Bennem hagyták a méhlepényt

2009.11.23. 09:20

2007.július 16.-ára voltam kiírva, de a városban, ahol élek, 2006. novemberében megszűnt a szülészet, ezért egy másik kórházban kellett megszülnöm második kislányomat. Ami önmagában még nem is volt gond, mert pozitívan álltam a dologhoz, odajártam orvoshoz, persze magánrendelésre, bár a szülés előtt kiderült, abban a városban nincs szabad orvosválasztás.


Na akkor egy kicsit elkeseredtem, de gondoltam, ha minden rendben lesz a szülés oroszlánrésze úgyis az enyém, ha meg már kibújt a kishercegnőm, nagy baj nem lehet. Na ebben óriásit tévedtem. A kis pocaklakóm a kiírás napján jelezte is, hogy elindult a nagyvilág felé. Szerettük volna levetetni a köldökzsinórvért, ezért jó előre mindent elintéztünk, a vajúdás alatt, a párom hiába vitte ki, a szülésznő nem kért a DVD-ből, amit az őssejtbankban adtak, mondván ők már csináltak ilyet, tudják, hogy kell. 11 óra 5 perckor meg is született a mi kisbabánk. Ezután elkezdték volna levenni a vért, ha tudták volna, hogy kell, mert mégsem tudták és a nagy része mellé folyt, nem volt meg a minimális tárolható mennyiség. Ezért kitalálták, hogy majd a méhlepényből pótolják, ezért gyorsan elkezdték kicibálni belőlem, így éppen hogy, de sikerült tároltatnunk.
Figyelmedbe...Figyelmedbe ajánljuk még:
 


Ezután kezdődött minden rossz.(Mivel már a második szülésem, ezért volt összehasonlítási alapom). Az orvos elkezdett vizsgálni és iszonyatos fájdalmat éreztem,10 perc után nem bírtam és megkérdeztem, mit csinál, mire ő azt mondta, hogy előre húzza a méhemet, mert át kell törölni, hogy ne maradjon benne semmi. Azt hittem már sosem szállok le arról az ágyról.

Szülés után három nappal még mindig nagyon véreztem és görcsöltem, aztán éjjel a WC-ben rendes görcsökkel és tolófájással megszültem egy jó nagy "valamit". Sajnos nem láttam, mert elmerült. Reggelre belázasodtam, elmondtam mindent a dokinak, kaptam gyógyszert, de senki nem vizsgált meg, a szülésznőm állította, hogy a méhlepényem egyben volt, de egyszer azért megnyomta a hasam és megállapította, hogy szépen húzódik össze a méhem. Egy hét után, még mindig lázasan hazaengedtek, mondván, hogy nincs semmi bajom és adnak még két napra elég antibiotikumot. Elég rosszul voltam és még mindig véreztem, de hittem nekik. A hat hetes kontrollon, az orvosomnál, akihez végig jártam elmondtam, hogy még mindig vérzek, fél óránál többet nem tudok sétálni, mert leszakad a hasam stb. Megvizsgált és közölte, hogy nincs semmi bajom, a méhem szépen húzódik, de miért nézek ki ilyen rosszul?(Falfehér arc, nagy fekete karikák a szemem alatt). Két hónap elteltével már elmentem másik dokihoz a saját városomban, mert biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel.


Hát igen. Előbb is kapcsolhattam volna. Közölték velem, hogy még mindig bennem van a méhlepény egy része és tegyem össze a két kezem, hogy még élek. Másnap megcsinálta az egészségügyi kaparást és azóta rendben vagyok.


Ez az én történetem, persze csak dióhéjban. A kórházban több orvosnak szóltam, hogy vizsgáljon meg és persze én voltam a hisztis kismama, aki nem tudja megérteni, hogy nincs semmi baja. Sajnos akármilyen szomorú, de van kórház, ahol ez még megtörténhet. Most összeteszem a két kezem és örülök, hogy felnevelhetem a két kislányomat és még az esélyem is megmaradt, hogy esetleg a nagyon távoli jövőben, ha szeretnék, szüljek még egy babát (bár ehhez előbb még felejtenem kéne).

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a prakszisblog@gmail.com címre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kacorka 2009.11.23. 12:44:14

@s_timcsi: Sajnos nem tudhatod biztosan, hogy biztonságban vagy. De azért rengeteg jó orvos is van, szóval szerintem a fejétől bűzlik a hal.

xtlight 2009.11.23. 12:45:57

@s_timcsi: Azért ne rettegj. Ez egy rémtörténet, és sok ilyen van, de azt is látni kell, hogy nagyon ritka az ilyesmi. Mi is tartottunk az állami kórháztól, ezért magánintézménybe mentünk, szerencsére megtehettük. A szülészettel minden rendben is volt, de a csecsemősökkel csak látszólag. Már otthon derült ki, hogy milyen felelőtlenek, nemtörődömök voltak mind az gyermekorvos, mind az ápolónők. Nem részletezem, de stresszeltünk egy pár napot. Sajnos a magánkórházak általában szakmai elfekvők, ahol ugyan többet keresnek a dolgozók, mint az államiban, viszont a nagyon kis esetszám miatt szakmailag leromlanak, rutintalanok lesznek, és csak a minimumot nyújtják. Persze mindenki mosolyog, és kinyalják a feneked is, de talán mág úgy is mennének emberek, ha kicsit kevesebbet bazsalyognának, cserébe kicsit jobban odafigyelnének a munkájukra :(

Káin 2009.11.23. 12:46:09

@s_timcsi: Ha dagad a zsebed, akkor nem lesz gond, hidd csak el.

Halanyó 2009.11.23. 12:49:09

@s_timcsi: Azért ebből a történetből nem lehet kiindulni, a szülés alapvetően nagyon szép élmény.

zfuly 2009.11.23. 12:51:42

Na, ennyit arról, hogy mik a kórházi veszélyek.
Mert az a tapasztalat, hogy a kórházban előfordulnak ilyen esetek, tervezett otthoni szülésnél meg nem.

(Ez nem jelenti, hogy mindenkinek otthon kellene szülni. Csak jelzem, hogy mindenhol vannak kockázatok. Itt ez, ott meg más.)

xtlight 2009.11.23. 12:57:24

@zfuly: A tapasztalat az, hogy tervezett otthoni szülésnél ha komplikáció van, annak általában halál a vége :|

Káin 2009.11.23. 12:59:46

@zfuly: Azért még mindig sokkalta biztonságosabb a kórházi szülés, mint az otthoni.

Halanyó 2009.11.23. 13:01:55

@zfuly: Geréb Ágnes mesélhetne.

fruitella 2009.11.23. 13:02:00

Ez tényleg egy rémtörténet, grrr... :x
Vitathatatlan az orvos felelőssége, én nem is hagynám annyiban! Ha más nem, hát visszamennék és az arcába mondanám a magamét. És ez most független az eü. helyzetétől, könyörgök élet(ek)ről van szó!

Dezsőjóska 2009.11.23. 13:03:43

Apuka felkeresi az orvosakat, jól elveri őket.

mireina 2009.11.23. 13:06:40

Öööö... xtlight, pontosan miből szűrted ezt le? Csak kérdezem, hogy statisztikai adat, vagy személyes tapasztalat, vagy mi a forrásod?
Nem vagyok otthon szülő típus, de ez az állításod meghökkentett.
Mindegy, nem akarom osz téma felé vinni a posztot.

A sztoriban az a borzasztó, hogy ezt a méhelőrehúzást, amire egyébként semmi szükség, sem annak kifertőtlenítésére (jesszus, ez még elmondva is fáj!) állítólag pont azért végzik az orvosok, hogy ne maradjon bent semmi és a méh fertőzésmentes legyen. Iszonyú dolgokat megtesznek mindenféle igazolt hatás, előny nélkül.
Ami még megütött, hogy minderről nem tájékoztatják a kismamát és nem kérik a beleegyezését. Nem is tudom, mintha beülnél a fogorvosi székbe féléves ellenőrzésre, és mire észbe kapsz, kihúzzák minden magyarázat nélkül 5 fogadat. Ha valaki ilyet mesélne, mindenki ájuldozna, de egy kismama ha ilyet mond, akkor az a reakció, hogy mit rinyál, örüljön, hogy nem halt meg???

vényesssy 2009.11.23. 13:07:32

Harcostársak! Azzal, hogy ezeket a -az egyébként szörnyű- tényeket a posztoló leírta, mennyivel kerültünk közelebb ahhoz a rendkívül boldog állapothoz, hogy velünk, kedvesünkkel, párunkkal ilyen soha ne történjen meg?!? Borzongunk, kiosztunk, fikázunk... és??? Inkább névvel, címmel a szakértő doki,aki megoldotta a helyzetet mert megérdemli. Vagy mi?

Káin 2009.11.23. 13:14:15

@vényesssy: "Inkább névvel, címmel a szakértő doki,aki megoldotta a helyzetet mert megérdemli"

Ebben mondjuk egyetértek.

Káin 2009.11.23. 13:16:00

@Káin: De a felelősök nevét is szívesen olvasnám.

Cicmaláj 2009.11.23. 13:18:17

@Káin: És majd jönnek a személyiségjogi perek.

pepikebaba (törölt) 2009.11.23. 13:20:10

Szültem én már bababarát kórházban, és általam kőkorszakinak talált körülmények között is. De volt választott orvosom. A szabad orvosválasztás a beteg joga! Nem is értem, milyen alapon próbálják ezt korlátozni egyes helyeken. (Persze értem, amiért az én dokimat meg kirúgták az előző helyéről: féltékenység, mert aki jó, ahhoz sokan mennek, annak még fizetnek is, aki meg ilyen nemtörődöm, ahhoz meg csak az ügyeletre mennek, és annak nem jattolnak.) Akármilyen lepratelep volt a második kórház, a dokim és a szülésznőm is választott volt. Becsukták maguk mögött az ajtót, kizárták az idióta ügyeletest (tényleg az volt és ugyanilyen nemtörődöm, az ügyeletes szülésznővel együtt) és onnantól az volt, amit én akartam és amit megbeszéltünk. Gátvédelem, ülve-szülés, stb. Ügyeletes szülésekről valahogy mindig horrortörténeteket hallani, és mind a két szülésnél, amikor az ügyeletes megvizsgált, hogy hívja-e a dokimat, illetve a terhesség alatt, amikor vmi panasz miatt gyorsan bementem ellenőrzésre, ugyanezt a stílust tapasztaltam. Én inkább utaznék 300 km-t, mint hogy ügyeleten szüljek. És úgy gondolom, ha számlássá tennék a választott dokis szüléseket, az Apeh sem szólhatna, és mindenki annál szülhetne, akiben megbízik. Feleennyi ilyen sztori sem lenne. Nagyon sok doki nem is kér horrorisztikus összegeket. (Nekem egyébként a dokim mind a kétszer megmutatta a méhlepényt, hogy milyen szépen egyben van, látszik, hogy semmi nem hiányzik róla. Persze tudta, hogy engem az ilyesmi mindig is érdekelt, és rá is kérdezett, hogy megnézném-e. És persze a legapróbb panaszomat is komolyan vette.)

xtlight 2009.11.23. 13:21:43

@mireina: Statisztikai adat nincs, sajnos se Magyarországon, se külföldön. Az otthon szülést legjobb esetben csak nem jelentik be, rosszabb esetben eltitkolják. De mivel a legproblémamentesebb terhességnél is előállhat váratlan, súlyos komplikáció, és a hazai mentő helyzet is ismert, nagy eséllyel csúnya vége minden problémának.

mireina 2009.11.23. 13:25:13

Egy sztori tőlem, nem velem történt, hanem a legjobb barátnőmmel. Negyedik gyerekét szülte egy nagyváros klinikáján császárral (relatív téraránytalanság, a csaj kb. 45 kiló, a baba több, mint 4 kiló volt). Előzőleg a három babából 2 császárral született.
Műtéttel minden oké, barátnőm bent fekszik, de nem tud pisilni. Szólt szegény, de lesz..k. Két nap múlva már nagyon rosszul volt, harmadik nap rettentő görcsei voltak, a férje arra ment be, hogy zokog a fájdalomtól.
Azonnal hívta az ügyeletest, mondta, hogy a csaj három napja nem tudott pisilni. Doki megvizsgálta, közölte, hogy minden rendben, majd kap egy nyugtatót, a fájdalom a méh összehúzódása miatt van. Az ajtóban állva még megjegyezte, hogy ez "női hiszti". A férj ekkor pipult be, és mondta a doktornak, hogy a felesége már háromszor szült, kétszer császárral, elég rutinos, érzi, ha valami nincs rendben. Soha nem volt egy panaszszava korábban, kell itt lennie valaminek. Az orvos lekezelő morgással lelépett.
A férj ekkor hívta fel egy urológus ismerősét, és a felesége saját nődokiját, hogy jöjjenek már be megnézni a lányt gyorsan. Közben neki mennie kellett a másik három gyerkőchöz, így hazarohant. Otthonról indult vissza a kórházba egy óra múlva, amikor a telefonja csörgött. A nőgyógyászuk volt, aki tapintatosan közölte, hogy a korábbi császárok miatti hegek okozta összenövések következtében a méh egybeforrt a húgyhólyaggal. Amikor a méh elkezdett összehúzódni, kitépte a húgyhólyagot és a vizelet a hasüregben tárolódott emiatt majd' három napig. Azonnal műteni kell, ha a férje 15 percen belül be tud érni, akkor még nem altatják el, hogy el tudjanak köszönni tőle. Az esély, hogy életben marad, nem éri el az 50 százalékot.
A férje száguldott a klinikára, át minden piroson, mint az őrült. Még odaért a műtő elé, ahol már tolták be a lányt és csak annyit tudott neki mondani, hogy "itt várlak, amikor kijössz".
Hála Istennek meg tudták menteni az életét, de az orvosai egyöntetűen azt mondták, hogy még 24 óra és belehal a fertőzésekbe, mert a hasüregbe ömlő vizelet súlyos gyulladásokat okozott így is. Noha a műtét után három napig még nem merték kimondani, hogy megmarad, a barátnőm túlélte. Nagyon erős lány, pedig tényleg vasággyal 40 kiló, de hihetetlen energia és élet van benne.
De ha belegondolok, hogy mindez semmit sem ért a doki szemében, aki kapásból lehisztisezte, amikor fájdalmakra panaszkodott, elönt a méreg.
Ha a férje nem jár közben, ha nem ilyen határozott, a barátnőm ma nem élne. És bármibe lefogadom, ezt az orvost akkor sem hurcolták volna meg érte, hanem kimondták volna, hogy ilyen tévedés sajnos van. Pedig a három napnyi nem pisilés azért kissé feltűnő tünet, úgy gondolom.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.11.23. 13:27:07

Ez nagyfokú felelőtlenség. Szerintem.

Ariadne12 2009.11.23. 13:29:49

Az Egészségbiztosítási Felügyeletnél lehet panaszt tenni ilyenkor, eljárnak rendesen, írásban válaszolnak hivatalosan, és akár sokmillióra is bírságolhatják a kórházat. Szerintem érdemes... Ez a honlapjuk: www.ebf.hu/.

guy 2009.11.23. 13:31:35

Ez a "pocaklakó" kifejezés mikor terjedt el? Kicsit túlságosan szentimentálisan hangzik.

xtlight 2009.11.23. 13:33:40

@mireina: Ezt nem is értem. Ha a feleségemmel történt volna ez, a "női hisztis" mondatnál ment volna az első gyomros, a konzílium után meg a vascső. Most iszonyú feldúlt vagyok...

kacorka 2009.11.23. 13:39:25

@mireina: Ha nem baj, majd alkalomadtán kiposztolom.

Cicmaláj 2009.11.23. 13:40:46

@guy: Én már nem először hallom (olvasom), szerintem aranyos.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 13:41:33

1. Tudom, hogy egyesek nem értenek velem egyet, de ha anyuka megszült valamit (!) a mosdóban, amiről nem tudja, hogy micsoda, azt illett volna kihalászni, és az orvosnak bemutatni. Biztos felháborodást keltek, de valami kijött belőlem és azt se tudom mi az? Én nem nyugodnék amíg meg nem tudom. Alámerült? Gumikesztyű.

2. Nem csak a fenti esetben, hanem akkor is, ha alapos a gyanú, hogy gond van - itt egyébként igen alapos a gyanú, az emberből nem jönnek ki dolgok csak úgy - orvoshoz elmenni (megtörtént), ha nem értek vele egyet, teljes hasi UH. Ha nem csinálják meg, akkor magánrendelésen. Max 10.000 Ft-ért megcsinálják AZONNAL. (viszonyításképp egy havi pelenka ára...)

Az orvos is ember, lehet, hogy gondjai vannak, lehet, hogy figyelmetlen, lehet, hogy leszarja (!), lehet, hogy 23 órája ügyel és már hulla.

Nem nyugodhatsz bele abba, hogy egy (!) orvos ezt meg azt mondta, igaz, hogy úgy fáj valami hogy majd' meghalsz, biztos minden rendben. Baromság. Akkor az ember elmegy magánrendelésre és kér még egy véleményt. Ha nem egyezik, lehet róla konzultálni. Megsértődik az első orvos? LESZAROM. Az én életem.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 13:43:41

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Ja, még egy apróság. Megszülök valamit a mosdóban, és nem megyek azonnal kórházba? Hát ekkora baromságot! Megvárom hogy reggelre belázasodjak? El is lehet ám éjszaka szép csendben vérezni!!!

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 13:47:08

@xtlight: Na ezekről beszélek. Az ember vegye kezébe a saját sorsát. Ha nem is ezzel a módszerrel, de akkor is. Nem szabad hagyni, hogy megvárják, hogy meghalj.

Dester 2009.11.23. 13:47:27

Durva, hogy még mindig vannak ilyen esetek. Édesanyám ugyanígy járt, miután megszülettem, kis híján meghalt vérmérgezésben. Node az 28 éve volt...

Káin 2009.11.23. 13:54:55

@Dester: Kísért a múlt.Az egészségügyben biztosan...

Állítsuk meg a ......... 2009.11.23. 13:55:22

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
Nem a kismama a hibás , nahem az orvos!

Én lemerem írni , velem a debreceni klinikán történt meg , hogy 3 hónaposan görcsöltem , befektettek , aztán rám sem néztek , hiába könyörögtem fájdalomcsillapítást nem kaptam , aztán éjfélkor a WC-ben elkezdett belőlem ömleni valami , már akkor csupa vér voltam , be gyorsan a kezelőbe , ott is azt kérdezték mi volt a wc-ben baxxák meg nem arra figyeltem , mert dőlt belőlem a vér , aztán ott a kezelőben(sterilitás alig) elkezdett beinjekciózni egy ismeretlen orvos , hogy akkor most végrehajt egy küretet , mert elvetéltem , meg várni kellett míg az aneszteziológus kivakarta a csipát a szeméből , végre jött a elkábítás , de valamennyit így is éreztem , de elég volt feldolgozni , hogy akkor én ott elvesztettem egy kisbabát , még hetekig sírtam miatta.

Cicmaláj 2009.11.23. 13:58:26

@pcr: Ez nagyon durva :(, részvétem.

mireina 2009.11.23. 14:01:05

@kacorka: hááát, eléggé ismert a sztorijuk arrafelé, viszont nem minden részletet osztottak meg mindenkivel, nem örülnék neki, ha beposztolnád és esetleg a'zindex címlapról köszönne vissza. Maradjon inkább egy komment a sok közül. Bocsi. Ha szeretnéd, megírom anya történetét, ő megengedné és nem kevésbé kacifántos és elrettentő.

kacorka 2009.11.23. 14:04:10

@mireina: Rendben, természetesen úgy lesz, ahogy szeretnéd. Akkor írd csak meg a másik történetet :)

orient 2009.11.23. 14:06:43

@mireina: ezt az orvost nem perelném.

Megtermett legényeket jól megfizetni és úgy megveretni hogy ő ne tudjon pisilni hetekig. Akkor megtudja mi az a nyafogás!

tzi 2009.11.23. 14:18:02

Es ez szerintuk mind normalis. Annak idejen majdnem hagytak meghalni a korhazban, mert reggelre voltam kiirva mutetre, es volt pofam ejjel rosszul lenni. Az orvos(om) pedig kozolte, hogy o nem fog hajnali 3-kor muteni csak azert mert hisztis a beteg.

kacorka 2009.11.23. 14:19:36

@shoviet: Az ilyen dolgok miatt hoztam létre a blogot, te is megírhatnád a teljes történetet.

mireina 2009.11.23. 14:21:06

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: talán épp azért van értelme az ilyen fórumoknak, mert az emberek az ehhez hasonló történetek nyomán talán nem hisznek bambán az első orvosnak, hanem hallgatnak a testük jelzéseire és utánajárnak a bajaiknak.
Sajnos az orvosokban és a betegekben is van egyfajta orvos=megfellebbezhetetlen isten érzés. Régi beidegződés, nehéz kigyógyulni belőle.
Most gondoltam bele, hogy a szűk családi és baráti körben kapásból 5-6 olyan orvosi sztorim van, amitől jóérzésű ember azonnal elvenné az illető doki engedélyét. Örökre.

Fricsek · http://fridabogi.blog.hu 2009.11.23. 14:22:00

atya ég.... végigfutott rajtam a hideg. borzalmas lehetett ez az egész kiszolgáltatottság. Perelnék.

Cicmaláj 2009.11.23. 14:24:08

Szegény férjemet is az orvosok küldték a halálba (a nemtörődömségükkel),szerintem majd el is mesélem.

Cicmaláj 2009.11.23. 14:24:45

Szegény férjemet is az orvosok küldték a halálba (a nemtörődömségükkel),szerintem majd el is mesélem.

mireina 2009.11.23. 14:24:57

@pepikebaba: még egyszer, az előző elszállt: a kirúgott orvos esetleg nem dr. U.A?

Cicmaláj 2009.11.23. 14:25:20

@Cicmaláj: Bocs, nem jelent meg az előbb.

ksi 2009.11.23. 14:30:37

Esetleg meg lehetne írni az Egészségbiztosítási Felügyeletnek (erre találták ki) - hogy más ne így járjon.
www.ebf.hu

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 14:32:10

@pcr: Az orvos a hibás, ez tény. De vigasztalja ez a gyereket ha anya meghalt? Nem.

A posztíró esetében már megszületett a baba, és utána hetekig fájdalmai voltak. Megszült valamit, amiről nem tudta, mi volt az. Vetélésről szó nem lehetett, a baba már megvolt! Nem volt gyanús, hogy valami gáz van? És ezek után hiszünk az orvosnak? Szörnyű naiv és felelőtlen gondolkodásmód.

A te eseted végtelenül szomorú és nagyon sajnálom. Bár a két történet szerintem nagyban különbözik. (Bár én addig jártam volna a folyosókat ha a páromat leszarnák az orvosok, amíg nem találok valakit aki érdemben foglalkozik vele.)

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 14:33:54

@mireina: Én pont a múlt héten utasítottam rendre az orvosomat, hogy rajtam ne kísérletezgessen. Érdekes módon azonnal máshogy állt a dologhoz. Az embernek saját magának kell a kezébe venni a dolgokat, mert különben csak egy kórházi adat lesz.

ksi 2009.11.23. 14:36:17

@pepikebaba: Ha a valasztott orvosod mondjuk épp 36 órája ügyel, épp szabadságát tölti, épp egy másik betegén életet ment, amikor a babádnak születni támad kedve, nem biztos, hogy a szabad orvosválasztással ki vagy segítve.
Az lenne a dolog lényege, hogy az orvos akkor is tisztességesen és legjobb szakmai lelkiismerete szerint lásson el, ha előtte soha életében nem látott téged.

kicsihuszárnő 2009.11.23. 14:38:31

Ez az eset szerintem nem az egészségügy jelenlegi állapotával függ össze.Ez orvosi felelősség, illetve felelőtlenség kérdése.Nem tudom, hogy a tájékoztatás jobb-e mint régen, vagy az ilyesféle esetek szaporodtak el az utóbbi időben, de nekem úgy tűnik, hogy sokkal több ilyen eset van az utóbbi időben.
Itt van pl. a H1N1 oltás! Azt mondja a házi orvos, hogy ő semmilyen javaslatot nem tesz nekem, döntsem el, hogy beadatom, vagy nem.
Hát én tanultam 5 évig az (kb) orvosi egyetemen??
Elegem van abból, hogy Nekem, mint állampolgárnak, tudnom kell a jogi dolgokat, az orvosi, a TB, a nyugdíj dolgokat, mert ha nem és ügyintézni kell, nem teszik meg a megfelelő útbaigazítást csak úgy tessék, lássék. Vafy csak én esek bele ilyen helyzetekbe?

Káin 2009.11.23. 14:52:19

@kicsihuszárnő: Az orvosok is azért ennyire felelőtlenek, mert nincsenek rákényszerítve arra, hogy lelkiismeretesebben végezzék a munkájukat. Na és megfizetve sincsenek.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 14:52:33

@kicsihuszárnő: A H1N1 nem prevenció, hanem BIZNISZ. Jól felépített, hype-ra alapozott üzleti modell.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 15:00:53

Jelenlegi problémáim nem súlyosak, de krónikus jellegűek, gyenge gyógyszerekkel 99%-osan kezelhetőek. Erre olyan szteroidokat akart adni, amelyekkel el kívánta érni a 100%-os eredményt, de szerintem túl erősek, és túl sok (sűrűn előforduló) mellékhatásuk van. Jeleztem, hogy úgyse fogom megenni, ha felírja őket, és érdekes módon találtunk olyan kezelést, amely mindkettőnk számára elfogadható.

De ha hagyom bambán, hogy csináljon amit akar, felírta volna azokat. Ez össze se hasonlítható az itteni eseményekkel, de az elvei ugyanazok. Állj ki magadért, az orvos nem isten!

Káin 2009.11.23. 15:10:51

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Igen, oda kell figyelni és erélyesen kell fellépni. Ugyanez igaz a kórházakban az ápolókkal is. Na persze a hálapénz sem utolsó szempont.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 15:14:20

@Káin: Jah... Amit nem tudsz megoldani pénz nélkül, oldd meg pénzzel. Ha úgy se megy, oldd meg sok pénzzel.

(Mondjuk ez elmélet, a legutolsó megoldással lennének problémáim...)

Despota 2009.11.23. 15:14:29

@Káin: Sajnos ez igaz, szegény édesapám is a kellő pénz hiánya miatt halt meg 65 évesen tavaly :(:

Káin 2009.11.23. 15:17:42

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Ideje lenne, hogy a sok pénz állam bácsi fektesse az egészségügybe.

xtlight 2009.11.23. 15:18:34

@Káin: Én sem vagyok megfizetve, de ettól még nem halt meg senki. Ha kevés a pénz, akkor ne leszarja a beteget, hanem menjen el máshová dolgozni. Ha sehol sem elég, és ennek ellenére orvos akar lenni, akkor ez az ő szuverén döntése, és nem végezhet "fél fizetésért fél munkát".

Káin 2009.11.23. 15:23:06

@xtlight: Ebben egyetértek, orvosnak, mentősnek, ápolónak lenni nem munka, hanem hivatás. De azért nem ártana jobban megfizetni őket.

Állítsuk meg a ......... 2009.11.23. 15:27:53

Amikor ilyen súlyos műhibákat írnak meg a betegek , amibe ebben az esetben majdnem belehalt egy kismama , akkor itt nem az orvosok "kevés" fizetését kellene emlegetni , hanem a felelősséget.

Olyan undorító már , hogy mindig a fizetésért nyávognak a dokik .

neumarkter 2009.11.23. 15:29:00

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
az orvos megnevezes altalanositas. A nogyogyasz ebben egy kulon kategoria, kis kiveteltol eltekintve (na jo, legyen 30%) lovesuk sincs az orvoslashoz. Mivel ez penzes szakma ennek megfeleloen a kevesbe tehetseges de annal kapcsolaterossebb gyerekek szalltak meg, kis manualitast megtanultak oszt annyi eleg..van most is Pesten olyan praktizalo sztarnogyogyasz aki olyan sik hulye hogy az emberben felmerul a kerdes hogy a francba kapott ez diplomat.
Sajnos ez a maradek korrekt nogyogyogyaszt is arnyekolja
paraszolvencia: az orvosok altalaban igen alulfizettek, ez nem ujdonsag, a para a jovedelmuk jelentos reszet kepezi. Teljesen korrekt volna a szamlazas, hiaba mondjak hogy ezt a szolgaltatast fizeti az oep, mennyisegileg jelentektelen. A szamlazas mindenkinek korrekt lenne, kiiktatna a szerintem megalazo boritekolast
minoseg: jelenleg foleg a videki szuleszek teljesitmenyenek minosegellenorzese nem kielegitoen biztositott...ezert meg egy darabig buzlik is a szar
szules: erdemes mindenekelott egy jo szulesznot valaszteni, az orvos sokszor masodlagos...a lenyeg hogy tudjon jol operalni ha szukseges..

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 15:29:48

@Káin: Igazad van. De:

Mindenkit jobban kellene megfizetni. A tanárokat, a segédmunkásokat, a villanyszerelőket mindenkit. Attól még hogy nincsenek megfizetve, még nem kéne hanyagul végezni a munkát.

Ha nem kapnak 13. havi fizetést, meg is ölnek? A takarítónő sincs megfizetve, mégse önt el a szar.

336 2009.11.23. 15:31:15

@Káin: Szerintem nem kéne, hogy a fizetés mértékének köze legyen az elvégzett munka színvonalához. Az "ameddig csak fizetgetnek, addig csak dolgozgatunk" mottó általánosságban is durva, az orvosi munkában meg sőt.

ksenija (törölt) 2009.11.23. 15:32:12

Vényessy!

Azért írja le te ba..m, hogy tanuljon belőle mindenki.

Én valszeg nem fogok ilyen helyzetbe kerülni, mert arra is tellik,hogy Bécsbe menjek magánklinikára szülni ha egyszer így szottyan kedvem.

De nektek földi halandóknak jó tudni az ilyet, ha nem akarjátok idő nap előtt leadni a rendszámtáblát!
Én is voltam, Váci utcai magánrendelőben, nagypénzért nőgyógyásznál, nem vett észre két veszélyes baktériumot, pedig látványos gyulladást csináltak, a méhszájsebnek neki akart esni mint Tóth az anyjának, pedig csak antibiotikum kúra kellett.
Ez is egy tanulságos történet, de véletlenül se olvasd el!

Csókolj kezet a holtfáradt, kiégett vagy éppen zsigerből szemétláda orvosoknak, bunkó szülésznőknek ha már jól elbasztak valamit!
Micsoda dolog, hogy egy nőnek ilyen fájdalmakat kell kiállni ok nélkül, én eltöretném a kezét utána....

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 15:37:55

@neumarkter: A minőség nem attól függ, hogy hol van a kórház. Miért van az, hogy a leghíresebb és legjobb női klinika Szegeden van, a legjobb szívsebészet Pécsett, és még sorolhatnám?

Vannak jó budapesti kórházak, de a vidékiek között is ugyanúgy megvannak a jók és a rosszak is, ugyanolyan arányban.

Egyébként meg ha nem vagyok megelégedve az állami kórház színvonalával, vagy kétségeim vannak magának az ellátásnak a színvonalával, akkor elmegyek oda, ahol - pénzért ugyan - de jól ellátnak. És itt most nem sok pénzről van szó. Debrecenben, az ország legjobb gyerekszemészénél a vizsgálat 2500 (!) Ft-ba került. Azt hittem lefordulok a székről, amikor kimondták. 12500-ra számítottam.

Káin 2009.11.23. 15:41:11

@336: Sajnos kis pénz, kis foci...

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.11.23. 15:48:04

@Káin: Nem is volt vita benne :-) Egyébként meg kis pénz kis foci, nagy pénz... hogyan is lehetne lenyúlni belőle? :-)

Anyatigri 2009.11.23. 15:53:43

Én biztos fel is jelentettem volna ezt az "orvost", ha lehet egyáltalán annak hívni! Szomorú és felháborító, hogy ilyen megtörténhet a XXI. században.

neumarkter 2009.11.23. 16:07:30

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
az igaz hogy a minoseg nem helyhez hanem emberhez kotott. Teny viszont hogy a penzhiany miatt kevesebb a muszerezettseg illetve felszereltseg, ez a minosegi munka rovasara megy - ergo videken is ahol van penz ott van minosegi(bb) szolgaltatas.
A poszt eseteben viszont kvazi mindegy a felszereltseg, nem kell professzornak lenni hogy rajojjon az ember hogy a kismama nincs rendben.
Teny viszont hogy az intakt, latszolag egyben levo mehlepeny nem garancia arra hogy minden kijott, leteznek anatomiai elteresek amelyekkel szamolni kellene

indapasssucks 2009.11.23. 16:08:20

egy kérdés: mifaszt csinálsz, ha meddővé kapart az a barom?

A faszik nem azért nem szülnek, mert szervileg alkalmatlanok :) hanem mert egy ilyen után másnap bemennénk a dokihoz, és fültől fülig mosolyra fakasztanám. Aztán mint friss kispapát a bíróság úgyis felmentene, vagy megúsznám felfüggesztettel.

indapasssucks 2009.11.23. 16:09:00

ja, és a szülésre nem igaz hogy kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci.

kis pénz kis foci, nagy pénz, kis foci.

admiral Yamamoto 2009.11.23. 16:31:16

mészárosok. én visszamentem volna s a fejét levertem volna az összes orvosnak (mármint az apuka helyében)

mireina 2009.11.23. 17:18:29

@Káin: a baj sajnos az, hogy az egészségügyben Mo.-on nincs kevesebb pénz, mint "nyugaton", az általános tévhittel ellentétben. Csak nem jól osztják. Evvan. Amíg állami lesz az eü, addig így is marad.

Káin 2009.11.23. 17:20:52

@mireina: Szerintem nem baj ha állami kézben van, csak a vezetők húzzanak a sunyiba.

ebfül 2009.11.23. 17:33:19

Fel kell nőni és felnőttként viselkedni. Ismerni a jogainkat és élni is velük. Mit akar ez az anyuka 2,5 év elteltével? Bírósághoz kellett volna fordulni. De birka népnek anyja sem érti a szavát, bármilyen durván is hangzik.

kacorka 2009.11.23. 17:34:05

@Nödön: Egyetértek. Beszélni kell a problémákról és egyúttal cselekedni!

ebfül 2009.11.23. 17:40:25

Már Dunát lehet rekeszteni az orvosos-anyukás fórumokon a különböző rémtörténetekkel. Nem kétlem, hogy vannak/voltak/lesznek ilyen esetek. De elő kell venni (ha van) az ellenvéleményt meg a betegjogi képviselőt és uccu neki: nevezzék nevén az orvos, bírságolják meg a kórházat, stb. HA van rá ok és alap. Mert egyébként ezzel a sok nyivákolással csak elrettentik az egészséges és gyermekre vágyó nőket a szüléstől. Erre meg aztán végképp semmi szükségünk.

ebfül 2009.11.23. 17:42:57

Az orvoslás is kölcsönös bizalmon és kölcsönös tiszteleten kellene hogy alapuljon. Mint oly sok minden az életben.

Trójai 2009.11.23. 17:47:27

Borzaszto, vidd perre sztem

Felhaborito, hogy pocaklako szot hasznalja.
Falramaszom tole.

csecsemo, kisgyermek, ujszulott, baba, bebi, kisbaba

Szinonimaszotart azert sem utok fel, de tuti megtobb szavunk van ra.

ebfül 2009.11.23. 17:51:04

valamit légyszi csináljatok ezzel a blogmotorral, mert az utolsó 3-4 komment egyszercsak eltűnt.

Trójai 2009.11.23. 17:53:27

Viszont annyit mondanek meg, hogy azt a wc-ben megszult valamit nem kellett volna ehagyni elmerulni, mert igy nincsen semmilyen bizonyitek.

Tudom, fajdalamak kozepette nem ezzel foglalkozik az ember, de igy nincs semmilyen bizonyiteka, meg meg sem allapithato, hogy akkor mi volt az a valami.

Tovabba nem ertem, ha mentot nem is hovitt ki aznap este amikor borzasztoan volt, ugyeletre miert nem ment be. Vagy mindegy?

Meg azon gondolkodtam el, hgy talan nem kaptak eleg halapenzt az ott dolgozo noverek es orvosok.

Hogy dogoljenek meg, akik mar mutet elott a tarifajuk felsorolosaval kezdik.

ebfül 2009.11.23. 17:56:52

@Trojai: 2,5 év után sztem már nem sok értelme van perelni.

ebfül 2009.11.23. 17:58:18

Szülészek, nem orvosok

Trójai 2009.11.23. 18:02:22

@Nödön: hat van ilyen elevulesi ize
nem tudom, nem vagyok jogasz, de jopar ev

bar ha nem dokumentaltak a panaszat attol meg emlekezhet ra a doki de ettol meg ha megijed azt hazudik amit akar

frissen minden jobban nyomozhato mint 2,5 ev utan az igaz

de mint mar fentebb irtam nekem ott buzlik hogy:
1. nem ment be ugyeletre
2. nem hivott mentot
Csak masnap nezett be a dokihoz hogy laza van, meg hogy tegnap este gorcsok kozt kijott belole valami a wc-n, ami sajnos elmerult de nem is erdekel hogy mi jott ki belolem, lehet hogy egy ufonauta? Axert en utananyultam volna, vagy a kedves ferjem egy gumikesztyuben, csak erdekelne mar a testem annyira, h erdekeljen mi is jott ki belolem.

Nem vagyok orvos de sztem szules utani laz komplikaciora utal.

Amugy ha nem halt meg senki akkor meg jol jart

ebfül 2009.11.23. 18:08:29

@Trojai: egyetértek. Az albérlő hogy tetszik?

Trójai 2009.11.23. 18:09:39

@Nödön: a kerdest nem ertem
amugy a szulesz is orvos, nem?

ebfül 2009.11.23. 18:17:24

pocaklakó helyett: albérlő
elég szörnyű ez is, nem?

diploma szempontjából igen, de ha nincs gond, a szülésznő vezeti le a szülést nem ő. Persze, ha gond van, megdolgoznak a pénzükért

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.23. 21:34:59

Csak úgy összahasonlításképen.
Svédországban sem a terhesség sem a szülés során nem találkoznak a nők orvossal. Kivétel, ha veszélyeztetett terhes, de ez sokszor ki sem derül.
A terhesség során 1 db Uh viszgálat van úgy kb a 16-19.hét között és ezt egy védőnő végzi. Egyéb kontroll nemigen van. Ha eljött az idő bemászol a szülészetre és az éppen szolgálatban lévő bábánál szülsz. Orvos csa akkor jön ha gáz van a bába szerint. Otthon szülés viszont itt egyáltalán nincs. A szülés után eddig 24 órat maradhattak az anyukák, most ezt sok helyen 6 órára csökentették, mert se pénz se személyzet.Az anyukának joguk van ha akarnak 5 napon belül kontrollra visszamenni.
Amikor elmeséltem, hog Magyarországona a legtöbb nő végig ugyanahhoz az orvoshoz jár, akinél szül Nem is igen értették,de mindenesetre írígykedtek.

Egy kis adalék a világ " legmagasab szintü "egészségügyi ellátásáról.

psycho.blog.hu/2009/10/18/varolista_a_halott_magzatok_megszulesere

psycho.blog.hu/2009/10/05/kismamak_haza_sporolas_van

Állítsuk meg a ......... 2009.11.24. 08:36:22

@szil5:

Azért az érdekes lenne , hogy hogyan másznék le a szülészeten a másodikról a szülés után közvetlenül , meg hogyan másznék fel otthon a negyedikre , pláne úgy hogy mindkét szülésem komplikációsra sikeredett.

Na itt jön be az , hogy milyen a nagy magyar átlagéletszínvonal.
Az orvosok itt magzatburkot repesztenek , meg gátmetszenek , ha kell , ha nem.
Nyomják mindenkibe az Oxitocint azt is kérés nélkül.
A legnagyobb vidéki klinikán még mindig egy nagy légtérben vajúdnak a nők , csak paraván van.

Trójai 2009.11.24. 19:16:38

@Nödön: ja pocaklakonal egy fokkal jobb de eleg ronda szo egy kis jovevenyre. Legalabbis sztem.

@szil5: A posztban sztem nem az a fo kerdes, hogy ki vezeti le a szulest. Hanem valami muhiba volt mert ugy tunik elbenazhattak a dolgot, ha maradt meg mehlepenydarabka a mehben.

A lenyeg lenne hogy kovethetove kenne tenni a muhibakat es minden szulest levezeto egyent pedig ellenorizhetove.

Amugy hadd dontse mar el mindenki maga, hogy hol akar szulni, korhazban e, vagy otthon.

Regen is otthon szultek meg a kukoricas mellett, igaz akkor meg nem is voltak 30 kg-osak vasaggyal a nok, volt izomzatuk. Megszultek pikk-pakk, aztan meg is maradt 8 gyerekbol 2. Szoval nem biztos hogy olyan jo az.

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.24. 20:40:54

@Trojai:
Csak ugy mellékesen, nagyon nem akarok ebbe belemenni. A magzat a 24. hét után jogi személynek számit és a szülőnek nincs joga olyan döntést hozni, ami a magzatra nézve veszélyes lehet.
A magam, véleménye pedig az, hogy ha a legbiztonságosabb módszer az lenne, hogy egy kis sámlin fél lábon , lábujhegyen állva kellene szülni, akkor én így szülnék és soha nem helyezném előtérbe a saját kényelmemet a gyerek biztonságánál. Nenm vagyunk egyformák.

Trójai 2009.11.24. 23:05:21

@szil5: lehet nem jött le az ironizálásom miatt, de én a kórházban szülés mellett voltam. Mert sztem biztonságosabb. Annak ellenére, hogy az otthonszülés sokak szerint KÉNYELMESEBB.

na.

És tök nem érdekel hogyan van svédországban, ez magyarország és pont. Pont azzal veszélyeztetnéd a 24. hét utáni jogi személyedet, hogy otthon szülsz. Mert ha komplikációk vannak nem csak te baszol rá, hanem ő is.

Ja svédeknél meg sztem azért dívik az otthonszülés, mert még 50 évvel ezelőtt sem tudtak eljutni a kórházig.

Van olyan éghajlat és klíma,és domborzat, ahol nem lehet csak úgy ripsz ropsz eljutni A-ból B-be.

Ja,száz éve még Mo-on is bábák vezettték le a legtöbb szülést, és lám, most már kórházak vannak szülészorvosokkal. (ja még mindig vannak bábák itthon is meg máshol is, de ez is képesítéshez kötött)

felháborító hova halad az emberiség, mi?

a lábujjhegyen szólésről meg annyit, h annyi kismama van a világon aki piál, dohányzik, drogozik miközben várandós...szóval lehet te előtérbe helyeznéd a picit, de hát látod, hogy sokan nem.
Ezért is van törvényileg szabályozva a szülés-dolog, ahogy az iskolakötelezettség is.

na hagyjá

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2009.11.25. 20:25:08

@Trojai:
Pont azt írtam, hogy itt( Svédországban) nincs otthonszülés egyáltalán. És pont arról írtam, hogy az otthonszülés kényelmét- már ha az kényelmes- nem szabad a kicsi biztonsága elé helyezni. Szóval soha nem szülnék otthon. 3 gyereket szültem kórházban és semmi bajom nem volt a körülményekkel, mindenki maximálisan kedves volt és tette a dolgát. Ha keresnék se találnék hibát abban, ami és ahogyan történt.Úgy látszik te sem értetted meg amit írtam.
Svédország nagy részén sem az éghajlat sem a domborzat, mivel hegeyk alig vannak, nem akadály. A helikopteres mentés is elég jól megy.

Csak azért irtam le, hogy itt mi a helyzet, hogy lássuk már, hogy otthon alapvetően sok területen sokkal fejlettebb és szervezettebb ellátás van.
Ideje lenne megbecsülni ami van és nem aláásni a maradék ellátást. Magatok alatt vágjátok a fát.

Trójai 2009.11.25. 20:30:13

@szil5: bocs, igazad van
Nem az értelmi képességeimel van gond, csak fáradt voltam és részeket átugrottam. Énvétkem.

De a jóhír, h akkor egy véleményen vagyunk

:)

blue angel 2010.03.29. 15:53:06

Sokan felre olvastatok, szules utan 3 nappal a wc-n megszult mehlepeny az meg a _korhazban_ tortent, legalabbis az en olvasatom szerint. Alapban szules utani 3.nap meg a korhazban van egy kismama.

A fedlap nélküli "Pálma" strandsarü 2010.04.18. 11:05:14

@zfuly:
"tervezett otthoni szülésnél meg nem."

jól van, csináld csak a reklámot verébáginak, te nagyon te !!!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása