Pénzéhes hiéna orvos

2010.06.19. 06:00

Sziasztok!

 

Legutóbb egy onkológushoz mentem szűrésre, mert problémás eset vagyok. Műtöttek párszor, és 3 havonta kell ellenőrzésekre járnom. 10 ezer volt a tarifa, plusz a HPV teszt egy tízes, így fizettem 20 ezret összesen.Ez idáig rendben is volna.

 

Közölte:két hét, és elkészül az eredmény.


Közben lerágtam a körmöm, falat kapartam, hogy minden renben legyen. Aztán, mikor felhívtam, közölte nincs eredmény, még egy hét, aztán újabb hét, és egy hónap múlva elkészült.

 

Telefonba nem mondott semmit, kérte, szaladjak be a rendelőjébe. Bementem, sík ideg voltam. Miután közölte, semmit nem találtak, minden a legnagyobb rendben van, HPV vírust sem mutattak ki, tehát minden szuper.

 

Aztán a végén hányavetin kibökte, szüksége van egy kis lóvéra... Kérdeztem mennyire,  mire pökhendin odavetette: 8 ezer. Hát azt hittem pofán rúgom, vagy lehordom a sárga földig, de mivel egy rokonom ajánlotta,így nem tettem semmit, kifizettem.


Többet nem megyek hozzá.

 

Ilyen bunkó, pénzéhes hiénával még nem találkoztam a szakmában, pedig van pár dög belőlük sajnos.

 

Többször volt már szó róla, hogy a magánrendelés sem fenékig tejfel, beszéltünk a szakmai színvonal egyenetlenségéről, ill. arról, hogy sok esetben a rövidebb várakozás és a hotelszolgáltatás minősége miatt éri meg a magánrendelés. Általános vélemény, hogy "azért a pénzért" az orvos általában kedvesebb, nekem meglepő volt itt a Praxison olvasni, hogy ez nem általános. (Ugyanakkor mióta én is dolgozom magáncégnél is, látom a másik oldalt, "a pénzemért nyald ki a ..." bunkó, arrogáns vagy egész egyszerűen szocio/pszichopata betegeket. Ők sem csak az állami rendelésen jelennek meg, sőt.)


A jelen bejegyzés érdekessége, hogy magán + ismerős ajánlotta orvosról volt szó. Nem tudjuk, mi alapján ajánlotta az ismerős, ill. hogy volt-e az ismerősnek kontrollvizsgálattal kapcsolatban is tapasztalata.


A dolognak azt a részét, hogy miért tartott egy hónapig a HPV teszt, nem tudom véleményezni. A neten próbáltam gyorsan utánanézni, nem találtam idő-adatot, ellenben a HPV-tipizálást egy másik rendelőben 17.000 Ft-ért végzik el, ami a 10.000 Ft-nál ugye lényegesen több. Nyilván érthető a beteg aggódása, bár szerintem a HPV kérdése is lehet, hogy túl van hype-olva.
(Mellékszál, és ennyit a magánrendelések szakmai megbízhatóságáról, de belefutottam egy honlapba, ahol a HPV-t egy magát főorvosnak tituláló hölgy "energetizálással" és homeopátiával kívánja gyógyítani, na neki kéne elvenni a működési engedélyét. Ott maga az alapvizsgálat 26.000 Ft, de kedvezménnyel csak 20.800. Egy szép napon az ilyen, "alternatív" gyógymódokkal szerzett tapasztalatokról, főleg azok hatásosságáról is szeretnék itt olvasni!)


Arról, hogy a leletért vissza kell-e menni, vagy postán küldik el, az első vizsgálatnál kellett volna tájékoztatást adni/kérni. És persze a tarifákról is, bár azt a legtöbb rendelőben kiírják a falra és a netre is. Én azt tartom korrektnek, ha visszamegy a beteg, mert ugye előre nem lehet tudni, hogy negatív lesz egy-egy lelet vagy nem, változhatnak a betegségek tünetei a várakozás ideje alatt stb. A másik az, hogy a lelet birtokában az orvosnak véleményt kell adnia, írásban, mint ahogy az első vizsgálat után is. és persze mindkét véleményért teljes büntetőjogi/szakmai felelősséggel tartozik. Ilyen értelemben azt is természetesnek tartom, hogy fizetni kell, az összeg nagysága kicsit meglepő, kontrollért az alapvizsgálat 50-60%-át szokták elkérni. De ha az árlista előtte hozzáférhető volt, akkor nincs gond.


Nyilván itt is nyitva áll a lehetőség a problémák jogi útra terelése előtt, de annyit hadd jegyezzek meg a bejegyzés kapcsán, hogy akárhová megyünk, magán vagy állami orvoshoz, a jogainkról/kötelességeinkről/további teendőinkről való tájékozódás elemi érdekünk.

 

Dr.Morcz

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.19. 08:13:19

Többször volt már szó róla, hogy a magánrendelés sem fenékig tejfel, beszéltünk a szakmai színvonal egyenetlenségéről, ill. arról, hogy sok esetben a rövidebb várakozás és a hotelszolgáltatás minősége miatt éri meg a magánrendelés. Általános vélemény, hogy "azért a pénzért" az orvos általában kedvesebb, nekem meglepő volt itt a Praxison olvasni, hogy ez nem általános. (Ugyanakkor mióta én is dolgozom magáncégnél is, látom a másik oldalt, "a pénzemért nyald ki a ..." bunkó, arrogáns vagy egész egyszerűen szocio/pszichopata betegeket. Ők sem csak az állami rendelésen jelennek meg, sőt.)
A jelen bejegyzés érdekessége, hogy magán + ismerős ajánlotta orvosról volt szó. Nem tudjuk, mi alapján ajánlotta az ismerős, ill. hogy volt-e az ismerősnek kontrollvizsgálattal kapcsolatban is tapasztalata.
A dolognak azt a részét, hogy miért tartott egy hónapig a HPV teszt, nem tudom véleményezni. A neten próbáltam gyorsan utánanézni, nem találtam idő-adatot, ellenben a HPV-tipizálást egy másik rendelőben 17.000 Ft-ért végzik el, ami a 10.000 Ft-nál ugye lényegesen több. Nyilván érthető a beteg aggódása, bár szerintem a HPV kérdése is lehet, hogy túl van hype-olva.
(Mellékszál, és ennyit a magánrendelések szakmai megbízhatóságáról, de belefutottam egy honlapba, ahol a HPV-t egy magát főorvosnak tituláló hölgy "energetizálással" és homeopátiával kívánja gyógyítani, na neki kéne elvenni a működési engedélyét. Ott maga az alapvizsgálat 26.000 Ft, de kedvezménnyel csak 20.800. Egy szép napon az ilyen, "alternatív" gyógymódokkal szerzett tapasztalatokról, főleg azok hatásosságáról is szeretnék itt olvasni!)
Arról, hogy a leletért vissza kell-e menni, vagy postán küldik el, az első vizsgálatnál kellett volna tájékoztatást adni/kérni. És persze a tarifákról is, bár azt a legtöbb rendelőben kiírják a falra és a netre is. Én azt tartom korrektnek, ha visszamegy a beteg, mert ugye előre nem lehet tudni, hogy negatív lesz egy-egy lelet vagy nem, változhatnak a betegségek tünetei a várakozás ideje alatt stb. A másik az, hogy a lelet birtokában az orvosnak véleményt kell adnia, írásban, mint ahogy az első vizsgálat után is. és persze mindkét véleményért teljes büntetőjogi/szakmai felelősséggel tartozik. Ilyen értelemben azt is természetesnek tartom, hogy fizetni kell, az összeg nagysága kicsit meglepő, kontrollért az alapvizsgálat 50-60%-át szokták elkérni. De ha az árlista előtte hozzáférhető volt, akkor nincs gond.
Nyilván itt is nyitva áll a lehetőség a problémák jogi útra terelése előtt, de annyit hadd jegyezzek meg a bejegyzés kapcsán, hogy akárhová megyünk, magán vagy állami orvoshoz, a jogainkról/kötelességeinkről/további teendőinkről való tájékozódás elemi érdekünk.

trimalchio 2010.06.19. 08:51:59

Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes, de ez biztos, hogy magánrendelésen történt? Ha igen, akkor a posztoló felháborodását egy szemernyire sem tudom megérteni. Magánrendelésen fizetni kell, mi ebben a meglepő?
Ha nem magánrendelésről van szó, akkor teljesen más az eset.

Káin 2010.06.19. 08:59:05

@trimalchio: Nem az a meglepő, hogy fizetni kell, hanem hogy fizetsz és még a végén lenyúznak rólad egy bőrt...Így már elég gáz.

Káin 2010.06.19. 09:01:06

"akárhová megyünk, magán vagy állami orvoshoz, a jogainkról/kötelességeinkről/további teendőinkről való tájékozódás elemi érdekünk. "

Ez nagyon fontos, egyetértek.

trimalchio 2010.06.19. 09:04:30

@Káin: Igazad van, de én úgy tudom magánrendelésen annyiszor kell fizetni ahányszor elmégy a rendelésre. Én legalább is eddig így tapasztaltam. Tudtam is előre mindig, hogy mennyit kell fizetnem. Gondolod, hogy magánrendelésen a kiírt tarifán felül még kérnek "jattot" is? Én ezt, őszintén szólva, nehezen tudom elképzelni. Az lehet, hogy a tarifák nagyon magasak, de ha ez nekem sok, akkor nem megyek oda.

Káin 2010.06.19. 09:05:48

@trimalchio: Na de itt nem kellett volna újra bemennie, mert nem volt semmi gáz a leletekkel, ez egyszerű lehúzás volt sajnos.

trimalchio 2010.06.19. 09:08:25

@Káin: Újra elolvastam a posztot. Én voltam figyelmetlen. Elnézést! Igazad van.

trimalchio 2010.06.19. 09:10:22

(lehet kétszer megy el, akkor a blogmotor mondjon le!) Újra elolvastam a posztot, és én voltam figyelmetlen. Elnézést! Igazad van!

szabidoki 2010.06.19. 10:00:22

@Káin: próbáld meg elolvasni, amit Dr. Morcz írt, ott világosan le van írva, hogy miért kellett másodszor is elmenni az orvoshoz.
Amúgy meg ezek a tarifák, tessék hozzászokni, hogy az egészségügy sok pénzbe kerül. Az egyetlen felmerülő kérdés, hogy a kolléga adott-e nyugtát/számlát.
Az meg végképp nem az orvos hibája, hogy a labor sokáig ült HPV-teszten.

Káin 2010.06.19. 10:08:05

@szabidoki: És ez ebben a formában is rendben van?

"Aztán a végén hányavetin kibökte, szüksége van egy kis lóvéra... "

Káin 2010.06.19. 10:09:21

@Káin: Ja és ez az egész olyn, mintha vennél egy ülőgarnitúrát, kifizetnéd jó előre, és amikor kiszállítják, a bútor árának felét ismét le kéne perkálni...Érdekelne hányan mennének ebbe bele, mert szerintem senki.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.19. 13:21:50

@Káin: Ha ki volt írva falra/netre a tarifa, akkor igen. Nem tudjuk, pontosan mit mondott az orvos. Én még a magánban is, ahol nem is nekem fizetnek, hanem a cégnek, sokszor valami hasonló, tréfásnak szánt megjegyzéssel próbálom elvenni az élét annak, hogy a beteg - amint előre jól tudhatta - hamarosan meg lesz vágva.

szabidoki 2010.06.19. 15:21:40

@Káin: ezt így ebben a formában nem hiszem el, szerintem a drága beteg azt hitte, hogy a második vizit grátisz volt, aztán gondolom szólt a kolléga, hogy esetleg a számlát sem ártana rendezni.

szabidoki 2010.06.19. 15:23:54

@Káin: az meg érdekes, hogy sokan azt hiszik, ezek szerint te is, hogy ha kétszer mennek orvoshoz, akkor a második alkalom már ingyen van. Nem ez a helyzet, mint ahogy a fodrásznál, az autószerelőnél, az ügyvédnél is mindig fizetni kell, nem csak az első alkalommal...

gld 2010.06.19. 15:36:09

Mondjuk én nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy ha vissza kell mennem egy orvoshoz a magánrendelésére (amit tegyük hozzá, én választottam), akkor nem kell fizetnem... De amikor csak közlik velem a vizsgálat eredményét, és nem csinálnak velem semmit (legalábbis nekem ez jött le a posztból), már bocsánat, de akkor mi kerül azon 8e HUF-ba?

Káin 2010.06.19. 15:40:30

@szabidoki: Az ügyvédnél akkor kell fizetni, ha egy per lezárul, egyszer és nem minden alkalommal

Káin 2010.06.19. 15:42:06

@Dr. Morcz: Annyi igaz, hogy nem tudjuk pontosan, hogy történt a dolog. ha vicces, feszültségoldó megjegyzés volt, akkor no problem, de ha nem...

Káin 2010.06.19. 15:42:55

@gld: Kérdezd meg szabidokit, majd megmondja. Biztos az, hogy méltóztatnak szóba állni veled...

gld 2010.06.19. 15:57:54

@szabidoki: én az autószerelőmnél is csak egyszer fizetek, ha elviszem hozzá a kocsimat, megcsinálja, fizetek érte, és egy hét múlva megint ott van ugyanaz a gond... Magyarán ha olyan probléma van, ami összefügg.

Szerintem a vizsgálat és a lelet egy "munkafázis", ha meg nem, akkor erre illik felhívni a figyelmet, és nem utólag.

adamantium 2010.06.19. 16:22:36

ha megfigyeljük, amikor történt is valami akkor 10 pengő volt a vizsgálat, amikor az eredményközlés történt akkor meg csak 8 pengő, tehát van különbség a közt amikor történik is valami beavatkozás meg amikor nem. egyébként teljesen korrektül történt minden, nem kuszálódott össze az állami meg a magán rendszer, hisz mindent ki kellett fizessen a beteg. az már dolog, hogy nem tudatosult benne, hogy minden egyes beteg-orvos kapcsolatnak díja van, lehet, hogy soknak tűnik egy eredmény közléséért a 8 ezer forint, de ha mondjuk negatív lett volna az eredmény vagy a beteg 200 kérdést tesz fel 3 órán keresztül akkor is ilyen soknak tűnik ez az összeg? ez nem olyan mint a piac, ha egy kiló krumplit veszek akkor az 100 forint ha cseresznyét akkor az 500, ezt jobban tudnám a mozihoz hasonlítani: van belépti díj, ezen felül vásárolhatsz popcornt meg colát meg miegymást, de ha nem vásárolsz meg ha 1 órás a film vagy 3 órás, vagy ha tetszik vagy nem tetszik akkor is fizetni kell a jegyért, és érdekes módon mégse kommentál senki

szabidoki 2010.06.19. 16:52:07

@gld: miért fér olyan nehezen a fejekbe, hogy az orvos idejét meg kell fizetni? Miért veszitek azt természetesnek, hogy valaki ingyen dolgozik, és miért van felháborodás, ha pénzt kér a munkájáért? Ha meg ez annyira kívül esik az általatok elképzelt univerzumon, tessék keresni olyan orvost, aki vállalja ingyen, azonnalra, és még ő kér elnézést.

szabidoki 2010.06.19. 16:56:07

@Káin: hiába ironizálsz, valóban pénzbe kerül, hogy a magánorvos veled töltse az idejét, pont, mint minden szolgáltatónál, legyen szó akármilyen rövid időről. Jártál például közjegyzőnél mostanában? Az mennyibe került?

Káin 2010.06.19. 17:04:35

@szabidoki: Már az ügyvédes hasonlatod sem állta meg a helyét, szóval szerintem ne erőltesd. Az, hogy a kezembe nyomsz egty papírt, nem kerül 8 ezer forintba, ezt nem magyarázod meg nekem :).

szabidoki 2010.06.19. 17:10:42

@Káin: nem hiszem el, hogy ez ennyire bonyolult...
Nem a papír odaadása kerül 8000 Ft-ba, vagy akármennyibe, hanem az, hogy felteheted a kérdéseidet és választ kapsz rájuk. Nem minden laborlelet egyértelmű a nagyközönség számára.
Ja, én nem tudom, hogy neked milyen életed van/volt, de jelzem, hogy ügyvéddel nemcsak per kapcsán lehet találkozni...

Káin 2010.06.19. 17:17:46

@szabidoki:Na akkor figyelj. Ha te mondjuk egy vérvételért kérsz tőlem 20 ezret,én kifizetem, mert tudom, hogy annyiba kerül. De abba tessék már belekalkulálni, hogy utána a leletet ki kell adni,ami még szintén annak a vizsgálatnak a része (vége). Szóval ha már az alapárba ezt bele tetszik kalkulálni, akkor a beteg nem érzi úgy, hogy lehúzol róla még egy bőr, mert te ilyen és olyan fontos vagy:P. Ez is a kommunikáció része, ami sokatoknak (a betegeknek sem) nem erőssége.

szabidoki 2010.06.19. 17:30:10

@Káin: lehet azt is, csak akkor nem húszezer, hanem mondjuk harmincba fog fájni a móka, akkor meg azért vernétek a palávert, hogy mi kerül egy vérvételen ennyibe...
Tisztában vagyok vele, hogy soha semmi nem lesz elég jó nektek, mert az egyik ezért rinyál, a másik meg azért...

Káin 2010.06.19. 17:34:08

@szabidoki: Baromságot beszélsz. Lehet, hogy sokallni fogják, maximum elmennek a körzetihez, de akkor is az a korrekt, ha mond ez neked valamit, hogy előre közlöd , egy vizsgálat zusammen mennyibe fáj én pedig eldöntöm , hogy hozzád megyek-e.

gld 2010.06.19. 18:25:26

@szabidoki: tudod mi nem fér az én fejembe? Hogy ha negatív egy lelet, és nincs mit tenni amúgy sem, akkor miért nem lehet telefonon megmondani, vagy ha a betegnek szüksége van a leletre írásban, miért nem lehet elküldeni postán? Még a postaköltséget se kéne az orvosnak fizetni... Nem arról van szó, hogy az ember nem akarja megfizetni az ellátást, de itt nem erről van szó.

gld 2010.06.19. 18:37:44

@adamantium: "de ha mondjuk negatív lett volna az eredmény vagy a beteg 200 kérdést tesz fel 3 órán keresztül akkor is ilyen soknak tűnik ez az összeg?"

Ebben az esetben nyilvánvalóan nem találnék semmi kivetnivalót a sztoriban. De itt nem ez történt. Adva van egy negatív lelet, a posztoló nem írt arról egy megveszekedett szót sem, hogy ezzel kapcsolatban lett volna bármi kérdése az orvoshoz, sőt számomra az derült ki, hogy simán beérte volna azzal, ha az orvos a telefonba annyit mond neki, hogy minden OK. Komolyan kérdezem, minden hátsó szándék nélkül: ilyen esetben valóban szükség van arra, hogy újra behíja az orvos a beteget? Tényleg szükséges egy újabb orvos-beteg találkozó? Nem adhatja oda a leletet a betegnek az asszisztens, vagy recepciós? Hangsúlyozom, olyan esetről beszélek, amikor a lelet negatív, és nincs szükség újabb vizsgálatokra. Mert én úgy értelmeztem, hogy itt erről van szó. Tényleg érdekel, nem értetlenkedni akarok.

adamantium 2010.06.19. 19:11:53

@gld: valami miatt többször műtötték, nem akarok feltételezésekbe menni, de a HPV vírus okoz egyet s mást. na már most azt is leírja, hogy 3 havonta jár szűrésre, amit persze egy pozitív lelet befolyásolhat, egy negatív meg 3 hónappal eltolja a dolgokat, tehát negatív lelet mellett is meg kell beszélni mikor találkoznak legközelebb. ha meg telefonon mondja meg az eredményt vagy postán küldi akkor meg azt mondta volna a kedves levélíró, hogy a pofátlan orvos látni se akarta, szóval a van sapkája nincs sapkája eset

gld 2010.06.19. 19:12:53

@adamantium: értem :) És köszi :)

galicius 2010.06.19. 21:15:04

Ez az egész magánrendelősdi semmi más,mint egy hatalmas nagy levevősdi.Azt is elmondom,hogy miért.Ez persze az én esetem,de attól tartok nem vagyok egyedül.A történet tehát a következő:az utóbbi időben többször bedugult az orrom,ami nem egy kellemes állapot,főleg,amikor éjjel arra ébredek,hogy kiszáradt a szám és az orromon nem kaptam levegőt.Így,hát vettem a bátorságot és felkerestem az egyik kórházat,ahol bejelentkeztem a fül-orr-gégészetre.Nem akarom húzni az időt,de a lényeg az volt,hogy megvizsgált ugyan az orvos,de közölte,hogy még kell egy pár vizsgálat,hogy kiderüljön a baj oka.De sajnos a következő napokban nem tud a kórházban fogadni,keressem fel a magánrendelését.Felkerestem és fizettem 10k forintot.Ugyan a bajom nem oldódott meg,de könnyebb lettem a fent nevezett összeggel.Azóta nem járok orvoshoz.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.19. 21:43:01

@galicius: Már sokszor elmondtam, magánorvos és magánorvos közt is óriási a különbség. Szerintem az a korrekt, hogy ha téged az államiban kezdtek el kezelni, akkor ott is vigyék végig a dolgot és ha a magánban, akkor ott. Hacsak nem olyan vizsgálatról van szó, ami egy állami szakrendelőben nem érhető el (pl. fül-orr-gégészeti endoszkópia azt hiszem, állami rendelőben nem általános). De azt meg akkor meg kell mondani.

szaGértő 2010.06.19. 22:01:16

@Dr. Morcz: Én gyakran látok olyat, fogosros és nőgyógyász esetében konkrét eseteket láttam, hogy a magánrendelésről elküld az államiba, mert nincs meg valamilyen eszköze a vizsgálathoz (magyarul, ingyen veszi igénybe az állami kórház cuccait), majd a magánrendelőben folytatja az ügyet, és pénzt kér azért a vizsgálatért is, amelyet az államiban végeztek el.

Egyébként azt sem értem, hogy ha a magánrendelésen a teljes díjat fizetem, mi a túróért kéri el a TAJ számom? Csak nem elszámol valamit az OEP-nél??

2010.06.19. 22:02:36

"Aztán a végén hányavetin kibökte, szüksége van egy kis lóvéra"
Gondolom, nem ez volt a pontos megfogalmazás, pedig ez lényeges lenne. Egy okos magánorvos a lelet kiadását egybeköti valami egyéb tevékenységgel, vagy kiírja a rendelőbe, mi mennyibe kerül. Nem tudom, itt volt-e árlista. A kontroll vizsgálatoknak is ára van a magánrendelésen, ez akár lehet a lelet kiadása is. Persze van olyan hely, ahol a negatív leletet a nővér adja oda ingyen.
amadantium, szabidoki: remélem, azért találkoztatok már olyan beteggel is, akit normálisnak tartottatok.
Valaki kérdezte a közjegyzők díját, hagyatéki tárgyalás, 10 perc, kb.15 perc előkészítés 45000 Ft.

_Molly 2010.06.19. 22:07:40

Csak egy kérdés:

Számlát adott az orvos a kapott pénzről?

Amúgy a "művelt nyugaton" telefonon simán bemondják a vizsgálati eredményt. Főleg, ha nincs semmi gond.

Nyilván a lehúzásra ment az orvos.:(

2010.06.19. 22:17:34

@Turchi: És még a nevét is elrontottam, kapok majd érte :-)
amadantium: helyesbítve adamantium
sorry

sasa 2010.06.19. 22:20:34

@szaGértő: A Taj számodra azért van szükség,mert a magánorvosnak is jelentést kell 3 havonta küldenie az ellátásokról, továbbá a felírt receptre is rá kell kerülnie a TAJ számnak. Vágod?

alpynia 2010.06.19. 22:23:46

A Mária u-i STD klinikán 5500 a HPV szűrés. Igaz, időpontot csak 1-2 hónapra lehet kapni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.19. 22:24:11

Tegyük fel, hogy tényleg magánorvosról van szó. Ez esetben hibának tartom, hogy nem volt egyértelmű, miszerint a lelet átadása során ismét egy konzultáció történik.

A kontrollnak is van díja, épp azért, mert az esetleges kérdések megválaszolása időt és tudást igényel.

Hozzám is szoktak egyszerűen csak konzultáció miatt jönni - nézzem át az eddigi leleteket, alakítsak ki egy véleményt, ha szükséges, javasoljak újabb irányokat.

Netán egy CD-t hoznak el, és leletet kérnek a képekről, úgynevezett "second look" jelleggel.

Ezek a dolgok szintén a tudásom felhasználását jelentik, és értelemszerűen díjazással járnak.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.19. 22:25:40

@_Molly:

"Amúgy a "művelt nyugaton" telefonon simán bemondják a vizsgálati eredményt. Főleg, ha nincs semmi gond."

A "művelt nyugaton" az apád gatyáját is leperlik rólad, ha telefonon adsz ki egy ismeretlen embernek egy minősített személyes adatot.

Szíves tájékoztatásul. :-)))

sasa 2010.06.19. 22:25:56

@alpynia: Akkor menj oda 2 hónap múva.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.19. 22:27:40

@Turchi:

A közjegyző díja lehet, hogy magasnak tűnik, de elég nagy felelőssége is van.

Mint ahogy egy sima ingatlan-adásvételi szerződés esetében is a jogászi díjak akár százezres nagyságrendet is elérhetnek, szintén a felelősség miatt.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.19. 22:31:59

Bár kissé offtopic, de hogy kéne reagálnom, ha egy orvostól x problémára gyógyszert kérek és ő valami homeopátiás szert ajánl?

sasa 2010.06.19. 22:34:02

Nem tudom,hogy a posztoló vagy a blog szerkesztője adte-e a címet. Ez egy egyoldaluan kommentált történet. lehet,hogy egészen másként történt. Ezért visszataszító a poszt címe. Szégyelje amagát az aki leírta.

Despota 2010.06.19. 22:37:54

@sasa: A címeket többnyire én adom, kivételesen azonban nem én vagyok a ludas.

_Molly 2010.06.19. 22:51:18

@szabidoki: "miért fér olyan nehezen a fejekbe, hogy az orvos idejét meg kell fizetni?"

1. Nem derül ki a posztból, h. az illető magánorvosnál járt volna, tehát valószínűleg kap fizetést, ergó eleve nem ingyen dolgozik;

2. Többségünk évtizedeken át jelentős összegű tb-t fizet. Tehát rossz példa az összevetés a közjegyzővel, ugyanis "ügyvédi járulékot" nem fizetünk...

3. Egy onkológiailag veszélyeztetett állapotú emberről ennyi pénzt legombolni nekem nem tűnik etikusnak, akárhonnan nézem is. Biztos, h. ez törvényes?

Ha nem lett volna ennyi pénze (pl. mert munkanélküli), akkor a magyar egészségügytől egyszerűen nem jogosult semmiféle vizsgálatra? Ezt nem tudom elhinni.

szabidoki 2010.06.19. 23:29:04

@_Molly: szó szerint nincs ugyan leírva, de a körülményekből elég egyértelmű, hogy magánrendelésről van szó.
Ha ma valaki munkanélküli, és nem fizet maga után tb-t, elvileg csak a sürgős, életmentő beavatkozás jár, legtöbbször ki is dobja a gép, hogy az adott TAJ-szám érvénytelen. Az egy más kérdés, hogy ettől függetlenül nem szokás elhajtani senkit. Mondjuk ideje lenne elgondolkodni, hogy netán amiatt is állandóan deficites a tb-kassza, hogy ugyan tízmilliós lakosságot lát el, de csak szűk hárommillió fizet bele.
Telefonon meg senkinek semmit. Ez elég komoly szabály, még nyugaton is. Annyit lehet esetleg mondani, hogy igen, itt van nálunk a mama, tessék bejönni, és akkor tudunk tájékoztatást adni.
@Turchi: rengeteg normális beteggel találkoztam, de igen sok hülyével is.
Az nem az én saram, hogy erre a blogra főleg az utóbbiak küldenek posztot... :)
@gld, @Káin: nem tudok mit mondani, mert láthatóan nem fogadjátok el, hogy a kontrollvizsgálat is vizsgálat, és pénzbe kerül, még a negatív lelet is. Ez van, tessék megérteni. @radiologus.hu: én kérdeztem a közjegyzői díjakat, mert kíváncsi voltam, hogy aki cirkuszol egy nyolcezres kontroll miatt, mit szól a közjegyzői díjhoz, de ezek szerint az nem drága...
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: hát, én keresnék másik orvost, de megpróbálhatod azt mondani, hogy te ebben nem hiszel, adjon rendes gyógyszert.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.19. 23:34:25

@_Molly:

"3. Egy onkológiailag veszélyeztetett állapotú emberről ennyi pénzt legombolni nekem nem tűnik etikusnak, akárhonnan nézem is. Biztos, h. ez törvényes? "

A beteg beteg, az orvos meg orvos - nem etikus különbséget tenni akozött, hogy valaki a nátháját vagy a daganatát gyógyíttatja.

Ha te ezt az összeget sokallod, az a te dolgod.

Némelyek Budapesten 30-40 ezer forintot is fizetnek egy olyan vizsgálatért, ami nálam 9000. Igaz, ott három recepciós ugrálja körül őket és bőrgarnitúrán várakozhatnak. :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.19. 23:39:15

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

Kérdezd meg, hogy miért.

Ha meg nem győz meg téged, akkor keress másik orvost.

_Molly 2010.06.19. 23:55:57

Érdekes, hogy egyik orvos-hozzászóló sem reagált arra a kérdésemre, hogy az orvos a betegtől átvett pénzről ad-e számlát? Vajon miért? :-o

Talán nem véletlen, hogy én még sem fogorvostól, sem nőgyógyásztól, sem onkológustól NEM KAPTAM SOHA SZÁMLÁT.

szabidoki 2010.06.19. 23:59:04

@_Molly: " szabidoki 2010.06.19. 10:00:22
@Káin: próbáld meg elolvasni, amit Dr. Morcz írt, ott világosan le van írva, hogy miért kellett másodszor is elmenni az orvoshoz.
Amúgy meg ezek a tarifák, tessék hozzászokni, hogy az egészségügy sok pénzbe kerül. Az egyetlen felmerülő kérdés, hogy a kolléga adott-e nyugtát/számlát. "
Csak olvasni kéne megtanulni...

adamantium 2010.06.20. 00:36:13

@_Molly: miért hol kapsz másutt számlát magyarországon? ahol kérsz. gondolom, hogy ha kérsz ad is számlát és hidd el itt nehezebb sumákolni, mert ha papírt kapsz akkor nyoma marad az ott létednek (mert ugye a villanyszerelő se ad számlát amikor kicseréli a biztosítékot, de nem is ír róla semmit a számítógépbe). jön az apeh és megnézi a számítógépet: kovács józsika járt 2010.06.20. án XY doktornál rendelésen, mennyi is van kiírva a falra? 10 ezer, akkor nyilván ki is fizette, be van rá fizetve az adó? vagy nem? ha tehát az orvos volt olyan aranyszívű, hogy a daganatos betegtől nem fogadott el pénzt de bármilyen dokumentációt írt róla az neki bukta, a magyar viszonyok mellett vagy 5000 forint. mivel egy onkológiai szakrendelésre jellemzően daganatosak járnak akkor az orvos fizet betegenként 5 ezret, hogy láthassa őket??? ugyan már, ilyen nincs, és nem is várható el

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.20. 01:53:37

@_Molly: Jó lenne ha mindenki átgondolná,hogy az igénybe vett szolgáltatás számlájának vagy nyugtájának adó és járulék tartalmát ő fizeti . A szolgáltató továbbra is annyira tart igényt mintha nem papírozna.Ez olyan szolgáltatás esetén, ahol a munkabér, a fizetés adja a fő kiadást 2-3x nagyobb számot jelenthet a számlán.Cserébe viszont mindenki elégedetten nézegethetné a zöldkockás vagy kék papírocskát.Mindenki jól járt.A beteg kapott számlát, az orvos befizette a köznek ami jár. Az állam sáfárkodhat tovább.( ugyanez van a fodrásznál, festőnél,autószerelőnél stb.) Ez egy ilyen ország, köztudott hazugságok, álságos és hallgatólagos közmegegyezések, alkuk hazája.Elhiszi itt még valaki egy használtaautó km állását?? Ha pedig elad, milyen érzés, hogy hazugnak gondolják már induláskor?
Nehéz így gyógyítani.

gande 2010.06.20. 02:57:44

@szabidoki: igen, az egészségügy rengeteg pénzbe kerül, csak sajnos nagyon hiányos a szolgáltatás. és akkor még óvatosan fogalmaztam.

bkkzol 2010.06.20. 05:50:42

Az Orvosi Kamara nagyarcú szónoka mit szól ehez? Mindig azzal jön, hogy mennyit keres egy orvos Németországban,Dániában. Azt tudja , hogy mit csinálnának ott egy orvossal aki az állami intézményben végezteti a laborvizsgálatot (feketén) azután otthon a kisszobából kialakított "rendelőben" lehet a kasszához járulni. Rezidens képzés: igen, ha dobbantani akarnak fizesssék vissza a adófizetők pénzéből fizetett millókat amit a képzésükre fordítottak!

sasa 2010.06.20. 07:20:43

@bkkzol: "Rezidens képzés: igen, ha dobbantani akarnak fizesssék vissza a adófizetők pénzéből fizetett millókat amit a képzésükre fordítottak!"
Te aztán normális vagy.A szerencsétlen rezidensek nem dobbantani akarnak,hanem életben maradni. Az egy dolog, hogy ki lettek képezve, utána a tudásuknak megfelelően meg is kell fizetni őket. 6 év egyetemi képzés + 4-5-6 év szakképzés után is csak az utolsó szakorvos a sorban takarítói fizetésér.Ha mindezt elvállalnád , akkor okoskodj.

sasa 2010.06.20. 07:24:34

És még egyszer mondom,hogy UNDORÍTÓ A BLOG CÍME !!!!!!

Despota 2010.06.20. 07:27:01

@sasa: Csak a pontosság kedvéért: a blog címe praxis, amire te gondolsz, az a poszt címe...

dr.pszicho 2010.06.20. 07:31:31

Pár megjegyzés:
- ugyan hol kapsz ma számlát?
- ma már sok orvos van aki csak magánorvosként próbál megélni. Nagyon nehéz...nem tudsz versenyezni a kórházi orvosok "magán"rendelésével a kórházon belül. Persze ez a finanszírozási politika része, hiszen ma a TB intézményi finanszírozó.
- A TAJ szám azért kell, mert a magánorvos a receptfelírásra szerződést köt a TB-vel, így magát a támogatott gyógyszert ugyanúgy felírhatja, mint más. Ez is haladás már, mert 2005 előtt, hiába volt biztosítva a beteg, a magánorvosnál teljes áras gyógyszer volt.
- Nekem minden héten van olyan betegem, aki fizetés nélkül megy el.

sasa 2010.06.20. 08:15:51

@Despota:
Akkor a poszt címe undorító.De látom nem hat meg a véleményem.

Despota 2010.06.20. 08:20:35

@sasa: Nem hat meg?Meg kellene?Ezt írta levélben a posztoló. Mondom, általában én adok címet, ezúttal nem. Ez nem jelenti azt, hogy egyet is értek a címmel, nem is azt a dolgom.

sasa 2010.06.20. 08:27:45

@Despota:
Hát persze kedves Despota,hát Te szerkeszted,neked nyílván minegy, ki ,hogy mocskolódik.Gondolom,ha azt írta volna a posztoló,hogy szarf...u orvos,akkor is ezt adod címnek.

Despota 2010.06.20. 08:32:18

@sasa: Már ne is haragudj, de!

1.A címnek figyelemfelkeltőnek kell lennie, márpedig ez az.

2. Azért van itt Dr.Morcz, hogy a másik oldal szemszögéből is megvilágítsa az adott bejegyzéseket, ezzel ellensúlyozza az általad mocskolódásnak titulált, valójában érzelmileg túlfűtött posztot.

3. Azért van kommentezési lehetőség, hogy mindenki(azaz te is) elmondhassa a véleményét, legyen az ilyen, vagy amolyan.

Despota 2010.06.20. 08:33:26

@Despota: Az utolsó két kommentet pedig kimoderáltam, mert se pro, se kontra nem fogadom el a céltalan sértegetést.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2010.06.20. 08:44:12

Háát, akinek van pofája a "nincs semmi baj, jöjjön három hónap múlva" öt percért pénzt kérni az semmiben sem különbözik egy taxishiénától...

A Zasszony is privát nődokihoz jár, de volt már olyan, hogy azt mondta, hogy leletkiadás volt, ezért nem kell fizetni, pedig még kérdezett is párat...

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.06.20. 08:48:05

Kissé röhejesek agyarországon az orvosok, büszkék, rátartiak, pedig aztán tényleg nincs mire, teljesen tönkreteszi a pénzéhségük az egészségügyet. Sajnos dolgoztam egy rövid ideig orvosok között, és meg kell mondanom, hogyha én úgy dolgoznék, mint ők, valószínűleg már régen kirúgtak volna. Én nem tehetem meg, hogy azt mondjam: "Sajnos ez most nem sikerült", és kérik a pénzt, ők igen. Amellett nagyon büszkék az iskolázottságukra, pedig bármely jó szekembernek kell tanulnia annyi időt, mint amennyi ideig a T. orvosok tanulnak. Kicsit lejjebb kellene venni az arcból, mert ár-érték arányban igen rosszul áll az orvostársadalom, az arcok viszont hatalmasak.

sasa 2010.06.20. 08:51:11

@Ленина:

Majd ,ha elüt egy autó és darabokra törsz,majd összeraknak és megmentik az életeded,akkor más lesz a véleményed.

pupákos 2010.06.20. 08:51:13

Az én magándokimnál a rákszűrés/egyéb vizsgálat 10 e Ft. A rákszűrés eredményét sms-ben küldik, ha nincs gond. Ha gond van, a doki felhív és telefonon megbeszélitek a következő lépéseket. De nála, ha visszarendel mondjuk 3-4 nap múlva kontrollra, hogy rád nézzen, akkor sem kér már érte pénzt.

pupákos 2010.06.20. 08:52:04

Ja, és ha kérsz, ad számlát!

NemesekErnyo 2010.06.20. 09:01:21

@Ленина: Viccelsz? :) De jó ez így vasárnap reggel! :)) Én még nem láttam hibátlan munkájú iparost, egy építkezés kivitelezése a tulaj számára minimum tartós stressz, szívbetegség tuti ígérete. Már kalkulálok, ha hívni kell egyet, hogy vajon elég lesz-e kétszer, esetleg háromszor, vagy ki korrigálja az elkúrt munkát. Pedig tárgyakkal dolgoznak, racionálisan kiszámítható ok-okozati viszonyban.

Erik Bálint 2010.06.20. 09:14:16

Példa nyugatról (Hollandia). Itt készpénzzel még azokért az egészségügyi szolgáltatásokért se lehet fizetni, amiket nem vagy csak részben térít a biztosító. Az orvos által megbízott számlázó cég kiküldi a csekket én meg befizetem. Én az egész magánpraxis dolgot nem értem, és szerintem itt kinn ilyen nem is létezik. Az orovsok otthon túl vannak terhelve már magával az állami rendeléssel is (legalábbis már sokszor hallottam ilyen panaszt) hogy ügyelet, készenlét meg stb, óriási várakozási idő egy-egy fajta vizsgálatra, de közben van idejük, magánpraktizálni??? Nem mondom, hogy a holland orvosok nagy átlagban jobbak a szakmájukban, mert meg vagyok róla győződve, hogy ez nem igaz, de hogy a pénzéhes hiéna magyar orvosra nem túlzás néhány otthoni tapasztalat alapján az biztos. Az orvos és a beteg között nem szabadna semmilyen közvetlen pénzforgalomnak végbemenni, mert az a bizalom és a szakma kárára megy. Szerintem.

gande 2010.06.20. 09:25:38

@Erik Bálint:
persze nagyon jól megy az üzlet. egy ismerősömnek sürgősen szüksége lett volna egy testre szabott lélegeztetőre. közölték, hogy 3 hónap. de privátba 300ezerért azonnal. ez most akkor hogy is van? szerencsétlen fizeti a évek óta a TB-t, de ha szüksége van segítségre akkor fizessen még1x.

és addig, ameddig az emberek hajlandóak "hálapénzt" (miért is hálás, hogy egy biztosított szolgáltatást igénybe vesz?) fizetni, addig nem fog itt semmi változni.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.20. 09:26:48

@Erik Bálint és mások: Azt gondolni, hogy minden orvos pénzéhes hiéna, az kevéssé differenciált gondolkodása vall. Abban egyet lehet érteni, hogy ne az orvos vegye el a betegtől a pénzt, ahol én rendelek, ott így is csinálják, és számla is mindig van.
A betegek érdeke lenne legalább a magánban betartatni a szabályokat. Ha fizettél, kérj számlát. Ha nincs kiírva az árlista, tedd szóvá. Ha ki volt írva, de nem olvastad el, pofozd fel magad, és ne másokat anyázz.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.20. 09:31:26

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: A homeopátiás szerről: Én (civilben orvos) csak megkérdezném, milyen tudományos bizonyíték alapján ajánlja, és miért jobb, mint a gyógyszer.
Ha meg nem orvos lennék, akkor vagy ugyanezt tenném normál stílusban, esetleg megkérném, adjon hagyományos gyógyszerre javaslatot.
A baj csak az, hogy az orvosok fejében sincs rend. Az orvosok egy része is elfogadja az "alternatív" módszereket, vagy segítésvágyból, vagy (remélem ez nem jellemző) profitéhségből.
Amúgy a SOTE nemrég kötött egyezményt egy kínai egyetemmel, hogy hagyományos kínai orvoslás oktatásában működnek együtt. Ezzel a h.k.o. bekerült egy nemzetközileg is jegyzett európai orvosegyetemre, kvázi legitimálták a létét. Na ezért, ha rajtam múlna, elzavarnám az amúgy nagyon értelmes rektort.

Erik Bálint 2010.06.20. 09:32:43

@Dr. Morcz: Elnézést hogy lehagytam a némely-t a pénzéhes hiéna elől. A mondat helyesn így szólna:
"de hogy a pénzéhes hiéna NÉMELY magyar orvosra nem túlzás néhány otthoni tapasztalat alapján az biztos."

bakela 2010.06.20. 09:52:52

Miért gáz az, hogy 1x, 1 madzsari zorvos elkéri a „szolgáltatásának” a reális árát?
Majd mexokjátok.
A nem túl távoli jövőben ilyen bejegyzések lesznek a lukász blogokon:
A büdös patkány p...csa holmi EU-s munkaidő- direktivákra mert célozgatni, amikor a szakadt műkörmeivel még 3x kellett éjszakai műszakba mennie a nokkijába. Mit gondol az ilyen Molly Malone /halárus/ szagú sóher muff, hát öröm nekem a lucskos condylomáit nézegetni 1/4évenként?
Ez a jövő annál közelibb, minél mocskosabb az átlag „p” beteg, ill. minél mocskosabb a politika az eü.-vel.
Csak még nem értitek,--én szóltam!

villamos alóli kacaj 2010.06.20. 10:22:50

@Dr. Morcz:
Azért dolgozom "mint állat", hogy dokikra költsem. Minél jobban kizsigerelem magam annál több bajom van. A dokiság is olyan mint az esztergályos szakma. Vannak jó esztergályosok és vannak akik mindíg selejtet csinálnak. A különbség annyi, hogy a "selejtcsináló" dokik ugyan annyi tesznek el mint a jók és az orvos társadalom összezárása miatt mozdíthatatlanok, míg esztergályos esetében 1 perc alatt kirúgják. Tudomásul kell venni, hogy minden beteg "fosik"! és mindent megtenne, hogy jól végződjön az esete, tehát kiszolgáltatott. Ami különösen nem tetszik nekem az orvosokban az az örökös cirkuszolás! SOHA NEM éltek rosszul mégis kevernek-zsarolnak. Ha kell előhúzzák azt a vasutas tempót, hogy pontosan betartják az "előírásokat" ezáltal természetesen összeomlik a menetrend. Mert nem az a lényeg, hogy az utas időben, kultúrált körülmények között eljusson a kívánt helyre (és itt nam a proszektúrára gondoltam!), hanem hogy megmutassuk ki itt a vasutas!
Nincs két életem, ezért én minden műtétemért fizettem (gerinc, csípő, epe, stb.). Egyszer nem: mikor katona voltam és sérvvel operáltak. 3x készítettek fel (a beöntéses időszakban) és majdnem ott maradtam.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.20. 10:38:11

@Dr. Morcz: a szóbanforgó orvoshoz már több, mint két éve semmi közöm szerencsére. Mindenesetre nagyon kiakasztott ezzel a húzásával. Addig a percig valahogy abban a hitben éltem, hogy legalább az orvosoknak lehet hinni valamennyire. Még jó, hogy nem küldött valami javasasszonyhoz. :)

szabidoki 2010.06.20. 10:47:53

Olyan szép látni, hogy így vasárnap reggelre megmozdult az internet, és felböffentett pár nehézsúlyú idiótát...
@Ленина: mondj még egy olyan szakmát, ahol 6+5 év tanulás (egyetem+szakvizsga) az "ára" annak, hogy önállóan dolgozhass! Ja, és lehetőleg ne olyan kevéssé elterjedt szakma legyen, mint az atomreaktor-tervező mérnök, meg hasonlók, hanem valami olyasmi, amiből szaladgál itthon 40ezer ember. Ami meg az ár-érték arányt illeti, nyilván az összes nyugati fejvadász cég hülye, mert mind bukik a magyar orvosra, de te most megmondtad a tutit, biztos be is zárják a boltot...
@bkkzol: az valóban nem szép, hogy az orvos a kórház erőforrásait használja maszek célokra, de gondolj bele, miért is van ez. Szerinted, ha van lehetőséged X és Y doktorhoz elmenni, maga a vizsgálat mindkettőnél 10e Ft, de kell mondjuk egy labor, amit X doktor megcsinál megint 10e Ft-ért, vagy Y doktor azt mondja, hogy jöjjön be jövő héten a kórházba, és megoldjuk "okosba", te kihez mennél?
A "fizessevissza" vonalhoz csak annyit, hogy ha valaki diplomaosztó után külföldön vállal munkát, az jelenleg törvényes, mindenki számára adott lehetőség, nemcsak orvosoknak, úgyhogy abba lehet hagyni az ugatást. Egy angol fizetésből meg annyira nem lenne nehéz visszafizetni sem, úgyhogy még az sem segítene rajtatok.
@Erik Bálint: képzelem, mekkora sikere lenne itthon a csekkes ötletednek, biztos mindenki azonnal befizetné...
@gande: ez van, a tb-re várni kell, egyébként a világon mindenütt, ahol tb van. Nemhogy örülnél, hogy adott a lehetőség, hogy magánúton gyorsabban is meg lehet oldani a problémádat.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.20. 11:07:59

@villamos alóli kacaj: Cirkuszol a fene. Minden szakma sztrájkolhat, az egészségügy nem (és ez jól van így). És akkor hogyan érvényesítsük az érdekeinket? Hozod ezt a lassítósztrájk-példát, ugyan mondd már meg, volt-e az elmúlt 5 évben ilyen Magyarországon? Amit te lassítósztrájknak nézel, az a marha nagy eü. bürokrácia, amit ránk erőltettek. Nekünk sem hiányzik, hogy a beteggel egy kb 5 perces számítógép-táplálást követően tudunk először szót váltani (TAJ-ellenőrzés, alapadatok beírása anyja nevétől a beküldő orvos pecsétszámáig...).
Az világos, hogy a beteg ember kiszolgáltatott, innentől két lehetőség van. Vagy megműtik a családtagok a vakbelét az ebédlőasztalon, vagy azt mondja, az orvos mégis ezt tanulta, és rábízza magát. A bizalmat nem csak az orvosok, hanem az elmúlt évek egészségpolitikája, és gyakran maguk a betegek is rombolták, utóbbiak az idióta viselkedésükkel, indokolatlan igényeikkel. Elég a blogot visszaolvasd, és láthatod, hogy a jogos kifogások mellett mennyi szakmailag egyértelműen marhaságnak minősíthető dologról írnak.

Irise 2010.06.20. 11:32:48

Kedves Despota, ilyen posztcímet kitenni (majd a posztíró háta mögé bújni,hogy "nemá, ő volt, én ugyan mit tehetnék én, itt csak szerkesztek, közöm nincs hozzá,hogy mit teszek ki, bal kezem volt automatikusan..")..
szóval elég becstelen dolog. Ennél többet gondoltam rólatok. Itt azért nagyon kilóg a lóláb,hogy egyáltalán nem a beteg-orvos közötti kommunikáció segítése a lényeg nálatok,hanem teret adni a minél nyíltabb orvos-ócsárlásnak.
Ez a cím nagyon aljas húzás volt tőletek.

Despota 2010.06.20. 11:59:52

@Irise: Kedves irise!

Ne ítélj, hogy ne ítéltess... Nemhogy semmi bajom az orvosokkal és az eü dolgozókkal, de tisztelem őket elhivatottságuk miatt.Elég régen szerkesztek blogokat (most épp hármat egyszerre), Te jobban értesz az orvoslás szakmai oldalához, én pedig ahhoz, amit csinálok (jegyzem meg nem értek hozzá túl jól, csak amolyan tessék-lássék módon).

A másik ismert blogomnál kialakult szokást követem itt is, azaz, ha írsz címet a levélben (és nem annyit, hogy történet), akkor én azzal teszem ki, ha nem, akkor pedig én adok neki.

Irise 2010.06.20. 12:09:56

@Despota: Hát éppen nem a tisztelet jön le abból,hogy engeded,hogy ilyen cím legyen kinn az oldaladon.

burma 2010.06.20. 12:12:22

Kedves Mindenki!

Ezen a szép derűs napon, hogy én is hozzászóljak a témához, előzetesben annyit közölnék, hogy én pont egy olyan magánrendelőben dolgozom ahol STD szűréseket is elvégzünk, így van egy kevéske tapasztalatom e téren.
Mivel több mint 10 éve dolgozom a magyar egészségügyben, így abba is bele látok amennyire lehet.
Részemről ott kezdeném, hogy ha valaki orvos lesz az hivatásból legyen.Ezt nem is szeretném tovább ragozni, mivel találkoztam minden variációjával.
Vissza térve a magán és állami rendelésre egyikre sincs jó megoldás, mivel a kollégáim nagy része az állami rendelésről rohan a magán rendelésre és általában késve mert nem mindig tudja ott hagyni a főmunkahelyét.
A magán rendelésen viszont annyi a páciens hogy ne is beszéljünk az időpontról.Mivel a főnök kikötötte, hogy mindenkit be kell hívni aki jönni szeretne és lehetőleg egy két napon belül,szóval jogos a felháborodás azok részéről akik várnak kb. 1 órát is 5-10 perces vizsgálatért vagy konzultációért, ami nem kevés pénz.De viszont ott a másik ellen érv, hogy a klinikán vagy az sztk-ba 2-3 hónap múlva kapunk időpontot, ha nincs ismerős.
A negyedik dolog viszont a cikkhez kapcsolódik, ami az STD vizsgálatokat illeti, nem támogatja az OEP ÉS KŐKEMÉNYEN fizetni kell érte.Csak egy kis matek a ha minden vizsgálatot végig akarsz nézetni( baktérium, gomba,hpv, és a 6 féle nemi betegség)az 25 ezer forintba kerül.Ezt viszont nem fizetik ki helyetted se az Sztk-ba se a klinikán,max. nem csinálják meg.A nőgyógyász 10 ezer forintos rákszűrésébe viszont nem fér bele.Viszont jó lenne egy rendszer ami a nőgyógyászokat ellenőrizné, mivel rengeteg közülük abba az intézménybe viszi a cytologiát ahol dolgozik, ott viszont nem fizet érte.
Személy szerint én ezért nem járok a magánrendelésére ez okból.
De mivel itt élünk ebbe az országba és nem dob fel minket a nagyon jó fizetés, így mindenkinek kénytelen taktikázni, de ne kívánjátok a csekkes rendszert mert nagyon kemény(Amerikában is és a jóléti nyugati országokban is)

pusz mindenkinek

Despota 2010.06.20. 12:13:53

@Irise: Ha nem lenne bennem tisztelet az orvosok iránt speciel, akkor nem törekednék arra, hogy ne csak az egyik oldal kapjon megszólalási lehetőséget. Te és bárki más irthat nekünk történeteket, nincs megkötés. A címmel pedig én magam itt és most kijelentem, nem értek egyet, de már leírtam mi a nagy harci helyzet. De csak a te kedvedért ígérem, hogy a jövőben igyekszem tartózkodni az efféle címek közzétételétől és majd kitalálok helyette mást.

Ellenben a címnek minden körülmények között figyelemfelkeltőnek kell lennie.

gande 2010.06.20. 12:20:43

@szabidoki:
"ez van, a tb-re várni kell, egyébként a világon mindenütt, ahol tb van. Nemhogy örülnél, hogy adott a lehetőség, hogy magánúton gyorsabban is meg lehet oldani a problémádat."

Miért is kell várni a TB-re?

Örülök, hogy már a világ összes országában éltél, hogy ilyen kijelentést tehessél. Talán más világban élünk, mivel én mást tapasztaltam MO-on kívűl.

Miről szól MO-on az orvosi etika?

Irise 2010.06.20. 12:25:24

@Despota: Nagyon szépen köszönöm. :)

Despota 2010.06.20. 12:27:13

@Irise: Nincs mit, értem én, hogy orvos, beteg egyaránt érzékeny és joggal.

szabidoki 2010.06.20. 12:42:00

@Despota: örülök, hogy nem térünk vissza a kacorka-féle "minél jobban megalázni az orvosokat" gyakorlathoz.
@gande: azért kell várni a tb-re, mert "sok az eszkimó és kevés a fóka", magyarán aránytalanság van az igények és a lehetőségek között. Ennek több oka is van, az egyik, hogy ha mindent azonnalosra megcsinálnánk, az nagyon sokba kerülne, lényegében többet költenénk a betegségek kezelésére, mint ami hasznot hoz az, hogy gyorsan meggyógyul a beteg. Ezt még a nagyon fejlett nyugati államok sem engedhetik meg maguknak. Magyarországon még hozzájön az is, hogy kevés ember fizet egyáltalán tb-t, és azok is csak keveset (tudom, itt mindenki milliókat fizet be évente). Ja, és ennek az egész erőforrás-elosztás kérdésnek az égvilágon semmi köze sincs az orvosi etikához.

adamantium 2010.06.20. 12:45:21

@Ленина: a hozzá nemértés és a mély butaság szól a szavaidból:
cáfoljuk csak meg pontonként:
1. pénzéhes valaki aki a 90 ezerből nem tud megélni és többet akar? érdekes meglátás
2.igen kirugnának téged mert nem lennél eléggé képzett és nem birnád idegileg a havi 10-12 ügyeletet, selejtekre nincs is szükség az egészségügyben
3. hát amikor mondjuk az autószerelő nem tudja megjavítani a bajt akkor is kéri a munkadíjat, orvost azért megnézném hány kéri a pénzt és hány fogadja el mert óriási különbség
4. sorold már a 6 éves egyetemeket amelyek utána mégy 5-6 éves szakképzést is igényelnek, meglepődnék ha találnál is egyet, nem véletlenül jár az orvosi diplomával együtt alapból az MSc, melyik szakmában is jár sorold csak
5. ár érték? :DDDDDDDDD nevetséges vagy, magyarországon európában a legkisebb a TB hozzájárulás és a legmagasabb a szolgáltatás, olvass csak utána mi van angliában

adamantium 2010.06.20. 12:48:36

@Erik Bálint: hát akkor nem hollandiában élsz. nyugaton sokkal de sokkal több a magánpraxis mert sokkal könnyebb nyitni egyet. az ortopédek 75%-a pl magánpraxisban dolgozik, a plasztikai sebészek 95%-a és sorolhatnám, az más, hogy sokaknak van magánbiztosítójuk és az a magánpraxist is fizeti, de menj el pl szilikont berakatni és meglepődnék ha ingyen lenne

Despota 2010.06.20. 12:53:20

@szabidoki: Bár én nagyon kedvelem kacorkát(van szerencsém személyesen is ismerni és meggyőződésem, hogy nem az volt a célja, amit írtál, ennek ellenére jól látszott, hogy másként kell csinálni.

adamantium 2010.06.20. 12:56:41

@Despota: ne haragudj, de muszáj már beleszóljak, a megjelenő címek a ti felelősségetek is, nyilván figyelmet kell felkelteni de ferdíteni a valóságot hazugságban részt venni nem kell, mert ugye az minősíti az embert. jelen esetben az orvos a konzultáció díját kérte (a kedvezményeset mert 10 helyett csak 8 ezret) akkor miért is pénzéhez hiéna? akkor kérlek írjunk már egy postot arról, hogy a minap voltam a Cora-ban és levettem a polcról egy kenyeret majd a kasszánál a pénzéhes hiéna kasszásnő kérte az árát

Despota 2010.06.20. 12:58:49

@adamantium: Utoljára írom, lezártnak tekintem a történetet:

"ígérem, hogy a jövőben igyekszem tartózkodni az efféle címek közzétételétől és majd kitalálok helyette mást."

gande 2010.06.20. 13:17:49

@szabidoki:
azért az "azonnal" és a három hónap között egy kimondottan sürgős dolognál van némi különbség.

mint aközt is, hogy mennyire tiszteli az orvos a páciensét. ha pl. időpontra megyek egy fogorvoshoz, akkor ne 50 perccel később köszönjenek rám. ha én - mint fizető - képes vagyok odatelefonálni, hogy sajnos 3 percet késni fogok, akkor legalább annyit böfögjön be, hogy csuszás van, menjen egy kv-t inni vagy vásárolni.

ha 3 hónapra adnak időpontot egy vizsgálatra, akkor miért is kell másfél órát várnom?

nem az a gond, hogy több az eszkimó, mint a fóka, hanem az egész rendszerrel, a szervezetlenséggel, a hozzáállással. mert, ha külön pénzért megcsinálja az orvos azt, amiért én már egyszer fizettem, akkor mégis van rá lehetőség.

ha egy trafikban dolgozom, akkor talán kezelhetem a munkámat, mint "job", akkor is ha az nem túl szerencsés. léteznek viszont olyan szakmák, ahol hivatás és nem munkáról beszélünk. az egészségügy mindenféle képen ebbe a csoportba (kellene) tartozzon.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.20. 13:36:10

@gande:

"ha én - mint fizető - képes vagyok odatelefonálni, hogy sajnos 3 percet késni fogok"

Gratulálok, te képviseled a magyar betegek 2, azaz kettő százalékát.

98 % meg az orvos időpontját le se tojja, a műkörmöshöz meg a fodrászhoz alkalmazkodva viszont még az anyja temetését is képes áttenni.

szabidoki 2010.06.20. 13:55:43

@gande: már próbáltam ezt elmagyarázni, jelenleg a tb az alap, az jár mindenkinek. Ha három hónapot kell várni, akkor annyit. Ennyire van jelenleg pénz a tb-kasszában. Havi meg éves keretek vannak, ha az betelik, akkor te a következő hónapban/évben kerülsz sorra. Nem azért várakoztatnak, mert gonoszak, hanem mert másnak is kell vizsgálat meg miegyéb, és ők előbb jöttek, mint te. Ez nem orvosi felelősség, hanem politikai. Az meg szerencse, hogy ha egy speciális készülék kell, akkor a gyártó azonnal legyártja neked, csak akkor azt neked kell kifizetni.
Ja, és ebben a kapitalista világban az a szép, hogy ha bunkó veled a fogász, akkor kereshetsz másikat, ő meg tönkremegy.
Ha meg három hónapra előre van időpontod, az szép, csak sajnos nem lehet előre látni, hogy három hónap múlva nem jön-e esetleg sürgős eset, ami miatt várnod kell, esetleg valamelyik beteg rosszullett vizsgálat közben, netán az egyik dolgozó megbetegedett, és így nem tudják úgy pörgetni a dolgot, sok oka lehet.

villamos alóli kacaj 2010.06.20. 14:03:58

@Dr. Morcz:
Egy betegnek nem lehet idióta viselkedése!
A helyzeténél fogva "magán kívül helyezi magát". A sorsát - életét - helyezi az orvos kezébe és tudja, ha a doki éppen idiszponált, (vagy kicsit sok vörösboros-pezsgőt ivott) sok esetben nincs visszaút, jobb esetben elpatkol, ill. lecsökkent életminőséggel vegetál. OSC-ben sportoltam, sok orvos haverom van (volt) és az edzőtáborokban eltöltött idő alatt nem lehet hazudni.

szabidoki 2010.06.20. 14:15:52

@villamos alóli kacaj: sajnos elég sok betegnek idióta a viselkedése, némelyik tényleg magán kívül van... Függetlenül attól, hogy te mit hiszel. Megváltozna a véleményed, ha eltöltenél egy-két ügyeletet sürgősségin, balesetin, mentőn...

adamantium 2010.06.20. 14:17:59

@gande: a gond a 3 hónapos előjegyzéssel nem az, hogy én nem vagyok ott, hanem, hogy a betegek nagy része el se olvassa, hogy mikor van időpontja, a visszarendelésen a betegek fele nincs ott amikor hívják őket, de ha azt mondod, hogy sorry, késtél fél órát kérj időpontot 3 hónap mulvára akkor nem azt fogja, mondani, hogy persze az én hibám, ez így helyes hanem feljelent. a betegek másik része meg egyszerűen lesz@rja az időpontkérést, és próba-cseresznye alapon bejön és ha nem nézed meg egy órán belül akkor hőbörög. a külföldön jól működő rendszert soha nem lehetlesz itt alkalmazni mert a nép nem elég civilizált ahhoz

gande 2010.06.20. 15:44:50

@radiologus.hu:
köszi :)

számomra evidens, hogy nem játszom, nem lopom más idejét. ugyanúgy, ahogy én sem szeretném, ha más tenné ezt velem.

villamos alóli kacaj 2010.06.20. 16:31:06

@szabidoki:
Szerintem az általad felsoroltak teljesen más kategória!
A frontvonalban harcolóknak két kategóriája van: aki életében és aki holta után kapja meg az érdemkeresztet.
Minden tiszteletem az övék!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása