Vérmérgezésben halt meg

Sziasztok!
Nekem életem legrosszabb élményét adta a nagykanizsai kórház!
Egy nagyon tragikusan végződött eseményről szeretnék beszámolni:
55 éves édesapámat március 3-án megműtötték kétoldali ágyéksérvvel, laparoscopos eljárással. 50 percesre becsült műtét majdnem 3 órásra sikeredett, úgy hogy az egyik fele kész sem lett. Ennek az információnak akkor nem is tulajdonítottunk nagy jelentőséget, mert csak örültünk neki, hogy végre túlesett a beavatkozáson és a másik műtétre nyáron került volna sor.
Második nap nagyon erős fájdalmakkal küszködött és verte a víz. A váladékot kivezető cső sem működött megfelelően ezután az orvos felvágta és kézzel nyomkodta ki. Ezt követő nap nem volt már vizelete és rohamosan romlott az állapota. Ezután is csak fájdalomcsillapítókat kapott, míg 4. napon (szombaton) este elvesztette eszméletét és az intenzív osztályra került, ahol már nem sok jóval biztattak minket, ugyanis szepszist állapítottak meg és egy napon belül elvesztettük.
A sebészorvos édesanyámnak azzal magyarázta, hogy a máj feladta a szolgálatot a Hepatits B fertőzés miatt, amit még valamikor nagyon régen diagnosztizáltak neki, és egy szót sem ejtett a vérmérgezésről. A körzeti orvosunk majdnem elájult, mikor megmondtuk mi történt, mert belgyógyászatilag kiváló eredményekkel küldte el műtétre. Ezáltal hatósági boncolást kértünk, ami egyértelműen kimutatta a vérmérgezés által bekövetkezett halált, amit vastagbél átfúródás, majd gennyes hashártyagyulladás előzött meg.
Egyszerűen nem bírjuk feldolgozni, hogy miért nem cselekedtek időben...mert nem hiszem el, hogy képzett orvosok ezt nem vették időben észre, főként a műtő orvos, aki valószínűleg tudta mi a helyzet és ment a nagy sumákolás, még képes volt azt mondani, hogy minden rendben zajlott, a műtét kiválóan sikerült (a műtét napjának estéjén szerdán). Apukám egész szombaton arra várt, hogy ismét megműtik, mert azt ígérték neki. De az orvossal való utolsó konzultálásunk alkalmával ez is le lett tagadva...
Ja.. és a sebészetről olyan kórlapot adtak ki ami nem volt aláírva, sem lepecsételve
Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bass.gitár 2010.07.24. 19:43:45
A törvények határozzák meg egy-egy intézmény működését! Az önkormányzat végrehajtó szerv. Ha nincs pénz, akkor nem tudják a dolgozóikat megfizetni. Ott maradnak azok az orvosok, akiket jobb helyre nem vesznek fel!
A kórház ellenőrző szervei a felelősek.
Meg kellene nézni, hogy maradhattak ilyen hibák után ezek az orvosok a helyükön? Az orvosok mellett őket is felelősségre lehet vonni.
Az ellenőrző szervek - hozzáteszem, nem megyei irányításúak! Fentebb keresgélj!
Annak is járj utána, kik üldögélnek ott, és mennyiért!
Dr.laikus PhD 2010.07.24. 19:45:48
A cinikus válaszodra arra.
Bakelának írtam, te válaszoltál.
Azt amit.
A többi már okafogyott, a magam részéről a véleményed ettől a ponttól nem mérvadó.
reccs 2010.07.24. 19:47:52
" Nem a dolgozókat kell í.rtan.i, hanem a drogos söpredéket. Kezeltetésük drága, emberré úgy sem válnak sosem"
Drogos még leszokhat, de te anélkül is bolond vagy, esélyed sincs "emberré válni".
adamantium 2010.07.24. 19:50:10
incognita 2010.07.24. 19:52:15
Dr.laikus PhD 2010.07.24. 19:56:29
Figyelj!
Nem én vagyok a gyóntató atyád.
Ne magyarázkodj és ne támadj!
Ennél sokkal kevesebbtől kiborulsz, ha az egyházadat emlegetik.
Bakela eddigi pamfletjeiben is szerepelt erre utalás. A mai írása olyan amilyen.
Nem a Te dolgod megvédeni, ha mégis nem a primitív támadás a megoldás.
A magam részéről veled pont.
Acsarogni nem muszáj, ha mégis emlékezz a gyerekszobádra, ha volt.
bass.gitár 2010.07.24. 19:56:33
Menj, vállalj munkát drogambulancián! Bruttó bér igen alacsony! Sok visszatérő kuncsaftod lesz!
Ti sohasem voltatok emberek, csak élősködő nullák.
Az írásaidból következtetve te is közéjük tartozol! Remélem lesz egy olyan törvény, amelyik előírja, hogy járuljatok hozzá a kezelésetekhez, hogy a tényleg betegséggel küszködőkre több jusson!
Ti is jól járnátok! Hátha lenne visszatartó erő!
bass.gitár 2010.07.24. 20:01:32
Egy-egy orvos dolgozik, majd ügyeletes, majd másnap szintén dolgozik. Ezt nevezik túlterheltségnek. Az alacsony bérek miatt a fapados játatokkal külföldre mennek dolgozni. Tehát hét végén sincs lehetőségük pihenni, ha el akarják tartani a családjukat!
Ne a professzorok bérét vedd alapul!
Egyébként mikor is dolgoztál egyfolytában 36 órát közalkalmazotti bérért?
adamantium 2010.07.24. 20:03:53
Motorpenis 2010.07.24. 20:07:11
incognita 2010.07.24. 20:07:42
_netuddki 2010.07.24. 20:09:37
bass.gitár 2010.07.24. 20:13:31
Kik irányították az egészségügyet? Kik dolgozták ki, és kik szavazták meg azokat a törvényeket, amelyek alapján az egészségügy működik?
Honnan kerültek ki a miniszterek?
Válaszold már meg, mi volt az elmúlt 8 évben. Lehet, hogy tájékozatlan vagyok? Te meg egy kis "zseni"? Ne titkolózz!
bass.gitár 2010.07.24. 20:16:42
Van pár orvos a családban.
De te a szokásos szöveget adód! Ezért fizetnek? Ne maradjon üresen az oldal?
Mostanában elég üresek az blogok.
incognita 2010.07.24. 20:19:46
soproni1 2010.07.24. 20:24:40
bass.gitár 2010.07.24. 20:29:49
Pszichiáteri kezelésre van szükséged? Nálunk nincs, de ha szólsz kerítünk egyet!
Írd le a címet, kérj beutalót, aztán mehetsz is!
Az egész családoddal gond van, vagy csak veled?
incognita 2010.07.24. 20:37:11
bass.gitár 2010.07.24. 20:48:28
Bunkócska! Örülj, hogy írtam neked pár sort! Drogosok találkozóján jó mulatást!
ember100 2010.07.24. 20:57:10
Helló ! tehát ha valakinek van egy elhanyagolt diaabétesze és egy sérve , AKKOR a vastagbelet át lehet szúrni ????? és utána sem kell ellátni tisztességesen !, végül is .....
ember100 2010.07.24. 21:00:26
Helló , persze , de amikor a vizitdíjról kellett szavazni , már a szavazás is vicc volt , (300 Ft ) akkor nemmmel szavaztál ugye ?
ember100 2010.07.24. 22:10:41
Ezt nem teljesen értem , de biztos velem van a baj :)
és nekem mindegy mit ikszeltél be , de akkor most ne kérd számon az orvosi ellátást , hogy az orvosokat ne tudják megfizetni , azt tudom nem abbó a 3100 ft ből fizetik az orvosokat , de nem is mennt el annyi " beteg " az orvosokhoz :):):)
ember100 2010.07.24. 22:13:01
bocsi 3 dik olvasatra megértettem , nem nics vizitdíj automatám , nem is volt , kicsi pont , és szegény vagyok
anett53 2010.07.24. 22:14:36
Nem ebben a korházban dolgoztam 15 évet, de tudom mi a helyzet a magyar egészségügyben. Orvosvédelem a lap neve ami a mühibaperekkel foglalkozott, vagy ma is van talán.De olvashatunk eseteket a Kende P könyvében is, Mik vagytok ti Istenek?
Lege Artis Medicinae 2000;10 (4)358 p. ir az orvosi hivatás etikai vonatkozásairol.
Nagy baj az, hogy a nem jó orvost nem váltja le senki, nem küldik el és nem büntetik meg eléggé.Pedig a mühibák eredménye sokszor visszafordithatatlan.Nem szabad pénzre meg orvoshiányra hivatkozni,ez mind csak kábitás.Nagy változásra volna szükség a fejekben. Lennének ötleteim, de senki nem kiváncsi rá. Sajnos.
fuzzykinkyfunk 2010.07.24. 22:55:38
Gest anyó férje 2010.07.24. 23:12:39
geszvat 2010.07.25. 00:08:54
Profikám már nincs ott, a tanítványok pedig gyengécskére sikerültek?
Egyébként nekem úgy rémlik, túlságosan erőltették a laparoszkópos megoldást, pedig bizonyos esetekben a nyitott hálós megoldás célravezetőbb. Különösen ha a fentebb említett problémák eleve nehezítik a helyzetet.
Unter Bahn (törölt) 2010.07.25. 00:33:13
Szerintem ha történt iü. (hatósági) boncolás, kérd ki az összes orvosi papírt és fogadd meg azt az orvosszakértőt, akit a szakma közel a legjobbnak tart. (a bíróságnak maradjon a kevésbé jó szakértő)
Csak akkor vágj bele, ha elég lelki erőd, pénzed és/vagy indulatod van, mert hosszú lesz, és aki nem bírja a maratont, azt felőrli a gépezet...
A kórházban (jogi osztályon) sem hülye emberek dolgoznak - legalábbis okos ember ebből indul ki - és bizonyosan megpróbálják bekalkulálni az "előre látható műtéti kockázati elem" c. eseményt, amit az elhunyt nyilván tudomásul vett és annak a ködös megfogalmazásnak a tudatában beleegyező nyilatkozatot adott, illetve számításba jöhet a beteg számlájára róható (korábbi betegség vagy magatartás) kockázati tényező vagy kiváltó ok...
Nem célom a rosszindulatú 'huhogás', de nagyon jól megkonstruált lépések kellenek a sikerhez, nem utolsó sorban egy jó szakjogász...
Hogy én mit tennék, az nem lényeges, de azon érdemes elgondolkodni, hogy mit akarsz elérni (pénz? erkölcsi elégtétel? színvonal javítása?), megéri-e (anyagilag szvsz nem), és van-e elég erőd-erőtök (mert ezek több résztvevős tétmeccsek, amiben a családtagok minden alkalommal meghurcoltatnak)...
Kívánom, hogy ne legyen értelmetlen édesapád halála, legyen elég kitartás és megkönnyebbülést hozó a befejezés!
crevita 2010.07.25. 00:56:52
1- hatósági boncolást nem lehet kérni, az nem olyan, mint a boltban egy kiló kenyér. Arról a halált megállapító klinikus/patológus/rendőr ... dönt.
2- a vérmérgezés (sepsis) klinikai fogalom. A boncolás közvetett jeleket lát csak. Az "egyértelműen kimutatta a vérmérgezés által bekövetkezett halált" kijelentés pongyola megfogalmazás, amit persze a postot író laikus megtehet.
3- műhiba:
az orvosi beavatkozás
vagy annak elmaradása
és a beteg állapotának romlása
vagy halála között
ok-okozati összefüggés van
és az az orvosnak/kiszolgáló személyzetnek felróható (felismert állapotnál nem tesz az adott helyzet elhárításért)
Őszintén részvétem az elhunytért, de nem hiszem, h a fentiek alapján egy per nyerhető lenne...
3- Kende P.
elnézést a moderátoroktól, de inkább az olvasóktól - mi a fasznak kell idézgetni egy ótvar geci szarházi firkálmányait minden poston itt a praxis.blogon? Kende alapból gyűlöli az orvosokat (pl. Tóth Ilona). Ez olyan, mintha Mengelét kérdeznénk, h mi a véleménye a zsidókról..
4- Lehet szídni az orvosokat is, a rendszert is kedves kommentelők!
Legyetek egyszerű betegek (nem vm. upper class, bőröm alatt is pénz van fajta)az USAban vagy Afrika szinte bármelyik országában, inkább nem is folytatom..megtudjátok, mi az, hogy rossz egészségügy
Azt kapjátok az orvosaitoktól, amit ti, mint a társadalom adtok nekik!
leszartátok őket, most meg az orvosok szarnak rátok, sorry...
Fizetés - siralmas, megbecsülés - semmi, ügyeletben felkeltés, mert már 5 napja fáj a torkod, de most már aztán nagyon, de tényleg nem bírtad?
És ne jöjjön senki azzal, h de a hivatás!
Mit is mondott Fletó?
"Lószart mama!"
Ha csak az menne orvosnak, akinek hivatástudata van és azokból is csak a jók és a legjobbak végezhetnék el az egyetemet, maradna kb. 1000 orvos Mo-on.
Rosszak az orvosok? mondjuk ki, igen rosszak - sokan rosszak! Nem maguktól lettek azok. Amikor én jelentkaztem az orvosira, az még jelentett valamit. Akkora volt a túljelentkezés, hogy a sikeres felvételi is elismerést váltott ki. Ma? Persze, tisztelet a kivételnek, de eleve gyenge évfolyamok, eleve gyengébb képességű tagjai válsztják az orvosi pályát. Miért gondolja bárki is, hogy majd akkor jó és még jobb orvosok lesznek belőlük?
3 területen kéne késedelem nélkül rendet tenni ebben az országban és semmi pénzt nem sajnálni onnan:
-oktatás
-egészségügy
-mezőgazdaság
a többi csak duma...
Unter Bahn (törölt) 2010.07.25. 01:15:42
Szép dolog a mundér védelme, de kizárólag pénztől még senki nem tanult meg klasszis módon focizni vagy zongorázni, főleg nincs az a pénz, amiért egy elhunyt apa feltámad:-(((
Nyiss egy új blogot az orvos-szakmai-etikai problémáiddal és ott lehet politizálni meg moralizálni... szerintem...
Interlock (törölt) 2010.07.25. 03:02:16
leszartátok őket, most meg az orvosok szarnak rátok, sorry..."
Lőjél már magad elé, baszod a faludat. Mégis, mit képzelsz magadról, hogy csak úgy letolod az embereket a saját szakmai sérelmeid miatt???
Ad egy: minden elismerésem a kivételeknek, de mi jogosít fel arra egy orvost, hogy leszarja a betegeit? Ha mindezt egy rendelőben a szemembe mondtad volna, felrúglak úgy, hogy mire leesel, éhen halsz. Fizetem a TB-t, annyit, amennyit elvárnak tőlem, sőt, egy csomóan fizetjük, és ezért cserébe leszarás? Szerinted a nép baszta el? Kevés a fizu (a valahogy meg sem említett hálapénzzel együtt is?), nincs megbecsülés, na akkor kapjátok be, parasztok? Ne már... Aki nem akarja csinálni, ne csinálja. Fel kell kellni ügyeletben? Na bazz... Ez egy ilyen vad világ, sokan pl. le sem fekhetnek ezalatt. Elmondjam, mi egy orvosi rendelő, kórház stb.? Munkahely! És azt tudtad, hogy ott dolgozni kell? Hát azt, hogy ennél rosszabb körülmények között is dolgoznak emberek, pusztán azért, mert ez jutott?
Ad kettő: ha hivatástudat nem is tombol az emberben, azt azért elvárhatnánk, hogy legalább becsületesen végezze a munkáját, azt, amire felesküdött (tudod, olyan lelkiismereti dolgok miatt, keress rá a neten, ha nem érted, mi az). Vagy voltak olyan részek az esküben, miszerint ha nem alakul az ember kedve szerint a dolog, akkor bele lehet szarni? Ugye, hogy nem. Néhányan mégis azt hiszik - na, azokkal kellene kezdeni az egészségügy átalakítását, rendelő közelébe csak leves formájában engedném őket.
Remélem, a leendő gyógyítók is leköpnek azért, mert ők a "gyenge évfolyamok, eleve gyengébb képességű tagjai" közül kerülnek ki, szerinted. Nem elég, hogy a népet lenézed, még a szakmabelieket is - szar lehet így élni.
És ha nem muszáj, márpedig nem az, ne példálózz az USA-val. Azon egyszerű oknál fogva, hogy mi itt élünk, nem ott. Most én is írhatnék egyes afrikai országokban leölt orvosokról, de vajon örülnél-e annak, ha azt mondanám, tedd össze a két kezedet, mert még élsz?
Őszinte részvétem a posztolónak, és kívánom neki, hogy gond nélkül fel tudja dolgozni a történteket, akármi is lesz a vége.
kiwiman 2010.07.25. 03:05:58
"@bakela:
Zsidózni muszáj?"
Ez vicces. Te vagy az elso aki kiejtette ezt a szot ezen a forumon.
Irhattad volna: "Muszaly-e zsidoznom?'
kiwiman 2010.07.25. 03:16:33
böme 2010.07.25. 06:17:16
balfék 2010.07.25. 07:04:39
BKV reszelő 2010.07.25. 08:00:08
Édesanyám két hete egy kullancsot fedezett fel magán, amit ki is szedtünk belőle maradéktalanul. Ennek ellenére egy tenyérnyi piros folt jelent meg azon a helyen, ahol a kullancs volt. El is ment a körzeti sztk-ba, ahol rápillantott az éppen rendelő hentes, majd ráripakodott a 67 éves édesanyámra, hogy mit kényeskedik, menjen haza...anyu alapos és óvatos, elment a visegrádi utcába egy másik orvoshoz, aki megszemlélte alaposan, majd vérvizsgálatot kért és kiderült, hogy bizony a piros folt, nem a 67 éves asszony kényességét és nem a vörösvári úti sztk orvosának a szakértelmét jelzi, hanem a lyme kór tünete...agresszív antibiotikum kúra indult. Nos az sztk orvosa kedden csodát fog látni...én fogok ott kényeskedni és azt hiszem úgy megverem, hogy összfossa magát a paraszt hentes. Az összes ilyennek üzenem, hogy a türelem véges és az ember életével ne játsszon egy ilyen buzi sem, mert egyre több az olyan kényeskedő szelíd ember, mint én. Ezt a sebészt is szívesen felveszem a látogatási listámra, többé nem fog műteni az biztos. Törött ujjakkal nehéz.
BKV reszelő 2010.07.25. 08:06:49
huncut 2010.07.25. 08:33:31
Emberek vagyunk, jó és rossz tulajdonságokkal, olykor hibázunk, sokszor következmények nélkül, máskor meg emberek élete múlhat rajta. Azt kéne megérteni, hogy egyedül egyikőnk sem ér semmit, szükségünk van másokra. Együtt kellene gondolkodnunk azon, mit hogyan lehet jobban csinálni, mi az, amin változtatni kellene ahhoz, hogy élhetőbb életet éljünk.
És ezért nem nyugodnék bele, ha úgy látom, valakik nem tettek meg mindent egy ember emberhez méltó életéért. Nem a pénz számít, hiszen annak az édesapának már nem adja vissza az életét senki, de talán majd egy következő betegnek több esélye lesz a gyógyulásra.
Utazó677 2010.07.25. 08:34:27
A nagypapám évekkel ezelőtt túlesett egy kórházban egy "átlagos" műtéten. A várt épülés nem következett a műtétet követő napokban, sőt a fentebb említett tüneteket tapasztalták a szüleim. Fogták és elvitték a nagyobb város kórházába, ott azonnal műtötték: kiömlött béltartalom, hashártya gyulladás. Siker.Ha a papa gyerekei nem pánikolós fajták és nem erőszakosak, nem élte volna túl.
Nagyon meg kell becsülni és tisztelni az élet MINDEN területén a lelkiismeretesen dolgozó,őszinte értelmes embereket. És ha nem is törjük el az ujjait egy hibázó dolgozónak, de merjünk kiállni magunkért. Sok a felfuvalkodott ember.
Igaz, csökken az orvosi pálya presztizse. De az ott levőket ez nem jogosítja fel semmire!
Én tanár vagyok. Még rosszabb itt a helyzet, de hasonló. Rengeteg az alkalmatlan, valamint kevés a bér. De ettől függetlenül nekem még jól kell dolgoznom. Ez belső tartás és nem csak pénz kérdés.
BKV reszelő 2010.07.25. 08:50:22
BKV reszelő 2010.07.25. 08:52:26
Igaz, csökken az orvosi pálya presztizse."
Igen, és ez a típus javít ki, ha a nevén nevezem, hogy a doktort nem mondtam előtte. A presztízs csökkenése pedig visszavezethető bizonyos okokra...általában nem a megrendelői oldal az oka, hanem a szolgáltatói oldal.
kalandfereg 2010.07.25. 08:54:54
Egyetértek, ez a Crevita kissé el van tájolva.
Én speciel fizetem a TB-t, továbbá orvosi vizit alkalmával megadom az orvosnak a minden embernek járó tiszteletet.
Fogalmam sincs, mit tehetnék még, hogy Crevita igényeit kielégitsem.
És még sehol se vagyok a nagyátlaghoz képest, akik a TB-n felül még hálapénzt is fizetnek, továbbá a a minden embernek kijáró tisztelet helyett szánalmas módon alázkodó pozíciót vesznek fel a félistenként tisztelt orvosokkal szemben.
@crevita:
Nem a politikai döntéshozókra gondoltál, csak véletlenül "társadalom" csúszott ki a billentyűzeteden?
Nem valami jól sikerült húzás ellenséget csinálni mindenkiből, akiből csak lehet, aheyett, hogy felismernéd, hogy közös csónakban evezel a "tásadalom"-mal, ugyanaz az érdeked, jó egészségügy.
Ehelyett véded azokat az orvosokat, akik szarul dolgoznak (miközben el is határolódsz tőlük), továbbá a politikai elit helyett a "társadalom" a felelős nálad, azaz mi, emberek mindent megérdemlünk az általad vélt hülyeségünkért.
Scala 2010.07.25. 09:02:14
Amivel pedig kezdenem kellett volna: megdöbbentő volt a levél, sajnos három esetről tudok nem távoli ismeretségi körből, amikor elképesztő nemtörődömséggel nyomattak le műtétet (nem vették figyelembe, hogy vérhigítót szed, pedig a gyógyszerlista egy héttel korábban le lett adva; a prof műtött - Szt. János kórház; per ha jól tudom folyamatban) vagy nem ismertek fel bélelzáródást (per folyamatban), vagy kiömlött a hasfalba a vastagbél tartalma (per a túléló házastárs kímélete miatt nincs folyamatban).
Ja, és egyik esetben sem volt diabetes...
Sajnos ami még eszembejutott merő cinizmus, inkább nem folytatom...
@adamantium:
Nekem tetszett! Röhögtem. :-)
Scala 2010.07.25. 09:15:15
Kis kieg. a belső tartás benső békéből, magasabb ideálokból, őszinte istenhitből, de mindenképp ép pszichéből ered. Iszonyat hiánycikk honunkban. Szakmától, életpályától függetlenül.
BKV reszelő 2010.07.25. 09:22:15
...és ha már így megszólítottál, elmondom, sok szakma/hivatás, ha nem az összes megbecsülése a béka segge alatt van jelenleg az országban, de csak az orvos az, aki emiatt más életét kockáztatja. Vegyük pl. a tűzoltókat, akik mára már nem csak tűzoltók, a saját életük árán mentik sokszor mások életét - szemben az orvosokkal, akik seggterpesztve nem törődnek mások életével - sokkal kevesebb pénzért és rosszabb körülmények között, mint az orvosok. Mindezek ellenére nem azokon állnak bosszút, akik rászorulnak a segítségükre. Nagyon rosszul politizál az orvostársadalom ezen a téren, mára nem véletlen, hogy mindenki köp, ha az orvos szó felmerül egy társalgás folyamán. Undorító a hozzáállásuk...és akkor a kis stiklijeikről már szó se essék, amikor magyarán sikkasztanak, tudod, amikor papíron fekszel három napot a kórházban, a valóságban meg járóbeteg ellátásban részesülsz, amikor olyan kezelések, eszközök, anyagok szerepelnek a rólad a TB felé küldött számlán, amivel soha nem találkoztál...és még ott a zsebbe tett dugipénz, ami máshol nem annyira jellemző. Tehát ne tessenek siránkozni, mert kevesen vannak azok, akik lelkiismeretesen látják el a nem kis téttel és felelősséggel paraméterezett feladatukat. Azok, akik teljes felelősségük tudatában, a tétnek megfelelő alapossággal járnak el, nos azok megérdemlik, hogy minden tiszteletet megkapjanak, a többinek meg el kell törni a gerincét. ;) Te is az utóbbi vagy a kommentjeid tükrében.
aversio avagy pacalfagylalt 2010.07.25. 09:47:24
Ujjtörés, gerinctörés stbb.. nagyon úgy beszélsz, mint egy kigyúrt tetkós izomagyú. Ha ismernéd az eü. finanszírozás módját , akkor nagyon meglepődnél, ha akkora ellátást kapnál csak amit a bajodra fizetnek.A feltupírozással neked jut több. Ezt a pénzügyi rendszert nem orvosok csinálták, hanem az okos pénzügyesek, oepesek , jogászok. Persze ha azok hibáznak senkinek nem lesz baja....közvetlenül- majd a hozzád hasonlók úgyis az orvosokon törnek ujjat, gerincet stb... A böfögés nálad nem gyomorból jön, hanem a fejedből.
Állásrafal 2010.07.25. 09:49:58
E.T. :) 2010.07.25. 09:59:45
mert az emberek rendszerint kórházban halnak meg, nem betegségben.
BKV reszelő 2010.07.25. 10:08:09
BKV reszelő 2010.07.25. 10:10:47
aversio avagy pacalfagylalt 2010.07.25. 10:39:24
Mivel magad sem tudod miket írkálsz és mire kapod a válaszokat idéznélek:" Undorító a hozzáállásuk...és akkor a kis stiklijeikről már szó se essék, amikor magyarán sikkasztanak, tudod, amikor papíron fekszel három napot a kórházban, a valóságban meg járóbeteg ellátásban részesülsz, amikor olyan kezelések, eszközök, anyagok szerepelnek a rólad a TB felé küldött számlán, amivel soha nem találkoztál..."
Az ujjtörés, gerinctörés,buzi, suttyó és a bekaphatod stb.. önmagában minősít- azaz minősíted magad.Oktasson téged a szívlapát! Böff !
Az első postodra válaszként ismétlem:
www.vitalitas.hu/olvasosarok/online/komplementerm/2000/6/Lyme.htm
Persze értelmezni is kell.
KenSentMe 2010.07.25. 11:00:07
BKV reszelő 2010.07.25. 11:07:38
BKV reszelő 2010.07.25. 11:09:21
adamantium 2010.07.25. 11:16:56
azt itt jelenlevő TB fizető rendes, ritkán orvoshoz járó állampolgároknak üzenem, hogy kisebbségben vannak: 3 millióan vannak, 7 millió az olyan aki soha nem fizet semmit az államnak, nem csak TB-t nem, úgy eleve semmit sem. és ők bizony nem 5 évente egyszer mennek orvoshoz. van csöves részeges honfitársunk aki hetente legurul valami lépcső és muszáj megcsinálni neki a CT-t mert nem tudod eldönteni, hogy most szétment az agya vagy csak matt részeg, vagy epilepsziás ember aki a szigorú tiltás ellenére naponta tökrészeg és persze neki is jár a CT, az a CT amire nektek hónapok az előjegyzés és nem emiatt mert az orvos nem akarna több vizsgálatot megcsinálni. naponta van egy motoros súlyos sérültünk (gördeszkás, BMX-es, görkoris szintén) az a meglepetés ha valamelyiknek van védőfelszerelése. az ügyeletben a betegek nagy része nem friss sérült, 1-2-3 hetes sérülésekkel jönnek, vagy banális karcolásokkal, 1 centis sebekkel, nincs semmi egészséges felelősségtudat az emberben, gondolkozzatok már minket annak idején gyerekként egyből kórházba vittek ha leestünk és lett egy plezúr a térdünkön? az ügyeletes orvos 30-40 ilyen eset után lát téged, ez olyan mintha bármelyik hivatalban 30-40 kommentálós ordibálós nem a megfelelő papírokkal rendelkező ember után következel, mivel nem kötélből van az idegrendszere a dolgozónak veled sem fog már normálisan viselkedni, ebben nem te vagy a hibás, hanem az indokolatlan esetek melyek mérge felgyűl 30 év alatt
BKV reszelő 2010.07.25. 11:21:00
adamantium 2010.07.25. 11:27:35
BKV reszelő 2010.07.25. 11:34:40
BKV reszelő 2010.07.25. 11:37:51
Scala 2010.07.25. 12:07:30
huncut 2010.07.25. 12:11:34
Az ügyelettel kapcsolatban pedig biztosan igazad van. Egyszer egy este a torkomba fúródott szálka miatt voltam kénytelen egy orr-fül-gégészeti ügyeletre becaplatni, és a doki azt mondta, a reggel 8 órai kezdés óta én voltam az első, akinél valóban indokolt lett volna az ügyeleti ellátás. Azért a volna, mert szerencsénkre a rendelőbe lépés előtti köhögési rohamnál sikerült lenyelnem a szálkát, de ennek mindketten örültünk. :-)
Bizony, az a 300 Ft-os térítési díj, meg a nem indokolt ügyeleti ellátás ezer forintos díja visszatartó erő lehetne.
aversio avagy pacalfagylalt 2010.07.25. 12:28:40
A gond azzal van, hogy egy 2000 fős körzetben 200 munkanappal számolva ez napi 10 beteget jelentene- ez tisztességesen végezve 15perc/ paciens
2 és fél óra. A napi rendelési idő jelentős része !! Ezen kívül még lenne 40-50 másik paciens akiknek egy része beteg és ellátást igényel, más részüknek pedig a szociális ellátók munkájára lenne igazán szüksége.Ehhez jön még a területen történő ellátás, tanácsadás stb...
Könnyen menne ez, ha fele nagyságúak lennének a körzetek- ehhez 2x annyi h.o.-ra lenne szükség- 2x annyi pénzre.
Akkor a sok türelmetlen mellett lenne több idő Rád és sokkal inkább tudna Rád figyelni az orvosod.Szóval összetettebb a dolog, mint amit érzel belőle. Járj továbbra is évente szűrésre ! Fontos.
adamantium 2010.07.25. 12:29:30
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.07.25. 13:32:03
Aztán itt hörögne mind az orvosi esküt számonkérve, hogy nodehát miért pénzért, amikor Kádár alatt még minden rendben volt?
Én is nyertese lennék egy ilyen rendszernek, de felismerem, hogy nagyon sokan nem. Ahogy szerintem az orvosok sem.
huncut 2010.07.25. 13:41:53
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 13:42:11
Az orvosok azon része lenne nyertese egy ilyen rendszernek, akik jól és tisztességesen végzik a munkájukat. Szóval a nagyobb részük.
A rosszak kihullanának a rostán, hozzájuk a kutya se menne, ők aztán keresnének egy olyan mesterséget, amihez van tehetségük.
crevita 2010.07.25. 14:04:03
Nem nyitok blogot semmiről, nincs rá időm…;) beleolvasva a többi praxis.blog bejegyzésbe és kommentbe, viszont tendenciózus kép mutatkozik (itt vannak a nagy együtt érzők, az öntudatos polgárok, akik…na mindegy, ezért is csak kapnék a nyakamra, orvosok és orvosnak látszó tárgyak, meg a konfliktus kerülők).
A blog bejegyzéstől függetlenül, bármelyik alá be lehetne rakni a kommenteket..
Valóban, pénztől még nem tanult meg focizni senki, de ez azért más terület… Az általános anyagi romlást erkölcsi romlás követett, aminek egyenes következménye volt a szakmai romlás… Ma ezt éljük, sajnos. Az, hogy még mindig van értékelhető orvosi ellátás, az csak és kizárólag az ellátó személyzetnek köszönhető.
Interlock: A hozzászólásod súlyos tárgyi tévedésektől hemzseg, amit a hozzászólás személyem ellen irányuló minősíthetetlen hangneme miatt nem javítok ki. Ne a rossz hír hozójával pereljetek, amit írtam akkor is úgy van, ha nem tetszik…
Kalandféreg:
Társadalom vagy politikai döntéshozó felvetésedre: lehet, h Béla a Parlamentben rosszul emelgette a kezét, amikor szavaztak, de ki jutatta Bélát a Parlamentbe? Annyi minden szarért mentek az emberek az utcára vagy hallatták a hangjukat. Arról sosem hallottam, hogy tüntettek volna, hogy ne vonjanak ki pénzt az egészségügyből…
Az alázkodó pozíció, természetes abban a viszonyrendszerben, ami orvos és beteg között van. Az egyiknek problémája van, a másik meg meg tudja oldani. Lehet arról beszélni, hogy ez túlhaladott szemlélet és lehet akár az egyetemen is oktatni az orvosi kommunikációt, de a lényegen ez sem változtat. Pl. megállít a rendőr igazoltatni, ha semmit sem csináltál és a papírok is rendben vannak, akkor sem lesz olyan nagy mellényed hirtelen.
A ki kiből csinált ellenséget felvetésre: Kádáréktól elkezdve, az elmúlt 20 évben folytatva, minden kormány arról beszélt, hogy betegközpontú egészségügyet akar. A társadalom – bocs, de nem lehet kihagyni belőle – meg jól megette ezt a marhaságot. A beteg ott van a középpontban, én az orvos, meg a pálya széléről drukkolok neki, hogy gyógyuljon meg, nélkülem. Mert nem vagyok ott vele a középpontban, hogy fogjam a kezét…
adamantium 2010.07.25. 14:10:47
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.07.25. 14:25:36
Attól tartok, hogy a nem tehetséges orvosok olcsó orvosok lennének. Akárcsak a szolgáltatóipar más részein.
@crevita: a nagyon sok egyforma hozzászólás nem ülteti el benned a gondolatot, hogy vajon nincs -e probléma a finanszírozáson túl is, az orvosok hozzáállásával a betegekhez?
Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy nem fog meggyógyítani egy orvos, aki nem hallgatja végig a panaszaimat, és nem szûri ki a szerintem releváns információkból a valóban relevánsakat.
Két teljes -a tünetek szempontjából nem hatékony- antibiotikumos kúrát csináltam végig a beteg mindig hazudik elv miatt. Szerencsétlemségemre a tüneteim hasonlítottak a gonorrheára. Puff így jártam (mármint kis terpeszben két hónapig).
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 15:00:59
Igen, ez így van, olcsó, jó és gyors ellátás létezik, de egyszerre csak két tulajdonságot lehet választani. :-)
A pácienssel történő kommunikáció az egyik legfontosabb dolog - a beteg ugyanis általában elmondja, hogy mi a betegsége, még ha nem is az orvosi szakzsargont használja.
BKV reszelő 2010.07.25. 15:19:20
Unter Bahn (törölt) 2010.07.25. 16:30:06
A pénz hiányát ott kellene észrevenni először, hogy torlódnak az előjegyzések, nem azért mert nem tudnának több beteget ellátni megfelelő színvonalon, hanem mert az OEP ex-katedra megszabott egy limitet, hogy miből mennyit hajlandó finanszírozni.
A pénz hiánya látszik továbbá akkor, amikor keressük a saját gyógyszer-kutatóinkat, laboratóriumainkat és azt vesszük észre, hogy nem is túl burkoltan, de már több éve ezektől megvonták a működtetéshez szükséges pénzt, azzal az indokkal, hogy minek nekünk saját kutatói bázis, amikor ott vannak a tévedhetetlen svájci-amerikai gyógyszermultik, amelyek 'halálbiztos' készítményeikkel végül gyarmatosítanak minket is és ha netán valahonnan sarjadzana valami szellemi tőke, azt vagy elszívják, vagy eltiporják.
Mégegyszer mondom: nem értek egyet veled abban, hogy sok a rosszul képzett orvos, szerintem nem a tudás, hanem a hozzáállás a problémás...
Példával is tudnám illusztrálni, hogy egy jó időben elhelyezett pofon hogyan világosította meg az orvos elméjét és a 'vállrángatós-nincsmittenniértsemármeg-megfoghalniagyerek' véleményből hogyan lett gyógyulás. Persze lehet, hogy ez csak egy kivétel volt, de én is tele tudnám írni a posztot nevesített példákkal, amik nem a szakmai, hanem az emberi oldal gyengeségét igazolják.
És a fentiekkel vitázni meg egyet nem érteni is lehet, hiszen ez csak egy vélemény...
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.07.25. 17:27:44
Ezzel viszont az marad, hogy olcsó és jó, amibôl egyet lehet választani. Na most jelenleg ingyen van... ;)
adamantium 2010.07.25. 17:43:36
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.07.25. 18:04:37
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 18:06:24
Idő, idő, és még egyszer idő.
Ha 15-en verik az ajtót, nincs időd 20 percet beszélgetni.
Nekem van időm, többek között ezért is szoktam megtalálni azokat a bajokat, amiket másutt nem sikerült.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 18:08:33
A nem megfelelő hozzáállású embereket viszont csak akkor lehet elbocsátani, ha van helyébe jobb.
Ha a jobb épp gyógyszerügynök, netán Svédországban dolgozik, akkor az ország és a betegek rosszul járnak.
Most épp ez a helyzet.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 18:10:11
"a pénztől nem múlik semmi gyorsabban"
Hát, ha neked mindegy, hogy az eltört csuklódat 2 óra (sok pénzes rendszer, sok műszer, sok ember) vagy 4 nap (kevés pénzes rendszer, kevés műszer, kevés ember) alatt operálják meg, akkor legalábbis érdekes lehet a felfogásod... :-)))
huncut 2010.07.25. 18:46:44
De akkor az is kellene, hogy orvosok ne a kórházban fogadják a magánbetegeiket a rendes munkaidejükben, hanem elszámoljanak a kórházakkal. Mert ugyan az orvos jól jár, mert neki fizet a magánbeteg, a kórház is jól jár, mert gondolom elszámolják az OEP-nek ambuláns kezelésként, de összességében mindannyiunk zsebére megy. Szóval tiszta, átlátható rendszer kellene.
adamantium 2010.07.25. 19:15:47
Scala 2010.07.25. 20:03:25
A nőgyógyászomon látszik tisztán. Azt nem feszegettem, hogy melyik labor értékeli ki a citológiát... de sejtem. A TB számomat ugyanis meg kellett adnom.
Mindegy. A doki csúcs, az árai pedig nem a sznoboknak lettek szabva. Már voltam több sznoboknak szánt helyen (Rózsakert Medical Center, Vida Gábor Kútvölgyi Klinikai Tömb), nekem a legjobban akkor is ez a doki jött be. Mondjuk sztem szülni a Vida G-hoz mennék, tanulságos megoldás, magyarosch: március óta két emeletet bérelnek a Kútvölgyiben az ex-ottani orvosok (volt közbeszerzés :-DDD)- Maternity Magánklinika:
maternity.hu/maternity-maganklinika-kutvolgyi-korhazban
kalandfereg 2010.07.25. 21:05:04
Már hogy lenne természetes az alázkodás az orvos-beteg viszonyban?! Beteges.
A rendőr abból a szempontból jó példa, hogy az orvossal egyetemben olyan foglalkozást űz, ahol sokaknak az az érzése, hogy ha nem nyalnak be a meleg szarig, akkor alacsony szinvonalú szolgáltatás lehet a válasz, rém kellemetlen utóhatásokkal.
Azonban mindez természetellenes!!! A korrupció része.
Éltem Írországban, ott az efféle mentalitásnak csíráját sem produkálják az orvosok, hogy csak egy ellenpéldát mondjak. Igaz, Magyarországon egy pénztáros is egyből kiskirály a maga kis 1 négyzetméterén, mit várjunk az ebből a szempontból erős helyzeti előnyben levő orvostól.
Amúgy meg, én építész vagyok, az emberek hozzám is problémákkal jönnek, amelyeket én meg tudok oldani.
Na de hol jut eszembe ezen az alapon felsőbbrendűsködni, majd ennek a rendjénvalóságára még mentségeket is találni?!
Ja, hogy én nem diszponálok az adófizetők pénze, csak a sajátomé felett?
aversio avagy pacalfagylalt 2010.07.25. 21:17:41
Milyen érdekképviseleti szervekre gondolsz?
Kamara? Kiherélték, lehetőségeitől megfosztották. Nincs sztrájkjoga vagy akár ahhoz hasonló joga. A háziorvosoknak- többségük kényszerprivatizált- egyoldalúan előírt szerződések szerint nincs joga, lehetősége bármibe is beleszólnia- sőt még a pénzeivel sem gazdálkodhat vállalkozó módjára. A törvények és az oep szabályok semmilyen érdemi érdekvédelemre nem adnak lehetőséget. Ha pedig felmerül valamilyen kísérlet akkor jön a " társadalom hangja"- orvosi eskü, hálapénz meg miegymás... Százmilliárdok lettek kivonva az eü-ből az előző néhány(8)évben mégsem tiltakozott a lakosság. Bezzeg a mozdonyvezetőknek mindent elnéznek és megfizetnek.
A második dologban . mármint számoljon el az orvos a magánrendeléssel , akórházzal stb., az a bibi, hogy akkor a kórház által kiszámolt költséget a betegre kell hárítani elvégre ő a végfelhasználó. A varrónők is bekalkulálják a kiskosztüm árába a varrógép, a villany és valamennyi felmerülő költség árát, ahogyan más szolgáltatók is.-
aversio avagy pacalfagylalt 2010.07.25. 21:27:46
Mellesleg ha nagyon kekecek lennénk- valami olyasmi is volt a régi rendtartásban, hogy az orvos megtagadhatja a kezelést, ha a beteg nem tartja be az utasításokat( kivéve persze életveszély elhárítása esetén). Namost akkor mi lenne, ha valamennyi továbbra is dohányzó szív és tüdőbetegre ezt következetesen alkalmaznák?? Netán bezabálós diabéteszesre???Nem kell itt kiskirályság csak a szabályok betartása: a beteg érdekében- lenne morgás( egy ideig).
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.07.25. 22:02:33
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.07.25. 22:05:50
Ha azt látod, hogy az orvos nem beteggel foglalkozik, hanem FLP összejövetelt tart egészségeseknek. Nos az baj.
adamantium 2010.07.25. 23:07:12
Unter Bahn (törölt) 2010.07.26. 22:54:47
Én csupán magas vérnyomással és túlsúllyal küzdök, de számomra komoly dilemma a 30 év de siralomház, vagy 10 év, de ízlés szerint (csülök, szalonna, tészta, bor, sör pálinka), tehát ÉN nem haragszok meg, ha a biztosító rámlegyint, mely szerint én voltam a gyenge láncszem:-)
Ellenberger hiányolom a felelősségre vonást és az elszámoltatást azon "lelkiismeretes orvosok ügyében, akik nem voltak hajlandók eladni lelküket egy vállalkozásnak" (kik és mit is szavaztak meg az eü-finanszírozás kapcsán??? tényleg lehet a népre hárítani a döntés felelősségét, amikor a hatalom nem tud/akar népszerűtlen döntést felvállalni??? Mari néninek a népszavazásor mi a f.sz fogalma volt NATO-ról, EU-ról, monetáris bizbaszokról, és nem utolsósorban arról, hogy az egészségügy a fejétől bűzlik-e vagy a farjától... ez utóbbi esetben Egerben pl. mi a f.szt akartak a kórházvédők, akik nem mellesleg elűzték a világbankot, befíberolták a választási lehetőséggel nem rendelkező nővérkéket (ugye magán nővért nem sokan láttunk, nem úgy mint magán-szakorvost).
Tehát megkérdezem a velem egyet nem értőket, hogy valóban rossz-e az orvos vagy csupán egoista és anyagias??? Hogyan minősítenék a szakmabeliek azt a szitut, amikor szakszerű ellátást annak a betegnek nyújtanak aki nem keveset fizet, míg a TB-támogatásért gyak. szemrevételezés jár, amit ki lehet védeni (biztos???) azzal, ha a beteg/hozzátartozó az orvost anyagilag megpróbálja magához láncolni:-(((
Megmondom őszintén, hogy a fenti megoldást a kémia kovalens kötésének tartom, működik de gyenge, szemben az érzelmi zsarolásokkal, ami jó vagy nem, de igenis működik, sajnálatos módon viszont NEM azon emberek körében, akiknél ez eredményt érhetne el, hanem azok körében, akik emberileg elég gyengék ahhoz, hogy egy pofon vagy fenyegetés hatására az anyjukat is eladják...
És innentől szabadrablás:-(((
vomit 2010.07.29. 13:24:14
"...ha egy idős beteget kezel egy orvos, akkor azért esetleg fegyelmit kap, mert ezt úgy előírják, hogy már nem szabad.
Mv.: - Ezt most komolyan mondja?
K.M.: - Ezt egész komolyan, tudok ilyen esetről, amikor fegyelmit kapott ezért egy orvos. És ez nem egy eset, hanem nagyon sok ilyen eset fordul elő a mai egészségügyben, és ez az, ami miatt azok a hivatástudattal rendelkező fiatalok, akik úgy érzik, hogy ők itt szeretnének dolgozni azt mondják, hogy ezt viszont nem akarom vállalni, mert ebben én tönkre fogok menni lelkileg."
MTV Premier - Miért gondoljuk, hogy Nyugat-Európában könnyebben lehet boldogulni, mint itthon?
premier.mtv.hu/Hirek/2009/10/12/08/Miert_gondoljuk_hogy_Nyugat_Europaban_konnyebben_lehet_boldogulni_mint.aspx
Scala 2010.07.29. 23:41:04
Fegyelmi, mert gyógyított és 'herdálta a pénzt': abszurd, tiszta gáz!
de a postban szereplő személy 55(!) éves volt.
Interlock (törölt) 2010.08.01. 03:49:43
@böme kérdezte, tudom-e, mire elég az a TB, amit fizetek. Honnan tudjam? Kell-e egyáltalán tudnom? Tőlem ennyit várnak el, ennyi befizetést ír elő a törvény, szabály, mittudoménmi. Attól függetlenül, hogy ez az összeg mire elég valójában, befizetésével azt a biztonságérzetet kellene megkapnom, hogy ha gondom van, az orvos a legjobb tudása szerint igyekszik segíteni rajtam. Igen, 36 ledolgozott óra után (amit nem kell bemutatni, egy komolyabb géphibánál nekem 50 is összejön) már lehet hibázni, csak vannak területek, ahol ez nem annyira elfogadható. Ha mindezek mellé még úgy állna hozzá a doki, hogy tojik a fejemre, csak mert az össznépi TB semmire sem elég, nagy bajok lennének.
Nem kell, és nem is várható el semmiféle megalázkodás a betegek részéről; ugyanolyan emberek, más végzettséggel, más intelligencia-szinttel, de attól még emberek. Az orvosnak nem muszáj kedvesnek lennie, elég, ha tárgyilagos, következetes, és szakszerű. Abban az egy esetben tojhat a betegre, ha az szándékosan az utasításai ellenére cselekszik - az legyen a beteg baja.
Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem mozdulnak az emberek az egészségügy rendbetételéért, nekem is lenne egy kérdésem: hol vannak a gondokat ismerő, azokon javítani akaró egészségügyi dolgozók, akiknek az ilyesmit elindítani, koordinálni kellene? Hol voltak akkor, amikor a nyamvadt 300 Ft-ról kellett szavazni? Tessenek kiállni elénk, elmagyarázni, mit hogyan kellene, és ha meg vagyunk győzve, majd lesz népakarat. Csak kezdje el valaki, és mondjátok minden lehetséges helyen, hogyan nézzen ki a jól működő betegközpontú ellátás.
Az utolsó 100 komment: