Nem kapott infúziót, belehalt

2010.11.27. 06:00

A János kórházról olvashattunk már rosszat és jót is itt a blogon. Ezúttal sajnos ismét egy szomorú esetről szól az aktuális poszt. Levélírónk édesanyja majdnem két hétig nem kapott infúziót, melynek következtében veseelégtelenség lépett fel nála és ez végzetesnek bizonyult.

 

 

 

Tiszteletem!

 

Nem betegként, hozzátartozóként jártam a János II. Bel.-re, ahová Édesanyámat mentő vitte, hasnyálmirigy-gyulladással, ami állandó hányással, hasmenéssel járt. Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, ilyenkor első a kellő mennyiségű folyadékpótlás. A keserű teán, és a bogyókon kívül mást nem kapott, ezeket persze egyből ki is hányta, az állapota kétségbeejtően rohamosan romlott.

 


Ráadásul az őt felvevő nő (nem írok doktort, orvost) morgott, hogy miért este 8-kor kell menni. Summa summarum:13 napig nem kapott infúziót, nem kértek székletmintát, mi több, az osztályos doktornő haza akarta küldeni,mert ő szabadságra készült. A betegeit átvevő helyettesítő orvos adott először infúziót, de akkorra már veseelégtelenség lépett fel.


Gyors konzultáció, majd minden külön értesítés nélkül átvitették Édesanyámat a Margit Kórházba, dialízisre, ahol viszont már nem tudtak rajta segíteni és meghalt.


Minősíthetetlen annak a nőnek a szakmai-etikai hozzáállása, aki őt felvette, ugyanez vonatkozik a nővérekre is. A helyettesítő orvos 20 percen keresztül szaladgált, hogy találjon végre egy infúziós állványt, és azt be tudja kötni. A WC bűzlött, a fürdőt már meg sem néztem, a magatehetetlen beteget nem mosdatták, viszont kellemesen cseverésztek (a nővérek) a már, vagy még járkáló betegekkel.

 

Lányommal ketten mosdattuk le Édesanyámat, és a nővér kegyesen bevállalta, hogy "megnézi", hogyan is megy ez nekünk.
 

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Despota 2010.11.26. 23:24:04

Remélem nem felejtettétek el, 14 órakor jön a mai napi pozitív poszt.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 07:12:16

Részvétem.

1. Bogyó(bacca): alsó vagy felső állású, egy vagy több termőlevelű magházból keletkező, több magvú, elhúsosodó falú termés.
Ebből még a terápiára vonatkozó messzemenő következtetést levonni felelőtlenség lenne.

2. Amatőr atlétikai körökben 20 perc futás alsó hangon is 5 km. Ezek szerint az illető orvos egy helyen többször is megfordult. A szemével lehet baj, mert egy infúziós állvány nem kicsi. Nagy.

3. A WC közvetlen használat után olykor büdös. Ha a fürdőbe be se nézett, akkor miért említi úgy, mintha az is piszkos lett volna?

4. " kellemesen cseverésztek (a nővérek) a már, vagy még járkáló betegekkel."
Mégis van remény. A már annyiszor hiányolt kommunikáció végre megindult.

Leroi 2010.11.27. 07:25:10

Azon túlmenően, hogy tragédia egy édesanya elvesztése és természetesen részvétem a családnak, felmerül egy pár kérdés:
- Itatható volt-e a beteg megfelelő mértékben? Mert ha igen, infundálni nem föltétlenül kell, ha a laborparaméterei (értsd: maradéknitrogénértékek) rendben vannak.
Heveny hasnyálmirigygyulladásban általában nulldiétán tartják egy pár napig a beteget.
(Nem közvetlenül a szakmámba vág, csak áthallásból tudom)
- Az acut pancreatitis az egyik legrettegettebb betegség, amellyel az orvos találkozik. Legalább öt olyan fiziopathologiás folyamatot indít el a beteg szervezetében, amelynek a végeredménye a halál...ezek közt van a heveny veseelégtelenség is...
- A toalett és fürdők a takarítónőket "dícsérik",az az ő vadászterületük...
Nálunk műteni lehet a WC kövén, olyan sterilen tiszta mindig, de ez sajnos nem általános...
El Visco Stello, hogy van az, hogy mi végre egyetértünk?:)

Leroi 2010.11.27. 07:41:47

Az pedig a minimum, hogy egy Édesanyát a lánya és lányunokája tisztába tesz, lefüröszt.
A nővér is szakszerűen teszi ezt, de egy családtagtól egészen más.
Dícséretes, hogy megtették, az viszont nem , hogy utána meg felhánytorgatják...

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 07:43:29

@Leroi: Magam sem értem. Front lehet, vagy a tegnap esti néhány sör? ...vagy a kettő együtt?

Leroi 2010.11.27. 07:56:27

@El Visco Stello:
:)
Mindketten öregszünk, hiába...

meg6ó 2010.11.27. 08:48:27

Kedves Leroi!
Tisztelet olyan eü-intézményeknek, ahol minden rendben van. Sajnos ez nem mindig van így. Dolgoztam olyan helyen, ahová a kutyámat sem engedtem volna be, de láttam olyat is, ahol valóban a földről lehetett volna enni. És igen. Vannak hanyag nővérkék, meg felvételes orvosok, akik megjegyzik, hogy miért este 8-kor kell menni.

Leroi 2010.11.27. 09:33:53

@meg6ó:
Kedves meg6ó,

Vannak különbségek, igen.
haa indokolt a soron kívüli felvétel, persze, hogy teszi az ember a dolgát és hospitalisalja a beteget.
Az indokolatlan esetek viszont fárasztóak.

meg6ó 2010.11.27. 09:39:19

@Leroi: Egy laikus, teljesen ártatlan beteg honnan tudná, hogy mi az indolt, és indokolatlan? Ha rosszul vagyok, és úgy érzem, hogy nincs más mego, akkor én is mentőt hívok, irány a kórház.
A tisztaság valóban a takarító céget minősíti első sorban, de a kórházat is, mert megkövetelhetné azt.

apolka11 2010.11.27. 09:50:48

@meg6ó: Ez tényleg jó kérdés.Mindig azon izgulok, hogy nehogy egy nagyobb bajjal itthon maradjak, vagy egy kicsivel bemenjek egy kórházba.
Hála Istennek, nekem a szülésen kívül még nem kellett ilyen döntést hoznom, elég szerencsés vagyok, de a gyerekkel, gyerekekkel kapcsolatban mindig bizonytalan vagyok...
(anyu engem egyszer izomlázzal vitt el a körzeti orvoshoz, nem jött rá mi az:))

A barátnőm a Heim Pálban dolgozik, azt mondja, nem ritjaság, hogy 10-12 éves gyereket éjjel visznek be 38,2 lázzal (nem hajlamos lázgörcsre)---szóval van ez a túlparázós típus is, aki idegesítő lehet nagyon.

Mondjuk egy hasnyálmirigy-gyulladás nem ez a kategória.

apolka11 2010.11.27. 09:53:02

Mondjuk egyszer rohantam be ügyeletre hajnalban, még szoptattam és a gyereknek már volt foga, hát egy szép, látható lyukat harapott, ami még nem ügy, de elkezdtem figyelni, hogy egy piros csík megy a sebből szépen, lasssan.
És kiderült, hogy ez olyan városi legenda, kicsit ki is nevettek, mert vérmérgezésre gondoltam.

Ciki volt, de úgy voltam otthon, biztos ami biztos. (szóval én is voltam hülye beteg már:))

meg6ó 2010.11.27. 09:55:39

@apolka11:
Gyerekkel én sem szórakoznék. Persze azt azért valóban illenék tudni (tudnia a kedves szülőnek), hogy ez a láz 2 órája áll fenn, vagy 12 órája. Van különbség, és hogy mit is tett meg az érdekében.

Irise 2010.11.27. 09:56:23

Hasnyalmirigygyulladas tipikusan nem hanyas hasmeneses betegseg. A beteg valoban nulldietan kell legyen,ha toleralja a folyadekot, nem kell feltetlenul infuzio.
Az,hogy a beteg 13 napig elvolt infuzio nelkul, bizonyitja,hogy nem hanyt ki mindent,kulonben napokon belul halott lett volna.
Szekletmintat nem kernek hasnyalmirigyes betegtol.
A veseelegtelenseg kialakulasa nem az infuzio hianyanak a kovetkezmenye.
Az infuzio folyadekpotlast szolgal,nem gyogyszeres kezelest. A poszt iroja nem mondta,hogy vajon kapott-e a holgy iv injekciot.

Szoval igy kicsit bizarr a sztori. Reszvetem a poszt irojanak, vigasztalja a tudat,hogyha a mamaja veseelegtelensegben halt meg, az infuzio nem gyogyitotta volna meg.

Keso mar, de mikor a legkozelebbi hozzatartozo korhazba kerul, a kovetkezoket lehet tenni:
minden nap latogatni a beteget, etetni,itatni, beszelgetni vele,setalni vele - ez mind nagyon fontos a betegnek,es naphosszat tartja oket a tudat,hogy holnap ujra jon a lanyuk latogatni.
Lehet mosdatni, kremezni, megmasszirozni a fajos vegtagot, esetleg megkerdezni,hogy mikor jon a gyogytornasz,hogy esetleg megnezheti-e,hogy mit kell csinalni majd a beteggel otthon.

Ha nincs szappan a mosdoban: be lehet vinni. Ha nincs papirtorlo: be lehet vinni. Ha budos van a WC-ben:urambocsa domestost,vagy illatositot is be lehet vinni.

Vagy persze lehet verni az asztalt,hogy nekem jar,akkor is,ha nincs ra keret, es szagolni a budost.

meg6ó 2010.11.27. 10:03:41

@Irise:
Igazad van. A rendszer a büdös. Ettől büdi a kórház is.

Irise 2010.11.27. 10:06:49

@meg6ó: Egyszeruen mondom,hogy mind a ketten ertsuk:
ha nincs penz tisztitoszerre, budos lesz a wc.

Amugy en is ketlem,hiogy az este 8-as tunetei a betegnek delutan meg nem alltak fenn.

SusanneF 2010.11.27. 10:09:43

Én nem gondolom,hogy lassan tisztasági bőrönddel kellene a kórházba menni-a költségekről nem is beszélve.....hiszen a legtöbben adnak egy-két orvosnak,nővérnek,visznek ezt-azt a betegnek....
Ma a hozzátartozók örülnek,ha van munkahelyük,és utána be tudnak szaladni a mamához,papához-NEM a hozzátartozó kötelessége a kórházban a mosdatás,etetés,stb.
A kórház a felelős a beteg minden téren való teljes ellátása....!!!!
Felháborítónak tartom,hogy miközben napi szinten beszélnek fertőzésveszélyről-az intézmények nagy többségében nincs szappan,törölköző...!!
ezt bizony meg kellene,és lehetne oldani!
Ha a hozzátartozónak kellene wc-t,fürdőt takarítani,akkor mi a francért kapják fizetésüket a takarítónők??
Ezt a kommentelő sem gondolja komolyan!
Mindenki tegye tisztességgel a dolgát,ha nem,mehet,lesz más helyette...

Ha az orvosok komolyan veszik a higiénét,akkor vehetnek nem kevés hálapénzükbőkl az osztályukra Domestost,szappant,légfrissítőt...:):)

meg6ó 2010.11.27. 10:11:24

@Irise:
A délutáni tünetekről csak saját magam jutok az eszembe: én is a végsőkig húznám, csak akkor kérnék segítséget ha már nincs más megoldás. Tudom, rossz hozzáállás, de akkor meg minek menjek hamarabb, ha nincs nagy gond?
Szívesen viszek magammal mindenfélét, érthető, hogy az önellátás egy normális dolog. De azért a wc tisztítása már tényleg ne az én dolgom legyen. Ha jönnél hozzám vendégségbe lécci hozd el az ebéd alapanyagait is. Köszi.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 10:16:37

A tisztaság kényes kérdés. 100 éves lepukkant épületrészet - ahol még az eredeti falak, burkolatok vannak - egyszerűen nem lehet tisztán tartani, vagy ha tiszta is, nem kelti a tisztaság benyomását. A posztokból is az szűrődik le, hogy a felületes betegek leginkább a régi kórházakra panaszkodnak, az újakkal, vagy a felújítottakkal elégedettebbek. Ez a probléma befolyásolja a gyógyítást, gyógyulást is. A beteg is jobban érzi magát egy hájtek intézményben és az orvos is szívesbben, jobb közérzettel dolgozik. Ebből az következik szerintem, hogy az EÜ egyik legnagyobb problémája az infrastruktúra elhanyagoltsága. A költségstop elrendelése(folytatása) nagy bizakodásra nem ad okot a következő néhány évben.

meg6ó 2010.11.27. 10:19:05

@El Visco Stello:
Hogy is volt az a privatizáció? Lehet, hogy egy kicsit drágább lenne az eü, de működne. Ha meg volna eü biztosításod, még konkrétan pénzbe sem kerülne.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 10:22:03

Olyan poszt nem volt még a blogon, hogy valki mindennel elégedett volt, csak a tisztasággal nem.

meg6ó 2010.11.27. 10:23:30

@El Visco Stello:
Láttál már igazán igénytelen embert? :)

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 10:24:20

@meg6ó: Ez most hogy jön ide? Előre kell menekülni.

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 10:27:51

www.webbeteg.hu/cikkek/emesztorendszer/91/heveny-hasnyalmirigy-gyulladas-

Fokozódó fájdalomról ír, teljesen indokolt ha este már a család orvost hív, ő mentőt és kórházba utal.

Megint nem beszéltek eleget, vagy semmit.
Persze ez lehet a hozzátartozó is.
Kérdezni azért érdemes és kell is.

meg6ó 2010.11.27. 10:28:36

@El Visco Stello:
Igaz, igaz. Csak nehogy szakadék várjon ránk...

apolka11 2010.11.27. 10:31:24

@SusanneF: na ne!

"A kórház a felelős a beteg minden téren való teljes ellátása....!!!!"
szerintem meg nem csak, sőt!
(odafigyelés, szeretet, lelki támasz pl. egész biztosan nem)

És oké, igazad van, a kórház feladata lenne a tisztán tartás, de ha ez nincs, és az én rokonomat beviszik és azt látom, hogy koszos, akkor kitakarítom, mert ahogy Irise is mondja, verhetem az asztalt, de attól még az én szerettem koszban tölti a napjait.

Ahogy az egyik kommentelőnk szokta mondani: megoldást kell keresni, nem
mindig csomót a kákán.
És lehet, nem öröm, és a takarítók dolga, de ott és akkor az ember azzal törődik, hogy a családtagjának jobb legyen.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 10:49:41

@Despota: A 14 órait nevezzük stilszerűen "negatív" posztnak!

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 10:50:01

@SusanneF:

"Felháborítónak tartom,hogy miközben napi szinten beszélnek fertőzésveszélyről-az intézmények nagy többségében nincs szappan,törölköző...!!
ezt bizony meg kellene,és lehetne oldani!"

Meg fogsz lepődni, de soha nem volt.

Az a vívmányok közé tartozó lenne, ha a kórház képes lenne törülközőt adni, háló ruhát és WC papírt korlátlanul.
A dologi költségek nagy részét tenné ki akkor amikor a szakmai részét sem tudják finanszírozni.

Ez a legkevesebb, hogy beviszem.
Ételt meg soha nem kéne vinni betegnek, pláne ha diétás kosztot kap.
Annyira azért nem rossz a kórházi koszt - elismerve, hogy nem jó.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 11:56:00

Mindennapi tudomány: A szarszag akotóeleme(kulamolekula) fajsúlya köztudottan magasabb a levegőénél. Ezért keletkezés után kisvártatva leereszkedik a talajra. Utána már össze lehet söpörni, vagy egyszerűen félrerugdosni.

numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2010.11.27. 11:59:39

Mindig ugyanazt a csontot rágjátok, de nem veszitek észre.
Amelyik ló nem kap zabot, az megdöglik.
A magyar egészségügy is megdöglött, mert 60 évig a sor végére rugdosták, és most is ott akarják tartani.
Ha majd az orvosi jövedelmek a bankároké után következnek második helyen, mint Európában, akkor lehet követelni európai színvonalat.
Addig nagykanállal fogjátok zabálni azt, ami itthon jut.
Véresre téphetitek itt a szátokat, semmi nem fog változni. Minden orvos elmegy majd, aki teheti.
Tanuljatok meg infúziót bekötni, egy-két év múlva már jól jöhet.

numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2010.11.27. 12:11:32

@SusanneF: Az orvosok nem fognak venni semmit.
Elhúznak, és 6-10-15 ezer euros fizetés fognak kapni célországtól függően az itthoni 400-600-1000 helyett.
És nem fogja érdekelni őket a te nyomorod, vagy a kórházé. Nem kellene annyi pénzt elszórni a stadionokra, olimpiára, vagy a politikusok VIP ellátására.:-)

A sajtó cenzúrája miatt fogalmatok sem lehet a hangulatról, ami az egészségügyi dolgozók között feketéllik.

Csak pozitív üzeneteket kaptok. Meg a jövőre vonatkozó bizonytalan célzásokat.

Közben a 40-50 évesek, a rezidensek hosszú tömött sorokban masíroznak interjúra.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 12:34:01

@giulio_vecchio: Paraszti származású melós vagyok és mint ilyen tudom, hogy az a ló, amelyik nem kap zabot, nemcsak hogy nem döglik meg, de még beteg sem lesz. A nagy fizikai igénybevételnek kitett lónak tápszer gyanánt adják, nomeg azért, mert szereti.

numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2010.11.27. 12:57:38

@El Visco Stello:

Én félek a lovaktól mert nagyok.:-)
Írhattam volna takarmányt. A lényeg ugyanaz.

Paul Ignotus 2010.11.27. 13:02:38

@El Visco Stello: Származásod felől eddig sem volt kétségünk, különös tekintettel szódiarés kommentjeid részvétlen, mármár cinikus hangvételére.

@giulio_vecchio: Az eü jelenlegi állapotát illetően igazad van, csak az okokban nem értek veled egyet.
Jómagam két eredőjét látom a mai helyzetnek. Az egyik a gátlástalan lopás és sikkasztás, lásd pl. a kórházbezárási ingatlanpanamák.
A másik ugyanannak az eü vezetésnek a hozzá nem értése.

Gondold végig, mintegy 20 éve az összes eü miniszter - Surjántól a Lila Ridikülig - csak pusztította a gyógyítási struktúrát.

A PR ugyan reform, meg fejlődés volt, dehát ennek az ellenkezője volt igaz...

tbjárulékfizető 2010.11.27. 13:03:57

@giulio_vecchio:
Érdekelne, hogy ha ennyire jó a helyzet a fizetésekkel nyugatabbra, akkor hogy jut munkához egy kelet európai orvos már most is, később meg egyre nagyobb számban.
Nem hiszem, hogy az ottanak közül nem kerül ki elég orvos, ha az tényleg ennyire megbecsült szakma.
Ha meg nem így van, nem kell riogatni.
Amúgy egy darabig elleszünk a szerb és a horvát orvosokkal, meg az ukránokkal (mint korábban az erdélyiekkel), aztán meg a telített piac miatt hazajönnek a magyarok.
Legalább a tapasztalataikat is hozzák és talán demokratikusabb rendszer is kialakul az egészségügyben. ( Állítólag most ez nincs így)
"A sajtó cenzúrája miatt fogalmatok sem lehet a hangulatról, ami az egészségügyi dolgozók között feketéllik."
Ez az állítás részletesebb kibontást érdemelne.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 13:06:41

Mit tesz Isten, mire jönne a reakció, eltűnik az akció. Most akrtam írni, hogy a hospitalizációhoz hasonlatosan a konnotációnak is van magyar megfelelője.
...de így már az sem lenne baj, ha nem lenne.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 13:08:48

@Paul Ignotus: Mi ez a királyi többes? A magad nevében, ha kérhetném.

Tiltsuk Bea 2010.11.27. 13:10:08

@El Visco Stello:
hát igen, így már nem baj...

ugyanakkor én inkább a hospitalisalja miatt akadtam ki, ha hospitalizálni-t ír az még oké lenne, mint pl. a konnotáció

herbert 2010.11.27. 14:01:58

@Irise:
"Amugy en is ketlem,hiogy az este 8-as tunetei a betegnek delutan meg nem alltak fenn."
Ennyi erővel nem hiszem, hogy a kommentben vélelmezett délutáni tünetek már délelőtt nem alltak fenn, stb. lehet folytatni a visszafele idősort.

Ezek szerint olyan orvosilag nem létezhet, hogy
1. jelentkeznek addig nem lévő tünetek, vagy
2. a már meglévő enyhe tünetek hirtelen súlyosabbá válnak
...és mindez nem délelőtt 9 és délután 4 óra közé esik. Szánalmas.

:osbourne. (törölt) 2010.11.27. 14:02:31

@El Visco Stello:

Látom beindult az orvoslobbi hogy ha valakinek baja van az a beteg gondja miert nem ment akkor amikor meg tünetei sem voltak.

fingerbangs 2010.11.27. 14:03:40

én a kútvölgyiben vesztettem el anyukámat, ott se volt minden rendben, az intenzíven már csak azt várták, hogy meghaljon, ezt többször meg is jegyezték a nővérek, vágták a pofákat, beszóltak... nagyon szomorú vagyok ha arra gondolok, törődéssel talán még évekig élhetett volna, de ezek az emberek egyszerűen elvették tőlünk ezt a remek embert :(

nagyon hiányolom a magyar egészségügyről szóló történetekből a felelősségre vonást!
érinthetetlen kiskirályok az orvosok és a nővérek is, ez teszi tönkre az egészet

:osbourne. (törölt) 2010.11.27. 14:07:34

@fingerbangs:

Tudod ilyenkor mindig Geréb Ágnes jut eszembe hogy ő most előzetesben csücsül aki meg ezt "hivatásszerűen" teszi még fizetést is kap érte.

wiener 2010.11.27. 14:08:11

tisztelettel jelzem, hogy ausztriában 1600-2000 euro körül keres egy osztályos orvos (egy jobb) ami ott nem sok, kb. az átlag, és mégse sír, nem fog mindent arra, hogy a bankárok többet keresnek, teszi a dolgát, lelkiismeretes, igazi orvos gondolkodással, ezen is el kellene gondolkodni egyik másik itt fröcsögő doktorandusznak aki nem azért lett orvos mert okos és jó ember, hanem mert sokat lehet vele keresni (felháborító ami itt megy)

Jim Raynor 2010.11.27. 14:14:00

@Irise:

"be lehet vinni". hát te beteg vagy. ez olyan, mintha a hipermarketbe a vevőnek kellene bevinnie az árut.

egyébként meg nekem ne mondja senki, hogy a tisztaság elsősorban pénzkérdés. hát a túrót az. hozzáállás kérdése. azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy hiába vinné be a beteg a domestost, ott rohadna meg a raktárban, mert akkor is szarna rá minden kórházi alkalmazott a tisztaságra. azt meg remélem még te sem állítod, hogy takarítani is a betegnek kellene.

igazságos 2010.11.27. 14:15:54

@Irise: Ja, de kinek a hibája? Hát a kórház személyzetéé, meg a kórház vezetőségéé, amiért nem adnak erre pénzt, itt spórolnak.

@meg6ó: Neked van igazad, bárki bármit mond.

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 14:19:23

A plebsnek kellene nagy nyomást gyakorolni a mindenkori kormányokra, hogy az egészségügyre jóval többet fordítsanak! A politikusok szélhámosak. Még egyik sem mondta ki , csak sunyiznak, hogy elvtársak ne követelőzzetek , ennyi pénzből amennyit az egészségügy kap csak ennyire "fussa". Hallottatok már ilyet, hogy ezt valaki kimondta volna ??? Ehelyet eltűrik, generálják,sőt maguk is csak azt csinálják, hogy b@szogatják az egészségügyet, főleg az ovosokat.
Most tervezik az "életpályamodel"-t az orvosoknak.Ez szóvirág , szélhámoskodás. Nem életpályamodel kell, hanem pénz és MOST!!, azonnal!!Szánalmas, nevetséges , egyben pofátlanság ami 20-30 éve folyik, mármint az egészségügyiek és ezzel együtt a TI hülyítésetek is !
Pár év múlva varázslók fognak titeket gyógyítani !! Nehogy azt gondoljátok, hogy a román stb. orvos Magyarországon fog landolni. Ide ennyiért senki nem fog jönni,mennek odébb nyugatabbra, és akkor majd veheted ki ÖNERŐBŐL a saját vakbeledet. Majd az OBI-ban kapsz hozzá szerszámot is, vagy egy polihisztor politikus kiveszi neked, hisz ezek MINDEN-hez értenek horribilis pénzekért

fingerbangs 2010.11.27. 14:25:56

@-gal nem lehet tojást festeni: azért azt jó ha tudod, hogy az egészségügyben sok pénz van, több megy bele, mint amennyiből elfogadható színvonalon lehetne tartani, a baj a gazdálkodással van, sok-sok cég keres sokmilliárdokat a magyar egészségügyön és sok egészségügyes él királyi életet abból amit KILOP a rendszerből, szóval nem a pénz fogja megoldani a dolgot, hanem egy átszervezés/nyomozás/büntetés

tisztító 2010.11.27. 14:29:54

A tisztítószerek hiánya és a WC büdössége
elsősorban a trehány,hanyag vezetés/gazdasági,igazgatói,főorvosi/ bűne.
Nem pénzkérdés
Annyi pénzt minden kórház kap ezekre bőségesen.
Talán oda kellene figyelni az osztályvezető főorvosnak és a kórházigazgatónak ,megakadályozni hogy ne vigyék /lopják/ haza a kedves takarítónők,ápolónők
Ha nem képesek ezt megoldani,akkor alkalmatlanok a vezetésre.
Az ápólónők,/takarítőnők/fegyelmezése is az ő dolguk.

Aki nem odavaló ki kell rúgni.
Jobb egy normális ápolónó/akit meg kell rendesen fizetni/ 10 db., trehány alkalmatlan helyett.
Akik csak a státust foglalják és rossz hírét költik a kórháznak.

gipsz1234 2010.11.27. 14:33:14

Ha valaki gyakorlatilag mindent kihány amit megeszik, vagy megiszik és még hasmenései is vannak akkor még egy nélkülözésre kiképzett speciális felkészítésű 20-35 éves elitkatona is kb 3-4 nap alatt meghalna még ágynyugalom mellett is. Egy pancreatitises (mivel az unokája sem gyerek már) minimum 60 éves asszony garantáltan nem élt volna nem 13 de még 2 napig sem infúziók nélkül.
Amit itt leír a posztoló az egy több sebből vérző hangulatkeltő írás. Azt is mondhatnám hogy ebben téved, vagy hazudik. És akkor hogyan higgyem el a többi részét az írásnak.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 14:35:47

@:osbourne.: Minden tiszteletem mellett kérném: Kopizd ide légyszíves, hol érintettem akár közvetve is, hogy a beteg mikor, milyen állapotban ment orvoshoz. Amennyiben ez sikerülne, úgy a Mammut üzletközpont előtt aranyvasárnapon - egyéb látványelemek kíséretében - kinyalom a segged.
...és tudod, hogy miért nem foglalkozom orvosi kérdésekkel? Mert nem vagyok orvos. Mindezekből egyenesen következik, hogy az orvoslobbihoz sincs semmi közöm.

[c] 2010.11.27. 14:41:38

@giulio_vecchio: Nézd, én ezt értem, de a nemtörődömséget, a durva stílust nem lehet mindig a pénz és a megbecsülés hiányára fogni. És ezt nem azért mondom, mert velünk úgy bántak volna az egészségügyi dolgozók, mint a kapcaronggyal, éppen ellenkezőleg. Az utóbbi évek során sajnos sokat jártunk be a kórházba egy családtagom súlyos betegsége miatt, és többségében kedvességet, lelkiismeretességet tapasztaltunk. Holott ezek az orvosok, nővérek és beteghordók nyilván ugyanannyit keresnek, mint azok, akik nem kedvesek és nem lelkiismeretesek.

[c] 2010.11.27. 14:44:48

@El Visco Stello: Szaladgáláson nem azt kell érteni, hogy vágtat, mint a versenyló, hanem azt, hogy idesiet, odasiet, körülnéz, kérdezősködik. Ezt nyilván te is tudod, csak jólesik kötözködni.

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 15:02:09

@fingerbangs: Tény, hogy a rendszer nagyon nem tökéletes, bár a magyar ember még azt is kevesli amit kap,
de biztosan vannak szolgáltatók /cégek / akiknek az az érdekük, hogy minnél több vizsgálatot elszámoljanak a TB-nél, és minnél több pénzt vegyenek ki a kasszából, így feleslegesen küldözgetik a betegeket szakmailag feleslegesen ismételgetett vizsgálatokra. Jó esetben ebből a beteg azt veszi le, hogy "mennyire törődnek vele" pedig felesleges luxus vizsgálatról van (lehet) adott esetben szó ! Lásd pl. CT MÁNIA, CT-IPAR.
A beteg azt sem tudja mi fán terem , de már lassan mindenre CT-t akar, mert az neki JÁR. Sokszor indokolatlanul kiköveteli, és ha az egyik orvostól nem kapja meg odébb áll a másikhoz, amíg el nem éri óhaját.
Az egészségügyben a politikusok ehhez is asszisztálnak.Lenne megoldás, hatékony fékeket is be lehetne építeni a rendszerbe, pl. olyan orvosokat alkalmazna a TB , akiknek a szakma a kisújjában van,(netán a szakma krémjét ), viszont ezeket baromiul meg kellene fizetni.
Az ő szavuk viszont döntő lenne a szakmai protokollok betartatásában, ill. a TB is csak ennek alapján fizetne az EÜ Szolgáltatónak. /A Szakmai ellenőrzés mai szervezési formája , az ÁNTSZ ebből a szempontból egy hatalmas VICC.
Az előbb írtakkal messzemenőkig nem azt akarom mondani, hogy az orvostudomány vívmányait nem kell alkalmazni. Alkalmazni kell, de csak akkor, ha az elvégzett diagnosztikus vizsgálatnak vagy beavatkozásnak megvan a maga hozadéka ! / A beteg számára /
Az egészségügyben a politikusokis tudják ezt de ehhez megint csak nem mernek hozzányúlni, hiszen legfontosabb a pógárok szavazata
/ cirkuszt és kenyeret ..... /

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 15:44:05

EZÉRT / IS / MENNEK EL AZ ORVOSOK MOST MÁR
FOLYAMATOSAN
/és tartok tőle, hogy ezt már megállítani nem lehet ! /

A politikusok még mindíg nem kaptak a fejükhöz és ezzel Titeket is hülyének néznek.
Még mindíg "ÉLETPÁLYAMODELL"-ről böfögnek, Én nem tudom mi az , mit adnak érte ?, csereszabatos ?

Kiegyenlíthetem vele a gyerekem nyelvóráját a tanárnál, vagy a karácsonyfát megvehetem pár hét múlva belőle ?

OLVSSÁTOK FIGYELMESEN !:

Francia orvosvadászat /Cikk, Népszabadság /

A külföldi szakemberek pénzt, fegyvert, paripát is kapnak, csak menjenek.

– Többéves próbálkozás után teljes kudarcot vallottunk, nem sikerült hazai orvosokat toborozni az orvoshiánnyal küzdő vidékekre és ez adta a lökést, hogy Európa más országaiban keressünk szakembereket – mondja Xavier de Penfentenyo, a Revitalis nevű francia fejvadász cég irányítója, aki most Magyarországon is szerencsét próbál.
Rédei Judit| Népszabadság| 2010. november 23.

A francia orvosok a nagyvárosokat kedvelik, vidékre nem szívesen mennek
Népszabadság - Bócsi KrisztiánTalán kevéssé közismert, hogy Franciaországban a nagyvárosokat kivéve, már-már akut az alapellátásban az orvoshiány, és a helyzet várhatóan tovább romlik. A „mostoha” körzetekből nyugdíjba ment gyógyítók pótlása már most is reménytelen a hazai erőforrásokból, és a kilátások csak romlanak. Legalább 4000 tapasztalt szakemberre lenne szükség, hogy a felkapott központi helyek ötven kilométeres sugarú körén kívül eső régiókban megnyugtató ellátást biztosítsunk az ott lakóknak.

A francia orvosok elkényeztetettek, megtalálják a boldogulásukat a kulturális központokban, ahol a család számára is vonzóbbak a körülmények, mint a kisebb településeken. Een helyek többségén kiváló infrastruktúrát biztosít az önkormányzat, jól felszerelt rendelők, korszerű diagnosztikai gépek segítik az orvos munkáját.

Az orvoshiány már a lakosság öregedése okán is égető gond, az öregek ellátása nyilvánvalóan olcsóbb otthon, mint ha idősotthonba kényszerülnének –magyarázza Xavier de Penfentenyo az okokat, amelyek végül is figyelmét a külföldi szakemberek felkutatása irányába terelték. Nem könnyű a feladat és ezt az eredmények is tükrözik.

A legnagyobb probléma a nyelvtudás, hiszen egy vidéki háziorvosnak jól kell érteni és beszélni is franciául ahhoz, hogy megnyugtatóan el tudja látni a feladatát, a frankofón területeken kívül.
A szakmai felkészültség mellett, amit mellesleg csak a papírok és esetleg egy kamarai vélemény igazol, inkább csak az emberi hozzáállást vizsgálja a szakember, mérlegeli, hogy ő maga bizalommal fordulna-e a jelölthöz, és azt számba veszi, hogy a várható körülmények mennyire felelnek meg a jelentkező habitusának, egyéniségének. Ha valaki síelni szeret, annak a hegyek között ajánlunk helyeket, míg másoknak a tenger közelében – érzékelteti a figyelmet, amelynek köszönhető a kitelepülők tartósan jó közérzete.

– Az általunk toborzott szakemberek 80 százaléka minden jel szerint elégedett, évek óta nem mozdul arról a helyről, ahová nyilvánvalóan bizonytalan érzésekkel érkezett, hogy 40-50 évesen (ez a kitelepülők átlagéletkora), családosan új életet kezdjen. Ami az anyagiakat illeti ott sem kellett csalódniuk – állítja Xavier de Penfentenyo, a helyi önkormányzatok által ígért juttatások és kereseti lehetőségek a vártat minden esetben felülmúlták.

A külföldi orvosnak ugyanis egy pillanatig sem kell megélhetési gondokkal küzdeni, túl azon, hogy indulásképpen 10 000 eurót kap autóvásárlásra, lakásberendezésre, a rendelkezésére bocsátott, igényeinek megfelelő lakást és a felszerelt rendelőt fél évig teljesen ingyen használhatja. Bérleti díjat csak akkortól kell fizetnie, amikor a páciensek száma meghaladja a napi 15 (!) embert, azaz a havi bevétel 3000 euró fölé emelkedik. Egy konzultáció díja egyébként 22 euró, amelyet a beteg fizet számla ellenében, ennek – az adó, és a működési költségek levonása után – mintegy a fele marad az orvosnál. Penfentenyo tapasztalatai szerint az átlagforgalom mindenütt meghaladja a napi 25 beteget, akikre fejenként átlag negyed órát kell szánnia az orvosnak, azaz ötnapos munkahetet feltételezve, alig több mint hatórás munkaidővel, bruttó 11 000 euró kerül a kasszába. Ha ehhez hozzávesszük a vállalható hétvégi készenléti ügyeleteket, amelyeknek a díja 250 euró, plusz az ugyancsak hétvégi konzultációkkal megkereshető 700 eurót – mellesleg mindkettő adómentes – szép summa jön ki, HAVI (!) MINTEGY
13 000 EURO, AMI KB: 3 ÉS FÉL MILLIÓ FORINTNAK FELEL MEG,
AZAZ ÉVI KB 40 azaz NEGYVEN MILLIÓ FORINTNAK !

ENNYIÉRT HÜLYÉRE TANULOM, KÉPEZEM MAGAMAT ! OTT

/ P.S.: Nehogy most Hippokrates bácsiról kezdjetek nekem előadást tartani !! /

IP gyűjtögető 2010.11.27. 15:58:03

"a nővér nagykegyesen BEvállalta" : kész nem is olvasom tovább, tanulj meg magyarul ha itt akarsz valamit. (a "vállal" igéhez nem szükséges igekötő, árnyalni lehet a "fel" és "el" igekötőkkel)

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 16:03:29

OLVASSÁTOK EZT IS FIGYELMESN ÉS OKOSODJATOK !!!!!!

/ Szószerit de nem pejoratív értelemben ! /

"Formalint itattak a soproni beteggel?
Rutinműtétre készült, de végül az életéért küzdött egy középkorú asszony, aki a soproni kórházba múlt hétfőn feküdt be aranyérműtétre, ám a kedd estét már Győr-Moson-Sopron megye helyett a fővárosban, a Péterfy Sándor Kórház toxikológiai osztályán töltötte. A beteggel ugyanis tévedésből formalint itattak a kórházi osztályon.

Az idős nőnek az operáció előtti este a nővérek bevittek két kancsót, amelyekben - elmondásuk szerint - béltisztító folyadék volt, és arra kérték, hogy igya meg az egészet. Margit néni hajnali négykor ki is töltött bögréjébe egy adagot, és jó nagyot belekortyolt. A második korty után azonban nem volt hajlandó többet inni, az "ártalmatlan" folyadék ugyanis égette, marta a torkát és gyomrát, karjai pedig elzsibbadtak.

Azonnal ráittam egy kis ásványvizet, de a maró érzés nem múlt el. A nővér az mondta, hogy csak túl mohón ittam, és a többit lassabban kortyoljam el - emlékszik vissza Margit néni, aki szerencséjére ellenszegült az utasításnak.

Az idős nő láthatóan rosszul volt, ám az orvos csak 7 órával később vizsgálta meg. A doktor úr 11 órakor jött, hogy megműtsön. Ekkor szóltak neki, hogy nem érzem jól magam, és az előírt folyadékot sem ittam meg mind. Az orvos kérdezte, hogy mi a probléma, majd beleszagolt a kancsóba. Azonnal tudhatta, hogy baj van, mert elrohant, és többedmagával tért vissza. Kiderült: a kancsóban formalin volt - mesélte a nyugdíjas néni, akit azonnal Budapestre szállítottak.

Az asszony antibiotikumokat és gyomorsavlekötőket kapott a bélfal gyulladására, illetve egy speciális baktériumkivonattal pótolták az elhalt bélflórát. A beteg pert tervez a soproni kórház ellen.

NyugatHír"

-------------------------------------------------------------------------------

"Véletlen véletlen hátán.
"Véletlen" nem kellene kimondani végre, hogy a sok-sok véletlen talán nem is olyan véletlen?

Egyszer ki kéne már mutatni, és utána a NAGYKÖZÖNSÉGGEL a sajtó útján folyamatosan tudatosítani, hogy az egészségügyben a jelenlegi anyagi és személyi feltételek mellett a hasonló véletlenek SZÜKSÉGSZERŰEN gyakrabban fognak bekövetkezni a közeljövő(k)ben.
S a véletlen lehet, hogy épp a tisztelt olvasóval, vagy tv-nézővel fog bekövetkezni váratlan állapotromlást okozva, vagy végzetes egészségkárosodást eredményezve.

Az egészségügyi vezetőknek - a szakképzettségük birtokában, és annak erejével - bizonyára nem nagy kunszt bebizonyítani (vagy elvetni), hogy a kevés és egyre kevesbedő egészségügyi személyzet, a hétköznapi anyagi gonddal küzködő, emberileg, erkölcsileg lépten-nyomon megalázott eü. dolgozók az egyre nagyobb munkahelyi szakmai követelmények és terhek mellett IGENIS többet fognak hibázni (VAGY épp kevesebbet /teher alatt "nyő" a pálma/-bocs!).

Lényeg: (ha igaz, akkor) Ki kell jelenteni és lépten-nyomon, únos-untalan hangoztatni, hogy egyre kevésbé tud a jelenlegi egészségügyi rendszer megfelelni az elvárt követelményeknek.
Sőt váratlan, akár halálos kimenetelű véletlenek is egyre gyakrabban bekövetkezhetnek a betegellátás folyamán.

Ha lesz aki ezt kimondja, nagyobb lépést tesz az általános FELVILÁGOSÍTÁS terén, mint bármikor azt megelőzően bárki.
Persze ha továbbra is csak "maszatolás" történik, akkor újból és újból váratlan véletlenek "lepik el" majd az egészségügyet."
Dr. X. Y
Forrás: EGY ORVOS BLOGJA (átvett cikk )

"Tegyük még hozzá ezt is: a rabszolga munkája természeténél fogva hanyag."
Dr. X. Y

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.27. 16:07:00

@Irise: Ez kicsit olyan, mint hogy jövő kedden tessék reggel 8-ra jönni szülni

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.27. 16:10:01

@iZ, a patkány 1 szoci állat:

a 'bevállal':

- magyarul van
- mást jelent, mint az el- vagy felvállal
- agyatlan grammatikanáci-e vagy

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 16:14:20

@-gal nem lehet tojást festeni:

giulio.freeblog.hu/

Ide hányod a bánatod Te is.
A beteg panaszkodik jogosan, vagy jogtalanul, okosan, vagy tudatlanul.

Te mit kívánsz a betegtől?
Azon kívül, hogy el vagy keseredve Te is?
Menjen kukát borogatni?
Jössz vele?

Minden további nélkül mehettek külföldre, de a beteg marad itt - értelemszerűen - betegen kiszolgáltatottan.

Kiszolgáltatva a beteg van.
Beteg is!

Írhatnám akár nagy betűkkel is!

Viviparus 2010.11.27. 16:19:15

@SusanneF: Minden egyes ki nem állított számla, minden egyes feketében ledolgozott óra után egyre büdösebbek lesznek a kórházi vécék.
Nem olyan emberek - beteg/hozzátartozó vs. dokik/eü-sök - vitatkoznak itt, akiknek kéne. :)

Leroi 2010.11.27. 16:36:29

@-gal nem lehet tojást festeni:
Egyetértek Veled ami a nyugati kilátások méltányolását illeti, ez bizonyítja, hogy az orvosi hivatást Magyarországtól eltérően nem mindenhol veszik semmibe.
Engem is kerestek meg fejvadász cégek ilyen ügyben, bár a szakmám olyan (nem belgyógyász), hogy kórházhoz kötött vagy legalább szakrendelőhöz, körzetben aligha alkalmaznának.
A franciáknál NAGYON JÓL kell beszélni a nyelvet, ugyanis egyáltalán nem toleránsak (pl. az angoloktól eltérően), ha megérzik rajtad, hogy nem
vagy "cent pourcent", szóval "étrangére"
vagy...
Szívesebben alkalmaznak egy perfekt francia kongóit, mint egy 70%-ban jó nyelvtudású kelet-európait...Sajnos.

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 16:48:42

Elképzelem a fiatalokat, őket már nem lehet úgy megvezetni, ilyen értelemben is változott a világ.

Akik most fejezték be nemrég az orv. egyetemet, hacsak annyi időt fordítanak nyevtanulásra , amennyi időt "eléjszakáznak" ügyeletekben , annyi energiával hónapok alatt közepes /jó / szinten intenzív módszerrel a nyelvet megtanulják./
Az anatómia biflázás sem volt legtöbbjüknek problema.
Túlzás nélkül mondom, ha annyi időt nyelvtanulással töltöttem volna amennyit gályáztam ügyeletekben ma 2 felsőfokú nyelvvizsgám simán lenne.

Leroi 2010.11.27. 16:56:01

@-gal nem lehet tojást festeni:
Egyik évfolyamtársam az USA-ba akart kimenni anno és kb. harmadévtől nekikezdett a sokezer oldalas tananyag megtanulásához, ami a tesztvizsgához szükséges...
Ma Atlantában sikeres háziorvos, a Silveradóit úgy gyűjti, mint gyerekkorában a Matchboxokat, eszméletlen sok szabadideje ellenére mesésen él...

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 16:57:46

@Dr.laikus PhD:
Legfőképpen azt kívánnám a betegektől, hogy megértsék azt, hogy bár természetesen a saját házunk táján is van hiba , de a problémák túlnyomó részéért nem az egészségügy felelős,hogy tehát az igazi felelősöket szedjék elő keményen, rajtuk követeljék meg a változtatásokat !!

ondol 2010.11.27. 17:03:05

@-gal nem lehet tojást festeni:
Ha ennyire utánaszámoltál, hogy hogyan jössz ki a franciáknál, akkor valszeg útra kész lehetsz.

A magyar beteg nem ismeri az orvosok, és az őket sakkban tartó intézmények közötti szakmai/anyagi stb. harcot.

Flusztrált vagy, de külföldön is az lennél, mert a magyarokat nem sokba nézik, még orvosként sem. Ismerek orvosokat akik megalázottan jöttek vissza pld a sógoréktól.

A beteg meg megvert kutyaként járul lassan az orvos elé, mert sokszor nem ismeri annak tudását, nem tudja hogyan fogják kezelni.

Te az egyik oldalon vagy alulfizetve, a beteg meg a másikon besz@rva.

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 17:06:04

@-gal nem lehet tojást festeni:

Ezért kérdeztem, hogy mi ennek a módja és részt veszel-e ha kimegy és kukát borogat?

Van egy hivatás aminek a résztvevői átpolitizálódtak, nyíltan politikai kurzusokhoz adták a nevüket, ellenzékbe vonultak és most csalódnak és esnek pofra.

Politika magánügy.
Érdekérvényesítés meg a mindenkori politikai kurzus alatti diplomáciát jelenti.

Még mindig - olvasva a blogokat - reménykedtek hátha nincs átverve senki.
Ebben reménykedtek és abban, hogy kitettétek a szívetek, csak ezért már tenni sem kell, lesz fizetésemelés, megbecsülés, beteg kúszik az ágy alatt, hisz ő komcsi, vagy mittomén...

Semmit, de semmit a szakma mérvadói nem tettek értetek semmit, vagy ha igen akkor minden ötlet ellen.
A beteg a tömeg, ezt figyelmen kívül hagyjátok, beleegyezése nélkül nem lehet nektek tetszőt kiötleni, ugyanakkor nem tudod elvárni, hogy helyetted tegyen bármit is, mert nem ért hozzá.

Nemet tud mondani, a tömege megengedi ezt neki.

Sajnálom, hogy így van, de így van.

Irkutszk 2010.11.27. 17:07:05

@meg6ó: Jó ötlet. Kár, hogy most éppen csökkentik a gyógyszerkasszát.

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 17:08:32

@-gal nem lehet tojást festeni:

Nemet tud mondani, a tömege megengedi ezt neki.

Helyette?

Nemet tud mondani, a tömeg ereje megengedi neki.

halihalo 2010.11.27. 17:11:40

Csak semmi morgás, polgártársak. volt egy népszavazás, hogy ilyen egészségügyet akarunk-e. Több mint kétharmad ezt választotta. Akkor most tessék mosolyogni, és örülni neki. Mert megérdemeljük...

Irkutszk 2010.11.27. 17:13:08

@herbert: Kedves Herbert, fogadja el, hogy orvosi szemszögből nincs egészséges ember, csak nem megfelelő diagnosztikai eszközök vannak. ;) (és ez az eü humor helye volt)

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 17:15:18

@halihalo:

Volt, rossz volt, ma már tudja aki tudja.

Kivezető út? Mert sárban dagonyázunk és mindenkit lehúz, anyagilag, erkölcsileg.
Is.

Mantrázni a változtathatatlant nem érdemes.

halihalo 2010.11.27. 17:19:45

@Dr.laikus PhD: Kivezető út? Nos, nézz körül: hát, Hegyeshalom felé van. Mert ebben az országban, ahol a bármit meg lehet tenni a hatalom birtokában, és még tapsolnak is hozzá, nem érdemes maradni 30-40 év alatt, mert akkor még van esély máshol normális életet kezdeni.

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 17:23:24

@halihalo:

Ötleted sincs?
Vagy csak bátorság nincs?
Hallgat mindenki és nyavalyog.

Az orvosok nem most kezdték.
Az állampolgár hátra arc és megy világgá?

40 év felett is érdemes egyébként.
Ezzel az igényszinttel amivel indulsz bőven boldogulsz máshol.

Leroi 2010.11.27. 17:27:20

@halihalo:
Vannak olyanok is, akik Biharkeresztes felé veszik az utat...

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 17:29:41

@tbjárulékfizető: Van Európában is olyan ország, amelyik azért nem képez orvost Állítólag , mert drga és inkább inportálnak.
Persze az ottani ár- fizetés- bérarányokat másképpen kell elképzelni.
2. Az USA nagy elszívó erő !
3. Ez egy kicsit meglepett, el is gondolkoztam rajta, hogy a fenébe , de talán megérthető:
Tőlünk nyugatra nem mindenki gyűri magát az orvosi egyetemre ill. erre a foglalkozásra. Egyrészt az orvosi egyetem valóban nehéz, még az okosaknak is rengeteget kell "seggelni", magyarán annyira ott
relatíve nem éri meg a sok tanulás,s egy életen át történő nem kis tanulás, nem beszélve arról, hogy ott is legtöbbjüknek a pénzért azért csak meg kell erősen dolgozni, viszont vannak olyan helyek, foglalkozások, vállalkozások amiből csekély tanulással /most az orvosegyetemhez is viszonyítok / remekül meg lehet élni !
Mégegyszer mondom az erdélyi, román, szerb, horvátországi orvos ITT Magyarországon NEM fog soha sem megállni ilyen bérezési és egyéb csotrogány viszonyok miatt, amikor mehet egy tisztább világba is. /Ha meg meggárgyulnának a keletről jövők, és mégis valamennyi időre megállnának itt, hát, hogy is mondjam, én biztosan magyar egyetemet végzett orvoshoz vinném beteg családtagomat, persze mivel te laikus vagy, észrevenni esetleg semmit nem fogsz/

halihalo 2010.11.27. 17:31:40

@Dr.laikus PhD: Egyéni okok miatt én nem, de a gyerekeimnek nem fogom megengedni, hogy itt maradjanak. És ha már nem kell itt maradnom, én is megyek utánuk.
Sajnos nincs szó, amivel az itteni igény-és gondolkodászintet le lehetne írni.

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 17:35:52

@-gal nem lehet tojást festeni:

Nem utolsó sorban nagyon drága az orvosi egyetem.
Megelőzi egy jó, szintén nagyon drága középiskola.

A többit leírtad.
Képesség is kell hozzá, nem akármilyen.

Leroi 2010.11.27. 17:37:28

@-gal nem lehet tojást festeni:
Van LEGALÁBB olyan orvosképzés Erdélyben mint Magyarországon, nyugika...

Irkutszk 2010.11.27. 17:37:45

Sajnálom a posztolót Édesanyja elvesztéséért, de a tünetegyüttes nekem sem teljesen világos. Amennyiben valóban hasnyálmirigy gyulladása volt a betegnek, ez sajnálatos módon halálos betegség. Röviden leírva a hasnyálmirigyben termelődik a lebontó enzimek nagy része, és a gyulladt szövetből felszabaduló enzimek az őket termelő mirigyet bontják le. A null-diéta segíti, hogy minél kevesebb enzim szabaduljon fel a mirigysejtekből.

Irkutszk 2010.11.27. 17:39:51

@Leroi: kieg. Én olyan külföldi állampolgár orvosokkal találkoztam eddig Magyarországon, akik itt végezték az egyetemet.

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 17:39:59

@Leroi:

Az a szerencsére, hogy még lehet ingázni.:)

Leroi 2010.11.27. 17:42:45

@Dr.laikus PhD:
Csak a fenti állításomat tudom megismételni.

Leroi 2010.11.27. 17:46:37

A háziorvosunk fia debreceni lányt vett feleségül, egy ideig Hajdúszoboszlón éltek és dolgoztak orvosként, majd kimentek Heilbronnba.
A marosvásárhelyi diplomájával előbb kapott állást fél évvel, mint felesége a debrecenivel.
Van ilyen is...

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 17:49:48

@Leroi:

Heilbronni Katica...
Valahogy helyiséghez nem kötöttem soha. :D

Leroi 2010.11.27. 17:55:59

@Dr.laikus PhD:
Stuttgart mellett van, sok erdélyi szász és bánsági sváb ment ki oda (a háziorvosunk fia magyar)...

Leroi 2010.11.27. 17:57:23

@Dr.laikus PhD:
Stuttgart mellett van, sok erdélyi szász és bánsági sváb ment ki oda...

Leroi 2010.11.27. 17:57:59

Blogmotor blogmotorovics...:)))

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 17:59:15

@Leroi:

Megnéztem most a térképet.

Ők "haza" mentek egy gazdag országba amelyik megengedheti magának, hogy a századok alatt az életlehetőségei miatt elvándorolt fiait visszafogadja.

A magyar háziorvoson kívül... :)))

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 18:05:32

@antiszociális exlúzer: "Szaladgáláson nem azt kell érteni, hogy vágtat, mint a versenyló, hanem azt, hogy idesiet, odasiet, körülnéz, kérdezősködik. Ezt nyilván te is tudod, csak jólesik kötözködni."
Tudom én barátom, hát hogyne tudnám! Meg azt is tudom, hogy a 20 perc alatt sem 20 percet kell érteni. Meg azt is, hogy a bogyók alatt sem ősi dakota gyógymódot kell érteni. A bűz alatt nem bűzt, a kosz alatt nem koszt, a nincs alatt nem nincset.
Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy a betegségélmény, vagy szeretteink elmúlása bizony szoros összefüggésben van az ítélőképességünkkel.
Ettől függetlenül továbbra is számítok bölcs útmutatásodra, hogy én mit hogyan értsek.

apolka11 2010.11.27. 18:10:11

Nincs sok fogalmam az erdélyi orvosképzésről (a magyarországiról sem), de azért Erdély nem a világ vége. Nem a mundér becsülete miatt, de az biztos, hogy pl. a matematikaoktatásuk minimum tízszer erősebb és hatékonyabb mint a magyarországi.
Ilyen alapon az orvosképzés is lehet jó, miért is ne?
(amúgy meg Románia eléggé kezd felzárkózni, még mindig lesajnáljuk gazdaságilag, csak aztán nehogy beelőzzön... én úgy érzem, a kelet-európai blokkban is kezdünk irtóra lemaradni, úgyhogy - ha nem is idén, de - lassan félre lehet tennia régi reflexeket)

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 18:10:51

@Dr.laikus PhD:
Nekünk a szakmánkat kell jól tudnunk, naprakészen kell lenni.
Küzdeni legfőképpen a saját érdekeinkért kell /kellene /, mint normális munkavégzési lehetőség, megfelelő anyagi javadalmazás, stb.

Tudom, hogy érdekeink és a betegek érdeke sok ponton egyezik, vagy egymáséhoz legalábbis közel van.
De a betegek érdekét ne én védjem meg. Védjék meg Ők, vagy hozzanak létre egy érdekeiket megvédő alakulatot.Ez nem az én dolgom.

Ha valami nagy alakulatban gondolkozunk ( nem biztos, hogy kissebbekben egyáltalán nem lehetne ), akkor azt is mondhatnám, hogy most IS választott a népfenség egy "alakulatot", és választott 8 évvel ezelőtt is, meg előtte x és y évvel is, hol ezt , hol azt választotta.

Kukát borogatni nem fogok, ezt tegye meg más. Teljesen rezignáltan csak azt látom, hogy itt minden sz@rul megy, és megy a múlt század 60-as éveitől egyfolytában.
Korábbi időkről csak hallomásból és írott szövegből van ismeretem.

Még a kukaborogatáshoz:
Kollégám mesélte jónéhány éve:

Hónapokon át hiába szólt, telefonált, levelet /! / írt, mivel a rendelőjében olyan rosszul zárt az ablak, hogy szó szerint besüvített a szél, akikre tartozott volna ez a BETEG ügy, rá se ba... bagóztak.
Megúnta a dolgot, "felbérelt" 3 beteget, hogy egymás utáni napokon menjenek be az illetékes elvtárshoz, méltatlankodva, hogy a rendelőben húz az ablak, és hát egy kicsit fáznak.
No mi lett ?
Egy héten belül a rendelőben szélcsend lett és 23 fok körüli hőmérséklet.

Tehát mit bánom én , intézkedjenek, protestáljanak, szervezkedjenek a pógárok, vagy elvtársak, én "soviniszta" módon gyógyítani akarok megfelelő színvonalon és ennek alapján elfogadható megélhetést kívánok. Nagy dolog ?

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 18:17:44

@-gal nem lehet tojást festeni:

Megkérte a beteget, felbérelte, mindegy.

Kooperált vele!

Különben én is a munkámat akarom végezni és semmi mást.
Általam tisztességesnek tartott jövedelemért.
Az ügyfelem harcolja ki a bérem és nem én.
Elég ha tudom amit tudnom kell.

És én sem választok, mindig csak más választ.
Én nem dehogyis, én ennek felette állok... :(((

Filantrópok!

Leroi 2010.11.27. 18:18:59

@apolka11:
Természetesen egy tőről fakad a marosvásárhelyi (magyar nyelvű) orvosképzés az anyaországival, amely viszont a német orvosi iskola szerint oktat.
A (ma már eltünedező, kihalófélben levő) erdélyi magyar professzorok iskolaalaapító nagy elődeik tudását adták át aktív időszakukban a végzősöknek...
Egy Környei, Krompecher, Jendrassik, Miskolczy, Haranghy, Gyergyai, Hajnal Imre Magyarországon is olyan nevek, amelyekhez kemény tudományos múlt köthető. Az ő tanítványaik voltak a mi tanáraink.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.27. 18:21:52

Hoppá!!! Most számolom éppen. Hát a szocializmus óta már eltelt a szocializmusban töltött időnek több, mint a fele. Ezt az időt boldog pluralizmusban, piacgazdaságban, fogyasztói társadalomban, demokratikus jogállamban éltük le. Nem kellett volna azóta változni valaminek?

-gal nem lehet tojást festeni 2010.11.27. 18:26:00

@Dr.laikus PhD:
Utolsó 7 sorodat komolyan gondolod vagy engem akarsz cinkelni kicsit,
ha akarom akkor több értelme is lehet az írtaknak.

/Nem vagyok paranoiás, és nem is haragudnék egyébként, csak tényleg lehet fantáziálni , így gondolod, vagy pedig úgy gondolod ? /

Leroi 2010.11.27. 18:29:40

@Dr.laikus PhD:
A szászok 800 éve élnek erdélyben, a svábok kb. 250 éve a Bánságban, Partiumban...
Németország amellett, hogy visszavásárolta őket Ceausecutól, hatalmas anyagi erőfeszítést tett német beintegrálódásuk érdekében is.
Két állam tett ennyire nagylelkű gesztust hazatérő fiai irányában a világon: Németország és Izrael...
Magyarország?
A sok "román", "szlovák", "ukrán", "szerb"
betolakodót ma sem ismeri el sajátjaként...
Kb. ekkora a különbség nemzettudat és nemzettudat közt...

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 18:34:47

@-gal nem lehet tojást festeni:

Kissé kiábrándult vagyok és én is kétségbeesett.

Nem lehet egy más földrészen, más országban kurrens hivatás miatt azt mondani, ha nem akarsz megdögleni (ezt ti írjátok dühötökben) akkor harcoljam én ki a Te érdekeidet.
Lehet azt mondani, hogy az én érdekem, de mégsem csak az enyém.
Mint a pincérnek leadod a megrendelést és én menjek hadba érted.

Kukát Te nem borogatsz (nem harcolsz, csak ülsz a fotelban és mozgatod a szálakat), azt meghagyod nekem a plebsznek.

Igen dühös vagyok ezért a passzív agresszivitásért.
Az intellektuális fölény az már csak hab a tortán.

Leroi 2010.11.27. 18:39:30

@Dr.laikus PhD:
A fejlett Nyugaton nem a nép döntötte rá az asztalt a kormányzatra, hogy megemelje orvosok fizetését és emberszámba vegye őket.
Kellett egy fél évszázados kelet-európai szovjethatalom és agymosás, hogy az orvos végre elnyerje méltó helyét a bányászbéka ülepe alatt, hisz az improduktív, parazita értelmiségi osztály részének volt kikiáltva, akinek kötelessége a dolgos munkásosztály szocializmust építő harcát éhbérért ellátni. Ez így maradt a rendszerváltás után is és ennek az áldásait kanalazzuk ma is...

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 18:40:46

@Leroi:

Ezt miért csak Te tudod?

Leroi 2010.11.27. 18:42:06

@Dr.laikus PhD:
Csak megpróbáltam felvázolni pár sorban.

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 18:44:22

@Leroi:

A szokásos intellektuális fölényeddel mi? :))))

Leroi 2010.11.27. 18:45:29

@Dr.laikus PhD:
Úgy érzed? Nem volt szándékos...:S

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 18:50:31

@Leroi:

Frappáns, rövid, találó. Persze, hogy úgy érzem.
Nagyon élvezem azt a humán tudást ami ha nem vagy fáradt akkor nagyon csillogó, kedvemre való.

Leroi 2010.11.27. 19:02:41

@Dr.laikus PhD:
Ajaj, nagyon kemény, ütős a bók.
De előbb rá is kellene szolgálnom!:)

Dr.laikus PhD 2010.11.27. 19:07:27

@Leroi:

Több is van?

Ne mondd! Kár volt megöregedni! :D

lac666 2010.11.27. 19:18:31

@-gal nem lehet tojást festeni:
Te szerencsétlen!
Idézet:
"Ráadásul az őt felvevő nő (nem írok doktort, orvost) morgott, hogy miért este 8-kor kell menni. Summa summarum:13 napig nem kapott infúziót, nem kértek székletmintát, mi több, az osztályos doktornő haza akarta küldeni,mert ő szabadságra készült. A betegeit átvevő helyettesítő orvos adott először infúziót, de akkorra már veseelégtelenség lépett fel."
Mi köze az anyagiaknak ahhoz, ha valaki simán csak paraszt?
Csakhogy egyértelmű legyen: mindenki számára világos, hogy alulfizetettek az orvosok (és ez még enyhe kifejezés)! De ettől a beteggel még nem kell flegmának lenni! Tudod ő kiszolgáltatott helyzetben van és nem tehet róla, hogy kevés a pénz! Az orvosi műhiba megint egészen más! De azt se hozzuk összefüggésbe a fizetéssel...

Leroi 2010.11.27. 19:23:48

@lac666:
(IM: "The Number Of The Beast"...)
A hozzászóló nem hozta összefüggésbe a szakmai trehányságot az alulfizetettséggel.
Csak egy társadalmi problémára világított rá.
Elég bőségesen...

Zöldövezeti 2010.11.27. 19:28:18

@Leroi:
Azért nem teljesen így van.
A szociálizmus hajnalán az orvos volt valaki.
Egy kis egzisztencia történet, modjuk 1935 -től a napjainkig :

1935 -1945 ig a csúcson a katonatiszt állt, megbecsült volt a tanár, az állami alkalmazott stb, így az orvos is igaz nem kiemelkedően.
1945 - 1950 a katonatiszteknek befellegzett - az egyik leg gyűlöltebb foglakozás lett,
Ekkor a mérnökök voltak a csúcson.
Újjáépítés, majd az iparosítás.
A mérnök szakma is kb. 1950 -re degralárodott, ha nem is süllyed alacsonyra, de egy beosztott mérnök majdnem senki volt.
Az orvos szakma ekkor kezdte a 'karrierjét'. 1950 -től majd mindenki vágya, hogy orvos legyen.
ű megvolt a magyarázat : az orvos eccere volt alkalmazott és magánvállakozó ( a kórház infrastrukturájával. Ez a kiemelkedő státusz - társadalmi rang gyakoirlatilag a rendszerváltozásig tartott, majd hirtelen a semmibe torkollott. Ma orvosnak, tanárnak lenni nem rang.
Szegény tanárokat ráadásul meg is verik a diákjaik - néha a dokikat is - főleg az etnikum.
Közben a közgaszdászok kb. 1970 - 75 -től jöttek fel.
Ők a rendszerváltáskori sztárok.
Akkor egy fiatal, titán közgazdász kereste a legtöbbet - főleg ha még a bank szakmában is volt.
Ők voltak az ifjú menedzszerek, akik azt gondolták ők a világ megváltók.
Hát nem - igaz jó 25 éve jól keresnek.
Viszont ma már a közgazdász szakma is kezd kopni.
Na mi lesz a jövő szakmája ??

ja elfelejtettem : régen úgy 1965 - 1990 ig annyira snasz volt katonatisztnek lenni, hogy nem merték az egyenruhájukat nyilvános helyen felvenni - szégyelték a demokratikus tisztek , főleg a lányok szarták le szegényeket !!

macscico 2010.11.27. 19:36:41

@tbjárulékfizető: Van nyugati ország (pl. Svédország) ahol nics is orvosképzés, ők szépen megveszik a más országban kitanult orvosokat!
A Romániából és más keleti országból jött orvosok egyszerűen azért kénytelenek (és ez tényleg kényszer) itt megállni, mert az Ő diplomájukat nem ismerik el! Néhány éves magyar gyakorlat után már ez jó ajánló levél! A szakvizsga után jó részük el is megy! Ez ilyen egyzserű!
Az alap beíráshoz annyit: a hasnyálmirigy gyulladás egyik legsúlyosabb szövödménye a veseelégtelenség! Sajnos! Fiatal emberek is belehalhatnak! Csak egy oldalról ismerjük a történteket, így egyebet hozzáfűzni nem tudok!

lac666 2010.11.27. 19:39:12

@Leroi:
Először is:
Ehhez a poszthoz szólt, tehát szükségszerűen kell, hogy legyen összefüggés!
Másodsorban: egy későbbi kommenjét idézem:
""Véletlen véletlen hátán.
"Véletlen" nem kellene kimondani végre, hogy a sok-sok véletlen talán nem is olyan véletlen?

Egyszer ki kéne már mutatni, és utána a NAGYKÖZÖNSÉGGEL a sajtó útján folyamatosan tudatosítani, hogy az egészségügyben a jelenlegi anyagi és személyi feltételek mellett a hasonló véletlenek SZÜKSÉGSZERŰEN gyakrabban fognak bekövetkezni a közeljövő(k)ben.
S a véletlen lehet, hogy épp a tisztelt olvasóval, vagy tv-nézővel fog bekövetkezni váratlan állapotromlást okozva, vagy végzetes egészségkárosodást eredményezve"

Leroi 2010.11.27. 19:48:17

@Zöldövezeti:
Köszönöm ezt a longitudinális metszetet...
Azért a Horthy-korszakban a főrendek álltak a csúcson. Katona- (és csendőr-) tisztnek lenni tényleg rangot jelentett (házasodni sem házasodhattak bármelyik társadalmi osztályból), jó pozícióban volt a klérus is, de az orvos is nagyon
meg volt becsülve.
A devalválódási folyamat semmiképpen nem az érintettek hibájából történt...

Leroi 2010.11.27. 19:53:54

@lac666:
A nagyközönség ma csak eszközt lát az orvosban...
A 800 ezer rokkantnyugdíjas országában az orvos eme modern plebejusi aberrált pozíció fenntartásának eszköze.
Egy réteg le se sajnálja, ők a deltás izomagyú vállakozók, az adócsaló merdzsólovagok, akiknek "doki" az orvos és azt képzelik egy rendelőben, hogy étteremben vannak, ahol a pincért keresztnevén szólítják.
A színesbőrű populáció véleményét itt nem idézném.
Igazából nem tudnék megnevezni egy olyan kategóriát, amely egy ujját is mozdítaná az orvosok helyzetének előmozdítása érdekében.

Leroi 2010.11.27. 20:23:05

@macscico:
A román diplomát elismerik.
Vö. egy fejvadász cég honlapjával, ahol rengeteg Németországban dolgozó román orvos mesél az új haza/munkahely élményeiről.
A nyugati állások betöltésének feltétele EU országban szerzett orvosi diploma, esetleg szakképesítés és (itt-ott sine qua non) feltétel még a nyelvtudás is.

kvadrillio 2010.11.27. 20:26:57

Ez a nagyon "humánus" betegápolás az orvosok részéről azért van, mert nagyon-nagyon-nagyon elfáradnak a sok magánklinikán sok pénzért végzett orvosi munka után és nem jut elég erejük a főállású kórházukban a betegek kezelésére !!!

bakker

Bánkbán 2010.11.27. 20:57:39

A tisztaság, a lelkiismeretesség nem pénz kérdés. Aki ilyen trehány, kaphatna 10 milliót havonta, ilyen maradna. Tény, hogy az egészségügy nem kap elég pénzt. De azt a keveset is elpazarolják! A korrupció, a kisszámú orvos arisztokrácia nem engedi a fiatalokat, a tehetségeseket szóhoz, és megakadályozza mindenáron a változást. Rend kéne, de ehhez meg harc és értelemre lenne szükség. S hol van ez ma?

aesculap 2010.11.27. 23:50:33

@macscico: Tudomásom szerint Európa minden országában van orvosképzés, de Svédországban és Norvégiában biztosan, nagyon is jónevű egyetemeik vannak (Pl. a stockholmi KarolinskaUniversity,deaz oslói-és a trondheimi egyetemnek is van orvosi fakultása). Bár Máltában és Luxemburgban nem vagyok biztos...

kiskakas 2010.11.28. 00:00:58

@gipsz1234:

Ne védd a János Kórházat, mert az vágóhíd!
A nővérek primitív haszonlesők, lusták, emlékeztetnek a Halál angyalaira!

Tisztelet a kivételnek!
Ám 10 gonosz nővérre sem jut 1 rendes, emberséges!
Fizethetsz, orvosnak, nővérnek hiába!
Reménytelen a helyzet!
Ott vitték halálba Apámat! Míg élek gyászolom , ezeket a hóhérokat pedig átkozom!

Zoltan895 2010.11.28. 00:54:24

@fingerbangs:

a kurva anyád a kiskirály. Pusztán irigy vagy és képzetlen. Egyszerűbb egy orvost szidnim mint akár fele annyit tanulni mint ő, ugye? Mondjuk amit a nővérekről írsz, az túlnyomórészt sajnos hihető. De ez még nem ok arra, hogy ha nem érted, hogy mit és miért csinál vagy nem csinál egy orvos akkor kritizáld.

Zoltan895 2010.11.28. 00:59:04

@kiskakas: apádnak talán nem kellett volna dohányoznia, szocikra szavaznia és akkor mind az ő, mind az egészségügy helyzete jobb lenne és talán később halt volna meg. Undorító cigány mentalitás, hogy ha valaki megsebesül (miért is ne menne 200 km/h-val lakott területen, miért ne dohányozna,...) akkor nem ő a hibás hanem az az orvos aki nem tudta megmenteni, mert napi 16 óra munkát (ügyeletnek hívják) várnak el tőle sokszor FIZETÉS NÉKÜL, és közben megfelelő felszerelés sincs. Pl: fentebb irta valaki, hogy fél óra volt mire találtak nek iegy infúziót... nyilván direkt elrejtették, hogy ne találják meg. Arra nem is gondoltok, hogy egyszerüen NINCS anniy amennyi elég volna... ja, igen, ugye nem kelle volan szocikra szavazni évekig.

Zoltan895 2010.11.28. 01:10:47

Biztos vagyok benne, hogy ezen blogon olvasható kitatlált történetek 90%-a mögött az van, hogy a beteg rokona úgy látta, hogy nem kedvesn mosolyogtak rá, az ügyfélre, az orvosok vagy nővérek, és a mai liberális világunkban 1000-szeres mértékűre dagadt egója ezt nem bírta elviselni, és eltúlzott rágalamkat irogat ezért ide. Pedig ha a postolók is érdemi MUNKÁT végeznének ,mondjuk legalább fele annyit mint egy orvos, akkor nekik sem lenne kedvük mindenkire vigyorogni mint egy vadalma. Egyébként ezzel az uszító postal ma betelt a pohár: én ugyan ne mvagyok orvos, de egy családtagom igen: elfogadjuk a Németországban felajánlott munkát. Ott nem csak fizetést kap az ember, hanem megbecsülést is. Ha a kettő közül legalább az egyiket megkapnánk Mo-n akkor talán maradnánk. Amúgy nem furcsa, hogy az összes nyugateurópia ország tárt karokkal várja azokat a magyar orvosokat akiket ezen a blogon rendszeresen átkoznak? Kiben is van a hiba akkor? NYilván a németek/spanyolok/angolok/svédek sokkal hülyébben mint a Mo-i prolik... BB.

Dr.laikus PhD 2010.11.28. 05:05:00

@Zoltan895:

Ha téged olvaslak akkor azt gondolom, hogy ezek a történetek nem kitaláltak, nem rosszul értelmezettek, nem a hozzátartozó halálát feldolgozni nem képes gyerek bánata.

Mi közöm ahhoz, hogy te kire szavazol bakker ahogy Ti szoktatok fogalmazni fiatalok.
Mi köze a mindenkori politikának ahhoz, hogy az osztályon kevés az infúziós állvány? Ezt meg kell rendelni, az ápolás során nem ez kerül sokba!
Hogy a világ legmodernebb gyógyító eljárásait nem tudják alkalmazni az igen AZ pénz kérdés.

A ma fiatal orvosainak el kéne szakadnia a műszerek tudásától és megtanulni, hogy nem csak a röntgen képes felismerni tüdőgyulladást, hanem a füle, a kopogtató ujja ésatöbbi...

Prolik.. Ahogy olvaslak hányadik generációs értelmiségi vagy ugyan?
A stílusod akkora paprikáskrumliszagú prolira utal, hogy még.
Kicsinyes, gyűlölködő, empátia hiányos...
Soroljam még?
A Te stílusodban?
És még csodálkozol?
Te vagy az etalon akit utálni lehet! Vedd már észre!

Honnan a bánatból tudod, hogy más akinek megadatott, hogy dolgozhat mennyi munkát végez?
Más aki egyetemet végzett mennyi munkát fektetett bele és fektet egy életen át?
Csőlátásod van és Te is a szüleid mantráit mondogatod.

Ami nagy nyomás a felelősség más emberek élete felett. Aki ezt nem tudja elviselni annak nem szabad orvosnak menni. Ez akkor is lesz, ha sokat keresnek és akkor is ha nyomorogtok.

Most olvasom, hogy csak családtag az orvos, Te csak haszonélvező leszel.
A proli tempót le kell vetned, mert egy másik társadalom egy másik ország ezt nem viseli el.
Gondolkodj önállóan, tanulj meg viselkedni.
Amit itt összehordtál ez nem használt senkinek.
Dühödt indok kivándorolni - amit megértek persze.
Ha már ide írogatsz más érdekében, akkor a felelősséget is meg kell tanulni, fogalmakkal tisztában lenni, mert kissé zavaros okádék ez az iromány.

huncut 2010.11.28. 06:51:38

@Dr.laikus PhD: Szívemből szóltál. :-)

:osbourne. (törölt) 2010.11.28. 08:37:01

@Dr.laikus PhD:

Kb. 40* véradóként évente 4* 5* azt latom hogy a karbantartók lézengenek a kórház területén. Adni kell nekik vasat meg egy hegesztőt és naponta 50 darabot infúziós állványt tudnak/nék összehegeszteni. Festék ecset oszt' jó van.

Szerintem ez manapság nem indok.

Leroi 2010.11.28. 08:45:47

@Zoltan895:
Ó, egy másik, hozzám hasonló szabadszájú gladiátor?:))
Üdvözlégy köztünk!:)

Dr.laikus PhD 2010.11.28. 08:55:17

@Leroi:

Ez nem szabadszályúság az ég szerelmére!

dajan 2010.11.28. 10:22:35

@Zoltan895: A poszton történeteket írnak le az emberek ami természetes, hogy szubjektív. Ebből adódik , hogy több az érzelem sokszor, mint a reális megfogalmazás. Ez nem bűn és nem kell hazugsághalmaznak minősíteni. A saját szakmámból van egy rövid történetem. Egyszer egy szülő / lehet, hogy sokszor csak nem tudok róla / lehülyézett a gyermekének, természetesen otthon. Másnap a gyermek szemtelen és elviselhetetlen volt számomra. Behívtam a szülőt és szemrebbenés nélkül elmesélte a szituációt. Mélyen a szemébe néztem és azt mondtam: milyen jogon várom el a gyermekétől, hogy tiszteljen engem, amikor ön sem tisztel,. Tanultak belőle, ma az egyik legjobb diákom. Minden szakmát és a benne lévő embereket tisztelni kell, de vannak szakmán belül huszadrangú iparosok és művészek. Sajnos nincs mindenkinek szerencséje és nem találkozik a" művészekkel."

Scala 2010.11.28. 11:14:49

@dajan: Köszönöm szépen ezt a hozzászólást. Pontosan ez merült fel bennem is válaszként.

A pedagógiai módszer is elsőrangú volt. ;-)

lac666 2010.11.28. 12:04:02

@Leroi:
Azt írod a nagyközöndég! De a merdzsólovagok, meg az izomagyú vállalkozók, meg a hiperpigmentáltak egy nagyon szűk réteg! Szerintem az orvosok igenis elismertek, és a zemberek döntő többsége óriási tisztelettel van irántuk! Mindenki tudja, hogy egy orvosi diploma micsoda emberfeletti teljesítményt kíván!
Nem vitatkozom azzal, hogy külföldön ez az elismerés mennyivel nagyobb, az anyagi részéről nem is beszélve...
De a poszt nem erről szól!
Egyébként, hogy az anyagi problémát megoldani hogy kellene, arról fogalmam sincs...

Jim Raynor 2010.11.28. 12:48:39

@Leroi:

"Igazából nem tudnék megnevezni egy olyan kategóriát, amely egy ujját is mozdítaná az orvosok helyzetének előmozdítása érdekében."

talán maguknak az orvosoknak kellene valamit tenni a saját helyzetük javítása érdekében, nem? elég vicces, hogy az általatok oly sokat szidott betegektől várjátok ennek a megoldását (is).....

Jim Raynor 2010.11.28. 12:56:37

@Zoltan895:

menjetek a francba Németországba akkor, nem fogtok itt senkinek hiányozni. de arra készüljetek fel, hogy a trehány és nemtörődöm munka következményeit ott nehezebb lesz megúszni....

dajan 2010.11.28. 13:43:10

@Scala: Nagyon köszönöm, holnap újult erővel ébredek!

dajan 2010.11.28. 13:50:53

@Leroi: S mi köze van a gladiátornak a politikához? Eredetileg/etruszk/ a halottak tisztelete volt a fő céljuk, küzdelmüket a halott sírján vívták,

dajan 2010.11.28. 13:53:51

@dajan: Bocsánat nem fejeztem be az előbbit, az ember áldozatokat helyettesítették ezzel. Később a római cirkusz porondjain a rabszolgákat nevezték így.

Dr.laikus PhD 2010.11.28. 14:08:12

@dajan:
Igen az emberáldozatokat helyettesítették ezáltal.

Ja, ja és még Mario Alinei szerint az etruszk nyelv a magyar nyelv archaikus formája.
Így a magyarokhoz köthetőek.

Nincs új a nap alatt :DDD

Leroi 2010.11.28. 14:15:28

@Jim Raynor:
Romboljuk le a Bastille-t és ácsoljunk guillottine-okat?
Mégis, hogyan harcoljunk szerintetek?
Mert a szadesz (és most forradalmi kormány, a montagnard-ok Konventje) is "ellenőrizteti a betegutakat", másszóval a gaz csaló dokiknak szeretne a körmükre nézni, akik piócáskodnak a népkasszán...
Szerva ott, cumi itt, mindenképpen...

Leroi 2010.11.28. 14:16:39

@dajan:
Shalom, Moshe...:)
Én a hiábavaló harcra utaltam a gladiátor kifejezéssel.

kiskakas 2010.11.28. 14:24:45

@Zoltan895:

Apám NEM ivott, NEM dohányzott, sőt, Túlsúlyos sem volt. És SZOCI sem!
Csak rendes, tisztességes ember, aki elkövette azt a végzetes hibát, hogy beteg lett!
Sőt cigányok sem vagyunk, sem arabok, sem zsidók sem hottentották, hanem törvénytisztelő, magyar-magyar állampolgárok. Adófizető

Viszont:

Ön , modortalan, szemtelen és gondolom sérült , ahogyan ítt ír, és e-maileket küldözget!
Nyilván valamelyik zárt osztály rácsai mögül, terápiaként használhatja az internetet!

Kár itt összevissza sértegetni azokat, akik érintettek az ilyen szomorú ügyekben.
Ha Ön olyan harcos ne itt küzdjön az áldozatok hozzátartozóival, hanem bizonyítsa az saját"igazát" tegyen érte!

Hülyeségeket nem kell írni és ne kampányoljon , amellett, ami rossz!

Ajánlom, beszéljen orvosával egy új gyógyszerezésen, amely lenyugtatja és nem szemtelenkedik és okád itt össze-vissza!
ELÉG! Mert undorító!

cenzorilla 2010.11.28. 14:33:42

@kiskakas:

Nyugalom! A második kicsit sok lett.
Nem kell a szintjére süllyedni! :)

ZöldszemM2 2010.11.28. 15:11:11

@Leroi: Helló most ez vagyok a tegnapi zöldövezeti.
Tehát azt elfelejtettem hozzá tenni : csak az
a l k a l m a z o t t a k r a

érvényes a megállapításom. Persze gyáros, főrend, vezető politikus az más, az mindig rang volt !

kiskakas 2010.11.28. 15:21:54

cenzorilla

Kedves cenzorilla!

Hamár...írhatnál esetleg Zoltán985-nek néhány csillapító szót, felkiáltójellel!
esetleg hatással leszel rá!? :-)

tbjárulékfizető 2010.11.28. 16:03:46

@Zoltan895:
Érdekes a gondolkozása.
Néhány tényre szeretném a figyelmét felhívni: Amikor privatizálták anno a magyar cégeket( mérnök vagyok, ipari létesítményekre gondoljon) döbbenten számoltak be ismerőseim( pl. energetikusok) az új tulajdonos lépéseiről: nem szabad egy ceruzát sem hazavinni, nincs korlátlan beszerzés, kiküldetés, szolgálati kocsi. Mindenkinek meg kellett tanulnia gépelni , nincs kiszolgáló személyzet.
Fordítsuk le ezt az egészségügyre: A magánorvos a magánrendelőben végzett vizsgálat után (felszeretség max. 1 milla)nem hívhat be 2 nap múlva a kórházba, ahol a kórházi tulajdonú eszközökkel és fogyóeszközzel lekezel Sztk. alapon, majd otthon a magánrendelőben elvégzi az utókezelést magánorvosi tarifával.
Nem visz haza mindenki korlátlanul fecskebndőt, kesztyűt, kinek mi kell. (Egy 20 db-os kesztyűkészlet a boltban 1000 ft felett van) felülvizsgálatot.
Vagy pl. a háziorvos, amíg korlátlan volt a közgyógy költségkerete, nem vásárol be a beteg helyett 5-ször többet, mint ami a betegnek kell és a többiből eladva kerül vaj a kenyérre. Sok kicsi sokra megy.
Az utóbbi 5 évben többször voltam kórházban, és ( szakmai ártalom) agytornaként ötleteltem: a költségvetés legalább 5-10 %-át meg tudnám spórolni jobb szervezéssel, takarékosabb ellátással. Pl érdemes megnézni a moslékba kerülő ételt. nem azért, mert annyira rossz, hanem sokszor értelmetlenül sok.
Ezek nélkül lehet, hogy itthon is több maradna az orvosi fizetésekre.

Leroi 2010.11.28. 16:41:25

@tbjárulékfizető:
Hoppá-hoppá...
Erről nem is tudtam, hogy orvos/nővér szabadon lenyúlhat fecskendőt/kesztyűt/CT-készüléket/mentőautót...
Mióta van ilyesmi, mert nálunk rögtön repülnénk, mint egy föld-levegő rakéta, ha ilyesmi kiderülne...?!

Leroi 2010.11.28. 16:42:43

@ZöldszemM2:
Megértettem, köszönöm!

Dr.laikus PhD 2010.11.28. 16:55:44

@tbjárulékfizető:

Az biztos, hogy jobb szervezéssel jobb lenne a beteg közérzete.
Lásd a pozitív poszt XIII. ker. rendelőjét.
Láttad, hogy elvitték a kesztyűt, tűt, alkoholt, vattát bucinak?
Nehezen hiszem, hogy orvos gyógyszerrel kereskedne. Nem jön belőle akkora jövedelem, mint amekkora munkát ez jelent.
Inkább a beteg kereskedett vele és ez bizonyított is.

Magánrendelésen a befolyt díj bőven fedezi a dologi költségeket, nagy szarrágó az aki helyette lop.

Diagnózis magánrendelésen, gyógyítani kórházban miért ne lehetne?
Nem függ össze a kettő és nem is mindig ahhoz az orvoshoz kerül az ember aki a diagnózist megállapította.

Dr.laikus PhD 2010.11.28. 17:03:25

@Leroi:

Egy biopszia eredménye hány nap?

Leroi 2010.11.28. 17:20:53

@Dr.laikus PhD:
Nem vagyok patológus, azt tudom csak elmondani, hogy nálunk a kórházban a kórszövettani eredmény 7-10 nap alatt van meg.

dajan 2010.11.28. 18:44:30

@Leroi: Shalom és békés chanukát! A danaidák és a lyukas hordó, vagy a sziszifuszi talán jobb kifejezés.

dajan 2010.11.28. 18:49:30

@Dr.laikus PhD: Köszönöm, hogy megosztottad, mert ezt nem tudtam, de azért utána nézek bővebben.

Leroi 2010.11.28. 19:54:13

@dajan:
Aranyos vagy, de keresztény vagyok, csak behatóbban foglalkoztam (a helyszínen is) Izraellel és a héber nyelvvel.
Békés chanukát Neked!

dajan 2010.11.28. 22:51:02

@Leroi: Hidd el egy családba tartozunk és ugyanazt az Istent szeretjük. Egy szimbólummal élnék: a zsidóság a fának a gyökere, a kereszténység a fatörzse, és minden többi vallás amely még létezik a földön az a fa lombja. Ha bármelyiket elpusztítjuk, akkor az egész fa elpusztul, főleg ha a gyökérzetnél kezdik.

Leroi 2010.11.29. 19:03:17

@dajan:
Nagyon szépen leírtad, köszönöm...
Izraeli látogatásunkkor a hotelben is minden ajtófélfán ott volt a mezuza a sin-betűvel (Jeruzsálem 3 völgyét szimbolizálva)...nagyon megható volt a modernség és a hagyományok ilyen találkozása...

יהוה

Így van , egyazon Istent (JHVH) szeretjük...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása