Négy nap, 350 ezer forint

2010.06.11. 06:00


Kedves Dr. Morcz és Szerkesztők, kedves Blog!

A mi esetünk nem annyira szörnyű, és tragikus, mint az itt megszokottak, de azért szerintem botrányos. Mivel semmi maradandó (kop-kop) károsodást nem szenvedtünk, nem is tervezünk jogi lépéseket, de azért szeretném, ha más előre tudná, mire számíthat  az egyik budapesti magánklinika szülészetén.

Választott szülész-nőgyógyász orvosunk a magánklinika egyik vezetője, emellett magánpraxisában gondozta feleségem terhességét. Előre szólok, hogy sem vele, sem a szülészeti személyzet más tagjával semmi problémánk nem volt, példamutató kedvességgel, és hozzáértéssel végezték a munkájukat. A baba megszületése után kezdődtek a problémák, sajnos a nagy részükre csak utólag ébredtünk rá.

- rendszeres volt, hogy kérdés, és tájékoztatás nélkül vitték el a kisfiamat vizsgálatokra, és csak utóbb tudtuk meg, hogy vért vettek tőle, oltást adtak neki stb. Semmi rosszat nem tettek, de szerettünk volna jelen lenni a vizsgálatoknál, amit így ellehetetlenítettek.

- feleségemnek nehezen indult a szoptatás, a baba nyűgös volt, ezt a csecsemős nővérek cukros tea adásával, és éjszakára a csecsemőosztályra vétellel próbálták megoldani, ahelyett, hogy segítettek volna

- a babát szorosan plédbe csavarták, amitől valóban megnyugodott, de utóbb megtudtuk, hogy ez az idegrendszeri fejlődésében károkat is okozhatott volna, ha sokáig csináljuk

- négy nap bent tartózkodás alatt nem ismerték fel a baba letapadt nyelvét, ami óriási hiba. Mikor otthon még egy hét után sem nagyon szopott a kisbaba, és eléggé besárgult, a védőnő vizsgálta meg alaposan a száját, és ő fedezte fel a letapadt nyelvét, amit a Péterfyben szinte azonnal megoldott egy végtelenül kedves, magabiztos doktornő, aki húsz bent fekvő babáért volt felelős éppen akkor. Az osztályon velünk együtt összesen két baba volt, hozzáteszem az egyik az ügyeletes neonatológus doktornő unokája. (A Péterfys doktornő elmesélte, hogy őt is hívták a magánklinikára dolgozni, de nem volt hajlandó elmenni egy szakmai elfekvőbe, még a jó fizetés reményében sem.) Ezután még jó két hónapunkba telt, mire a tápszerről, cumisüvegről visszaálltunk a szoptatásra, és úgy tűnik, hogy most már minden rendben, a kisfiam erős, és egészséges.

Az üröm az örömben, hogy ezért a "csodás" ellátásért, és a négy napért csak a kórház számára (orvosi díj nélkül) 350 ezer forintot fizettünk. A hotelszolgáltatás annyiban jobb volt az átlagos államinál, hogy egyedül voltunk egy két ágyas, fürdőszobás, tiszta szobában, és a felnőttekkel foglalkozó asszisztensek tényleg kitettek magukért, de:

- az orvosok a magyar viszonyoknak megfelelően bunkók voltak, pl. a gyakorlatilag egyágyas szobából mindenképpen ki akart küldeni az ügyeletes a reggeli vizit alatt, mondván, csak pár perc, kibírom. "Ha nekem csak pár perc, akkor neked is csak pár perc, kibírod" - mondtam, és bent maradtam, mellesleg a feleségem külön kérte, hogy bent maradhassak, ennek ellenére morgott. Végül az ominózus vizsgálat kb. három kérdésből állt, meg egy ujjal megnyomkodta a hasát. Császármetszés volt, és később kiderült, hogy a varrásnál meghúzták az izomrostokat, ami miatt még fél év elteltével sem jött rendbe a feleségem hasizma. Ezt a hatalmas fontosságú, síri magányt igénylő reggeli vizsgálatok során nem sikerült felfedezni, amikor talán még lehetett volna segíteni rajta, viszont otthon a régóta ismerős, nyugdíjas, félvak nőgyógyászunk nagyjából egy másodperc alatt megállapította.

- annak ellenére, hogy az előzetes ajánlatban még három fogásos, menüválasztásos étkezésről volt szó, az ételt a Nyírőből hozták át, ugyanazt az ehetetlen egyenkaját, amit ott szoktak adni.

- miután az árban foglalt négy nap letelt, és el akartunk jönni, nem nagyon akartak lehetőséget adni a fizetésre, anélkül pedig nem akartak elengedni, mondván, maradjunk még egy napot plusz pénzért, és akkor simán tudunk másnap fizetni. Igaz, hogy hétvége lévén nem volt nyitva a pénztár, de azt gondolom, hogy szerdán, amikor bementünk, már lehetett volna tudni, hogy négy nap múlva vasárnap lesz, egyébként meg a pénztári órák szabályozása az ő problémájuk, nem az enyém. Végül eljöttünk, de egy határozatlanabb ügyfelet talán levettek volna még pár tízesre.

Utóbb már úgy látom, jobban tettük volna, ha a Péterfybe megyünk, ahol talán kevésbé luxus :) körülmények között, de ugyanezt, vagy jobb csecsemőellátást kaptunk volna, és ráadásul ennyi pénzbe sem került volna.
 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Káin 2010.06.11. 07:46:08

Azért ennyi pénzért én is sokkal többet várnék el.

Káin 2010.06.11. 07:52:07

Ahogy olvasom, a kommunikációval is bajok voltak.Úgy látszik ez hungarikum :(.

Terézágyú 2010.06.11. 09:04:09

w.blog.hu/2010/06/11/apa_mosdik_anya_szul

"Telkiben egy szülés fél milla, császárral, érzéstelenítéssel jóval több. Egy állami kórházban – földrajzi helyzettől és minőségtől függően – száz- és kétszázezer között jár az orvosnak, harminc-ötven a szülésznőnek, plusz a nővéreknek később párezer. Meg lehet próbálni enélkül is, hallani szentéletű orvosokról, de azért az már megint rizikós, és ki merné kockáztatni a trónörököst. Például nem is ismerek senkit, aki vállalta volna nulla költőpénzzel."

Despota 2010.06.11. 09:08:16

@Terézágyú: Pont most olvastam én is.

gld 2010.06.11. 09:18:47

@Káin: "Ahogy olvasom, a kommunikációval is bajok voltak.Úgy látszik ez hungarikum :(."

Bizony. Sztem a legtöbb esetben ez az alapprobléma. Be kéne íratni az egész országot valami haladó kommunikáció-tanfolyamra :)

pigglet 2010.06.11. 09:34:04

akkor en most hol es hogy szuljek????

petya.bacsi 2010.06.11. 09:50:17

@Terézágyú: pont most olvasom. Egyik ismerősöm magánkórházban szül/szült, mert összeadták, és a magánkórház olcsóbb (és jobb?), mintha minden orvosnak vastag borítékot nyomnának a zsebükbe, hogy egyáltalán rájuk nyissa az ajtót. Meg nem akarta, hogy az asszony "tömegszálláson" legyen elszállásolva.

Osztottak, szoroztak, a magánkórházban nincs hálapénz - ha valaki elfogadja, repül -, és így egy fix összegből ki is jön/jött a szülés.

Persze a levelet olvasva lehet, hogy nem jártak jól - de persze általánosítani most sem szabad(na).

wasabii 2010.06.11. 10:06:33

Szuper :( Kár, hogy nem írta, melyik magánklinika, mert mi is most állunk kórházválasztás előtt.

NemesekErnyo 2010.06.11. 10:08:00

"miután az árban foglalt négy nap letelt", ez sarkalatos pontja a történetnek, kb. egy szinten van a "hasat akartam plasztikázni, de rábeszéltek mellműtétre" topikkal.

Despota 2010.06.11. 10:08:43

@wasabii: De írta. Privátban el tudom mondani, de nem tehetjük ki sajnos.

wasabii 2010.06.11. 10:11:14

@Despota: Légyszi küldd el, meg ha írta az orvosa nevét, azt is kérném. nicknevem kukac indamail pont hu

Despota 2010.06.11. 10:15:51

@wasabii: 5 perc türelmedet kérem és küldöm, csak befejezem , amit csinálok.

wasabii 2010.06.11. 10:16:40

@Despota: Ennyire nem sürgős :) Köszi.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.11. 10:17:26

@Despota: Ezt én is kérném! Vélemény csak du lesz, most dolgozunk...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.11. 10:19:06

A véleményemre váróktól kérnék még türelmet, addig is idemásolom egy másik blogból a saját tapasztalatunkat:

Első baba, azóta megszüntetett kórház 50-es évekre emlékeztető, kietlen szülészete, december 25, a főorvos a fél karácsonyát velünk töltötte. Iszonyú jó fej szülésznő. Babát éjjelre elvitték, hála Istennek, 19 óra vajúdás után az a fél éjszaka pihenő nagyon kellett a feleségemnek. Gondos, de nem tolakodó odafigyelés a következő napokban. Amikor hazavittem őket, a főorvos az ajándékot alig akarta elfogadni, pirult, mint egy iskoláslány.
Második szülés, a megboldogult Schöpf-Méreiben (tényleg, kinek állt az útjában az a kórház?), kórházias, de normális szülőszoba, mosolygó főorvos, aki vélhetőleg hajnal 3-kor tudott volna mást is csinálni. Szülésznő szintén tündér. Fizetős, 2 ágyas szoba (másik ágyban másik kismama), pont annyiba került, mint egy nap a Takonyfalvi wellnesszfitnessz szállóban, bár a Schöpf-Méreiben nem volt welcome drink.
Amúgy most, pár évvel később, messze nem az számít, hogy akkor milyen volt a falon a csempe, járt-e tánc-, és illemtanórára a szülésznő, vagy behallatszott-e a nővérpihenőből a Sláger rádió, hanem az, hogy van két egészséges, okos fiunk.
Ja és egyik helyen se tudták előre, hogy bármit is tervezünk adni. Mondjuk igaz, hogy ha nem is használom a hétköznapi érintkezésben a dr-t, de tudták rólunk...

Káin 2010.06.11. 10:30:23

Értem én, hogy személyiségi jogok, meg minden, de néha azért hasznos volna, ha egy-egy intézmény neve legalább bekerülne a köztudatba.

Káin 2010.06.11. 10:32:14

@Dr. Morcz: " Mondjuk igaz, hogy ha nem is használom a hétköznapi érintkezésben a dr-t, de tudták rólunk..."

Ez azért gondolom némi privilégiumokkal jár, vagy ha nem is, de legalább egy kicsit több törődés jut az embernek. Vagy nem?

Despota 2010.06.11. 10:36:54

@Káin: Sajnos meg van kötve a kezünk, úgyhogy nem lesznek nevesítve a z intézmények, pláne az orvosok.

Csalamádé 2010.06.11. 10:43:10

Na erre mondják, hogy a pénz nem minden. Ha egy sima kórházban történik mindez, akkor mindenki csak legyint, hogy ez van, de ha magánklinikán, akkor az kirívó eset.

Káin 2010.06.11. 10:45:48

@Despota: Azt én értem, csak azt mondom, hogy szar a rendszer.

xtlight 2010.06.11. 10:47:44

A magánkórháznak talán pont az adja a létjogosultságát, hogy az államiban nem egyenletes, nem kiszámítható az ellátás színvonala. Épp azért megyek magánkórházba, mert biztos akarok lenni benne, hogy jó kezekben vagyok, odafigyelnek rám, és mivel le van írva, hogy mennyiért mit kapok, számon is lehet(ne) kérni. Ha ez nem teljesül, akkor semmi értelme az egésznek.

Káin 2010.06.11. 10:51:28

@xtlight: Viszont a mellékelt ábra is azt mutatja, hogy ez még a magánklinikáknál sem mindenhol van így.Pedig ennyi pénzért akár lehetne is.

Despota 2010.06.11. 10:55:30

@Káin: Lehetséges, de nem hiányzik, hogy a másik blogomhoz hasonlóan itt is naponta kapjam az ügyvédektől a leveleket, hogy épp miért akarnak beperelni.

Irise 2010.06.11. 11:04:01

@petya.bacsi: "Meg nem akarta, hogy az asszony "tömegszálláson" legyen elszállásolva. "

Ezt sosem értettem. Orvos létemre 10 ágyas kórteremben voltam a szülés után. Ugyanazt ettem-ittam,mint a többiek. Mivel látogatási tilalom volt, hozzám sem jöhettek be látogatók. 17 óra vajúdás alatt semmi érzéstelenítésben vagy bordásfalas/labdás stb. dologban nem volt részem.
Az ügyeletes kolléga,aki megindította a szülést éjszaka, nem ismert. Rezidensnek tanított rajtam egy-két dolgot, a belegyezésemet kérve. Majd nappalra bejöttek hozzám tanuló orvostanhallgatók is. Nem volt fogadott szülésznőm. Hát még dúlám.
És van egy csodálatos, édes kisfiam. Okos, egészséges, szép.
Miért csinálnak annyian akkora hisztériát belőle,hogy hol, hogyan szülnek?! A szülés természetes dolog.
És mellesleg remekül szórakoztunk a 10 ágyasban :D

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.11. 11:05:10

@Káin: Valóban, régen ha az ember orvosként lett beteg, jobb dolga volt, jobban törődtek vele. Sajnos ez is eltűnőben van.
Én egyébként többször direkt nem mondtam, kiféle-miféle vagyok, és úgy sem volt gond az ellátással a praxis blogról ismerős problémákon (várakozás stb) túl.

Káin 2010.06.11. 11:07:23

@Dr. Morcz: Szerintem az volna jó, ha orvos,"civil" egyformán jó ellátást kaphatna mindenhol.

aesculap 2010.06.11. 11:08:10

Ugyanarról van szó, mint amit az amerikai kórházakról írtam: a hotel komfort szintje nem feltétlenül korrelál a szakmai színvonallal.

xtlight 2010.06.11. 11:15:51

@aesculap: Egy adott intézmény esetében ezt hogyan tudod előre megállapítani? Szeretnénk még gyerekeket, hová menjünk szülni, ahol nyugodtan be lehet menni a wc-be hányingert nem kockáztatva, a szakmai színvonal is megfelelő, és a gatyánkat sem hagyjuk ott?

aesculap 2010.06.11. 11:16:12

@Káin:
Nem feltétlenül.
2. gyermekem születésekor választott orvosa, akinél első gyermekünk is született, és akinek egyébként értékes ajándékot adtunk (pénzt nem tartottam illendőnek, lévén feleségem is orvos) egy kollegával beszélgetett a vizsgáló helyiségben (nyilván nem tudta, hogy feleségemet már kitolták UH-ra, ott várakozott a paraván mögött)és bosszúsan mondta, hogy "nem szeretem az orvos betegeket, mert nem szólválnak rendesen". A harmadik gyermekünk már nem nála született...

petya.bacsi 2010.06.11. 11:16:15

@Káin: a nyilvánosság kétélű fegyver. Valahol megértem a szabályozást (ha pl. valaki csak azért ír, hogy lejárassa Dr. X-et, egy levéllel simán gallyra tudná vágni), valahol viszont nem (ha tényleg rossz/pénzéhes/tapló Dr. Y, és rengeteg beteggel volt bunkó, rengeteg beteget alázott meg, akkor viszont a többi beteg érdekében jó lenne, bár erre elvileg van, ahol panaszt lehet tenni a betegnek, bár, nem tudom milyen hatékony, mekkora értelme van, és van-e következménye).

Nyilván jár előnnyel, ha tudják az emberről a foglalkozását az egészségügyben.

petya.bacsi 2010.06.11. 11:20:39

@Irise: Én pl. nem szeretném, ha a jövendőbelim, gyermeke(i)m anyja tömegszálláson szenvedje végig a szülés előtti és utáni pillanatokat. Nem mondom, hogy magánkórházba kell menni mindenkinek, de az omladozó épület és a tapló személyzet sem segít sokat egy "betegen".

Ha olyan lesz az anyagi helyzetem biztos mindent meg fogok tenni, hogy normális ellátást kapjon és ne tömegszálláson legyen elszállásolva, ahol szemléltetőeszközként tekintenek rá.

Káin 2010.06.11. 11:21:37

@aesculap: A hálapénz érdekes dolog. Azokat az orvosokat nem szeretem, akik elvárják és ha nem ad az ember, akkor úgy bánnak vele, mint a ronggyal.

aesculap 2010.06.11. 11:22:08

@xtlight: Hát ezt előre nagyon nehéz megállapítani, amint az "Káin"-nak írt válaszomból is kiderül, egy (már akkor sem túl fiatal) orvosházaspár is belesétálhat a csapdába.
Azért a kórházak és orvosok többségére mégsem ez a negativ hozzáállás jellemző.
Ma már a legtöbb önkormányzati és állami (tehát nem magán) kórház is elfogadható hotelszolgáltatást nyujt (hygiénikus mosdó, WC, kulturált kórtermek) és az orvosok többsége igenis tisztességes, jól felkészült. Persze, kivételek vannak. Saját tapasztalatom szerint sokszor éppen a nagyon népszerű, agyonsztárolt orvosokkal szalad el a ló...

petya.bacsi 2010.06.11. 11:22:48

@Káin: és azért valljuk be - minden általánosítás nélkül -, az esetek nagy részében sajnos beteg=rongy.

Káin 2010.06.11. 11:23:54

@petya.bacsi: Persze, biztos akadnak szép számmal, akik rosszindulatból aláznának porba orvosokat,de a szabályozás azoktól is elveszi a lehetőséget, akik valóban az igazat írják le.

Káin 2010.06.11. 11:25:54

@petya.bacsi: Ezt nem merném kijelenteni. Találkoztam már ilyennel és az ellenkezőjével is.Persze jó volna, ha minden esetben a beteg emberszámba lenne véve, tekintet nélkül az anyagi helyzetére. Ezért kéne megfizetni az orvosokat (és a többi eü dolgozót is) és nem a paraszolvenciát támogatni.

xtlight 2010.06.11. 11:29:43

@aesculap: Állami kórházzal kapcsolatban két helyről van személyes tapasztalatom, nem tudom le lehet-e írni kommentben a nevüket, de mindkettő Óbudán van, és más óbudai kórházról nem tudok :) A belosztályon, és reumatológián voltam sokszor látogatóban közeli családtagoknál, és ha van ott szülészet, akkor oda ne menjen senki.

petya.bacsi 2010.06.11. 11:31:37

@Káin: nem azt írtam, hogy mindig, hanem azt, hogy sajnos nagyon sokszor (hangnem, viselkedés stb.)
Abban is biztos vagyok, hogy ezen orvosok - a taplók - magasabb fizetéssel is ilyenek maradnának, és a zsebüket mutogatnák. Nem tehetnek róla, gyárilag ilyenek.

aesculap 2010.06.11. 11:38:16

@xtlight:
Szülészet már nincs Óbudán. Sejtem, melyik kórházakról lehet szó, valóban nem a legkorszerűbbek, bár pl. egyikben tényleg európai szinvonalú inetrvenciós kardiológiai centrum is működik (ez többek között az infarctus katéter-angiográfiás kezelését jelenti, vagyis a beszükült/elzáródott koszorús eret megnyitják, tágítják, fémháló /stent/behelyezésével biztosítják a szív saját vérellátását. Az infarctus túlélése nagyságrendileg javul ennek a korszerű beavatkozásnak köszönhetően. És mindezt elöregedett, korszerűtlen infrastrukturájú épületben végzik)

Káin 2010.06.11. 11:47:21

@petya.bacsi: Csak azt nem értem, akkor mért választottak olyan szakmát, ahol emberekkel kell foglalkozni?

Irise 2010.06.11. 12:01:17

@petya.bacsi: Ez a szemléltetőeszköz dolog nagyon fontos kérdés. Ugyanis a kezdőknek (felügyelet mellett) meg kell tanulni a beavatkozásokat elvégezni. Ez a betegeknek az érdeke, segíteniük kellene ebben, nem ellenezni.
Egyik ember sem fontosabb,mint a másik. Szvsz.

Terézágyú 2010.06.11. 12:05:56

@aesculap:
"Azért a kórházak és orvosok többségére mégsem ez a negativ hozzáállás jellemző."

Aha.

A bankárok belőlünk gazdagodnak meg!

"Azért a bankárok többségére mégsem ez a negativ hozzáállás jellemző."

A vasutasok, kallerek mindig kicsesznek az utasokkal!

"Azért vasutasok többségére mégsem ez a negativ hozzáállás jellemző."

A pénztárosok durván bánnak a vásárlókkal!

"Azért a pénztárosok többségére mégsem ez a negativ hozzáállás jellemző."

A biztonsági őrök tolvajnak néznek mindenkit!

"Azért a biztonsági őrök többségére mégsem ez a negativ hozzáállás jellemző."

A rendőrök nem törődnek a bűnözéssel!

"Azért a rendőrök többségére mégsem ez a negativ hozzáállás jellemző."

A szoci politikusok korruptak!

"Azért a szocialista politikusok többségére mégsem ez a negativ hozzáállás jellemző."

stb. stb. stb.

szabidoki 2010.06.11. 12:43:01

@petya.bacsi: es azert valljuk be, minden szemelyeskedes nelkul, hogy petya.bacsi=idiota.

Despota 2010.06.11. 12:43:56

@szabidoki: Csak annyit kiérnék, hogy az efféle személyeskedő megjegyzéseket mellőzzétek.

szabidoki 2010.06.11. 12:54:06

@Despota: csak alkalmazkodtam az erintett kommentelo stilusahoz, kifinomult, differencialt gondolkodasahoz :)

Despota 2010.06.11. 13:09:35

@szabidoki: Mindenki úgy gondolkodik, ahogy akar, vagy ahogy tud, de személyeskedni akkor sem kell és nem is lehet,.

petya.bacsi 2010.06.11. 13:21:49

@Irise: fontos a leendő orvosok tanítása, de talán ezt a beteg engedéllyel kellene megtenni, mert ez nem mindig szokott sikerülni.

@szabidoki: csak nem magadra ismertél dokikám? Ennyire ráérnek az orvosok?
De persze, nyilván azért ilyenek az emberileg nulla orvosok, mert kevés a fizetésük, és hogy több állást kell vállalniuk, hogy megéljenek.
Akik meg normálisak a betegekkel (hozzászólásaid alapján te a másik tábort erősítheted), azok nem a betegeket szívatják, mert gondjaik vannak.

De szép is volna, ha mindenki a gondjait máson próbálná leverni... pl. a tanár bemenne reggel, és az első sorban ülő Pistikét szénné alázná, mert több milliós hitele van. Vagy a tesitanár 18x körbefuttatná a társaságot, mert otthon nem állt fel neki.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 13:29:33

@Káin: a hálapénzről: még nagyon régen a nagymamám bekerült valami miatt a kórházba. megműtötték, keresztanyám (a lánya adott, már nem emlékszem mennyit). mire a doktor: ennél többet szoktak adni (és megnevezett egy összeget...)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 13:31:23

@petya.bacsi: hát a tesitanárok elég sokszor voltak ilyenek...nekem kb. csak ilyen tapasztalatom van velük...

szabidoki 2010.06.11. 13:31:44

@Despota: engem az az altalanositas zavar, de nagyon, amit petya.bacsi kepvisel. Hallott egy-ket remtortenetet, jart egyszer egy morcos dokinal, es ebbol kovetkezteteseket von le minden orvos munkajara nezve, ugyhogy ugy gondolom, hogy jogom van a velemenyemhez, meg akkor is, ha az szemelyre szolo, nem pedig altalanos.

Káin 2010.06.11. 13:31:48

@Animacs: Nem semmi, aki meg egyáltalán nem ad, azzal mi lesz?

Despota 2010.06.11. 13:38:00

@szabidoki: Rendben van, ezt az álláspontot is megértem, csak azt nem, hogy érvek helyett személyeskedő megjegyzések röpködnek.

petya.bacsi 2010.06.11. 13:39:22

@Animacs: nekem női tesitanárom volt, az egyik egy elég katonás kishölgy volt (értsd: a tesióra végén a nyelvünk a földön), a másik viszont egy tündéri néni. Imádtuk. :)

@szabidoki: az meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg tapasztalat is van a leírtak között? Nyilván, aki rosszat ír, az csak egy felturbózott városi legendát szajkózik, hiszen minden rendben van, nincsenek betegeket alázó orvosok, és én is csak egy párhuzamos világban létezem.

szabidoki 2010.06.11. 13:47:50

@petya.bacsi: sose allitottam hogy minden orvos szent, de az, hogy beteg=rongy, eros tulzas. Nem tudom, melyik a rosszabb, ha tisztaban vagy ezzel, vagy ha nem...

petya.bacsi 2010.06.11. 13:54:29

@szabidoki: mit írtam, nézzük meg újra: "az esetek nagy részében sajnos beteg=rongy". NEM minden esetben, de sajnos elég nagy százalékban. Én ezt írtam. Nem azt, hogy beteg=rongy MINDIG.

Irise 2010.06.11. 14:03:58

@petya.bacsi: Tényleg petya.bacsi egy kicsit túl sokat általánosítasz.. szabad megkérdeznem, történt veled valaha valami jó, orvosokkal kapcsolatban? Volt olyan,hogy meggyógyultál az orvos kezelésének köszönhetően? Operáltak meg sikeresen?

Irise 2010.06.11. 14:05:37

És petya.bacsi: azt hiszem, azt egyszer már megtárgyaltuk,hogy a "dokikám" megszólítás kerülendő. Szerintem Szabidoki sem mondta azt neked,hogy "Papper".

szabidoki 2010.06.11. 14:11:16

@petya.bacsi: te sem mindig irkalsz hulyesegeket, csak ALTALABAN.

petya.bacsi 2010.06.11. 14:34:01

@Irise: igen, történt. De sajnos pár irtózatosan kellemetlen és megalázó eset után a legkisebb bizalmam sincs az orvosokban.
Nyugodtan papperolhat, nem sértődöm meg. Azért sem sértődöm meg, hogy lenéz mindenkit, engem, aki nem orvos. Ez a hozzászólásain tökéletesen látható.

Irise 2010.06.11. 14:45:18

@petya.bacsi: Nekem tényleg nem jött át,hogy lenézne Szabidoki mindenkit,aki nem orvos. Az biztos,hogy tudja,hogy kell beszólni...
Írtózatosan kellemetlen és megalázó esetek: természetesen vannak sajnos,de a többség azon dolgozik,hogy ezek ismétlődését elkerüljük. Megkérdezhetem egyébként,hogy mi történt?

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 14:47:10

@Káin: fogalmam sincs...de ez már műtét után volt asszem. én mindig azt mondtam,h. nem adok, de igazából sosem voltam még olyan helyzetben, h. szükség legyen rá.

petya.bacsi 2010.06.11. 14:50:06

@Irise: ez egy nagyon hosszú történet. Talán egyszer majd megírom ide a blogra.

Irise 2010.06.11. 14:59:49

@Káin: Szerinted mi lenne? Azokat a már megoperált betegeket,akiknek a hozzátartozója nem fizet a műtét után,visszaviszik a műtőbe és visszateszik bele az összes kivett dolgot. Vagy azonnal kihajítják az ablakon át az utcára. Vagy mindkettő.

xtlight 2010.06.11. 15:02:10

@Irise: Ez egy fura dolog nagyon. Nagymamám minden kórházas eseménynél pontosan tudta, hogy mire számíthat, mondhatni rutinos versenyző volt, ezért ő előre adta a pénzt. Tudtommal nem mindenki szokta így, és tényleg érdekelne, hogy ha nem vagyok visszajáró vendég, nem adok semmit, akkor "majd megkeresnek", vagy mi?

Irise 2010.06.11. 15:11:25

@xtlight: Nem keresnek meg ,nincsenek pénzbehajtó bandáink és telefonon sem zaklatjuk a beteget pénzért.
Ha nem adsz semmit, egyszerűen nem történik semmi.
Ha valaki előre ad pénzt, azzal tulajdonképpen annyit tesz,hogy "leköti magának" ,hogy melyik orvos műtse, vagy melyik orvos felügyelje műtétjét,kezelését.
Ha valaki nem fizet,akkor pedig értelemszerűen az az orvos kezeli, aki épp aznap rendel/műtőbe van beosztva stb.
De ez a "majd megkeresnek, vagy mi?" mondatocska felért két kávéval. Hogy ti miket képzeltek rólunk?!...

xtlight 2010.06.11. 15:16:38

@Irise: Dehogy képzelek ilyesmit, csak lemaradt a smiley. Egyébként is azokra gondoltam, akik a fentiek alapján (meg sok más vélemény szerint is) elvárják a hálapénzt. Azt értem, hogy ha úgy érzem, hogy az orvos többet tett, mint ami tőle szakmailag, és emberileg elvárható, akkor azt én honorálom, de ez nem egy kötelesség, hanem valamiféle belső indíttatás. Ha előre lekötöm, és ezzel kvázi "megvásárolom" az extra szolgáltatást, az is tiszta. De amikor valaki nem kap semmi extra kiszolgálást, de utólag ad egy borítékot az orvosnak, az meg csak nyugtázza, hogy ez is megvolt, mégsincs este, azt nem értem. Miért ad? Mitől fél, mi lesz, ha nem ad? Pl. nagymamám csipőprotézist kapott jópár évvel ezelőtt, és már rég túl volt a műtéten, meg a kórteremben mások is, amikor mesélte, hogy egymásra licitálnak a betegek, ki 50 ezret tervez adni utólag, ki 70-et, meg kérdés volt, hogy mennyit "illik". Mire fel? Gyakorlatilag senki sem volt elégedett, mindenki panaszkodott, túl nagy odafigyelést nem lehetett észrevenni látogatóként.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 15:23:45

@xtlight: hát úgy tűnt, az én általam említettis elvárta, sőt...mert ugye közölte,h. "mások többet szoktak..."
de én abszolút nem vagyok otthon a témában, szerencsére sose voltam kórházban. (ja, egyszer, szemműtétnél, de az nem olyan volt. és eleve pénzes).

xtlight 2010.06.11. 15:26:25

@Animacs: Személyesen én sem, soha egy percig sem voltam kórházban, sőt beavatkozást is csak a fogorvos végzett rajtam, ezért fogalmam sincs, én hogyan viselkednék. Csak arra akarok rávilágítani, hogy ha "parás" helyre kellene mennem, akkor logikusan előre adnám a pénzt, mert utólag arra ugyan jó, hogy az amúgy is elhivatott szakdolgozókban tartsa a lelket, de ha épp nem ilyenekkel kerülök össze, akkor rajtam már nem segít semmit.

Irise 2010.06.11. 15:31:02

@xtlight: "De amikor valaki nem kap semmi extra kiszolgálást, de utólag ad egy borítékot az orvosnak, az meg csak nyugtázza, hogy ez is megvolt, mégsincs este, azt nem értem.Miért ad?"
A hálapénzt azért hívják hálapénznek,mert néhány beteget jó érzéssel tölt el az is,ha extra kiszolgálástól mentesen csak úgy szimplán megmentik az életét, elveszik a fájdalmát stb. És hálás érte,örömében megajándékozza az orvost.
Azt jó,ha tudod,hogy a betegek közötti mesélések, és egymásra licitálások fele sem igaz, ez csak egy énvédő dolog tőlük, és sajnos hergelik egymást vele.
"Gyakorlatilag senki sem volt elégedett, mindenki panaszkodott, túl nagy odafigyelést nem lehetett észrevenni látogatóként. "
Ez viszont egy tipikus magyar tulajdonság. most biztos kapok majd hideget-meleget,de külföldön élve látom,hogy alacsonyabb színvonalon ellátott betegek kevesebbet panaszkodnak,mint a magyarok, sokkal jobban együttműködnek az ápolókkal stb. Konkrétan itt az idős beteget mindig elkíséri valaki (ha nincs hozzátartozó,akkor egy gondozó, vagy akár a szomszéd) és nem én fogom felemelni az ágyra, hanem a hozzátartozó teszi fel, a hozzátartozó ágytálazza a beteget,meg is mosdatja. Ha Magyarországon ilyent tesz egy hozzátartozó,akkor abból utána posztot ír,hogy milyen bunkók az orvosok-ápolók,mert mit kellett neki segítenie.
Itt a betegek a legőrültebb napon is megköszönik,hogy elláttuk őket (extra szolgáltatás nélkül) és ez egy fantasztikus jó érzés.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 15:35:15

tényleg, arról még sose hallottam, h. errefele Ukben) létene hálapénz. igaz, h. csak bejelentkezni voltam dokinál, meg a rákszűrésen (mert mikor bejelentkeztem elküldtek). meg egyser fogamzásgátlóért, betegkén nem.

xtlight 2010.06.11. 15:38:42

@Irise: Itthon nem köszönik meg? Ott nem is lenne feladata az ápolónak az, amit írsz?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.11. 15:49:17

@xtlight:

Pontosan, itthon a betegek fele-kétharmada nem mondja, hogy "köszönöm'.

xtlight 2010.06.11. 15:55:54

@radiologus.hu: Ennyire bunkók lennénk? Én még a benzinkútnál is mondom, hogy köszönöm, pedig magamnak tankolok :)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 16:10:40

na, nekem közben eszembe jutott, h. mégiscsak voltam kórházban a szemműtétet leszámítva. Itt, de az se műtét volt, hanem szimplán elájultam az utcán (mert véradáson voltam, és nem pihentem utána eleget, meg aznap egy nagyon szaladgálós nap volt, enni se értem rá, úgyhogy gyalogoltam jó sokat, utána adtam vért, és hamar haza akartam érni, ezért nem pihentem eleget. több óra lett belőle:)

azzal mondjuk jók a tapasztalataim (kivéve, h. a folyosón kellett végigvinnem a pisimet, meg hogy mikor hazaindultam, egy emberke morgott rám, h. hívjak taxit,és miért nem tudom a számát. mert hobbiból rendszeresen elájulgatok az utcán, és taxival vitetem magam haza...)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 16:12:22

pedig elég sok rosszat hallottam az angol ellátásról. mondjuk, van amiben igazuk van, pl. hogy ne menj minden köhögéssel orvoshoz. tesóm barátnője kórházban dolgzott tíz évig (adminisztrátorként, szóval nem szakvalami),és ő pont ilyen, h. tüsszent egyeet, akkor rohanna az orvoshoz.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.11. 16:13:45

@xtlight:

A "majd megkeresem, doktor úr" azon betegek kedvenc szavajárása, akik aztán az életben nem bukkannak fel. :-)

Irise 2010.06.11. 16:14:31

@Animacs: Hálisten, nincs hálapénz :)Hidd el többet jelent a zsebembe tuszkolt 1-2 ezresnél az,ha látom valakin,hogy tényleg örül neki,hogy elláttam.

@xtlight:
Dehogynem feladata az ápolónak. Csak itt,ha látják a hozzátartozók,hogy az ápoló elfoglalt, (rohangászik egyik betegtől a másikig), akkor itt értelemszerűen segítenek egymásnak a betegek, a hozzátartozók stb. Azt szeretném kiemelni,hogy itt a megoldásra törekednek és nem a konfliktusra.
És sajnos tényleg nagyon ritkán hallottam,hogy "köszönöm" mikor még otthon dolgoztam.
Emlékszem, az egyik beteg egyszer napokkal később az ellátása után hozott egy csokor virágot az ambulanciára,csak úgy. És az az összes ott dolgozónak jól esett :)

Irise 2010.06.11. 16:19:08

@Animacs: Sajnos a pisit végigvinni a folyosón illetve,hogyha vége az ellátásnak, hívj magadnak taxit, az bizony UK-ben is ugyanígy van.
A morgós adminisztrátorok is egyetemesen léteznek. Mondjuk meg is értem, én is utálnék aktákkal dolgozni :D

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 16:22:49

@Irise: ja, nem azt akartam kihozni belőle, h. morog,hanem hogy ugye, mivel kórházban dolgozott hosszú ideig, azokra szokott jellemző lenni, h minden apró-cseprő dologgal orvoshoz fordulnak.

a taxin meg azrét akadtam ki,nemcsak, h.hívni kellett (mi van, ha nincs nálam pénz? nem sok volt, gyalog járok a munkahelyemre, nem nagyon van szükségem pénzre, ugyan nálam volt a pénztárcám, de leginkább a bankkártyán volt pénz.)
hanem az, h. velem kötekedik,h. miért nem tudok egy taxiállomás számot sem. mintha nekem ez lenne a hobbim, h. direkt elájulok, és a kórházból taxival vitetem haza magam...

Irise 2010.06.11. 16:28:18

@Animacs: Nahát, ez egy tipikus morgonc :) Nem kell törődni vele, majd törődik vele a hypertónia, ha ennyit morog.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 16:32:08

közben még a hálapénzről eszembe jutott,h. amikor mozgássérült gondozó voltam, mi is kaptunk ajándékot egy-egy ápolt családjától karácsonyra pl, meg az egyiktől, amikor elmentem némi pénzt, de azok nem hálapénzek voltak, csak simán megköszönték, hogy ápoljuk a hozzátartozóikat. vagy amikor meghalt valaki, lapot kapott az egész munkahely a családtól, h. köszönik, h. gondoztuk.

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.11. 16:33:10

@petya.bacsi:
Petyácskám ! A saját írásodat azért ne tagadd már meg vagy tanulld meg értelmezni amit írtál!
1;"azért valljuk be - minden általánosítás nélkül -, az esetek nagy részében sajnos beteg=rongy. "
2;"nem azt írtam, hogy mindig, hanem azt, hogy sajnos nagyon sokszor (hangnem, viselkedés stb.)
Abban is biztos vagyok, hogy ezen orvosok - a taplók - magasabb fizetéssel is ilyenek maradnának, és a zsebüket mutogatnák. Nem tehetnek róla, gyárilag ilyenek."
Nálam a nagyrészt és a sokszor az két különböző dolog. Hogy értsd : nagyrészt hülyeségeket írsz, de sokszor igazad is van.
Az előbbi írásaiddal letaplózod az orvosok nagyrészét.
Hogy legyen bizalmunk Hozzád , egymáshoz? A hibázó orvosokon kívül az általad bemutatott viselkedés mérgezi meg a bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolatot.
Hogy nézzek a következő betegemre?
"Lehet, hogy ő az a bunkó aki itt letaplózott ? "- hozzáállást akarod erősíteni, hogy igazolva lásd az előítéleteid?
A hosszú történetedet pedig írd meg nyugisan! Neked látom van időd bőven.

Irise 2010.06.11. 16:42:58

@Animacs: szóval igazából kaptál pénzt, hálából, de az nem hálapénz? :D

xtlight 2010.06.11. 16:43:52

Biztos sok a bunkó beteg, készséggel elhiszem, ha ezt mondjátok. A hétköznapokban is sok a bunkó, miért pont a kórházban válnának hirtelen készségessé, normálissá az emberek?! Elég csak megnézni, hogy viselkedik az átlag vezetés közben, szerintem ugyanez a szitu. Beengedek magam elé egy mazsolát, aki fél órája indexel, mert nem bír besorolni, és megköszöni? Nagyon ritkán. Csak abban reménykedem, hogy talán észrevették, hogy szándékosan beengedtem őket, és nem engem tartanak bénának, amiért a dugóban lemaradtam 10 méterre az előttem haladótól.

Irise 2010.06.11. 16:56:39

@xtlight: Teljesen jogos. De azért valahol jó lenne elkezdeni valami változást :)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 17:08:54

@Irise: nem, az köszönet volt. amúgy, konkrétan pénz csak egyszer, egy lakótól, öt font, mikor elmentem onnan. a többi karácsonyi doboz csoki volt (szintén csak az egyik lakó szüleitől),a többi csak egy-egy közös képeslap a hozzátartozóktól.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 17:10:04

ja, meg nem is voltam orvos. meg még nővér se. csak ápoló.

Irise 2010.06.11. 17:20:52

@Animacs: Letészem a lantot...

babrada 2010.06.11. 17:43:39

Tudom, hogy ez nem a reklám helye, de például édesanyám a győri kórházban szült 5 éve.Sokan tudhatják, hogy "bababarát" "családbarát" kórház.És ennek maximálisan eleget is tettek.Lehet, hogy az infrastruktúra nem a legjobb, de az ott dolgozók igazán kedvesek és törődőek voltak.Segítettek amiben csak tudtak.Szóval így utólag is csak köszönet nekik.
Rossz tapasztalat talán egyes egyedül a transzplantációs klinikán ért minket, ahol is a rendszeres utóvizsgálatok úgy gondolom botrányosak...de ez nem ide tartozik, ezért bele se merülök.

meronem 2010.06.11. 17:58:14

@petya.bacsi: bizony rongy. A hozzátartozók kivétel nélkül húgyszagúak, de ha szóvátenné valaki, kapna a pofájába. Továbbá belemásznak a doki arcába, ha egy másik beteggel beszél, mert az ő problémája fontosabb, valamint 2x1 mm-es karcolással is képesek felkeresni az orvost. Arról már nem is beszélek, hogy mindegyik táppénzcsaló és tb-csaló, többek közt ennek köszönhető, hogy az egészségügy forráshiányos.
A szülészek amúgy tényleg ritka bunkók (természetesen egytől-egyig). A feleségem és családja orvos, a tiltakozásom ellenére az anyósom adott a szülések után az orvosnak 50-50 E HUF-ot a TB-finanszírozott kórházban, nem magánbetegként, az állatja (Dr. K) természetesen szó nélkül elfogadta. A babakötvény vagy mifene teljesen elkúrt dolog, egy-az-egyben át lehetne utalni a tényleg telhetetlen szülészeknek.
A gyerekorvosok, még a koraszülött szakorvosok is természetesen már csak lófaszt kapnak a seggükbe, meg esetleg egy üveg töményet és kávét.

Motorpenis 2010.06.11. 18:19:16

Én nem is értem, hogyan születhettem meg 31 éve, hisz anyám nem magánkórházban szült, nem volt külön szoba csak neki, és nem is volt megkenve senki. Sima, hétköznapi, polgári szülés volt. A húgom is így született. Sőt, az összes rokonom. Mi a franc ez a rongyrázás, amit mostanában csinálnak az emberek a szüléssel kapcsolatban? Ha nem fizettek, bennetek marad a gyerek?

Tomzone 2010.06.11. 18:28:46

A mi szulesunknel befenyitettem a dokit, hogy ha barmit el mer rontani, a gyerekein fogja viszontlatni. Ennel a pontnal mar nem volt lehetosege viszakozni, innentol hihetetlenul kedves es segitokesz volt vegig...

Irise 2010.06.11. 18:34:39

@Motorpenis: Divat , egyszerűen divat. Szvsz.
Pedig a szülés az csak szülés fog maradni,akármit csinálunk vele :o)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 18:36:16

@Motorpenis: szerintem csak belemagyarázták az emberek tudatába, h. ha nem ügyel rájuk orvos minden pillanatban, akkor biztos, h. valami bajuk lesz.

Nebameg 2010.06.11. 18:43:48

@Animacs: De, ha fizetsz, akkor se figyel rád...

"Leona" 2010.06.11. 19:04:02

Ő nem teheti meg én megteszem: Róbert Magánklinika.
Pá.

Pszt! 2010.06.11. 19:29:36

Egy tipikus újgazdag senki siránkozását olvashattuk a postban. Eldicsekszik hogy neki mennyi pénze van, de érdekes módon minden el van kúrva körülötte.
Szerintem egy lúzer a fickó.

szabidoki 2010.06.11. 19:34:25

@Tomzone: Nálunk egy ilyen mondat elhangzása után azonnal rád hívom a rendőrséget. És bilincsben visznek ki a kórházból, valamint soha többet oda nem léphetsz be. :)
Remélem ez minnél hamarabb így lesz Magyarországon is.

2010.06.11. 19:57:50

A magánklinika semmire sem garancia, sajnos. Nekem kb 100.000 Forintomba került plusz 2 évembe egy elsietett gyökérkezelés, amit utána TB-re ingyen (!!!) a SOTE Szentkirályi utcai klinikáján hoztak rendbe 3 hónap alatt.
A magándoki kedvesen mondta, amikor kiderült hogy megint visszanőtt a ciszta, hogy " semmi gond, kihúzzuk a két fogat, berakunk két implantátumot, 300.000-400.000 Forintból megvagyunk". Akkor elköszöntem kedvesen, hogy köszi, nem.

petya.bacsi 2010.06.11. 20:11:03

@Tomzone: az oké, hogy motiválni kell az embereket, de ez kicsit erős volt, nem? :D
Bár, a cél itt is szentesítette az eszközt - bár ez azért durva. :)

bakela 2010.06.11. 20:20:32

@Tomzone:
Istenem! De szép lesz, amikor ezeknek a cigányoknak külön VIP elletők lesznek delaware személyzettel, Wifi-vel a lopott román billentyűzetű laptopjához.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.11. 20:26:57

@Tomzone: és mi köze van a gyerekeinek hozzá???? nagyon bátor vagy, ha az ártatlan kisebb, gyengébben vered le...

xtlight 2010.06.11. 20:31:19

És mikor jön Dr. Morcz? :)

venszivar 2010.06.11. 20:41:49

Mivel volt 350-400 ezred ,erre ,így Te önként adtad oda a kuruzslóknak.........Ugyan így jártál volna 50-70 ezerért is.Próba ,szerencse az egész élet.

másikpista 2010.06.11. 21:05:29

Úgy látom beindult a verseny melyik blog tudja alulmúlnia a többit színvonalban. Ez a mostani bugyuta problémákat ír le amiből a legtöbbet meg lehetett volna oldani jobb kommunikációval. Hogy kinek a hibájából nem ment, hát azt nem én fogom innen megmondani

Ha tudja valaki hogyan lehet besárgulni a letapadt nyelvtől és miért jobb ha lazán hagyják a hasfali varratot tegye meg. A többi meg csak nyavalygás úgyhogy inkább a focit választom

adamantium 2010.06.11. 21:07:37

először elemezném egy kicsit a kifogásokat:
1.az, hogy bizonyos védőoltások és vizsgálatok kötelezőek alap, szerintem ez nem lehet meglepetés egy szülő számára sem, és miért is akarna a vizsgálatokon részt venni? milyen sterilitási fogalmai vannak? minden plusz ember egy invazív vizsgálaton az egy plusz fertőzésforrás. legközelebb a nagymamája szívműtétén is részt akar venni?
2. mégis, hogyan segítettek volna a nővérek ezen kívül szoptatták volna ők a babát?
3. én mindig azt hittem, hogy a szorosan plédbe csavarás a csípőficamot favorizálja, nem értem miért lenne valakinek ettől idegrendszeri károsodása de valószínűleg nem értek hozzá
4.hát először is nem azért sárgult be, az a foetalis hemoglobin lebomlása miatt van és minden gyereknél jelentkezik kinél jobban kinél gyengébben. azért annyira súlyos nem lehetett mert jellemzően egy csecsemő egy hét alatt meghal folyadék nélkül, tehát valamit csak tudott enni
5.hát én a hozzátartozót szépen kitessékelem vizit alatt, mert az a minimális illem része, hogy olyankor a hozzátartozó kimegy, de látom ez nem mindenkiben tudatosul, én inkább a levélírót bunkóznám le ezért és nem az orvost
6.7. na ezért lehet kommentálni, de úgy nézem ti is rájöttetek, hogy rossz helyet választottatok
azt meg, hogy milyen izomrostokat húztak meg a varrás során egy kicsit lehetne részletezni, és pláne azt, hogy miért is nem jöttek rendbe a hasizmok ettől?

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.11. 21:43:08

Alapvetően van egy hiba, ellentmondásos helyzet a

blogban.
Az orvosok kontra betegek hozzáállás alapjaiban

hibás. Feltételeznek egy teljesen kívülálló,

mondhatni földönkívüli lénynek gondolt ideális

orvost ,aki valami ferences rendi vagy szamaritánus

bolygó ideszakadt ( száműzött) tagja.
A hazai orvosok a hazai morálnak, etikának hű

képviselői- ebből a társadalomból vétettek.Olyan a

viszonyuk a társadalomhoz, amilyen viszonyok itt

uralkodnak. Saját tükörképeink. Ez a társadalom

ilyen embereket tud produkálni- orvost, tanárt,

mérnököt,pincért, kőművest stb...
A köznek - az itt íróknak is -el kellene

gondolkodniuk, hogy amilyenek az orvosaik olyanok

ők maguk is, olyanok a testvéreik, gyermekeik,

szüleik,barátaik(ellenségeik),szomszédaik,

ismerőseik, munkatársaik, főnökeik, beosztottjaik.
Ilyenek a közlekedésben, boltban, iskolában,

munkahelyeiken, a családban- és az orvosi

rendelőkben is. Miért is vannak elvárásai mindenkinek az orvosokkal szemben? Önmagával és a többiekkel mindenki rendben van? Ennek ellenére az orvosok többsége igyekszik megfeleni egy magasabb rendú hivatásrendi etikának. Ha nem tennék már régen összeomlott volna az egész hazai egészségügy.

"Leona" 2010.06.11. 22:07:52

adamantium,
Egy apróság: a betegjogi tv szerint nem te döntöd el, hogy ki legyen jelen a beteg vizsgálatánál, hanem a beteg. Nyilván hivatkozhatsz biz. körülményekre, az említett vizitnél nem hiszem, hogy bármi körülmény indokolná, hogy kimenjen az apa.
Viszont egy nőgyógyászati vizsgálatnál az asszisztens kitessékelhető a beteg kérésére. (Magánrendelőben el is tudják látni a kedves orvosok egyedül is a teendőket, úgyhogy ezt TB keretei között is megtehetik.)

KenSentMe 2010.06.11. 22:18:09

Á, igazából, amikor az emberek félnek az orvosoktól és inkább fizetnek, akkor az valószínűleg az olyan sztorik miatt van, amikor egy nő az ápolók bunkósága/orvosok túlterheltsége/hanyagsága miatt elvetél.. lehet, hogy mindenki rázza a rongyot, hogy persze, a nők maguktól is szülnének, de azt senki se felejtse el, hogy a születésbe, amióta a világ világ, bele lehetett halni.. és azért nem kívánnám senkinek, hogy egy ilyen traumát kelljen feldolgoznia.. hogy a szülészeten haldoklik benne a gyereke, a vizsgálatokat TB spórolásból nem végzik el, az ügyeletes orvos meg nem jön, aztán nyugodtan elpusztulhat a gyereke..

nem véletlen, hogy inkább fizet érte az előrelátó ember, hogy csak ez ne forduljon elő.

Cuncimokus 2010.06.11. 22:26:41

@Dr. Morcz:
>Valóban, régen ha az ember orvosként lett beteg, jobb dolga volt, jobban törődtek vele. Sajnos ez is eltűnőben van.

Sajnos?

SAJNOS????!!!

MIÉRT kellene egy orvossal jobban törődni, mint a többi emberrel? Többet ér? Vagy mi??????
Remélem, hogy félreértettem a hozzászólásodat, de komolyan, ez esetben elnézést a sok felkiáltójelért...

másikpista 2010.06.11. 22:37:41

@aversio avagy pacalfagylalt:
"az orvosok a magyar viszonyoknak megfelelően bunkók voltak" írja a blogos, majd lazán letegezi az orvost

"Ha nekem csak pár perc, akkor neked is csak pár perc, kibírod"

Kiafaszom hogy ezután még nekikezd az illemtannak?

kihanemén 2010.06.11. 22:39:51

a babát szorosan plédbe csavarták, amitől valóban megnyugodott, de utóbb megtudtuk, hogy ez az idegrendszeri fejlődésében károkat is okozhatott volna, ha sokáig csináljuk

he? akkor kb egész afrika idegrendszeri sérült lenne.

Mikor otthon még egy hét után sem nagyon szopott a kisbaba, és eléggé besárgult.
a tej meg fehér és attól kifehéredik. értem én...

ahelyett h örülnél h van egy egészséges gyereked itt sír a szád. gratula.

másikpista 2010.06.11. 22:40:48

@Mariana:
"Viszont egy nőgyógyászati vizsgálatnál az asszisztens kitessékelhető a beteg kérésére."

Hülye aki belemegy ilyenbe és aztán jön a feljelentés hogy molesztálta az orvos. Nőgyógy vizsgálatot de lehetőleg minden mást is csak tanú előtt

adamantium 2010.06.11. 22:42:28

@Mariana: abszolut rossz információd vannak. a beteg abban a pillanatban, hogy beleegyezett a felvételbe és a beavatkozásba, ezt aláírásával is hitelesítette, tudomásul veszi, hogy egy oktatókórházban bizony egyetemi hallgatók és tanuló orvosok is megvizsgálják, persze szólnak neki előre, de ha nem tetszik akkor lehet menni egy másik kórházba ami nem oktatókórház. azt, hogy a vizsgálatnál ki nem lehet jelen azt mondhatja a beteg, és ha nagyon kedvesek akkor figyelembe veszik, de azt nem mondhatja meg, hogy ki legyen jelen, mert az az orvos felelőssége, pl (megtörtént eset) a gyermek fejsebének varrásakor az anyuka ragaszkodott, hogy ott legyen és nyugtathassa a gyermeket, egy idő után elájult, elesett, koponyaalapi törést szenvedett és soha nem épült fel, a kolléga meg járta a bíróságot. szal ne mondja meg nekem senki, hogy az én felelősségemre ki lehet ott a vizsgálatnál vagy nem, majd ha hoz róla bírósági végzést, hogy mindenki a saját felelősségére van ott, és a vizsgált személy visel minden esetleges következményt (koponyaalapi töréstől a fertőzésig akkor meggondolom, addig meg szépen kitessékelem, hogy 18 éven felül nem szükséges kísérő). az asszisztenst meg végképp nem tessékelem ki, főleg egy nőgyógyászati vizsgálatkor mert ahhoz kell tanú, mert ha nincs akkor másnap a kedves beteg előáll olyan verziókkal, hogy az orvos: fogdosta, megerőszakolta, elvette a szüzességét ami még 3 gyerek után is megvolt és még sorolhatnám, szóval hülye az aki tanú nélkül vizsgál főleg nőgyón. magánrendelésen meg azért vizsgál adott esetben egyedül mert nem telik asszisztensnőre

adamantium 2010.06.11. 22:46:39

@kihanemén: na per speciel afrikában jellemzően az anyák az oldalukon hordják a széttett lábú babát, ezért ott szinte ismeretlen a veleszületett csípőficam. európában és főleg északon volt divat a gyermekeket jó szorosan bebugyolálni, hogy ne fázzon meg, volt is elég csípőficamos míg meg nem jelentek a modern pelenkák amik valamelyest szétfeszítik a gyermek lábát. mivel a csípőficam nőknél kb 10 szer gyakoribb már csecsemőkorban rá kell szoktatni őket a láb széttevésre :)ami megelőző hatású ilyen szempontból

bordilici 2010.06.11. 22:48:51

ma 2 hónapja szültem a Péterffy kórházban.
itt (is) szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az orvosomnak, a szülésznőmnek, az ügyeletes orvosoknak és szülésznőknek, a nővéreknek és még a takarítónőknek akiknek szintén mindig volt egy pár kedves szavuk hozzám.
olyan élmény volt az igaz kicsit lepukkant de szakmailag a csúcson lévő kórházban a szülés amilyennek lennie kellett.

adamantium 2010.06.11. 22:48:52

@Cuncimokus: tudod: villamosművek: ingyen villany, gázművek: ingyen gáz, MÁV, BKV: ingyen jegy és még sorolhatnám, az egészségügy nem adhat valamit a dolgozóinak?

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.11. 22:51:43

@Cuncimokus:
Jól értetted.Ilyenkor nem ártana ha a sokat citált Hippokrates eskü ismerete nem ártana.
"Azt, aki engem erre a művészetre megtanított, szüleimmel azonosnak fogom tekinteni, életem meg fogom vele osztani, ha szüksége mutatkoznék, gondozni fogom őt. Fiú utódait testvéremnek fogom tekinteni, és ha el akarják sajátítani, őket is meg fogom erre a művészetre ellenszolgáltatás és szerződés megkötése nélkül tanítani.

Előadásokkal és a képzés mindem más módjával segíteni fogom tulajdon fiaimat, tanítóim fiait és mindazon tanulókat, akik orvosok gyakorlatának szokásai szerint a szerződést aláírták, és az esküt letették, de rajtuk kívül senki mást nem."
Szóval ez azt jelenti, hogy egymást úgymond családtagnak tekintjük. Ezek után ne más szabja már meg, hogy a családtagjaimmal mennyire legyek kedves, figyelmes.
"

biomech 2010.06.11. 23:01:26

@aversio avagy pacalfagylalt: nagyon bölcset szóltál!
Mélyen fejet hajtok!

Egyszerű kérdések vannak, egyszerű válaszok pedig többnyire nincsenek.

Ha egészségügyről beszélünk az államot kell szembe állítani a társadalommal, nem az orvost a beteggel.

biomech 2010.06.11. 23:04:40

Gyorsan megszaporodtak a hozzászólások a 21:43-kor keltre reagáltam.

Öreg Sam 2010.06.11. 23:46:41

Elgondoltató....
Egyre inkább megerősödik bennem a sejtés,hogy marslakó lehetek.
Volt néhány alkalmam kapcsolatba kerülni a magyar egészségüggyel,és lássatok csodát,egyetlen zokszavam sincs.
Magánklinikán még nem voltam ugyan,az állami/egyetemi helyeken a hotelszolgáltatás meg olyan,amilyen,de a legtöbb helyen már létezik VIP ellátás.
A szülés nem betegség,tehát akár a szomszéd étteremből is hozathatod a kaját.
Klinikákon engedélyt kérnek,hogy demonstrációs beteg legyél,én mindig hozzájárulok,esetleg egy mai hallgató fogja gyógyitani az unokámat.
Két orvost kérdezni ugyanarról a bajról (általánosságban),olyan,mint akinek két órája van:soha sem tudja a pontos időt...
Végezetül: politikával szinezni ezeket a poroszos strukturákat csupán ködszurkálás,nincs szegfűs ,vagy narancsos vakbél :)

harcsabajuszos 2010.06.11. 23:49:21

Bécsben 35 eurót fizettünk a bentalvásért kajával együtt, csendes, két ágyas szobában, orvosnak, nővérnek egy fillért nem szokás adni, viszont választhatunk saját bábát, aki levezeti a szülést és előtte-utána konzultál, s jön ha kell 8oo euróért. Ez kellemes biztonságot ad.
A kezdő nővér pedig 9oo eurót keres, amikor 4ooért tudsz bérelni egy vacak kis lakást. Számold ki, mennyivel jobb a helyzetük, szinte csak kelet európai nővéreket lehetett látni.
A zsebbe rendszert pedig ti tartjátok fennt, nem az orvosok.

mokas_gizi 2010.06.12. 00:03:30

Cikkhez túl sok dolgot nem írnék...
Ami probléma, hogy a magyar egészségügyet teljesen tönkre tették, 1-2 hónapja egyik ismerősömet bekísértem kórháza, orvosokkal és a személyzettel gond nem volt kedvesek voltak, de a kórház nagyon lepusztult és zsúfolt volt...
A másik igen elgondolkoztató dolog, hogy egyes kisebbségi csoportok a korházlopásokra igen keményen rá álltak már tényleg ipari szinten túlzás nélkül...

mokas_gizi 2010.06.12. 00:06:43

@mokas_gizi:

Gyurcsány barátunk mondta, akinek nem tetszik annak ellehet menni...
Csak pl a magyar orvosok pont ezt teszik... sok helyen orvos hiány van...

Demokratikusnak mondott országokban a politikusok NEM mehetnek el addig amíg itt elmennek...
Máshol 10.000 mennek utcára itt 200-500 ember és azokat is lecsukják... :)

Ha valaki panaszkodik baráti körben akkor meg is szoktam kérdezni, hogy mi a baja, hiszen a politikai "elit" csak azt teszi amit engednek nekik, semmi többet...!!!

Mindent engednek nekik, mindent meg is tesznek...!!!

Madarsky 2010.06.12. 00:07:07

@másikpista: nőnemű nőgyógyász? ^^ vagy az is molesztálna aszondod? ^^

mokas_gizi 2010.06.12. 00:15:38

@mokas_gizi:

Ha sok orvosban, ápolóban nem lenne erősebb a felelősség tudat, mint az hogy jobban éljen akkor már régen összeomlott volna már ez az egész egészségügy...
Droid ismerősöm is vissza jött 2-3 év után Olaszországból és most igazgató egy kórházba vagy 120-150 ezer FT-ért...

gitáros 2010.06.12. 01:04:35

@adamantium:
Ne beszélj már zöldeket, a veleszületett csípőficam nem attól van vagy nincs, hogy megszületése után hogyan hordják a törpét.
Viszont a kezelésére alkalmazott Pavlik-kengyel történetesen pont hasonló tartásba kényszeríti a csípőt, mint az afrikai módi a maga természetességével.

E.T. :) 2010.06.12. 04:26:28

"annak ellenére, hogy az előzetes ajánlatban még három fogásos, menüválasztásos étkezésről volt szó, az ételt a Nyírőből hozták át, ugyanazt az ehetetlen egyenkaját, amit ott szoktak adni."
Úgy éreztem magam olvasás közben, mintha valaki egy rosszul sikerült all inclusive utazás miatt emelne hangot.

Amúgy a Nyírőben ehető a kaja.

védőanygyal 2010.06.12. 07:00:48

@adamantium: Ez a kor borzasztó amiben élünk. Most láttam, hogy a X.Y. kórház kapujára ki van irva, hogy kamerával ellenőrzött - kutyákkal védett terület!!!. Hol élünk? Ha éjszaka ki akar menni a beteg a 30 fokban levegőzni, rárontanak a kutyák? Vagy mi van? Mint a börtön.
Vagy a betegektől kell óvni egyes orvosokat? Ne menjen be inkább senki,nehogy meglássák mire valóak a kórház létesitményei........

másikpista 2010.06.12. 08:03:40

@Madarsky:
Olvasd el a tegnapi nyekegést: "belenyúlt a táskámba az orvos" El nem hiszed mi mindennel elő tudnak jönni

nt1955 2010.06.12. 09:33:25

1. Nem kell magánklínikára menni!
Ha mégis, akkor a pénzéért ott kell lerendezni a dolgot, a problémát, nem az interneten.
2. Ha biztos a dolgában, akkor nevesítse az intézményt, hogy mások ne menjenek oda!

calvin&hobbes 2010.06.12. 09:43:06

Ha éjszaka ki akar menni a beteg a 30 fokban levegőzni, rárontanak a kutyák?

Hova akar menni a kedves beteg ejszaka levegozni??? Es ha osszeesik a korhaz parkjaban mert rosszul van es nem veszik eszre reggelig akkor meg persze a kedves "levegozni" vagyo beteg rokonai perelik a korhazat hogy hagytak ejnek evadjan kolbaszolni a beteget! LOL

calvin&hobbes 2010.06.12. 09:45:00

@calvin&hobbes: "lol" itt termeszetesen nem a gondtalan kacagast jelenti. :S

egy maréknyi dollár 2010.06.12. 10:12:24

Császár után a negyedik napon elhúztatok?Szerencsések vagytok.

Phxmike 2010.06.12. 10:12:35

Az ilyen hulyeken igazabol csak rohogni lehet. Kiderult hogy az allamiban jobb volt az orvos meg eszrevette a letapadt nyelvet es meg a felvak nyugdijas nogyogyaszuk is hamarabb eszrevette a rossz hasizmot de ezek megis 350 ezerert magankorhazba mentek....? No komment.

Annyi talan megis hogy pont az tortent aminek tortennie kellett. Megerdemelten felrekezeltek oket bunkok is voltak veluk es meg jol le is huztak oket egy rakas penzzel. Latjatok mennyivel jobb az allami rendszer? Mar darwin is megmondta: aki hulye haljon meg... (igaz o mas kontextusban alkalmazta valami.. evolucionak hivta)

JA es a vegere. Ha mar ilyen hulyek voltatok szep csondben kene ezt elviselni mert az mar a luzerseg felsofoka hogy meg posztot is csinalsz rola. Hahahahaha.... :)

calvin&hobbes 2010.06.12. 10:17:33

Irise 2010.06.11. 16:14:31

Hogy ezzel mennyire egyetertek! Edesanyam apolono, es tudna meselni. Amikor ket naponta 10 percre ugranak be a csaladtagok de abban a tizpercben MINDENRE reklamalnak. Hogy a lepedo gyurott, a parnahuzat szakadt – sajnos nem veszik eszre hogy MINDEGYIK eloregedett allapotban van - hogy az infuzioban miert csak ilyen keves van, ki kellene cserelni, mi az hogy a katetergyujtoben ennyi pisi van, ,ki kell cserelni, mi az hogy reggel 6kor ki kellett! mennie megfurdenie a betegnek, - mikor I./ lehetett volna agyban is megfurdetni szivaccsal a 8 agyas korteremben…. II/ Vagy hagyni ugy ahogy van es amikor eleg erosnek erzi magat ugy kb 11 fele akkor kivinni - mi az hogy ez nem igy van, itt aztan ne is varjanak penzt az apolonok, mi az hogy az orvos nem elerheto amikor beszelni akarnak vele, mi az hogy.... mi az hogy....

De arra peldaul nem is gondolnak, hogy egye fene, ha mar az anyukam, apukam, gyerekem, angyom, szepanyam van ilyen kiszolgaltatott allapotban a korhazban, hogy ott maradnanak es esetleg megfurdetnek ok, szereznenek neki agytalat es segitenek dolgat vegezni, hogy hagy ne pelenkazzak mar, atoltoztetem ha esetleg beleizzadt a haloingebe, egyaltalan foglalkozok vele es nem csak ketnaponta 10 perce be- majd korul ugralom.

Igy talan latnak, hogy ha van minimum 40 beteg ket noverre, plusz meg az adminisztracio, plusz meg a tavozok utani agyhuzasok - kulonosen ha kis mutetes nap van, plusz a frissen mutottek felugyelete, plusz a furdetesek, etkeztetes a 12 ora alatt egyszeruen keptelenseg mindent egyszerre megcsinalni, bizony elofordulnak csuszasok, meg egyebkent is, az egesz egy kokemeny fizikai, mentalis es szellemi megterheles es nem egy leanyalom a "bunko, nem odafigyelo, lablogato soha nem talalhato" apoloknak.

Elnezest ha kiakadtam volna, de sajnos nem olyan regen alazta a sarga foldbe az edesanyamat egy ilyen hoborgo hozzatartozo.

adamantium 2010.06.12. 10:17:58

@gitáros: mielőtt kommentálsz utána kellen olvasnod, hogy mennyi a veleszülettet vagy displáziás csípő aránya és, hogy milyen mechanizmus alapján segíti a lábszéttevés, a pelenka vagy a pavlik kengyel a vápa kialakulását, utána te nem fogsz zöldségeket beszélni

adamantium 2010.06.12. 10:19:07

@védőanygyal: ha meg nem akkor egyes népcsoportok ellopnak mindent a kórházból meg a betegektől

Phxmike 2010.06.12. 10:26:59

@adamantium:
"5.hát én a hozzátartozót szépen kitessékelem vizit alatt, mert az a minimális illem része, hogy olyankor a hozzátartozó kimegy, de látom ez nem mindenkiben tudatosul, én inkább a levélírót bunkóznám le ezért és nem az orvost"

Mert ki vagy te hogy illemrol beszelj? Ezt most komolyan mondtad? Azt gondolod hogy te mint orvos (vagy apolo nem tudom ki vagy) mondjuk erzelmileg kozelebb allsz egy anyukahoz mint a sajat ferje??

Micsoda elferdult moral es erkolcs uralkodik ebben az orszagban. Mondjal mar egy ertelmes indokot arra hogy a rokont miert kell kikuldeni? A fertozesveszely marhasaggal ne gyere mert arrol volt szo hogy a VIZSGALAT IDEJERE kikuldeni. Ha elotte is meg utana is bent lehet akkor nyilvan nincs fertozesveszely ha meg van akkor ugyis az intenziven van es oda beoltozve fog bemenni ha latogatni akar.

Ebben az egyben mondjuk igaza volt a posztolonak en is siman bent akarnek maradni a felesegemmel.

Egy ket begyepesedett agyu orvost meg elkuldenek kulfoldre hogy rajojjon nem az 50-es evekben vagyunk....

Phxmike 2010.06.12. 10:31:32

@calvin&hobbes:
"De arra peldaul nem is gondolnak, hogy egye fene, ha mar az anyukam, apukam, gyerekem, angyom, szepanyam van ilyen kiszolgaltatott allapotban a korhazban, hogy ott maradnanak es esetleg megfurdetnek ok, szereznenek neki agytalat es segitenek dolgat vegezni, hogy hagy ne pelenkazzak mar,"

Mondom en.. csupa elferdult moral es erkolcs. Az emberek az alpokkal sincsenek tisztaban.Figyelj mar. Azert vannak szakmak hogy mindenki azt csinalja amihez ert. A korhaz azert van hogy ha odakerul valaki akkor ott gondoskodjanak rola. Kapjal mar eszbe hogy ez nem egy csinald magad mozgalom. Egyreszt nem is szabad mert aki nem ert hozza esetleg csak arthat ha rosszul csinalja masreszt nem is kell. Ez nem a rokonok dolga.

Vagy legkozelebb ha kimegy az aram akkor majd te se hivj villanyszerelot hanem razzon meg teged az aram. VAgy ha epitkezni akarsz minek a komuves rakd te magad a teglat meg a rokonaid azatn ha osszedol a te bajod.

Alapveto irastudatlansag pedig hogy "hadd ne" helyett azt irod "hagy ne".
Na az ilyenre kar is a kommentet pazarolni.

calvin&hobbes 2010.06.12. 10:46:46

Phxmike • phxmike.blog.hu 2010.06.12. 10:31:32

Szinte sejtettem, hogy valaki bele fog kotni... mindenesetre erdekes modon az edesanyamnak nem meltosagan aluli ott lenni a szabadidejeben, - sot vesz ki szabadsagot is - a vegstadiumban levo hasnyalmirigyrakos nagymamam mellett az elfekvoben es segiteni neki a furdetesben, vecezesben, oltoztetesben stb... hogy speciel 1, a kis ido ami meg hatravan azt egyutt toltsek 2, azt a kis idot viszonylagos meltosaggal toltse el a nagymamam 3, es vegul de nem utolso sorban, mert ez a legkevesebb amit a hozzatartozonkert, szuleinkert vagy azokert akiket nagyon szeretunk megtehetunk a halaluk elott.

De ha neked a fenti hozzaszolasbol csak a helyesirasom, vagy a hianyos gepelesem, esetleg stilisztikai hibaim jelentettek a lenyeget valamint hogy mi es mi nem az apolonok dolga, es nem az hogy mi az amit a hozzatartozo megtehet a csalad beteg tagjaert akkor egyertelmuen sajnallak. Teged is, es a beteg hozzatartozoidat is.

Irise 2010.06.12. 10:47:42

@Phxmike: Alapvetően te látod rosszul a dolgokat. Ha egy rokonod kórházba kerül,és netán szeretné,ha megmosdatnák, vagy beültetnék a tolószékbe és kigurítanák levegőzni, nyugodtan segíthetsz neki te magad is. Nem kell megvárnod,míg a 40 beteggel törődő egyetlen ápolónő két óra múlva odaér. Amit szem előtt kellene tartanod az az, hogy a problémát meg kell oldani és te pont meg tudod.
Az a baj ebben az országban,hogy mindenki nagyon tudja,hogy mi a másik dolga, de senki nem szeret segíteni a másiknak. Úgy a kórházban, ahogy a közlekedésben, a boltban stb...

adamantium 2010.06.12. 10:49:42

@Phxmike: jaj de IQ bajnok vagy, külföldön éppen úgy kiküldenek mint itt, sőt ott van látogatási idő is, nem ül benn egy idegen a kórházban és leselkedik a másik szülő nők szobájánál adott esetben, pont a vizsgálat a legkritikusabb része a dolognak amikor a te tüdőtályogos gennyes lehelleted nem kellene bemenjen a sebbe, de látom ez nem ér fel a szürkeállományodig ha pont ezt kifogásolod. az erkölcs pedig az ami itt megromlott már régen a kommunizmus miatt, mert külföldön amit te ajnározol ott az orvosnak van szava és nem vágja pofán a beteg vagy a hozzátartozó ha történetesen nem azt a receptet kapja meg ami neki kell. igenis vizitkor meg kötésekkor hozzátartozónak és eleve idegennek semmi keresnivalója nincs ott, le is írtam miért, milyen esetek vannak ilyenkor de az olvasással is gondok vannak. ha te elájulsz és kitöröd a nyakad miközben vizsgálják a feleséged az kinek a felelőssége?

adamantium 2010.06.12. 10:57:51

egyébként a mai erkölcsről annyit, hogy: bekerül a beteg a kórházba olyan koszosan, tetvesen, rühesen, hogy a nővér 2 óráig fürdeti. másnap jön a gyerek a6 os audival megkommentálja, hogy miért ilyen koszos még apuka. adott esetben a beteg benn fekszik a kórházban 2-3 hónapot, közben 3 szor újraélesztik mondjuk, de hozzátartozó egy se jön felé, sőt gyakran rossz telefonszámot meg címet adnak meg, hogy fel se lehessen hívni őket. persze ha meghal és nem tudod időben értesíteni az a baj. ha a rendőrség segítségével felhajtod a rokonokat, hogy haza kellene vinni a bácsit, 3 hónap után, meg vannak lepődve, hogy hát ők erre nem számítottak (miért biztosak voltak benne, hogy meghal és akkor most mi, hogy megmentettük rosszat csináltunk). gyakran előfordul, hogy amikor a betegszállító hazaviszi az öreget, előzetes lebeszélés alapján, nem nyitnak ajtót, így azt vissza kell hozni. és még sorolhatnám, ezek a mai erkölcsök a másik oldalon, csak arról soha nem esik szó

Öreg Sam 2010.06.12. 11:03:53

Ajjaj....
Kezd eldurvulni a dolog, szokás szerint.
Zsidózás/nácizás/kommunistázás volt már?
Kellemes hőgutát mára minden kedves hozzászólónak! :))

Irise 2010.06.12. 11:09:34

@Öreg Sam: "Zsidózás/nácizás/kommunistázás volt már?" Még nem, de igyekszünk kérem,igyekszünk :o)

Gest anyó férje 2010.06.12. 11:24:41

@Phxmike:
Jártam olyan helyen ahol alapból a rokonok, hozzátartozók dolga a beteg etetése, napi gondozása. Mindennap viszik a kaját és fürdetik meg ami kell.

Én ellene vagyok a mostani térítésmentes eü-nek, mert mi a francért jár valakinek például a kórházi koszt közpénzen? Ha otthon lenne akkor is maga fizetné, fizesse meg a kórházban is, nem akkora nagy a különbség

Phxmike 2010.06.12. 11:37:52

@adamantium: Tipikus magyar dillema.. ha nincsenek ervek marad a sertegetes? :)

Nem baj nem zavar. Na megyek ki betonozni. Hatha hogutat kapok es majd hozzad kerulok es akkor kikuldheted a rokonaimat amig vizsgalgatsz es akkor igazan fonoknek gondolhatod magad.

Miert nem rendornek mentel amugy...? Azoknak fegyver is jar meg gumibot...:)

Phxmike 2010.06.12. 11:39:19

@Öreg Sam: Tenyleg basszus! Na latod azt ki is felejtette eddig meg mindenki. De valahogy ez a harom (zsidonacikomcsi) valahogy sosem szokott elokerulni az egeszsegugy kapcsan. Hacsak nem pont ugy mint Gyurcsany elvtars mondta posztkomcsi modra:

1. Ezt elkurtuk. Nem kicsit. Nagyon.
2. El lehet innen menni.

Na ez a ket pont jellemzo az egeszsegugyre :)

Phxmike 2010.06.12. 11:42:23

@Irise: Alapvetoen en nem igy latom a dolgot. Mint tudatosan gondolkozo es a demokratikus elvekben hivo ertelmisegi polgar en azt gondolom hogy ahol valami nem jo ott tenni kell. Az hogy te furdeted a rokonodat az csak tuzoltas. A hosszutavu megoldas meg nyilvan az hogy nem kell 40 betegnek jutnia egy apolonore es akkor majd lesz ideje megcsinalni neki. Peldaul egy poszt kapcsan szuletett kommentek segithetik azt a fajta kozos gondolkozast amit tarsadalmi konzultacionak hivnak. Vagy nevezzuk az uzleti eletbol ismert brainstormingnak es akkor johetnek az otletek. PErsze mindenek elott az elveket kell tisztazni es ahhoz a megoldast. En ugy gondolom az egeszsegugyi ellatas biztositasa minden szinten az egeszsegugyi szemelyzet dolga. Pont.

Az meg hogy ez derogal valakinek agytalat vinni meg mosdatni szerintem olyan kerdes hogy akkor nem ilyen szakmat kell valasztani.

adamantium 2010.06.12. 11:46:05

@Phxmike: érvek, sértegetés, én először írtam érveket, nagyon egyszerűeket, illusztráltam is őket példával, szerintem ezeket még egy negyedikes kisiskolás is felfogta volna, te meg jöttél itt nekem morállal erkölccsel meg, hogy kinek képzelem magam, meg marhaság a fertőzésveszély, meg begyepesedettek az orvosok, szóval szállj magadba

adamantium 2010.06.12. 11:48:37

@Phxmike: kinek derogál???? arról volt szó, hogy a nővéreknek annyi dolguk van, hogy nem bírják, erre te azt írod, hogy akkor ne válasszanak ilyen szakmát, egyik kommentedben cáfolod a másikat, egyik mondatodban a másikat, tudathasadásnak hívják ezt magyarul

Phxmike 2010.06.12. 11:52:42

@adamantium: idezem mit irtam:
"A fertozesveszely marhasaggal ne gyere mert arrol volt szo hogy a VIZSGALAT IDEJERE kikuldeni. Ha elotte is meg utana is bent lehet akkor nyilvan nincs fertozesveszely ha meg van akkor ugyis az intenziven van es oda beoltozve fog bemenni ha latogatni akar."

tehat leirom megegyszer olyan estrol beszeltunk amikor ELOTTE is meg UTANA is bent lehetett csak a vizsgalat alatt nem. Itt nincs szo fertozesveszelyrol ennel nagyobb betukkel mar nem tudom irni igy remelem felfogod.

Aztan a masik dolog meg az hogy persze en sem akarom vegignezni ahogy mas feleseget vizsgaljak de itt egy magankorhazrol volt szo ahol egyedul volt a ketagyas szobaban. Ezert nem lattam ertelmet kikuldeni a sajat felesege mellol. De meg ha vannak is a masik agyon akkor ilyenkor huznak korbe egy elvalaszto fuggonyt es kesz ha olyan jellegu a vizsgalat.

Phxmike 2010.06.12. 11:56:39

@adamantium: Hmm.. vicces gyerek vagy :) Jol van pihenjel ugy latom az agyi munka sokkal megeroltetobb mint nekem a tuzo napon 35 fokba betonozni de azert megprobalom egy kicsit ismet megvilagitani a dolgot.
Eppenhogy azt emeltem ki a kommentemben amire voltal kedves valaszolni hogy alapveto rendszerszemleletet kell tisztazni. Az enyem az hogy ne legyen annyi dolguk hogy nem birjak! Erted? En igy gondolom megoldani a problemat nem pedig ugy hogy ja akkor majd a rokonok tologassak a beteget ha ki akar menni.

Azt pedig utoiratnak szantam hogy ha valaki meg azert nem akarja megcsinalni mert derogal neki akkor nem jo szakmat valasztott.

Igy mar ertheto? Magyarazzam meg jobban? Most nem jovok azzal hogy nem tudsz olvasni vagy nem fogod fel amit mondok mert azt is gondolhatom hogy szandekosan csinalod. De ez sem zavar.

Ket keveres beton kozott kell egy kis pihenes itt a klimas szobaban majd neha vissza-visszanezek hozzad hogy megnezzem jobban vagy e mar :)

adamantium 2010.06.12. 11:59:50

@Phxmike: én meg leírtam, de egyre súlyosabb a helyzet az értés terén, hogy vizsgálatkor amikor szabadon van a seb: "a vizsgálat a legkritikusabb része a dolognak amikor a te tüdőtályogos gennyes lehelleted nem kellene bemenjen a sebbe" de nehéz felfogni, szülés után nyitva a méhszáj, a bacik meg ugye sunnyognak a levegőben, de te 10 percig is tudod tartani a lélegzeted meg a cipőd és a kezed is állandóan steril? ugye.
a magánkórháznak saját szabályai vannak, én állami intézményben dolgozom, ahol rendbehozzuk a magánkórházak elb@szott eseteit, és érdekes módon nem csak egy kétágyas kórterem van a folyosón, de gondolom a magánkórházban sem

Phxmike 2010.06.12. 12:04:00

@adamantium: Latom te mar annyira raizgultal hogy elkepzelem amint masodpercenkent tapadsz a refresh gombra! :)
Na valaszolt mar valaszolt mar... figyelj oreg. Mondok neked valamit. Ez itt az internetes vilag. Itt a kommentekben meg a blogokban meg egyaltalan az efajta kommunikacioban te nem vagy fonok. Itt nem segit az hogy orovos vagy (ha az vagy egyaltaln) mert az emberek ezt leszarjak. LEhet az eletben te vagy a nagy rettegett vizitelo amikor vegigsetalsz a folyoson de itt csak egy nick vagy a sokmilliobol.

Na pihenjel, ne faraszd magad a refresh gombbal nem jovok tobbet.

Adio...

calvin&hobbes 2010.06.12. 12:05:05

"Az meg hogy ez derogal valakinek agytalat vinni meg mosdatni szerintem olyan kerdes hogy akkor nem ilyen szakmat kell valasztani...."

Ezt senki nem irta, mondta, allitotta.
Azt viszont hogy a rengeteg teendo, beteg illetve varatlan esetek miatt miatt lehet CSUSZAS, azt igen. Persze ennek ertelmezese nyilvan eluszott valahol az cyberterben a "nyelvtanbeli tevedesek kritizalasa" sugarutjan az arrogancia megalloja mellett...
Egyebkent meg, hidd el aki novernek megy/ment az az esetek 99%ban TUDJA mit vallal/t.
Na mindegy...

bakela 2010.06.12. 12:05:20

@védőanygyal:

www.mellekhatas.hu/index.php?p=news&act=show&cid=8760

"Egy orvos szeretőjének internetes bosszúja és a történet megdöbbentő részletei – már ha igaz"
;-)))))))

adamantium 2010.06.12. 12:07:51

@Phxmike: egyébként, hogy idézzem a szavaidat: "tudatosan gondolkozo es a demokratikus elvekben hivo ertelmisegi polgar" "Azert vannak szakmak hogy mindenki azt csinalja amihez ert" szóval, hogy is van ez a hozzátartozó az nem ért a beteg megfürdetéséhez, ágytálazásához, de az értelmiségi az kell értsen a betonozáshoz? mondom én, hogy tudathasadás, F25.0 Schizoaffektív zavar mániás típusa szerintem, de ha van itt pszichiáter majd pontosítja

Öreg Sam 2010.06.12. 12:08:25

@Phxmike:
Nem tudom...
Máshol élhetünk földrajzilag,vagy csk én vagyok kivételezett szerencsés,de nem tudok(tudnék,de nem akarok) NAGYON rosszat mondani a mai kórházi viszonyokról.
Ellenben találkoztam nagyon jó fej klinikus dokikkal,akik angolul demonstráltak az ágyam végén,lelkiismeretesen elláttak,és az istenért sem tudtam betuszkolni a boritékot...
Az más lap,hogy a hétvégi bográcsozásra/bárány-nyársalásra/borozgatásra elfogadták a meghivásomat :)
Mindannyian publikálnak,már van némi nevük a saját területükön,előre rettegek,hogy tizsszeres fizetésért egyszercsak kimennek a Lajtától nyugatra :)

Cartman (ex Cartman) 2010.06.12. 12:15:06

@adamantium:
"ha te elájulsz és kitöröd a nyakad miközben vizsgálják a feleséged az kinek a felelőssége?"
Jaj, ne... :) Persze, az is az orvosé. Merthogy istenek vagytok, nyilván megakadályozhattátok volna... :)

Nézd, alapvetően egyetértek Veled abban, hogy az orvos hozzon ilyenkor egy szakmai döntést arról, maradhat-e a hozzátartozó, vagy sem. De szerintem abból kellene kiindulni, hogy ha semmilyen reális veszéllyel nem jár, akkor inkább maradjon. Én pl. voltam már bent egyszer-kétszer, amikor a feleségemet nőgyógyász vizsgálta (ez nem valami perverzió nálunk, egyszerűen csak így alakult :) ), és nem tűnt különösen veszélyes szitunak...

(Egyébként ha valahol elájulok, akkor inkább orvos közelében szeretnék. Hátha megpróbál talpra állítani, mielőtt az ügyvédjéhez rohanna... :) )

adamantium 2010.06.12. 12:18:26

@Cartman (ex Cartman): sima nőgyógyászati vizsgálaton jelentős veszély nincs (mert ugye a méhszáj zárt, már gondolom láttad az asszonyt alulról máskor is) de ha mondjuk az orvos hirtelen asszondja, hogy jé má ez olyan minta szifilisz, akkor lehet elborul az agyad :)

Tündér a varázspálcával · http://szulunkosztcsok.blog.hu/ 2010.06.12. 12:51:51

Elképesztő, mekkora különbség van intézmény és intézmény (orvos és orvos?) között. A Szent Istvánban eszükbe sem jutott bármilyen vizsgálatot a babán nélkülem elvégezni, szóba sem került, hogy bármilyen kiegészítést kapjon (ha kapott volna, az is anyatej lett volna) pedig nehezen indult be a tejem, és ők mégsem aggódtak, hogy kiszárad a baba, azt mondták elég tartalékkal jött a világra. Rengeteget segítettek a szoptatás megtanulásában, és azt mondták, az anyatej a legjobb ellenszere a sárgaságnak (így is lett).

Tündér a varázspálcával · http://szulunkosztcsok.blog.hu/ 2010.06.12. 13:09:15

Ja, és lisztérzékeny vagyok, ezért nem nagyon érdekelt, milyen kaját hoznak, bár nekem külön adtak puffasztott rizst, csak az nem laktató. Anyukám első nap beállított egy nagy adag hazaival, az kitartott arra a további két napra,amíg bent voltam. Szerintem ennyit mindenki meg tud tenni. A dietetikus egyébként végigkérdezett mindenkit, és tényleg őszintén sajnálta, hogy nem kielégítő az ellátás számomra, próbált magyarázkodni, de igazán nem vártam el tőle. Nem ő tehet róla, a készen kapható lisztérzékeny kaják drágák.

Cartman (ex Cartman) 2010.06.12. 13:34:26

@adamantium:
Nem hiszem, hogy nagyon zavarba jönnék:
- Látja, doktor úr, én épp ezért nem turkálok benne...
Alapból egyébként - ismerve a nőgyógyászunk humorérzékét - biztos annak tudnám be. Két gyerek kihordása és születése hozott már néhány olyan helyzetet, amikor volt alkalma megcsillantani, hogy van neki.

Ha már itt tartunk: az apás szülés hogy jön a képbe? Nem sterilitás szempontjából, hanem az ájulás esélye tekintetében... Én mindkét alkalommal bent voltam (a feleségem kérésére, magamtól eszembe nem jutott volna), és biztos sok apukát moshatnak fel, mert majdhogynem több törődést kaptam, mint a nejem... :)

adamantium 2010.06.12. 13:37:00

@Cartman (ex Cartman): egyszer legyen baj aztán nem lesz ilyen többet vagy legalábbis nagyon komoly jogi procedúrák után

Cartman (ex Cartman) 2010.06.12. 13:40:59

@adamantium:
Miért? Nincs szabályozva? Bevallom, nem emlékszem már, alá kellett-e írnom valamit. Ruhát, cipőt kaptam, az még meg is van valahol.

xtlight 2010.06.12. 13:46:01

Előjött itt minden, kérem szépen.

Volt aki a költségek miatt fikázott. Tanulni kellett volna, kedves esztergályos barátom. Meg jól kellett volna helyezkedni, és akkor 350 ezer forint nem életed munkájának eredménye lenne, hanem legrosszabb esetben a havi nettód. Tudom, hogy sokak személyes sértésnek veszik, hogy nem mindenki nyomorog, de hallottam már többekről, akik el tudják viselni a gondolatot.

Nagyjából minden negatív sztereotípiám megerősíttetett az orvosokkal kapcsolatban a mai kommentekkel. Tisztelet a kivételnek. Hozzá nem értés, szakmaiatlanság, szakmai etikátlanság, istenkomplexus stb. Elismerem, van aki kórházi wc-pucolóként is felszed néhány szakkifejezést, de ha ezután nem lát meg egy összefüggést, vagy nem ért meg valamit, az nem a másik hülyeségét támasztja alá. Nem kezdem el a sületlenségeket elemezni, amiket leírtak egyesek. Ha valaki orvosként nem érti a sárgaság, a problémás szoptatás, és a folyadékhiány összefüggését, vagy a meghúzott rostok, és a feszes varrat közti különbséget, akkor adja vissza a diplomáját.

Én igenis elvárom, hogy ha fizetek, akkor szolgáltatást nyújtsanak nekem. Szerencsére vagyok olyan képzett, és intelligens, hogy egyedül is meg tudom ítélni, mikor ellenjavallott a jelenlétem egy vizsgálatnál, és adott esetben ezt a döntést nem bíztam az orvosra. Mellesleg nem voltam vele tiszteletlen, természetes módon tegeződtünk, amíg ez a helyzet elő nem állt, utána nem találkoztunk többet. Azt le sem írtam, de sérelmeztem, hogy a császármetszésnél nem lehettem jelen, ugyanis van olyan állami! kórház, ahol ezt meg tudják oldani. Most aztán jöhet megint a tüdőtályogos fröcsögésed, nagyszájú doktor úr. Remélem, hogy csak névtelenül vagy ilyen okos, mert egyszer csúnyán pofán fog vágni az egyik beteged, és neki lesz igaza. Jobb, ha elmész külföldre, veled se többen vagyunk, hanem csak sokan.

Aki azt mondja, hogy mehettünk volna állami kórházba, annak készséggel igazat adok. Mindenesetre az előzetes bejárás, és a beszélgetések során ez tűnt jó ötletnek, és azok az emberek, akikkel később bajunk volt, korábban bűbájosak voltak. Dübörgött a marketinggépezet, aztán jött a rögvalóság.

Ja, és tényleg arról a kórházról van szó, amit Marianna beírt, de a Nyírő közelségéből ez kitalálható. Nem én vettem ki a levélből, a szerkesztő szerkesztette ki, neki ez a dolga. Egyébként ez is le volt írva.

adamantium 2010.06.12. 13:53:05

@Cartman (ex Cartman): szerintem igazából nincs, mert mindenki jóhiszemű, de ugye a laikus látogató a műtőben az nem tudhat bizonyos ott jól bevett szokásokat, mert nincs honnan, egyrészt ha olyan dologhoz nyúl amihez nem kellene és abból fertőzés vagy egyéb komplikáció lesz, akkor ki fele érte? beájul a vértől, ráesik a műtőasztalra vagy az anesztes gépre és ebből baj lesz ki felel érte? szóval tudom ki felel, mert a műtőért mindig a fő operatőr felel de azért ebből lehetnek komoly problémák, csak amíg nem lesz addig nincs igazán komolyan véve. nálunk már volt olyan, hogy egyetemi hallgató besegített a műtétbe, pedig ő csak néző volt. az operatőr kért valami eszközt, a műtősnő nem reagálta le egyből, kérte mégegyszer majd harmadjára, szegény gyerek megunta és teljesen jóhiszeműen megfogta az eszközt és az operatőr kezébe adta, szóval nem kell rosszindulat ahhoz, hogy komoly problémák legyenek ha laikusok vannak a műtőben

adamantium 2010.06.12. 14:00:23

@xtlight: kedves xtlight vesztésre állsz, hülyeséget csinéltál és még neked áll feljebb, nem értesz hozzá és papolsz róla. ha engem egy betegem pofán vág az a beteg először is félhülyére lesz verve általam, utána a másik felét a rendőrök végzik el, utána meg elintézem, hogy a börtönben se legyen székrekedése, mert ott is van börtönorvos. a látleletért se aggódj, az ÉN kollégám állítja, ki az én sérülésem garantáltan életveszélyes maradandó lesz, a betegé meg 8 napon belüli, szóval hátrébb az agarakkal.
először utána kellene olvassál mi okozza a sárgaságot, ha nem tudott volna szopni szegény gyermek akkor ennyi idő alatt szomjan halt volna, nem, a folyadékhiány nem okoz sárgaságot, nem metsszük át az izmokat császármetszés során, a linea alban hatolunk be annak ellenére, hogy keresztben van a pfannenstiel metszés. minden vagy te csak képzett meg intelligens nem, vagyis ezek a fogalmak viszonyítási alapot képeznek

xtlight 2010.06.12. 14:06:43

@adamantium: igen olvastam a beteghordó haverjaidról, meg a látleletes elképzelésedről a korábbi kommentedet :) Hidd el, összeakadhatsz még olyannal, hogy a látlelet rajtad már nem fog segíteni. A szakmai tudásodról már reális képet adtál a korábbiakban is, felesleges tovább pörögnöd.

adamantium 2010.06.12. 14:13:16

@xtlight: de neked nincs is szakmai tudásod amiről számot adhatnál, minden szavadat megcáfolták csak te nem látod be, szállj magadba, olvass sokat majd kezd újra az iskolát kb onnan ahol elkezdik a biológiát tanítani, mert attól kezdve vannak hiányosságaid. én se szólok bele abba amihez nem értek, de látom téged nem zavar, hogy nevetségessé váltál

xtlight 2010.06.12. 14:20:27

@adamantium: Személyeskedsz, magadra veszed az egészet, foggal-körömmel harcolsz, csak nem a Róbertben dolgozol? A hibáid nem kisebbednek attól, ha hangosan kiabálod, hogy igazad van.

adamantium 2010.06.12. 14:31:41

@xtlight: xtilight, egyszerűen annak bizonyításaképpen, hogy értesz hozzá írd le nekünk tudatlan orvosoknak a szoptatás, folyadékhiány besárgulás patomechanizmusát (a te elméletedet, itt már le lett írva ennek a magyarázata de azért én szeretném a tiedet is olvasni). továbbá írd le, hogy a császár műtét befejezésekor pontosan milyen rétegeket varrsz össze, melyik izmokat varrod amelyek majd később ilyen jellegű problémákat fognak okozni. lehet, hogy te forradalmasítod az orvostudományt, és eddig mindent rosszul tudtunk és csinéltunk

adamantium 2010.06.12. 15:06:11

@xtlight: még egyet elnézést, a baba szorosan plédbe csavarása és az idegrendszer fejlődési zavarai közti összefüggést is taglald, ez úgy nézem több embert is érdekelt

Irise 2010.06.12. 15:14:07

@xtlight: "Hozzá nem értés, szakmaiatlanság, szakmai etikátlanság, istenkomplexus stb" És mégis hol?

"Azt le sem írtam, de sérelmeztem, hogy a császármetszésnél nem lehettem jelen, ugyanis van olyan állami! kórház, ahol ezt meg tudják oldani. Most aztán jöhet megint a tüdőtályogos fröcsögésed, nagyszájú doktor úr. " Adamantium mindössze annyit írt le,hogy a hozzátartozó jelenléte fokozza az amúgyis meglévő fertőzésveszélyt. Semmilyen más műtétnél nem lehet jelen a hozzátartozó,csak a császárnál, pedig az sem kisműtét. Érzelmi szempontból nyilván jobb a szülőpárnak, ha benn vannak mindketten, de veszélyes.

Elmondanád esetleg,hogy hogyan is okoz problémát,hogy szorosan bebugyolálták a gyerkőcöt születés után? Illetve én is kíváncsi volnék,hogy melyik izmát vágták el a feleségednek....

adamantium 2010.06.12. 15:35:32

@Irise: sajnos a császár műtét el van bagatelizálva a nép körében, néha az orvosok körében is, megnyitjuk a peritoneumot, felvágunk egy üreges szervet melynek a falát majd rekonstruáljuk, ugyancsak a hasfalat is. gyomorfekély miatt egy időben több Billroth műtétet végeztek mint császárt, tapasztalt sebésznél kb ugyanolyan nehézségű beavatkozás, a császáron mégis sok férj ott akar lenni, a Billroth II-n meg nem, szerencsére

Irise 2010.06.12. 15:44:19

@adamantium: Köszönöm. Tudom,hogy hogyan zajlik egy császár, asszisztáltam épp elégnél. Most,miután egy másik site idézett minket (köszönöm, bakela, perceket öregedtem), úgy érzem, tisztába kell tennem valamit. Orvos vagyok. Orvos, nem beteg, nem hozzátartozó, nem nővér.
És csak meg akartam tudni,hogy mit gondol xtlight a műtétről.

adamantium 2010.06.12. 16:12:52

@Irise: szerintem te félreérted amit írtam, a te előzőekben írt véleményedet akartam megerősíteni, hogy a császármetszés egy aránytalanul, kockázatmentesnek véleményezett műtét főleg a laikusok körében, de néha az orvosoknál is (te írtad "a császárnál, pedig az sem kisműtét"). egyébként bármily meglepő tudom, hogy orvos vagy, már többször is kihangsúlyoztad, lehet másban ez nem tudatosult eddig

Irise 2010.06.12. 16:17:58

@adamantium: Ja jó, bocs :) Tényleg ma tudtam meg,hogy azt hiszi(k),hogy nővér vok. Úgyhogy azt hittem,hogy ennyire nem jön le,hogy orvosi témákban többnyire értem, amit beszélek.
"a császárnál, pedig az sem kisműtét" ezt meg azt hittem,hogy félreérthetetlen,hogy akkor nagy.. de sose voltam valami nagy fogalmazóművész.
Tényleg nem tudnál valamilyen oldalt ajánlani, ahol UH-ozásról tanulhatnék? Nemsokára lesz egy tanfolyamom, de azért szeretnék egy kicsit előkészülni.

adamantium 2010.06.12. 16:22:25

@Irise: radiológus.hu kollégánk ebben szerintem avatottabb.

Irise 2010.06.12. 16:23:54

@adamantium: ah,tényleg. Most hirtelen összekevertelek titeket.

bakela 2010.06.12. 16:58:21

@Irise:
???????????????????????????????mivanmivan?
۞-)-- ͽ->--

Irise 2010.06.12. 17:14:58

@bakela: semmi,vicceltem, lemaradt a smiley :)

Cuncimokus 2010.06.12. 17:46:10

@aversio avagy pacalfagylalt:
Aha, értem. Perszepersze. És most megyek hányni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.12. 19:42:25

@Cuncimokus:

Mi a bajod a BKV-sok és a vasutasok ingyenjegyével?

Meg azzal, hogy a McDonald's-ban dolgozók ingyen hamburgert kapnak?

Az irodai dolgozók néhány oldalas ingyenes fénymásolásával meg különösen?

:-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.12. 19:46:45

@xtlight:

"Nagyjából minden negatív sztereotípiám megerősíttetett az orvosokkal kapcsolatban a mai kommentekkel. Tisztelet a kivételnek. Hozzá nem értés, szakmaiatlanság, szakmai etikátlanság, istenkomplexus stb. "

Ami szakmai baromságot írtál, arra megkaptad, hogy szakmailag baromság.

A 3 fogásos menü helyett kapott étel miatti háborgásodat senki nem kifogásolta, bár ez neked nem tűnt fel. :-)

Cuncimokus 2010.06.12. 19:56:55

@radiologus.hu: Az, hogy az egészséghez való jog MINDEN embernek a legalapvetőbb joga. Pláne, ha még fizeti isérte a nem alacsony járulékot egy életen át.
De ezt egy orvosnak hiába magyarázom. Próbáljuk meg másképpen:
Mit szólnátok ti, orvosok, ha a bölcsődében a gondozónő minden áldott nap nem a ti gyereketeket, hanem Palikát (akinek az anyukája a szomszéd épületben óvónő) teszik először tisztába, valamint az ő kiságya mellett ülnek a délutáni altatáskor a kezét simogatva, míg a ti kincseteknek kicsit kipirosodik a feneke (nem NAGYON, mert Palika után őt is ellátják), és sírva alszik el, mert egyedül van?
Gondolom, nagyon fel lennétek háborodva a kivételezésen, és Dr. Prof. Med. Univ. Dr. dr. aláírással bepanaszolnátok a kivételező gondozónőt a vezetőségnél.
Hát kábé ennyi.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.12. 20:12:24

@Cuncimokus:

Senki nem veszi el senki egészséghez való jogát.

Nem értem, miről írsz.

Cuncimokus 2010.06.12. 20:13:33

@radiologus.hu: veszem észre. Be is fejezem, süketek párbeszéde.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.12. 20:46:20

@Cuncimokus:

Most még egyszer visszaolvastam, amiket írtál.

Neked az évezredes hagyományainkkal van bajod.

Evvan.

Cartman (ex Cartman) 2010.06.12. 21:36:32

@radiologus.hu:
"Mi a bajod a BKV-sok és a vasutasok ingyenjegyével?"
Addig semmi, amíg kultúráltak, vagy legalább csak másodosztályú jegyet kapnak... (Többször futottam már bele - fizetős utasként - a bunkó, lekezelő, de legalább "nekemingyenjár" mávos fajtátájába.)

"Meg azzal, hogy a McDonald's-ban dolgozók ingyen hamburgert kapnak?"
Semmi. Nyilván emiatt (ha működnek a piacgazdaság törvényei) én nem kapok gyengébb minőségű kiszolgálást.

"Az irodai dolgozók néhány oldalas ingyenes fénymásolásával meg különösen?"
Ehhez tartozott a smiley? Mert szerintem az ilyesmi már nem jellemző. A legtöbb fénymásoló kódos és számlálós.

Tudom, hogy ilyen soha nem lesz, de legalább törekedni kéne rá, hogy beteg és beteg között az ellátás tekintetében SEMMI különbség ne legyen.

xtlight 2010.06.12. 21:39:42

A plédbe csavarásról tényleg írok, ezt komolyan elhiszem, hogy nem tudjátok, én is olyantól hallottam, aki ezen a területen kutat, pontosabban a magzati idegrendszeri fejlődés területén. Az nyilván megvan, hogy a babák természetes tartása születés után olyan, hogy hanyatt fekve a felkar oldalsó középtartásban van, az alkar felfelé, tenyér előre néz. A becsavarás ezt a tartást változtatja meg, lenyomják a karját az oldala mellé, odaszorítják, belekényszerítik egy pózba, amit nem venne fel magától, és főleg nem maradna úgy sokáig. Nem tud mozogni, gúzsba van kötve. Analóg a folyamat azzal, amit a túl korán bevezetett bébikomp kivált. Ha csak egy a millióhoz az esélye, hogy ezután később teszem azt dislexia alakul ki, vagy akárhogy is, de nem fejlődik normálisan az idegrendszer, én nem kockáztatnám. Akkor se, ha itt mind azt mondjátok, hogy szerintetek meg nem így van, mert egyikőtök sem ért jobban ehhez, mint én.

A hasizomról. Röhög a vakbelem stílszerűen, hogy tőlem vártok leírást. Nektek kell tudni, hogy melyik izmot lehet meghúzni, de úgy tűnik, legnagyobb sajnálatotokra, én is, meg bárki meg tudja állapítani utólag, ha valami nem stimmel. Különösen ha olyan ember mutatja meg, aki ebben profi. Biztos ismeritek: tojni sem tudok, mégis érzem, ha a tojás záp. Sok az ilyen szakma, ahol hibát találni bárki tud, de kevesen végzik jól. Az enyém is ilyen, de ha reklamál az ügyfél, vagy szakvéleményt kérnek, mégsem az az első, hogy lehülyézem a bejelentőt, vagy eszetlenül védem a mundér becsületét. Először is megállapítom, hogy fennáll-e bejelentett hiba. Erre a blog keretei között nyilvánvalóan nincs lehetőségetek, ennyi bizalmat meg kell szavaznotok nekem. Vagy ne, de akkor nincs miről tovább beszélnünk, és dörgölőzhettek tovább egymáshoz a jó kis akolmelegben. Egyébként egy szóval sem mondtam, hogy a császár utáni varrásnak az a módja, hogy izomrostokat húzkodnak össze, azt mondtam, hogy ebben az esetben meghúztak izomrostokat. Ez tapintható, én is érzem, és akit azóta még megkérdeztünk ismerős plasztikai sebészt, az is. Lehet vartyogni, hogy "nem is vágunk át izmot", de őszintén, ez engem hol érdekel? Elrontották, ez nyilvánvaló, magyarázkodjon az, aki csinálta. Valójában hallottam a magyarázatot, akkor és ott meg is értettem, de ilyen távlatból már nem tudom felidézni. Megtörtént és kész.

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.13. 00:41:24

@Cuncimokus:
Egyél is előtte valami kiadósat, aztán csak nyugodtan és jó hosszan, ahogy szereted..:-)

aversio avagy pacalfagylalt 2010.06.13. 00:56:13

@Phxmike:
" Micsoda elferdult moral es erkolcs uralkodik ebben az orszagban. Mondjal mar egy ertelmes indokot arra hogy a rokont miert kell kikuldeni? "
Azért mert a rokon sem akar mindent az orrodra kötni.
Egyszerű kis példa: Mondjuk a kedvesről a szülésen derül ki, hogy nemibeteg és nem tőled ,esetleg négergyereket szül miközben az orvosnak is láthatóan mindketten fehérek vagytok.Ami pedig a beteg és az orvos között zajlik az orvosi titok, amit a peteg megoszt veled az pedig magánügy. Ez már két ok is a kiküldésre.
Még mindig bent akarnál lenni??

Cartman (ex Cartman) 2010.06.13. 10:24:21

@aversio avagy pacalfagylalt:
Itt arról az esetről van szó, amikor a beteg szeretné, ha a hozzátartozó bent lenne! Ráadásul közeli hozzátartozó. Tehát nem egy erőszakos, mindenlébenkanál másodunokatestvér jelenléte a téma, aki orvosi vizsgálatra indul be.

Cuncimokus 2010.06.13. 11:48:11

@aversio avagy pacalfagylalt:
Nem akartam már veletek vitatkozni, de egyet azért most meg kell jegyeznem: Hozzászólásod kitűnően tükrözi a magyar egészségügy helyzetét és annak belső rothadását. Süt belőletek a felsőbbrendűség és önimádat, és ha valaki ezt megkérdőjelezi, azonnal előbújik a sértett önérzet. Még hogy valakinek eszébe jut megjegyezni, hogy igazságtalan dolog a kivételezés! Felháborító, le vele!
Igen, továbbra is émelygek ettől a hozzáállástól. Hogy örülj: csilis babot ebédelünk, sok kis sárga kukoricával. Remélem, vizuális típus vagy.
És most befejezem, szép napot.

E.T. :) 2010.06.13. 19:12:38

@Cuncimokus: nem vág maximálisan témába, de ha már mindenki annyira hangoztatja a a betegek jogait, miért felejtkezünk meg a folytatásról?

/gy.k. a betegek jogai és kotelességei/

Cuncimokus 2010.06.13. 19:21:52

Gondolom, az orvosok jogaira és kötelességeire gondolsz. És biztosan a mérnökök jogaira és kötelességeire. Meg a szerszámlakatosok jogaira és kötelességeire. És a kőfaragókéira és balett-táncosokéira.

Szvsz az orvosok joga: emberi munkakörülmények, megfelelő fizetés. Kötelessége: tudásának megfelelően dolgozni, MINDEN beteget a maximális tudásnak megfelelően gyógyítani.

De hogy még pacalfagylalthoz visszatérjek, ugyanis meglehetősen irritál: Ti NEM az egymás tudásának tisztelete, meg hippokratészi eskü, meg ég tudja, milyen magasztos eszmék alapján kivételeztek egymással, hanem azért, mert fordított esetben ugyanezt elvárjátok. De amikor pl. a BKV-ügyek derülnek ki, akkor, lefogadom, forgatjátok a szemeteket, hogy hát nahát.

Irise 2010.06.13. 19:55:47

@Cuncimokus: Miért izgatott fel ennyire,hogy a betegeknek is kellene,hogy legyen kötelessége,nemcsak joga?
Egyébként,amint írtad az orvosknak joga lenne az emberi munkakörülményekhez,illetve megfelelő fizetéshez. Amíg ez nincs meg, addig miért ugrabugrálsz?

Cuncimokus 2010.06.13. 20:16:50

Nem ugrabugrálok. Én kutatóként dolgozom, kegyetlenül alulfizetve. Ennek ellenére eszembe sem jutna levenni a szintből, "ha nem fizetnek meg, minek dolgozzak rendesen?" alapon.

Egyébként, még ha a mostani hozzászólásaimból netán nem is ez derült ki, azért én tisztelem az orvosokat. De a tiszteletet nem azzal vívták ki, hogy az államvizsga után 1 perccel már az összes közösségi oldalon, személyi iratban, bemutatkozáskor használják a dr.-t (nekem is ott van a nevem előtt, de még asszem életemben nem mutatkoztam be így), nem is azzal, ha adják az Istent, hanem azzal, amikor a panaszomnak megfelelő kezelést adják nem tapló módon.

Hogy ez nehéz? Hát ja, az, elhiszem én. Talán az egyetem legelején kellene tisztázni, hogy hölgyeim és uraim, sok hülye, bunkó, koszos és gusztustalan beteg van, akinek nem megy, hogy ennek ellenére legalább a normálisabbjával viselkedjen, az most fáradjon a kijárathoz, máskülönben életre szóló frusztrációra fizet elő. Ezt gondolom a témáról.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.13. 21:59:30

@Cuncimokus:

"Még hogy valakinek eszébe jut megjegyezni, hogy igazságtalan dolog a kivételezés!"

Azt felfoghatnád, hogy nincs kivételezés, az orvos is ugyanazt az ellátást kapja, mint a nem orvos.

"De amikor pl. a BKV-ügyek derülnek ki, akkor, lefogadom, forgatjátok a szemeteket, hogy hát nahát."

Miszerint fel lennénk háborodva, hogy a buszsofúr családjának is ingyen bérlet jár?

:-)

"hogy az államvizsga után 1 perccel már az összes közösségi oldalon, személyi iratban, "

Tájékoztatlak, hogy az orvosdoktori cím megszerzése után asszem 15 vagy 30 napon belül a jogszabály _kötelez_ arra, hogy valamennyi hivatalos iratodat cseréltesd ki "doktorosra".

aesculap 2010.06.14. 00:15:32

@Cartman (ex Cartman):

A BETEGNEK - A SZ6ÜLŐNŐNEK MEG KIVÁLTKÉPPEN - TÖRVÉNYBEN RÖGZÍTETT JOGA, HOGY HOZZÁTARTOZÓJA MELLETE LEGYEN.
aHOL EZTNEM TARTÁK BE, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HATÁLYOS TÖRVÉNYEIT SÉRTIK, AMIÉRT BÖRTÖN JÁR!!!

1997.évi CLIV törvény az egészségügyről

"(5) A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy - amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki - újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el.

NemesekErnyo 2010.06.14. 07:05:50

@bakela: Elolvastam :)
Úgy, ahogy van, siralmas reakciója egy "hölgynek", aki valaha közös megegyezéssel felvállalta a szeretői státust. Mire számított?

KenSentMe 2010.06.14. 14:22:14

@bakela: Ennek a csajnak lehet kb. annyi IQ-ja, mint ahány foga még maradt.. á, szegény orvos.. szegény öreg ortopédorvosnak csak ilyen jut.. ez is olyan, mint valami elrettentés az orvosi pályától.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása