Tönkretették a fogaimat

2010.04.19. 07:44

Sziasztok!

Az én történetem már jó pár éves, fogszabályzós sztori.
Történt egyszer, hogy fogszabályzásra lett szükségem. A felső
fogsoromon valóban indokolt volt, az alsón kevésbé (ott elég lett
volna kihúzni egy darab fogat, ami befelé nőtt, mert nem volt helye,
máskülönben semmi baja nem volt az alsó fogsoromnak). 15 éves voltam,
amikor megkaptam a nem levehető fém fogszabályzót, híddal (egy
fogorvos kijavíthat, hogy hogy hívják ezt, ami a szájpadláson megy
keresztül).

A felhelyezés előtt 4 (amúgy tök egészséges) fogamat kellett kihúzni -
kettőt fentről, kettőt lentről. Megkaptam a fogklinikán a beutalót,
hogy a körzeti fogdoki húzza ki másnapra, mert akkor felteszik. A
fogdoki nénim (aki egyébként gyerekkorom óta kezel, és egy tök jó fej
nő), visszaüzent, hogy ennyi érzéstelenítőt azért nagyon nem kellene
egyszerre, mert veszélyes (és ezt a fogklinikán hogyhogy nem tudták?!)
így "csak" napi egy fogat vállalt húzásra.


Feltették a kütyüt, ami azután 3 évig volt a számban, sok-sok
szenvedést okozva. Meggyőződésem, hogy az orvosok, akik csinálták
(igen, többen voltak, mert hol az egyik nem ért rá az előre megbeszélt
időpontokban, hol a másik - pedig én ilyenkor mindig az iskolából
mentem oda, evés-ivás nélkül), nem voltak valami lelkiismeretesek.
Hogy maga a fogszabályzás egy igen kellemetlen és fájdalmas folyamat,
erről talán más is tudna itt mesélni, nem is ez a lényeg. Hanem, ami
utána következett.


A kezelés alatt nagyon panaszkodtam, hogy jobboldalt alul rettentően
fáj a leghátsó fogam, aminek a hegye is épp csak ki volt bújva. Az a
hegyecske ránézésre egészségesnek látszott, ezért a következő
szövegekkel elutasították a probléma kivizsgálását: jön a
bölcsességfogam, a fogszabályzó miatt ez a fájdalom normális, illetve,
ne hisztizzek annyit. Aztán, amikor elviselhetetlen volt a fájdalom,
bementem, és közöltem, hogy addig én innen el nem megyek, amíg ki nem
derítik, mitől fáj ennyire. Nagy sértődötten elküldtek a röntgenre,
aztán, mikor meglátták a felvételeket, majdnem elájultak: az
egészségesnek tűnő fogam ugyanis még az íny alatt gyakorlatilag
teljesen elrohadt. Akinek volt már csak simán lukas foga, az tudja,
hogy az is tud fájni - hát ez konkrétan nem lukas fog volt, hanem csak
valami fekete maradvány, így el lehet képzelni, micsoda fájdalmaim
voltak hónapokon keresztül. Ha akkor, amikor először kérem, vagy akár
másodszor, harmadszor, megcsinálják azt a nyamvadt röntgent, a fogam
még menthető lett volna, nem beszélve arról, hogy több hónap
felesleges szenvedéstől is megkíméltek volna.


A legszebb az egészben, hogy valójában a fogam tönkretételéért is ők a
felelősek. A magyarázat (miután úgy műtötték ki az ínyem alól a valaha
fognak nevezett valamit), a következő volt: az utolsó előtti fogon
lévő fémgyűrűt húzzák a fogszabályzás során. Amikor ezt művelték, az
ínyt "félretolták" a beteg fogamról, ami csak később húzódott vissza,
így viszont, a fogszabályzás után elfogyasztott reggeli-maradványok
oda szépen bekerültek, és elintézték a fogamat. Most ez így biztos
idiótán hangzik, de ismétlem, ez a fogklinika hivatalos magyarázata
volt.


Három évet szenvedtem vele, mikor végre leszedték. Levésték. Azt is
annyira okosan sikerült, hogy sok fogamon megsérült a zománc, és azt a
ragasztóanyagot a körzeti fogdoki néni még nagyon sokáig próbálta
lepolírozni, közepes sikerrel. Összesen öt fogamat húzták ki: kettőt felülről, hármat alulról.
Most, jó pár évvel a fogszabi után, a fölső fogsoromon az egyik fogam
nagyon csúnyán eláll, az alsón pedig, a 3 hiányzó fog miatt úgy néznek
ki elöl a fogaim, mint a léckerítés. Nincs mit tenni vele.
Egy félig-meddig esztétikai beavatkozás, sok-sok fájdalommal, és kétes
eredménnyel, ráadásul felnőtt korban csillagászati összegért.

Tudom, hogy ez a történet semmi a sok "majdnem meghaltam" sztorihoz
képest, amik ezen a blogon futnak.
Én viszont a mai napig bánom, hogy feltették azt a fogszabályzót.
Legalábbis az alsó fogsoromra. Szóval, mindenki kétszer is gondolja
meg magában, hogy saját magát, vagy a gyerekeit hova viszi, illetve
viszi-e egyáltalán fogszabályzásra.

Ui.: innen köszönöm a körzeti fogdokimnak, hogy minden tőle telhetőt
megtett, hogy korrigálja a kontár kollégái tévedéseit!

Üdv, E.

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemesekErnyo 2010.04.19. 08:46:34

"Amikor ezt művelték, az
ínyt "félretolták" a beteg fogamról, ami csak később húzódott vissza,
így viszont, a fogszabályzás után elfogyasztott reggeli-maradványok
oda szépen bekerültek, és elintézték a fogamat"
Fogmosás?

Doryyka 2010.04.19. 09:27:46

Van, amit nem tudsz elérni fogkefével, sajnos, és még fogselyemmel is csak nehezen.

Rántott máj (törölt) 2010.04.19. 09:35:26

@Doryyka: Egy ilyen, nagyreszt iny alatt levo fogat semmivel nem ersz el. Nekem is ugyanigy ment tonkre a bolcsesseg fogam.

Közöd?? (törölt) 2010.04.19. 09:38:46

annó 14 év alatt engem lebeszélt egy fogorvos a szabályzásról (a szüleimmel együtt persze), lehet igaza volt bár nem tökéletes a fogsorom, rendben van és egysem hiányzik

Ártatlan leányka 2010.04.19. 09:40:01

Nekem is volt 2 évig ilyen fajta fogszabályzóm, de nekem egy fogat se húztak, mert azzal kezdték, hogy röntgen, hogy állnak a fogaim... mondjuk így sok év távlatából inkább húztak volna... kezdenek visszaállni az eredeti állapotba, nem akarnak ezek szépek lenni. Viszont sose távoztam a rendelőből kellemetlen élménnyel. Ja hogy én magándokihoz jártam akit bármikor zaklathattam ha bajom volt? Én kérek elnézést.

Közöd?? (törölt) 2010.04.19. 09:43:11

@Ártatlan leányka: rendes magándokinál kb. 1 milla a fogszabályzás vége

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.04.19. 09:49:35

Nekem anno kihúztak kettőt de aztán gyönyörűen beállt a a cucc. annyi gixer volt csak hogy a híd ami szájpadlásomon futott egy nap leesett de azt már nem rakták vissza és így is szép lett.

epres négercsók 2010.04.19. 09:53:56

@NemesekErnyo: Én vagyok a szerző.
Kérdésedre a válasz: nem volt lehetőségem mosni ezt a fogat. Azért, mert mentem általában délelőtt 9-10-re a rendelésre a fogklinikára, ott megesett ez az íny-félretolás, amit írtam a posztban. Utána megreggeli, és csak órákkal később jutottam el oda, hogy megmoshassam a fogamat, addigra meg az íny már szépen visszaállt a helyére. Vízzel tudtam öblögetni, de az kevés az üdvösséghez. Meg, amint felettem is írták, egy ilyen helyen lévő fogat alapjáraton is nehéz tisztítani...
Egyébként a fogszabi mellett az extra fogmosás erősen ajánlott, nekem egy mosás eltartott akár 10 percig is, és ezt naponta többször is. (Ugye a pici fém alkatrészek alól amúgy is rendkívül nehéz kioperálni az ételmaradékot.)

@Ártatlan leányka: Nekem a fölső fogsoromról tényleg muszáj volt húzni, mert a két szemfogam fölé nőtt még kettő, ezt kellett rendbe tenni, mert erősen vámpírkinézetem volt :) Annak a szükségességét soha nem is vitattam, bár az eljárás elég gázos volt. Az alsó fogsoromat kellett volna békén hagyni, dehát 15 évesen nem igazán mertem ellent mondani a tanult fogorvosoknak...

@Közöd??: Tökéletes fogsora senkinek nincs. De ha már az ember elmegy fogszabályzásra, az azért van, mert indokolt a dolog, és vár tőle valami pozitív eredményt, bevállalva a vele járó kellemetlenségeket.

leone13 2010.04.19. 09:57:50

Egészséges fogat sztem nem szabad kihúzatni. Akkor keresni kell másik fogszabályozó orvost! 5 fog, az nagyon sok!!!! Annyit nem ér meg az egész!!!!

ikri 2010.04.19. 09:59:29

Az én "fogorvosom" kirángatta-kivéste a bal felső nagyőrlőmet annak ellenére. hogy a mellette lévő volt a rossz, bár azt is csak legfeljebb tömni kellett volna. Ja, s persze közben berúgtam a szájszagától.

Aztán nem tudom mi okból, de szétfúrta a tök egészséget felső egyeseimet is, évekig tartó pokoli kínokat okozva vele, míg végül húzás lett a vége.
Abban a csodás szocializmusban, mikor ugye mindenkinek volt munkája, még az ilyen kontároknak is, nem tehetted meg, hogy máshova mész, mint a te saját, körzeti fogorvosod. Még ha kicsit alkoholista is, még ha kicsit tönkre is tesz a szádban szántszándékkal fogakat, abban a reményben hogy majd nála csináltatod úgyis a fogpótlást, s naná hogy maszek alapon.

Mert odáig már nem terjedt ki ugye a szocialista tervszerűség és ingyenesség.

Ártatlan leányka 2010.04.19. 10:00:56

@Közöd??: Mai világba lehet, 10 éve még jóval kevesebb volt, én nem csilivili ékszert, nyaralást, stb kaptam ballagásra hanem tökéletes fogsort. :D

@epres négercsók: Meg lehet oldani a napközbeni fogmosást. 1, nem eszel annyit vagy olyat amit nehéz kimosni, vagy akkor eszel mikor van időd utána fogat mosni. Lehet kiröhögnek a suliban de én minden nagyszünetben (20 perces) ott tobzódtam a női mosdóban és fogat mostam. Egyik fogam sem ment tönkre. És nem azért, mert olyan hiperszuper erős fogaim voltak, már a szabályzás idejére volt egy tömött fogam, amit általánosban szedtem össze.

ájemövumen 2010.04.19. 10:05:29

Tudok egy olyan esetről, hogy koronát cseréltek volna, de fogdoki nem bírta leszedni a régit, meglazította a fogakat. 6 db egészséges fogat húzott ki ennek következményében röntgen nélkül. 1 év per után 1 milliót kártérítést fizetett a károsultnak. Sztem perelj.

regranulátum 2010.04.19. 10:09:24

Nagyon meg kell nézni, hová megy az ember szabályoztatni. Egymillió ft kicsit sok sztem, de néhány százezerbe belekerülhet. Egészséges fogakat pedig sajnos ki kell néhány esetben húzni, általában a négyeseket, mert ezek a "legkönnyebben" romlók és ezzel helyet lehet csinálni a rakoncátlankodó többinek.

Joey AK 2010.04.19. 10:11:55

@Közöd??: 1 mill? Pfff... Az csak az egyik állkapocs, vagy te csak ilyen tré helyeket ismersz?
ui: ma már mobil sincs 500.000 alatt, hát milyen világ ez!

:)

regranulátum 2010.04.19. 10:12:21

Ja, a fogmosásról meg annyit, hogy nem lehet a szájban olyan hely, amit nem tudunk elérni!!!
A bölcsesség fog pedig általában csak gondot okoz, a normálisabb fogorvos sztem időben eltávolítja.

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.19. 10:15:02

Ha fogszabályzó, akkor éjszakai, amit az ember saját maga tesz fel és vesz le. Kevésbé kényelmetlen, könnyebb a fogmosás, és az állítgatása sem fájdalmas. Nekem négy évig volt fogszabályzóm, egy fogmata kellett kihúzni miatta, de használt, most már tökéletesen elégedett vagyok a fogsorommal. (Csak azt az oszlopot nem kellett volna megfejelni, hogy az első fogaim letörjenek.) Nem tudom, a fogorvosok jelentős része miért ragaszkodik az állandó fogszabályzóhoz...

harmoka 2010.04.19. 10:16:56

Én a gyerekemet hordtam fogaszabályzóra, (nem maszek) a XVI. ker-ben nagyon rendesek, mindent megbeszéltek velem, megmagyarázták mit miért kell vagy kellene csinálni. Neki két egészséges fogat kellett kihúzni, de két hét eltéréssel húzták, mire a másodikat húzták az első teljesen begyógyult. Még arra is odafigyeltek, hogy az első az őszi szünetben kerüljön húzásra, mert még így is tartottam tőle , hogy fogja bírni a gyerek, de várakozáson felül sikerült. Amikor kíhúzta még utána röntgent is csinált, nem maradt -e bent valami. Jó hogy kihúzták, mert igy tök szép lett a felső fogsora, egyenletes nem hézagos. jó másfél évig volt fenn neki a fix fogszabályzó, de közben havonta cserélték rajta a tappancsokat, sőt még színt is választhatott. Az alsó fogsora csak egy kicsit torlódott, megkérdezték akar-e alulra is szabályzót, adtak időt a gondolkodásra a nyári szünetben, hogy döntse el, nem akart így békén hagyták, most még van neki felül éjszakai fenntartó fogszabályzója. Ez kb. két évig kell
amíg a végleges állapot beáll. Ezzel csak két havonta kell mennie igazításra. Most 16 éves. Szóval nem csak a maszekok tudnak rendesen dolgozni. Látok sok fiatalt akiknek nem húzzák ki a fogsor mellet kinövő fogat,illetve nem szabályozzák,hát elég rondán néz ki. A későbbiekben ez is okozhat gondot, mert nem tudja rendesen tisztítani és hamarabb romolhat. Tudomásul kell venni, hogy mivel nem úgy étkezünk, mint régen, mindent puhára főzünk stb. deformálódik, alakul az állkapcsunk, nem rágunk megfelelően, egyre többen vannak akiknek fogszabályzásra lesz szükségük, mert nem fér el a szájukban a fogsoruk.

Darkcomet 2010.04.19. 10:26:44

Nalam mindig van fogkefe, fogkrem, minden kajalas utan sikalom, mar tobb, mint 25 eve. 40 eves koromra elmondhatom, hogy megvan az osszes fogam, meg tomve se volt. Igaz, kisse kalan modon allnak, de leszarom. Az, hogy egeszseges a fogazatom elorebb valo nekem, mint az esztetika.

epres négercsók 2010.04.19. 10:40:16

@Darkcomet: Egyébként azóta én is rászoktam, nálam is van :)
Pereléshez (előző kommentemet benyelte a blogmotor): most már felesleges, eltelt egy csomó idő, és mivel bizonyítom? Meg a foghúzásoknak nyilván önként vetettem alá magam, bár kétségtelenül nem erre számítottam...

Geroj (törölt) · http://komaromiblog.com 2010.04.19. 10:43:07

@Közöd??: Ezért csinálja egyre több ismerősöm Szlovákiában a fogszabályzást. Euró ide vagy oda, a töredékébe kerül elvonatozni Komáromba, mint Budapesten megcsinálni. A munkára pedig eddig még nem kaptam panaszt.

borovi 2010.04.19. 11:04:09

Mert még ebben is az amerikaiakat majmoljátok. Érdekes, hogy Oscar-díjas színészeket és színésznőket egyáltalán nem zavar, ha van valami szabálytalanság a fogsorukban. Pedig a kamera és a nagy nyilvánosság előtt élik az egész életüket. Nektek miért olyan nagyon fontos? Beszarás, hogy mennyi a buta és hiú ember!

nfr 2010.04.19. 11:04:52

Nekem az sztk-s fogorvos 2-ből 2-szer elbaszta az egyszerű fogfúrást és tömést, úgy, hogy utána a másik doktor alig tudta megmenteni a fogat. Az első esetben szerencsére tejfog volt, ami kiesett.

Káin 2010.04.19. 11:10:53

Nálam kiskoromban volt fogszabályzás, de az sem volt kellemes...

bárisnya 2010.04.19. 11:13:22

Vessetek a mókusok elé, de úgy veszem észre, hogy mostanában menő cucc fogszabályozót viselni a gyerekek körében. Minél színesebb, csillogóbb, annál inkább nevetnek teli szájjal a 7-es buszon. Ez a trendi.
A lányomat is beutalta a körzeti dokinéni a területi fogszabályozós rendelésre, 9 éves volt akkor. Kapott is éjszakai szerkezetet, de a csillagokat látta tőle. Később kikönyörögtem egy röntgent, és kiderült, hogy minden rendben van nála, csak lassan potyognak ki a tejfogai, azért a torlódás. Majd ha kiesnek a tejfogai, menjünk vissza, adig is itt a csekk, anyuka, hozzon fogszabályozót a jézuska, addig ki teccenek köhögni az árát.
Hát nem köhögtük ki, a tejfogak kiestek és gyönyörűen áll a fogsora.

Káin 2010.04.19. 11:15:29

@bárisnya: Menő a fogszabályozó :O? Az én koromban vér ciki volt, baromira utáltam.

NemesekErnyo 2010.04.19. 11:19:38

@epres négercsók: Miért nem hagytad ott, már az elején? Évekig szarul dolgoztak, fogaidat kihúzták, és meg tudták dumálni, hogy így van jól?

szépjuhászné 2010.04.19. 11:20:33

Kedves barátnőnk szerint, aki gyerek fogszabályozással foglalkozott az sztk-ban, a továbbképzések önkéntes alapon és saját zsebből mentek. (80-as évek) Voltak kollégái, akiket soha nem látott ott. A gyerekeimet kezelte, de a saját eszközeit használta a munkahelyén. 92-93-ban egy fogó 150 márkába került. Volt magánpraxisa is, onnan fedezte a költségeit. Azóta persze ő is csak maszekol, a rendelőben maradtak a kontárok. Mi is akkor szoktunk le a"hivatalos" rendelőről, amikor már a helyettes helyettesének a helyettese akart foglalkozni a gyerekekkel.

total eclipse (törölt) 2010.04.19. 11:25:52

4 fogamat húztak ki, és kb. 3-4 évig volt fogszabályzóm. elégedett vagyok, szerintem megérte. 38 évesen nincs sem rossz, sem tömött fogam (ez szerintem genetika), de... a bölcsességfogat mosni nagyon nehéz, egy jó szájzuhany esetleg segithet. szerintem a legtöbb ember előbb-utóbb elbúcsúzik a bölcsességfogaitól, vigasztaljon, hogy ez nem biztos, hogy csak a fogszabályzó miatt történt.

epres négercsók 2010.04.19. 11:27:04

@NemesekErnyo: Nem tudtam volna ott hagyni. Az egyik vidéki nagyváros fogklinikájáról van szó, nem a körzeti orvos csinálta.
@Káin: @bárisnya: Amikor nekem csinálták, akkor még szintén a ciki kategóriába tartozott, én is utáltam. Nagyjából akkor kezdett divatba jönni, mikor én megszabadultam tőle, de a mai napig nem értem, mit esznek rajta a fiatalok, én spec rettentő ronda voltam a fogszabival...
Tejfognál eleve nem értem a fogszabályzót. Nekünk megmondták, hogy csak bizonyos kortól lehet, mert az embernek tizenéves korában még sokat változik a fogsora, ez természetes folyamat. Azért kezdték nekem is csak 15 évesen, pedig már évekkel előtte is mondták az iskolafogászaton, hogy ez bizony kelleni fog. (A húgomnak egyébként szintén elmondják az iskolafogászaton, de anyukám neki már nem engedi.)

total eclipse (törölt) 2010.04.19. 11:27:32

ja, és a korábbi kommentekre: szerintem a fogszabályozó az esetek nagy részében nem csak hiúság. ha túl sűrűn vannak a fogak, annyira nyomják egymást, hogy simán kilyukadnak, nem lehet tisztitani, etc.
amúgy hiába gyönyörű egy lány, egy ronda mosoly mindent el tud rontani...

bárisnya 2010.04.19. 11:27:51

@Káin:
Hihetetlen, de menő. Még hencegnek is vele. Két lányom tanul két különböző iskolában, mindkettejüknek van legalább két fogszabályozót viselő osztálytársa, és irtóra oda vannak vele! Tehát nem kamun alapul a véleményem.

Geroj (törölt) · http://komaromiblog.com 2010.04.19. 11:29:43

A fogszabályzás hasznos. Biztos, hogy voltak és lesznek bakik, ahogy az itt felsorolt esetek is biztos igazak, de ez csak annyit jelent, hogy az ortodontisták is emberek, akik hibázhatnak. A fogszabályzás nem csak esztétikai beavatkozás, a szabálytalanul álló, egymáshoz közel lévő, nehezen tisztítható fogak könnyebben romlanak, és ugyanúgy a harapás korrigálásával is csökken a romlás és a sárgulás veszélye. Így a fogszabályzóba fektetett pénz később megtérül (18 év alatt ezért is fizeti a biztosító, legalábbis fizette az én koromban). Nem reklám volt, tapasztalat.

epres négercsók 2010.04.19. 11:30:12

@total eclipse: Persze, csakhogy amit nekem ki kellett húzni, mert tönkrement, az nem a bölcsességfog volt, hanem egy mezei rágófog. Ott a bölcsességfogam egyébként azóta kibújt, és annak semmi baja (akkor még nem volt sehol). Egy másik bölcsifogamat pedig éppen a közelmúltban húzattam ki, mert azzal meg tényleg csak a gond volt, de ennek már semmi köze a fenti történethez.

regranulátum 2010.04.19. 11:30:30

@Darkcomet: Elmondanám, hogy a túlzott fogmosás sem helyes, mert "elkopik" a felülete. A fogszabályzás NEM CSAK esztétikai, hanem egészségügyi célokat is szolgál, mert ahogy öregszik az ember a torlódott fogai különböző problémákhoz fognak vezetni!

epres négercsók 2010.04.19. 11:32:00

@Geroj: Nekünk is "csak" a fogszabályzót kellett kifizetnünk, ami '98-ban volt huszon- vagy harmincvalamennyi. Úgy tudom egyébként, hogy felnőtt korban már nem finanszírozza a TB, és valami 600 ropiba kerül...

bárisnya 2010.04.19. 11:32:29

@epres négercsók:
Szerintem az bűntudatébresztő egészségügy-piaci mentalitás van mögötte, hogy milyen sz.r szülő vagy, ha nem veszel fogszabályozót, nem oltatsz évente új és új életveszélyek ellen, persze, nem receptre kapható oltóanyagokkal, hanem 60-80 ezres, ráadásul két-háromévente ismételendő oltásokkal.
Sajnos én nagyon rosszhiszemű vagyok, és elég hamar észreveszem, ha szülői érzéseimre apellálva akarnak manipulálni, ezért sem adtam föl a már említett csekkeket a (tej)fogszabályozóra.

int32 2010.04.19. 11:34:50

@Közöd??:
Rendes fogszabályzást kapott a feleségem.
6000 - fém allergia vizsgálat
250 000 - fogszabályzó
4000/alkalom az orvos (1 évig)
6000/alkalom (2 évig)
4000/ alkalom (2010-ben)
80000 - éjszakai
2007-2010

Össezen kb 528 000Ft
És miután felnőt mindenért fizettünk
Plusz a fogorvosi kezelések.
Ja és a fehérítés (50000)

Azért alulról veri a millát (ma kezdve biztos lenne annyi), ellenben nem egyszerre kell kifizetni és sok helyen lehet részletre is.

bárisnya 2010.04.19. 11:34:59

@epres négercsók:
A csekk 96 vagy 98 ezer forintról szólt. TB-ALAPON!

Zsüli · http://musiquedujour.blogspot.com/ 2010.04.19. 11:43:20

A fogszabályzó rengeteg esetben szükséges. A foghúzás meg aztán főleg!
14 éves korom környékén volt fogszabályzóm olyan 2-3 évig. Állandó. Alul-felül. A doki szentül állította, hogy meg tudja csinálni tökéletesre a fogsorom, anélkül, hogy fogat húzna...
..meg is csinálta. ...és tartott a dolog olyan 1-2 évig, mikor is elkezdtek kibújni a bölcsességfogaim, és faszán előretolták a fogsorom. A következmény: a felső kettes fogaim befelé állnak, gyakorlatilag eléjük torlódtak a szemfogaim, nyitott harapásom van, egy rohadt unorkaszeletet nem tudok elharapni.
...így felnőttként ismét úgy döntöttem, hogy újra belevágok, és már nem is esztétikai szempontok miatt, hanem mert elég szar helyzet, hogy nem tudok egy szencvicset sem megenni nomrálisan.
Már kihúzták a két felső négyest, nekem is van hidam, fennt van már egy-két brekett, és pár hónap múlva alul is kihúzzák a két négyest. Igen, mindegyik fogam egészséges, tökéletes állapotban voltak és vannak, de ha nem húzzák ki a "felesleges", ámde egészséges fogaimat, továbbra is megkeserítené az életemet...
Plusz...ha nem illeszkedik az alsó és a felső fogsor tökéletesen egymáshoz, abból rengeteg más egészségügyi probléma is lehet.
A fogszabályzó nem divat, hanem egy szükséges "rossz", és húzni pedig igen sok esetben KELL!

diabola 2010.04.19. 11:47:16

A szocialista átkosban is volt magán fogorvos, most már nagyon örülök, hogy annak idején arra kiszorítottuk a pénzt, valamint hogy később a lányomnak nem erőltettük a fogszabályozást.

Talán mára ez egy túlzott divattá is vált...

Viszont kösz a figyelmeztetést!

diabola 2010.04.19. 11:49:21

@regranulátum: Igen, de éppen az ilyen korrekciókat jobb 17-18 éves kortól végeztetni.

Zsüli · http://musiquedujour.blogspot.com/ 2010.04.19. 11:51:14

Üvölteni tudnék... divat?!?!

...őrültek vagytok...

diabola 2010.04.19. 11:57:27

@Zsüli: Lehet, rosszul fogalmaztam.
Fontos az, hogy törődjünk a fogainkkal, stb.
De valóban kell ilyen sok gyereknek fogszabályozó?

lehet más a propaganda 2010.04.19. 11:58:47

fiatal lánynak elég kellemetlen lehet a fogszabályozó, én a másik oldalról ismerem, ilyenkor körültekintést igényel a smaci

szilvacska 2010.04.19. 12:03:07

Nekem is volt fogszabályzóm. Nekem is kihúzták NÉGY, EGÉSZSÉGES fogamat, azért mert nőttek a bölcsességfogaim, amik bizonytalan minőségűek voltak, dehát célszerű volt ugye inkább az egészségest kihúzni... Utólag kiderült a bölcsességfogak mégse olyan jók... Moszkva téri rendelőt messze elkerülni! És szerintem érdemesebb minél később fogszabályozni, hátha alakul még a gyerek fogsora. Nekem korán elkezdték, és hiszem, hogy magától megjavult volna, és szebb lenne, mint most!

Zsüli · http://musiquedujour.blogspot.com/ 2010.04.19. 12:09:08

@diabola: sajnos igen... mert lehet, hogy nem keszekusza a fogsora, de ha nem illeszkedik rendesen a kettő egymáshoz, és nincs megfelelő harapása, abból később sajna sok gebasz lehet.

Bogyó 2 2010.04.19. 12:11:05

Úgy tűnik,itt csupa jó tapasztalat van az evés után a fogkeféért rohangálók esetében, holott sokan panaszkodnak arra, hogy cikizik őket a rossz fogak miatt, mert, hogy miért nem tud rendesen fogat mosni. Pedig mossa. S néha ez a baj. Illetve nem az, hogy mossa, hanem hogy mikor.
Egyre többet beszélnek a saverózióról, ami azt jelenti, hogy tévedés étkezés után, főleg savasabb ételeknél, rohanni a mosdóba. Kb. félórát, órát várni kell a száj PH értékének helyreállítódására, mert a savas szájban a fogkefével erősen rásegít az ember a fogzománc tönkretételére. Fogorvosoknál is vannak erről tájékoztató plakátok.
De pl. itt is van valami:
"Kerülje a savas ételek vagy italok fogyasztását követő azonnali fogmosást - legjobb, ha vár legalább 1 órát, vagy étkezés előtt mos fogat."
www.sanoraldentalclinic.com/hu/component/jootags/saverozio

tizenot 2010.04.19. 12:11:07

Szerintem mindenkinek meg kene csinaltatnia a fogait meg fiatalkoraban.
Magyarorszagon sajnos nincs kulturaja ennek igy rengeteg ember van akit egy csomo negativ hatas er az eleteben (foleg parkapcsolati teren) pusztan azert mert nem nez ki jol a fogsora. Az arc szepsege sajnos 50%-ban a fogak szepseget jelenti.

En fiatal felnottkent jottem ra hogy alapvetoen a fogaimmal van problema (pedig nem mondhatni hogy amugy sikertelen lettem volna a csajoknal, megis zavart a dolog). Utana eveken keresztul folyamatosan bennem volt hogy meg kene csinaltatni, de soha nem volt ra alkalom, penz, elhatarozas es megfelelo orvos. Magyarorszagon harom orvostol kerdeztem meg ovatosan hogy lehetne-e fogszabalyozom, de mindharom kb. kinevetett hogy jok azok a fogak mar nekem, hogy nem eri meg a szenvedest stb. Minden alkalommal rossz erzesekkel tavoztam a rendelobol.

Kulfoldon jott el a fordulopont. Egyreszt itt nagyobb a motivalo ero hiszen mindenkinek gyonyoru fogai vannak es elso ranezesre is latszik hogy egy szep fogsor mennyit hozzaad a szepseghez, masreszt itt van normalis orvos is. Itt egy fogszabalyozo orvos kerdes nelkul is tudja hogy mit akarsz, itt nem ciki a szep fogsorra torekedni. Mondjuk itt is csak a harmadiknal ereztem ugy hogy o lesz az en orvosom aki azt mondta hogy szerinte foghuzas nelkul is meg lehet oldani a dolgot, mert en se nagyon akartam leckerites fogakat :D Raadasul pontosan ugyanazokat a hibakat sorolta fel amiket en is gondoltam, szerintem fontos hogy ugyanazokat a dolgokat lassuk hibanak es ugyanazt varjuk el a kezeles vegen. Most a kezeles felehez kozeledek, de a valtozas mar most oriasi, ha ilyen maradna en mar azzal is elegedett lennek.

A problemakrol: az elso egy hetben nehez volt enni, de azota mar fel se tunik hogy benn van, abszolut semmiben sem akadalyoz, egyaltalan nem faj. Az allitasoknal faj egy kicsit, korulbelul 1 masodpercig, de ez nem a tipikus fogfajos fajas, szoval abszolut kibirhato. A keszulek maga atlatszo, feher szallal. Tulajdonkeppen most igy visszatekintve a kezdeti habozasaim, meg a fogszabalyozoval kapcsolatos felelmeim nagyon nevetsegesnek tunnek, hiszen SEMMIBEN nem akadalyoz es mar most a kezeles kozepen sokkal jobban nezek ki a fogszabalyozoval egyutt, mint elotte anelkul.

Ja, az ara 1 millio forint osszesen. Tehat a masfel-ket-harom ev alatt osszesen mindennel egyutt 1 millio forintot kell kifizetni, nincs plusz koltseg semmire, az allitasokra, az esetleges potlasokra, tulhuzodo kezelesre, semmire sem. Szerintem ahhoz a szolgaltatashoz kepest amit itt kapok + az itteni fizuhoz kepest ez szerintem olcso.

En mindenkit batoritanek aki gondolkozik rajta, egy eletunk van, ne maradjunk le semmirol!

tizenot 2010.04.19. 12:12:16

Szerintem mindenkinek meg kene csinaltatnia a fogait meg fiatalkoraban.
Magyarorszagon sajnos nincs kulturaja ennek igy rengeteg ember van akit egy csomo negativ hatas er az eleteben (foleg parkapcsolati teren) pusztan azert mert nem nez ki jol a fogsora. Az arc szepsege sajnos 50%-ban a fogak szepseget jelenti.

En fiatal felnottkent jottem ra hogy alapvetoen a fogaimmal van problema (pedig nem mondhatni hogy amugy sikertelen lettem volna a csajoknal, megis zavart a dolog). Utana eveken keresztul folyamatosan bennem volt hogy meg kene csinaltatni, de soha nem volt ra alkalom, penz, elhatarozas es megfelelo orvos. Magyarorszagon harom orvostol kerdeztem meg ovatosan hogy lehetne-e fogszabalyozom, de mindharom kb. kinevetett hogy jok azok a fogak mar nekem, hogy nem eri meg a szenvedest stb. Minden alkalommal rossz erzesekkel tavoztam a rendelobol.

tizenot 2010.04.19. 12:13:27

A masodikat lehet moderalni (ezzel egyutt)

Töppedt gomba 2010.04.19. 12:20:15

@tizenot: Teljesen egyetértek veled. Magyarországon volt egy közeli barátommal, hogy elment a belvárosban egy fogorvoshoz, vettek mintát a fogairól, megkérdezte, hogy mennyibe kerülne a fogszabályozás összesen, mindenféle járulékos témákkal együt. 1.6 milliós választ kapott...

Persze ez egy eléggé extrém eset, meg ennél jóval olcsóbban dolgozó fogorvosok is vannak. Csak példaként említettem.

Még annyi, hogy szerintem is teljesen megéri a spórolást és akár a drága kezelés is, mert hosszútávon üzletben és magánéletben is visszajön bőven. Persze egy lakatosnak vagy vízszerelőnek nem számít annyira a dolog, de felelős pozícióban nagyobb cégeknél, vagy olyan helyeken ahol napi szinten kapcsolatba lépsz üzletfelekkel, igenis lényeges, hogy milyen valakinek a mosolya, a fogai. Lehet, hogy nem mondják ki, de ilyen felületes világban élünk ahol az efféle "apróságokat" is megjegyzik az emberek magukban.

Káin 2010.04.19. 12:23:40

@bárisnya: Nem értem, hogy mi a jó nekik ebben...

epres négercsók 2010.04.19. 12:26:10

@Zsüli: Egyébként a divat részét én sem tudtam soha megérteni. Szerintem, akinek amúgy divatból van fogszabija, és nem azért, mert szükség lenne rá, az eleve nem tudja, milyen ez - a szép fogsort eleve nem kell szabályozni, tehát az csak úgy fent van. Azért amikor azt meghúzzák, meg nekem pl. (neonszínű) gumikkal összekötötték az alsót meg a fölsőt, és tíz centire tudtam kinyitni a számat, az baromira nem volt kellemes...
Bár, még ha nem is cibálnak rajta semmit, azért azt a bedrótozott fogat kegyetlenül nehéz tisztán tartani. Amikor pl. a hídra feltekeredik vmi rostos kajadarab, na azt onnan leszedni, az egy művészet.

sorica123 (törölt) 2010.04.19. 12:34:31

@bárisnya: menő nem menő, alsós koromban a dokinő nekem is kardoskodott, hogy az de jó lesz nekem. Semmi látható rendellenességet nem lehetett tapasztalni, se beszédhiba, se ronda frontfogak, kajálni is rendesen tudtam, csak egyszerűen 'gyárilag' hátrább van az alsó állkapcsom és lent kevés hely van a fogaknak (mindenkié a családban ilyen, erőteljes állcsúcs, viszont az alsó fogsor hátrább van). Nő csak erőltette - jó, ő a szakember, éjszakait megpróbáltuk. Egy darabig hordtam, bosszantott, de nem volt gáz. Aztán kezdtem öklendezni tőle. Kész, kivágtuk. Hát, nem tudom... rá se merek gondolni, mi lett volna, ha hűtőrácsot kapok.

Cicmaláj 2010.04.19. 12:37:00

@sorica123: Rengeteg olyan orvos van, aki ilyen apró dolgok miatt is fogszabályozót ajánl. Biztos jó üzlet

epres négercsók 2010.04.19. 12:44:30

@sorica123: Egyébként, miután nekem leszedték (az alsót persze sokkal előbb, fel se kellett volna tenni), kaptam éjszakait. Azt egy darabig hordtam (de minek?), és mikor a fölsőt is levették, már annyira tele volt a hócipőm az egésszel, hogy elutasítottam a fölső éjszakait, alá is írattak velem egy papírt, hogy a saját felelősségemre visszautasítom az éjszakait. Miután egyébként azt a két fogamat lehúzták az előzőleg foghúzással kialakított helyekre, már nem is volt rá szükség. És annak van vmi műanyag nyelve, én is állandóan öklendeztem tőle, de az alsót még hónapokig becsülettel hordtam.

panna cotta 2010.04.19. 12:44:45

Szerintem kár azon rágódni, hogy divatos-e vagy sem. Ha egyszer kell, akkor kell. mert hasznos. Nekem olyan fogtorlódásom volt, hogy minden fogam szuvasodott egy idő után, hiába a fogmosásámánia. Magyarországon engem is mindenki hülyének nézett 10 évvel ezelőtt, hogy szabályozatni szerettem volna. Aztán, mint tizenötnél, nekem is külföld - és végre fogszabályzó. Elmúltam 30, rendes fém szabályzóm van, és elégedett vagyok. remélem, hogy utána nem fognak annyira romlani, mint eddig.
És én minden szülőnek azt mondanám, ha nem "orvosi eset" a gyerek (tehát, ha nem szájpadlásra vándorolt, ki nem nőtt, vagy vámpírfogakról van szó), akkor én CSAK A BÖLCSESSÉGFOGAK KINŐTTE UTÁN fogszabályoztatnák - vagyis minimum 17 éves kor után. Mert a bölcsességfogak mindent megváltoztatnak a szájban... Addig tehát szerintem nem érdemes.

panna cotta 2010.04.19. 12:45:57

@panna cotta: természetesen "fogszabályoztatnék" :-) és nem nák.

tizenot 2010.04.19. 12:57:30

Ja es meg egy dolog.

A hozzaszolasokat olvasgatva ugy veszem eszre hogy sokan cikinek tartjak hogy torodnek azzal hogy milyen szepek a fogaik. Szerintem nem kell ezt takargatni, semmi rossz nincs abban ha valaki pusztan azert megy fogszabalyozni mert szebb fogakat akar.

Bar nem a szepseg a legfontosabb dolog az eletben, a szepek sokkal tobbet kapnak az elettol mint a csunyacskak. Sajnos ez igy van, barki barmit mond, ez teny, eleg ha csak a parkapcsolatra gondolunk, a szep nok tobbet is varnak el a partneruktol, ugyhogy muszaly lepest tartani. (azaz minden a gonosz nok miatt van mar megint :))

Aki meg azon nevet hogy egy csunya fogakkal rendelkezo ember fogszabalyozot hord, az egy korlatolt, rosszindulatu es buta ember. Aki meg annak ellenere hogy masok nevetnek rajta es vissza probaljak fogni, megvalositja a kituzott celt, az pedig egy eros es okos ember aki nem hagyja hogy masok befolyasoljak.

Deneware. 2010.04.19. 13:18:21

Az iskolafogászat a lányomnak minden évben megjegyezte, el kéne menni fogszabályzásra. A házi(fog)orvosunk meg azt mondta, hogy baromság, szép egyéni állásúak a fogak,:o) kár hozzányúlni. Addig-addig b@sztatott az iskolafogászat, hogy egye fene alapon elmentünk a fogszabályzóhoz, hogy akkor lássuk mi az a nagy tudomány amiről lemaradunk. Amikor megláttam a cégtáblát (XY KFT) már gyanús pénzszaga lett a dolognak, bent a doki közölte, hogy a két -egyébként tökegészséges- metszőfogat ki kéne húzni, stb, stb, meg összesen 3 év alatt a x ezer forintot még fizetni. Iskolafogászat utalt be !!! 100% tébétámogatás nincs ??? Megkérdeztem, hogy oké, kihúzzák a metszőket, de ugyan árulják már el, ha a gyerek nagymama lesz, hova teszik majd a hidat, ha pont ez a két fog hiányozni ? Szó sem lehet a húzásról, aviszontlátásra... Egészséges foghoz NEM NYÚLNI, jól jöhet az még.

mozaic 2010.04.19. 13:23:12

A fogszabályozástól, mint olyantól nem érdemes mindenkit eltanácsolni a fenti rossz tapasztalatok alapján. Nagyon sok esetben a fogszabályozással egy halom későbbi fogászati probléma megelőzhető. Tehát nem csak esztétikai oka lehet a fogszabályozásnak, hanem simán egészségügyi is, és nem érdemes egyből kizárni a megoldási lehetőségek közül. Higgyük el, hogy a fogorvosok és fogszabályozó szakorvosok túlnyomó többsége ért a szakmájához és a tanácsaik figyelembe vételével döntsön mindenki egyénileg. Persze a pro és kontra javallatokat is érdemes megismerni.

A félresikerült kezelés tekintetében érdemes megemlíteni, hogy a fogszabályozás megkezdése előtt kezelési terv kell készüljön, ami a kezelés tervezett lépéseit kell tartalmazza és amelynek elkészítéséért (és tartalmáért) a fogszabályozó szakorvos felel. Így, ha a terv volt hibás, az , de ha a végrehajtás volt hibás, az is dokumentáltan megállapítható. Az összes fogászati kezelés kezelési naplóban rögzítésre kerül így, ha valaki a fájdalmai miatt többször is megjelent kezelésen, annak is írott nyoma van. (Persze annak is, ha valaki a kezelési tervben megadotttól eltérően nem jelent meg a kezelésen.) És persze a különböző időpontokban készült RTG képek is rendelkezésre állnak. Szóval, normális esetben minden dokumentált. Ezek alapján, megalapozott esetben kártérítési igénnyel lehet előállni. Természetesen, ésszerű és jogos mértékben meghatározva a kártérítési igényt. Adott esetben pld. a fogsor megfelelő szilárdságú és esztétikumú állapotának helyreállítása, szeruintem, jogos kárigény, aminek rendezését akár az ehhez szükséges kezelések elvégzésével, vagy más helyen elvégzett kezelés költségének megtérítésével oldhatja meg a felelős fél. Ez megállapodás kérdése, ami általában peren kívül is megoldható.
Ehhez adódik, hogy - legyen az magánrendelő vagy állami egészségügyi intézmény - az egészségügyi szolgáltatást nyújtó köteles felelősségbiztosítással rendelkezni, pont azért, hogy elszúrás (műhiba) esetén az okozott kárért helyt tudjon állni.

Szóval, ne féljünk a fogszabályozástól, de tájékozódjunk részletesen! Vannak ogyanis garanciák a rendszerben a beteg és az orvos védelmében is.

Jó egészséget mindenkinek!

zellerlevél 2010.04.19. 13:34:10

Nehogy már az jöjjön ki ebből, hogy a fogszabályzás értelmetlen!

Négy gyerekünknek volt(van) összesen hét fogszabályzója, és most van három hibátlan fogsorú és egy alakuló fogsorú gyerekünk.
Nem volt fájdalmuk, nem kellett egyetlen fogukat sem kihúzni, nincs és nem volt rossz foguk.

Igaz, tizenéve járunk három hetente a fogorvoshoz, de megérte.

Jó orvost kell választani, nem kontárt.

Baluci 2010.04.19. 13:39:54

No, látjátok! A Mónika-showban ilyen probléma sose merült fel. Kár, hogy vége ennek a fantasztikus műsornak...

Zamat 2010.04.19. 13:58:14

na nekem 4 évig volt fogszabim+ még 4 évig éjszakaim, szenvedtem, mint a kutya, az ív feltépte a számat belűről, állandóan lenyeltem belőle darabokat, nekem is leválasztotta a gyűrűzött fogamról az ínyt, mert a cement amivel odakötik, a rágástól kilázul egy idő után és elkezd mozogni rajta, de mindig ki tudtam szedni a kaját, pedig egész föl a szájpadlásomig jutott a cucc, szépen nézett ki, volt egy nagy dudor:)))), odafigyelés és fájdalomtűrés kérdése az egész, lehet kapni specc fogszabályozó tisztító fogkefét, nagyon bevált, ill. az állandó fogmosás is sokat segít. ja és össze is kötötték az alsót a felsővel, egy remek gumikarika segítségével, reggel, amikor felkeltem és kinyitottam a számat iszonyúan tudott fájni. szóval nem a legkellemesebb élmény, de sztem megéri.
nekem nyitott harapás miatt kellett, ami már beszédhibát is okozott, szép lett nagyon, de valamennyire visszaállt.

epres négercsók 2010.04.19. 14:00:44

@zellerlevél: Nem mondtuk, hogy a fogszabályzás értelmetlen. Nyilván van neki jelentősége (mint ahogy nekem a fölső fogsoromon indokolt is volt, ezt egy percig sem vitattam), csak sokszor többet tesznek az indokoltnál. Meg itt sok kommentben leírták, hogy az iskolai fogászaton erőltetik, akkor is, ha nem kell. Egy általános iskolás gyereknél eleve felesleges, mert később változnak még a fogak.
Vannak olyanok is, akik divatból hordják, bár sztem ők azért elenyésző kisebbségben vannak.
Azt sem mondtuk, hogy a fogszabályzás ördögtől való valami, hanem hogy előfordul, hogy valamit kegyetlenül eltolnak. Nyilván, ha az én történetem az átlagos kategóriába esett volna, nem írtam volna meg ezt a posztot. Neked szerencséd van, hogy a gyerekeknél semmi gond nincs, nyilván jó fogorvost fogtatok ki. Ha ráadásul mindezt TB-re csinálták, akkor pláne szerencsétek van. (Bár tudomásom szerint 18 év alatt OEP-finanszírozott rendelőkben eleve csak a készüléket kell kifizetni, az pár tízezer forint.)
Elismerem, hogy vannak lelkiismeretesen dolgozó fogorvosok, akiknél semmilyen probléma nem merül fel - az én orvosaim nem ilyenek voltak, ezért is írtam, hogy mindenki gondolja meg, hova megy ilyen problémával.

Zamat 2010.04.19. 14:03:16

ha vki kontárt fog ki, az nem azt jelenti, h az egész fogszabályozás értelmetlen dolog, ha hülye a szülészed, akkor szülni is baromság???
mindenhol vannak hülyék, itt is, nagyon meg kell nézni, h hova mégy, ill. le kell informálni előtte az illetőt.
az én dokim szuper volt, de szerintem már nem rendel, mert már kb. 15 éve is az idősebb generációhoz tartozott.

epres négercsók 2010.04.19. 14:06:02

@Zamat: ÁÁÁh gumigyűrű... én abba majdnem belehaltam, két napig kb egy centire tudtam kinyitni a számat, szívószállal ittam, és az étkezés még sokáig rettentő fájdalmas volt. De nyilván ez volt a lényege, hogy lefelé húzzák a fogaimat.
Viszont, a feltépett szájra nekem javasoltak valamit, ami bevált: lehet kapni a gyógyszertárban orvosi viaszt. Abból leszedsz egy kis darabot, és rányomkodod a fogszabályzóra, így a kiálló kis fémdarabok nem vágják fel belülről a szádat. Sőt, nekem még olyat is mondtak, hogy rágózzak, mert az segít (mondjuk, amikor az beleragadt a fogszabiba, azt művészet volt onnan kiszedni).

epres négercsók 2010.04.19. 14:10:08

Jah, azt már csak a poén kedvéért jegyzem meg, hogy a reptéren a fémdetektoros kapu viszont nem csipog be a fogszabályzótól :)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.19. 14:15:54

fú, ez durva
nekem az éjszakai fogszabályozó miatt az első két fogam picit arrébbigazodott, és megdőlt.balga módon hagytam,hogy megigazítsák- beleköszörültek a tetejébe,hogy egyenes legyen

persze a fogszabályozás szart se ért, 3-4év elteltével a fogaim visszaigazodtak, és a köszörülés miatt most meg 'amúgy' néznek ki ferdének..

Spanish VVax 2010.04.19. 14:23:57

Pereld be őket ! Ez a legkevesebb amit ennyi szenvedés után megtehetsz.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.04.19. 14:40:51

Én 25 éves vagyok, és nem mernék mérget venni arra, hogy nem maradt egy tejfogam alul (J3). A vele szimmetrkusan levőt is már gimnáziumban húzták ki, mert mögötte ott kandikált az új. Az totál kinőtt, de a kis helyre már nem fért be, de nem is feltűnő, mert ott van mögötte. Beszéd közben max. annyi látszi, mintha az ott levő fog sötétebb lenne egy fokkal a többinél.

Kissé csálék, meg mélyharapásom is van (meg tömések régebbről, amikor nem törődtem velük).

Mondjuk volt éjszakai fogszabályzóm, de nagyon utáltam és egy idő után el is hagytam, örülök, hogy erősek. Bár a bölcsességfogakkal jól megszívtam, jó sokat fájt tőle az ínyem, idestova 10 éve, hogy folyamatosan nőnek.

gubancka 2010.04.19. 15:00:28

13 évesen kezdtük el a fogaim szabályozását, most (25 évesen) még mindig ott virít a fém a számban, mert amit akkor elrontottak, most javítják máshol. A 12év alatt folyamatosan volt fém a számban. Ehhez 6 db egészséges fogat húztak ki (egy kivételével mind meg van egy dobozban), amiből kettő most nagyon hiányzik. Felső fogsorom jó lett, az alsó igen szellős. Azt hiszem, fogszabival fognak eltemetni.

gubancka 2010.04.19. 15:06:35

...így legalább TÖBB ÉVES TAPASZTALATTAL VÁLLALHATOK FOGSZABÁLYOZÁST:)

netracinghu 2010.04.19. 15:15:15

Pereld be őket, egy jó ügyvéd és csúnyán sok millió a FÁJDALOMdíjjad. Mert megérdemled!

Lugi 2010.04.19. 15:29:37

Én 25 évesen, idén januárban kaptam fogszabályzót. Eléggé körüljártam a témát előtte, így nem is volt kérdés, hogy a magándokimhoz fordultam a problémával. Eléggé tartottam az egésztől, hogy fájni fog, húzódni fog, nem fogok tudni enni. Ennek ellenére gyakorlatilag az első 1-2 napot leszámítva semmi gondom nincs vele. Az első 1-2 napban is csak evésnél, kimondottan "tépésnél" volt kis fájdalom, de abszolút elviselhető. Negyedik hónapja van fent, szinte már nem is érzem, hogy a számban van. Húzni egy fogat sem kellett, szerencsére. Ahhoz mérten ,hogy magánrendelő, a 400-450 ezres teljes ár szerintem elfogadható. Másik helyen nekem is mondtak közel 1 milliós árat. A felső porcelán, az alsó normál fém, mondván, az nem annyira látszik. Ami igaz is. Tehát 70 ezret még spórolhattam is volna, ha felülre is sima fémet kérek. Ráadásul a változás már ilyen rövid idő alatt is szembetűnő. Egyszóval mindenkinek annyit tudnék mondani, hogy jól nézzen körül, mielőtt belekezd, de ha talál egy megbízható helyet (véleményen szerint főként magánrendelőt), nem kell aggódnia.

Lugi

epres négercsók 2010.04.19. 15:43:25

@Lugi: Remélhetőleg nálad minden rendben lesz!
Viszont - nem elkeseríteni akarlak - a fogszabályzás szinte minden esetben eredményes és látványos, csak nagyon sokszor a levétel után pár évvel megint csálén kezdenek állni a fogak (ezt többen is írták itt). Nekem is nagyon szépen egyenesen álltak, mikor levették, aztán pár évre rá fölül a középső metszőfogam szépen kiemelkedett a fogsorom síkjából, és most meglehetősen ronda látvány, hogy a legfeltűnőbb helyen lévő fogam így eláll :s
De mivel te magánrendelésre jársz, feltételezem, ott kissé gondosabban állnak hozzá, mint a TB-fin. rendelőkben.

Lugi 2010.04.19. 15:46:06

@epres négercsók: Én is bízom benne ,hogy minden rendben lesz. Azt mondjuk elfelejtettem írni, hogy levétel után én is kapok éjszakait, amit nagyjából 2 évig kell hordani. Tehát legrosszabb esetben is a levétel után 2 évvel, még jók lesznek a fogaim. :)

gubancka 2010.04.19. 16:07:45

@Lugi:
ha leveszik...ha meg nem, akkor tuti szépek maradnak még naon hosszú ideig!

Motorpenis 2010.04.19. 16:23:53

@MagyarZizzi:
Az állandó fogszabályozóval többet elér az ember, mint a kivehetővel, ez utóbbi nem ér sokat, kisebb eltéréseket lehet vele korrigálni, de a komolyabb beavatkozásokhoz az állandó kell.

Motorpenis 2010.04.19. 16:28:21

@borovi: Fogszabályzásra nem csak esztétikai okokból van szükség. A szabálytalan fogsor miatt a harapás és rágás sem tökéletes, illetve könnyebben romlanak a fogak. A szabálytalan fogsor az alsó és felső állkapcsot is torzítja, illetve ott van még, amit csak röntgenen látni:a torlódott fogak egymáshoz fekvő gyökerei miatt előbb-utóbb elhal valamelyik fog gyökere, és attól búcsút is lehet venni.

Motorpenis 2010.04.19. 16:31:36

@ejszi2: A 250 000 Ft-os fogszabályozó elég drága. Milyen típusú? Belső fogfelszínre ragasztott? Mert akkor még értem is.

Motorpenis 2010.04.19. 16:34:47

@szilvacska: Pedig nem nagyon lehet késlekedni a fogszabályzással. Az ideális kor kb. 14-19 éves kor között van, ekkor lehet kezdeni. Azért nem érdemes felnőtt korra halasztani, mert akkor már kevésbé alakítható az állkapocs, persze lehet műteni az állcsontot is, csak az megint nem kellemes.

degi2004 2010.04.19. 16:38:00

mind buggyant aki fogszabalyzot hasznal vagy hasznaltat a gyerekkel - ennyi esszel mar akar Hajdu Peternek is adhatnatok azt a penzt

Motorpenis 2010.04.19. 16:47:47

Különben nekem is van fogszabályozóm, már egy éve, és elmúltam 30 éves.
Két fogamat kellett kihúzni, egy alkalommal vették ki mindkettőt, semmi fájdalmat nem éreztem, szóval nem is értem, hogy miért félnek az emberek úgy általában a foghúzástól. A fogínyembe is fel van csavarozva két kis csavarocska, időnként ehhez horgonyozzák le 1-1 fogamat.
Maga a szabályzás sem fájdalmas, mások is írták, hogy az igazítás utáni 1-2 napban feszül, majd elmúlik.

A kezelés megkezdése előtt meg is röntgeneztek, nem csak úgy estek neki, és maximálisan elégedett vagyok a kezelőorvos, és az asszisztens hozzáállásával, illetve szakértelmével.

diabola 2010.04.19. 17:05:33

Én csak azt merészeltem kétségbe vonni, hogy már ilyen korán kell kezdeni a szabályozást.

Egy szóval sem mondtam, hogy nem kell járni fogorvoshoz--sajnos muszáj.Gyerekkorban is, később is.

diabola 2010.04.19. 17:08:50

@Motorpenis: Ez később is alakulhat, sajnos a korral egy csomó ilyen probléma elkezd előjönni, hiába hiszi az ember, hogy minden foga rendben van, és a töméseket is cserélni kell, stb.

epres négercsók 2010.04.19. 17:48:17

@Motorpenis: A foghúzástól önmagában én sem féltem. Az volt ijesztő, hogy egyszerre négyet akartak kihúzatni az orvossal - hálistennek erre nem került sor, négy nap alatt szedték ki.
Meg nem maga a húzás fájdalmas, hanem a tudat, hogy önként lemondasz az egészséges fogadról. Nekem nemrég szedték ki a bölcsességfogamat, egészséges volt, de se rágni nem tudtam vele, se mosni, és csak felsértette belül a számat, úgyhogy kihúzattam. De nagyon sokáig érlelődött bennem a döntés, hogy helyes-e, ha egy egészséges fogamat kihúzatom...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása