A sírás kerülgetett


Kedves blog!
Én is úgy gondolom, hogy nem lenne szabad megtörténnie hasonló dolgoknak, amiket ezen a blogon olvasgattam. Nem értettem soha hogyan lehet egy orvos néha annyira embertelen, hiszen az a hivatása, hogy emberekkel dolgozzon, akik hozzá fordulnak segítségért a legkiszolgáltatottabb helyzetekben.
Elmesélem az egyik történetemet, ami egy pest megyei kisvárosban történt.
Én egy 24 éves lány vagyok. Fiatal korom ellenére eléggé derékfájós vagyok. Az akkori munkám miatt kijött a lumbágóm. (12 órás műszak, nem szabadott leülni, csak a 20 perces ebédszünetben). Elmentem/ elvittek a háziorvosomhoz amikor már nagyjából tudtam járni. (Nem volt látványos, nem bicegtem, inkább óvatosan, és mereven mozogtam, ahogy tudtam). Épp szabadságon volt sajnos az orvosom (amúgy egy nagyon kedves nő), és egy férfi helyettesítette, akinél még nem voltam azelőtt.
Sorra kerültem, "mi a panaszom", mondtam, hogy nagyon fáj a derekam. De nem beszéltünk nagyon többet erről, mert NEM HITTE EL! Én nem vagyok egy nagyon vitatkozós ember, és ott annyira meglepődtem, hogy nem tudtam semmit se mondani. Főleg, hogy a kedves doktorbácsi előadta kissé ingerülten, hogy ő nem fog táppénzes papírt adni, mert úgyis csak az kell nekem, és hogy képzelem, hogy csakúgy odaadja azt a papírt. Magyarul úgy lebaszott (elnézést a kifejezésért), hogy a sírás kerülgetett.
Amikor abbahagyta (nem két mondat volt), akkor azt mondtam neki, hogy jó akkor nem kell táppénzes papír, de a derekam attól még fáj. Hát nem hiszem, hogy meghallotta, mert még mindig a táppénzes papírról beszélt ugyanolyan emelt hangon és idegesen. Nem tudtam mit csinálni, mert kicsit sokkot kaptam, mert ugye az ember azért nem arra számít amikor elmegy orvoshoz, hogy vele fognak kiabálni, hogy hogy képzeli, hogy odatolja a képét.
Azért sem tudtam semmit se mondani, mert egyfolytában ő "beszélt", meg féltem, hogy ha elkezdek beszélni elsírom magam, és azt azért nem akartam. Így is végtelenül megalázottnak éreztem magam. Jó, igaz, hogy nem tudtam magam megvédeni, de attól még nekem is jár az orvosi ellátás. Nem hiszem, hogy csak az erős jellemű embereket kell megvizsgálni, és nem hiszem, hogy harcolni kellene az ellátásért. Ezért megvártam amíg befejezi, elköszöntem, és elmentem. Kint bőgtem egyet. Persze másnap anyukám bement felelősségre vonni az orvost, aki annyit mondott, hogy perelje be nyugodtam, nem ő lenne az első. Meg amúgy hozzá sokan járnak csak táppénzes papírért, de ő nem fog adni nekik.
Lehet, hogy igaza van ebben, de legalább megvizsgálhatott volna, és utána mondja, hogy hazudok, mert nincs semmi bajom, amúgy eléggé volt bajom, mert elég nagy fájdalmaim voltak. Meg amúgy leszartam (bocsánat) a táppénzes papírt. Végülis nem jutottak semmire. Csak volt egy heves vitájuk. Mint kiderült, már elég sokan perelik, csak azt nem értem miért rendelhet még mindig. Megvártam, amíg visszajön a szabiról az én orvosom, ő hitt nekem, és meg is vizsgált fel is írta amit kell, hihetetlen.
Erre a kéthetes otthonfekvésre ráment a szabadnapjaim nagy része, de igazából akkor ez nem érdekelt már, örültem, hogy egyáltalán megvizsgáltak.
üdvözlettel:
Velvet
1. Az orvos magatartását semmi nem menti. (Orvosként) dolgozni csak pontosan, szépen ... stb lenne szabad.
2. A poszt alapján azért a táppénz benne volt a kalapban (5. bekezdés), azt mondjuk én se tolerálnám, ha valaki ezzel lépne be az ajtón, de itt valószínűleg nem ez volt a helyzet.
3. Nagyon helyesen az utóbbi években az OEP eléggé ráugrott a táppénz-, és főleg a leszázalékolás-ügyekre (mielőtt a 3 millió leszázalékolt országává válnánk), ezért az orvosok egy része duplán ideges a táppénz miatt, mert sokszor vannak méltatlan vegzatúráknak kitéve.
4. A derékfájással viszont ilyen munka esetén orvosnak és betegnek is törődnie kéne, mert könnyen tartós problémává nőheti ki magát.
Dr.Morcz
Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Káin 2010.06.07. 07:52:54
A posztoló stílusa kissé szabadszájú, de nyilván az indulatok. Nem értem, hogy miért nem hiszik el olykor az orvosok, hogy egy fiatal embernek, hölgynek is lehetnek bajai. A táppénzes papír meg külön érthetetlen számomra, de csak lesz, aki elmagyarázza.
petya.bacsi 2010.06.07. 07:55:01
Az ilyen emberek, ha a sokat emlegetett nyugati szintű rendszer lenne már rég a munkanélküli hivatalnál állna sorba, vagy talán valamelyik keleti országban kapna munkát.
A levélírónak üzenem, hogy nyugodjon meg, fog ez a doktor még emberére találni (akikről már volt szó ezen a blogon is), akik jól megruházzák, ahogy szokták...
gld 2010.06.07. 08:31:21
Irise 2010.06.07. 08:35:17
Ami persze nem mentesíti a hangnemet.
Szép napot mindenkinek.
petya.bacsi 2010.06.07. 08:46:08
Csak azok vállalnak be még ilyen munkát is, aki dolgozni is akar. A munka nélkül lévő emberek jó nagy része dolgozna, ha lenne mit, és minden szart bevállalna, hogy dolgozni tudjon, és el tudja tartani a családját.
Persze van egy másik rész, akiknek tök mindegy milyen munka, akkor sem mennek sehová sem. Mert nekik ez kurvára kényelmes.
2010.06.07. 08:47:27
Nekem inkább visszafogottnak tűnt :-)
Egyébként nem értem, hogy ha egy beteg elvár bizonyos stílust az orvostól, saját magától miért nem vár el annyit, hogy reagáljon rögtön? Mitől fél? Persze mindenkinek más a természete, ahogy a posztoló is írja, de anyuka nem lesz mindig ott, hogy rendet rakjon. Ezt most ne vegye sértésnek a poszt írója nem annak szántam.
gld 2010.06.07. 08:53:57
Ez csúnya általánosítás :) Pont olyan, amit Ti orvosok olyan nagyon nem szerettek ;)
Káin 2010.06.07. 10:39:46
Káin 2010.06.07. 10:40:34
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.07. 10:44:19
2. A poszt alapján azért a táppénz benne volt a kalapban (5. bekezdés), azt mondjuk én se tolerálnám, ha valaki ezzel lépne be az ajtón, de itt valószínűleg nem ez volt a helyzet.
3. Nagyon helyesen az utóbbi években az OEP eléggé ráugrott a táppénz-, és főleg a leszázalékolás-ügyekre (mielőtt a 3 millió leszázalékolt országává válnánk), ezért az orvosok egy része duplán ideges a táppénz miatt, mert sokszor vannak méltatlan vegzatúráknak kitéve.
4. A derékfájással viszont ilyen munka esetén orvosnak és betegnek is törődnie kéne, mert könnyen tartós problémává nőheti ki magát.
Káin 2010.06.07. 10:57:08
gld 2010.06.07. 10:59:17
Hát ez csak úgy működhet, ha az orvoshoz forduló beteget az orvos megvizsgálja ;)
Káin 2010.06.07. 11:00:12
Káin 2010.06.07. 11:00:52
miskabá 2010.06.07. 11:04:08
Eszembe jutnak amiket kinn láttam. A posztban kifogásolt hangvétel és hozzáállás ott teljesen normálisnak számít. Olyan hangon beszélnek a beteggel mint az őrmester a kiképzésen, visszaszólás pedig nincs.
Persze sok múlik az orvos hozzáállásán de én a hivatásom alapján tudom mennyi sok sunnyogó szokott lenni fiatal emberek között. Bizony mi is szóltunk annak idején a csapatorvosnak hogy ne adjon olyan könnyen felmentést mert nem lehet hogy 20 év körüli fiatal emberek közül minden ötödiknek derékfájása van. Sokan megtanulták szimulálni, de a poszt írója esetén nyilván nem erről van szó és egy jószemű orvos azért az esetek nagy részében el tudja különíteni az igazi panaszt a sunnyogástól
ace911 2010.06.07. 11:05:24
Kedves Szerkesztő!
Légyszíves tedd vissza a főoldalra a linket az oldal fejlécében... kényelmesebb volt. Köszi
Despota 2010.06.07. 11:06:33
Despota 2010.06.07. 11:07:41
petya.bacsi 2010.06.07. 11:30:39
Ugyanis a kedves egészségügyi személyzet néhány emberrel nem mer kekeckedni, ugyanis félnek tőlük. Vagy velük is megy ez a kiképzős dolog? Nem hiszem...
CyberPunK 2010.06.07. 11:30:51
gld 2010.06.07. 11:54:54
Detto :) És akár fájt, akár nem fájt, felírta a Maripen-t :) Megjegyzem, máig is ezt teszi.
mbazs 2010.06.07. 12:01:09
Áruld már el nekem, hogy ez hol szabadszájú! Talán azért, mert elbőgte magát?
Káin 2010.06.07. 12:18:25
Cicmaláj 2010.06.07. 12:19:55
Serzone 2010.06.07. 12:20:33
Gyerekkorom óta fáj a hátam, az orvosok csak legyintettek rá. 22 éves koromban vett először komolyan orvos, és elmondta, hogy az alsó csigolyáim nyitottak, és a gerincoszlopon két görbület is van. Azóta hozzá járok, nem véletlenül. 7 éves koromban volt az első röntgenem, amit két évente ismételtek, és mégse vettek észre semmit? Röhej.
Igenis lehet valakinek beteg a gerince a fiatal kora ellenére. Nem lerázni, kellene, hanem foglalkozni vele, lelkiismeretesen.
Cicmaláj 2010.06.07. 12:20:45
Herlock Sholmes 2010.06.07. 12:27:27
Még jó, hogy fáj a dereka.
Serzone 2010.06.07. 12:49:40
Mindegy, tanultam belőle. Ha úgy érzem, hogy valami nincs rendben velem, és nem kapok választ, vagy félvállról vesznek, több orvoshoz is elmegyek amíg a végére nem járok.
Csalamádé 2010.06.07. 12:59:21
papamaci1 2010.06.07. 13:08:32
Káin 2010.06.07. 13:11:19
gld 2010.06.07. 13:11:37
Bizony... Sőt, én általában akkor is inkább szabadságra megyek, ha indokolt volna, hogy táppénzre vegyenek :S
Persze van olyan, akinek az tökjó, közbe meg kijár mondjuk a sógorokhoz takarítani, vagy szüretelni jó kis euróért ;) Szóval nem állítom, hogy nincs ilyen, de a posztban tutira nem erről van szó.
House M.D. 2010.06.07. 13:12:42
Amennyiben a beteg üti meg a nem kívánt hangnemet én rendszerint nyugodt-higgadt hangnemben válaszolok, a többi már az Ő dolga, azaz, hogy miként viselkedik. Soha eszembe nem jutott verbálisan minősíteni/vegzálni egyetlen betegemet sem. /gondolatban igen, de az már magánügy/
Serzone 2010.06.07. 13:16:31
Serzone 2010.06.07. 13:20:34
toxikus 2010.06.07. 13:22:05
dido_ (törölt) 2010.06.07. 13:24:51
Nekem egy családtagom járt így, más panaszokkal. Nem foglalkoztak vele, nem vették komolyan. 40-es éveiben járó kifejezetten csinos nő, nem elhízott, nem dohányzik, rendszeresen mozgott, ránézésre minimum 10 évet letagadhat, rendszerint 30 évesnek szokták nézni.
Másik orvoshoz ment ő is, mert nem vették panaszait komolyan. Azóta már műtötték is (epekő). Nem tudom mi lenne vele, ha nem került volna időközben olyan orvoshoz, aki a ránézésre csinos, fitt nők panaszait is elhiszi.
Egy olyan sztori is eszembe jut, ahol orvosok nem vétettek semmit, csak aranyos-szerintem. Ismerős mesélte, hogy nagymamája, gyakran tornázik (állítólag fiatal kora óta imád mozogni), és egyszer azért ment orvoshoz, hogy fáj a csípője. Olyan óvatosan nézték a lábát, alig 10 centire kérték tőle emelje meg. Ő meg megunta, egyszer csak felkapta a lábát, jó magasra felemelte, volt nagy csodálkozás :D Ezzel jelezni kívánta, hogy nincs mozgásában korlátozva, eddig nem fájt a csípője, de most fáj, attól független, hogy kis híjján kánkánozni is tud a lábaival :D
nyílméregbéka 2010.06.07. 13:34:01
EZT az egy dolgot komolyan nem értem, hogy miért is nem lehet beteg valaki esetleg akkor is, ha még nincs 60 éves? Holott (sajnos) van leukémiás tinédzser, rákos, sérves vagy más, súlyosan beteg fiatal is. Nekem is van elég súlyos allergiám, fél szememre nem látok; velem egyidős osztálytársam meghalt szívbetegségben; szintén egyidős lánynak ki kellett venni a méhét rák miatt... Legalább ezt az egyet hadd ne kelljen hallanunk, hogy 'Maga fiatal, mit keres itt...' Nem hiszem, hogy a 'fiatalok' hobbiból járnának szakorvosokhoz.
gelka 2010.06.07. 13:47:14
Gondolom az ilyen orvosokat nem lehet nevesíteni. Pedig jó lenne egy szégyenfal, meg egy "akikhez szívesen járunk".
Mint az oviban.
petya.bacsi 2010.06.07. 13:59:53
Serzone 2010.06.07. 14:00:35
A fejemet merem rá tenni, hogy az iskolatáska cipeléstől ment tönkre a hátam, és ha időben teszünk valamit, akkor most nem lenne pluszban "megrogyva" a gerincem.
Tanultam belőle, a lányom nem cipelheti a táskáját, a suli bejáratig visszük helyette és amikor érte megyünk, az az első, hogy leveszük a válláról! Lemértem egy hétfői órarend szerinti táskasúlyt, és 5 kilót nyomott.
gelka 2010.06.07. 14:12:09
Káin 2010.06.07. 14:13:19
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.07. 14:20:26
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.07. 14:22:56
Banya30 2010.06.07. 14:31:44
Serzone 2010.06.07. 14:35:25
Nem vagyok orvos, de a fájdalomra diagnózisként ezt kaptam. Viszont ezúton is köszönet a Karolina úti orvosoknak, fantasztikusak, mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Kotyomfitty 2010.06.07. 14:53:10
petya.bacsi 2010.06.07. 14:55:36
gld 2010.06.07. 15:25:13
Én is :) Nekem a térdem tették ott rendben, és valóban remek szakemberek nővérek, műtősök, orvosok, mindenki. És nagyon emberségesek :)
másikpista 2010.06.07. 15:25:27
"Azóta már műtötték is (epekő). Nem tudom mi lenne vele, ha nem került volna időközben olyan orvoshoz"
Valószínűleg semmi. Epekő negyven körül már a legtöbb nőnél kimutatható. Aki nagyon panaszkodik azt megműtik
Banya30 2010.06.07. 15:26:51
Ha diákként elmegyek orvoshoz biztos szükségem van rá, mert nem kell TP papír és főiskolán, szorgalmi időben még orvosi papír sem, hogy lógj, ha akarsz.
Egyszerűen, csak nem tisztelt meg mint fiatal annyira, hogy megvizsgáljon, mert ami nem öl meg az erősít, vagy hiszünk Taigetoszban, vagy vmi hasonló klub tagja. :)))
másikpista 2010.06.07. 15:32:21
Csak úgy kíváncsiságból, mennyire jellemző Angliában hogy a beteg és hozzátartozók ezzel-azzal megfenyegetik az orvost ha nem úgy jár el ahogy elvárják. Gondolok a CT beindikálására meg hasonlók, tehát ahol mások a szakmai elvárások, protokollok mint amit el akarnak érni
petya.bacsi 2010.06.07. 15:38:20
Serzone 2010.06.07. 15:44:17
Óriási szerencsének tartom, hogy a férjem családjában van orvos, mert nagyon jó tippeket tud adni, egy régi ismerőséhez küldött, így tudtam meg, hogy van Karolina út is a világon:)
Dr Borivoje Surdilovics 2010.06.07. 16:23:35
Nem közvetlen ide tartozik de mikor éljük már meg azt -amit az amerikai és német kórházas filmekből látjuk- hogy éjt-nappallá téve azon gondolkodnak az orvosok hogy jól diagnosztizálták-e a beteget,a kezelés jó-e, a sürgősségin szinte egy tucat orvos mindent alárendelve kűzdenek a betegért stb.? Csak nehogy azt válaszolja valaki hogy jobban meg kell fizetni az orvost hogy lelkiismeretes legyen mert ez nem így van.Sok orvos,pedagógus és számos közszolga lelkiismeretes akkor is ha magánéletében nélkülöz,anyagi problémái vannak, vagy a műszaki feltételek sem a legtökéletesebbek.
Vagy ezek csak filmek,a képzelet szüleményei, valójában egy hatalmas több nemzet filmgyártását érintő propaganda-hadjárat vagy összeesküvés áldozatai vagyunk?
lehet más a propaganda 2010.06.07. 17:25:26
"mikor éljük már meg azt -amit az amerikai és német kórházas filmekből látjuk"
A doktor a nickedben bizti nem orvosi végzettséget jelöl. Ezek a sorozatok úgy viszonyulnak a valósághoz mint a többi TV-bóvli. Javaslom kezdésnek olvasd el a korábbi posztokat és hozzászólásokat amit külföldön élők írtak az ottani ellátás buktatóiról. Szerintem most annyira megalapozott a véleményed mintha Magyarországot egy Huszka Jenő operett alapján akarná megítélni valaki nyugaton
nyílméregbéka 2010.06.07. 17:48:42
Erre a kéthetes otthonfekvésre ráment a szabadnapjaim nagy része,"
Hm, ez viszont nagyon nem szimpatikus!: az embernek véges számú szabadsága van, amit pihenésre, ügyintézésre kell(ene) fordítani, nehogy már az évi két hét szabi azért fogyjon el, mert szabadságot kell kivenni a betegen fekvésre.
@Serzone: Karolina úttal a mi családunkban is jó tapasztalatok vannak :-)
Irise 2010.06.07. 18:30:44
Csak rámutattam,hogy szerintem mi lehetett az orvos viselkedésének az indítéka.
Meg kellene tanulni olvasni :)
Aggie 2010.06.07. 19:37:23
Nekem is van, nem is akarmilyen, nem nagyon tudnak vele semmit sem csinalni. Tornazni kell, keress egy gyogytortnaszt aki megtanit par gyakorlatot vagy ami meg jobb tanulj meg jogazni, a lefele nezo kutya vagy azok a gyakorlatok, amik egyszerre csavarnak es nyujtanak szinte eszrevetlenne teszik.
Aggie 2010.06.07. 19:41:57
GP-kent dolgozol vagy szakorvoskent?
Az igazsaghoz azert hozzatartozik, hogy GP-hez a szimulansok az noverek miatt nem jutnak be, a szakorvoshoz meg a GP nem utal tovabb. Nekem az a tapasztalatom, hogy amivel Mo-on siman megvizsgal az orvos, azt itt ugy kuldik el mar az noverek is mint a sicc, a GP meg csak akkor kuld szakorvoshoz, ha akkora baj van, hogy azt mar egy laikus is eszre veszi...
Serzone 2010.06.07. 19:44:55
A jógát még nem próbáltam, de sohasem késő:)
Nem én vagyok, hanem én 2010.06.07. 20:32:19
gld 2010.06.07. 20:36:39
Nem, ezt nem tudtam :) Mi mindent megtud itt az ember lánya... :O Köszi, hogy megosztottad.
Nem én vagyok, hanem én 2010.06.07. 20:42:36
Nem én vagyok, hanem én 2010.06.07. 20:51:58
Vagy, ahogy dicso baratom mondta, ismet egy tangava indult a nap... :) Szoval tessek hosszabb polot, inget huzni, tartsuk melegen a veset! Nem azt jelenti, hogy a tanga nem loghat ki, de meg kell talalni az aranykozeputat... :)
szabidoki 2010.06.07. 21:04:45
gld 2010.06.07. 21:12:53
Nem én vagyok, hanem én 2010.06.07. 21:47:56
Aggie 2010.06.07. 21:56:37
@Serzone:
ha majd befejezetd a szoptatast, mindenkeppen probald ki,mert 100x jobb es hatasosabb, mint a gyogytorna. Ha valasztani lehet akkor az Asthanga jogat, az az igazan jo! Ha nincs a kornyekeden joga ora, akkor interneten www.youtube.com/user/yogatoday
ON
pgergely 2010.06.07. 21:58:32
szabidoki 2010.06.07. 22:52:07
Nem én vagyok, hanem én 2010.06.07. 23:26:46
Ugyanolyan mazli az is, hogy Szentgyorgyi paprikat kapott ebedre, es nem hagymat, igy talan sose jutott volna eszebe megnezni a paprikaban a C-vitamint... :)
De ilyen mazlik viszik elore az emberiseget... Csak jo ember kell, hogy eszrevegye, es ne menjen el mellete...
A tobbi pedig egy mar felfedezett vegyulet atalakitasa (felszintetikus vegyuletek), tokeletesitese, gyartasi folyamat kialakitasa, teljesen uj szerkezetu, de azonos hatasu vegyuletek szintezise (szintetikus vegyuletek) meg a modern hatoanyagok eloallitasanak kulcsa... Ez utobbi is komoly biologiai, kemiai ismereteket igenyel...
Szoval mindketto fontos dolog. Ki ebben jo, ki meg abban...
szabidoki 2010.06.07. 23:46:58
Nem én vagyok, hanem én 2010.06.08. 02:06:06
Azonban, sajnos hiaba o volt a metablizmus legfontosabb folyamatanak leiroja (igazad van, nem o fedezte fel az osszes vegyuletet, ezert sem tudta ciklikussa tenni a folyamatot), a kulfold Krebshez koti a dolgot (ugy, mint a dinamot Siemenshez es nem Jedlikhez).
Ime az indoklas:
1937, The Nobel Prize in Physiology or Medicine
Albert von Szent-Györgyi Nagyrapolt "for his discoveries in connection with the biological combustion processes, with special reference to vitamin C and the catalysis of fumaric acid"
Ugye itt a fumarsavat emelik ki a ciklusbol, es mivel a folyamat nem volt teljesen leirva, ezert inkabb a C vitaminert kapta a dijat.
Mert ime Krebse dija:
1953, The Nobel Prize in Physiology or Medicine
Hans Adolf Krebs "for his discovery of the citric acid cycle"
De akkor tegyuk hozza gyorsan, hogy Szentgyorgyinek oriasi szerepe volt a mozgas izomfeherjeinek (aktin-miozin) leirasaban is, ami onmagaban ert volna meg egy Nobelt...
ajvé 2010.06.08. 15:13:04
Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.06.15. 12:36:54
Pár éve a vállamat húztam meg egyszer, de úgy, hogy egy táskát nem tudtam utána hetekig fölemelni, úgyhogy elmentem reumatológiára, doktornő egy vén csoroszlya, lehet, csak 70 éves volt, de 200-nak nézett ki... én voltam úgy 28, amikor ez történt. Karomat úgy-ahogy megvizsgálta (fáj? emelje föl... na, milyen szépen fölemelte, nincs ezzel semmi baj, fiatalember), aztán végül nagy nehezen beutalt fizikoterápiára, ami aztán amúgy segített is.
Én viszont, gondoltam, ha már itt vagyok, meghallgatom az ő véleményét is a hátamról. Mondom neki, van más panaszom is, gyakorlatilag folyamatosan fáj meg recseg a derekam. Mire ő: "nekem is fáj a derekam, azt hiszi, ez olyan nagy dolog?". Oszt ennyi volt, foglalkozni sem volt hajlandó velem, mehettem Isten hírével, alászolgája. Azóta akkor sem jut eszembe orvoshoz menni, amikor úgy fáj, hogy napokig nem tudok fölkelni az ágyból. Erre a tempóra én nem vagyok kíváncsi.