Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés


Tiszteletem
Eddig is nagyon rossz híre volt a Hetényi kórháznak, de a személyes tapasztalatom most ugyan ezt igazolta. Közeli hozzátartozóm került be a belgyógyázati ambulanciára légzési proplémákkal (hiperventillációs légzés) és az emiatt kialakult rosszulléttel.
Csináltak egy labort és egy tüdőröntgent, majd megállapították, hogy semmi baja nincs és hazaküldték. Kinyomtatták és aláíratták vele az ambuláns papírt és annak egyik példányát átadták neki. Ez után kb. fél óra múlva még a kórház területén egy ismételt roham után meghalt, hiába próbálták fél órán keresztül újraéleszteni.
A tragédia után a kezelő doktornő is csak azt tudta hajtogatni, hogy "Teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mi történhetett".
Arra bezzeg volt esze (még tanácsot se kellett adni neki !) , hogy a zűrzavarban a már korábban kiállított ambuláns papírt lenyúlja és a végén a számítógépes rendszerben az egész ambuláns kezelésről szóló dokumentumot átírja (tehát utólagosan meghamisította!!!) gondolom csak azért, hogy védje saját magát és hárítsa a felelősségét az esettel kapcsolatban.
Hát ennyit az egyesek orvosi szaktudásáról és az etikai magatartásról. Sajnos az ilyen esetek határozzák meg igazán egy kórházról a kialakult véleményt.
Persze most a rendőrség elindította a foglalkozáskörében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vizsgálatát, de hát ezzel már senkit sem hozhatunk vissza!Arról meg igazán nem hallania, hogy a sok műhiba miatt elitélnének bármelyik orvost. (a lúggal itatott szülő nő esetében sem fogják megtalálni a felelőst)
Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szufla 2010.10.28. 16:52:55
pakesz (törölt) 2010.10.28. 18:54:23
a blog iro szama remelem!!!
kb. 76 -ban vegzett orvosi szam vagy tevednek?
oda kellett volna irni hogy illusztracio
bakela 2010.10.28. 22:07:20
Requiescat in pace!
B===˃ ()-:
drpeti 2010.10.28. 22:52:19
El Visco Stello (törölt) 2010.10.29. 07:19:08
Fogadd őszinte részvétem!
Kicsit elhamarkodottnak találom a posztot. Meg kellene ismételni akkor, amikor a rendőrség befejezte.
El Visco Stello (törölt) 2010.10.29. 07:54:15
Innen származik az illusztráció:
www.szentanna.gyogyszer.hu/index.php?m=id%_145
Leroi 2010.10.29. 09:29:43
rikavagyok 2010.11.08. 00:36:39
Annak hangzik.
De annak a laborban illik jele legyen... (nálunk legalábbis minden fulladósnak kötelező a D dimer)