Fellökte asztmás fiamat az orvos
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Betegjogi segítségre van szüksége? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre.
Tegnap történt az alábbi eset egy budapesti középiskolában. Szeretném az elején leszögezni, a posztban szereplő doktor urat nem ,mint orvos minősíteném, emberi hozzáállásával akadt gondom.
A 12 éves fiam egy 6 osztályos gimnáziumba jár szeptember óta.Asztmás a gyerek, ettől függetlenül könnyített testnevelés órákon vesz részt a többiekkel.
Tegnap sajnos figyelmetlenek voltunk, így otthon marad a gyerkőc asztma sprayje. Mindezt csak délután vettük észre, amikor hazaért és elmesélte, mi történt az iskolában.
Tegnap az utolsó órája testnevelés volt fiamnak , akire pont előtte jött rá egy közepes erősségű roham. Azonnal szólt osztályfőnökének, aki leküldte az iskola orvoshoz. Az egyik osztálytársa lekísérte, hogy elmondja a történteket az orvosnak, a fiam közben elég erősen köhögött. Az orvos nem is hallgatta végig fiam társának mondókáját, elkezdett ordítani, hogy elege van a szimulánsokból, akik lógni akarnak, hagyják őt békén. Ráordított a fiamra, hogy hagyja abba az "ál köhögést", nagyot taszított rajta, majd kizavarta őket a rendelőből, mondván, neki amúgy is mennie kell, már így is 10 perccel tovább maradt bent. És el is viharzott.
A fiam és társa visszamentek az osztályfőnökhöz, aki felhívott minket és a feleségem szerencsére otthon volt, kocsiba pattant és elvitte a sprayt, illetve haza hozta a gyereket.
Miután jobban lett és részletesen elmesélte a történteket, nagyon mérges lettem. Hogy tehet ilyet egy orvos, ha egy gyereket lát fuldokolni? Miért lökött fel egy 12 éves gyereket? Arra gondoltam, hogy elküldöm melegebb éghajlatokra, de feleségem lebeszélt róla. Ha olvassa, remélem legalább elszégyelli magát.
Üdv:
S.
Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Leroi 2010.10.27. 07:12:12
P75 2010.10.27. 07:20:19
Dr.laikus PhD 2010.10.27. 07:23:55
Asztmás köhögés annyira jellegzetes, hogy még.
Asztmás epizódnál a gyerek rémült, pláne ha a gyógyszere nincsen ott.
Fiamnál meghatározott időben kellett fújni, nemcsak hörgő görcs idején.
Nálunk a környezet pozitívvá válása után megszűnt az asztma és alkalmanként sem kellett gyógyszer.
A túlérzékeny történet mesélés is elmúlt.
12 éves korára eléggé tárgyilagos lett és önérzetes.
Leroi 2010.10.27. 07:24:33
Quod scripsi, scripsi.
És nem kötelező hozzámszólni.
El Visco Stello (törölt) 2010.10.27. 08:19:14
P75 2010.10.27. 08:43:26
:-)
P75 2010.10.27. 08:44:44
Részemről peace.
El Visco Stello (törölt) 2010.10.27. 09:04:20
P75 2010.10.27. 09:19:33
P75 2010.10.27. 09:20:27
2010.10.27. 09:24:55
Bizonyára nem fogja olvasni és nem fogja elszégyellni magát. Nem kell melegebb éghajlatra küldeni, de a panaszt meg kell tenni. Ha megért egy posztot, annyit már nem, hogy személyesen érdeklődnek, mi történt pontosan ?
El Visco Stello (törölt) 2010.10.27. 09:25:59
Ennek ellenére bízom abban, hogy csatlakozni fog a rendes emberek táborához.
Borcsika 2010.10.27. 09:28:28
Dr.laikus PhD 2010.10.27. 09:57:31
Feltételezed, hogy az igazgatót nem tájékoztatta a gyerek (ha igaz)?
Asztmás gyerek szülője telve van lelki ismeretfurdalással. hogy pont akkor nem vigyázott, hogy a gyógyszert vigye az a büdös kölök amikor befullad..... és még lehet sorolni. Ki is használják ezt a srácok rendesen.
Hallani jól - egy orvos számára nagyon is - mikor asztmás az a köhögés, mikor fulladt be a kölök.
Azt gondolom, ha annyira nagy lett volna a baj, már régen feljelentik azt az orvost. Legalább én így tennék, ha nem lennének kétségeim.
Énbagoly 2010.10.27. 10:53:09
Bocs posztoló, de nem a feleségedre kellett volna hallgatnod, mert ez csak szimplán konfliktuskerülés.
2010.10.27. 10:55:07
Pedig nem voltam rossz gyerek, csak tudtam, rosszat csináltam és féltem az atyai pofontól... próbáltam elkerülni. Hát, többnyire nem sikerült. :)
egy nik a sok közül 2010.10.27. 11:09:16
nagyritkán még előjön
SOHA nem igényeltem könnyített testnevelést: rámbízták, ha úgy érzem rosszul vagyok álljak ki a végzett gyakorlatból
úgyhogy nem álltam ki, a cooper-teszteket mindig végigfutottam, a mezőny első felében-harmadában
50-es anyuka 2010.10.27. 11:12:43
Nem is lehet ellenük semmit tenni. Az életbe nem lehet kirúgni az ilyen alakokat.
Hiába tesz az ember panaszt, nem történik semmi. Ismerem már.
Eleve még a nevét se lehet leírni, mert jönnek és kimoderálják. Innentől meg az egész csak egy szánalmas játék. Valljuk be.
egy nik a sok közül 2010.10.27. 11:15:03
seggfej szülők majd tiszta idegronccsá nevelik a gyereket, hogy
"jaj hát SZEGÉNY, ő ASZTMÁS, VIGYÁZNIA KELL magára"
hajrá, basszunk oda a gyerek önértékelésének, önbizalmának, állhatatosságának, kitartásának
2010.10.27. 11:15:28
bóbitás lótetűfing 2010.10.27. 11:18:17
Alikam 2010.10.27. 11:18:57
Tehát első körben az osztályfőnököt kérdezném meg, hogy ha tudja, hogy asztmás a gyerek és rájön a köhögés, odamegy hozzá, hol a spray? Gyerek nem tudja, nem találja, akkor miért nem hvja fel az osztályfőnök rögtön a szülőket?
Vagy legalább miért nem ő hívta az orvost?
Az orvos hozzáállását nem tudod minősíteni, ugyanis ha ez valóban így tőrtént, akkor az minősíthetetlen. Igazság szerint ez olyan mértékű mulasztás, amiért az orvosi kamaránál kéne panaszt tenni.
Alikam 2010.10.27. 11:21:32
egy nik a sok közül 2010.10.27. 11:27:34
jellemzően NEM asztma, hanem krónikus bronchitis, épp ezért felnőtt korra sok esetben lénygében elmúlik
persze pszichésen le lehet gyártani egy gyerekből girnyó, neurotikus felnőttet, belenevelni, hogy ő
ASZTMÁS, meg
FULLAD és
NEM KAP LEVEGŐT ezért mindig
VIGYÁZNIA KELL MAGÁRA
Csirke72 2010.10.27. 11:30:25
Csirke72 2010.10.27. 11:32:41
Sok esetben meg erösödik. Nekem is bronchitiszem van és ha nem is erösödött de konstans megmaradt.
Amugy nekem nem pszichés asztmám van.
Ha fullad az ember akkor nem tudsz pszihéböl nem fulladni.
Söt ha éjjel arra ébredek, hogy nem kapok levegöt akkor az valszeg nem pszichés hiszen álmomban nem igazán gondolkodom!
Cartman (ex Cartman) 2010.10.27. 11:38:34
Ehhez gratulálok! Az ilyen hozzáállás miatt nem változik nálunk semmi... Az elküldés persze tényleg hülyeség, de én biztos megtaláltam volna minden fórumot, ahol eljárhatok egy ilyen "orvos" ellen.
egy nik a sok közül 2010.10.27. 11:40:21
"Ha fullad az ember akkor nem tudsz pszihéböl nem fulladni."
Viszont pszihés alapon lehet fulladni, miközben tökéletes a vér oxigénszaturációja.
"valszeg nem pszichés hiszen álmomban nem igazán gondolkodom"
a kognitív funkciók csak egy része a pszihés működésnek
egy nik a sok közül 2010.10.27. 11:43:27
NEM KELL BELENEVELNI A NEURÓZOST, HOGY
"JAJ OTTHON MARADT A SPRÉ, JAJ-JAJ MI LESZ HA BEFULLADOK JAJ"
aztán a nagy szorongásban (sympathicus izgalom) tényleg befullad
egy nik a sok közül 2010.10.27. 12:00:50
ÉS HA TÉNYLEG SZIMULÁLT?!
nem feltétlenül teljes mértékig szándékosan - csak hát anynira nem akart utolsó órában tesizni, hogy elfogta a roham,
ahogy mondjuk egy "nemszeretem" ételtől képes öklendezni is a gyerek
pakesz (törölt) 2010.10.27. 12:01:15
pl. el tudom kepzelni hogy a doki csak azert bokte meg hogy lassa szimulal-e, elvegre van ilyen, irjon mar be egy gyerekorvos erre peldat es ne a meszarosok(aka sebeszek) mondjak meg a tuttit...
pakesz (törölt) 2010.10.27. 12:02:44
a szulo meg vedje csak a gyereket es vigye birosagra ha ugy veli, hogy igaza van...
csak lehet hogy ott mas derulne ki, es nem csak egyfajta olvasatban
egy nik a sok közül 2010.10.27. 12:04:11
MÁSKOR IS kellett már az iskolaorvoshoz mennie?
Vagy csak most, utolsó órai tesi előtt?
AZt IS FONTOS LENNE TUDNI,
hogy milyen "asztma" ez? Terhelésre jelentkező? Vagy hidegre? Vagy szezonális allergiához kapcsolódóan? Vagy pszihés?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.10.27. 12:05:42
gyogykoto 2010.10.27. 12:09:40
Az asthmás roham lefolyásáról szóló kommentek több szempontból is önmagukért beszélnek... Az önbíráskodók szintúgy.
De pontosan ezek miatt is érdemes volna, hogy történjen valami.
pakesz (törölt) 2010.10.27. 12:10:32
bezzeg a mi idonkben nem volt logas a tesiorarol!!!
mindig az utolso rajzorarol logtunk el focizni :)))
egy nik a sok közül 2010.10.27. 12:10:49
"ETTŐL FÜGGETLENÜL"???
Talán bizony úgy gondolja a szülő, hogy EGYÁLTALÁN NEM kellene részt vennie semmilyen tesin?
pakesz (törölt) 2010.10.27. 12:11:47
gyerekorvos? vagy van orvos ismerosod iskolabol akikkel sztorizgattok?
egy nik a sok közül 2010.10.27. 12:17:55
csak egy nyálas magánpraxisos nőgyógyász
aki valójában semmit NEM GYÓGYÍT, csak szüleszt
a számlán felüli, adóhatóság elé nem kerülő pénzt meg azért kapja, ha hajbókol a betegnek, kritikát sose mond
mostmar_kicsit_unom 2010.10.27. 12:18:23
nem is feltétlenül kell vele beszélni.
de ha ez valóban így volt, akkor az orvoson mindenképpen valamilyen retorziót kell venni. az iskola vizsgálja ki nyugodtan, hogy mi lehetett.
ami még nagyon fontos, hogy egy orvos akkor sem ordítozhat, lökdösődhet, stb. ha éppen szimulánssal van dolga.
pakesz (törölt) 2010.10.27. 12:22:52
arra emlekeztet amikor a budai villaban levo libsik alszent pofaval adtak elo a szegregacio miatti aggodalmukat...
ja hogy a kis cigogyerek az 7 evesen nem az ABCt tanulta nehany helyen hanem a segget tisztara torolni az nem tartozott a kerdeskorhoz!!!
egy nik a sok közül 2010.10.27. 12:27:31
SEMMI nem derül ki a gyerek kórtörténetéről
magáról a helyzetről pedig nyilván EGYOLDALÚ, MÉG CSAK NEM IS ELSŐ KÉZBŐL származó információkat kapunk
ez kérem nudli
egy nik a sok közül 2010.10.27. 12:41:20
már ha egyáltalán ad számlát, nem pedig az állami kórházban folytatja a magánpraxist
ahol SEMMILYEN számlát nem ad, csak pénzt kér
egy nik a sok közül 2010.10.27. 12:45:37
legjobabn maga a beteg tudja kitapasztalni, mekkora terhelés mekkora légszomjot idéz elő.
FELESLEGES a sprékre rászok(tat)ni egy gyereket, amik csak tüneti kezelést jelentenk. És MENJEN sportolni, különben soha az életben nem fog rendesen kifejlődni a VITÁLKAPACITÁSA.
Roy 2010.10.27. 12:53:02
Miért nem nyitja újra az új kormány?
Sok gyereken lehetne segíteni.
El Visco Stello (törölt) 2010.10.27. 12:55:05
bóbitás lótetűfing 2010.10.27. 12:58:11
Sokorai_Atala 2010.10.27. 13:00:17
Egyébként, ha tudott volt a gyermek asztmája, akkor miért nem egyből a szülőt hívták (csak kettőből:), hogy rohanjon az asztma spray-vel, ahogy a bökdösés után meg is tették és nem fulladt meg szerencsére a fiú addig. Az szerintem biztos, hogy egy iskolai rendelőben sincs azstma spray, jó ha orvos van egyáltalán
El Visco Stello (törölt) 2010.10.27. 13:06:40
Marad a terhelés, a pszihés és a kamu, illetve a három valamilyen kombinációja.
Dr.laikus PhD 2010.10.27. 13:10:35
Nem a hely volt jó, az kifejezetten rossz volt.
A szakember gárda az volt osztályon felüli.
Jó levegő sem volt, hodály sokágyas termek sötét és hideg.
Buszvégállomás és kocsma közvetlenül a kórház előtt.
A tudás az hiányozhat nagyon.
krampam 2010.10.27. 13:14:42
asztakutyafáját...
ca2 2010.10.27. 13:25:43
Egy ismerősömmel nagyon hasonló eset történt.
Refluxos felmaródástól gégegörcs alakult ki nála, amire mi már rövid internetes keresgélés után magunk rájöttünk.
Az orvos váltig állította, hogy pszichés eredetű a fulladás de amíg nem látja a tüneteket amúgy sem tud mit csinálni...
Mígnem az egyik vizsgálaton egyszer pont befulladt.
Na akkor meg ráüvöltött, hogy "hagyja ezt abba! ne csinálja itt nekem...!"
Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.10.27. 13:38:35
akik az osztályfőnök felelősségét firtatják: ő megtette a magáét, kísérőt szerzett a gyereknek, majd orvoshoz küldte.
Ja, és a fiúnak nyilván van kartonja az iskolaorvosiban, tehát név alapján ki lehet keresni, hogy tényleg asztmás.
Más: be lehet mesélni, hogy kizárólag lelki oka van, de attól még kezelni kell. Ha az illető felköltözik Kékestetőre, lehet, hogy tényleg megszűnik az asztmája. De amíg ezt nem tudja megtenni, marad a spray. Nem véletlenül találták ki. És közben lehet remélni, hogy tényleg kinövi.
MEDVE1978 2010.10.27. 13:55:59
Az asztma legtöbbször nehéz, sípoló légzésben nyilvánul meg, ami eléggé jellegzetes, imitálni nem nagyon lehet.
Az asztmás beteg általában kapkod a levegő után, szó szerint fulladozik és a tüdőjében felgyűlt nyálka készteti köhögésre. Azonban amikor megpróbálja felköhögni, ez általában nem sikerül...
Szomorú az orvos hozzáállása. Sokan azt írják, hogy az asztmás roham lehet lelki eredetű is és ezt, mint könnyítő faktort tudják le (szimulál a gyerek).
Az első véleményem ehhez az, hogy testnevelés órán jelentkeztek a tünetek, így azért eléggé valószínű, hogy a terhelés miatt.
A második az, hogy ha a gyerek azért kap asztmás rohamot, mert lelki krízist okoz neki mondjuk a vadállat testneveléstanár (ez nem azt jelenti, hogy jelen esetben így van), akkor nem kell rajta segíteni?
Anno volt egy magyartanárom, akitől minden diák rettegett. Rengeteg tanáromat tiszteltem, őt nem, rendkívüli szűklátókörűségét és alkalmatlanságát palástolta terrorral. Egyszer kihívott felelni, nem tanultam és bepánikoltam, életemben talán először és utoljára kaptam asztmás rohamot stressztől. Kiengedett az óráról, mert tudta, hogy asztmás vagyok. Legközelebb viszont gúnyosan kérdezte, hogy egészséges vagyok-e már. Akkor tanultam, úgyhogy nem volt probléma.
A lényeg az, hogy az ember ugyanúgy szenved, akkor is, ha a dolog pszichés, stresszes eredetű.
A posztban szereplő orvosnak is ezt kellene felfogni.
cenzorilla 2010.10.27. 13:56:29
Felbujtókat moderálom.
Csak kulturáltan ha kérhetem és gondolkodva.
Dr.laikus PhD 2010.10.27. 14:01:25
Ezért írtam, hogy nincs füle az orvosnak.
Pont emiatt kéne kicsit tamáskodva fogadni a posztoló írását.
Megértem, mert a gyermekével fordult elő, illetve mesélte így a gyerek.
Nincs orvos aki egy sípoló, köhögő gyerekre azt mondja, hogy szimulál.
Orvos mondhatja, hogy lelki eredetű, ettől ez még nem szimulálás, nem is tartja annak.
A szülő dolga segíteni a gyereket, hogy átlendüljön a problémáin ha ilyen van.
tódór piroska 2010.10.27. 14:15:08
" a nagy szorongásban (sympathicus izgalom) tényleg befullad"
Hülyeséget írsz: szimpatikus izgalom nem okoz asztmás rohamot, ellenkezőleg. Az asztma elleni szprék többségének is szimpatomimetikum a hatóanyaga, mint pl. a régi brikanil, vagy paraszimpatikolitikum, ami ugyanazt (szimpatikus izgalom) eredményezi.
Ettől függetlenül az orvos , ha tényleg így történt, bunkó módon, ocsmányul viselkedett, mentségére szolgálhat esetleg, hogy fáradt, ideges, kimerült volt, sok méltánytalanság érte, stb., nagyon sietett, szemtelen volt a kölyök és tényleg szimulált, lógni akart. Ha netán így történt, akkor sem kiabálhat és lökdösődhet a beteg gyermekkel. Szóval, az élet bonyolult dolog, vagy, hogy klasszikusokat idézzek, olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
P.S.: Találós kérdés: mia az összefüggés az idézet és a nick nevem között?
pakesz (törölt) 2010.10.27. 14:31:13
amugy tudtommal a dokikat athelyeztek szoval a TUDAS nem veszett el csak atalakult :)
nyiroszilvi 2010.10.27. 14:36:00
Ha az én gyerekemmel csinálta volna, biztosan elbeszélgetek vele!
Nincs mentség! Ha én vagyok fáradt, és elkövetek egy baklövést a munkahelyemen, nekem sem nézi el senki!!!!
Dr.laikus PhD 2010.10.27. 14:37:31
Kissé szétszórtál úgy tudom. de nem vagyok már érdekelt így nem tudom.
Feküdt anno ott a gyerek.
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.10.27. 15:03:58
pakesz (törölt) 2010.10.27. 15:10:57
serfecs (törölt) 2010.10.27. 15:16:00
Ne csináljunk úgy, mintha az asztma egy bagatellizálható, kitalált betegség lenne, mert egy asztmás rohamba bele lehet halni.
i23kovacs 2010.10.27. 15:39:37
Én személy szerint nem értem a beküldőt:
- ha az én asztmás gyerekemet inzultálná a kéznél lévő orvos, ahelyett, hogy segítene rajta, akkora balhét csapnék, hogy zengene a fél város.
- a beküldő nem teszi, rendben, különbözőek vagyunk, de akkor meg minek írogat ide névtelenül? Mi a francnak a kispárnába sírja a baját, hogy bántották a gyerekét? Ha zavarja, ott sírjon, ahol ez történt. ha nem zavarja, ne siránkozzon. Eszem megáll.
El Visco Stello (törölt) 2010.10.27. 16:11:09
Az egész véleményem a posztban lévő túlzásokra, hatásvadász show-elemekre alapozom.
Csirke72 2010.10.27. 16:12:38
Szerintem nem elméletben kellene a fulladást megvitatni. Ha valakinek mint nekem is gyerekkorom ota bronchitisem van és rendszeresen a kollégák szolnak, hogy fujjak már be, mert ök hallják hogyan lélegzem akkor az nem pszichés.
A legtöbb léguti panasz, többek között aszthma a Budapesti "tiszta" levegönek köszönhetö!
Csirke72 2010.10.27. 16:15:59
Az aszthma orvosi gépekkel kimutatható különbözö tesztek alapján és az aszthma sprét is csak ennek fejében az orvosi vény alapján váltható ki.
Ezzel a kérdésessége a kisfiu asztmájának megoldodott.
A doki arrogáns modon reagálta le és megérdemelné, hogy az apa bofánbassza és mikor kiköpi a fogait az apa megjegyzi, hogy "most már aztán ne szimuláljon, gyorsan dugja vissza a fogait a helyére!"
Csirke72 2010.10.27. 16:17:19
Pontosan. Ha nem tetszik, vissza leteheti a lantot és elmehet pl. postásnak. Ott csak leveleket kell kihordani és ha letelt a müszak mehet sörözni:)
El Visco Stello (törölt) 2010.10.27. 16:25:06
Te mivel magyarázod, hogy a posztoló azt írja, hogy a doki fellökte a gyermeket, pedig nem is. Mivel magyarázod, hogy egy 7.-es fiút "kisfiúnak" titulál? Ő bizony már kamasz. Ebben a korban 1 év nagyon sokat számít ám.
saunier 2010.10.27. 16:48:19
El Visco Stello (törölt) 2010.10.27. 18:32:01
Rotoxis 2010.10.27. 19:20:33
Ha az én gyerekem lett volna, előbb megkérdezem az orvost is arról, mi történt és csak azután cseszem le rettentően (miért nem adott a kölykömnek egy tockost is).
Az én gyerekem is asztmás. Van denki diagnózisa, mert spréje is. Fújja is ha muszáj. Éppen ezért olyan sportokat választottunk eleinte, ami segít a kórságán. Előbb úszott, majd vizilabdázott, aztán kajakozott. Most éppen ökölvív szegénykém.
Kritikátlannak tartom a poszt-béli szülő hozzáállását a kérdéshez. Leírja azt, amit a 12 éves gyereke otthon előadott neki anélkül, hogy ellenőrizte volna, igaz-e. Szerintem felelőtlenség így posztot írni.
Hatodéves 2010.10.27. 19:36:03
A pszichoszomatikus betegség fogalom azt jelenti, hogy egy betegség kialakulásához, a tünetek fennmaradásához, súlyosságához, az esetleges szövődmények kialakulásához a genetikai hajlam és testi mechanizmusok MELLETT különböző mértékben, lelki tényezők is hozzájárulnak.
Ebből nem következik, hogy a kialakuló betegség a legcsekélyebb mértékben is képzelt vagy szimulált lenne. Sokak a rák kialakulásában is feltételeznek személyiségvonásokat, a kialakul daganat kezelése szempontjából ennek nincs jelentősége.
Az asztma pszichoszomatikus betegség, a hörgőrendszer veleszületetten fokozott göcskészsége, az immunrendszer elérése (az ilyen emberek hajlamosabbak a különböző immunrendszert érő hatásokra allergiás reakcióval válaszolni) MELLETT vannak pszichés tényezők.
Például családi problémák, illetve olyan mechanizmus, amelynek során valaki megtanulja azt, hogy valamilyen problémára asztmás rohammal válaszoljon (a megtanulás nem tudatos, hanem olyan, bocsánat a példáért, mint Pavlov kutyája: az ételt jelző csengő nyáltermelést vált nála ki).
Vannak kísérletek, hogy asztmásokban annak a növénynek (pl), amitől rohamot szoktak kapni, a fényképe is ugyanolyan rohamot vált ki.
Azt nagyon fontos megérteni, hogy attól még, hogy egy betegség pszichés eredetű, nem szimuláció: az asztmás rohamban meg lehet halni, nyilvánvaló fizikai, szövettani eltérések vannak.
Asztmás rohamot nem rábeszéléssel, hanem megfelelő gyógyszerrel (béta-szimpatikomimetiumok, antikolinerg szerek, szteroid stb.), ha ezekre nem reagál, akár intenzív osztályon kell kezelni.
Hosszútávon a gyógyszeres kezelés mellett lehet és kell életmódváltoztatásban, pszichoterápiában, családterápiában stb. gondolkozni.
De a roham alapból nem szimuláció.
ondol 2010.10.27. 19:38:45
...me' a lótetűt bírom bóbitával elképzelni, de a f.ngját nem sikerül, pedig erőlködök rajta.:-DDD
Hatodéves 2010.10.27. 19:40:04
Ha valaki bejön asztmás rohammal és meg sem hallgatja fonendoszkóppal az orvos, az menthetetlen, HA tényleg ez történt, annak következménye kell, hogy legyen.
Ugyanakkor benne van a pakliban, hogy a gyerek valóban szimulált, és az is, hogy erősen eltúlozzák az orvos reakcióját. Kamaszok sokmindent csinálnak (tudom, az "én gyerekem sosem tenne ilyet"...).
Mért nem mennek be az osztályfőnökhöz a szülök tisztázni a helyzetet? Egy ennyire felelőtlen orvos veszélyt jelent minden gyerekre. De ha nem egészen úgy történt minden, ahogy az ifjak állítják, azt is érdemes lenne azért megtudni.
Hatodéves 2010.10.27. 19:41:07
Bocsánat a rengeteg szóismétlésért :(
2010.10.27. 20:33:25
Van ám az orvosnak sztetoszkópja, leánykori nevén fonendoszkópja is! Látok egy lehet hogy szimulánst vagy nem szimulánst,
1. ott a karton, ha van asztmája, rá lesz írva.
2. ha tényleg van asztmája akkor is akarhat bepalizni, úgyhogy fogom a kis szerkentyűt, berakom a fülembe. Hallok sípolás-búgást?
Nem? akkor dokumentálom, hogy ez és ez a panasz volt, fizikális vizsgálattal nem találok semmit, és szólok az osztályfőnöknek vagy a szülőnek.
Igen? akkor kezelem. Ezt is dokumentálom.
Igaz, hogy húsz perccel tovább maradok, de nem fog se posztoló, se igazgató, se senki meghúzgálni.
Nem vagyok iskolaorvos, csak elképzeltem mit tennék.
2010.10.27. 20:35:08
rotokiller 2010.10.27. 21:12:54
ördögpalánta 2010.10.28. 06:07:59
ördögpalánta 2010.10.28. 06:34:59
Dr.laikus PhD 2010.10.28. 06:46:39
Sajnállak! Igazán!
Be kell lásd, ha egy betegség nem tipikus, akkor nem valószínű, hogy a tünetek elmondása alapján diagnosztizálnak. Ha folyt a füled, vihetted volna a párnát, bármit ami bizonyítja (mindegy már veszett fejsze nyele).
Ha most az orvos kérné tőled a zárójelentéseid, vidd el neki - szerintem tanulni akar belőle. Végül is bentlakó gyerekekkel foglalkozott és foglalkozik valszeg most is.
Ha valami másképp jelentkezik, ritka tünetekkel amit nem tanult és nem találkozott még vele, nem az orvos a hibás.
Nem tudom mit jelent, hogy nem integrált iskolába jártál, de nem gondolom, hogy ezért nem vett volna komolyan.
Egy bentlakó koleszban azért a statisztikai átlag a kis pihenésre vágyó büdös kölök. :-)
ördögpalánta 2010.10.28. 08:17:06
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal