Ameddig dohányzok, nem hajlandó meggyógyítani

2017.04.19. 17:32

a32-800x430_1.jpgAz egészben az a legszebb, hogy soha egy slukk cigarettát nem szívtam el egész életemben, és nem is tervezem már.

Tisztelt Praxis!

 

Biztosan rengeteg hasonló bunkó orvosról kaptatok már levelet, én csak az elmúlt másfél évben követem a blogot, most pedig eljött az idő, hogy a saját háziorvosomról írjam meg a véleményemet. Mindig is rideg volt a viszony közöttünk, bár az okát soha nem értettem, sem bántó, sem udvariatlan nem voltam az irányába az elmúlt közel 3 évben. Mégis mindig kimért és távolságtartó módon állt hozzám, de úgy voltam vele, biztos ilyen a személyisége, ha gyógyít, nem számít. Viszont eljutottunk arra a pontra, hogy már a kötelességét sem hajlandó teljesíteni, pedig egyrészt ezért fizetik, másrészt erre tett esküt.

 

Minden onnan indult, hogy február végén egy makacs köhögéssel és lázzal vegyített nyavalyával felkerestem, mondván elég nehezemre esik így a kettő együtt, a munkahelyemen sem nézik jó szemmel, hogy végig fertőzők mindenkit. Írt is gyógyszert, majd egy hét múlva a kontrollon gyógyultnak nyilvánított, holott akkor is ugyanolyan pocsékul voltam, mint amikor először mentem hozzá. Azt tanácsolta, hogy igyak sok folyadékot, majd elmúlik.

a32-800x430_2.jpg

Március 17-én pénteken, amikor újfent szóltak a melóban, hogy kezdjek magammal valamit, ne ténferegjek és krákogjak bent, újra elmentem hozzá, majd kértem, hogy nézzük meg alaposabban a dolgot, mert semmit sem javult az állapotom. Ezt már önmagában nem nézte jó szemmel, le is teremtett, hogy csak az idejét rablom, de újabb egy hetes kényszerpihenőre küldött és újfent ugyanazt a tablettát és köhögéscsillapítót írta fel. Amikor szerényen megjegyeztem, hogy legutóbb nem igazán hatottak ezek a készítmények, majdhogynem kiabálva kérte ki magának, hogy „kioktattam” ő tudja jól, mi kell nekem. Amikor szolidan egy vér és vizeletvizsgálatot pedzegettem, akkor pedig már szinte tajtékzott, mondván ő az orvos, nem én. Ami igaz is, csakhogy én érzem, javul-e az állapotom és addig azt hittem, a diagnózis szerves része a páciens által tapasztalt tünetek együttese.

 

Letöltöttem az egy hetes száműzetést, szedtem a gyógyszereket, mint egy kisangyal, de semmi. Amikor 24-én újra visszamentem hozzá, ismét gyógyultnak nyilvánított. Ekkor már egy hónapja szenvedtem a betegséggel. Akármit mondtam, akárhogy próbáltam rávenni, hogy járjunk alaposabban utána, mi lehet a bajom, nem volt partner benne. Mivel alapvetően arra neveltek, hogy kiálljak magamért, igyekeztem határozottan fellépni és úgy kérni, hogy végezze a dolgát és próbáljon segíteni, ezzel végképp elvetettem a sulykot. Szó szerint, és ebben egy apró túlzás sincs, több tanú hallotta kint a váróban, üvöltözni kezdett velem, és megengedhetetlen stílusban vágta a fejemhez a sértéseit. Naplopónak nevezett, semmirekellőnek, végül azt is kifejtette, hogy a dohányzástól vagyok ilyen helyzetben és ameddig dohányzok, meg se próbáljak többet hozzá menni, úgyis csak hátráltatom őt. Konkrétan kivágott a rendelőből. Az egészben az a legszebb, hogy soha egy slukk cigarettát nem szívtam el egész életemben, és nem is tervezem már.

 

Most, április elején még mindig betegeskedek, ami egyrészt nem jó nekem, mert ki szeret rosszul lenni folyamatosan, nem jó a környezetemnek sem. És itt, ahol élek, nincs is helyben másik háziorvos, akihez el tudnék menni. Nem tudom, arra van-e mód, hogy a munkahelyem városában válasszak magamnak új orvost és végre érdemben foglalkozzanak velem? Panaszt szeretnék tenni az orvosom ellen is, de erről pedig azt nem tudom, hova forduljak. Remélem, ha csak információval is, de valaki önök közül tud segíteni! Azt is szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem vagyok orvosellenes, sőt, a távolabbi rokonságban nálunk is van orvos a családban, de bárki bánna így egy beteggel, azt egyszerűen nem tudnám szó nélkül hagyni. Így pedig, hogy én kerültem ebbe a kutyaszorítóba, pláne nem.

 

Üdvözlettel,

Ági

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rókaregeróka 2017.04.19. 17:39:27

Hali!
Krónikus gyulladásom van évek óta, előbb a mandulák, most azok hijján a nyelvgyöki mandulán és az oldalsó garatfalon valamint a garatfalon.
Senki nem tudja, mi a tök ez, ami gyulladtatn is tartja a nycs-kat. Még szedem az antib-t, jobb, abbahagytam és kezdjük előlről. A doki szerint ez reflux- hiába kotyogom neki, hogy nem jön fel sav- , mert túlsúlyom van, de ahhoz meg nem kellene nyirokcsomó gyulladásnak lennie.
Szóval én vagyok a hülye...
Csak épp meg nem gyógyulok.

Ismerem tehát a posztoló cipőjét.

Kitartás!

CsakMintTe 2017.04.19. 18:14:02

Ja, mint amikor anyámmal közölte a doki, hogy a sok vedelés csapta szét a máját... Bár ő legalább hajlandó volt kideríteni, hogy nem a párheti egy kupica tojáslikőr az ok, hanem valamelyik tartósan szedett gyógyszer, és megoldást is tudott rá. De azért anyám a feltevéstől is maga mögé térdelt döbbenetében :)

Főgebra 2017.04.19. 18:56:33

Csak úgy kérdezem: ha már két hét eltelt és nincs megelégedve a kezeléssel, ilyenkor nincs arra mód, hogy beutalót szerezzen a földi halandó a tüdőgondozóba vagy tüdőgyógyászatra?
Az én városomban ezt minden további nélkül meg lehet tenni, akár úgy, hogy időpontot kér és majd valamikorra kap is, vagy odamegy rendelési időben és eljátssza a hattyú halálát.

MrX84 2017.04.19. 19:54:00

Sok posztert elküldtem már itt a kékhalál f*****ba, de ebben az esetben - bár nem tudom ki kivel mikor és hogyan, azaz a dolog objektivitása nem ismert - hajlamos vagyok azt mondani, hogy IGEN,
egy tüdőgondozó nem ártana, azaz a kolléga valóban elmismásolta az esetet.
Szakma szabályai szerint 4 hétig nem szűnő, AB ellenére, és egyéb okok (pl. ACE gátló vérnyomáscsökkentő mellékhatás, allergia, GERD) kizárása után fennálló köhögés esetén INDOKOLT minimum egy RTG, de jobb a tüdőgondozó (van amit még tapasztalt radiológus sem lát úgy egy mezei RTG-n, mint a pulmonológus).

Na ennyi.

she_wolf 2017.04.19. 20:31:57

Ez így nagyon nem megengedhető.
Nehezíti a helyzetet, hogy nagyon úgy tűnik, ez az orvos visszaél azzal, hogy nincs más rajta kívül.
A posztból az jön le, hogy nem a lakhelyén dolgozik Ági. Érdemesnek gondolnám a munkatársait megkérdezni, hogy ők kihez járnak, és esetleg felkeresni egy ottani orvost, megkérdezni tőle, hogy átvenné-e. Nyugodtan meg lehet indokolni a kérést azzal, hogy úgy érzi, nem fordítanak rá kellő figyelmet, és továbbra is beteg.
Tényszerűen mondja el, hogy mióta beteg, és hogy mik (nem) történtek a betegsége okának kiderítésére, valamint hogy a munkahelyén nem nézik jó szemmel azt, hogy továbbra is tünetes.
(Legalábbis én ezt tenném.)
A betegjogi képviselő elérésének elvileg jól láthatóan kifüggesztve kell lennie a rendelőben/váróban.
Sok sikert, és mihamarabbi gyógyulást kívánok!

@MrX84:
Bocs' én azt látom, hogy a kollégád eléggé elítélhetően húzza elő a hatalmi fölény kártyát. Ez pedig undorító hozzáállás.
Gondolod, hogyha laborba nem küldi el, akkor tüdőgondozóba el fogja?

defné 2017.04.20. 08:52:40

Felfoghatatlan,hogy egy munkajat vegzo ember hogy meri venni a batorsagot ahhoz,hogy ilyen hangnemben beszeljen egy masik emberrel aki arra okot nem adott. Megint csak azzal tudok jonni,hogy egy viselkedes egy bankban,egy ugyfelszolgalati irodan,egy vendeglatoipari egysegben,egy elelmiszeruzletben,postan,nem tortenhetne meg,mert az alkalmazottnak azonnal felmondana a munkaltatoja meg ott melegeben.

Főgebra 2017.04.20. 10:45:28

@defné:
Bankban, ügyfélszolgálaton, vendéglátásban, üzletben, boltban, postán meg kell harcolni a kuncsaft kegyeiért, ezzel szemben az egészségügybe hömpölyögnek az emberek "ha kell, ha nem"! Van bőven kuncsaft! Ha a kedvességükkel még rá is szoktatják őket, ajaj!

she_wolf 2017.04.20. 11:03:21

@Főgebra:
Nem kell, hogy kedves legyen. Nekem legalábbis nincs rá szükségem:)
De vice versa valószínűleg leüvöltöm a hajat a fejéről, mielőtt lépést teszek.
Húsvét elmúlt, ne tessen már a tekintetes doktornak birkának meg nyuszinak nézni az embereket!

"Naplopónak nevezett, semmirekellőnek, végül azt is kifejtette, hogy a dohányzástól vagyok ilyen helyzetben és ameddig dohányzok, meg se próbáljak többet hozzá menni, úgyis csak hátráltatom őt."

Jogi terminusokon gondolkodom, hogy ez mi lehet:
-rágalmazás
-becsületsértés
-alaptalan vád

...nem vagyok jogértő.

@defné:
Avagy megint összekeverjük a szolgáltatást a nem szolgáltatással?

karcsibácsi 2017.04.20. 11:11:37

A tünetek elég tipusosak refluxbetegség extraoesophagealis manifesztációjára.
PPI szedését javaslom, persze, ehhez is kell egy orvos, aki ezt felírja.
A háziorvos viselkedésére nincs mentség, nemcsak stílusa, hanem szakmai felkészültsége is kívánnivalót hagy maga után.

s 2017.04.20. 13:57:38

Kedves Ági,

Többen írták, én is csak ezt tudom ismételni. A betegjogi képviselet elérhetősége kint van a váró falán. Lépjen kapcsolatba velük. Azonnal keressen másik orvost és menjen el tüdőszűrésre. Jobbulást és sok sikert.

2017.04.20. 14:07:05

@Rókaregeróka:

"Szóval én vagyok a hülye..."

Úgy van.

Ugyanis nekem is refluxom van - pontosabban GERD -, de nem jön fel sav, viszont állandóan krákogok, kapar a torkom, ki van száradva és gyakran van torok irritációm.
Sőt. Enyhe mellkasi nyomásom is, ami infarktusnak tűnik, de nem az.

Szerintem menj el egy Gasztroenterológushoz, és végeztess el egy tükrözést.

Ennyi.

Jakab.gipsz 2017.04.20. 14:23:03

Nagyon gyanús, ez a klisé ízű esettanulmány, egyfelől a bunkó orvos, más felől az ártatlan kiszolgáltatott beteg, és egy jó tollú (jogvédő) ügyvéd, képez három szöget.

Úgy tűnik valakik, tesztelik a felfogó képességünket.

2017.04.20. 14:25:22

"...pedig egyrészt ezért fizetik, másrészt erre tett esküt."

Nem érdemes ennél tovább olvasni. Ez megint kamu. Aki ezeket a posztokat beveszi, akár orvos, akár beteg, akár laikus kívülálló, az nem normális.

s 2017.04.20. 14:33:31

@Jakab.gipsz: "Úgy tűnik valakik, tesztelik a felfogó képességünket."
És? Neked van olyan?

s 2017.04.20. 14:35:36

@pizzaszeletvágó: Ez nagyjából mindenre igaz, amit ma Magyarországon leírnak. Különösen akkor, ha a cucc a habony-féle valóságfinomítóból származik.

Egy Hun Hunniából 2017.04.20. 15:42:05

Egyik orvos SEM GYÓGYÍT!
CSAK KEZEL!
Ha valamelyik mást mond, HAZUDIK!

IamTwo 2017.04.20. 16:01:11

Amíg nem rendeződik a háziorvos személye, el lehet menni az üzemorvoshoz is, legalábbis én néha szoktam és nem csinál belőle gondot.

2017.04.20. 16:40:55

Nekem hasonló tünetekkel járó fertőzések után a hörgőkön lerakódott váladék szokott régebben ilyen elhúzódó problémát okozni, amíg nem sikerült felköhögni (de csak abban az időszakban, amikor gond volt az emésztésemmel és a bélflórámmal). Bármennyire is asztmatikus száraz köhögésnek tűnt a probléma, mégis akkor jöttem rendbe mikor sikerült a lerakódást felköhögnöm. Erre nem köhögéscsillapítót szoktak adni, hanem köptetőt. A gyógyszertárakban általában jó készítményeket szoktak ajánlani, legalábbis jobbat mint az az orvos, aki másodszor is ugyanazt a pirulát írja fel, ami egyszer már nem segített.
Amennyiben így sem múlik, akkor mindenképp szakorvos felkeresése indokolt.
Én úgy gondolom szabad orvos választás van, s háziorvost más településről is lehet választani.

she_wolf 2017.04.20. 16:51:34

@Egy Hun Hunniából:
A betegek többsége a betegséget megelőző állapotot visszaállító tevékenységet nevezi gyógyításnak. Ebből kiindulva tehát nincs sok értelme holmi szemantikai vitának.

Az orvos kezel, segít a szervezetnek (ön)gyógyulni, regenerálódni, amennyiben erre lehetőség van. Gyakran azonban csak a tüneti kezelés marad, és alkalmasint az is nagy segítség tud lenni.

(Az azért érdekelne, hogy te milyen tevékenységnek nevezed például azt, amikor egy balesetben súlyosan és nagy vérveszteséggel megsérülsz, ám mégsem halsz meg?
Nem gyógyít meg azzal, hogy törött tagjaidat rögzíti, megakadályozza fertőzések kialakulását, és vért folyat az összeaszott ereidbe, mi által visszahoz a túlvilágról? Természetesen véletlenül sem gyógyított meg, hiszen csak KEZELT. A sámánok, meg a gyorscsókjózsik igen! Azok aztán tudnak gyógyítani.)

Jakab.gipsz 2017.04.20. 17:09:53

@s: És neked mennyi eszed van?

Azoknak se sok akik ilyen orvos rágalmazós cikket, írogatnak csak úgy bele a vakvilágba.

Helyszíni zsemle 2017.04.20. 18:06:08

"Az egészben az a legszebb, hogy soha egy slukk cigarettát nem szívtam el egész életemben, és nem is tervezem már."

De akkor megis honnan vette, hogy dohanyzik ? Biztos erezte a ruhajan.

she_wolf 2017.04.20. 18:14:20

@Helyszíni zsemle:
"Biztos erezte a ruhajan."

Taníts mester, mert ez előtt a logika előtt csak leborulni lehet:(

gigabursch 2017.04.20. 18:41:12

Ha van lehetőséged, válts háziorvost!

ParePCSI 2017.04.20. 19:03:23

Különös, hogy nem hallott a posztoló a szabad orvosválasztásról.
Statisztikailag semmit nem jelent, de én csak rendes, lelkiismeretes orvosokkal találkoztam. No, talán van egy kivétel még a múlt század hatvanas éveinek elejéről. Egy szatmári kisváros kórházának sebész főorvosa.

MrX84 2017.04.20. 19:05:03

@Egy Hun Hunniából: Te hülyébb vagy bazdmeg mint a sokéves átlag.

MrX84 2017.04.20. 19:10:06

@fekete macska a fűben: mas telepulesrol valaszthatsz, csak eppen mas telepulesrol nem koteles elfogadni a kartyad.

Boka1 2017.04.20. 19:18:43

Belgyógyász csak kezel, mint azt feljebb írták. Nincs ideje kikérdezni a pácienst, hogy azért köhög-e, mert kiszáradt vagy otthon nem szellőztet, vagy esetleg valami lelki problémát nyom el. Gyógyszerfelíró kisiparos. Mondjuk a drága wellness szállodában a kongresszuson sörözhetnek a medencében, ahol mi nem .

kuki123 2017.04.20. 19:26:19

Ha valóban dohányzik, akkor ne csodálkozzon az állapotán.
És igazándiból a kialakult helyzeten se.
MAx a szokásos lekezelő faszparaszt orvos nem több.

A szidott nyugaton szankcionálják a cigiseket...legyen az magasabb biztosítási díj vagy a kezelés átütemezése, nem vicc.(terhes cigisen jó ha nem kattan a bilincs..mert hogy a gyereket gyilkolja)

Ha meg nem cigizik, akkor is nagyrészt magát okolhatja. ha nem jön fel a váladék
ACC + (csipke/kamilla/hársfa)teás gőzölés napi 5x csodákra képes.

egyébként meg hagyja ott a picsába az orvost menjen át máshova...abból tanulnak csak.

Nancsibacsi 2017.04.20. 20:23:44

@Főgebra: Tüdőgondozóba nem is kell beutaló: simán bemész oda mint a kocsmába, ha szépen mosolyogsz a betegirányításon akkor rögtön fogadnak, ha nem akkor kapsz időpontot.

Nancsibacsi 2017.04.20. 20:26:27

@MrX84: Nyilván nem fogadja el a kártyáját, mert nem kell neki a pénz :-D
Gyakorlatilag odamegy egy random háziorvos rendelésére, mondja neki hogy át szeretne hozzá jönni, kell 1 TAJ szám, és ennyi - az új dokija intézi a karton kikérést meg mindent.

she_wolf 2017.04.20. 20:46:30

@Nancsibacsi:
Poszter nem írta, hány éves.
Mivel te már bácsi vagy, neked nem kell beutáló.

MrX84 2017.04.20. 20:54:23

@Nancsibacsi:most milyen pénzre gondolsz? Arra a nyanvadt 300 forint kartyapenzre? Ja, ha meg a szomszed faluba rosszul van, akkor mehet az orvos X kilometert plusszba, hogy megnezze
.

Hidd el, jobban tudom mint Te....

MrX84 2017.04.20. 20:58:38

@Nancsibacsi: max városon működik az amit Te írtál... Vidéken nagyobb távolságú falvak esetén aligha jellemző

Figyel Castro 2017.04.20. 21:15:19

Pedig, kedves Ági, a legrosszabb az, hogy a bagóddal engem is mérgezel, aki még soha ki sem próbálta. Szokj le.

ParePCSI 2017.04.20. 21:29:36

@Figyel Castro: "Ági" azt írta, hogy nem dohányzik. Ez az egyetlen állítása, amit nem hiszel el?Pedig erre is épp annyi bizonyítékkal szolgál, mint a többire.

she_wolf 2017.04.20. 21:32:37

Szelektíven olvasók figyelmébe:

"AZ EGÉSZBEN AZ A LEGSZEBB, HOGY SOHA EGY SLUKK CIGARETTÁT NEM SZÍVTAM EL EGÉSZ ÉLETEMBEN, ÉS NEM IS TERVEZEM MÁR."

Boka1 2017.04.20. 21:46:37

@she_wolf: lehet, hogy a férje meg láncdohányos vagy kutya/ macska van a lakásban. Ezek is nagyon veszélyesek.

MrX84 2017.04.20. 21:48:23

@Nancsibacsi: egyébként TÜDŐSZŰRÉSRE nem kell beutaló, TÜDŐGONDOZÓBA kell. A kettő között pusztán annyi aprócska különbség van, hogy a gondozóban légzésfunkciót is néznek, azaz a tüdő funkcionális állapotáról is kapsz infót, ami ugye gyengébbek kedvéért RTG filmen nem látszik. Gondozóban orvos is megvizsgál ebből kifolyólag. Imádom amikor ennyi ember ennyi hülyeséget összeír.

kisvirag78 2017.04.20. 21:53:07

Nekem a vérnyomáscsökkentőm okozott iszonyatos köhögést (az elkezdése után 3 héttel kezdődött, és 3 hónapig tartott) és mellé kialakult reflux is, de mivel influenza szezon volt, lázas is voltam néhány napig, mindenki először arra fogta. Savlekötőt kaptam, köhögéscsillapítókat, allergia gyógyszereket. Semmi nem használt, mindenfelé beutaltak, vizsgáltak, semmi. Végül én magam olvastam el a gyógyszerem papírját, és láttam a köhögést, mint mellékhatást, és én kerestem fel a kardiológust, aki rögtön rávágta, hogy ja, persze, sokan köhögnek tőle, és lecserélte. Rutinszerűen kérdezni kellett volna, de úgy látszik, senkinek sem jutott eszébe, minimum 5 szakorvos látott már addigra. Majdnem elvesztettem a munkám miatta. A gyógyszer abbahagyása után 2-3 héttel minden bajom eltűnt, azóta savas sem vagyok már.
Az is probléma, hogy az én esetemet sem jelentették le utána mellékhatásként (ahogy utóbb kiderült, a szüleim is köhögtek tőle, és őket sem jelentették le). Pedig így elég fals a kép a valós mellékhatási arányról.

kisvirag78 2017.04.20. 22:01:07

A vérnyomáscsökketőm egyébként coverex as5 volt, és én sem dohányzom.

s 2017.04.20. 22:04:56

@Figyel Castro: Bazdmeg, leírta, hogy nem cigizik. Menjél már te is el a retek faszba!

she_wolf 2017.04.20. 22:38:08

@Boka1:
Meg az is lehet, hogy megszületett. Hát még az milyen veszélyes, mi?
Gyakorlatilag az egyetlen dolog, ami kivétel nélkül halált okoz mindenkinél.

Tehát ha a poszter nem dohányzik, akkor a férje tuti hogy cigizik, vagy ha ő sem, akkor a beste kutya, vagy a macska szívja a spanglit.
Véletlenül sem lehet, hogy a tüneteinek köze nincs sem dohányzáshotz, sem állattartáshoz, az pedig kizárt, hogy egy pökhendi faszkalap legyen a háziorvos.
Mert bármennyire is orvospárti vagyok, találkoztam már olyannal én is, akire egy döglött verebet nem mertem volna bízni:(

she_wolf 2017.04.20. 22:42:44

@kisvirag78:
Nekem a ragya verte ki a képemet, amikor kaptam egy gyógyszert, jeleztem, fel is karcolta a doktornő, hogy gyógyszerallergia: Milurit.
Kiderült, hogy nem az volt, nem részletezem. Marha sokáig kellett talpalnom, hogy kikerüljön a dokumentációmból ez a megjegyzés.
Érdekes módon később újra szerepelt egy papíromon. Most nem tudom mi van, rég láttam már a sárkányt:)

MrX84 2017.04.20. 23:35:37

@kisvirag78: Figyelj, ezt nem kell jelenteni, mivel trivialis, hogy MINDEN ACE gátló okozhat köhögést, BRADIKININ felszaporodás miatt. (A renin angiotenzin útvonal blokkolása kapcsán melléktermékként bradikinin szaporodik fel) Ez köhögést okoz.Ez kb olyan lenne jelenteni, mintha eső után felhívnád a CIA-t hogy sok a csigabiga az árokparton, meg szivárványt is látsz. Na puszi.

prolee 2017.04.21. 04:42:15

@kuki123: "ACC + (csipke/kamilla/hársfa)teás gőzölés napi 5x csodákra képes."

Ez marhaság. ACC és kamilla szárít, nálam olyan irritációt okoz, hogy megfulladok, mert levegőt venni sem bírok a köhögéstől. A hársfa nem gond, annak nálam semmiféle hatása nincs.

Viszont a hagymahéj forrázat csodákra képes, NEKEM csak és kizárólag attól múlik el a köhögésem, ezért egész évben gondosan gyűjtögetem a hagymahéjat.

Ettől függetlenül hangsúlyozom, hogy NEKEM ez a jó, tehát nem osztom itt az észt, hogy mivel csillapítsa a köhögését MÁS ember, akinek a betegségéről semmit nem tudok.

prolee 2017.04.21. 05:18:13

@kisvirag78: Én mindig csodálkozom azon, hogyan mernek az orvosok úgy embert kezelni/gyógyítani (nem kívánt rész törlendő), hogy nem kommunikálnak, nem kérdeznek, szinte semmit nem tudnak a betegről. De!!! Ha már egyszer nincs idejük erre, miért nem harcolták ki - hiszen az informatika társadalmában élünk -, hogy legyen országosan elérhető nyilvántartás a beteg korábbi betegségeiről, kezeléseiről, a kiváltott gyógyszereiről, laboreredményeiről.

Ha elmegyek az állatorvoshoz, az orrom előtt nézi végig a macskám minden korábbi előzményi adatát a számítógépen (ezeket nekem is folyamatosan megküldi e-mailben) és ezután alaposan kikérdez (pisi, kaki, étvágy, alvás, viselkedés, szőrhullás, mit eszik, mi a probléma), először távolról nézi meg, aztán megméri a súlyát, megszagolja a száját, fülét, megnézi a szemét, torkát, orrát, fogait, végigtapogatja a hasát, belső szerveket, gerincet, lábait, körmeit, bőrét, meghallgatja a tüdőt, szívet, a füleit belül valami hosszú, csőrös képalkotó cuccal monitoron nézegeti, meghúzogatja a bőrét, hogy nincs-e kiszáradva, vér és széklet megy a laborba. Baromi nagy csendben hosszan, elmélyülten vizsgálja az állatot. Majd ha megjött a labor eredménye MÁSNAP, vagy már AZNAP ESTE, akkor lehet visszamenni és tárgyalni a kezelésről.

Nekem miért nem jár ilyen alaposság? Csak azért, mert ember vagyok?

zizi77 2017.04.21. 09:57:52

@prolee: tök igazad van a központi adatbázissal kapcsolatban, csak az adatvédelmisek kaszálják el, ha jól tudom. Pedig minden mindennel összefügg. Férjemnek most szemproblémái voltak egy torokfertőzéstől!!! Szerencse, hogy viszonylag hamar megtalálták a gócot, mert a torkában nem okozott tünetet, csak hetekig nem látott rendesen.
Ez a háziorvos gáz. Sajnos úgy tűnik most a miénk is egy hasonlóra cserélődött. :(

she_wolf 2017.04.21. 10:43:01

@prolee:
Igaza van @zizi77:-nek, személyiségi jogi aggályokat vet fel.
Itt is voltak korábban megnyilvánulások, hogy mi köze dokinak ehhez, meg ahhoz. Emlékszem jól, mert örökre emlékezetemben maradó egykori kommentelő szeretett ilyesmivel előhozakodni:)
Az emberek egy része szeret sumákolni, aztán rácsodálkozni a következményekre ---> aztán persze hibáztatni az orvost, hogy félrekezelte.

Amit az állatgyógyászatról írsz:
nem való a két orvosi tevékenységet összehasonlítani. Ugyanis az állatkádat felelős állattartóként elviszed az orvoshoz (minimum évente egyszer a kötelezőkre), és ha baj van, akkor inged-gatyád otthagyhatod egy komolyabb beavatkozásra, vagy gyógyszeres kezelésre. Nekik nincs TB. És az állatorvos kiállítja a számlát, amit előzetesen kikalkulált és megbeszélt veled. Az emberorvosnak kötelessége ellátnia téged bármennyi egészségügyi hozzájárulást is fizetsz, és bármennyi pézébe is kerüsz az ellátó rendszernek, az állat egészsége azonban a gazdi és a daktari döntésétől függ.
Ha csak egy marék fűcsomó vagy, akkor is életben kell hogy tartson, ellenben ha a kutyádat elgázolják és azt mondod, nincs pénzed arra a műtétsorozatra amibe a talpra állítása kerülne, elaltattadhatod.
Az állatkádat van idő tetőtől talpig ki-/megvizsgálni, emberek esetében szalagmunka van.
Tehát sok ponton van különbség a két terület szereplői között. A legfontosabb talán a leterheltség -a különböző hiányokon kívül.

gigabursch 2017.04.21. 11:20:29

@prolee:
Tanulság:
Az állatorvos foglalkozik az ügyfelével, a háziorvos meg csak feltételesen.

Egyébként:
Az orvosok nagyrésze a mai napig digitális analfabéta, s leginkább azért kaszáltatják el folyamatosan a rendszerek összeolvashatóságát, mert kiderülne, hogy a felük-harmaduk konkrétan akasztófára való, nem gyógyításra, kezelésre, orvoslásra.
A dolog ott kezdődik, hogy egy MAGYARUL leírt leletet képtelen megfogalmazni és azt hiszik, ha latin szavakat magyarul ragoznak, akkor majd hűdehúde tisztelni fogják őket a tudásukért.
Egy frászt!
Pláne manapság, amikor egy-egy kifejezés a neten pikk-pakk visszakereshető, s kiderül, hogy orbitális baromságot írnak le/alá, azaz a diagnózisuk több, mint erősen megkérdőjelezhető, de leginkább szart sem ér.
Az egésszel leginkább csak azt fedik el, hogy nem értenek sem az emberi szervezethez, sem az orvosláshoz.

Egy összekapcsolt rendszer esetén gyakorlatilag egy év alatt az egészségügyi ágazat annyi megalapozott pert kapna a nyakába a tömeges félrekezelések tételes dokumentálása alapján, hogy abban a hazai sirámcsapat belenyekkenne.

zizi77 2017.04.21. 12:20:08

@gigabursch: sajnos sz utolsó bekezdésében lehet valami! :(

she_wolf 2017.04.21. 13:03:42

@gigabursch:
A pakliban azért az is benne van, hogyha az orvos a betegtől nem alaposan megszűrve kapná az infókat, akkor nagyobb rálátással és eredményesebben kezelhetné őket.
De amíg a beteg "de hát én kérem soha, és csak bio, meg izéhozé" terel, letagad, alkalomadtán hazudik és nem átall túlozni, addig nem várható el viszonosság.

Röviden: amilyen a mosdó...
És akkor azt is meg lehet nézni, hogy ki és milyen mértékben vonható felelősségre egy esetleges félrekezelés miatt. Nem mondom, hogy ilyen nem fordul elő, sajnos több okból is megtörténhet. Amennyiben bizonyítható az orvosi mulasztásból eredő károkozás, szankcionálni kell. Én sem vagyok azon a véleményen, hogy meg kell tartani azt is, aki nem, vagy rosszul látja el a feladatát.

A belenyekkenésről meg csak annyit, hogy nyekkenni lehet, csak a fájdalom mértéke nem mindegy.

Főgebra 2017.04.21. 14:01:11

@MrX84: "egyébként TÜDŐSZŰRÉSRE nem kell beutaló, TÜDŐGONDOZÓBA kell."
Az én városomban, a mi rendelőintézetünkbe nem kell beutaló!(kb 20 éve törzsgárda tag vagyok!)
Légzésfunkció mérését a tüdőszakorvos kéri a labortól. Szintén helyben van!Röntgen is!

Szóval, bármilyen hihetetlen, nem írunk összevissza hülyeségeket, hanem a mi lakóhelyünkön így működik!
Náncsibácsi lakóhelyén meg úgy működik, ahogy ő írta. Feltételezem, hogy nálatok pedig úgy, ahogy te írtad.

Az már egy másik kávéház, hogy egy ilyen kis országban, miért nem egységes protokoll szerint működnek azonos feladatot ellátó, azonos szakirányítás alá tartozó intézmények!

Főgebra 2017.04.21. 14:08:57

@prolee:
Nyitott kapukat döngetsz!
"Átlátható egészségügy - elkezdődött az EESZT feltöltése"

"Megkezdődött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) feltöltése személyes adatainkkal. „Ezzel véget érhet az a gyakorlat, hogy a beteg viszi magával a leleteket egyik orvostól a másikig, ha nem akarja, hogy a kezelőorvos hiányos információk alapján döntsön a gyógykezeléséről. A rendszer révén olyan transzparencia valósul meg, ami a beteg, az orvosok és az ellátórendszer irányítóinak egyaránt előnyére válik”

drinfo.hu/hirek/hirtallozo-itthonrol/23133-%C3%A1tl%C3%A1that%C3%B3-eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgy-elkezd%C5%91d%C3%B6tt-az-eeszt-felt%C3%B6lt%C3%A9se

she_wolf 2017.04.21. 14:54:26

@Főgebra:
Ezzel találkoztam már, és én személy szerint nagyon örültem neki, hiszen az én életemet egyszerűsíti le azáltal, hogy nem pakkokkal kell közlekednem.
A személyiségi jogokra hivatkozással azonban ebbe ugyanúgy szabadon beleszólhat a beteg, ahogy neki tetszik. Meglásd, lesz ebből még kavarodás:(
Mindenesetre mindkét oldal felől nézvést sok haszna lehet (jóval korábban kellett volna erre gondolni).

she_wolf 2017.04.21. 14:59:04

@Főgebra:
Még egy mondat: az szép, hogy ilyen törekvések vannak, de ennek az eszközi hátterével vajon mi a helyzet? Nem akarok jósolgatni, hogy országos szinten mikorra lesz teljes ez az egész:(

Főgebra 2017.04.21. 15:15:13

@she_wolf:
"Nem akarok jósolgatni, hogy országos szinten mikorra lesz teljes ez az egész:( "

Novemberre! Onnantól majd töltögetik fel a többéves kórelőzményeket is!

A gigabursch által említett cyberanalfabétizmus lesz a legnagyobb gátja a korrekt működésnek!

Főgebra 2017.04.21. 15:16:50

@she_wolf:
" de ennek az eszközi hátterével vajon mi a helyzet"
Ők töltik fel az adatokat!!!!
Olyan nincs, hogy feltölteni tud, ellenben megnézni nem!

zizi77 2017.04.21. 15:18:29

@she_wolf: én még arra is kíváncsi leszek, hogy lesznek-e balhék. Múltkor megnéztem, a TAJ számomra miket számoltak el. Kiderült, hogy pár éve, amikor a terhesség miatt fogászati kontrollon voltam, vagy 8 fogamat betömték. A valóságban nem történt semmi, de így lopkodják ki az eszközt a magán praxishoz. Agyrém!

she_wolf 2017.04.21. 15:29:30

@Főgebra:
Igen, ez a terv. Bennem csak az vetődött fel, hogy vajon a kisebb települések esetében hogy gondolják kialakítani az informatikai hátteret.
Az elmaradottabb térségekre gondolok. Mert megyeszékhelyeken remélhetőleg ki lehet alakítani egy átfogó informatikai rendszert, de ha a lakosság régiónkénti összetételét nézem, akkor szerintem messze vagyunk még a céltól. Tény, hogy ez nem csak Magyarországon van így.
Persze, mindent nem kaphatunk meg, de ez nem vígasztalja azokat, akik "kiesnek a pixisből".

zizi77 2017.04.21. 15:33:44

@she_wolf: az online jogosultság ellenörzés most is kell, hogy menjen mindenhol. Innen meg már csak szoftver kérdése, nem?

she_wolf 2017.04.21. 15:35:30

@Főgebra:
Kivéve ahol sem feltölteni és ebből adódóan lekérdezni sem tud.
Láttál már háziorvosi rendelőt számítógép nélkül? Kapaszkodj! Én igen, és nem gyerekkoromban.

zizi77 2017.04.21. 15:40:25

@she_wolf: majd előírják ezt is, mint az online pénztárgépet. A baj az asszisztensekkel lesz, szerintem. Én se vagyok egy "superuser", de azért láttam már én is érdekes felhasználókat. :)

she_wolf 2017.04.21. 15:43:08

@zizi77:
Ezért mondom én azt, hogy nagyon szép az elgondolás és hajrá, csak szokás szerint ez majd a harmadik kormányzási ciklusban lesz talán kész.
Elképzelem, hogy lecserélik pl. Felsőzsolcán a 600 éves gépet, hogy tudja kezelni az "átláthatósági" programot. (Elnézést Felsőzsolcától, csak hirtelen...)
Ami a betegéletutat illeti, én még nem mertem utánanézni:)
Szerintem lesz abban minden, még talán szülés utáni komplikáció is, ami miatt fél éjszakán keresztül két team közreműködésével megműtöttek úgy, hogy nincs is gyerekem:)
Majd akkor óbégatok, ha megnézem, és találok valamit -bár nem hiszem, hogy sokra mennék vele.

Főgebra 2017.04.21. 15:55:09

@she_wolf:
"Szerintem lesz abban minden, még talán szülés utáni komplikáció is"

Na bumm! Még mindig jobb, mint egy férfin elvégzett abortuszból 6 db egy nap alatt!

she_wolf 2017.04.21. 16:17:12

@Főgebra:
:D
Igazából megértem én őket is, mert hogy őszinte legyek nekem teljesen mindegy, hogy a te kezelésedet az én adataimra számolják el vagy sem, a lényeg az, hogy megkapd, és mehess dolgozni, gyereket nevelni.
A kórházak kaptak különböző mértékű kompenzációt, és újra ott tatanak, hogy úsznak az adósságban. Az egészség rohadt drága portéka:(

zizi77 2017.04.21. 17:21:15

@she_wolf: majd lesz kreditpontos informatikai továbbképzés. :)

Hórukk 2017.04.22. 02:49:49

@karcsibácsi: Reflux ritkán kezdődik lázzal. Előbb tehát a gyulladásos eredet kizárandó. PPI-t pedig lehet recept nélkül kapni, kis dózist, de lehet belőle 2x1-et szedni.

MrX84 2017.04.22. 12:09:57

Quamatel mini 10 mg 2x2

qbr 2017.04.22. 13:28:28

@Főgebra: Neked azért nem kell, mert gondozásba vett beteg vagy. Első alkalommal mindenképp kell beutaló tüdőgondozóba.

Főgebra 2017.04.22. 14:29:28

@qbr: Nem, nem kell. A Rendelő Intézet honlapján sincs jelezve, hogy kérnének beutalót! Annyi, hogy az előjegyzést sokkal jobban szeretik, mint amikor csakúgy, odaállít valaki! De viszont a 1,5-2 hónap várakozási idő azoknak jó csak, akiknek semmi bajuk, csak majd egyszer elmennek!

Rókaregeróka 2017.04.22. 20:19:33

@Látens Inszinuáció:
Hahó!
Túl vagyok rajta :)
De köszi :)
És nem is egyszer már :)
A nyirokcsomó kilóg a sorból , neked is meg vannak nagyobbodva, vagy csak engem hülyézel? :P

Rókaregeróka 2017.04.22. 20:20:04

mmint a gyomortükrözésen.
:)

Rókaregeróka 2017.04.22. 20:26:11

@gigabursch:

A kedvencem neves Bp-i kórház ENT főorvosasszonya 2 hete:
- ambuláns lap: megnagyobbodott nycs nem tapintható
Uh beutaló:- megnagyobbodot nycs-k miatt
- tapasztalat: meg sem nézte a nyirokcsomóimat. Szedjen 3 napos antib-t. Ha nem jó, jöjjön vissza.
ui: vizsgálat közben
" ne nyújtsa ki a nyelvét! oké, lapoccal nyelv le, hátra, köhögés, leköptem, duzzogva maszkért megy. I'm sorry, gégereflex. "

fekete macska a fűben (törölt) 2017.04.23. 11:20:54

@MrX84:
„mas telepulesrol valaszthatsz, csak eppen mas telepulesrol nem koteles elfogadni a kartyad”
-Igen, ez a dolog mindig kétesélyes.
De szerintem helyben sem köteles elfogadni, ha dugig van beteggel.
Vagy rosszul gondolom?

fekete macska a fűben (törölt) 2017.04.23. 11:28:25

@Rókaregeróka:
„Szedjen 3 napos antib-t.” -Igen a legtöbb orvosnál ez a módi. Ezzel az a baj, hogy csak a baktériumok pusztulnak, a jóindulatúak mindig, a rosszak nem biztos.
Az összes többi élősdi, ami a panaszokat okozhatja, ezután inkább szaporodik (gomba, parazita, vírus). Azt mondják szedj hozzá bélflóra helyreállítót. Hát nekem ez sem jött be, csak még rosszabb lett.
De én, hosszú idő után rátaláltam a megoldásra: emésztő enzim. És nem a gyógyszertáriak, mert ezek általában még laktóz-monohidrátot és ki tudja még mit is tartalmaznak amire allergiás vagyok.
„Ha nem jó, jöjjön vissza.” -jó, vissza mész, és mit tesznek Veled?

MrX84 2017.04.23. 17:09:58

@fekete macska a fűben: ha én X falu háziorvosa vagyok, akkor aki X faluban él, annak köteles vagyok elfogadni a kártyáját, ha a területi ellátási kötelezettségem, azaz a körzethatár falutáblától tábláig tart. Ellenben a szomszéd faluból már elküldhetek bárkit, aki nem szimpatikus.

Rókaregeróka 2017.04.23. 22:28:04

@fekete macska a fűben: Semmit, már 4. éve van krónikus garatgyűrű gyulladásom nycs megnagyobbodással.
Rákpánik, nycs asp. cytológia negatív, kéz széttár.
Új orvos, újkör előlről.
Már unom.

chili wili 2017.04.24. 06:33:51

@fekete macska a fűben: tájékozatlanabb betegek a köptetőt is köhögéscsillapítónak hiszik / hívják. Lehet, hogy éppen az a baj, hogy szedi a felírt köptetőt, miközben egy száraz ingerköhögése van, amit szerencsésebb lefojtani. De ezt mi innen nem tudjuk megmondani.

fekete macska a fűben (törölt) 2017.04.24. 20:25:33

@chili wili:
Én mindig abból indulok ki, amit a posztoló leír, s ennek alapján írom a véleményem, vagy próbálok segíteni.
Volt egy kolléganőm, aki hasonló módon kínlódott hónapokig, s már beszélni is alig tudott az állandóan fojtogató száraz köhögéstől. Vagy 3-4-szer zavartam vissza a gégészhez, hogy írjon neki más köptetőt, mire végre meglett az eredmény.
Mikor helyre jött, azt kérdezte: honnan tudtad, hogy ez lerakódás? Én már azt hittem tüdőbajos vagyok.
Válaszom: mert hallottam a köhögésed, mert én is voltam hasonló állapotban, s ugyanígy köhögtem.
Sőt az én kálváriám hosszabb volt, mert kikötöttem a kórházban, a slejmoldók és a köhögés gátlók széles skálájának kipróbálása után, szövődményes tüdőgyulladással. Gyógyulásomat az akkori Főnővérnek köszönhettem, aki a beosztott éjszakás nővér betegsége miatt helyettesített egy éjszakai ügyeletben. Együtt néztünk tv-t a közös helyiségben este, s rám tört megint, mint már annyiszor az az iszonyú száraz-köhögés, ami több mint fél éve kínzott már. Másnap szólt a Főorvosnak, hogy adjanak nekem valami mást köhögésre. Kaptam valami folyékony köptetőt, amit ott állítottak össze. Már az első kanálnyi után elkezdtem felköhögni a zöld színű összeállt trutymót, ami a végletekig kínzott már, s aztán semmi perc alatt meggyógyultam. Azóta is hálás vagyok a Főnővérnek, mert ha Ő nincs, s nem figyel rám, hazaküldenek úgy ahogy bejöttem, fuldokolva a köhögéstől.

Im just here for the comments 2017.04.25. 05:19:32

@she_wolf: de akkor hogy csinálják az oep lekérdezéseket? Hogy adják le a heti és havi jelentéseket?

she_wolf 2017.04.25. 08:35:27

@Im just here for the comments:
Ma már valószínűleg nincs ilyen, legalábbis nehezen képzelhető el:)
Azonban megtörtént velem (valamikor 2004-2005 környékén), hogy egy mátrai településen kézzel körmölte a doki a fájdalomcsillapítós receptet. 51 vagyok, számolj...nem gyerekkoromban volt:)
De mondok cifrábbat: eddigi fogorvos akihez jártam (mert végre találtam egy normálisat) beadta a kulcsot, már nem rendel.
Kinéztem magamnak egy újat, hogy én akkor most nekifeszülök, és izé... merthogy hiányos hátul a fogazatom, és ez így nem mehet tovább. Mindez olyan 3 éve történt.
Magánfogdoki elküldött panorámaröntgenre, és kérte számítógépen az anyagot. A küldő által használt programot nem tudta olvasni a magándoki gépe.
Én meg berágtam, és hagytam csapot-papot a francba.
(Ezek után el tudom képzelni, hogy milyen "simán" fog megvalósulni a tervezet novembertől.)

(Tervem van ugyanis: mivel eddig a gyerekfogorvost és a már nem praktizálót leszámítva még nem volt szerencsém olyan fogorvoshoz, aki után ne szájsebészet és fogvesztés következett volna, ősszel nekifeszülök, felkeresek egy jól felszerelt és referencával rendelkező rendelőt, és telipakoltatom foggal a pofámat.
Szedáljon le, altasson el, ha kell biztosítok a részére egy pörölyt is.
6 hiányzik hátulról összesen mindenhonnan, és egy megint jelez, amit előre megmondott a helyi fogdoki, aki egyszerre hármat kapott ki, mielőtt térdműtétre mentem. Rettegek a fogorvosoktól és ha én is úgy általánosítanék mint itt annyian, akkor azt mondanám, hogy mindegyik kretén kókler, a levegő kár beléjük, csak a pénzemet akarják, és erre lenne is okom bőven! De nem teszem, mert nem szokásom, és hiszem, hogy köztük is van olyan, aki valóban jó, és segítőkész. És én azt sem felejtem el, hogy nem ő tehet arról, hogy nkem ezt dobta a gép, szar fogaim vannak minden ápolás és odafigyelés ellenére is, ez van.)

És most elolvasom az új posztot:)

nickM 2017.04.25. 23:28:52

@she_wolf: Kérlek ne vedd személyeskedésnek, őszinte kérdés és valóban érdekel a válasz!
"Itt is voltak korábban megnyilvánulások, hogy mi köze dokinak ehhez, meg ahhoz. Emlékszem jól, mert örökre emlékezetemben maradó egykori kommentelő szeretett ilyesmivel előhozakodni:)
Az emberek egy része szeret sumákolni, aztán rácsodálkozni a következményekre ---> aztán persze hibáztatni az orvost, hogy félrekezelte."
Ez hogy fér össze azzal, hogy:
"Igazából megértem én őket is, mert hogy őszinte legyek nekem teljesen mindegy, hogy a te kezelésedet az én adataimra számolják el vagy sem, a lényeg az, hogy megkapd, és mehess dolgozni, gyereket nevelni."

(Mármint, ha azt látja a rendszerben, hogy x,y,z vizsgálatot elvégeztek nálad - noha csak a te kódodra írták, mert az volt kéznél + alapbeállítás, hogy "sumákolsz", akkor az tényleg javítja a helyes diagnózis felállításának esélyét?)

she_wolf 2017.04.26. 00:41:54

@nickM:
Bontsd ketté, mert két különböző dologról van szó.

Az egyik eset az, hogy betegjogi aggályoskodás okán felmerülhet, hogy miért láthatja az orvos azt is a betegéletutamban, aminek semmi köze az adott aktuális betegségemhez, vagy kezelésemhez. Miért kellene tudnia pl. a belgyógyásznak, hogy volt egy nemi úton terjedő fertőzésem, abortuszom, akármim? Ebből ugyanis nem jövök ki pozitívan. Valami ilyesmit feszegetett a hivatkozott kommentelő a maga sajátos stílusában, nem olyan választékosan, mint ahogy most én megfogalmaztam.
Hozzá igazodva hasonló szadabszájúsággal elhajtottam a mamájába azzal, hogy dokinak hazudozni, előtte titkolózni nem bölcs dolog abból kiindulva, hogy egykori betegségnek lehet jóval később jelentkező utóélete.
Az orvos meg keres, kutat, és nagyon értékes idő megy el ezzel, ami nem mindegy sem a szemérmesen titkolózó betegnek, sem az orvosnak, sem az ellátórendszernek.
Én örülök, ha összefutnak a dolgok, mert egyrészt nem nekem kell mindent összelapátolnom ami esetleg fontos lehet, hanem a TAJ számomra keresve ott van az orvos előtt az egész életem.
A betegnek ezentúl is joga lesz a számára érzékeny adatokhoz való hozzáférést megakadályozni!

Nem fér össze azzal, hogy mindegy mit számolnak el hova, ez egy másik témakör.
Csak az a baj, hogy az eü. gyakorlatilag belekényszerül abba, hogy khmm...túlszámlázzon. Ezt pedig úgy tudja megtenni, ha vastagabban fog a ceruzája. Nagyon nem szép ez, de nem az ő szégyenük!
Ha csak ez a módja annak, hogy a beszállító ne intsen be, hogyha nem fizetsz (te, az intézmény) akkor toll a füledbe, akkor mit tennél orvosként? Az én gyomortükrözésemhez odabiggyesztesz némi egyebet is. Leletet úgyis csak a tükrözésről kapok.
Ahhoz, hogy financiális okokból ne húzza le a rolót egy nagyobb kórház és rendelőintézet az Isten pénze is kevés lenne, de a saját laikus szavaim helyett inkább legyen itt egy nem egészen 1 éves cikk:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/tovabb_romlott_a_korhazak_helyzete_igy_tunnek_el_a_milliardok.615891.html

Elképzelem (vagy inkább nem), hogy amikor valóban összeérnek a dolgok, akkor mi lesz:(
A helyes diagnózis felállításának az javítaná az esélyét, ha tiszta lappal lehetne kezdeni. Ez eléggé macerás, mert volt hogy azt se tudtam, hogy fiú vagyok vagy lány, nemhogy azt, hogy milyen vizsgálatokat, beavatkozásokat végeztek el rajtam.
Az érdekes lesz, ha a betegéletutat megnézve elkezdenek reklamálni az emberek.
(Tényleg intéznem kéne már a sajátomat, de nincs kedvem bebumlizni a városba, meg időm sem nagyon van mostanában.)

nickM 2017.04.26. 02:59:22

@she_wolf: Megpróbálom, ám a kettő valahol nagyon összefügg, legalábbis az én olvasatomban. A "betegjogi aggályoskodás" kapcsán: amíg a saját - és valóban a saját! - kórtörténetemről van szó, addig nem zavar melyik orvos mit lát, és akár a belgyógyásznak is segítség lehet a diagnózishoz egy x éve lezajlott - bármilyen - fertőzés, hiszen a jelenlegi bajom lehet akár annak a mostanáig tünetmentes szövődménye, ebben egyetértünk. Azonban emlékeim szerint volt egy olyan kitétel is, hogy a családtagjaid állapotáról is be kell számolnod. (Nem, nem a szokásos "előfordult-e a családban x, y, z megbetegedés" vonalon, hanem kb. nevesítve. Ez szerintem cseppet sem OK, pláne ha mondjuk mindannyiunknak ugyanaz a háziorvosa.)
"Az orvos meg keres, kutat, és nagyon értékes idő megy el ezzel, ami nem mindegy sem a szemérmesen titkolózó betegnek, sem az orvosnak, sem az ellátórendszernek." :) Egyetértek, de tőled is kérdem: mivel lehet meggyőzni őket arról, hogy nem a titkolózó beteg ligában játszom?
"hanem a TAJ számomra keresve ott van az orvos előtt az egész életem." "Az én gyomortükrözésemhez odabiggyesztesz némi egyebet is. Leletet úgyis csak a tükrözésről kapok."
Így igaz. Magyarul viheted magaddal a gyomortükrözés leletét, mint eddig, azonban a TAJ számodra keresve lehet, hogy azt látja két hónapja voltál biopszián, negatív az eredmény...
Számomra itt érnek össze a dolgok és ez a félelmetes.
Értem és megértem miért kényszerülnek erre az intézmények, de egyrészt gyarló vagyok féltem a "tikszarost", másrészt bár valóban "az Isten pénze is kevés lenne", azért saját bőrömön tapasztaltam, hogy hiába akadnak tartalékok a rendszerben, a szervezés...

she_wolf 2017.04.26. 04:05:24

@nickM:
"(Nem, nem a szokásos "előfordult-e a családban x, y, z megbetegedés" vonalon, hanem kb. nevesítve. Ez szerintem cseppet sem OK, pláne ha mondjuk mindannyiunknak ugyanaz a háziorvosa.)"

Hopp! Ez nekem kimaradt. Köszi a kiegészítést!:)
Ez így valóban aggályos lehet.

A beteg-orvos viszony sérülékeny. Az orvos arra tud hagyatkozni, amit a beteg elmond neki. A kölcsönös bizalomnak kellene meglenni. Igen, hozok bilit:(
És leginkább abban gyanítok nagy hibalehetőséget, hogy nem tiszta lap indul, hanem már korábban meglévő adatokat visznek be, amik így könnyen lehet hogy tévesek.
Nem tartom valami bölcs dolognak, ezért mondtam, hogy lesz még ebből kalamajka.
Ez megint egy olyan dolog, amit nem készítettek elő körültekintően. Ahogy azt az ergya nemzeti inzultációs papírt ki tudták küldeni a paranoiások, ugyanúgy ki lehetett volna küldeni egy felhívást is arra vonatkozóan, hogy ugyan fáradjon már be az alompógár némi egyeztetésre, mert összefésülés esete forog fenn. És erre az egyeztetésre az állampolgár érdekében van szükség. Ha nem megy be a delikvens, akkor indul 0-ról, oszt kalap. Ami egyébként megint nem jó, ha véletlenül teljes és helyes az addigi egészségügyi vonala.
Többnyire gyakorlatias emberként ez lenne az én elképzelésem.
Az már más kérdés, ha én jelzem, hogy szemmel láthatóan nem történt rajtam ilyen vagy olyan beavatkozás, akkor mit tesznek a felügyeleti szervek visszamenőlegesen? És akkor megint ott tartunk, hogy mindenki szív, csak az nem, akinek kéne:(
Sok dolgom volt az egészségüggyel, több is mint kellett vagy szerettem volna, és az is megtörténhet, hogy mereszteném a szememet hogy ilyen nekem nem is volt, közben meg de.

Kerestem, és ezt találtam:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/piszkos_trukkok_az_orvosnal_igy_ellenorizheti_csalnak-e_az_adataival.575483.html
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása