Egyetlen rokonom sem jött ki élve

2010.09.11. 06:00

Sziasztok!


Elég szörnyűek a tapasztalataim a Miskolci kárházzal kapcsolatban. Amelyik rokonom bement, egy sem jött ki élve. A Belgyógyászat egyenesen embertelen.


Bement a 49 éves unokatestvérem a gyomrával a szokásos kontrollra, úgy volt, hogy hazajön, elkapta a tüdőgyulladást, magas láza volt, nem vitték le a lázát, 1 nap alatt tüdőgyulladásban meghalt. Bevitték a nagynénémet tüdőgyulladással az erős szervezete miatt helyrejött, és felfekvésben halt meg 1 hónap múlva mert csontig sebes volt a feneke, úgy cserélték rajta pelenkát, olyan gyakran tették tisztába. Az meg szegény nem mert szólni, csak sírni.

 

 

Anyámat a tehetetlen beteget betették egyedül egy szobába.
Rázárták az ajtót, a csengőt nem volt szabad levenni a falról, oda meg nem adták.Másnap nagy nehezen oda lehetett tenni az ágyához, de már harmadnap másik szobában volt Hat nap alatt 3 szobában.Az ajtót bezárták, így hiába kiabált, hogy segítsen valaki, mert menni kell a WC-re senki nem hallotta.


Felültették, hogy egyen egyedül, és otthagyták, természetesen eldőlt. A reggelit nem tudta megenni, nem etették meg . Ha a rokonok nem látogatták volna nem is evett volna, mert egyedül eldült.Eltolták a Sebészetre tolókocsival. A beteghordó mind a két lábát úgy megütötte, hogy tiszta kék -zöld volt.


Ott volt a Sebészeten,ahol bekötözhették volna a lábát is, mert a hasi műtét miatt vitték kötözésre a Sebészetre. Ehelyett a Sebészet megüzente a Belgyógyászatnak, hogy ott kötözzék be, és adjanak neki vízhajtót,de hiába átadtam az üzenetet, nem kötözték be, nem adtak vízhajtót.


Az esti ügyeletes orvos úgy vizitelt, hogy megkérdezte, hogy van -e valakinek problémája, de nem várta meg a választ, ennyi volt a izit.A lábáról készítettek fényképet is a Halottas
házban, de nem volt lelki erőm feljelentgetni, meg Bíróságra járkálni.
Apám is bent volt ebben a kórházban, másik osztályon ,a féloldala béna volt, rácsot nem tettek az ágyra, természetesen leesett, jól megütötte magát, mert még kevés baja volt.


A gyógyszert nem adták be neki, akkor még nem volt egész nap látogatás, és a rokonok így nem tudták beadni a gyógyszert. Az éjszakai gyógyszer még másnap ott volt.


Miután a sógorom bement a kórházba és megmondta a nővérnek, hogy ha még egyszer nem adják be az orvosságot, ő fogja betömni a nővér szájába ez után már beadták.


Aztán adtak gerincbe injekciót prosztata műtéthez, nem sikerült, így el kellett altatni az agyvérzéses félig béna, infarktus
után. Majd megműtötték, ami szintén nem sikerült, így két hónap múlva újra kellett műteni.


Az ügyeletes orvost, hogy megtaláljam bejártam az összes emeletet, mert nem lehetett megtalálni, mivel hétvégén került oda. Ha én ezeket tudom előre nem engedem odavinni, mert attól a kórháztól a mi helyi kórházunk sokkal emberségesebb.


Minek a szép modern kórház, ha a betegekkel nem törődnek, rázárják az ajtót, nem viszik ki a Wc-re, nem lehet levenni a falról a csengőt, akkor nem kellett volna odatenni, ha zavarja a nővéreket éjszaka a csengő. Szóval a 4 eset alatt semmi jót nem tudok írni a kórházról, csak csupa rosszat, és az Isten őrizzen meg mindenkit attól, hogy abba a kórházba kerüljön.

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nullnick 2010.09.11. 07:02:26

MELLŐZZÜK MÁR A HISZTÉRIÁS TÚLZÁSOKAT

"Bement a 49 éves unokatestvérem a gyomrával a szokásos kontrollra"

ÉS MIÉRT IS járt "szokásos kontrollra"?

"felfekvésben halt meg "

Feéfekvésben NEM lehet meghalni. Akit tisztába kell tenni (azaz NEM TUD FELKELNI), annak aligha egy szimpla tüdőgyulladás a baja. Akinek "csontig sebes" lesz, annak nagyon szar a keringése.

"a csengőt nem volt szabad levenni a falról"

Ez így algha igaz. Sokkal inkább arról van szó, hogy "ő se mert szólni".

"adtak gerincbe injekciót prosztata műtéthez, nem sikerült, így el kellett altatni"

Spinális érzéstelenítés sokminden miatt lehet sikertelen, akár a beteg miatt is.

huncut 2010.09.11. 07:08:59

"Ha én ezeket tudom előre nem engedem odavinni, mert attól a kórháztól a mi helyi kórházunk sokkal emberségesebb."

és

"4 eset alatt semmi jót nem tudok írni a kórházról"

Hm, ha ennyire rosszak voltak a tapasztalataid, akkor miért bíztál még a 4. esetben is?

No, de nézzük sorban. A sógorod tüdőgyulladást kapott, de gyomorproblémákkal került eredetileg kórházba. Sajnos van ilyen, minden kórházban tartózkodó betegnál fennáll a veszélye, és előfordul, hogy belehalnak betegek.

Édesanyád sebészeti ellátás, műtét után rossz állapotban került a belgyógyászatra, ha jól értem, tehát nem feltétlenül a rossz ellátás okozta a halálát, más oka is lehetett.
Édesapád agyvérzéses, félig béna, infarktus után prosztataműtét...

Ezek így együtt mindhárom esetben elég súlyos képet mutatnak. Biztosan közrejátszanak az ellátás hiányosságai is (a nagynénédnél főleg), de azért tudomásul kell venni, hogy egyikünk sem él örökké, és itt nem arról van szó, hogy elnéztek valamit...
És még valami: egyik osztály nem a hozzátartozóval üzenget a másiknak, vannak erre módszerek, és tökéletesen megértem, ha nem az üzengetésnek megfelelően járnak el.
A finanszírozás hiányairól meg nővér- és orvoshiányról, a túlterheltségről meg sok szó esett már, ezeket nem akarom most elölről kezdeni. Szóval sajnálom, hogy elvesztetted a szeretteidet, de azt gondolom, a vádaskodás helyett kicsit el kéne azon is gondolkodni, hogy lehet-e csodákat várni és számonkérni, ha nem következnek be...

Káin 2010.09.11. 07:50:11

@nullnick: Ne haragudj, de neked kisebbségi komplexusod van, hogy folyton nagybetűkkel(azaz kiabálva) próbálod nyomatékosítani mondandódat?

NemesekErnyo 2010.09.11. 08:29:32

"akkor még nem volt egész nap látogatás"
Uborkaszezon van? Ez a történet legalább 20 éves.
Ha nincs sztori, akkor bányászunk elő, lényeg, hogy mindig legyen gumicsont, amit csócsálni lehet? Kedves praxis blog, ne árokásásban munkálkodjon!

bakela 2010.09.11. 08:52:39

Asz'tán jött az ápoló, és mekkaptam a dupa adag Haloperidolom. Meg a ceruzám is elvette...

ondol 2010.09.11. 09:58:13

Mi az hogy miskolci kórház?
Először is ott több kórház van. De így általánosítani nem illik. Tessék megnevezni melyik kórházban, melyik évben történtek a történtek.

drpeti 2010.09.11. 10:21:37

1. 49 éves rokon "gyomorkontroll". jó lenne tudni, mi baja is volt a gyomrának (meg adott esetben a tüdejének/egyéb szerveinek), hogy 1 nap alatt meghalt.

2. Ismeretlen korú nagynéni, aki meggyógyult a tüdőgyulladásból, végül a felfekvése okozta a halálát. Azt nem tudni, hogy ez a kórházban történt, vagy otthon.

3. Ismeretlen korú magatehetetlen anya, akinek betegsége is ismeretlen, csak annyit tudunk, hogy hasi műtéte volt. Feltételezem, hogy nem a beütött lábába halt bele.

4. Ismeretlen korú apuka, előzményében stroke. Prosztataműtétre vár (alapfolyamat megintcsak ismeretlen), spinálban akarják csinálni, hogy ne kelljen az altatás kockázatát vállalni. Nem sikerült (ok ismeretlen), mégis altatják. Műtét nem sikerül (?), majd újra műtik. Sorsa ismeretlen.

Sokmindent nem tudunk a 4 esetről. A postoló leginkább csak azokat a mozzanatokat írta le, ami neki fontos.

Ami biztos: Anyukára biztos, hogy nem zárták rá az ajtót. Sebészet nem üzen a hozzátartozóval, hogy ilyen-olyan gyógyszert adjanak.

Gest anyó férje 2010.09.11. 11:39:22

Ide vomitáltak egy posztot aztán lehet turkálni benne. Ez különösen tetszik:

"A lábáról készítettek fényképet is a Halottas házban, de nem volt lelki erőm feljelentgetni"

Aki megfejti az kaphat spinálisan egy rumos koktélt

szabidoki 2010.09.11. 11:54:09

Hat, nekem is eleg furcsa, hogy a posztolo ujra es ujra abba a korhazba vitte a rokonait, ahol rossz tapasztalatai voltak. Mondjuk az unokateso komoly alapbetegseg nelkul nem halalozott volna el egy nap alatt tudogyulladasban, de azon kivul, hogy gyomorproblemai voltak, nem tudunk semmit. A nagyneni szervezete sem lehetett annyira eros, ugyanis csak annak lesz felfekvese, aki mar annyira gyenge, hogy onalloan mar az agyban sem tud mozogni, forogni. Anyuka eseteben sajnos vannak apolasi hianyossagok, de azt en is eletszerutlennek tartom, hogy a sebeszek uzengessenek a hozzatartozoval, illetve nem nagyon tudom, miert kellett volna bekotni a labat pusztan azert, mert megutotte. Az sem vilagos, hogy miert halt meg. Apuka szinten szamtalan alapbetegseggel, rossz allapotban kerult korhazba. Gondolom rakja lehetett, mert az allapotabol kifolyolag nagyon komoly indok kellett a mutethez.
Osszesegeben a posztolo sajnos elvesztett negy rokont, de amit leirt, azok alapjan sajnos mindegyik sulyos beteg volt, konnyen lehet, hogy a leggondosabb kezeles mellett is meghaltak volna.

El Visco Stello (törölt) 2010.09.11. 11:56:54

Hátbizony, éveink számával sokasodnak halottaink is. És mindegyik "VALAMIBEN" hal meg.
Fogadd őszinte részvétem. Neked aztán kijutott...

El Visco Stello (törölt) 2010.09.11. 11:58:33

@Gest anyó férje: Spinálisan köszönöm nem kérem, mert nem zsibbad el tőle a nyelvem:)))

Irise 2010.09.11. 11:59:13

@bakela: kéééész :DDDDDDDDD

Egyébként nekem 3 rokonom volt a miskolci kórházban. Ketten életveszélyes állapotban kerültek be, mind a hármukat gyönyörűen elláták, pedig sehol sem ugrabugráltam,hogy orvosrokonok,még mielőtt valaki megvádolna.
Látszott,hogy leterheltek a nővérek, sok a beteg, de sehol nem láttam embertelen bánásmódot.

El Visco Stello (törölt) 2010.09.11. 12:00:49

A posztoló gyászol, kiöntötte a lelkét. Lehetnétek megértőbbek.

Irise 2010.09.11. 12:01:40

@Irise: Pontatlanságomért elnézést: 2x vasgyári, 1x Szentpéteri (remélem, jól írtam.

Irise 2010.09.11. 12:02:39

@El Visco Stello: Megértőek volnánk, csak nem esik jól a lelkünknek,hogy gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádol orvosokat, holott ez csinálja.

El Visco Stello (törölt) 2010.09.11. 12:09:15

@Irise: Addig, ameddig nem lehet beírni, hogy "ideje lejárt", mindig az lesz a hunyó, aki várta őt az út végén. Ez nagyon hálátlan feladat, de kárpótoljon a sok megmentett.

2010.09.11. 12:12:13

Ezt a posztot én nem tettem volna ki

El Visco Stello (törölt) 2010.09.11. 12:12:27

Eltűnt-e a kommentem, vagy csak tüzetes moderációnak vetődött alája-e?

cenzorilla 2010.09.11. 12:16:03

@El Visco Stello:

Mind megjelent amit írtál.
Vagy nem?

El Visco Stello (törölt) 2010.09.11. 12:23:22

Meglett. Kérdés visszavonva. Alighanem szíttat a blogmotor.

Mocsár 2010.09.11. 12:46:18

Sajnálom a posztolót.

Én szerencsére egyszer voltam csak miskolci kórházban, egy hétre melanóma-műtét miatt, de az pillanatok alatt megvolt, fájdalommentes volt az érzéstelenítés miatt (bár a hideg kirázott, mert láttam és éreztem mindent, amit csinálnak), és az orvos is nagyon kedves, kedélyes volt. Alkalmam sem volt borítékot odacsúsztatni neki, olyan gyorsan végzett mindennel (műtét, vizit, kötözés, varratszedés). Ugyanannak a kórháznak másik szárnyán már annál szörnyűbb tapasztalataim voltak édesanyámmal, de azt már megírtam ide a blogra (meg is jelent).

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.09.11. 12:49:20

már megbocsáss, de kissé megkérdőjelezi az egész hitelességét az a tény, hogy olyan nincs, hogy "miskolci kórház", ugyanis ott van vagy 4-5 teljesen különböző profilú és üzemeltetésű kórház.

Deneware. 2010.09.11. 12:57:35

Ha valaki ilyen súlyos vádakkal illet egy kórházat, -ami akár igaz is lehet- legalább annyi vér lehetne a f@szában, hogy a nevét leírja...

DarthVader 2010.09.11. 14:03:16

Hm. Hát énnekem is vannak tapasztalataim a"miskolci kórházzal". (Az egyikkel :)

Fül-orr-gége osztály, apám parotis-adenoma mütétre vár. Osztályvezető főorvos operál, 1 hét alatt annyit se mondott neki, hogy bikmakk.
Holott: 1, faciális paresis alakult ki. Nyilván x%-ban kialakul (most nem tudom a pontos statisztikát), de ha nem mondják el a betegnek, hogy a lehetősége a leggondosabb műtéti technika mellett is megvan, akkor a beteg joggal véli úgy, hgy elcseszték, rosszul műtötték. (Nem mindenkinek van orvos hozzátartozója, aki elmondja)
2, nyálsipoly alakult ki. Egy szó emlités nem esett róla, hogy mi a teendő, mi a kimenetel, exstirpálják, vagy mi legyen. És ha a betegnek evés közben a füle alól az arcán folyik a nyál, az elég érdekes gondolatokat szül. 3, elküldték az urológiára prosztata adenoma miatt, az urológián 2 órát várt, mire visszajött - (a menetel is eltartott vagy fél óra hosszat oda-vissza) elvitték az ebédjét, mondván, nem ette meg.

Ezzel csak azt akarom mondani - hiszen végül az adenómáját megoperálták, a sipolya néhány hónap alatt záródott, tehát a kifejlet pozitiv, az ebéd-ügy meg szinte apróság - hogy az eljárás, az ellátás megitélése apám, mint beteg részéről nem túl kedvező, és még finom voltam. Pedig "tolta a lóvét"! Főnöknek,nővérnek egyaránt. Holott csak - örök téma - beszélni kellett volna a beteggel. Ha elmondják - még a műtét előtt - hogy lehet faciális parézis, és a sipoly láttán elmondják, hogy várjon még, előfordul, hogy magától záródik, de ha gondolja, egy hónap múlva jelentkezzen, megbeszélik a műtéti kiirtást, ez kb 5 percet vett volna igénybe (a kettő tájékoztató együtt). Az ebéd-ügy pedig egyszerű szervezési hiba. Egyikhez sem kellett volna egyetlen fillér plusz finanszirozás sem. Számtalanszor elmondtam és elmondom: a beteggel való kommunikáció megspórolható, de az egészségügy megitélése nem utolsó sorban emiatt olyan, amilyen. És már mondtam: "több pénzt, ezeknek? ..."

Hagrid 2010.09.11. 14:53:56

Függetlenül a poszttól, a miskolci kórházaknak tényleg elég rossz hírük van. Nem arról van szó, hogy ne lenne ott lelkiismeretes orvos és ápoló. Rosszul menedzselik, kevés a pénz, sokat elszórnak rossz irányba s a dolgozók frusztráltak, türelmetlenek, végén sokan nemtörődömmé válnak. Sok miskolci cigány és cigány család szintén kikészíti őket (nem mind bajosak ott, de a miskolci cigók talán a leggaládabbak az egész országban, míg más helyeken azért több családdal is meg lehet lenni (2-3 gyerekesekkel).

golaz_ 2010.09.11. 15:10:28

@nullnick: A tahó beteg miatt van minden.

drpeti 2010.09.11. 15:30:32

@andben: Tudsz valamit hozzáfűzni a posthoz érdemben is? Mert mi azt tesszük. A stílusodról inkább ne beszéljünk, mert az minősíthetetlen. A jókívánságaidat meg tartogasd magadnak.

andben 2010.09.11. 15:32:41

@drpeti: Ameddig az 1. 20 poszt ilyen szintű mint a tieitek addig a stílusom sem fog változni!
MAjd elgondolkozol amikor ugyanúgy haldokolsz egy kórházban!

zachar 2010.09.11. 15:33:26

Tele van a tököm ezekkel a szar kitalált Bravo Magazin sztorikkal.
Miskolci vagyok, van nálunk Semmelweis, Megyei, Diósgyőri, Szent Ferenc, mittooménmégmi.
Melyik miskolci kórház?
Az illető nem is járt Miskolcon...
Itt senki nem hív egyetlen kórházat sem "miskolci kórháznak".
Idebaszni egy alaptalan rágalmazó cikket, ez korrekt.

Érdekes, hogy minden rokonom élve jött ki a fent felsorolt kórházakból, és tisztességgel ellátták őket.
Én krónikus asztmásként először a Megyei kórházba jártam vizsgálatokra és kontrollra, majd megfordultam a Szent Ferencben is tüdőgyulladással. Az eltört lábamat a Semmelweisben rakták rendbe.

cenzorilla 2010.09.11. 15:35:42

@andben:

A véleményed írd légy szíves.

Azt is emberei hangnemben.

drpeti 2010.09.11. 15:38:56

@andben: milyen szintű? hogy hiányoljuk a részleteket, mert ez így átláthatatlan? Hogy képtelen leírni valaki korrektül egy történetet?
Persze neked mindig minden egyértelmű, félinfók alapján alkotod a véleményed. Meg sem említve azt, hogy elkeseredésedet, csalódottságodat (vagy egyebet) agresszíven vetíted ki bárkire, aki más véleménnyel van egy adott dologról.

andben 2010.09.11. 15:39:58

@cenzorilla: A véleményem? Undorodom, ami ezen a blogon folyik! Mindenkinek fizetnek a kórházak?

zachar 2010.09.11. 15:41:39

@DarthVader:
>És már mondtam: "több pénzt, ezeknek? ..."

Ezek vannak, és szarért-húgyért dolgoznak.
Olyan is, mi?
Hát ez van, amikor valaki nincs megfizetve.
Te sem végeznéd 100 %-osan a munkádat feleannyi fizetésért, he?

Ha jobb ellátást akarsz, van magánkórház, pénztárca elő.
Ha meg tudod fizetni, és nem csak a szád jár, akkor nem fogod sajnálni a havi 4950 Ft eü járulékot... ami egyébként olyan drága eü ellátást is elérhetővé tesz, amire NEM tudsz épeszű áron biztosítást kötni.

zachar 2010.09.11. 15:42:24

@andben:
"Mindenkinek fizetnek a kórházak? "

Te vagy a kivétel.

andben 2010.09.11. 15:42:50

@drpeti: Két öregszülőm is a kórházban halt meg nyomorult körülmények között! Az egyiknek májrákja volt és tévesen műtötték meg sárgasággal, a másik hasonló nyomorultan halt meg, mint amiket itt gyakran irogatnak!

Nektek vissza kéne hozni a nyílvános kivégzéseket csak h legyen min röhögni!

drpeti 2010.09.11. 15:43:32

@andben: Nekem fizet kórház, azért mert ott dolgozom :)
Ugye azt te sem gondoltad komolyan, hogy egy kórház azért fizet valakinek, hogy itt kommenteljen :D
Ha undorod van, ne olvasd. Vagy járj anger managementre

andben 2010.09.11. 15:44:16

@andben: Lehet h a pesti vagy dunántúli kórházakban ilyen nincs, de az észak-mo-i vagy alföldi kórházakban símán lehet, amiket ide leírnak, de rötyögjetek csak nyugodtan!

andben 2010.09.11. 15:45:11

@drpeti: Akkor rakd ki nick-ed mellé h csak a mundért véded és nem vagy páratatlan!

zachar 2010.09.11. 15:46:34

@andben:
"az észak-mo-i vagy alföldi kórházakban símán lehet, amiket ide leírnak"

Bárhol lehet bármi, csak éppen sántít a sztori a részletek bántó hiánya miatt.
Olyan, mintha valaki a hasára ütve kitalálta volna, na.

andben 2010.09.11. 15:47:49

@zachar: Nocsak? NEm esik jól a röhögés ugye ha vki más is beleszól?

drpeti 2010.09.11. 15:48:50

@andben: a nickem szerintem teljesen egyértelmű. Sajnálom, hogy nem az intelligenciádnak megfelelőt választottam :)

cenzorilla 2010.09.11. 15:49:29

@andben:
Nem nevetett ki senki.

Ha így fojtatod töröllek. Érvelj.

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 15:51:16

@andben:

Májkárosodás sárgasággal jár.
Honnan veszed, hogy félre kezelték?

A posztolóval is az a baj, hogy fájdalmában kijelent és lehetetlen konklúziói vannak.

zachar 2010.09.11. 15:51:21

Egyébként, ha ezt a blogot átnézi valaki, minden egyes poszt valami (névtelen, bizonyítatlan, "irodalmi"?) tragédiáról szól, ami az egészségügyben történt.

Ha EZ lenne a magyar egészségügy, nem lenne probléma a társadalom elöregedése... ez egy ilyen blog...
Ferde tükröt tart, amiben csak az egyik oldal látszik...

andben 2010.09.11. 15:51:45

@zachar: És? Mit zavar az téged? Nem tudom milyen kórházakba jársz, de Kelet-Mo-on símán lehet ilyen színvonalú az "ellátás".

Amikor ki akarták rakni a "headcount"-ot(hányan haltak meg), akkor nem csoda h a Békés/Borsodi kórházak tiltakoztak a legjobban!

Úgyh nekem senki ne mentegesse a Mo-i kórházakat!

Ez a blog egy remek lehetőség lenne h megbeszélni h melyik kórházakat lehetne elkerülni.

Erre mi folyik itt mindenki itt trollkodik meg röhög a másik baján!!!

zachar 2010.09.11. 15:53:11

@Dr.laikus PhD:
"A posztolóval is az a baj, hogy fájdalmában kijelent és lehetetlen konklúziói vannak. "

Ha egyáltalán igaz a poszt...

drpeti 2010.09.11. 15:53:37

@andben: senki nem röhögött más baján. Sztem ahelyett, hogy itt érvek nélkül ömlik a szó a szádból teljesen feleslegesen, inkább menj és törj össze néhány tányért meg poharat. Hátha megnyugtat

andben 2010.09.11. 15:53:46

@Dr.laikus PhD: mit honnan veszek h félrekezelték? Megint egy szokásos színtű kérdés?

Sárgasággal műtötték meg! Ennyi Halála előtt pár héttel kiderült h májrákja van és attól sárga! Ennyi!

drpeti 2010.09.11. 15:55:22

@andben: igen, a májrák előbb-utóbb sárgasággal jár. Most akkor tulajdonképp mi a baj? Hogy megpróbálták megműteni, hátha sikül valamit csinalni? Te sem vagy elég egyértelmű.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.11. 15:57:05

@andben:

"Sárgasággal" nem műtenek meg senkit, mert a sárgaság tünet, nem maga a betegség.

andben 2010.09.11. 15:57:17

@drpeti: Még 1*, mert látom nehéz:
Sárgasággal megműtötték, utána a halála előtt kiderült h a májrák okozta a sárgaságot. amit nem vettek észre a műtét alatt!

Ha a műtét nem lett volna akkor még élhetett volna 1/2 -1 évet akár!

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 15:57:20

@andben:

Ki röhögött?

Ez a lehetett, ugye ez az ami kiveri az orvosoknál a biztosítékot.

Valóban itt panaszkodnak betegek, hogy melyik kórház milyen azt blogon belül a kórházértékelőben megtalálod.
Keress rá.

A cél az lenne tényleg, hogy megbeszéljük.
Ehhez korrekt leírás kéne (még így is hitetlenkednek, hiszen minden orvos talál korrekt kezelési módot) de azért el szoktunk jutni, hogy mit kellene tenni.

A stílusod nem visz előre.

drpeti 2010.09.11. 15:58:46

@andben: sárgasággal nem műtenek senkit. De látom neked ez a nehéz.

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 15:59:18

@andben:

Te állítod, hogy félre kezelték, megműtötték fölöslegesen.

A májkárosodás sárgasággal jár.
Ha a műtétnél derül ki, hogy rákos, az sajnos előfordul, de bizonyos stádium után nem gyógyítható.

Semmi olyat nem kérdeztem, amit laikusként ne tennék fel.

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 16:00:41

@zachar:

Biztos igaz, csak nem úgy...

Nyilván meghaltak, nyilván voltak ilyen tünetek.

A szokásos baj, hogy nincs kommunikáció, a hozzátartozó aztán lángot lövell és képzeleg.

zachar 2010.09.11. 16:01:24

@andben:
"Amikor ki akarták rakni a "headcount"-ot(hányan haltak meg), akkor nem csoda h a Békés/Borsodi kórházak tiltakoztak a legjobban!"

Forrás van?
Vagy ez sejtés?
Kitaláció?

"Erre mi folyik itt mindenki itt trollkodik meg röhög a másik baján!!! "

Tudod az a baj, hogy az "lehetséges, hogy az apám törölközőjétől estem teherbe" típusú sztorikon nehéz komolyan elbeszélgetni.
Írta a posztoló, hogy hol tapasztalta mindezt?
Írt neveket?
Nyilván nem, mert akkor rágalmazásért perelhető ő is, meg a blogger is.
Akkor meg kiderülne pl., hogy rájabasznak, mert semmi nem igaz a leírtakból.
Így, ebben a formában kiposztolva vagy igaz, vagy nem.

Ha leírom egy soproni kórházról, hogy előbb tévedésből a bal lábamat vágták le, majd a jobbat, mire rájöttek, hogy tüszős mandulagyulladásom volt, elhiszed?
Én is vagyok olyan szavahihető, mint a névtelen, rokonait sorra, BAMBÁN elvesztő szerző, aki nem vitte az első "felháborító tapasztalat" után máshová a további rokonokat.

Most gondold el.
Sopron!
Azt hinné az ember, hogy az már szinte Ausztria, és a példámból látszik, hogy inkább Azerbajdzsán színvonala.
Kelet-Azerbajdzsáné!

Ja, ugyanezt tapasztaltam egy bécsi kórházban is, ott a karjaimat vesztettem el.
Tehát elmondhatjuk, hogy nem jobb a sógoroknál sem a helyzet.

andben 2010.09.11. 16:01:39

@Dr.laikus PhD: Renben van akkor a blog címét írjátok át vmi "Ki itt beszólsz az orvosokra megalázunk/kiröhögünk Mónika-só szinten" stb!

drpeti 2010.09.11. 16:02:02

@Dr.laikus PhD: Ebben az esetben nem biztos, hogy nem volt kommunikáció. Csak nem akarja/tudja felfogni a közölt infót. Látod, hogy így sem fogja fel, hogy mit mondunk

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 16:03:01

@zachar:

Bocsánat javítok, most is háromszor mondják el, miért lehetetlen valami.

Nem megy át a koponya csonton. :(

adamantium 2010.09.11. 16:04:08

@andben: sárgasággal műtötték meg??? a a népi nyelven sárgaság-nak nevezett betegség a hepatitis, azt nem műtétileg kezeljük lévén, hogy egy vírusos kórság. besárgulást okozhat még millió egy máj vagy epebetegség pl a májrák is

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 16:05:04

@andben:

Ki röhög?
Itt senki nem röhögött, se rajtad, se a posztolón.

De Te is ragaszkodsz a fixa ideádhoz.

Szokás a posztolónak kiegészítést tenni, néha megteszik, akkor válik érthetővé.

De senki nem röhög ki beteget, mégoly butaságot ír akkor sem.

Patalia 2010.09.11. 16:06:37

én csak jót tudok mondani a miskolci megyei kórházról. perforált vakbéllel kerültem be, hajnal kettőkor műtöttek meg. nyolc napot töltöttem bent, és minden orvos nagyszerűen ellátta feladatát, a nővérek mindenben segítettek, amiben csak lehet, sőt még azt is felajánlották, hogy átköltöztetnek egy másik szobába, mert ott is vannak fiatalok, hátha jobban érezném magam.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.09.11. 16:07:28

ez a poszt szerintem régen történt eseményekről szól, és problémát mutat: a traumák feldolgozásának egyik múló fázisának kéne lennie a bűnbakkeresésnek, mások okolásának, de a posztoló valamiért ebben az állapotban maradt, és nem érte el a megbékélést.

Egy ismerősöm fiát elvitte a csontrák, és még évekig mondta, hogy a zsidó orvosok megölték a fiát.

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 16:08:51

@zachar:

Kórházat lehet írni, orvos nevét a személyiségi jogai miatt nem.

Értelme sincs. Többször láttuk már, hogy ugyanaz a kórház, ugyanaz az osztály az egyiket hálára a másikat epe hányásra készteti.

andben 2010.09.11. 16:09:27

@drpeti: NEm emlékszem pontosan milyen okból műtötték meg, de abban biztos vagyok h a műtét alatt nem vették észre h májrákos és valószínűleg a műtét miatt halt meg pár héttel/hónappal később!

De tőlem beszélhettek/froclizhattok, amit akartok minden egyes poszt utána mi kisvárosunkban köztudott h mindenki Szegedre akar bekerülni kórházba Csaba/Orosháza helyett ha ÉLNI AKAR!

A szüleimet is ha itt az idő fel fogom telepíteni Bp-re, mert Békésben csak hentesek vannak...!

drpeti 2010.09.11. 16:12:02

@andben: eddig azt írtad, hogy sárgaság miatt műtötték. Most azt írod, hogy fogalmad sincs, hogy miért. A májrákot egy műtét alatt nem feltétlenül veszi észre a sebész (tudod, nem csak felszíne van a májnak). Miért halt volna meg egy műtét miatt később? Erről is írj akkor valamit, mert megint nincs infó...

Irise 2010.09.11. 16:12:17

@andben: Szerintem menj , higgadj le, igyál hideg vizet, vedd be a szokásos nyugtatód, és ezt tényleg jó tanácsként írom, nem szabad egy fórum miatt agyvérzést kapni.
Ha lehiggadtál, gyere vissza, másold be,mit írtak a zárójelentésre az édesanyádnál, megbeszéljük,hogy mit értettél félre.

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 16:13:23

@andben:

Megint valószínüségről beszélsz.

ha besárgult az már nagy baj, főleg ha májrákja volt.

Pesten hová viszed, nincs itt kórház még amire panasz nem lenne.

Ettől még lehet igazad, hogy nincs ott jó kórház, habár Csabán éltem és nekünk nem volt ott problémánk.

Sőt. Igaz régen volt.

zachar 2010.09.11. 16:13:53

@Dr.laikus PhD:
"Kórházat lehet írni, orvos nevét a személyiségi jogai miatt nem."

Igaz.

andben 2010.09.11. 16:16:23

@drpeti:
Voltam kb. 10 éves!

Akár van info akár nem egy ember nyomorultul meghalt!

Én sem úgy végzem a programozói munkámat, amikor a felhasználó bugot vesz észre , akkor a java API utolsó sorát is adja meg kimenő/bemenő paraméterekkel eggyütt, mert nyílván nem ért hozzá, nem ez a munkája...!

adamantium 2010.09.11. 16:17:35

a postróL.
1 sajna tüdőgyulladásban meg lehet halni bármilyen hihetetlen is, igaz ma nem a 80% hal meg mint 100 éve hanem 5%. azért 1 nap alatt meghalni benne elég nehéz mert ugyan miben is hal meg a tüdőgyulladásos ember? légzési elégtelenségben arra van a lélegeztető gép. szepszisben na az általában nem 1 nap alatt alakul ki. súlyos tüdőbevérzésben: ritka errefelé az ebola, marburg meg hasonló vírusok és ha valaki tüdőpestisben halt volna meg magyarországon (ami sajna előfordul) arról csak tudnánk. MSOF az se egy napos történet
2. a tüdőgyulladás az bizony lehet halálos (ezt már írtam) legyengül a szervezet és a sok háton fekvésnek vannak szövődményei: tüdőgyulladás, felfekvés. mindazonáltal a felfekvésbe nehéz belehalni, korrekt kötözések és sebészi ellátás mellett a legtöbb beteg meggyógyul belőle. azért mondjuk el azt is, hogy a felfekvés az egy ápolási probléma, a beteg nincs forgatva eleget, nincs decu. matrac egyebek
3. sajna idős embereknek főleg ha steroidot is szednek akkor nagyon sérülékeny a bőrük elég szinte csak ránézni és nagy területen felválik és rettentő lassan gyógyul. mindenesetre alapból is szegény elég elesett volt ha az ülés nehézségeket jelentett. halálok ismeretlen, valószínűleg nem a lába lehetett az
4. egy modern kórházban a legbiztonságosabb érzéstelenítés forma az altatás tehát ebben nem látok kivetnivalót, a spinál meg főleg idősebb meszes gerincű embereknél nem mindig sikeres, pláne, hogy egyesek ismeretlen okból nagyon immúnisak a használt érzéstelenítőre

Dr.laikus PhD 2010.09.11. 16:20:52

@andben:

Hát persze elemezni tudni kell.
Ahhoz kell a hiba.
Orvosnak is.
Ha neked programozónak mondják hogy nem műxik. elküdik és jön az útált elemzés.

Orvos is csak azt akar. Elemezni mi a baj.
Ebben az esetben nem elég a tünet és egy általad, vagy a család által felállított diagnózis, benned, meg 8 éves korod óta egy hiány... :(

DarthVader 2010.09.11. 16:24:28

@zachar: Tudod, egyrészt én is ugyanazért a szarért-húgyért dolgozom, de azért én legalább megpróbálok a betegeimmel kommunikálni, nem csak a kezébe nyomom a laborbeutalót pl hogy "ezzel jöjjön vissza." Másrészt mint emlitettem, apám fizetett, zsebbe. De rohadtul kár volt, mert ugyanezt megkaphatta volna "ingyé" is. És akkor mondhatták/tok/ volna, hogy szaré-húgyé ez jár.

adamantium 2010.09.11. 16:25:07

@andben: ez a májrákos műtét mikor történt? mert amikor még nem volt CT meg UH akkor bizony gyakran végeztek diagnosztikus laparotomiát besárgult betegeknél abban reménykedve, hogy epekő okozza, és ez nem is olyan régen volt. a májráknak ha már ilyen előrehaladott stadiumban van akkor kevés a túlélési esélye (persze májrákja válogatja). a cholangiocarcinomanak egy hónap, egy a májban levő ér eredetű daganatnak meg több. az is gyakran előfordult, hogy úgymond felnyitották a beteget, megállapították, hogy nincs mit tenni és bezárták, nem volt mindig májátültetés. szóval én szívesen beszélgetnék a témáról de legyen pár adat róla

Irise 2010.09.11. 16:25:40

@andben: Sajnos egy csomó betegséget nem lehet meggyógyítani.
Egy 10 éves kisgyerek még nagyon sok mindent félreért, és sok mindent el sem mondanak neki.
Amikor majd lehiggadsz, gondolkodj el ezen, légy szíves.
Ezzel a gyűlölettel-haraggal együtt élni,ami benned van, nagyon nehéz lehet és nagyon sokat ártasz vele magadnak. Próbálj meg segítséget keresni.

rikitiki 2010.09.11. 16:30:26

Bárki, aki esetleg elégedetlen a csabai, orosházi kórházakkal, annak javaslom pl. a gyulai kórházat. Kb. ugyanolyan táv, mint szeged. Kicsit más hangulatú, és jobb az út, mint szegedre. De természetesen lehet menni szegedre is, ha az a szimpatikus.

A csabai kórházat nem ismerem, mindhárom másik kórházról van ismeretem.

Azt nem tudom, a pesti vagy a vidéki kórház jobb, úgy általánosságban, de meglepődtem egyes pesti kórházak színvonalán (rossz irányba).
A csúcsellátó intézményekkel persze nehéz felvenni a versenyt, e tekintetben nyilván minden egyetemi klinika jobb körülmények között találja magát.

A gyulai kórházat viszont minden kórházigazgató és szakpolitikus figyelmébe ajánlom, nem tudom mit csinálnak másképp, de infrastruktúrálisan és személyzetileg is felülmúlja a környéket.

mogyiscsalamádé 2010.09.11. 16:40:57

@drpeti: A francokat nem!Feküdj be egy hétre a kiskunhalasi kórházba. Nekem amikor műtve volt a térdem, azt mondták,majd akkor menjek wc-re,ha jönnek látogatni a hozzátartozóim, ők váltották ki nekem a cataflamot meg a fragmint és eleinte ők adták be,amikor kellett az injekcióti,aztán már magamnak adtam..egyetlen nővér volt velem emberséges, 2-3 naponta volt ügyeletben, ő segített mosakodni is, így 2-3 naponta tudtam tisztálkodni,egyébként a balesetin leszartak mindenkit magasról!Máskor reggel 7-re odarendeltek,h megnézzék a csavarokat,este 5-kor vigyorogva jön az orvos. nem is tudom,hányszor ájultam be,mert a lábamat alig mozgathattam,apum próbálta emelgetni,h ne legyen gond a vérkeringésemmel!Aztán a gipszcsere után tartotta a markát (EZ IGAZ!) és amikor apám elküldte a francba,még kikérte magának a dolgot!

mogyiscsalamádé 2010.09.11. 16:43:34

@andben: én megértelek. minket hitegettek,amikor anyám rákos volt,cipeltük Szegedre-Pestre-vissza Szegedre, majd visszaküldték Kiskunhalasra meghalni! Ez 1993-ban volt. Végig azt mondták, hogy szépen javul, egyre fogyott,én 8-at töltöttek,legkisebb testvérem a 4-et és ezt végignéztük...ahogy leépült. Nem kívánom senkinek sem az ilyesmit!

scorpioscorpio 2010.09.11. 16:53:52

@nullnick: Gyenge vagy....a felfekvés általános szepszist - mérgezést-fertőzést - okoz amibe belehalsz...órák alatt elfertőződik a teljes szervezet, 42 fokos láz és annyi. Faterom járt így Vácon a Halálgyárban!!! Saját lábán ment be gyógyszerbeállítás miatt ... másnap értelmét és agyát vesztve egy tolókocsiban találtuk meg, bepelenkázva...majd rácsos ágy és felfekvés...fél méteres felületen, naja, esetleg nem kellett volna hülyére szedálni az egyszerűség kedvéért?
Átvitettük egy szeretet szolgálat kórházába ahol a helyzet láttán simán megmondták h mi történt a Halálgyárban...meg is halt két nap múlva öntudatlanul...

andben 2010.09.11. 16:54:54

@adamantium: Lehetséges h ez történt, h vmi mást hittek h az okozza a sárgaságot!
Nem igazán tudom 20 éve volt!

Azt tudom h hál istennek bp-n lakom (ebből a szempontból)! Utoljára 10 éve voltam görcsökkel Orosházán kezelve, ahol 1 hét volt, amíg megkaptam h cysta van a vesémben, amiből vesekő lett 1-2 évre rá...!
És nagyon meg voltak sértődve, amikor könyörögtem h menjek haza, mert kezdődik az egyetem...!
(Értsd, amit a János kórházban fél óra alatt megultrahangoztak h vesekövem volt az Orosházán bő 1 hét volt és nem is volt pontos a diagnózis(cysta)...!)

Majd a szüleim akarom felköltöztetni Bp-re öreg korukra, mert, ami ott folyik az borzalmas...!

scorpioscorpio 2010.09.11. 16:59:45

Még Vác: párom anno baleset miatt volt bent, én első nap úgy döntöttem a viszonyokat látva h egész nap ott maradok...gond is lett volna ha nem...a többi beteget is én láttam el, itattam, etettem kikísértem wc-re. stb, sőt ha lefolyt az infúzió, én rohangásztam a nővérek után, mert szartak rá, mindez a baleseti sebészeten, ahol egyik sem tudott felkeni egyedül, nemhogy nővért keresgélni a folyosókon...pár nap múlva az ügy.doki elhajtott, h nem lehetek bent egész nap, naja, mert láttam h mi megy ott? és esetleg hívtam nővért ha gond volt, pl 80 éves papa fémekkel a lábában rács nélkül és leesett...párom saját felelősségre hazajött, még él!!

andben 2010.09.11. 17:02:41

@mogyiscsalamádé: Köszönöm.
Arra felé ahol mi lakunk régebben még meg is sértődtek ha vki ragaszkodott h Szegedre uatlják be...!

adamantium 2010.09.11. 17:05:34

látom most nagyon népszerű lett a felfekvés, mint orvosi téma. vajon miért is nem támogatott kezelés a vacuum sealing magyarországon ami ennek a bajságnak a leghatékonyabb kezelése? mert ugye költséges, szinte minden felfekvést meg lehetne vele gyógyítani de kormányunk számára nem ez a fontos úgy nézem

adamantium 2010.09.11. 17:10:40

@andben: nyilván egy egyetemi klinika jobb ellátást tud biztosítani, oda csoportosul úgy szakmailag mint eszközileg egy régió krémje. ez mindig is így lesz. de azért szegeden sincs kolbászból a kerítés, nagyon sok orvos hagyja el a klinikát, gyakorlatilag a normatíva felén fut ott sok osztály. a tudás még mindig megvan de emberállomány már nagyon kritikus, és ebben talán a 4 egyetem közül szeged áll a legrosszabbul. (ezt az általam ismert osztályokról mondhatom el, nyilván vannak osztályok és klinikák ahol más lehet a helyzet, pl az idegsebészetről és a szájsebről tudom, hogy nagyon jól van menedzselve ott)

nullnick 2010.09.11. 17:17:48

@mogyiscsalamádé:

a MEGSZŰNÉS szélén álló

hospinvest által SZÉTKÚRT

kiskunhalasi kórházzal példálózni komoly ferdítés az eü egészét tekintve

adamantium 2010.09.11. 17:18:11

na hova lett a legutóbbi hozzászólásom a szegedi régióról? blogmotor vagy cenzúra?

adamantium 2010.09.11. 17:19:15

@adamantium: megkerült, nem értem ezt, egyszer megvolt, egyszer eltűnt :) @nullnick: azért az egy súlypontyi kórház ha jól emlékszem :)

Irise 2010.09.11. 17:21:06

@scorpioscorpio: hozzászólása kapcsán közérdekű információ.

Ha lefolyt az infúzió,nem kell azonnal leszedni,nem kell azonnal rohanni a nővérért.
Ha lefolyt az infúzió és kis vér visszafolyik az infúzió csövébe, nem lesz semmi baj.
Nyugodtan úgy lehet hagyni. Nem lesz belőle baj. MAjd jönnek és lekapcsolják,amint lehet.

Irise 2010.09.11. 17:23:21

@adamantium: Hát miért nem veszel te minden betegednek olyat?! Azért vagy. (viccvót) Erről is az orvosok tehetnek.

adamantium 2010.09.11. 17:31:27

miért is nem finanszírozza a TB a műcsontbeültetést (lásd CHronOs)? a betegnek nem kellene a csípőlapátjából venni csontot a csonthiányok nagy részében, ezért is biztos az orvos a hibás

pakesz (törölt) 2010.09.11. 17:31:31

most hogy igy leirta elkezdtem rettegni a tudogyuszitol, pedig spontan lehetett vagy 3 is eddig

nullnick 2010.09.11. 17:33:21

@adamantium:

na és?

a hospinvest első kórházát jó hogy súlypontivá kellett kinevezni - több pénz no meg imázs miatt

miközben ott van egy rakáson kecskemét meg szolnok két nagy kórházzal

lac64 2010.09.11. 18:10:35

@Irise:
Mikor a gyermekem kórházban volt vagy 13 éve rotával, a nővér külön felhívta a figyelmünket, hogy nem szabad hagyni teljesen lefolyni az infúziót, mert levegő juthat a keringésbe. Akkor ő is rosszul tudta, vagy az infúziós szerelékek lettek azóta korszerűbbek?

fuzzykinkyfunk 2010.09.11. 18:35:48

@scorpioscorpio: Jó pár felfekvést láttam már, de ebből kialakuló igazi sepsist nem sokat.

NemesekErnyo 2010.09.11. 18:40:04

@lac64: Már csak fizikai törvényszerűség miatt sem kerülhet levegő a keringésbe. Gond akkor adódhat, ha második palackot kell feltenni, de ebben az esetben légtelenítés után folytatható a kezelés.

pakesz (törölt) 2010.09.11. 18:40:51

@nullnick: "a MEGSZŰNÉS szélén álló

hospinvest által SZÉTKÚRT"

tudomasom szerint ELOBB ALLT A TÖNK szelen, minthogy atkerult volna a Hospinvesthez

pakesz (törölt) 2010.09.11. 19:15:19

@nullnick: hat ha eleve baromira veszteseges es utana annyira mar nem, akkor csak valtozott nem?
a tobbi korhazhoz kell hasonlitani, csak amig a tobbit kistafiroztak addig azt nem, mivel magankorhaz

a reszletek amugy nem erdekelnek...
csak nezzuk meg a Trabantot es a nemet BMW -t ugy uszkve 25 evvel ezelottrol, nekem az eleg erv a magan mellett :)

nullnick 2010.09.11. 19:20:13

@pakesz:

"tobbit kistafiroztak"

a magánüzemeltetésú kórházak, osztályok is megkapják a betegek után járó TB-támogatást

és mégis melyik nem magánüzemeltetésű kórházat stafírozták ki?

plusz:
a HI-t talán nem stafírozták ki 4 millió EUROval a EBRD-n keresztül?

pakesz (törölt) 2010.09.11. 19:28:57

@nullnick: te most direkt tetteted magad nem?

nem gond hogy mashol TE meg a TOBBI orvos is FOLYAMATOSAN SIR, hogy nem eleg az a penz("megkapják a betegek után járó TB-támogatást")?
hogy azert kell CSALNI, hogy legyen eleg penz de meg az sem eleg? mert a vegen a Milliardokat amik a korhazak maguk elott gorgetnek az igy is-ugy is kifizeti valaki? lasd bezart mar ALLAMI korhaz, vagy a MAV vagy a BKV?
vagy nem olvastad volna a
praxis.blog.hu/2010/09/09/csak_az_kap_kezelest_akit_a_mento_visz_be
hogy ez a korhazaknak megelhetesi korhazi agy??? valaki pedig beirta

amugy kit stafirozott ki a legujabban:
index.hu/belfold/2010/09/11/milliardos_karpotlast_kaphatnak_a_fideszes_korhazak/

de tegyuk az agyunkat nullnick baratom...
csak legyszi a Szeretett Vezered szintjere ne sullyedjel le, aki kepes volt EGY BEKEZDESBEN onmaganak ellentmondani

adamantium 2010.09.11. 19:42:25

@lac64: korszerűbbek lettek, régebben a szerelék egy sima cső volt egy szűrővel, a levegőztetést, egy a palackba szúrt tűvel oldották meg, ma a szerelékbe van ez integrálva, amint a folyadékoszlop nyomása kiegyenlítődik a vénás nyomással már nem tud több folyadék lefolyni

adamantium 2010.09.11. 19:44:09

@pakesz: én úgy emlékszem abból volt némi botrány, hogy a kiskunhalasi kórház még a hospinvestes időkben asszem 30 millát nyert az SBO kialakítására, ezt sokan neheztelték, sőt asszem amikor az intenzív osztályok felújítása zajlott pár éve akkor is kaptak gépeket

adamantium 2010.09.11. 19:46:38

@pakesz: bocsáss meg de ezzel a hozzászólásoddal mit magyaráztál meg azirányban, hogy az orvosok keveslik a rendszerben levő pénzt? sikerült cáfolnod valamit, vagy megerősíteni? mert én értelmét nem látom annak amit írtál

pakesz (törölt) 2010.09.11. 20:01:07

@adamantium: hogy egyszer ne allitsuk azt hogy az a tamogatasi penz az keves masszor meg azt hogy eleg a fenntartashoz!
mindezt attol fuggoen, hogy eppen egy allami korhazrol van szo(ahol pl. te is vagy) vagy a Hospinvestrol

gld 2010.09.11. 20:04:34

Én tudom, hogy marha nehéz igazán nyomon követhető és informatív posztot írni, de konkrétumok nélkül meg nehéz véleményt mondani a posztról...

A többit már elmondtátok.

nullnick 2010.09.11. 20:05:36

@pakesz:

milyen ellentmondásról beszélsz?

a TB-támogatást minden kórház megkapja, bárki is az üzemeltető, azaz a MAGÁN is

neked ez lenne a "kistafírozás"?

pláne VOLUMENKORLÁT ellenében is fennálló ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG mellett?

szánalmas ostoba vagy a témához

minek szólsz bele, ha fogalmad sincs az egész mechanizmusról?

pakesz (törölt) 2010.09.11. 20:11:19

akkor beszeljuk meg hogy nem a levegobe beszelunk a kiskunhalasi Hospinvesttel kapcsolatban:
www.fn.hu/hetilap/20071228/beutalt_toke/

elkezdtem olvasni es tenyleg "ALJADEK DOLGOK" tortentek ott:
"Az elmúlt években 900-ról 730-ra csökkent az alkalmazottak létszáma, holott sokan abban a hitben éltek, hogy a kht. tulajdonosváltása a foglalkoztatásukat garantálja."
"Míg például 2004-ben úgy gondolták, hogy röntgengépeket kell majd beszerezni, ma már CT-kben gondolkodnak, ám ha így modernizálnak, akkor eltérnek a szerződéstől."

mocskos kapitalistak!!!
el kellene donteni hogy a korhaz most akkor szolgaltat vagy csak elhelyez embereket :)))

pakesz (törölt) 2010.09.11. 20:24:39

@nullnick:
kistafírozás == "mert a vegen a Milliardokat amik a korhazak maguk elott gorgetnek az igy is-ugy is kifizeti valaki? lasd bezart mar ALLAMI korhaz, vagy a MAV vagy a BKV?"
csak NEKED elmagyarazzam mit jelent ez a mondat? nem szeretnek beleszolni, mert amugy sikhulye vagyok, DE MINT ADOFIZETO ALLAMPOLGAR talan van kozom hozza amikor az adombol stafirozgatnak nem ugy gondolod?

"milyen ellentmondásról beszélsz?"
arrol, hogy
- ha allami a korhaz, akkor nem eleg a TB tamogatas
- ha Hospinvest, akkor jojjon ki a TB tamogatasbol

nullnick 2010.09.11. 20:26:24

@pakesz:

és én hol írtam ilyet?

kérlek idézd

adamantium 2010.09.11. 20:29:59

@werem: nem akarok én vitázni veled de azért megmagyarázhatnád nekem, hogy egy egyetemi oktatókórházban egy tüdőgyulladásból kiinduló fertőzés minden intenzív kezelés hatására, hogyan tud halálos lenni. magyarázd el azt a lefolyást ami ezt lehetővé teszi. mert itt a leírás szerint a fertőzéstől a halálig 1 nap telt el: "elkapta a tüdőgyulladást, magas láza volt, nem vitték le a lázát, 1 nap alatt tüdőgyulladásban meghalt" mert az ebola is a fertőzéstől számítva egy hét alatt öl meg leggyorsabban
a nálunk előforduló patogén ágensek közül ezt a sebességet a clostridium botulinum tudja produkálni de az ugye jellemzően nem tüdőgyulladást okoz,
a yersinia pestis szintén szóba kerül, közvetlen tüdőformája 2-3 nap alatt manifesté válik és kb ugyanannyi idő alatt elviszi a beteget, az se egy nap, de legalább tüdőgyulladás és szepszis.
akkor légy szíves homályosíts fel minket felétek milyen virulens törzsek tenyésznek amelyek a fertőzéstől, tüdőgyulladást kialakítva egy nap alatt oly mérvű generalizált fertőzést okoznak mely fatális

adamantium 2010.09.11. 20:33:35

@pakesz: a finanszírozás egy állami és egy magánkorházban csak látszólag azonos. míg én az államiban csak pályáztatás után vehetek egy WC papírt, egy bucit, vagy egy antibiotikumot, addig a magánkórház úgy és onnan szerzi be a standardoknak megfelelő anyagokat ahogy akarja, így pénzt tud megspórolni, továbbá a fizetéseket is ő határozza meg és a fizetségeket is, ha a dolgozó belegyezik akkor 3 zsák krumplival és két zsák hagymával fizetik ki, ez ugye az államiban a bértáblázat miatt lehetetlen. ennek következtében egy magánkórház elvileg jobban tud gazdálkodni

pakesz (törölt) 2010.09.11. 20:42:44

@nullnick: a hozzaszolasokat idorendi sorrendben masolom be
pakesz: "a tobbi korhazhoz kell hasonlitani, csak amig a tobbit kistafiroztak addig azt nem, mivel magankorhaz"
nullnick: "a magánüzemeltetésú kórházak, osztályok is megkapják a betegek után járó TB-támogatást"

igen megkapjak azt a TB-tamogatast
viszont az allami korhazak maguk elott tudjak gorgetni az adossagot amit elobb-utobb valaki helyettuk kifizet(=kistafiroz)

ezert az az allitasod, illetve inkabb csak sejtetesed, hogy UGYANAZT MEGKAPTAK a Hospinvestesek az nem igaz
az meg hogy ez az Igazsag ki nem fejtese lett volna reszedrol, vagy tudatos csusztatas vagy csak szimplan informaciohiany, azt nem tudom

de a lenyeg hogy nem ugyanazt a penzt kaptak/kapni fogjak, ezert osszehasonlitani oket elegge problemas

nullnick 2010.09.11. 21:06:46

@pakesz:

"hogy UGYANAZT MEGKAPTAK a Hospinvestesek az nem igaz"

valóban nem igaz, hiszen a HospInvest

1.
még az EBRD-től is kapott 4 millió eurót

2.
mint privát cég a TB-forintokat nem pályáztatás és közbeszerzés útján költötte el

3.
jelentős elbocsátásokat hajtot végre az amúgyis kevés létszám ellenére ezzel is SAJÁT ZSEBRE, PROFITRA pénzt megtakarítva

a) az így megspórolt munkabérekkel

b) a kieső dolgozói létszám miatt lassuló, romló betegellátás révén a finanszírozási volumenkorlátot nem lépték át olyan mértékben, mint az állami fenntartású kórházak.

Leroi 2010.09.11. 21:22:37

Már lassan nem fogom tudni, nézzek-e még norvég horrorfilmet, mert elég, ha ide fellépek és elolvasom az itt leírt sokkoló "élményeket".
Szerintem el kellene mennie az illetőnek forgatókönyvírónak egy rémfilmgyártó üzembe.
Sikere lenne.

A marhaságot sem lehet fokozni a végtelenségig.
Egy idő után már unalmas.

adamantium 2010.09.11. 21:25:02

@Leroi: megyek megnézem a Kaptár 3D-t és ihletet merítek belőle a legközelebbi ügyeletre :D

66th Zealot platoon 2010.09.11. 21:26:27

ez melyik korhaz, mer van kb. 5-6 Miskolcon.

gld 2010.09.11. 21:33:02

@Leroi:

"A marhaságot sem lehet fokozni a végtelenségig."

Te csak ezt hiszed :D Vagy legalábbis nagyon reménykedsz benne ;)

El Visco Stello (törölt) 2010.09.11. 21:36:39

Ki kellene írni minden kórterem falára a látogatóknak:
Figyelem!
Ha infúziót látnak leürülni, nem kell kétségbeesni. A fizika törvényszerűségei szerint levegő nem hatolhat be a szervezetbe.

NemesekErnyo 2010.09.11. 21:45:36

@El Visco Stello: Kiegészítve azzal, hogy "közkívánatra", ugyanis ezt önök kérdezték. Ha nem kérdeznek, nem válaszolunk.

bakela 2010.09.11. 21:56:36

@El Visco Stello:
Az infúziumról:
A perfériás vénákban a nyomás nagyobb, mint a külső légnyomás. Tehát a gravitációs úton bejuttatott infúzióval levegőt nem tudunk az érpályába juttatni : 1-7 cm magasan megáll a folyadék a csőben.
Más a helyzet a „túlnyomásos” infúziónál /rövid idő alatt kell sokat bécsorgatni/, ha azt hagyományos palackos rendszerben alkalmazzák /t i: levegőt pumpálnak nagyobb nyomással az infúzium, vérkészítmény, stb palackjába/. Amikor ez lefut őrizetlenül, másodpercek alatt lehet 100-200 ml, tehát halálos adag gázt a delikvensbe juttatni.
Természetesen a zacskós infúziók külső kompressziójával ez a veszély elkerülhető.
A centrális vénákba, vagy a jobb oldali szívfélbe vezetett katéterekkel más a helyzet. Itt normálisan is 1-2-3 hgmm-el kisebb a nyomás, mint a légnyomás /vákuum/ Centrális vénás katéter nyitva hagyva békés szörcsögéssel szívhat be levegőt. Bár ahhoz, hogy ez életet veszélyeztető legyen, elég sokáig hagyni kell cuppogni.
1-2 buborék a vénába ártalmatlan: a tüdőkeringés kiszűri, majd gyorsan felszívódik.
Kivétel azért itt is van: némely ritka, veleszületett esetben a kisvérköri nyomás nagyobb, mint a nagyvérköri, és a 2 vérkör közt /ált a pitvarok, v kamrák közt/ fennmarad összeköttetés /mint pl a blue baby-k/- na ekkor könnyen átjuthat kis bubi is az artériás rendszerbe- ez tud galibát okozni. /agyi, szem, belső fül artériába, koszorús érbe ékelődve.
Az meg csak elméleti lehetőség, hogy a /egyébként relatíve gyakori / megmaradó, pici, vagy nem funkcionáló pitvarok, v kamrák közötti összeköttetés, -sövényhiány- előtt éppen akkor haladjon el egy buborék, amikor a kisvérköri nyomás éppen meghaladja a nagyvérkörit,/ pl tüsszentéskor/ és az átpréselődjön a „rossz” oldalra.
50-200 ml levegő már ölhet: A jobb szívfélben örvénylő vérrel habot képez, a szív jobb oldala „üresen” jár, csak a habot bizgeti , ezzel leáll a keringés. Terápiáját a veszprémi bodzaszedők magas szinten alkalmazzák.

bakela 2010.09.11. 21:57:29

Emmá egy qrva jó blog lett. Jövőre nyeri a goldenglóbot, nem csak szaros 6. lesz.
OPNI- ból szétzavartak posztolnak.
Néhány orvos szórakoztatja egymást.
5-10 mentálisan súlyosan érintett fröcsögni próbál,- de a kicsit is tájékozottak csak röhögnek rajtuk.
A cinderella fojtat /u m: mással valakinek a légzését megakadáJozza/
Az 1-2 IQ >90 hozzászólóért meg a szívem szakad, mert valószínűleg ellopták a tolókocsijuk kerekét, és nem tudnak elgurulni a net elől.
Kitartás: lesz új OPNI -hamarosan- asszem a MÁV- ban.

crane63 2010.09.11. 22:27:46

@bakela: "Kitartás: lesz új OPNI -hamarosan- asszem a MÁV- ban."

Ez valóban jó hír! Így végre neked is lesz újra otthonod.

nullnick 2010.09.11. 22:42:45

Moderátor!

A "fojtat" javítása "fojttat"-ra tejjesen hejjénvaló volt.

@bakela:

" Terápiáját a veszprémi bodzaszedők magas szinten alkalmazzák."

???
Csak nem a "rozsdás bökő terápiára" gondolsz?

Irise 2010.09.11. 23:10:16

@El Visco Stello: Nem olvasnák el.

@bakela:
Én csak a normális infúzió lefolyása miatti állandó betegörjöngést próbáltam lecsitítani. De most tessék, jól aláfűtöttél a pánikbetegeknek.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.11. 23:22:25

@pakesz:

Azt meg kell értened, hogy lehet pénzt adni az infrastuktúrára, ha a működtetésre meg nincs pénz.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.11. 23:24:58

@pakesz:

A Hospinvest a működtetésre fillérre annyit kapott, mint bárki, aki szerződött az OEP-pel.

szabidoki 2010.09.11. 23:26:50

@radiologus.hu: es ha egy korhaz veszteseges, azt a tulajdonos dolga "kistafirozni", ami ez esetben a Hospinvest volt.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.11. 23:34:31

@szabidoki:

Na igen, az EBRD-t addig érdekelte is a dolog, amíg úgy gondolták, lesz még könnyű és kockázatmentes üzlet a magyar egészségügyben.

Izett 2010.09.12. 09:32:20

Lehet, más kórházban jártunk... (?)
Budapesten éló fiam Miskolc környékén kirándult, közben elég súlyos sérülést szenvedett az egyik lábán. A miskolci kórház sebészetén látták el, maximális odafigyeléssel. Hazatérése után a bp-i orvos azt mondta, ennél jobb ellátásban, kezelésben nem is részesülhetett volna. A belgyógyászatot nem ismerem, de a sebészeten emberséges, szakmájukat magas színvonalon művelő orvosok dolgoznak. Anno itt dolgozott dr. Szabó Levente is, a Himalájában elhunyt sebész.

Mike36 2010.09.12. 13:35:07

feljelentés, per
így lehet kipucolni csak a mocskot ebből az országból

pakesz (törölt) 2010.09.12. 14:40:49

tehat osszefoglalva en azt allitottam hogy a Hospinvest nem kapott annyi penzt mint az allami korhazak mert az alami korhazakat a vegen ki fogjak/kistafirozzak
ezt ti cinikusan elutasitottatok, na nem gond, nezzuk meg ey masik peldan keresztul!!!

Iden a MAV bevezette a regisztracios jegyet. Ezt nem azert tette mert az adofizeto embernek(mint pl. en) tele lett a toke hogy evi 40e Ft-ba kerul a vasutnak nevezett koceraj KISTAFIROZASA, nem is azert mert reformlenduletben lenne a magyar politikai elit.
Hanem azert mert a KISTAFIROZAST az EU-s szakemberek rejtett tamogataskent ertekelik, ami esetunkben versenytorzito.
Az EU arra torekszik, hogy a MAV meg a GYSEV UGYANAZT a penzt megkapja, hiszen a szabad versenynel ez ALAPELV!!!
Tehat az eddigi osszes rejtett tamogatast csak ugy lehet odaadni ha megjelolik, hogy mire adjak pontosan! Jelen esetben ez fokent a nyugdijasok utazasa koruli plusztamogatasnal van. Es bizony bizony UGYANAZT a plusz tamogatast oda kell adni a masik felnek is aki esetunkben csunya rossz aljas kapitalista!!!
Mindezt azert mert mi 2005 -ben az EUhoz csatlakoztunk es az EU kozgazdaszai, szakertoi nem nezik azt jo szemmel, hogy KISTAFIROZNAK, azaz rejtett tamogataskent odadugnak a vegen az penzt.

pakesz (törölt) 2010.09.12. 14:58:51

lenyelte volna a blog a hozzaszolasomat?

szabidoki 2010.09.12. 19:50:29

@pakesz: nem, de akkor sem ért volna bennünket nagy kár, ha igen...
Továbbra sem érted, amiről beszélünk, így nincs sok értelme a vitának.

pakesz (törölt) 2010.09.12. 20:13:30

@szabidoki: ez igen !!!
persze nem nagy kar, ha tetelesen valamit megcafol az ember...

pakesz (törölt) 2010.09.13. 00:23:09

@szabidoki: le kellett volna irnom szajbaragosan, hogy
MAV == allami korhazak
GYSEV == Hospinvest

es hogy aki eldonti mi is a tamogatas az az EUs szakemberek? akik szerint az allami kistafirozas az torvenyellenes? ellenkezik az EUs joggal?

igy sem lehet erteni?
vagy hat zarjuk le azzal a vitat hogy Horvath Agi milyen undorito rozsaszinu retikullel maszkalt?
vagy izombol, hogy en hulye vagyok a temahoz? -- ugy tunik most ez tortent :)))

shimizu 2010.09.15. 10:00:20

Ha már a bekezdésekre nem figyelt a levél írója, legalább egy helyesírás ellenőrzőt ráküldhetett volna. Fárasztó és félrevezető így olvasni.
Plusz nem ártana tudni, hogy kinek mi baja volt pontoan, mert így elég kusza a történet. Pl a nagynéni tüdőgyulladással ment be, de meggyógyult, mert erős a szervezete, de akkor mi a francot csinált ott 1 hónapig mozdulatlanul? Csak annak lesz felfekvése, aki mozgás nélkül döglik ugyanazon a helyen sokáig. A meleg és a kosz persze rásegít, de erről sem tudunk semmit.
Személy szerint én gyűlölök (majdnem) minden orvost, és mindent elkövetek, hogy távol maradjak a kórházaktól, de azért a miskolci megyei kórház nem olyan rossz (feltéve, hogy erre a kórházra utalt a tisztelt panaszos). A sebészethez és a belgyógyászathoz nem volt szerencsém (jeeee), de pl. a szemészet nagyon jó hely, mondjuk fura lenne, ha onnan rémtörténetek kerülnének ki. =]
Az ortopédia sem vészes, bár ott csak látogatóként mértem fel a helyzetet.
Az egyik leggázabb az onkológia. Na, ott tizedelik az embereket, és akkor még szépítettem is.
Vannak sokkal-sokkal rosszabb intézmények. De ne feledje senki, hogy osztálya és személyzete válogatja!^^
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása