Nagyon sajnálom, borzasztóan szomorú történet.
Az életünkhöz hozzátartozik a halál is, ezt el kell tudni fogadnunk, és nem tudjuk, az édesanya állapota milyen volt; lehet, a leggondosabb kezelés ellenére is meghalt volna. De az szörnyű, ha az ember azt érzi, nem tettek meg mindent az érdekében, sőt...

Ez a fajta rideg, lelkiismeretlen ellátás megbocsáthatatlan. És valószínűleg a telefonos tájékoztatás idejénél korábban meghalt a beteg, csak összekeverték valakivel; ez is megbocsáthatatlan. És ez nem pénz, hanem emberség, tisztesség kérdése.

Egyetértek @huncut: -tal. A levél az átéltekről, Katalin érzelmeiről szól leginkább, köszönöm, hogy olvashattam. Megjelent képileg a teakonyha, a hangulat, sőt a kézimunka is, kicsit rosszul lettem...

Igen van ilyen. Vannak szar hozzáállású és igénytelenül dolgozó emberekkel feltöltött osztályok. Nekem is volt részem ilyenben. Belgyogyó osztályon gyakran jártam konziliárusként, mindig rossz érzéssel távoztam. Próbálom megérteni az okokat. Sok idős, lepusztult alkoholista, vagy krónikus betegségében megrokkant beteggel vannak tele, borzasztó tempóban veszik fel és engedik haza a betegeket. Nem azért, mert ehhez van kedvük, hanem mert ennyi beteg vár felvételre. A posztban az azonnal áthúzott igénybevett ágy is erre utal. Sokan ebben a mókuskerékben kiégnek, eligénytelenednek. Ez nem mentség a részükről, legfeljebb magyarázat. Dolgoztam fél évet olyan belgyógyászati osztályon (képzési programom része volt), ahol 40 ágyon 1 hét alatt 120 beteg fordult meg. Követni alig tudtam, hogy mi van. Ennyire túlterheltek az osztályok.

A nővérek telefonos tájékoztatási kompetenciájáról ne elmélkedjünk. Telefonos tájékoztatás nem megengedett egyik kórházban sem, mert nem tudod ellenőrizni, hogy ki van a másik oldalon.(más kérdés, hogy ezt néhányan nem veszik figyelembe) Az, hogy a nővérek nem ezt mondják, hanem valami kamu választ, az viszont számomra értelmezhetetlen, de gyakori.

A másik dolog. A posztoló anyukája nem valószínű, hogy abba halt bele, hogy az ott dolgozók a konyhában ültek. Azért azt az országban nem sok orvos engedheti meg magának, hogy hagyjon meghalni egy menthető beteget mindenféle következmény nélkül. Így ha nem emberségből, hivatástudatból és igényességből következően látja el normálisan a beteget, akkor legfeljebb köteelsségből és félelemből, az elmúlasztott kötelesség miatt. De azt feltételezni, hogy ismert és kezelhető problémát nem oldanak meg lustaságból, nemtörődömségből, az enyhe túlzás.

Végül pedig tudom, hogy a posztoló lelki állapota szülte ezt a mondatot, és ezen a blogon inkább a negatív példákat kommenteljük és van is bőven, "azért vannak akik tényleg a gyógyítást szolgálják" megjegyzés elég erős. A nagy többség a gyógyítást szolgálja, ha nem így lenne, akkor már nem élnének emberek az országban. Az teljesen más kérdés, hogy ki milyen stílusban végzi a munkáját, hogyan beszél a beteggel/hozzátartozóval. A legjobb idősebb orvosok, akiket ismerek borzasztó személyiségű vademberek, de ha bármi bajom lenne vakon rájuk merném bízni magamat, mert a brutális külső jó szakembert takar.

Sajnálom és részvétem.

Higgye el ez a többség.

Mitől öregszik az orvos...
Ha nem történt volna Mamintival, ezt ma akkor is megírtam volna. Így ha blogban lehet ilyet csinálni, neki ajánlom a postot.

Ma és tegnap... mintha egy hét lett volna. Persze a múlt héten hétfőtől vasárnapig dolgoztam, azaz hogy is érezném kevesebbnek. Pl, ha nem úgy indult volna a hétfő, hogy átvesszük az osztályt és a beteg 40-es systoles vérnyomással gaspol. Majd ezerrel papírok átolvasása, minden eredmény átnézése, hogy DNR vagy ugrunk és reanimálunk. Végül csendesen álltunk, három orvos és egy nővér és elköszöntünk tőle. Megszokjuk. Mert meg kell szokni. Rohadtul fáj. De ennél jóval nehezebb a családdal beszélni. Nehezebb a testet letakarva látni, mert nem jönnek a szállítók. És még nehezebb az a pillanat, amikor megérkeznek, az élettelen testet a bádogba teszik, a fej nagyot koppan, majd ráhúzzák a tetőt, "viszlát" és... elmentek. Elmentek egy olyan emberrel, akivel az éjszakás műszak még beszélt. Majd a ruhák átadása a családnak, papírok. Ez a része megszokhatatlan. Mi, a két fiatal, teljes apátiával kezdtük leszerelni a kábeleket, stb, majd látva ezt, a főnökünk odajött és mondta, "lányok, a még :) élőkkel foglalkozzatok". És igaza volt. Így lehet ezen túllenni. Pl. a sokkos fiatal férfi életének megmentésével, a kedves, humoros érbetegeink postop. megfigyelésével és gyógyításával (elkezdjük a secunder preventiot), az idős coronaria beteg néni ápolásával, aki kifejtette, hogy "lányok, ha a metrón látnám magukat, gyereknek nézném. Itt meg négy húsz éves megmentett ma hat életet hatalmas összmunkában. Szerettem volna magam elsírni, ahogy láttam magukat dolgozni, gratulálok." És én is szerettem volna elpityeredni, jól esett. Jól esik, amikor a centrálnál megszűnik az ellenállás és megjelenik a sötét vénás vér, isteni érzés, amikor bejutok a pleuraűrbe és elindul a szalmasárga folyadék, majd a 35-ös légzésszám 24 lesz. Boldog vagyok, amikor a 14-es htc-al behozott beteg 2E vvt után mondja, hogy igaza volt doktor, tényleg jobban vagyok. (Jó, én csaló vagyok, belebeszélek sok mindent a betegekbe, de akkor is :)) ). Szeretek nekitámaszkodni a nagy ágyaknak és kérdezni. Munka, család, közérzet, betegség. Szeretem megnyugtatni a betegeket, hogy innen kikerülnek, de addig itt biztonságban vannak és minden egyes csövet, drótot, gombot megmutatni, értelmet adni nekik. Imádom azt a képességét az orvoslásnak, hogy hatékonyan tudunk fájdalmat csillapítani és hatékonyan tudunk halálos akut kórképeket gyógyítani. És ezekért "cserébe" meg kell tanulni, talán egy élet munkájával, hogy kell elengedni azokat a betegeinket, akiknek el kell menni. Közben cserélgettük a monitorokat (a központi monitor teljesen random mutatta a beteg monitorokat) és 17 óra tájt már csak ide-oda dőlve nevettünk. Kieresztettünk. A betegeink szundikálnak, olvasnak, trafó folyik, keringések, légzések stabilak, fájdalmak 3/10 alatt vannak, kielégítő diurezis, szövédményre utaló jelek nincsenek. És bennem egy hétnyi élet telt el a két nap alatt. Mert ezt csak így érdemes csinálni.

@phoenix102: Igen, nekem is mondták már, amikor édesapám állapota iránt érdeklődtem, hogy telefonon nem adhatnak tájékoztatást. De ez még mindig sokkal korrektebb, mint ha mellébeszélnek.

Idős, leromlott testi-lelki állapotban lévők ápolása embert próbáló feladat, és sokan megbuknak ezen a próbán. De az eü-ben beteg, testileg és időnként lelkileg is leromlott álapotú beteget kell ellátni. Biztosan nem szívderítő sokszor, és igen, tudom, kevés pénzért ilyen munkát végezni lélekromboló, de hozzátartozik a feladatokhoz. És továbbra is azt gondolom, a vezetők hozzáállásán nagyon sok múlik.

@huncut: én sem értem, hogy miért jó, de 100x kaptam nővéreket telefonvégen kamuzáson. Miért nem egyszerűbb azt mondani, hogy telefonon nem mondunk semmit és kész.

Igen, a vezetők hozzáállásán sok múlik, de azon is, hogy milyen emberek jelentkeznek a munkakörre. Válogatni, csak akkor lehet, ha van miből. Az első kórházi állásom a jó példa rá. Bementem a kórház igazgatójához, aki körbeküldött 4 osztályon, mert mindenhol kerestek valakit. Végül a neurológiát választottam, így lett ez a szakterületem. Az állás, amit betöltöttem 10 éve üres volt. 10 éve!
Akármilyen jó a főnök, ha nem tudja megválogatni az embereit és elküldeni sem, mert nincs helyette más.

@phoenix102: Talán azért, mert adott esetben, ezt mondván garantált az összezörrenés, hiszen éppen azért telefonál az ember, mert okvetlenül meg szeretne tudni valamit. A kamuzás adott esetben max. idegesítőnek tűnhet, az információ teljes elhallgatása dühöt szül a vonal másik oldalán. Tapasztalat :) A konkrét cikk esetében elképzelhető, hogy a nővér nem látta a beteget. Az is furán nézett volna ki, ha azt mondja, hogy "várjon, odamegyek, megnézem". Vagy az, hogy "nem tudom".
A 24 órás, szünetmentes felügyelet otthon jobban biztosítható.

Részvétem :(

Tehetetlen, ökölbeszorítós düh fogott el az olvasottaktól. :(

Határozott véleményem, hogy a kórházi ellátás (általában az egészségügy) nagyságrendileg jobb annál, mint amilyennek egy marslakó a blog alapján gondolná. Persze, ugyanúgy vannak szakmailag és erkölcsileg is
kifogásolható dolgozók az eü-ben, mint az élet többi területén (ki nem látott még rossz szerelőt, tanárt, ügyvédet, hivatalnokot, stb.?), bár biztos vagyok benne, hogy arányaiban kisebb számban.
Phoenix-nek szinte mindenben igaza van, ezért nem akarom ragozni az általa írtakat, legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy nemcsak a belgyogyón látni időnként elképesztő dolgokat, hanem műtéti osztályokon és a neurológián is - én ugyanis ezekre az osztályokra járok konziliumba. Az igazságnak tartozom annyival, hogy a kiugróan nagy disznóságok aránya azért csak ezrelékben mérhető. Tudom, hohgy ez is sok.

A poszt érdemi részéhez: telefonon semmilyen információ nem adható, legfeljebb annyi, hogy igen, itt fekszik a beteg, és az állapota változatlan. Bár az ombucmanó személyiségjogilag még ezt is aggályosnak tartja (egy zárt orvosi portálon volt erről hosszas polémia a közelmultban)

@phoenix102:
"Telefonos tájékoztatás nem megengedett egyik kórházban sem"
Akkor én hálát adok annak az ápolónak, aki ezt a szabályt megszegte, és többször tájékoztatott minket arról, hogy agyvérzéssel beszállított apósom állapota éppen milyen. Mi Budapesten, Apósom Nyíregyházán, a többi rokon 120 km-re Nyíregyházától.
Egyébként azt még értem, hogy telefonon nem adnak tájékoztatást arról, hogy milyen betegségben szenved (hiszen ez néhány esetben kínos lehet), de hogy a beteg általános állapotáról miért nem lehet?

@Frucsasz: a hozzáállástól, az emberi oldalról engem is. A szakmai része a kérdésnek viszont a poszt alapján nem kideríthető.

Talán egy kicsit idevág:
koczy.blog.hu/2010/08/27/kepes_kalauz_kutatoknak

@lallalla:

Igen.

@lac64: azért, mert azzal, hogy nyilatkoznak egy betegről, megerősítik, hogy a beteg ott van az osztályon. Márpedig a telefon másik végén lévő azonosítása nem lehetséges, és nem lehet tudni, hogy milyen okból szeretné tudni, hogy ott van-e a beteg és hogy milyen állapotban van.

A múltkor még azt mondtátok, hogy aki nem tudja látogatni a beteget, érdeklődjön telefonon.
Akkor minek is, ha nem adnak tájékoztatást?

@Babette_: Ez egy teljesen jogos kérdés.
Egyébként pedig ha pl. a tájékoztatás előtt megkérdeznék a beteg hozzátartozó születési adatait, helyes válasznál valószínűsíthető, hogy tényleg a beteg hozzátartozója érdeklődik. Kicsit túl van lihegve ez a személyiségi jogi kérdés, több gondot vet fel, mint maga a probléma. :-(
Vagy esetleg a kórházi felvételkor érdemes lenne megkérdezni a beteget, ki az az egy, esetleg két fő, akit tájékoztathatnak adott esetben telefonon is. Többet ne, mert tényleg ne a kórháziak mondják el mindenkinek, mi a helyzet, hanem beszéljék meg a rokonok egymás közt.

@Babette_: épp erről beszélgetünk, hogy van egy szabály, amit mindenki saját értelmezése/kedve szerint alkalmaz. Valaki nem ad tájékoztatást, valaki hülyeségeket beszél, valaki pedig korrekt tájékoztatást ad.
Ha mindenki igazodna a vonatkozó szabályokhoz, akkor nem adna senki tájékoztatást.

@huncut: de ugye a szabályokat nem a nővér vagy orvos találja ki.

@Babette_: másrészt, ha a multkori posztoló megereszt egy telefont, és a nővér tartja magát a szabályokhoz, akkor annyit mond, hogy a hozzátartozó haladéktalanul jöjjön be a kórházba. És akkor aban az esetben ez bőven elég lett volna.

@phoenix102:
:))
Megint találtam azért valamit, mert így is lehet.

2.0 Kapcsolattartás
2.1. A kórház minden épületében nyilvános telefon található, kártya-rendszerrel működik. Intézetünk legtöbb kórtermében is van telefon, melynek számát megtalálja a készülék mellett. Kérjük, szíveskedjen családtagjait, ismerőseit tájékoztatni, hogy Önt a kórtermi hívószámon – az Ön és betegtársai nyugalma érdekében – 07 és 20 óra között hívhatják.

2.2. Telefonon – ha a beteg hozzájárult- csak általános állapotáról adhatunk tájékoztatást az orvosi titoktartás miatt. A beteg vagy az általa megjelölt személy a betegség lefolyásáról személyes felvilágosítást a kezelő orvostól kérhet. Kiskorú vagy cselekvőképtelen beteg esetében az egészségügyi törvény szerinti legközelebbi hozzátartozó kérhet és kaphat felvilágosítást.

2.3. A betegek hozzátartozói lehetőleg 14.00 – 16.00 óra között érdeklődjenek telefonon a betegek állapotáról.

www.zmkorhaz.hu/viewer.php?docid=2600

Én mindig kaptam felvilágosítást telefonon, orvostól, nővértől egyformán. Igaz, sokat is telefonáltam, mégse küldtek el a francba, ismertem mindenkit egy idő után, tudtam, ki melyik műszakban van, ki mit kért behozatni, ki beszélt éppen a rokonommal, több esetben még a telefonhoz is kihúzták ágyastól, mert nem tudott mozogni egy baleset miatt. Miután különböző országban voltunk, minden segítséget megadtak, le a kalappal előttük. Lehet, hogy ez nem volt szabályos, viszont annál emberségesebb, amit itt sokan hiányolnak az egészségügben. (Sokszor joggal)

@Dr.laikus PhD: Tehát lehet telefonon érdeklődni bizonyos feltételekkel.?

@Dr.laikus PhD: ha ezt meglátja az adatvédelmi ombudsman sikító frászt fog kapni. Megküldöd neki? Ha már ennyire lendületben vagy. Ugyanis ez így nem teljesen stimmel. Az addig oké, hogy lehet hívni a beteget. Az az ő felelőssége. De a nővér honnan tudja, hogy az érdeklődő a telefonban az akinek mondja magát?

@phoenix102:

Ne kérdezd. Gondolom hagyatkozik a fülére és nem mond olyat amibe az ombucmanó beleköthet.

Ha meg lehet beteget telefonon hívni, gondolom akkor hívják a szakembert ha az indokolt.

A linket azért másoltam be, mert más érdekesség is van, ami mindenkinek jó.
Orvosnak,betegnek azt a mindenki számára elfogadható szolgáltatást nyújtja amitől ezek a fájdalmas posztok megszűnnek, amitől a beteg úgy érzi jobban gyógyul.

Véletlenül (ugye nincsenek véletlenek?)
a kutakodás után olvastam ezt is.

kaizen.freeblog.hu/categories/Lean_egeszsegugy/

Nem vitát akarok gerjeszteni szolgáltatás és betegellátás fogalom körében. Csak a szervezésről, a hatékonyságról van szó.
"Véletlenül" ugyanaz a kórház.

@Turchi:

Itt, ebben a kórházban.

Úgy tűnik, a vezetés részéről, bizonyos bátorság kell, hogy a hozzá tartozót tájékoztassák.

Gondolom a józan ész itt is győz és nem mondanak személyiségi jogokat megsértő információt.
Az egészségügyi törvényben a beteg joga megjelölni kinek engedi meg az állapotáról való informálást.

"199-ben történt. Édesanyámat rosszullét miatt a belgyógyászatra szállították mert szívbeteg volt, és amikor érezte hogy rosszul van, - mivel a nővért hiába hívta - megpróbált kimenni hozzá hogy segítséget kérjen.
A nővér nem hallgatta végig, bezavarta a szobába és be sem nézett. Édesanyám rosszul lett..( "

Azt hiszem, abban az évben halt meg Galenosz a híres orvos. Egyébként A.D. 199.-ben hol történt, a Római Birodalom melyik provinciájában ez a háromszoros rosszullét? (mert minden mondatában megismétli az írástudó)

A telefonon történő tájékoztatásról a jogszabály nagyjából kimondja, hogy tilos - bár a helyzet nem teljesen egyértelmű, mert az eü. tv-ben az is benne van, hogy a beteg által erre kijelölt hozzátartozót a beteg esetleges áthelyezéséről (másik osztályra, másik intézménybe) és lényeges állapotváltozásáról értesíteni kell.

Tudok olyan esetről, amikor a beteg állapotáról telefonon aggódó hozzátartozóként érdeklődtek, és az empatikus, kedves nővér részletes tájékoztatásából illetéktelenek tudomására jutottak a beteg betegségére, életkilátásaira vonatkozó lényeges adatok, amelyeket polgári peres eljárásban használtak fel később és az információt adó jóhiszemű szakdolgozót meghurcolták, elmarasztalták.

Ezzel együtt, ha biztosan tudom, hogy ki az érdeklődő fél, aki nem fog visszaélni a kapott tájékoztatással, esetenként megszoktam szegni a tilalmat, és elmondom a kért információt. De ha pl azzal jelentkezik valaki, akit előzőleg nem láttam és a beteg nem hatalmazott fel arra, hogy az illetőnek tájékoztatást adjak, hogy " x.y. rokon (akár gyermek, testvér stb.) vagyok Miskolcról vagy Győrből (vagy Londonból), nem tudok odautazni, de nagyon kérem, mondja el, hogy mi baja van az anyukámnak, milyen kezelést kap. mi várható, stb" - nem tehetek mást, mint udvariasan megmondom, hogy semmilyen jellegű tájékoztatást nem adhatok, keressen fel személyesen. Nem mindig értik meg, és kapok hideget - meleget, nem idézem, hogy néha miket mondanak.

@Leroi: Légy egy kicsit megbocsátóbb, lécci. Katalin zaklatottan írt, nem tökéletes stílusban, de te is tudod, mit akart mondani.
Az meg végül is majdnem mindegy, melyik évben történt. Talán csak azért nem mindegy teljesen, mert azóta talán már meg is szűnt ez a kórház, vagy ma már teljesen másképp bánnak ott is a betegekkel.

@huncut:
Irtó kellemetlen számomra is, ha épp haldokló vagy elhunyt van az osztályon és a nővérek röhécselnek, szórakoznak.
Ehhez semmiféle végzettség nem kell, ez jóérzés és gyerekszoba kérdése...
Nálunk ilyenkor silencium van, és ezt betarttatom.
Persze a hátsójuk hízlalását és a füstölést én sem tudom megakadályozni, tehát amikor csak lehez, zabálnak és bagóznak, ez is irritáló.
Ami a tájékoztatást illeti, ha éjjel hunyt el a beteg, reggel az első órában, ha nappal, akkor azonnal és ORVOS tájékoztatja a hozzátartozót.
Igaz, van olyan eset is, hogy az épp távozó hozzátartozót még útban éri a hír, hogy az otthagyott beteg meghalt.
Az elhunytat levetkőztetve, kéz- és lábcédulával ellátva, letakarva, paravánnal elkerítve 2 óráig tartják a SAJÁT ÁGYÁN, a patológiára történő átszállítása előtt...

@aesculap:

Azon gondolkodom, ha mondjuk külföldön lennék mi lehet az az információ amit feltétlenül tudnom kéne anyámról, vagy apámról.

A józan ész azt hiszem egyet diktál, jól, van, stagnál, vagy azonnal utazzak haza.

Azt hiszem minden mást személyesen lehet és szabad kérni az orvostól, vagy nővértől. Nem hozhatunk lehetetlen helyzetbe senkit.

Nem leszek nyugodtabb, ha teljes körű az információ és nem tudok oda menni.

Azt hiszem....

Minden esetre a határainkat ismerni kell.

Latinosabban: silentium, bocs...

@Leroi:

:)))

Szép Pénteket.

Úgy látom minden hétvégére jut egy bánatos kórházban halál.
Nagyon sajnálom, hogy az események így következtek be.

Sajnos az mindig úgy van,hogy a hozzátartozó lelki szenvedését mások nem tudják sem átvenni, sem viselni.
Különös tekintettel az olyan osztályokra ahol sok ilyen történik egymásután.
Ez nem vigasztaló,és nem mentesítő, de mindenképp magyarázat arra, hogy a nővérek a dolgozók esetleg az orvos miért tűnik olyan "ridegnek"és közönyösnek.

Most nyáron egy kedves barátnőm a MÁV- sebészetén volt,egy három ágyasban. Az első pár nap egy frissen műtött ám igen rossz állapotban lévő néni feküdt mellette.Mivel én naponta 2x mentem, hogy jeget vigyek a barátnőm feje alá-mert akkor volt az a tikkasztó hőség-így a nénit is elláttam, borogattam, itattam, meg próbáltam neki segíteni.
Többedik napon,reggel amikor mentem már nem volt ott a néni.Így idegenként is megütött a hír,hisz este még megitattam, és igazgattam az oxigéncsövét, mert nagyon zavarta.Elmondta a barátnőm, hogy éjfél előtt kiabált, és megint le(ki)tépkedett magáról(ból) mindent.Jött orvos, adtak fájdalomcsillapítót,a néni elaludt, és a nővér egy óra múlva felkapcsolta villanyt- jöttek sokan még- és ágyastól elvitték.
Nem tudhatja az ember, hogy mikor mi következik. A nővéreknek pedig másnaptól jöttek az új és még újabb betegek, akikkel maximálisan törődniük kell.
Sajnálom -igazán. A világban az anya elvesztése a valódi születés ideje.(mondják az okosok)

@Leroi: Nyugodtan írhatod szilenciumnak is, meghonosodott már ez a kifejezés. :-)

És köszönöm a tájékoztatást, ez az emberséges hozzáállás.

@IrishOak: Ha nem volt a halottal kapcsolatod, akkor is megráz a halál. Egyszer egy néni a házunk előtt halt meg, én már csak akkor láttam, amikor letakarták, és mégis...
Hozzátartozót meg még nehezebb elveszíteni még akkor is, ha tudod, nincs remény. Fontosak ezek a pillanatok, az élet tiszteletét jelentik.

Ez az arcképet ábrázoló grafika megint besikerült ide...
Ha történetesen az orra alatt az árnyék középen lenne, úgy nézne ki mint Adolf, amint épp a háború elvesztésén meditál...:S

@Leroi: Most, hogy mondod, valóban führeres. :-)

"Die letzten Tage der Reichskanzlei, Berlin, 1945..."

@huncut: na igen. A dolgozók nem abban hibásak, hogy a néni meghalt, aki ennyire idős és beteg, azzal előbb vagy utóbb ez fog történni. Ami rettenetes a történetben, hogy amíg még él, sem foglalkoztak vele emberhez méltóan. Nem, nem mindegy, hogy az alatt az idő alatt hogy van. Nem strázsálni kell körülötte, de hát basszus, aki nővérnek megy, annak legyen már képbe, hogy ebben a munkában NEM LEHET kint baszni a rezet kerek órákig az étkezőben/irodában. Káeurópa-szerte nagy divat amúgy ez 'elvannak ott a betegek' jeligére, legutóbb Giuleşti-en égett le egy szülészet így, mindenki a folyosó másik végén örült magának, észre se vették, hogy szikrázik a légkondi. A kórház nem az a hely, ahol 'úgyse történik semmi'. De itt is mennyi ilyet lehet olvasni, hogy beteg csenget, kikiabál, kínjába nem tudja, mit csináljon, mert mindenki a fülén ül.
@Leroi: ez meg a másik fele, hogy miből gondolja sok eü dolgozó, hogy azon kívül, hogy nem figyel, még bunkó is nyugodtan lehet. Alap, hogy paciens hozzátartozói előtt, teremben, folyosón nem röhögcsélünk, mert az nagyon szarul hat egy haldokló beteg családjára. Kéretik kajaidőben, az üvegfalú étkezőben viccelődni. Most az más persze, hogy konstans búvalbaszott fejjel sem kell mászkálni, na de itt szó szerint röhögcsélésről volt szó.