Én vagyok a gyógyszertárért, vagy ők értem?
A gyógyszertár legalább egy héten egy alkalommal lehetne úgy nyitva, hogy munkaidő után be lehessen menni, vagy legalább munkaidő előtt.
Mi is érintettek vagyunk a lányommal a Heim Pál bőrgyógyászatán már évek óta. Én is nehezen értettem meg ezt a sorszám rendszert. Tetézi a dolgot, hogy ez az osztály országosan lát el betegeket, tehát aki pl. Zalaegerszegről jön fel annak 2 napra kell kivenni a gyereket az iskolából és tutira reggel 7-kor ott kell állnia a sorszámért mert nem kockáztathatja, hogy nem kap sorszámot. Fél 8 körüli érkezéssel kb. 11 körül szoktunk sorra kerülni, minimum fél nap szabadság kell hozzá.
A gyereket mindenképpen ki kell vennem az iskolából minden egyes kontroll alkalmával. Miért nem lehet legalább hetente vegy havonta egy nap amikor délután is van rendelés?
A másik nehézség, hogy a felírt orvosságokat KIZÁRÓLAG a kórház földszintjén lévő gyógyszertárban lehet kiváltani, nyitvatartása: h-cs 8-1/2 4-ig, pénteken 8-13-ig.
Én Budapesten lakom, de a városon kívül dolgozom(dolgoztam), 8 óránál hamarabb kezdődik a munkaidő, soha egyszer sem tudtam a gyógyszertárba úgy bemenni, hogy ne kellett volna szabadságot kivennem. Mindezt egy orvosság kiváltásáért!!! Más gyógyszertár nem adhatja ki, nem kérhető át másik gyógyszertárba, egyszerűen nincs megoldás.
A gyógyszertár legalább egy héten egy alkalommal lehetne úgy nyitva, hogy munkaidő után be lehessen menni, vagy legalább munkaidő előtt.
Nem érzékelem a "szolgáltató" hozzáállást. Én vagyok a gyógyszertárért, vagy ők értem?
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szabidoki 2016.01.16. 08:54:58
Annyi praktikus tanácsot is adnék viszont a poszternek hogy ha tényleg változtatni akar a számára kényelmetlen rendelési időkön és gyógyszertári mizérián akkor ne itt a praxison picsogjon hanem írjon egy levelet a kórháznak, gyűjtsön aláírásokat egy petícióhoz a többi szülőtől a rendeléseken, stb...
csakmotyogok 2016.01.16. 10:14:23
drontal 2016.01.16. 12:21:27
Látom valaki megint rácsodálkozott arra a tényre,hogy az eü személyzetnek is van normál munkaideje...
-Most úgy csinálsz mint ha az eü.-ben sehol nem lenne délutáni rendelés.
drontal 2016.01.16. 12:25:35
Szerintem egy banki ügyintézés a lakóhely szerinti régióban nem ugyanaz mint amikor vonattal kell felutazni Pestre majd vissza egy rendelés miatt.A kettő közt azért van némi különbség.
csakmotyogok 2016.01.16. 13:01:53
2. A bankban annyit kapok amiért fizetek tuti nem szánnak meg,nem foglalkoznak velem 1 perccel sem a nyitvatartási idő után,pedig ők valóban az én pénzemből élnek.Nem dolgoznak értem ingyen. Aki bunkó kivezetik.
3. Szolgáltatás ez is az is nem???? :)) akkor legyenek nyitva mikor nekem jó,pont úgy mint az eü-ben:)))
Dikusz 2016.01.16. 13:19:07
Egy szóval sem állította, hogy éjjel-nappal legyen nyitva a kórház gyógyszertára, hanem azt szeretné, ha másnap munkaidő után tudjon visszamenni érte, ha már csak ott tudja kiváltani. Ez a gyógyszertár a hét négy napján 16:00-ig, egy napján 13:00-ig tart nyitva. Nem gondolja senki, hogy csak ennyit dolgoznak a gyógyszerészek, de tényleg el kell kéredzkedni az átlagos munkahelyről, hogy ki tudja váltani a gyógyszert.
she_wolf 2016.01.16. 13:28:56
@csakmotyogok:
A bank. Na kérem, AZ(!) szolgáltatás! Az eü. nem, csak ha a mejjemet akarom a hátamra varratni. Olyan egyszerű lenne különbséget tenni, mégsem képesek rá sokan.
szabidoki 2016.01.16. 14:23:17
Persze mindent lehet követelni, legyen minden nyitva éjjel-nappal hogy a nagyságos polgártárs bármikor el tudja intézni a gyógyszereit de akkor legyen nyitva tényleg mindig _minden_, autószerelőtől kezdve a kormányablakig, hogy én is bármikor el tudjak bármit intézni. Mondjuk ahogy a dolgok állnak, örülni kell hogy egyáltalán van akármilyen rendelés - Győrben most készül távozni a komplett sebész gárda és ez még csak a kezdet...
she_wolf 2016.01.16. 15:09:04
"Győrben most készül távozni a komplett sebész gárda és ez még csak a kezdet..."
Erről most nagyon nagy a csend, pedig frissítést ígértek...
Dikusz 2016.01.16. 15:22:26
@szabidoki: ezt írtam én is, de ha csak ott lehet kiváltani a kenőcsöt, amit csakis a kórház gyógyszertárában tud kiváltani, akkor nagy az esély hogy másnap tudja elhozni.
Én még mindig úgy látom, hogy a poszternek az a baja, ha másnap vissza kell mennie a gyógyszerért akkor ha nem is szabadnapot kell kivennie, de el kell kérnie magát a munkahelyéről a nyitvatartás miatt. Gondolom minden kórházi gyógyszertár ugyanebben az időben van nyitva (8:00-15:30-ig), ahova mi tartozunk is ugyanígy van. Nekem nem gond másnap elmenni, de aki dolgozik annak bizony nem könnyű.
zsebibabi 2016.01.16. 15:48:18
Magisztrális (helyben készített, nem gyári) gyógyszert pedig bármelyik gyógyszertárban megcsinálják, igaz, nem azonnal, rendszerint másnap vissza kell menni érte. Valószinüleg arról lehet szó, hogy ezt a készítményt gyakran rendelik a Heim Pálban, ezért a kórházi gyógyszertár készletet tart belőle. De, ismétlem, bármelyik gyógyszertár el tudja készíteni a recept alapján.
asztalosani 2016.01.16. 15:53:06
"És még a bankot sem nyitják ki nekem ma, pedig nekem most van időm. Pedig az én pénzemből élnek.:D "
hülye vagy!
1. banki ügyeket már neten vagyis ONLINE módon is lehet intézni 0-24-be
2. másrészről:
Erste bank! és beszoptad, mert még SZOMBATON IS NYITVA VANNAK!
Campona Fiók
1222 Budapest Nagytétényi út 37-43.
Hétfő: 10-19,
Kedd: 10-19,
Szerda: 10-19,
Csütörtök: 10-19,
Péntek: 10-19,
Szombat: 10-14
OTP
Károly körút 25
Hétfő 7:45-18:00
MÉGSEM PICSOGNAK, HOGY JAJ 16:00-KOR HAZA KELL MENNIÜK!!!
úgyhogy ezt megint csak be*zoptad.
gratulálok!
nickM 2016.01.16. 16:13:23
nickM 2016.01.16. 16:15:47
szabidoki 2016.01.16. 17:12:55
she_wolf 2016.01.16. 17:18:30
A megoldásod sajnos nem megoldás:(
A közmunka jobbára ideiglenes, ami még nem lenne baj. Az már nagyobb baj, hogy minden közmunkás alkalmazása előtt és után leltárt kellene csinálni még akkor is, ha csak az az egyetlen szekrényke/hűtő lenne nyitva, amiben a magisztrális készítményeket tartják.
Ha pedig akár egy hétig nincs ilyesmire igény, akkor kvázi őrködik a közmunkás az zárt szekrények, fiókok fölött napi 4 órában.
És egy gyógyszertár pultja mögé nem engednek be akárkit (joggal!).
Aztán....folytathatnánk azzal is, hogy bemégy Te a gyógyszertárba a kikevert kegyszerért, Te megkapod, nekem meg nem adnak lázcsillapítót hogy ne az ügyeleten vacogjam az ölembe a fogaimat, hanem másnap a rendes háziorvosi rendelésen....ecetetrá...:(
Azt mondjuk meg lehetne csinálni, hogy kiírják a kirakatba, hogy x óra után csak magisztrális cuccot adnak ki, de a magyarokat ismerve ez is megborulna valamin:(
kgaben 2016.01.16. 19:00:04
Én eddig bármelyik városban laktam, jártam mindig g találtam nyitva gyógyszertárat este 7-ig..... Mindenhol. Szóval a sztori kb így teljes, hogy ebben a kórházban nem találja nyitva azt a bizonyos gyógyszertárat,és nem egy általános jelenségről van szó.
Másrészt, lehet, csak én nem értem, ha már kivett egy nap szabadságot, volt a rendelésen, akkor miért nem megy el rögtön utána kiváltani a gyógyszert, gyógyszereket?
Másrészt, itt többen emlegették, hogy legyen választható kórház. Hát,akkor miért ide járnak, ha ennyire szar a rendszer? Az országban számos helyen van még bőrgyógyászat. Lehet oda is menni. Azért ne az egészségügy legyen már a hibás, mert ki kell venni egy szabad napot, és ezt a munkáltató nem érti meg. Azért legyen már a munkáltató a hibás.
she_wolf 2016.01.16. 19:33:38
Tudod ez nálunk úgy néz ki, hogy ami a Tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz Neked semmi közöd!
A NAV? Mi jut eszedbe? Állam az államban! Pénzintézet? Ugyanmár! Örülj, ha szóra méltatnak (nem mintha nem ők járnának jól veled)! Önkormányzat? Hol élsz? Neki tól-ig munkaideje van, reggeli/tízórai/ebéd/uzsiszünettel! Csak, meg azért! Később nyit, korábban zár. Tudod, hogy ezt Te miért nem teheted meg? Mert ott van neked az milliószor félreértelmezett, és képedbe tolt esküd! Azért!
Meg a szarért-húgyért, amit kapsz érte:( Legalább jó szó? Laska a képedbe, csak hogy érezd a törődést!
Szerencsétlen bankos, meg az önkormányzatos Micike a gépjárműves ablak mögött húzza az igát napi 8 (mínusz pár) órában, pedig neki családja van! Mindig szívfájdalommal gondolok szegényekre:(
Az orvosnak, nővérnek, mentősnek szüzességi és szegénységi fogadalmat kell tennie, és aszerint kell élnie!
(Barátnőd van? Skandalum!)
No, ez az én mai overdive-om. Megvolt, letörlöm a vérhabot a számról, és melózok tovább...mielőtt még...
nickM 2016.01.16. 20:11:03
@mig54: (Nagyon-nagyon bocsánat előre is, véletlenül sem szeretnélek megsérteni, de hívhatlak Maminak? ;) Sokadszorra kívánkozik ki, de nem merem.) "kvázi őrködik a közmunkás az zárt szekrények, fiókok fölött napi 4 órában." Remélem, hogy ez lenne a helyzet, de ha valóban csak a HP-ban váltható ki az adott gyógyszer, a dolgozó szülők talán örülnének neki, ha munkaidejük leteltével is átvehetnék. (Ismétlem magam, bocsánat előre is, de sajnos túl sok példát láttam mostanság arra, hogy óccsóér' visszabéreljük a hozzáértő alkalmazottakat. :( A pult mögött álló képzettsége nem változik, csak kevesebből jön ki. :( )
"Aztán....folytathatnánk azzal is, hogy bemégy Te a gyógyszertárba a kikevert kegyszerért, Te megkapod, nekem meg nem adnak lázcsillapítót hogy ne az ügyeleten vacogjam az ölembe a fogaimat, hanem másnap a rendes háziorvosi rendelésen....ecetetrá...:(" Jogos, de picit mégsem. Jelen poszt alatt az előre megrendelt gyógyszerekről szól a fáma - nálam legalábbis, szóval ha előre feliratod a lázcsillapítód, megkapod Te is.
"Azt mondjuk meg lehetne csinálni, hogy kiírják a kirakatba, hogy x óra után csak magisztrális cuccot adnak ki, de a magyarokat ismerve ez is megborulna valamin:( " :) Természetesen (de hidd el, nem csak nálunk!) :) Az adott problémára az is megoldás lenne, ha pl. a hozzájuk legközelebbi hosszan nyitvatartó patikában is átvehetnék a gyógyszert, de ehhez meg "néhány" futár kéne, aki nap közben kiszállítja. Melyik tűnik reálisabbnak?
nickM 2016.01.16. 20:24:32
she_wolf 2016.01.16. 20:59:28
:)
Úgy hívsz, ahogy akarsz, 50 vagyok, ez köztudott. Nem tudom, te hány éves vagy, különösebben nem is érdekel. Amíg kultúrlényekként tudunk beszélgetni (még ellenvéleményt megfogalmazva is), addig hívhatsz Nyanyának is, meg Csibecicának is, olymindegy:)
Amiket írtál: szerintem mindent lehet(ne), csak akarni kell(ene). Mint korábban már többször írtam, hazánk a látszatintézkedések országa.
A közös megegyezéssel elmegy a dolgozó, majd eseti megbízással, vállalkozóival, mittudoménmivelhogyan visszavesszük, alkalmazzuk, az nagyon megy. Valahogy majd csak lepapírozzuk. Csakhogy ezzel az embereknek tele van már a púpja.
(Visszautalnék a hálapénzes (sosem jutunk a végére) témára: élhet jobb körülmények között egy eüs dolgozó parával megtoldott fizetéssel, de parára hitelt/kölcsönt nem kap, különböző kedvezményekkel nem tud élni.)
Tiszta, vagy legalábbis jóval tisztább rendszer kellene, ami átláthatóbb, amiben a dolgozók nyugodtabban tudnának létezni. De ez tudjukkiknek nem érdeke. Úgyhogy megy minden "okosba". És ezért szállóige szinte, hogy a magyar leleményes.
És megint ott bukik meg az egész, hogy az egészségügynek nincs saját független minisztériuma. Így lehet egymásra mutogatni, a sok bába közt elszórni a gyerekeket.
A futáros javaslatot megfontolásra érdemes dolognak tartanám, lehetne központosítani, de ez vidéken már nem menne olyan egyszerűen, ahol csak egy-két gyógyszertár van.
Budapesten, egyes megyeszékhelyeken lehetne némi létjogosultsága.
dr. pretender 2016.01.16. 22:37:41
she_wolf 2016.01.16. 22:54:58
Csak annyira (ir)releváns, mint ugyanezen a blogon szolgáltatónak nevezni az állami kórházat, rendelőt, és és visszakézből azzal érvelni, hogy az ügyintézőt is kirúgják, ha kivagyizik az ügyféllel.
TóthAttila 2016.01.17. 03:24:43
rest of boys 2016.01.17. 04:33:59
levego 2016.01.17. 07:20:27
gabardin 2016.01.17. 07:50:34
Megoldottuk, kiváltottuk.
Egy krónikus esetnél nem biztos, hogy az évi x nap szabadságomból erre szeretnék áldozni évi hat napot.
Nem értem, miért kell rögtön a posztolónak ugrani...
@rest of boys: " "a gyógyszertár van értem " szlogen pedig a szocialista időkből visszamaradt csökevény" ez így biztos nem igaz. A szocializmusban semmi nem volt értem, a gyógyszertárban konkrétan háromszor kellett sorba állni egy-egy kiváltásnál.
jaegtoer 2016.01.17. 08:12:15
Te is tudod, hogy ezt így nem lehet. A legtöbb gyógyszernek vannak tárolási paraméterei (pl.: hőmérséklet limit), ami jelentősen megnövelheti a postázási-kézbesítési költségeket is. ...de! marketingnek jó volt:) [A NAV-ot és az ÁNTSZ-t nem említem most az egyszerűségre tekintettel. mármint az én egyszerűségemre...:)
TóthAttila 2016.01.17. 08:32:06
2016.01.17. 08:47:16
Képzeld ha a tecsó zárva lenne délutánonként.
2016.01.17. 09:28:54
bonbonauta 2016.01.17. 10:02:34
2016.01.17. 10:09:09
Border 2016.01.17. 10:30:32
gabardin 2016.01.17. 10:36:09
2016.01.17. 10:38:47
eßemfaßom meg áll 2016.01.17. 10:41:54
A legtöbb ember egy percet se szeretne az életében orvosi ellátásra áldozni, de jelenleg tudtommal betegnek lenni nem szabadonválasztható opció.
2016.01.17. 10:44:40
gabardin 2016.01.17. 10:48:58
De már megszoktam, hogy itt mindig a beteg/hozzátartozó a hülye és mindenre van egy frappáns válasz
Nem az lenne a cél, hogy megkönnyítsük mindkét fél életét, hanem a szívunk mi-szívjatok ti is elv érvényesül.
Szerencsére az én háziorvosom nem ezen elv mentén tevékenykedik, szóval, van remény
eßemfaßom meg áll 2016.01.17. 11:08:55
Csak annyit jegyeztem meg, hogy beteknek lenni sehol a földön nem a "szeretném" kategória
csepke 2016.01.17. 11:09:33
csepke 2016.01.17. 11:17:10
Border 2016.01.17. 11:20:13
2016.01.17. 11:56:10
PirosBékaFül 2016.01.17. 12:57:54
néhány megjegyzésem lenne...:)
Egyrészről sajnos a közmunkás, mint olyan nem megfelelő megoldás, mivel szabályozva van, hogy gyógyszertár csak és kizárólag akkor lehet nyitva, ha van bent minimum egy gyógyszerész.
Megoldási lehetőségek vannak, de ezeknek ugye anyagi vonzata van, ami nem feltétlenül vállalható adott intézménynek/cégnek. Ha ügyeletet adnak (egy gyógyszerész ablakon keresztül foglalkozik az érkezőkkel) akkor van ügyeleti díj és mindenki attól prüszköl (illetve ne felejtsük el, hogy a gyógyszerész óradíját kell megfizetni), ha tovább vannak nyitva az plusz költség a gytárnak (vagy egyes kórházakban, mivel a kórház az üzemeltető, így a kh-nak). (A nyitvatartási idő azért eléggé átgondolt, mert ha valahol tudják, hogy például 4-6 ig roham van, akkor eszük ágában sem lesz 4kor lehúzni a rolót, de ha tapasztalat, hogy ilyenkor csak lézengenek a betegek, akkor "nem éri meg"...)
Számos kórházban a kórház úgynevezett intézeti gyógyszertára és a betegek számára elérhető un. közforgalmú gyógyszertára mögött ugyanaz a "team" dolgozik. Ők reggel 7-8 (hol mikor) bemennek és utána letelik a munkaidejük délután... Senki nem túlórázik szívesen....
Természetesen van rengeteg gyógyszertár (plázákban, forgalmas közlekedési helyeken) ami 6-8ig is nyitva van, általában elérhetőségük online megtalálható, szóval ha valaki gyógyszerhez szeretne jutni nem kell érte szabadságot kivenni ;).
Nem mellesleg léteznek ügyeletes gyógyszertárak is, ahol igaz ugyan, hogy ügyeleti díj megfizetése mellett (380 Ft), de szintén hozzá lehet jutni a (fontosabb) dolgokhoz (általában az "előre kész, gyári termékekre" gondolok, és sajnos nem egyszer előfordul, hogy valami aktuálisan nincs, de jó eséllyel helyettesítő terméket lehet kapni). (A "készítős" gyszerek egy sokkal speciálisabb eset... Ha valaki véletlenül mégis oylat kapna ügyeletben (gyerekeknek főleg) akkor érdemes az ügyelethez/kh-hoz eső legközelebbi ügyeletes patikában próbálkozni, mivel ott lehet, hogy van készen.)
Ha valakinek nagyon speciális "kikeverős" dolog kell, és az adott gytár ahol tuti lehet kapni már nincs nyitva vagy túl messze van, akkor szerintem érdemes felhívni a hozzá legközelebb eső gytárakat és megkérdezni, hogy tudnak-e ilyet csinálni, mikorra, vagy ha nem akkor mit ajánlanak, hol próbálkozzon....
Netuddki. 2016.01.17. 13:00:57
Különben megmondom miért. Azért mert ugyanannak az orvosnak a munkaidőn kívüli rendelésére simán tudsz akár telefonon is időpontot kérni. Ha csúszás van, akkor az asszisztense még fel is hív mikorra menjél. Persze nem ingyen, és persze, hogy számla nélkül. Hát a qrva annyát aki ezt a rendszert hagyja működni, de főleg az orbánnak!
Netuddki. 2016.01.17. 13:03:16
PirosBékaFül 2016.01.17. 13:11:10
A kozforgalmuakat megvettek... De ugy tudom a korhazban mukodo (zomeben a kh igenyeit kielegito, de reszben kozforgalmat is bonyolito) patikak altalaban (lehet hogy kizarolagosan) khi tulajdonuak.....
Danubius 2016.01.17. 13:27:37
1/nem igaz hogy mindent mindenhol ki lehet váltani
Egyrészt van egyedi import gyógyszer, amit nem lehet akárhol beszerezni, pláne nem azonnal. A gyógyszer alatt bármilyen gyógyszerformát értünk (kenőcs is)
Ha olyan gyógyszert rendel az orvos amit készíteni kell előfordulhat hogy pl homatropinos szemcseppet. NA ennek 1 gramja 13000 ft, pl. Ennél kevesebbet nem lehet rendelni a gyógyszertárnak. Ebből kér az orvos 0,1 grammot. Na ki vállal be 12000 ft veszteséget?
2/Én is szeretném hogy mindíg minden nyitva legyen, de könyörgöm éjjel fél 1 kor ne jöjjön senki hozzám ügyeletbe culiért. Ja, ha már itt megjegyezhetem: az esemény utáni tablettát nem adjuk ki recept nélkül, akkor sem ha holnap érettségizni kell a delikvensnek, és az orvost sem érdemes éjjel ezért zaklatni, nappal érdemes az egészségügyi személyzetet zaklatni ilyesmivel (az első 24 órában bőven van nappal is).
3/amikor a liberálisok elintézték hogy lehet minden sarkon gyógyszertár akkor nagyrészt a nyitvatartási idők is kedvezően alakultak. Engem személy szerint viszont az zavar hogy háziorvosi ügyelet csak délelőtt van (vidéki város).
nyu 2016.01.17. 14:29:11
Pl. Bepanthen Plusban is van klórhexidin.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2016.01.17. 17:45:07
nálunk jobb patikák kihozzák a gyógyszert házhoz ha kell vagy van online patika ahova ha beküldöd a receptet és utalod a pénzt akkor kiküldik postán a gyógyszert.
mondjuk a posta egy fokkal megbízhatóbb mint magyarországon.
- egyébként tudjátok, hogy hívják a gyógyszerészeket utáló embert?
- anti-patikus
she_wolf 2016.01.17. 17:58:04
Most mondd...:D De tényleg nem érdekel hogy szólít. Ha bajom lesz vele, Vele (de szerintem nem), úgyis szólok;)
Liesz 2016.01.17. 21:59:05
Mi is jártunk ide bőrgyógyászatra, egy darabig lehetett időpontot kérni (3 hónapra, de belefért), utána jött a sorszám cirkusz. Nincs személyzet telefonhivasokat fogadni, és időpontot adni, aki meg van, az lusta ezzel foglalkozni.
A patika nyitvatartás kérdése biztos megérne egy levelet a kórház vezetése felé.
she_wolf 2016.01.17. 22:13:06
Nálunk két patika van, nyitvatartásuk:
1; "Nyitva tartás: H,Sz: 8-20,K,Cs: 8-19,P: 8-18, Szo: 8-13"
2; Minden hétköznap 8-18-ig, szombaton 8-13-ig.
Tehát szavam nem lehet.
Én a fentibe járok több okból. Egyébként pedig a közelben vannak a tömegközlekedéssel elérhető bevásárlóközpontok, szintén jó nyitvatartással.
Persze magisztrális készítmények esetén külön történet van...
És más egy intézmeti gyógyszertár működése is, mint egy "pirulabolté".