Vigyem haza és várjam meg míg meghal

2010.10.20. 06:00

Sajnos nem sok jót mondhatok a P M Ö Tüdőgyógyintézetéről, illetve az ottani gyógyító munkáról. Férjem 2008.őszén tüdőtályoggal 40.2 C lázzal,súlyos fulladásos panaszokkal került oda az intézetbe .Mentő vitte le az esztergomi kórházból,mert sajnos ott nincs tüdőbelosztály.A fogadtatásról jobb lenne nem beszélni,az orvos megjegyzését le sem írom.

 


Az esztergomi kórházban megkezdett injekciós kúrát folytatták,ezzel nem is lett volna probléma ,ha az előírásnak megfelelően jártak volna el.Mint nővér tudom,hogy egy tályogos beteget váltott akár kombinált antibiotikus kezelésben kell részesíteni mindaddig amíg legalább 3 napig láztalan nem lesz.

 

Sajnos ott a kórterembe kint van a lázmérő és a betegek maguknak lázmérőznek,de még ez sem lett volna probléma ha ezek az értékek rákerültek volna a páciens lázlapjára is.A 2 hét alatt 1x kérdezték meg nővérek a férjemtől,hogy volt-e láza?Mivel másfél hétig senki sem írta be azt mondta,hogy akkor már ő sem javítja ki,maradt a lázlapon a 36.5 hőmérséklet.


Természetes,hogy a kezelés is ennek megfelelően történt-vagyis sehogy.A kezelőorvosnak nem fordult meg a fejében,hogy egy 40 C feletti láz,absessus esetén nem lesz a beteg egyik percről a másikra láztalan? Elmondhatom hogy sokkal rosszabb állapotban hoztam haza a férjemet mint ahogy elvittem.Otthon két hétig haldoklott a szeptikus állapota miatt, ( természetes ezek után nem akart egyik kórházba sem befeküdni ) már egy korty vizet sem tudott meginni annyira fulladt,hogy inni és levegőt venni nem ment egyszerre.A gyulladásos folyamat átterjedt a másik tüdőfélre is.Amikor a dr-úrtól érdeklődtem ( több alkalommal is ) az állapota felől azt mondta,hogy vigyem haza és várjam meg míg meghal.


Nem vártam meg, egy másik kórházba sikerült egy optimális állapotba hozni és a betegségéhez képest egész jó állapotban van,bár Törökbálinton sikerült csonttá-bőrré lesoványodnia,de nem azért mert nem kapott enni.Lehet,hogy ez az ellátás általánosságban nem jellemző az ottani kórházra csak nem a megfelelő orvos volt akkor ügyeletbe.


A környezet szép,a tisztasággal sincs különösebb probléma.
Ismerőseimtől sok jót is hallottam az ottani ellátásról.Lehet,hogy nekünk nem volt szerencsénk

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rotoxis 2010.10.20. 09:34:13

Jó reggelt!

Lehet hogy még korán van, de nem nagyon értem a posztot.

A beteg 40+ fokos lázzal kórházba kerül. Az eü-s hozzátartozó rendszeresen látogatja, figyelemmel kíséri az állapotát. Azt tapasztalja, hogy az ellátás nem a protokoll szerint szerint történik. A lázlapon normál testhő "maradt", pedig a beteg hasán rántottát lehet sütni.(Jelzem nincs ami "maradjon", mert a mért értékeket be kell jelölni.)
A beteg rosszabb állapotba jut, mint amikor bekerült a kórházba.

Az egészségügyi dolgozó hozzátartozó reakciója: két hétig aszalja a rokont abban a kórházban. Hm...

Ez után a beteg otthonában két héten keresztül haldoklik, szeptikus sokkban. (Itt a posztban egy kicsit zavaros rész következik, nem nagyon értem milyen doktor és mit mondott.)

Végül egy "másik" kórházban pikk-pakk kigyógyítják a halálos kimenetelű szeptikus sokkból. Mert az úgy megy egy négy héten keresztül ellátatlan szeptikus sokk esetében.

Életszerű...

Dr.laikus PhD 2010.10.20. 09:54:32

@Rotoxis:

Ha tályog, akkor már a szeptikus sokk törvényszerű?

Rotoxis 2010.10.20. 10:07:22

@Dr.laikus PhD: A szeptikus sokkot nem "másik kórházban", hanem igen jól felészült intenzív osztályon szokás gyógyítani. Megjegyzem igen szerény eredménnyel. Valószínűleg ez esetben messze nem erről volt szó.

Dr.laikus PhD 2010.10.20. 10:12:47

@Rotoxis:
Hogyne. Ezt értem.

Csak a kérdésem az volt, hogy a tályog automatikusan szeptikus sokkot is jelent-e?

P75 2010.10.20. 10:14:48

@Rotoxis: én sem értem... 2 hétig haldoklik otthon, aztán vigyék haza meghalni, de nem viszik, ez nagyon zavaros.
A lázlapot a nővérkék szeretik úgy vezetni, ahogy épp kedvük tartja. Magyarul: bejelölik a hőt, csak épp nem azt, amit a beteg bediktál, ill. sokszor meg sem kérdezik, "úgyis szól, ha baja van", hanem automatice bejelölik a 36,8-at.

Rotoxis 2010.10.20. 10:23:48

@P75: Valózsínűleg sok helyen így van, ahogyan mondod. Azért merem remélni, hogy azoknál a betegeknél, akiknél valóban kiemelkedően fontos a testhő, legalább annál megmérik. Egy gyakorlott ápoló egyébként nem csak a lázat, hanem már a hóemelkedést is megérzi, ha hozzáér a beteghez.

Mindezektől függetlenül, ha azt látom, hogy a betegnek normál testhőt jelöltek és süt,akkor palávert csapok, nem kicsit.

Dr.laikus PhD 2010.10.20. 10:26:27

@P75:

azt mondjuk szeretem, ha a hőmérőt befekvéskor megkapom, én vigyázok rá és nem fogok viszketni két nap múlva.

Azt tapasztaltam én is, hogy nem kérdik mennyi a lázam HA nem vagyok nagyon beteg.
Műtét után, vagy más esetben ha "remény" van arra, hogy lázam legyen, mindig megnézték a hőmérőt.

De ezer évvel ezelőtt volt nekünk is anyámmal hasonló tapasztaltunk, pedig akkor még jelentett valamit a berken belüliség. Apám haragja kellett az odafigyeléshez. Ezért kérdeztem, hogy a tályog automatikusan jelenti azt, hogy szeptikus is a beteg?

P75 2010.10.20. 12:05:02

@Rotoxis: "Egy gyakorlott ápoló egyébként nem csak a lázat, hanem már a hóemelkedést is megérzi, ha hozzáér a beteghez."

HA hozzáér :-)
@Dr.laikus PhD: szerintem a tályog akkor okoz csak ilyen nagy gebaszt, ha kinyílik. Amíg belül van a genny, nem kéne, h szepszist okozzon...

ThufirHawat 2010.10.20. 13:58:42

Biztosan velem van a baj, de ezt a történetet én nem értem.

MickthePick 2010.10.20. 14:00:44

Na, ilyen se volt még, hogy valaki haldoklik, majd életben marad.
Ez olyan mintha vajúdna, de végül mégsem volt terhes.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.20. 14:03:18

@P75: Igen régen voltam kórházban a Péterffy-ben, de ha ott így működtek volna a "nővérkék" az orvos szerintem hazapofozta volna őket. Pedig az én kórtermemben nem súlyos esetek, hanem mandulaműtét, orrsövény műtét és hasonlók voltak.

Gondolom, itt az orvosok magasról szarták le a lázlapot, ami persze kint volt, mert kötelező. Ilyen helyre nem szívesen kerülnék.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2010.10.20. 14:05:48

Ennek a remek történetnek fókuszban, vagy a másik hülyeségben (most nem ugrik be a neve) lenne a helye...

mérien 2010.10.20. 14:10:35

Nem tudom, hogy zajlik a posztok közzététele, de egy-egy írás esetén bizony fel kellene kérni a szerzőt, hogy nézze át, s a zavarosnak tartott pontokat fogalmazza újra.

phoenix102 2010.10.20. 14:20:33

Borzasztó zavaros a poszt. Az alábbi gondolatok jutnak eszembe róla:
"inni és levegőt venni nem ment egyszerre" hála isten nem ment neki, mert akkor megfulladt volna. Ha iszunk, nem szabad levegőt venni, mert a folyadék a tüdőbe megy és megvan a baj.

A viccet félretéve: az sajnos kétségtelen hogy a legtöbb fővárosi és környéki kórházban az ápolószemélyzet kritikán aluli. Sok helyen dolgoztam orvosként pesten, mindenhol kínlódtam a nem megfelelő asszisztencia és betegápolás miatt. Feltételezem hogy ez abból adódik, hogy több munkalehetőség van pesten és környékén, így aki teheti, inkább keres olyat, amiből meg is tud élni, és csak az alja marad a kórházban ápolóként (tisztelet a kivételnek, aki hivatástudatból marad a kórházban)

A szeptikus állapot, ami hetekig fennáll és utána hipp-hopp elmúlik a megfelelő terápiára, tényleg nem életszerű, de lehet, hogy a posztoló nem megfelelően írta le a dolgot. Tüdőtályognál lehet, hogy hetekig kezelést igényel, és a sokadik antibiotikumra gyógyul.

mérien 2010.10.20. 14:26:25

@phoenix102: Pozitív példaként kiemelném a SOTE I. és Péterfy koraszülött osztályának ápolóit. Valóban hivatástudatból vannak ott, nagy-nagy köszönet azért, amit gyermekünknek és ezáltal nakünk is nyújtottak. Nemcsak az orvosoknak, hanem nekik is!!! nagy szerepük van abban, hogy sok-sok baba egészségesen térhet haza.

Zelefánt 2010.10.20. 14:38:08

Combnyaktörésem volt, de a Péterfy-ben csak az ötödik(!) napon röntgeneztek meg, mivel azt hitték(!), hogy ínszalagszakadásom vagy lumbágóm van.
Akkor áthurcoltak a Balesetibe, ahol annak rendje és módja szerint össze is csavaroztak.
Húzós hetem volt, de életben maradtam; sokaknak viszont, akik ennél súlyosabb betegséggel vagy rosszabb állapotban kerülnek be a rendszerbe, gyakran nincs ilyen szerencséjük.

phoenix102 2010.10.20. 14:47:29

@Zelefánt: "akik ennél súlyosabb betegséggel vagy rosszabb állapotban kerülnek be a rendszerbe, gyakran nincs ilyen szerencséjük."
nem gyakran,hanem ritkán nincs ilyen szerencséjük. Ha gyakran lenne súlyos betegellátási probléma, akkor nem élnének emberek már az országban. Akármennyire is az a célja a blognak, hogy problémás esetekről beszélgessünk, nem érdemes megkérdőjelezni, hogy az ellátott betegek igen túlnyomó többsége megfelelően ellátásra kerül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.20. 14:48:40

Ha a postoló nővér, akkor miért bántak vele így?
Amúgy a "Vigye haza, és várja meg amíg meghal" meg legalábbis megért volna egy pofont.

phoenix102 2010.10.20. 14:54:57

@ColT: "Vigye haza, és várja meg amíg meghal" meg legalábbis megért volna egy pofont.
Ha szó szerint így hangzott el, akkor igen. Ha viszont más mondatokból, így fordította le magának a hozzátertozó, akkor pedig határeset.

Fekete Dália 2010.10.20. 15:01:51

Most nem tudok és nem is akarok rosszat írni az orvosokról, hiszen tudom, hogy édesanyámért megtettek mindent, ami lehetett.
A sürgősségin már eleve az intenzíven katéterezték be, ott került uh-ra, majd aztán mentővel a sebészetre, ahol felkészítés után rögtön a szeptikus műtőbe került csaknem 6 órán át küzdöttek az életéért, ott műtött mindenki aki élt és mozgott.

Egyszerűen nem akarták elhinni a nővérek, hogy az édesanyánk önellátó volt, egyedül élt, mosott, főzött magára, egészen szombat estig.
A családot csak reggel hívta telefonon, hogy baj van, vasárnap reggel.
Nekünk hülyéknek meg nem jutott ezsünkbe, amikor hőmérőt nyomtak a kezünkbe, hogy neki egy fiatalkori komoly félresikerült műtéti bevatkozás óta nem volt sohasem láza, közel 40 éven át, a hasfájásait is ezért nem vette komolyan, mert nála ez szokásos volt.

t a m á s 2010.10.20. 15:28:48

Sokszor azt gondolom hogy ez az egészségügyi rendszer úgy hibás ahogy van.
A prosztata állapotát egy u.n. PSA vérvizsgálattal is mérik. Ha ennek magas az értéke akkor biopsziát (szövettani vizsgálatot) csinálnak hogy nem rosszindulatú, rákos e a nagyobbodás.
Ezt korábban ambuláns módon végezték, reggel be kellett menni, elvégezték és délután haza lehetett menni.
A finanszírozási rendszer azonban olyan hogy ma 4 azaz négy napra be kell ezzel feküdni a kórházba. Természetesen semmit nem csinálnak a kis műtét után, hiszen nem is kell mást tenni mint 9-10 napot várni a kitenyésztett labor eredményre.
Ez a 4 napos "kórházi kezelés" feleslegesen költi a TB pénzét, de érthető a főorvos részéről, mert fél hogy egyébként "feleslegesen álló üres ágy" miatt ágyszám csökkentést és esetleges megszüntetést végeznének a kórházzal.
Biztos más esetben is így van, sok ambulánsan is ellátható esetet csak azért "fektetnek" hosszabban a kórházban, mert ilyen érdekeltségű a finanszírozási rendszer.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2010.10.20. 15:34:34

ez a blog miről szól? arról, hogy az ember néha nagyon beteg lesz, és nincs varázspálca ami egyből meggyógyítja, és hogy amikor a beteg nem tart be orvosi utasításokat és önhatalmúlag idióta döntéseket hoz, akkor még betegebb lesz? és hogy néha az orvos is hibázik ? JÉÉÉÉÉÉ !!!!!

azt gondolom, hogy az orvosaink között szép számmal vannak becsületesek. nekik hatványozotan fájnak az igaztalan vádaskodások, még akkor is, ha érteni lehet egy beteg frusztrációját, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretné.

hogyan kapott ez a szar golden blog díjat ... ?

megint 2010.10.20. 15:51:11

Nick, csak tudod, az orvos olyan szakmát választott ahol ha hibázik akkor meghalhat egy ember, és igen sovány vigasz a hozzátartozóknak azt mondani, hogy ő is hibázhat, pedig természetesen így van.

phoenix102 2010.10.20. 15:59:27

@megint: és még sok ilyen szakma van, csak ott valahogy a közvélemény nem ennyire szigorú.

Straight 2010.10.20. 16:32:52

@Rotoxis: Kezeletlen (nem jól kezelt) tályog elég könnyen okozhat szepszist de abban senki sem haldoklik hetekig max néhány napig vagy addig sem.
Felnőttként 40+os lázzal senki sem vergődik majd egy hónapig. A kisgyerekek bírják a lázat elég szépen de egy 30-40+ éves embernél 40 fokos láz mer rendkívül veszélyes és azonnali beavatkozást igényel. A post írója nővér. Egy nővér ezeket akkor is tudja ha épp legszebb álmából keltették egy vasvillával.
Másrészről pedig egy 40 fokos láz bizony elég látványos már szemrevételezésre is és a láz mint tünet elég könnyen és gyorsan kezelhető.Nem hiszem el hogy létezik a világon olyan idióta orvos vagy nővér aki hajlandó a börtönt és a diplomáját kockáztatni csak azért mert lusta dolgozni és emiatt a beteg meghal.
Ha a post igaz és a beteg belehal ezért már járt volna a börtön és kórlap ide kórlap oda be lehetett volna bizonyítani mióta szenved ilyen lázzal a szerencsétlen.

A post szerintem kamu.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2010.10.20. 16:52:17

@megint: az egyik legjobb barátom orvos. csaknem 2x anyit melózik (szó szerint) mint én, pedig multinál nyomom középvezetőként. az egész napját haldoklók és felzaklatott rokonok között tölti, szar fizetésért, miközben megvetően próbálnak borítékokat nyomkodni a zsebébe, és cserébe elvárják, hogy non-kooperítív és önpusztító betegeket kvázi az akaratuk ellenére gyógyítson meg, képzetlen nővérekkel, politikai ejtőernyős (= potenciális tömeggyilkos) főnökökkel hadakozva. Neki kell nyomtatóba papírt és festéket szerezni. Ebben a környezetben szerinted te meddig maradnál hibátlan?

Dr. Bélus___ 2010.10.20. 17:31:17

@Nick_: Ez olyan megható volt, hogy mindjárt sírok. A legjobb az volt, hogy "megvetően próbálnak borítékokat nyomkodni a zsebébe". Nem folytatom, mert papírzsepi kéne...

numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2010.10.20. 17:52:29

Nemcsak ez az idióta sztori, hanem a többi itt olvasott színvonalas remekmű is felveti bennem azt a gondolatot, hogy a posztolók olyan szinten tudatlanok, hogy nem ismerik a betegjogi képviselő, vagy az ÁNTSZ telefonszámát.

Ugyanis a megfoghatatlan és tipikusan személytelen mocskolódás helyett egyenes módon, azonnal lehetne panaszt tenni. Konkrét személyek ellen.

Ami itt folyik az valami egészen gusztustalan kollektív xarrágás és rétegbecsmérlés, szinte már a perverzió határát súrolja, miközben kidolgozott ügyintézési protokoll áll rendelkezésre minden vélt, vagy valós betegjogi sérelem rendezésére.

Ehelyett választjátok az itteni laikus és rosszindulatú nyáladzást.
Ennél még az is jobb, ha Megasztárt néztek.:-)

Ha bajotok van valakivel, tegyetek panaszt. Van etikai bizottság, vannak kamarák, szakmai felügyelet, a betegjog, és a nyomozó hatóságok.

Ja, hogy ott megbuknátok? Ott bizonyítani kellene? Ejj, de kényelmetlen dolog.
Akkor érthető az itteni lelkesedés.:-)

Micsoda népek vannak...

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.10.20. 18:09:09

Annyira érdekesek ezen a blogon a kommentek... Hetek óta figyelem, és akkor most elmondanám a véleményem, aztán üssetek!

Az orvosok összetartanak. NINCS olyan, hogy az egyik orvos szerint a másik téved. NINCS. Idehaza soha. Ez alapszabály. Innentől kezdve minden olyan kommentet, ami arról szól, hogy kamu, meg a beteg hülye, minimum fenntartással fogadok.

Az orvosok egy része nagyon jó és szakmailag hozzáértő, másik része átlagos, és van egy réteg, amelyik kutyaütő. Úgy, mint minden más szakmában. Egy nagy különbség van: ha egy orvosnak rossz napja van, abba bele lehet halni... Igen, vannak más ilyen szakmák is, tudom. Csak ha egy sofőr gázol, ott egyértelmű a helyzet. Ha egy doki elcsesz valamit, akkor az sosem derül ki, mert aki azt mondhatná, hibázott, az is orvos, de NINCS olyan, hogy az egyik orvos szerint a másik téved.

Sajnos a családban több rokonom van, akik rendszeresen járnak orvoshoz. Vannak nagyon jó és nagyon rossz tapasztalataink is. Sajnos a figyelmetlen orvosból van több, egész egyszerűen laikusként feltűnnek a hibák. Pl. olyan gyógyszert ír fel, ami az általa is tudott krónikus betegség miatt nem szedhető - de ez akkor derült ki, amikor megvettük a gyógyszert, és elolvastuk a leírást. Ezzel kezdődött a szöveg...
Vagy elfelejtik mondani, hogy a folyamatos szteroid szedés szemromlást okozhat, oda kell rá figyelni, mielőtt baj lesz.
Tudnám folytatni, fölösleges. Sajnos a legtöbb orvos szakbarbár: csak a saját területéhez ért, nincs semmi átlátása, hogy amit ő csinál, annak milyen következményei vannak.

És ha bármi bajod van az ellátással, mint beteg, BIZTOSAN te szívod meg. Mert olyan NINCS, hogy...

Ezért nem mernek a betegek élesben panaszkodni. Mert jaj, mi lesz, ha még ennyi segítséget sem kapunk... És igen, a sok rossz tapasztalat, a leszólt, lenézet beteg beletörődik. Akkor is, ha valójában lennének jogai. Mert fél. Akkor is fél, ha egyébként semmi oka nem lenne.

És hiába van egy csomó nagyon jó orvos, ők is ebben a közegben dolgoznak. És amilyen feudális az orvosi szakma, nem az számít, ki mennyire jó, hanem az, ki mennyire tudta benyalni magát a vezető helyekre.

Így aztán amikor ezen a blogom meglátom, hogy nekiesnek a BETEGnek, akkor mindig ez jut az eszembe: megint összetartanak. Mert olyan NINCS, hogy...

iovianus 2010.10.20. 18:44:14

inni és levegőt venni nem ment egyszerre.
-Ez normálisan sem megy egyszerre :)

Az ügyeletes orvos hozta pikk-pakk optimális állapotba? Vagy ő adott enni míg másutt nem kapott? Nem értem.

A másik, a lázlapot legtöbb helyen már ki sem teszik a beteg ágyához, ezt lehet tudni, hogy miért?

iovianus 2010.10.20. 18:47:34

@Dr.laikus PhD: nem, a tályog általában nem okoz septicus sokkot. Letokol és jól megvan magában. Ha megnyílik, megnyitják, vagy vmi történik vele akkor okozhat problémát, sepsist, de ez még messze van a septicus sokktól. Azzal nem nagyon kell már felkelni sem nem hogy hazamenni. Itt nem erről lehet szó.

iovianus 2010.10.20. 18:52:04

@t a m á s: Ez teljesen igaz. Ha befekszel egy kardiológiai kivizsgálásra, akkor két hétre (sic!!) bennfognak, és egy fél délután alatt elvégezhető vizsgálatsort készítenek el ez idő alatt. Napokig nem is csinálnak semmit veled, csak ott fekszel...

CSÉ 2010.10.20. 18:56:27

A cím alapján először azt hittem, egy kutyáról van szó.
Így 1000X durvább.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.10.20. 18:58:49

@Konrad:

"Az orvosok összetartanak. NINCS olyan, hogy az egyik orvos szerint a másik téved. NINCS. Idehaza soha. Ez alapszabály."

Ez a pár mondat két dolog lehet.

1. Ismerethiányból fakadó tévedés.

2. Tudatos hazogság.

Ennyi.

Ha Konrád legalább ezt a blogot olvasta volna, akkor nem írta volna ezt a pár sort.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.10.20. 18:59:33

@iovianus:

"A másik, a lázlapot legtöbb helyen már ki sem teszik a beteg ágyához, ezt lehet tudni, hogy miért?"

Adatvédelem, betegjogok.

iovianus 2010.10.20. 19:00:07

@Konrad: Olvasva a kommentedet és megnézve a blogodat úgy tűnik, halvány sejtelmed sincs az orvostudományról. A suszter maradjon a kaptafánál...
Másrészt, az igaz, hogy van összetartás az orvosok közt, de közel sem akkora. Akkor nem hallanánk, hogy "ki írta fel ezt a hülyeséget" kezdetű mondatokat. Vagyis minden orvos ugyanazt mondaná, ami ugye nem áll fent.
Szóval szerintem valamit rosszul figyeltél meg.
A beteggel pedig mindig az a legnagyobb baj, hogy nem tudja elég pontosan leírni a panaszát. Ez nem fikázás, csak tény.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.10.20. 19:12:18

@iovianus: az állatorvosoknak milyen kurva nehéz lehet... a kutya aztán végképp nem tudja megmondani, mi a baja.

Halvány sejtelmem sincs... valóban. Csak tapasztalatom.

@radiologus.hu: Mond meg nekem, hány orvost ítéltek el az elmúlt egy évben idehaza műhiba miatt? És tedd hozzá, hány ember halt meg kórházban, műtőasztalon. Aztán gondolkozz el azon, valóban mindenki ügyes, és tévedhetetlen?

iovianus 2010.10.20. 19:21:11

@Konrad: nyilván egy kutyától nem is várható el, hogy mondjon akármit, a betegtől viszont igen, sőt az is, hogy az igazat mondja.

Helyesen értékeled a tapasztalatod? Mert valakit nem ítéltek el esetleg a múltadból? Honnan tudod, hogy nem az a helyes protokoll, ami éppen -sokszor- nem vált be?
Úgy állítod azt, hogy biztosan tévedett az orvos és megvédték, mintha bizonyosan tudnád -honnan is?- hogy tényleg hiba történt, és nem lehet semmilyen protokollal magyarázni az ügyet csak bénasággal.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.10.20. 19:26:52

@iovianus: egyszerű statisztika. Mivel szükségszerűen hibázik mindenki.

btw, te orvos vagy? Esetleg annak tanulsz? Komolyan érdekelne.

Hatodéves 2010.10.20. 19:54:05

@Konrad:
Értem a mondanivalót, de van ebben azért némi demagógia. Biztosan sokan meghalnak műtőasztalon, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy bárki is hibázott.

Polgári perek során egyébként nem az orvos, hanem az intézmény az alperes (kivéve a magánrendelőket). Nem az orvost ítélik el, hanem az intézményt kötelezik kártérítésre, ilyen pedig van. Hogy büntetőügyből mennyi van, azt nem tudom.

Anélkül, hogy bárki mellett is állást foglalnék: az egészségügyben nagyon nagy a bizonytalansági faktor. Az emberek nem gépek, nem lehet kiszámítani, hogy mikor mi történik. Szerintem kevés olyan eset van, amikor egyértelműen a kezelés vagy annak az elmaradás okoz valamilyen károsodást. A legtöbbször ezt nem lehet bebizonytítani, sem megcáfolni. Csak azt lehet nézni, hogy a szakmai protokollokat betartották-e.

A másik sajnos, az a magyar betegek állapota, van rengeteg magas vérnyomás, cukorbetegség, 20 éve dohányzás, alkoholizmus, rossz esetben az összes együtt, és lényegében minden gyógyszer kontraindikálja az összes többit, amit mind fel kellene írni.

Meg lehet tenni sok mindent azért, hogy ne történjen baj, de garantálni nem lehet... Utólag meg könnyen okos az ember. Hogy lám, véralvadásgátlót kapott egy pitvar-fibrillációra, ami semmilyen panaszt nem okozott, és agyvérzése lett, tuti a véralvadásgátló okozta/rontott a helyzeten. Vagy, az orvosok nem írtak fel véralvadásgátlót a pitvar-fibrillációjára és emiatt halt meg agyi vérrög miatt... És mindez lehet helyes dózis mellett is, az emberek különbözőek.

Vannak protokollok és alapelvek, de sokszor csak egyensúlyozgatni lehet közöttük, hogy az adott betegnek jó legyen.

Nem állítom, hogy nincsenek hibák, mert vannak. Néha megbocsátható, mert egyszerűen nem lehetett előre látni, hogy mi fog történni, néha meg olyan, hogy az ember csak néz, hogy hogy lehetett ekkorát rontani.

Ehhez meg hozzátenném, amit tudom, hogy mindenki utál, hogy vegyük figyelembe a körülményeket.

Nem mindegy sem a felszereltség, sem az, hogy hullafáradt-e valaki, mert három mellékállásban dolgozik, hogy megéljen (és a fiatalok igenis ezt teszik, lehet van pár zsíros öreg doki, de aki nemrég kezdett, az örül ha megél).

Most családorvosi gyakorlaton vagyok, eddig minden rendelés dugig volt, öt perc jut egy betegre, és az mire elég? Ott sötétlenek a váróban az emberek, annyian vannak. És aztán, beesik valaki egy infarktussal. Jön a következő: öreg magatehetetlen bácsi kétségbeesett rokona, nem tudja, hogyan lehetne otthon ápoltatni a bácsit, magatehetetlen stb. Nem lehet öt perc alatt lerendezni.

Kb. minden beteghez van még jó pár kérdés, amit megkérdeznék, valami, amit megvizsgálnék, de nincs idő. És ha épp kevesen is vannak, nem lehet szarakodni, mert tíz perccel a rendelés vége előtt beeshet még öt ember (be is szokott).

Tudom, minderre lehet azt mondani, hogy erre esküdtünk, és azért vagyunk orvosok, hogy ne hibázzunk, és bírjunk egyhuzamban 24 órát koncentrálni, és közben mindenről megfelelően kommunikáljunk, és még véletlenül se legyen magánéletünk, vagy egyéb vágyaink.

DE ez irrealitás. A szemünkre vetik, hogy isteneknek hisszük magunkat, közben olyan elvárásokat támasztanak az emberek, amit kb. tényleg Isten tudna csak teljesíteni.

És tudom, én is szoktam beteg lenni, az ember azt várja, hogy ilyenkor vele foglalkozzanak, és ez szerintem érthető, nem vetem senki szemére, aki olvasta a kommentjeimet, tudja, hogy nem szoktam hivatalból az enyéimet védeni.

Sajnos ez a helyzet, és ha nem írnak ki állásokat, és a fiatalok elmennek Nyugatra, akkor még rosszabb lesz. A magyar családorvosok átlagéletkora kb. 55 év (bocsánat, de nem tudom pontosan), lényeg, hogy pár éven belül a többségük nyugdíjba megy, ha tud vagy meghal.

Ettől még vannak szar orvosok, vannak pénzéhesek, én nem tagadom, bár kifejezett példát nem láttam rá, de elhiszem.

De nem lehet megfeledkezni a rendszerről, nem csak kifogás, nem csak panaszkodás. Az orvosokat is dühíti, ha nem tudják megfelelően ellátni a beteget, mert nincs megfelelő fonal/csak hónapok múlva van időpont a reumatológián/a beteg nem tudja fizetni a gyógyszereket stbstb.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.10.20. 20:03:40

@Hatodéves: én is így látom, hiszen van nem kevés orvos, akinek látom a munkáját. Ugyanakkor pont azért kellene az ilyen esetekben is empátiával, elfogadással hozzáállni a dolgokhoz, és nem azzal jönni azonnal, hogy a beteg a hülye.

A beteg NEM hülye. Akkor sem hülye, ha mégis hülye. A beteg FÉL. Kiszolgáltatott. Konkrétan be van szarva. És nem, nem tudja, neki mi a jó. Az orvosnak iszonyú nagy a felelőssége. És az empátia hiánya, a hozzáállás pont azt a nimbuszt rombolja, ami miatt a beteg oda mer menni.

Talán érthető, mi a gondom... Nem azt várom, hogy az orvos tökéletes legyen, hanem azt várom, hogy partnerként kezelje a beteget. Sok-sok év kell még, amíg ezt felismerik a hazai orvosok, attól félek.

Bikli néni 2010.10.20. 20:05:23

@Konrad: Ellent kell mondanom. Itt igenis előfordult már nem is egyszer, hogy valamelyik jelen lévő orvos kiállt a szerző mellett, mondjuk épp a posztban említett orvos vagy kórház ellenében. Ha tényleg olvasod ezt a blogot, talán neveket sem kell mondanom, a mai kommentelők közül is válogathasz, ha ez segít...
Néhány jelen lévő orvosnak van ugyan érdekes stílusa, de én pl. azért is járok ide, mert nagyon sok hasznos infót és tanácsot hallottam már tőlük. Volt, akinél személyesen is jártam betegként, és abszolút meg voltam vele elégedve.
A posztok tartalma sokszor hagy kívánnivalót maga után, de azt nem a blog szerkesztője írja, hanem kiteszi csak. Azért van a kommentálási lehetőség, hogy mindenki elmondhassa - kulturált és értelmes formában - a véleményét róla.
Apropó: szabidokiról tud valaki valamit? Ezer éve nem láttam erre...

PiszkosFreddy 2010.10.20. 20:10:29

Édesanyám egy súlyos tüdőgyulladás után,amiből Szent Imre kórház Intenzív Osztályán hozták vissza az életbe(életem végéig hálás leszek Nekik)a törökbálinti Tüdőszanatóriumban lábadozott.Nem tudom szavakba önteni,mit köszönhetek Nekik,azt hiszem Mindent.Remélem,mihamarabb eljutunk oda,hogy minden Magyarországi kórházban/e.ü.intézményben így ápoljanak,
gyógyítsanak,mint a két fentebb említettben.

Bikli néni 2010.10.20. 20:10:45

@Konrad: Senki nem mondta, hogy az összes orvos tévedhetetlen, sőt, nem is várjuk el tőlük, csak azt, hogy a legjobb tudásuk szerint tegyék a dolgukat.
De az orvos tévedése meg a fölösleges összetartás és szerecsenmosdatás között nincs ilyen erős összefüggés.

Erről az egészről amúgy is Kende könyvei jutnak eszembe. Először, mikor elolvastam a rengeteg rémtörténetet a balul sikerült szülésekről, azt mondtam magamban, én soha nem fogok szülni, a fene akar elpatkolni vagy a gyerekét elveszteni a szülőszobán. Aztán végiggondoltam, ha csak negyed olyan borús lenne a helyzet, mint amit Kende papírra vetett, már rég kihalt volna ez az ország, kismamástól-gyerekestől.

Hatodéves 2010.10.20. 20:17:52

@Konrad:
Ez így kevésbé bántóan hangzik, mint az előző komment, ami miatt kifakadtam :)

DE: ez a poszt azért tényleg homályos egy kicsit, ezt fogalmazták meg sokan. Ha már valaki névtelenül egy konkrét intézményt ilyen súlyos vádakkal illet, legalább leírhatná időrendben, logikusan, hogy mi történt... Ettől még nem hülye a posztoló, csak érdemben nem lehet mit hozzászólni a történethez.

Szerintem az empátia-dolog nagyon kétpólusú:
- Vannak nagyon nem empatikus egészségügyisek, láttam ilyen példákat nővértől, orvostól. Ez baj, nem mentegetem.
- Néha annyira benne van a betegekben, hogy ne lássák empatikusnak az orvosokat (nyilván korábbi rossz tapasztalat miatt, nem vádként mondom), hogy mindent így értelmeznek. Az orvosok is különböző temperamentumú emberek, sokszor a legmorcosabbnak látszóbbak a leginkább együttérzőek.

Amúgy szerintem nem kell mindenáron empatikusnak lenni, csak jól kell kommunikálni. Persze ez nagyon szakágfüggő, mást várunk a traumatológustól és mást a betegeit hónapokon át élet-halál, szenvedés, fájdalmak között kísérő onkológustól.

Még annyit, hogy olyan értelemben nagyon nehéz dolog az empátia, hogy aki ebben a világban él, az nem látja, mitől fél a másik, aki először lép be a kapun. Már én sem, pedig fiatal vagyok és szerintem együttérző is: de az elmúlt éveim jelentős részét kórházban töltöttem gyakorlatokon, nekem nem ijesztőek a fehér falak, nem rándul össze a gyomrom a kórházszagtól stb... Aki benne dolgozik, sosem fogja azt érezni egy helyzetben, mint a betege. Ettől még persze jó, ha minél jobban megérzi vagy megérti.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.10.20. 20:31:39

@Hatodéves: vitaindító volt, direkt sarkítottam :)
A hazai egészségügy legnagyobb hibája pont az embertelen körülmények. És itt nem arra gondolok, hogy milyenek a wc-k, vagy hogy nincs klíma. Hanem arra, hogy nem emberként, hanem betegként bánnak velünk.
Egy ismerősöm, aki bölcsész doktor, csak úgy intézett bármit, hogy amikor bemutatkozott, mondta, hogy DR. X.Y. És hoppá, sokkal könnyebb dolga volt! Azt hitték, kolléga...

joerg1234 2010.10.20. 20:36:15

@Rotoxis: de gondolom te is olvastad legutolsó felmérést, hogy a septicus sokkos betegek mortalitása kisebb mint a epticus betegeké
vicc a magyar adatközlés

Bikli néni 2010.10.20. 20:40:12

@Konrad: Ha ott van az ember neve előtt a két bűvös betű, akkor kicsit jobban odafigyelnek, de azért szemfülesek: azonnal megkérdezik, hogy milyen dr. az illető :)
Múltkori felülmúlhatatlan sztori: háziorvos beküldött vakbélgyanúval sürgősségire. Jól felkészült beteg vagyok, könyvvel érkeztem, és szó nélkül vártam a soromra, tudtam, hogy eltart egy darabig. Nagy sokára sorra kerülök, megyek be, bent a dokik kérdezik, minek köszönhetem a két betűt a személyimben. Mondom, nem orvos vagyok. Erre nagy vigyorgás. Mondom, mi van, lemaradtam valamiről? Erre röhögve, hogy azon tippeltek, milyen dr. lehetek. Arra jutottak, hogy aki ül halál nyugodtan az sbo-n egy könyvvel a kezében, az jó eséllyel jogász doktor és jó eséllyel nincs vakbélgyulladása :D
(Valóban, nem a vakbelem volt berobbanva.)

Blogger Géza 2010.10.20. 20:44:59

@Nick_: Nem tudom, de nekem úgy tűnik, hogy az orvosok főnökei is orvosok szoktak lenni. P. igazgató-főorvos. Ezek miért potenciális tömeggyilkosok? És ha ők azok, akkor a barátod miért is nem?

Hatodéves 2010.10.20. 21:01:40

@Konrad:
Ez vicces, de nem biztos, hogy okos ötlet. Ha valakit orvosnak hisznek, annak még annyira sem magyarázzák el a dolgokat (vagy latinul).

Jól van akkor, nem veszünk össze :)

tódór piroska 2010.10.20. 21:04:51

@Blogger Géza:
Az orvosok főnőkei ugyanúgy potenciális tömeggyilkosok, mint ahogy a multiknál dolgozó középvezetők büdöslábú tolvajok.

Krujs 2010.10.20. 21:23:30

@Blogger Géza: szerintem a kolléga arra utal, hogy a hozzá nem értőkre bízott nagy felelősség miatt akár sorozatos tragikus kimenetelű félrekezelés is megeshet.

t a m á s 2010.10.20. 22:27:48

@iovianus:
Igen, kedves Flavius Claudius (alias Iovianus)!
És bár tényleg nagyon sokrétű az egészségügy illetve annak probléma halmaza, érdekes hogy a sok személyeskedő bejegyzés mellett csak Ön reflektált az általam írott finanszírozási RENDSZER-beli problémára.

Üdvözlettel

calvin&hobbes 2010.10.20. 23:10:17

@Konrad: "A beteg NEM hülye. Akkor sem hülye, ha mégis hülye. A beteg FÉL. Kiszolgáltatott. Konkrétan be van szarva. És nem, nem tudja, neki mi a jó."

Sajnos ez így konkrétan nem igaz. Elég sok beteg hülye, és ők marhára nem félnek. Nem érzik magukat kiszolgáltatva és egyáltalán nincsenek beszarva sőt jobban tudják mi kell nekik, és ezt nem is rejtik véka alá az orvos előtt.
Ezek többsége felelőtlen életet él, annak ellenére hogy javasolják neki hogy ha például magas a vérnyomása, a koleszterinje, el van hízva stb akkor ne nyaljuk a zsírosbödönt, ne legyünk láncdohányosok, és ne igyunk alkoholt víz helyett. Ilyenkor ezek csak legyintenek, hogy phffeej mit tudnak a "szakbarbár" orvosok, úgyis csak a borítékot lesik, de elvárják hogy a kialakult problémákat egy felírandó tablettával megoldják, aztán ha a gyógyszer már nem elég és ne adj isten műteni kellene de nem lehet mert olyan az állapota a betegnek akkor az ilyen betegek az elsők akik perrel fenyegetnek.

Vagy amikor a várandós anyuka, aki annak ellenére hogy veszélyeztetett terhes, képes felkelni a kórházi ágyából hogy kisétáljon dohányozni (naponta többször is) (de a kaját ágybakéri, zuhanyozni nem megy mert messze van, és még pisilni sem akar inkább ágytálazik) Aztán persze mikor koraszülés a vége, a baba életéért harcolnak, a nő meg kígyót-békát kiabál az osztályra hogy majdnem megölték szülés közben.

És mennyi ilyen van.... Az ilyenek nem félnek... és szimplán hülyék.

Persze ez NEM mindenkire igaz, de mint ahogy az orvosok között is vannak felelőtlenek és hülyék, a betegek között is szép számmal fordulnak elő ilyenek.

Rot 2010.10.21. 00:25:26

@Hatodéves:

Kedves Hatodéves családorvosi gyakorlaton mennyi a rendelési idő, és hányszor van egy héten? És mi van akkor ha 10 perccel a rendelés vége előtt beesik még 5 ember?

érdekelne

gpetersz 2010.10.21. 05:19:20

Nem tudom, hogy kamu-e vagy sem ez már megint. De az milyen, hogy otthon haldoklunk és nem fekszünk be sehová, mert MEGSÉRTŐDTÜNK... anyám...

Meg ha már ők nem írják rá akkor én sem írom rá a lázlapra... a személyzettel való szóbeli kommunikáció megfordult a fejében?

Lehet, hogy itt egy tragédia van a háttérben, de én csak egy rettentő sértődékeny beteget látok... akit lehet, hogy rosszul láttak el, de noha eddig én ütöttem itt a dokikat a blogon, mert sz*r a tapasztalatom, de ha sokáig mentem akár egy adott kórházon belül is, csak találtam normálisat (néha ez nem is volt olyan sok idő...). Szóval a rendszer rossz, de nem ennyire.

Hatodéves 2010.10.21. 07:25:35

@Rot:
Napi 4 óra, minden nap, utána megy az orvos betegekhez. A nap másik felében egy másik orvos rendel ugyanott, és ha kell, egymás betegeit is ellátják.

Ha beesik még 5 ember, akkor ellátja őket ugyanúgy. Tegnap fél órát vártunk rendelés után, mert telefonált egy hölgy, hogy rosszul lett és várjuk meg.

Szerintem rendes a doki, annyi, hogy elég nagy praxis, de hát ez nem az ő hibája. Ő nem az, aki heti 2 órát rendel és óra nullanullakor elrohan.

P75 2010.10.21. 07:48:25

@Anti Anyag: kötelező??? Tilos! Csak ha a beteg beleegyezik és ezt aláírja, akkor tehetik ki! Kivétel az intenzív osztály.

Irise 2010.10.21. 19:41:54

@gpetersz: Mentő hozott egy tizenéves lánykát, hogy valószínű lábtörés,mert nagy fájdalmai vannak. Kísérte anyu és tanárnéni. Lányka mondja,hogy elesett a WC-ben, nem tud lábraállni, nagyon fáj a lába. Adtam neki nitrogénoxidult a vizsgálathoz, plusz paracetamol+ibuprofen.
Elkezdem vizsgálgatni, bárhol hozzáértem a lábához, üvöltött. Anyuka ideges,hogy miért kínzom a gyerekét a vizsgálattal.
Mondom, szeretném behatárolni,hogy pontosan melyik réséről készítsünk rtg-t, mert nem szeretném feleslegesen sugárnak kitenni a gyerkőcöt.
Nem, gyerek ragaszkodik hozzá,hogy mindenütt úgy fáj a lába,hogy hozzá se érhetek, anyuka már agresszív velem.
Jó legyen, ha ennyire akarják: rtg térdtől talpig.
Nincs törés.
Anyuka agressziózik,hogy de ha az ő lánya úgy érzi,hogy eltört a lába, akkor eltört a lába,mert az ő lánya nem hazudik.
Főnököm is bekapcsolódik. Nincs törés a rtg-en higgye el anyuka.
Nővérke megkérdezi a gyerkőcöt,hogy kér-e még fájdalomcsillapítót.
Gyerek sértődötten: "Nem kérek!"
Azzal lepattan az ágyról, sértődötten saját lábán kisétál, még csak nem is sántít, anyuka szintén sértődötten utána megy, el se köszön tőlünk...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása