Nem etetik a betegeket a Szent István Kórházban

2010.07.17. 06:00

A Szent István Kórház II. Belgyógyászatán feküdtem nemrég, és szomorúan tapasztaltam a nővérek hozzáállását nemtörődöm/nemakarom munkájukhoz, melyért nem csak a nővérek hibáztathatók, hanem az osztályvezető főorvos/ok, akik nem tudnak, de tapasztalatom szerint nem is akarnak odahatni, hogy beosztottjaik felelősségteljes munkájukat maradéktalanul ellásák. Nem tudnak, és nem akarnak oda sem hatni, hogy a nővérnek nincs joga a beteget hazugnak nevezni, a kórterembe berontva egy magas vérnyomásos beteggel kiabálni, akinek ettől a gyógyszeresen már beállított vérnyomása kimagaslóan felugrott. Ezek után még a nővér duzzog, másnap már nem is köszön, és beront a kórterembe veszekedni egy másik nővérrel - aki semmit nem tudott, nem látott, nem hallott - az igazságról.


Ezek után én - mint beteg - már nem mertem segítséget kérni a jogtalanul harcias nővértől, elláttam magam spray befújással, hogy legalább ne azoktól kapjak agyvérzést, akikhez gyógyítás céljából szállított be a mentő.


Felvételemkor, február 6-án éjfél után az ügyeletes orvos megjegyezte, hogy bizonyára azért magas a vérnyomásom, mert mérem!? - és közölte, hogy most is csak 140/80. Emiatt emlékeztetnem kellett, hogy a mentősök írásban rögzítették, hogy 200 Hgmm vérnyomást mértek, és hogy vérnyomáscsökkentő sprayt fújtak. Azt hiszem ezt az orvosnak tudnia kellett volna, hogy ez egy életmentő, és egy agyi történést meglőző segédeszköz.


Továbbá leleteimmel együtt írásban vittem, hogy milyen gyógyszereket szedek rendszeresen. Ugyanez az orvos aki akkor éjjel felvett, a jelenleg pszichiáter által beállított antidepresszánsom mindenféle gondolkodás nélkül megváltoztatta, ezek szerint nincs tisztában a gyógyszerek kölcsönhatásaival sem.


Szerencsére, amikor a nővér behozta a reggeli gyógyszerem, egy idegen gyógyszer láttán visszamentem a nővérszobába, és megkérdeztem mi az? Ő megmondta, hogy milyen nevű antidepresszáns, mert sajnos amit én szedek az nincs a Kórháznak. A döbbenettől még rosszabbul lettem, közöltem a nővérrel, hogy azt vegye ki, mert nem vagyok hajlandó bevenni, ugyanis betegségeim kapcsán volt időm megtanulni, hogy ha valaki triciklikus, vagy SSRI antidepresszánst szed, arról nem lehet átállni egyik napról a másikra az orvos, vagy nővér által becsempészett MAO-gátlóra, ugyanis a két gyógyszerváltás között 14 nap szünetet KÖTELEZŐ tartani, egyébként a beteg a súlyos kölcsönhatásokba belehal !!! Természetesen hozzátartozómmal behozattam a saját antidepresszánsomat, de ha ezt egy idős, vagy magatehetetlen beteggel is megcsinálják, bizony nem beszélhetünk gyógyításról, csak szándékos rombolásról!


És még ez nem elég, az osztályos orvosom másodszor is vért vetetett, mivel ez gyanús volt nekem, megkérdeztem, hogy miért? Kitérő választ adott, hogy valami nem stimmel, és újból le akarja ellenőrizni. Ez mind szép és jó is lenne, ha közölte volna velem a vérkép eredményt, ugyanis törvény van rá, hogy a beteget tájékoztatni kell minden jellegű betegségéről. Sajnos én csak itthon, a zárójelentés birtokában jöttem rá, hogy egy csontbetegségre utaló enzim több mint duplája a megengedettnél, a vérzsír, máj-, vese-, és epeelváltozásra utaló enzim pedig több mint harmincszorosa a felső határértéknek!! Gondolom úgy vannak vele, sok a beteg a II. Belgyógyászaton, ha a beteg rájön utánajár, ha nem, nekik nem számít, hogy egy emberrel több, vagy kevesebb. Pedig nagyon tudják hangoztatni, hogy "időben keressük fel orvosunkat" - amíg lehet segíteni. Csakhogy még a felvilágosítás is elmarad, ezáltal a prevenció, mely a súlyosabb állapot kialakulását akadályozná meg, a gyógyítás első lépcsőfoka akkora csorbát szenved, hogy később már esetleg segíteni sem lehet.


Végezetül az már papíron nem is jellemezhető, hogy a kórházban beállított vérnyomáscsökkentő mennyisége helyett az osztályos orvosom a zárójelentésben dupla mennyiség szedését javasolta !!


Ha ezt én bevettem volna, és "megettem" volna, már rég nem élnék, és még ők csodálkoznának, hogy miért vitt volna vissza a mentő keringés összeomlással !!!


Külön megjegyzem, a kórházban szedett kisebb mennyiség is soknak bizonyult, de azért itthon hamarosan rájöttem, hogy még ezt az adagot is feleznem kell, ha nem akarok állandó szédelgés, és járásképtelenség miatt olyan Belgyógyászati Osztályhoz fordulni, akik nincsenek hivatásuk magaslatán, vagy elfelejtették a Hipokratesi esküt!!


Nem csodálom, hogy senki nem kívánkozik vissza erre az osztályra, hiszen magatehetetlen, járásképtelen betegek potyognak le éjjelente az ágyról, akik órákig ott fagyoskodnak, ugyanis az éjszakás nővéreket megtalálni nem lehet, csöngetésre nem jönnek, de nem is jöhetnek, hiszen sem a nővérszobában, sem máshol nem lehet őket megtalálni. Mindezekre nem magyarázat a nővérhiány, ha más kórtermekben sincsenek, bizonyára "jó búvóhelyük van."


Felháborító, hogy egy egészségügyi intézményben a WC undorító, gusztustalan, takarítatlan ürüléktől szennyezett, hisz ez rengeteg fertőzés melegágya. Még a takarítónőknek is megengedett, hogy a beteggel alpári módon, modortalanul viselkedjenek, mellesleg nem követelik meg tőlük az említett mellékhelyiség tisztántartását.


Az sem utolsó, hogy nem etetetik meg a mozgásképtelen betegeket, ha van látogatója eszik, ha nem, felőlük éhenpusztulhat.


És még egy fontos: aki erre az osztályra magas vérnyomással bekerül, jobb ha visz saját vérnyomásmérőt, mivel naponta egyszer mérték meg vizitkor, de ha vizsgálaton voltam, akkor az is elmaradt! Kérdésem, mi alapján kontrollálják a therápia hatásosságát, ha csak alkalomszerűen monitorozzák a hatást. Ezek után le merik írni a zárójelentésemben, hogy "fokozott önellenőrzés"...


Feküdtem az István Kórházban más osztályokon is, de a fenti balkáni állapotok úgy látszik kizárólag a II. Belgyógyászat privilégiuma, hiszen jó ellenpélda a Neurológiai Osztály, és a III. Belgyógyászat is.

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamantium 2010.07.17. 12:19:16

az én véleményem az, hogy az orvostudományról keveset tudó de magáról sokat képzelő beteg, aki saját magát kezeli gyógyszeresen az a legveszélyesebb. egy gyakran magasvérnyomással küzdő betegnél a 200-as vérnyomás nem kirívó aránylag jól tolerálja a szervezet elemben annak a hirtelen, durva csökkentése relatív isémiához vezethet az agyban és következményes agylágyuláshoz, tehát egy nagyon magas vérnyomást nem illik nagyon durván lecsökkenteni, mert akkor az életmentő beavatkozásból rögtön koporsó lesz. nem tudom miért hiszi a beteg állandóan, hogy az orvos minden gyógyszert köteles ismerni, azok hatásával mellékhatásával, és, hogy a kórházi patika egy világszintű gyógyszerlerakat ahol minden van. nem nincs így, először is azt az 50 gyógyszert ismerem amit használok és általában tudok ajánlani minden csoportból egyet rövid távra, amíg a beteg behozza a sajátját. ha a kedves beteg ilyen profi a gyógyszertanból akkor fel kellene legyen készülve a hasonló esetekre és magával vigye a gyógyszereit, mert azokat is a TB támogatja, az áruknak csak kis részét fizeti saját zsebből, vannak országok ahol abszolút minden a felvétel előtt beállított gyógyszert a beteg saját készletéből kell szedjen és csak az újakat adják a kórházi gyógyszertárból, de magyarország olyan gazda, hogy mindent megengedhet magának. a laborvizsgálatról: vannak téves labor leletek, ha egy ilyen alapján odamegyek mari nénihez és közlöm vele, hogy úgy néz ki májelégtelensége van és hetei vannak hátra, majd 2 nap múlva az új laborral, hogy bocs tévedtünk, mit csinál? azt pedig, hogy ilyen magasak ezek az értékek, valami kiváltotta, bizonyára az egészséges életmód, ezek nem egy nap alatt alakulnak ki így a kezelésük sem akut osztályon zajlik, azért kap a beteg 2 zárójelentést, hogy az egyiket prezentálja a háziorvosának az majd dönt arról, hogy mi legyen. az pedig kifejezetten rosszindulatú, hogy a nővérek eltűnnek, egy ilyen osztályon 30-50 betegre jut 2 nővér, a betegek fele nem önellátó, fürdetni pelenkázni kell őket, mivel arra nem panaszkodott, hogy a saját ürülékében rohadnának a betegek, így valószínűleg meg voltak fürdetve, egy ilyen akció vagy 20 perc, ha van 20 magatehetetlen beteg az 400 perc és még van feladat millió amiről a beteg nem is sejt, pl a nővéreknek is van betegadminisztráció egy csomó. a kórházban beállított gyógyszert ha a beteg nem úgy szedi ahogy beállítják és önkényüleg változtatgatja akkor ne csodálkozzon ha oda vissza viszik, nem véletlenül lett akkora dózis beállítva, ha panaszai voltak akkor meg irány konzultálni a háziorvossal nem saját fejünk szerint szedjük a gyógyszert, mert amikor a sok anarchikusan szedett gyógyszertől megmegy a mája meg a veséje, a következő post az lesz, hogy az orvosok tönkretették a szerveit

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 12:30:43

@adamantium:

Tényleg tanulmány a reagálásotok.

Vitte a mentő, kekk volt vele az orvos, pedig itt már volt szó róla, hogy a mentő ha nem kell nem visz kórházba. Gondolom el kell mondani hogy látták el, mit kapott.

A többi lehet kommunikációs hiány, de lehet és inkább ezt látom minden reakcióból, anyjába a betegnek minek beteg, magának okozta.
Ha nem talál éjszakás nővért hát az azért van, mert a nappali adminisztrációt végzi el valamelyik kutricában, csöngetni sem lehet, mert a dolgát végzi. Hja hogy a beteg? Bocs hogy még mindig él...

Nem tudom, hogy most van rajtam kalap, vagy nincs, de ugye ha a hozzáállásról van szó akkor a politika, erre hatásotok nincs.
Betegnek meg van - szerintetek.

Honnan az információ? Könyörgöm.

Meddig vagytok képesek hárítani és nem kezelni a nehéz beteget. Vajon.....?

mothe 2010.07.17. 12:34:45

@Dr.laikus PhD: Bocsáss meg, de az, hogy Szendi általában bizonyít, talán kicsit erős. :) Szendinek durva összeesküvés-elméletei vannak, és full paranoiás.

Mária néni 2010.07.17. 12:35:45

@Dr.laikus PhD:
Pszichopatának nem a belosztályon a helye.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 12:35:59

@mothe:

A hivatkozásai ülnek.
A többit az idő igazolja, mint minden tudományos tézist ami később válik antitézissé.

Mária néni 2010.07.17. 12:37:01

@mothe: Remek meglátás. Szendi-féle áltudományos "bizonyítások" csak a tudatlan plebsznek meggyőzőek.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 12:37:07

@Dr.laikus PhD:

Bocs antitézis helyett elavultat akartam írni.

Meleg van....

adamantium 2010.07.17. 12:38:35

@Dr.laikus PhD: bocsáss meg de a jelen eset miért nehéz beteg, a vérnyomása látszólag egy puff spraytől rendeződött, a kórházban beállított kezelést meg nem akarja szedni, ez nem nehéz, ez renitens beteg, aki nem engedi magát kezelni a labor leletek alapján nagyon megomlott az egészsége és ebben az orvosokat látja hibásnak. ez olyan mintha vennék egy autót, hajtanám 200 ezer kilométert de soha nem cserélnék benne olajat, szűrőt, fékbetétet, ékszíjakat. amikor már nem megy, elmegyek a szervizbe, ott fogják a fejüket, én kommentálom milyen olyajat akarnak tenni bele, mert szerintem az nem jó, hol van a szerelő, miért nincs ott 5 perc alatt? miért nem tudja, hogy az azbesztes fékpofa környezetszennyező? rendbe hoznak amit tudnak, és mondják, hogy ha még akarom használni akkor 10000 kilométerenként cserélni kell benne az olajat meg mindent időben, de én amikor hazaviszem úgy döntök, hogy ez marhaság, elég abban 50 ezer kilométerenként olajat cserélni. ezek után meg leírom mindezt, hogy milyen rossz szervizben jártam és a két példa közt az a különbség, hogy a szervizben te fizetsz, a kórházban meg nem

epres négercsók 2010.07.17. 12:39:47

@NemesekErnyo: Jeleztem, oda akartam adni a papírt, amit előtte öt perccel a doki nyomott a kezembe. Nem érdekelte a recepcióst.
@Mária néni: Én ezt értem, hogy a magasabb rizikócsoportú embereket szűrik. Én meg szemmel láthatóan is messze vagyok még a 45-től. De ha az orvos küld oda, hogy talált valamit (+ a családban van emlőrákos beteg), akkor miért mondják azt nekem június közepén, hogy csak szeptember végére van időpont?!
Azzal meg teljesen egyet értek, hogy aki nem megy el az ingyenes méhnyakrák-szűrésre, az magára vessen. De ettől még változatlanul érdekelne, hogy az OEP ilyenkor mit csinál.
Az "ingyenes" jelen esetben azt jelenti, hogy a beteg ott helyben nem fizet rá semmit. Na de, ingyenes vizsgálatok nincsenek, azt is finanszírozza valaki, nyilván a befizetett TB-járulékokból. Ha egy ilyen vizsgálat, tegyük fel, 1 forintba kerül betegenként, van száz beteg, erre az OEP rászán 100 forintot. De ha a száz emberből csak 20 megy el, akkor a maradék 80 forinttal mit csinálnak?

mothe 2010.07.17. 12:42:16

@Mária néni: tudok egy jó magyartanárt, mamika, azaz, elnézést, csúcsértelmiségi führer, szerintem nem ártana leckéket venni helyesírásból, mielőtt kioktató jellegű megjegyzéseket teszünk.

epres négercsók 2010.07.17. 12:46:14

@adamantium: Én ezt teljes mértékben megértem, hogy nővérhiány van, és a nővérek jó eséllyel egy magatehetetlen, súlyos beteg stb. emberhez tűntek el. De attól, hogy az egyes kórteremben fekszik egy beteg bácsi, akit tisztába kell tenni, még a kettes kórteremben történhet valami, ami azonnali segítséget igényel, és ami adott esetben fontosabb lehet, mint Pista bácsit tisztába tenni.
Ezt azért mondom, mert célszerű lenne esetleg legalább annyit megoldani, hogy ha valaki megnyomja a nővérhívó gombot, az hallható legyen a nővér számára akkor is, ha öt kórteremmel odébb van.
Értem én, hogy ez legtöbbször "vaklárma", de előfordulhat, hogy életek múlnak ezen. Semmi mást nem kellene csinálni, csak a nővért vész esetére fellelhetőnek tenni.

mothe 2010.07.17. 12:47:48

@Mária néni: te meg ismerd el, hogy egy paraszt troll vagy, akit épp ki akarunk tiltatni innen.

Mária néni 2010.07.17. 12:50:52

@epres négercsók:
- ha az orvos utal be egy vizsgálatra, az nem szűrővizsgálat, még akkor sem, ha ugyanazt az eljárást tömegesen szűrésre is használják.
- ha várólista van egy vizsgálatra, az nem a rendszerben dolgozó szakemberek hibája, hanem a kapacitás hiányára utal. Erről meg kell kérdezned az SZDSZ-es bűnbandát, hogy miért vontak ki százmilliárdokat az egészségügyből.
- Az OEP nem egészségügyi felügyeleti szerv, hanem Pénztár. Eldönti, hogy fizet-e, vagy sem. Nem folglalkozik azzal, hogy a polgárok járnak-e szűrésre, vagy sem.
- Nincs ingyenes, csak térítésmentes, ez így igaz. Az azt jelelnti, hogy a beteg nem fizet a szűrővizsgálatért, hanem más fizet helyette (pl. az OEP, vagy a munkáltatója)
A szűrővizsgálatokra előre tervezik a finanszírozást 1,5 évre minimum. Nem azzal a betegszámmal terveznek, hogy mennyi a potenciálisan leszűrhető beteg, hanem azt, hogy mennyi lesz a megjelentek száma, ez pedig viszonylag pontosan számolható az éves trendek alapján. Ilyen adatokkal rendelkezik az OEP havi és területi bontásban.
Az esetlegesen túltervezett, vagy alultervezett budget-et pedig kiegészítik, vagy átcsoportosítják más feladatokról, vagy feladatokra. (van vagy ezer)

Mária néni 2010.07.17. 12:52:05

@mothe: Nem kell, hogy a kissebbségi érzésed ennyire elragadjon. relax!

Mária néni 2010.07.17. 12:54:16

@mothe: "akarUNK"?
te valami népképviselő vagy? vagy valami volt komcsi gulágparancsnok, aki megszokta, hogy az ellenvéleményt kifejtőket eliminálni kell?

mothe 2010.07.17. 12:56:03

@Dr.laikus PhD: akármeddig. tökrégen kiderült már, hogy mindig a beteg a hibás. arkámilyen stílusban is írják, neked tetsző bakelás gúnymarathonban, vagy Márianénis szélsőséges lekezelőben, vagy paraszt adamantiumos bigott inkvizítorban, mindegyik ugyanazt írja. a posztoló hazudik, elmebeteg, rosszindulatú szemétláda és SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SINCS IGAZA.

pont.

nem kell reagálni, csúcsértelmiségiek. csak hozom a magam istengyalázó, neandervölgyi, liberális paraszt létemet. puszi.

szabidoki 2010.07.17. 12:56:42

@Dr.laikus PhD: félreértésben vagyol. Számomra nem az a pszichiátriai beteg, aki elvesztette a munkáját, vagy tönkrement a házassága, és keres egy vállat, ahol kisírhatja magát, hanem akinek tényleges pszichiátriai betegsége van, pl. súlyos depresszió, skizofrénia, stb.
Nem tudom, hogy a te körzeted hol van, de amennyire én tudom, a pszichológus nemnagyon jár tb-alapon, mert a lelki bajok és életvezetési problémák nem számítanak betegségnek, hanem el kell menni magánrendelésre. Nyilván sok a közös a pszichológiában és a pszichiátriában, de azért van különbség.
Az meg nem az ellátórendszer hibája, hogy sok embernek nincs senkije, akivel beszélgetni tudna, ezért aztán elmegy pszichiáterhez, az meg vagy jófej, és foglalkozik vele valamennyit, növelve ezzel a zsúfoltságot, vagy elhajtja a francba, akkor meg ugye bunkó.

mothe 2010.07.17. 12:57:17

@Mária néni: találgass még, mamika. eddig hideg, hideg.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 12:57:30

@adamantium:

a nővérnek nincs joga a beteget hazugnak nevezni, a kórterembe berontva egy magas vérnyomásos beteggel kiabálni, akinek ettől a gyógyszeresen már beállított vérnyomása kimagaslóan felugrott.

Ezek után én - mint beteg - már nem mertem segítséget kérni a jogtalanul harcias nővértől, elláttam magam spray befújással,

Továbbá leleteimmel együtt írásban vittem, hogy milyen gyógyszereket szedek rendszeresen. Ugyanez az orvos aki akkor éjjel felvett, a jelenleg pszichiáter által beállított antidepresszánsom mindenféle gondolkodás nélkül megváltoztatta, ezek szerint nincs tisztában a gyógyszerek kölcsönhatásaival sem.

Ezek csak idézetek abból amit írt.

Hol van itt arról szó, hogy nem akarta, hogy a kórház kezelje? Én sem mernék egy ordító nővérrel szembe szállni aki minden módon bizonygat, hogy én hazudok. Kórház ez vagy mi? Tudom fáradt a nővér és már nem bírja a macerás beteget aki még azt is tudja mit nem vehet be. Tapasztalatból tudja.

Adamentium, tiszteletem minden tudás előtt, ezek után is nálam piedesztálon vagytok még, de néhányótok nem.

Ami kakás az kakás. Ez speciel nagyon az.

adamantium 2010.07.17. 12:58:02

@epres négercsók: nálunk úgy van megoldva, hogy ha a beteg megnyomja a csengőt (és van minden ágynál) akkor az mindaddig szól amíg a nővér be nem megy a kórterembe és meg nem nyom egy gombot

mothe 2010.07.17. 12:58:08

@Mária néni: ami azt illeti, szociopata orvosnak se.

Mária néni 2010.07.17. 13:02:58

@Dr.laikus PhD:
Nem kell tényként kezelni, amit itt leír valaki egy blogban. Lehet, hogy nem nevezték hazugnak, nem kiabáltak vele, lehet, hogy jó gyógyszereket kapott, de nem szedte rendesen.
Lehet, hogy csak paranoiás, notórius feljelentő, antiszociális elme, aki nem szedi a tarquillánsait rendesen.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 13:08:27

@szabidoki:

Most miről beszélsz?

Nem tudom, hogy jár-e pszichológus Tb alapon, vagy nem.
A rendelőben van helye, csak alkalmazva nincs.
Lelki baj általában életvezetési probléma sajnos.
Mély depressziót lehet "kapni" hehe..

Ilyen kéne legyen az egészségügyi dolgozók pszichés problémája is. Még nem kell hozzá pszichiáter, de más technika jól jönne, persze nem a bogyó bekapkodásának technikája...

Egy csomó gond megoldható és nem kell hozzá pszichiáter.

"Nyilván sok a közös a pszichológiában és a pszichiátriában, de azért van különbség."
Nem kicsit más, nagyon.

Az jó, ha pszichiáter egy csomó technikában jártas, de ez magánérdeklődés és nem azonos a két diploma.
Nagyon szerencsés az ember, ha ilyen szakemberrel találkozik.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 13:13:14

@szabidoki:

"Az meg nem az ellátórendszer hibája, hogy sok embernek nincs senkije, akivel beszélgetni tudna, ezért aztán elmegy pszichiáterhez, az meg vagy jó fej, és foglalkozik vele valamennyit, növelve ezzel a zsúfoltságot, vagy elhajtja a francba, akkor meg ugye bunkó."

Nem hajt el, csak gyógyszert ad. Az első vizsgálat 20', utána automatikus gyógyszer felírás.

Nem tudtam beszélni vele, hogy már talán nem kéne a gyógyszer, mert már nem akkora a szteroid dózis és akkor mi legyen, mert tán mégsem lennék skizofrén, sem bipoláris beteg.
Mit tesz az ember lánya? Felmegy az internetre és megnézi mi lesz ha hirtelen abbahagy.

Nem lett semmi.
Vagy mégis, hogy itt írogatok a neten? Lassan mindkét oldalon én leszek a fekete seggű...:-o))

mothe 2010.07.17. 13:14:17

@Mária néni: és az is lehet, hogy igazat mond, és az ide írogató orvosok többsége képtelen önvizsgálatot tartani és másodpercek alatt hoz téves diagnozóist pusztán azért, mert rettegnek attól, hogy kiderül, hogy néha ők is hibáznak.

mindkettőnek pont ugyanakkora az esélye.

szabidoki 2010.07.17. 13:18:54

@Dr.laikus PhD: többféle mentő van, amin orvos vagy mentőtiszt dolgozik, az dönthet úgy, hogy otthon hagyja a beteget, de ha csak ápoló van a kocsin, neki kötelező bevinni a beteget.
Ha éjfélkor jön valaki egy alapvetően nem egetrengető problémával, minthogy a 200-as vérnyomása egy kis nitrát sprére lement 140-re, vagyis a probléma kis ráhatásra rendeződött, annak senki sem örül. Vagy a többi, súlyosabb beteg elől veszi el az időt, vagy a pihenésből - egyik sem túl szívderítő.
A nővérek nem kedvtelésből szoktak eltűnni, hanem akkor, mikor nagy dologhoz kell hirtelen sok ember, lehet pl. hogy újraélesztéshez mentek át egy másik osztályra - vagy csak valamelyik kórteremben mostak ki a szarból valakit.
A hozzáálláshoz csak annyit, hogy a posztoló nyilvánvalóan olyan ember, akinek egész egyszerűen semmi nem jó, csak akkor érzi jól magát, ha mindenkit cseszeget maga körül. Ezek után nem kell csodálkozni, ha nem hullatnak könnyeket az osztályon, mikor hazamegy...
Ja, még valami, nem tudom ki írta, hogy a széfek, meg a pin-kód, és milyen felháborító, hogy az orvosok nem nézik ki a betegből, hogy megjegyzi a kódot. Előszöris az egészségügynek sok nagy baja volt és van is, és talán nem azzal kellene kezdeni, hogy haveri cégeknek csúsztatunk pár millát széfek vásárlásával. Másodszor: nyilván sokan meg tudnak jegyezni egy pin-kódot, de a kórházban fekvők között elég gyakori az idős, szellemileg már nem annyira friss, esetleg konkrétan demens beteg, akinek sajnos már egy pin-kód is feladja a leckét, a kulcsot elveszti, ellopják, stb. Ez is egy látszatintézkedés volt, anélkül, hogy átgondolták volna a dolgot.

Mária néni 2010.07.17. 13:22:47

@mothe: igen, ugyanakkora az esély.
Attól, hogy a beteg konfabulál, még lehet, hogy az orvosok hanyagok, a nővérek érzéketlenek és a kórház mocskos. Sőt! Ez a valószínűbb.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 13:22:56

@mothe:

Az orvosi etika alapelvei

* Az élet és az emberi méltóság tisztelete

* Mindig jót tenni és nem ártani

* Az egyenjogúság és kölcsönös bizalom

* Az autonómia és a személyi integritás tisztelete

* Az igazságosság

* A betegek és hátrányos helyzetűek fokozott védelme

1 Alkotmány 54.§ (1), 23/1990. (X.31.) ABH

Az orvosi hivatás alapvető törvénye: az emberi élet tisztelete és védelme

* Az élet alapvetően a legnagyobb érték, amitől a többi érték függ

* Az élet a fogamzással kezdődik és a halállal ér véget

Ha olyan végletes szituáció alakul ki, hogy élet áll élettel szemben, akkor a jobban védhető életet kell előnyben részesíteni a kevésbé esélyessel szemben.

Alapvetően megértem, hogy hihetetlen ha némelyek ezt áthágják.
Erre nem kifogás, hogy a beteg kicsoda és hogy viselkedik.

mothe 2010.07.17. 13:24:52

@Mária néni: nehéz elhinni, hogy felfogtad.

Mária néni 2010.07.17. 13:29:57

@szabidoki:
A széfek helyett vehettek volna inkább néhány új matracot, lepedőt és ágyneműt, hogy ne úgy nézen ki a betegágy, mint egy angólai elfekvő. Talán vehettek volna néhány gumilepedőt is, hogy lecserélhesséh a 20 éves szakadozott rongyokat. Talán néhány 40 W-os izzóra is futotta volna a PIN-kódos széfek árából a vizeldékbe és az árnyékszékekre (mert azok már nem nevezhetők WC-knek).

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 13:31:14

@szabidoki:

Doki eddig még mindig volt kifogás, hol kulturáltan, hol nem, hogy a beteg miért nem kívánatos.

Lehet, hogy a nővér dolgozott más osztályon (!!??), mit fogtok még kitalálni, hogy miért nem lehetett fellelni?

Kit érdekel (és titeket miért), hogy kinek a zsebét tömte a széf és a vizitdíj automata?
Ezért fúrtátok meg?
Mos ellopják a beteg cuccát, pénzét, bármilyen értékét.
Ez jó?
Tudom oda lehet adni a nővérnek.
Hát persze, csak elkérni nem lehet tőle, mert sok a dolga és töke tele velem, hogy kérem azt ami az enyém.
A hűtőben tárolandó gyógyszeremre nem vigyáz és eltűnik.
Vagy éppen nem találom meg és nővérszobában már még sincs helyem talán....
A nappalos nővér még soha nem adta át a tudnivalót az éjszakásnak...
Nem akarom ezt így folytatni....
Hidd el nem általánosítok, ezek a saját egyéni tapasztalataim.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 13:31:57

@Mária néni:

Eladták őket, abból lehetett volna venni.

Mária néni 2010.07.17. 13:33:51

@Dr.laikus PhD:
A legviccesebb az, hogy egy 200 karakteres általánosító post végén valaki azt írja, hogy "én nem általánosítok".

Egyébként nincs semmi baj az általánosítással.

Mária néni 2010.07.17. 13:35:43

@Dr.laikus PhD:
Abból lehetett volna venni, amit az SZDSZ ellopott. Sokan pusztultak abba bele, amit kivontak ez Eü-ből. És még attól sem kell félniük, hogy visszaveszik tőlük, nemhogy attól, hogy sittre kerülnek.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 13:38:32

@Mária néni:

Felejts már el!
Ha nem érted a szöveget a grafomániád napló írásban vezesd le.

Mária néni 2010.07.17. 13:40:22

@Dr.laikus PhD:
Tényleg nehezen érthető az irományod, mert kissé összefüggéstelen és olyan dolgokról mondasz véleményt, amihez nem konyítasz.

mothe 2010.07.17. 14:06:35

Despota! Komolyan!

NemesekErnyo 2010.07.17. 14:19:37

@Dr.laikus PhD: Leszoktató szándék volt elég, gyógyteák tömkelege, életvitelről rojtosra beszélt szájak, semmi értelme nem volt, egy hét múlva mind visszajöttek receptért.
A siralmas az, hogy elmondják, a gyógyszerrel sincsenek jól, de nélküle kifejezetten rosszul.
Szidhatjuk Lenkeyt, de a gyógyszeripar trükkjeire ügyesen rávilágít, nem kellene tőle mindent elvetni.

szabidoki 2010.07.17. 14:21:19

@Dr.laikus PhD: Kétségtelen probléma a betegek értékeinek biztonsága, de
1. a széfek jelen formájukban nem oldották meg a problémát
2. erősen lenyúlásszaga volt a dolognak, ami mindenkit kellene, hogy érdekeljen, mivel közpénzről volt szó
3. amíg sok kórháznak a villanyszámla kifizetése is probléma, nem széfek vásárlásával kellene kezdeni a "rendrakást".
Hiszed vagy sem, van olyan, hogy különböző osztályokon dolgozó nővérek segítenek egymásnak, ha a szükség úgy hozza. Ez ugyan ritka, de attól még ezer másik dolga lehet a nővérnek, ami miatt épp nem ér rá. Olvass utána, hogy mennyi az ideális nővérszám, és el fogsz csodálkozni, hogy itthon mennyivel kevesebb emberrel is működik az egészségügy - nyilván nem ugyanolyan gördülékenyen, mint ott, ahol megvan a norma szerinti létszám.
A beteg nem azért nem kívánatos, mert beteg, és munka van vele, hanem azért, mert elég gyakran piszlicsáré, apró hülyeségekkel zaklatnak az éjszaka közepén, saját maguk a hátsójukat is alig hajlandóak kitörölni, de az orvos meg a nővér felé olyan elvárásaik vannak, mintha egy Kútvölgyibe oltott Hiltonban lennének az elnöki lakosztályban. Amúgy meg a posztoló sztorija több sebből vérzik, miért pont azt higgyem el belőle, hogy bunkók voltak vele?
Ha a saját tapasztalataidat mondod, akkor általánosítasz. Ha hozol egy tanulmányt mondjuk 2000 beteg véleményével, akkor nem általánosítasz.

Mária néni 2010.07.17. 15:01:10

@NemesekErnyo: Ha te lenkei hívő vagy, akkor az mindent megmagyaráz.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 15:33:32

@szabidoki:

"Ha a saját tapasztalataidat mondod, akkor általánosítasz."

Miiiiiiiiii?

Nagy tévedés. Elmondtam, hogy velem is történt hasonló, azaz nem mondtam, hogy mindenki ezt teszi.

Szerecsenmosdatás folyik. Képtelenek vagytok azt mondani, hogy igen ez nem helyes, így nem lehet viselkedni.
A saját köreitekben megnézni, hogy valóban ennek az osztálynak a többihez képest milyen híre van.

Ez nem belső ügy amit kifelé a mundér becsületét védve a nevetségességig el kell menni.

Szabidoki ha végeznének közvélemény kutatást azt illetően, hogy a kórházi ellátással mennyire vagyunk elégedettek, kijönne a 2000 elégedetlen találat és mégis szeretnénk, ha az orvos és a nővér többet keresne.

Írtam már, hogy jártam olyan kórházban ahol itinerben kaptam meg mi a kötelességem és mik a jogaim.
Segítettünk vele a nővérnek, nem léptük át a kompetenciáját és emberi volt az osztályon a hang és volt idő ellátni a tehetetlent.

Belgyógyászati osztályon bizony az alantas primér indulatok (lehet azért, mert kevesen vannak) bizony kiszolgáltatottá teszik a beteget.
Ezt nem lehet magyarázni avval, hogy valaki úgy ítéli meg, hogy piszlicsáré ügy miatt kérik a nővér segítségét.

Visszaemlékezve fiatal süldő lány koromra, még feküdtem 25! ágyas teremben, ahol a terem elején ült egy nővér (sebészeti osztály volt). Figyelt mindenkire, kötözött, ágytálazott, ágyat húzott, vigasztalt, mert akkor tényleg nem volt elég gyógyszer.

Orvost meg a nővér hív éjszaka egy kórházi osztályon. Ott neki reklamálj.

Én mentőt hívtam már, hogy mit tegyek, mert...., mindig jöttek, pedig elég jól definiálok.
Mindig a saját felelősségemre kellett aláírni, hogy köszönöm nem megyünk kórházba.
Csak tanács kellett volna, de jött az esetkocsi, frászt hozva rám.

Igaz tapasztalattal lettem megint több, hogy az EKG-t az ápoló kolléga nem tudta kezelni, közben az orvos ült a fotelban, irányította, majd megmutatta mit tegyen.
Anyámat élő halottnak tekintve, pedig csak 97 éves, nem süket.

Ez tapintatlanság.

Szal hidd el nincs nagy elvárás, csak emberi bánásmód, nem több.
Nekem biztos nem kell kitörölni....a hátsómat. :-)

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 15:42:39

@NemesekErnyo:
"Leszoktató szándék volt elég, gyógyteák tömkelege, életvitelről rojtosra beszélt szájak, semmi értelme nem volt, egy hét múlva mind visszajöttek receptért."

Gyógyteával függőt, meg rojtosra beszélt száj.

Ez pszichiáternek való meló, specialistának ráadásul.

Rotoxis 2010.07.17. 16:10:45

@Dr.laikus PhD:
Bocsáss meg, de ma egy kicsit negatív vagy. Bárki bármit mond, élből kontrázol, mintha személyedben támadna aki nem ért mindenben egyet veled.
Szerintem a nagy meleg teszi, mert egyébként nem szoktál ennyire elutasító lenni! :-)))

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 16:24:08

@Rotoxis:

Nem vagyok negatív ma sem.

Valahogy azt próbáltam ki, talán valaki észre veszi, hogy beteg oldalról is lehet csípőből tüzelni.

:-)))

Mária néni 2010.07.17. 16:49:18

@Dr.laikus PhD:
Mindenesetre súlyos önértékelési zavarra utal a "Dr. ...PhD" nick.
Normális ember megszerzi a tudományos fokozatokat és nem hivalkodik vele, mások pedig akiket frusztrál, hogy maximum csak egy esti érettségiig vitték, maguknak adományoznak ilyesmit.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 17:13:03

@Mária néni:

Nyóc álltallánosom sincsen.
Csak hatot csinátam.

Mária néni 2010.07.17. 17:17:13

@Dr.laikus PhD: Szép dolog, hogy megpróbálod önironikusan kezelni a dolgot. Látod, én csak jót akarok neked, adtam őszinte visszajelzést.
Egy érettségit kinézek belőled.

adamantium 2010.07.17. 17:29:55

@Dr.laikus PhD: "a kórházban szedett kisebb mennyiség is soknak bizonyult, de azért itthon hamarosan rájöttem, hogy még ezt az adagot is feleznem kell, ha nem akarok állandó szédelgés, és járásképtelenség miatt olyan Belgyógyászati Osztályhoz fordulni, akik nincsenek hivatásuk magaslatán" hát itt írja, hogy a kórházban beállított kezelést többször is önkényesen megváltoztatta, ha már nem fogadja el az ottan beállított kezelést akkor egyáltalán miért meg kórházba?miért nem kísérletezi ki otthon? a nővér viselkedéséről meg: nem voltam ott nem láttam, messziről jött ember azt mond amit akar. lehet, hogy úgy volt, lehet, hogy nem, vagy nem olyan formában, az ilyen történetek szubjektívek, hogy egy példát mondjak saját tapasztalatomból: kérdezek valamit a betegtől, értetlenül néz rám, kérdem újra hangosabban, mondja nem érti, közelebb hajolok és jó hangosan megkérdem harmadjára is, erre elkezd rikácsolni, hogy mit képzelek én, és mit engedek meg magamnak, nem süket ő, hogy vele ordibáljak, szóval én ezeket nem szoktam annyira komolyan venni egyik történetben sem, mert ez egyrészt ellentmond a saját tapasztalatommal, másrészt meg nézőpont kérdése, hogy mi történt, ha a nővért kérdeznénk teljesen más lenne a sztori

mothe 2010.07.17. 17:36:35

ez vicces, amikor egy orvos benyögi, hogy a betegek történetei szubjektívek, és megpróbálja azt sugallni ezzel, hogy az ő véleménye viszont rém objektív.

Ki szeretné, hogy Mária néni maradjon?

már a munkahelyi terror blogra is átkúszott osztani az észt, érdemes megnézni, milyen remek megoldási képletei vannak.

trimalchio 2010.07.17. 17:54:09

@adamantium: "kérdezek valamit a betegtől, értetlenül néz rám, kérdem újra hangosabban, mondja nem érti, közelebb hajolok és jó hangosan megkérdem harmadjára is, erre elkezd rikácsolni, hogy mit képzelek én"
Nekem ez is elég szubjektívnek tűnik. Pláne, ha belegondolok, hogy a beteg nem értette, amit mondasz neki, Te pedig azt hitted, hogy nem hallja.

Mária néni 2010.07.17. 17:55:34

@mothe:
neked már az előző munkahelyeden, ahonnan kirúgtak az összeférhetetlenséged miatt is megmondták a pedagógus kollégáid, hogy fasiszta vagy. Milyen alapon szeretnél te arról dönteni, hogy maradjak-e, vagy sem? Azért, mert nem tetszik neked a véleményem, még nincs jogod eliminálni. Itt már nem fasiszta, vagy komunista diktatúra van. Ébresztő!

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 17:57:20

@Mária néni:

Hát penig csak a természetes eszem van

mothe 2010.07.17. 17:59:57

@Mária néni: nyugi, mamika. a háborúnak vége. edd meg szépen a vacsorádat, aztán irány a fürdőszoba. este pedig álmodj szépet.

puszi. :)

adamantium 2010.07.17. 18:00:21

@mothe: szokás szerint értelmetlent szóltál. bárki adjon elő egy történetet az szubjektív, mert a saját véleményét közli, ha 1000 ember véleményét összegezzük, akik találomra lettek kiválasztva minden szempontból és abban egyenlően reprezentálva vannak minden oldal képviselői és szignifikanciákat nézünk akkor talán ki lehet jelenteni, hogy objektív eredményt kaptunk, de addig minden egyes beírás ami itt történik és nincs adatokkal alátámasztva szubjektív

adamantium 2010.07.17. 18:02:20

@trimalchio: igen nehéz érteni egy olyan szöveget, hogy "hogy van?", "mi történt?" általában nem úgy indítok, hogy "wie geht's Ihnen?" vagy "how are You?" hogy felmerüljön, hogy esetleg nem érti mit beszélek :)

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 18:03:39

@adamantium:

Hát igen.... Valahogy se zrikára, se komolyan nem veszitek észre, hogy itt a beteg csak rosszul járhat.

Ha már nincs érved, akkor szándékosan félre érted, amit nem lehet arra azt mondod, hogy messziről jött ember azt mond amit akar.
Kiragadsz a történetből egy momentumot ami egy kényszer szülte mód, de nem baj, fő, hogy igazad legyen.

Azt remélem csak, hogy nem gondoljátok ezt komolyan, csak itt a blogon az esetek ismeretében, nem egyedinek fogjátok fel, hanem általánosnak.

Pont azzal, hogy elutasítod az addig egyedit, teszed általánossá.

Csak nekem van ma melegem?

mothe 2010.07.17. 18:04:06

@adamantium: adamantium, azt mondtad, nem szólsz hozzám, amíg nem találok neked egy kutatási eredményt, ami azt mondja, hogy nem az orvosok jelentik az értelmiség csúcsát. én nem kerestem ilyesmit, mert evidenciákról ritkán készül tanulmány. de te találtál egyet, hogy most hozzám beszélsz? ide a linkkel! :)

adamantium 2010.07.17. 18:08:23

@Dr.laikus PhD: azért álljon meg a verekedés, te kezdted itt a félrebeszélést: "Hol van itt arról szó, hogy nem akarta, hogy a kórház kezelje?", idéztem neked, erre meg azt mondod, hogy kiragadok egy részt a szövegből??? megáll az eszem, igyál már meg egy pohár hideg vizet. ez a rész: "Azt remélem csak, hogy nem gondoljátok ezt komolyan, csak itt a blogon az esetek ismeretében, nem egyedinek fogjátok fel, hanem általánosnak.
Pont azzal, hogy elutasítod az addig egyedit, teszed általánossá." úgy értelmetlen ahogy van, az itt leírt esetet pont, hogy, ha igaz, egyedi esetek tartom, nem hiszem, hogy általános lenne, bár nem ott dolgozom, akkor, hogy is általánosítok? milyen egyedit utasítok el, és ezzel mit általánosítok?

adamantium 2010.07.17. 18:10:33

@mothe: az egy másik komment volt, de amikor én írok egy beírást a szubjektív vs. objektívről majd te rögtön azzal válaszolsz, hogy "ez vicces, amikor egy orvos benyögi, hogy a betegek történetei szubjektívek, és megpróbálja azt sugallni ezzel, hogy az ő véleménye viszont rém objektív." akkor ki is kezdte?

mothe 2010.07.17. 18:14:21

@adamantium: én nem mondtam, szívem, hogy nem fogok hozzád szólni.

egyébként, óvó néni kérem, az úgy kezdődött, hogy a pisti visszaütött.

milyen ostoba kérdés már ez, hogy ki kezdte?

adamantium 2010.07.17. 18:16:47

@mothe: látom a civilizáció hiányát, ha megszólítanak válaszolok, látom ez neked nem egyértelmű, nem mintha vártam volna ...

trimalchio 2010.07.17. 18:18:25

@adamantium: "igen nehéz érteni egy olyan szöveget, hogy "hogy van?", "mi történt?" általában nem úgy indítok, hogy "wie geht's Ihnen?" vagy "how are You?"
Ne, de honnan tudnám én ezt?

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 18:18:58

@adamantium:

Tényleg ne verekedjünk!

Panaszkodott az ellátásról a rossz gyógyszerelésről, amit még otthon is csökkentenie kellett.

Mire bizonyíték ez?

mothe 2010.07.17. 18:19:00

@adamantium: nem szólítottalak meg. azt mondtam Dr.laikus PhD-nek, hogy ostobaságot írtál.

trimalchio 2010.07.17. 18:20:24

@trimalchio: Helyesen: "Na, de..." Valóban qrva meleg van!

adamantium 2010.07.17. 18:29:16

@Dr.laikus PhD: de általában a hosszú távon szedendő gyógyszerek beállítása úgy történik, hogy eleinte nagyobb dózist adunk míg telítődnek a receptorok és utána már csak fenntartó dózist, ami az eredetinek lehet csak fele, én nem tartom kizártnak, hogy ez szándékosan így volt kiszámítva azért is nem esett le attól az adagtól a vérnyomása a kórházban hanem csak később napok múlva, persze, hogy ezirányban miért nem konzultált az orvosával az kitalálható, ha így áll hozzá az egészhez, egyes vérértékei a normál 30 szorosa az nem egy nap alatt lesz annyi miért is nem tudott róla illetve kezeltette a problémát egy ismerten beteges ember? csak nem azért mert a végsőkig hanyagolta az állapotát? csak példaként a triglicerid normál érték az mondjuk 1,5 mmol/l alatt van, az kb 1300mg/l, ennek a 30 szorosa az ugye 39000 mg/l (39g/l zsír a vérben, az még húslevesnél is sok) én láttam olyan vért aminél a kémcsőben a vér tetején kevés zsír jelent meg (mint a húsleves tetején a hűtőben) amikor állt egy órát, pedig az csak a normál érték 10 szerese volt

szabidoki 2010.07.17. 18:46:40

@adamantium: hagyd szerintem, úgysem győzöd meg sehogy, hogy almás a sztori...

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 18:50:59

@adamantium:

Valamelyest értem amit írsz. De csak kicsit. :)

Abból méred le, hogy beteges, hogy pszichiátriai gyógyszert szed és magas a vérnyomása?

Mennyire lehetséges, hogy előfordul ilyen szituáció.

Velem esett meg.

Helyettes háziorvos.

Az én vérnyomásom mindig alacsony, inkább leesik, mint kiugrik.
Nem vagyok fejfájós sem, ha leesik a vérnyomásom inkább ingerült leszek és aluszékony. /zsibbad a fogam...:)/
Fejem nagyon fáj, úgy érzem kiugrik a szemem, furcsa eddig nem tapasztalt rosszul lét. Megijedtem, lementem az orvoshoz (helyettes volt). Megmér 160/110, én ettől öléggé marodi vagyok.
Nem kérdez semmit, felír valamit.
Kérdem mit, mondanám mit szedek, mi az alap betegségem.
Válasz. Mi a végzettsége? Nézek rá bambán.
Kérdem miért érdekes ez?
Csak!
Válaszolt, majd bizonytalanul közli, hogy lehet, a klimax okoz ilyen tünetet.
Akkor már nem volt fontos bármit mondanom, az egész szituáció illogikus, alig hittem, hogy velem történik.
Kitört belőlem a röhögés.
Besenyő Pista bácsi sem találhatta volna ki a helyzetet.

Ritka vénasszony vagyok, de nekem soha nem voltak klimaxos tüneteim, se banyakór, se banyaláz. Képzeld, ha ezt még meg is mondom neki.

Háziorvosom nem hitte el, hogy megtörténhetett.
Amit felírt attól én is kinyúltam volna.
Szakvélemény: saját háziorvosom.

Nem vagytok egyformák.
Ami vérlázító az vérlázító.
Csak remélni lehet, hogy nem általános.

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 18:51:50

@szabidoki:

Kibeszélünk a színpadról? :-o)

adamantium 2010.07.17. 19:07:09

@Dr.laikus PhD: per speciel abból gondoltam, hogy "írásban vittem, hogy milyen gyógyszereket szedek rendszeresen" tehát többet is szed, egyes gyógyszerekről nagyon informált, tehát több fajtát is szedett már belőlük, feküdt kórházban is valószínűleg többször, mert azért ezeket nem lehet a netről lelesni. katasztrofális labor értékei vannak, ezeknek azért valamiben meg is kell nyilvánulniuk, közel áll a máj és veseelégtelenséghez, valószínűleg epeköve vagy epeelfolyási zavara is van (bár a csontbetegségre utaló enzim az mi lehet nem tudom de könnyen felállítható egy olyan séma, hogy mondjuk valamilyen daganata van ami epeelfolyási zavart okoz, ezzel károsítva a májat, áttétje van valamilyen csontba és a veséje megment a hosszas magas vérnyomástól, és van egy familiáris hyperlipidémiája amiről vagy nem tud vagy nem kezeltet - de ez csak teória) szóval nem egyszerű ez az eset és a beteg vagy hanyagolja vagy nincs tisztában a dolgokkal,vagy egyszerűen az itt leírtak nem igazak 8most szándékosan nem azzal kezdtem, hogy a krónikus alkoholistának is zsugormája van ami ezeket az értékeket tudja produkálni)

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 20:22:42

@adamantium:
Az orvostársadalom rosszkedve

Szűk egy évvel a következő parlamenti választás előtt nyilvánvaló, hogy a magyar betegellátás helyzete változatlanul nehéz. A második kórháztörvény és az ellátásszervezői törvénytervezet bukásán kívül más lényegében nem történt.

A 2002-es - kétségtelenül jelentős - béremelés csak az összeomlás elkerülésére volt elég. Minthogy változatlanul hiányzik az össztársadalmi - parlamenti ciklusokon átívelő, a pártpolitikától független - közmegegyezés a betegellátó rendszer szerkezetéről és finanszírozásáról, egyelőre megoldás sem sejlik fel a láthatáron. A nyugat-európai ráfordítások ötödéből-tizedéből mindenkinek magas színvonalú betegellátás nem nyújtható. Ebben a rendszerben nem érzi jól magát a beteg, de az egészségügyben dolgozó, az orvos sem.

Melyek rosszkedvünk okai? A hiánygazdálkodás, amelyet a szűkös finanszírozás kényszerít az egészségügyi szolgáltatókra (kórházak, rendelők), egyre gyakrabban súlyos szakmai-etikai konfliktust okoz az orvosoknak. Tevékenységüket legjobb orvosi meggyőződésük ellenére folyamatosan a gazdasági megszorítások kényszere határozza meg. A diagnosztikában, a gyógyszerelésben, a kórházi ápolási napok számában stb. Az orvos arra kényszerül, hogy elsődlegesen a finanszírozási viszonyokat vegye figyelembe - akár a betegek érdekei ellenében is. Olyan vizsgálatokat végezzen el, amelyek "nyereségesek" (ezek általában valamilyen egészségügyi for-profit szolgáltatóvállalkozások profitját is tartalmazó, úgynevezett mazsolák). És ne végezzen veszteséges vizsgálatokat, kezeléseket. Megfelelő-kielégítő finanszírozás és megfelelő-hatékony ellenőrzés hiányában a beteg megfelelő kezelése kizárólag az orvosok lelkiismeretén múlik. Gyakorta az intézmény gazdasági érdekei ellenére.

Tudom, hogy ezen soraim súlyos kérdéseket kétségeket ébreszthetnek az olvasóban. De erről egyszer már beszélni kell. A betegek érdekében. Még ha arról nem is világosítjuk fel betegeinket, hogy aktuális betegségük gyógyítására - boldogabb országokban, megfelelőbb finanszírozás esetén - mit nyújthatna a modern orvostudomány. Bár, talán itt kezdődne a betegjogok igazi érvényesítése.

Nem deríti jókedvre az orvosokat az európai munkajogi szabályozásnak ellentmondó - európai nézőpontból törvénytelen - túlmunkára kötelezettségük sem. Különösen akkor nem, ha a politikusok álságosan és inadekvátan a hippokratészi esküre hivatkoznak.

Nem esik jól az sem, hogy világos társadalmi közmegegyezés hiányában - kinek mikor mi jár és mennyiért - a betegellátó rendszer minden bajáért (túlzsúfoltság, várakozás, eldugult WC, sovány koszt, elmaradt vizsgálat, korai kórházi elbocsátás stb.) a frontvonalban dolgozó egészségügyi munkavállalók viszik el a balhét. A beteg nem a politikusokkal, a döntéshozókkal, de még csak nem is a menedzsmenttel, hanem a nemegyszer elégedetlen nővérrel, asszisztenssel és az olykor fáradt orvossal találkozik.

Nem növeli jókedvünket az sem, hogy az orvosjövedelmek - a 2002-es átlagban 50 százalékos béremelés után is - elmaradnak a joggal elvárhatótól. Félreértések elkerülése végett: az orvosok - és képviseletükben a MOK - nem európai, hanem az európai bérarányoknak megfelelő jövedelmet szeretne. Ez kifejezhető a GDP százalékában, a jövedelmi ranglétrán elfoglalt helyezésben vagy a minimálbér százalékában is. Mindegy.

Tudom, hogy e jogos igény társadalmi elfogadtatását a jelenlegi szégyenletes, alapvetően az alulfinanszírozásból eredő hálapénzrendszer megnehezíti. Sajnos.

A bűnbakszerep sem vigasztaló. Minthogy a betegellátás hiányosságai, az ellátási színvonal érzékelhető csökkenése társadalmi feszültséget okoz és az aktuálisan kormányzó politikai pártok népszerűségét veszélyezteti, a mindenkori kormányzatok újra és újra pótcselekvések mellett bűnbakkeresésbe is fognak. Mi vagyunk minden baj okozói. Lusták, pazarlók, pénzéhesek, durvák és lelkiismeretlenek vagyunk. Ezt a hangulatot a bulvársajtó mellett a média mindenkori elkormánypártosodott része is erősíti. Félreértések elkerülése végett: a tudatlan, a lelkiismeretlen orvos nem érdemel védelmet.

A lusta sem. A hálapénzre ráhajtó sem. De az egészségügy veszélyes üzem jellegéből fakadó, a legjobb szakmai tudás és lelkiismeretes betegellátás mellett is bekövetkező károsodások, halálesetek sokszor az ártatlanság vélelmét is nélkülöző médiatálalása megrendíti az orvos-beteg bizalmi viszonyt. És kedvünket is rontja.

"Az egészségügy katasztrofális helyzetének egyre rosszabbá válásáért valóban felelős mindenkori politikai vezetés felelősségének felvállalása és felelősségre vonása helyett ma már szinte naponta az egészségügyi dolgozók jól megszervezett médialejáratásának vagyunk tanúi és elszenvedői." (Részlet az orvosok, gyógyszerészek önvédelmi, a hivatás lejáratása ellen alakult internetes "virtuális" szellemi közösség egyik nyilatkozatából.)

A lejárató kampányok a pálya vonzerejét tovább csökkentik, a jobb megélhetésre vágyó kollégák eláramlását növelik. Igaz, az amúgy sem túl harcias orvostársadalom ellenállását meggyengítve besegítenek az aktuális reformálók terveinek megvalósulásához (talán ez is a céljuk), de végső soron a betegellátás kárára vannak. Cui prodest?
A betegellátás szolgálatból fokozatosan szolgáltatássá vált. Ezt nehezen szokják a betegek. De nehezen szokják az orvosok is. Ez a folyamat hatott az orvosi közgondolkodásra. Ha ugyanis szolgáltatás, akkor annak pontos ára van. A szolgáltatást végző orvos munkavállalónak pedig nemcsak megfelelő munkabér jár(na), hanem munkavállalói jogai is vannak. A munkavállalói öntudat megerősödésével az orvosok, ha bátortalanul is ("ütött gyermekként csendesen morogva"), de szóvá teszik, ha túldolgoztatják, az egyre kifejezettebb munkaerőhiány miatt törvénytelenül túlügyeltetik őket. Hol vannak már azok a nem ironikusan, hanem valóban szép idők, amikor még természetes volt, hogy a kórházi orvos vasárnap is megnézte súlyos betegét! És nem a paraszolvenciáért. Hanem azért, mert nem szolgáltatott, hanem hivatása jegyében szolgált.

Vannak még ilyen orvosok a pályán. De a társadalmi közgondolkodás változása, a piac híveinek ügybuzgósága folytán egyre kevesebben. Ezt a folyamatot nem az orvosok kezdték. De ne csodálkozzon senki, ha szóvá teszik a munkavállalói jogok súlyos megsértését, és ha ráébrednek, hogy "a munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart". És azon sem, ha a tőke-szolgáltatás-árumunkaerő szabad áramlása elvén olykor itt hagyják ezt az egészet.

Állandó a feszültség az orvoskar és az egészségpolitika között. Az orvosok, tudásuk és hivatástudatuk miatt, a betegellátás minőségét általában sokkal fontosabbnak tartják, mint annak megfizethetőségét. Ezért gyakorta kárhoztatják a megszorításokról döntő politikusokat. Sőt, nem átállanak a betegek érdekeire hivatkozni. (Óh, minő demagógia!) A közügyekért magát felelősnek érző igazi értelmiségi orvos szükségszerűen vitázik a mindenkori egészségpolitikával. Nem azért, mert az "ellenzék uszályában" üldögél. (Hasonló badarságot eddig minden rendszerváltozást követő kormányzatunk mondogatott.) A politika és az orvoskar közötti feszültség természetes. Mindenütt a fejlett világban. Ezen nem háborogni kell, hanem megérteni.

A feszültséget a buta kormányok szítják, a bölcsebbek csendesítik.
Ideje lenne kimondani, hogy a mai magyar betegellátás bajainak nem a Nyugat-Európában általános megbecsülésnek örvendő magyar orvosok az okozói. Ekkora mennyiségű és ilyen minőségű ellátást nyújtani az itt és most rendelkezésre álló forrásokból nem lehet. Ezt egyébként mindenki, a kormány is és az ellenzék is tudja. Az ellátók hivatástudatból-megszokásból-tehetetlenségből fakadó munkája mára már elégtelenné vált a mennyiség és a minőség fenntartására. És a helyzet folyamatosan romlik. A király meztelen. Mi pedig rosszkedvűek vagyunk.

Szilvási István
a szerző a Magyar Orvosi Kamara alelnöke
1995-ben

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 20:28:19

@adamantium:

A magyar társadalombiztosítás szétverése
(Adalék a kórház-privatizációs népszavazáshoz)

A történet valahol a Horthy-éra alatt kezdődött.
Nem a szervezett munkásság harca nélkül létrejött egy urópai viszonylatban is korszerű társadalombiztosítási rendszer - igaz csak az ipari munkásság és a köztisztviselők számára, az agrárproletariátus és a törpebirtokos parasztság tömegei kimaradtak belőle. A társadalombiztosítást egy az államtól elég nagymértékben független, a szakszervezetek által némileg kontrollált nonprofit intézmény, az Országos Társadalombiztosítási Igazgatóság (OTI) működtette. Ennek jelentős vagyona volt, nagyrészt jó minőségű nagyvárosi bérházak formájában. Közismert volt, hogy az OTI-házaknak sokkal jobb a karbantartása, mint a bérháztulajdonosok (házi urak) kezében levőké (ahol a kabarédal-író Gábor Andor szerint "a falakról a mész lemász", "a lépcsőből hiányzik a lép, / s az ember csak a csőre lép"). Az OTI lakások elfogadható bérért kínáltak nívós lakhatást a középosztály nem túl nagy jövedelmű tagjainak is.
Ez a rendszer működött a háborúig. A háborús, háború utáni infláció az OTI vagyoni aktíváit (részvények, államkötvények stb.) elértéktelenített, a főleg a fővárosba és a legnagyobb vidéki iparvárosokba koncentrált ingatlanvagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Mindennek ellenére az OTI vagyona igen jelentős maradt.
Mivel a társadalombiztosításban részesülők egy igen jelentékeny része az állami közalkalmazottakból és köztisztviselőkből került ki, a felszabadulás utáni igazoló bizottságok rostája - bár e beizottságokat sok, sokszor jogos bírálat érte - alaposan csökkentette a társadalombiztosítás várható kiadásait, ami ha csekély mértékben is, de ellensúlyozta a háborús veszteségeket.
Az újjáépítésből és a "szocialista iparosításból" jelentősen megnöttek a társadalombiztosítási bevételek, miközben a csekélyszámú nyugdíjjogosult, a nagyon kedvezőtlen táppénz-kifizetési és nyugdíj-megállapítási szabályok (a munkaviszony megszakadásának - akkor is ha az nem a munkavállaló hibájából következik be - táppénz és nyugdíjvesztő hatása volt) következtében a kifizetések jelentősen lecsökkentek. A parasztság - köztük az erőszakkal szervezett szövetkezetek tagsága - továbbra sem volt biztosított. E feltételek mellett a Rákosi-korszakban az OTI-t államosították, vagyonát és költségvetését beolvasztották az állami vagyonba és költségvetésbe. A TB ügyintézésére létrehozták az SZTK-t, aminek a sokak által nem ismert teljes neve (Szakszervezetek Társadalombiztosítási KÖzpontja) arra a látszatra utalt, hogy a társadalombiztosítást a szakszervezeteken keresztül maguk a munkások irányítják. Valójában az SZTK nem rendelkezett számottevő, jövedelmező vagyonnal és nem sok beleszólása volt a befizetési és kifizetések mérlegébe sem. Lényegileg az adminisztrációt intézte csupán.
A Rákosi-korszakban és a Kádár-korszak első, nagyobbik felében - a fent kifejtettek miatt - a TB befizetései a többé-kevésbé erőltetett iparostás jelentős forrását adták, a tudatosan szétnyitott agárolló mellett. A hetvenes évektől kezdve azonban fordulni kezdett a kocka. A társadalom általános életszinvonala jelentősen nött, a kormányzat nem engedhette meg, hogy a nyugdíjasok végletesen leszakadjanak (így is eléggé leszakadtak), a demográfiai mutatók kedvezőtlenné válása is a TB terheit növelte. De nem utolsó sorban az nöbvelte a TB terheit, hogy - egyébként óriási vívmányként - a társadalombiztosítást kiterjesztették a szövetkezeti tagságra és később az egyre szaporodó kisvállalkozókra is. A költségvetés, amely korábban a TB bevételeit plusz forrásként használta, egyre inkább a TB alapok hiányának betömködésére kényszerült.
A rendszerváltást gazdaságilag előkészítő "második reform" (kétszintű bankrendszer, adóreform stb.) egyik elemeként, ha nem is intézményesen, de számvitelileg kiemelték a TB költségvetését a központi költségvetésből. Ezzel lehetővé vált nyíltan kimutatni, hogy immár a költségvetés tartja el a TB-t és nem fordítva (persze arról, hogy korábban ez fordítva volt, illett hallgatni).
A "demokratikus ellenzék" - később túlnyomóan az SZDSZ-ben tevékenykedő - közgaszdász tagjai egyre hangosabban követelték a TB intézményes elkülönítését az állami költségvetéstől, nem alaptalanul rámutatva, hogy az állam hajlamos rövidtávú politikai céljai érdekében felélni a TB alapokat.
A rendszerváltáskor - mint tudjuk - a gyors átmenet záloga az SZDSZ és az MDF paktuma volt. A paktum egyik pontjaként a meghozandó rendszerváltó törvények közé került az SZDSZ szorgalmazta TB önkormányzati törvény. Ennek elfogadás az egyik legelvtelenebb kompromisszum eredménye volt (elvtelenségét csak a kárpótlásról kötött Antal-Torgyán paktum múlta felül). Ugyanis a tipikusan liberális követelésbe a mély-konzervatív Antall azért ment bele, mert arra számított, hogy a gombamód szaporodó "független" szakszervezetek a TB önkormányzati választásokon gyözve megfosztják az MSZP befolyása alatt álló MSZOSZ-t legitimitásától, és így szétverheti a magyar szakszervezeti mozgalmat (a gombamód szaporodó szakszervezetek lényegében tagság nélküliek voltak). Az elfogadott TB-törvény sarkalatos pontja volt, hogy a TB-önkormányzatokat vagyonhoz kell juttatni.
A TB önkormányzati választások súlyos csalódást okoztak az Antall-kormánynak - az MSZOSZ elsöprő győzelmet aratott. Így megalakulhattak az önkormányzatok. A törvény osztály-jellegét tükrözi, hogy a munkaadói szervezetek (egyszerűbben szólva a tőke szervezeti) dupla szavazati joggal vettek részt a választásokon - állapolgárként szavazhattak a szakszervezeti jelöltekre, és korporatív testületként tagot delegálhattak. Az eredmény még sem elégítette ki az "első szabadon választottat". Ezért folytatólagos mulasztásos törvénysértéssel elszabotálták az önkormányzatok vagyonhoz juttatását.
Az állami költségvetésből immár intézményesen is kiemelt TB alapok - számottevő vagyon nélkül - a fentebb vázolt okok miatt képtelenek voltak hatékonyan gazdálkodni. Az önkormányzatok tagjainak (jobbik) része nem kívánt részt venni a kutyakomédiában és elmaradozott az önkormányzati ülésekről. Aki járatos egy kicsit a kilátástalan helyzetű csoportok lélektanában, az nem csodálkozik az önkormányzatokban végbemenő züllési folyamatokkal, és nem az önkormányzatokat magukat tartják e züllés okának. Rendet teremteni csak úgy lehetett volna, ha az önkormányzatok megkapják a törvény szerint nekik járó vagyont, és ezzel a háttérrel valósul meg egy erős társadalmi kontroll.
Ezzel szemben az Antall-Boros kormányt felváltó szocialista-szabaddemokrata kormány már nem titokban szabotálta el a vagyonjuttatást, hanem - az önkormányzatokban uralkodó állapotokra hivatkozva - nyíltan megtagadták azt. Bokros pénzügyminiszter mindannyiszor lemondással fenygetödzött, ha csak akár szóba is került a vagyonjuttatás. Az önkormányzatok végleg elzüllöttek és a második TB önkormányzati választásokat szép csenben elsikkasztották.
A mohó szerzésvágytól hajtott Fidesz-kormány learatta e dicstlen vetés gyümölcsét, és Selmeczi Gabriella "szenátorasszony" feloszlatta a TB önkormányzatokat, a TB alapokat pedig visszaállamosította. Ez kétségtelenül nagyobb falat volt, mint a Törökbálinton leharapott kiflicsücsök.
Még a Horn-kormány általános támadást indított maguk a TB alapok ellen, bevezetve a "háromlábú" nyugdíj-rendszert. Elhitették a társadalommal, hogy a magánnyugdíj-pénztárakban gyűjtött tőke nagyobb biztonságot jelent, mint a TB alapok. Ez persze részben a vagyontalanság miatt igaz, de másfelől, ha a felnövekvő nemzedékek termelékenysége kisebb ütemben nő, mint a nyugdíjas korúak aránya a társadalom összlétszámában, akkor teljesen mindegy, hogy a szükségszerűen elértéktelenedő pénzt hol gyűjtik. Mindenesetre így a Horn-kormány magánbankokat és biztosítókat olyan forráshoz juttatta, amit kb 10-15 évig biztosan nem kell visszafizetni. Előre megjósolható, hogy e határidő lejártával a magánnyugdíj-pénztárakon egy (nem egészen spontán) csődhullám fog végigvonulni. Ugyan úgy, ahogy ahhoz sem kellett jóstehetség, hogy megjósoljuk, a hatalmas adókedvezmények lejártával a becsalogatott külföldi tőke ki fog sétálni az országból.
A TB alapok másik felének, az egészségügyi pénztárak a kifosztása most az egészségügy privatizálásával fog végbemenni.
Nem maga a privatizáció a veszélyes. Ha az állam (és az állami funkciókat ellátó helyi önkormányzatok) átengedik az egészségügyi intézményeket az azokat műlödtető egészségügyi szakembereknek (orvosoknak, egészségügyi menedzsereknek), az önmagában akár még hasznos is lehetne. A hálapénzen alapuló egészségügyet csak eufemisztikusen lehet ingyenesnek nevezni.
A társadalom tagjainak az szolgálná az érdekét, ha az egészségügyi szolgáltatásoknak államilag ellenőrzött, de bizonyos versenynek teret adó tarifái lennének. Egy jól működő, megfelelő vagyonnal biztosított, az államtól és az egészségipartól független társadalombiztosítás kialakíthatna egy szociálisan igazságos térítési rendszert, amelyben az egészségügyi szolgáltatók megkapnák valóban és megfelelő minőségben nyújtott szolgáltatásaik ellenértékét, de úgy, hogy nem tudnák, azt a közvetlen fogyasztó, vagy a társadalombiztosítás fizeti ki neki.
Ez lenne a valóban szociális igazságos megoldás és nem az, hogy az úgynevezett minimál-szolgáltatás ingyenes, ami ezen felül van, azt meg kell fizetni. Ez utóbbi rendszer ugyanis óhatatlanul az eszközök átvándorlásához vezetne az ingyenes részlegektől a fizetősökhöz.
Tehát nem megakadályozni kell az egészségügy privatizációját, hanem leállítani addíg, amíg egy jól működő, megfelelő vagyonnal rendelkező, független, a társadalom által ellenőrzött társadalombiztosítási önkormányzati rendszer létre nem jön. Az viszont magától nem jön létre. Harcolni kell érte. Akórház-privatizáció leállítása nem cél, hanem eszköz.

Dr. Nagy András
közgazdász

Innen az empátia, de nem akarok senkit terhelni, elég alapos kutakodás van mögöttem.

Annyiban romlott 2005 óta a dolog, hogy a zárt portálotokon kívül ma már a beteget nyíltan okoló kétségbeesett doktorok vagytok.

Vissza akarom kapni az Orvosokat.
Nehéz helyzetben az emberség megőrzése mindig is az etikának akár rigorózus betartása segített.

kvadrillio 2010.07.17. 20:30:25

Sajnálatos dolog, ami veled történt. Talán ezért is igaz a Magyarországra jellemző statisztika arról, hogy a magyarok rengeteg gyógyszart szednek, mégis itt halnak meg a legtöbben, és nagyon sok a félrediagnosztizálás is.
Az átlagéletkorunk aggasztó Európában !
De !
Sokat gondolkodom azon, hogy az eü-ből kivont sokszáz milliárd az ok a jelen állapotokra.
Avagy az "okos" átcsoportosítások kórházakon belüli VIP-részlegek létrehozására, gombamódon elszaporodott , semmiből hirtelen felépült és a legkorszerűbb vizsgáló eszközökkel ellátott klinikák létrehozására, hogy a betegeket "fizetős" orvosi ellátás igénybe vételére kényszerítsék.
Minden esetre megcsinálták !!!

trimalchio 2010.07.17. 20:36:14

@mothe:
Egészen pontosan: Fejétől bűzlik a hal, mégis a farkánál kezdik pucolni.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.07.17. 20:40:03

Egyre inkább úgy látom, hogy a magyar egészségügy legfőbb gondja a kommunikáció hiánya.

A szar állapotokat könnyebben kezeli az ember, mint a bunkóságot, vagy azt, ha hülyének nézik.

Legjobb példa erre Adamantium. Ötödszöri basztatásra végre hajlandó leírni egy egyszerűsített kémiai magyarázatot, amit egy átlagosan értelmes ember már megért. Előbb nem. És az összes többi orvos is így viselkedik. Ha nem lennék olyan jóhiszemű, azt gondolnám, féltik a tudásukat.

A posztolónak nem mondtak el egy csomó mindent, nem tudott normálisan beszélni a nővérrel és az orvossal, lehet, hogy ezért nem jár hetente beállítatni a gyógyszerelését, mert nem kedveli, ha gyerekként kezelik.

Egyébként Adamantium statisztikáit én láttam, és meg is lepődtem, mert igaz, amit írt. Az orvosi szakmákban a legmagasabb az IQ.

lifelike 2010.07.17. 20:45:19

a IIes belgyógy nagyon kemény vágóhíd
keresztapám feküdt bent, mondta neki az orvos hogy ha rosszul van azonnal csengessen a nővérnek mert ha nem akkor légzésbénulás miatt pár perc alatt meghalhat
hajnal 3kor csengetett, erre a nővér kinyomta a francba a csengőt és csak reggel 6kor jött be valaki
LOL?
elmennek a büdös picsába, nincs pénz, szar az egész, ez rendben is van, de SZAR SZEMÉT GECIK IS

amíg nincs valami lehetősége a betegnek az érdekei érvényesítésére közvetlen az orvos/nővér ellen (kórház elleni műhibaperek semmire nem jók, akármit hazudnak egymás érdekében a dokik, nővérek) addig itt nem lesz rend

NemesekErnyo 2010.07.17. 20:59:24

@Mária néni: Nem vagyok hívő, csak elolvasom. Téged is elolvaslak, pedig nincs több értelme :)

Dwokfur 2010.07.17. 22:10:39

A vérnyomás beállításával kapcsolatban szeretnék hozzátenni egy fontos dolgot. Az ember érrendszere egy bizonyos tartományban hozzá igazodik az aktuális vérnyomáshoz. Ha egy tartósan 150/110-es vérnyomást gyógyszerrel beállítjuk 120/80-ra, akkor az olyan, mintha egy 120/80-as vérnyomást levinnénk 90/50-re. Az elején szédelgés lesz - meg minden, ami egyébként az alacsony vérnyomás tünete. Ha nem várja ki a beteg azt az időszakot, ami alatt az érrendszer hozzászokik a beállt új vérnyomás értékhez, hanem megfelezi, vagy elhagyja a gyógyszerét, akkor soha nem lesz jó a vérnyomása. A vérnyomást nyugalomban szabad csak mérni. Ha valakinek mindig felfokozott állapotban mérik, akkor hamis kép alakul ki a rendes vérnyomásáról. A vérnyomás gyógyszert pedig huzamosan kell szedni, nem csak akkor, amikor rosszul érzi magát az ember. Az teljesen tévútra viheti a kezelést. Ha a kezdeti periódus nem hozza meg kívánt eredményt, akkor tovább kell lépni.

Mike750901 2010.07.17. 22:37:15

Nekem volt szerencsém a "János" utológiáján eltölteni 21 napot. ott nagyon készséges, nagyon aranyos, nagyon segitökész növérek, mütösök, ápolok és nagyon betegcentrikus, nagyon profi, söt jó fej orvosok voltak... Hálás szivvel gondolok rájuk, mind a mai napig..

Mária néni 2010.07.17. 22:43:00

@Mike750901:
Az a főorvosnak köszönhető, ugyanis Kovács Prof. igazi profi, jól tartja kézben az osztályt, a dolgozókat. Kicsi a fluktuáció, még a takarítónők is évek óta ugyanazok.
Sajnos az urológia kivétel a Jánosban, a többi osztály nagyon lepra.

fuzzykinkyfunk 2010.07.17. 23:20:47

Azt hisze, ez jellemző itt sok emberre, érti, aki érti :D :

"Ha csak kalapácsod van, mindent szegnek nézel"

bakela 2010.07.17. 23:22:59

@adamantium:
Jól van Galócza, látom figyelsz.
¿ ȹʘ ;-∑ :Ю

fuzzykinkyfunk 2010.07.17. 23:23:47

@fuzzykinkyfunk: én nem hisze, inkább hiszem :)

sunwind 2010.07.17. 23:47:56

@Mária néni: "minden beteg hazudik"

Anyád hazudik, kölköd hazudik, Te hazudsz - mikor beteg vagy??? A betegség állapot, minden ember kerülhet ilyen állapotba - a hazudós, meg a nem hazudós is. Azt, aki ezt a mondatot képes leírni, úgy kéne kbni a munkahelyéről, hogy a lába ne érje a földet - és soha többé nem engedni dolgozóként semmilyen egészségügyi intézmény közelébe.

Barom.

Mária néni 2010.07.18. 00:02:26

@sunwind:
Ne legyél ennyire ideges. Még talán te is képes vagy kulturáltan viselkedni, ha megerölteted magad.

Hundoc 2010.07.18. 00:34:53

Minden kommentet nem olvastam el csak néhányra reagálnék.
Ápolóként mondom, hogy a nővér viselkesdésére sajnos nincs mentség, hiába a kiégés és a munkával járó stressz stb. Ebben a szakmában emberekkel kell foglalkozni és sajnos tűrni kell akármi is van(a részegektől néha nekem is majd eldurran az agyam, de visszafogom magam). És némelyik kommentben megjelenő általánosítás pl. egy alapvető emberi hiba. A kolleganőim közzött is van aki lelkét kiteszi a betegekért, de megvan az ellentétje is. Sajnos.
A betegnek van lehetősége az érdekei érvényesítésére. Erre találták ki a betegjogi képviselő intézményét. Míg a nővéreket nem védi semmi pl. a munkáltatóval szemben sem. A szakszervezet egy vicc, a kórházak csak orvosokért állnak ki. Sztrájkolni csak munkaidőn kívül lehet egyéb esetben büntetőjogi felelősség terheli a nővért.
A fizetés egy 3 műszakban dolgozó E-kategóriás nővérnek nettó 80-85 között mozog. Ezzel szemben viszont óriási a felelősség. Ezt csak azért írom mert ezzel kapcsolatban is sokan el vannak tévedve.
Az egy nővérre jutó 30-35 beteg nem ritka. Egyes műszakokban a szaknővér akár 60 betegre is felelősséget kell, hogy vállaljon. Orvosok és nővérek közti csapatmunka mint olyan nem létezik. Íntenzív és sürgősségi osztályokon igen, de pl. egy belgyógyászaton már nem(ez erősen függ az orvosi gárda hozzáállásától). Sajnos egyre több orvos "borítékcentrikus". Tisztelet a kivételnek. Szerencsére erre tudnék is példát. Az egészségügy szinte hierarchikusabb mint a katonaság. Az orvos kiadja az ukázt a nővér pedig ugrik-vetődik és csinálja azt is ami nem az ő kompetenciája, mert nemet nem mondhat az orvosnak. Ezért vicc a kompetencia-törvény. Az orvos utána sem fogja megcsinálni ami eddig is az ő dolga lett volna,de nem tette(pl. férfi katéterezése). A Kórházszövetség reagálása a vénázással kapcsolatban annyi volt, hogy "összeomlik a betegellátás ha a nővérek nem vénázhatnak". Ez azért elég sokatmondó. A nővéreket akarják vizsgáztatni akik több éve/évtizede csinálják. Elméletben és gyakorlatban is megkapták a képesítést az ic.,sc.,im. és iv. injekciók beadására. Míg az orvosok elég nagy része hiányosságokkal küszködik e téren. De mivel a nővér nem lesz kötelezhető a vizsga letételére így elég érdekes dolgok várhatók januártól. Aminek sajnos ismét a betegek isszák meg levét. Mert a nővér választhat majd a vizsga hiányában, hogy szembemegy egy minisztériumi rendeletnek és vállalja ennek minden következményét vagy beint az orvosnak aki ezután persze ott tesz keresztbe ahol tud.
A minimálrendelet pedig az übervicc. Ha bevezették volna július 1-től akkor rengeteg kórház bezárt volna. Most a bezárásokat elhalasztották fél évvel. Ez a félév kellene arra, hogy pénzt invesztáljanak az egészségügybe és rögtön korszerűsíteni, mert a rendelet hatályba lépésekor már meg kell felelni a követelményeknek. Bár gondolom az lesz mint most, hogy papíron minden szép és jó, a valóságban pedig a betegellátás a szakadék szélén.

2010.07.18. 02:02:46

@adamantium: wow, tanulj meg írni

Paradigma 2010.07.18. 08:27:17

A posztoló stílusából, gyakorlatilag a poszt minden sorából érződik, hogy írója az a fajta öntudatos beteg, aki ugyan egy fillér TB- t nem fizet, de mindenkinél mindent jobban tud(az orvosoknál is) és természetesen semmi sem felel meg neki. Elvárja, hogy álljon mellette egy ápoló 24 órában és kizárólag az ő kívánságait lesse. Magát gyógyszerezi, mert ő aztán tudja, mi a jó!
Nem állítom, hogy nem kellene a rend azon az osztályon(meg úgy az egész eü- ben), de állítom, hogy nem pontosan így mennek ott a dolgok...

mothe 2010.07.18. 09:27:35

@Paradigma: örvendetes, hogy azt a tényt, hogy ki fizet TB-t mostantól nem az adóhatóság állapítja meg, hanem az orvosok, méghozzá levélírói stílus alapján. nyilván ezt is tanítják nektek az egyetemen, abba a hat évbe biztosan belefér. természetesen neked van igazad, hiszen te vagy az, aki mindenkinél mindent jobban tud (hiszen orvos vagy), tehát a posztíró hülye. szeretném megtanulni én is ezt a fajta gondolkodási mechanizmust, hogy könnyedén és a bejövő ingerek teljes figyelmen kívül hagyásával tudjak én is önigazolni, de sajnos azt hiszem, nem elég magas az IQ-m, hogy képes legyek a magamévá tenni egy ilyen árnyalt technikát. és azt sem tudom, hogy az egyébként magas EQ-mat hogyan tudnám orvosi szintre lefaragni.
úgyhogy maradok tiszteletlenül.

adamantium 2010.07.18. 10:22:40

@vuvuzela importőr: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű :D

sunwind 2010.07.18. 22:04:55

@Mária néni: Titokban reménykedtem, hogy képes vagy értelmesen érvelni. Természetesen hiu volt a reményem. Tévedsz, én egyáltalán nem vagyok ideges. Remélhetőleg eljön az az idő, amikor a teféléknek nem lesz hely az egészségügyben (csak a "minden beteg hazudik" bejegyzésedig olvastam - szóval még az is lehet, hogy később kiderült, hogy képes vagy értelmesen megnyilvánulni..). Ha nem így lesz, akkor is meglesz számomra a lehetőség, hogy egy civilizáltan működő országban folytassam az életem - tehát soha nem leszek a magadfajtára szorulva. Szóval, én jól vagyok, de azért kösz az aggódást..:-)

mauii 2010.07.19. 15:53:05

simán elhiszem a sztorit, hasonló esett meg velem pár hete a Jahn Ferenc kórház nőgyógyászati osztályán (legalábbis ami bizonyos nővérek és orvosok hozzáállását illeti.)
mindenhol vannak empátia nélküli arrogáns emberek, pont ebből a szakmából hiányoznának?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása