A gyermekorvosok szégyene
Szégyen, hogy egy fiatal, harminc akárhány éves doktornő, aki még a kiégéssel sem védekezhet, így mer bánni egy gyerekkel, egy beteggel. Ha pedig utálja a gyerekeket, akiknek a gyógyítására esküdött fel, sürgősen válasszon más foglalkozást.
Kedves Praxis!
Rengeteg tapasztalatot tudnék írni orvosokkal, kórházakkal kapcsolatban, sajnos a családban szép számmal gyűjtöttük őket az évek alatt. Most azonban a legfrissebbet szeretném beküldeni, mert ez a legaktuálisabb. Eddig mindig úgy voltam vele, hogy a gyermekorvosokat valahogy egész más kategóriának tekintettem, mint a többi egészségügyist, hiszen gyerekekkel foglalkozni az mindig valahogy magasztosabb dolognak tűnt számomra és azt gondoltam, az orvosok is így vannak ezzel. Mert egy gyerek az mindig nehezebb terep, nem tudja olyan pontosan diagnosztizálni a saját tüneteit, nem tudja megértetni magát ugyanúgy, mint egy felnőtt, vagyis egész más kávéház. Legbelül csodáltam is mindazokat, akik ezt a hivatást választották, hiszen bár nem látok bele a sűrűjébe, de nem hiszem, hogy nagyot tévednék, amikor úgy gondolom, a gyermekorvosok fizetése sem magasabb, mint a felnőtt orvosoké.
13 éven keresztül jártunk a saját gyermekorvosunkhoz, akiről csak és kizárólag jó dolgokat tudok elmondani. Olyan figyelemmel és odaadással végezte a munkáját, hogy le a kalappal előtte. A hölgy sajnos tavaly év végén külföldre költözött, így átkerültünk egy számunkra teljesen ismeretlen, új doktornőhöz. Mindez egyébként csak menet közben derült ki, amikor kiskamasz lányom március 9-én elment a rendelőbe, mert rengeteg osztálytársához hasonlóan őt is elkapta az a nyavalya, ami még mindig sokakat ledönt a lábáról. Láz, köhögés, orrfolyás és minden, ami kell.
Az utóbbi egy évben már nem kísérgettük el a rendelőbe, önálló „nagylányként” egyedül járt be az orvosunkhoz, ha épp szükség volt rá. Szerencsére elég ritkán történt ilyen, de a gyerekek időnként megbetegsznek, ahogy most is történt. A lányunk lement szerdán délután a rendelőbe és sírva jött haza, aminek az oka nem volt más, mint az új gyermekorvos kiállhatatlan viselkedése. Lázas, beteg lányunk elmondása szerint már érkezéskor ráripakodott a doktornő, nem éppen irodalmi stílusban, amiért a kezébe és nem zsebkendőbe tüsszentett, majd ez a hangnem az egész vizsgálat folyamán megmaradt. Végig pokróc módon beszélt vele, majd miután a lányom elmondta a tüneteit, és meghallgatta a mellkasát, szigorúan kérdőre vonta, miért akar „lógni” az iskolából.
A lányom csak hebegett, hiszen kitűnő tanulóként, ráadásul a gimnázium előtti utolsó évben esze ágában sincs mulasztani, ráadásul amúgy is teljesen távol áll tőle az úgymond lógás, nagyon ritkán hagy ki pár napot az iskolában, azt is csak akkor, ha már tényleg nagyon nem érzi jól magát. A doktornő semmiféle gyógyszert nem írt fel és nem is javasolt neki, csupán annyit mondott, hogy szedjen C vitamint, végül azzal koronázta meg a vizsgálatot, hogy közölte vele, lehetőleg lassan kezdjen el felnőtt háziorvoshoz járni, mert már nem gyerek.
Miután aznap este mindezt elmesélte nekünk, a családi válságstáb úgy döntött, nem vonjuk kérdőre a doktornőt, lévén semmi értelme nem volna, inkább átkérjük magunkat egy másik orvoshoz, mert, hogy ennél a doktornőnél maradni az égvilágon semmi értelme nem volna. De ettől függetlenül úgy gondoljuk, messzemenően elítélendő, ahogy első találkozás alkalmával egy (számunkra) új orvos megengedheti magának ezt a fajta viselkedést egy gyerekkel. Egy gyerekkel, mert egy 13 éves lány igenis gyerek. Egy gyerekkel, főleg, ha beteg, türelmesen és odafigyeléssel kell bánni. Ha segítségre szorul, alaposan meg kell vizsgálni, ha indokolt, gyógyszert kell felírni, hogy mielőbb felépüljön, és végezetül semmiképp nem szabad neki felnőtt orvoshoz küldeni bunkó módon, hiszen 13 évesen gyermekorvoshoz kell mennie minden szín alatt, hiszen oda tartozik.
Ráér(ne) megtapasztalni az egészségügy siralmas helyzetét felnőttként, sajnos a mi esetünkbe már gyermekként is megkapta az ízelítőt alaposan. Eddig úgy hittem, esélytelen rossz gyermekorvost találni, de kiderült, egyáltalán nem lehetetlen, nekünk sikerült. Szégyen, hogy egy fiatal, harminc akárhány éves doktornő, aki még a kiégéssel sem védekezhet, így mer bánni egy gyerekkel, egy beteggel. Ha pedig utálja a gyerekeket, akiknek a gyógyítására esküdött fel, sürgősen válasszon más foglalkozást. Menjen informatikusnak, vagy mérnöknek, ott legalább nem kell emberekkel foglalkozni és a fizetés miatt sem lesz oka panaszkodni. Ha viszont a szakmában akar maradni, tanuljon meg bánni azokkal, akik rá vannak bízva.
Csilla
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
defné 2016.03.18. 14:17:05
Pan Modry 2016.03.18. 14:33:05
17 eves es te kisergeted????
En szulovel utoljara talan 12 eves koromban voltam szakorvosnal. (Hazidokinal sztem szulovel utoljara 8 eves koromban voltam)
neduddki21 2016.03.18. 15:00:34
Kinyílik a bicska a zsebemben, ha felnőttek magukat megvédeni nem képes gyerekkel emberkednek, élnek vissza helyzetükkel. Mindig szóvá teszem, ha gyereket lekezelnek, akár boltban, akár máshol. Egészen biztosan szóltam volna a szülő helyében ennek a gyerekorvosnak is. Ha nem használ, a felügyelő szervnek. Ha senki nem teszi szóvá, semmi nem fog megváltozni. Ennek az orvosnak is el kell sajátítania az emberi viselkedés alapvető szabályait, ha magától nem képes rá, akkor ráhatással. Ha kiégett harminc évesen, mi lesz vele az elkövetkezendő negyven évben?
2016.03.18. 16:00:30
she_wolf 2016.03.18. 16:08:01
Ha beigazolódik, hogy a gyerek a valóságnak megfelelően mondta el a történteket, akkor beszélgettünk volna arról, hogy miért nem decens gyerekkel, öreggel, kiszolgáltatottal, védekezésre képtelennel szemben így viselkedni.
És amennyiben lenne rá mód, akkor látnánk utoljára .l..
Nancsibacsi 2016.03.18. 16:28:20
Nancsibacsi 2016.03.18. 16:30:45
Csak azt nem tudom ez hogy lesz nyilvánvaló tenyésztés nélkül. Valljuk be - tök ugyanazok a tünetei egy bakteriális meg egy vírusos fertőzésnek. Nyilván az volna a helyes, ha a doki ilyenkor megmondaná, hogy tessék, itt az antibiotikum recepet - vagy hat vagy nem, de fosni tuti fogsz tőle. Aztán a beteg döntse el mit akar...
Nancsibacsi 2016.03.18. 16:31:44
Advanced Flight 2016.03.18. 17:02:29
elemes 2016.03.18. 17:30:10
A bánásmódra nincsen mentség, az kb antiorvosi.
elemes 2016.03.18. 17:32:47
Ez szamárság. Már bocsánatot kívánok.
@Advanced Flight:
Szerintem poszterina örül, hogy a lánya önálló. Én is örülük, hogy örül.
látjátok feleim szümtükkel 2016.03.18. 18:19:00
Nem gondolja, hogy a doktornővel kellett volna elbeszélgetni a problémáról, utána meg a főnökével?
2016.03.18. 18:22:05
Alig vártam hogy az enyém betöltse és át tudjam vinni az én háziorvosomhoz.
2016.03.18. 18:31:45
Zephyrous 2016.03.18. 19:16:25
Ez nettó baromság.
zünüke 2016.03.18. 19:37:46
Nem, ez nem nettó baromság. Ha ilyen fiatalon-már-képtelen mogorva stílus nélkül gyógyítani, akkor jobban tenné ha szakmat váltana olyan munkakörben, ahol nem mennek az agyára a gyerekek.
lucernaböde 2016.03.18. 19:40:55
Egyébként az említett gyermekorvos kéri, hogy mindig kísérje felnőtt a kiskorú gyermeket. Szerintem ez teljesen jogos, és mi mindig megoldjuk valahogy.
Advanced Flight 2016.03.18. 19:49:35
Zephyrous 2016.03.18. 20:49:47
glad az egyetlen 2016.03.18. 21:34:27
Anno ennyi idősen, már én is önállóan jártam orvoshoz, de most apaként én azt mondom egy ennyi idős gyerekkel még el kell menni. Pont ez az eset, ami bizonyítja ezt. Ha poszter pedig pláne úgy értékeli, hogy 13 éves az még "gyerek", akkor meg ennyi. Gyereket egyedül nem küldöm orvoshoz.
Már 16-17 évesen megtudja magát védeni az ilyen gyökerektől, oda már nem kell kísérő ha beszéd és mozgás képes, mert nem lesz önálló.
Az orvos egy gyökér volt ahogy írtam. Én néhány éve felnőtt orvosnál kaptam ki egy ilyet. A régi nyugdíjba ment aztán jött helyette egy "pláza cica". Az hagyján, hogy érdekes volt a stílusa és lekezelő volt, de félre is kezelt egy elég egyértelmű helyzetben. Elsőnek számon kértem, de sok foganatja nem volt. Hebeget-habogot, de maradt a régi. A második béna húzása után inkább orvost cserélte. Szóval ebben igazat adok az anyukának, hogy nem lett volna értelme utólag félnapot rászánni, hogy kétes vitába kerüljön az ember, főleg úgy, hogy maga se tudja mi volt ott pontosan.
she_wolf 2016.03.18. 22:55:52
"Gyereket egyedül nem küldöm orvoshoz."
Gondolom, ha a poszter tudta volna, hogy személyi változás történt és nem a régi, megszokott, a gyerekkel egymást jól ismerő orvos lesz a rendelőben, akkor elkísérte volna a lányát.
Arról az orvosról, aki első találkozáskor így indít, megvan a véleményem. És ez független a páciens korától.
Ez a poszt (is) vihar a biliben, szülő és orvos egymás között simán rendezhette volna.
Szerintem:)
glad az egyetlen 2016.03.18. 23:18:19
Szóval jól tette, hogy nem rontott be az orvoshoz és kezdett egy kétes számonkérésbe. Az ilyenek amúgy se a megbánásról híresek.
she_wolf 2016.03.18. 23:45:24
Nincs forgatókönyvem:)
Olyan pláne nincs, amilyet vázoltál. Valószínűleg csak annyit tettem volna, hogy megemlítem: ilyen jelzést kaptam a gyerekemtől. Ebből egy párbeszéd indul, és minden a továbbiak függvénye.
Nem vagyok "berontós" típus, tárgyalás-hívő vagyok, és a poszter írásából arra következtetek, hogy ő sem egy borogatós, ajtócsapkodós ember.
Ne gondolj többet az írásom mögé, mint amennyi benne van!:)
csokosszaju 2016.03.18. 23:47:07
she_wolf 2016.03.18. 23:47:49
Rendezést írtam, nem "lerendezést". Bár csak egy egyszerű igekötő, mégis tartalmilag jelentős különbséget hordoz:)
macihagyma 2016.03.19. 06:39:28
Esetleg a másik oldalról.....
2016.03.19. 08:05:19
El kellett volna menni orvosnak, előtte egyetemre járni és mindent jobban csinálni. Ebből az írásból amolyan önkéntes rendőr feeling jön le.
"kiskamasz lányom március 9-én elment a rendelőbe, mert rengeteg osztálytársához hasonlóan őt is elkapta az a nyavalya, ami még mindig sokakat ledönt a lábáról. Láz, köhögés, orrfolyás és minden, ami kell"
Értem, és ezzel a vírussal képes voltál elküldeni egy orvosi rendelőbe, hogy fertőzze meg a többi gyereket meg szülőt. Gratulálok!
"A doktornő semmiféle gyógyszert nem írt fel és nem is javasolt neki, csupán annyit mondott, hogy szedjen C vitamint, végül azzal koronázta meg a vizsgálatot, hogy közölte vele, lehetőleg lassan kezdjen el felnőtt háziorvoshoz járni, mert már nem gyerek."
Te mit írtál volna fel neki nátha vagy megfázás ellen? Csak nem akarod a gyerekedet gyógyszerzabálásra szoktatni? Mi lesz vele nyugger korban? Gratulálok a doktornőnek, mert veled ellentétben rájött, hogy a lányod már nem gyerek. Ebben a korban már gondoskodhatsz róla, hogy legyen nála óvszer vagy erről is a doktornő szóljon?
"a családi válságstáb úgy döntött, nem vonjuk kérdőre a doktornőt"
Itt szétröhögtem magam. Köszönöm, hogy nem fordultatok a hágai bírósághoz a rettenetes problémátokkal. Ha ez nektek egy válság, akkor eléggé nyugis család lehettek a többi földönfutóhoz képest.
lioliom 2016.03.19. 08:12:06
lioliom 2016.03.19. 08:24:10
2016.03.19. 08:34:17
Nem képes volt hanem a mai iskolarendszerben ha a gyerek nem megy iskolába mert beteg, aznap orvoshoz kell mennie mert az igazolást visszamenőleg nem adják ki. Az orvosnál influenza időben mindenki fertőz. Ha nem kellene igazolás, 2-3 napig a gyereket otthon lehetne tartani. Attól még hogy valaki nem orvos, mondhatja ha sérelem éri. Ahogy te is rászólhatsz boltban a pénztárosra ha veled bunkó, pedig te sem vagy pénztáros. Az hogy kell-e gyógyszer vagy nem, azt valóban az orvos eldönti, ezért a posztolóak kár hibáztatni az orvost, ebben igazad van. Viszont van olyan megfázás, akár vírus, akár más aminek szövődményei lehetnek amire az orvos szintén eldönti hogy kell-e gyógyszer. Én meg beszéltem volna az orvossal. Igaz én el is megyek a gyerekemmel ha beteg. Még.
Katarina 2016.03.19. 08:34:19
2016.03.19. 08:35:28
macihagyma 2016.03.19. 08:41:11
2016.03.19. 08:59:09
platelet 2016.03.19. 09:10:42
Ettől eltekintve a poszt nagyszerű, esetleg egy elbeszélő költemény formájában megírva még akár a világirodalom remekei közé is bevonulhat.
platelet 2016.03.19. 09:12:27
Ettől eltekintve a poszt nagyszerű, egy elbeszélő költemény formájában megírva még akár a világirodalom nagyjai közé is bekerülhet.
lioliom 2016.03.19. 10:31:28
2016.03.19. 10:35:05
2016.03.19. 10:45:37
Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.19. 11:17:55
Itt kezd felfesleni a mártírlegenda. El tudjuk képzelni ezek után, hogy milyen hasonló szörnyű gyerekellenes kirohanásokat intézett a doktornő, mint az alapvető higiénés és illemszabályokra felhívni egy neveletlen kamasz figyelmét.
Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.19. 11:28:00
Már nem azért de mégis ezt hogy, kedves szerkesztőség, ez az egész felfoghatatlanul szürreális. Mintha a Holokauszt múzeumban az egyik szobát az Brazíliában időközben unatkozó és gyomorbántalmaktól küszködő hitközség sorsának szentelnék. Ezt tényleg így kell kezelni, hogy egyszer idejekorán elveszített apukáról olvasunk, másszor valakire valaki RÁSZÓLT.
A pofám lerohad.
2016.03.19. 12:56:06
"Nem latom a problemat, ez egy felfujt hiszti."
Az! A doktornő megvizsgálja a gyereket, felírja, amit fel kell, és mindenki megy a dolgára. Ha pedig a gyerek csak szimuláns, és lógni akar az iskolából, akkor rögzítse ezt tényt a naplóba., és ha kötelessége, akkor értesítse az iskolát. Szintén írásban. Már csak a későbbi visszakereshetőség és számon kérhetőség végett is ;-)
Ennyi. Azért hihetetlen, hogy egy diplomás embernek gondot okoz egy ilyen egyszerű szituáció megoldása.
@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
"Miért a kezébe prüszköli a taknyát a gyerek amúgy?"
Nyugi. Én majd az arcodba fogom, ha nem tudok elég gyorsan zsebkendőt előbányászni.
Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.19. 13:24:19
Ásatlan Kút 2016.03.19. 14:24:13
a 13 éves meg nem már nem "gyerek"... értem én, hogy nem még felnőtt, de azt sugalmazza a cím, mintha egy síró 4 évest alázott volna az orvos, egy 13 éves lány már fel tudja ezt szerintem dolgozni, még ha nem is volt jogos vagy esett jól a sérelem.
másrészről meg egyértelmű, hogy attól függetlenül nem volna "szabad" beszólogatnia (értelmes embertől eleve nem értem, hogy honnan jön), mert a lány nyilván azért ment el, mert nem ment iskolába, mivel sz*rul volt, így szüksége van igazolásra, ezt nem ő találta ki, ilyen a rendszer.
az más kérdés, hogy ha valaki szubjektív panaszokkal havonta egy hétre kiíratja magát, az a történet már nem kerek, de gondolom itt nem ez volt a helyzet. de ha esetleg jelen eset kamu is volt, hát istenem... melyik kamasz nem csinált ilyet?
viszont azt nem értem, hogy miért kell ennek ekkora feneket keríteni? nem a történet igazságában/jogosságában kételkedek, de nőjünk már fel, mindenhol vannak bunkó emberek, nap mint nap szembesül az ember ilyen helyzetekkel. családi válságstáb, mert beszóltak a kamasz lányunknak... ok. öreg vagyok én már ehhez.
Realista vagyok 2016.03.19. 14:49:36
2016.03.19. 14:56:02
Conchobar 2016.03.19. 15:07:37
zünüke 2016.03.19. 15:10:32
zünüke 2016.03.19. 15:15:00
-akkor mi az istennek a bánatos pi...ja? Felnőtt? Jézus micsoda hülye emberek vannak.
Conchobar 2016.03.19. 15:22:19
zünüke 2016.03.19. 15:26:04
"Értem, és ezzel a vírussal képes voltál elküldeni egy orvosi rendelőbe, hogy fertőzze meg a többi gyereket meg szülőt. Gratulálok!
-Te nem asztalos vagy? Az szokott ilyen elmebeteg dolgokat írni és közben azt hiszi, hogy most milyen igazat is mondott.
Mégis hová kellett volna a gyereket küldeni ha nem az orvosi rendelőbe? A sarki fodrászhoz? Mondd, hogy lehet ekkora marhaságokat írni mint ami belőled kifolyt? Komolyan mondom borzalmas mennyi új hülye kommentelget itt.
zünüke 2016.03.19. 15:35:24
Conchobar 2016.03.19. 15:52:03
apanna 2016.03.19. 16:07:50
2016.03.19. 16:16:19
2016.03.19. 16:57:01
A jó modort illetően pedig nem a lánynak (esetleg még: oktodni gyerek, neveletlen kamasz, krónikus hazudozó, hogy mást ne is mondjak...) van tanulni valója. Értem én, hogy manapság nem egy nagy karrier Magyarországon körzetinek lenni. A jobbak egy ideje amúgy is már Németországban vagy Angliában tolják... De ne egy 13 éves lányon álljon már bosszút a saját elkúrt életéért!
Ártatlan leányka 2016.03.19. 17:01:43
És sok tapló orvos van, de ugyanúgy ügyintéző, szerelő, tanár, boltos, pénztáros. A szolgáltató szektor nem igazán érti, hogy ha emberekkel foglalkoznak, akkor illene valami kedvességfélét produkálniuk.
A lakli kamasz mit keres a háziorvosnál kommentelőnek pedig üzenném, hogy a legújabb csodás oktatási rendelet miatt 1-2 napos betegséget már nem tud igazolni a szülő, így el kell küldeni a gyereket még aznap a háziorvoshoz vagy másnap megy betegen az iskolába ha nem szeretnének igazolatlan hiányzást, mivel 2-3 nappal előbb be kell jelenteni, hogy a gyerek családi gondok miatt hiányozni fog. Utólag már nem lehet igazolni, csak előre. Az orvos tud aznaptól, utólag már ő se. Akik ismerik a háziorvost azoknál működik, hogy beszólnak a rendelőbe és utólag kapnak igazolást, de az orvos még aznap bejegyzi, hogy elindult a hiányzás.
Ráadásul egy 13 éves gyereknek honnan lenne egyértelmű, hogy vírusos megbetegedés esetén immunerősítés és pihenés a terápia? A levélből látszik, hogy a szülő sem tudja. Ha ott lett volna a gyerekkel, akkor se tudta volna ha a doktornő nem mondja el.
defné 2016.03.19. 17:33:28
Fura
defné 2016.03.19. 17:40:06
defné 2016.03.19. 17:43:15
Conchobar 2016.03.19. 17:57:59
Conchobar 2016.03.19. 18:01:46
Conchobar 2016.03.19. 18:05:34
she_wolf 2016.03.19. 18:11:52
Te mit olvastál poszt helyett?
Hogy tudd: a 13 éves még vastagon gyerek a szó hétköznapi, jogi és orvosi értelmében egyaránt.
A poszter pontosan azt tette, amit te most hibául rósz fel neki: elengedte a beteg gyerekét egyedül az orvoshoz (nem először!), pontosan az önállóságra való nevelés részeként.
Ismételten: te mit olvastál a poszt helyett?
zrx_xzr 2016.03.19. 18:14:41
Conchobar 2016.03.19. 18:17:59
she_wolf 2016.03.19. 18:19:40
Gondolom, kint van az Indexen, akkor szokott egy rakat gyógyszer elgurulni itt:D
(Az idiótát meg ne emlegesd, mert még....hajjjaj...szerintem a gépe összepakolta magát, és világgá ment:DD)
she_wolf 2016.03.19. 18:32:15
Én nem tartom furának, ma már megszokott, hogy a vélt, vagy valós sérelmeinket kiordítjuk a vakvilágba.
Megvan a történet egyik fele, a másikat lehet szövögetni feltétlezések alapján. Az egészben a poszter a hunyó. Én nem írtam volna meg ide ezt a történetet, hanem megbeszéltem volna a dokival, hogy mi a stájsz.
Aztán (de csak aztán!) ha van kedvem, megírom ide a cuccot A-Z-ig.
Ha számomra kedvező a végkifejlet akkor ezért, hogy így is lehet, ha pedig nem, akkor azért, hogy tudassam, nem hagyom magam. Pont.
defné 2016.03.19. 18:46:23
Conchobar 2016.03.19. 19:04:10
Conchobar 2016.03.19. 19:13:53
Conchobar 2016.03.19. 19:25:05
2016.03.19. 19:29:38
she_wolf 2016.03.19. 19:56:54
A 13 éves gyerek nem először ment egyedül az orvoshoz. Szó nincs játszásiból nagylánykodásról. A doktornő meg ne legyen rossz passzban rendeléskor, de ha mégsem tud ettől szabadulni (hiszen ő is emberből van), akkor legyen rajta szájkosár!
Jó lenne végre eldönteni, hogy egy orvosnak mit illik és mit nem csinálnia, de úgy veszem észre, hogy nem nagyon találjuk sem a magunk, sem mások helyét ebben a világban. Most vérét vesszük az orvosnak azért, amiért holnap elismeréssel adózunk. Ma elismerjük amit tesz, holnap ugyanezért megfeszítjük. Nem megy ez, emberek!
she_wolf 2016.03.19. 20:00:45
Még valami: influenza esetén van gyógyszeres terápia, a nátha nem gyógyítható. Még mindig. A megfázást is igazolni kell az iskola vagy a munkaadó felé, mert keresőképtelenséget okoz, illetve megakadályozza, hogy mások egészségének veszélyeztetése okán közösségbe menjek. Ezt szerintem vehetjük túlragozottnak.
Atosz 2016.03.19. 21:34:23
Mókás a vitátok, egy kamasz esetében biztos volt egy kis nagyítás a sztoriban, de alapvetően igaz lehet amit elmesélt, és ez nagyon gáz!
Ja és drága kommentelő mielött az informatikusból valami ultrabrutál szerencsés munkavállaló típust generál kérdem, hogy szerinted miert van hiány informatikusból egyre inkább?
1.) Mert ha jól vegzed a munkád, annyira keresett leszel, hogy 24 órás ügyeletben éled az életed.
2.) Nagyon sok kliens (személyes) kapcsolatot kell fenntartanod. Amihez nem árt ha van, egy jó adag pedagógiai érzéked.
3.) Az esetek döntő többségében hibával találkozol.
4.) A 2. és a 3. pontot összeadva erős ingerültséggel találkozol.
5.) Nagyon nagy felelőséggel jár a munka.
Röviden és kivonatosan ennyi, a szuper informatikus állás. Bárki kipróbálhatja! ;-)
Egy "Informatikus"
she_wolf 2016.03.19. 21:48:59
+1 :)
(A különböző szamák összehasonlítása az orvosival általában ide vezet. Joggal. Ezért nem kellene összevetni/összekeverni őket, de ezt itt magyarázhatod némelyeknek, csak pocsékba megy a pedagógiai érzéked. Arról nem is beszélve, hogy két -meg nagyon sok- egyforma "döglött" cucc van, élő szervezet viszont nincs.)
Braincelle 2016.03.19. 22:59:14
Ettől függetlenül nem helyeslem természetesen, hogy így beszélt a gyerekkel, de egy 30 éves, saját munkájából magát fenntartó szakorvost, de egyáltalán bárkit, már nem illik a fiatalsága vagy időssége alapján megítélni. Felnőtt ember az felnőtt ember. Az más kérdés hogy milyen képesítése vagy hozzáértése van.
Braincelle 2016.03.19. 23:00:19
Braincelle 2016.03.19. 23:02:08
A három közül egyiket sem lehet fél évnél tovább ép lélekkel elviselni.
karcsibácsi 2016.03.20. 08:34:20
Azért ezt embere válogatja. Én pl. közel 40 éve dolgozom, az első két feltétel permanensen, a harmadik időszakosan jelentkezik, mégis ép lélekkel viselem, burn out nélkül.
csakegybeteg 2016.03.20. 09:41:38
Az pedig, amiért rászólt hogy zsepibe tüsszentsen szerintem rendben van. 13 évesnek ezt már mondani sem kellene.
yogosan 2016.03.20. 10:11:05
yogosan 2016.03.20. 10:19:15
Dikusz 2016.03.20. 10:49:30
she_wolf 2016.03.20. 10:49:58
Ha már takony: a férjem pollenallergiával vesződik. Érdekes lenne, ha szezonban abrakos tarisznyát kötne a nyakába, hogy legyen hol tartani a pézsét:D
Jó, ha nagyon elfajzik a dolog, akkor szed rá bogyót:)
Ha engem kerülget az inger és nincs a kezem ügyében pézsé, akkor simán csak befogom az orrom, és lehetőség szerint csukott szájjal hapci, aztán pézsé elő, és trombita szóló. Legfeljebb egyszer szétrobban a fejem, na bumm!:D
Hülyeség ebből itt akadémikus vitát generálni....
neduddki21 2016.03.20. 11:03:03
neduddki21 2016.03.20. 11:16:05
yogosan 2016.03.20. 12:21:48
Dikusz 2016.03.20. 20:00:16
yogosan 2016.03.21. 00:34:51
she_wolf 2016.03.21. 00:36:58
Ha megnézzük némelyiket, eléggé aggályosnak tekinthető. Ez is. szerintem. Az egy dolog, hogy a doktornő nem tett túl nagy tanúbizonyságot arról, hogy tudja, egy gyerekkel hogy illenék bánni ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen az ellátás, és hogy a gyerekben ne maradjon rossz érzés, de a poszt címe alapján az olvasó nem ilyesmit várt volna.
A poszt címe azt sugallja, hogy szándékosan, és maradandó egészségkárosodást okozott egy orvos egy gyereknek. Az már valóban szégyen lenne. Ráadásul hatványozottan, mert büntetési tétele van (bizonyítottság esetén).
De ez, és így....kattintásért bármit? Rizikózni is? És ekkorát?
Ha ez az orvosnő az általa képviselt szakmának a szégyene, akkor ez a blog legalább akkora szégyene az üzemeltetőnek:(
Az még nem jutott az eszükbe, hogy a posztból kiemeljenek egy esetre jellemző mondatot, és azt citátumként nevezzék ki címnek?
Magukat is védenék vele. Vagy már ez sem lényeges? Úgy tűnik, a számlálón kívül már semmi....:(
shred 2016.03.26. 18:10:24
Más kérdés, hogy ezt miért nem lehet normális hangnemben elmagyarázni egy gyereknek, akinek nincs akkora tapasztalata ilyen téren, mint akár egy laikus felnőttnek.
Az utolsó 100 komment: