Vissza a széfeket a kórházakba

2010.10.22. 06:00

Tisztelt Praxis!

 

Nemrég egy teljes kivizsgálás alkalmával szembesültem a kórházakban (legalábbis abban a budapesti intézményben, ahol én voltam) uralkodó áldatlan állapotokkal. Ezért elsősorban nem a dolgozókat teszem felelőssé, hiszen találkoztam szép számmal orvosokkal, nővérekkel, akik erőn fölül teljesítve igyekeztek mindent megtenni a betegeikért, persze volt ellenpélda is.

 

 

A történetem lényeges része a harmadik bent töltött napon kezdődött. Elvittek egy gyomortükrözésre és amikor visszatértem a kórterembe, olyan látvány fogadott, ami kiverte nálam a biztosítékot.

Az asztalomról felszívódtak a cuccaim (gyümölcslé, újságok, stb.), valamint a szekrényem is ki volt forgatva, ahonnan eltűnt az egy hónapos okos-telefonom, valamint a pénztárcámban levő 2ezer forint. Persze én voltam a hülye, mert minek kellett magammal vinnem ilyen drága holmit, na de arra gondoltam, hogy unaloműzésre jó lesz pötyögni rajta a neten.

 

Amikor megkérdeztem a szobatársakat, láttak-e valamit, nemmel feleltek, ők senkit és semmit nem vettek észre. Természetesen szóltam az orvosomnak és a nővérkének is, de ők csak hümmögtek, hogy sajnos ők sem tudnak mit tenni, nem kellett volna magammal hoznom drága cuccokat.

 

A történet pikantériája az, hogy amikor bekerültem, szóltam, hogy szeretnék egy olyan kis széfet, amit annó beszereltek minden kórházban, de azt mondták, hogy náluk már nincs ilyen, meg amúgy sem lesz semmi probléma, nem fog eltűnni semmim.

 

Kérdezem én: mire volt jó ez a hercehurca pár éve azokkal a páncélszekrényekkel? Beszerelik, aztán meg le, mindenki jól jár, csak a beteg nem. Megfizettem a tanulópénzt, de jó volna, ha azok a széfek újra használatba kerülnének.

 

Tibor

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Kangörény 2010.10.22. 14:48:23

kapjátok be! 2 ezer forint olyan érték, amit feleslegesen visz valaki kórházba? Hülyék vagytok? Adja le páncélszekrénybe? Hülyék vagytok?
Minek visz magával drága telefont? hát azért, mert napi szinten használja: Teljesen hülyék vagytok?

Nem ez volt a legfontosabb az eü-ben, de nem kellett volna hagyni, hogy bojkottálják a kórházak.

hoseman 2010.10.22. 14:49:17

szar ország-szar emberek

Hatodéves 2010.10.22. 14:51:20

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Viszont a számzár szerintem kevéssé működőképes...

Dr.laikus PhD 2010.10.22. 14:53:27

@Irise:

Nyilván a demens beteg nem fog pénzt telefont tartani magánál, neki erre nincs szükség, ő nem fogja használni.

A zárható (számzáras) szekrény sokkal fontosabb lenne.
Azt a családtag tudja kezelni,ha a demens beteget látogatja, átöltözteti, megmosdatja.

Nem érdemes olyan végletekben gondolkodni ami nem életszerű.

felfújta a szél 2010.10.22. 14:53:58

"azt mondták, hogy náluk már nincs ilyen, meg amúgy sem lesz semmi probléma, nem fog eltűnni semmim"

Biztos az orvosok voltak, mert okostelefonra volt szükségük hogy összeadják a napi paraszolvenciát. A szobatársak meg azért nem mertek szólni mert a főigazgató főorvos vitte el személyesen és aki befújná őt annak annyi.

Ez általánosan elterjedt módszer, a magyar kórházak 98 %-ában így csinálják. Mit gondolsz miért vittek gyomortükrözésre? Na ezen kell itt elgondolkodni!

Nick the dick (törölt) 2010.10.22. 14:54:04

A széfek azért nincesenek ott, mert a széfezés a Horvát Ágnes ötlete volt. Mivel minden szocialista ötlet az ördőgtől való, így gyorsan leszerelték az öszes széfet, amint lehetett.

A sógoromról 3 éve a kórházban alvás közben lopták le a szemüvegét (háton feküdt). Mondtam neki, hason kellett volna.

Ugyandehogy (törölt) 2010.10.22. 14:57:12

Látható, hogy minden probléma abból adódik, hogy emberek közé mentek.

Dr.laikus PhD 2010.10.22. 15:01:04

@felfújta a szél:

Ezt Te mondod, vagy más szájába akarod adni?

Minek provokálsz?

Nem megoldott a betegek értékeinek a tárolása. Kell pénzt tartanod bent, kell a telefonod, mert a családdal tartod a kapcsolatot, papucs, váltó ruha, egy csomó érték neked és másnak is akinek ez kell.

A széf ezek szerint túlbonyolított megoldás lett volna, de egy számzáras szekrény nem életidegen. Az egész életünk már kódolt, ha nem nagyon idős, akkor kezelhető mindenki számára.

Ott pedig a megbízott, vagy a családtag kezeli amit kell.

paráznabillegető 2010.10.22. 15:05:30

érdekes, mikor én kórházba feküdtem, akkor semmit nem vittek el, csak kaptam!
igaz, amit kaptam, az két kórházi vírus volt... láz meg fosás... ami addig nem is volt tünetem!...
de akkor is!!!

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.22. 15:11:05

@Dr.laikus PhD: jaja, nekem a PIN kódjaimat is a feleségem kezeli :)

Minap meglepetésemre litvániában fizetéskor kérte a kódot egy olyan kártya, ami még sosem. Gondoltam adok másik kártyát, aminek szintén nem tudtam a kódját, de az tényleg sosem kérte még. Nos ott az is kérte...

Benzinkúton, sor mögöttem, telefonos segítséget kellett kérnem :)

mostmar_kicsit_unom 2010.10.22. 15:13:52

@Bikli néni: más ember holmiját nem nézheti át más, csak az erre hivatott rendőr, tehát hivatalos személy. onnan se mindegyik, ugyanis ha betelefonálsz, hogy lopás történt, és kijön két járőr körbenézni, hogy egyáltalán szükség van-e komolyabb eljárás indítására, na ők se fognak átkutatni másokat.

ezt onnan tudom, mert egyszer voltam egy házibuliban, ahol két emelettel feljebb állítólag elloptak a zárt ajtó mögül egy pénztárcát. a kulcs a mi házigazdánknál volt, aki, hogy kicsit szétkenje a gyanút, át akart vizsgálni minket - akik nála voltunk épp szórakozni, a barátai, akiket ő hívott - mikor nyilvánvaló volt, hogy a ki tudja melyik két emelettel feljebbi lakásba egyikünk se tudott volna bejutni, ráadásul külön sza.rul esett, hogy minket gyanusít, nyilvánvalóan abból a célból, hogy ne egyedül érezze magát kellemetlenül.

én mondtam, hogy az én táskámba ugyan senki se nyúl bele, se ő, se az állítólagosan meglopott társaság, ha kihívják a rendőröket, ők, mint hivatalos személyek, belenyúlhatnak.

addigra már kihívták egyébként, de a két járőr, miután meghallgatta sztorit, közölte, hogy a pénztárca hollétére ők most nem fognak fényt deríteni, és amúgy se kutathatnak át senkit, azt csak egy nyomozó tehetné, ha kiküldenék, viszont erre most nincs szükség.

aztán elmentek.

én már a botrány elején levezettem logikailag, hogy az egyetlen lehetséges verzió, hogy a két emelettel feljebb lakó társaság elvitte a pénztárcát, elhagyták, és most direkt, vagy csak feledékenységből mást okolnak az eltűnéséért.

azonban, ahogy lenni szokott, az emberek a vészhelyzetben elvesztik a realitásukat, és a racionális megítélési képességüket, és totálisan megzavarodtak (rajtam kívül), és hirtelen azt is elfelejtették, hogy jogállamban élünk.

akkor nem nagyon foglalkoztak az elméletemmel, de másnap láttam facebookon, hogy a házigazda (aki szerint sza.rfej vagyok, mert nem voltam hajlandó hagyni, hogy ő átutasson), kiírta, hogy felhívták a pénztárca tulaját az étteremből, ahol aznap vacsoráztak, hogy ott hagyták a pénztárcát.

hát ennyi mások kipakolásáról / kipakoltatásáról.

Sanyi 2010.10.22. 15:13:56

Valaki irta a normalis meretu oltozoszekrenyt es az a megoldas. Rajta sem zar, sem kombinacio csak hely a lakatnak. Mindenki viszi a sajat lakatjat, ami tetszik, kulcsosat (kulcs a nyakba) vagy kombinaciosat, amit akar; oltozoszekreny meg a szobaban. Ha meg a tavozo beteg otthagyja a lakatot akkor egy vagassal el lehet tavolitani. A bufesneni meg arulhat lakatokat.

mostmar_kicsit_unom 2010.10.22. 15:15:32

@Valaki Innen: csak ha esetleg rádfogják, és bizonyítottnak vélik / bűnbak kell, oszt' lekapják a kezedet egy húsvágó bárddal, amiből ugyebár nincs rehabilitáció, akkor ne ide gyere sírni

Dr.laikus PhD 2010.10.22. 15:16:10

@szomorutojas:

:DDDD

Megbízható megbízott.

qwertzu 2010.10.22. 15:17:57

A megoldás egyszerű.
1. Ha valakinek ellopják valamijét, annak a rendőrséget kell hívnia. Ők felelnek a közbiztonságért.

2. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy lopott, azt 12 évre kitiltani minden magyar, TB által finanszírozott intézményből, és 12 évig semmilyen TB által finanszírozott egészségügyi kezelést nem kaphat. Az első pár eset majd nagy port ver fel, mint a 3 napig hűvösön csücsülő diáklány esete, aztán előbb utóbb csak csökkenni kezd a lopások száma.

felfújta a szél 2010.10.22. 15:20:23

@Dr.laikus PhD:
Miért, nekem nincs jogom hülyeségeket írni?

Az ötletről meg annyit: a kórházaknak nem csak pénze, hanem helye sincs a szekrényekre, mert annyi ágyat zsúfolnak össze amennyi befér. Lehet választani: 3 ágy helyett egy széf

Akkor majd jönnek a Praxisban az ilyen írások: "a folyosón helyeztek el mert nem adtam paraszolvenciát"

Hatodéves 2010.10.22. 15:22:51

@Dr.laikus PhD:
A demencia egy spektrum, nem csak az demens, aki fekszik és meg sem tud szólalni.

A legtöbb idős embernél van telefon a kórházban. Főleg ha menet közben rosszabbodik az állapota.

A család naponta hívja, a beteg annyit tud, hogy melyik gombbal kell felvenni és melyikkel letenni.

M-Cube 2010.10.22. 15:24:34

Nem az a lényeg, hogy minden ágynál legyen széf, hanem hogy osztályonként legyen valamennyi, számzáras. Aki akarja használja, aki nem az meg nem.
Öcsém, ennyi sügeret:)

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2010.10.22. 15:28:22

@mostmar_kicsit_unom: nem fogok. úgy gondolom, hogy inkább legyen néha ilyen túlkapás és ártatlan áldozat, mint ez az állapot ami most van. Most is rengeteg ártatlan áldozat van és a helyzet egyre romlik.

petya.bacsi 2010.10.22. 15:36:02

@Hatodéves: Totálisan egyetértek egyébként veled.
Viszont ugye hogy gyorsabban teljen az idő az emberek saját maguk szórakoztatására azért visznek be ezt, azt. De ha már - ahogy fentebb írták - a poharas tejfölt is lenyúlják... :S

A megoldás tényleg egy számzáras szekrénysor lenne egy szobában - amire rálátnak a nővérek - vagy valami ilyesmi.

Dr.laikus PhD 2010.10.22. 15:37:24

@felfújta a szél:

"Miért, nekem nincs jogom hülyeségeket írni?"

De.De. Állampolgári jogod. :D

mostmar_kicsit_unom 2010.10.22. 15:37:38

@Valaki Innen: nos, ha ilyen elszánt vagy, akkor javaslom, hogy költözz ki vmelyik arab államba, mert ott valóban így működik. nem is értem, miért vagy még mindig itt, ha ilyen elveid vannak.

Dr.laikus PhD 2010.10.22. 15:40:50

@Hatodéves:

Azért mégis úgy gondolom, valahogy meg kéne oldani a beteg értékeinek a biztonságát.

A spektrumon belül azért a család evvel általában tisztában van.
Kicsit demens, ahogy a mamám, a párnája alá teszi és görcsösen fogja, görcsösen vigyáz az értékére, szóval van fogalmam róla miről beszélsz.

Keressünk megoldást! (Könyörgő óhaj, sóhaj)

pakesz (törölt) 2010.10.22. 15:43:16

"ahonnan eltűnt az egy hónapos okos-telefonom, valamint a pénztárcámban levő 2ezer forint. Persze én voltam a hülye, mert minek kellett magammal vinnem ilyen drága holmit, na de arra gondoltam, hogy unaloműzésre jó lesz pötyögni rajta a neten."

igen egyertelmuen a poszt tolo az erdekes felfogasu...
amugy meg nagyon rendesek voltak a tolvajok, barcsak engem meg minden ismerosomet ugy lopnanak csak meg(ha meglopnak) hogy a penzt kiveszik a tarcabol!!!

a szeffel az volt, hogy bedaralta a poltitika...
elvegre a vizitdijjal is az volt hogy a Koka cege csinalta es ossztuz jott ra, annyira fontos volt a betartas hogy a fijjug meg a nepsavazasig is elvittek

Valaki Innen · http://pepper.blog.hu 2010.10.22. 15:46:28

@mostmar_kicsit_unom: miért kellene kiköltöznöm? Mi lenne ha változtatnánk a dolgokon? Ostoba vagy.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.10.22. 15:46:45

A széf egy (szám)záras szekrény. Csak azoknak, akik szerint széf nem kellene csak egy zárható szekrény.

Dr.laikus PhD 2010.10.22. 15:54:33

@Sparhelt:

Nagyságrendi differencia azért csak van? :-)

Irise 2010.10.22. 16:02:42

@Sanyi: Szerinted a rétinégerek milyen gyorsan tudják kinyitni a lakattal zárt szekrényt? (Mondjuk az éjszaka közepén.)

apolka11 2010.10.22. 16:08:07

Bár úgy látom, itt egyesek szerint idiotizmus az az álláspont, amit én képviselek, továbbra sem győztetek meg a széfek szükségességéről.
Persze, ha kacsalábon forogna minden, akkor jó lenne, de még azt a 9000 ft-OT (ami azért nem olyan kevés) is soknak tartom, mikor halom más dologra (és ezt estig lehetne sorolni) nincs pénz.
És ez nem csak demagógia.

Legyen már az emberben annyi alázat, hogy ha kiesik a napi rutinból (mert pl. kórházba kerül, ahol a számára legfontosabb egészségével foglalkoznak), akkor megpróbál kicsit alkalmazkodni és tényleg nem visz be playstationt, azanyámtyúkját, okostelefont. Ez miért nem alternatíva?

Miért kéne minden helyzetben csak azzal foglalkozni és arra törekedni, hogy minden épp olyan legyen, mintha pl. egy hotelban laknék? Miért nem tud a többség egy cseppnyi kényelmetlenséget elviselni?

Amúgy -sajnos- mindenhol veszélynek vagyunk kitéve. Én laktam koliban 4 évet egyetem alatt, na ott csoda, hogy a fejünket nem vitték el éjjel. Vagy egy iskolában, ott is van sajnos lopás, a gyerekek közt, nem rakhatunk minden gyerek mellé páncélt.

Ettől nem mondom, hogy jó, ahogy van, de ha választani kell mondjuk egy diagnosztikai szempontból fontos gép meg 1000 db széf között (és jelenlegi pénzügyi helyzetben gondolom kell), akkor egyértelmű a döntés.

Bocs, h. hosszú lett

DarthVader 2010.10.22. 16:10:34

@Irise: Áthidaló megoldás: pontos betegdokumentáció, benne a széf kódjával.
Jellemzően nem a kórházi személyzet lop.
A számkódot megmondani a hozzátartozónak (demens beteg esetén jellemzően fontos a kapcsolattartás. )

Ennyi.

kifogásokat a 6 éves gyerekem is rohadtul tudott mondani mindenre, megoldásokat keresni már kevésbé. Ahhoz fel kell nőni.

Ahol protézis (!!!) meg kanalat (!!!) elopnak a betegtől, ott elkél a szobaszéf.

A szekrényhez meg: a 21. században kórházban vas ruhásszekrény lakattal a kórteremben, hát ez csak nálunk vetődik fel. Ez egy ilyen ország. (Arról már nem beszélve, hogy a vas szekrény mennyivel olcsóbb, mint a széf. )

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2010.10.22. 16:13:28

Pfff...
Eszembe juttattad az ismerősömet, aki otthagyta a zsírúj laptopját a vonat ülését, mert csak kiment bronzolni egyet.
Aztán hápogott, hogy mire visszament, már nem volt ott...
Barátom, minek ilyen holmikat ilyen helyre vinni, vagy ha már viszed, egyedül hagyni??

Én még a brunyálás alatt is viszem magammal a laptopot, nem is lepődök meg, hogy nálam is marad a holmim...

DarthVader 2010.10.22. 16:14:23

@apolka11: A diagnosztikai szempontból fontos géppel a tulajdonosnak kellene ellátni a kórházat. Az pedig az önkormányzat. Az OEP által adott pénzből a géphez való filmet meg kontrasztanyagot lehetne beszerezni. A népeknek fingja sincs az eü finanszirozásáról - csak annyit lát, hogy trágya - de azért hozzászól. A széfekre adott céltámogatás pontosan arra lett volna jó, hogy úgy tudott volna a management széfeket beszerezni - ha már szükséges ebben az idióta országban - hogy a tulajdonosnak ne kelljen belefeccölni pénzt. CSak a tulajdonos önkormányzatok ezer indokkal hárítják el a kórházaik felszerelésének iggényét, ujjal mutogatva az OEP-re.

2010.10.22. 16:15:01

Nem tisztázott(részemre persze),hogy ez a poszt miről is szól: az írója vagyontárgyai eltűnéséről, vagy az (vissza)áhított széfekről, implicit Ágnes asszony találmányáról, ami ugye arról szólt anno, hogy minden ágy mellé egy széfet, így mindjárt adott volt a kézenfekvő megoldás: ki az ágyakkal a kórházakból!:D
"A történet pikantériája az, hogy amikor bekerültem, szóltam, hogy szeretnék egy olyan kis széfet, amit annó beszereltek minden kórházban, de azt mondták, hogy náluk már nincs ilyen, meg amúgy sem lesz semmi probléma, nem fog eltűnni semmim."
Apám, ezt a nostradamusi jövőbelátást! Ccc, a történet nem életszerű, ezért is ötlött fel bennem, hogy a poszt toló kitalált egy kerettörténetet, a véleménye köré. Mert egyértelmű, hogy a szobában tartózkodók semmit sem láttak, nyilván a tettes a ronda , nagyszájú nővér volt akitől amúgy is minden betegnek illik rettegni, vagy közülük lehetett valaki, aki mafiatagként megfenyegettea többieket, vagy a többiek kzösen , elosztva maguk között a cuccokat. De kié lett az okos telefon? Nekem ez szúrt mindjárt szemet. Telefon. Még rendben. De mindjárt okos is (tehát drága). És itt a hab a tortán: egy, azaz mindössze egy hónapos, Mon dieu! Amikor a legszebb az élet!
Na itt buktál le öcsém...

Irise 2010.10.22. 16:16:20

@DarthVader: Áh, nem jó.
A betegdokumentációban nem lehet a széfkódot tárolni,mert ahhoz minden egészségügyis hozzáfér. Innéttől kezdve,ha bármi eltünik a széfből (vagy mondjuk a beteg rosszul emlékszik és nem tette be oda a telefonját), az első hibáztatható vonal az osztályon dolgozók, plusz általában a kórház.
Számkódot megmondani a hozzátartozónak: mi biztosan nem mondhatjuk meg, a beteg megteheti.

apolka11 2010.10.22. 16:21:00

@DarthVader: "a népeknek fingja nincs az eü finanszírozásáról, mégis beleszól"

Hát, valóban, fingom nincs róla...
még szerencse, hogy itt mindenki TB és OEP-szakértő:)

Egyébként meg ha adminisztrálni kéne még a kódot is, lassan megfulladna mindenki, meg előbb utóbb megjelenne egy ombudsman, hogy hjaj, a személyiségi jogok....

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.22. 16:26:53

@apolka11: Az nem egy cseppnyi kényelmetlenség, hogy ingerdeprivált helyzetben fekszik az ember napi 24 órán keresztül, és még bagózni sem szabad.

Öreg Sam 2010.10.22. 16:32:41

A sok negativ után egy pozitiv példa:
Autóbaleset a 4-es úton,mentő a szolnoki kórházba bevisz,pár óra mulva magamhoz térek,két nővér megjelenik egy szigorú leltárral.Több százezer forint,bankkártyáim,telefonom,személyes irataim,stb akkurátusan felsorolva.Megkérdezték,hogy hozzák-é azonnal,vagy maradjon az osztály széfjében?
Ez lenne a korrekt eljárás.
Köszönet!

Csak Norris 2010.10.22. 16:48:34

Ilyen esetben ott keydeni hogy szobatársara kacsáját róborítni infuzióját összetörni, amelyik jobb állapotban van, jól megcsapkodni. Valamelyik csak kiböki mi történt.

Csak Norris 2010.10.22. 16:49:09

Bocs a gépelési hibákért, de siettem...

DarthVader 2010.10.22. 16:49:55

@apolka11: Mondom, kifogást keresni sokkal könnyebb, mint megoldást

dr.pupak30 2010.10.22. 16:56:36

segítek, webkamera minden kórterembe. 1000e ft per darab

Irise 2010.10.22. 17:03:36

@pupak30: személyiségi jogokat sért. A betegeket ott is vizsgálják, ágytálazzák, stb.

Öreg Sam 2010.10.22. 17:04:09

@pupak30:
Idáig ez a legjobb ötlet,ill az egyetlen ötlet.
Attól tartok,hogy előbb-utóbb előkerül valami véresszájú jogvédő,aki tiltakozik...
Ha csak ezen mulna,2 kamerával beszállok :)

TamásD 2010.10.22. 17:22:55

@pupak30: webkamera 1000ft/db, a számítógéphálózat kiépítése, kábelezés, operátor felvétele, archiválás - megfizethetetlen.

Advanced Flight 2010.10.22. 18:05:36

@TamásD: "webkamera 1000ft/db, a számítógéphálózat kiépítése, kábelezés, operátor felvétele, archiválás - megfizethetetlen."

De minden másra ott a Mastercard :-)

Okusaba 2010.10.22. 18:08:44

A széfeket sok helyen megvették, majd eladták (valószínűleg kevesebbért, mint ahogy megvették), mert... (lehet válogatni, kellett a pénz, politika stb) ahelyett, hogy üzletet csináltak volna belőle. Logikus, hogy nem kell minden beteg mellé széf. Ideális állapot lenne, ha minden ágy mellett lenne, de attól még messze vagyunk. Viszont reális igény, hogy legyen széf.
Ötletelek: Mondjuk a folyosón, ahol a beteg elérheti bármikor és a kórházi személyzetnek sincs útban. Mondjuk egy 50 ágyas osztályon ha megtartottak volna 30 db széfet, s bérelhetővé tennék egy nem túl nagy összegért, mondjuk napi 100 Ft, már rég megtermelte volna az árát.
Az adminisztrációja megoldható egy kockás füzettel is. A nem fizetés vagy károkozás kiküszöbölhető a bérlés kezdetekor egy kaucióval. Felmerült a javítás, karbantartás kérdése is, karbantartók, szerelők eleve vannak minden kórházban. A hotelek már rég kitalálták ennek a rendszerét, nem lenne szégyen mástól tanulni. Csak szándék kérdése az egész, na de az egészségügyben pont ez a legnagyobb hiánycikk.

vakvarju 2010.10.22. 18:08:48

@Leroi: Dehogy kell ide Horváth Ági, az egészségügy jól el van miniszter nélkül is.
@Kangörény_: Éger doktor megmondta, ott tesznek keresztbe, ahol tudnak. Hát most kíváncsi vagyok rá.

Okusaba 2010.10.22. 18:10:31

Természetesen a kockás füzet alatt csak a nyilvántartást értettem, a beszedett díjról rendes számla készülne a végén.

szakállasbácsi 2010.10.22. 18:14:28

A Gyurcsány miatt van ez is. Börtönbe vele!
MIért nem lehet a liftes bácsi helyett, aki jattért megnyomja helyettem a 4. emeleti gombot, miért nem lehet helyette "széfkölcsönző bácsi", Kölcsönözne széfet órabérben, vagy npi - esetleg heti bérben.

Öreg Sam 2010.10.22. 18:15:51

@TamásD:
Minden megfizethető...
Kérdés az,hogy konkrétan mennyibe is kerül?
Számitógépes hálózat manapság már minden kórodában van,azt csak (erre is )használni lehetne.
Archiválni hosszú időkre minek?
Operátorok máris ott vannak,nem kevés pénzekért teszik a dolgukat.
Legtöbb helyen nagy a szigor,de ahol én jártam,az éjszakás nővérek fő szórakozása (ébren tartója) az IWIW és társai internetes oldalak voltak :)

TamásD 2010.10.22. 18:27:41

@Öreg Sam: A fittyfenét. Gondold végig reálisan. A mi sebészeti intézetünkben van saccra 70-80 kórterem. Ezeket már csak fizikailag bekábelezni is milliós nagyaságrendű összeg lenne. A kórházi betegadminisztrációs rendszerben nyilván nincs webkamera figyelő modul, meg amúgy is tetű lassú, tehát a 70-80 helyről párhuzamosan real time érkező adatmennyiség fogadására külön géppark kellene, újabb milliós nagyságrendű tétel. Archiválni meg azért kell, mert melyik portás supermantől várod el, hogy a nap 24 órájában 70-80 kamera képét pásztázza egyidőben, és vegye észre a lopásokat? Nyilván csak úgy működhetne a dolog, hogy a kamerákat nem figyeli ember, hanem ha gond van, célzottan visszakeresi az ember az adott terem felvételét - archiválás, újabb tétel.
Azt gondolom te is csak viccnek szántad, hogy a nővérek majd ott fognak ülni a nap 24 órájában, és a monitort figyelik, aztán meg ha valakinek baja van, azért tosszák meg őket, hogy a monitort figyelték.

És akkor ez még csak egy intézet a sok közül, mondjuk az egyetem az összes tanszékének rászánná mondjuk százmilliót?

Egyébként a dolog kis kaliberben, pl. intenzív örző 6-7 ágyán működik, nyilván ott a betegek állapotát figyelik kamerákkal, nem a széfjüket.

Arról pedig már nem is beszélek, hogy jogilag kivitezehetetlen lenne a dolog.

fuzzykinkyfunk 2010.10.22. 18:36:45

"Okos user???"->"Okostelefon"->"okos programok"->"okos lopásgátló program"->"ennyi"

calvadossa 2010.10.22. 19:06:22

Tudomásom szerint minden osztályon biztosítani kell a betegek értékeinek megőrzését, igaz, erre külön meg kell kérni a nővéreket. Tehát a nővérek valóban cinikusak voltak, inkább elhárították a feladatot, mintsem elvégezték volna.

El Visco Stello (törölt) 2010.10.22. 19:47:18

@surcapisca: Minden szavad arany!
...de tudjuk be ezt a kis szösszenetet az ünnep közeledtének, amikoris felbuzog a jómunkásemberben a hazafiasság.

Öreg Sam 2010.10.22. 20:09:58

@TamásD:
Biztosan igazad van,de hidd el,én sem hazudok.
Én a számitógépet nem értem(nem is akarom),csupán használni arra,amire való,amire kitalálták.
Manapság már nem ritka a térfigyelő kamera,mégsem tiltakozik senki.
Nemrégiben jártam a bankomban,ahol nem kevés pénzem van,a biztonsági őr levétette velem a sapkámat :)
Hiába volt a szolid tiltakozásom,hogy öreg vagyok én,meg fáradt egy bankrabláshoz :)
Ezek kedves történetek,de hiszem,hogy mégiscsak ez a jövő utja.
Nekem istennek hála nincsenek negativ tapasztalataim a kórházakról(a klotyó kivételével){miért nem tud a magyar intelligensen szarni?
Egyszercsak el kell jutnunk oda,ami a Lajtán tul van!
Retro filingem van,utoljára a kommunizmusban hivatkoztunk a határfolyóra:)

kvadrillio 2010.10.22. 20:11:48

hát ez már ceszett fejsze nyel-e ?! :)
sztem nem utólag kellett volna megkérdezni a betegtársakat, hanem előtte megkérni őket vigyázzanak a cuccra !

háá émmeg úgy jártam, elmentem sztk-ba, mert a bölcsességfogam erősen szuvasodott, érzékeny lett.Megnézi dokinéni a számba bévül hogyan is nézek ki, occt asszongya jöjjek vissza 2 nap múlva.ezen kissé eecsodálkoztam, de mondom biztos eü-reform termék ez is, mint minden baromság! ez volt kedden, csüt.-ön visszamén, tátott számba bal förül uccsó bölcsjel kööré két kis szuri, kint várakozás kb 10-15 perc, majd asszisznő fejlefogása után 1 másodperc occt kinn a bölcsességfogam !
ez vót a negyedik !
adtam 5 ezret hálámul neki /penig ingyan lett vóna, de én milliárdos vagyok tehetem !/

A GONDOM PERPILLANAT AZ, HOGY MIUTÁN KIHÚZTÁK, MOST MÁR KÉNYTELEN LESZEK HÜLYÉN MEGHALNI ! :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.22. 20:12:22

@TamásD: Mondjuk olyan nyolcmillió+áfa, mert kórtermenként két kamera kell, hogy értékelhető képet adjon.
Hasra ütés ár +- 15%.

Közbeszerezve hetvenmillió, kórtermenként egy kamerával...

Bona Fides 2010.10.22. 20:23:05

A fém éjjeliszekrényre, vagy ruhásszekrényre szerelt lakatfül ötlete túlságosan primitívnek tűnik?
Simán el tudok képzelni olyan általánosan bevezetett megoldást, hogy a kedves beteg hozza magával a saját lakatját.

A semmiféle védelem és a trezor között vannak még árnyalatok.

Szélmalomharcos 2010.10.22. 20:28:48

Önök a Széfkereskedők Országos Szövetsége közleményét olvasták

gld 2010.10.22. 21:00:08

Nem kell feltétlenül minden ágy mellé széf. Szerintem elég, ha van egy az osztályon, amit általában a főnővér kezel. Amikor elviszik a delikvenst egy vizsgálatra, műtétre, bezáratja oda az értékeit, feltételezem, gyomortükrözés közben úgysem pötyög a neten, vagy nem telefonál. Nyilván, ez attól senkit nem óv meg, hogy az éjjeliszekrényéről lenyúlják a kajáját, innivalóját... Delegalább az értékei megmaradnak...

Hozzáteszem, én is vittem magammal telefont, laptopot, simán az éjjeliszekrény fiókjában volt a műtét alatt, nem tűnt el :) lehet, hogy szerencsém volt...

De pl. Nagynéném egy alkalommal rosszul lett. mentő bevitte, neurológia. Nem volt igazán kommunikációképes. Apukám szólt a nővérnek, hogy úgy tudja, hogy nagy összegű pénz van nála, lévén, hogy mielőtt a dolog történt, bankban volt. Minden további nélkül felvettek egy igen pontos leltárt mindenről, ami nála volt, vagy a táskájában, és a ruháit kivéve mindent betettek az osztály széfjébe. Amint beszámíthatóvá vált, azon nyomban odaadták neki a leltárt, és megkérdezték, hogy az értékei a bent fekvése idejére a széfben maradjanak-e, vagy ő szeretne vigyázni rájuk. A széf mellett döntött.

rezisztencia 2010.10.22. 21:00:14

Egy egyszerű kis széf kb. 2-3000,- Ft a boltban. Ha nagykerben veszik, no, megnem egyet akkor ezerből biztosan megvan. A szekrényajtókon nem olcsóbb a zárcsere. Persze lehet vele gond, de akinek nem kell, ne használja. Vagy legyen szobánként 2. Vagy akármi. Van megoldás, ha akarjuk.
Nagypátholy.

Blogger Géza 2010.10.22. 21:20:22

@pakesz: Hát most ezt kár volt idekeverned, mert a széfügynek semmi köze nem volt a népszavazáshoz, meg a Fideszhez, ezt az MSZP-SZDSZ saját hatáskörben balfaszkodta össze. Persze mit lehet várni egy koalíciótól, amelyik 2 pártja totálisan eltérően állt hozzá az egészségügyhöz, az általuk jelölt egészségügyi minisztert meg gyakorlatilag mindenki egy komplett idiótának tartotta, főleg miután a sajtótájékoztatón maga sem volt kinyitni az általa reklámozott széfet, amit előtte ő maga zárt be.

TamásD 2010.10.22. 22:10:59

@rezisztencia: Sejtheted, hogy az egyszerű széf a kórháznak alaphangon 10-20eF volt.

A másik gond a hely. Biztos láttatok már átlagos kórházi szobát, van benne 2-3-4 félméter széles szekrényke, meg 4-5 ágy. Amikor ezekbe a kis szekrényekbe betettük a 4-5 széfecskét, már elment a tárolóhely fele, és a betegek nem igazán igényelték a dolgot. Aki tudott magára vigyázni, látogatták, az nemigen foglalkozott a széffel, a rozoga kis mamák meg jobbára azt sem tudták, hogy mi az a széf, nem hogy a számzárral bajlódjanak.

TamásD 2010.10.22. 22:12:52

@kolbászoszsömle: Remek ötletem támadt.

Szereljünk fel hőkamerás webkamerákat. Ez mondjuk nem 1000 hanem 2000 Ft/darab lenne, viszont távfelügyelettel ki lehetne váltani a nővéreknek a hajnali hőmérőzést, illetve az órákon át észre nem vett hullák is a múlté lennének:)

fuzzykinkyfunk 2010.10.22. 22:54:13

@gld:" Nem kell feltétlenül minden ágy mellé széf. Szerintem elég, ha van egy az osztályon, amit általában a főnővér kezel."

A főnővérek általában 8 órát dolgoznak, hétköznap. vagyis a heti 168 órából 40 órát elvileg.

saclos (törölt) 2010.10.22. 22:54:24

@TamásD: Azért a távoli infrás kamera nem kicsit lenne drágább; meg kéne még egy kamera, amely az infrásra vigyáz, ha híre megy, mennyibe került :)

Ha már kórház, kamera, közömbös személyzet és az angol praxisblog kommentjei (2008-as Mail online újságcikk): www.dailymail.co.uk/news/worldnews/article-1031053/Caught-camera-Patient-dies-hospital-floor-staff-ignored-HOUR.html

szabidoki 2010.10.22. 23:11:02

Hiányoltatok, hát visszajöttem!
Gondolom ennek nem mindenki örül, de elárulom, hogy nem leszek gyakori vendég. Ennek, meg az eddigi csendnek két oka van.
Egyrészt hányingerem van attól, amit itt a bölcs kommentelők (és az őket tökéletesen reprezentáló moderátorok) művelnek - láthatóan teljesen felesleges igyekezet meggyőzni a népeket, hogy nem a személyzet a felelős az egészségügy mai állapotáért, mi is csak sodródunk az árral, másrészt, ami talán az előzőnél is fontosabb, elfoglalt voltam, tettem-vettem-intézkedtem, ennek eredményekért hétfőn kezdek egy kellemes angol kórházban. Az itthoni fizetésem többszörösét fogom megkeresni, jóval kevesebb munkával, sokkal barátságosabb körülmények között. Rendelkezésre állnak a szükséges eszközök, a kollégák normálisak, a betegek kedvesek, türelmesek. Idilli. Ha netán mégis honvágyam támadna, csak benézek majd ide, és egyből eszembe jut, hogy a mentőorvosi fizetésen kívül miért is akartam elszabadulni Magyarországról...
Jóccakát.

pakesz (törölt) 2010.10.22. 23:12:41

@Blogger Géza: a dilihaznak a bezarasanak sem volt koze a nepszavazashoz, meg meg a tudoszanatorium bezarasanak sem...
meg annak sem amikor lenepirtoztak egyik akkori coci/libsi minisztert

csak ezek elosegitettek a nepszavazast
de errol ne kelljen mar meselnem, amikor egy nepszavazas arrol szol hogy a., nepnyuzo kormany elkergetese, b., 300 Ft c., ne mereszeljenek a zegeszsegugyhoz nyulni

tudod, mostanaban visszakapjak a fijjug, kezdodott az 5 Mrd -s orszagleltarral...
Orban nagyon is jol tudja hogy mukodik ez, csak hinteni kell a hulyeseget es elobb utobb igazza fog avanzsalni, most o lesz a futykos rossz vegen :)))

pakesz (törölt) 2010.10.22. 23:19:31

@TamásD: ez igy igaz 10e...
mennyi is egy csipoprotko?
amit oreg anyokanak beloknek aztan 2 het mulva elpatkol? olyan masfel milla? vagy ha nem szare hugyer dolgoztatnak a dokikat novereket, akkor lenne 2-3 milka?

errol esetleg van statisztika, hogy az utobbi 5 evben mennyit is hasznaltak a csipoprotkot?

valamelyik idiota csapat kezdte el mindennek a hasonlitasat(pl. repulout, miniszterelnoki audi) az inkubatorhoz, szerintem ez a szefes ugy egy utozongeje annak...

sokan leirtak mar, ha nem szukseges rosszkent tekintetenek a betegre, hanem ugy hogy mellette jon a kulfoldi fizetos is, akkor meglehet hogy ez a szef tema nem lesz relevans...

TamásD 2010.10.22. 23:27:55

@pakesz: Furcsa világlátás. Képzeld, van egy 15 milliós ultrahangos vágószerkentyűnk, amivel olyan májdaganatos betegeket operálunk, akik esetleg fél év múlva feldobják a talpukat. Mennyi széfet lehetne belőle venni:)

pakesz (törölt) 2010.10.22. 23:31:03

@TamásD: Szent Orban szerint a draga kepalkoto eljarasok es a draga eszkozokkel vegrehajtott terapia nem lesz resze az alapellatasnak
meg fognak dogleni mert Orban egy nepirto

revidealod az allaspontodat?

tódór piroska 2010.10.22. 23:32:25

@pakesz: az idióta csapat a maszop vezérkara vót és mindég az aatatógépet hozták fő hogy abbú menyitt lehetett vóna venni ha az a csúnya órbán nem kőti el hülyeségekre.
szabidoki meg azé ment el angolba mer anyit bántottátok hoty ő nemjó tuggya meg nem szépen beszét a sok okos(kodó)val. Hát ezé.Vót nekije elege.
Ne dudd gi.

pakesz (törölt) 2010.10.22. 23:35:28

@TamásD: ne mondd mar hogy furcsa...
miert fizetitek ki a gazt akkor?
megvolt a fulkeforradalom nem?
mennyi is a gazszamla? miert nem sporoljatok meg a gazt, hogy 2 geppel csinaljatok?

nehogy a penz benne legyen a valaszodban, mert ez nem jo a mai rendszerben... elvegre az egeszsegugy nem a penzrol szol ugye?

penz == univerzalis egyenertek, amivel osszehasonlithato pl. egy 88 evesnek az alanyi jogon jaro csipoprotkoja a mehnyakrak szuresenek koltsegevel
igy egy magikus formula alapjan(==PENZ) a tarsadalmi koltsege merheto lesz

a kerdes: a hasznossagot miert nem lehet merni?

pakesz (törölt) 2010.10.22. 23:37:22

@tódór piroska: valljuk be oszinten az egyik idiota csapat elkezdte a masik meg tokelyre fejlesztette...

szabidokit meg miert nekem valaszoltad?

pakesz (törölt) 2010.10.22. 23:51:56

@TamásD: a frontalis lobotomiat is szoktatok hasznalni vagy miert irtad nekem?

vagy utalas volt hogy ezt a modszert is lehetne hasznalni az oreg anyokaknal a csipoprotko helyett?

pakesz (törölt) 2010.10.23. 00:03:41

tehat osszefoglalnam,
a foorvosnak a parkolohelye, az egeszsegugyi miniszteriumnak a dolgozoinak a parkolohelye, a foorvosnak a kulon szobaja, a futes, az hogy egy korhaz terpeszkedik a XII kerulet kozepen, a csipoprotezis berakasa, meg ez a szef ugy mind mind PENZt jelent

miert kellett a szefet kikapni es csapdosni a 7db (???) inkubatoregyenertek miatt?
miert nem lehetne elmondani hogy a Janos korhaz az ha kiraknak valahova a varos szelere(pl. 173e vegallomasa, vagy szentendrei HEV vonalan valahol) es eladnak a telket, akkor mennyivel jobb minosegu korhazi agy lenne szeffel egyutt? raadasul lenne internetkapcsolatnak is hely?

vagy azt a mocskos ruhes komcsik akartak megcsinalni es nem jo?

pakesz (törölt) 2010.10.23. 00:06:33

eppen olvastam az egyik szefes cikket anno es Szíjjártó Péternek, a Fidesz díjnyertes tenyészidiótájának a mondatait bemasolnam ide:
"Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a széfek nem jelentenek gyógyírt a vizitdíjra és a kórházi napidíjra, és arra sem, hogy innentől kezdve az orvosoknak nem a betegek gyógyulását, hanem a kiválasztott kezelés olcsóságát kell szem előtt tartani. Szijjártó Péter szerint az is kérdés, hogy lesz-e még egyáltalán kórház, ahová széfeket fognak tenni, és lesznek-e mentősök, akik beszállítják az intézményekbe a betegeket."

bóbitás lótetűfing 2010.10.23. 00:15:47

@uni1002: Nem akarom Ágicát se, a széfjeiz se, a rózsaszín táskáját se, stb. Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem!

fuzzykinkyfunk 2010.10.23. 00:27:17

@TamásD: az anencephalometriája pont nullát mutat ;)

pakesz (törölt) 2010.10.23. 00:34:19

@fuzzykinkyfunk: magyarul lehetne, ha mar erveleshez segg hulye vagy?

fuzzykinkyfunk 2010.10.23. 00:43:07

@pakesz: a személyeskedést is leszámítva, számodra értelmetlen lenne, jócc!

Mercel 2010.10.23. 01:27:25

@surcapisca:

Kedves sursapisca!

Amennyiben szokásom lenne akkor most azt mondanám menj az anyádba te okoskodó faszfej!
De nem szokásom ezért nem is teszem:)
Magyarázd már el nekem kérlek, hogy miért is kell minden olyan poszt-al kapcsolatban alkalmi oknyomozóknak feltűnni akik ízekre szedik szét valakinek a jellemzően szomorú történetét?
Ott voltál te szerencsétlen?
Ismered az illetőt, a helyszínt vagy bármit is?
Nem ...zmeg nem ismersz semmit.
De idejössz és kiselőadást tartasz arról, hogy a történet beküldője miért hülye és miért hazudik.
Tudod mit - én pusztán annyit kívánok neked, hogy történjen veled is valami kifejezetten kellemetlen, sőt rossz dolog.
Aztán majd meséld el, esetleg írd le, és küld el.
Majd nézd végig ahogy egy rakás igazi netes gyökér ízekre szedi a sztoridat.

Tényleg nem tudok mit mondani, gyökér vagy - anyádat.

"Frigyes"

kód 2010.10.23. 02:53:38

@apolka11: "A széf szerintem irtó drága dolog."

Ja. Egy pénzkazetta 2400 Ft. Kórházba se kell több. Egy ilyennek a fixre szerelése még 300 Ft. Mennyibe is kerül egyetlen ellopott szemüveg?

Őszinte csodálattal tölt el, hogy van olyan ember, aki írni már tud, és mégis elhiszi, hogy minden ágy mellé többszázezer forintos páncélszekrényt akart Horváth Ági szereltetni.

De az is vicces, aki azt hiszi, hogy majd ő minden értékét folyamatosan szemmel tartja. Az az ember, aki képes napi 24 órát ébren tölteni egy héten keresztül az minek megy kórházba?

De ami mindent visz, az az, aki úgy képzeli, hogy jó ötlet kórházba pénz nélkül menni.

is 2010.10.23. 07:49:50

@Irise: az a megoldás, hogy 78 éves demens öregúr semmi értéket nem visz már magával. ül a pizsamajában az ablak előtt, és derűsen néz ki az ablakból a kertre.

@kód: tökéletes. két pont. egyetértek.

Krumpli Bogart 2010.10.23. 10:15:43

A széf 3000 Ft, a beszerelése szintén 3000Ft. (Milyen jól fog festeni az ütött-kopott, kosztól ragadó éjjeliszekrényre - amiből nincs két egyforma - felszerelt, űrkorszakot idéző számkódos széf. :-D )
Az elfelejtett kódok miatt történt felnyitásból eredő kárt (a lakatos kiszállást és órabért tartalmazó munkadíja + széf pótlása, alaphangon 10.000 Ft)ki viseli? Remélem, nem a kórház!

Krumpli Bogart 2010.10.23. 10:22:01

Maga a miniszter asszony sem bírta kinyitni a széfet, pedig nem demens, nem öreg.
Tényleg, azt vajon kidobták, mint bemutató darabot?
:))))))))
Nekem van kapukódom, riasztókódom, munkahelyi belépő kódom 3 db, bankkártya kódom 2, telefon kódom, már nem hiányzik még egy kód, amit éppen aggódó, kissé zavart állapotban találok ki és se-perc alatt elfelejtem. Fémkulcs-párti vagyok.

Roy 2010.10.23. 10:23:33

A szobatársak kómában voltak, hogy nem láttak semmit?
Lehet, hogy ők is benne voltak?

daniferi 2010.10.23. 10:29:28

Pár hete voltam én is kórházban. Ott a szobában volt széf, egy kupacon annyi, ahány ágy. Persze mind nyitva, senki se használta. Mikor kérdeztem, hogy mi a helyzet velük, a válasz csak annyi volt, hogy nem működnek, meg a kódokat se tudja már senki... így tényleg felesleges volt beszerezniük :)

Egyébként én úgy mentem, hogy csak személyi igazolvány és lakcímkártya, pénz 1500 forint, telefon egy 6 éves tégla. Így ha meg is loptak volna, se ért volna nagy kár.

Krumpli Bogart 2010.10.23. 10:43:59

@daniferi: A kódot nem a betegnek kellett volna választania? Mi értelme lenne egy olyan széfnek, aminek megadott, fix kódja van?

Krumpli Bogart 2010.10.23. 10:45:32

@Roy: Ilyen szobatársak mellett a széfet is le lehetne szerelni . :)

Krumpli Bogart 2010.10.23. 10:56:32

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Ebben az országban csak ilyen végletekben tudnak gondolkodni az emberek.
Nekem a saját lakattal zárható öltözőszekrény ötlete nyerte meg a tetszésemet. A kulcsot nyakban, vagy karkötőn lehetne viselni. Pénz, telefon tárolásra napközben az övtáska a legpraktikusabb.
A kómás állapotban lévő és az újszülött természetesen más elbánást igényel, de normális esetben egyszerűen megoldható lenne a biztonság
A széf pedig mérete miatt tényleg nem alkalmas az értékek teljes körű megóvására.

daniferi 2010.10.23. 11:11:10

@Krumpli Bogart: Az lehet, de valamit csak mondania kellett, hogy miért ne nyúljak hozzá :D

atila68 (törölt) 2010.10.23. 17:05:44

Nem akarom a posztírót elkeseríteni de azok a széfek legtöbb helyre soha nem kerültek beszerelésre.
Azt nem tudom, hogy Horváth Ágnes ezért kezdeményezett e eljárást az édesapja cége ellen, érdemes lenne utána nézni.

pakesz (törölt) 2010.10.23. 19:55:09

@Krumpli Bogart: persze, de akkor Szijjartonak nem idiota baromsagokat kellett volna lehelnie es hergelnie a nepet, hanem szolni hogy ne igy legyen hanem vegyesen...
amugy ezt az akkori ellenzek a mostani kormanypart mondta volna :)

de mint tudjuk a baloldal es ma mar a vorosiszap is rarontott a nemzetere

de mint tudjuk konstruktiv ellenzek az azt jelentette, hogy mindenben betartunk, jobbitani SOHA, mert az azt jelentene, hogy legitinmnek fogadtak volna el a masik oldalt

Hozzá Szóló 2010.11.05. 09:59:26

@mostmar_kicsit_unom:

"nos, ha ilyen elszánt vagy, akkor javaslom, hogy költözz ki vmelyik arab államba, mert ott valóban így működik. nem is értem, miért vagy még mindig itt, ha ilyen elveid vannak."

Te véded nagyon erősen a csonkolásos eljárásokat, mondván, hogy legtöbbször még látatlanban is jobban jár valaki azzal, ha csonkolnak róla....

Miért nem inkább te húzol el valami fundi arab országba, ahol ilyet csinálnak?
Ott lenne a helyed szerintem.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása