Alkoholistának nevezték édesapámat

2010.05.11. 06:00

A mai naptól kísérleti jelleggel Dr.Morcz nevű kedves olvasónk segíti a Praxis blog működését, természetesen amennyire ideje engedi. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az olvasói levelekhez hozzáfűzi véleményét, gondolatait. Segítségét köszönjük szépen, fogadjátok Őt szeretettel!

Kisvárosban élek, aki hasonló helyen él, tudja, hogy majdnem mindenki ismer mindenkit, még az is tudja kivagy, akiről te nem tudod ugyanazt. egyébként szeretek itt élni. Állandó fáradtságra, és indokolatlan hízásra panaszkodva mentem a háziorvoshoz. Ő beutalt a rendelőintézet ultrahangos / külső/ vizsgálatára, elsőre nőgyógyászati daganatot tapintott ki.

Több hét várakozás alatt lexikonból kiokoskodtam a különböző variációkat rosszat és kevésbé rosszat. Az eltelt idő alatt dolgoztam, és nem beszéltem senkinek a problémámról a családon kívül, mert nem tartozik a munkahelyre, főleg úgy, hogy még nem volt biztos semmi. Az ultrahangos vizsgálat után közölte az orvos a lehető legrosszabb változatot. Miután kérés nélkül mondta, rákérdeztem, mennyire súlyos, válasza az volt hogy szinte biztosan halálos. Nehezen letámolyogtam a második emeletről, visszanézve láttam a háziorvosnőt elfelé loholni.

Továbbra sem beszéltem semmit a munkahelyemen, sokáig kellett várni kórházi vizsgálatra, a műtétet végző orvosra. Nagyon sok dolgom volt, és mindent rendben akartam hagyni, tekintettel a várható hosszú táppénzes időre. Itt merül fel, ki vétett az orvosi etika ellen, ki nem tartotta a titkot.

A rendelőintézeti ultrahangos asszisztensnő, a háziorvos? Ugyanis még az ultrahangos vizsgálat előtt nekem esett az egyik kolleganő, igaz-e hogy daganatom van, és műteni kell. Válaszoltam, hogy a vizsgálatra várok, nem volt értelme hazudni, általában minden úgyis kiderül, és még ég is az ember arca. Egyébként a háziorvos férje és a főnököm képviselőtestületi tagok voltak. A kórházba indulás előtti napon tájékoztattam a főnökömet és a helyettesemet, a várható hosszú távollétről, ami a munka törvénykönyve szerint is kötelező.

Tudom, hogy ez nem az a blog, de hagy dicsérjem meg a diósgyőri Vasgyári kórház akkor még létező nőgyógyászati osztályának minden dolgozóját, Dr. Hardonyi András főrvos Urat. Itt-ott hámlott a vakolat, nem volt semmi csili-vili, de emberként bántak minden beteggel, minden szükséges felvilágosítást megkaptam műtét előtt és után. Szerencsére a radikális műtét mellett nem volt rosszindulatú a daganat, az első ultrahangon nem volt jól látható. A munkába visszatérve az egyik kollegina csodálkozva kérdezte, hogy hogy élek. Az igazgatóság elnöke szintén csodálkozott azon, hogy dolgozom. Megválaszoltam neki, hogy nem a fejemet műtötték. Hogy elsőre ki követte el, nem tudni, de sorozatosan megsértve az orvosi etikát, megalázó helyzetbe hoztak egy olyan műtét előtt és után, amit nehéz emberileg is feldogozni, és nagyon sokan messzire utaznak a műtétre, nehogy kiderüljön.

A másik eset hasonlóan a témába vág, édesapámmal esett meg. Egy családi disznóvágás után pár nappal mentővel eszméletlen, reszkető állapotban vittem a helyi kis belgyógyászati osztályra. A diagnózis már itt gennyes agyhártyagyulladás gyanúja volt, valószínűleg helyesen, mert azután rajtam kívül senki nem nyúlt hozzá. A hordágyon egész úton fogtam, különben leesett volna a hordágyról a zötykölődő mentőben.

Egy nagyvárosi kórház megfelelő osztályára vittük, ahol elsőre és másodikra sem akarták fogadni, azzal, hogy ő egy tipikus alkoholista. Egyébként apám soha nem volt alkoholista, gyárban gépen nyugdíjáig dolgozott, utána a nagy kertet művelték, sikerrel, nyári 35 fokban is. Honnan vette a főorvos asszony hogy alkoholista egy eszméletlen, reszkető önkívületi állapotban lévő emberről, aki lehet hogy félelmében nem tudott úgy reagálni, hiszen életében először volt kórházban, mentőben.

Talán érdeklődtek az otthoniaktól? A mentőorvostól, aki a háziorvostól vette a téves információt? Attól a háziorvostól, aki erőszakoskodva rábeszélte apámat, aki már erősen meg volt fázva pár nappal az eset előtt az infuenza elleni védőoltásra? Infarktuson átesett édesanyánat is aki utána olyan beteg lett, mint életében még soha? Átküldték éjfél körül egy műszeres vizsgálat után, ahol a beteghordó helyett ismét én fogtam apámat a hordágyon a miskolci Semmelweis kórház fertőző osztályára ahol fogadták, meggyógyították.

Hála és köszönet a dolgozóknak, a főorvos asszonynak, akinek szintén elmodtam, hogy apám nem alkoholista, inkább az ellenkezője, ritkán, alkalmanként a kevés is hamar megárt neki. Édesanyám szigorú kézzel fogta, hogy ezek az alkalmak ritkák legyenek. Van aki így reagál az alkoholra. Honnét vették ezt a téves információt? A háziorvos a szüleim lakására küldte volna a KÖJÁL-t, ahol ismerték a családot, és nem tartották szükségesnek.

A szüleim különösen anyám utána alig tudott magához térni. Hogy veszi a bátorságot bárki arra, hogy megbélyegezve küldjék tovább az életveszélyes állapotban lévő beteget? Elnézést ha hosszú voltam.
 

Kedves Levélíró!

Magam is éltem kisvárosban, ismerem az ezzel járó előnyöket és hátrányokat. Úgy gondolom, hogy valóban nem menti a szószátyár kollégák magatartását az, hogy – a leírtak alapján – talán inkább a féltés, mint a pletykálkodás vezette őket. Egy betegség, különösen egy daganatos betegség – ismerve a magyar lakosság daganatokkal kapcsolatos attitűdjét is – mindig magánügy kell hogy legyen.

A másik történetet, a posztíró agyhártyagyulladással kórházba kerülő édesapjáról, én a magam részéről egy fokkal érthetőbbnek tartom. Az orvosi munka egyik legalapvetőbbb követelménye, hogy az orvos a gyakori kórképeket felismerje. Amikor egy „eszméletlen, reszkető, önkívületi állapotban levő” beteget vizsgálunk (a leírás elemei részben eltérnek egymástól, feltehetően nem mély eszméletlenségről lehetett szó), akkor a tudatzavar és a remegés miatt nagy eséllyel merül fel az alkohol-, vagy gyógyszermegvonás okozta állapot, amelyből megfelelő kezelés nélkül delírium alakulhat ki. Mivel ez utóbbi halálozási aránya 20% körüli, az orvos nagyon helyesen járt el, hogy gondolt erre. Vidéki, ha jól értem, északkelet-magyarországi, ismert lényeges betegségben nem szenvedő (hiszen a posztíró szerint édesapja nem volt még kórházban), idős embernél fellépő tudatzavar és remegés leggyakoribb oka valószínűleg az alkoholmegvonás (bár lehet persze alacsony vércukorszint, agyhártyagyulladás, bármely okú magas láz stb. is). Az lett volna a baj, ha a kolléga nem gondol rá. Persze az más kérdés, hogy milyen stílusban (tárgyilagosan, támadóan, együttérzően stb) kérdez erre rá.

Az influenzaoltásról már többször írtam a blogomon és kommentben is. Erős megfázás esetén (ha ezalatt egy erős náthát értünk, láz nélkül) egyéni megfontolás kérdése, hogy az orvos javasolja-e az oltás beadását (mi van, ha egy banális dolog miatt csúszik 2-3 hetet, és közben odaér a járvány?). Ha valaki idős és szívinfarktusa volt, az fokozott kockázatot jelent az influenza megkapása esetén, ezért ilyen esetben az oltást a legtöbben ajánlják.

A történetben emellett több olyan elem szerepel („a hordágyon egész úton én fogtam”), ami jól jellemzi a magyar egészségügy lepusztultságát, és nem elsősorban az anyagiak hiányán múlik. Na ezeken kéne gyorsan változtatni.

Dr.Morcz

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cicmaláj 2010.05.11. 07:53:48

Szerintem jó kis újítás, hogy mindét fél véleménye olvasható a posztokban. Amúgy meg rendben van, hogy megkérdezik, fogyasztott-e alkoholt, de tényleg nem mindegy hogyan.

Káin 2010.05.11. 08:22:02

Nagyrészt egyetértek Dr.Morcz véleményével, jó, hogy nem szemellenzősen védi a mundér becsületét.

Csalamádé 2010.05.11. 09:46:21

Más országokban hogy működik az orvosi titoktartás?Ahogy látom nálunk sehogy...

2010.05.11. 10:11:57

@Csalamádé: Nem csak az orvos volt jelen, mint a posztíró is közölte.

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 11:50:18

Elfogadom Dr. Morcz véleményének nagy részét, érezni rajta a jóindulatát, és jó hogy bizonyos esetekben kötelező orvosi protokollról is megtudtam valamit, amit mi betegek nem ismerünk. A saját esetemben viszont akik a kíváncsi megjegyzéseket tették nem féltésből tették, ezért is féjt, és maradt meg. Ismerni kell a nők egymás iránti indulatait is. Vezetőként mindig tiszteletben tartottam a beosztottaknak azt a jogát, hogy sem a saját, sem hozzátartozóik betegségéhez nincs senkinek semmi köze, csak akkor, ha ezt a tudomásunkra hozzák, esetleg segítséget kérnek.

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 13:40:04

@Csalamádé: Amit Ön írt, az egész posztomnak a lényege. Az egyik rákérdezés akkor történt, amikor a háziorvoson kívül senki nem tudott a betegség gyanújáról. A gyógyulás utáni kérdések a hevenyészett, téves, az ultrahangos vizsgálat után felállított, halálos diagnózis alapján lettek feltéve, amit szintén csak ők tudtak. A kórházból a munkahelyem már tudott a tényekről, mivel tájékoztattam az arra illetékest. Mindezt megelőzve minden kikerült a betegségemről, tévesen. Hogy lehet első körben bizalommal fordulni az ilyen háziorvoshoz? Egyébként utána csak gyógyszerért mentem oda, és csak kiszolgáltatott szüleim miatt nem hagytam ott. Mára már otthagytam. Az orvosokat és az asszisztenciát köti egyáltalán a titoktartási kötelezettség? A mai erőszakos világban a munkahely féltése miatt sem dicsekszik senki a betegséggel.

Káin 2010.05.11. 14:08:54

@Tmagnólia23: Végre egy posztoló, aki nem csak elküldi a levelet, de ide is jön :).

kendike 2010.05.11. 14:14:24

Tisztelet a levélírónak, amiért emelt fővel tudta viselni az egész hercehurcát, egyébként Dr. Morcz "bevetését" jó ötletnek tarom., ez kellett ide.

kendike 2010.05.11. 14:19:40

Tisztelet a levélírónak, amiért emelt fővel tudta viselni az egész hercehurcát, egyébként Dr. Morcz "bevetését" jó ötletnek tarom., ez kellett ide.

kendike 2010.05.11. 14:20:10

Tisztelet a levélírónak, amiért emelt fővel tudta viselni az egész hercehurcát, egyébként Dr. Morcz "bevetését" jó ötletnek tarom., ez kellett ide.

Káin 2010.05.11. 14:20:31

@kendike: Mi az, beakadt a lemez?

Brekkancs 2010.05.11. 14:23:44

Azért jó azt olvasni, hogy mindkét történet happy end-el végződött.

kendike 2010.05.11. 14:27:07

@Káin: Csak a blogmotor szórakozik.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.05.11. 14:27:11

Egyszer az öcsémet kérdezte meg az orvos, hogy szokott-e alkoholt inni. Az öcsém erre azt válaszolta, hogy igen szokott (Amúgy ki ne tenné?) erre szó nélkül ráírta a lapjára, hogy alkoholista.

Káin 2010.05.11. 14:29:07

@Sparhelt: Azt is meg szokták kérdezni, hogy kábítószert fogyasztott-e, jó hogy nem azt írták rá, hogy drogos.

kacorka 2010.05.11. 14:36:30

@kendike: De minek kell beírni háromszor?

OlefGunnarson 2010.05.11. 14:48:14

Én annyira lennék kíváncsi, hogy az eddig gyűlölködő doktor urak (nem mindegyik, csak akik fröcsögtek) most mit fognak csinálni, amikor egy kollégájuk is elismeri, hogy bizony vannak gondok az egészségügyben.

ace911 2010.05.11. 15:03:27

-- bocsi, nem ideillő --
Kedves Szerkesztő!

Megtennéd, hogy csinálsz egy linket a főoldalra (pl. az oldal fejlécén?), mert így, ha valamilyen más oldalról találunk ide, egy kattintással látható az összes bejegyzés.. köszi
---

kacorka 2010.05.11. 15:04:28

@ace911: Igen, még ma megoldom.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.11. 15:04:37

@OlefGunnarson: Ha megnézed az ide kommentelő orvosok szövegeit, aligha találkozhatsz olyannal, aki szerint minden rendben van. Az más kérdés, hogy a munkahelyi terhelést, a fizetések kérdését, hálapénzt stb nyilván máshogy látjuk / látják. A fröcsögés pedig sajnos nem az orvosokra jellemző kizárólag. Mit ne mondjak, nekem is felb*sza az agyamat, ha valaki nulla szakmai hozzáértéssel és ugyanannyi emberiességgel osztja az észt arról, hogy mit tenne helyettem. (Nem az a baj, hogy nem ért hozzá, én se értek a vízszereléshez, hanem az, hogy az arca akkora, mintha ő szülte volna Hippokratészt és tőle kezdve minden orvost.)

OlefGunnarson 2010.05.11. 15:11:45

@Dr. Morcz: Nem mondtam, hogy ez egyedül az orvosokra jellemző, csak ebben az adott esetben érdekelt, hogy az ellenséges eü dolgozók mit szólnak.

Andie 2010.05.11. 15:12:57

Ez az alkoholizmussal való vádaskodás úgy látszik az orvosok mániája.
Családom férfitagjai örökletes májproblémával küzdenek. Nem krónikus, megfelelő diétával karban tartható. Ha nem tartjuk a diétát, akkor a májértékek (GPT és társai) 10-20%-al a normális fölé mennek. Egyéb jele nincs, tehát ha nem látnám a véreredményt, nem is tudnék róla. De azért jobb erre odafigyelni. Unokatesóm emiatt csúszott le majdnem a pilótavizsgáról, de 1 hónap szigorú diéta és E vitamin kúra rendbehozta az értékeket - azóta már pilóta.
A baj ott van, hogy a súlyos alkoholizmusnak is többek között ezek a tünetei, plusz ugye májnagyobbodás. De mivel ahhoz ultrahang kell, pusztán az eredmények láttán minden doki kötelességének érzi, hogy szigorúan felhivja a figyelmemet az alkohol fogyasztásának mérséklésére. Mindezt azután, hogy a kötelező kérdések között (súly, magasság, foglalkozás, fogyaszt-e alkoholt, dohányzik-e) tisztáztuk, se ezt, se azt nem fogyasztok.
Tényleg. Azon kivételes fiatalemberek közé tartozom, akik nemhogy ritkán, meg hébe-hóba, de sehogy és semmilyen mennyiségben nem fogyasztok. Mert egyszerüen nem szeretem (lehet, hogy a szervezetem igy védi a májamat, mittomén)
És látom a dokikon, hogy hiába mondom, hogy "de doktorúr, mint emlitettem, abszolute antialkoholista vagyok, higgye el, ha az elmúlt 30 év általam elfogyasztott alkoholmennyiségét most itt helyben Ön meginná, nem rúgna be tőle" - látom az arcukon a hitetlenkedést, majdhogynem azt mondja: "ja, mindenki ezzel védekezik".
És ugyanezzel megvádolják jóapámat is, minden vérvétel alkalmával (szív és pajzsmirigy problémák miatt rendszeresen jár kontrollra), holott ha hetente 2 üveg sört megiszik, az már ünnepszámba megy.

A post másik részéhez: miért kell ködösiteni és finomkodni,hogy "nőgyógyászati daganat" ? Ha már a nyilvánosság elé tárod a problémát, legalább ird le, hogy mi volt. Szerintem.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.11. 15:14:05

@OlefGunnarson: Ezt bízzuk rájuk. Ők sem eredendően gonoszak.

kacorka 2010.05.11. 15:15:50

@Andie: Szia!

Neked tegnap is volt egy elég kemény történeted, miért nem küldöd be őket?

Károgó Kritikus 2010.05.11. 15:20:32

@Dr. Morcz: Tény, sőt, nekem a tapasztalataim nagy része azt mutatja, hogy az egészségügyben a mostoha körülmények között is empatikus, sokszor kedves, jól képzett emberek dolgoznak. Mondom ezt úgy, hogy már 14 éves fejjel találkoztam azzal az oldallal is, amelyről néhányan itt is megemlékeztek. Példának okáért volt szerencsém részeges ortopéd orvoshoz is, ettől függetlenül nem állítom, hogy minden ortopéd orvos vedelne. helyén kell kezelni a dolgokat, betegnek, orvosnak egyaránt.

Andie 2010.05.11. 15:28:00

@kacorka: ehe :) Ez azért nem annyira kemény. A méhlepény megtapadása, és kitépése, hogy még a plafon is véres volt -na az kemény. De nem szeretném leirni, mert ha eszembejut is elönt a méreg és a hányinger (nem a vér miatt), és remegni kezdek. Túl vagyunk rajta, remélhetőleg nem történt semmi maradandó probléma, és a fiam makkegészséges, csodás (holnapután) 9 hónapos baba :)
Ha lesz időm, azért irok 1-2 érdekes sztorit, köszönöm a felkérést.

kacorka 2010.05.11. 15:30:36

@Andie: Köszönjük előre is, és sok boldogságot a kisfiadhoz :)!

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.11. 15:32:08

Az alkoholizmus mióta bűn? Mi a szégyellnivaló rajta?

zoltanatya 2010.05.11. 15:36:17

@Dr. Morcz:
Doktor Úr korrekt felvilágosítást nyújtott. Gratulálok.

Andie 2010.05.11. 15:37:45

@hillaby: Bűnnek nem bűn, amig nem ártasz másoknak (lásd Stóhl), de igenis szégyellnivaló. Legalábbis megfelelő IQ fölött. Látván az állati szintre süllyedt, önmagukból kivetkőzött, magukat összehányó, csúszómászó, kötekedő, agressziv (stb) részegeket, hát bizony én a helyükben másnap nem mernék tükörbe - és a barátaim, kollegáim szemébe nézni. Dehát nekik nyilván a "részeg voltam" - egyfajta mentség, és igazából meg sem történt.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.11. 15:43:07

@Andie: Simán lehetsz alkoholista úgy is, hogy soha az életben nem rúgsz be igazán, nem hánysz össze senkit-semmit, és az eszméletedet sem veszted el. Elég meginnod minden este x db felest, miegymást. Talán az altatófüggőket is lenézzük?

Andie 2010.05.11. 15:48:01

@hillaby: Ja, hogy arra az elenyésző kevés emberre gondolsz, aki úgy alkoholista, hogy éjszaka álomba issza magát? Hát jó, végülis ők egy enyhébb fokozat. Bár feltételezem lenne "normális" módja is a dolognak.

adamantium 2010.05.11. 16:00:20

@Andie: egy olyan országban ahol a lakosság 20%-a krónikusan szereti az alkoholt mégis mit vársz? ráadásul hidd el, hogy ennek a fele tagadja is, hogy valaha alkoholt fogyasztott volna, még akkor is ha lemérem és 3 ezrelék a véralkoholja. ez pont ugyanolyan mint amikor elviszed az autót a szerelőhöz, tönkre van menve a motorja, a szerelő meg nem hiszi el, hogy te nem maximumon prögeted állandóan a motort, ez van ezen nem kell felháborodni

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.11. 16:02:51

@adamantium: pont erről beszélek. Én pl. szeretek alkoholtartalmú italokat fogyasztani esténként. Nem tagadom, de ez főleg annak tudható be, hogy teszek rá, ki mit gondol rólam. A többséget sajnos zavarja, hogy az alkoholistákat megbélyegzettnek tartják, ezért tagadnak mindent.

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 16:12:14

@Andie: Nem finomkodni akartam, csak a posztom lényegét akartam hangsúlyozni, azt, hogy mindent elpofázott róla egy vagy két olyan ember, akiben meg kellene bíznunk, az orvosok. Eygébként sokkolt a betegség, mert egyéb jellemző tünet nélkül, villámcsapásként ért. Az ultrahangos vizsgálatot végző orvos petefészekdaganattal biztatott meg. A kórházban kiderült, hogy mióma, akkor indult/ak/ növekedésnek, teljes méheltávolítást kellett elvégezni, mert nagyon sokan voltak, és nagyok is. Az ultrahangon a legnagyobbat takarta a petefészek, ezért volt tévedés. Egyébként a háziorvos meglátogatott a gyógyulási időben, csodálkozott hogy egészen jól mozgok, és közölte velem, hogy biztosan sérvet is fogok kapni. Azóta is várom. Van aki hónapokig retteg hasonló diagnózis után, és teljes kivérzett állapotban kerül műtétre. Én azonnal mentem ahová kellett, és a kórházi ellátás és az ottani dolgozók munkája igazolta a bizalmamat az orvosokban. Csak ami az első lépcső, a háziorvosi szolgálat ami nálam megrendítette ezt a bizalmat.

Andie 2010.05.11. 16:15:15

@Tmagnólia23: Köszi a részletes leirást. Mostmár legalább tudjuk mit és hogyan kell csinálni ilyen esetben. Esetleg nem mondták el, hogy mivel lehetett volna megelőzni ezt a dolgot? (mármint hogyan lehetett volna hamarabb diagnosztizálni) Mire kell odafigyelni a lányoknak?

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 16:45:07

@Andie: Megelőzni szerintem nem lehet. Bizonyos örökletes tényezők is bejátszanak, legalábbis a mi családunkban így van. Fiatal nőkre szerencsére nem jellemző ez a jóindulatú izomdaganat fajta, legalábbis én így tudom. A rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálat, hüvelyi ultrahanggal, segít időben felfedezni, amikor még nem kell radikális műtét. Én itt elkövettem mulasztást, továbbá a nagy stresszel járó munka, életvitel elkerülése is segít, mint minden daganatos betegség elkerülésében. Nekem nem volt lehetőségem választani. Ha már műtét, hüvelyen keresztül is lehet, ahol nyoma nincs, és a gyógyulás is gyorsabb, fájdalommentesebb. Én egyedül a ráolvasásban, a várakozásban, a majd elmúlik hozzáállásban nem hiszek.

Káin 2010.05.11. 17:08:21

@hillaby: Az, hogy szeretsz iddogálni esténként, még nem azt jelenti, hogy alkoholista vagy.

Káin 2010.05.11. 17:09:03

@hillaby: Ezzel az erővel minden tízen/húszon éves alkesz.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.11. 17:11:04

Elszomorító!

Tőlem is megkérdezte egyszer egy férfi szemészorvos, aki jól láthatóaan alkoholista és túl öreg volt már a szakmájához, hogy nem azért van-e gondom , mert iszom, sajnos nem küldtem el a jóédesanyjába.
Ha megnézte volna a papírjaimat, akkor nem tesz fel ilyen mocskos kérdést egy nőnek, a remegés nem kifejezetten az alkoholizmus jele, nekem a pajzsmirigy problémák miatt volt gondom.
Azóta csak klinikára vagyok hajlandó menni, nem megyek a városi egészségügyi szakszolgálathoz, őket érdemes kihagyni, nekem ez a tapasztalatom.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.11. 17:23:50

@pcr: Egyetem alatt nem ittam semmit, krónikus csalánkiütés gyötört a vége felé... elmentem mindenféle orvoshoz, az egyik kivizsgálás alkalmával az urológus megkérdezte, hogy nem iszom-e túl sokat. Mondtam, hogy nem iszom semmit. Erre azt mondta, hogy lehet, hogy napi pár söröcske segítene. Kipróbáltam, borral, és segített: elmúltak a csalánkiütéseim. :)

szabidoki 2010.05.11. 17:26:52

Nézzétek, száz reszkető, izzadó, hebegő-habogó betegből 99 deliráló alkoholista, és egynek van más baja. Az a természetes, ha az ember egyből erre gondol. Az alkeszek túlnyomó többsége meg tagad.
Nekem az a furcsa az első történetben, hogy a nőgyógyászok beleugrottak egy nagyműtétbe mindössze egyetlen UH alapján, amit ráadásul nem is ők csináltak, hanem egy SZTK-s kolléga - az ilyesmi igen szokatlan, általában egy CT-ig el szokott jutni a dolog.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.11. 17:32:21

@hillaby:
A pajzsmirigyprobléma nem múlik el soha, ha egyszer ránktapad az egy életen át végigkísér, csak egyes orvosok éppen kettessel átcsúsztak valamikor a vizsgákon és nem tudják mivel jár ez a kór, valószínű ilyen volt ez az idióta szemészorvos is.
Belgyógyászati gyakorlat helyett biztosan a helyi kocsmába járt.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.11. 17:49:23

@szabidoki:
"Nézzétek, száz reszkető, izzadó, hebegő-habogó betegből 99 deliráló alkoholista, és egynek van más baja. Az a természetes, ha az ember egyből erre gondol."

Én 17 évesen 40 fokos lázzal is hebegtem-habogtam, alig tudtam járni, a háziorvos meg nem vette észre , hogy tüdőgyulladásom van, csak kiírt valami egyszerű gyógyszert, másnap a belgyógyászatra fektettek be (az áltaklunk kért rtg után) egy hétig kaptam naponta két injekciót, mert a kollega elnézte.

Mária 2010.05.11. 18:01:36

Nahát, Dr. Morcz tényleg orvos :)))

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 18:08:27

@szabidoki: Nem az első UH alapján történt a döntés. Akkor csak a zöldalma nagyságú daganat volt biztos. Mire a kórházi orvoshoz kerültem, a várakozási idő alatt férfiököl nagyságúra növekedett, 2-3 hét alatt. Ott egyébként hüvelyi ultrahangos, és kézi alapos vizsgálat alapozta meg a műtét szükségességét, továbbá a méhfalról vett kaparék vizsgálata. 100 %-ig megbízva mentem a műtétre, ahol előtte hozzájárultam ahhoz, hogy ha szükséges, méheltávolítást fognak végrehajtani. Szükséges volt, a főrovos Úr utána felvilágosított, hogy több mint 10 kisebb-nagyobb miómával tele volt a méhem, a legnagyobb volt az említett férfiökölnyi, továbbá egyéb elváltozást is találtak a méhfalon, ami a későbbiekben elrákosodhat. A műtét után a gyógyulási folyamaton kívül és a lelki terhén kívül nem volt semmi elviselhetetlen, mivel az egészséges egyik petefészek működött.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.11. 18:18:40

@Mária: Miért, te nem vagy tényleg Mária?

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.11. 18:20:16

@Tmagnólia23: "Nem az első UH alapján történt a döntés. Akkor csak a zöldalma nagyságú daganat volt biztos. Mire a kórházi orvoshoz kerültem, a várakozási idő alatt férfiököl nagyságúra növekedett, 2-3 hét alatt."
Vagy esetleg a második UH gép/leletező mást mutatott. Ezek nem abszolút pontos vizsgálatok, sok függ a géptől és a vizsgálótól, a mióma viszont ennyire nem nő gyorsan.

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 18:28:18

@Dr. Morcz: Pontosítanom kell. A zöldalma nagyságú daganatot az UH vizsgálat előtt elsőre a háziorvos tapintotta ki. A vizsgálatra emlékeim szerint legalább másfél hónapot kellett várni. Utána ismét várakozás, több hét. Ami biztos, a férfiököl nagyság, és csak miómák voltak, a papírjaim alapján petefészekdaganat nem, az egyiket viszont el kellett távolítani, azt, amelyik mögött a rosszul látható nagyméretű mióma volt.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.11. 18:31:29

@pcr: Nem is volt csalánkiütése, ugye? :)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.11. 18:32:26

@Tmagnólia23: Az a pár hét várakozás, na az vacak lehetett, tudva hogy mire gyanakodnak. Nem lenne rossz ilyen esetben egy "előzősáv" a várólista mellett, és szerintem meg is lehetne csinálni, ha nem mindenki azzal lenne elfoglalva, hogy hülyeségeket vizsgál. De ezt majd egyszer egy posztban fejtem ki, ha lesz időm hosszan írni.

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 18:34:21

@Brekkancs: Igen, jól végződött mindkét eset. Az viszont hogy édesapámmal délelőtt fél 10 órától este 11 óráig várakoztam a bizonytalanságban, nagyon megviselt. Utólag az is kiderült, miért nézhették alkoholistának. Lázas, félig önkívületi állapotában azt hitte, az ő szavai szerint hogy a bolondokházába vittem bezáratni. Ezért nem volt elég együttműködő, azt hitték a viselkedése alapján, hogy ittas, vagy elvonási tünetei vannak. Ez még utólag nekem rátett egy lapáttal.

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 18:41:16

@pcr: Pajzsmirigyproblémával egyetemi klinikára kerülvén, ahol a műtét helyett a radiojodidos eljárást válaszhattam sor került a betegfelvételre. Egyébként kissé vagy nagyon elhízott vagyok, és eléggé fáradékony, a melegtől sokat szenvedő, magas vérnyomással. Az adataimat felvevő főnővér második kérdése az volt hogy iszik? Nem iszom, de szerintem nem is nézek ki úgy, és egyáltalán erre a kérdésre az igazat megmondja valaki ha iszik?

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.11. 18:44:25

@Tmagnólia23: Én pl. megmondom. Mondjuk nem is kérdezték kb. hat éve. Akkor meg még nem ittam.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.11. 19:37:00

@Tmagnólia23:
Mondjuk én nem választanám a izotópos megoldást, bár nekem a műtét nem került szóba, kaptam helyette jó kis hormontablettát, bár ennek sem örültem, mert akkor még két gyermek között álltunk. Az izotópos megoldást általában idősebb korosztálynak ajánlják, mert meddőséget okozhat.
A túlműködés később átment pajzsmirigy autoimmunba antiTPO 3000 felett van a megengedett 60 helyett, na ezaz amire nincs kezelés, nincs gyógyszer, csak fulladsz, hull a hajad, meg van minden egyéb tünet, de az orvosok szerint ez nem okoz gondot, mert nem találták fel még 100 évvel a betegség felfedezése után sem ennek az autoimmun folyamatnak a kezelését.

A kedves főnővér kérdezte tőled, háát elég morbid lehetett, miért nem küldted el melegebb éghajlatra?

Nem tudom , hogy ki mondja meg hogy iszik, vagy sem, de egyet tudok én sem iszom, mégis megjegyzéseket kapok a remegésem és az egyensúlyzavarom miatt, emiatt megválogatom az orvosaimat is.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.11. 19:39:08

@hillaby:
Ha hiszed, ha nem nem figyeltem meg:)
Kit érdekel egy vén 70 év körüli alkoholista doki, szerencsére sohasem láttam többet.

Tmagnólia23 (törölt) 2010.05.11. 20:05:18

@pcr: A nálam kialakult forró göb elsődleges kezelési javallata az izotópos kezelés, nomeg eltávolított méhhel, és a korom is megfelel a kívánalmaknak, örültem, hogy a klinikán ezt a megoldást javasolták. A műtéttől rettegek, ezt egy majdnem halálos perforált vakbélműtét történései okozták nálam. Erről már írtam, csak nem önálló posztban, hanem kommentek között. Tudom, hogy átcsaphat pár hónap múltán alulműködésbe, ami gyógyszerrel kezelhető. Van olyan ismerősöm, akit már háromszor műtöttek pajzsmirigy problémával. A nőgyógyászati műtét előtt igen jó idegállapotban kerültem kórházba, nem tudtam, mit is jelent egy hasi műtét. Utána, és a vakbélműtét után megtudtam mi is a magyarok istene. Mostmár ha van más lehetőség, inkább kipróbálom. Most készülök visszamenni a klinikára, ahol megnézik mennyire volt eredményes, reménykedem.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.11. 21:13:23

@Tmagnólia23:
Remélem megoldotta a problémádat!Gyógyulást kívánok Neked!
Nekem is van családtagom, akit kétszer műtöttek, másodjára annyira túllőttek a célon, hogy nem maradt szinte mirigyállomány, sajnos élete végéig szedheti a gyógyszert.
Ez a sok pajzsmirigyprobléma is Csernobilnak köszönhető, annak idején a tejipari vállathoz az MTA fizikusai jártak ki ellenőrízni a tej minsőségét(titkosan), amikor a sugárzásmérő magas értéket mutatott a teljes szállítmányt ki kellett dobni.
Mi is megkaptuk rendesen a sugárdózisunkat.:((
A kilencvenes években készült felmérés eredményét sohasem tették közé.

adamantium 2010.05.11. 21:57:23

@pcr: te is tanultál valaha matematikát z iskolában, tudsz deriválni?

zoldborso 2010.05.11. 22:22:45

@adamantium: De igen, fel kell rajta háborodni. Mert igenis mindenki vegye tudomásul, hogy általánosításokból nem lehet egyes embereket megítélni, különösen nem a szavahihetőségüket.

Ráadásul pont Te hivatkozol erre, aki mindig olyan fenemód fel van háborodva azon, hogy az orvosokra mennyi rosszat mondanak, általánosítva.
Vedd tudomásul, hogy kis hazánkban a dokiknak egy igen jelentős része pokróc, és a Te logikád szerint ebből az következik, hogy mindet vadbaromként kell megközelíteni, sőt, normális, hogy nem hisszük el neki, ha azt állítja, hogy Ő nem az.

Ugye nem gondolod ezt komolyan?

Ezek olyan alapvető logikai szabályok, amiket elvileg már az általános iskolában megtanítanak. Az áthágásuk nagyon durva hiba. -- Nem pedig természetes.

Másrészt ezek alapvető erkölcsi kérdések: senkit nem tekintünk kapásból krónikus hazudozónak, míg erre okot nem ad.

Ehhez képest magyar dokik rendszeresen kétségbe vonják, hogy a páciens igazat mondott.

Nem, ez nem normális!

Ha 99%-os lenne a magyar alkoholisták aránya, akkor sem lenne elfogadható, hogy az eszméletlen embert rögtön alkoholistának bélyegzik.

zoldborso 2010.05.11. 22:39:42

@Andie: Nem olyan elenyésző kisebbség az Magyarországon. A valóságos arányukat persze csak megbecsülni lehet... Óriási probléma az alkholizmus errefelé, és nagyon téved, aki azt hiszi, hogy ez négykézláb közlekedő, aggresszív, elállatiasodott állapottal azonos minden esetben. Az értelmiség körében, és olyanoknál, akik pl. a munkájukkal összefüggésben vezetni kénytelenek, teljesen általános, hogy akkor kezdenek el inni, mikor hazaérnek a munkából. Akkor viszont olyan mennyiséget/töménységben, minden nap, ami már kimeríti az alkoholizmus minden kritériumát, különösen, ha számításba vesszük, hogy ha véletlenül enyúlik a nunkaidő, akkor ki is jön rajtuk mindenféle elvonási tünet.
(Ismertem pár ilyen embert. Különben intelligens, többségükben megbízható, minőségi munkát végző emberek voltak, az egyikük nemzetközi hírű tudós volt pl. Na Ő nyíltan elismerte magáról, hogy alkoholista. Így mutatkozott be. :-D Este hétkor kezdett inni minden nap. Láttam, milyen lett, mikor nem értünk haza időben... Egész magas kort ért meg különben. Ha valaki képes kordában tartani a mennyiséget, jobbak az esélyei erre. -- Persze ismertem olyat is, ebből a kategóriából, aki nem érte meg a hatvanat sem, olyan betegségben halt meg, amelynél az alkoholizmus magas rizikót jelent.)

Szóval kicsit árnyaltabban kell ám kezelni ezt az alkoholizmus-kérdést.

(Tegyük hozzá: a sebészeknek egy nagyon nagy része is az alkeszeknek ebbe a fenti kategóriájába tartozik.)

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.11. 23:12:21

@zoldborso: Na erről beszéltem. Annak idején, amikor nyári munkaként közvéleménykutatást vállaltam, elsodort a jó sors a XIII. kerületbe egy építészhez. Elfogadta, hogy "meginterjúvoljam", és a közvéleménykutatás közben elfogyasztotta napi adagját: egy üveg (azaz 7 dl) vodkát. Én ilyet még azelőtt (és azután) nem láttam (pedig a családban folyt rendesen a szesz), azóta félek a piától, bár általában csak 3-4 %-os fröccsöket iszom. Ja, és az emberünk jól menő építész volt (saját bevallása és a lakása kinézete szerint), és a sokadik vizespohár vodka után is értelmesen beszélgetett velem!

adamantium 2010.05.11. 23:23:56

@zoldborso: már egyszer kifejtettem véleményemet veled kapcsolatban, oly mérvű sötétség, tudatlanság és rosszindulat sugárzik szavaidból, hogy nem kívánok a szintedre lealacsonyodni, nem értesz a témához akkor ne szólj bele, menjél szépen egy földművelési fórumra, ott talán boldogulsz

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.11. 23:42:57

@zoldborso: Olyan területen dolgozom, ahol baromira nem mindegy, hogy elhiszem-e, amit a beteg mond. Ha nem hiszem, nem lesz meg a diagnózis, nem fogom tudni kezelni. Ezenkívül azt tanultam, hogy a betegnek mindig igaza van (ez persze túlzás, de általában akkor van igaza, ha az orvos játssza az eszét).
Ezzel együtt az a tapasztalatom, hogy egyes kérdésekben (alkohol, családi problémák, depresszió, általában is a lelki betegségek) az érintettek tekintélyes része elbagatellizálja a problémáját. Előbb-utóbb kiderül persze, és ilyen szempontból az alkohol az egyik legkönnyebben megfogható dolog. És ráadásul nagyon gyakori.
Szerintem ezek miatt van, hogy az orvosok gyanakvóan állnak ahhoz, akin valamilyen alkoholizmusra utaló tünetet észlelnek, és az illető mást mond. Viszont ez nem menti azt, ha paraszt stílusban beszélnek a beteggel, és közben elfeledkeznek a Murphy-féle örökbecsről, mely szerint alkoholista az, aki többet iszik, mint a kezelőorvosa...

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.11. 23:47:32

@adamantium: Nem vagyok bennfentes, de visszanéztem zoldborso kommentjeit, és egy szem rosszindulatot sem bírtam felfedezni bennük. A sötétség és tudatlanság megítéléséhez sajnos az agyi képességeim nem elegendőek.

szabidoki 2010.05.12. 00:33:09

@Tmagnólia23: hát, daganatos betegséget operálni pontos képalkotó nélkül... Manapság az nem bátor, hanem botor megoldás. No mindegy, a lényeg, hogy sikerült.
@pcr: hát, a tizenéves lázas, meg a negyvenvalahány éves deliráló között van azért különbség, akinek van némi rutinja, észre is veszi, amiatt ne aggódj, hogy 17 évesen a házidoki azt hitte, hogy delirálsz. Inkább arra gondolt, hogy influenzád van, és nem vizsgált meg elég alaposan.
Amúgy a napi két injekció akkor is járt volna, ha a házidoki írja ki...

Állítsuk meg a ......... 2010.05.12. 14:05:32

@szabidoki:
Ha megtanulnál olvasni.....
Nem azt írtam, hogy részegnek hitt az éppen Szabó nevezetű egykori háziorvos, hanem nem tudta diagnosztizálni a tüdőgyulladást (belgyógyászati szakvizsgával rendelkezett).Persze fontosabbak voltak neki a rendelési időben akupunktúrával kezelt, maszek, pénzes betegei.
Ez elég szégyen egy belgyógyász részéről, aki tizenévet töltött egy klinika belgyógyászati osztályán.
Egyébként ez már a második ilyen tüdőgyulladásos esetem volt az elsőt a gyermekorvos szúrta el kétoldali súlyos tüdőgyulladás+kétoldali súlyos középfülgyulladás, ennek a disznónak 3 hónapi klinikai bennfekvést köszönhettem , csak 2 hétig kezelt félre.
Ne haragudjon meg egyik orvos sem, de ilyen és a családunkat ért egyéb műhibák miatt nem igazán kedvelem az orvostársadalmat.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.12. 14:12:01

@szabidoki:
Ja és még valami, ha az ember élete során többször nem tudják diagnosztizálni ugyanazt a betegséget, egyszercsak elkezd nem hinni az orvosi tudásban.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.12. 18:14:09

@pcr: Az a baj, hogy általánosítasz. Pedig nincs más választásod, előbb-utóbb orvoshoz kerülsz, ha máshogy nem, hát visznek.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.12. 18:18:57

@hillaby:
Ja majd ha hullaszállítóval visznek a pathológiára.
A hasamhoz nem fognak hozzányúlni, mert még erősen él bennem az emlék, amikor a figyelmetlen sebész bennehagyta egy nőgyógyászati műtét után az édesanyámban a hasitörlőt.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.05.12. 21:01:11

@pcr: Azért nem minden fehér vagy fekete.

adamantium 2010.05.12. 22:06:21

@pcr: általában egy országban a lakosság 5% -a esik át valamilyen műtéten egy évben, ez nálunk 500 ezer műtét. az összes hasonló eset napvilágra kerül mert vadásznak rá az újságírók, mégis hány esetet hallasz egy évben? mennyi az esély, hogy veled történik meg? 1/10.000. nem mondom, hogy lehetetlen de nagyon kicsi

Állítsuk meg a ......... 2010.05.13. 08:06:31

@adamantium:
Mondjuk nem érdekel a statisztikád.
Nem a rokonodban hagyták benne a törlőkendőt az orvosok, nem a te édesapád halt meg infarktusban, a kellő ellátás hiányában, nem a te sógorodhoz érkezett ki a mentő 45 perc alatt, egy infarktushoz, amibe belehalt, nem a te bátyádnak született halott gyermeke 9 hónapra a nem időben elvégzett császár miatt és még sorolhatnám az orvosok által elkövetett műhibákat.
De ti úgyis mindig tisztára mossátok egymást.
Na ezért nem megyek én többek között sem sebész, sem nőnógyász közelébe.
Max külső fizikális vizsgálatokat vagyok hajlandó eltűrni.

adamantium 2010.05.13. 21:04:14

@pcr: hát akkor kezeltesd magad a szomszédnénivel sültvöröshagymás pakolással meg ecetes szalonnával, úgy is egyre több ilyen hülyét látok, majd könyörögsz te egy orvosnak, hogy varrja vissza a kezed, műtse meg a törött lábad, adjon gyógyszert a magas vérnyomásodra és mindig lesz hülye aki segít rajtad

Állítsuk meg a ......... 2010.05.13. 21:08:29

@adamantium:
Én is sajnos egyre több ilyen hülye orvost látok, nektek könyörögni, ugyan már.
Kinek képzelitek magatokat?

adamantium 2010.05.13. 21:54:36

@pcr: figyelj, ő nem engedi, hogy orvos kezelje, akkor mégis mire vár, ajánlottam neki alternatívákat, és vázoltam mi lesz mikor majd rájön, hogy mekkora hülyeséget beszél, mégis ha megengedi a fizikális vizsgálatot és kiderül, hogy kilyukadt a gyomra akkor a műtétet már nem engedi? igaza van a kamillatea majd segít :D

Állítsuk meg a ......... 2010.05.14. 08:01:15

@adamantium:
Perforált gyomor hmm, szerinted mitől perforálna a gyomrom?
Addig míg eszméletemnél vagyok mondjuk be sem kerülök dokihoz, különben is én döntök a sorsomról és ha a műtéti beleegyezőt nem írom alá nem tudnak velem mit kezdeni.
Nem szoktam kamillateázni, valahogy utálom az ízét.Nálam nem játszanak ezek a sárkányfüvek.
De a hagyma jó ötlet volt azt fogyasztottam tegnap:DDD
Az ő az én vagyok, már nagyon kiüthetted magad tegnap estére.

adamantium 2010.05.14. 19:19:55

@pcr: pl a semmitől, vagy a stressztől, vagy egy szem aszpirintől. ne félj majd ha bajban leszel nem lesz ekkora a szád :D egyébként tényleg fáradt voltam de azért mert én dolgozok is

Állítsuk meg a ......... 2010.05.17. 08:01:24

@adamantium:
Nem szedek aszpirint, pont a mellékhatásai miatt, bár sok orvos azt javasolja boldog-boldogtalannak, tekintet nélkül refluxra meg egyéb gyomorbajokra.
Bajban?Nos engem nem ismersz, akkor is legfeljebb egy sima jó napot a dokinak, semmi urazás, mert nekem nincs uram meg parancsolóm , tudod engem nem hat meg a neved előtti két kis macskapiszok.
Gondolom az egész országban csak te egyedül dolgozol?DDDDD

Állítsuk meg a ......... 2010.05.17. 08:08:06

@adamantium:
Aszpirint nem szoktam szedni, mert az kilyukasztjaa gyomrot, az orvosok előszeretettel ajánlják tekintet nélkül mindenkinek nem nézik a refluxot, meg egyéb gyomorbajokat.
Nem ismersz.
Nálam nincs doktorurazás, egy jó napot és kész, arra a macskapiszokra ami a neved előtt díszeleg nem vagyok kíváncsi.

Egyedül te dolgozol az egész országban, jaj szegény:DDDDD
Csak ha ennyire figyelmetlen vagy a betegeket össze ne keverd!

adamantium 2010.05.17. 16:20:19

@pcr: bagoly mondja verébnek, te beszélsz aki szinte ugyanazokat a szavakat kétszer leírja. ha te nem doktorúrazol egy orvost akkor ő miért urazzon téged, nem elég esetleg a "hé paraszt", nem lopta ő azt a címet, hanem jár neki mert megdolgozott érte. legalább ne szólnál bele olyan dolgokba amihez nem értesz, hogy van ez, hogy az aszpirin kilyukasztjAA a gyomrot, vagy a mellékhatása, vagy a reflux vagy mi is? :DDDD

Állítsuk meg a ......... 2010.05.17. 19:15:25

@adamantium:
Höle.
Az aszpirin egyik mellékhatása, hogy kimarja gyomrot, pláne ha reflux, vagy gyomorfekély van, sok orvos ezt nem veszi figyelembe.
MONDOM NEKEM NINCS URAM ,MERT NEM VAGYOK RABSZOLGA TE PARASZT, ÉRTHETŐ?

Azért leírhatnád, hogy hol dolgoznak ennyire suttyó orvosok, mint amilyen te is vagy, legalább azt a helyet nagyívben elkerülném.Van neked egyáltalán diplomád?

Ez az internetes tudálékoskodás meg elég fura, megfelelő papírok nélkül diagnózist felállítani olyan, mint a távgyógyítás gyúrcsók módra, tévén keresztül.:DDD

adamantium 2010.05.17. 20:57:41

@pcr: mondtam, hogy ne szólj bele ha nem értesz hozzá, nem a gyomrot "marja" hanem a nyálkahártyáját pl, a refluxos dolgot azért még gondold át, gyomor vagy nyombélfekély, mert az első azért ritkább lényegesen és mellesleg mind a kettő jól kezelhető. te nem rabszolga vagy hanem egy falusi, 4 osztályos paraszt aki a kommunista időkben átesett a nagy munkadicsőítő agymosáson és nem akarja belátni, hogy a szellemi tudás hatalom. a többire meg kár egyáltalán billentyűzetet koptatni

Állítsuk meg a ......... 2010.05.18. 08:05:21

@adamantium:
Én elmondtam nem érdekel az a két macskapiszok a neved előtt, nekem annyi vagy mint a többi ember, sőt mostmár a megnyilatkozásaidból tisztán látszik, hogy egy nagyképű, senkiházi majom vagy, tehát annyit sem érsz, mint egy vidéki suttyó.
A tanácsadásaidról meg annyit, hogy elég elcseszett orvos lehetsz, mert itt több kollegád is jelezte, hogy félrediagnosztizálsz.
Miről is beszélünk akkor?
Rád tényleg kár a billentyűzetet koptatni:DDDD
Lehet, hogy még szakvizsgád sincs?

Állítsuk meg a ......... 2010.05.18. 09:10:26

@adamantium:
Én elmondtam, hogy nem érdekel az a két macskapiszok a neved előtt, nekem annyi vagy mint a többi ember, sőt mostmár a megnyilatkozásaidból tisztán látszik, hogy egy nagyképű, senkiházi majom vagy, tehát annyit sem érsz, mint egy vidéki suttyó.
A tanácsadásaidról meg annyit, hogy elég elcseszett orvos lehetsz, mert itt több kollegád is jelezte, hogy félrediagnosztizálsz.
Miről is beszélünk akkor?
Rád tényleg kár a billentyűzetet koptatni:DDDD
Lehet, hogy még szakvizsgád sincs?

adamantium 2010.05.18. 10:44:35

@pcr: nem macskapiszok van a nevem előtt de lehet te abban élsz és azért asszociálsz rá állandóan. amikor engem jellemeztél remélem a családodból vetted a mintát.
itt először is nem diagnosztizálunk, de ezt nem is várom el tőled, hogy felfogd, itt véleményeket alkotunk esetekről, mivel az összes részletet nem ismerjük így nem is lehetne diagnosztizálni.
neked meg sajna otthoni hét éved sincs meg talán 4 osztályod se, és legyél szíves mellőzni a hozzám irányuló hozzászólásaidat mert oly sötétség és tudatlanság árad belőlük melyet talán csak a szorgalmad tud túlhaladni és ez egy veszélyes kombináció így együtt
egyébként a pcr az a volt román kommunista párt, gondolom ebből jön a neved is a mentalitásod alapján

Állítsuk meg a ......... 2010.05.18. 11:31:32

@adamantium:
Nem akartam válaszolni, de azért még egy utolsót.
Ha orvos létedre halvány gőzöd nincs arról mi a pcr jelentése, nagyon tudlak sajnálni.
Ezt 3 betűs kifejezést összemosni a románokkal , csak egy agyhalott tudja.
Nem tudom a románok milyen néven nyomultak, mert itt Mo-on nem tanultuk a román törit, de te ezek szerint onnan jöttél.:(Egyébként nem is érdekel románia.
Most, hogy kiderült, romániában szerezted a diplomát már nem is csodálkozom a suttyóságodon.
Én szívesen mellőzlek, ugyanis legelőször sem én kezdeményeztem az eszmecserét.
Amikor itthonról, meg otthonról beszélsz összevissza , akkor te hol is vagy valójában?

adamantium 2010.05.18. 13:47:55

@pcr: asszem neked a PCR másik jelentéséről fogalmad sincs elvégre azt az egyetemen tanítják, ami neked nincs, az, hogy mi volt a kommunista párt romániában az az alapműveltség része ami neked megint nincs. de látom románozni azt tudsz és ha észérveid nincsenek akkor a xenofóbia jön ki belőled. egyébként én a magadfajtánál többre tudom becsülni az erdélyi magyarokat mert azok legalább megőrizték az identitásukat egy ellenséges környezetben (és az összes környező ország magyarját), sőt tőled még fekete pákót is többre becsülöm, elvégre a 0-nál ő is több

Állítsuk meg a ......... 2010.05.18. 14:09:12

@adamantium:
te paranoiás vagy:DDDD
A PCR jelentéséről csak neked lehet fogalmad:D
Nálunk nem az alapműveltség része, hogy mi volt a neve a román pártnak, mert ez nem románia.
Menj vissza romániába ott megleled majd az identitásodat, ami úgy látszik elveszett útközben a nagy futásban.
Szerinted engem érdekel, hogy egy zűrös agyu majom kit becsül és miért?

adamantium 2010.05.18. 14:21:58

attól, hogy magyarországon élek még tudom vagy 20 ország fő pártjainak a nevét, de neked nem muszáj, igazad van fiatal vagy még ahhoz, lehet meg se érted az átkos időket. A PCR másik jelentését nem csak én tudom, hanem remélem minden orvos és aki evvel foglalkozik, de látnám, hogy leírod, vagy az se mérvadó mert gyorsan megnézed a wikipédián, inkább magyarázd el mire használjuk.
szoktam romániában járni, hogy lássam mit vesztett el magyarország, gyönyörű helyek és nagyszerű emberek vannak ott, olyanok kik közelébe se érsz soha. xenofób bohóc vagy aki itt éli ki perverz hajlamait

Állítsuk meg a ......... 2010.05.18. 14:48:34

@adamantium:
Én magyarázzak egy "nagytudású" dokinak?
Te tanultad az egyetemen,hiszen ezt csakis te tudhatod.:DDD
4 osztállyal és falusi háttérrel én hogyanis tarthatnék előadást?:)))
Olyan emberekre gondolsz, mint például Tőkés László pföjjj, na hozzá sem szeretnék hasonlítani.

Állítsuk meg a ......... 2010.05.18. 14:54:37

@adamantium:
Mégegy ha én idegengyűlölő vagyok, mert a románokban nem hiszek, akkor te egy paranoiás ember vagy aki azt hiszi, hogy az a régi rendszer még mindig üldözi.

adamantium 2010.05.18. 14:59:50

@pcr: szerintem csak magadat minősíted és egyre jobban nevetségessé válsz, de a te dolgod, a nevedet se tudod, gyönyörű. tőkés legalább elindított egy forradalmat, te max a tavaszi szántást

Állítsuk meg a ......... 2010.05.18. 15:09:15

@adamantium:
Ugyanmár, tőkés:) aki a várandós feleségét küldte az ajtóhoz, amikor a secusok be akartak hozzájuk rontani?
Az aki nevetségessé válik majd a dologban az te leszel, aki a pcr elnevezést visszavezeti a román forradalomig.

Légyszi írd már le a tételt , amiben ezt visszaeredeztetted egészen 1989-ig.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása