Majdnem mozgássérült vált belőlem

2010.11.04. 06:00

Köszönöm,hogy létezik ilyen oldal, mert az elmúlt bő két évben egy csomó panaszt boncolgató fórumot kerestem ehhez hasonlót nem találtam. A „csavar átszakította a csontomat” vagy mi történet alapján leírom az enyémet is.


A történet 2 és fél éve kezdődött egy labdarúgó mérkőzésen. Belémszállt egy közel 100kg-s ember térdem meghalt, bedagadt alig tudtam lábra állni. Elmentem a helyi sztk-ba vért szívtak le. Ezután mondták az okosok, hogy ha vér jött le akkor komolyabb a dolog.Na lényeg, hogy ajánlásra bekerültem egy vidéki kórház orvosához. Hét közepén megvizsgált.

 


Pénteken műtött. Előtte elmondta mi lehet a bajom…stb. A lényeg az hogy részleges keresztszalag szakadásom és porcleválásom volt. Benyomott még két csavart(hagyományosból) aztán kórterem
És vártam mi lesz. Jött is az orvos mondta,hogy 6hónap múlva már focizhatok, örültem mint állat, mondom megy ez.

 

A problémák ott kezdődtek hogy eleve a műtőből úgy hoztak ki,hogy a lábam csípőtől talpig be volt gipszelve 15fokban. Ez itt így megy mondták, mondom jó. Közben venni kellet x ezerért a gipsz helyére egy állítható térdgépet,amit ugyancsak 15 fokkal kellet viselni kezdetben. Na miután orvos elengedett azt mondta 2hétig nem vehetem le és nem állíthatok a gépen. Két hétig talán csak fürdésnél vettem le ha fürödtem, majd minden kontrollnál állítottak 15fok + irányba,mert azt mondták, hogy műtét után 6hét múlva már 90fokbna tudni kell hajlítani. Ez még talán nagyjából ment is olyan 70fokig. Közben elkezdtem a gyógytornát a lakóhelyemen gyógytornásznál, de még a térdgépet hordtam mert azt 5-6 hétig viselni kell.


A probléma itt kezdődött el. A tornász mondja, hogy nyújtsam ki a térdem(lábam). Ezt 15foknál minuszabbra nem tudtam. Itt tudatosult bennem, hogy itt kurvára elcsesztek vmit.


Innentől nem is tudom hány hétig-hónapig jártam vissza az orvoshoz, gyógytornászhoz kb nulla eredménnyel. Még mindig bíztam benne, hogy az orvos tudja mit csinál.


Ekkor úgy nézett ki a térdem, hogy nyújtás mínusz 12 fok hiányzott, hajlításnál még a derékszöget sem tudtam elérni. Na okos orvos kitalálta,hogy ez normális be kell mozgatni.


Időpont,műtő,altatás bemozgatás. Mikor felkeltem úgy éreztem jobb lett sokkal, de kis idő múlva annyira bedagadt, hogy azt hittem meghalok. Hozzáteszem előtte is óriási kínokon mentem át gyógytorna közben meg úgy sima séta során. Úgy mentem mint egy béna.

 


Tehát bedagadt és aznap már haza is mehettem és az orvos már mérgesen mondta, hogy ez már az én hibám a kezdetektől fogva miért nem súlyoztam le a térdhajlatot. Ja mondom mert a lelkemre kötötte, hogy le ne vegyem a térdgépet,mert akkor nem csinált semmit.


Így visszagondolva én is hibásnak érzem magam mert műtét után otthon többet lehettem volna térdgép nélkül és többet csinálhattam volna a kórházból hozott gyógytorna gyakorlatokat.De ezek a gyakorlatok is annyik voltak a kórházban, hogy ugye ott sem vettük le a térdgépet, hanem csak úgy próbáltam nyújtogatni, hogy fix 15fokra be volt állítva. Én meg ezt sajna hazahoztam és az orvos bevágja nekem hogy én vagyok a hibás. Ezek (az orvos és a tornász is elbeszéltek egymás mellett)


Fasza mondom itt vagyok 22 évesen és mozgássérült vált belőlem.
Na ekkor döntöttem el,hogy magyar sztárorvos írány. 3hónap várakozás után elmentem hozzá és azzal kezdte,hogy milyen rosszul néz ki. Fogta és leszívta a fölöst. Úristen mondom az előző kontár orvos egyszer se műtét után se bemozgatás után még csak említést sem tett a térd gennyel és vérrel való könnyítéséről.
Új orvosom újra megműtött igaz csak artoszkóppal, szétvágta az összenőtt részeket, kitisztította azt, ő is bemozgatta és hozzátette hogy a szalag nem igazán van jó helyre visszarakva, de majd 1év mólva meglátjuk. Ő is mondta ezt a lesúlyozást meg minden, amit csináltam is becsülettel, de még így sem az igazi a térdem. Ő egy nap leszívta a fölöst, legalább kétszer térdmozgatógépet használtam….mondjuk az előzőnél is de az nem ért semmit. Összességében új orvosom nagyjából rendbetett, de még mindig hagy némi kívánnivalót a térdem.


Teljesen a mai napig nem tudom kinyújtani, holott ismerőseim akik eleve ide jöttek már régen újra a pályán tolják. Valaki esetleg élt át hasonlót megoszthatja nyugodtan.

 

 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sixface 2010.11.04. 10:40:19

ugyanezen én is átestem.
csak hamarabb kaptam észbe.
péntek este foci, láb letapadt, közel volt a baleseti.
diagnózis: szalagsérülés
gipsz két hét.
kontroll. duzzanat. lecsapolás. véres folyadék.
diagnózis: porcsérülés.
térdrögzítő két hét.
kontroll.
diagnózis: szalagsérülés
kérdeztem nem kellene megvizsgálni valamivel, ami mutatja a szalagokat is?
a doki visszakérdezett: mégis mire gondolt?

másnapra volt már időpontom Dr. Béres Györgyhöz ezért nem forszíroztam a választ a balesetiben.

ő a fizikális vizsgálattal megállapította, hogy első keresztszalag szakadás.
azonnal eldobatta velem a térdszorítót.
persze elküldött MRI-re is , hogy lássuk pontosan az eredményt. beigazolódott.

egy hónapom volt a műtétig, hogy rendbehozzák a nyújtásom, hasonló, mint nálad. sikerült.
Szóka Katáék csodákra képesek!!!

a műtétnél kiderült teljesen jók a porcaim.
nem volt utána sem szorító.
két hét múlva mankó nélkül jártam.

utókezelés:
első 3 hét gépi mozgatás + mágneskezelés, heti 3 alkalom.
utána csoportos torna heti két alkalom. nem a gyógytornász lábhajtogatás, hanem felkészítés az életre, az összes izom megerősítése stb.
erősebb vagyok, mint az utóbbi 5 évben bármikor. gondolkodok rajta, hogy a fél év után is maradok. (ja 38 vagyok.)
most négy hónapos műtötten, a nyújtásom teljes, már le tudok guggolni, lassan két hónapja bringával járok dolgozni is.

persze rengeteg munka van benne, nem ment könnyen. nekem a hajlítással volt gondom, de Kata nagyon figyel ránk, rögtön lépnek, ha valami nem a terv szerint halad.

igen ez pénzbe kerül.
az első vizsgálat 10e.
MRI 15e.
műtét a magánklinikán 40e.
varratszedés 5e.
kontroll 10e.

a gyógytorna egyéni 5e/alkalom.
csoportos 2e/alkalom.

szerencsém volt, hogy váltottam és rájuk találtam. szerencsére ki is tudom fizetni.

egy dolgot megértettem, miért mondják az öregek: "csak az egészség fontos, a többi nem számít".

telkoe 2010.11.04. 10:50:35

@gorillka: Dr Beresnek van egy 4-5 fos csapata akik a klinikajan dolgoznak, engem Dr Erdelyi mutott Dr Berest nem is lattam.

@sixface: A gyogytorna nagyon fontos majdnem annyira mint a jol sikerult mutet. Oszinten szolva en a 100 eFtot nem tartottam soknak tekintve hogy mennyire szakszeruen es eredmenyesen dolgoznak.

sixface 2010.11.04. 10:54:13

@telkoe: teljesen egyetértek.
ezek az emberek megérik a pénzüket!!!

huncut 2010.11.04. 10:56:24

@nokeka: És mi van a kalandvággyal? Huszon-egynéhány évesen nem akarod megváltani a világot?

Oké, megértelek, egyetlen rossz szót sem szólok, mindenkinek az egyéni döntése, hogyan éli az életét. Kívánok neked sok örömet, szakmai sikereket, és remélem, Hatodéves és a többi lelkiismeretes kollégája itthon marad. Ne feledd el: nem mehetünk el mindannyian.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2010.11.04. 10:57:25

@pakesz: Ezt te sem gondolod komolyan! Magyarországon ma az első felsőfokú diploma megszerzése mindenki részére ingyenes. (jó: részben ingyenes, mert tankönyv, vizsgadíj + ezer más címen csak beszednek egy csomó pénzt) Már persze azoknak, akiket felvesznek.
Gondolatodat folytatva: mindenki, aki külföldre megy fizessen?
Ha hazajön mégis, akkor visszakapja? Vagy hogyan gondolod?

Esetleg nem azon kéne elgondolkodni, hogy egy 6+3évig keményen tanuló, pénzt alig, vagy nem kereső orvos ne annyit keressen, mint egy közepes segédmunkás? Hogy ne kelljen hálapénzért kuncsorognia? Hogy ne ótvar koszos rendelőkben üljön 6odmagával, az asszisztencia és adminisztráció nagy részét is elvégezve nővér és asszisztens hiány miatt?

Máshogy kérdezem: kapsz egy lehetőséget havi szerény nettó 2000EUR= most 550eft, aminek kb fele elmegy albérletre+ megélhetésre. Itthon keresel 100eft + hálapénzt (ha éppen van ilyen, de sokszor nincs ám!) Te hogyan döntenél?
És neked hogy esne, ha vki azt mondaná: egy utolsó ingyenélő hazaáruló vagy csak azért, mert az éhhalál széléről, vagy a betegek becstelen lehúzása elől elmenelkültél innen?

Nem, nem vagyok orvos, de ismerek orvost, aki nincs még 30éves, és kezd teljesen kiégni, havi 80eft rezidensi fizetéssel + havi mittudoménhány éjjeli ügyelettel! És lelkesen kezdte, mint a legtöbb fiatal, ha nem lelkesebben. Szerinted ez így van rendben, és az orvos a köcsög?

huncut 2010.11.04. 10:59:06

@ReignOfdark: Igen, én is így hallottam, vannak ismerősök, akikkel ott tettek csodát. :-)

telkoe 2010.11.04. 11:07:49

Ezt el is felejtettem:
...Új orvosom újra megműtött igaz csak artoszkóppal, ...
Ezt kb ugy kellett volna irni hogy az uj orvos ujra megmutott egy sokkal fejlettebb es igenyesebb technikaval... nem attol jo a mutet hogy jo nagyot vagnak kozben.

r1tch 2010.11.04. 11:08:42

Részvétem... Ha valamit vígasztal, nem Te vagy az első. Nekem is ACL szakadásom volt (teljes), viszont magánklinikán kezdtem -- nem is bántam meg. Az egész kálváriát itt olvashatod, a megjegyzésekben meg néhány olvasó kalandját:

keresztszalaghadjarat.blogspot.com/

El Visco Stello (törölt) 2010.11.04. 11:12:00

Én aszondom, aki elvágyódik, menjen. Abban nem lesz köszönet, ha marad.
De az ideológia, amit önigazolásképpen gyárt magának, ne sértse az itthonmaradókat. Húzzon el és legyen sikeres.

Advanced Flight 2010.11.04. 11:13:02

@nokeka: "meg a nőknél úgysem lehet tudni, ezért akkor pszichés is lehet a dolog."

És neked volt 4,8-as átlagod? Fasza.
Fenti okosságot melyik tárgyból tanultad? A portás mondta vagy a takarítónő? Maradj csak azon a földrészen, ahol vagy, vissza ne gyere!

Franky4fingers 2010.11.04. 11:15:43

@nokeka

Nagyon jól hangzanak a jövőbeni terveid. Én sem tennék másként a helyedben.

egy dolog kicsit hiányzik a listából: -kifizetem a magyar államnak a képzésem költségét.

adamantium 2010.11.04. 11:17:32

szóval a jelen írásból nekem nem derül ki semmi, össze van hordva egy térsérülés (de hogy milyen nem derül ki) annak műtétje (hogy milyen nem derül ki) és annak nagyon rossz rehabilitációja (de mivel nem tudjuk se a sérülést sem a műtétet még ez se biztos), majd megint egy zagyva 2. műtét, akkor most mi is volt a térdében????? "említést sem tett a térd gennyel és vérrel való könnyítéséről." - mert az a térd amiben egyszer genny volt az térd már nem lesz, a vér meg szokványos dolog.
na akkor:
mi is volt a pontos sérülés?
mi volt a pontos ellátás?
mi volt másodjára a diagnózis?
mi volt a másodjára a műtét utáni prognózis?
egyébként a térdet leszívogatni csak végszükség esetén szabad, mert nagyon fertőzésveszélyes, főleg ha többször csináljuk, inkább valamilyen erős gyulladáscsökkentővel kell próbálkozni és ha ettől nem múlik az ízületi folyadékgyülem akkor artroszkópos átmosás

adamantium 2010.11.04. 11:23:29

egyébként a Béresékről
kaptak itt már hideget-meleget. én inkább nem nyilatkozom de tudok állami intézményben is jöbb orvost mint ott bárki ha keresztszalagpótlásról van szó, legyen az elülső vagy hátsó. egyébként ennek a pápája magyarországon a Hangody prof

GodisMJ23 · http://www.youtube.com/watch?v=6icwrLvZGhA 2010.11.04. 11:31:14

@Popeye76:
orvos családban nőttem fel, és igenis gondolja csak komolyan, az én Apám 40éve szop itthon a diplomájával (2) volt főorvos igazgató is (jobb fajta), mivel nem zsigerelte a betegeket, imát papírra vetve, 20 év után telefont, a városban 20 méterenként köszönömöt kapott és mostanra már van egy skoda fabiaja, tyűhaaa - tudom milyen szar lelkiismeretes, becsületes orvosnak lenni, nem más portáról dumálok be. aki elhúz, fizesse ki a sok milliós taníttatást, szerinted az állam azért fizeti az egyetemet (ritka az ingyenes felsőoktatás a fejlett világban is), mert de rendes? vagy mert utána hasznot hajt az országnak? mert ha elmegy nem fog, nyugodtan fizesse ki. hogy oldják meg? x éven át köteles itt maradni, amíg törleszti a költségeket, utána mehet kánaánba és hallgassa a zenét. nem vagy irigy, se nem savanyú a szőlő, csak így igazságos, így korrekt.

pakesz (törölt) 2010.11.04. 11:39:54

@Popeye76: "Ezt te sem gondolod komolyan! Magyarországon ma az első felsőfokú diploma megszerzése mindenki részére ingyenes."

volt egy majom aki ezt kibrusztolta
a tarsadalom elleneben...
es most ott van a kurmanyrudnal, itt az ideje hogy bevallja csak porhintes volt a tandijmentesseg es vezesse be, ott a 2/3 meg a FaSZ

pakesz (törölt) 2010.11.04. 11:41:16

@adamantium: figyu azert a mail cimedet ne csereld le, jo lesz az nekem elobb utobb :)

adamantium 2010.11.04. 11:44:15

@GodisMJ23: beteg vagy te
a szüleink miért fizettek adót? aki már dolgozott itt miért fizetett adót, nagyapáink miért maradtak a Don kanyarban? azért, hogy ez az ország adjon valamit, nem nagyon ad, de nehogy már amit adott azt is visszakérje. nem ez a megoldás ha itt akarjuk tartani az értelmiséget, adjunk olyan fizetést, hogy ne legyen kedve elmenni. ha neked van egy vállalkozásod amihez kell mondjuk egy informatikus, aki olyat tud amit kevesen akkor mit csinálsz? igérsz 90 ezret és várod 5 évig, hogy jöjjön valaki? és közben áll az üzlet, vagy igérsz 500 ezret és válogatsz a jelentkezők közül? mert előbb utóbb nem lesz egyáltalán szabad ember a piacon és akkor már a német bérek fölé kellesz igérni, hogy jöjjön valaki

adamantium 2010.11.04. 11:47:14

@pakesz: úgy csináltam, hogy az előző e-mail címekre érkező leveleket automatikusan átirányítottam az újra (relatíve új, már vagy 2 éves, csak nem voltam megelégedve a freemail-el azért váltottam) így minden levelet megkapok, bármilyen régi e-mail címre is jöjjön

El Visco Stello (törölt) 2010.11.04. 11:58:52

Aggyá, aggyá, aggyá!

Miből, miből, miből?

Úgy csinálsz, mintha azon a pénzesládán ülne valaki, csak irigy és nem ad.
Ma az egyetlen tuti adófizető az az alulfizetett közalkalmazott, aki a bérét az általa befizetett adóból kapja. Íly módon emészti föl magát a rendszer.

pakesz (törölt) 2010.11.04. 12:10:10

@El Visco Stello: na na na
a vallalkozo amit megkeres abbol csak megveszi a merdzsot amin van 25% AFA
es utana benzinbol mennyit elkolt?
:)

amugy meg ott van a lehetoseg, gazartamogatas, tandij, vizitdij, mav nem tamogatasa, ingatlanado
mindenki fizessen...
Bokros szerint a nyugdijasok is fizessenek 10e -t havonta az ellatasukra
van meg sok jo tippem, mibol lehetne fizetni mondjam meg?

adamantium 2010.11.04. 12:11:45

@El Visco Stello: igen de el lehet dönteni, hogy mire költünk, mi a fontosabb: autópálya vagy egészségügy például

adamantium 2010.11.04. 12:13:30

@pakesz: nem kell messze menni, de van ország ahol a nyugdíjasok is fizetik az egészségügyi biztosítást mert azt minden jövedelemből levonják, illetve bizonyos határ fölött a nyugdíjakat megadózzák

mákosnudli 2010.11.04. 12:23:56

Javasolnám a posztolónak az írásjelek használatát + egy-két, az általánosban tanult helyesírási szabályt. Akkor nem kéne 10x elolvasni minden mondatot.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2010.11.04. 12:36:54

@GodisMJ23: EZ lehet, hogy ok így, de akkor vonatkozzon mindenkire!
Mérnökre, jogászra (bár nekik nehezebb kimenni a különböző jogrendszerek miatt), közgazdászra, tanárra (!), orvosra, autószerelőre, tapétázóra és, hogy egy nagy bevételforrást is említsek: a hivatásos ribancokra is!

Aztán betartani ám, és semmi kiskapu, semmi visszaélés! Hajrá magyarok!

Ugye, hogy tréfásan hangzik? Pedig akár komoly is lehetne! Egy fizikust is drága ám kiképezni a próbareaktorral a műegyetemen, meg a sok drága kísérlettel, nem csak az orvost!
Ha fizessen valaki, akkor fizessen mindenki: ez így (lenne) korrekt.

Eddig itt csak a fizessenek, mer' én is itthon szopok, ők meg szemét módon elmentek és genyó módon tehetségesek, és fáj, hogy jól élnek.

Nem ők találták ki a rendszert, nem ők alakították ki a rendszert. Ők csak a legtehetségesebb magyar fiaink, akik most (sem) találnak itthon boldogulást, ezért elmennek. Én nem hibáztatom őket, pedig (még) itthon vagyok.

Az adminisztratív tiltáson, és a kollektív utálaton és szájtépésen kívül azért vannak olyan eszközök, rendszerek, amivel itthon lehet ám tartani őket! A hiedelemmel ellentétben ugyanis ők jobban szeretnek itthon lenni, mint külföldön, mert nekik is ez a hazájuk. Csak többek között ti kivetitek innen őket.

Egyszerű példa: Kínában egy hazatelepülő tudósnak az állás(!) mellett 100eUSD hazatelepülési támogatást adnak, csak azért, hogy jöjjön haza. Ez náluk úgy megy, hogy kimegy USA-ba, Európába, ott tanul, pár év gyakorlatot szerez, majd jó szakemberként hazamegy, mert a gonosz diktatúra támogatja őt. Nálunk ez fordítva van: (most még) jó képzés itthon, pár év gyakorlat, hogy a CV kinézzen valahogy, utána tipli, a tudást máshol használják. Ezt pedig tiltással sem ti sem hatalmas vezetőink nem tudják megakadályozni. Tudjátok miért? Mert a nyomorulttá tevő feltételek közül az menekül el először, aki a legokosabb, legtehetségesebb és legéletrevalóbb. Hozhatsz akármilyen szabályt, már egy átlagos expat is csípőből fogja kikerülni! És a jelen körülményeket látva azt kell mondjam, igaza van!

El Visco Stello (törölt) 2010.11.04. 12:45:17

@mákosnudli: Átolvastad amit írtál?
Az sem egy tudományegyetemi székfoglaló.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2010.11.04. 12:46:30

@GodisMJ23:
"x éven át köteles itt maradni, amíg törleszti a költségeket, " mondatrészed sajnos a következőképpen folytatódik: a havi nettó 98eft-os fizetéséből. Szerinted?

Azért mert szüleid/édesapád nem tudott/nem akart elmenni innen, másokat ne hibáztass, és főképp ne akarj lehetetlen helyzetbe hozni. Ők sem ártanak neked, te se árts nekik.

A csodás ötletedre pedig csípőből csak ennyit: Bélának kötelessége itthon maradni pl. 10 évet.
Béla okos, tehetséges, és kimegy pl. Svédországba nyaralni (vagy USA-ba, Thaiföldre, Ausztráliába) és "elfelejt" hazajönni. Most mi lesz? Kitiltod innen? Akkor még annyi haszon sem lesz belőle, hogy egyszer csak honvágyból, vagy jókedvéből hazajön tovább szopni, csak kicsit magasabb életszínvonalon, tehát ez nem megoldás.
Elveszed a vagyonát? Hogyan, milyen alapon? Ha Béla okos nincs egy cipőfűző sem a nevén amikor kiköltözik. Nyugdíja meg úgysem lesz, azt már magától kitalálta tavaly előtt, még az Orbán Viktor döntése sem kellett hozzá.
Körözteted, és hazahozatod az interpollal? Szerinted a szakembert befogadó ország milyen lelkesedéssel működik majd közre, és főként milyen alapon?

Megoldás 2.: Így már marad is itthon vmi, de ehhez Béla nem csak okos, hanem jó fej is. Volt kollégája cégéhez bejelentkezik minimálbérre, és havi 45eft járulékkal hozzájárul Mo sorsának jobbításához. Cserében ne itt fizet "rendes" jövedelme után adót, nem itthon tankol, nem itthon fizet ÁFÁt stb. stb.

Megoldás 3.: kitalálunk vmit, amitől Béla jobban érzi magát, és nem költözik külföldre. Ott kezdjük pl. , hogy nem utáljátok ki, nem fikázzátok, és nem húzzátok vissza, csak azért, mert ő többre vágyik, mint szüleid Skoda Fabia-ja 20-30 év kemény munka után.

Melyik megoldás működik szerinted?

Uzi 2010.11.04. 12:47:52

@Csirke72: Ez nem feltétlen igaz, múltkor pont otthon sérültem le és a sportban rakták össze az achilleszem perkután módszerrel, amit MUC környékén senki sem csinál, csak a hagyományos nagy vágásos verziót. A rehabilitáció viszont valóban fullosabb itt. (igaz most tart a költsége 4K Eur-nál)

adamantium 2010.11.04. 13:00:06

@Uzi: megcsináltam volna neked ingyér is, kár egy millkát erre kiadni :)
egyébként csak válogatott esetekben lehet perkután müdszerrel összerakni, ez sovány izmos emberekre alkalmazható akiknek jól tapintható az ina, kövérebb embereknél rossz eredményeket ad. eleve kicsit rosszabb az eredménye mint a nyíltnak mert ugye ha kinyitom akkor szépen sorba tudom rakni a rostokat meg tudok adaptáló öltéseket is rakni, persze sérül az ínhártya de hát na

pakesz (törölt) 2010.11.04. 13:08:28

@Popeye76: eloszor is a hazug osszehasonlitgatasodra:
"Az orvostanhallgatók normatív támogatása 1 092 600 Ft/év, míg egy sima egyetemista vagy főiskolásé csak 116 500 Ft/év. Vagyis egy orvostanhallgató kilencszer (!) kerül többe az államnak, mint egy másik, (sima) hallgató!"

lehetne fizetendo tandij(20% a kepzesnek)
aztan van tanulmanyi szerzodes, amit hatarokon tul is be lehet hajtani
mas kerdesed nagyokos?

rezidensekre 4 (AZAZ négy!!!) evig tettek volna 2009-ben kotelezove hogy itthon dolgozzon
az alatt valamit visszaadott volna az orszagnak
de mint tudjuk: "az orvos szabad szellemi foglalkozású művészként kell hogy végezze a feladatát"

Uzi 2010.11.04. 13:12:23

@adamantium: Igen, mindekét módszernek megvannak az előnyei, 10 év múlva derül ki jól döntöttem-e, de legalább megvolt a lehetőségem.
Költségeket remélhetőleg állja majd a betegbiztosításom, de legközelebb szavadon foglak :)
Igyekszem sovány és izmos maradni a jövőben is :)

Gedeon77 2010.11.04. 13:14:06

adamantium!!!!
Ember, magyarázol itt nekem. Én mint egyszerű ember oldaláról írom meg a velem történteket. Mégis mit gondolsz, hogy a diagnózis latin nevét meg ilyen orvosi szar kifejezéseket fogok itt neked lőni több oldalon keresztül. Azt az orvosoknak
kell tudni. nekem annyi a dolgom, befekszek, betartok minden orvosi utasítást, kijövök és megyek tovább.
Persze leírtam nagy vonalakban, mit nem lehet ezen érteni. megműtöttek A helyen és B helyről azt tapasztaltam hogy Mennyország A-hoz képest.

adamantium 2010.11.04. 13:17:59

@Uzi: ha elszakad akkor fél éven belül elszakad, nem kell ahhoz tíz év. fél éva alatt ha az ínvégek egymás mellett vannak tartva bármilyen módsuerrel teljesen összeforr az ín, ha nem akkor valamit ki kell találni, belefűzni a plantarist, vagy proximálisan képzett ínlebennyel megerősíteni, vagy tensor fascia lata-val, szal hamarosan kiderül :) a lényeg, hogy fokozatosan kell terhelni, az ín lényegében lebomlik majd újraépül ott, 6 hét után megengedjük, hogy rálépjen a beteg, de azért fél év kell míg rendesen sportolhat vele

adamantium 2010.11.04. 13:25:15

@Gedeon77: ha te mint beteg nem tudod mi a bajaod és mit csináltak veled az szégyen, legalább ne verd a nyálad, hogy rosszul kezeltek amikor at se tudod midet és hogyan kezelték
melyik keresztszalagod sérült?
mi az a porclevállás? üvegporc flake sérülése vagy meniscus szakadás?
mit csavaroztak vissza? a flake sérülést vagy keresztszalagpótlást végeztek?
milyen módszerrel csinálták a keresztszalagpótlást ha az volt? és millió egy részlet
ha egy Hoffa jellegű nagyobb flake sérülésed volt és azt csavarozták vissza akkor örülj neki, hogy ilyen olcsón megúsztad.
szerintem egyébként egy elülső keresztszalagsérülésed volt meniscus sérüléssel, végeztek rajtad egy artroskópiát meg egy BTB szalagpótlást aminek a leírt rehabilitációja tényleg nagyon elmaradott - de ez csak egy tipp mert az általad leírtak alapján nem lehet rájönni és csak sajnálni tudlak ha ennyi szenvedés után ilyen minimálisak az ismereteid a sérülésedről, így könnyen kis is tudja szúrni a szemed egy sarlatán, jó, hogy nem cickafűteűval meg 100-as szöggel gyógyíttattad magad

El Visco Stello (törölt) 2010.11.04. 13:26:30

@batgirl: Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom: nem

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.04. 13:39:32

@pakesz:

OK, akkor jogászkodjunk.

Létezik az "elmaradt haszon" fogalma.

Ma Magyarországon az állami alkalmazott kezdő orvos nettó fizetése kb. 100 ezer.

A reális fizetés úgy nettó 300 ezer lenne.

Szóval az állam havonta nettó 200 ezer forintot simán jóváírhat minden itt dolgozó orvos után, mint "képzési hozzájárulás".

Folytassuk tovább? :-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.04. 13:41:48

@El Visco Stello: Nem okoztál csalódást, normálisnak tűnsz, gondoltam, megkérdezlek.

Hatodéves 2010.11.04. 13:46:24

@nokeka:
Kedves Nokeka (és Mindenki)!

Köszönöm a levelet és a jóakaratot. Itt elég sok embert szokás megtámadni, mindkét "oldalról", most én voltam soron, de szerintem egyáltalán nem azért, mert "megvédtelek", és túl is tettem magam rajta, szóval emiatt ne érezd rosszul Magad.

Sok sikert, szakmaikat és magánéletieket kívánok Neked a továbbiakban! Hogy az én életem, hogy alakul, azt én szeretném a legjobban tudni.

....

Általánosságban pedig azon rágódom, hogy aki azt gondolja, hogy nokeka vagy a többi kivándorló orvos fizesse ki a képzési díját, azok mindenki másról is ezt tartják? Az összes külföldön dolgozó kutató, informatikus, mindenki más? És mi van azokkal, akik nem a szakmájukban dolgoznak, hanem, mondjuk egy vállalkozást alapítottak? Nyilván, ha itt élnek Magyarországon, akkor az adójukkal hozzájárulnak a társadalom működéséhez, de lehet azt mondani, hogy az ő pl. tanárszakos vagy bármilyen diplomáját nem ezért pénzelte az állam, hogy mondjuk virággal kereskedjen...

Lehet azt gondolni, hogy mindenki, aki állami képzésben diplomát szerez, fizesse ki a képzési költséget, ha nagyon más területre, vagy más országba megy. Ez egy indokolható és védhető álláspont, jelenleg azonban nincs így, és egyikünk sem esküdött meg rá az egyetem elkezdésekor, hogy idehaza marad.

Az is lehetőség, hogy legyen fizetős a felsőoktatás, de ez szerintem csak akkor kivitelezhető, ha olyan nagyságrendű ösztöndíjat adnak, amiből, ha valaki elfogadhatóan tanul, meg tud élni.

Ugyanakkor amíg nincs egyik szabályozás sem, és a diplomások és általában az emberek jelentős része az elvárásainak, lehetőségeinek leginkább megfelelő munkahelyet választja, és tömegek dolgoznak külföldön, addig nem lehet semmilyen alapon külön az orvosok szemére vetni, hogy mért mennek el.
(Pl, aki hétvégente takarítani jár Németországba, annak is mondhatnánk, hogy hogy mer odamenni, amikor még vannak poros utcák idehaza is. Persze az ő képzését nem fizette az állam, gyerekkorában a TB-jét meg az iskoláit igen, tehát kis okoskodással ugyanott vagyunk).

Minden embernek megvannak a saját körülményei, kényszerítő tényezői, ezek ismerete nélkül amúgy sem helyes senkiről véleményt alkotni.

Tanulni nagy dolog, én mindig kegynek tartottam az élet részéről, hogy azt tanulhatom, amit szeretnék. Ugyanakkor ez nem CSAK azt jelenti, hogy valamit ajándékba kapok az államtól. Hat évet jelent, amikor nem dolgozom, nincs fizetésem (vagy ha van, az pluszban, részállásban), amikor az időmet tanulással töltöm. Velem egykorú emberek közül sok nálam jobb helyzetben van, mind anyagi, mind egzisztenciális szempontból. Ezt nem panaszként mondom, nem szenvedek hiányt semmiben.

A következő kérdésem pedig az, hogy a külföldön dolgozás mikor és milyen határig jelenti azt, hogy az illető szaktudása elveszik Magyarország számára? Mi van akkor, ha csak pár évig dolgozik kint valaki, új módszereket tanul és azokat hazahozza? Mi van a kutatókkal, akiknek az eredményei az összes országnak hasznot hoznak?

Magyarország az az ország, ahol egységnyi lakosra a legtöbb Nobel-díjas esik. A Nobel-díjasaink többsége azonban külföldi munkája jutalmául kapta ezt a díjat (Egy kivételről tudok, persze, lehet, hogy több is van, Szentgyörgyiről, aki a C-vitamint itthon fedezte fel, de később ő is dolgozott külföldön.)

Amúgy ez a jelenség szerintem elkeserítő, ahogyan az orvosok tömeges külföldre vándorlása is, és a rossz körülményeken kívül szerintem a szakmai irigységnek és a kedves kollégáknak is van szerepe, de az biztos, hogy az eü-ben jelenleg katasztrofálisak a munkakörülmények, én több olyan, jól képzett, alkalmas, motivált orvost láttam, aki itthon kezdte, teljesen kikészült, és pár évvel később elment Angliába/Németországba/Amerikába. Azóta pedig emberi életet él, látja a gyerekeit, normálisan megél. (Nem feltétlenül gazdag, de megél).

Az a helyzet, hogy jelenleg szabad országban élünk, mindenki ott boldogul, ahol tud és szeretne, innentől kezdve szerintem nem megalapozott ismeretlenül megrugdosni valakit azért, mert ez az "ott" nem "itt" van... Értem, hogy mért fájdalmas, hogy mit érez ilyesmi hallatán, aki olvassa, de ettől még nem lesz rosszabb ember az, aki kimegy.

Kb. ennyit szerettem volna mondani, viszont most egy darabig nem fogok kommentelni, nem sértődöttségből vagy ilyesmi, csak a tegnap meg a ma együtt az én hangulatomnak sem tesz jót, és nem szeretnék újabb vitába keveredni.

Szép napot Mindenkinek!

Gedeon77 2010.11.04. 13:48:48

szerintem egyébként egy elülső keresztszalagsérülésed volt meniscus sérüléssel, végeztek rajtad egy artroskópiát meg egy BTB szalagpótlást aminek a leírt rehabilitációja tényleg nagyon elmaradott
Látom csak megértetted a lényeget, de amikor mondom az orvosnak mi a baj és nem egynek nem kettőnek és magyarul le se szarnak mégis kihez forduljon az ember, az egyszerű ember. Érted?
Te, úgy látom vmi egézségügyi manus vagy vmi orvos lehetsz. én ezt leszarom
mert bele se akarok folyni a szakmai részekbe mert nem érdekel.
Legtöbb ember naív úgy általában, de ez nem azt jelenti hogy ne kelljen vmit feltérképezni, na de azért ne nekem kelljen tudnom minden szar részletet.

gorillka 2010.11.04. 13:51:10

@radiologus.hu: az elmaradt haszon fogalmát hogyan kell értelmezni?
Reális fizetéshez, elvárt fizetéshez, vagy egyetemválasztáskor kalkulálható, ismert fizetéshez?

Sajnos csodák nem csak a gyógyításban, de egyéb területen sincsenek...

Gedeon77 2010.11.04. 13:52:05

És mégis mi a faszból lenne tágabb ismeretem. Abból a 3 zárójelentésből.
Képzeld el kinyomoztam mi a bajom és kurvára nem találtam anyagot se interneten se, se könyvtárban, pedig nem keveset ültem mellette. Erre mondom, hogy én hiába is tudom mi a bajom az orvos dolga helyretenni vagy nem elbaszni a dolgokat.

gorillka 2010.11.04. 13:57:22

Véleményem szerint az egészségügyi finanszírozás rendbetételéért az orvosok tehetnének a legtöbbet.
Sajnos nagyon sok helyen elfolyik a pénz.
Akkor talán lehetne az a fizetés magasabb is.

Gedeon77 2010.11.04. 13:58:44

Amúgy való igaz részletesebben is leírhattam volna a bajomat, nem tettem, mert szükségtelennek tartottam, mivel ezt egyszerű betegek olvassák. Hát kiderült hogy nem, idejár a szakma apraja-nagyja sírni meg egymást védeni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.04. 14:02:29

@gorillka:

Mindegy, mihez méred, az állam havonta százezreket spórol meg azon, hogy lent tartja a fizetéseket - nem véletlen, hogy államilag tűrik (és hallgatólagosan támogatják) a hálapénzrendszert is.

Hatodéves 2010.11.04. 14:04:21

Még annyi, hogy az orvostanhallgatók képzése nem tudom, mért került többe, mint bárki másé, szerintem ennek inkább csak szimbolikus jelentősége van, hogy ne lehessen akárki orvos, csak mert pénze van, de leginkább azért, mert az egyetemet a külföldi költségtérítéses hallgatók tartják.

Ugyanis az egyetemi éveim során én vettem a boncoláshoz a szikémet és a csipeszemet, a klinikumba a fehér köpenyemet és a fonendoszkópomat. Értem, a termek, a fény és hasonlók pénzbe kerülnek, de a klinikai években a gyakorlatvezetők többsége nem kap plusz pénzt az oktatásért, a műtéteket, amire bemegyünk, nélkülünk is megcsinálják (oké, plusz egy streil ruha), hatodévben másodasszisztálunk a műtőben, dokumentálunk...

Nem látom, hogy mért kerülne ez többe, mint mondjuk egy kémia vagy biológia szak, ahol végig vegyszerekkel, drága eszközökkel dolgoznak.

Lehet, hogy van oka, csak én nem tudom.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.04. 14:04:23

@gorillka:

Vegyél elő egy kockás papírt, és számold ki, hogy akár 100-200 forinttal is emelkedhetne a havi fizetés. :-))))

Hatodéves 2010.11.04. 14:04:55

bocsánat: tartják el

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2010.11.04. 14:13:22

@pakesz: Persze, szerinte is arra van szükség, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévőket nyomorítsuk meg. Az ügyes kis számaidról 3 dolog:
1 Milyen alapon nevezel hazugnak? Szerinted a többi egyetemista képzése ingyen van?
2. A többi egyetemista "csak" 116eft, akkor ők más mérce alá esnek?
3. A többi egyetemistába nyilván beleérted a mérnököket, vegyészeket is akiknek a kísérletei és gyakorlati oktatása nyilván mind beleférnek az éves 116eft-odba igaz?

Értelmes hozzászólásodra jellemző, hogy az első 4 itthon töltött évről beszélsz, amit a gyakorlat megszerzése miatt a legtöbb fiatal orvos amúgy is itthon tölt.
Ismételten meg kell kérdezzem: nem azon kellene gondolkodnunk, hogyan tegyük jobbá ezt a helyet, ahelyett, hogy kontraproduktív, ráadásul nehezen behajtható adminisztratív intézkedéseket hozunk?

Egy maradj itthon, szívjál és fizess mindent vissza stílusú tanulmányi szerződéssel szerinted mennyivel több értelmes fiatal választja majd az orvos képzést?
A külfödlön is behajtható tanulmányi szerződésedre pedig tényleg kíváncsi vagyok: egy közepes kábítószeres bűncselekmény 5 év alatt elévül, ennyit kell kihúzni távol itthonról, ha nem akarsz fizetni. Aki amúgy is el akar költözni, az legfeljebb nem jön haza 5 évig ennyi. Az USA-ba, Ausztráliába úgysem fognak utána menni. Meg sem találják!

Még egyszer mondom nem az a probléma, hogy kikerülik-e a kényszerintézkedést.
2 alapvető gond van.
1. Az ilyen "okos" húzásokkal csak még rosszabb lesz orvosnak menni, így még kevesebb jó szakember választja majd ezt a hivatás.
2. A nem egyenlő elbánás. Én nem vagyok egy libsbolsi mindentszabad ember, de az a szemellenzős, kettős gondolkodás, amit Te képviselsz jó néhány kommentelővel együtt az megrémiszt. Milyen alapon mondod, hogy fizessenek az orvosok?
Ezen az alapon tényleg készülhet olyan rendelet is, hogy fizessen pakesz.
Vagy: aki sokba kerül a társadalomnak az fizessen? Aki okos és szegény, az ne menjen orvosnak? Vagy aki beteg és szegény, az haljon meg? Vagy hogyan gondolkoztok ti?

Aki szimpatikus az ne fizessen? Esetleg fizessenek a gazdagok? Vagy fizessen pl. ezért is a MAL Zrt? Tényleg nem értem, hogyan juthattok ép ésszel ilyen gondolatokra.

pakesz (törölt) 2010.11.04. 14:13:31

@radiologus.hu: 35e orvos van evente 500 megy ki
legyen a kint levoek szama 5e
en azt mondom hogy 20e Ft -t fizessenek addig amig kint vannak csak a tanittatasuk miatt...
ez 3e lenne az aktivoknak, en odaadnam nekik...
ha nekem a kint dolgozo mernokok bedobnanak akar csak 500 Ft -ot is en elinnam, es orulnek mint majom a farkanak :)))

gorillka 2010.11.04. 14:14:29

@radiologus.hu: lehet gúnyolódni, az nagyon megy itt a nagy többségnek.
A papír meg sok mindent elbír.

Ajánlom figyelmedbe pl. a HVG 37. számának egyik írását a kardiopiacról, vagy a nagy értékű diagnosztikai gépek beszerzéseit.
Egy beszállító cégen keresztül kerültem közelebb az egészségügyhöz.
Konkrétumot nem írnék, de van pénz az egészségügyben.
És nem havi 100-200 Ft orvosonként (járulékaival).
De bizonyos érdekcsoportoknak ez a rendszer a jó.
Én nem vagyok a vizitdíj ellen sem.
Olaszországban pl. 4 euro-s vizitdíjat és 24 euro-s ügyeleti díjat perkálnak az ottaniak.

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.04. 14:24:18

@Hatodéves: mert több a gyakorlati képzés...?

El Visco Stello (törölt) 2010.11.04. 14:28:56

@Hatodéves:" nagyon más területre, vagy más országba megy"
Érzed te is, hogy ez csúsztatás? Ezt a két dolgot nem lehet összemosni. A virágárus tanár - ugyan deficites de - része marad a társadalomnak.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne menjen mindenki oda, ahová akar, hanem azt, hogy képmutatás ezt azoknak a nyakába varrni, akik téged olyan helyzetbe hoztak, hogy megérd a pénzed külföldön. Én nem mondom, hogy fizesd vissza. Én azt mondom, hogy távozz tisztességgel és ne rúgj bele az itthonmaradókba.

"Az ember nem szarik bele abba a tányérba, amelyikből idáig evett" /Hofi/

pakesz (törölt) 2010.11.04. 14:33:30

@Popeye76: "1 Milyen alapon nevezel hazugnak? Szerinted a többi egyetemista képzése ingyen van?"

amikor a tapétázó 100e -s TANITTATASAT az orvosok 10 milkas tanittatasahoz hasonlitottad
de ha jobban odafigyelnel: "hazug osszehasonlitgatasodra"
en az osszehasonlitasodat mondtam...
es az hazug egyertelmuen

amugy ki mondta hogy csak rajuk???
mindenkire!!!
Szoposszaju Keleti Gyorgyire is nem buncselekmeny miatt kellene raszallni hanem mert nem adozta le a penzet!!!

Hatodéves 2010.11.04. 14:37:05

@Babette_:
Igen, az olyan, hogy egyik osztályról a másikra megyünk, magyaráz nekünk egy orvos, aki általában nem kap ezért plusz pénzt, és megvizsgálunk (jó esetben) betegeket, vagy bemegyünk olyan vizsgálatot, műtétet, boncolást nézni, ami amúgy is megtörténik.

Persze, nyilván kell valaki, aki ezeket szervezi, adminisztrátor stb, ez többletköltség lehet, de nem tízszeres nagyságrend.

Ami pénzes lehet, az az első években a biokémia, élettan. De ennyi gyakorlat a fizika vagy vegyész szakokon is van, sőt.

pakesz (törölt) 2010.11.04. 14:55:23

@Hatodéves: vegyuk hozza a rezidens kepzest ok?
ha elmegy a friss hus mernok alairatnak vele 2 millas tanulmanyi szerzodest es kb 1 honapig tanitjak...

milan7 2010.11.04. 15:16:58

Hi

Ki írta ezt a történetet? Én is hasonló dolgokon mentem át( 3 műtét, 1,5 év és még mindig nem tudok normálisan járni).
Szívesen megosztanám a tapasztalataimat, szívesen segítek!

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.04. 15:33:28

@gorillka:

Ma az éves egészségügyi költségvetés durván 1500 milliárd forint.

Van 30000 orvos, mindegyiknek szeretnénk bruttó 700 ezer forintos fizetést adni.

30.000 x 70.0000 = 21.000.000.000

21 milliárd forint / hó.

Évente ez 21 x 12 = 252 millárd forint.

Az éves költségvetés egyhatoda. Azaz ha rendes fizetést szeretnénk adni, akkor 16 %-kal többet kellene betenni a kasszába.

És a szakdolgozókról még egy szó sem esett.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.04. 15:38:34

@pakesz:

És a friss hús mérnök is nettó 100-at keres? :-)

IrishOak 2010.11.04. 15:45:35

Szép Csütörtököt:-)
OFF: ma megint látogatást tettünk a kórházban, és megint nem a dokikkal volt a baj...
ON:

Az emberi test már csak olyan, ha egyszer valami nagyon elromlik azt nem ússzuk meg szárazon.Sajnálom, hogy 22 évesen így be kell lassulni,és ezután óvatosan rohanni a világban. Azért jobbulást, és lehet még óvatosan öröm-focizni akár, ha az orvos már nem lát rá akadályt.
A lányomnak pár éve az első és az oldalsó bokaszalagja szakadt el teljesen... nagy volt a kétségbeesés - de a fiatal szervezet pár év alatt csodákra képes ám:-)Fel a fejjel.
Majd negyvenen túl meg jön az aranyszabály: felébredsz, nem fáj semmi...vigyázz; lehet hogy meghaltál;-)

adamantium 2010.11.04. 15:49:51

@Gedeon77: jaj ne idegesíts már, van kollégám aki évente 100 fölött végez keresztszalagpótlást, magyarországon szerintem évente 5000 beavatkozást biztos végeznek, a focisták 20%-ának biztos volt már ilyen akkor nem olyan nehéz erről valamit összeszedni, főleg, hogy olyan beavatkozás, hogy az egész további életedet befolyásolja
első két találat a google-n
www.kastelyparkklinika.hu/KPK_doc/_lcapotlas.html
drknoll.uw.hu/Oldalak/kszalag2.htm
nem olvastam el minden betűt így a valóságtartalmukat nem ismerem de valamilyen tájékoztatást csak adnak

adamantium 2010.11.04. 15:54:40

@Popeye76: az első 4 év tapasztalatszerzés során megtanulsz, de nagyon gépelni, medsolt kezelni, kórlapot kitölteni, zárót írni, adott esetben kanpót fogni, lemosni, kötést kicserélni és az ambulancián az össze részeget ellátni, szakmát nem tanulsz amíg szakorvos nem leszel, a rendszer sajátossága miatt meg ha a busz el nem út szakorvos leszel, utána majd megtanulod a szakmát, tehát véleményem szerint az első pár évben érdemes elmenni

NeeKoL 2010.11.04. 16:12:49

Bár az én térdeim problémája nem ennyire vészes, de nekem is van negatív és pozitív tapasztalatom is. Két térd, két külön(böző) kórház, két külön orvos, különböző vizsgálatok...az egyik jobb lett, a másik kevésbé...és valóban: a térd nagyon kényes dolog, nekem 23 évesen azt mondták ne várjak csodát, sosem lesz olyan, mint volt...mindezt 9 év versenysport után....ma a lépcsőzés is kihívás...pedig ismétlem, 23 vagyok...privátban elmondom a tapasztalatokat, de nyíltan nem akarom szidni a dokikat/kórházakat, hiszen biztos mindenki megteszi a tőle telhetőt....

NeeKoL 2010.11.04. 16:13:38

@milan7: megalakíthatjuk a kis térdműtétes- nem lett jobb club-ot:)

2010.11.04. 16:30:24

@Hatodéves: Én voltam kémia szakos is az orvosi előtt, ezért kb. látom, hogy a különbség honnan jön ki. Az állami költségvetés (és így az adófizetők) számára az egészben csak az a szopó, hogy a normatíva nem minden félév költségére lebontva számolódik, hanem úgy, hogy az egész képzés költségét osztják a félévek számával.

Az osztott képzési rendszer miatt, és ahol a képzésben jellemzően az emberek sokáig időznek a természettudományi szakokon (1-4. félév) a tananyag elképesztően gyakorlatszegény, a nagyműszereken pedig hallgatói idő nincs a tananyag keretein belül. (Én is azért tudok ma hozzányúlni egy HPLC-hez, CZE-hez vagy MS-hez, mert pár éve odaálltam, hogy nem rozsdát akarok főzni a 4 órás gyakorlaton - nem vicc, ez konkrét példa volt - , és akkor a szabadidőmben elsajátíthattam azt, amit órán nem lehetett.)

Az orvosi ennél drágább, és nem csak az alapozó modul miatt. A klinikum nálunk úgy működik, hogy a hallgató munkája kb. párhuzamos a fizetett dolgozóéval (persze nem a főorvoséval, de mondjuk mikor mindegyőnk megtanult infúziót adni, egy nővér munkáját végezte éppen).

2010.11.04. 16:31:10

Akik a "Miért nem fizettetik ki a gonosz külföldre menő orvosisokkal a képzésüket?" témában írnak, azoknak meg azt tudom mondani, hogy:

A sokat emlegetett helyeken, pl. Németországban, Finnországban vagy Svájcban ez úgy működik, hogy igen, van tandíj meg minden, de a hallgatók tömegesen mennek el dolgozni, ugyanis mindenki számára elérhető munkák vannak, a németeknél pl. a "400/500 Euro Job" konkrétan egy kifejezés, lehet ráguglizni nyugodtan.

A nyár nagyobbik részét Berlinben töltöttem, ott az általam megismert hallgatók kb. fele dolgozott valamit a klinikumban, azok is, akik anyagilag nem voltak rászorulva. (Egy barátnőm Svájcban volt cseregyakon; jó, persze Svájc egy más szint, de ott gigantikus órabéreket kaptak a hallgatók szimplán betegfelügyeletért.) Ha röpkén kiszámoljuk, egy 500 eurós melóból egy hallgató félévenként 2500 eurót kap, ami ~675.000 forint. Ha azt mondjuk, hogy holnaptól minden államis orvosisnak félmillióba kerül egy félév, de egyúttal biztosítanak mindenki számára egy így fizető munkalehetőséget a klinikumban (nem felmosás), akkor azt mondom támogatom a dolgot.

2010.11.04. 16:34:35

Csak az a szomorú, hogy jelenleg a munkalehetőség kb. a tesco, függetlenül attól, hogy délelőtt még a diákmunka-közvetítőd édesanyját kötözted.

gorillka 2010.11.04. 16:46:18

@ReignOfdark: jó az ötlet, a kérdés hogy ez itthon miért nem valósítható meg.
Bár az is igaz, hogy itthon az 500 euro-s fizu 4 órás munkáért igen jónak számítana.

pakesz (törölt) 2010.11.04. 16:46:28

@radiologus.hu: hat a mernokonel akit megkinalnak 2 millas tovabbkepzessel, azt tobb lepcsos szadizason(=felveteli) keresztul verik at, es a diplomara csak ugy ratekintenek...
orvosoknal is igy lenne?

amugy jogos a megjegyzes sose mondtam hogy eleg lenne az a fizu, viszont ha a 70Mrd -s paraszolit szetdobnak, az 150e lenne orvosonkent havonta...
de legyen csak 80e mert vannak a noverkek is...
jut eszembe... mernokot hanyat lattal jo nagy zsebekkel, hogy a boritek beleferjen?

womanestomen 2010.11.04. 16:47:47

@Hatodéves: de, írjál kommentet, lécci. én örülök, hogy itt vagy, és egyetértek a mondataiddal.

P75 2010.11.04. 16:59:30

@radiologus.hu: kb 12 milla az orvosképzés költsége hallgatóként. Ez 6 év kötelező itthon maradást jelent. Nagyon jól írod, nem kéne több, de ezt kötelezővé kéne tenni.

adamantium 2010.11.04. 17:06:25

@pakesz: előszor is a kezdő mérnök nem 90 ezret kap havonta kézbe, a képzése az egyetem végén befejeződik, azzal a diplomával meg tud élni, esetleg végezhet mesteképzést vagy doktorátust nem nem kötelező. elenben egy orvos képzése a felénél tart az egyetem végén, onnan még van 5-6 év. egy általános orvos nem sokat ér, szakorvosként igazán nagy az értéke, tehát a rezidensképzést egy mérnök szupraspecializációjával összehasonlítani badarság, és a hozzá nem értésedet bizonyítja. ez olyan mint a 8 osztályt végzett utcaseprő munkavédelmi tanfolyamát hasonlítanád össze a gimnáziummal. a paraszolvenciáról meg annyit, hogy eltúlzott az összeg, egyrészt mert a 70 milliárd is sok szerintem de a gond vele, hogy nagyon szűk réteg kezében összpontosul a 90%-a, tehát az a réteg soha nem fog elmenni és soha nem lesz érdeke, hogy a kollégáit bármire is megtanítsa mert akkor magának szerez konkurenciát. a nagy többség meg nem kap semmit, se parát se tanítást, így el is mennek.
azért én ismerek mérnököket is akik nagyon jól keresnek nagy állami projekteknél lecsöppenő mellékesként. épül az autópálya van beton elég, megépítünk egy két olyan dolgot is amit nem kellene: beállókat, udvarokat, villákat, gázolajra soha nem költenek soroljam még

adamantium 2010.11.04. 17:10:14

@P75: van neked mondjuk gimnáziumod? mert ha igen akkor 12 évig kuss legyen ki se mehetsz az országból mert ingyen tanulhattál. mérd már fel mekkora marhaságot beszélsz. ilyen alapon akkor azt is mondhatnák, hogy addig nem mehetsz ki míg a nyugdíjadat meg nem termeled, amíg a sírhelyedet meg nem váltod és így tovább. a rabszolgatartásnak már vége, pláne, hogy nem jut el odáig az agyad, hogy ha ezt a képzés elején nem írtam alá akkor utána soha az életben nem írom alá, márpedig ha utolagosan akarják módosítani akkor napi 1 milla kártéritést kérek a szabadságom korlátozásáért az államtól

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.04. 17:19:08

@P75:

De milyen alapon?

És természetesen a mérnökök, informatikusok, tánctanárok is fizessék ki a képzésük költségeit, a hentesekről és az asztalosokról nem is beszélve.

Ugye?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.04. 17:22:16

@pakesz:

A mérnöki diplomával kész ember vagy, teljes joggal dolgozhatsz.

A friss diplomás orvos meg a 6 év egyetem után még kezdi az 5-9 éves szakorvosi képzését.

És ha olvasgatsz, akkor láthatod, hogy a rezidensképzésbe sem csak úgy besétálnak az emberek, hanem egy rendes felvételi folyamat eredményeként kezdhetik el a munka melletti tanulást.

Amúgy az orvosok kötelező továbbképzéseit és komgresszusait is saját zsebből kell finanszírozni.

pakesz (törölt) 2010.11.04. 17:30:23

@adamantium: ebben egyetertunk, hogy van egy reteg ak nem akarja a valtozast es lefolozi a nagy zsetont
sot emlitettem a beszerzeseket is...

szoval lenne penz ott, csak nem jo a rendszer, hat miert nem valtoztatjak be akkor?

2010.11.04. 17:31:13

@gorillka: természetesen itt ilyen sohasem lesz, mert ez azzal is járna, hogy egy raklap eü dolgozót ki kéne rúgni.

milan7 2010.11.04. 17:31:26

@NeeKoL: Szerintem hatalmas klub lennénk, rengeteg taggal!!!

adamantium 2010.11.04. 17:38:04

@pakesz: nagyon egyszerű, mert az a 10% a fönökség és gondoskodtak róla, hogy nélkülük a rendszer nem működhet, mert nem tanítottak meg senkit semmire, így ha kirugjuk őket akkor megáll a rendszer. csak az a kérdés mi lesz ha kihalnak?

P75 2010.11.04. 17:38:30

@adamantium: Radiológus kommentjére próbáltam reflektálni direkt sarkítva, hogy átjöjjön, mennyire aránytalanul drágább az orvosképzés mint bármi más.
Azért van az orvosokra kihegyezve a dolog, mert most az orvosok elvándorlása a legszembetűnőbb. Nyilván ha valamit nem írtál alá, nem tudják behajtani rajtad, de attól még nem biztos, hogy korrekt dolog, amit teszel (nyilván nem Te konkrétan).
Van gimnáziumom, diplomám is, isten bocsássa meg, de mérnök vagyok és ha valaha valami miatt kimegyek külföldre, az csak a politikai helyzet lehet.
Amúgy meg: ha egy mérnök kivándorol az össz. 1, max 2 millába kerülő képzési költségével, az több dolog miatt sem égető:
1. pályakezdő mérnök nem tud kimenni külföldre, nem éri meg neki
2. tehát mire kivándorol, már rég kitermelte a képzési költségeit.
Nem értem amúgy, mi ez a fújás a mérnökökre, csak azok keresnek jól, akik a versenyszférában dolgoznak, elfelejtitek, hogy vannak közalkalmazott mérnökök is, mint ahogy azt sem említitek, hogy hány mérnök vált munkanélkülivé 2 éve és nem talál munkát azóta sem, ehhez képest munkanélküli orvosokról nemigen hallani.

P75 2010.11.04. 17:43:07

@radiologus.hu: mérnököknek is kell a továbbképzés, máskülönben alul maradnak. Itt aztán nem azt nézik, hogy hány éves vagy és mennyi a szolgálati időd, hanem hogy milyen plusz végzettséged van, hány nyelvet beszélsz, van-e családod, mennyire vagy terhelhető (értsd: 12 órányi munkáért megelégszel-e a 8 órás fizetéssel), esetenként eleve kiesel, ha nem vagy hajlandó feketén dolgozni.

adamantium 2010.11.04. 17:45:21

@P75: a mérnök szegény éppen belekeveredett a dologba, természetesen az alkalom szülte a példát, szidtuk itt már a tanárokat meg a műszaki rajzolókat meg mittudoménkiket :)
attól függ milyen mérnök vagy, van szak amiben kezdőként is kimehetsz, nyílván nem olajfúrónak dubaiba, de mondjuk infrastruktúrát építeni madagaszkárra :)

adamantium 2010.11.04. 17:48:07

@P75: hát nekem van egy nemzetközi képesítésem ami magyarországon talán 20 szakmabelinek ha megvan, szerinted érdekel valakit. jól mutat a CVmben, meg elismerően bólogatnak külföldön, hogy megvan, annyi

P75 2010.11.04. 18:06:55

@adamantium: na, EZ baj. Ezen kéne változtatni. A mérnökök sokmindent megszerelnek, de ezt nem tudják :-) :-(

NemesekErnyo 2010.11.04. 19:41:45

:DDDD, divatosabban :LOL! Szupi lett a mai poszt, akkor ünnepélyesen a megnyitást bezárással koronáznám meg, ellenőrző átolvasásom az előre tervezett eredményt nem hozta meg.

szabidoki 2010.11.04. 20:35:07

Ébresztő!
Tényleg nem veszitek észre, hogy nyakig kakiban gyalogoltok a mélység felé?
Olyanok vagytok, mintha az éppen zuhanó repülő pilótái azon vitatkoznának, hogy a múlt héten mi volt a tévében ahelyett, hogy a tényleges helyzetre koncentrálnának...

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2010.11.04. 20:41:48

@adamantium:

elmagyaráznád, mit jelent a perkután módszer? köszi!

bakela 2010.11.04. 21:22:30

Figyejjé Hatodikos!!
Ha esetleg még nem találtad vóna meg Te is a „Webdoki”-n!
Mutatok Néked egy ÉLETPÁLYA MODELLt:
A háziorvosi finanszírozás pont- forint értéke from 2000.- till 2010.

év hónap pontértékek (Ft)

2000 Január 102,700
Február 102,351
Március 102,462
Április 102,494
Május 102,276
Június 102,295
Július 102,200
Augusztus 102,324
Szeptember 102,408
Október 113,318
November 116,606
December 116,551

2001 Január 112,816
Február 112,865
Március 112,883
Április 114,338
Május 114,261
Június 114,143
Július 114,309
Augusztus 114,661
Szeptember 116,808
Október 125,251
November 125,143
December 124,926

2002 Január 125,001
Február 124,945
Március 124,965
Április 124,958
Május 124,955
Június 124,795
Július 124,770
Augusztus 124,701
Szeptember 124,656
Október 126,580
November 166,347
December 166,524

2003 Január 166,538
Február 166,541
Március 167,153
Április 166,332
Május 163,848
Június 163,869
Július 163,955
Augusztus 164,263
Szeptember 163,837
Október 161,901
November 161,977
December 160,743

2004 Január 160,395
Február 160,507
Március 160,140
Április 160,425
Május 160,650
Június 159,969
Július 159,813
Augusztus 160,146
Szeptember 160,968
Október 164,881
November 164,854
December 164,650

2005 Január 164,700
Február 164,555
Március 164,187
Április 163,875
Május 163,648
Június 163,366
Július 163,737
Augusztus 166,560
Szeptember 166,565
Október 163,773
November 162,811
December 162,604

2006. Január 163,433
Február 163,117
Március 163,143
Április 163,102
Május 163,184
Június 163,379
Július 163,253
Augusztus 162,391
Szeptember 162,457
Október 163,375
November 163,234
December 164,175

2007. Január 164,275
Február 163,336
Március 162,206
Április 163,604
Május 163,261
Június 162,764
Július 163,661
Augusztus 163,673
Szeptember 164,158
Október 163,183
November 162,448
December 162,900

2008. Január 162,976
Február 162,317
Március 163,369
Április 162,936
Május 163,116
Június 163,198
Július 163,150
Augusztus 163,739
Szeptember 163,782
Október 163,099
November 162,422
December 162,925

2009. Január 163,781
Február 163,210
Március 161,274
Április 163,595
Május 164,112
Június 163,457
Július 163,686
Augusztus 164,393
Szeptember 162,097
Október 156,257
November 159,225
December 161,32

2010 Január 162,278
Február 162,689
Március 161,097
Április 162,289
Május 163,063
Június 162,276
Július 163,595
Augusztus 163,418

adamantium 2010.11.04. 21:53:11

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: a lényeg benne, hogy sovány embereknél akiknél jól tapintható az achilles ín, hasonfekvésben spitzfuss (lábujjhegy) állásba teszed a lábad, kitapintod, hogy összeér-e a két ínvég, ha igen akkor jó ha nem akkor ki kell nyitni. ha összeér akkor a találkozáspont alatt és felett kb 3-4 cm rel mind a két oldalon ejtessz egy-egy 1 cm es metszést, ezeken keresztül meg megpróbálod tapintással egy Kleinert-Kessler szerinti varrattal összevarrni az inat, persze olyan pontosan nem lehet, de ha a két ínvéget szorosan összefogod 6 hétig az már elég szokott lenni a gyógyuláshoz. egyesek újabban csak egy gipszet helyeznek fel spitzfuss helyzetben 6 hétre ez az elv alapján, nem rossz a sikerráta de ami ugye meg van varrva az mégis jobb, én a sajátomat megvarratnám. szóval a normál a perkután közt a különbség: a normál az egy 10-15cm-es metszés, a perkután az 4x1 cm, ha kinyitod akkor ugye sokkal jobban látod és szebben megvarrod, ami a másik tábor szerint fölösleges, elég összeérinteni és tehermentesíteni az ínvégeket. a gond csak akkor van ha a tagnak olyan a bokája mint a combom és nem tapintod benne az inat, tehát nem is tudod tapintással megvarrni

adamantium 2010.11.04. 21:58:32

@bakela: és ez mit bizonyít? mert ha 1 nek vesszük a 2000 januári értéket, és az éves inflációt meg 5%-nak akkor 2010 januári érték 1,629 kell legyen, ha 102700x1,629= 167300, tehát reálértéken csökkent a finanszírozás, ezalatt minden szakma fizetésének reálértéke nőtt, tehát ez is azt bizonyítja, hogy az orvosok alulfizetettek

bakela 2010.11.04. 22:18:18

@adamantium:

Kimaradt a végéről a szmájli?
Na, esztetet szorozzad ki kamatyos kamattyal!

2002 November 166,347
2010 Augusztus 163,418

pakesz (törölt) 2010.11.04. 22:44:44

@adamantium: a 300 Ft -kat amit a kedves birkak elszavaztak toluk azt kifelejtetted

kárrendező 2010.11.05. 09:00:57

Remélem mégsem lettél mozgássérült. Szívesen segítek neked és sorstársaidnak abban - 15 éves célirányos szakmai múlttal - hogy az átélt szenvedések és kiadások tekintetében kárigényt adjunk be a megfelelő biztosítóhoz.
Elérhető vagyok a következő címen szofer50@gmail.com

Gedeon77 2010.11.05. 09:26:35

Köszi a normál kommenteket 110-ből kb 5
Nem mondom hogy minden rendben,de futni,biciklizni,focizni tudok, de csak módjával, de olyan szintre visszatérni mint korábban már soha. Pl: a sarkamra se tudok leülni
A többi 105 komment meg elmehet a p..ba
így élvezkedtek, 90ezer a netto áááá nem is 92ezer, külföldön. Ez az oldal elvileg nem ezt a célt szolgálja, menjetek tüntetni, nincs ilyen orvos szakszervezet??

Dr.laikus PhD 2010.11.05. 11:15:32

@Gedeon77:

Ó tüntettek már. A kék lufikra biztosan emlékszel.

Ettől még joga van és lesz is remélhetőleg megválasztani az életteret, ahol dolgozni és élni is tud.

Az orvosok egy része szakmai kihívást lát a posztoló bajában, a kérdések egy részét támadásnak vetted. Kár.

Gyere velük tüntetni, mert amíg társadalmi megegyezés nem lesz orvos és beteg között, hogy a beteg érdekében IS ez a helyzet áldatlan és tarthatatlan addig a mindenkori politika kijátszik minket egymás ellen.

Az eredmény ismert volt, ismert már most is.

chachacha4 2010.11.08. 14:12:19

@Gedeon77:
Én is térdsérüléssel bajlódtam, nekem teljesen helyrejött, majdnem olyan mint régen. Szerencsére.
Nagyon jó orvos kezelt, a gyógytornász is rendes volt, csak jót tudok mondani róla. Szívesen elmesélem, szólj, ha érdekel.

milan7 2010.11.12. 07:46:56

@chachacha4: Szia ! Engem érdekel! Nekem is hasonló problémám van. Már rengeteg dokinál voltam! Örülnék ha megosztanád a tapasztalataidat!

Előre is köszönöm!

milan7 2010.11.12. 07:50:20

@NeeKoL: Érdekelnének a tapasztalataid, hogyan tudnád megosztani velem?

NeeKoL 2010.11.16. 11:48:49

@milan7: szia, bocsi,h csak most...küldtem üzenetet, de ha neked így egyszerűbb: neekol@totalcar.hu
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása