Taxival kellett kórházba vinni

2010.04.02. 14:00

Vidéki egyetemista, kollégiumban diák, miután elég rosszul érezte magát az egyik hétvégén, fájdította a hasát, gyakori széklete, hasmenése volt, próbálta diétával, teával kúrálni magát, elvégre nem szaladgál egy fiatal gyakran orvoshoz.

A családdal otthoniakkal beszélt, ahonnan aggódva érdeklődtünk neten keresztül. Hétfő este 22 óra körül azt mondta, már érzi hogy javul. Éjjel telefoncsörgésre ébredtem, 01.40-kor, amikor hívott, hogy nagyon rosszul érzi magát. Vidékről csak javasoltam, hogy a kollégium portaszolgálatával hívasson mentőt.

A PPP konstrukcióban felújított és üzemeltetésre jó néhány évre magánkézbe kerülő budai kollégium barom portás alkalmazottja—ő nem hív! Ekkor újra hívott a fiam, mondtam neki, hogy az általános segélyhívón kérjen segítséget, a 112-őn. Azért ő, hogy pontosan megadhassa a mentőszolgálatnak, hol tudják őt felvenni. A mentős diszpécser telefoni kikérdezés után azt állapította, meg talán nem olyan sürgős, majd küldenek egy ügyeletes orvost.

Ügyeletes orvos ugyancsak telefonált, telefonon kikérdezte a rosszullétről, majd telefoni diagnózis után kérte, hogy jöjjön be az illetékes ügyeletre. Miközben úgymond, hogy szétfosta magát. Ekkor, ismételt hívás után kértük az ugyancsak Bp-n lakó bátyját, a Józsefvárosból menjen az öcskösért Budára taxival, mivel a tömegközlekedés elég gázos éjjel. Vigye el a tesót a kerületi orvosi ügyeletre, kísérje és segítsen neki.

Az orvos azonnal adott egy beutalót az illetékes SOTE 1. sebészeti klinikára, ahol kb. 7ó15-re került felvételre, s azonnal infúziót kapott. 10 napig is benn volt. Az egészségügy spórolt egy betegen, a család meg pengethette az 5000 Ft-os taxi költséget.

Azt megértem hogy sok a vakriasztás, a finanszírozás kritikán aluli, azonban az empátia és a jóhiszeműség, nem pénz kérdés, a Hippokratészi esküt meg elfelejtették, akik ezzel kezdték a pályájukat?

Egy bosszús apa
 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a prakszisblog@gmail.com címre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

implacabile 2010.04.02. 21:47:04

@panka: Nem kellett hozzá tudakozó...apuka megmondta neki telefonon a tutit. :-)

Ez is biztos valami fizetős szakon tanul, mondjuk könyvtár-lomtár, vagy médiakommunikáció szakon. Én szégyellném, ha ilyen mamlasz fiam lenne.

Papego 2010.04.02. 21:47:47

"Édesapám már két hete rosszul volt, hasi panaszokkal. Tény, hogy makacs ember ezért csak halogatta a kórházbamenetelt... ennyi volt az ő hibája."

2 hetig rosszul volt és otthon aszaltátok?! Gratula!

Az pedig, hogy penicilinérzékeny az apukád, azt neki vagy a hozzátartozójának kellett volna megemlítenie elsőként! Ránézésből nem derül ki...

A fósós egyetemistával kapcsolatosan nincs hozzáfűznivalóm... Apukának először a kisfiát kellene felvilágosítania és nem kiosztani másokat!

lődörgő 2010.04.02. 21:48:33

Ez az eset azért is furcsa, mert nálunk a mult hónapban a kisvárosban egy 85 éves bácsi rosszullétéhez kiment az ügyeletes orvos(ügyeleti autóval)kiment a mentő ,majd a rohammentő, és végül mentőhelikopter.

panka 2010.04.02. 21:48:36

@Despota: biztos azért tartott annyi ideig, mert előtte még kórházba kellett szállítaniuk két hasmenésest :D

implacabile 2010.04.02. 21:49:40

@Victoorius: Téged bezzeg teljesen sajnálni kell, hogy ilyen hülye vagy. Mindig gondolj csak arra az orvosra, aki a világra segített...

2010.04.02. 21:49:54

A posztot olvasva tuti pánikba esett mindenki, apuka, a beteg, a család.
Aki pánikol, az nem gondolkodik.
Viszont ki nem szrja le (bocsánat) az ötezer forintot, nem az a fontos, hogy megúszta, és jól van az illető?
Ezért nem fog kimenni a mentő, és szerintem jogosan.
Tudom hogy az posztoló mérges, és ijedt, de higgadtan belegondolva szerintem ő sem gondolja komolyan, hogy erre a bejelentésre a mentő kimegy.
A hányós-fosós vírusokkal meg nem lehet sokmindent tenni, hanem meg kell várni, amíg átmegy az emberen.
És itt a lényeg : miért nem szaladgálhatna egy fiatal orvoshoz, ha egyszer rosszul érzi magát?
Ki nem szrja le (megint, bocsánat) a konvenciókat, hogy "a fiúk nem sírnak", a "fiataloknak nem kell orvoshoz menni", stb, ha a saját egészségéről van szó?!
Lehet szidni az egészségügyet (van miért, sajnos), de közben magunkon is elgondolkodhatunk...

implacabile 2010.04.02. 21:51:03

@Despota: Pánikroham...jaja...biztos lemaradtál aznap a Barátok Közt-ről, mi?

2010.04.02. 21:52:44

@implacabile: Akinek pánikrohama van, az TÉNYLEG azokat a testi tüneteket érzi, amik a szívrohamot is kísérik.
Nézz utána, utána szólogass be, szerintem. Mert így, amit írtál, szimpla neveletlen baromság.

NemesekErnyo 2010.04.02. 21:57:27

@lioliom:
Arra gondoltam, hogy a májjal kapcsolatban korábban kellett, hogy legyen panasza, tünete, amit elhanyagolt, esetleg az orvos sem vett észre.

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.04.02. 21:57:41

@Blogger Géza: A biztonsági őr nem ember? Te nem vagy ember?

Remélem , hozzád hasonlóakkal találkozol majd ha bajba kerülsz!

NemesekErnyo 2010.04.02. 21:58:45

@Papego:
Arra már gondolni sem merek, hogy lázcsillapító injekciót akart adni. Ki tudja...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.04.02. 21:59:24

@lioliom: Ha "leállt a mája", azaz májelégtelensége volt, akkor az olyasmi, ami napok-hetek alatt alakul ki. Közben nem volt orvosnál? Az utolsó 1-2 órában megmenteni már egy ámerikai szuperklinikán se lett volna könnyű...

Papego 2010.04.02. 21:59:52

Mentősöket hívnak ki a nyakig szaros, összehányt hajléktalanhoz is. Legtöbb esetben egy jó alapos fürdetés egy kis infúzió és kész, máris jobban van. Ezt követően egy jóóóó alapos takarítás az autóban...

... ekkor szoktak anyázni a mentősök.

Sajnos a gyermekmentő száma nagyon kevés, ennek fejlesztése, bővítése is nagyon fontos lenne! (Nem összetévesztendő a koraszülött mentővel)

NemesekErnyo 2010.04.02. 22:04:16

Mondjuk az ilyen oldalak igen "hasznosak" :)
Megtudhatjuk belőle, hogy hová NE járjunk orvoshoz, ugye?

PrintScreen - INDA 2010.04.02. 22:07:18

Én...

"Valószínűleg" darázsméreg allergiás (vérteszttel nem sikerült bizonyítani, a többi lehetőséget meg ha nem muszáj, nem vállalom), röviddel költözés után sikerült elszenvednem egy 4 csípéses sorozatot a nyakamon.
10 perccel később már tudtam, hogy a dolog nem tréfa, de mivel nem voltunk felkészülve ügyelet címből, telefonszámból, 104 hívása, tanácskérés.
A diszpécser a bepánikolt feleségemmel beszélt, én csak az ügyelet címét szerettem volna megtudni és jobb ötletem nem volt. Ő küldött a tüneteim alapján egy mentőt orvossal - amit már akkor is túlzásnak tartottam - és tény, ott helyben ellátttak. Ugyan megjegyezték, hogy ezzel elég lett volna az ügyeletre menni, és egyet is értettem velük.
Azóta "instant túlélő készlettel" megyek mindenhova, hátha kell.
Akkor, mégis, tök feleslegesen lett kihívva a mentő.
Ennyi, tanulság nincs :)

(Illetve van: miután az allergiám nem bizonyított, évente megveszem a "túlélő csomagot" kb 30000 forintért, mert így az oep egy fillért nem fizet. Ha baj van, az életemet mentheti meg amíg a mentők odaéenek. Ez van.)

Azóta sem tudom eldönteni, feleslegesen hívtuk őket?

EUgén 2010.04.02. 22:08:01

A mentőegység kiszállásának megvannak a pontos szabályai, amivel a blog írója (és a hozzászólók egy része) láthatóan nincs tisztában.

Pontosan meghatározott, mikor kerülhet sor azonnali és mikor ún. 3 órás szállításra. Az ismertetett eset igazából egyikbe sem fér bele, tehát először az orvosi ügyeletet kellett volna kihívni (vagy inkább elmenni napközben a rendelésre mivel több napos esetről van szó). Az ügyeletes orvos jogosult elrendelni a szállítást miután a beteget megvizsgálta.

Bármennyire is megértem az apa aggódását, a leírtak alapján úgy tűnik hogy az egyetemista fiú elég felkészületlenül menedzselte a helyzetet. Érthetetlen például miért a portásnak kéne mentőt vagy orvost hívnia, amikor a fiú is beszédképes volt, és rendelkezett telefonnal (hiszen fel tudta hívni az apát)?

NemesekErnyo 2010.04.02. 22:08:16

@Dr. Morcz:
Sőt, még ehhez is kell némi aktív rásegítés: alkohol, vegyszer, gyógyszer, oldószer, kemikália... urban legend, de nagyon hatásos.

Papego 2010.04.02. 22:12:43

Ha valaki 1 hetes panasz után lusta elmenni az orvoshoz, az vállalja a következményeket! Nem az orvos a hibás, hanem a tudatlan parasztja!

Baszki... a magyar eü. rendszerben még él az a nagyszerű lehetőség, hogy ha reggel fáj a fejem, akkor még aznap megvizsgál az orvos. Külföldön nincs ilyen lehetőség... kérj időpontot és 1-2 hét múlva majd megvizsgálnak, hanem sürgősségi ellátásról van szó!

Tehát ne ócsároljuk már az eü dolgozókat és az eü. rendszert! Most még ne.... Majd eljön az az idő, amikor majd visszasírjuk ezt a lehetőséget is! Akkor majd lehet szapulni!

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.04.02. 22:14:02

Azt kell mondani, hogy a beteg elájult, öntudatlan, azonnal jön a mmnető. Persze magadnak nem tudsz ilyen indokkal hívni :-)
Amúgy mi baja volt a csákónak, az nem derült ki.

PrintScreen - INDA 2010.04.02. 22:14:13

Bocsi, darabokban írtam, kicsit zavaros :)

epres négercsók 2010.04.02. 22:15:03

@TamásD: Igen, csak ezzel az a baj, hogy az ügyeletes a telefon túlvégén a nyögésekből meg a laikusan leírt tünetekből nem feltétlenül tudja megállapítani, hogy a kedves beteg csak fosik, mert olyat evett, vagy mondjuk perforált a vakbele. Viszont, ha minden hasfájáshoz kocsit küldenek, akkor az tényleg ellehetetleníti a mentőszolgálat funkcióját. Nehéz ügy...

Amúgy sztori:
Amikor életemben először kaptam epilepsziás rohamot (éjszaka közepe, aki látott már ilyet, tudja, hogy igen riasztó látvány tud lenni), hajnal kettőkor hívta apám az ügyeletet, és mikor ott hümmögtek meg hámmogtak, apám, aki nagyon meg volt ijedve, beleordított a telefonba, hogy JÖJJENEK MÁR, A ..VA ÉLETBE! Na erre rögtön jöttek. Aztán olyan sebesen el is húztak velem, hogy a sztetoszkópot nálunk felejtette a doki, másnap kullogott be vele apám bűnbánó fejjel a mentőállomásra :)

tóninéni 2010.04.02. 22:18:03

@implacabile: Na, most megmondtad a tutit! Ilyen alapon lehetne arra a tanító nénire is gondolni aki lehetővé tette számodra, hogy ideírd ezt a baromságot. Mindegyik csak a munkáját végezte. Nem kötelező orvosnak lenni! Jézusom, hányszor kell ezt az alap igazságot leírni, kimondani ahhoz, hogy eljusson az emberek ( főleg a síró-rívó orvosok) tudatáig?

NemesekErnyo 2010.04.02. 22:18:10

@epres négercsók:
a sokadiknál már határozottan megtiltod, hogy kihívják a mentőt :):)

Despota 2010.04.02. 22:21:05

@implacabile: Hogyne, persze, csakis, kár, hogy nem nézek tv-t :).

sabana 2010.04.02. 22:22:30

@implacabile: lattal mar olyan embert akinek panikrohama volt? Nem hiszem el, hogy 21. szazad van neted es ennyire tajekozatlan vagy.
Aki meg szapulja a f.sos kollegat, szerintem mindenki tulveszel egy vagy ket ilyen ejszakat, meg kene erteni, hogy van aki rosszul reagal(mentot hiv). Ez egyebkent nem altalanos dolog, siman belefer 1 evben egy ilyen eset.

Papego 2010.04.02. 22:33:15

@zebinho:
nem azzal van a gond, hogy felhívja a mentőt. Hanem azzal, hogy az apuka szerint a felelőtlen, mocskos, rohadt orvos nem ment ki a gyermekéhez!

Legközelebb már az első pukinál hívni kell a mentőt!

meronem 2010.04.02. 22:39:25

@lioliom: az 59 éves májbeteg ismerősöd előtte teljesen egészséges volt?

epres négercsók 2010.04.02. 22:42:16

@Despota: Nahát Despi, te is pánikbeteg vagy?!

másikpista 2010.04.02. 22:42:26

Riasztót kell rákapcsolni a srác fenekére, ami be van kötve a mentőszolgálat központjába. Így már az első pukinál indítani tudják a ninós kocsit

Alikam 2010.04.02. 22:46:20

Nem értek egyet a posztolók többségével. Ilyen tünetekkel akár vakbélgyulladása is lehet az illetőnek, vagy szalmonella fertőzés ami halálos kiszáradáshoz is vezethet.

És ez csak kettő a 100 sürgősebb eset közül.

Ennek ellenére a posztoló fia bizony nagyot hibázott. Magyarországon népszokássá vált, hogy az utolsó pillanatban akarunk orvoshoz menni. Nos ez amellett, hogy súlyos fertőzési kockázatot is jelent, a beteg felépülési esélyeit is jelentősen ronthatja.

Meg kéne szokni végre, hogy ha két nap után nem használ a tea, diéta, C-vitamin akkor már nem árt orvoshoz fordulni, csak a biztonság végett. Persze tudom, sokak lelki szemei előtt lebeg már a körzeti orvosnál kígyózó nyugger sor és a minimum két és fél órás várakozás, de akkor is jobb két és fél órát várni, mint esetleg a teljes felépülést veszélyeztetni.

Ügyeletnél mondjuk ált. hamarabb is megy a dolog.

Visszatérve pedig arra, hogy a mentő kihez menjen ki..., mindenkihez aki úgy érzi, nem képes elmenni az ügyeletig mert mondjuk 2 percenként lefosná a bokáját, vagy ha lábra áll, beleszédül a falba.

Ez most jelenleg megoldhatatlan, de ha alapban úgy állunk hozzá, hogy nem kell mindenkihez kimenni akkor ezt a kevés a mentő, nincs pénz dolgot is egyben elfelejtjük.

Amúgy egy ilyen kollégiumban miért nincs 24 órás ügyelet???

Tudom nincs pénz, de ez lenne a megoldás. Ott éjjel nappal 200-500 diák van, azért ez már akkora embertömeg, amire kell egy 24 órás orvosi szolgálat, vagyis kéne....

epres négercsók 2010.04.02. 22:46:52

@implacabile: Volt már valaha pánikrohamod? Azt csak az tudja, milyen, aki már átélt ilyet. Tényleg szívrohamszerű tünetei vannak. Mondjuk infarktusom még sosem volt, de szerintem az nem jár halálfélelemmel...
A pánikroham rettenetes tud lenni. Nekem úgy kezdődik, hogy elzsibbad mindenem, összecsuklok, mint a rongybaba, közben fuldoklok, ver a víz, kalapál a szivem, és az a félelem, hogy megfulladok. Nem kívánom ezt senkinek. Mondjuk az én családom már rutinos, nem hív mentőt, anyukám úgyis többet ér, mint a (pláne orvos nélküli) kocsik ;)

epres négercsók 2010.04.02. 22:48:40

@NemesekErnyo: Persze, többször nem is lett kihívva soha. Mi is tudjuk, hogy az epis rohammal egyszerűen nincs mit csinálni, elmúlik, oszt kész. De akkor, erre felkelni az ősöknek, hogy véres hab jön a számból meg fennakadt szemekkel rángatózom a földön, szerintem nem sokat gondolkodtak azon, hogy kell-e ide mentő :D

epres négercsók 2010.04.02. 22:49:20

@Despota: Szia Despi!
OFF, tervezek ám írni neked, holnap délelőtt jövök arra feléd is :) (Délután utazom.)

villamos alóli kacaj 2010.04.02. 22:52:50

Az orvos társadalom kifele összezár, belül meg ontják egymás belét. Szar a szinvonaluk, mégis nagy a pofájuk. Zsarolnak és mi hülyék mindíg bedőlünk nekik, pedig mindíg jóval sz átlag felett éltek és semmiért nem vállaltak felelősséget. Az átkosban is és most is. Mondom ezt úgy, hogy sportolóként szinte velük éltem, sok haverom volt köztük. Az igaz, hogy akár hány operált meg mind eltette a jattot, azon megjegyzés közben: úgyan má' tőled nem fogadnék el..

epres négercsók 2010.04.02. 22:53:29

@Alikam: "Persze tudom, sokak lelki szemei előtt lebeg már a körzeti orvosnál kígyózó nyugger sor és a minimum két és fél órás várakozás,"
Jah. Novemberben elmentem egy nyamvadék papírért a dokihoz, persze ott ül az összes nyugger a kerületből. Bent egy néni a zsúfolt váróban köhög mint állat, kimentem az udvarba, de a szakadó eső miatt nem sokáig bírtam, kénytelen voltam bemenni. Egy ványadt papírért álltam ott több, mint két órát. Aztán két nap múlva 39 fokos lázam lett, köhögtem, mint állat, és mivel influenzapara volt éppen, nem is engedett a doki még a láz után se egy hétig dolgozni. Persze hogy nem megy az ember, csak ha muszáj.
Táppénzes betegek erre mifelénk kötelesek a rendelés első órájában megjelenni. Jó, de akkor ne arra menjek már oda b+, amire szoktam, hogy egy tucat vérnyomásmérésre váró nyugger kuksol a váróban előttem...

EUgén 2010.04.02. 22:56:33

@Alikam: így van, sőt minden szobába kéne egy ügyeletes orvos!

Ez csak vicc volt, de ha utánaszámolsz hogy 500 személyre egy orvos ügyeljen, akkor ez Mo-on éjszakánként 20 ezer ügyeletes orvost jelent, nem beszélve a sebészeti, szülészeti stb ügyeletekről. Ezzel szemben kb 30-50 ezer lakosra jut egy orvos éjszakai ügyeletben. Ha minden fosáshoz, hányásért orvost hívnak, pont oda nem fog eljutni ahol tényleg szükség volna rá

Alikam 2010.04.02. 23:06:03

@epres négercsók: Tudom, sajnos én is majdnem így jártam, egyszer. Én vidékről költöztem fel pestre, és pont lejárt a jogsimhoz az orvosi. Hát úgy voltam vele, akkor már a pesti körzeti dokihoz bejelentkezek és akkor már ő állítsa ki a papírt, aztán ha legközelebb gond lesz, lesz már legalább egy kartonja, amiben szerepelek.

Na hát lementem, először nem hittem a szememnek. Annyira szürreálisan hatott a k9rülbelül 30(!) nyugger látványa, hogy kétszer is meg kellett dörzsölnöm a szememet mire letaglózhatott a valóság.

Egy másik posztban pont ez volt a problémám. Az amúgy egészséges ember akinek csak papír kell annak miért kell órákat várnia beteg vagy unatkozó emberek között(?)

Érthetetlen...

NemesekErnyo 2010.04.02. 23:06:50

@Alikam: Ez igaz, viszont nincs a világon olyan tünet, amiből ne lehetne halálos víziót fabrikálni :) Még a viszketés is lehet veseelégtelenség tünete.

babsz 2010.04.02. 23:10:52

@PrintScreen - INDA: a darázscsípéses allergia első előfordulásánál nem tudhatni, hogy milyen súlyos lesz a roham. azaz van, akinek 3 perc alatt úgy bedagad a torka meg a légcsöve, hogy megfullad.
nem hiszek benne, hogy a mentő kihívását csak azokban az esetekben tekinthetjük igazoltnak, amikor el lehet utólag mondani, hogy nahát, tényleg majdnem meghalt valaki.

Chapell 2010.04.02. 23:11:27

A baj az, hogy kibaszottul sehol nem lehet tájékozódni arról, hogy hol vannak ügyeletes kórházak, maguk az ügyeletek, és nincs egy normális mindenki által elérhető forrás és tájékoztatás arról, hogy mégis mikor hívjunk mentőt, mikor orvosi ügyeletet, mikor menjünk a háziorvoshoz, mikor szakrendelésre, mikor kell beutaló, stb.

A páromnak pl 3 hete egész nap fájt a hasa, de nem túl vészesen. Éjszaka 3kor kiment WC-re, visszafele elájult a lakás közepén. Aztán magához tért, nem volt semmi baja. Na, ilyenkor mi legyen? Hívjak mentőt? Hívjam az ügyeletet? Várjunk reggelig? Sétáljunk el az ügyeletig? (ami franc tudja hol van?) Bementünk egy közeli kórházba gyalog, ahol azt mondták ilyenkor mentőt kell hívni. (Reggelre kiderült, hogy korai vakbél, megműtötték, minden oké)
Milyenkor, ájuláskor? Amikor általános iskolában hullottak az emberek a torna teremben lévő 50 fokban az ünnepségen, akkor sem hívtak mentőt nekik. Szóval nem ártana egy ilyen általános tájékoztató, mert a józan paraszti ész, meg az hogy az orvosok és mentősök mit gondolnak, nagyon nem szokott összefüggeni.

Alikam 2010.04.02. 23:11:39

@EUgén: rosszul számolsz. Nem kell minden 500 ember mellé orvos. Kapásból leszámolhatjuk azokat akik már kórházban vannak:) Jó ez gonosz vót...

De amúgy ha tényleg komolyan vesszük akkor én nem azt állítottam, hogy akkor eg panelblokkhoz tartozzon egy orvos, de egy olyan állami vagy államhoz köthető intézményben, ahol 200 embernél több van, nem hiszem, hogy olyan komoly elvárás egy ügyeletes orvos jelenléte.

Én egy 150 fős cégnél dolgozom és reggel 8-tól este 8-ig orvosi ügyelet van. Bármikor be tudsz hozzá menni bármilyen panasszal...

Ebből én arra következtetek, hogy nem az én gondolkodásommal van a baj.

Mennyi nagyobb kollégium lehet az országban? 200-300?

Azért mindjárt jobban hangzik mint a húszezer.

védőanygyal 2010.04.02. 23:14:06

@villamos alóli kacaj: 100 %-ig egyet értek Veled!
A föld legmocskosabb orvosa volt a szeretőm 3 évig. Nem számolom a 780 db sexet, de ezen kivül 8 milliót dolgoztam le neki. Egy fillért nem adott mikor szükségem lett volna rá.Még ő fenyegetett meg életveszélyesen, mert otthon "lebukott /40 évi félrebaszás után/ mivel 4db levelet el mertem küldeni neki. Talán ha neki van cimezve nem kell a 40 éve megcsaltnak felbontani. 3 évig kussoljak? SOHA többet, egy férfinak sem. Ha kell barátnő vállalják fel! Ja és orvos SOHA!!! HAHAHAHA!!! A betegeket leszarja magasról, csak a jatt érdekli. Aki nem tud vagy nem akar fizetni azt megbassza kortól függetlenül!!!! Nagyon necces! És mindenki ismeri az országban! Életem legnagyobb szerelmének hittem és a legnagyobb tévedése volt. Nem kérek hozzászólást, igy is nagyon szenvedek.

Alikam 2010.04.02. 23:14:30

@Alikam: illetve még annyit kifelejtettem,hogy az ügyeletes orvos jelenlétét én inkább a 24/7-es intézményeknél tartanám szükségesnek.

A magáncégek megoldják úgy ahogy, és kollégiumokon, rendőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem meg szakmunkásszállón kívül én nem nagyon ismerek más állami intézményt, ahol 200 vagy több ember 24/7-ben lenne.

Rántott máj (törölt) 2010.04.02. 23:15:21

@anyahajókabinajtóhajtogató: Azert kivancsi lennek, hogy akkor mi lenne a reakciod, ha valami komolyabb bajjal (csak a mar emlitettek kozul, infarktus vagy perforalo vastagbel stb.) betelefonalnal, es nem tudnanak mentot kuldeni, mert mindegyik hasonlo sulyossagu esetekhez lenne kikuldve, esetleg egy csaladtagod bevinne, es nem latnanak el, mert az egy szem ugyeletes orvos eppen odakint rohangalna egy hasmenesest hajkuraszva.

2010.04.02. 23:16:41

Ha rosszul érezte magát az illető és hétfő volt, akkor akár elmehetett volna a háziorvoshoz vagy az ügyeletre és nem megvárni, amíg már menni sem tud. Sajnos a rendszer nem tökéletes így nem mindig kap mentőt az, akinek indokolt lenne, ugyanakkor kap az, kinek nem az. Az, hogy kiért megy mentő a mentésirányító dönti el, a betelefonálóval való elbeszélgetés (kikérdezés) után. A mentőszolgálat mentést és őrzött betegszállítást végez. Nem ilyen esetekre van a mentő.

(szubjektív vélemény) Csak magamból indulok ki, ha azt mondom, ilyen problémával, ha komolynak érzem időben felkeresem a háziorvosomat, a kollégiumhoz tartozó orvost, vagy az ügyeletet és nem szívatom meg magam azzal, hogy várok még, hát ha jobb lesz, majd éjjel próbálom "elintézni" a bajomat.

Persze egy-egy banálisnak tűnő tünet is jelezhet valami komolyat. De ebben az esetben is érvényes a megelőzés a mielőbbi orvoshoz fordulás. Az írásból pedig tudhatjuk, hogy nem akut esetről volt szó. A szó jó értelmében vett egészség kulturáltság pedig fontos dolog.

marosy 2010.04.02. 23:17:04

Nem kéne fikázni az orvosokat. Amilyen Magyarország, olyan az egészségügye is.

NemesekErnyo 2010.04.02. 23:19:05

@piro: Csak hogy mondjak egy példát, a hozzátartozómnak tularémiája volt (ritka betegség), 40 fokos lázzal üldögélt a váróban, míg az ügyeletes orvos egy öreg bácsihoz kirándult, aki elfelejtette bevenni a gyógyszerét. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy őt is beküldte a sürgősségire (ahogyan bennünket), és ott beszélgettem a bácsi hozzátartozójával. Még meg is volt sértődve, hogy mit csináljon az öreggel, ha már nem vették fel az osztályra.

Alikam 2010.04.02. 23:21:01

@NemesekErnyo: ezért is írtam, hogy a valódi megoldást inkább abban látnám, hogy ahol iylen nagylétszámú embertömeg van, oda már ügyeletes orvos kéne, akihez szépen le lehetne bandukolni, aztán elmondani búdat bánatodat...

Persze ez mondjuk nem oldana meg minden helyzetet, de legalább segítené a Helyzet megoldását...

Azt meg hogy kihez megy ki a mentő, hát ha azt mondja a telefonba, hogy nem bír tíz métert megtenni mert lefossa a bokáját, akkor azért ki kell menni, ott nincs mese.

Nem tudom, hogy zajlódott le a beszélgetés ebbe ezért nem is megyek bele, de egy viszketéstől el tud menni az ügyeletig, komolyabb hasmenésnél már nem biztos:))

NemesekErnyo 2010.04.02. 23:24:12

@Alikam: Valószínűleg. Nem tudjuk, hogy mi hangzott el. Tudtommal a hívások hangrögzítőre kerülnek, ez adott esetben nagyon is hasznos lehet.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.04.02. 23:25:11

@villamos alóli kacaj: Igen ez pont így van, minden orvos szar, véletlen sincs kivétel. Pont mint a sportolók, azok is kivétel nélkül nagyképű buta állatok nyilván.

NemesekErnyo 2010.04.02. 23:34:40

@Dr. Morcz: és úgy nevezik magukat, hogy "haver".

szabidoki 2010.04.02. 23:58:03

@Alikam: ekkora észt, ami neked van, hallod! A te logikád szerint akkor minden tízemeletes panelba kellene egy ügyeletes orvos? Mert azt hiszem, elég sok olyan panelház van, ahol lakik 2-300 ember...
Már miért kellene kimenni a mentőnek vagy az ügyeletnek egy hasmenéshez? Diéta, Smecta/Imodium, jóccakát. Főleg, ha már három napja megvan a gond, de nyilván úgy gondolkodik az istenadta, hogy nincs kedve kivárni a sort a házidokinál, az ügyelet/mentő meg úgyis köteles kijönni.
Aki meg felelőst követel az egyetemi kollégiumba, azzal közlöm, hogy az egyetemi koleszokban felnőtt emberek laknak, nem gyerekek, akiknek kutya kötelességük magukról gondoskodni, ez nem óvoda.
Akinek meg kéthetes panaszai vannak, tegye össze a kezét, hogy a saját orbitális hülyesége ellenére is túlélte a kalandot, és ne azon verje magát, hogy szóváteszik barom voltát.
@Chapell: ha annyi eszed sincs, hogy probléma esetén felemeld a telefont, és felhívd mondjuk a 198-at (de egyébként a 104-en is megmondják) és beleböfögd, hogy ugyan árulnák mán el, hogy Haláltökefalván hol van az ügyelet és mi a száma, netán megnézd a helyi újságban (szuperinfó/haláltökefalvi hírmondó majd mindenhol van ingyé), vagy esetleg a high-tech megoldás, hogy buta kommentek irkálása helyett kigugliznád a fontosabb tájékozódási pontokat, nos ha erre képtelen vagy, akkor inkább ásd el magad jó mélyre, minthogy itt hülyeségeket irkálsz.
@lioliom: ez a sztori több sebből vérzik. Nem feltételezem, hogy kitaláltad, de nyilvánvaló, hogy nincs rálátásod az esetre. Nem elképzelhetetlen, hogy az ügyeletes bénázott, de ahogy azt már mások írták, a máj nem áll le olyan hirtelen, eléggé egyértelmű tünetei vannak, a vízháztartáshoz nincs köze, azt a vese intézi. Az sem lehetetlen, hogy a mentőorvos ilyen-olyan okból kifolyólag cinkelte egy kicsit az ügyeletest, de egyszer sem biztos, hogy ő talált volna vénát, meg az sem, hogy egy vízhajtó rendbe tette volna a beteget. Szóval ez a sztori így felejtős.

dshk 2010.04.02. 23:58:52

Le van írva a cikkben, hogy tíz napig volt kórházban. Na most akkor legalább utólag nem kellene okoskodni, hogy minek hívott ügyeletet.

medika 2010.04.03. 00:41:12

Nagyon könnyű kritizálni olyasmit, amihez nem értünk. Sokan nem látnak tovább a saját orruknál.
Tisztáznék néhány félreértést.

Az orvos nem csodatévő.
Egy látogatással, egy tablettával nem valószínű, hogy többhónapos intenzív osztályos ápolástól mentett volna meg bárkit is.

Az orvos nem szent.
Éjjel álmos, ha rossz kedve van, nem mosolyog, ha éhes akkor nyűgös, és ha nem muszáj, nem dolgozik- ahogy ezt kb. mindenki elmondhatja magáról.

Az orvosnak nincs röntgenszeme.
Az első panasznál sokszor egyáltalán nem lehet tudni a baj okát. A szakmai irányelvek nem arra alapoznak, hogy millióból egy eset súlyossá válhat... Ha az orvos nem ismerte fel a betegséget, vagy nem úgy kezelte, ahogyan a későbbiek alapján kellett volna, egyáltalán nem biztos, hogy helytelenül járt el. Lehet szidni, lehet hőzöngeni, de legtöbbször nem korrekt.

Az orvos is csak ember.
...és ha folyton ellenségesek vele, előbb utóbb maga is azzá válik.
Az ilyen kommentek olvasgatása ezt jelentősen meggyorsítja :)

Ja, ha úgy érzed, mentőt kéne hívni, de nem vagy benne biztos, nyugodtan hívd fel a mentőket, és mondd el a problémát. Úgyis kikérdeznek, indokolatlan esetre nem mennek ki.
És a hozzászólók jelentős része eltölthetne páre napot a mentőknél, és akkor rájönne, hogy a hívások 90-95%-a tényleg felesleges, és folyton kocsihiány van. Háziorvos barátom egyszer egy hasmenéses nénit kezelgetett, miközben a másik beteg, akinek emiatt várnia kellett, meghalt.

Persze biztosan a néni családja is fel lett volna háborodva, ha taxit kellett volna hívni...

Alikam 2010.04.03. 00:47:39

@szabidoki: már megint személyekedsz dokika? Nem szép dolog..., bár betudom, hogy valszeg 36 órásban vagy:D

Nem a panellakásokról beszéltem hanem állami, vagy államhoz köthető intézményekről. Szerinted melyik felel meg egy panellakásnak?

A kérdés persze költői volt nem várom el, hogy 36 órásban ilyeneken törd a fejedet...

"Már miért kellene kimenni a mentőnek vagy az ügyeletnek egy hasmenéshez?"

Mondjuk azért baszd meg, mert ha fél óránként fosik akkor lehet, hogy nem éri meg a következő misét...

Vagy azért mert tíz napig benn volt az eset után és azonnal rátolták az infúzióra...

Szabidoki, nagyon el vagyok keseredve miattad. Szerintem add vissza diplomádat, ne erőltesd, nem való neked ez a szakma. Hidd el, neked is meg másoknak is jobb lesz :(

belekotyogok 2010.04.03. 00:47:56

A koliorvosról csak annyit, hogy átlagban heti 5 órát rendelnek...
A húgomat tavaly elhajtotta a háziorvos, a koliorvos és még az ügyeleten is leszúrták, hogy minek ment oda, miért nem a saját, lakcíme szerinti háziorvosához. Mondjuk azért, mert a saját háziorvosa- lévén kollégista- egy másik városban van párszáz km-vel odébb.
Amúgy valami durva torokgyulladása volt, amin nem segített a recept nélkül kapható cucc, az összeset kipróbálta, amit a patikus ajánlott.

Alikam 2010.04.03. 00:52:35

@medika:

"Éjjel álmos, ha rossz kedve van, nem mosolyog, ha éhes akkor nyűgös, és ha nem muszáj, nem dolgozik- ahogy ezt kb. mindenki elmondhatja magáról."

Na itt én mindjárt cáfolhatok is.
Ezt, és az ehhez hasonló dolgokat el kell felejteni. Nincs olyan, hogy nyűgös meg álmos.

Én voltam 24/7-ben IT szakmában, ügyfélhívások túl az operenciáról stb.

Olyan nem votl hogy nyűgösködtem, mert két lábbal rúgtak volna ki.

Mosolyogsz és ha már alig állsz a lábadon is kedves vagy és megértő.

Ez a baj az állami, államhoz köthető cégekkel, korábbi posztban már írtam.

Nem követelik meg a kommunikációs színvonalat. Magáncégnél nyűgösködjél ha fáradt vagy, majd kapsz a főnöktől két keresetlen szót, aztán a legközelebbi ilyennél meg szépen kereshetsz is új munkát.

Alikam 2010.04.03. 00:59:11

@belekotyogok: nekem is volt olyan, hogy 3 napja 40 fokos lázam volt. felhítuk a körzeti dokit hogy ez egy torokgyulladásnál - mert ez volt az első diagnózis - nem szokott ilyen magas lázam lenni.
Azt mondta vegyek be dupla annyi lázcsillapítót oszt jóccakát...

2 napra rá már csak hőemelkedésem volt, de akkor elhatároztam már, hogy lemegyek a dokihoz, mert persze még csak reggel volt, ki tudja estére mi jön.

Gyulladásnak gyulladás volt csak nem torok, hanem tüdő.

Mák volt, hogy a megfelelő antibiotikumot írta fel öt nappal korábban, csak persze sokkal kisebb dózisban mint ahogy kellett volna.

Persze nem szidom, csak hibáztattam akkor, mert amúgy jó fej. Nem úgy mint ez a szabidoki:)

Chapell 2010.04.03. 01:19:15

@szabidoki: Amellett hogy bekapod a faszom, esetleg guglizz rá bazmeg, és majd fél óra után rájössz, hogy a legtöbb kórháznak honlapja sincs, amelyiknek kivételesen van, semmi érdemi információval nem szolgál. És ne gyere nekem xykorhaz.startlap.holazugyelet.hu címekkel, mert még jobban pofánröhöglek :D

Chapell 2010.04.03. 01:22:02

@Chapell: Btw ha legközelebb az utcán fekszel ájultan, majd elszaladok egy Szuperinfóért, mert lehet hogy meglep, de vészhelyezetben nincs mindenkinél Haláltökefalva hírmondó.

bean 2010.04.03. 01:27:19

Nekem két nagyszülőmet intézte el a magyar orvoslás eddig, a második a nagymamám volt csak halála után derült ki, hogy cukorbeteg volt, ezt senki nem mondta meg neki (és abba is halt bele valószínűleg de ezt már ember össze nem rakja, használni tuti nem használt). Az Országos Kardiológiai Intézet (ma már főigazgató) főorvosa vizsgálta időnként a bypass műtétje után és az OKI kartonon volt rajta ez a vicces kis infó. Mit csináltunk volna, pereljük be, hogy a kilencven feletti, Parkinson kóros, aggkori demenciában szenvedő nagyapámat rángassák a bíróságra? Semmi pénz vissza nem hozza...

szabidoki 2010.04.03. 02:17:44

@Chapell: csak jelzem, hogy első megoldásként a telefonos segítségkérést ajánlottam, dehát olvasni nyilván luxus. Ha attól félsz, hogy elfogy a kredited a kártyádról, akkor jelzem, hogy a 104, 105, 107, 112 ingyen hívható. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a kórház és a háziorvosi ügyelet két külön dolog, még akkor is, ha az egyszerűség (meg a hozzád hasonló egyszerűek) kedvéért esetleg egy épületben helyezkednek el.
@Alikam:
Az alábbiakat te írtad:
"Tudom nincs pénz, de ez lenne a megoldás. Ott éjjel nappal 200-500 diák van, azért ez már akkora embertömeg, amire kell egy 24 órás orvosi szolgálat, vagyis kéne...."
Ha egy panelban laknak ennyien, az nem akkora embertömeg, hogy ügyeletes orvos kelljen nekik éjszakára? Ha nekik nem kell, a kollégiumba miért kell? Gyakran betegebbek a kollégisták? Vagy csak azért, mert nem magántulajdon, hanem az egyetem üzemelteti? És akkor mi van az önkormányzati bérlakásokkal? Ezen az ötleten még dolgozzál...
Ami meg azt a gondolatodat illeti, hogy 24/7-ben az orvos ne legyen nyűgös, valóban van igazság, de csak akkor, ha államit államival, maszekot maszekkal hasonlítasz össze. Az viszont nem egészen működőképes, hogy te maszek szintű szolgáltatást vársz el államilag (=szarul) finanszírozott és vezérelt intézménytől. Tessék árán megfizetni a dolgot, és rögtön lesz mosolygás, ha meg erre nem vagy hajlandó, legalább vedd ki a kezed a biliből.

szabidoki 2010.04.03. 02:22:17

@Alikam: amúgy meg ne légy elkeseredve a diplomám miatt, jó helyen van az nálam :)
Hasmenést meg kiszáradást talán kicsit többet láttam mint te, úgyhogy hadd ítéljem meg én, hogy mi jelent kockázatot, és mi nem, OK?
Jóccakát!

yum01 2010.04.03. 02:46:34

Én azt mondom megérdemlitek! Mert mindig arra szavaztok hogy minden maradjon a régiben ha az egészségügy reformjáról van szó. BEEE. BEEE. BIRKÁK!

yum01 2010.04.03. 02:54:20

Volt olyan hogy amikor több mint négy órát vártam egy évek óta szedett gyógyszer receptjére, majd meguntam a várakozást és az osztályon első utamba kerülő orvosnak adtam kétezer forintot hogy írja fel. Fel is írta azonnal.

Prostik az orvosok. Pénzért bármire képesek. Utána azon gondolkodtam ha pl. morfin injekciót írattam volna fel valamivel több pénzért, vajon felírta volna-e?

szabidoki 2010.04.03. 03:16:16

@yum01: Prostizol itt, de egyrészt lehet, hogy a kolléga ingyen is felírta volna a gyógyszered, másrészt meg ki az a hülye, aki visszautasít kétezer forintot pár perc melóért? Vagy ha úgy teszem fel a kérdést, ki az közületek, aki visszautasítana egy kétezrest pár perces munkáért? Ugye?
Amúgy mielőtt elindulna az acsarkodás, jelzem, hogy az osztályos orvosnak nem kötelessége X kolléga türelmetlen betegeinek recepteket irkálni, arra való a rendelés, csakhát ezt ugye nem mindenki tudja végigülni. Annyira imádom, mikor jönnek, hogy nekem csak egy recept kell, nekem csak egy beutaló, nekem csak egy kötéscsere, mind azt hiszi, hogy a többiek melegedni ülnek be a váróba...
Persze ha netán az osztályos kolléga azt mondta volna, hogy nézze, maga X doktor betege, tessék őt keresni, egyébként is ma van a rendelése, ott ül magára várva, akkor ebből lett volna sértődés.

SzaGyu 2010.04.03. 05:13:25

Az egészségügy mai állapota:
ITT ÉLNED S (ha beteg vagy) HALNOD KELL!

Jamesboci 2010.04.03. 07:51:02

Panka, nem kivánok neked olyan gyomorgörcsöt, ami 10 nap korházat okoz.
de GONDOLKOZZ, mielőtt kioktaccc bárkit is.

epres négercsók 2010.04.03. 07:58:24

@Alikam: Azért kell órákat várni egy papírra, mert
1. mégiscsak látni szeretne a doki
2. ha mindenki, aki csak egy papírért megy, bemenne soron kívül, az ellehetetlenítené a rendelést
3. mert ha közeledni mersz az ajtóhoz, az előbb érkezettek meglincselnek, de minimum elküldenek az anyádba
Mindháromra láttam már példát.
Még a '90-es évek elején volt a dokiknál olyan, hogy fertőző váró, egy külön kis szoba külön bejárattal a dokihoz. A hasmenéses, köhögős, stb embereknek. Gondolom, azért szüntették meg, mert a sok felelősségtudatos ember b...tt használni. Illetve, az használta, aki a tyúkszemével is soron kívül akart bekerülni.

epres négercsók 2010.04.03. 08:11:04

Közben eszembe jutott egy másik sztori. Egyszer elmentem éjszakai ügyeletre, mert a 39 fokos lázam a harmadik lázcsillapítótól se akart elmúlni. Saját lábamon, a sort kivártam, bementem. Doki vizsgál, mikor megszólal a telefon, asszisztens felveszi. Hallgat, hallgat, majd elkezd egyre ingerültebben beszélni a vonal túlvégén lévő nővel. Gondolom is magamban, hogy ezdebunkó, így beszélni egy beteggel...
Aztán kiderült, hogy vmi nő azért telefonált, mert a 90 éves öregapjának az elfogyasztott vacsorától fáj a hasa, és küldjenek érte mentőt. Mondta neki az asszisztens, nem para, vegyen be egy no-spát, üljön rá a wc-re, és jobban lesz. A nő viszont ragaszkodott a mentőhöz, ezen akadt ki az asszisztens, aztán utána a doki is.

Jah, és a másik kedvencem: nagyon sokan azért hívnak mentőt, mert abban bíznak, hogy akkor nem kell órákat várniuk az ügyeleten, hanem soron kívül ellátják őket. Hála istennek, mostanában már kezdik felismerni, és ki is írják, hogy a mentővel érkezett beteg (kivéve életveszély) nem élvez elsőbbséget a többi beteggel szemben.

Akár hányszor ügyeleti ellátásra szorultam életemben, az tuti, hogy mindig toltak be egy öreg nénit vagy bácsit a hordágyon, ledobták a váróban, és mentek is tovább. Nyilván komoly bajuk lehetett, mert ugyanúgy ment tovább az élet, akkor kerültek csak sorra, amikor az előttük lévőket már ellátták. Teljesen jogosan egyébként.

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.04.03. 08:20:15

@piro: Akkor elugranék hozzád okoska és megcsavarnám az orrocskádat azon a kis butuska kobakodon!

Szakadj le rólam!

galicius 2010.04.03. 08:28:18

A másfél éves gyerekemmel ugyanezt megcsinálták.40 fokos lázzal fetrengett szegény,az orvos azt mondta,hogy nem tud mentő jönni,vigyük be az ügyeletre.Gondolhatod mit éreztem.Nincs kedvem politizálni,de azért azt látni kell,hogy ezt az állapotot az mszpé hozta létre.Szerencsétlen gyerekektől elvettek egy csomó olyan egészségügyi létesítményt,ami létfontosságú.Saját önös,anyagi érdekeik miatt.Rohadjanak meg.

wagabound 2010.04.03. 08:52:47

galicius:

"ezt az állapotot az mszpé hozta létre."

Igy igaz, a Fidesz-kormány alatt a mentő még a náthás beteghez is kiment... Seggfej.

A mentő - ahogy a nevében is benne van - MENTÉShez kell. Amikor nincs más eszköz a beteg életben tartására, vagy amikor a sérültet már a helyszinen, és/vagy a kórházba szállítás alatt is el kell látni. Miért nem lehet ezt megérteni? Ma már a taxi nem luxuscikk, és viszonylag kevesen élnek olyan helyen, ahol nem akadna egy családtag, vagy szomszéd, akinek a kocsiját igénybe lehetne venni.

Háromnapos fosáshoz mentő... Azért ilyen jól még nem megy az országnak.

2010.04.03. 08:59:29

de éredekes.. pár hete végig hánytam/fostam egy éjszakát.. először csak azt hittem gyomorrontás..
másnap kamillateáztam, pihentem... harmadnap mentem dolgozni.. ügyelet? mentő? ugyanmár..

calvin&hobbes 2010.04.03. 08:59:29

@dshk: Ja igen, de az is le volt irva hogy elotte napokig fosott... Ha nem hagyta volna az utolso pillanatig, elkepzelheto hogy bent sem kellett volna maradnia addig.

Birom az ilyeneket... anyukam gyakran mesel ilyen sztorikat. Altalaban szombat, pentek ejszaka 2kor nem birjak tovabb es akkor jonnek be, de az azt megelozo egy-ket het folyamatos gorcs, rendellenes verzes mellett vigan dolgoztak, kirandultak stb :S

calvin&hobbes 2010.04.03. 09:09:10

@galicius: Jajj ma' voltal mar ellatva kulfoldon< Merem javasolni a holland egeszsegugyet! Ilyen esetben paracetamolt kapsz meg ugyeleten is aztan javasoljak hogy hozd vissza egy het mulva, ha meg mindig lazas.
Komolyan neha annyira "vicces" a nep.... biztos az emeszpe muve!

calvin&hobbes 2010.04.03. 09:12:01

@galicius: jajj ma'.... voltal mar egeszsegugyileg ellatva nyugaton? Mondjuk pl Hollandia? Ilyen esetre, ugyeleten is csak paracetamolt kapsz es ha gyere vissza egy het mulva ha meg mindig lazas! Nehogy ma' minden az emeszpe muve legyen? "Vicces" a nep... ez meg a fidesz muve :S

calvin&hobbes 2010.04.03. 09:13:03

@calvin&hobbes: Bocsesz...azt hittem nem ment el... ez meg a jobbik muve;)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.04.03. 09:33:51

@roadrunner: Szép dolog az általánosítás. Én soha egyetlen cent hálapénzt sem adtam és családom sem. Mindig korrektül el voltunk látva.

epres négercsók 2010.04.03. 09:54:28

@calvin&hobbes: Ez így van, csak ebben az is benne van, hogy az ember nem akar elmenni minden szarral az orvoshoz, ahol több órás várakozás és még háromféle fertőzés összeszedése után azt hallod, hogy ezt-azt-amazt csináld, recept nélkül kapható vackokkal. Ehhez nem kell orvoshoz menni, az ember inkább próbálja kúrálni magát, és csak akkor megy dokihoz, amikor már semmi nem használ (és ilyenkor az ember már egyre rosszabbul is van).
Nemrég elkaptam valamit, ami elsőre náthának tűnt. Nulla láz, csak a szokásos köhögés-torokfájás-orrfújás kombó. Elkezdtem kúrálni magam, mindenféle házipraktikával (egy nyamvadék náthával mégse megyek már el az orvoshoz), meg a gyógyszertárban mindenféle recept nélkül kapható izével. De csak nem lett jobb, és pont szombat reggelre robbant be, már nem hallottam, hang helyett csak valami morgás jött ki a számon, és őrületes fájdalom. Szombat lévén, nem akartam a hétfő délutáni rendes rendelésig várni, úgyhogy elmentem az ügyeletre, onnan a fülészetre, ahol megállapították, hogy nagyon csúnya gégegyulladásom van, ami ráment az arcüregemre és a fülemre is, és hogy ide már a sima kezelés nem elég, úgyhogy minden vackot felírt, és egy hétig rohadtam még itthon. Majdnem 3 hét volt, mire teljesen meggyógyultam. De ennek ellenére nem bánom, hogy nem mentem dokihoz, ki az, aki egy vacak náthával odamegy? Az iskolából lógni akaró diákok, de nem a dolgozó ember, aki fizetésből él...

sezlonyrugo 2010.04.03. 10:07:37

na egy kis adalék az idióta orvosok csapatának erősítéséhez:

kb. 10 éve asszonytársnak erős alhasi fájdalmai voltak. korház, kivizsgálás 1 napot bent tartották majd hazaküldték. 1 hét mulva még erősebb fájás, éjfél után ügyelet hívása. Már semmi szine sem volt mire kiért a doki. A doki megnyomkodja a hasát, -az asszony közben majdnem megpusztul - közben nézelődik a szobában, bead egy fájdalomcsillapítót mondván ettől jobban lesz. 1 óra mulva mentő hívása, mire kiért már nem tudtak vérnyomást mérni az aszzonynak. Rohamkocsi hívása, infúzió, kórház, műtét. Hát nem egyszerű görcs volt, hanem méhenkívüli terhesség, és az asszonynak 1,5 liter vért szedtek ki a hasából. Valószinüleg perceken múlt az élete. Kérdemén: ha a s...fej orvos nem tudja megállapítani a diagnózist, miért nem passzolja tovább egy olyannak aki tudja?

Csigorin 2010.04.03. 10:34:04

ja... hát talán ha anno nem sajnáljuk a 300ft-ot vizitdíjra, most nem lenne annyi várakozás, lehet több kapacitás lenne, és nem kéne kipöngetni ötezret taxira...
Amúgy meg aki azt írja h "ki nem szarja le az ötezer forintot" hát az szarjon ötezer farfekvéses sünt az 5000 forintjaira... hogy rohadna meg a büdös burzsuj akinek semmi az a pénz, amiből családok nagy többsége egy hétig (!) él

calvin&hobbes 2010.04.03. 10:57:30

@epres négercsók: Jo de ha napokon keresztul fosol akkor csak raebredsz hogy valami nem koser? Ha napokon keresztul gorcsolsz es verzel akkor mikor nem kellene, akkor csak sejted hogy valami nem ok?
Nem mondom hogy nosza rajta, menj a retre es keress valami herbaliat es tegyel magadra aurakoveket hogy a csakraid bezaruljanak, de ismerni kell onmagadat, es tudni kell eszrevenni hogy ha valami rendellenes es nem napok utan eszmelni, hogy uristen nem birok labraallni! Plane nem hajnali kettokor mikor elotte napokon keresztul fennallt a helyzet.

epres négercsók 2010.04.03. 11:24:04

@calvin&hobbes: Jó, hát ez nyilvánvaló, hogy ha rosszabbodik, akkor az elég gáz.
De ha én mindig az első napon futnék a dokihoz, ha egy napot hasmenésem van, vagy egy nap hárommal többet tüsszentettem, mint szoktam, akkor a fél életemet a rendelőben tölteném.
Hasmenés esetén nálam a következő az eljárás: első nap: valami rosszat ettem, majd kijön. Ha mennem kell valahova, Lopedium vagy széntabletta. Ez az esetek 90%-ában megszünteti a hasmenést.
Második nap: ha még mindig fosok, diéta, széntabletta. Ha pedig erre sem múlik el, vagy közben rosszabbodik, elmegyek az orvoshoz.
Egyébként szerintem itt apunak az is baja lehetett, hogy hogy menjen be a gyerek saját lábán az ügyeletre, vagy csak a sima rendelésre, ha fosik, mint a murányi ló (szépen szólva). Mert azért, valljuk be, vérciki, ha a BKV-n sógorostól jön a puki :)
Bár apu azt is elmondhatta volna okos egyetemista kisfiának, hogy a gyógyszertárban recept nélkül kaphatóak a hasmenés elleni, amúgy fél óra alatt ható készítmények, amikkel az ügyeletig simán kihúzta volna.
Mikor nekem volt olyanom, hogy két óra alatt kétszer ment a hasam és négyszer hánytam, az éjszaka közepén csak azért hívtam fel az ügyeletes orvost, hogy mondjon már valamit, mert szomjan halok, még az egy korty vizet is kidobtam. Nem ám jöjjön ki, vagy pláne mentő...

2010.04.03. 11:25:58

@galicius: "Nincs kedvem politizálni,de azért azt látni kell,hogy ezt az állapotot az mszpé hozta létre.Szerencsétlen gyerekektől elvettek egy csomó olyan egészségügyi létesítményt,ami létfontosságú.Saját önös,anyagi érdekeik miatt.Rohadjanak meg."

Első körben: akkor ne tedd. Másodsorban: lett volna lehetőség félig biztosítókra váltani, plusz a vizitdíj, ami megjegyzem szinte minden nyugati országban bevett szokás, sőt sok helyen az állam egyáltalán nem szereplője az egészségügynek, olyan formában mint nálunk. Vagy ennek köszönhetően, vagy mert mindenki hozzáállása (jobb) más, mint itt, de az egészségügyi rendszerek (szintén "nyugaton" maradva) azért jobbak. Reform már régóta kéne, minimum 20 éve, most lett volna lehetőség, láttuk mi lett belőle. A mentő benzinnel megy, az eszközöket ki kell fizetni (nagyon drágák), a dolgozók béréről már nem is beszélek. Az egészségügy nem csak az ott dolgozók ügye, hanem mindenkié, és az biztos, hogy ebben a formában finanszírozhatatlan.

***

Azért néha-néha szívesen hallanék itt olyan eseteket, amikor valaki életét mentették meg a mentők, vagy éppen a kórházban gyógyult meg valaki, mert megkapta a szokásos és neki járó (protokoll szerinti) kezelést, mert ilyen esetből bizony több van, mint az ellentétéből.. De hát értem én, mindig a szálka...

calvin&hobbes 2010.04.03. 11:43:09

@epres négercsók: Nem kekeckedni akartam :) Ertem en... es ugyanarrol beszelunk szerintem.
Ja egyebkent nicknevedrol jut eszembe, lehet meg kapni negercsokot? Olyan igazi, hagyomanyosat? Nem ilyen pillecukros izet, hanem igazi habosat?

epres négercsók 2010.04.03. 11:59:35

@calvin&hobbes: Nem, az sajnos a 80-as évek végén megszűnt, és az még málnás volt, ha jól emlékszem... rajongtam érte. Most már csak ilyen gyenge utánzatok vannak, de amit most lehet kapni eprest, az áll a legközelebb a régi klasszikushoz :) Madaras és nemmadaras teszkóban lehet rábukkanni alkalmanként ;)

khi 2010.04.03. 12:19:59

Én ott látom a legfőbb bajt hogy az emberek többségének halovány elképzelése sincs a saját teste legalapvetőbb működéséről. Meg kellene tanítani már az iskolás gyermekeket hogyan kell lázat csillapítani, mit kell tenni ha náthás, megfázott, hasmenése vagy szorulása van. Ezek az esetek 95%-ban orvos nélkül is meggyógyulnak, felesleges mentő és ügyeletes orvos után kiáltani minden tüsszentés, köhintés után. Ma sajnos 95%-ban ilyenekkel hívnak orvost, mentőt, emiatt fordulhat elő hogy sokszor az nem kap segítséget akinek az élete forog kockán, mert az orvos annál a hülyénél van akiben 2 napja keresztbe állt a fing és nem képes bevenni egy hashajtót és vécére menni. lehet szidni mindenkit de sajnos ez a magyar valóság

Rántott máj (törölt) 2010.04.03. 12:27:18

@Oppenheim: "Lett volna lehetőség félig biztosítókra váltani, plusz a vizitdíj, ami megjegyzem szinte minden nyugati országban bevett szokás, sőt sok helyen az állam egyáltalán nem szereplője az egészségügynek, olyan formában mint nálunk."
Persze. A vizitdij es a maganbiztosito jo otlet volt, de a TB-jarulek osszegehez valahogy nem nyultak. Marpedig ha egy evben levonnak a fizetesembol ketmillio forint TB-t egy evben akkor had ne kelljen mar meg minden egyes alkalommal fizetnem haromszaz forintot, meg maganbiztositonak meg egyszer ennyit.

másikpista 2010.04.03. 12:34:23

Ez a sztori megintcsak egy vihar a biliben, méghozzá fosvihar, mert hát arról van itt szó

Látom ám vannak akik úgy képzelik hogy a biliben is egy ügyeletes orvos kéne üljön, oszt az első fingra rögtön köpi a diagnózist, és már nyomja is fel a kúpot

Emberek, ébreggyünk má főő

khi 2010.04.03. 13:08:15

@Alikam: bárcsak ilyen egyszerű lenne ahogy te képzeled, rakjunk orvost minden XXX fő feletti intézetbe/ koliba/lakótelepre

Sajnos nem az egészségügyben dolgozol, akkor tudnád hogy a fővárosban és vidéken több olyan Kh van ahol rettegnek az osztályon dolgozók nehogy még valaki külföldre menjen vagy kilépjen mert be kell zárniuk az EGÉSZ osztályt( volt-nincs betegek az utcára), ennyire nincs orvos. Szóval utópia amiről írsz, arról nem beszélve hogy a rendes ügyeletet sem tudják kifizetni nemhogy még pár ezer plusz orvosnak ügyeletet. És még valami... ne vedd személyeskedésnek hogy veled példálózok de írtad hogy te is dolgoztál 24/7-ben.
Budapest, gyermekkórház: egy ügyelet a következően néz ki, reggel bemész dolgozni, du. 4ig. ledolgozod a munkaidőd. Ezután átmész az ügyeletre ahol már kb. 10en várnak rád, persze nem a tengerentúlról csak innen a nyolckerből, nem kicsit pipásan hogy mikor kerülnek már végre. Gyakran fenyegetnek. Egyedül vagy, te vizsgálod a beteget, te adminisztrálsz( ezt sokan szerintem nem tudják h ez több idő szokott lenni mint maga a vizsgálat hála a hulladék gépeknek és programoknak amiket elénk raknak, negyed óra gépelés után elszáll a rendszerből amit addig írtál, stb.) , te kéred a kiegészítővizsgálatokat, vért veszel, közben ha megfigyelésre bent kell tartanod őket is te figyeled meg(elvégre 2 szemed van), folyamatosan 3-4et, miközben kint még mindig 15en várnak. ez megy reggelig, közben elláttál 35-45 gyereket és leszereltél 10-15 agresszív szülőt aki neked olvas be hogy ő már mióta vár és milyen ellátás ez és nem értik mi az a területi korlát, h nincs a khban felvételes ágy és máshová kell menniük. Egyedül vagy. nem tudom neked is ilyen-e egy ügyeleted, de hidd el hetente 2x ügyelni munka mellett, nemcsoda h fáradt és türelmetlen mindenki aki ilyen körülmények között dolgozik. és a legjobb a fizetés. a 16 órából csak 12 fizet ki a kórház mert többet nem tud, azt is sima nappali órabérért(semmi éjszakai,délutáni, hétvégi pótlék) NETTO 300FT/óra. szerintem te óránként kaphattál annyit mint egy orvosnak az egész ügyeletéért adnak és közben meggyógyított min 35-40 gyereket és nem IT-s tanácsokat osztogatott telefonon hanem koszos tanulatlan cigányokkal/magyarokka kell küzdenie egész éjszaka akik azért jönnek este mert anyu megy ki a sarokra csak a gyerek útban van és egyszerűbb beadni a khba,vagy azért jön mert napközben nincs türelme kivárni a rendelést és azt hiszi hogy a kh ban éjjel-nappal mindenféle orvos és vizsgálat elérhető, vagy csak egyszerűen ő most unta meg hogy 2 hete folyik a gyereke orra. ennyire felelőtlen ma az egészségügyi erőforrások igénybevétele sajnos
szóval ne vedd személyeskedésnek de sztem lehet fáradt és kedvetlen egy ilyen körülmények között dolgozó igen magasan kvalifikált emberi lény

Öreg Sam 2010.04.03. 13:18:04

@Chapell:
Örömmel jelentem,hogy az emésztésem tellesen rendben van.
Ez nem volt mindig így,10 éve már,hogy egyszercsak qrva rosszul éreztem magam éjszaka,mentő kb.15 percek alatt kiért (Kecskemét környéki tanyavilág),sziréna,stb,ahogy kell. Kórházba érkezéskor már eszméletlen voltam,arra ébredtem az intenzíven,hogy nyombélfekélyemet megoperálták.
Mikor már járni tudtam,napokig kerestem a dokit aki operált,hogy némi paraszolvenciát...
Nem tudtam elérni. Ez nagyjából összefoglalja a történéseket,és közben a legkisebb gondom az volt,hogy most a fityesz,vagy a maszop volt hatalmon. Az én nyombélfekélyem pártfüggetlen volt.

2010.04.03. 19:45:41

@Alikam: Te robot vagy? Komolyan!
Mi van ha a call centerben elrontasz valamit? Nem emberi életek múlnak rajta! Az orvos is ember. A pszichológus is az.
És ha rendesen állunk hozzájuk (elfogadjuk, hogy emberek) akkor biztos hogy lesz olyan, aki normálisan beszél majd a betegekkel és segít, mert erre is van példa.
Szóval nem kell a rizsa a droidságról, mert hiteltelen...

Horthy2 2011.02.07. 16:11:43

tisztelt blogoz társadalom!
Alapvetően egy gondom van az egésszel.Hiányzik a társadalomból az egészség kultúra,nem ártana utána nézni hogy mikor kell orvoshoz fordulni,nem mindeki azonnal orvosért kiabál el kéne gondolkodi az orvos beteg találkozó menyiségén csökkenteni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása