Ilyen is van: emberség és szakértelem

2016.06.19. 09:43

mento_1.jpgHa véletlenül olvassák ezt a posztomat, szeretném megköszönni, amit tettek. Megváltoztatták a rosszindulatú előítéletemet is, amellett, hogy segítettek a fiamnak is.

Mivel mostanában annyira divatos itt fikázni mindent és mindenkit, ezért én is beállok a sorba. Megírom, hogy mi történt velünk. Sajnos hétvégén másodszülött fiamat baleset érte. Nem volt mit tenni, hívni kellett a 104-et.Kicsit féltem, hogy sokára veszik fel, vagy többször kell hívni őket, miközben a gyerek sír a karomon. Ne adj isten nagyobb baja van. Meg aztán hallani olyat, hogy lassan jön ki a mentő, meg ki sem jön...

 

Hívtuk őket. Rögtön felvették, megkérdezték mi történt, hol történt, mennyi idős a sérült. Mondták küldenek egy kocsit. Na, gondoltam itt aztán kicsit megnyugodtunk. De azért gondoltam megvizsgálom a gyereket, mert mire ezek kiérnek. Ezt gondoltam, merthát csak ezt hallani a tv-ben.

 mento.jpg

 

A gyerekre ráadtam egy pelenkát és meghallottam a szirénát. Nagyon kevés idő telt el, de éreztem, hogy hozzánk jönnek. 3 perc nem volt. Odataláltak a lakáshoz, megtalálták a kapucsengőt és már bent is voltak a lakásban. Köszönés, mi történt. Megnézték a gyerkőcöt. Közben egyikük minket nyugtatott. Volt náluk minden felszerelés, ami kellhet. És EMBERSÉG. Meg szakértelem.

 

Minden rendben lesz. Bevitték a kicsiszerelmemet a kórházban. Végig játszottak, beszéltek a gyerekhez. A feleségemet is megnyugtatták az út alatt. Nem úgyhogy benyugtatózottak. SZAVAKKAL. Ott sem hagyták őket, ameddig Botót meg nem vizsgálták és el nem látták a kórházban.

 

Ha véletlenül olvassák ezt a posztomat, szeretném megköszönni, amit tettek. Megváltoztatták a rosszindulatú előítéletemet is, amellett, hogy segítettek a fiamnak is.

 

Ti meg emberek engedjétek el mindig a mentőt az úton! Én már biztosan tudom, hová megy az adóm 1 %-a. Köszönöm még egyszer.

 

Egy apa.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2016.06.19. 18:22:58

pffff....
banyek...

na megint egy szubjektív sztori amiből hiányoznak a részletek, mert azokat elhallgatták, és csak egy sztori alapján mondanak ítéletet. ilyeneknél szokott gyakran jönni a pofáraesés...

csak nem leejtettétek, vagy éppen leforráztátok saját gyereketeket??? hmmm...

NYILVÁN egy leforrázott 4 hónapos csecsemőhöz hamarabb kimennek a mentők, mint egy 16. életévét betöltött gyerekhez, aki leesett a NEM emeletes ágyról.

NYILVÁN ha sok a szívinfarktusos beteg, akkor ők élveznek elsőbbséget.

NYILVÁN sokat számít az is, hogy a posztoló seggébe van-e mentőállomás, illetve, hogy mennyire voltak leterhelve.

gondolom nem sok ellátandó beteg volt, mert ha lett volna, akkor a kórházba szállítást követően indultak is volna a következő beteghez. nem hiszem hogy egy szívinfarktusos beteget csak azért hagytak volna ellátatlanul, mert éppen az asszonypajtit kísérgették az sbo-ra vagy éppen a gyerekosztályra.

NYILVÁN az is sokat számít, hogy kisvárosban laknak-e, vagy éppen egy falúban piripócstól 40 km-re földúton utcanevek nélküli utcákban... na azt megnézném, hogyan érnek ki oda 3 perc alatt...

________________________

amit végképp nem értek:
"...fiamat baleset érte. ... 104-et hívtuk.. megkérdezték mi történt, hol történt, mennyi idős a sérült. Mondták küldenek egy kocsit. ...De azért gondoltam megvizsgálom a gyereket, mert mire ezek kiérnek."

csodálkozom, hogy ezek alapján hogyan küldtek ki egyáltalán mentőt? mit mondtál, hiszen az után vizsgáltad meg a saját gyereked, MIUTÁN a mentőkkel beszéltél. nekem nem kerek a sztori ez miatt.

______________________________

" Megnézték a gyerkőcöt. Közben egyikük minket nyugtatott. Volt náluk minden felszerelés, ami kellhet. És EMBERSÉG. Meg szakértelem."

húúúha.... pontosan mi is volt náluk? szóval ha egy táska kacattal beállít valaki hozzátok, akkor azt vonjátok le hogy emberségesek. és mitől is volt szakértelem???? mert ez így megint nagyon gyenguszka.

rest of boys 2016.06.19. 19:59:55

Ancika szerint a beteget nem kellett volna ellátni, a mentőnek akadékoskodnia kellett volna és a füle botját se kellett volna mozgatnia a hívásra, azért hogy...

...hogy aztán ő elmondhassa, mennyire szemét is a mentőszolgálat Magyarországon és mennyire lelketlenek az OMSZ-osok.

Ez így, hogy minden simán ment, és a beteget ellátták, az ő lelkivilágába erősen nem illeszthető bele.

És még valaki keressen itt rációt a hozzászólások közt.

:)))

asztalosani 2016.06.19. 20:19:41

@rest of boys:
tyűűűhhhaa, neked komoly szövegértelmezési problémáid vannak!!!

kiscsillag!
éppen arról írtam, hogy nem kellene egy eset alapján általánosítani. ha mellette lett volna 3 szívinfarktusos, 4 stroke-os és folytathatnám, akkor tuti hogy vártak volna 6 órát, mire kiér a mentő. ezen mit nem tudsz megérteni drágaságom?!

ez a "szakértelemre" való hivatkozás, minden magyarázat nélkül (hogy miért is gondolja egy átlag proli, hogy szakértelemmel találkozott) így egy nagy nulla.

másrészről kiscsillag!
ha ti állandóan zrikáljátok a posztolót mert fikázni meri a betegellátást akár okkal, úgy én is had fikázzam azokat a posztereket, akik egy eset alapján le akarnának vonni nagy következtetéseket, meg általánosítanak.

ajánlom a poszternek, hogy lakjon borsodban, vagy piripócs utáni kis tanyán és megnézheti hogyan és mikor jár arrafelé a mentő, főleg ha egy idősről van szó...

she_wolf 2016.06.19. 20:30:41

@rest of boys:
Szegénykém meg van lőve, mert a posztban semmi konkrétum nincs, amit kedvére kiforgathatna az eü. támadására.
Valaki leírta, hogy a korábban benne kialakult pejudikáció ellenére kellemesen csalódott. Ez bizony nagy trauma lehet "szemünk fényének".
Kérek egy pézsét....

(Annyira megzavarta a fejét ez a botrányos poszt(:D), hogy már megint bátorkodik olyan szót használni, ami szövegkörnyezetileg idegen, sőt helytelen. De ő azért naggggyon tud!:P Megint elgurulik nekije a gyószere, oszt jól kinézünk:D)

A poszternek: ne engedje, hogy előítéletei alakulhassanak ki! Örülök, hogy pozitív élményét közzétette, és nagyon jó egészséget kívánok kedves mindannyiuknak!

she_wolf 2016.06.19. 20:31:54

Mondom, hogy mindjárt szétcsúszik....megint:D

rest of boys 2016.06.19. 20:33:12

@she_wolf: :D

@asztalosani: Aha, amikor nem tudsz belekötni a kommentelőkbe, akkor a posztolóba kötsz bele.

she_wolf 2016.06.19. 20:33:15

@she_wolf:
ooopsz...kihagytam egy bötűt...
...pRejudikáció..
még mielőtt máglyhalálra ítélne:P

she_wolf 2016.06.19. 20:36:44

@rest of boys:
Szerinted nem mindegy neki, hogy kit baxogat? A kielégülés a fontos, nem?
Vagy lóval, vagy szamárral:)

asztalosani 2016.06.19. 20:55:25

@rest of boys:
ez már megint belemagyarázás. úgy látom az megy neked.

kiscsillag!
tanulj már meg normálisan szöveget értelmezni.

mondd csak a feles adagod megvolt már ma este?

asztalosani 2016.06.19. 20:58:40

@she_wolf:
" korábban benne kialakult pejudikáció"

"pejudikáció", mi?????

kiszakadt a vakbelem a röhögéstől...

hajaj, a másik nagyokos, szintén nulla íráskészséggel, olvasáskészséggel, és eü képesség nélkül!

kiscsillag, addig ne írjál idegen szavakat ameddig nem tudod őket NORMÁLISAN betűzve leírni, mert ez így ultra gáz.

asztalosani 2016.06.19. 21:01:40

@she_wolf:
már késő... így jártál, ez is megy a listádra, a "mi a vérátömlesztés", az "ortopédiás műtétek fajtáinak összekeverése", "sterilizáció", "sterilitás" és a "steril", valamint a "fertőtlenített" fogalmak folyamatos összekeverése "az okirat színes fénymásolása", és még folytathatnám a listát - alá...

she_wolf 2016.06.19. 21:04:31

@asztalosani:
Inkább hagyok ki véletlenül egy betűt, mit ne tudjam a jelentését annak, amit leírok.
Gyenge vagy ma is, mint a légyfing.

she_wolf 2016.06.19. 21:09:18

@asztalosani:
Fárasztó vagy, mint egy vödör vizes homok:(
De nem baj, majd megtanulom tőled, hogy hogy kell megreformálni az orvosképzést. Mert te abban nagyon hasznos tanácsokat adtál, tényleg megfontolandó lenne!

rest of boys 2016.06.19. 23:16:05

@she_wolf: Az átkosból származó anekdota szerint a szorgalmas parasztok felköltik a fa alatt a hűvösben hortyogó kulákot, hogy elmondhassák: az osztályellenség nem alszik :)

she_wolf 2016.06.19. 23:42:43

@rest of boys:
Bocs, ehhez most fáradt vagyok:(
De tedd meg nekem, kedves Barátom, hogy elmeséled ennek az agybetegnek, hogy "szubjektív sztori" csak az ő hagymázas elméjében létezik...
Nála egy ilyen poszt NYILVÁN konfabulációhoz vezet, hiszen már sokadszor prezentálja.
Komolyan nem akarsz pszichós szakot is a neurológia mellé? Ilyen önkéntes és bármikor rendelkezésre álló alanyt -mint szemléltető eszközt- a helyedben ki nem hagynék!:D

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.06.20. 05:03:32

@rest of boys: Szeretnem a tanacsod/segitseged kerni (ha lehetseges). Trigemminus neuralgia eseten, ha egyeb gyogyszeres kezeles nem johet szoba a B12 vitamin injekcio mennyire hatasos? Illetve hany db injekciobol all a kura? Illetve, barmi mas terapiat esetleg tudnal javasolni a fajdalom csokkentesere? (A lezeres akupunktura hatastalan volt). Elore is koszonom a valaszod.

rest of boys 2016.06.20. 06:28:06

B 12 vit.kezelest ritkabban alkalmazunk, a fajadalomra eleg jo szokott lenni a carbamazepine (Tegretol, Stazepine) 2x200 mg-os adagban. De erdemes kivizsgaltatni az okat az arcfajdalomnak (neurologiai, ful-orr-gegeszeti ill. fogaszati vizsgalat) A fenti szer amugy antiepilepticum, de nruralgiakban bevalt fajdalomcsillapito.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.06.20. 07:18:22

@rest of boys: Koszonom a gyors valaszod. A gyogyszer sajnos nem johet szoba (terhesseg miatt). A kivizsgalas mar megtortent. Minden lelet negativ, kivetel a nyaki lordosis kiegyenesedese, amire kaptam Schanz gallert. Kisse csokkentette a fajdalmat, de neha pokoli kinokat elek at.

rest of boys 2016.06.20. 09:16:19

@anitám83: Terhességben nyilván nem javasolt. Érdemes lenne azért az okot tisztázni.

asztalosani 2016.06.20. 14:58:20

@anitám83:
akupunktúra és vagy idegátvágás, ill. fájdalomcentrumok felkeresése...

(ne itt a praxison kérdezgess gyógyszeres kezelés után, legyél okos, legyen meg a hivatalos ORVOSI válasz papíron is, igazi ORVOS ÁLTAL aláírva)

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.06.20. 20:24:24

@asztalosani: Az akupuntura sajnos hatastalan volt.... Van mar idopontom a ferjem neurologusahoz, de sajnos o is csak szules utan fogad. Akihez en jarok/tam 7 evig, neki egyetlen terapiaja van a "turni kell." Neha mar nem megy... Kaptam egy b12 injekciot es nagyon sokat segitett, de sajnos tobbet nem kaphatok.

rest of boys 2016.06.20. 20:48:41

@asztalosani: Idegátvágás...:(

(facepalm...)

she_wolf 2016.06.20. 21:42:59

@rest of boys:
Szerinted honnan veszi ezeket?:(
Komolyan mondom, hogy egy tea elkészítéséhez nem mernék tőle tanácsot kérni, és ez most teljesen független attól, hogy gyűlölöm, mint a soknapos szart:(
...ideg...átvágás...
Remélem, @anitám83 nagyon megfontolja, mit mer megfogadni!
(Na, az ilyesmitől vagyok tiszta ideg:D)

asztalosani 2016.06.20. 22:20:34

@rest of boys:
neked meg mi a fasz bajod van?

ismerek olyat akinek ugyanez a betegsége volt, melynek eredményeként az arca egyik oldalán az állvonalában illetve az állszöglete és állcsúcsa között akaratlanul rángatózott az egyik izom. szerencséje volt hogy csak az. speciális sebészek átvágták az ideget az állkapocs szöglete felett és megszűnt a rángatózás. magyarul írom, és nem dobálózok latin szavakkal hogy szerencsétlen anitám is megértse. nem írok le több részletet, hogy nehogy összef*ssa magát, majd ha oda kerül akkor majd vagy addigra felkészül a netről, vagy az orvosa elmondja neki.

az hogy neki mennyire lokális vagy sem, azt ő tudja, nem írta le. ha kiterjedt akkor az V. agyideg elroncsolásával is orvosolható a baj, ha nem tudnád. csak ugye most akkor magyarázd már meg szerencsétlennek, hogy hol is van az V. agyideg, meg hogy hogyan is működik az elroncsolás folyamata, te szerencsétlen! az idegátvágást talán még megérti, mert van annyi ismerete még anno bioszóráról hogy hogyan néz ki egy idegsejt és hogyan kapcsolódnak egymáshoz, de arra a fejemet tenném, hogy nem tudja hol az V. agyidege.

de ez nem anitám szégyene. neki nagy valószínűséggel nem ez a szakmája, nem ezt tanulta, mert nem tanították neki, nem ebből vizsgázott. nagy valószínűséggel nincs anatómiai atlasza az éjjeli szekrényében, és nem azzal szokott kelni és feküdni minden nap.
ennyi.

she_wolf 2016.06.20. 22:46:47

@asztalosani:
Ne is erőlködj holmi latinnal (orvosival se a gugliról!), amíg magyarul sem tudsz:(
Mosakszol és mégis szaros maradsz...

rest of boys 2016.06.20. 23:33:14

@anitám83: A trigeminus bőrágait be szoktuk szűrni kis inzulinos tűvel adagolt érzéstelenítővel, helyileg ez is hat.
A Gasser-dúc roncsolása (a koponyaalapon van, speciális tűvel történik és én nem csináltatnám - egyéni vélemény) csak akkor jön szóba, ha minden fájdalomcsillapítási lehetőséget kimerítettünk és a fájdalom tűrhetetlenül erős.
Mivel kevert ideg, ilyen esetben a beidegzési területen a funkciók elégtelenné válhatnak, érzéketlenné válhat a homlok, orca, áll bőre, az orrnyálkahártya, illetve elégtelenné válhat a rágóizomtónus, -erő.
Fiatal nőnél én nem avatkoznék be invazívan.

rest of boys 2016.06.20. 23:35:15

@she_wolf: A "mindentudó" emberek gyanúsak.
Különösen, ha tanítani akarnak másokat - azok akarata ellenére :)
Amúgy a fogadatlan prókátoroknak a kurva anyjukban a helyük, de ezt csak Neked mondom :)

she_wolf 2016.06.21. 00:32:36

@rest of boys:
Aki nem tudja, tanítja. Közismert tény.
Én nem tudom, csak nekem kissé furcsa lenne, ha a két véglet között semmi okosság nem lenne.
Szerencsére sem én, sem ismerőseim nem küzdünk ezzel a betegséggel, de a neurológiáról a saját, ám más jellegű problémám miatt azért annyit tudok, hogy fokozatosan és óvatosan illik a működésébe beleavatkozni -kivéve az azonnali megoldást igénylő eseteket. A neurológia a számomra egy rendkívül izgalmas terület, sokat olvasok róla -érintett lévén:)

Az akupunktúrás/akupresszúrás kezelésekhez, gyógyításhoz nem tudok mit csuklani (ismeretem nem sok, tapasztalat pedig semmi), noha a minél kevesebb gyógyszerrel való együttélést preferálom.
Azt nem vitatom, hogy távol-keleten azért biztos nem véletlenül van ekkora hagyománya (több ezer év, de nem tudom mennyi), és nem habókra kezeltetik velük magukat az ottaniak, és veszik át egyre többen nyugaton a metódust, kiegészítve velük a nyugati orvoslást.
De én valószínűleg megmaradok minimál bogyókapkodónak sz. e., annak ellenére, hogy nem zárkózom el az alternatíváktól (és ez az élet számos területén így van nálam):)
Az "idegátvágás" pedig....bocs, de a józan esze is elment annak, aki ilyesmit leír tanácsként (ezt mondjuk már régóta tudjuk, csak az ember mindig remél:D).
Az idegekről tudom, hogy képesek (valamennyire) regenerálódni, de gondolom, ez is rengeteg dolog függvénye. És nagyon nem mindegy,hogy mely testrészen nem regenerálódik kellőképpen az ideg. Én legalábbis így gondolom.

(Gyönyörű ma a telihold:) Látom a gép mellől. Utoljára 2 éves koromban volt olyan, hogy egyszerre volt fent a Nap és a Hold, és csak most tudtam meg, hogy "eperholdnak" hívják:D)

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.06.21. 07:10:25

@rest of boys: A Gasser-duc roncsolasa szoba sem johet. Ezt a lehetoseget mar az elejen kizartam. Azota szamitasba sem veszem.
Az a baj, hogy terhesseg eseten szinte semmit sem tesznek. ( Bar az en orvosom meg elotte sem). Ha a baba megszuletett mar, akkor tudnak kezelni de ugye addig ki kell birni, az ember minden tanacsot megfontol ilyenkor, mert szeretne attol a franya fajdalomtol megszabadulni. A remeny hal meg utoljara.... Az elmult 7 evben mindig novemberben vagy decemberben jott elo es kb 2/4 hetig tartott. Amibol par nap volt kegyetlen. Most 8. hete tart. Az orvosom szerint a hormonok...
Nekem meg a botox-ot is mint lehetseges megoldast ajanlotta a (leendo) orvos. Kulfoldon elterjedtebb itthon meg nem.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.06.21. 07:16:22

@she_wolf: Pont a lenyegre tapintottal ra.(Amikor a ket vegletet emlegetted)... :-)
En is azert erdeklodom mert nem tudom azt elfogadni, hogy ezt a betegseget ennyire ne tudjak kezelni. ( terhesseg alatt ).
Sajnos az akupuntura nekem hatastalan volt. Ismerek olyan holgyet akinek 8 kezeles utan tobbet nem jott elo. Immaron negy eve. Nekem 10 kezeles sem enyhitett semmit, a szakirodalomban 6-8 kezelest irnak. Ha addig nem enyhul a fajdalom akkor hatastalan.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.06.21. 07:34:17

@asztalosani: Nyugodtan dobalozhatsz latin szavakkal. Nezd meg az elozo beszelgeteseinket. Minden tanacsot megfontolok, de a vegen ugyis az orvosommal fogunk donteni kozosen, hogy mi lenne a legjobb.
Szerencsetlennek idaig nem ereztem magam, (lehet, hogy velem van a baj) van egy betegsegem de ettol meg az elet nem all meg.... Evi 2-3 het altalaban, most mondjuk joval tobb. Szerencsere a baratok es a csalad hozzaallasa is fontos es nalunk senki nem dramatizal tul semmit, ha pedig valaki talalkozik egy neurologussal biztos, hogy ker tanacsot hatha....

rest of boys 2016.06.21. 14:11:17

@she_wolf: Felhős lévén az ég, nem láttam a teleholdat. A vörös holdról Jókai regénye, Az arany ember jut eszembe, abban volt egy ilyen című fejezet.
@anitám83: Myokimiákban, fájdalmas tick-ekben, blepharospasmusban használják a botox-ot ( a Chl. botulinicum toxinja, mérge végülis), ennek nem fájdalomcsillapító a hatása, hanem az ideg-izom átmeneten gátolva az idegingerület átadást elernyeszti az izmot - ezért is használja oly sok középkorú nő : szép sima, ránctalan (de kifejezéstelen, mimikaszegény) arc az eredménye.

she_wolf 2016.06.21. 15:21:16

@anitám83:
Gondolom, a 7 év alatt azért sok ismeretre szert tettél a betegségeddel kapcsolatban, ezért vannak határozott elképzeléseid a mit akarok/mit lehet összevetésben.
Több nem telik tőlem, csak remélni tudom, hogy alapos mérlegelés után sikerül egy kielégítő megoldásra találnotok -természetesen a két véglet között.
Az orvosnak egész biztosan igaza lehet amikor azt mondja, hogy a terhességed nagyban közrejátszhat abban, hogy ilyen gyakorisággal jelentkeznek a fájdalmak, hiszen, az egész szervezet működése nagyban megváltozik a terhesség alatt (húgom nagyobbik lányánál terhességi diabétesz alakult ki, ezért 2 héttel a várt előtt meg kellett indítani a szülést, így most baba és mama is teljesen jól vannak, remélhetőleg minden következmény nélkül, ma 23 napos a legújabb családtag:))
Jómagam polyneuropátiával bajlódom, de a kettőt össze sem lehet hasonlítani, mert ez egyfajta konstans fájdalommal jár, amivel meg lehet tanulni együttélni, ellenben a hirtelen és váratlanul fellépő éles fájdalommal.
De hidd el, én is bújom az ezzel kapcsolatos híreket, esetleges újdonságokat a neurológiában.
Elgondolkodtam már azon, hogy miért kezdtek el ezzel-azzal szőrözni, miért nem a nálunk jelenleg létező nagyágyúval tüzeltek már legelőször, mert akkor talán....
De nincs "talán", hanem egy folyamat van, amiből nem hagyhatók ki lépések:(

Hamarosan babád lesz, hadd kívánjak komplikáció- és szövődménymentes szülést, és a továbbiakban minden jót Nektek!
Nem akarok senkivel szembemenni (idiótákkal pedig pláne nem! -most kivételesen), de ha bármilyen kérdésed van, nyugodtan felteheted az itteni orvosoknak, és válaszolni fognak, ha tudnak -mint ahogy nekem/velem is megtették.)

she_wolf 2016.06.21. 15:34:16

@rest of boys:
Szeretem a Holdat:)
A nekrológom így fog kezdődni: már oviban is a kiflihold volt a jele..:D

A botox lényegileg reverzibilis "idegátvágás". Kész átvágás:(
Annyiban nem jó kifejezés a reverzibilis, hogy a cucc nem pótlása esetén csak simán visszatér az eredeti állapot, tehát gyógyulás nem érhető el vele, csak egyfajta felfüggesztés. Igaz, nagy fájdalmak esetén az embernek ez teljesen mindegy, a lelkét is eladná az enyhülésért, és ez teljesen érthető.
Szerinted engem érdekelne mennyire lenne heges, vagy bármilyen beavatkozás miatt csúfságos a kezem-lábam, ha végre eltűnne belőlük ez a fájdalmas zsibbadás?
De -mint ahogy korábban is említettem- nem mindegy, hogy az ember melyik testrészéről van szó:(

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.06.21. 16:26:38

@she_wolf: Koszonom szepen a jokivansagokat. En pedig gratulalok a babahoz es hosszu, boldog, egeszseges eletet kivanok a kicsinek es a csaladjanak egyarant.
Nem szeretek betegsegeket osszehasonlitgatni, mert a tied is borzaszto kellemetlen lehet. Normal esetben engem "csak" 2/4 hetig kinoz. Az pedig igazan kibirhato. Egy allando fajdalom is nagyon rossz lehet, hiaba nem eles es villamlo.
Egyenlore mas lehetoseg nem leven, varom az ido mulasat es a babam erkezeset. Remelem maga a szules is segit valamennyit (az orvos ezzel biztat). Aztan vegre lehet majd erdembe is tenni valamit..... Kivanok neked jobbulast es fajdalommentes napokat.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.06.21. 16:40:22

@rest of boys: Igazabol ebbe a botox temaba meg nem astam bele magam. A doktorno megemlitette, mint lehetoseget. Annyit mondott, hogy par honap utan ismetelni kell. Persze mindket arcfelen a szimmetria miatt.

she_wolf 2016.06.21. 18:33:18

@anitám83:
Reméljük a legjobbakat!:)
Tudom, hogy nem a Praxis most a számodra a legfontosabb, de megteszed, hogy idővel majd jelentkezel és elmondod, hogy javult-e a helyzet (no és hogy egyéb fronton mi van)?
Addig is vigyázz magatokra!

2016.06.26. 09:21:11

A mentősök jó fejek és nagyon tudják a dolgukat.Ettől független én mondjuk soha nem hívnám ki őket magamhoz, csak mert vér ciki lenne mivel távoli ismerősök nagyrészt. Asszem inkább meghalnék mint hogy Z.Jimmy újraélesszen vagy hasonlók:)

dioda 2016.07.16. 22:58:07

@Diorella Queen: "A mentősök jó fejek és nagyon tudják a dolgukat".
Esete válogatja. Mentős (nem mentőorvos vagy rutinos mentőtiszt, hanem átlagos mentős) által ellátott esetek: 1. sérülés (ebben jók), 2. mellkasi fájdalom/infarktus (ezt viszik gyorsan katéteres laborba), 3. stroke (viszik gyorsan stroke centrumba). Ezeken kívül más egészségügyi problémáról nem nagyon tudnak a mentősök. A baj az, hogy ezért mindent ebbe a 3 dologba próbálnak beszuszakolni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása