ez a poszt.

Krumpli Bogart 2010.12.15. 12:48:58

Trichomonas vaginalist bármilyen WC-n össze lehet szedni, még a legtisztább WC-n is, akkor is, ha nem ülsz rá.
Saját tapasztalat.

Az arabok - akik a sivatagban nem tudnak feszt kezet mosni - kizárólag a jobb kezükkel nyúlnak ételhez. Jobbal eszik, ballal a seggét törli.

Gomba, trichomonas elkerülhető, ha WC-használat előtt is mosunk kezet, bal kézzel nyúlunk a kilincshez, villanykapcsolóhoz, stb., jobb kézzel nyúlunk magunkhoz és saját nedves WC-papírt, vagy intim törlőkendőt használunk. Hetente egyszer intim zuhanyt is használok tejsavas pezsgőtablettával.

Így mondjuk nem keres olyan jól a nőgyógyászom.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 12:52:04

@Irkutszk:
?
A fájdalomról beszéltem legutóbb, nem zavar?

tisztító 2010.12.15. 13:00:20

A kórházak mellékhelyiségeinek mocskossága
/WC papirhiánya stb./ az illetékes kórházi vezetők trehányságát,nemtörődömségét bizonyitja,nem is szólva a legtöbb alkalmatlan ápolónő mocskosságáról.

Persze ehhez hozzájárul a t. beteg kleptomániája is,amikor egyszerűen ellopja a papírt denique "leszarja" a WC, ülőkét és úgy hagyja.
Több kultúrát!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.12.15. 13:04:21

@tisztító: Ezt már annyiszor hallottuk, hogy ellopja a beteg a wc-papírt, szappant,(folyékony szappant??) stb..stb..Én azért egy kicsit hajlok arra, hogy a wc papír, ami ellopódott, soha nem is volt a kórházi wc-ben.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 13:05:01

A kórházak mellékhelyiségeiben ki sem rakják a wc papírt, nem öntik bele az adagolóba a folyékonyszappant, nem takaríttatnak naponta többször.

Sóherség, nemtörődömség.
Több figyelmet a betegnek tisztelt intézményvezetők!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.12.15. 13:06:52

@pcr: pedig nem is beszéltünk össze:)

Krumpli Bogart 2010.12.15. 13:11:26

@apolka11: Két jéghideg üveglap közé préselik a melledet egy fűtetlen helyiségben. A hidegtől megkeményedett mell, különösen, ha menzesz körüli időben, tehát érzékenyebb állapotban préselgetik, akkor fáj. Nem nagyon, de fáj. Mindig úgy érzem, hogy mindjárt megroppan benne valami.
Az időpontot nem tudod a menzesz idejének figyelembe vételével igazítani, mert hónapokkal későbbre adnak időpontot.
Mellesleg nekem az UH is kellemetlen, mert a jéghideg zselét erős nyomással kenegeti szét az UH-fejjel a mellemen és nekem az fáj. Nem nagyon, de fáj.

Gyűlölöm ezt a vizsgálatot.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.12.15. 13:15:18

Komolyan mondom, ez azért nem kicsit röhejes. Abból poszt, hogy rá se tette a seggét, de azért elkapott valamit a slozin? Tényleg Veres Pali bácsi kérdezőinek a szintje...
Basszus, megadom a címem, küldjetek naponta 5 szabadon választott szót, olyan életszagú, érzelmileg és szellemileg is helyén lévő sztorit gyártok nektek belőlük, hogy bepisiltek tőlük!

Krumpli Bogart 2010.12.15. 13:19:53

@batgirl: Nem nagy ügy nedves WC-papírt hordani magunkkal. Szükség esetén még kézmosás is kiváltható vele.(Én itthon is csak azt használom.)
De a ragadós mocsok ellen tényleg nem lehet védekezni, ez tényleg csak igénytelenségre utal.
A nagymamám egy nagyon lepukkant lakásban lakik, semmiféle felújításba nem egyezik bele amíg él. De azért tökéletes rend és tisztaság van mindenhol.

El Visco Stello (törölt) 2010.12.15. 13:19:59

Nem lehetne egy pozitív posztot?
Ennél még az is jobb.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.12.15. 13:25:38

@Krumpli Bogart: Nos, nekem van.:) Nem hiányolom a kórházakban a wc papírt, mert ha megyek, eleve viszek. Csak még sosem láttam hogy ott lenne. 2. Van két ismerősöm, az egyik egy óvodában dolgozik a másik egy körzeti rendelőben. A wc papír, a kéztörlő, folyékony szappan, gumi kesztyű béren felőli juttatás nekik. Az óvónő kiló számra hordja haza az ennivalót. Béren felüli juttatás.

tbjárulékfizető 2010.12.15. 13:25:47

@Krumpli Bogart: @apolka11:
Nem fáj és hasznos. Kinek milyen a fájdalomtűrése, úgy érez.
Nálunk lehet időpont módosítást is kérni.
Az onkológián mellrákkal operált nőkkel feküdtem együtt, kivétel nélkül mindenkinek kisebb csomót mutatott ki a szűrővizsgálat, mint amilyet az izotópos, ami a műtét előtt van. Tehát menni kell szűrésre,mert a kicsi is nagy bajt csinál és nem veszed észre magadtól, a géppel legalább van erre esélyed. És örülni kell, hogy van ilyen lehetőség, nem kell szervezni, hanem behívnak.

Krumpli Bogart 2010.12.15. 13:27:17

@Ormótlan: Kapaszkodj meg, ha rá sem ülsz, akkor is elkaphatsz valamit. Megfogod az előtted más által folyásos kézzel összefogdosott csapot, kilincset, villanykapcsolót, majd azzal a kézzel megtörlöd magad és meg tudsz fertőződni.
Strandon, szaunában szintén.
Nekem már 13 éves szűzlányként sikerült beszereznem egy csinos trichomonast.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.12.15. 13:28:04

@tbjárulékfizető: Én mindig attól félek a mammográfián, hogy ha eddig nincs mellrákom, akkor most ettől a paszírozástól tuti lesz:) Jó, lehet hogy hülye vagyok, nem kizárt:)

Krumpli Bogart 2010.12.15. 13:30:54

@batgirl: Ó, ezt ismerem. Az iskolába vinni kell a WC-papírt, szalvétát, mégsem kapja meg a gyerek. (Beszedik!)
A tanító néni kartonszámra viszi haza az iskolatejet.
Ez itt Magyarország. Így szeretjük. :)

tbjárulékfizető 2010.12.15. 13:33:36

@Krumpli Bogart: tulajdonképpen nem tudom. Csak azt írtad, hogy rosszkor van néha, meg gyűlölöd.

Krumpli Bogart 2010.12.15. 13:34:51

@tbjárulékfizető: Semmi gond. Járok én, csak rettenetesen gyűlölöm.

P75 2010.12.15. 13:43:10

@apolka11: nem. Kellemetlen, kicsit fájni is tud, de ha az ajánlásoknak megfelelően a ciklus elején csináltatod, akkor minimális a fájdalom.

P75 2010.12.15. 13:45:20

@apolka11: milyen vicces, hogy az előbb épp a vastagbéltükrözéshez akartam hasonlítani, aztán á mondom, nem lehetek ilyen morbid :-) Szóval egy tízes skálán nálam a vastagbéltükrözés 9, a mammográfia pedig 3. A csuklótörést pedig olyan 7 körülre tenném :-)

P75 2010.12.15. 13:46:32

@apolka11: mire kinőnek a fogai, általában megtanulja a helyes technikát és ügyesen, gyorsan, hatékonyan szopik. De az első pár hét, ahhhh, na az is jobban fáj mint a mammo :-)

tbjárulékfizető 2010.12.15. 13:47:06

Az alap poszthoz nekem is lenne még hozzá tennivalóm:
Kórház, urulógia ambuláns rendelés. Kapok két fiolát, amiben vigyek vissza vizeletet a baktériumos leoltáshoz.
A helyszínen ninvs WC papír, az ajtón fogas, csak a szemre nem koszos, de nem is steril padló.
Megoldás, hogy a leoltás némi reális képet adjon: Földszint, újságos, bármilyen napilap. Büfé, innivaló műanyag pohárban+kérek még egyet tisztán.
Papírtörlő PZS, vizes törlő mindig van nálam, ha eü intézménybe megyek.
Mintaadás: Újság a földre, rá a táska, nyitva. Benne elhelyezve a törlő, vizes törlő, PZS.
Célzás állva a kimosott pohárba, a fele mellémegy, de legalább nem a földre. Innen átöntöm a terméket a két fiolába, amik a tiszta üres pohárban álltak eddig a földre rakott újságpapíron. Letörölgetem őket ( a mintában biztos lesz cellulóz is, amit megneveznek valahogy) és vissza a pohárba a két fiola.
Innen kéz és egyéb törlés vizesen, szárazon, WC rendbe rakása és táska a vállra.
Kint kézmosás, törlés saját papírral és megyek ki. A kilincset a pulóverem ujjával fogom meg és beadom a mintát. És csak remélem, hogy jól csináltam, és tényleg arra kapok gyógyszert, ami bennem van és nem az egyéb kórházi állatkertre.
Amikor legközelebb megyek és tudom, hogy lesz ilyen vizsgálat, akkor otthonról viszek mintát. De ha nem tudom előre, akkor valahogy feltalálom magam. Kis magyar buhera.
És a kérdés:ez máshol is így megy?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.12.15. 13:48:56

@Krumpli Bogart: óóóóóóóóó.., azt hiszem Elvis nem épp erre gondolt:))

P75 2010.12.15. 13:49:21

@Krumpli Bogart: ezt az indiaiak is így csinálják, de náluk - a hiányos higiéniás körülmények mellett - ez mostmár inkább berögződés, olyasmi, minthogy pl a japánok nem fújnak orrot, inkább leszívják garatra.

ondol 2010.12.15. 13:49:55

Létezik terhességben un. mechanikus ileus(sárgaság), ami nem fertőző.

Ha a baba úgy fekszik, hogy nyomja a májat, vele együtt az epevezetéket is persze, akkor az epe közvetlenül a véráramba jut, a bél helyett. Ennek egyik következménye a viszkető érzés, de nem ám csak úgy hogy viszketget, hanem nagyon nagyon kell vakarni:-DD Másik következménye a barna sörszerű vizelet megjelenése, a harmadik a bőr bronzos elszíneződése. Baba születése után 1-2 napra szinte minden tünet eltűnik...

Lehet hogy ez történt a posztolóval is.

Dr.laikus PhD 2010.12.15. 13:52:05

@tbjárulékfizető:

Így megy. Ez van szabadalmaztatva! :D

ondol 2010.12.15. 13:54:06

@tbjárulékfizető: szemléletes, tiszta horror :-DDD

P75 2010.12.15. 13:55:11

@tbjárulékfizető: Sebészeti klinikán nő létemre a kezembe nyomtak egy kémcsövet, abba kellett beletalálnom. Sikerült-e vajon?

trimalchio 2010.12.15. 13:57:52

@tbjárulékfizető: "És a kérdés:ez máshol is így megy?"

Gondolom sok helyen igen. Nekem szerencsém van, amelyik kórházba én járok, ott kultúrált viszonyok vannak. Sőt a sebészeten, ahol tavasszal feküdtem a kórteremben, mellékhelyiségben is volt fertőtlenítő kézmosó, és tiszták is voltak a WC-k, fürdők.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 14:00:07

Tessék olyan rendelőbe járni, ahol van lehetőség arra, hogy kisüvegben le lehet adni a reggeli első vizeletet.
Nálunk annyi előnye van a háziorvosnak, hogy ott helyben vesz vért, hetente kétszer is.

tbjárulékfizető 2010.12.15. 14:07:39

@P75: @trimalchio: első kérdéshez: Nem. Én is kémcsövet kaptam.Azért mentem le műanyagpohárért.
Második kommenthez: A hangsúly az ambuláns szón van. Ugyanezen kórház ugyanezen emeletén van a sebészet. Ott műtöttek pár éve. Este a műtét előtt kötelező fertőtlenítő szeres valamivel fürdeni, másnap ágyastól tolnak a műtőhöz, az ajtó előtte elváltok, az ágy megy a fertőtlenítőbe, a beteg meg a műtőbe. a nővér megnézi, milyen szivacsot hoztál otthonról és ha nem jót ( nem alkalmas fürdetésre) akkor javasol mást. Ha nem hallgatsz rá, saját vizes törlőkendővel mos le.
Amúgy minden le van láncolva, TV ilyesmi, de így is eltűnik minden. Különösen látogatások után, főleg, ha a rokonság népes számosságú, van nagy kosz a mosdókban és van nagy hiány.
Ezt nem az eü-n kéne számon kérni.
Ilyet máshol még nem láttam, pedig egy mellkasi műtét talán rizikósabb, mint amit itt csináltak.

Ugyandehogy (törölt) 2010.12.15. 14:12:32

@P75: látod, miklos.rabai, ezen a skálán nekem 10-es a gyomortükrözés, a mammográfia meg -5, a kolonoszkópiát meg 100-ra saccolom:)

tbjárulékfizető 2010.12.15. 14:14:12

@pcr: nem tervezett vizsgálat volt. És az urulógia melletti mosóban kéne lennie egy asztalnak, vagy hokedlinek, a fiola mellé meg valami hordozó eszköz is kéne és nem ártana műanyag poharakat is adni, egye fene automatából 10 Ft-ért.,
Az előző kommentem kicsit zavarosra sikeredett, helyesen: a műtét ideje alatti ágymosás gyakorlatát nem láttam máshol. Az őrzőből egy steril ágyba kerülök vissza.

Ugyandehogy (törölt) 2010.12.15. 14:14:49

@tbjárulékfizető: egyszer én úgy jártam, hogy nem tudtam előre, nem volt nálam papír, viszont utána mentem a sebészetre(időpontra) megnézetni egy szőrtüszőt ("ott lenn")...hát nagyon sűrűn kértem az elnézést.

zafírka 2010.12.15. 14:14:56

Sziasztok.
A mammográfia mint szűrővizsgálat alapvetően panaszmentes, 45 év feletti nők esetében elvégzett vizsgálat. Kellemetlen, amit esetleg fájdalomként él meg az ember - ez fizikai-lelki beállítottság és pszichés felkészültség - pl. tudjuk-e, mi fog történni :) - kérdése. Ha a páciensnek bármilyen panasza van, vagy a radiológus lát valami gyanúsat a felvételen, további vizsgálatokat kér - elsősorban ultrahangot, de akár MR vizsgálatot is. Fiatal nők esetében az első vizsgálat az ultrahang, a korábban említett okokból, nevezetesen, hogy az emlő mirigyállományának denzitása - sűrűsége - még olyan, hogy röntgennel nem kapnánk értékelhető eredményt. Az ultrahang továbbá alkalmas a különböző mintavételi eljárások vezérlésére is. Alapesetben nem fájdalmas, de persze lehet úgy is csinálni - ennek oka szerintem az, hogy a hasi vizsgálatokhoz szokott kéz az indokoltnál erősebben nyomja a transducert - ezt az orvos esetleg észre sem veszi, ha nem teszi a bőrre a saját ujját - ilyenkor nyugodtan lehet szólni! Az MR vizsgálat hason fekvő helyzetben történik, az MR "szokásos" kellemetlenségeivel - zaj, zárt tér. Nem mindenhol csinálják, speciális tekercs és szoftver szükséges hozzá.
Ha esetleg van még kérdés ez ügyben, kérdezzetek nyugodtan :)

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 14:17:32

Béltükrözésen volt már valaki?

Szerintem azért keringenek rémtörténetek róla, mert egyes gasztrós dokik túlságosan felfújják a páciens hasát, ennél finomabb módon is el lehet végezni a vizsgálatot.
Ja és ugyanaz az orvosgárda, tudván, hogy mindenki fél a tükrözéstől, alapít magának egy céget, ahol altatásban vállalják a vizsgálatot drága pénzen.
Nekem azt mondták, hogy őket kerüljem el nagyívben.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 14:23:22

@tbjárulékfizető:
Ebben is a férfiaknak kedveznek, még egy pohárba is elég beletalálni egy nőnek, nemhogy egy kémcsőbe.
Emlékszem, mikor kismama voltam kéthetente kellett laborvizsgálatra járni, mindig azon törtem a fejem, vajon hányszor használnak fel egy EH poharat.
Biztos hülyeség volt.
Hallottam már olyan eü ellátásról, ahol újrafelhasználásra került az EH eszköz.

tbjárulékfizető 2010.12.15. 14:24:20

@Babette_: ez csak tapasztalat kérdése. Ha már sokadszor kell menned és viszonylag rövid időn belül sok helyre, sok féle vizsgálatra, akkor tudod, mi kell az alapkészlethez. Ami mindig bent van a táskádban. Akkor is, ha munka miatt mész el valahová, idegen helyre.
Ha Pesten tömegközlekedek, akkor vizes törlő a kézra átszállásonként, meg otthon azonnal zuhany. És ha lehet, mindenhová saját kocsival megyek.
Egyébként mosdó ügyben nincs kivételesen jó hely, csak tré, meg kevésbé az. De ha ezen fennakadsz, akkor semmit nem ér a reggeli mantra, hogy jól vagyok, jól érzem magam, sőt jobban vagyok, mint tegnap és meggyógyulok, de ha nem, akkor se ma jön el az a nap és így tovább. Pozitív gondolatok.

trimalchio 2010.12.15. 14:27:34

@pcr: "Béltükrözésen volt már valaki?"
Voltam már többször. Úgy látom nagyon függ attól, hogy ki csinálja. Volt, amelyik kínszenvedés volt (kifejezetten és nagyon fájdalmas volt), és volt, amelyik csak kellemetlen. Egyik sem magán rendelőben. Nem tudom ebben van-e különbség férfiak és nők között, én férfi vagyok.

trimalchio 2010.12.15. 14:31:26

@trimalchio: magán rendelőben=magánrendelőben

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 14:34:26

Nem tudom van -e különbség, de nekem csak egy kicsit volt kellemetlen a vizsgálat, mire már egy kicsit elkezdett belül feszíteni, akkorra a készülékkel az orvos már a gyomrom alatt volt, véginéztem a felét, sőt hazafelé még bementem a háziorvoshoz is beadni a papírt.Na utána kezdett egy kicsit fájni a hasam, picit lepihentem és elmúlt.
Nem magánrendelésen jártam, a háziorvos ajánlotta az egyik főrovos specialistát, még azzal is megetetett, hogy kapok egy enyhe szedálást, na ezen jót nevetett a belgyógyász, mert én úgy izgultam, hogy remegett az egész testem.
Ment érzéstelenítés nélkül is a dolog.

füles1098 2010.12.15. 14:34:55

A mammográfia nő kínzás, szerintem még élvezik is a dokik, én nagyon utálom. Ráadásul nem 1x-i alkalom, rendszeresen vissza kellene járni. Évekig győzködöm magam, mire odaérek.
A gyomortükrözés nem fáj, csak hányingere van tőle az embernek. Az azért utálatos dolog, és ha szerencséd van, akkor nem kell több alkalommal megismételni.
Nekem eddig csak a bokám tört, igaz szakadt és tört minden, ott sem a fájdalom a legrosszabb, hanem a kontrollálhatatlan vacogás.

Bikli néni 2010.12.15. 14:35:57

@miklos.rabai: Imádom olvasni a kommentjeidet :)

Annyit viszont kérdeznék, az UH-nál használt gumihoz, hogy létezik olyan, hogy latex-allegia? Én nem tudom, mi van, de a nőgyógyászati vizsgálat után mindig napokig szenvedek... A gumikesztyűre gyanakszom.

apolka11 2010.12.15. 14:36:41

Köszi, lányok, most már fogalmam sincs, milyen lehet a mamográfia (mármint a fájdalom mértékét tekintve). Kéne egy férfiorvos, aki megmondja, hogy az most tulajdonképpen fáj vagy nem:D
(azaz, hogy elvben mi a helyzet:D:D:D)

Egyébként fura ez a fájdalomskála, nyilván irtóra szubjektív.
Gyerekkoromban volt egy hosszú drót a felkaromban, na mikor azt húzták ki, brrrrrrrrrrrr, nem is fájdalom volt, hanem olyan irtózatosan kellemetlen, mint mikor pl. valakinek végigcsúszik a körme a táblán vagy tudom is én.és azt nem tudom mondani, mégsem, hogy fájt, inkább olyan kiver a víz-érzés.

tbjárulékfizető 2010.12.15. 14:42:29

@pcr: mondtam, hogy a fele mellément. Célozni többek között azért kell jól állva ( ha kéthetente kell menni, akkor ez jól begyakorolható) hogy ne a földre menjen, mert azért utána illik -szintén hazai eszközzel- letörölgetni a WC-t. Ami a kezemre ment, azt is letörlöm, azért van nálam vizes törlő, papír törlő, zsebkendő.
Egy természetgyógyász tipp, ezt a nagymamámtól tanultam: A friss vizelet nagyon jól gyógyítja az ekcémát ( persze száradás után néhány perccel lemosod) és a zúzódásokat, ha azon nyomban borogatod. Egy kisgyerek pisije talán elfogadhatóbb erre. Ezt annak írtam, akinek kellemetlen, ha a keze ideiglenesen szennyeződik a művelet alatt. Hát a férfiaknak ez tényleg könnyebb lehet.

tbjárulékfizető 2010.12.15. 14:45:41

@apolka11: hát pl. mi lenne, ha kipróbálnád?

Ugyandehogy (törölt) 2010.12.15. 14:47:01

@tbjárulékfizető: fiatal voltam és bohó. azóta már tudom.

füles1098 2010.12.15. 14:49:55

@tbjárulékfizető: A városunk kórházigazgatójának felhívását olvastam, kb. fél éve a helyi újságban. Arra kérte a betegeket, hozzátartozókat, hogy ne hordják el a kórház épületének a szerelvényeit, érsd: csap, mosdókagyló, wc csésze, stb. Ezenkívül elnézést kért, hogy nincs a wc-ben papír, azért nincs, mert nem győzik, ha kirakják, 1 perc múlva hűlt helye.
Döbbenten néztem a cikket, kinek éri meg kiszakítani a beépített dolgokat, ugyan hány kisfröccsöt kaphat érte?
Nem értem én ezt, de azt sem tudom, hogyan lehet ezt megszüntetni.

Ugyandehogy (törölt) 2010.12.15. 14:50:34

@tbjárulékfizető: a nagymamám sokszor használta, borogatásként a kiszáradt kézbőrére.

Ugyandehogy (törölt) 2010.12.15. 14:52:05

@apolka11: tényleg nem fáj. de tényleg. esküszöm.

apolka11 2010.12.15. 14:56:40

@tbjárulékfizető: ki fogom próbálni, bér most egy darabig (olyan másfél év) tutira nem lehet,de majd utána, bár korom alapján talán UH járna még, ha jól vettem ki.
De nem marad ki az életemből, az biztos:DDD

tbjárulékfizető 2010.12.15. 15:19:04

@füles1098: nemcsak kórházból, bárhonnan.
Fiatal koromból egy történet:
Elkészült a nagy ipari létesítmény egyik szociális blokkja. Reggel akarták kinyitni, előtte az épület lezárva. Az időpont 1974, csakhogy ne a mai kábeles történetekre gondoljunk, bár a szereplők hasonlók voltak.
Az apámban is működött a 7-ik érzék, a nyitás előtt bement ( ő volt ott a nagyfőnök) és szétnézett, szerencsére a villanykapcsolót nem használta. Minden ki volt tépve a falból, vizesblokkok szerelvényestül, gázkészülékek is, a gáz teli csőből ömlött, az első belépő, aki villanyt kapcsol, felkenődik a falra, utána leég minden.
Pedig az egész létesítmény azoknak készült, akik ezt tették.
Vinni meg azért visznek mindent, mert szabad, nincs kézlevágás, szatyrok ellenőrzése a kapuban, vagy ha kísérlet történik erre, a biztonsági szolgálat 2 embere hátrányban van a népes rokonsággal szemben. Beszéltem erről ápoló nőkkel is, az egyik azt mondta, elég bátor volt egyszer és szólt a WC papír miatt, hogy ne vigyék haza, de hamarosan életveszélyben érezte magát a rokonság kiabált és hangoskodott.
És ez a nővér a rokont minden este lemosdatta, az ágyat újrahúzta, végezte a dolgát szó nélkül. Minden elismerésem az övé, meg a többi hasonló nővéré. Meg aztán bolond lenne máskor odanézni.
Van azonban egy másik aspektusa is a dolognak. Elfogták azt a kórházi segéderőt, valami beteghordó volt, nem jegyeztem meg, aki egy életmentő készüléket lopott és próbálta eladni. Azt is elmondta, hogy hónapok óta lopkodja a felszerelést és árulja eü. dolgozóknak. Eddig az újsághír, tovább gondolva az meg nem kérdés, hogy a műszerek máshol nem használhatók, hát azt mondom, minden előfordul.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 15:33:16

Az egészségügyben tényleg minden előfordulhat.
XY doktor Úr a magánrendelésre vitte el "véletlenül" a hordozható EKG készüléket.
A másik doktor néni darabonként akarta "véletlenül" hazavinni a fogászati kezeléshez szükséges eszközöket, mint a puzzle kirakós játékokat.
Ugyanez volt a vérnyomásmérőkkel, érfogókkal, ollókkal.

Ilyen leterhelt orvosbandánál az sem volt meglepő, amikor reggel az óvodánál vette észre a doki, hogy a gyereket otthon hagyta, az egyik profbácsi meg a saját unokája helyett egy másik gyerkőcöt vitt haza ugyanabból az oviból.
A csúcs az volt, amikor egy idős prof elkezdte köröztetni a kocsiját a rendőrséggel, csodák csodájára a kocsit 2 épülettel arrébb találták meg, mert a prof átment konzíliumra egy másik épületbe, a kocsit meg ottfelejtette.

Droidfigyelő (törölt) 2010.12.15. 15:44:14

@Anna Doktor:

Én a droidokra hajtok:)Nem figyelem a trollokat, de ha rám gondoltál, mármint hogy én vagyok a troll, magamat sem figyelem - csak nagyjából végigfutottam a kommenteken, és azt érzékeltem, hogy viszonylag nyugodtan zajlik a kommentelés. Szerintem nem bántotta senki a kedvenc dokidat, csak a véleményüket fogalmazták meg többen, így én is:)

Droidfigyelő (törölt) 2010.12.15. 15:45:48

@Anna Doktor:

Módosítok, egy trollt látok itt, de csak egyetlen komment erejéig bunkózott.

sárga nyúl 2010.12.15. 16:29:16

@tbjárulékfizető: Itt mindig lehet tanulni valamit! :DDD
Nem, nem így megy. Eddig mindenhol relatív normális körülményekkel találkoztam, kivéve a középiskolai alkalmasságin, ami egy erre szakosodott központban volt. Betereltek mindenkit egy fülkébe, a fülke oldalában nyitott ablak a laborra, az ablakban műanyag pohár, wc ellenben nem volt, csak mosdó. A laboros időnként bekukucskált az ablakon, hogy "mivanmá???". Hát nekem valahogy így nem ment. Aztán folytatódott azzal, hogy kb hatosával be kellett mennünk egy rendelőbe, bugyira vetkőzni, sorakozni, majd hajlongásokat és karcsavarásokat produkálni a doki előtt. Kissé olyan Iskola a határon-os élmény volt.

cometneni 2010.12.15. 17:22:20

kórházból lopnak sokmindent...... pl WC ülőke is eltűnik... de volt nálunk hogy a beteg mikor ment volna haza, még a lepedőt is vinni akarta...

bakela 2010.12.15. 17:42:07

@pcr:
„Már csak egyet nem értek, ha olyan szuper az a mammográf, akkor miért küldenek utána tovább UH-ra minden második pácienst?’
2 /kettő/ okból:
-1/ -ez a kevesebb- mert a mammographia a rtg denzitás alapján alkot képet: a cystákba pl nem lát bele. A zultrahang a különböző felületeken visszaverődve képez le- ezért belelát a cystába is : sima hólyag, v. van-é benne papilloma stb.
-2/ ez a több- sokkal- a képalkotó diagnosztika jellemzően privatizálva vagyon. T.i. a jelen finanszírozási modellben ez nagyonis gazdaságosan művelhető! Ebben megvalósult a nagykoalíció- mikolától horvátszőrmőkágnesig./ Eccer má’ köcsögöztél ezért, de azé ideírom: a tulajdonosok dácsája döntően a Holt -tengerre néz, és az ő nevükben sem sok magánhangzó van. / Magánszolgáltató- saját magának generál újabb forgalmat- pénz- még több pénz- még több só.
Eccerű mint a @mindgap

bakela 2010.12.15. 17:42:46

Csak egy apróság: ha előrehaladott terhes csak úgy elkezd fulladni, más nyilvánvaló tünet nélkül, //nem fekete a feje –cave:bantuk-, nem cipó a lába, nem úszik a vérben, nem jön ki a vérnyomása a fülén, nem sárga a szeme, nem előtte közölték az elvárt para összegét, stb.// tessék lefeküdni pár percre a BAL oldalára. /Természetesen, ha a magzat I. v. III. állásban leledzik / >>90%/

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.15. 18:37:52

@P75:
Tenyleg kar, hogy nem tudjuk miert kerult be a korhazba...
Amugy sajnalom, ha azt hitted, hogy ugatok, pedig azt nem tudok. Nem akartam.
De toxemia sem lehet, mert akkor nem csak a tudejeben lett volna viz a nonek, hanem a lababan is (ahogy bakela irta: cipo a laba... :), es masik, hogy a fulen jott volna ki a vernyomasa... :)

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.15. 18:40:49

@Bikli néni:
Latex alergia letezik!
Valakinel helyi panaszokkal (viszketes), valakinel meg azonnali fulladassal es sokkal jelentkezik... :)

tbjárulékfizető 2010.12.15. 18:48:22

@bakela: A 2/ pont teljesen világos.
A következő kommentet viszont nem értem: miért a bal oldal a jó, és ha lefekszik, akkor mi fog történni? mármint anatómiailag?

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.15. 18:49:16

@tbjárulékfizető:
Termeszetesen nem mondom, hogy nem lehet, mert lehet. Minden elofordulhat... Plane az egeszsegugyben...
Ebbol is latszik, hogy ez a szakma nem konnyu! Egyaltalan nem az!

TamásD 2010.12.15. 18:53:41

@bakela: Az UH és a mammographia kiegészíti egymást, tehát a protokoll szerint is, ha valamelyikkel találnak valami gyanúsat, meg kell nézni a másikkal is. Mintát venni, célozni pl. csak UH-val lehet (nálunk). Ez most kevésbé a privatizált radiológiai cégek kapzsiságáról szól.

Irkutszk 2010.12.15. 18:53:56

@miklos.rabai: @Bikli néni:
A tegnap vagy tegnapelőtt belinkelt cikkben is írták, hogy az orvosnak latex allergiája van, ezért először nejlon kesztyűt húz, és arra kerül a latex gumikesztyű. Másik (drágább) megoldás pl. a nitril kesztyű használata (ez kevésbé rugalmas anyag, de azért használható, és laborokban fontos lehet, hogy pl. nem engedi át az etídium-bromidot).

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.15. 18:55:29

@tbjárulékfizető:
Mert a gerinc mellett a jobb oldalon fut a vena cava inferior, a test legnagyobb, legvastagabb venaja, ami a 2 also vegtag a teljes kismedence, a herek, a belek, a vesek, a maj, a lep... stb... venas veret viszi a szivhez.
Viszont ha bucira duzzad a meh, akkor haton fekvo helyzetben a meh tartorendszerei miatt inkabb jobbra szeret dolni, elnyomhatja, leszorithatja a venat, vagyis nem jut eleg ver a szivhez, onnan meg a tudohoz... Vagyis fulladhat a terhes...
Plussz, ami ver nem jut vissza a szivhez, az panghat az also vegtagban, vagyis ciposodhat a beteg laba... :)

P75 2010.12.15. 18:55:45

@miklos.rabai: sajnálom, ha magadra vetted, én már nem emlékeztem, h ki torkollt le, a leugatás szó nem a személyednek szólt.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 19:03:24

@bakela:
Népművészeti cserépedényt emlegettem volna?:))

Arra a euromedic nevű cégre gondolsz, ahol ma már elértek odáig, hogy CT előjegyzést 5-6 hónapra adnak?
Ebben benne van az összes nagy eü vezető.
Jobbra, balra, középre.
Eza cég nemcsak a képalkotó diagnosztikát privatizálta, henem a eü eszközök beszállítását is.

FŰSŰ, FŰSŰ, FŰSŰ

tbjárulékfizető 2010.12.15. 19:14:06

@miklos.rabai: ha erősen fulladok, vagy rohamszerűen köhögök, akkor a bal oldalamra fekve viszonylag gyorsan elmúlik. Ez eddig ösztönös volt, most már magyarázni is tudom, mármint ha ez rám is áll.

tbjárulékfizető 2010.12.15. 19:20:03

@miklos.rabai: hát az már nem leszek. de azért érdekes volt, vannak a rokonságban ifiasszonyok.

bakela 2010.12.15. 19:21:21

@TamásD:
Ja: Kérdezzed meg Kukac Íriszt, hogy mennyi céétéét, meg emmerájt csinálnak a ködös Albionban, hasonlítsd össze azzal, hogy mennyi készül Madzseristanban.
Megamikor a csontegészséges nők azzal jönnek haza a mammoNgráfiáról, hogy egy év múlva vissza KELL jönniük háziorvosi beutalóval.
A privatizált diagnosztika kapacitáskihasználása sztem 100 %. /Mindenáron/
Meg elkészül a gyanús mammoNgráfia, és elküldi hozzám, beutalóért az UH-ra- ami egyébként a szomszédos ajtó megett van, me’ „nem tudja, hogy kell a beutalót kitölteni” saját magához.
A madzseri protokollok meg gyakorta fakasztanak mosolyra, -meg ábrahámádám”magyar”györgy doktorokat is. Ámerikai szakmai ajánlásokat fordítanak le szó szerint, aztán az említett brhmdm”mgyr”gyrgy doktorok ezeket dörgölhetik a bíróságon a kelet-szomáliai körülmények közt dolgozó kollégák orra alá. A hülye kontraszelektált bírók meg számon is kérik.
Persze itt nem a vékonytű beveréséről, vagy a jelölődrót behúzásáról vagyon szó, gondolom érted?.

Irkutszk 2010.12.15. 19:48:22

@bakela:
Ha megfigyeled, ugyanez a pazarlás a gyógyszertárban is megjelenik. Én már semmin nem csodálkozom. Adjunk Neo Citrant a gyereknek (mert az olyan jó), és tömjük tele vitaminokkal (természetsen csilivili tablettával, meg gumicukorral, még véletlenül sem naranccsal), nehogy beteg legyen! Vegyünk ecsetelőt a bütykünkre (elnézést, tyúkszemünkre), mert nem nő elég kutyatej, és tamtamozzunk azért, mert évek óta nem lehet Algopyrint recept nélkül kiváltani (VÁSÁROLNIi).

TamásD 2010.12.15. 19:58:26

@bakela: Másfajta stílussal sokkal könnyebb lenne téged komolyan venni.

Abban mindenképpen igazad van, hogy sok hülyeség meg fölösleges utalgatás van a rendszerben, nekem is kinyílik sokszor a bicska a zsebemben, amikor Karcagról Debrecenbe küldik a beteget mammographiára, azért mert csak.

Magának a radiológiának a privatizálását én alapvetően nem tartom rossznak, mert amellett, hogy maguknak keresnek, sokkal többet tettek bele a rendszerbe (gépek, eszközök, épületek felújítása, stb), mint amennyi nélkülük bekerült volna, a betegek pedig azt látják, hogy szép épületben korszerű eszközökkel vizsgálják őket, szerintem ez volt a kisebb rossz.
Ugyanakkor a vizsgálatot nem a radiológusok rendelik meg saját maguknak, hanem te, mint körzeti orvos (ha jól sejtem) vagy én mint emlőszakrendelést vezető orvos, stb. Ha ráírják, hogy egy év múlva kontroll, de te nem értesz vele egyet, nem küldöd oda a beteget egy év múlva.
Ha egy ilyen gépparknak pedig igenis 100%-os kihasználtsággal kell működnie, persze indokolt vizsgálatokból. HA itt Debrecenben lenne még egy MR, akkor nem 4-5 hónap lenne a várakozási idő.

Ja, az emlőrák protokollját konkrétan az idei Kecskeméti Emlőrák Konszenzus Kongresszuson fogalmazták meg. Én ott voltam, téged nem láttalak:)

tbjárulékfizető 2010.12.15. 20:05:23

@Irkutszk: nem csak ez a pazarlás. Hanem amikor látod a váróban az xy gyógyszergyár posztereit, aztán kapsz a cukorra, vagy a magas vérnyomásra valamilyen gyógyszert, a gyógyszertárban beugrik, hogy nicsak , ennek a cégnek a poszterét láttam a falon, aztán valamiért nem jó a gyógyszer, kérek másikat, és kidobtam az egy heti adag bevétele után több száz forintot. És ezt esetleg többször is.
A narancs biztosan jó ötlet? Ha a szüret után végig viszed, hogy mi történt a gyümölccsel a konyháig, ( kezelik gázzal, valamilyen vegyszerrel, mielőtt utazik, aztán ki tudja, a raktárban mi történik)hát akkor nem adnád a gyereknek. A jó magyar alma, ha kettévágva nem barna a belseje. ( Mert akkor 16-szor permetezték, tele van nitrogénnal, hát ezt sem adnám. Akkor marad a vitamin.
és miért nem volt jó nekünk az algopyrin? Ezt komolyan kérdezem, valaki fejtse már ki, legyen szíves!
A Neo Citran miért nem jó gyereknek?

ondol 2010.12.15. 20:05:31

A szűrésnek csak akkor van értelme, ha ismert a hatékony gyógymód.

Irkutszk 2010.12.15. 20:17:42

@tbjárulékfizető:
Jó az Algopyrin, csak közben csatlakoztunk az EU-hoz, és hasonulnunk kell. Az Algopyrinnek van egy mellékhatása, mely az átlagnál kevesebbszer forult elő a magyar lakosságnál, ez az agranulocytosis (a vérképző szervek sérülése). Emiatt lett recept köteles.

A Neo Citran pedig serkentőszert tartalmaz, pszeudoefedrint. Nem hiszem, hogy egy hatéves gyereknek erre szüksége volna (abban is kételkedem, hogy a felnőtteknek szüksége van rá, de ők legalább már maguk döntenek a sorsukról, a gyerek még annyira sem). A C-vitamin tartalmát én a forró vízben való feloldáskor elfelejteném, mert 60°C-on a C vitamin elbomlik. A paracetamol tartalma pedig annyiban igényel figyelmet, hogy mostanában úton útfélen paracetamol van a lázcsillapítókban, tehát figyelni kell a túladagolásra. A paracetamol túladagolás esetén májkárosodást okoz, mivel egy nagyon limitált metabolizmus vonalon bomlik a májban (glutationon keresztül). Antidótuma az acetil-cisztein, melyet Angliában pl. csak ebben a minőségében ismernek (nálunk köptetőként is).

tbjárulékfizető 2010.12.15. 21:32:33

@Irkutszk: én el vagyok tiltva a neocitrantól, az efedrin miatt. Tudom, hogy miért nem jó ez nekem, ez most nem érdekes. A kolléganőimnek elmeséltem ezt, mire többen magukhoz kaptak, hogy a gyerekorvos rendszeresen adja az ő gyereküknek. Ezért akartam tudni, hogy a gyereknek miért nem jó.
A kutyatej jó a tyúkszemre is? Nem csak a szemölcsre? Amire egyébként egy szelet karalábé hatékonyabb.

Irkutszk 2010.12.15. 21:38:00

@tbjárulékfizető: Hámlasztó hatása van a fehér levének.

bakela 2010.12.15. 22:19:44

@TamásD:
Eldumálunk egymás mellett/ úgy csinálsz mintha nem értenéd:
Most hirtelen csak a kémiai laborok, az Ántsz laborok, a képalkotó diagnosztika, a betegszállítás, a +- vérellátó, a munkaeü., +- hemodinamika-PCI, művese jut eszembe.
Jól meghatározható érdekcsoport privatizál, majd a finanszírozás AZONNAL ↑↑, sőt, zsarolási potenciál keletkezik, további ↑ pénzszivattyú.
A vége az, hogy annyi pénzért már az állami eü. is röhögve működtetné ugyanolyan , vagy jobb színvonalon.
Jelenleg má’ Szócska áll.titk. is hadiegészségügyet emleget: hadimedicina: NoI: osztályozás.
/tisztában vagyok minden morális ellenérveddel, megha „a te –mármint az én- nővérem stb. stb./ Nem értek hozzá, /Kecskeméten katona koromban jártam-önként tankkal sem vontatnának vissza az életben engem oda, -meg mi keresni valóm lett volna arra? nem volt elég pincér?/de: 1 herceptin kúra hány DES, v. hány doboz Plavix, vagy mennyi HipSafe, szkolko szánkóprotézis? meg mennyi egészségnyereség, idő? életminőség?
A szakmai konszenzus konferenciákról /a Te szakterületeden bizonyára másként van/ a véleményem az, hogy még véletlenül sem történik meg a sajátos belső Madzserisztáni helyzethez adaptálás, csak USA, Kanada, német-francia-EU , UK összeollózás sztohasztikus alapon. Ennek a karikatúrája a hypertonia gyógyszeres kezelésének tizenhétszöge, ami olyan mint a kecskeméti szilvórium: hungarikum /& közröhely/
Az embergyerek meg soxor azért indikál vizsgálatokat, gyárt beutalókat, mert a saját seggét védi.
Kérdem: Debreczenben tán nem az a helyzet, mint itt, az ország másik felén: Jáj, má’ mégiin nyilállika a derkam két napok ótá, gyorsan csinájjunk egy emmerájjt, mer a tavalyi az má csak távályi. Meraznekemjármerfizetematéébéét-különbenasastfizeti-merazévagytokmegapitagórasztételreisesküttettél.
Más: Mér’ pont a mocsokblogon kellene a francia nevelésemmel villogni.
Úgy saccolom, hogy a psz-od 50 ezer feletti – maradj meg mindig olyannak, hogy könnyű legyen komolyan venni.
Émmá öreg vagyok, ide szórakozni és/vagy undorodni járok- má’ csak beleolvasgatok a kommentekbe, de Veled szívesen pötyögtem.
Salaam Aleicum Ehuun !

huncut 2010.12.15. 22:45:35

@TamásD: Bakelával kapcsolatban teljesen igazat adok neked. Ha normálisan írna, könnyen érteném is, amit mond, egyébként meg bogoznom kell a szavait. Megértem, csak dolgoznom kell érte, és néha elég strapás. :-)

Emlőrákkal kapcsolatban: találtak valamit nálam, kontroll három hónap múlva, aztán újabb három hónap múlva, aztán újabb három hónap múlva (közben üzenem azoknak, akik félnek a mammográfiától: simán ki lehet bírni, számomra nem volt kellemetlenebb, mint egy nőgyógyászati vizsgálat), de közben az eredeti beutaló érvényességét vesztette, szóval ahhoz, hogy újra el tudjak menni mammográfiára, ahová egyébként természetesen visszarendeltek, előbb el kellene menni nőgyógyászatra, csak a beutalóért, de oda két-három hetes előjegyzéssel lehet csak bejutni. Hát nem teszik egyszerűvé... Az meg csak hab a tortán, hogy az MR előtt kiderült, a fülembe valamikor 50 évvel ezelőtt beültetett izé (persze nincs zárójelentés, csak a anyám elbeszélései alapján tudok róla) miatt szó sem lehet MR-ről, szóval maradnunk kellene az egyszerűbb diagnosztikai módszereknél. De oda sem könnyű eljutni...

huncut 2010.12.15. 22:55:19

@huncut: Az vigasztal, hogy azt mondták, ha rosszindulatú folyamatról lenne szó, már nem járnék ide... :-)

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.12.15. 23:02:39

@Krumpli Bogart: Azért kell kezet mosni ELŐTTE is. Nyilvános helyen eszembe se jutna úgy használni a slozit, hogy előzőleg nem mosok kezet. De ennyi erővel buszon, vagy erdőben is elkaphatod...
Amúgy se puszta kézzel törlöm az alfelem, hanem papírral. :-)

Hatodéves 2010.12.15. 23:13:56

Bocsánat előre, ha kötekedőnek tűnök, de komolyan azért nem jár valaki mammográfiára, mert az fáj?

Biztos kellemetlen és rossz is (én nem voltam, mert 24 évesnek nem csinálnak), de a halál azért mégiscsak kellemetlenebb, nem?

Egy hamar felfedezett emlőtumor sokszor teljesen gyógyítható, kis szerencsével még emlőmegtartó műtéttel is!

Ha pedig már túl kiterjedt a diagnóziskor, akkor kemoterápia, műtét, sugárterápia... (illetve ezek különböző kombinációja), esély pedig lényegesen kevesebb.

Én abszolút utálok orvoshoz járni, sőt félek, és még egy nőnemű belgyógyásznak sem tudok arról beszélni, hogy milyen az emésztésem, csak komoly önmegregulázással. Én hülye vagyok, de a szűrésekkel nem szabad játszani...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.12.16. 00:13:39

@Hatodéves:
szerintem mindenki elmegy, kizártnak tartom, hogy ezért ne menne, kellemetlen, de igazán nem kell félni tőle, bárcsak minden vizsgálat csak ennyire lenne az.

@huncut:
Amikor bakela normálisan írt ma kételkedtem benne, hogy biztos ő az, meg is néztem az adatlapját, de ő volt:)
nekem is bogoznom kell, meg nem is értek mindent, de az az írásmód az ő védjegye:)

Én úgy szoktam, ha kontrollra kell menni, akkor el szokták fogadni az ambuláns lapot amit előzőleg adtak, arra ráírják, hogy mikor kell újra menni, és nem kérnek új beutalót, ha ez nálad ott nem működik, akkor lehet , hogy elég ha a nőgyógyásznál beadod az asszisztensnek, amit a mammográfiai vizsgálaton kaptál ambuláns lapot, és nem kell időpont, megírják a beutalót mindjárt.

pakesz (törölt) 2010.12.16. 01:19:35

@bakela: "A vége az, hogy annyi pénzért már az állami eü. is röhögve működtetné ugyanolyan , vagy jobb színvonalon"

ahogy moricka elkepzeli...

nyugaton (tudod ahol sokat keresnek az orvosok is) bevett szokas a piac :)

lehetne hogy hatekonyan mukodjon csak tudod piac nelkul nem fog

jut eszembe a posztban emlitett budit miert nem tudtak kitakaritani rendesen? fogadni mernek hogy mashol mas budit kevesebb koltsegert sokkal szebbre takaritanak ki, csak ott a fonok az nem a Zallam vagy a Kurmany vagy a Zorban, hanem aki bemegy a slozira oszt jol pcsan rugja a takaritonot

pakesz (törölt) 2010.12.16. 01:22:23

@TamásD: "amikor Karcagról Debrecenbe küldik a beteget mammographiára, azért mert csak"

lehetne esetleg Kisujszallasra vagy Puspokladanyba kuldeni azokat a betegeket?
vagy a mammografia az olyan mint a sztetoszkop? pici, zsebben is elfer?

TamásD 2010.12.16. 06:23:34

@pakesz: MInden másban Szolnokhoz tartoznak.

apolka11 2010.12.16. 07:32:10

Bakela szerintem nettó irodalom.
Ne beszéljétek le erről a spec. nyelvhasználatról.
(bár bogozni kell, az igaz)

Állítsuk meg a ......... 2010.12.16. 08:29:46

Haha felénk a az eü intézmények takarítását legjobb tudomásom szerint maszek cégek végzik.
Ezek a cégek szerintem nem hasznáják fel a kívánt mennyiségű fertőtlenítőszert, valamint nem takarítanak rendesen, mert nem
érdekük, csak a pénzt akarják, persze a felelősség akkor is intézményvezetőt terheli.

tódór piroska 2010.12.16. 09:53:36

@TamásD: "Ja, az emlőrák protokollját konkrétan az idei Kecskeméti Emlőrák Konszenzus Kongresszuson fogalmazták meg. Én ott voltam, téged nem láttalak:) "

háte meg hunann tudod hoty. Bakela nem vót. Ott? Tán tudod hoóty kit relyt ez a név! Mer? Éntom!Szal ha nem tucc okosat mondani akkó inkább hagass! VVaty ahoty a művelt Franci mongya : Szita Q is ez! Filo. Zsófi, Manci ESZ

Ne dudd gi!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása