Szabadrablás és várakoztatás a Heim Pál kórházban

2010.05.14. 07:00

Gondolom teljesen sematikus és mindennapi a történetem, máshol más formában ezer emberrel megtörtént már. Ami viszont mindig felbosszant, hogy ez egy 16 hónapos babával nem vicces, felháborító, hogy sematikus, és végtelenül irritáló, hogy mindennapi.

 

A Heim Pál Kórház bőrgyógyászata. Időpontra bejelentkezés nincs, Dr. Gipsz Jakab főorvoshoz lehet csak bejelentkezni, felteszem ennek is megvan az oka, én mindenesetre mezei halandóként rá nem bírtam jönni, hogy mi az. Hálaégnek, vagy sem, de még annyira nem volt súlyos a gyerek problémája.

 

Így tehát a földi halandók útját követve becsekkolás a földszinten. Reggel 8-tól van rendelés, 8.28kor a 31. sorszámot kapom.
A szoba előtt érzésem szerint 131-en ülnek, a 3as matekommal is lekövethető, hogy 2 hozzátartozó esetén is gyanús a mennyiség. Azt remélem naívan, hogy ez esetleg azért van, mert 1,5 méterenként ajtó van, így talán a szemészetre várnak... vagy vérvételre, vagy jött a teljes család.

 

Jártam már itt, felkészültem, így 3 napi hideg élelemmel és egy kisebb játékbolt árukészletével érkeztem. Ami következett az még a legelvetemültebb felkészülészseniket is zavarba ejtette volna. 2.5 óra, azaz kettőésrohadtfél óra várakozás következett a 16 hónapos gyerekemmel. Már ettünk túrósbuktát, ropit, ittunk, sétáltunk, padra másztunk, elolvastunk 3 könyvet, azokat egy idő után cserélgettük más felkészült anyukákkal, a ropikat is elkezdtük cserélgetni más önzetlen gyerekekkel, felpróbáltuk a helyi árus nénik asztalon kiállított portékáit, napszemüvegeket, gyanús gyógycipőket, de a kettő és feledik óra utolsó perceit végtelen vergődésben töltöttük, ugyanis addigra olyan szinten volt álmos a gyerek, hogy már semmi nem segített. Nem túlzok, ha azt mondom nyugdíjasok ezért már sokkal nagyobb balhékat vágnak ki a körzetinél.

 

Egy anyuka állította, hogy látta, amint egy élelmes szülő a wc-ről kijövő aszisztenssel diskurált, majd ezt követően hirtelen bejutott, pedig őutána érkezett. Ezt én jóindulattal nem hittem el, mert következetesen sorrendben, név szerint szólítanak, egyedül a 6 hónapnál fiatalabbakat hívják be, ami érthető, elfogadható. Többen vannak viszont, akik rátekintenek a várakozó cetlire és felmérik, hogy értelmesebb a közeli játszótéren eltölteni azt a 1.5 órát, így visszajönnek. Ezt hihette talán későn érkezőnek és előtte bemenőnek az anyuka. Mondom, én hiszek az emberi jóindulatban.

 

Az elnyújtott várakozást betetőzte, hogy 2 percet foglalkoztak velünk, ebből 14 mp-ig tekintettek a beteg bőrfelületre a többit a kérdéseim tették ki. Egy orvos volt és 3 aszisztens. A vizsgálat alatt beszélgettek, kávéztak kicsit, felborította az egyik hölgy véletlenül a kukát ezen számomra indokolatlanul hosszú ideig kellett nevetni, azt megmagyarázni, újra nevetni, majd előző páciensek furcsa viselkedését taglalták.

 

Az igazi ideggörcs ekkor jön. Kizárólag a Heim Pál saját gyógyszertárában lehet kiváltani a felírtakat, ami szerintem erkölcstelen szabadrablás és megkockáztatom jogszerűtlen. Türelmem utolsó morzsáival bemegyek hát elfogadva a megváltoztathatatlant, majd amikor a 79 éves bácsi egyesével nézi végig a dobozokat, hogy rájöjjön melyik is kell nekem – nyilván az ekcéma ilyen egy büdösritka betegség –, majd kérdésemre, hogy lehet-e egészségkártyával fizetni mosollyal az arcán azt válaszolja, hálaazistennek nincs nekik olyan, el nem tudom képzelni mennyi gondja lenne NEKI ezzel. Na, igen... az, hogy én, aki fizetek, aki elvileg szolgáltatást vásárolok, ilyen módon belőlem él, hogy NEKEM milyen lenne, az nyilván kutyát nem érdekli. (Nem vagyok patikus, de eddig úgy tűnt egy kis gép kiad magából 4 papírt miután lehúzták a kártyát, de nem kétlem, hogy ez 79 évesen bonyolultnak tűnik...). Így benyelem a második békát, hogy akkor ez most nekem 3.800 forint készpénz az ingyékártya helyett.

 

Az adott krémre tekintvén újabb lökéshullámban törnek rám az ordenáré viselkedésre késztető vágyak. Ez pontosan ugyanaz az ekcémakrém, amiből 3 van a hűtőben, de 3 hónapos lejárati idő van ráfirkálva, és 200g-ot kapok örökké. Kérdezem végső csüggedésemben, hogy van-e ebből kisebb kiszerelés. Nincs. Nyilván. Mért is lenne? Feltételezem csak ekkora tubusokat lehet kapni a teljes földkerekségen. Viszont, ha egy anyuka rákeni a gyerekére a 200g-os szteroidos krémet 3 hónap alatt, akkor gyanítom durva egy korosztály lesz itt 10-20 év múlva.

 

Még egyszer: tudom, hogy mindenhol mindenki vár a magyar egészségügyben, tudom, hogy éhbéren vegetálnak az intézmények, de félek, ha ezt rajtunk torolják meg akkor sem lesz másképp a finanszírozás. Azt gondolom az egész tortúra csak azért lehet így, mert ez közintézmény.

 

Fel nem bírom fogni, hogy mért nem 2 orvos van 1 aszisztens, max 2., hogy miért csak az egyik bőrgyógyászati ajtó mögött ülnek, hogy miért nem lehet rákényszeríteni a nyugdíjas patikust az újításra, hogy miért nem lehet megbeszélni az élet nagy dolgait a munkaidő után (14.00!!!!), hogy miért kell megvennem a 10X-es adag gyógyszert értelmetlenül.

 

Értem, hogy ami nekem szívás, az nekik a túlélési taktika, de azért egy rész megoldható mondjuk kis odafigyeléssel is. Tény, hogy a jóindulat emberi tulajdonság. Azt se megvenni, se átalakítani nem lehet. Az vagy van, vagy nincs.
 

Ismerem a posztíró érzéseit, nemrég ugyanazon ajtó előtt vártunk egy órát, igaz, hogy mi du. 5-re mentünk, előzetes telefonegyeztetés után. Előttünk egyébként egy orvospár volt a kisbabájával. Nem vettek minket előre, mindenkit a sorszám alapján láttak el, ez szerintem pozitív (bár nem kellemes).


Azt semmi sem menti, hogy amikor bekerültek a vizsgálatra, az asszisztensek épp az előző beteget tárgyalták ki. Ilyet nem való csinálni. Nem vagyok bőrgyógyász, nem tudom, hogy elég-e annyi idő, amit bent töltöttek, elvben egy egyszerűbb ekcéma esetén maga a diagnózis nem igényel hosszas vizslatást.


Érdemes lenne tudni, miért a belső patikába küldték a recepttel a posztírót. Nálunk a belső patikát 2 készítmény miatt szoktuk igénybe venni, mindkettő olyan, amit egy átlagos patika nem készít el (n-szer hiába próbálták más városból jövő és ott kitűnő patikai kapcsolatokkal rendelkező betegek is), mert egész egyszerűen nem éri meg nekik (nem 1 millió beteg állna érte sorba, nehézkes a hatóanyag beszerzése, a tablettázás után rengeteget kell takarítani stb). Felteszem, hogy ebben az esetben a kórház érdeke, hogy a saját patikájuk forgalma nőjön, az okot l. a mostani hozzászólásom legalján (finanszírozás).


Azt, hogy a patikus bácsi mért nem hajlandó foglalkozni az egészségpénztári kártyákkal, nem értem, de szerintem nagyfokú rövidlátás, mert az átlagember számára „láthatatlan” kiadás nyilván könnyelműbb vásárlásra csábítaná a sorban állókat („kipróbálom ezt a jó kis fogyiteát és anticellulitisz-mágnest”). Egyszer ezt valaki elmagyarázhatná neki. Azért aki ezt szabadrablásként értelmezi, azt nyilván a 2.5 óra várakozás is megviselte. Egyébként erre való a vásárlók könyve, ha már egyszer szolgáltatást vásárlunk, ugye.
Az a 3800 Ft-os krém, ami ezek szerint magisztrális, mert arra szokták kézzel firkantani a lejáratot, az tényleg durva. Eddigi tapasztalataim szerint kb. ennek tizedébe kerülnek a magisztrális szerek. Nincs itt valami tévedés? Ha nincs, akkor tényleg érdemes lenne kisebb adagban is forgalmazni (l. vásárlók könyve).


Arra, hogy mért nincs 2 orvos és 6 asszisztens, sajnos az a válasz, hogy nem az adott közintézményen múlik kizárólag. Egy piaci alapon működő egészségügyben (vagyis Mo-n magánrendelőben) ha azt látják, hogy nagy a forgalom, és ezért rengeteget kell várni, akkor vesznek fel még embert, kiplakátolják az egész városban, és várják, hogy dőljenek a betegek, és velük a lé. Az OEP által finanszírozott rendelők/kórházak viszont szembesülnek a volumenkorláttal: akárhány beteget is látnak el, az OEP csak egy előre meghatározott számú ellátást fizet ki.


Egy járóbetegvizsgálat díja 750 pont, a mostani átváltással 1000 forintot kissé meghaladó összeg. Ez nem túl sok, de pl. bőrgyógyászati alapvizsgálatot lehetne belőle finanszírozni, ha az OEP nem mondaná azt, hogy bocs, veletek havi 1000 vizsgálatra szerződtünk, az ezen felüli betegeket szeretetből megnézhetitek, de pénz nem jár érte. És ezen egyébként a hálapénz sem segítene, mert arra rendelést szervezni nem lehet. De ez már külön téma.

 

Dr.Morcz

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

másikpista 2010.05.14. 08:46:20

Nagy zsurnaliszta teljesítmény az írás, kezdve a bombasztikus címmel. Elolvasva azért megkérdeném hogy mi volna az eset? Kellett várni a rendelésen, nem néma csendben dolgoztak az orvos és az asszisztensek, öreg patikus bácsi tökölt stb.

Hol itt a rémtörténet amire mindannyian várunk?

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.14. 08:51:54

Ismerem a posztíró érzéseit, nemrég ugyanazon ajtó előtt vártunk egy órát, igaz, hogy mi du. 5-re mentünk, előzetes telefonegyeztetés után. Előttünk egyébként egy orvospár volt a kisbabájával. Nem vettek minket előre, mindenkit a sorszám alapján láttak el, ez szerintem pozitív (bár nem kellemes).
Azt semmi sem menti, hogy amikor bekerültek a vizsgálatra, az asszisztensek épp az előző beteget tárgyalták ki. Ilyet nem való csinálni. Nem vagyok bőrgyógyász, nem tudom, hogy elég-e annyi idő, amit bent töltöttek, elvben egy egyszerűbb ekcéma esetén maga a diagnózis nem igényel hosszas vizslatást.
Érdemes lenne tudni, miért a belső patikába küldték a recepttel a posztírót. Nálunk a belső patikát 2 készítmény miatt szoktuk igénybe venni, mindkettő olyan, amit egy átlagos patika nem készít el (n-szer hiába próbálták más városból jövő és ott kitűnő patikai kapcsolatokkal rendelkező betegek is), mert egész egyszerűen nem éri meg nekik (nem 1 millió beteg állna érte sorba, nehézkes a hatóanyag beszerzése, a tablettázás után rengeteget kell takarítani stb). Felteszem, hogy ebben az esetben a kórház érdeke, hogy a saját patikájuk forgalma nőjön, az okot l. a mostani hozzászólásom legalján (finanszírozás).
Azt, hogy a patikus bácsi mért nem hajlandó foglalkozni az egészségpénztári kártyákkal, nem értem, de szerintem nagyfokú rövidlátás, mert az átlagember számára „láthatatlan” kiadás nyilván könnyelműbb vásárlásra csábítaná a sorban állókat („kipróbálom ezt a jó kis fogyiteát és anticellulitisz-mágnest”). Egyszer ezt valaki elmagyarázhatná neki. Azért aki ezt szabadrablásként értelmezi, azt nyilván a 2.5 óra várakozás is megviselte. Egyébként erre való a vásárlók könyve, ha már egyszer szolgáltatást vásárlunk, ugye.
Az a 3800 Ft-os krém, ami ezek szerint magisztrális, mert arra szokták kézzel firkantani a lejáratot, az tényleg durva. Eddigi tapasztalataim szerint kb. ennek tizedébe kerülnek a magisztrális szerek. Nincs itt valami tévedés? Ha nincs, akkor tényleg érdemes lenne kisebb adagban is forgalmazni (l. vásárlók könyve).
Arra, hogy mért nincs 2 orvos és 6 asszisztens, sajnos az a válasz, hogy nem az adott közintézményen múlik kizárólag. Egy piaci alapon működő egészségügyben (vagyis Mo-n magánrendelőben) ha azt látják, hogy nagy a forgalom, és ezért rengeteget kell várni, akkor vesznek fel még embert, kiplakátolják az egész városban, és várják, hogy dőljenek a betegek, és velük a lé. Az OEP által finanszírozott rendelők/kórházak viszont szembesülnek a volumenkorláttal: akárhány beteget is látnak el, az OEP csak egy előre meghatározott számú ellátást fizet ki. Egy járóbetegvizsgálat díja 750 pont, a mostani átváltással 1000 forintot kissé meghaladó összeg. Ez nem túl sok, de pl. bőrgyógyászati alapvizsgálatot lehetne belőle finanszírozni, ha az OEP nem mondaná azt, hogy bocs, veletek havi 1000 vizsgálatra szerződtünk, az ezen felüli betegeket szeretetből megnézhetitek, de pénz nem jár érte. És ezen egyébként a hálapénz sem segítene, mert arra rendelést szervezni nem lehet. De ez már külön téma.

halapenz1x1.blog.hu 2010.05.14. 09:01:15

Én sem látom tragikusnak az esetet, de egy kis kenőpénzzel tuti lehetett volna "olajozni" itt-ott... :)

2010.05.14. 09:16:10

Ebben a kórházban általában rosszul működik az időpontkérés, a behívás sorrendje, a pici babák behívása soron kívül, ami egyébként nagyon humánus, de a nagyobb gyerekek 3-4 órát is várnak, és vannak szintén olyan pici babák, akik szintén ugyanennyit várnak, mert nem ugrálnak az ajtó körül, így véletlenül kiesnek a sorrendből. Ez nem csak a bőrgyógyászat előtt van, hanem más szakrendeléseken is. Jamaslom a betegjogi képviselőt problémák esetén, nagyon korrekt, és már az egyik szakrendelés behívási rendszerét sikerült egy kicsit jobbá tenni.

Briff 2010.05.14. 09:17:38

A Heim Pálban a másik tragikus dolog, hogy ott van a két tévé a folyosón és ha be van kapcsolva, a Samsung reklámja megy rajta végtelenítve, ahelyett, hogy egy rohadt mesefilmet adnának.
Csak odafigyelés kéne, ebben semmi pénzkérdés nincs.

kacorka 2010.05.14. 09:25:51

@Dr. Morcz: Kedves Dr.Morcz!

Ezt kitehetem a poszt alá, ahogy szoktuk ?

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2010.05.14. 09:33:57

@másikpista: valószínűleg az életben nem járta még végig a posztíróhoz - és sokan másokhoz - hasonlóan ezt a kálváriát, vagy egy lelketlen, unintelligens barom, különben nem írna ilyen kommentet.

Rántott máj (törölt) 2010.05.14. 09:34:31

"Tény, hogy a jóindulat emberi tulajdonság. Azt se megvenni, se átalakítani nem lehet. Az vagy van, vagy nincs."
Ez igy van. A kedves posztolobol pl. teljesen hianyzik.

Káin 2010.05.14. 09:37:42

Nekem csak a Bethesdával kapcsolatban vannak élményeim, azok is elég elkeserítőek, de mivel 10 évvel ezelőttik, ezért nem tudom, most milyen a helyzet.

hercegnö 2010.05.14. 09:38:06

@másikpista:
hát igen. átlagos sztori.
csakhát ez az Ő GYEREKE, az Ő IDEJE, az Ő SÉRELME.
minden gyerekes el van ájulva magától, és azt hiszi, körötte forog a világ.
és ha mégsem, akkor azonnal kitörnek a sérelmi reakciók.
az hogy egy a sok közül - na még véletlenül sem.

Káin 2010.05.14. 09:38:13

Nekem csak a Bethesdával kapcsolatban vannak élményeim, azok is elég elkeserítőek, de mivel 10 évvel ezelőttik, ezért nem tudom, most milyen a helyzet.

Káin 2010.05.14. 09:38:57

Nekem csak a Bethesdával kapcsolatban vannak élményeim, azok is elég elkeserítőek, de mivel 10 évvel ezelőttik, ezért nem tudom, most milyen a helyzet.

lehet más a propaganda 2010.05.14. 09:40:09

Miután a magyar polgár leszavazta a 300 forintos vizitdíjat, a kórházak ott próbálnak meg pénzt csinálni ahol lehet pl. ilyen gyógyszer trükközéssel.
Torz az egész "ingyenes" eü rendszer, alapjaitól át kéne építeni de az adott közfelfogás melett nem látok rá reális esélyt

viszkis 2010.05.14. 09:40:51

másikpista @másikpista: egyértelmű, hogy neked nincs még gyereked, különben nem írnál ilyeneket

én is végigjártam már ezt a Heim Pálban, ráadásul időpontra egyeztetve!!! egy pici gyerek még nem tudja elmondani mi baja csak látod rajta, a szíved megszakad, látod hogy szenved, egy szülőként egy nem leírható

ha lesz majd gyereked akit szintén pici korában kell vinned kórházba, majd gondolj erre a beírásodra!

Káin 2010.05.14. 09:41:09

Sorry, megint hülye a blomotor :(

peppermint 2010.05.14. 09:44:43

Mi a Heim Pál fül-orr-gégészetén vártunk az éhgyomorra reggel fél 8-ra bevitt 10 hónapos gyerekkel - szintén főorvosasszony effektus mellett - több mint 4 óra hosszat (!), természetesen előzetesen kértünk időpontot. Közben pedig végignézhettük, hogy a 16 éves pattanásos lapaly kölköket és mindenki mást behívtak előttünk, név szerint édelegve velük és kísérőikkel.
Azóta kerüljük ezt a műintézetet és fogjuk is, ha csak egy mód van rá.

Andie 2010.05.14. 09:45:06

Hálistennek gyerekorvosos tapasztalatom még nincs, az elmúlt 9 hónapot megúsztuk 2 megfázással.
De a budakalászi patika megér egy apró bejegyzést:
Egy idős házaspár viszi, átlagéletkoruk kb 70 év lehet. A hölgy még épp elmegy egy kedves mamikának, de a fószer egy tipikus, ki-ha-én-nem, tudálékos, áltudományos, orrát plafonon húzó alak, akár dr.prof.med.főorvos úrnak is elmenne egy nivós kórházban.
Eleve mikor belépsz - az amúgy kulturált - gyógytárba, 3 felirat fogad, különböző cetliken és betütipussal: "Csendet kérünk!"
Jujj, hát itt már az ember összébb húzza magát, itt bizony komoly tudományos munka folyik, még suttogni is csak lábujjhegyen szabad. Oké. A gügyögő, néha sikkantó kisgyerekre szúrós szemmel néznek, látom, ha tehetnék, a halálfejes üvegből kinálnák.
Először érthetetlen, hogy az előttem álló 2 ember miért 15 percig kapja a 3 doboz gyógyszerét, de aztán mikor sorra kerülök, minden világos lesz. Próbálom érzékeltetni:
- odalépek, köszönök
- mormog valamit
- kérem a gyógyszert, nyújtom a vényt
- vizsgálja, olvassa, szuszog, nézegeti, forgatja. (2 perc)
- itt tessék aláirni. aláirom.
- elmegy, keresgél. fiókhúzogat, tologat, szekrényt nyitogat (3 perc). Mancika, nincs kániszmergás-szulfátionunk? Hátul? Hátramegy, 2 perc. Jön, megvan. Kiteszi a vényre. Algópirin. Megy, húzogat, tologat, nyitogatd, 2 perc, visszasántikál.
- Elkezdi beverni a gépbe. Számitógép!!! Ajaj!! 1 ujjal, gépel mint a villám -> le-lecsap a billentyükre. sürün használj a Backspace-t ennek ellenére. Kb 3-4 perc alatt beveri a 2 gyógyszer nevét, kiválasztja a mittoménmit, végre indul a nyomtatás. Itt irja alá. Oké. Kártyával fizethetek? áááááááá. Egészségpénztár? Hát lehet, de be kell vinnem a rendszerbe az összes adatot.
Isten őrizz! Inkább kp-val fizetek.
- újabb 1 perc a pénzezés, mire végre kiszabadulok.

malfunction 2010.05.14. 09:45:47

Több mint két órát várakozni embertelen sok, gyereknek meg pláne :(

másikpista 2010.05.14. 09:47:03

@feketenap:
"végigjárta a kálváriát"

És mi lett, megkorbácsolták és a végén keresztre feszítették?

sorica123 (törölt) 2010.05.14. 09:47:49

@piro: legyen jóindulatú a büdös lusta patikussal, aki egy plusz gombot nem bír megnyomni a fizetéséért? A trükköző helyi gyógyszertárral? Vagy mégis kivel? Ugyanazt a posztot olvastuk?
@hercegnö: a te időd meg gumiból van, és kimondottan imádod, ha kitolnak veled. Belőled kéne még sok, s kész a droidhadsereg... Csak szólok: nem fog elvinni semmiféle fekete autó, ha nem vagy mindennel látványosan megelégedve.

EvangelineS (törölt) 2010.05.14. 09:48:56

Nekem a háziorvosnál 3(!!!!) ember volt előttem és 4(!!!!) órát vártam.háziorvosnál.szóval totál megértem a posztolót,pláne gyerekkel.hiába mondják a kommentelők h ebben nincs rémtörténet,de igenis az.egy gyerekkel ezt végigcsinálni egy nyomorult kenőcsért amit már ismernek,ez igenis rémtörténet.

CyberPunK 2010.05.14. 09:51:52

2,5 óra várakozás ekkora terror? Barátnőmet behívták gyógyszerbeállításra a Mária utcai SOTE bőrgyógyászatra, amiből lett egy darab ultrahang vizsgálat összesen. Ezért feküdt bent 1,5 hetet. Az már másik ügy, hogy ha jön egy új doki, akkor kitalál egy új kórt rá, de 50%-ban Lupus-t diagnosztizálnak nála. Az persze már kérdés, hogy 6 éve ezek szerint félrediagnosztizálták, és nem volt kezelve erre.

Mondjuk mesélte, hogy volt bent egy férfi, akire évek óta csak a vállukat vonogatják.

Ez a szopás, nem a kis várakozás.

Félreértés ne essék, nem a dokikat hibáztatom, elhiszem, hogy 100%-os diagnózist képtelenek beállítani, mert vannak olyan leletei is, amik teljesen ellentmondóak.

énasztánmegmondom 2010.05.14. 09:53:05

Gyerekként és szülőként is jártam(sőt beszállítóként is) a Heim Pálba. Aki lebecsüli a posztíró szenvedését, nyílván nem ismeri a helyzetet és nulla empátiával rendelkezik.
Az egy mocskos szemét hely. Szó szerint ugyan ezt tapasztaltam az ortopédián 3 éve. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy kb. 1/2 éve viszont nagyon pozitív tapasztalatom volt az ügyeletetn. A gyógyszertár egy botrány. A vén faszt legszivesebben lefejelném. Ismertem olyan embert aki öngyilkos lett, mert nem tudott a lelkismeretével elszámolni (meg a kenőpénzekkel sem)
Aki szállított épületgépészeti termékeket a Heim Pálba tudja kiről beszélek.

másikpista 2010.05.14. 09:54:30

@viszkis:
Igazad van, nem szabad várakoztatni a gyereket inkább az orvos várjon. Még jobb ha házhoz megy, bohócnak öltözve és ha lesz egy kis ideje a kölyöknek szóba állni vele akkor meg is vizsgálhatja

nocircpontorg 2010.05.14. 09:54:43

Nekem a Heimben szabták el a farkam, méghozzá egy olyan doki, aki a mai napig főorvos-sebész. Az vigye oda a gyerekét, aki rosszat akar a gyereknek...

kacorka 2010.05.14. 09:56:33

@Dr. Morcz: Köszönjük, megtörtént :).

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.05.14. 09:56:51

Mi többet vártunk. Cirka 3,5 fél órát. Pont 16 hónapos gyerekkel. Szintén ekcéma. Előre elvileg csak az egy évnél kisebbeket engedik. Másodjára viszont beugrott egy másik orvos is (iszonyú sokan voltunk) és akkor 1 óra alatt végeztünk. A személyzettel, az orvosokkal nem volt bajom, a felírt 3 féle készítményt pedig más patika tényleg nem tudta kiadni. Igazán baj csak a hülye szülőkkel volt, hangos szóváltások, ütések, nem is mondom, hogy melyik kisebbség (balhéztak, mert a fehér csecsemőket az ő tini kölkeik előtt engedték be, rasszizmus ). A baj gyökere ott van, hogy talán több gyermekbőrgyógyászati rendelés kéne másol. Fél Pest megye meg Budapest ide jár. Én próbáltam magánrendelést keresni, de csak nemibeteg téméban sikerült találni.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.14. 10:01:16

@lehet más a propaganda: Bocs, de ez nem érv. Sokan leírták, hogy a 300 Ft max. annyit tett volna, hogy kevesebb öreg néni vár a doktorra, hogy trécselhessen vele. Érdemben nem változtatott volna a helyzeten. Eleve a 300 Ft-ot a háziorvoson kívül más orvos meg se kapta volna, a szakrendelőkben, kórházakban eltűnt volna az ezernyi fizet(het)etlen számla fedezeteként. Rugózhattok ezen a 300 Ft-on, de szerintem egy elkapkodott intézkedés volt.
Az más kérdés, hogy az öngondoskodásra, egészségtudatosságra kéne nevelni a honfitársainkat, de ennek egyelőre legolcsóbb formáját elég sokan a hálapénzben látják.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.05.14. 10:01:18

@lehet más a propaganda: Inkább itt a kórházak meg a rendelők bezárása a gond. Kevés rendelés = sok-sok beteg ott ahol még van. Ez ilyen egyszerű. Ezt is elqrtátok. És nem az állami kórházakra ,meg a TB kéne ácsingózni, hanem építeni szép új magánrendelőket, magánkórházakat, mert én fizetnék, csak ne kelljen sorba állni órákat.

panteon 2010.05.14. 10:03:03

Ez köszönheő azoknak az agyament hígagyú politikusoknak akik sorra zárják be a kórházakat,
nem fizetik meg az orvosokat.
De ez az eset szerintem nem olyan durva, mert én 3 éves gyerekkel vártam 3 órát vérvételre ÉHGYOMORRA!
A gyerek 7.00 kor kelt, 8-ra volt időopont és 11-ig nem történt semmi, csak a gyeeknek nem adhattál enni.Mindíg van lejjebb.

lehet más a propaganda 2010.05.14. 10:08:26

@Dr. Morcz:
Az eddigi kormány eü reformnak nevezett kapkodáscsomagja arra volt jó, hogy elvegye a bizalmat minden reformtól az egészségügyben. A másik oldal viszont a lehető legprimitívebb formában tette fel a kérdést népszavazásra, mert ha ennél bonyolultabb lett volna a többség el se megy szavazni. De a végeredmény akkor is kötelez: az eü szolgáltatásért nem lehet pénzt kérni, az "ingyenes" ellátás viszont olyan, amilyennek a posztoló leírja, nincs ebben semmi csodálkozni való

noirp 2010.05.14. 10:08:51

@Andie: Hajaj! Eger, Jázmin patika. Ott is mindenre csak "egy pici pillanat"-ot kell várni. >>:-) Reggel, csúcsidőben, 3 kiadóablakból általában 1 mögött van ember, és kb. olyan tempóban működik, mint az általad leírt budakalászi professzor (még a szuszogás is stimmt). Mire végzek, mindig vágyakozva nézem a vizeskancsót. Hogy bár a fejére boríthatnám.

JohnHenry 2010.05.14. 10:10:37

nekem a heim pálban műtötték az egyik vesémet harmincvalahány éve, azóta is kössz, jól vagyok :-)

egyébként a panaszkodók közül hányan ajánlották fel az adójuk 1%-át a heim pálnak vagy bármelyik másik gyerekkórháznak?

halapenz1x1.blog.hu 2010.05.14. 10:11:04

A Heim Pál volt az egyik legelső olyan nagykórház, ahol profi management-gondolkodás indult be a vezetésben, és az ambulanciáktól a marketingig máig is mindent nagyon "pörgetnek". Ha arra a kérdésre keresitek a választ, hogy milyen egy kórház, amelyik maximálisan adaptálódik az egészségügyi piac igényeihez, akkor a válasz: ilyen. Ha az a kérdés, hogy ez egy szép perspektíva-e az egész eü-piac számára, akkor: ajjaj.

ORGASMUSFORSCHER 2010.05.14. 10:13:05

Egy-két ilyen helyet a feldühödött tömegnek szét kellene verni, ill. a köcsög eü-i dolgozókat olyan élményben kellene részesíteni, amit soha nem felejtenek el s talán ez segít. Semmi más. A politikusokra kár hivatkozni, vagy várni. Ez egy ilyen ország. Minden szinte a sárba tapossák az emberi jogokat. Egy betegnek nem lehetnek jogai? Dehogynem. A normális országokban időpontra megy az ember az orvoshoz s max. 15 percet vár. Ott az eü-ben szolgáltatást nyújtanak, Mo-on kegyet gyakorolnak. Rettenetes, megalázó, emberellenes, azaz rassziszta és pusztító a magyar eü. A jelenkor permanens holokausztja. Csak sajnos még nem tartunk ott, hogy ténylegesen, tevőlegesen fellépjenek ellene. Ezzel is lehetne foglalkozni, de kinek??? Talán a civil kurázsi segítene.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.14. 10:14:30

nem torolnak meg semmit az eü dolgozók: ennyi pénzért, amit ott fizetnek, ezt a munkaerőt kapni. továbbá nehezíti a helyzetüket, hogy nem látszik a fény az alagút végén, (örökségük is)+ bele is nyugodtak, hogy nem lesz ez másképp. harmadik: semmilyen módon nincsenek motiválva az ellenkezőjére, ami jár az így is jár. persze lehet figyelmeztető jel az egyre több orvos/ápoló stb elleni atrocitás, node amíg nem velük történik, addig uúgy viselik, mint bármelyik másik ember, vagyis kizárják az életükből, hogy ilyen velük megtörténhet

gorillka 2010.05.14. 10:14:55

Hogy jót is írjak. Kisebbik gyerekem lenyelt egy kb. 1,5 cm átmérőjű üvegkavicsot, utána panaszkodott, hogy fáj a mellkasa. Bevittük az idegentest ambulanciára. Természetesen hétvégi történet.
A portásnak köszönünk, mondjuk, hogy hova mennénk, nem köszön, de kérdezi, dugott-vagy nyelt?
Első körben kicsit meghökkenünk, majd kapcsolunk: nyelt!
Eligazított bennünket, rohanunk fel az Orr-fül-gégészetre, ami tele fájós fülű, csöpögő orrú kicsikkel. Előrevettek bennünket, kikérdeztek, átküldtek röntgenre. Kiderült hogy már átjutott az alsó béltraktusba, semmi baj, majd kijön.
Nagyobb volt az ijedelem, mint a baj.

Azóta a gyerek semmilyen tablettát nem hajlandó bevenni, csak kanalas orvosság jöhet szóba. :(

Andie 2010.05.14. 10:16:20

@lehet más a propaganda: Ezzel csak az a baj, hogy bár te idézőjelbe tetted az "ingyenes"-t, de sokan úgy is fogják fel a túloldalon. Hogy idejár a sok csürhe, és elvárja, hogy ingyen összefoltozzam, gyóccert irjak fel, visszavarjam a kezét, stb.
Hát bakker, kurvára nincs ingyen az ő ténykedése, mert én, és még sokan mások, évtizedek óta havi 30-40-60ezer ftokat fizetünk a fizetésünkből, sokszor a semmiért. Én 20 év alatt 5x voltam megfázva. Piszok sokba kerülhettem az EÜ intézményeknek!
Aztán most, ha netán majd szükségem lenne egyszer egy korrekt, gyors és szaxerü ellátásra, akkor mit kapok? Félek, egyiket sem. Fizethetek ismét, súlyos ezreket, tizezreket, ha a 3 közül legalább az egyiket meg akarom kapni.
Korrekt, mitmondjak.

KenSentMe 2010.05.14. 10:19:56

Azért nem értem a posztot, mert mindenki állt már sorban pulmonológián, szemészeten, stb. .. gondolom, az is ismerős érzés, amikor a nyugdíjasok letépik a sorszámokat 1-100-ig, neked meg már csak négyjegyű számok jutnak.. innentől kezdve magát a posztot sem értem.. bár nincs gyerekem, de álltam már sorokba >3 órát, és nem egyszer.. nem, nem értem a posztot.

gisgps 2010.05.14. 10:19:57

Szerintem sincs rém a rémtörténetben. A gyerekes anyukák mindig azt várják, hogy ha megjelennek, akkor körülöttük mindenki megtépdesi a haját, megszaggatja a ruháját, hasra vágja magát mivel felmutatott egy gyereket, és azonnal ugrálni kezdenek körülöttük. De pl. a leírt esetben minden más gyermekes anyuka így érezhetett, de sajnos nem 1 orvos - 1 beteg a konstrukció, és azt sem lehet kiszámítani, hogy egy adott napon hány beteg lesz....
Egyébként mindent megértek és átérzek. De mindennek számtalan oka lehet.... lehet az is, hogy valóban lehetett volna jobb, az is, hogy indokolt volt...
Miért is?
Maszek fogászatra járok, időpontra hívják az embert.....Tegnap egy szájsebészeti műtétem volt - tályog, hagytak is időt rá rendesen...
Sajnos 10 percet késtem - 28 éve vezetek, nos tegnap volt életem első defektje odafelé menet....
Sajnos közbejött a műtét során nem várt esemény is - ez kb. fél órával meghosszabbította az egész kezelést.....
Amikor kimentem, kint már várakoztak a betegek; sajnos bő háromnegyed órát, pedig maszekhoz járnak, időpontra.... De csak nem mondhatta az orvos, hogy bocs, de x időpontra már más beteg jön, szóval menjek, és majd jöjjek vissza.....
Ha mondjuk még egy ilyen páciens van aznap, akkor ugyebár már elég rendes csúszás is előfordulhat....
Egyébként csak maszek orvoshoz járok, és ilyen máshol is előfordult már, én is várakoztam többször....
Egyébként, fordítok - előfordult már velem is nemegyszer, hogy óóóó ez csak pár sor, közben meg egy fél órát kellett kutakodnom a neten...
Olyat is hallottam, hogy miért, te tudsz angolul, miért nem tudod? No igen, vajon miért is nem ismerem én az összes szakma összes szakkifejezését....
Egyébként igen, persze én is dühös szoktam lenni, de általában azért a legtöbb alkalom nem olyan kirívó eset.
Minden gyerekes anyukától elnézést, de az igazság az, hogy nem az ő gyerekük az egyedüli.......akkor sem, ha közben sajnáljuk a babát és a mamát is.....
Ja és a gyógyszertárban is legyen csönd, merthogy felelősségteljes munkát végeznek, oda kell figyelniük, hogy mit adnak ki, mennyit, milyen adagban, nagy rajtuk a felelősség.... ha tévesztenek - ami emberi dolog - abból akár nagy baj is lehet.....

Magg (törölt) 2010.05.14. 10:20:41

@piro:
""Tény, hogy a jóindulat emberi tulajdonság. Azt se megvenni, se átalakítani nem lehet. Az vagy van, vagy nincs.""
"Ez igy van. A kedves posztolobol pl. teljesen hianyzik."

Nem, nem!
Szerintem az ilyen gyökér kommentelőkből, mint amilyen te is vagy, hiányzik minden emberi érzés!
Láttál te már 10 méternél közelebbről 16 hónapos kisbabát?

Te hülye, agyatlan barom!

pagonylako 2010.05.14. 10:21:12

@hercegnö: nem képzeljük másnak, pláne nem magasabb rendűnek magunkat azért mert gyermekünk van. de próbálja meg bárki a szokásos hétköznapi tortúrákat végigcsinálni kisgyermekkel. egyébként ezek a dolgok gyermek nélkül is zavaróak számunkra, de Ön nyilván minden téren toleráns és ezek nem zavarják.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.05.14. 10:21:58

A hétvégi ügyelet is megérne egy misét a HP-ban. Alagsor, nulla levegő, tömeg, 1 orvos, 1 röntgen, botrány. És erre még magánorvosi alternatíva sincs. Rohadjanak meg, akik ilyen állapotokat teremtenek.

Magg (törölt) 2010.05.14. 10:22:40

@CyberPunK:
"2,5 óra várakozás ekkora terror?"

Igen, képzeld, bizony hogy akkora terror, főleg egy kisbabával!
Próbáld ki egyszer!

Magg (törölt) 2010.05.14. 10:23:58

@Az igazi Vaszilíj Zajcev:

Hihetetlen, milyen paraszt kommentelők vannak!

Szerintem sok blogot moderálni kellene és az ilyen egységsugarú gyökereket mind kitiltani, mint amilyen te is vagy!

regent123 2010.05.14. 10:25:59

Két és fél óra az ugye 150 perc, mivel a 31-es sorszámot kapta, elöötte voltak harmincan. Kis fejszámolással ez pont átlagosan 5 perc per páciens. Persze nem pontosan, mert 8:38-kor érkezett, feltehetööleg az eltelt negyven perc alatt már bement az elsöö (legkorábban, esetleg már hét óra után érkezett) nyolc beteg.
De számoljunk csak 20 beteggel aki elöötte volt. Még így is 7.5 perc alatt redezték le mindegyiket.
Szerintem 5 perc/beteg (7.5 perc/beteg) nem túl sok, sööt a posz írója is szóvá teszi hogy túl rövid ideig foglalkoztak a beteg gyerekével (mindösszesen alig 5 percig). Itt azért van egy kis zavar.
De sajnos ez van, szerintem ennyi beteget nem nagyon lehet ennél sokkal rövidebb idöö alatt ellátni. Ez nem a kórházon, vagy az orvoson, vagy az asszisztenseken múlik.
Hidd el, Ross doki a vészhelyzetbööl legalább negyed órát vizsgálta volna a gyereked, és tutira rendelt volna egy kisrutint, de mivel ugyanezt megcsinálta volna az elöötted a sorban álló mind a 20 beteggel ezért neked öt órát kellett volna várnod hogy sorra kerülj.

Szerintem felhúztad magad a váróban mert a kiskrapek rosszul viselte a várakozást (neki ehhez joga van, a gyerekek márcsak ilyenek), ezután meg már az is baj volt hogy az ég kék, a levelek meg zöldek. Gyorsan írtál is egy posztot.

Az más kérdés, hogy miért nem lehet idööpontra bejelentkezni (illetve miért csak a fööorvoshoz). De tényleg miért pont Gipsz Jakab? Tilos kiírni a nevét?

gorillka 2010.05.14. 10:25:59

@Magg: nem reagálni. Mindig a posztolót osztja a sajátos stílusában...

koxi 2010.05.14. 10:26:12

Na ezért nem megyünk haza. Lehet, hogy soha. Rohadjon meg a sok senkiházi,akik elüldözik az embereket otthonról a hozzáálláásukkal. Ők meg gyógyíttatják magukat külföldön, zabálják a szarvasgombát meg a kaviárt, és élnek a budai villában. De az én adómból már nem kaptok :-D

kacorka 2010.05.14. 10:27:01

@Magg: ne izgulj,hazaerek nekiesek a moderalasnak.

Magg (törölt) 2010.05.14. 10:27:59

VRbagoly:
"bár nincs gyerekem, de álltam már sorokba >3 órát.."

Pontosan ez a kulcsmondat!
Próbálj már meg egy kisbabával 2-3 órát sorbaállni, aztán beszélj!

2010.05.14. 10:28:28

Kedves posztíró, persze igazad van, de ne húzd fel magad nagyon. Lesznek még sokkal durvább dolgok is mire a kölök felnő. :-)
Ez kis ügy, legyintést érdemel...

Andie 2010.05.14. 10:28:35

Igen, az az érzésem, hogy akik itt káromkodnak, és bagatellizálják a dolgot, nem is voltak egy légtérben még pár hónapos gyerekkel.
Ugyanis akkor tudnák, hogy egy pár hónapos, de még pár éves gyerek sem úgy müködik, mint egy felnőtt. Nem tud egy helyben ülni, nem tud várni. Neki minden perc unalmas és kerülendő, amikor nem történik valami. De ha történik is valami, az 5 perc múlva már nem érdekes. Egy 10-20 hónapos gyerekkel nyugton ülni 1-2 órát olyan feladat, mint egy hurrikánt cukorkás dobozban tartani.
Próbáljátok ki! Megéri :)

Magg (törölt) 2010.05.14. 10:31:19

@gorillka: :))
Szinte minden blognál van egy-két ilyen arc, akik csak a beszólás kedvéért irkálnak.
Azt hiszik, hogy ők most ettől milyen jó fejek!
(Pedig dehogy!)
Általában figyelmen kívül hagyom ezeket, de most a kisbaba miatt rágtam be.

Názáreti Brájen 2010.05.14. 10:31:30

@Az igazi Vaszilíj Zajcev: Azt hiszem a hozzálszólásodat csak egy szóban lehet jellemezni: csodálatos! Hm. Olyan igazi magyaros.
Köszönjük! Nagy taps! Sokat segítettél!

2010-ben, gyermekekkel 3-4 órákat várakozni az orvosi ellátásra talán felvethet némi kérdést. És biztos bennem a hiba, de nekem nem tűnik rinyálásnak.

Talán nem túlzott elvárás az orvosoktól, hogy a betegeket ne "darabnak", "TB egységnek", stb. tekintsék. Csak szimplán: EMBERnek. Még akkor sem ha alulfinanszírozott a rendszer, angliában többet lehet keresni, stb.
Mert ettől hivatás és nem szakma!

másikpista 2010.05.14. 10:32:21

@gisgps:
Jól esett olvasni végre egy kiegyensúlyozott hozzászólást

A gondom ezzel a szájttal az, hogy nem azoknak a problémái jelennek meg benne, akik a legtöbbet szívják. Az idős nénik és a bácsik akik tele vannak krónikus bajokkal és akiknek minden nap ajándék pláne ha fájdalom nélkül élik meg, na ők még egyszer sem nyilatkoztak meg itt. Persze értjük ők nem szörfözik végig a netet

Ehelyett fiatal vagy legfeljebb középkorú hisztériás 3,14csák nyavalyognak körbe akiknek kevés fogalmuk van az igazi szenvedésről. Adjanak hálát érte Istennek, én pedig olvasóként próbálom az ő diszkomfort élményüket egy sokkal szélesebb skálán elhelyezni

CyberPunK 2010.05.14. 10:33:10

@Magg: A poszt alapján voltak ott más kisbabák is, kit engedjenek előre? Vagy mi a sorrend? aki a legfiatalabb az megy előre, még ha épp akkor esett is be? A 6 hónaposoknál fiatalabbakat előre engedték, nem elég?

Kyrae 2010.05.14. 10:33:22

Kedves Posztíró!
A fiam 15 hós és majdnem sikerült keresztülmennem a megpróbáltatásaidon, de csak majdnem. MI a madarász kórházba kaptunk beutalót, ahol már telefonon keresztül elhajtottak minket, mondván: ide rengetegen járnak (!) inkább menjünk a heim pálba vagy a budai gyerekkórházba. Hiába mondtam h oda utaltak.. Így felment a pumpa, bejelentkeztem egy magán bőrgyógyászhoz, ő fél órát szánt ránk, felírta a krémet (szintén ekcéma) és kész voltunk. Ha van ep kártyád megéri beinvesztálni azt a 10 rugót orvosra. Azóta pedig a gyerekorvos írja fel a krémet ha kell, teljesen ingyen.
Sajnos ez van, a gyereket nem teszem ki a magyar egészségügynek, még ha én szívnék az más, de ő ne!

2010.05.14. 10:34:01

@Názáreti Brájen: Ne fáradj, orvosi eset az arc. Nézd meg az aktivitását az adatlapján....

Liguana 2010.05.14. 10:34:03

Nem szeretnek bezzegelni, komolyan. En jelenleg Angliaban elek s mikor bementem a korhazba, onnan szamitva, hogy bejelentkeztem, megadtam az adataimat, odaig, hogy kijottem az intezmenybol, 35 perc telt el. Pedig mindenol ultek, mindenki vart valahova. S ami meg fontos, minden asszisztens, orvos kedves volt es keszseges es nem adtam penzt zsebpe, mert azt itt nem szokas. Szoval elhiszem, hogy otthon nincs penz stb., de egy mosoly, gyors ugyintezes, nem feloraig kv-zas munkaidoben az nem kerul sokba.

pakesz (törölt) 2010.05.14. 10:40:15

mi ez a elegedetlenseg?
megmondta a Fidesz, a mostani egeszsegugy az jo
ne mereszeljen senki sem hozzanyulni mert ez igy tokeletes
te meg idejossz bomlasztani es feszegetni az Igazmondo Ember dolgait?

stevy 2010.05.14. 10:40:33

Nem azon múlik a felesleges várakozás és az összes leírt negatívum, hogy közintézmény, vagy magánrendelés, hanem, hogy a vezetése hogyan szervezi az ellátást, és milyen elvárásai vannak a betegellátó személyzettel szemben! Egyébként nem szabad elfelejteni azt az apróságot, hogy a magánrendelésért rendesen meg kell fizetni. A magánrendelések díjtételeinek a feléből az állami intézmények is tudnák megfelelő vezetés mellett nyújtani ugyanazt, vagy még jobb ellátást!

pakesz (törölt) 2010.05.14. 10:41:59

@Liguana: "Nem szeretnek bezzegelni, komolyan."

hahahhaha
ember, ha annyi penzt loknek zsebbe a dokinak amibe az neked VALOJABAN kerul ott kint Ámerikaban, akkor az adataimat mar reggel a sok tobbi ember megvaratasaval eloszednek es papirozni a jelenletemben mar nem is kellene...
West Balkan

Liguana 2010.05.14. 10:45:17

@pakesz: Nem Amerika, Anglia :) Es nem idopontra mentem, igy nem vartak es nem tudtak az adataimat sem.

panteon 2010.05.14. 10:49:35

@pakesz: Ilyet nem is mondott Viktor...

csesszelekmeg (törölt) 2010.05.14. 10:49:52

@Káin: A Bhetesda maximalisan jo, hidd el.
Persze lehet extrem sztorija es problemaja mindenkinek mindenhol. DE a Heim Pal egy rakas sz@r. A gyerekem majdnem belcsavarodast kapott mert az "okos" ugyeletes orvos nem tudta hogy mi a baja a gyereknek. Kozoltek hogy ez egy gyomorrontas mentjuk nyugottan haza. Hat nem mentunk, hanem mentunk a masik ugyeletes korhazba es ott tudtak hogy mi a baja a gyerkocnek es meg is oldottak valami beonteses dologgal 25 perc alatt.

Rézvirág 2010.05.14. 10:50:15

Bakker, ez kész...

Attól, hogy volt már ennél nagyobb tragédia az életben, attól még talán ki lehet rajta akadni. Megengeditek?

Amúgy meg igazatok van, mit nyafog itt ez a poszt író? Egyáltalán: már ott kezdődik, hogy ilyen nevetséges problémával már miért zavarja szerencsétlen orvosokat. Bezzeg a mi időnkben! nagyanyám rákent volna némi kefírrel vegyített medvefülszőrfüvet, oszt csókolom. Ha nagyon sivalkodik, pofont neki, majd lesz csönd. No. Ez meg itt nemhogy odapofátlankodik az orvoshoz, még van pofája azon is kiakadni, hogy megvárakoztatják. Ja, hogy neki időpontja volt? Ki nem szarja már le!?!? Meg hogy kis gyereke? Piha! Mi annak idején 16 hónaposan 3 órát is végigültünk vigyázzülésben, a vasalt ingünk sem gyűrődött meg! néha, ha már nagyon kellett, szégyenlősen szóltunk, hogy kimennénk WC-re. Manapság meg...na mindegy!
És hogy szegény öreg patikus bácsi...ó, hát igazán lehetne már legalább ennyi belátással, különben is tudhatná, hogy a számítógép az ördög masinériája, leélte szegény bácsi az életét tisztességben, hát majd pont most, őnaccsága kedvéért fogja kockáztatni a lelki üdvét! No.

pakesz (törölt) 2010.05.14. 10:52:35

@panteon: haaat kerestem a pontos megfogalmazast sajna nem olyan egyszeru...
de a Fidesz azt mondta a cucialis nepsavazasnal, nagyon szokszor hogy hat keremszepen ez okeletes ne valtozzon semmi
errol szolt a vizitdij elleni nepsavazas is nem?
hogy nem vagyunk elegedettek a valtoztatassal
hat puff neki, nem valtoztattak, ha ez kell az Istenadta barom nepnek

nickita 2010.05.14. 10:54:27

Én már körbejártam az összes kórházat Bp-en (Bethesda, Heim Pál, Madarász, Budai, László fertőző osztály, János) mindenhol ez van. Pláne ügyeleti időben. Egyszer karácsonykor kellett fül-orr-gége ügyeletre mennünk a Madarászba. Állva vártam végig 4,5 órát az egy éves gyerekemmel, akinek középfül gyulladása volt, mert nem volt sehol hely, még a lépcsőn is ültek az emberek mindenhol. Az az igazság, hogy súlyosan alulfinanszírozott az egészségügy és amíg nem kap több pénzt, addig ez a helyzet általános marad.

regent123 2010.05.14. 10:56:05

@Rézvirág:
Nem volt idööpontja, mert nem lehetséges azt kérni, csak a fööorvoshoz.
Senki nem a gyereket szapulta, hogy miért nem bírta végigülni a 2.5 órát. Természetes hogy nem tudja.
De miért olyan nagy csoda, hogy idööbe kerül megvizsgálni kb 20-30 beteget? Ha a sorszámunk a 31-es, akkor pont 31.-nek fognak minket behívni.
Nem mindenki egy könnyen diagnosztizálható ekcémával várt. Nyilván voltak olyan betegek is, akiknek 10+ perc kellett a vizsgálathoz. De ha csak 5 perc/ beteggel számolsz, már az is kiadja a 2-2.5 órát mint várható várakozási idöö.
Sajnos ez így müüködik. Az, hogy miért nem volt több orvos már egy másik kérdés.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.14. 10:57:23

várakozást betetőzte, hogy 2 percet foglalkoztak velünk, "

Nem értem a posztolo sirámát
Betegnként 2 perc, tekintve a 130 várakozót az kb 4óra, Tegyuk fel igaza van, minden gyerekkel két felnőtt, az kb 2.3 óra
Orvosnál ennyi különbség nem kifogásolható
És az orvos levegővételét, min. 1 perc minden beteg után, még nem is számoltam
Akkormost??

Értem persze a nyűgöt, a várakozás nehézségét, dehát a sok fölöslegesen orovshoz járó anyukák okozzák
Namégegyszer
Akkormost, ki a hibás, mit lehetne tenni?
4x-es orvos nem jácc

Cat16 2010.05.14. 10:59:40

"Viszont, ha egy anyuka rákeni a gyerekére a 200g-os szteroidos krémet 3 hónap alatt, akkor gyanítom durva egy korosztály lesz itt 10-20 év múlva."

Kedves Posztíró! Ha ilyen "jó" véleménnyel vagy az orvosok által felírt kenőcsről, akkor nem értem miért nem keresel helyette mást. Az interneten számos termék és kezelési mód van. Urambocsá még természetes is. Figyelmedbe ajánlom a különböző kecsketej szappanokat - van köztük ekcémára való is vagy pl. a nyers sheavajat.

gorillka 2010.05.14. 11:00:27

@regent123:
"Sajnos ez így müüködik. Az, hogy miért nem volt több orvos már egy másik kérdés. "
Pedig pont ez a kérdés...

gorillka 2010.05.14. 11:02:46

@Cat16: csak azt nem érti, hogy miért kell ilyen sokat vennie és az államnak (neked és nekem is) kifizetnie ezt a menyiséget.
Szteroidos krémet csak végszükség esetén használunk és nem huzamos ideig, főleg nem három hónapig.

Cat16 2010.05.14. 11:07:46

@gorillka: Mert így éri meg a kórházaknak/patikáknak. Az állam hozza ilyen helyzetbe őket, ők csak erre "válaszolnak".

gisgps 2010.05.14. 11:08:57

Emberek! Teljesen igaza van regent123-nak. Számoljatok már utána....
De le is fordíthatom (ha már ez a foglalkozásom... ;)
Vajon a jelenlevő sok kisgyereket egyszerre kellett volna behívni???
Ha nem, akkor ki legyen az első, és mi legyen a sorrend....
A megoldás az lenne, hogy be kell jelentkezni, majd szólni a gyereknek, hogy akkor legyen beteg..... :)))))))))
De megértem az anyukákat, hogy nehéz kisgyerekkel... Higgyék el, megértem.
Egyébként pl. sztem lehet a gyógyszertárban is kérdezni - nem járok körzetihez, hanem elmondom a tüneteimet, és a gyógyszerész, aki szintén az orvosin tanult, és a legjobban ismeri az aktuális gyógyszereket, az olyan egyszerű dologra, mint torokfájás, fejfájás, hasfájás stb. tud tanácsot adni... szóval talán nem mindennel érdemes orvoshoz rohanni.
Persze nyilván akkor teljes árat fizetünk, de talán esetleg megérheti... és máris kevesebben vannak az orvosnál.... :)
Meg nyilván, ha komolyabb, menjünk orvoshoz....
Köszi másikpista, egyetértek... :)
Egyébként két évig én is Angliában éltem, ott sem fenékig tejfel sztem. És bizony volt, amikor várakoznom kellett, sőt volt, ahol kifejezetten ki is toltak a hülye idegennel.... meg a nem idegennel is....
Noha az igaz, hogy alapból sokkal udvariasabbak és teszik a dolgukat. Mert féltik a munkahelyüket. Itt az a baj, hogy azt gondolják az emberek, hogy ezért a pocsék fizetésért ugyanmár mit dolgozzak.... pedig azért kapja azt a fizetést. Vannak emberek, akik örülnének, ha munkájuk lenne. HOgy kevés? Másnak is. Valóban, az árak nyugatiak, sajnos a szolgáltatások nem azok. Ne csak az legyen a cél, hogy sokat keressünk, hanem cserében szolgáltatást is kell nyújtani.....
Egyébként sztem azért ez a sok panasz, mert a jót alapnak vesszük, de azt nem posztoljuk, csak a nyavajáinkat. Ebből úgy tűnik, hogy csak nyavajáink vannak... ;)

stormgren 2010.05.14. 11:09:04

A poszt a tényhelyzetet tekintve nem megdöbbentő.
A kommentek egy része viszont igen.

Típusválaszok:

"Mit rinyál a posztoló, nekem nagyobb problémám van, például:"
"Mit rinyál a posztoló, velem is megtörtént, igaz kicsit máshogy, de"
"Mit rinyál a posztoló, másnak sokkal nagyobb problémája van, pl"
"Mit rinyál a posztoló, csak rá kell dobni pár ezrest és minden megoldódik!"

Ettől esik szét ez az ország.

fogash 2010.05.14. 11:10:31

@hercegnö: Elmesélem neked, meg a hozzád hasonló elmeroggyantaknak, hogy a kórház egy SZOLGÁLTATÁS. Nem az a lényeg, hogy az ő gyereke, vagy a te gyereked mennyit várt, hanem az, hogy RENGETEGBE kerül és SZAR. Ennél csak az a nagyobb baj, hogy nektek deformáltaknak már fel sem tűnik, hogy ennek nem így kellene működnie!

Személyes tapasztalat: DK-ázsiai, fejlődő (!) országban dolgoztam 2003-ban. Eg.biztosításunkat a belga anyacég fizette, évi kb 2000 euróért engem, és az összes nem dolgozó családomat biztosították: minden orvosi és ehhez kapcsolódó költségünk (gyógyszedr, fogpótlás, esztétikai beavatkozás, stb.) 80%-át térítette szla ellenében. Asszony bölcsességfoga kezdett fájogatni. Kollégákat megkérdezve 2-3 kórház is maradt a listán, egyiket kiválasztottuk. Interneten fogorvos keresés: minden dokiról helyi + angol nyelvű önéletrajz (90% USA-ban végzett és praktizált doki), plusz rendelési idejük. 7:00-21:00 között bármiylen időpontra volt angolul is beszélő fogorvos. Kiválasztottunk egyet, regisztráltunk. 1 nappal az időpont előtt hívtak a kórházból a mobilomon: van egy időpontunk, ugye jövünk, szeretettel várnak. Másnap időpontra érkezés, a főbejárat előtt (mint egy hotelnél) parkoló, egyenruhás ember jön, bilétát ad. Nyugodtan menjünk be, majd ő leviszi a kocsit a teremgarázsba. Bent recepció, az aulában pálmák, vonósnégyes, Starbucks jellegű büfé/kávézó. Először vagyunk itt, sebaj, 1 recepciós felkísér az osztályra, ottani recepciónak átad. adategyeztetés, a regisztrált időpontban (+2perc) szólítanak. Panasz elmondása, megnézés. Nem látja, kell egy röntgen. Sebaj, a szomszéd szobában 10 perc múlva van szabad hely, addig olvasgassunk. 5 perc múlva rtg., majd vissza a másikhoz. Keszekusza a gyökér, szájsebész biztosabb kézzel venné ki. Óhajtunk most időpontot foglalni? Igen, beregisztrál. Kifelé menet kassza. Hitelkártyás fizetés, tételes számla, mit csináltak, mennyibe került. Lent biléta mutat, kocsit hozzák elő, hazamegyünk.
2 nap múlva szájsebészet, becsekk ugyanaz. Fog kiszedése megvan, varratszedésre időpont befoglalása, kassza. Kasszánál ugyanúgy tételes számla, egy ablakkal (2m) arrébb kiadják a kifizetett gyógyszereket. Minden üvegcse, doboz névre (nyomtatva!) feliratozva, rajta angolul a gyógyszer neve, szedési rendje. 5 nap múlva kell jönni, napi 2x kell szedni, 10db van az üvegben.

Az egész mutatvány (bölcsességfog szájsebészeti kiszedése, röntgen, varratszedés, gyógyszerek) 4* szállodai szinvonalú környezetben került számlával, tokkal vonóval kb 75.000 Ft-nyi fabatkába. Szerintem maszek fogorvosnál itthon se(sokkal) olcsóbb. A számlákat elküldtem a biztosítónak, 1 hét múlva a számlámon volt a fizetett összeg 80%-a.

ÉS EZ EGY KIB*TTT FEJLŐDŐ ORSZÁGBAN VOLT, HÉT ÉVVEL EZELŐTT. Itt a nagy büdös ejrópában miért nem működhet így az egészségügy?! Miért vonnak tőlem több járulékot, mint a kinti biztosításom volt, és miért nem kapok csak lóf*t a seggembe a magyar egészségügyben?!

gisgps 2010.05.14. 11:10:32

Bocs, nyavalyáinkat...

Rézvirág 2010.05.14. 11:11:16

Ok, bocs, ezt elnéztem, tényleg nem volt időpontja!!! Így már végképp nem értem, mit hisztizik itt. Tökéletesen igazatok van!
Amennyiben nem osztottak időpontot, és úgy van tele a rendelő várója, akkor meg tényleg érthető, hogy az orvosok, asszisztensek nem pörögnek, hanem kedélyesen viccelődnek és beszélgetnek. A sok hülye ott kint meg várjon csak, más dolga úgysincs, úgyis biztos csak azért várakoznak, hogy velük dumcsizhassanak, hát legyen, de csak ha majd ők kidumcsizták magukat. Ez emberileg tökéletesen érthető.

movhu 2010.05.14. 11:11:24

Nekem 3 gyerekem van, szerintem egy napra való ilyen olvasnivalót tudnék produkálni. Legutóbb a lányom fekvőgipsz-járógipsz cseréje 4 órás procedúra volt, a járógipsz levétele megvolt 2.5 óra alatt, és hogy örültem.
Egyszer kicsi korában bevittem a Heim Pálba pont, mellkasi fájdalommal, ami akármi is lehetett volna. 1-1.5 órát vártunk, mire behívtak, ott jöttek rá, hogy az ott található mobil ekg-t nem is tudják használni, majd felküldték az osztályra, hogy maradjon benn, majd kivizsgálják. Szerencsére semmi komoly baja nem volt, különben tuti meghalt volna.

dzsaszper 2010.05.14. 11:13:52

az alapprobléma, hogy az állam annyira spórol az orvosi fizetésekkel, hogy nem csupán az orvosi fizetések nevetségesek (ami táptalaja a paraszolvenciának, az azért cserébe soron kívüli ellátásnak, a főorvos/fiatal szakorvosjelölt/rezidens közti nem jó munkamegosztásnak, a rezidensképzés elégtelenségének és még ki tudja minek), de az alulfizetett orvosokból is keveset alkalmaz, és sorba kell állni, hogy az orvos állam számára "drága" ideje veszendőbe ne menjen.
Tehát
1. Rendbe kellene rakni az orvosi fizetéseket végre
2. Fel kellene venni még orvost, hogy az időpontegyeztetés gördülékenyen menjen, és csak sürgősségi vagy különösen komplikált eset után legyen komolyabb csúszás. Nem lenne tragédia, ha a következő időpont előtt vár néhány percet, ha cserébe mondjuk a dolgozó ember sem kell kivegyen egész nap szabadságot egy orvosi vizsgálatért...

Persze Magyarországon élünk...

movhu 2010.05.14. 11:16:21

@fogash: A pici lányom játszótéren letörte a foga sarkát, éles lett. Irány a közeli magánfogászat, ami legalább tényleg színvonalas. A fogcsinszolás, mint művelet kb 5 mp, listaára 6000 HUF, szerencsére 50% diszkontot kaptunk, mert hát egy másfél éves piciről van szó, és ismertük is a dokit. És ez a 6000 forintos kezelés az általad leírthoz képest semmi.

pakesz (törölt) 2010.05.14. 11:17:38

2006 a libsik valtoztattak volna
fel voltak a reformra keszulve, lehet hogy nem lett volna mindenkinek jo, meg lehet hogy kapkodosnak tunt
de alapjaiban modositottak volna

ez nem kellett
nem kellett a 300 Ft -os vizitdij sem

ami most van ez kellett...

amugy ezeket ki lehet kerulni ismerni kell a dokikat, tejelni kell nekik, nem olyan rossz ez a rendszer
habar azert jo annak a kiveteles 30% -nak aki kepes tejelni mert a tobbit jol agyonvagjak
hat ez van

ja T. anyuka!
tudom hogy igy 2.5 ora utan nem allt volna jol a boritek, de ha 20 perc lett volna akkor adott volna? ha nem akkor mire ez a felhaborodas? 120 nettoert hajtsanak az orvosok?
HAHAHAHA

meg kene fizetni aztan szamonkerhetove tenni, ehhez egy egeszsegugyi teljes reform kell, koszonjuk meg Mindenaron Hatalmon Akarok Maradni Viktornak, hogy 2006 -ban nem elorelatoan nyilatkozott, hogy hat ja az egeszsegugy az rossz azon valtoztatni kell, kezdjek csak el Molnar Ur majd mi folytatjuk

megrettent 2010.05.14. 11:17:54

@Andie: oh, mintha magamat olvasnám. Amikor felírta a dokinéni a popsikrémet és fürdetőt, először a Cora patikában próbálkoztam de azt mondták ezt ők nem tudják kikeverni, menjek a kalásziba. Másodszor valami lázcsillapító kellett, újdonsült szülőként fogalmam sem volt mi a választék, na a bácsi nem könnyítette meg a helyzetemet, kirakott 2-t de információt nem tudott/akart adni... Legközelebb már a Cora patika is ki tudta keverni a popsikrémet

@posztíró: nem bántásként, de 15 perc figyeléssel és 3-as matekkal is könnyen kiszámolható hogy 30 ember, emberenkét 5 perccel számolva: 2.5 óra. Ha valakinek vetkőzni kell, receptírással, 2 kérdéssel, ne adj isten egy peluscserével még ennyibe sem fér bele.

Sajnos nincs eszköz a kezedben hogy lerövidítsd a várakozást, de arra van hogy tervezetten és hasznosan eltöltsd úgy hogy sem te, sem a gyermek nem készül ki.

gablo 2010.05.14. 11:18:24

Én meg vagyok a kis havi apanázsunkból ami azért nyári kiruccanássokat nem hoz...de :annak szívből örülnék ha megtehetném hogy ha kell, kihívok egy dokit aki 5000ért megnézi a kölykömet.Mi még nem próbáltuk a Heim Pál ügyeletet-mert ilyen jó híre van, körülbelül majdnem meghal a gyerek amikor elkezdek gondolkodni hogy elinduljak-e.Több szülőtől hallottam hogy ha nincs komoly baja a gyereknek, még le is cseszik őket hogy a tökömnek mentek be?Semmi meglepő nincs az egészben, kevesen vállalnak gyereket, ez látszik mindenhol.Óriás parasztok.Nekem 29évesen 2 van-erre verem a nyálam- és szerencsére ha betegek, itthon tudom őket kezelni.Többnyire.Akinek meg komolyan beteg a gyereke és aktívan kell dokihoz járnia,annak részvétem.

zoldborso 2010.05.14. 11:20:28

@másikpista: ja, hogy Te rémtörténetekre vársz...

Egyéni szociális probléma.

Javaslom a videotékák vonatkozó választékából szemezgess, ne ide járj.

A történet teljesen életszerű volt, és sajnos mindennapos.

A hozzáállásodból nekem csak az jön le, hogy ha valaha is várakoztál órákon keresztül egy 1-5 év közötti gyerekkel orvosra, akkor már olyan régen volt, hogy már nem is emlékszel rá.

fogash 2010.05.14. 11:20:47

Apróság, de szintén idevág:

ha én veszek egy nagyértékű (pl.100mFt) CNC megmunkálóközpontot (gyk: esztergapad), akkor arra minél több munkát igyekszem szerezni. Így a gép 7x24 órában dolgozik, az egy munkaórára vetített amoritzációja fenntartási (fix) költsége csökken. Ezzel tudom csökkenteni a vállalási áraimat, olcsóbban gyártok vele.

Ha egy magyar kórház vesz egy ugyanilyen drága CT/MR akármit, akkor azt számolják, hogy napi 2 vizsgálattal, évi 50 héttel, 5 munkanappal tíz év alatt 5000 vizsgálat fér bele, aminek a költsége így 100m/5000=20eFt/db. Ha naponta nem kettő, hanem húsz vizsgálat folyna le, akkor az egy vizsgálatra jutó díj csak 2eFt lenne, vagyis az OEP UGYANANNYI PÉNZBŐL TÍZSZER ANNYI VIZSGÁLATOT TUDNA LEFOLYTATNI. Az egyetlen különbség a kezelő személyzet bérköltsége lenne. MR vagy CT felvételeket KÉSZÍTENI viszont ugyanolyan darabbéres munka, mint bigyókat esztergálni, óránként x db a normája. (befexik, mosolyog, mehet. 3 vetkőzővel folyamatosam mehet a cucc). A gyártósor mellől sem lehet minden darab után elrohangálni kávézni, pisilni, vizet inni...) Ha ez megvan, akkor minden beteg a hóna alatt a képpel érkezik ahhoz az emberhez, aki a képről meg tudja mondani, mi van (=doki).

Ez a teljesítménykorlát-baromság csak arról szól, hogy millárdos géppark rohadjon mindenhol kihasználatlanul, vagy hogy a főorvos urak délután magánrendelésen tudjanak privát kaszálni a kórház eszközparkjával és személyzetével.

FELGYÚJTANI, BESZÁNTANI, MEGSÓZNI!!!

futaszabi 2010.05.14. 11:22:20

Sziasztok!

Kb. 2,5 hete mi is jártunk a bőrgyógyászaton és a szemészeten egyszerre.
Egyik helyre sem volt időpontunk, nem ismertük egyik orvost sem, leszámítva a szemészt, aki egy másik rendelőben megvizsgálta már a 15 hónapos kislányunkat. 1x.

8-tól van mindkét helyen rendelés, kb. 7:40-re értünk a rendelőbe, szépen kértünk sorszámot és felmentünk. A bőrgyógyászati sorszámra rá volt írva, hogy a várható bejutás 9-10 között lesz.

Mi is ettünk Túró Rudolfot, Kakaós Csigát egyebeket. Sétáltunk is, meg játszottunk.

Aztán kinyílt a szemészet ajtaja, beadtam a papírokat és néhány perc várakozás után szólítottak is. Megvolt a vizsgálat, visszamentünk a folyosóra.

9:10 perckor név szerint szólítottak a bőrgyógyászatra. Bementünk és a vizsgálat valóban nem tartott sokáig, de a doktornő végtelenül korrekten minden kérdésünkre válaszolt. Kb. 5-6 percet voltunk bent. Kaptunk krémet, amit bárhol ki tudtam váltani és be is vált.

Ezt a csattanó nélküli sztorit csak azért írtam le, hogy legyen ellenvélemény is.

Senkinek nem csúsztattam borítékot és senki nem is várta.

Romy S. 2010.05.14. 11:27:02

1,5 éves kislányom leesett a kismotorról, nekiesett egy ház sarkának, 1 centi hosszan felnyílt a homloka, dőlt belőle a vér, a seb nagyon mélynek tűnt (utólag már tudom, hogy megdagadt a feje az ütéstől és attól még mélyebbnek tűnik a seb a valóságosnál) és persze üvöltött a gyerek folyamatosan a fájdalomtól. Egyik nagyszülő épp nálunk volt, másik 2 gyereket ráhagytam és hívtam a mentőket (férjem munkában volt a kocsinkkal). Mentő 20 perc múlva ért ki, bevitt minket a Heim Pálba, én persze kész voltam az idegességtől, ambulancián orvos kérdi: Melyik kerületből jöttek? Megmondtam, (egyébként 20 percre a a kórháztól, nem a város másik végén), erre kérdés tőle: Miért hívott mentőt, miért nem jöttek villamossal? Nem viccelt, nem poén volt, tök komolyan, nagyon érzéketlen és rideg módon kommunikált velem. Én persze kezemben a még mindig zokogó gyerekkel, a könnyeimen át nem bírtam semmi frappáns választ kinyögni, utólag persze már zseniális riposztokat vágtam volna a fejéhez. MIndig rendesen fizettem a tb-t, eddig sosem hívtam mentőt és egyáltalán nem vagyunk betgesek, nem terheljük a tb pénztárcáját. Nagyon megalázó volt az egész, szerencsére a gyereknek nem lett nagyobb baja, összeragasztották a sebet. Lehet, hogy az srvos meglátása szerint nem volt olyan mértékű a baj, ami mentőt indokolt volna, de mégis mit tehettem volna?

gisgps 2010.05.14. 11:27:09

@zoldborso:
"@posztíró: nem bántásként, de 15 perc figyeléssel és 3-as matekkal is könnyen kiszámolható hogy 30 ember, emberenkét 5 perccel számolva: 2.5 óra. Ha valakinek vetkőzni kell, receptírással, 2 kérdéssel, ne adj isten egy peluscserével még ennyibe sem fér bele."
"Vajon a jelenlevő sok kisgyereket egyszerre kellett volna behívni???
Ha nem, akkor ki legyen az első, és mi legyen a sorrend....
A megoldás az lenne, hogy be kell jelentkezni, majd szólni a gyereknek, hogy akkor legyen beteg..... "

Kérlek, javasolj akkor megoldást, hogyan is történjen a vizsgálat.
1. eset: 1 orvos
2. eset: 2 orvos
3. eset: 3 orvos
Van mondjuk előző nap lebetegedett 30 gyerek, akikkel másnap reggel berohannak a kórházba.
Hogyan szerveznéd meg, hogy senki se várjon???
Ne azt mondd, hogy a saját gyerekeddel foglalkozzon már egy fél órát, de lehetőleg ne kelljen várnod - akkor a többi gyerek is megérdemel fél órát.
Ha meg azt mondod, ne kelljen várni, akkor a saját gyerekedre sem juthat több idő,,,
Ugye így fair?

dzsaszper 2010.05.14. 11:28:54

@pakesz: miért teszel úgy, mintha az a két választás lett volna, illetve lenne csak?

Másrészt helyenként tudatos züllesztést sejtek az elmúlt évekből, hogy a magántőke minél olcsóbban vásárolhassa fel az egészségügyi ellátórendszert...

kacorka 2010.05.14. 11:29:03

Na, kiszórtam a nagyon durva, személyeskedő komemnteket. Nyugodtan lehet vitatkozni, de mindennek van határa.

chilipalmer 2010.05.14. 11:32:10

Hasonló tapasztalataink voltak a Heim Pálban. Amikor először mentünk, még 6 hónaposak sem voltak a fiaim, gyorsan bekerültünk, soron kívül.
Másodszorra 2 héttel elmúltak 6 hónaposak, így vártunk 2 órát.
Maga a vizsgálat szerintem 10mp-nél tovább nem tartott, és zavartak is vissza a vetkőző lyukba, hogy öltöztessem a gyerekeket. Felírtak 3-4 krémet, próbáltam megjegyezni, hogy melyiket, hányszor, mikor kenjem. Azt, hogy mi bajuk van a gyerekeknek, nem mondták.
A második "vizsgálat" után kétségbeesésemben kértem a gyerekorvosunkat, hogy ajánljon bőrgyógyászt, mert főleg az egyik kisfiam bőre nagyon ramaty, és semmit nem javul hónapok óta. Ajánlott, éppen magándoki volt, de már nem érdekelt.
A gyerek bőrét ő sem nem nézegette órákig. Viszont elmagyarázta, hogy mi a baja (atópiás dermatitis), mivel jár ez a betegség, hogy tartható karban. Érdekes módon tudott olyan krémet felírni, amit a szomszédos patikában is ki tudtak keverni. És a fiaim bőre azóta szép, még a rosszabb állapotban lévő is jelenleg tünetmentesnek mondható, és ez nálunk nem csak a krémezésen múlik, hanem azokon az egyéb dolgokon is, amiket a doktornő elmondott, pl étkezés.

És sajnos ez nem csak a várakozáson múlt, hanem a tájékoztatáson. Úgy érzem, felesleges volt a Heim Pálban a várakozás, sajnos, hogy ez van, de inkább kifizetem félévente a magándoki vizitdíját...

2010.05.14. 11:32:15

@Andie: Nagyon jól megfogalmaztad a dolgot, én elborzadtam ennyi hülye hozzászóláson, pedig messze túl vagyok már a kisgyerekes korszakon. Azok a felnőtt emberek, akik saját többórás várakozásukat hasonlítják össze, egy izgő-mozgó, kúszó-mászó, mindent összetapogató, szájába vevő másfél évesével.. valószínűleg nincs gyerekük, vagy nem is volt. Hála Istennek.

Sárgakiskacsa 2010.05.14. 11:33:32

Kacorka, tudom, nem vígasztal, főleg, hogy kisgyermekkel voltál, de a 2,5 óra még nem is olyan sok...
Anno, amikor még kemény migrénes voltam, kórházból ki-kórházba be, minden vizsgálatra külön szabadnapot kellett kivennem.
A rekordom a reggel 8-ra érkezés, és du. fél 5-re távozás volt. És ez komoly, nem elírás! Ez egy Máv-kórházi neurológus volt. Mivel akkor ott első beteg voltam, tehát még sosem voltam ott, ezért részletesebben ki kellett vizsgálnia, tehát ugye "én várhatok" címszóval mindenkit elém engedett, plusz láthatólag több ismi, rokon, barát is volt, akit feltűnő szívélyességgel engedett be... Vagy csak sokat fizettek...
De jártam rendszeresen a Sote migrén ambulanciájára, ott az átlag várakozási idő 3,5-4 óra volt. Mindezt persze állva, mert ülőhely nemigen van.
Tanulság? Menjen az ember magánrendelésre? De ez sem megoldás, már ezt is tapasztaltam. Magán bőrgyógyászhoz jártam, rendszeresen fél órát-órát kellett várnom, de volt, hogy másfél órát is, annak ellenére, hogy mindig időpontra mentem. Mire nagy nehezen bejutottam, a max. negyed órás bentlét így nézett ki: 10 mp rámnézés, javult-e a helyzet, 2 perc lamentálás, hogy mégse, 10 perc szerencsétlenkedés a receptírással, a többi idő pedig az asszisztenssel való beszélgetéssel, ill. telefonálással telt el. A kérdéseimre – amelyekből bőven lettek volna, lévén nem egyszerű és gyógyíthatatlan bőrbetegséggel áldott meg a sors – persze sosem maradt idő. Mindezt alkalmanként 8 ezerért. Úgyhogy maradt az sztk, ahol ugyanennyit várok, ugyanennyi időt szánnak rám, ugyanúgy felírják ugyanazt a szar szteroidos kenőcsöt, ami ugyanúgy nem segít, de legalább ingyen... Hajrá Magyarország, hajrá magyar egészségügy... :/

másikpista 2010.05.14. 11:37:38

@gisgps:
Angol nyelvterületen leggyakrabban idézett mondás szerint "nincs ingyenebéd" (there is no free lunch). Jó lenne ezt most már idehaza is megtanulni. Mert a posztolók és a beszólók egy része mintha olyasmit várna, hogy a népkonyhán csajkával a kezében sorba állva majd frakkos pincér fog hajlongani előtte és ajánlja figyelmébe a lélöttylevest. Egy fenét. Hosszú sorban állás, tömegellátás, mogorva stílus. Ennyi jár neki

fogash 2010.05.14. 11:38:16

@movhu: nincs azzal a 6000 Forinttal semmi gond sem. Igaz, hogy csak 5mp-ig csiszatolt, de ajtótól ajtóig bent voltál 30 percet, nem? Egy márkaszervízben az olajos kezű autószerelő után 7-10eFt közötti óradíjat számláznak akkor is, ha csak kereket cserél. Akkor egy fogorvosnál sok a 12eFt/óra? Ami ki van írva konkrétan, számlát kapsz róla (elvileg), adót fizet utána, stb.

Ezzel szemben a mutyifos rendszerünkben besunnyogsz, bocsánathogyélek, nemakarommegsértenifogadjaeldoktorúr. És adsz valamennyit valakinek. A nővér (aki pedig segítőkész volt, ellentétben a dokival) nem kap semmit. A doki röhög a markába, nem fizet adót, te meg lelkiismeret-furdalsz, hogy vajon eleget adtál-e, vagy épp túl sokat. Plusz a tortúra az orvosoktól kilométerekre található gyógyszertárakkal, ahol nem lehet kártyával fizetni, ahol csak a vénymentes szarokat tartják készleten, minden másért vissza kell jönni... NA ez a szar. :(

ohrana 2010.05.14. 11:39:49

A legtöbb helyen azért kell sokat várni, mert NINCS ORVOS. Rokonomat (azóta meghalt...) hónapokig hordtam bőrgyógyászatra. Órákat vártunk, amíg sorra kerültünk. Három bgy rendelő van, amit négy-hat orvossal lehetne üzemeltetni, de csak kettő orvos van. Akik 10-12 órát rendelnek, mert a munkaidő lejárta végén nem zavarják el a maradák betegeket.
Az egész egészségügyet ez öli meg: nincs orvos, nincs SZAKszemélyzet, és a barom volumenkorlát. Ad absurdum egy hó végi tömegbaleset áldozatainak egy részét át kell vinni más megyébe.
Ismerős orvosok közül a kalandvágyó itthon maradt, hetente meg akarják késelni a c.-k, mikor kimegy, megállapítja, hogy a dádé meghalt - erre körbeveszik, hogy de akkor intubálja! Másik kiment Angliába, feleségestól (aki szintén orvos). Itt beosztott csicska volt, ott tanácsadóként minden komolyabb esetben kérik a véleményét.
Másik adott műtétre specializált orvos (szervátültetés), itthon a tb évi (lehet, hogy havi...) EGYET fizetett, ezért hetente járt ki Bécsbe, még párat végezni. Utazás, család -> négy gyerekkel, feleséggel kiköltöztek. A feleség is orvos, gyermekek is kettő legalább az lesz - de már kint kezdenek. A poén, amennyiben valakinek röhögni van kedve: meséli, hogy az átültetés pácienseinek 30%-a (!!!) magyar. Van pénzük rá, megfizetik. Ott. (Aki nem tud fizetni, attól a tb beszedi a járulékot, aztán hagyja meghalni.) Mert itt az öreg gyógyszergyárbérenc főorvosok kiutálták, mint fiatalt, tehetségest.
Van osztálytársam, aki traumatólógus lett, kiváló orvos, jó neve van a szakmában. Fia pályaválasztása: én? orvos? 10-12 óra meló, szétszabott motorost összerakni, utána ügyelet, és nettó fikáért? Elmegyek MBA managernek, 8 óra meló az irodában, semmi vér, és ha valami baj van, kirúgok egy csicskát.

o

fogash 2010.05.14. 11:42:43

@chilipalmer: a picinek nálunk is iatrópiás dermatitisze van. Milyen kenyőcsöt kaptatok rá? és mit nem illik enni mellé?

zoldborso 2010.05.14. 11:44:44

A poszthoz:

mint a posztoló is elismeri, az eset sajnos tipikus. Még a patikai része is. Már megvan a rutinmosolyom arra az esetre, mikor az orvosom ajánlja, hogy melyik patikában váltsam ki a receptjét. Nyilván jutalékot kap...
És ugyan mi ösztökélné a helyi patikát a vásárlók plusz szolgáltatásokkal való megnyerésére, ha így is vígan megél abból a rengeteg naiv szülőből, aki elhiszi, hogy csak ott lehet kiváltani! Mert elsőre nyilván majndem mindenki elhiszi...

Engem azonban jobban kikészít, hogy egy 16 hónaposnak tényleg felírnak egy szteroidos krémet, és abból már 3 van a hűtőben! Könyörgöm, kedves Posztoló, keress már egy normális szakembert, először is vidd el a gyereket egy allergia-tesztre!
Hagyd el az étkezésből amit a teszt eredménye alapján el kell hagyni, valamint a mosásból az öblítőszert, használj inkább mosódiót, kerülj minden aggresszív folttisztítót és fehérítőszert, kizárólag illatmentes patikai fürdetőszert használjatok.

De az is lehet, hogy ha egyszerűen elhagynátok a tejterméket, legalábbis a tehéntejet, már megszűnne a probléma. (A kecsketej nálunk nem szokott problémát okozni...)

Ha még szoptatsz, lehet, hogy rajtad keresztül megy át az allergén, egy barátnőmnél pl. az volt a megoldás, hogy amíg szoptatott, nem fogyasztott tejtermékeket, mert különben a babájának minden baja volt.

Van némi tapasztalatom. A négy gyerekemből 3 tejallergiás, kettőnek ekcémát is okoz. Igen sok évbe tellett, mire erre rájöttünk, holott egy ún. "vega teszttel" 10 perc alatt ki lehet nyomozni, minden szurkálás és karcolgatás nélkül, hogy mire allergiás a gyerek. Nézz utána! (Galvános bőrelellenálláson alapul a teszt, ha jól tudom.)

A tejallergia nagyon elterjed... Lehet persze, hogy nálatok más okozza az ekcémát.

De ha jót akarsz a gyerekednek, ne kend szteroidos krémmel!!!!!!!!!!!!!
Kábé annyit érsz el vele, hogy elnyomja a tünetet, aztán kijön máshol, esetleg még súlyosabb formában.

A mi gyerekorvosunk is felírta anno, de egyúttal figyelmeztetett, hogy nagyon komoly, akár több évtized múlva jelentkező mellékhatásai lehetnek, csak nagyon-nagyon korlátozott ideig használjuk, és ne nyugodjak meg, ha elmúlt a viszkető kiütés a kenőcstől, hanem az allergént próbáljam kiiktatni.
Nem lett belőle 3 flakonnal a hűtőben, de még azt az egyet is talán csak két alkalommal használtam.

Tudom, hogy egyes esetekben nagyon nehéz kiiktatni az allergént, de akkor is inkább arra bíztatnálak, hogy alternatív gyógyászattal próbálkozzatok. Homeopátiával pl.!
De még az is jobb, ha nem szűnik meg az ekcéma teljesen, csak a bőr százaságát, viszketését kezeled egy antiallergén testápolóval -- Van néhány nem szteroidos antilallergén krém, pl. az Eucerin testápoló-termékei nekünk anno beváltak. -- mint ha szteroidokat kensz rá!!!

Jobbulást kívánok.

lukit 2010.05.14. 11:47:16

Számlát kell kérni a gyógyszerekről a saját nevedre, beküldeni az egészségpénztárhoz és visszautalják a pénzt.

fogash 2010.05.14. 11:48:46

@másikpista: de nincs ám. Viszont egy minimális alapellátáson felül (mentő, bal.seb.amb., stb.) a többi NE LEGYEN INGYEN.

vonjanak annyi TB-t, ami a minimum finanszírozására elég, a többi meg ugyanolyan, mint a kocsim:
- ha kockázatkerülő vagyok, kötök cascot (=egészségBIZTOSÍTÁS!!!) azzal a biztosítóval, olyan kockázatokra és annyiért, ahogy nekem tetszik.
- ha szegény vagyok, olcsó kórházba járok
- ha gazdag vagyok, luxuskórházba járok
- ha beteges vagyok, sokat járok orvoshoz
- ha egészséges vagyok, nem költök orvosra

Én most abban a metszékben vagyok, hogy évente egy vagyonnal levesznek a semmiért. alkalmazott vagyok, ezért nem tudok kibújni a tbfizetés alól, elég magas a fizum (itteni viszonyok között), ezért sok tb-t vonnak, viszont az egészségügyet gyakorlatilag nem használom.

Sokkal kevesebbet költenék egészségügyre, ha a családomban felmerült tényleges orvosi költségeket kellene fizetnem a bérem utáni járulékok helyett.

Az alapellátás alapjog. Az extrákért külön kell fizetni. Jelenleg extrát fizetek és nem kapok alapot sem. :(

EMMI 2010.05.14. 11:50:05

Még nincs gyerekem, de el tudom, hinni, hogy ennyire kicsikkel és picikkel mennyire nehéz lehet a várakozás. Az egészséges gyerkőcök sem tudnak még 2 percre sem nyugton ülni, hát még a beteg gyerek, akinek minden baja van. Tényleg muszáj lekötni őket, ami nem lehet egyszerű, több órán keresztül. Felnőtt fejjel 2 óra körül van az a határ, ahol kezdek picit morcos lenni a várakozás miatt. De a felnőtt már legalább fel tudja fogni, hogy beteg, és várni kell, és ez ezzel jár. (Bár ennek ellenkezőjére is láttam példát.)

Saját tapasztalataimat az utóbbi 7-8 hónapban szereztem, egy munkahelyi baleset kapcsán, - ahol egy poroltóval túlságosan közeli kapcsolatba kerültem - de elkeserítőek. Másfél - 2 órákat várok egy receptre vagy beutalóra. 4 órát vártam egy dokira, aki 2 hetes kontrollra hívott vissza, de az időpontok 1 hónapra előre ki vannak adva, tehát ki kell várni minden időpontost. Ezek után 2 perc alatt szó szerint kidobott, mert más orvosnál is jártam, ahová az üzemorvosunk küldött. Ezt személyes sértésnek vette. Ez alatt a 4 óra alatt egy teljes NatGeo-t olvastam ki minden reklámmal együtt, az utolsó betűig.

Egy sima vérvételes laborra másfél hónapra adtak időpontot, mikor egy új gyógyszerre elég furcsán és veszélyesen reagáltam. Szóval nagyon elszomorító élményekben volt részem, és akkor még nem beszélve arról, hogy 7 hónap után se tudják mi bajom. És nem csak a leromlott intézményekről van szó, de egyes orvosok olyan hozzá nem állással végzik a munkájukat, hogy elképesztő. És ezen nem segítene se a több fizetés, se a felszereltebb kórház.

Sákif za morro? 2010.05.14. 11:50:52

Én azt nem értem, hogy egy vacak ekcéma miatt minek kellett a bőrgyógyászatra menni? Ill. minek kellett a gyereket is vinni?! A kenőcsöt a gyerekorvos is fel tudja írni (nekünk is ő szokta felírni), így nem értem én sem a rinyálást egy egészen megszokott dolog kapcsán. Oké, dühítő, de úgy gondolom, ez legyen a legnagyobb problémája a posztot toló szülőnek.

lukit 2010.05.14. 11:50:56

Jah és izé, 4 és 8 éve ezt szavazta meg a többség, nem kell csodálkozni.

regent123 2010.05.14. 11:51:22

@chilipalmer: "de inkább kifizetem félévente a magándoki vizitdíját... "
Na, itt van a kulcsmondat. Pont ezen múlik a szinvonalas ellátás. Szerintem aki már elmúlt úgy 17-18 éves, és nyitott szemmel jár a világban, annak már leesett, hogy bizony a dolgok pénzbe kerülnek. A jobb dolgok általában több pénzbe.
Persze nagyon vonzó azt gondolni, hogy (sarkítani fogok) 8 általánossal a gyárban szalag mellett három müüszakban dolgozva és minimálbért keresve pont ugyanolyan színvonalú ellátást fogok ingyen (illetve a befizetett TB ellenében) kapni, mint a gyárigazgató. De ez nincs így. Soha nem is volt, és alighanem sokáig nem is lesz. Tetszik vagy nem, ha jó ellátást (jó ételt, szép lakást, jó levegööt, jó kocsit, jó nööt :)) ) akarsz akkor ahhoz pénz kell. Ha nincs, vagy nem vagy hajlandó kifizetni, akkor járhatsz zsúfolt BKV-val, várhatsz órákig a zsúfolt rendelööben, ehetsz a menzán minden nap fagyasztott-mikrózott papírkaját stb...

Saját biztosítót akarok (csak egyet), akinek az általam választott havi összeget fizetem. A TB-nek pedig a mindenkori minimálbér után járó összeget fizetném. Magándokihoz járnék (na nem gyakran, csak ha tényleg beteg vagyok) és a biztosító kifizetné a 80-90%-át a kezelésnek. Cserébe gyors, szakszerüü ellátást kapnék. Ha valaki nem tud plusz pénzt fizetni, persze nem maradna ellátás nélkül, csak neki várnia kellene, zsúfolt lenne a váró, stb...

a csapos közbeszól 2010.05.14. 11:52:04

A jóindulat-témához: nekem 15 éves (vizitdíj, egészségügy szétverés előtti)sztorim van a Heim Pálból, kis futó kaland, de nem felejthető.

8 hónapos gyerekem kertbe kirakott járókában folyamatos felügyelet alatt kinyúlt a fűbe és 1 másodperc alatt a szájába tömte az ott talált gombát. Gomba felét kikaptam a szájából, másik felét lenyelte. Kerti gomba nem mérgez, de azért mégis. Heim Pál toxikológia.Persze, végig a gyerekkel lehet az anyuka stb. (Háttér: előtte 2 héttel halt meg ott egy baba, mert a feje beszorult a rácsoságy rácsai közé). Csak még ezt a papírt vigye el az akárhová. Amíg nem voltam ott, a gyereknek kimosták a gyomrát. Majd engem hazaküldtek, gyereket megfigyelésre benntartották. Mikor szóltam, hogy ottmaradnék: "inkább arra figyelt volna, hogy ne egye meg a gombát!" És igen, persze, igazuk volt. Nade a stílus!!!

És hogy máshol sincs kolbászból a kerítés: EU-s ország, magánkórház sürgősségi rendelésén 200 EUR befizetése után vártam 40 fokos lázzal 2,5 félórát arra, hogy egyáltalán megvizsgáljanak.

gablo 2010.05.14. 11:53:12

NA igen!Szóval homeopátia.Könyvet megvenni, kinyitni, beszerezni ami kell.És nem sorba állni a beteg gyerekek/felnőttek közt órákat.5éve hsználom és még élünk.Csak mindenki azt hiszi hogy az orvos az isten.Én már fejből nyomom hogy mire mit kell, meg azt is hogy ha lemegyek az orvoshoz akkor mit fog felírni.(ami egy vagyon)Kicsit kiakadtam mikor a múltkor végül lementem, egy zsírúj antibiotikummal lepett meg, majd az elkövetkezendő 3hónapban bárkinél jártam, mindenkinek ezt írta fel a dokija.Vajon miért?Elég ijesztő szerintem.

Sárgakiskacsa 2010.05.14. 11:55:54

@másikpista: De milyen ingyen ebédről beszélünk? Amikor nem keveset fizetünk tb-re?? Vagyis fizet utánunk a munkáltató. Tehát nem hiszem, hogy ha fizetünk, akkor csak ennyi járna érte... Csak hát a magyar emberrel ezt meg lehet csinálni.
Csak azt nem értem, ha valakinek elege lesz ebből a rendszerből és inkább magánorvoshoz megy, miért kell még mindig tb-t fizetnie?? És egyre több ilyen van. A pénz meg vajon hova folyik...?

Bazsarozsa 2010.05.14. 11:56:09

A szarul megszervezés nem pénzkérdés. Szerintem.

A legtöbb nem magán intézményben az időpontfoglalást képtelenek flottul kezelni. Mert csak, mittomén.

Vagy kijelentik, hogy időpontfoglalás nincs, ájjá sorba, akuttá és kezelhetetlenné téve a teljesen tervezhető vizsgálatokat is.

Ha pedig mások baját vihogva részletezik előtted, akkor irány a betegjogi képviselő, mert ez aztán tényleg nem pénzkérdés, hanem akkora tahóság, amit a vécésnéninek sem szabad megengedni egy munkaviszonyban.

A pénz a fele a bulinak. A másik a folyamatszervezés, amihez arrafelé nem szoktak érteni. Még egyszer, nem a sürgősségi ellátásról beszélünk, bár kapacitást elemezni ott se lenne az ördögtől valósi.

Senkifia 2010.05.14. 11:57:50

a heim pállal én is jártam így. de a péterfy utcai traumatológián, kettétört kézzel síró gyerekkel is ültem 2 órát,mert csak egy doki volt,és qrvasok beteg,akik szintén megkésve bár, de törve is, üldögéltek ,sorukra várva..
Természetesen rá lehet fogni az elmúlt évek egészségügyi politikájára,mert amit a szabaddemokraták-néven elhíresült szutykos társaság művelt az egészségügyben, a szocialistákat a farkuknál fogva csóválva, az már menet közben is kritikán aluli volt ,kezdve a svábhegyi gyermekszanatórium bezárásával(remeber? " a modern orvostudomány nem ott tart,hogy az asztmásoknak friss levegő kell. Arra vannak a gyógyszerek .... by horváth-malacka-ágnes...de mondhatnám,hogy disznó), folytatva az OPNI-val, meg a páncélszekrényvásárlással,miközben a dokik sírnak,hogy szar a fizetés, és semmire nincs pénz. Páncélszekrény biztos fontos...Mindenki korházba hordja a gyémántot,és így utólag még inkább kritikán aluli.
Viszont az, hogy emberileg,ha már 8-14-ig tart a munkaidő,miközben nagyon gyakran az 1. számmal rendelkező beteg 9 után még kinnt ül, és ha a 10. bemegy, akkor az asszisztensnők épp az 1-8. betegek különböző furcsa szokását,és morcosságát taglalják csodálkozva, netán rosszallóan, a mélységesen mély, pejoratív módon értendő, parasztság.
És ha már olyan szintű a bürokrácia,meg a papírmunka, hogy egy vizsgálat fél órát tart, miközben 60-100 beteg vár odakint, és a vizsgálatból az effektív betegretekintés 35 másodperc, akkor kapja össze magát, emberileg, az orvos is,meg az asszisztensek is, és csak a kávészünetükbe tárgyaljanak a morcos anyukákról.Vagy ott sem. Mert fordított esetben hasonlóképpen morcosak lennének egy 16hónapos gyerekkel.
És mindeközben megértem a dokit is, aki esetleg egyedül maradt az osztályon,mert a fiatal kollégák Angliába mennek a balliberalizmus egészségügyi támogatása elől, az öregek meg nyugdíjba, minél előbb. Így annak,aki marad, a nyakába szakad az összes beteg, papírmunka, bürokrácia,nyomorúság.. És nem feltétlenül ő a hibás, amiért órákat kell várni. de adjuk meg a császárnak is meg a suttyónak is a magáét: ami rajta múlik, azt végezze becsülettel,ha már ott van. És közben a kedves anyuka, velem együtt,menjen ki és hujjogjon a parlament előtt,és tüntessen az Egészségügyi Minisztérium előtt,vagy gyűjtsünk aláírást, vagy valami, mert ami itt folyik, egészségügy meg tanügy(csak ami a gyerekeket érinti,direkt módon), az egyre tarthatatlanabb,sőt,mondhatni kétségbeejtő.

Senkifia 2010.05.14. 12:00:48

@Senkifia: ...egészségügy és tanügy kapcsán....-vagy -ben... of course
elnézést az elmaradt betűkért is :)

zoldborso 2010.05.14. 12:00:50

@gisgps: és ezt miért címzed nekem?
Nem azt mondtam, hogy az orvosnak lehetett volna jobb ötlete is, hanem azt mondtam, hogy ez nem a katasztrófaturisták honlapja szándékozik lenni.

Természetesen a magyar egészségügy nehéz helyzetével tisztában vagyok. Tudom, hogy az orvos nem tud osztódással szaporodni, sem féltucat gyereket egyszerre ellátni.

Nem erről van szó, hanem egyes hozzászólók taplóságáról, empátiahiányáról.

Igen, mindenkinek a maga baja fáj legjobban.
Igenis, szar dolog egy 16 hóssal órákig várakozni.

Még akkor is, ha nem tudunk megoldást a problémára.

Sárgakiskacsa 2010.05.14. 12:06:53

@gablo: Abszolút igazat tudok adni. Homeopátia, természetgyógyászat, és máris nem kell orvoshoz menni. Max súlyosabb esetben. Egy ekcéma pedig nem súlyos eset és természetgyógyászati módszerekkel meg lehet oldani. Főleg egy pár hónapos babának nagyon nem kellene szteroidos kenőcsöt adni... Amióta felvilágosítottak, hogy arcon használva zöldhályogot okoz – az én problémám sajnos arcon is jelentkezik –, azóta abbahagytam ezeket a kenőcsöket. És ez csak egy mellékhatás a sok közül, akár arcon használja, akár nem.
Már régóta nem megyek orvoshoz, csak akkor mennék, ha már tényleg elkerülhetetlen lenne.
Tisztelet a kivételnek, de olyannal alig-alig találkoztam, aki ha végre meg is gyógyít, de ezt úgy teszi, hogy nem okoz mellé számtalan mellékhatást vagy egyéb más problémát.
Plusz pránanadi, amit még használok, és azóta sokkal egészségesebb vagyok. Remélhetőleg a – az orvosok által gyógyíthatatlannak vélt – bőrbajomból is kimászok végre...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.14. 12:07:02

@fogash: jutó
díj csak 2eFt lenne"
Csakhogy okosan/hülyén egy vizsgálat CT 20,000, de havonta csak meghatározott számut fizet, mert nincs több pénz
Én sem értem, mert ha "napidijat" téritene, akkor beleférne több CT.
Akkormeg az intézet szarna bele, hogy több CT-t csináljon, ha amugy is megvan a pénze.
Perivatizálás meg csak kiszivná a pénzt
Sehogy nem jó
Akinek saját kórháza van annak jó , meg aki oda be tud jutni
Kellett sürgősen egy UH és wgy MRI
Kinyögtem ez utóbbit is nagy nehezen , 3 napon belül megcsinálták
UH meg jóval olcsóbb volt, mint a rendelőintézetben

Senkifia 2010.05.14. 12:07:44

@gablo: vagy jól kell gyerekorvost választani:) mert azért jó dolog a doki, ha diagnosztizálni kell, nehogy már C vitaminnal meg oscilococcinummal akatrjam kezelni,házilag, a tüdőgyulladást :) és a gennyet a mandulán az asszony is meglátja,akkor meg kell az antibiotikum,mert lehet később olyan szívizom-reumája belőle(miközben kigyógyult a homeopátiától is), hogy ihaj :)
A mi gyerekorvosunk sminden alkalommal homeopátiás bigyókat ír fel, azért mentünk hozzá. Mert elegünk lett abból,hogy "Piros a torka? köhög ,és van 37,7 láza? akkor antibiotikum, biztos,ami biztos" Egy nyavalyát :) ja és igen, ha eltekintünk a többezer forintos árkülönbségtől, nagyon nem mindegy, egy ovis, másfélhavonta taknyoló gyereknél, hogy kéthavonta tömik a máját antibiotikummal, vagy kap néhány édeskés golyót,aminek egy mellékhatása van: nem lehet enni előtte,meg utána...
Szóval hajrá homeopátia. És gyerekkel kórházba tényleg csak akkor menni, ha NAGYON muszáj :) de gondolom senki nem jár oda kedvtelésből. Max alul informáltságból.

Sárgakiskacsa 2010.05.14. 12:11:37

@gablo: Azért remélem, senki nem fog azzal támadni, hogy az orvosok ellen agitálok.
Semmi bajom az orvosokkal, természetesen tisztelem őket azért a munkáért, amit ennyi pénzért elvégeznek ebben az országban, míg más országokban megtehetnék ezt 10x annyiért. Nekem magával a modern orvoslással van bajom, ami legtöbbször nem a betegséget gyógyítja, hanem a tüneteket kezeli. És erről az orvosok nem tehetnek, hogy sajnos ezt tanítják nekik...

petimegmondja 2010.05.14. 12:12:53

Erről a postról nekem az jut eszembe, hogy a földi paradicsomnak tekinthető Bahamák fővárosában, Nassauban két kórház van. A Doctors' Hospital magánkórház. Mikor a gyerek tenyerébe belement egy szálka, röntgent, CT-t és MRI-t akartak csinálni kb. 4000$-ért. (Nem vicc!) Amit a meglévő biztosításunk ellenére előre ki kellett volna fizetni. Erre kértem egy tűt és kipiszkáltam a szálkát.

Legközelebb, mikor a gyerek elesett biciklivel és felrepedt a feje, vérezve mentünk az állami kórházba, a Princess Margaret Hospital-ba. Ott a következő felírat fogadott minket (nyers fordításban):

Várakozási idő a sűrgösségi ellátáshoz:
Vérző, eszméletlen beteg, kritikus állapotban: Max. 1-1,5 óra
Vérző, eszméleténél lévő beteg, kritikus állapotban: Max. 1,5-3 óra
Vérző, eszméletlen vagy eszméletén lévő beteg, nem kritikus állapotban: Max. 3-5 óra
Egyéb súlyos állapotú beteg: Max. 3-6 óra.
A fenti kategóriákba nem tartozó betegeket kérjük, hogy keressék fel a Közösségi Egyészségügyi Központok valamelyikét!

Szerencsések voltunk: Mindössze 3,5 óra után összevarták a gyerek fejét és mehettünk isten hírével...

fogash 2010.05.14. 12:15:35

@horex: nem napidíjat kell téríteni az OEP-nek, hanem bekérni a gyártótól, hogy 12 óra altt (8:00-20:00) hány vizsgálat tud lefutni. Ha ez megvan, (pl 20), akkor a kórház megkaphatja telj.korlátként, hogy az OEP napi 20 vizsgálatot fizet, egy vizsgálat térítési díja x eFt. Ha a normál rendelési időben (8-20) csak 5 vizsgálat fut be, akkor sorry, a f@sznak sírtátok ki a gépet magatoknak. A súlyponti kórház (elmélete) arról szólna, hogy nem kell minden 5000 lakosú, városnak csúfolt faluban hiperegészégügyicentrum, lehet specializálódni. magyarországon egyetlen megyei jogú város sincs a megyéje legeldugottabb falvától sem 30-40km-nél messzebb. De egy megyében felesleges ugyanazt a fullos gépparkot párhuzamosan fenntartani Győrben, Csornán, Móváron, Kapuváron, Sopronban, hogy csak a nagyobb városokat említsem a megyéből...

Andie 2010.05.14. 12:17:09

@EMMI: Bocsi, hogy belemegyek, de milyen kapcsolatba kerültél a poroltóval, hogy nem tudják, mi a bajod? Rádesett? Vagy belélegezted?

másikpista 2010.05.14. 12:18:02

@fogash:
Igen, ez értelmes megközelítés. Persze be kell kalkulálni hogy Magyarországon az emberek közel 2/3-a nem aktív kereső és mégis ellátást vár.

Szerintem egy ispotály szintű ellátást biztosítani kell nagyjából mindenkinek (Amerikban most akarják ezt az arányt felemelni 95%-ra de ez valószínűleg soha nem fog teljesülni). Ispotály ellátáson a mostaninál lényegesen alacsonyabb szintű ellátást értek, életmentő kezeléssel.

Jobb ellátást 2 vagy 3 szinten (vagy akár több szinten is ) lehetne vásárolni szabad orvos és kórházválasztás jogával. Ez kvázi-piaci alapon működne, lehet értékelni, bírálni vagy dícsérni, és nyilván a mostaninál jobban versengenének a presztizsért.

De 1 dolgot le kell szögezni: ez összességében jóval drágább lenne, és nem mindenki jutna hozzá a kívánt ellátáshoz, de hát ilyen az élet, máshol is ez van

kalevaleez 2010.05.14. 12:19:08

a Heim Pál kórház orvosaira határozottan ráférne egy alapos verés.

Horrorsztori:

12 hónapos kislányom fordulásból ráesett a bokájára, eltört. Irány a kórház, ahol 2,5 órát várakoztunk, majd röntgen, majd újra röntgen (na jó ezért a lányom volt a hibás, elmozdult), majd 1,5 óra a gipszelő előtt.

Ezután felfeküdt az asztalra és egy nővér, meg én lefogtuk (üvöltött szegény, mint a sakál) ezután kiderült, hogy nincs előkészítve géz, gipsz, pólya, de azért lefogva akarták tartani, beszóltam, nem túl udvariasan, ezután felvettem, vigasztalgattam és csak akor tettem vissza, amikor minden ki volt készítve. Gipsz fel. Igenám, de csak térdig gipszelték, így kb fél óra múlva már le is csúszott, mint egy csizma. Orvos ismerős, másik kórház, pénz, gyors ellátás, új röntgen, új gipsz (melyik barom gipszelte kérdés).

Heim Pálba soha többet, bár igaz, előtte épp egy ekcémás problémánál gyorsak voltak. De akkor se.

fogash 2010.05.14. 12:19:09

@petimegmondja: amerikai szemlélet, ott mindenért szarért minden fullos vizsgálatot el akarnak szedni, mert:
1.) műhibaperekben az anyjukat is leperelik róluk, így maximálisan kockázatkerülők
2.) mindenáron ki akarják termelni az eszközeik költségeit, bárki is fizesse azt
3.) a biztosítók (már akinek van) úgyis fizetnek, mint a katonatiszt.

Mi vagyunk az egyik véglet (minden ingyen), az usa a másik (pénz nélkül alapellátás sincs). Obama pont most akar bevezetni ALAPellátást mindenki számára.

vizsla74 2010.05.14. 12:19:26

talán írták már: ha eg.pénztár tag vagy, fizethetz kártyával,de ha a patika nem elfogadó hely, akkor kérsz zámlát, beküldöd a pénztáradba és elszámolják. Azért ez nem túl bonyolult.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2010.05.14. 12:21:41

Bárki benevezhet a "ki várt a legtöbbet a legbetegebb gyerekkel" versenybe, de azt azért nem kellene szem elől téveszteni, hogy két és fél óra tétlen várakozás pont két és fél órát vesz el feleslegesen az ember életéből. Ennek eltűrése helyett pl. időpontos rendszert bevezetni nem akkora ördöngősség, mert ha meg is csúszik a dolog (meg szokott), fél-egy óránál többet általában akkor sem kell várni, a betegek is nyugodtabbak, meg az orvosok is. Laktam olyan helyen, ahol az időpontra hívást még a vérvételhez is meg tudták oldani. A bevezetés első egy-két hetében persze teljes a káosz, az új rendszer szokatlan és mindenki nagy egyetértésben kurvaanyázik, mert minden helyzetben az a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás - a legtöbb változásra éppen emiatt nem kerül sor soha. Pedig ha beindul a normális működés, mindenkinek jobb...

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.05.14. 12:24:59

Kurvajó poszt.
Vígasztalja az a kedves anyukát, hogy egy ismerős a kb. 1,5 éves beszakadt fejű kisfiával a feltőtt baleseti ambulancián vár kb. másfél órát.

Senkifia 2010.05.14. 12:25:02

@vizsla74: ez is igaz. de a posztíró nem is feltétlen a kártyahiányt rótta fel,hanem a stílust :)
és azt is illene tudni a patikusnak,ha a kliens nem tudja,hogy ez a számlás menet az eljáás. Nekünk mondta már patikus,hogy sajnos nem fizethetek kártyával, de itt a számla, vigyem el a kártya szolgáltatójához,és fizetik is kifelé :)

monyik 2010.05.14. 12:36:27

Rézvirág: köszi :D

Cat16. : mert nem rendelek a gyereknek internetről, mint ahogy magamnak sem fogyókúrás kínai százfűléfőzetet. Ráadásul én még az a szánalmas maradi vagyok, aki hisz abban, hogy az orvos ismeri a homeopátiát, a házi gyógymódot és a gyógyszertári kenőcsöt, és képes eldönteni, hogy az adott betegségre melyik a legjobb.

Csak tisztázásként. Pont azért kezdtem úgy az írományt, hogy TUDOM, hogy mindennapi a sztorim, TUDOM, hogy melyik ország egészségügyében próbálok vergődni, még fel is készültem a várakozásra éppen ezért. De attól még, hogy mindenkivel ezt csinálják ez nem jó rendszer. A végén mégegyszer odaírtam, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy nagyrészt arról szól szerencsétlen kórházak és ellátók élete, hogy ahogy tudnak úgy trükköznek – újfent: TUDOM, hogy ez melyik ország.
Mindösszesen az fáj, hogy, amikor sorra kerültem vhogy más megvilágításba került a dolog, mert akkor szembesültem azzal, hogy ez emberi odafigyelés kérdése IS!

Félreértettétek, hogy azon az 5 perces vizsgálati időn rinyálok, hiszen ez nekem éppen jó volt. Ami fájt, hogy a teljes 5 percből 2 volt az enyém, végigvártam diskurzust, majd nekem kellett feltennem a kérdéseimet, mert ők az előző betegekkel, a kukákkal, a kávéval voltak elfoglalva. Attól még, hogy bent dekkolok 24 percet akár nem fogom megtudni, hogy használjak-e másik pelenkát, hogy a törlőkendő kiválthatja-e az ekcémát, mire figyeljek és hogyan használjam a kenőcsöket. Ezt nem tudom az egészségügyi rendszer hibájának betudni a legnagyobb jóindulattal sem.

A 3800 ft-ot valóban félreérthetően írtam le. Ez nem egy krém, hanem specpopsikrém, testápoló és ez a bizonyos ekcéma krém. Ami érdekes volt az összegben az az, hogy nekem ez egyetlen fillérembe sem került volna, ha lehet egészségkártyával fizetni. Ettől még egyébiránt MINDEN termék csak ebben a patikában volt kiváltható, amire csak részben mentség Dr. Morc patikus-oldali magyarázata. Védessék le a krémeket, és adják ki az összetevőket és vehessem meg ott, ahol 60 alat tis találok alkalmazottat..

Janovszki Zsolt 2010.05.14. 12:37:06

FYI mindezek a problémák pl. a Telki Egészségközpontjában nincsenek, bejelentkezel, és ha 5 percet csúsznak, elnézésed kérik, te meg mondod, hogy a Lavazza kávé az kompenzált, amit fogyasztottál a váróban. Annyi baja van, hogy egy vizit húszezer+a TB, amit ilyenformán tök blindre vonnak le tőled.
Bárki bármit mond, nincs ingyen egészség, vagy fizetsz vagy elbaszod az idődet.

Ami a jó hír, hogy ez tulajdonképpen egy rém egyszerű optimalizációs probléma innentől. Meg kell számolnod, hogy megéri -e várni neked, vagy nem. Ha megéri, viseld méltósággal, és ne sírjon a szád, ha meg nem éri meg, akkor fizess ne az időddel, hanem a pénzeddel a gyermeked egészségéért.
Ennyi.

monyik 2010.05.14. 12:38:48

@vizsla74: igen, tudom, de akkor is költöm a készpénzem, míg az eükártyával ugye nem...

Azt meg aztán el nem merem képzelni mennyi időbe telt volna nemfiatal szakgyógyszerészünknek megírni a számlát! Ennyit már nem bírtam volna ki ütésátadás nélkül...

Senkifia 2010.05.14. 12:52:07

@másikpista: "emberek közel 2/3-a nem aktív kereső és mégis ellátást vár."Hát igen. de a 2/3 1/3a nyugdíjas,akinek alanyi jogon jár,mert 40 évig fizetett,miközben esetleg alig vette igénybe. És a nagy baj ugyanaz,mint amit a vindózzal kapcsolatba mondott egy haver egy másik havernek,mikor az rinyált,hogy a vindóz szar: "Mit ugatsz? feltettél egy kalózverziót, ingyen, aztán kommentálsz.Cseréld le ingyenes linuxra,és akkor kommentálhatsz." Az a baj,hogy a szolgáltatás szar szintje nem csak a nemfizető vendégnek szar,hanem annak is,akinek havi 10%át a keresetéből elvisz az eü biztosító, és mikor elmegy dokihoz, istenőrizz,hogy mit kap érte. aki meg nem fizet, az ne kommenáljon.
OFF
Pont mint a szociális kártyával Nem is értem, mit cirkuszolnak,hogy jajde az emberi jogaim, me' mé' nem hagyják hogy arra köccsem a pénztet,amire akarom?És elmegy a... zasszony a tv2be, hogy a zönkormányzat folyton késik a segíly kifizetésével, és hogy eztet hogy is képzelik? mikor meg megkérdi a müsorvezető: amúgy miből élnek? Válasz: hát a segílybű,meg a családi pótlékból. de aztot nem kérdi meg a ripórteer úr,hogy vazze, utolsó ckurrikulum vitéd mikor vót béadva munkahelykeresésre? me' olyan ugye nem volt.
És hát azért nem engedném,hogy arra kőccsed a pízt, amire te akarod,,mert nem a tied a pénz,hanem az enyém, és gyereked elől ne igyad el,meg ne játékgépezd el. Kaját meg ruhát viszont szociuális kártyával is vehecc, ugyi...
ON
na elnézést,elkapott a hév

JohnHenry 2010.05.14. 12:56:22

na akkor megkérdezem megint: a panaszkodók közül hányan ajánlották fel az adójuk 1%-át valamelyik gyerekkórháznak?

Senkifia 2010.05.14. 12:56:55

@Senkifia: ja és apropó 2/3... 1/3 nyugdíjas, vagy több, 1/3 gyerek. és azoknak meg ugye járjo,akkor is ha anyuka piára költ a legtöbbet,és azt is segílybűl. meg a zorvosnál is verekednek,ha nem úgy sül el a dolog,ahogy ők képzelik. Minap volt riport Kossuthon,hogy az eü dolgozók rögtön a tbc meg az aids mögött az ellenük megnyilvánuló erőszakot jelölik meg mint fő veszélyforrást. És akik verik a dokit meg az asziisztenseket, azok sem nagyrészt az adófizető munkásparaszt értelmiség soraiból kerül ki. de persze ilyen statisztika nincs, és nem is lesz :)

Andie 2010.05.14. 12:57:42

@Senkifia for president.

Senkifia 2010.05.14. 13:00:36

@JohnHenry: na és még ez is... reklám helye: mindenki ajánlja fel adója 1%át. Tavaly az adózók 2/3a nem ajánlott senkinek semmit.
pedig összességében qrvasok pénz, és nekem mindegy,hogy az állam költi nyaralásra, vagy a kórház műszerekre. Azt hiszem,az emberek azt hiszik, hogy azt pluszba levonják tőlük,ha rendelkeznek róla. pedig nem. és csak egy ki időbe telik. és akkor lehet,lesz pénz plusz még egy orvosra. esetleg. vagy modernebb szerkóra,ami gyorsabban működik.

Senkifia 2010.05.14. 13:02:45

@Andie: Éljen :D
le is fosnám a bokámat,hallod :)

monyik 2010.05.14. 13:04:48

@Bazsarozsa: pontosan ezt próbáltam az egészből kihozni!

Andie 2010.05.14. 13:07:41

@Senkifia: Nembaj, állami pézbül kimosatnánk! :P

pakesz (törölt) 2010.05.14. 13:07:41

@Senkifia: ",akinek alanyi jogon jár,mert 40 évig fizetett,miközben esetleg alig vette igénybe"

ez nem biztos hogy igy van!!!
pl ha a delikvens bortonben volt
akkor is jar neki?
szerintem nem

lehet más a propaganda 2010.05.14. 13:12:46

@Janovszki Zsolt:
Azért ez sem ilyen egyszerű. Mert a Telki kórházban nem ügyeletesek a körzet összes betegére, hogy mondjuk a szomszédos Tinnyén megkéselte egymást a Kolompár meg a Lakatos család, meg hasonlók. Az állami eü-re viszont az összes probléma rázúdul csőstől. Úgyhogy az összehasonlítás kicsit olyan mint az operett meg az ismert valóság

monyik 2010.05.14. 13:22:32

@zoldborso: köszönöm a javaslatot, csak joghurtban fogyasztunk tejterméket, abból is a Cserpest, nem a guargumisakat.
Kecsketej megy nálunk is meg a babatej.

azért van egyébiránt 3 ilyen kenőcs már, mert születésétől összesen 3 alkalommal volt, hogy nem múlt el az ekcéma, akármit csináltam. 16 hónap alatt tehát 3X kentem 2 napig vékony rétegben egy 1 cm átmérőjű sebet.
pont ez idegesít az egészben, hogy a 0.0003 mg miatt vetették meg velem a 200 g-ot.

nyílméregbéka 2010.05.14. 13:23:33

Engem ez a bekezdés akaszt ki:
"Az elnyújtott várakozást betetőzte, hogy 2 percet foglalkoztak velünk, ebből 14 mp-ig tekintettek a beteg bőrfelületre a többit a kérdéseim tették ki. Egy orvos volt és 3 aszisztens. A vizsgálat alatt beszélgettek, kávéztak kicsit, felborította az egyik hölgy véletlenül a kukát ezen számomra indokolatlanul hosszú ideig kellett nevetni, azt megmagyarázni, újra nevetni, majd előző páciensek furcsa viselkedését taglalták."
Amikor nem azért vársz, mert ég a kezük alatt a meló, hanem mert jól elvannak...
Talán OFF most, de allergiám van, amivel évente megyek kontrollra. Két hónappal előre kell időpontot kérni. Odaültem az előre lezsírozott 14.00 időpontban, és vártam. Vártunk ott vagy nyolcan, tízen. Telt-múlt az idő... résnyire nyitott ajtó, kihallatszott, hogy 2-3 hölgy egyértelműen magánjellegű társalgást folytat. Majd úgy 14.25-kor kiszólt az egyik asszisztensnő (mind azok voltak), hogy ja, amúgy a doktornő ma nem rendel, mert temetésre ment.

Senkifia 2010.05.14. 13:28:51

@pakesz:börtönben,40 évig? :) és közben fizetett, én olyanról beszélek, aki 40évig dolgozott,és tb járulékot fizetett,miközben alig vette igénybe a szolgáltatást.

fogash 2010.05.14. 13:41:07

@JohnHenry: minden hónapban a bruttó bérem 6%-át, plusz a munkáltatóm ugyanennek a bruttó bérnek a 3%-át fizeti be egészségbitzosítási járulék címén. Ez jelen pillanatban havonta több, mint egyhavi bruttó minimálbér. El lehet menni az 1%-okkal a rákba, abból nem fog megváltozni az egészségügy, sőőt még az adott kórház sem, akinek adod.

Nem akarok ennél is többet fizetni!

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.05.14. 13:50:26

Nagyon örülök neki, hogy Dr.Morcz bekerült válaszadónak a bejegyzésekbe. Gratulálok Morcznak is és a blogszerkesztônek is ezért a döntésért!

Senkifia 2010.05.14. 13:52:39

@fogash: de az egy százalékot nem te fizeted pluszba, nem érted? az az amúgy is befizetett adód 1+1 százaléka,ami nem az államnak megy,hanem annak,akinek tae akarod.

Janovszki Zsolt 2010.05.14. 13:52:47

@lehet más a propaganda:
Félreértés ne essék, a TB-t fizetjük, a magyar átlagnak a 10x-ét. (ha nem annyit fizetnénk, nyilván nem lenne pénzünk magánrendelésre járni).

Pont ezért vagyok mérges, hogy cserébe azért amit befizetünk javarészt megoldatlan problémahalmazt látunk. Tisztelet a kivételnek.

A baj az, hogy rosszul van szervezve, és (néhány kivételtől eltekintve) rosszul is van menedzselve.

Németországban nem fordulhat elő, hogy egy orvos nem csak gyógyít, hanem az idejének 80%-ban idióta adminisztratív feladatok kötik le. Nálunk igen, mert az orvos max. 2x annyit keres, mint a legutolsó adminisztrátor, és mivel a beteg ideje költségként egyetlen számításban sem szerepel, a gazdasági igazgató szerint ez így jól van.
Ha a beteg elcseszett ideje költségesítve lenne, akkor nem lenne sor, hanem lenne még 3 adminisztrátor per orvos. Ha annyi orvos-beteg találkozó lenne, mint amennyire valóban szükség van, akkor még csak többe sem kerülne. De jelenleg az "ingyenesség" miatt ugye többen társalkodónak használják a háziorvost, ahelyett, hogy hagynák a betegekkel foglalkozni. Húszezerért nyilván csak akkor megyek, ha bajom van :)
Ennyi.
Üdv,
Zs

zoldborso 2010.05.14. 13:56:14

@monyik: Nem a guargumival van baj, hanem azzal, hogy a joghurt is tejtermék, és ha a gyereknek tejfehérje-allergiája van, vagy komolyabb laktóz-intolleranciája, akkor a joghurt is kiválthatja.

Persze, mint mondtam, nem csak a tejjel lehet gond. Lehet, hogy az öblítőszerre allergiás, vagy kozmetikumra (fürdetőszer-összetevőre), vagy valamilyen más élelmiszer-allergia, esetleg tartósítószer-allergia van a háttérben.

Vega-teszt!!!

Ez nincsen az állami eü-ben, ott csak a karcolgatós-hisztaminos kőkorszaki módszert alkalmazzák, ami egy 16 hónaposnál lényegesen nagyobbnak is kínzásnak minősül, de a vega teszt nem fáj, és csak 10 percig kell a gyereknek nyugodtan ülni, és kibírni, hogy 50x az egyik ujjához nyomnak egy elektróda-szerű dolgot.

Nézz utána, mi váltja ki az ekcémát!

Nem jó megvárni, amíg már nem csak helyi ekcémát okoz, hanem aszmatikus rohamot, hasmenést, hányást, vagy az egész testén elhatalmasodnak a kiütések.

Persze pszichoszomatikus eredetű is lehet, de szinte mindig van valamilyen allergia is háttérben.

Az ilyen bőrbetegségek pszichoszomatikus szempontból adaptációs nehézségekre utalhatnak! (Tehát alkalmazkodási, beilleszkedési gondok, valakinek az elutasítása, vagy elutasítottság-élmény.)

Azért ajánlgatjuk neked a homeopátiát itt páran, mert az a pszichés összetevőt is képes kezeli (ha jó szakemberhez viszed, aki nem csak ahhoz ért, hogy tüneti kezelést írjon elő).

És sajnos tévedsz, ha azt hiszed, hogy az orvosoknak mindegyike ért a homeopátiához. A többségük nem hogy nem ért hozzá, de merő konzervatívizmusból arra sem hajlandó, hogy utánanézzen az alapoknak, és legyűrje az előítéleteit.
Én is ismerek remek orvosokat, akik nem szégyellnek homeopátiás továbbképzésekre járni, mert rájöttek, hogy a homeopátiás gyógymódok jól kiegészíthetik azokat a konzervatív kezelési módszereket, amelyeket anno kizárólagosan tanítottak az orvosin, de találkoztam már olyannal is, aki gúnyos hangon oktatott ki, mikor kérdeztem, hogy az általa ajánlott kezelést nem lehetne homeopátiás kezeléssel kiegészíteni, esetleg helyettesíteni -- mondván: "Tudja anyuka, hogy mi van a homeopátiás bogyócskákban? Semmiiiii!". -- Különben tök jó orvos volt, aztán kiderült, hogy még kedves is tud lenni, és meggyógyította a gyereket (magánrendelésen, sok pénzért). -- A homeopatám meg ajánlott egy bogyót kiegészítőként, de az antibiotikumos kezelést elengedhetetlennek ítélte.

Az ilyen gúnyolódóknak szívesen javasolnám, hogy iratkozzon fel egy homeopátiás szervizsgálatra (úgy tesztelik a bogyókat, hogy hetekig szedetik emberekkel, és összeíratják velük a tüneteiket, mert ugye a homeopátiás szerek túlzott használatával egészségeseken ki lehet hozni azokat a tüneteket, amelyeknek a kezelésére jók, betegeknél). Az ilyen szkeptikus emberből remek tesztalany lenne. Biztos nem azért kezdene el fosni, pl. mert beképzeli magának. :-D

Na, mindegy.

Az a lényeg, hogy ne törődj bele, hogy időről-időre csak a szteroidos krém segít!
Ki kell nyomozni, mi okozza, és az okot kell kezelni, nem csak a tünetet.

viszkis 2010.05.14. 14:03:07

@másikpista: te nem vagy normális a kommented alapján, így felesleges erről veled több szót ejteni

szívből kívánom kerülj ilyen helyzetbe, és ugyanezt kapd te is vissza, amit most írsz

a posztolóval mélységesen együtt érzek, veled meg részemről befejeztem

monyik 2010.05.14. 14:08:17

@zoldborso: nem ismerek jó szakembert és nem akarok 24nél járni mire kiderül melyik a tuti :(

Igazából nekem is van, örökletes a dolog és ilyen kicsi korban még kinőhető, ennyit azért kiderítettem a dologról.
Mivel tényleg nem súlyos a dolog, mivel tényleg mindig megvan az oka, hogy mitől durran be a bőre (pl. most hasmenése volt és kicsípte; vagy amikor új testápolónk volt stb.), ezért próbálom nem túlreagálni.

Azért azokat a jó szakembereket azért megköszönném :))

zoldborso 2010.05.14. 14:09:19

@Janovszki Zsolt:
Tudod, Zsolt, az a gond, hogy amikor IGAZÁN nagy baja van az embernek, akkor ELSŐSORBAN nem arra lenne szüksége, hogy udvariasak legyenek hozzá, és ne kelljen órákat várakoznia egy-egy vizsgálatra. Olyan esetekről beszélek, amikor spcecialistára van szükség. Nem biztos, hogy a Telki magánkórház bármilyen specialistát meg tud szerezni, és bármilyen komoly műtétet le tud bonyolítani.
Persze lehet, hogy tévedek.

Mindenesetre mikor nekem kellett életmentő műtétet csinálni, nagyon komoly asszisztenciával, akkor a legnagyobb teljesítmény az volt, hogy rávegyük az ország három specialistája közül az egyiket, hogy hajlandó legyen rám időt szakítani, miközben telis-tele volt a határidőnaplója műtétekkel, és találjunk egy műtőt, olyan személyzettel, ahol el is tudja végezni a műtétet. Ugyanis a munkahelyén nem volt szabad műtőkapacitás több mint két hónapra előre, nekem meg az életem múlott rajta, hogy minél hamarabb meglegyen a műtét. És annak a kórháznak, ami végül felajánlotta a maga kapacitását e célra, olyan sorozatos baklövéseket követtek el az alkalmazottai, hogy így is majdnem ott maradtam a műtőasztalon. Pedig egy igen nagy, és jónevű kórházról van szó. Csakhogy nem voltak felkészülve egy ilyen komoly műtétre.

Amikor viszont nincsen nagyon-nagy baj, akkor nem biztos, hogy képes vagy 20 ezret szánni egy-egy vizitre, mert nem olyan fontos, és mert jobb helye is van annak a pénznek. Mert tudod, a legtöbb embernek nincsen 7 számjegyű fizetése, sőt, jópárunknak még 6 számjegyű sincsen, és lehet, hogy nem is csak egyetlen "trónörökös" van a családban, akinek mindent szeretnénk megadni, hanem esetleg még van 1, 2, ne adj isten több is...

Netuddki. 2010.05.14. 14:12:02

Nem véletlenül Magyarországon a legdrágább az egészségügy az EU-ban. Legalábbis az adófizető állampolgároknak.

Utó Pista 2010.05.14. 14:17:02

Ne panaszkodj! Én a múlt héten 3 órát vártam a fül-orr-gégészeten (bőrgyógyászattal szemben) és kb 40sec volt a vizsgálat, pedig a vizitdíjat (1000-et)előre adtam a dokinak.
Tudomásul kell venni, hogy túlterheltek az orvosok, Amúgy szerintem nem a bőrgyógyászatra vártak sokan, hanem a fül-orr-gégészetre, csak egymással szemben vannak.

zoldborso 2010.05.14. 14:26:02

@monyik: A hasmenése is nyilván már okozat volt, és nem ok...

Egy vega-teszt nem kíván nagy szakértelmet. Én már régen jártam ilyen helyen, nem tudom, most hol csinálják, utána kell nézni a neten.
Ha pedig az allergia bebizonyosodik, akkor egyszerűen el kell hagyni az adott allergént.

Az ekcémára való hajlam valóban örökletes, de nem az ekcéma maga örökletes. Ahogy bizonyos allergiákra való hajlam is örökletes, amelyek ekcémát válthatnak ki.
Allergiát is ki lehet nőni, de ennek az a legbiztosabb módja, ha legalább egy időre kiiktatjuk az allergént, közben megerősödik a szervezet, és utána már képes lesz normálisan reagálni...
De nagyon sokszor azért hiszik, hogy kinőtték, mert valahogy ösztönösen rájönnek, hogy mi az ok, elkerülik az allergént, és aztán már kisebb dózisban nem okoz problémát. Az allergiák ugyanis gyakran kiújulnak, ha újra túl sokszor/nagy dózisban találkozunk az allergénnel.

Ami pedig az ekcéma pszichoszomatikáját illeti, az erre való hajlamot nem csak örökölni, hanem tanulni is lehet. Ha neked is vannak adaptációs problémáid, ezt a gyerek ösztönösen átveheti. A gyerek ugyanis ugyanazzal a bizalommal/bizalmatlansággal reagál a környezetre, amit az anyjától (gondozójától) lát.
Félre ne értsd! Ettől Te még teljesen normális lehetsz, bárkinek lehetnek kisebb alkalmazkodási problémái, pláne ebben az őrült világban, meg különben is feltételezés az egész, lehet, hogy nem itt van a gond.

Ami a jó homeopata szakembert illeti, én egyenlőre az allergén kizárására összpontosítanék, főleg, ha mint mondod nem nagyon rémesek a tünetek, mert egy 16 hónapos nem tud olyan jól beszámolni a (lelki) tüneteiről, és ez a homeopátiás kezelés szempontjából fontos lehet.
Ha még pár évig fennáll, akkor lenne érdemes homeopatához fordulni.
Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne előbb próbálkozni, de tudod, minden plusz idő és pénzráfordítás. Te érzed, hogy mi fér még bele egy ekkora gyerek mellett az idődbe, és a családi költségvetésbe.

Az országban legjobb orvos-homeopata tudtommal Horváth Katalin, de nem tudom merre laksz, neked mi elérhető. Jobb, ha a környezetedben érdeklődsz...
De ha írsz nekem egy mailt, akkor elárulom, én kihez járok. De elég borsos ára van. (Nekem rákom volt, ami azért nem egy ekcéma horderejű probléma, lássuk be.)

üdv :-)

(most lelépek)

EMMI 2010.05.14. 14:32:42

@Andie: belélegeztem, 4 emeletnyi rohanás után, mert csak az autómban volt poroltó.
Ez volt október elején, és még nincs vége. Hosszú, bonyolult és fordulatos történet a mai egészségügyben. Ja, és egész életemben nem voltam ennyit, és ennyi orvosnál.

Janovszki Zsolt 2010.05.14. 14:38:27

@zoldborso:
Trónörökös ügyben: még ebben a hónapban kettő lesz, ha minden jól megy :)
Amúgy meg ez a probléma nem csak az egészségügy sajátja, mindenhol, ahol innováció van, ez a helyzet. A specialista, aki kitalálta, hogy miként lehet megoldani azt, amibe két-három-öt éve mindenki belehalt/összeomlott/meghiúsult volna elég kapós, ezzel nem lehet mit tenni, ugyan így van ez minden iparágban. És bizony vannak olyan körülmények, amik között a legjobb specialista is félkarú óriás, ez van. Nagyon jó, hogy végül aztán mégis sikerült a dolog.
A "nagyon-nagy baj nélküli húszezrezés jólenne de nincs rá" esetén meg goto a korábbi megjegyzésem, miszerint egyszerű a döntés, nincs pénz, van sor, van pénz nincs sor.
Ennyi.
Üdv,
Zs

gorillka 2010.05.14. 14:45:31

@Senkifia: lehet, hogy jobb helyet tud neki? Én mindig a gyerekek iskolájának adom.
Sajnos egy időben közelebbről nyílt rálátásom az egészségügy működésére. Onnan kezdve, hogy hogy születik meg egy árajánlat pl. egy UH gépre.
Nem igaz, hogy nincs pénz a kórházakban, inkább igaz, hogy egyéni érdekeket nézve költik el.
De pl. érdekes megnézni a legnagyobb forgalmú patikák földrajzi helyét is.
Vagy igencsak meglepődne a szegedi Kovács Pista bácsi ha lekérné az APEH-től, hogy milyen ellátásokat kapott a TB-től.
Folyik el a pénz...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.14. 14:51:54

@gablo: Bocsánat, nem a mundért akarom védeni, sem a gyógyszerlobbit, de a homeopátiával az a nagy bajom, hogy nem nagyon van olyan tudományos vizsgálat, ami megmutatná, mennyire és milyen kórképben hatékony. Persze csak akkor ciki, ha nem hat, ha valami komoly baj van, és a homeopátiás várakozással megy az idő.

Senkifia 2010.05.14. 14:59:23

@gorillka: ...és neked is igazad van ...
aki nem fizeti be, az vagy tudatlanságból,ill infó hiányában nem rendelkezik az 1+1%ról, vagy csak simán lusta. Semmi jobb helyt nem tud.
Én is a sulinak adom. Eddig oszoltunk az ovi meg a suli közt. Idéntől már egységes :)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.14. 15:00:11

@JohnHenry: Mi, a Bethesdának. Bár én nem panaszkodom, hanem a másik oldalról próbálok szempontokat mondani.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.14. 15:02:43

@szomorutojas: Köszönjük! Ez egyelőre próbaverzió, hogy bírja-e Kacorka, a blog közönsége, meg én is.

chilipalmer 2010.05.14. 15:11:18

@fogash: Kaptunk rá érzékeny bőrre való testápolót (linola), no meg persze szteroidos krémet. Hetente kétszer spec olajos vízben fürdenek, egyébként a rendes gyógyszertári fürdetővel szabad csak.
Egészen részletes tájékoztató füzetet kaptunk, úgy nagyjából: tejet és tejterméket sem kaptak 1 éves korukig. 3 éves korig a tehéntej teljesen kerülendő, ellenben a kecsketej fogyasztása már ajánlott. Mivel a bőr- étel- és légúti allergia gyakran jár együtt, ezért figyelni kell a porra, minden porfogót kiirtani, pl. szőnyeg, plüss állatok.
Nem mondom, hogy mi mindent maradéktalanul betartunk, de szerencsére már sokkal enyhébb, mint volt. A bölcsiben ráadásul szerintem simán adják nekik a tejet, néha rosszabb a bőrük, de nem helyrehozhatatlanul. Ha nagyon bedurranna, akkor biztosan letiltanék mindenféle tejterméket. Egyébként most másfél évesek, és már 1-2 hónapos korukban előjött, mi is kezdtük azzal, hogy amíg csak szopiztak, én nem ettem semmi tejeset, de a legfrissebb álláspontok szerint kár volt, mert nem megy át az anyatejjel.

Tjuca 2010.05.14. 15:24:05

tesóm kislányának anyajegy van a lábán, nagy és veszélyes. mivel a orvos nem merte kiadni a diagnózist feljebb küldte a következőkkel: xy főorvos ekkor rendel, jöjjenek vissza. nos vártak sok órát a orvosra, és a orvos nem úgy küldte, hogy "továbbítom" mert nehéz eset, időpont, xy tudni fogja, hanem azzal, hogy akkor következő alkalommal újra játszhat. és mivel ez még + sebész és vagy onkológus mind-mind fél napok egy pár hónapos babával. és scak azért ilyen "gyorsan", mert volt rossz indulatú daganat a családban. :-(

magánorvoshoz elmentem, hogy fura az egyik anyajegyem. nos néni nem viccelt, megnézte, már vágta is ki. 20 perc alatt elintézte, majd egy hét múlva jött az eredmény, hogy igaza volt, jobb helye van annak a kukában. ezzel az sztk-ban biztosan egy hónapig futok, mert férjem egy hónapot járkált, varratszedéssel meg minden vacakkal együtt. ja és papíron még benn is feküdt.

na akkor hogy van az, hogy az sztk-ban rendelő orvos magánban pitty-putty összekapja magát, gyorsítót iszik, vagy addigra hat a kávé? :-P

zoldborso 2010.05.14. 15:30:28

@chilipalmer: Nem tudom honnan tájékozódsz, de én úgy tudom, hogy a legfrissebb álláspont szerint még az is átmegy az anyatejbe, amiről a régebbi álláspont szerint nem gondolták volna.
Azt olvastam erről legutóbb, hogy az anyatejnek átlagosan olyan magas a mérgező-anyag tartalma, hogy nem lehetne engedélyeztetni élelmiszer-gyanánt. Még több évtizede betiltott rovarirtószerek nyomait is ki lehet benne mutatni.

Persze ez ne vegye el senkinek a kedvét a szoptatástól. Érzelmileg is fontos, meg sok-sok ellenanyag van benne. Szóval van a másik serpenyőben is bőven...

Természetesen nem lehet mindent kiiktatni, mert különben a szoptatós anyuka vagy az éhhalál vagy az állandó lelkiismeretfurdalás között lenne kénytelen választani.

Az a lényeg, hogy az ember figyelje a saját gyereke reakcióit. Az enyémek pl. arra nem reagáltak rosszul, ha tejet ittam (akkoriban, amikor utoljára szoptattam, még ittam tejet) -- de ha valami felfújósat ettem, attól teljesen kivoltak.
Természetesen ettől még lehet, hogy az általam fogyasztott tej sem tett jót nekik, de mint utaltam rá, nem foroghat az egész élet az evés körül, és sajnos tényleg minden meg van mérgezve.
A tejjel sem csak az a baj, hogy nehezen emészthető...

zoldborso 2010.05.14. 15:44:01

@Dr. Morcz: igen, ezt már több orvostól hallottam, hogy alig vannak ilyen vizsgálatok. Nem egészen értem, miért. Talán, mert túl olcsók a homeopátiás bogyók?
Azért egy-egy gyógyszer esetében végeztek komolyabb vizsgálatokat. Pl. a Zeel-lel kapcsolatban olvastam egy ilyen (angol nyelvű) orvosi szakcikket a neten, és ott speciel nagyon meggyőzőek voltak az eredmények olyan tünetek esetében, amit allopátiás szerekkel sokkal korlátozottabb hatásfokkal lehet csak kezelni a tudomány jelen állása szerint.
(Az én tapasztalataim is jók voltak a Zeelről.)

Nekem általában véve nagyon jó személyes tapasztalataim vannak a homeopátiával.

Az a gond, hogy nagyon sok az előítélet.
Az emberek egy része teljesen elvakult elvárásokat támaszt minden újdonsággal szemben, és amikor egy bogyó bekapásától nem fiatalodnak 20 évet és nem múlik el minden bajuk, de talán még az sem, amire beszedték, bár orvos nem látta őket, csak a szomszéd néni azt állította, hogy neki bevált... Nos, ha így alakul, akkor utána már sarlatánság az egész.
Pedig agytumort sem szokás algopyrinnel gyógyítani, még ha a szomszédnak be is vált a fejfájására...

Aztán van a másik csoport, aki meg nem hajlandó orvoshoz menni, és inkább belepusztul a bajába, de akkor sem vesz be semmilyen allopátiás gyógyszert, mert ugyanolyan fanatikusan retteg az konzervatív orvoslás vívmányaitól, mint amilyen elvakultan hisz az "alternatív orvoslásban".

Mint a legtöbb kérdésben, itt is az arany középút a legüdvösebb, azt hiszem.

Ártalmatlan betegségek esetében inkább kockáztatom, hogy egy nagyon lassan ható szert, vagy ne adj isten, hatástalant adok be, mint hogy ágyúval lőjek verébre...
De még nagyon súlyos betegségek esetében is gyakran érdemes mérlegelni, mert sokszor annyira radikálisak a konzervatív kezelések, hogy az ember nem biztos, hogy örül neki, hogy megmentik az életét -- mert milyen áron!

Szóval mondom, nekem, és a családomnak nagyon jó tapasztalataink vannak a homeopátiával. De nem vagyunk fanatikusak. :-)

Motorpenis 2010.05.14. 15:49:49

Szabadrablás? Már azt hittem, valami komoly dologról van szó, de nem, inkább csak fogalomzavar.

A 3800 Ft már meg lett magyarázva, amint olvasom, de akkor ezek szerint még sincs ebből három a hűtőben.

A gyógyszertár valószínűleg azért nem fogad el egészségpénztári kártyát, mert nem éri meg. Komolyan nem éri meg. Az egészségpénztár baromi jó biznisz az egészségpénztárnak és a munkáltatónak, de mindenki másnak csak nyűg. Rohadt sok vele az adminisztráció, hónapok múlva fizetnek, ha egyáltalán fizetnek.

A 79 éves öreg azért lehetett még mindig ott, mert nincs fiatal, akinek esze van, elhúzott külföldre, vagy nem ilyen gályán szenved.

Ha gyógyszertárat a kórház működteti, egyértelmű, hogy ott szeretné kiváltatni a gyógyszert, de ettől függetlenül lehet máshoz is menni. Miért nem lehetne?

A várakozás meg mindenhol várakozás. Uncsi poszt már megint.

Motorpenis 2010.05.14. 15:52:49

@zoldborso: Homeopátia? Hahaha, persze, kis cukorgolyók, nagyon nagy üzlet! Gondolj csak bele, ha mázlid van, kifogsz egy molekula hatóanyagot valamelyik golyón, de egyébként csak szacharózt szopogatsz.

Valakivalahol... 2010.05.14. 16:43:20

Azért csak ott volt kiváltható a krém mert csak ez a kórházi gyógyszertár tudja beszerezni a hatóanyagot hozzá. Még a Madarász utcai telephely gyógyszertárában is kiváltható.

Valószínű a krém neve mellett egy "H" betű volt. Ez jelzi azt, hogy csak náluk váltható ki.

Én is kórházban dolgozom, sőt még bőrgyógyászati szakrendelésen is szoktam asszisztálni, és sajnos ha a doktornő ilyen krémet ír fel nekünk is el kell küldeni a beteget a Heim Pálba.

A többivel tökéletesen egyet értek!

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.14. 16:54:19

@zoldborso:
1. A homeopátiás szerek olcsók???
2. Nem vonom kétségbe a jó tapasztalatokat, csak olyan adat érdekelne, hogy pl 100 betegből, aki a Zeelt használta, hányan lettek jobban, és hány olyan lett jobban, aki placebo-Zeelt kapott. A hagyományos gyógyszerek rendeléséről általában hasonló adatok alapján döntök.
3. Ha van link arról az angol szakcikkről, érdekelne. Már csak azért is, hoyg ne tűnjek túl elvakultnak ;)

NemesekErnyo 2010.05.14. 20:39:41

Teljesen mindegy, hogy időpontra, vagy nem időpontra jelentkezik a beteg.
Az időpontos rendelés ugyanúgy dugig van összevissza érkezőkkel, akik viszont rosszul vannak, és nem kértek, mert ugye honnan tudnák előre, hogy mikor lesznek betegek? Ergo ők sürgősek, az egy hónapja várakozó nyugodtan ücsörögjön tovább, egy-két óra plusznyi idő már igazán bagatell. Az előjegyzett mutogatja az órát, a nem előjegyzett is végezni szeretne azonnal.
Az időpont nélküli rendelés meg egyenesen anarchia.

NemesekErnyo 2010.05.14. 20:42:14

Nincs kedvem végigolvasgatni a kenőccsel kapcsolatos anomáliát, de szöget ütött a fejemben egy dolog. Ha a kórházi patikában szerezhető csak be egy spec. anyag, akkor hogyhogy a cikkíró ezt már korábbról ismerte?

pakesz (törölt) 2010.05.14. 23:35:57

@Senkifia: ja hat rosszul ertelmeztem
aki 40 evig fizette az okes semmi gond, bocsi
csak nem lehet ezt ma minden nyuggerrol elmondani, es talan ha ok anno b@sztak fizetni pl bortonkoszton voltak akkor hadd ne legyek en mar szolidaris

bakela 2010.05.15. 00:09:53

Nemértitekwazzemindennemcigányrohadtfehércigányprimitivbaromországtudjahogyazegészségügyatársadalmijóközérzetalapjaésennekmegfelelőenszervezideqrvaországbancsakamaradékotfordítjákegészségügyreannakisfelétgyesregyedreannakjárulékairautikőccségtérítésre7pontostámogatásokraqrjákeldeaszongyákhogyezisazegészségügyrefordíttatikamaradékbólispályázatírókidiótavonalkódnyomtatógyártóktonerforgalmazókizraelictműveselaborprivatizátorokhittestvérügyvédekbaromszartsemérővakcinagyártókrettenetesreduzzadttbésminisztériumivizfejekiso2001auditoroktanácsadókszéfgyártólélnekkibaszottuljólcsakabennedolgozókrohadjanakmegatébébefizetésetekmeglófaszrasemelégdeelkelllátnia8milliósohabenemfizetőtismegazutolsóbüdösfüstöscigánynakisközgyógyraingyenjárazapjafaszaisazabaromakiavizitdíjatvisszasírjaazmégaztsemértihogyazsidószabadmadarakmáramagánosítottpénztárakkalegyüttazutolsószögetislarnaccabacuccoltákvolnaittisazkénehogyakinemfizetazsemmitnekaphassoncsakönköltségendemostazvanwazzehogyahaifárólvagynújorkbólhazatelepültnapi165forintértmindentmegkaphatamiténpedigénténylegbevallomajövedelmemetnemértitekhogyamaszekkórházbanisugyanazdolgozikmintadüledezőállamibancsakott20xosaajövedelmenemértitekhogyennyireqrvakevésráfordítássalseholmegközelítőellátástsemkapnátokmenértitekhogyamocsokpolitikaróthrákositólkezdveazértpiszkáljaprimitivszemélyiségetekalantasindulataitazeüellenmertezazegyágazatamitmégnemtudott100%igbetörnibalfaszplázafogyasztókkádegradálninemértitekhogyhajobbellátástakarnátokakkornektekkénekiverniamocsokpolitikábólhogyazegészségügyanekikijáróésegyébkénz1000xmegszolgáltmegbecsülthelyrekerülhessenhogyazolyanprimitívaligtudokírnicigánylelkűállatotakiorvosnaknővérnekakezétakarjatörnimintaleprástkiközösitenétekfelfogjátokprimitívtahókhogyakiketmocskoltokmireanyugdíjelőttfelbukik3xnyittöltöttamunkahelyénminttihogyhaegykisekcémátokvankapjatokkenőcsötdeazonnalapofátokraésmégazértisaszartrágjátokhogymegmondjákholvankészenmerthavárnikéneapatikábanmígkikeverikirnátokakacorkánakhogydagadjonasékelszámlájamindenegyesmocskolódóposzutánszaroskölyköketszültökdemégakullancsotisazügyeletbenakarjátokorvossalkiszedetnibeveszitekhogy80milliárdparamegyelegyévbenwazzenemtudtokszámolnijelentemazaljatrógerapolitikaáltalmanipulálthozzáállásotokatlátvaezmégrosszabbleszvalamirevalórezidensnemmaradazországbanhogyilyenszarokfikázzákesetlegbántalmazzákszarérthugyértazöregekmegabbahagyjákésakkorleszcsodálkozáshaátmegyrajtadabuszhogyjajmegkelldögleniakkorishatelevanazsebedfolytathatnámeztakármeddigdeazilyenprimitívmónikafüggőplázakonzombalfaszoknakminekaztkapjátokamitmegérdemeltekmásrészrőlénsenértemhaígyvélekedtekrólamrólunkrólunkmegilyensemmitérőazegészqrvamagyaregészségügymiértiskellettbevarratniafehérgatyámsliccétmertmindleakartokszopnihaalegkisebbbajotokvanmontammájárjatokazábrahámügyvédhezgyógyulniárpádbüszkevérei.

halapenz1x1.blog.hu 2010.05.15. 09:02:37

@bakela: Végül is lehet közérthetően írni az egészségügy problémájáról, de tényleg nem könnyű... :)

aversio avagy pacalfagylalt 2010.05.17. 00:23:24

@fogash
Elmeroggyantnak nevezel másokat, pusztán azért mert nagy hirtelen felkapaszkodtál az uborkafára.
Teljesen asszociális elefántként dorbézolsz , törve zúzva magad körül és még büszke is vagy mert valami multinál íróasztalt kaptál.
Élvezed a szolgáltatásokat- ,fodrász, manikür, lányok, wellness, McDonald, feszítés a céges autóban( mert az jár) stb és azt hiszed, hogy az eü . is egy ilyen szolgáltatás. Rácsapunk az asztalra, mert hideg a sör és a megszeppent pincéreket alázod. Nem lennék a tükröd - megvakult már a foncsor rajta.
Szóval az eü. nem ez a szolgáltatás.Ez szolidaritás elven működő biztosítás.Ma nekem - holnap neked. Van olyasmi amit még Te sem tudnál nagy arccal kifizetni és nincs a homlokodra írva, hogy nem holnap lesz-e az a nap amikor Te vagy a soros.
Bölcsesség fog:
- 1 nappal előbb szóltak, hogy mehettek- és ez mennyivel a bejelentkezés után volt??
- itthon rtg-vel egy budai magánrendelőben is egy alkalommal kivették volna, és köv. alkalom varratszedés- gyógyszer( persze receptre támogatással) max 25 ezerért-
- sztk-ra az oep kb. 2000-2500Ft-t fizet az ellátó szolgáltatásnak ezért a munkáért( nem fizetést !!!) és ezért esetleg ülhetsz a váróban 2-3 órát, ha nem bejelentésre mész. "0 ezer forintért nemtudsz 2-3 órát ülni?? Mások 60-80 ezerért dolgoznak egy hónapig Ember !! Tükör...

CNC: szóval az sem úgy müxik, ahogy gondolod. Tudod-e, hogy az oep működésre adja a pénzeket és nem beruházásra?? Azt a fentartó ( ÖK, Minisztérium stb..) adja , mármint ha jut.Erre a legkevésbé. Egy CT bizony kopik, üzemideje van és a 100millás csőcsere gyorsan eljön, akkor pedig mivel a sugárvédelem nem mutyi dolga, a hatóság nem engedi tovább működni.A korház pedig nem úgy szolgáltat mint a fagyis,hogy beveszi az éppen elfogyott fagyi cimkéjét, hanem ellátásról kell gondoskodnia előrelátóan hosszútávon, de ezt nem hinném, hogy értenéd.Te majd megveszed... Ha lesz mit és lesz kitől és ne feledd, ha piacra kerül minden a dokik is piaci árat fopgnak kérni mindenért.
Az ázsiai fejlődő országban megnézhetted volna a közkorházat is netán az indiai piaci fogászaton olcsóbban is megúszhattad volna.

Netfoglaló 2010.09.11. 17:30:31

Mi is átéltük az időpontfoglalás nehézségeit sőt leginkább hiányát Magyarországon :)

Új kezdeményezésünk a Netfoglaló ingyenes időpontfoglalási portál (www.netfoglalo.hu) - ez a rendelőnek és a betegnek is ingyenes, és teljes áttekintést, azonnali foglalást tesz lehetővé.

Mindenféle egyebet is lehet foglalni, van a portálon például állatorvos, fogorvos, fodrész, masszőr, szépségszalon és még sok más.

Rendelő, vagy bármilyen más cég saját maga, segítség nélkül, azonnal tud regiszrálni és mindent online beállítani, foglalhatóvá tenni.

Nézzétek meg!

v2peti 2015.06.29. 01:49:15

@másikpista: A havi TB befizetést nézve nem beszélhetünk népkonyháról!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása