Futópadra küldtek egy fulladó asszonyt

2010.08.24. 08:37

Tisztelt Praxis blog!

 

Édesanyámat nemrég bevitték az orosházi kórház kardiológiai osztályára. 3 napra kellett volna befeküdnie, egy vizsgálat miatt,de 1 hétig üdültették ott.Arra a vizsgálatra nem is került sor,helyette olyan vizsgálatot végeztek el nála,amit tüdőbetegsége miatt nem is végezhettek volna el nála(futópadra küldtek egy fulladó asszonyt).


Ha már a tüdőbetegségét említettem,édesanyámnak napi 12órát kell legalább oxigénen lennie.Természetesen ez a kórházban nem működött.Ha kérte, egy szobában,egy széken roskadva kaphatott oxigént. Az osztályon többeket kínzott hányás és/vagy hasmenés. (Megjegyzem,ez más osztályon is jellemző volt,mégsem volt látogatási tilalom,még csak a szülészeten sem.Furcsa.)Persze terápia erre nem volt,ha a beteg jobban akart lenni,kénytelen volt a kórház gyógyszertárában hasfogót,hányáscsillapítót venni.


De még jó,hogy az infúziójukat nem kellett megvenni,igaz,az sem jutott mindig.Volt olyan nap,amikor közölték,ma nem lesz infúziós terápia,mert elfogyott.


Édesanyám egy hét tapasztalata a nővérekről: 1 nővér volt,aki becsületesen dolgozott,folyamatosan talpon volt,egyik szobából a másikba.A többi nővér csak a pult mögött ült, és onnan kiabált X.Y.-nak,ha akart tőle valamit és a betegnek kellett a nővér elé menni.


Orvosokról ne beszéljünk,tájékoztatni nem voltak hajlandóak,mondván nekik erre nincs idejük,sok a beteg,ők még nem is ebédeltek,különben is mit van úgy oda,jó helyen van.


Édesanyám hétvégére szeretett volna eltávra menni,de ez sem volt egyértelmű.Volt aki azt mondta,itt nincs hazamenetel,volt aki azt mondta,saját felelősségére hazamehet.


Egy biztos:az orosházi kórházat ezután még akkor is el fogjuk kerülni,ha csak egy vizsgálatról lesz szó,inkább utaztatom édesanyámat fél,egy órát egy becsületes betegellátásért.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gld 2010.08.24. 08:49:04

Számomra egy kicsit túl általános a poszt. Nem derül ki belőle, hogy milyen probléma volt, mi volt az a vizsgálat, ami miatt be kellett feküdnie. Bár a futópad alapján én a terheléses EKG-ra tippelnék... Nem tudom, hogy annak van-e kíméletesebb módja... Nyilván nem véletlenül hívják terhelésesnek.

Van, amikor az a bajunk, hogy "túl hamar" kiraknak a kórházból, máskor pedig az, hogy nem... Laikusként nehéz eldönteni, hogy kinek mi a jó.

Számomra elég érdekes dolog, hogy valaki, aki infúzióra szorul, azért nem kap, mert éppen elfogyott...

Kíváncsi vagyok, hogy az orvos olvtársak mit olvasnak ki a posztból :)

Káin 2010.08.24. 08:54:22

Csatlakozom az előttem szólóhoz, engem is érdekel a szakavatottak véleménye, mert én csak kívülállóként tudok véleményt mondani. Azt azért mindentől függetlenül furcsállom, hogy az infúzió elfogyhat...

Káin 2010.08.24. 08:55:48

"Édesanyám hétvégére szeretett volna eltávra menni,de ez sem volt egyértelmű.Volt aki azt mondta,itt nincs hazamenetel,volt aki azt mondta,saját felelősségére hazamehet."

Tényleg, ilyen esetekben kire kell hallgatni?Mármint amikor többen mást mondanak.

gld 2010.08.24. 08:59:51

@Káin: ez egy jó kérdés... Nem tudom, ha vitás lenne a kérdés, én azt hiszem, inkább maradnék... A saját érdekemben.

Káin 2010.08.24. 09:02:40

@gld: Igen, ebben a konkrét esetben én is, mégis jobb, ha az ember "szem előtt van". De a kérdésem általánosságban értettem, hogy mi a legjobb megoldás, ha többen több félét , ne adj Isten több diagnózist mondanak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.24. 09:47:35

Helló! Most jöttem a Kistarcsai kórházból, mammográfián voltam, plusz vizsgálat.
Képzeljétek! Mindenki teljesen EMBERI volt!!! Legyen szép a napjuk.

Káin 2010.08.24. 10:08:43

@batgirl: NA, végre valaki jót ír :).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.24. 10:40:41

@Káin: Szeretném azt hinni, hogy délután 16-kor is ugyan ilyen emberiek.

phoenix102 2010.08.24. 10:55:47

@gld: hát hogy én ebből mit olvasok ki? Alapvetően semmit. Kevés a konkrétum.
Néhány gondolat.
1.A terheléses EKG abszolút kontraindikációi között nem szerepel tüdőbetegség, jó lenne tudni, hogy milyen tüdőbetegségről van szó. Bár van egy tippem. Az más kérdés, hogy ilyen betegnél én nem biztos, hogy elvégeztem volna a terheléses EKG-t. Ugyanakkor a legtöbb kardiológus szerint bárkin elvégezhető a terheléses viszgálat, inkább a futópadon/biciklin kapjon infarctus a kórházban, ahol azonnal el tudják látni, mint mondjuk 2 héttel később otthon a lépcsőházban, ahol esetleg órákkal később találnak rá.
2. Azért nem adunk infúziót, mert elfogyott? Ilyenkor az a felállás a legtöbb helyen, hogy átsétálok a szomszéd folyosóra és kérek, persze csak ha fontos az infúzió. Mert ugye sok esetben csak alibiként van bekötve.
3. A bentfekvő betegeket elküldték a patikába gyógyszerért az osztályon szerzett hasmenésre? Erre nem reagálok. Ez már olyan kategória, ahol a másik felet is meg kellene kérdezni, mielőtt lebalkánozzuk az orosházi kórházat
4. "Édesanyám hétvégére szeretett volna eltávra menni,de ez sem volt egyértelmű.Volt aki azt mondta,itt nincs hazamenetel,volt aki azt mondta,saját felelősségére hazamehet."
ezt meg nem értem. Kezelőorvos dönt. Abból meg általában egy van. Bár lehet hogy ő volt az aki nem kommunikált. Nem értem.

Rotoxis 2010.08.24. 10:57:02

Szép délelőttöt mindenkinek.

Azt hiszem, a posztban kissé keverednek a jogos észrevételek és a kevésbé jogos kritikák.

Önmagában a tüdőbetegség általában nem zárja ki a szív terheléses vizsgálatát. A futópadot lehet sétatempóra is állítani, nem kell rögtön arra gondolni, hogy a tüdőbeteg nénit Nurmi tempójára kényszerítették volna. Mindössze nagyobb odafigyelést és néhány plusz műszer felhelyezését kell megoldani. A poszt nem tesz említést arról, hogy a terheléses EKG (mert szerintem is erről lehetett szó) bármilyen panaszt is okozott volna.

Az, hogy egy betegnek mennyi plusz oxigénre van szüksége, a betegsége és a pillanatnyi állapota határozza meg és nem időben mérik. Kritikátlan helyzet, ha egy kórház nem tudja megoldani az oxigén adását a betegágy mellett. Különösen elfogadhatatlan ez egy kardiológiai betegekkel is foglalkozó osztályon, ahol a betegek jelentés része szintén oxigénpótlásra szorul. Ez mindenképpen panaszra ad okot. Önmagában az a tény, hogy ülve kap valaki oxigént nem akkora baj, hiszen a fulladó beteg szívesebben ül, mint fekszik.
A kórházi patikában megvásárolt hányáscsökkentő tabletta beszerzése szerintem oktalan, mert mire hatna, úgyis kijön. Korrekt hányáscsillapítás csak injekció, infúzió formájában lehetséges, ez pedig nem kapható a patikában recept nélkül. A hasfogó alkalmazása kórházi körülmények között indokolatlan.

Ha a kórházban kifogyott és emiatt egy napig a betegek nem kapták meg az infúziójukat, akkor szerintem késedelem nélkül meg kell keresni a kórház vetetését, az ANTSZ helyi szervezetét és a kórház fenntartóját, valamint feljelentést kell tenni a rendőrségen, mert ez szerintem bűncselekmény. Valaki(k) elfelejtette(ték) megrendelni a szükséges mennyiséget, ezáltal a vénásan adandó egyes életmentő gyógyszerek beadása lehetetlenné vált. Ezzel az illető a betegek egy részének életét közvetlenül veszélyeztette (foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés).

A nővérek munkája kritizálható, a stílusuk úgyszintén, valószínűleg nem is volt minden rendben. Az azonban, hogy az ápoló kihívja a beteget a nővérpulthoz, önmagában szintén nem kifogásolható. A járásképes betegnek nem kell állandóan az ágyában tartózkodnia (gyakorlatilag csak a gyógyszerelés és a vizit alkalmával kötelező), sőt a beteg állapotán kifejezetten ronthat a folyamatos fekvés. Ez vonatkozhat a fizikális és a pszichés állapotára egyaránt (hospitalizáció veszélye).

A poszt alapján a hétvégi eltávozás szerintem egyértelmű. Nem ajánlották a betegnek. Tekintettel azonban arra, hogy néhány kivételtől eltekintve a beteg teljes önrendelkezési joggal bír, bármikor eltávozhat a kórházból (ez az intézmény elhagyásának joga). Az pedig természetes, hogy az orvosi ajánlás ellenére eltávozó betegnek a döntéséért minden felelősséget vállalnia kell.

Elnézést, ha hosszúra nyúltam…

phoenix102 2010.08.24. 10:58:29

@Káin: A kezelőorvosra kell hallgatni. Abból általában 1 van.

Káin 2010.08.24. 11:04:17

@phoenix102: Értem én, csak az ember teljesen el tud bizonytalanodni, ha több ellentmondásos véleményt zúdítanak egyszerre a nyakába és alapból sebezhető a betegsége miatt.

Despota 2010.08.24. 11:08:02

@phoenix102: Holnap lesz terítéken a leveled :).

phoenix102 2010.08.24. 11:09:37

@Rotoxis: "Ha a kórházban kifogyott és emiatt egy napig a betegek nem kapták meg az infúziójukat, akkor szerintem késedelem nélkül meg kell keresni a kórház vetetését, az ANTSZ helyi szervezetét és a kórház fenntartóját, valamint feljelentést kell tenni a rendőrségen, mert ez szerintem bűncselekmény. Valaki(k) elfelejtette(ték) megrendelni a szükséges mennyiséget, ezáltal a vénásan adandó egyes életmentő gyógyszerek beadása lehetetlenné vált. Ezzel az illető a betegek egy részének életét közvetlenül veszélyeztette (foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés)."
azért ezzel óvatosabban, ki tudja, hogy milyen infúziókról volt szó. Gondolom nem kell magyaráznom, hogy néhány beteg csak infúziótól(konyhasó) gyógyul. Az ilyen be nem kötött infúzió nem jelent problémát.
Nem hiszem, hogy ma Mo.-n olyan előfordul, hogy létfontosságú gyógyszert nem tudnak adni, mert elfogyott az infúzió.
Továbbra is azt mondom, hogy óvatosabban, mert komoly kritikáról beszélünk.

szabidoki 2010.08.24. 11:14:44

Érdekes poszt. Nyilván vannak jogos panaszok - az oxygénes dolog meg az elfogyó infuzió - bár épp ezek azok, amikről a vezetőség tehet, nem a közvetlen ellátó személyzet.
Azt a többiek már leírták, hogy a terheléses EKG-t nem zárja ki a tüdőbetegség megléte, meg ez nem úgy zajlik, hogy rárakják a beteget a futópadra, beállítják százas sprintre, aztán hajrá, Mari néni, hanem szépen lassan indul a dolog, és a teherbírás függvényében tekerik fokozatosan feljebb.
Még valami: hivatalosan olyan, hogy eltávozás, nincs. Valaki vagy kórházban van, vagy otthon. Ennek az az oka, hogy ha az eltávozáson lévő beteg eltöri a kezét, bemegy a balesetire, ellátják, az ellátó kórház lejelenti a tb felé, hogy ők begipszelték X kezét, közben a tb kapja egy másik kórháztól, hogy X közben bentfekvő beteg volt (papíron), abból nagy botrány van. Persze a betegeket ez nem érdekli, nekik csak az jön le, hogy nem engedik el...

Rotoxis 2010.08.24. 11:15:46

@phoenix102: Teljesen igazad van. A mondat, amit idéztél, úgy hezdődik: "ha". Ha nem volt infúzió néhány gyógyszer nem adható be máshogyan. Ha nem volt. Mostanában nem nagyon illik megkérdőjelezni a posztot író szavahihetőségét, ezért ebből indultam ki.
Az más kérdés, hogy hiszem-e vagy sem az infúziók teljes hiányát.
A fizsóra gyógyuló betegekkel kapcsolatban meg teljsen egyetértünk. :-)

Rotoxis 2010.08.24. 11:17:02

Ó máj Gád! Már a blogmotor is moderál?

phoenix102 2010.08.24. 11:27:41

@Rotoxis: ezzel nem kérdőjelezem meg a posztoló szavahihetőségét, csak annyit mondok, hogy nem hiszem, hogy nem ottani szolgálatban lévőként meg tudja ítélni, hogy melyik betegnek létszükséglet az infúzió és melyiknek nem. A nővérek beszédstílusa is sajátos néha. Én is hallottam már olyat kórteremben, hogy a demens néni kérte a szokásos infúzióját (asszem okosító volt), de már lejárt a "kúra". Erre a nővér odavágta a betegnek, hogy nem kap mert elfogyott, és nem azt, hogy már nem jár több.

Úgyhogy ezért mondom, hogy óvatosan. Nem mindegy, hogy féreértésről, vagy büntetőjogi kategóriáról beszélünk.

gld 2010.08.24. 11:43:55

@Rotoxis: én kimondottan örülök, hogy ilyen részletesen leírtad ezeket a dolgokat :) Hálás köszönet :)

Rotoxis 2010.08.24. 11:51:38

@phoenix102: Persze hogy nem mindegy. Ráadsául én is hallottam már ilyet nem csak nővértől. Lényegsen egyszerűbb és gyorsabb az "elfogyott", mint a normális részletes magyarázat. Ez azonban hiba. Nem feltétlenül az egyéné, a rendszeré.

gld 2010.08.24. 12:33:27

@szabidoki: "meg ez nem úgy zajlik, hogy rárakják a beteget a futópadra, beállítják százas sprintre, aztán hajrá, Mari néni"

Legnagyobb tisztelettel, de vizuális típus lévén ezt a szitut magam elé képzelve igen jót mosolyogtam :) Őszintén szólva most is... :)

MagyarZizzi (törölt) 2010.08.24. 12:35:46

@Rotoxis:
Ezt szépen megválaszoltad, köszönjük. Először én sem tudtam, mit gondoljak, de a terheléses vizsgálatról nekem is ez jutott eszembe, hiszen hallottam már olyat, hogy direkt tüdőbetegeket vizsgáltak így. Mondjuk én nagyon laikus vagyok (szerencsére), de ez a levél még szerintem is elég rövidke volt...

Állítsuk meg a ......... 2010.08.24. 12:36:42

Napi 12 órás oxigénterápia mellé futópados, terheléses EKG?
Ez egy újfajta terápia, vagy kísérlet?

A dokit futtattnám napi 12 órában, legalább 1 hétig!

Állítsuk meg a ......... 2010.08.24. 12:42:06

Az infúziós terápiát állítólag felénk is lecsökkentették, 5-ről 7-re, de elkönyvelik a sima bejáró betegeket is bennfekvőknek.

Bikli néni 2010.08.24. 14:04:50

@pcr: Hogy lehet valamit ötről hétre leCSÖKKENTENI? :)

Bikli néni 2010.08.24. 14:09:28

@pcr: Nézd, elképzelhető, hogy szükség volt erre a terheléses vizsgálatra, nyilván nem azért rendelte el a doki, hogy feleslegesen kínozza a beteget, hanem, hogy megelőzzön valamilyen nagyobb bajt. Ez kegyetlenül hangzik, de nem egy családtagnak, rokonnak csinálták már nálunk is (volt, aki elájult a futópadon, és tiszta horzsolás volt, mire kijött onnan), és mindannyiszor megértettük, hogy erre szükség van. Mármint nem az elájulásra, hanem a vizsgálatra.
Van, akit altatni sem szabad műtéthez. Pl. a nagyapámat se szabadott volna altatni a kockázat miatt, de a szívsebész megmondta neki, hogy elutasíthatja az altatást, de ha nem műtik meg, egész biztosan meghal. Bevállalta, túlélte, ennyi.

Állítsuk meg a ......... 2010.08.24. 14:19:49

@Bikli néni:
:)))
Papíron 7.

Aki naponta 12 órán át oxigénre van kötve, annak igen kicsi lehet a légzőfelülete a tüdőben, ezt még terheléssel is megspékelni életveszélyes.
Rajtam is végeztek már terheléses
EKG-t, de nálam nem volt bent orvos, tehát az azonnali életveszélyt nem tudta volna elhárítani, bár én nem vagyok tüdőbeteg, mégis fulladtam, pedig csak biciklizni kellett.

A szomszédunkban van egy 70 feletti bácsi, szív-és tüdőbeteg, ott van mellette az oxigénpalack, műtétre lenne szüksége, de nem megoldható, nem vállalja egyetlen altatóorvos sem.
Ami furcsa a dologban, hogy egész életében kerülte a káros szenvedélyeket, és sajnos mégis ide jutott.

phoenix102 2010.08.24. 14:23:50

@pcr: amíg le nem buknak :) csak addig tudnak bejárós betegeket bentfekvőnek lekönyvelni

Állítsuk meg a ......... 2010.08.24. 14:30:27

@phoenix102:
Szerinted mennyi az esélye annak, hogy lebukjanak?
Az egyik férfibeteg megjegyezte a nővérkének, hogy akkor ő most kérné, az egész napi kajaadagot az infúzió mellé, elvitelre:)

Egyébként a rota, vagy calici vírusról általában "elfelejtenek" tájékoztatást adni, mi is így hoztuk haza nyár elején a nagyobbik fiamat, nem volt elég a 3 hetes vesekólika, még jött rá bónuszként 2 napos hasmenés, felhívtam az osztályt mert gyanús is volt, hogy minden kézmosónál kétfajta igen erős kézfertőtlenítő volt, meg telenyomták a papírtörülköző tartókat is, azt hittem az ántsz-t várják vendégségbe, hát nem, rota vírus terjengett náluk.

phoenix102 2010.08.24. 14:32:19

@pcr: Az infúziós "terápia" amúgy is egy vicc. kiszáradt idős betegnek jó a NaCl infúzió, de különben semmi értelme. Kevés olyan gyógyszer van, amit tervezett kórházi bentfekvés során kúraszerűen kell adni, nagyrészük placebo. Mint már írtam neuron is van egy ún. infúziós terápia (Nootropil= okosító:) Csak nálunk adják infúzióban, sehol máshol a világon nincs leírva szakkönyvben/protokollban, hogy bármire jó lenne. Kúraszerűen berendelik a beteget bentfekvésre. És vajon miért? Megélhetési orvoslás. Jön az idős beteg, már az infúziós állvány látványától jobban érzi magán, a plussz folyadékról nem is beszélve. Adja a borítékot. Az OEP-nak meg megírják, hogy VBI-vel kezelték (agyi keringészavar - ha egyeltalán létezik ilyen a BNO könyvön kívül - sokan megkérdőjelezik) és kapják a soksok pontot érte szinte nulla ráfordítással.

phoenix102 2010.08.24. 14:38:46

@pcr: kajaadagot haza :) Hát ez jó. Hol volt ez? ha nem titok.

Kollégám bukott meg így, mert a beteg eltörte a lábát hazafele menet a bicikliről (szédüléssel osztályon bentfekvő és hazakerekezik:) leesett, és bevitték a trauma ambulanciára. De addigra már a mentők is megíták az esetlapjukat, úgyhogy nem volt más megoldás, mint cirkuszt csinálni belőle.

ondol 2010.08.24. 14:43:55

@phoenix102: "Ugyanakkor a legtöbb kardiológus szerint bárkin elvégezhető a terheléses viszgálat, inkább a futópadon/biciklin kapjon infarctus a kórházban..."

Én a futópadon sem szeretnék:-D
Megmondtam a dokinak, hogy ha nem bírom a futópadot, akkor le fogok mászni, vagy kiállok a peremre.. Aszonta peremre...kiálltam, akkor már jelezte az EKG, hogy miujs. Már a személyzetet is levákumoztam, akkor láttam, hogy csak én vagyok tevékeny...:-D
Mostanában nagyon nyomós ok kellene, hogy ráálljak.

Állítsuk meg a ......... 2010.08.24. 14:45:14

@phoenix102:
Nootropilos katyvaszt, az egyensúlyzavaromra kaptam, de úgy megterheli a keringést, hogy hazafelé az ember igencsak szédülget.
Lehet abbn valami igazság, amit írsz, mert nálam nem tudták kimutatni, hogy mitől ment tönkre az egyensúlyérzékelés.

Nálam is mellényúltak, mert én az utolsó napon karamboloztam, közben meg a papírok szerint bentfeküdtem az intézményben.

Állítsuk meg a ......... 2010.08.24. 14:49:35

@phoenix102:
Neurológián volt.
A nővér csak vigyorgott.
Mindenki rám volt féltékeny, mert nekem az infúziót dugva hozták, el kellett mindenkinek magyarázni, hogy az fényre érzékeny volt, azért volt letakarva.
Telenyomtak egy csomó b vitaminnal, amitől aztán meg a vesém fájt.

_Molly 2010.08.24. 15:09:31

@Rotoxis:
Az ilyen hozzászólásokért érdemes olvasni ezt a blogot. :)
Nagyon tanulságos volt, köszi.

szabidoki 2010.08.24. 15:50:38

@pcr: ha elolvastad volna amit írtam, akkor tudnád, hogy a terheléses EKG-n fokozatosan emelik a nehézséget, és ha nem bírja a beteg, leállítják.
A Nootropil nem terheli meg a keringést, épp ellenkezőleg, értágulatot és vérnyomáscsökkenést okoz.

Még valami: nem kapcsolódik szorosan a mai témához, de érdemes elolvasni:
giulio.freeblog.hu/archives/2010/08/24/RTKARNYTALANSGOK/

HaMenniKell 2010.08.24. 19:23:48

Sziasztok!

Nootropilról meg VBI-ről annyit, hogy PET CT-vel vizsgálták a betegek agytörzsét szédülés közben, és kimutatható aktivitáscsökkenés nem volt. Egyébként is, nem túl logikus hogy az agytörzsben összezsúfolódó számtalan pályából kizárólag a vest. magvak legyenek érintettek pillanatos hypoxia hatására. Nootropil : gyökfogó + anyagcserefokozó hatás. Kiterjedt vizsgálat alapján pl. a stroke-ban sem preventív, sem kuratív hatása nincs.
Egyedül a beszédközpont sérülésénél mutattak ki nagy szenvedve egy épphogy pozitív eltérést (6%-os javulás kontrollhoz képest). Bocs, hogy kicsit offtopic voltam.

gld 2010.08.24. 19:34:02

@gangraena33: nem az a baj, hogy OFF voltál, hanem, hogy a kötőszavakon kívül egy árva kukkot nem értek belőle :D

De ez legyen az én bajom :)

Irise 2010.08.24. 20:04:40

@gangraena33: Viszont a placebohatása nem elhanyagolható :)) Ezt a dögebbek,mint én, szeretik kihasználni - a fiz.só is csodákra képes az arra fogékony populációban.

Rotoxis 2010.08.24. 20:06:56

@Irise: Rosszul tudod Te! Nem fiz. só az, nem fizsó (ahogy a nitrites pác só is csak pácsó)! :-)))

2010.08.24. 21:48:43

@Irise:
pontosan!
Én szívesen olvasnék egy összehasonlítást, hogy akik ambulánsan járnak brainwash-ra és akik benn is fekszenek a NYOLCNAPOS INFÚZIJÓKÚRÁN, azok hogyan javulnak. Szerintem egyeseknél a kórházi közeg, szobaparancsnokság stb, a beetetett rokonok fokozott odafigyelése az ami számít. Neeem a piracetam...

gld 2010.08.24. 21:50:45

Ezek után már csak remélni tudom, hogy a lecsónak semmiféle gyógyászatban alkalmazott izéhez nincs köze... :)

gld 2010.08.24. 21:53:26

@Irise: szerintem a rétesliszt is iszonyú hatásos mindenféle színes kapszulákba töltve, valami hangzatos név alatt, természetesen, az arra fogékonyaknál :) És valszeg mindent gyógyít.

HaMenniKell 2010.08.24. 21:55:37

@doktrina:

Saját eset : a beteg háziorvostól otthon kapott nootropilos BW közben kapta meg a stroke-ját. Közvetlenül a vénába ment a bájital.

scarabeus 2010.08.24. 22:07:13

@gld: Csókolom a kacsódat! :-)) ( Most jobb?)

Állítsuk meg a ......... 2010.08.25. 08:04:28

@szabidoki:
Nem igazán érdekel, amit írtál, személyesen IS voltam terheléses
EKG-n, ott csak asszisztensek voltak, orvosok nem.
Nekem megterhelte a keringésemet a katyvasz, az infúzióban nem csak nootropil szokott lenni, hanem fájdalomcsillapító is.
Saját tapasztalat, hogy a vastag tűvel, amit belémnyomtak, és a cseppszámláló helytelen beállításával kevesebb mint fél óra lefolyt egy nagy adag infúzió, ez már önmagában megtreheli a keringést.
Az ember egy ilyen infúzió után szédeleg.
Na ezzel hazaengedni a betegeket, több mint felelőtlenség.

huncut 2010.08.25. 08:54:10

@pcr: Szerintem rendelője meg orvosa válogatja. Én is voltam már terhelésesen, és bizony nálam ott volt az orvos is.
És dörejártalom miatt én is kaptam a jó kis koktélból egy sorozatot (kaptam mellé valamilyen szteroidot is), és szédültem is rendesen (nehéz lenne elkülöníteni, mekkora részben az infúziónak, mekkora részben a robbanás utóhatásának köszönhetően), de minden nap hazajártam a kórházból, mint ahogyan a többiek is, akik csak simán fülzúgás stb. miatt kapták. Más érdemleges ugyanis nem történt volna már aznap a kórházban sem, aludni meg mégis csak jobb otthon. Amikor ránk jött a mehetnék, aláírtuk a saját felelősséges papírt, aztán hazajöttünk, másnap reggel meg vissza, a következő adagra. Nem volt gond egyikünknél sem, ugyanakkor ott is maradhattunk volna, ha úgy érezzük jobbnak.

Állítsuk meg a ......... 2010.08.25. 09:16:12

@huncut:
Nálunk bennfekvésként könyvelték el, és nem fülzúgásra adták, hanem egyensúlyzavarra.
Végülis nemcsak nekem lett gondom abból , hogy az infúzió utolsú napján a traumán kötöttem ki, mert az orvosok felelőtlenül lejelentgetik a biztosító felé az 5 napos kezelést bennfekvésként.
Isten mentsen a bennmaradástól:)))
Az infúzióval az egész társaságnak baja volt, annyi tűt talán soha nem használtak el más osztályokon, mint akkor ott, nekem pl. volt hogy negyedszerre sikerült beadni, már untam, és rászóltam a nővérkére, hogy kerítsen már végre egy szárnyastűt, mert olyan vastag nemtom hány g-s tűvel szurkáltak, ami majdnem akkora volt, mint egy biopsziás tű.
De általában rendre úgy mentünk haza, hogy mindkét karunk tele volt a döfködések nyomaival, a végére már simán heroinistáknak néztünk ki.:))

Állítsuk meg a ......... 2010.08.25. 09:21:28

Persze az intézmény vezetőjének a felelőssége lenne, hogy megfelelő gyógyászati anyagok álljanak rendelkezésre.
Talán nem kellene otthoni mobilinternetet fizetni a orvosoknak, azzal is lehetne spórolni.

huncut 2010.08.25. 09:34:32

@pcr: Én 13 napig voltam "bennfekvő". :-)
Érdekes, az infúzió bekötése nálunk is sokaknak okozott gondot. Készenléti véradó voltam egy ideig, ennek aztán így utólag megvan az a következménye, hogy általában csak többedszerre sikerül még a vérvétel is. Érdekes, a véradásnál sosem volt ilyen gond, ott mindig elsőre sikerült megszúrni, és most a kórházban is volt két nővér, akik könnyen boldogultak vele.

Leroi 2010.08.31. 18:02:08

Hát az ilyen horror-címektől lúdbőrözöm...
Mintha azt olvasnám, hogy
"Vérpadra küldték Jeanne d'Arc-ot"...
Ide a bökőt, ha ezek a cikkek nem tendenciózosak és lejáratásra pályáznak.
A terhelésen EKG-t cikloergométerrel végzik, nem "futópaddal" vagy "kínpaddal" vagy egyéb Torquemada-által kitalált eszközzel.
Olvastam olyan nőgyógyászati horrort is, hogy egy hölgynek urambocsá' szét kellett tennie a lábait az asztalon, és ezt borzasztóan megalázónak tartotta, megrázta az eset...
Mintha a fogorvosnál vagy a gégésznél fogat/gégét csukott szájjal vizsgálnának...
A kardiológián normális, hogy megterhelik a szívet, igaz, nem egyből 800 Watt-al,hanem fokozatosan növekvő terheléssel, hogy a coronáriák kapacitását teszteljék, a latensen fennálló ischaemiát kimutathassák.
Látogatási tilalmat salmonellosisban rendelnek el, egy hasmenés erre nem indok.
Ha pedig eltávra akart menni, akkor nem is volt akkora vész, aki valóban 12 órán kerseztül igényli a mesterségesen adagolt oxigént, az nem lóginyászik haza a kórházból.
Sapienti sat.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása