Szétrobbant egy pohár a kezemben

2010.07.07. 06:00

Kedves praxis blog szerkesztő!


Egy ideje olvasom a blogot, örülök neki, nagyon jó és remélem tud a dolog valamit változtatni a mostani szörnyű rendszeren. Na csodát azért nem várok, csak mondjuk olyan apróságokat, hogy minél több ember olvassa ezeket a történeteket, annál többen lesznek tudatosabbak, és állnak ki magukért a flegma nemtörődöm orvosokkal szemben, hátha ezzel ki lehet majd "szórni" őket.


Szeretném a saját - és az eddigiekhez képest meglepően- pozitív tapasztalataimat. Mert nekem több is volt. Sőt, nekem több pozitív volt, mint negatív, de biztos ez szerencse kérdése.

 

 

Az első 17évesen volt, amikor is elkezdtem nyáron a szünetben egy étteremben dolgozni, és persze amilyen béna és szerencsétlen vagyok, rögtön a próbanapomon szétrobbant egy pohár a kezemben. Bevitt két nagyon kedves barátom a Baleseti Intézetbe (Budapest) Ahol összevarrták, és kaptam egy tetanuszt. A Doktor Úr nevére sajnos nem emlékszem, de nagyon vicces volt, hogy ameddig ő az ujjamat varrta, az asszisztens hölgy a szoknyámat próbálta leukoplast- tal megragasztani, mert a tetanuszhoz történt lehúzáskor úgy maradt a cipzárja és nem akart mozdulni... :)


Eltelt pár hét, már az ujjam is meggyógyult, amikor a tetanusz helyén elkezdett pirosodni, és dagadni. Visszamentem, ahol heteken keresztül naponta hazaküldtek azzal, hogy jegeljem egész álló nap. Hozzáteszem, hogy 3 nap után nem tudtam rendesen felkelni és menni se, csak hason fekve esett jól feküdni. De jártam minden nap, majd egy hónap után széttárták a kezüket, és közölték, hogy ezt bizony fel kellene vágni, de itt ezt ők nem csinálják meg, menjek el a Budai Irgalmasrendi Kórházba.

 

Nem értettem, de átmentem, és itt találkoztam életem egyik legkedvesebb orvosával... Bátran írom le a nevét is, Dr Toperczer Zsoltnak hívják, én akkor 17 évesen hihetetlen jóképűnek is láttam, amellett, hogy lelkiismeretes volt, nem rohant sosem, amikor nála voltam, amikor felvágta, és az 1 órán tartó "kínzás" közben is próbált vígasztalni, nem titulált hisztisnek, megértette, hogy baromira fáj, többször tartott közben szünetet, zsebkendőt hozatott nekem, mindezt egyetlen fillér hálapénz nélkül.


Apukám kísért később is, mert még egy hónapig járni kellett, kaptam egy vékony csövet, azon keresztül tisztították, a seb körül krémezte, szóval maximálisan odafigyelt, pedig nem voltam senkije, se rokona, de még csak ismerőse sem, és egyetlen egyszer sem fogadott el pénzt sem ő sem az asszisztens.


A másik amit meg szeretnék említeni a szülésem...
Nem volt választott orvosom, egy valakihez jártam sztk-ba terhesgondozásra, teljesen panaszmentes voltam a 9 hónap alatt, teljesen feleslegesnek láttam több 100ezer ft-ot kiszórni az ablakon, abból inkább gyerekszobát rendeztünk be. :) A Dél- Pesti kórházba mentem szülni, ahol "elfogyasztottam" 3 szülésznőt is, mire a kisasszony úgy döntött hajlandó kibújni. :) Délelőtt 11- kor mentünk be, és másnap reggel negyed 9-kor született meg a kislányom, így volt egy nappalos sz.nő, nagyon kedves volt, jófej, csomót röhögtünk, de neki még sok dolga nem volt velem, azon kívül hogy néha megvizsgált, és biztatott, hogy ne izguljak, náluk olyan nem volt még, hogy gyerek ki ne jött volna... :)


Aztán jött este 7-kor az éjszakás... Talán a szerencse, hogy azon az éjszakán nem szült senki de gyakorlatilag az egész éjszakát velem töltötte... Labdát hozott, sétált velünk, vizet engedett a kádba, és akkor sem morgott, amikor 10 perc után kijöttem, mert szédültem a meleg vízben. :) Majd reggel elbúcsúzott azzal, hogy mostmár tényleg nincs sok hátra. :) Jött a reggeles, akivel már próbáltam megtárgyalni hogy mi lenne, ha itt most kis szünetet tartanánk, és akkor majd pár nap múlva visszajövök, de csak mosolygott és mondta hogy betolja a reggeli kávéját és szülünk. Így is volt.


Ráadásul nálam még orvos sem volt bent, mert a szülésznő varrt össze, majd amikor megvolt vele, bekukkantott az épp bent lévő orvos és közölte hogy ezt ő sem csinálhatta volna szebben. :)


Amikor hazaengedtek minket, mind neki, mind az éjszaka velem sétálgató szülésznőnek jó szívvel vittem a képeslapot, benne annyi pénzzel amennyit adni tudtunk, és mindkettőjüket győzködni kellett...


Lehet, hogy nekem csak szerencsém volt, hogy hála az égnek nem volt még komolyabb gond, ami miatt negatív tapasztalat érhetett volna, nem tudom, de nekem van még bizalmam a magyar orvosokban. Mert azt gondolom, nagyon sok jó orvos van.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2010.07.07. 07:16:26

Jajjj!

Én is tudok varrni...
A hozzáértők aszongyák nagyon szépen.
Komolyan.
Nadrágot is.
Régi, lábbal hajtós Singer varrógépen.

Ez vicc???

szabidoki 2010.07.07. 11:46:22

@Dr.laikus PhD: annyira nem nagy ördöngősség, meg lehet tanulni, ne aggódj.
Örülök, hogy valaki a jó tapasztalatát is leírta!

Dr.laikus PhD 2010.07.07. 11:56:49

@szabidoki:

Drága! Te mindenkit hülyének nézel?

Dr.laikus PhD 2010.07.07. 12:15:53

@szabidoki:

Drága! Te mindenkit hülyének nézel?

szabidoki 2010.07.07. 12:31:07

@Dr.laikus PhD: csak azokat, akik kétszer válaszolnak egy kommentre :)

Dr.laikus PhD 2010.07.07. 12:39:59

@szabidoki:
A blogmotor a blogmotor....:)

szabidoki 2010.07.07. 12:48:49

@Dr.laikus PhD: persze, fogd a blogmotorra! :)
Amúgy egy sebet összevarrni alapesetben tényleg nem annyira bonyolult, hogy egy ügyesebb szülésznő ne tudná megcsinálni. Az már más kérdés, hogy hol engedik meg neki.

Dr.laikus PhD 2010.07.07. 12:57:06

@szabidoki:

Szerinted ez a félig üres félig tele pohár esete?

Messze nem az.

szabidoki 2010.07.07. 13:03:19

@Dr.laikus PhD: ööööö, nem igazán értem, mire gondolsz.

mothe 2010.07.07. 13:29:19

jó ilyesmit olvasni. csak azt nem értem, hogy ha a szülésnél nem volt bent orvos, akkor miért nem csak a szülésznőnek adtál jattot?

arra meg csak szimplán kíváncsi lennék, hogy mennyit.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.07. 13:31:45

Dr. Toperczer Zsolt már sokszor megtisztelt a bizalmával, és számos páciensét küldte hozzám.

Nagyon örülök, hogy nem csak a személyes benyomásom és a közös betegeinktől hallottak alapján alakult ki bennem róla kifejezetten jó vélemény, hanem még egy anonim blogon is dicsérik.

:-)))

Dr.laikus PhD 2010.07.07. 13:55:08

@szabidoki: j"ött a reggeles, akivel már próbáltam megtárgyalni hogy mi lenne, ha itt most kis szünetet tartanánk, és akkor majd pár nap múlva visszajövök, de csak mosolygott és mondta hogy betolja a reggeli kávéját és szülünk. Így is volt.

Ráadásul nálam még orvos sem volt bent, mert a szülésznő varrt össze, majd amikor megvolt vele, bekukkantott az épp bent lévő orvos és közölte hogy ezt ő sem csinálhatta volna szebben. :)"

Kis gátrepedés, netán vágás a szülésznő elvégzi. Orvos ehhez nem kell szerinted?

Erre gondoltam.

A megelőző meg nekem is tetszik nagyon. :)

Tündér a varázspálcával · http://szulunkosztcsok.blog.hu/ 2010.07.07. 14:03:04

Na, milyen szuper. Ilyen sztorikból jöhetne még néhány. Éljenek az udvarias orvosok és a varrni tudó szülésznők!

mothe 2010.07.07. 14:14:59

@Tündér a varázspálcával: meg a szülni tudó varrónők is, akkor már. :)

Twisk 2010.07.07. 14:22:00

@mothe: ööö.... az orvosi udvarok ne?:)

szabidoki 2010.07.07. 14:57:41

@Dr.laikus PhD: ügyes szülésznőre sokmindent rá lehet bízni, és elég felügyelni a munkáját - mint a posztban is volt. Persze sok helyen merevebben állnak a dologhoz, és nem engedik önállóskodni a szülésznőt. Mindkét metódus ellen meg mellett is vannak érvek.

Dr.laikus PhD 2010.07.07. 16:00:47

@szabidoki:

Doki,doki! Nem nézel egy kicsit hülének?

Hol volt itt a felügyelet?

Ki adott érzéstelenítőt?
Ki metszett akkor amikor kellett?
Vagy hagyott repedni?

Ügyes szülésznő szó se róla.
Csak ez nem az ő dóga.

Nem vagy kicsit Janus arcú?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása