Nem vették észre, hogy félrenyelt a fiam

2010.11.23. 06:00

A Kisvárdai gyermek osztályról szeretnék írni!Kisfiamat fulladással utalta be a házi orvosunk.A gyerekosztályon felvették és rögtön a röntgenbe küldtek minket.Az eredménnyel irány az osztály.Ez még a nap folyamán megismétlődött kétszer!

 


Következett a steroidos kezelés és az inhalálás.Eljött az éjszaka,nagy nehezen elaltatott kisfiammal újra a röntgenbe küldtek,mire mondtam az orvosnak,mi szükség van újabb röntgenre,nem válaszolt.Közöltem vele,azonnal elviszem a gyerekemet más kórházba.


Az eredmény az lett,"látja anyuka,érdemes volt újabb röntgent készíteni,mert a gyerek állapota sokat javult".A következő három napban vénás injekciók ,inhalálás és 8 röntgen felvétel készült.Összesen 5 napot voltunk a kórházban.A kontroll vizsgálaton közölték,újra be kell fektetni a gyereket,mert nincs jó állapotban.Amit persze én is tapasztaltam,mert szegény alig kapott levegőt.


Természetesen nem engedtem újra befektetni,mondta a főorvos,írjam alá a saját felelősségemre viszem haza a gyereket.Mondtam:én nem haza viszem,hanem más kórházba,mert itt nem tudják mi a baja a kisfiamnak!Ekkor már a főorvos felajánlotta,ad mentőt.Nem kértem,örültem ha ettől a kórháztól megszabadulok minél előbb!Saját autómmal azonnal a Nyíregyházi kórház gyermek osztályára vittem,ahol sürgősséggel felvették.


A doktornő az ELSŐ röntgen felvételen látta mi a baj!A kisfiam valamit félre nyelt.Másnap az orrán keresztül kivették,kb.5 percig tartott a műtét.Következő nap teljesen gyógyultan jöttünk el a kórházból.Fontos,hogy megemlítsem,mire a kisfiamat saját felességre Nyíregyházára vittem,már csak negyed tüdővel lélegzett!Nem tudom Kisvárdán meddig kísérleteztek volna vele,de azt igen,hogy nem sokon múlott az élete!


Nem kívánok a Kisvárdai gyermekosztály főorvosának semmi
rosszat,csak megkérdezném bele tud-e nézni a tükörbe?Nem csak arra kellene koncentrálnia,mennyi pénzt dugnak a zsebébe,hanem a gyerek legyen előtérbe!Nem a pénz hajhászására tett esküt,hanem az emberi élet megmentésére!


Hála és köszönet a Nyíregyházi kórház egész gyermek osztályán dolgozó orvosoknak,ápolóknak,mert nagyon emberségesek,tiszta szívemből mondom,minden kórháznak róluk kellene példát venni!

 

 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.23. 07:30:46

Az írásból alapvető dolgok maradtak ki: a gyermek életkora és az is, hogy mi volt az a tárgy, amit félrenyelt.

A félrenyelésről azt érdemes tudni, hogy amellett, hogy a gyermek hajlamos rá, ha nem merül fel az anamnézisben, hogy félrenyelésről van szó, akkor nehezen lehet csak erre gondolni. Vagyis ha a gyermek nem panaszkodik erre, akkor a szülőnek, vagy annak aki a gyermekre vigyázott kellene elmondania, hogy hirtelen, evés közben, vagy játék közben (típusosan kis méretű játékokról van szó) alakult ki a fulladás. De a gyermeknek mindössze egy panasza volt, az hogy fullad, ez pedig számos más ok miatt is lehetséges. És ezekre mind gondolni kell.

Másodsorban, ha egy nem röntgenfogó tárgy elzár egy légutat, akkor első nekifutásból semmi sem látszik a röntgenen. Van egy panasz, minden látható jel nélkül. De amint múlik az idő, a beszorult tárgytól távolabbi tüdőterületeken elkezd a levegő felszívódni, idővel teljesen légtelen lesz az adott tüdőterület. Ez természetesen már látszik röntgenen, de ez nem gyors folyamat, ezért előfordulhat, hogy az első kórházban ez még nem látszott, míg a másodikban már az első röntgen fedett tüdőt mutatott, ami felvetette a légútelzáródás gyanúját. Mivel a tárgy által elzárt tüdőterület piramis alakú, ezért 2D-s röntgenen ez a terület háromszögnek fog látszani. Vagyis rögtön meg van a diagnózis.
Amúgy az inhalálás és a szteroid hatására ténylegesen javulhatott a beteg állapota, még az első kórházban.

Harmadsorban ha valamit orron keresztül 5 perc alatt el lehet távolítani, akkor az sajnos nehezen képzelhető el, hogy valamelyik légútba szorult be. Nem vagyok pulmonológus, sem fül-orr-gégész, talán valaki elmondja nekem, hogyan lehetséges ez.
Egyebekben, ha valami az alsó légutakba szorul be, akkor hajlékony vagy merev endoszkópot vezetnek le a beteg torkán az adott tárgyig (természetesen lehet valami annyira pici, hogy sose tudják így felhozni), de ezt akkor a beteg száján át végzik.

Negyedsorban, talán nem kellett volna az első kórházban már az első este azt vágni az orvos fejéhez, hogy elviszi a gyereket az anyuka. Megtehette volna ezt minden zokszó nélkül is. Akkor viszont úgy szólna az írás, hogy Kisvárdán nem és Nyíregyházán is csak sokadjára találták meg az idegentestet a tüdőben.

Ötödsorban nem tudom, feltűnt-e a tényleges diagnózist követő napon távolították el csak az idegen testet, vagyis nem nagyon kapkodtak vele. Miért? Talán mert semmi szükség sem volt rá... Ugye az meg van, hogy 2 tüdőnk van? Vagyis az egyik oldali elzárt tüdő mellett még volt a betegnek egy másik tüdeje is a légzésre. A tüdőfelület 5/8-ada így légzésre még mindig alkalmas volt. Na, ezért is maradhatott életben, mert ha a tárgy egy kicsit is nagyobb, akkor a légcsőben, vagy a gégében szorul meg, vagyis pár percnyi fuldoklás után jön a halál.

Egyebekben meg javaslom, hogy figyeljen jobban oda szülő a kisfiára!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.23. 07:39:50

@miklos.rabai: Kedves szülő!! Ejnye-bejnye! Nem figyeltél a gyerekedre!!!!! Nem kell hisztizni, hiszen a két tüdőből működött még egy!!Mit vagy úgy oda, csak fulladt azt a fránya, nem felügyelt gyerek!!! A te hibád!!

(Nehogy valaki félre értse, ironikus próbáltam lenni, de még nagyon korán van:)

P75 2010.11.23. 07:44:02

@miklos.rabai: az utolsó mondatoddal nagyon egyetértek. A poszt címével pedig egyáltalán nem. Helyesen így nézne ki: "Nem vettem észre, hogy félrenyelt a kisfiam"
Minden, ami ezután következik, bullshit, próbálkozás a szülőtől, hogy másra hárítsa a felelősséget, így csökkentve a bűntudatát.
Ha az eset nem otthon történt, hanem óvodában, akkor az anyukától elnézést kérek, az óvónőket pedig javaslom elhívni a mosdóba és erősen falhoz szorítva tudatosítani bennük, hogy mik a félrenyelés tünetei.

Mindenkivel előfordul, hogy "nincs ott" 100%-ban, vagyis elkalandozik a figyelme. De egy félrenyelés az olyan súlyos, azonnali köhögőrohamot vált ki, hogy arra mindenki felfigyel.
Ebben a történetben szerintem az orvosok hibáztak a legkevésbé (feltételezve, hogy nem fémtárgyat nyelt félre a kisfiú...).

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.23. 07:48:41

@batgirl:
Arra hívtam fel a figyelmet, hogy a "csak negyed tüdővel lélegzett" tulajdonképpen 5/8-ot jelent. Gondoltam, segítek értelmezni a leírtakat!
És nem értelek félre. Rosszindulatú vagy. Bár neked lehet reggel van, nekem este, de én nem is voltam rosszindulatú.

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.23. 07:52:52

@P75:
Szerintem a fémtárgyat a légtartó tüdő felett még Kisvárdán is észrevennék... :) De majd Radiológus úgyis megmondja az igazságot!...

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.23. 07:58:42

@P75:
Amúgy a cím tényleg ökörség.
A "Nem vették észre, hogy félrenyelt a fiam" azokra a személyekre utal, akik a félrenyelés pillanatában a gyerekkel voltak... :)

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.23. 08:12:04

És akkor 2 történet az idegen testről.

Vannak olyan idegentestek, amik az aspirációt követően kis tüneteket okoznak csak. De ahogy múlik az idő a fulladás fokozódik. Azért mert az idegentest duzzad, mert vizet vesz föl. Mondjuk ilyenek a különböző magok, a bab... stb...

Aztán van olyan idegen test is, amelyik nem rögzül az adott hörgőben, ezért egy hevesebb köhögőroham során kimozdulhat a helyéről, majd másik tüdőterületet zárhat el. Ez pedig vicces tud lenni, mert egyik nap az első területen látszik csak a levegőhiány, majd napok múlva meg a másik helyen, míg az első újra légtartó lesz... Na, ez igencsak kihívás elé állíthatja a diagnosztákat...

Ezt is csak azért mondtam, hogy lássátok, nem egy egyszerű dolog az orvostudomány.

tódór piroska 2010.11.23. 08:34:32

Na végre! Ijjen posztok kőllenek ide!(megalapozatlan, szakszerütlen, elfogult, egyoldalú, vádaskodó, sötöbö)!
1 kis hapciológia: a szülő saját büntudatát kompenzálandó, azokat vádolja, akik a gyermekén segíteni tróbáltak! Itt még büntetőjogi felelősségrevonás lehetősége is felmerül kiskorú gondatlan veszélyeztetése címén, sőt annak is minősített esete, hiszen felügyeletére bizott kiskorút (saját gyermekét) veszélyeztette!

El Visco Stello (törölt) 2010.11.23. 08:34:39

Laikusként én is hiányoltam a gyermek korát, bár a felületes olvasót megtévesztheti az illusztráció. ...és, hogy mi is volt amit lenyelt. Bár néhány anyag eleve kizárható.
Kérdezem a hozzáértőt, hogy élelmiszerek között van-e olyan, ami önmagától is kioldódik?

Despota 2010.11.23. 08:49:12

@tódór piroska: Nem kell lázadni, olyan posztok vannak, amilyeneket kapunk. Megjegyzem délután kettőre időzítve a mai pozitív történet, "Kiváló ellátás a Siófoki kórházban" címmel.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.11.23. 10:50:14

Anyuka a hiszti helyett tanuljon meg helyesen írni.
Így sajnos nem tudom elhinni a sztoriját.

meg6ó 2010.11.23. 12:05:34

@kekecke:
Ahelyesírással nem lenne gond, ha a sztorijá állna rendesen. Tényleg, hol volt T. Szülő, amikor kisdede félrenyelt?

pontypofájú mókusgalamb 2010.11.23. 12:43:14

miért mindenki az anyát szidja?

oké, hibázott ő is, de a kisvárdai fődoki ígyis úgyis teljesen alkalmatlan orvosnak, ha ennyit nem vesz észre

marand22 2010.11.23. 12:44:44

@miklos.rabai:
1. A 3 nap alatt készült 8 rtg vajon mire utal ? Nem lehet, hogy az első ellátó kórházban is aspirációra gyanakodtak ? Nem lett volna értelme a 2., 3. rtg után inkább bronchoscopiát csinálni vagy csináltatni ?
2. Az, hogy csak másnap történt a 2. ellátóhelyen az idegentest eltávolítása, lehet, hogy csak amiatt volt, mert a gyermek nem volt éhgyomorra (altatás szükséglet, újabb aspiráció veszélye, stb.), bár arra is kétségtelenül utal, hogy nem volt életveszélyben.
3. Több alkalommal találkoztam mind kórházi, mind mentőorvosi pályafutásom során olyan esettel, amikor felnőtt embernél nem vette észre orvos, hogy a beteg attól fullad, hogy félrenyelt. Egy gyereknél, akitől esetleg nem vehető fel anamnézis, sokkal nehezebb erre rájönni, ugyanakkor sokkal inkább gondolni is kell erre a lehetőségre.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.11.23. 12:48:02

@meg6ó: persze, igazad van. Ezen már nem is agyaltam. Csak a szülő személyisége egyből kiviláglott számomra.
Annyi energiát sem fektetett bele, hogy hitelesebbé tegye a sztoriját.
Ciki szülő, ciki posztoló. Remélem, a kölyök jól van azóta.

Dr.laikus PhD 2010.11.23. 12:50:27

Helyesírástól független a történet.

Aztán ha valakinek gyereke van és az félre nyel akkor "hisztizik" rendesen. Anya is és gyerek is....

Akinek van vagy volt dedje az tudja, hogy elég egy pillanatra félre nézni, netán dolgát végezni a baj megtörténik.

Elég elolvasni miklos.rabait.
Volt oka aggódni.
Támadó viselkedésre szegény orvos csak védekezett, pedig ha végig táncolja a koreográfiát amit kell, akkor gyerek ott jön rendbe és pozitív poszt születik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.23. 13:14:16

Akkor most új véleményt írok, már felébredtem. Meglátásom szerint, azért volt olyan sokszor a kiskölyök RTG-én, mert az orvosa lelkiismeretes volt, és tudta hogy valami nem stimmel, de sajnos nem találta a hibát.Anyuka helyében én nem utasítottam volna vissza a mentőt, hiszen útközben bármi is történhetett volna. Gratula a másik kórház orvosának, hogy hamar rájött, hogy mi a baj. Szerencsére. Más: négy gyerekes anyukaként írom! Egy kisgyerek félmásodperc alatt képes lenyelni valamit, vagy az orrába dugni valamit, vagy a fülébe, vagy kibújni a ruhájából.Ezért hibáztatni az anyukát, hogy nem figyelt a gyerekre, és még le is írni, hogy tessék jobban figyelni a gyerkőcre, bunkóság.Minden anya (normálisabb) kihegyezetten figyel a kölykökre, figyelmeztetés nélkül is. És ha baj történt, akkor úgyis minden anya csak saját magát okolja a történtekért.

Leroi 2010.11.23. 14:35:44

A nevezett főorvost jól ismerem.
Nem a megye, hanem az ország egyik legjobb gyermekorvosa.

Mindenki tévedhet aspiráció esetén.

The rest is silence...

P75 2010.11.23. 14:57:54

@batgirl: én külön kihangsúlyoztam, hogy mindenkivel előfordul, hogy nem figyel. Nem az volt a hiba, hogy a gyerek félrenyelt (enyém egyszer lenyelt egy pici fémkampót, míg félrenéztem, viszont nekem azonnal feltűnt és addig túrtam az ellenoldali tartalmat, míg meg nem lett a tettes), hanem az, hogy a félrenyelés nyilvánvaló jeleit - azonnali, erős köhögés, fulladás - nem vette észre, vagy ha igen, elmulasztotta erről tájékoztatni az orvosokat.

2010.11.23. 15:07:19

@miklos.rabai: Megint teljesen igazad van.

A poszthoz egyrészt annyit, hogy most hogyan jött ide a hálapénzre koncentráló doktor képe? Tán a posztoló adott neki, és nem volt elégedett az eredménnyel?

Másrészt meg a betegség lefolyásán kívül a műszerezettség is alapjaiban befolyásolja a diagnosztikát, nem csak a szakember tudása/alapossága. (Tehát szélsőséges példaként, mondjuk egy DCIS diagnosztizálása sokkal nehezebb, mint amikor a páciens egész teste tele van már áttéttel.) Kisvárda egy kb. 17.000-es kisváros, Nyíregyháza egy 117.000-es megyeszékhely. Nem tudom, hogy milyen műszereik vannak és ez mennyiben segíthet egy félrenyelt tárgy diagnosztikájában, de azonos diagnosztikát elvárni egy szabolcsi kisvárosban meg mondjuk egy fővárosi egyetemi klinikán teljesen irreális.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.23. 15:13:59

@P75: Ezen nem megyünk ölre, nincs miért.

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.23. 15:28:55

Hát tudjátok, akiket ismerek, azok mind félrenyelésre, orbbadugdosásra gondolnának egy, előzőleg egészséges kisgyerek fuldoklásakor.
De elképzelhető, hogy az orvosin ezt kinevelik belőletek....

bakela 2010.11.23. 15:42:08

Nem-e a etalon ámerikai kórázszappanyossorozatokban ijenkor szokják híni a családgodozót, meg a gyámügynököt? /is/
A posztoló személyiségprofilja /általam megalkotva/ szerintem a zidegentest MOGYORÓ lehetett.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.23. 17:18:01

Már nem tudom, melyik fiammal, de nálunk is megtörtént, hogy letüdőzött a gyerek egy ojjektumot. Szerencsére sikerült kilapogatnom belőle tótágas pozícióban, de mi van, ha nem. Belegondolni is rossz. Mondjuk a szülőt megkövezni ezért kicsit túlzás. Ez szerintem a "szerencsétlenség" kategória. Pulmanista biztos tud számadatot is, hogy ez milyen gyakori. ...már amit nem sikerül homemade leküzdeni.

Dr.laikus PhD 2010.11.23. 17:29:37

@El Visco Stello:
Azt mondják, hogy gyakori.

Anyáknak, apáknak ezt kéne tudni, ha baj van.

www.medimix.hu/cikk.php?cid=43

El Visco Stello (törölt) 2010.11.23. 17:30:02

@bakela: Nem értek hozzá, de a mogyoró nem kontrasztos?

Hatodéves 2010.11.23. 18:04:42

Nem hiszem, hogy az anyukát kellene hibáztatni, ez megint ilyen osztályfüggő dolog: akinek van pénze és kap gyest és tud figyelni a gyerekre az figyel, aki meg kénytelen takarítani, főzni, esetleg ellátni az állatokat, az nem tud, ha a feje tetejére áll sem. Nagymamám korában a napszámosoknak pl. esélyük sem volt orvoshoz vinni a gyereket, mert az uraság nem adott kocsit, mamám öccse így halt meg sérvben, amúgy meg a gyerekeket kivitték a földekre, ha nem volt más lehetőség, és ha közben haldoklott, akkor sem volt mit tenni, mert ha egy fél napra is félbehagyja anyuka a munkát, akkor a többi gyereke konkrétan éhen hal.

Amúgy meg az ember csak simán figyelmetlen is tud lenni, a gyerek meg gyorsan mozog. Megvédeni meg nem lehet semmit, amire a sors szemet vetett.

A másik pedig, hogy láttam én intenzíven gombelemet félrenyelt gyereket, akinek a savtól kilyukadt a nyelőcsöve, mediastinitise lett, és életveszélyes állapotban volt, intubálva napokig stb. Ott sem vette észre senki, hogy lenyelt valamit, mert nem volt köhögőrohama, csak napok óta köhécselt.

Ha nem tudni, mit nyelt le a gyerek, akkor azért nem vár szívesen az ember, csak épp nem biztos, hogy volt éppen kéznél olyan orvos vagy eszköz, ami kellett volna. Sajnos.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.23. 18:15:24

@Hatodéves: A jelen eset azért más kicsit, mert itt a szülő akarja megkövezni az orvost. Ez sem teljesen korrekt, mert ha nem volt az idegen test kontrasztos, akkor csak az elváltozás folyamatából lehet következtetni. Lehet, hogy a második orvos az előző felvételek és az általa készítettek összességéből jött rá olyan hamar.

Hatodéves 2010.11.23. 18:34:58

@El Visco Stello:
Ezt értem, de olyan dolgokat kapcsolunk össze, aminek nincs köze egymáshoz, és ez így nem racionális.

Lehet azt gondolni, hogy adott tünetek alapján fel kellett volna ismerni valamit, mondhatjuk azt, hogy hát lehetett volna rá gondolni, de nem volt tipikus eset, sőt azt is lehet mondani, hogy ez annyira szokatlan volt, hogy sajnos nincs ember, akin számon lehet kérni.

De mi köze ennek ahhoz, hogy a szülő észrevette, nem vette észre, észre kellett volna vennie?

Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy 1. Amennyiben a szülő gondatlansága veszélyeztette a gyereket, akkor az orvos hibája nem hiba és a gyerek halála jogosabb 2. Ha Mintaanyu a lelkét kitette, akkor az orvos a hibás és kész, akkor is ha tökéletesen járt el. Mindkettő hibás gondolatmenet.

De tényleg túlzottan belelovalltam magam, azt hiszem :(

El Visco Stello (törölt) 2010.11.23. 18:42:38

@Hatodéves: Egyet gondolunk. Szimpla szerencsétlenség. De a szülő mégis támad.

P75 2010.11.23. 20:23:51

@El Visco Stello: hú, az enyém kétévesen egy kalácshéjat tolt a légcsövébe és semmi nem használt. Már kékült, nagyon durva volt. Fogalmam sem volt, mikor kell pl kihívni a mentőt. Végül fejjel lefelé lógattam és úgy csaptam a lapockái közé. Felköhögte, megrágta, lenyelte. Én még másnap is remegtem.

P75 2010.11.23. 20:25:52

@El Visco Stello: igen, ez az, hogy mindenki a szülőt védi, pedig ő támadott! Igazságtalanul.

pakesz (törölt) 2010.11.23. 20:27:04

@Dr.laikus PhD: "Támadó viselkedésre szegény orvos csak védekezett, pedig ha végig táncolja a koreográfiát amit kell, akkor gyerek ott jön rendbe és pozitív poszt születik."

nem artana a tenyeket a posztbol felfogni...
elso helyen volt 8 rontgen
es miutan az anyuka kozolte hogy mashova viszi, UTANA AJANLOTTA FEL az orvos hogy akkor meg mentot is hoz neki mindezt 5 nap elteltevel
nem allitom hogy az anyuka tulzott nemely helyen meg dramatizalt, de 8 rontgen az 8 rontgen, most mire vart volna hogy esetleg a 12. rontgennel rajon valamire?

amugy meg eljaras kell, ahol szakmai alapon megnezik hogy ki mit hol hibazott, ami hiba az is lehet hogy nem vallotta be az orvos, hogy ezt felsobb szinten kell ellatni

vakvarju 2010.11.23. 20:29:20

Ha azt a valamit 5 perc alatt orron keresztül eltávolították, akkor a gyerek nem aspirált. És a kisvárdai kórházban azért nem távolították el, mert hiányolták a hálapénzt? Ez nekem kicsit zűrös.

halbikvera 2010.11.23. 20:40:45

Lehet elhangzott már, de ha félrenyelt, akkor nem a nyelőcsövében volt a cucc. Az ajánlóban így szerepel, kéretik javítani.

Dr.laikus PhD 2010.11.23. 20:47:30

@pakesz:

miklos.rabai leírta, hogy miért és hogyan lehet diagnosztizálni, mi lehetett, hogy zajlik a folyamat.

Szerintem nem hibáztak, hisz az anyuka sem tudta (vélhetően) mi történt a gyerekkel.
Mindent megtettek, volt gyanújuk, ezt ellenőrizték, mást nem tehettek.
Felajánlották a kontrollt vesztett anyának, hogy mentőt is hívnak.

Mit kéne még? Esetleg belátni, hogy ilyen baleset bárkivel előfordulhat.
Ha olvas minket talán megnyugszik.

iovianus 2010.11.23. 21:07:03

Az index címlapon azt olvasom, hogy a "gyerek félrenyelt, valami elakadt a nyelőcsövében" WTF??
Az írás itt ilyet nem is említ :S

A nyelőcsőben hogy lehet félrenyelni?

Egy dolgot hiányoltam a postból: Ti. a 3. nap után már lehet az idegentest körül olyan lobos folyamat, amit a röntgen esetleg halványan már mutathat, míg egy friss félrenyelt műanyagkockát az életben nem mutat ki.

Mesebeli Disznó 2010.11.23. 21:11:40

@iovianus: ráadásul az indexen "félrenyert" van. :-)

pakesz (törölt) 2010.11.23. 21:12:11

@Dr.laikus PhD: "Felajánlották a kontrollt vesztett anyának, hogy mentőt is hívnak."

ezt is leirta miklos.rabai nem?
ti ott voltatok nem?

a posztbol az derul ki, hogy elvitte a gyereket onnan egy masik korhazba es ennek hatasara hivtak volna mentot
ez mas szakmabol nezve nem mas mint seggvedes...

hogy van egy eset ami kivulre kerul es meg ott csunyasagokat is kepesek mondani

ez sokkalta valoszinubbnek tunik mint a ti verziotok, hogy emberbarati szeretetbol hivott volna, na persze...

amugy nem ertelek honnan veszed hogy kontrollt vesztett az anya? vagy miklos.rabai meg te is ott voltatok nem?

TarzanBorz 2010.11.23. 21:21:14

@Dr.laikus PhD: Ezek szerint, ha egy főorvos 5 teljes nap alatt nem tud diagnosztizálni egy félrenyelést, az nem hiba.
Khm. Igazad van, nem hiba, tragédia.

"Mindent megtettek..."
Hát nem, nem tettek meg mindent. Nem gyógyították meg a gyereket.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.23. 21:46:06

A légutakba került nem odavaló tárgy (idegentest) keresése általában röntgennel történik.

Ez akkor ér valamit, ha a kérdéses dolog fémet vagy meszet (követ) tartalmaz.

A leggyakoribb félrenyelt dolgok vagy növényi eredetűek, vagy műanyagok.

Ebben az esetben a röntgen nem ér gyakorlatilag semmit, hosszú napoknak kell eltelnie, hogy a tüdőbe került tárgy körül kis gyulladás alakulhasson ki - de ez is bizonytalan, mert nem mindig jön létre gyulladás.

tomfix4 2010.11.23. 21:50:27

"Félrenyert a fiam" hogy? nyert a lottón,de elveszett a szelvény?

pepikebaba (törölt) 2010.11.23. 22:36:56

Én a hálapénzes részt nem értem. Addig OK, hogy az anyuka pánikol, bűntudata is van, ezért mutogat, részben lehet persze igaza, amit nem tudunk, hogy beszéltek vele a kórházban, mennyire igyekeztek segíteni, mennyire nem. De a jelekből (több röntgen, kapott gyógyszereket a gyerek, bent tartották, végül felajánlották a mentőt is) úgy tűnik, rendesen törődtek velük. Arról meg nincs említés, hogy ezért mennyit követeltek zsebbe, és hogy ennek megtagadása vezetett volna egy téves diagnózishoz, esetleg nemtörődöm hozzáálláshoz.
Nekem az orrába dugott minicukorkát a gyerek (amit ajándékba szoktak adni bankban, hivatalban), szerencsére megláttuk, és azonnal ki tudtuk szívni az orrszívóval. Fogalmam sincs, hol találta, nem is szoktunk cukorkázni, egyébként is naponta porszívózok.
Nem csak azok nem tudnak éjjel-nappal figyelni a gyerekre, akik szociálisan hátrányban élnek. Képtelenség 24 órában minden bajt 100%-osan kikerülni, figyelni, mindent észrevenni. Ha játszanak a gyerekek, ott vagyok velük, mégsem végig őket figyelem, mert közben a kicsit szoptatni, pelenkázni kell, jön egy telefon, odaég a kaja, nekem is vannak szükségleteim, stb. De ha a félrenyelést ő sem vette észre, utólag sem, akkor miért várja el ezt másoktól? A gyerek egyébként nyilván kicsi, különben el tudta volna mondani, mi történt. De azért a minimum lett volna, hogy leírja a korát és azt, amit végül kiszedtek belőle.

Blogger Géza 2010.11.23. 23:48:20

@Babette_: Nekem is pont az jutott eszembe. De persze hiába gyanakszik, ha a kisgyerek nem mondja meg, a RTG meg nem mutatja meg a tárgyat, akkor... Végól is mit lehet tenni? Én nem tudom, nekem ez még mindig nem világos.

Latka Gravas 2010.11.24. 00:03:36

Lehet, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de szerintem nem született volna meg ez a poszt, és az anyuka is nyugodtabb lett volna ha az orvos(ok) kommunikál(nak) vele.
A hozzászólásokban tök jól körülírtátok, hogy mi merre hány méter egy aspiráció esetében. Ha Kisvárdán valaki vette volna a fáradtságot és 3 percben ugyanezt elmondja az anyukának, akkor a megijedt szülő nem csak azt látta volna, hogy nyolcadszorra is röntgenezni viszik a fiát, aki mindezek ellenére nehezen kap levegőt.
Mivel senki nem mondott neki semmit, csak azt tudta, hogy ennyi röntgen után a gyerek lassan világít a sötétben, ha addig meg nem fullad. Persze, hogy az orvos(ok)ra lesz kiakadva.
A magam részéről még igazat is adok neki. Felőlem lehet az adott orvos bármekkora istenkirály a szakterületén, ha nem kommunikál a beteggel, akkor a beteg csak a rosszat fogja észrevenni és megjegyezni.
Van szánk és fülünk. Használjuk.

Dr.laikus PhD 2010.11.24. 04:59:07

@Latka Gravas:

"Felőlem lehet az adott orvos bármekkora istenkirály a szakterületén, ha nem kommunikál a beteggel, akkor a beteg csak a rosszat fogja észrevenni és megjegyezni.
Van szánk és fülünk. Használjuk."

Igen, igen, igen!

Steve31 (törölt) 2010.11.24. 07:52:23

Valaki azt írta, hogy a nevezett orvos az ország legjobb gyerekorvosa.
Azt is kéretik odaírni, hogy hány forinttal kibélelt borítéktól az ország legjobb gyerekorvosa!

Oleg Gontar 2010.11.24. 08:33:49

felrenyert van kiteve az index oldalan. Azt hittem pokeres srac es zsetont tudozott le.

Irise 2010.11.24. 08:46:54

@Latka Gravas: Felmeresek szerint a betegek es hozzatartozoik nagyon keveset jegyeznek meg abbol,amit az orvos elmond nekik. En ezt ugy szoktam athidalni,hogy elmondom, mi a baj,visszakerdezek,hogy megertette-e , ekkor el kell mondanom meg egyszer,mert kiderul,hogy nem ertette meg, aztan odaadok egy kinyomtatott tajekoztatot is.
Nem ertik,amit mondunk nekik,mert olyan felfokozott idegallapotban vannak,hogy egyszeruen nem jut at hozzajuk az informacio.

szobakutty 2010.11.24. 08:48:27

a főoldalon "Félrenyert a fiam" a cím, csak úgy mondom...

Scala 2010.11.24. 08:57:36

@Irise: és van aki eleve nehezen ért meg összetett dolgokat.
Jobbulást kívánok, erőt a mai napodhoz.
(fejfájáskor a nagyujjbegyeket szoktam felváltva nyomni, masszírozni, akupresszúrás pont, észrevétlenül lehet csinálni bárhol, ha nem vezetsz... nem volt gyógyszerem, de javult, elmúlt, persze neked most a láz miatt van, nálam meg migrénkezdet volt. Na mindegy, gyógyulj hamar.)

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.24. 09:35:23

@radiologus.hu:
"Ez akkor ér valamit, ha a kérdéses dolog fémet vagy meszet (követ) tartalmaz.

A leggyakoribb félrenyelt dolgok vagy növényi eredetűek, vagy műanyagok."

Akkor nem lenne érdemes valami más keresési módot (is) alkalmazni, főleg kisgyermeknél??

Patreides · patreides.blog.hu 2010.11.24. 09:56:03

Az Indexen így van kint a post:
"Három nap nem volt elég arra, hogy észrevegyék: valami a gyerek nyelőcsövében akadt el."
Nyelőcsövet írnak. Ehh...

Droidfigyelő (törölt) 2010.11.24. 10:04:16

@Leroi:

Ez nem egészen jó érv. Minket az ország egy másik legjobb gyerekorvosa küldött haza azzal, hogy ne hisztizzünk, fogzás miatt lázas a kislányunk. A baj csak az volt, hogy vesemedence gyulladás miatt volt lázas (ezt természetesen már nem ő állapította meg.)

firpo88 2010.11.24. 10:26:01

@miklos.rabai: a te álláspontod ugyanolyan elfogult, mint a szülő posztja. A különbség az, hogy te szakmabelinek (tűnsz), a szülő pedig nem az.

Nem értem, hogy miért kell ebben a blogbank két fő táborra szakadni: vannak az idióta, erőszakos, türelmetlen betegek, meg vannak a nemtörődöm, trehány, nem kommunikáló orvosok?

Lehet, hogy neked trivia, miért kell 8 röntgen felvételt csinálni a fulladó gyerekről (i.e nem is a műanyag tárgyat keressük hanem az általa kiváltott tünet képét), de egy laikusnak nem az. És a posztból nem úgy tűnik, hogy a szülőt beavatták volna, hogy mi a vizsgálatok célja, mit próbálnak kideríteni.

A te hozzászólásodból is ez jön le:
- miért nem mondta a szülő, hogy a gyerek félrenyelt, hiszen biztosan tudnia kellett volna, ha nem tudja, akkor felelőtlen
- ha egyszer azt mondják neki, hogy menjen el nyolcszor röntgenre, ugyan minek ugrál, miért nem csinálja meg szépen.
- azt is sugallod, hogy Nyíregyházán is csak 8+1 röntgennel találták volna meg a fulladás okát, de ez éppen olyan túlzás, mint a szülői (nevezetesen, hogy Kisvárdán nem értenek hozzá, Nyíregyházán me igen). Nem láttad a röntgenfelvételeket, ezért nem állíthatsz semmit arról, hogy mit lehetett vagy nem lehetett volna azokon meglátni.

Elmondom, hogy néz ez ki szülői szemmel abban a tudatban, hogy utóbb kiderült, a fulladást félrenyelés okozta:
- fullad a gyerekem, egyre jobban
- egyfolytában röntgenre küldözgetnek, próbálkoznak ezzel azzal, de fogalmuk sincs, mi lehet a baj
- a gyerek egyre rosszabb állapotban van, de az orvos nem mond semmit, inkább elviszem máshová
- az új kórházban is megröntgenezik, és azonnal mondják mi a baj, mit kell csinálni, meg is csinálják.

firpo88 2010.11.24. 10:30:21

@Dr.laikus PhD: szerintem ha a kivárdaiaknak lett volna egy csöpp ötletük arról, hogy mi a gyerek baja, nem engedték volna el.

Az, hogy simán elengedik egy másik kórházba, annak az implicit beismerése, hogy fogalmuk sem volt arról, mit is tehetnének még.

Sokkal jobb lett volna ezt explicit beismerni.

Droidfigyelő (törölt) 2010.11.24. 11:07:38

@firpo88:

Teljesen igazad van, egyetértek mindenben!

El Visco Stello (törölt) 2010.11.24. 11:13:35

@firpo88:" Sokkal jobb lett volna ezt explicit beismerni."

...ha nem is explicit, de legalább egy picit.

Dr.laikus PhD 2010.11.24. 11:58:01

@firpo88:

Én egy gyáva opportunista anya vagyok!

Annyiszor leírtam már, hogy a panaszok 99%-a a kommunikáció hiánya.

Irise Angliában orvos, elmondja, szembe néz, visszakérdez, aztán ad még egy tájékoztatót is a tudnivalókról. Angliában.

Magyarországon ez nem kívánalom, itt gyógyítanak mindenki a tudása alapján, de nem beszél. Száján cipzár, rohan, kimerült etc...

Ezeken a posztokon a jobbak elmondják mit kellett volna....

firpo88 2010.11.24. 12:20:51

@Dr.laikus PhD: Hát igen. Azért az internet nagy áldása, hogy aki hozzáfér, az olyan információkhoz is hozzájuthat, amelyeket korábban nem tartottak fontosnak a tudomására hozni, vagy éppen elhalgattak előle.

Hátha ez a blog is segít abban, hogy a magyar orvosoknak az a része, amelyik még nem értette meg, megérti, hogy ez mennyire fontos.

Mert azért vannak jópáran, akik értik.
találkoztam már olyan orvossal, aki részletesen elmagyarázta, hogy mi a vizsgálata eredménye, amennyire lehetett, az anatómiai részleteket is (lágy szájpadról van szó), illetve hogy milyen kezelések jöhetnek szóba, melyiknek mi a kockázata, ő maga melyiket javasolja, de végülis én (mi) mint szülőnek kell döntenem.

Emberi hangra általában megértő, és kooperáló szülő (beteg) lesz a válasz.

Leroi 2010.11.25. 11:31:29

@Droidfigyelő:
Az orvosi szakok egyik legnehezebbekike a gyermekgyógyászat.
Ügyelj te is 12-14-es havonta és szakrendelj egész hónapban, ráadásul vezess egy óriási létszámú osztályt te is, mint a nevezett főorvos, és utána bírálgasd.
Kívülállóként könnyű tanácsot adni, a kibicnek semmi sem drága alapon...

Hatodéves 2010.11.26. 00:17:07

@Irise:
Pár éve (már bőven hallható voltam), arcüreggyulladással voltam fül-orr-gégésznél, aki három különböző anyagot írt fel (kicsit komplikáltabb a történet, más bajom is volt).

Alapból kb. annyit éltem meg az egészből, hogy mozog a szája. Amikor kijöttem az ajtóból, ott álltam három recepttel a kezemben, amikről fogalmam sem volt, hogy mit kell velük csinálni. Nyilván kiváltottam, meg megoldottam a dolgot, de akkora "aha"-élmény volt, hogy "jé, én vizsgáztam ebből, nekünk tesztkérdés volt, hogy a beteg az utasítások 30%-át jegyzi meg", és jé, ez akkor is így van, amikor én vagyok a beteg.

Azóta sem emlékszem olyan alkalomra, hogy az orvostól kijőve emlékeztem volna rá, hogy milyen nevű gyógyszert adott, és mit mondott, hogy mennyit kell szedni. Utólag megnézem, az rendben, nem ez a lényeg, hanem a rövidzárlat.

Hatodéves 2010.11.26. 00:19:02

Mármint hallgató voltam nem hallható...

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2011.01.17. 22:15:14

@Leroi:

Jé, néhány év után észrevettem, hogy a yahoo küld értesítést a válaszról. Szóval néhány hónap után elélvezek ettől a szakmai magyarázattól, és nagyon köszönöm. Még szerencse, hogy a Bethesdában és a Heim Pálban nem úgy gondolkodnak, mint te. És az is szerencse, hogy a sors megmentett attól, hogy hozzád kerüljünk - és ezért nagyon hálás vagyok. Ennek szellemében felejtős a kommunikáció veled a jövőben, akár kapsz te is értesítést kommentről, akár nem.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása