este hétig várattak

2010.04.05. 13:38

Tisztelt Praxis!

Sajnos nekem is van rossz tapasztalatom az egészségüggyel kapcsolatban. Tinédzser koromban volt egy balesetem, melyből adódóan kialakult egy cisztám. Mint bármely valamit magára adó nő, én is magánrendelőbe jártam nőgyógyászati szűrésekre- gondolván, hogy ott ugyebár a saját pénzemért majd jobban odafigyel rám a saját orvosom. Mivel a ciszta nem okozott problémát - "csak ott volt" - így sokáig nem tulajdonítottam neki jelentőséget. De az orvosom unszolására csak rávettem magam, hogy megműtsön. Annak rendje-módja szerint előzetes műtéti vizsgálatok után egy reggel 7-re kellett bemennem a helyi kórház nőgyógyászati részlegére, tudván, az orvosom ígérete szerint reggel az elsők között letudom a műtétet. Lejelentkezünk az orvosnál (aki persze fél kilenc előtt sehol sem volt), közölte, hogy most foglalt a műtő várjak. Persze nekem sem lehetett előző vacsora után sem ennem sem innom.

Délig vártunk, hogy majdcsak sorra kerülök, az orvosom sehol, a szülő nőket ki-be tologatták a műtőből ki a műtőbe be. Nekem már kezdett egyre jobban fájni a fejem(mert ugyebár még a reggeli kávémat sem ihattam meg), de a dokim még mindig sehol. Délután már érdeklődünk a nővérkéknél , hogy hátha tud valamit, de senki sem tudott semmiről. Szerencsétlenségemre még akkori időszakban volt, amikor még mobiltelefon nagyon-nagyon kevés embernek lehetett. Úgyhogy csak vártunk egyre idegesebben. Bizony este 7!!! -kor került elő a dokim, aki mindenféle magyarázkodás nélkül közölte, hogy most tud megműteni. Hát mit kell mondjak. A műtét után nem igazán azt az összeget kapta amire számított és nem sokkal az eset után nőgyógyászt is váltottam. (Ja és még egy furcsaság: ennél a dokinál szültem mind a két gyermekemet - mintha sosem látott volna, úgy viselkedett)

Hát röviden ennyit az én tapasztalatomról....

Most várom a harmadik csöppségemet- mondanom sem kell, hogy másik nőgyógyászt választottam...

 Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a prakszisblog@gmail címre!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brekkancs 2010.04.05. 16:11:06

Sajnos ez sem egy szokatlan helyzet, ezekkel Dunát lehetne rekeszteni.

Cicmaláj 2010.04.05. 17:14:57

Én sosem adok hálapénzt, valahogy az a véleményem, hogy meg kellene fizetni annyira az orvosokat, hogy ne legyen szükség paraszolvenciára.

Megcsalt Alak 2010.04.05. 17:17:07

Magyarországon minden egészségügyi intézményben várni kell. A műtétre, a betegszállításra, a vizsgálatokra, mindenre. az a baj, hogy az ott dolgozók azt hiszik szívességet tesznek.

ahha 2010.04.05. 17:55:18

Van egy ciszta, amelyik semmi gondot nem okoz. Van egy kismama, akin életmentő műtétet kell végezni. Vagy nem, ez túl erős, inkább csak egy egyszerű császár. No, melyiket műtsük előbb? Köszönjuk, Emese, remek demagóg poszt.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.05. 18:04:55

@ahha: Mélyen egyetértek.
No, erről ennyit is talán...

duncan 2010.04.05. 18:12:51

Kedves posztoló!

Olvasd el a saját posztodat, benne van a válasz a kérdésedre: "a szülő nőket ki-be tologatták a műtőből ki a műtőbe be"

Dee_ 2010.04.05. 18:25:43

@ahha: @gájricsi dezső:
Orvosa unszolta a műtétre, behívta időre, majd leszarta. Nővérek nem tudnak semmit, senki nem segít. De ő a hülye, igen...

Mária 2010.04.05. 18:31:26

Valóban felháborító, hogy a sok TB-s támogatott kismama csak szüli azt a rengeteg gyereket az állam pénzéből, míg a magára valamit adó igényes nőbeteg a reggeli kávéját se ihatja meg a saját pénzéért :)))

A magára valamit adó nőbeteg csak arról feledkezett meg, hogy a poszt szerint ő CSAK ADDIG volt privát beteg, amíg a magánorvos magánrendelőjében a magánvizsgálatokért fizetett.

A műtét már TB támogatott volt.

Ha állta volna a teljes költséget, mint magánbeteg, valamelyik magánklinikán, biztosan nem tologattak volna elé mindenféle vajúdó kismamákat...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.05. 18:52:42

Mikor volt ez, 20 éve?
Mert akkor én is elmesélhetem ami velem történt 6 éve, oksi?
Bokám törtem, utcán. Hívtam mentőt, 45 perc múlva jött. Állítólag eltévesztették a címet. A sürgősségin, Fiumei út, kaptam érzéstelenítőt, oszt betoltak a váróba. Kb. 3 óra múlva kerültem sorra, mire a bokám jó nagyra dagadt. De legalább már nem éreztem a fájdalmat. Viszont, abban biztos vagyok, hogy ilyen csavar-csapszeges műtétnél minél gyorsabban vágnak és varrnak, annál jobban gyógyul a cucc.
De nem panaszkodom, mert egy sürgősségi sebészeten mindenféle sérültet hoznak, biztos volt nálamnál sürgősebb eset.
Pénzt a dokinak nem adtam, mert csak. Azért fizetek TB-t, hogy műtsön meg, nem?
Különben, nem is tudtam ki volt aki megműtött, mert elaltattak, utána meg a doktor bácsi ment a dolgára.
Cisztám még nem volt, de egy napi éhezést, így Nagypéntek tájt, biztos kibírnék, annyi még jót is tesz a szív- és érrendszernek. A tapasztalatom azonban az, hogy ilyen sokáig várakoztatott betegre rákötnik az infúziót, hadd folyjon belé a cukros-sós lé.
Értem?!

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.05. 19:03:04

@Dee_: Borzalom.
Hogy az életmentő műtéteket, meg a vajúdó kismamákat ahol két élet múlik a gaz orvoson előrébb vette...akik szintén TB finanszírozott műtétre vártak.
Maria, (aki egyébként tényleg szimpatikus nekem, ez megrázó felismerés) elmondta mi a megoldás: ha már úgyis fizetni szeretett volna mindenképpen kis fehér borítékban, akkor "teccet" volna menni magánkórházba. Ott amikorra hívják, akkor műtik, garantáltan.

wwolf 2010.04.05. 19:04:20

Ugyanezt csinálták végig velünk Finnországban. A különbség annyi, hogy nekünk meghalt az újszülött lányunk, mert amikor végre megindították a szülést, nem volt gyerekorvos aki újraélessze. És ugyanúgy szarnak bele és falaznak egymásnak, mint otthon.

kacorka 2010.04.05. 19:09:02

@wwolf: Részvétem :(, ez nagyon szomorú.

efi 2010.04.05. 19:09:29

Általában mindig mindenféle műtétekhez a tyúkokkal kell kelni.
De minek? 100-ból 99 ember ugyanis mégsem kerül sorra délelőtt. Nem lehetne azt mondani, hogy 11-re jöjjön?
Ez valahogy mindig olyan megoldhatatlan volt az egészségügyben. Pl sima időpontos vizsgálatokra is mindig mind a 30 embert fél 2-re hívják, holott egyértelmű, hogy csak sorba mehetnek be.

Semerreretyó 2010.04.05. 19:10:01

mocskos kis geci lehetett ez a doki, hogy előrevette a császáros kismamákat. az ilyen rohadékok miatt tartunk itt. kiafaszom posztol ilyet?

Cicmaláj 2010.04.05. 19:20:32

Azért kíváncsi volnék a sok "mit kell ezen háborogni" kommentelőnek, hogy mekkora lenne a szájuk, ha reggeltől estig váratnák őket,

kacorka 2010.04.05. 19:22:12

@Cicmaláj: Na ige, van benne valami.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.05. 19:24:07

@Cicmaláj: Engem nem váratnak reggel-estig.
Ugyanis ha már úgyis a paraszolvencián töröm a nagyon buta fejemet, akkor ezt a mizériát megelőzendő, magánkórházba megyek.
Ott ha fizetek, az nem kínos, hiszen kötelező kifizetni a szolgáltatást. Ennyi.

atila68 (törölt) 2010.04.05. 19:24:29

Van sztorim mellette és ellene is.
Mindenkinek van.
Inkább nem mondok semmit.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.04.05. 19:39:53

"Engem reggel hétre hívtak be a Szív és Érsebészeti Klinikára katéterezésre. Képzeljétek én is este hatig vártam,étlen- szomjan, mert az a sok szemtelen beteg képes volt rosszul lenni, vagy infarktust kapni a városban, hogy megelőzhessenek."
Szerintem a legtermészetesebb dolog, hogy a súlyosabb esetet előre veszik. Gondolj bele, hogy esetleg Te vagy a súlyos, és ezen múlik az életed!

everytimez 2010.04.05. 19:52:46

Kicsit ugy erzem, hogy az is nagy baj Neked, hogy etlen-szomjan... Nos, felvilagositalak, hogyha nem lennel etlen-szomjan, akkor az altatas soran, ahhoz, hogy meg tudjanak operalni, izomrelaxanst kell kapjal, ami az osszes harantcsikolt izmodat megbenitja,beleertve a legzoizmokat is. (ezert kell lelegeztetogepen lenni a mutet alatt). Namarmost, ha nem ures a gyomrod (kaja utan legalabb 6 ora, /ha nincs egyeb gyomorurulest lassito betegseged/, sima folyadek utan, 4 ora a varakozasi ido. ) Ha ezt nem teszed meg, akkor az izomrelaxans beadasa utan, mivel mar nem tudod a legutaidat vedeni pl. kohogessel, az osszes gyomortartalom szepen belekerul a tudodbe. Gondold vegig, a kovetkezmenyeket. Segitek: megfulladsz. Na , ez oka az ehgyomornak. Azt meg mar csak roviden jegyzem meg, hogy a kave a legveszelyesebb, mert fokozza a gyomorsavtermelest, aminek 2-es a ph-ja, tehat , gyakorlatilag sosavat ontesz a tudodbe. Bocs, hogy hosszu voltam. Sajnalom, hogy nem magayarazta el ezt Neked senki.

macskamenta 2010.04.05. 19:54:44

nem gondolom, hogy az a baj, hogy a posztoló este hétkor került sorra. Azzal - hasonló helyzetben - nagyjából mindenki számolhat, hogy akut(abb) esetek beelőzhetik. Csendben megsúgom, hogy még egy "fizetős" magánkórházban is.

A baj az, hogy nincs sem egy orvos, sem egy nővér, aki időnként két-három szóban érdeklődne a páciens hogyléte felől, mondana két mondatot arról, hogy mi a csúszás oka (front van és rengeteg a császár, stb.) Azt várni, hogy mondjuk a műtét várható időpontjáról mondjanak valamit, netán hogy valami enyhe szedálást alkalmazzanak a hosszú várakozás feszültségét enyhítendő az tényleg túlzás, de azért az elgondolkodtató, hogy mind az orvosnak, mind az eü. segédszemélyzetnek több köze van a tollához, vagy PC-jéhez, mint a betegéhez. Na jó, legalábbis többet törődik vele.

Káin 2010.04.05. 19:59:05

Egyetértek azokkal, akik szerint egy kis várakozás simán belefér, de amikor a 90 éves nagymamám várt étlen-szomjan, másképp láttam.

Káin 2010.04.05. 20:00:23

Blogmotor pedig kapja be...

Schulteisz, az ikrek 2010.04.05. 20:01:45

A sok korrumpáló pics@ azt gondolja, hogy majd előreveszik!
Lóf@szt a seggükbe! Az egyenlő tb fizetés szépsége! És a magánpácienseit a tb által finanszírozott kórházban faragó dokikat is le kéne sittelni! Az sem különb lopás, mint a bkv-s!!!

Rántott máj (törölt) 2010.04.05. 21:07:50

@gájricsi dezső: Legalabb ne irta volna bele, hogy szulo noket tologattak ki-be a mutobol. A szulo no meg, mint tudjuk, gond nelkul varhat egy-ket orat :)

Rántott máj (törölt) 2010.04.05. 21:21:07

@Schulteisz, az ikrek:
Elkepzelem, milyen poszt lett volna az eredmenye annak, ha ugyanez az orvos a ket gyermeke kozul valamelyik (vagy mindketto) szulesenel ot veszi hatrebb azert, mert valaki kicsit rafizetett a ciszta mutetjere. De ott ugye nem volt gond, akkor nem erdekelte, hany kisebb mutetet tesznek kesobbre omiatta.
@macskamenta:
Ebben ketsegkivul igazad van, csak az zavar, hogy mindezt a noverek es orvosok hibajakent rojak fel, mikozben joval kapacitasuk felett vannak dolgoztatva gyakorlatilag ehberert.

Schulteisz, az ikrek 2010.04.05. 21:37:40

piro 2010.04.05. 21:21:07

Nálad a pont!!!

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.05. 21:46:42

@piro: A szülőnők voltak a csali. A posztoló azért rakta bele, hogy jöjjünk és döbbenten írjuk, amit írtunk. Szomorú vagyok.

ksi 2010.04.06. 09:00:28

@macskamenta: Na itt a pont, és orvosilag is gáz egész nap étlen-szomjan otthagyni valakit. Akinek olyan a szervezete, az tényleg rosszul lesz ettől (egy migrénes pl. simán összehanyta volna a helyiséget).
Ha nem tudják kiszámítani, mikor kerül rá a sor, infúziót kellett volna adniuk.
Persze az is megoldás, hogy altatás helyett hagyjuk a beteget magától elájulni...

lehet más a propaganda 2010.04.06. 09:09:24

Ez is egy jó demagóg poszt. Mert nem az jön ki belőle,hogy még este 7-kor is nekiállnak műteni, amikor máshol már rég lejárt a munkaidő, hanem hogy le kellett mondania a reggeli kávéról a posztolónak holmi szülőnők miatt

NemesekErnyo 2010.04.06. 19:46:35

@macskamenta: Tudom, hogy nem azonos fajsúly, de megjegyzem, hogy ahhoz hasonló, amikor egy ismerősöm a régi szolgáltatóházas rendszerben elment fodrászhoz. Leült, mint a jó gyerek, és várt. Várt, várt, az üzletben műszakot cseréltek, délután valaki megkérdezte, hogy maga kit vár? Mondja, hogy a fodrászt. Hát melyiket? Amelyik levágja az én hajamat. :D
Nekem a cikkből az jött le, hogy délutánig kukult a tag, kettőkor műszakváltás volt, a délutános miért is tudna róla? Délutánra általában megtörténnek a műtétek, ebben az esetben a délelőttösön volt felelősség.

efi 2010.04.06. 20:27:07

@butus:
Az lehet.
De hogy van az, hogy este 6-kor, 7-kor sosincs sűrgős eset, csak mindig napközben, amikorra menni kéne.
Ha pedig tényleg így van, nem lenne jobb eleve azt mondani, hogy jöjjön 6-ra, mert ilyentájabn senki nem kap infarktust...?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása