Mi lesz velünk orvosok nélkül?

2016.01.12. 04:57

9d7833898b987ee47f1bc118b11a50c1.jpgKétségbeejtő arra gondolni, hogy ha minden kórházból ennyi orvos elmegy külföldre, mi lesz velünk? rre mit mondanak azok, akik állandóan szidják az egészségügyben dolgozókat, orvosokat nővéreket egyaránt?

Tisztelt Praxis blog!

 

Első felindulásomban írom ezt a posztot, kérem nézzék el nekem, ha nehezen követhető. Megpróbálom röviden (és érthetően) leírni a véleményem, elnézést, ha a szakszavakat helytelenül írom. A posztban idézek a zárójelentésekből is.

 

Pár perce olvastam Index címlapon, hogy Budapest legjobb kórházában tömegesen mondtak fel az altatóorvosok, nyolcból - hat! Közülük ketten személyes ismerőseim is voltak. Túlzás nélkül állíthatom, hogy nekik is (természetesen az ITO-n dolgozó többi orvosnak, és a nővéreknek) köszönhetjük a férjem (64 éves) életét. A nehéz körülmények ellenére is maximálisan megtettek mindent az osztályon kezelt betegekért.

 

Férjem itthoni rosszullét után igen súlyos állapotban (zárójelentésből ollózva: súlyos légzési elégtelenség, hypoxia okozta tudatzavar) került be a Szent Imre Kórház Sürgősségi osztályára 2015 áprilisában. Ügyeletes háziorvos kérte a mentőt (a mentők küldték ki, előbb őket hívtam). Kb. 20 perc telt el a hívás, és a kórházba érkezés között. Valószínű az is számított, hogy a lakásunkhoz igen közel van a körzet talán egyetlen mentőállomása, éppen volt is benn kocsi, és a háziorvosi ügyelet is.
9d7833898b987ee47f1bc118b11a50c1.jpg

Az SBO-n valami csoda folytán éppen nem volt beteg, bár azt hiszem ebben az esetben mindenképpen elsőként került volna sorra, rögtön bevitték a vizsgálóba. Onnan már intubálva, lélegeztetve hozták ki, nem tudott önállóan lélegezni. Később az ügyeletes doktornő azt mondta: nagyon súlyos, életveszélyes az állapota, a másnap reggelt már nem érte volna meg. Három hétig feküdt az intenzíven (gondolom az egész család eddigi TB-befizetését felhasználta ez idő alatt). Többször próbálták lekapcsolni a lélegeztetőgépről, sikertelenül, két hét után harmadszorra sikerült.


Közben bekerült egy olyan kísérletbe, ami segítheti a már kialakult tüdőgyulladás leküzdését. Nekem kellett a beleegyező nyilatkozatot aláírni, minden tájékoztatást megkaptam, éppen ezért a legnagyobb nyugalommal döntöttem a kísérleti programban való részvétel mellett, a háziorvosunkat is megkérdezve.
A zárójelentésben napokra bontva le vannak írva a leletek, konzíliumok eredményei, mivel nem értek hozzá, nem idézném, valószínű helytelen információkat írnék be. Az én következtetésem (ismétlem: csak én gondolom így) hogy tüdőgyulladás alakulhatott ki, talán a kísérleti kezelés hatására túlélte.
Nem volt könnyű dolga a kezelőorvosainak, férjemnek egyéb súlyos betegségei is vannak.


Az a hivatásbelieknek egyértelmű, hogy ezek a betegségek a helytelen életmód következményei: COPD, cukorbetegség (inzulinnal kezelt), 2014 augusztus bal láb amputáció, 2014.november "akut cholecystitis miatt cholecystectomia (itt is azt mondták nem sokon múlt, hogy túlélte), majd ITO-kezelés". Vizsgálatok kimutattak nála MRSA-pozitivitást is.

Kétségbeejtő arra gondolni, hogy ha minden kórházból ennyi orvos elmegy külföldre, mi lesz velünk? Férjem egyik kezelőorvosa (azóta külföldön is dolgozik), aki minden vizsgálatról, kezelésről tájékoztatott minket azt mondta: nem kizárólag amiatt fog elmenni a kórházból, mert kevés a fizetése, hanem a lehetetlen anyagi- és eszközhiányos feltételek miatt. Ez az orvos jött oda hozzám az egyik látogatásomkor szabadkozva, hogy az osztály (a kórház nem biztosít) nem tud adni pelenkát a betegeknek, ha tudunk hozzunk mi. Látszott rajta, mennyire elkeseríti a dolog, én szégyelltem magam, úgy gondolom mások helyett. Szerettük volna neki megköszönni azt, amit értünk tett. Nem hálapénzt amit adtunk alig akarta elfogadni, csak annyit kérdezett: megengedhetjük mi ezt magunknak? Amikor édességet vittem be az osztályra rögtön betették a közösbe, nem fogadtak el pénzt.
Ebben a kórházban, ezen az osztályon mi ezt tapasztaltuk, és ezek az orvosok, nővérek mindent megtettek a betegeikért. Ők mentek el.

Erre mit mondanak azok, akik állandóan szidják az egészségügyben dolgozókat, orvosokat nővéreket egyaránt? Válaszoljanak rá ki az, aki mindig mosolyogva, a rossz körülményeket nem figyelembe véve tud úgy dolgozni, hogy nem keseredik el, nem megy világgá ha csak teheti. Mit tennének ebben a helyzetben?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hajatsermuta 2016.01.12. 08:36:28

Gyorsan leírom, hogy eszelősaninak ne kelljen strapálnia magát: a poszter fizetett bértollnok!
A kérdésre pedig a válasz: semmi gond nem lesz, majd ő (ancika) meg a másik táltos, a tatabányai bankfiók vezető fogja gyógyítani a jónépet...

asztalosani 2016.01.12. 10:38:27

@hajatsermuta:

hozzám aztán ne jöjjenek, inkább menjenek "mig54" félékhez, akik :
- mindig mindent jobban tudnak,
- szerint kevés az a tb-s összeg melyet levonnak az emberektől,
- sz*rt se tudnak az egészségügyről és a nagy semmire itt osztják a hülyeségeiket hosszú idő óta!

lsd: mig54 beszólásai, pl.: itt a praxison kérdezgeti, hogy "mi a vérátömlesztés?" és még sorolhatnám!

lavór 2016.01.12. 10:51:28

A magyarok döntöttek: nincs szükségük orvosokra, nővérekre.
Majd Gyurcsók-féle távgyógyászattal meggyógyultok. Vagy nem.

fidesz a mutyipárt 2016.01.12. 10:57:02

Nyugodj meg, nincs itt semmi probléma. A te pénzedből épül egy kórház, ahol a te pénzedből kezelik azokat akik ellopták a pénzedet, valamint azok szüleit, pereputtyát, akik ellopták a pénzedet.
Ha nincs pénzed, nincs rád szükség, belöknek egy gödörbe és elkaparnak. Azt is a tőled előre ellopott pénzből.
Ez ennyire egyszerű.

asztalosani 2016.01.12. 12:01:46

bezzeg andy vajnának jár az ingyenes egészségügy VIP szobával várólista nélkül a magyarok pénzén!
_________________________________________________________________

444.hu/2016/01/12/szivklinikan-fekszik-andy-vajna

na ezen tessék felháborodni!
__________________________________________________________________

és megkérdezni az egészségügyiseket, hogy egyáltalán miért látják el VIP betegként? miért nem kezdik el küldözgetni egy 20 éves rozzant mentőautóval debrecenből zalaegerszegre, majd hódmezővásárhelyre, onnan győrbe, aztán szegedre??? aztán majd észbe kapnának, és tenni is akarnának!

de ameddig tünci bünci VIP ellátásban részesítik és a seggét is kinyalják az egészségügyisek, addig mit várnak?

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.01.12. 12:50:50

Sok mindennel baj van az egeszsegugyben, amit a holgy leirt az csak a jeghegy csucsa. En sem birtam tovabb, talan eleg lesz ez a harom ev, hogy valtozzon valami es folytathassam ott ahol befejeztem.

she_wolf 2016.01.12. 13:56:09

A magam esetei kapcsán én is csak azt tudom mondani, hogy azok a lelkiismeretes egészségügyi dolgozók akik még bírják cérnával, nagyon megbecsülendők.
Nagyon sok ilyennel találkoztam már, és bizony előfordult, hogy megsemmisülten álltam az orvos előtt, amikor kerek-perec visszautasította a borítékot. És magyarázkodásnak nem volt helye.

A poszter írásából kiderül, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy-egy komolyabb, pláne állandó betegség esetén mibe kerülhet az, hogy még a férje mellett lehet.
A férj korából úgy gondolom, éppen eleget dolgozott, és éppen eleget vontak le tőle ahhoz, hogy valóban elhivatott egészségügyi dolgozók kezeljék. Csakhogy ha megnézzük mindennek az anyagi vonzatát kiderül, hogy nincs egyelőségjel:(
Ezért írtam korábban, hogy az egészségügy veszteséges "iparág".

A poszt egy jól összeszedett gondolkodású embertől származhat, aki joggal fél attól, hogy ez a helyzet csak rosszabb lesz, ha záros határidőn belül nem történik valami.

she_wolf 2016.01.12. 13:57:42

@asztalosani:
Koccanj le rólam, plíz!:)

she_wolf 2016.01.12. 14:02:56

@asztalosani:
Miért kéne ezen felháborodni? Ha megfizeti, miért ne tehetné? Bárkit (téged is) megvesz kilóra:)

asztalosani 2016.01.12. 14:31:45

@mig54:
hülye voltál, hülye VAGY és hülye IS MARADSZ!
NEM FIZET ÉRTE!

még azt sem tudod hogy kinek és miért jár a VIP ellátás, hülyegyerek!

lemerném fogadni rajtad kívül 9.999.999 ember tudja, csak te vagy ennyire HÜLYE hogy nem tudod.

húzz vissza a klotyóba wc csészéket súrolni!

she_wolf 2016.01.12. 14:43:41

@asztalosani:
"még azt sem tudod hogy kinek és miért jár a VIP ellátás, hülyegyerek!"

Ebben kurva nagyot tévedsz veresképű, úgyhogy blablablabla....

Valami szakmai hozzászólásra is futja tőled? Mert örömmel olvasnám:)
Mondjuk írhatnál a MRSA és a gyakori, hosszadalmas kórházi tartózkodás közti esetleges összefüggésről. Hm?
Hiszen te vagy nagy szagember, mindenki más csak fapapucs.

asztalosani 2016.01.12. 14:45:32

@mig54:
baromira nem összeszedett egy poszt!

légből kapott, minden konkrét információt nélkülöző cikknek sem nevezhető katyvasz.

érdekes hogy itt nem kötsz bele ebbe, te nyelvtannáci!

"Szerettük volna neki megköszönni azt, amit értünk tett. ___Nem hálapénzt amit adtunk___ alig akarta elfogadni, csak annyit kérdezett: megengedhetjük mi ezt magunknak? "

se füle se farka a mondatnak, úgy ahogy a többinek sincs semmi értelme!
__________________________________-

pl.:

"2015 áprilisában: Három hétig feküdt az intenzíven (gondolom az egész család eddigi TB-befizetését felhasználta ez idő alatt)."

és a :

"Az a hivatásbelieknek egyértelmű, hogy ezek a betegségek a helytelen életmód következményei: COPD, cukorbetegség (inzulinnal kezelt), 2014 augusztus bal láb amputáció, 2014.november "akut cholecystitis miatt cholecystectomia (itt is azt mondták nem sokon múlt, hogy túlélte), majd ITO-kezelés". Vizsgálatok kimutattak nála MRSA-pozitivitást is."

HÁT KEDVESKÉIM!
A POSZTERINA FÉRJE NEM A 3 HETI INTENZÍV TERÁPIA ALATT SZÍVTA LE A CSALÁD TELJES TB BEFIZETÉSÉT, HANEM MÁR ELŐTTE IS JÓKORA RÁFORDÍTÁSSAL MARADT ÉLETBEN, TEHÁT NEM CSAK A CSALÁD BEFIZETETT TB-JÉT SZÍVTA LE HANEM MÁS TB-JÉT IS, RÁADÁSUL ÚGY HOGY A POSZTERINA MAGA IS ELISMERTE: HELYTELEN ÉLETMÓDOT FOLYTATOTT A FÉRJE KORÁBBAN!!!!!

asztalosani 2016.01.12. 14:46:46

@mig54:
tudod már hogy mit jelent a vérátömlesztés, hülye gyerek?
vagy csak a szád jár megint?
nevedet még mindig nem írtad ki! vállald fel miguszka, vagy nem mered?

asztalosani 2016.01.12. 14:53:05

" Férjem egyik kezelőorvosa (azóta külföldön is dolgozik), aki minden vizsgálatról, kezelésről tájékoztatott minket azt mondta: nem kizárólag amiatt fog elmenni a kórházból, mert kevés a fizetése, hanem a lehetetlen anyagi- és eszközhiányos feltételek miatt."

és kit érdekel? gusztustalan az orvos hozzáállása: beteg hozzátartozója baromira nem kíváncsi hogy eszköz vagy éppen forráshiányos a kórház ő azért van bent, hogy a hozzátartozóját ápolja, ha meg hálapénzre telik, akkor meg teljen pelenkára is! köztudott hogy wc papírt, gyógyszert kell bevinni a kórházba ezt a nép el is fogadta. ellenben roppant gusztustalan egy beteg hozzátartozót azzal zaklatni látogatási idő alatt, hogy őkegyességeszentorvos miért is fog külföldre távozni!

"megengedhetjük mi ezt magunknak?"
álmodik a nyomor...

Pollito81 2016.01.12. 16:26:58

@asztalosani: Te mindig mindenkivel ilyen primitív bunkó vagy?

Talán nem kóstólgatnának annyian ha nem csak a rosszindulat dőlne belőled...

És köszönöm nem kérek vissza semmilyen építő jellegű kritikát mert azt hiszem mindannyian tudjuk mindenre van valami frappáns magyarázatod..
Csak felhívnám figyelmedet, hogy ha egy kicsit emberibben fogalmaznád meg a mondanivalódat talán beszélgető partnerekre találnál nem pedig csak vita partnerekre.

she_wolf 2016.01.12. 16:43:53

@Pollito81:
Vitapartner sem lehet észérvek híján:( A vita jó, gondolkodásra ösztönöz. A veresképű nem ezt teszi, amit te is jól látsz.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.01.12. 17:12:16

Sürgősségi ügyelet

Bementem én éjnek-éjvén
Gyanítva, hogy talán mélyvén-
-ás a térdem trombózisa,
De csak pur és homu isa,

Meg egy kicsiny orbánc vogymuk,
S nem lettem oly rosszul, hogy Vuk
Ugrott vón’ ki szájamon át,
S lelkem sem hagyta el honát.

Szorgos nővér EKG-zott,
Megszúrt, vér folyt, ám volt géz ott,
S laborlelet fordult jóra.
Eltelt, hopp, három’s fél óra!

Jobbultam s bár térdem konyul,
Mint egy hőnek kitett hónyúl,
S porc-cukorszintem is gügye,
Ez már nem Sürgősség ügye.

„És hogy szólna mindez érthetően és magyarul? Értem én, igric úr, hogy költői szabadság, meg nyelvújítás, meg a röghöz kötő sablonoktól való elszakadás, de azért az átlagolvasó, a józan paraszti ész és az érthetőség se kutya! Vasvillával kergessem meg, vagy tanul egy keményen lecsapott NEM ENG.! pecsétből is?!” /Ugar Igor, földműves és megbízott főcenzor/

„Kikérem magamnak, hogy kis róka mivoltomban a hányással azonosítsanak a duzzadt térdű orbáncos simabőrűek!” /a kis Vuk/

„Három és fél óra alatt lezavartuk ezt a gőzagyú poétát?! Lehet, ha nem vagyunk ilyen gyorsak, akkor ez a fércmű már csak halotti beszéd lenne. Nagy mázlija ennek a félkegyelműnek, hogy a buta tekintetének a látványa ellenére is eszembe jutott a hippokratészi esküm!” /Dr. Vogymuk Vendetta, ügyeletes főorvosnő/

„Micsoda?! Röpke három és fél óra?! Én hét órát várakoztam, mire kiderült, hogy nem is vakbelem van, hanem székrekedésem! Igaz, amikor kiderült, akkor nagyon megkönnyebbültem! Kár, hogy nem volt vécépapír!” /Fröccs Ferdinánd, fogathajtó/

„Azt értem, térdagyú úr, hogy végveszélyben lepergett maga előtt az egész említésre sem méltó élete, de azt már nem, hogy ennek következményeit az olvasótársadalomnak miért kellene elviselnie?! Most velünk jön és helyre hozzuk a térdét! A legjobb helyre!” /Csávás Kálmán, a Wéglénykiiktató Cég (WC) ügyvezető igazgatója/

„Az igazi kataklizma-cunami okozta végveszélyben lévő költő a kőkemény vérvalóság és a fátyolszerű mélylíra határmezsgyéjén térdepelve okádja ki magából a jövő század rímtengerébe vesző halálközeli életsikoly determinisztikus pszeudo-traumáját. A verítékben úszó olvasó felé az öröklét sürgősségének dögszagát sodorja az elektrokardiográf hullámot remegő mutatóinak szellete. A többi néma csönd és fox humana…” /Rög Rezsőné Fátyolossy Cizella, a Késleltetett Líragörcs c. internetes versportál üzemeltetője/

„Mi ez a szúette szóvicc vomitórium?! Római lakomákon a huszadik fogás után pávatoll híján ilyen borzalmakkal hánytatták magukat a szerencsétlen szenátorok! A mélypontot jelentő porc-cukornál még a vállam fölött a versbe leső anyám is megkapaszkodott a fiatalkori NDK import sodrófájában. Frady Endrével kéne már valamit csinálni, de lehetőleg nagyon nagy sürgősséggel!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer nekem is volt mélyvénás trombózisom, de belém pusztult.” /Chuck Norris/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2016/01/surgossegi-ugyelet.html

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.01.12. 17:17:45

@Frady Endre: Amúgy én most csütrötökről péntekre virradó éjjel voltam a Szent Imrében az SBO-n és én is kedves és törődő hozzáállást tapasztaltam az amúgy túlhajszolt személyzettől. Szerintem az egészségügyiek hősiesen teszik a dolgukat. Bár inkább ők maradnának és a politikusaink emigrálnának! Mindenkinek jobb lenne! :)

Dikusz 2016.01.12. 17:45:48

@Frady Endre: :))))
A javaslatod is tetszik, mehet az egész Parlament (nem az épület).

A Szent Imre SBO-ján az utóbbi öt évben többször jártam hozzátartozóként. Volt olyan, hogy fél napot várakoztunk, hogy egy másik kórházba szállítsák át a hozzátartozómat. Mindent megtettek, amit a lehetőségeik megengedtek. Azért a beteganyag is megérne pár sort, sokszor nekem is égnek állt a hajam, amikor láttam, milyen panaszokkal képesek bejönni a betegek.

lavór 2016.01.12. 19:46:07

@asztalosani:

Ha megfizeted, lehetsz VIP beteg. Nem annyira drága. Egyébként a szóban forgó Városmajori Klinikáról még eszedbe se jusson valamiféle negatív marhaságot írni. A belüket kidolgozzák az ott dolgozók Merkely tanár úrtól kezdve a takarítónőig minden + ellenszolgáltatás nélkül is.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.01.12. 20:36:44

@Dikusz: Embere válogatja... Van, aki minden kis köhintésre bejön, van, aki akkor se jönne, ha mentő hozná...
Marosán György, a hírhedt Buci Gyuri, aki pékből lett kommunista népvezér, mondta egy beszédében: "Elvtársak, nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy!" :)
Ennek a példájára mondhatná valamelyik agyas politikusunk, hogy "Polgártársak, nem az orvos kevés, hanem ti betegszetek meg túl gyakran!" :)

nickM 2016.01.12. 22:07:13

Jöhetnek a kövek, de mi köze a szerencsefaktorok együttállásának a távozó orvosokhoz? A kísérleti kezelésre adott felhatalmazásnak ahhoz, hogy milyen körülmények uralkodnak az eüben? Megértem, hogy a poszter örül annak, hogy a saját bevallása szerint is halmozottan sérült férjét megmentették, és kitartást nekik! (Ha egyáltalán igaz ebből a katyvaszból bármi is. De komolyan egyre jobban megértem nagypapámat, aki utolsó jártányi erejével igyekezett hazaszökni, hogy a saját ágyában aludjon el.)

she_wolf 2016.01.13. 04:14:37

@asztalosani:
Arról, hogy te megtanultad az ABC-t, és mindössze annyira futja a képességeidből, hogy szavakat alkotsz velük, írni olvasni tudsz, de azokat megfelelően értelmezni nem, nem a poszter tehet:(
Én csak akkor nyelvtannáciskodom, ha szívózni akarok. Pl. veled. Mert nekem jólesik, és ezt az élvezetet nem vonom meg magamtól.
Te kérted, megkaptad, úgyhogy befoghatod a veres képed.

A hozzászólásod további részéhez: te tulajdonképpen egy kis idegen anyag(sejtszaporulat) voltál anyád szervezetében, de a szemfüles és okos doktorok alapos vizsgálata után kiderült, hogy idővel csecsemővé fejlődsz, és anyádban hagytak. Itt követték el az első hibát:(
Az emberiség nagy bánatára világra jöttél, és szent lett belőled, aki 1 perces korától tudatosan él, soha, egyetlen tettével sem követ el bűnt a szervezete működése ellen.

"légből kapott, minden konkrét információt nélkülöző cikknek sem nevezhető katyvasz."

Aham...akkor ez is légből kapott, meg katyvasz:

"COPD, cukorbetegség (inzulinnal kezelt), 2014 augusztus bal láb amputáció, 2014.november "akut cholecystitis miatt cholecystectomia (itt is azt mondták nem sokon múlt, hogy túlélte), majd ITO-kezelés". Vizsgálatok kimutattak nála MRSA-pozitivitást is."

Nem szeretnék úgy járni, hogy egyik hónapban levágják a lábamat, majd 3 hónap múlva kikapják az epehólyagomat is:(
Ha a fenti idézet számodra semmi konkrét információt nem tartalmaz, akkor mi a faszt keresel te itt és osztod a népet a szemétdombod tetejéről?
Ja, hogy azt keresel, csak nem találsz? Az a te bajod.
A TB-t soha nem magadért fizeted, ezt illene már tudnod. Abba a kalapba kerül, amiből téged is, és a hozzád hasonló követelőző, nagyképű seggaszalókat kénytelenek ellátni, mert habzó szájjal, "tudatosan", nem egyszer fenyegetően kényszerítik ki maguknak.
És ahányszor csak orvoshoz megyek, mindig vidám vagyok, mert tudom, hogy amiből kezelnek, abban a TE pénzed is benne van! Puszika érte neked! Számoljunk csak: 20 ropi+Áfa/óra...szép summa ennek a TB vonzata, ebből már telik másnak is Algopyrinre a gyógyszeres szekrénykéből:)

Ja, és ne üvölts, mert megvakulok, aztán azt is fizetheted:P

she_wolf 2016.01.13. 05:01:42

@nickM:
Kő nélkül:):
Talán csak annyi köze van hozzá, hogy nagyon nem mindegy, hogy egy kórházban - amikor mondjuk sürgősséggel bekerülsz, és pl. életmentő műtétet kell rajtad végrehajtani - hány, és mennyire képzett, tapasztalt orvos van (ld.: a legutóbbi "botrányt", mikor kiderült, hogy rezidens orvos altat egyedül). Most már ott tartunk, hogy kész szerencse, ha elegendő hozzáértő kéz van:(

A kísérleti kezelés pedig úgy jön ide (talán), hogy bár néha úgy érzi a ember, hogy tábori körülmények közé kerül, az élet nem áll meg, a tudomány fejlődik. Bekerülsz, adott a lehetőség egy kísérleti kezelésre, és te vagy minden szempontból megfelelsz ennek a tesztelésre, vagy ez az egyetlen lehetőséged, hogy életben maradj.
Ezt a két lehetőséget tudom elképzelni az alkalmazás indokaként.
Az orvosok élnek ezzel, de ennek iszonyat dokumentációja van, és maga az eljárás sem abból ál, hogy megnézik a torkodat. Alapos előkészítés kell hozzá, megfelelően lefedve adminisztrációval minden egyes lépést.

A tábori körülményekre visszatérve: az egy (szomorú) dolog, hogy milyen körülmények uralkodnak némely intézetben, de az is nagyon szomorú, amit a beteg és a hozztartozó nem lát: hogy milyen lepukkant cuccokkal kénytelenek gyakran az orvosok dolgozni. Meglepődnél:(
És akkor jön a "tudatos" beteganyag -mint ancika és társai-, és követelőzik. Tulajdonképpen valahol igazuk van, mert ha befizetik vaskos tb-t akkor joggal várják/várjuk el, hogy kapjunk érte valamit. De ehhez látni kell(ene) azt is, hogy a befizetett tb. nem fogja fedezni a szív-gyomor-máj-agy stb...műtéti költségét.
Pláne krónikus betegség esetén.
Mert nem kell ahhoz évtizedeken keresztül önsorsrontóan élni, hogy röpke egy hét alatt pl.:5 milliós számlát csináljon az ember az eü.-ben, elég egy baleset:( Még csak nem is kell, hogy öhibás legyen.
Minden szervezet más (és ettől szép). És emberként is máshoz viszonyulunk ugyanahhoz a dologhoz. Én mindig ebből indulok ki:)

"Ha egyáltalán igaz ebből a katyvaszból..."
Igaz, különben nem írta volna le (tanúsíthatom). Hogy katyvasz....talán csak azért tűnik annak, mert laikus a szerző. Kevés ember tud higgadtan összehozni egy épkézláb írást, amikor az jár a fejében, hogy nem sokon múlt, hogy a évtizedek óta vele élő szerettét eveszíti, vagy sem. A poszter csak azt tudja, hogy nagy a baj, és hogy azok az emberek mindent megtesznek/megtettek a bajban a körülmények ellenére, akiket itt egyesek bicskanyitogató stílusban minősítenek.
És azt se felejtsd el, hogy a posztok nagy többsége ez utóbbi kategóriába esik.

A nagypapádat sajnálom:( Az én apám mondta, hogy a "kaszással" nem kórházban akar randizni (így, szó szerint). Teljesült az akarata:(

she_wolf 2016.01.13. 05:10:22

@lavór:
Apósom ott kapott pacemakert, ennek köszönhetően még évekig velünk lehetett.
És így igaz: egyetlen rossz szót se tudok mondani sem a kezelőorvosáról sem a többi eüsről, akik törődtek vele!

she_wolf 2016.01.13. 05:17:44

@Frady Endre:
"Van, aki minden kis köhintésre bejön..."
És van, aki hótt betegen kénytelen türelmesen várni a sorára, míg a marketinges, tudatos Micike a kis paksamétájával 3/4 órán keresztül képes feltartani az orvost, mert ő azt hallotta/olvasta/mondták neki, hogy ne egyen paradicsomot, mert attól veres lesz a képe, a hülye orvos meg ezt nem hajlandó tényként kezelni. Nohát!
(Hiányoltalak:D)

midnight coder 2016.01.13. 07:35:00

Ezen a dolgon csak az változtathatna, ha az egészségügyi intézményeket privatizálnák, és versenyezniük kellene a TB pénzéért. A beteg pedig oda menne, ahol jobb ellátást kap. Ehhez persze nem ártana picit növelni az egészségügyre fordított összeget is, és a TB kassza oldalán sem ártana egy-két változtatás (Pl. a kifizetések ellenőrzése).

Jelenleg a kórházak az utolsó nagy szocialista állami vállalat, ami pont úgy működik, mint a Kádár rendszerben minden. Rosszul fizetett, eszközhiányos, motiválatlan dolgozók végezték a munkájukat, és ha valami véletlenül jól ment, az kizárólag az adott dolgozó szakmai és emberi tisztességén múlt és nem a cégen ahol dolgozott.

she_wolf 2016.01.13. 08:20:31

@midnight coder:
Az ötlet nagyon jó. Jó lenne, ha az emberek kellő felvilágosítást, és jobb ellátást kaphatnának. A verseny mindenképpen jó eszköz lenne arra, hogy némi igyekvésre sarkallja mind az intézményeket, mind a betegeket. De ahhoz az kellene, hogy a befizetett pénzek valóban a címzettekhez jussanak el. Mert amíg feladsz x forintot, és abból csak x minusz nagyon sok jut el a megfelelő helyre, addig nincs miből fejleszteni, korszerűsíteni, dolgozókat tiszteségesen megfizetni:(
Amíg nincs az embereknek versenyképes jövedelmük, amiből tisztességes adót lehet beszedni, addig nem lehet versenyképes egészségügyi és szociális hátteret biztosítani.
És fejétől bűzlik a hal, mint az köztudott:(
A tavalyi munkanélküli ráta nagyon szép tendenciát mutat, csakhogy ez a közmunkának köszönhetően van így. A közmunkáról pedig inkább....

jogalany 2016.01.13. 09:02:49

Azt írja : "A TB-t soha nem magadért fizeted, ezt illene már tudnod. Abba a kalapba kerül, amiből téged is, és a hozzád hasonló követelőző, nagyképű seggaszalókat kénytelenek ellátni, mert habzó szájjal, "tudatosan", nem egyszer fenyegetően kényszerítik ki maguknak." És az Ő ellátását meg a másik fizeti. Ez nem jó így.
Jelenleg a beteg nem is fontos, csak befizetése legyen, megél belőle sok - sok ember a sok lopás miatt rosszul egy részük. Ez a rendszer rossz. A befizetések legyenek a befizető számláján és ezt Ő szabadíthassa fel amennyit a saját gyógyítására szán. Amerikában ez biztosítási alapon megy, vagyis amennyire biztosítja magát addig az összegig gyógyítják. Ott nem kap az eü automatikusan pénzt. Csak a beteg után kap. És amerika elvan.
Nálunk jó lenne a saját számlás rendszer, lenne rögtön becsülete a betegnek, mert az eű a betegért van, és nem az államtitkárokért, szakmai szervezetek vezetőiért, igazgatókért, stb. Megszünne a felesleges kezelések tömege,eltűnne a hálapénz, amit ma jószerível kizsarolnak a betegből. Mindjárt elég lenne az eű kapacítás, a rossz kórházak be is zárhatnának. Ja és a lopások drasztikusan lemennének, persze több hely kéne utána a börtönökben. Merthogy a MÚSZ és a többi sportág vezetése is elfoglalna egy szárnyat. Feudális viszonyok írja a Dénes Tamás, a saját számlás rendszernél az ellátás lenne a legfontosabb.

asztalosani 2016.01.13. 09:24:05

@jogalany:

"És az Ő ellátását meg a másik fizeti. Ez nem jó így."

....főleg úgy nem hogy a másik hedonista életet él, önpusztító módon. miért én, vagy te fizess ezért?

jó az elgondolás, de mint már korábban kiveséztük ;) ehhez nem is kellene több pénz (hogy a beteg eldönthesse hová megy), elég lenne pár tollvonás (korábban ugyanis a beteg elmehetett bármely tb-s helyre akár az ország másik végére ha volt beutalója) csakhogy a föntieknek ez nem áll érdekükben (ugyanis sok narancsos kórházigazgató hirtelen munkanélküli lenne ) ..és egyéb okból (nem tudnának lopni) ...

"Ja és a lopások drasztikusan lemennének, persze több hely kéne utána a börtönökben. Merthogy a MÚSZ és a többi sportág vezetése is elfoglalna egy szárnyat"

na ez azért túlzás, hiszen ezek olyan emberek akik narancsos ködben úsznak. miután a bíróság is narancsos ködben úszik, így vajmi kevés esély van arra, hogy a a börtön szárnya is narancsos ködben ússzon (sajnos)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.01.13. 09:58:02

@mig54: Apropó paradicsom!
Régi vita, hogy a paradicsom zöldség-e, vagy gyümölcs? Én teológiai szempontból tudom csak eldönteni. Jézus azt mondta a bűnbánó latornak, hogy "Bizony mondom néked, még ma velem leszel a paradicsomban!"
Ennélfogva a paradicsom gyümölcs kell legyen, mivel Jézus sosem beszélt zöldségeket.
:)

she_wolf 2016.01.13. 12:49:07

@asztalosani:
"(korábban ugyanis a beteg elmehetett bármely tb-s helyre akár az ország másik végére ha volt beutalója)"

Szabad orvosválasztás van. Ez mond neked valamit, veres képű idióta?

she_wolf 2016.01.13. 13:00:32

@jogalany:
Mint ahogy korábban, most sem fogunk egyetérteni, de én azért próbálkozom:
Valóban, az én ellátásomat más fizeti (+én), én pedig másét. Ettől kölcsönös. De mi van egy olyan betegség vagy baleset esetén, ami az addig befizetett pénzedet viszi el egyszerre? Újrakezded? És ha nem tudod, mert az életedet megmentették ugyan, de keresőképtelen leszel, mert egy szem fájdalomcsillapítónyit sem tudsz megkeresni, nemhogy újból kórházi kezelést igénybe venni?
Majd a biztosítód fizeti?
Ez nem Amerika. És nem is lesz.
(És én kívánom, hogy ne is legyen, de ez az én bajom.)

Magyarország foglalkoztatási mutatója siralmas (a közmunkát lehetőleg úgy felejtsük el ahogy van, igaz, a TB-be abból is jut, de mennyi?). Az emberek egészségi állapota még siralmasabb, az egészségügy helyzete pedig a legsiralmasabb.
Ez itt a lényeg, nem az, hogy Amerikában mint csinálnak az amerikaiak:(

she_wolf 2016.01.13. 13:02:14

@Frady Endre:
Én szeretem a paradicsomot:) Minden formájában, és értelmében;)
Nekem gyümölcs:)

brumm.a.tejbe 2016.01.13. 13:54:33

@asztalosani: "vajmi kevés esély van arra, hogy a a börtön szárnya is narancsos ködben ússzon (sajnos)"

Pedig igény... az lenne rá

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.01.13. 16:12:30

Egészségtelen egészségügy

Nem jó hír a magyar fülnek:
Ápolónők menekülnek,
s persze már az orvosok is.
Se mézes madzag, se csokis

nem tartja őket vissza már:
„Aki marad, az is szamár!”
Mire Mikulást hoz vasszán,
csak az ide nősült Hasszán

doktor agyműt tökegyedül:
„Polcon, amin kiskegyed ül,
van, asszem a donor agya.
Ha megkérem, ideadja?”

Látogató visít, ájul,
mája szolgál cseremájul,
s vág a többször használt szike…
Ez a jövő! Elhiszik-e?

„Hiszi a piszi! Amikor legutóbb beteg voltam, luxusellátást kaptam Mákony professzor úr magánklinikáján. Többféle menü volt, de én a’la carte ehettem és mindig két-három ápolónő sürgött-forgott körülöttem. Nem értem, mi ez a hiszti a magyar egészségügy körül?” /Vastagbőr Virgilné Toka Terézia, miniszterfeleség/

„Én mint píszí, azaz politically correct személy, nem hihetek abban, hogy egy nálunk letelepült arab orvost csak a keresztnevén szólíthatunk és abban sem, hogy ne lenne annyi esze, hogy itt maradjon tök utolsónak.” /Dr. Korrekt Kelemen, a Jogászok A Jövőért! (JAJ!) civil szervezet szóvivője/

„Ez a jövő?! Ez már a jelen! A jövő elkezdődött! Én meg itt maradtam egyedül tökutolsónak az egészségügyben, úgyhogy indulok jómagam is kifelé. Nem kapcsolom le a villanyt, mert úgysincs már áram se.” /Dr. Hasszán Ben Izmael, általános kül-, bel- és természetgyógyász, ideg- és elmesebész, szülész-nőgyógyász, kezelőorvos és gyógyszerész/

„Na, költő úr, már megint bérretteg és kelti a pánikot?! Jobban fél a tényektől, mint a tenyeremtől?! Inkább hisz a szemének, mint nekem?! Na, fáradjon be sovány sertés vágtában a hangszigetelt alagsori irodámba, és ott majd elbeszélgetünk! Még egy ilyen letargikus klapancia és soron kívül átkerül a várólistámról a verőlistámra! Meg vagyok értve?!” /Csávás Kálmán főfőfő, a Rendszert Egyben Tartó Ellenségmentesítő Kaszt (RETEK) karizma/

„Én nem mézesmadzagra vágytam, hanem normális fizetésre és emberi munkakörülményekre. Itt Ausztriában mindez megvan. A középiskolai matektanár férjemmel esténként leülünk a gép elé, a neten elolvassuk az otthoni egészségügyi és oktatásügyi ígéreteket és többet röhögünk, mintha elmennénk osztrák Sas kabaréba.” /Szinusz Szilárdné Szuri Szidónia, diplomás ápolónő/

„Muszáj volt a polcon hagyni a donoragyat, mert félbe kellett szakítanom az agyátültetést, mivel indult a londoni gép! Money, money, money, must be funny in the rich man’s world!” /Dr. Hentes Huba, agysebész/

„Hentes doktor úr mindig jól méri fel a helyzetet. Tévedni ugyan emberi dolog, de neki mindig igaza van, mert ő egy állat.” /Hannibál Anti, portás/

„A költő ismét a nép felhangján szólal meg és féljózan paraszti észjárással tunkolja bele vészharang kongatóan primitív gondolatait a keményen dolgozó kisemberek lelkivilágának szaftjába. A tompa rímpárok nemes egyszerűsége kanonikus konnotációban áll a látszólag felszínes elsődlegességgel. A közkórházak kiüresedése a mai eldologiasodott emberiség álspiritualitásának visszataszítóan magával ragadó pszeudo-szintézise. Mene tekel ufarszin, valamint meneküljön, ki merre lát! Igazi fals futurológia líra!” /Hungarikum Heuréka, az Állami Verstani Hivatal (ÁVH) mellébeszélés ügyi főelőadója/

„Íme így kell egy fontos társadalmi kérdést agyatlanul agyagba döngölni! Frady Endre felmarja a témát, megrágja, megemészti, majd szükségét végző panelbulldogként egy fa tövébe nagydolgozza és földet kotor rá. Egy átlag lakótelepi eb ezen a ponton némi szégyenérzettel ott hagyná rohadni a művét, ez a degenerált kutyaütő azonban megjelenteti, és gyanítom, hogy még büszke is rá. Anyámat figyelmeztettem, hogy séta közben nézzen a lába elé, nehogy véletlenül belelépjen egy Frady műbe!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer meglátogattam egy idős, beteg magyar rokonomat egy lerobbant pesti kórházban. A hasfalamon fentem meg a csorba szikét és a nyálammal fertőtlenítettem. Közben kiderült, hogy minden orvos elmenekült, úgyhogy nekem kellett kettévágnom a saját szívemet és az egyik felét beültetnem az ő mellkasába. Azóta fekete öves karate bajnokként éli az életét.” /Chuck Norris/

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a mindenkori politikai elitet és teljes rokonságukat betegségük esetén kizárólag közkórházban, ügyelet utáni túlórában lehet kezelni?” /népszavazási kezdeményezés/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2015/12/egeszsegtelen-egeszsegugy.html

she_wolf 2016.01.13. 16:17:09

Bréking nyúz!:

index.hu/belfold/2016/01/13/gyor_korhaz_sebesz_felmondas/

Khmm...mintha mostanában nem ezt brekegtem volna..botsáska:(

asztalosani 2016.01.13. 19:54:09

@mig54:

kiba*szott hülye vagy mert nem mondanak fel, úgyhogy károghatod (sajnos) tovább a hülyeségeidet!

asztalosani 2016.01.13. 19:55:19

@mig54:

"Szabad orvosválasztás van. Ez mond neked valamit, veres képű idióta? "

idióta te vagy b+, mert megint hülyeségeket beszélsz!

she_wolf 2016.01.14. 00:07:56

@asztalosani:
Óvassá', étermezőn, okossan, ahogy szo(p)ktál:

zaol.hu/belfold/felmondtak-a-gyori-korhaz-sebeszei-1747642
www.borsonline.hu/20160113_dobbenet_felmondtak_a_gyori_korhaz_sebeszei
www.napi.hu/magyar_gazdasag/felmondtak_a_gyori_sebeszek_az_allamtitkarral_egyeztet_a_korhazvezetes_frissitve_.608624.html

Ezt csak azért kapod így, csokorban, mert látom, megint nem bírsz a véreddel a másik poszt alatt. Ha hanyagollak, akkor keresel mást, akibe beleköthetsz? Nem vagy te egy kicsit genyó? Nem vagy. Nagyon az vagy! Te ilyenkor beszívsz, betépsz, vagy mifasz van? Neked ilyenkor már pizsiosztás szokott lenni, nem?

Valamivel korábban is írtam neked, de csak elmentettem, nem küldtem el, nem volt kedvem úgy tenni, mintha normálisan beszélnék veled. Csak most berágtam rád, úgyhogy azt is megkapod annak illusztrálására, hogy milyen vagyok, amikor szelíden beszélek hozzád.
Dátumra, időpontra okosan figyelni (nem úgy, ahogy szoktál!), oszt összeáll még a te zavaros agyadban is a kép. Vagy nem, de azon sem csodálkoznék:

nepszava.hu/cikk/1082219-felmondtak-a-gyori-korhaz-sebeszei---vagy-csak-utaltak-ra

Khmm... dátumot figyelni, okosan kinézve a fejedből, de ha ez neked megterhelő, akkor idebiggyesztem neked:

"nepszava.hu|2016. jan 13. 14:56, frissítve: 2016. jan 13. 20:13"

Az Index a korábbi cikke helyére tette be a módosítottat, az először megjelent cikk idejét (2016.01.13. 15:33) nem módosítva.
Index picinyég elsiette a dolgokat, lecsapott, mint gyöngytyúk a takonyra. Ezt nem tőled tanulták?

(Egyébként az első cikk rövidebb volt, és abban az is szerepelt, hogy az egyszem ott maradt orvos lelkiisemereti okokra hivatkozva nem mondott fel. Ebben a másodikban ezt már nem említik meg.)
A meccsnek még nincs vége. Egyébként pedig töknyóc, hogy megegyeznek-e vagy sem (borítékolom, hogy nem, és a cikk is erre enged következtetni), elindult egy folyamat. Kérdés, hogy ki fog rosszul járni, mert valaki szívni fog, mint a torkosborz, és gyanítom, hogy nem a patkoltak:(

Szabad orvosválasztás márpedig vanik, akkor is, ha te ettől kibaszottul epeömlést kapsz!
Az utolsó mondat csak azért íródott, hogy nehogy azt hidd, hogy beszélgetni akarok veled, analfabéta, segghülye faszkalap!

És így máris értelmet nyer ennek a posztnak is a címe, sajnos:(

she_wolf 2016.01.14. 00:12:25

@mig54:
Az Indexen eredetileg a zaol.hu cikke szerepelt először.

asztalosani 2016.01.14. 00:15:55

@mig54:

látom már skizofrén is vagy,hiszen olyan jól elbeszélgetsz magaddal.
XD XD XD XD

asztalosani 2016.01.14. 00:17:19

érdekes hogy ez a cikk a másik cikk 22+ ezres nézettségét még meg sem közelítette, holott ez rövidebb cikk is volt...

she_wolf 2016.01.14. 00:33:18

@asztalosani:
Mert én figyelek rám, és jó társaságban vagyok velem. Ez minden? Akkor lapozzunk....(ásít)..

Reaper Man 2016.01.14. 09:10:23

Sziasztok! Megígértem, hogy kommentelek, de nincs most kedvem IQ-felezőt kapcsolni, ezért hanyagolnám a hozzászólók közül az értelmi fogyatékosokat. Örülök, hogy legalább mig54 itt van. :-)
Kezdjük azzal, hogy ha valaki a mai magyar egészségügyben általa is korrektnek és magas színvonalúnak érzett ellátást (persze laikusként nyilván nem látja át szakmai szempontból), valamint emberi hozzáállást tapasztal, és még súlyos pénzeket sem sajtolnak ki cserébe, akkor azt rohadtul meg kell becsülni.
Ez persze a közhiedelemmel ellentétben nem annyira ritka, viszont kevésbé "értékes" téma a névtelenül fikázó parasztok számára. Pozitívnak tartom, hogy valaki ezt leírja, és nem várom, hogy laikusként ennél sokkal magasabb szakmai színvonalat hozzon.
De valamit szögezzünk le: a kórház, a kórterem, a műtő, a betegágy nem az orvosé, nem a nővéré, hanem a tiétek. Azt szoktam mondani, hogy az orvosok elvándorlásával csak kialakul az az ellátási színvonal, amit ez a társadalom megérdemel, vagy másképpen: amit az emberek a - nem létező - társadalmi szolidaritásuk, a - szintén nem létező - egészségtudatosságuk, illetve a pártválasztásuk révén "kiharcolnak" maguknak. Ezt érdemlitek, ennyi jár, tessék továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló.
Részemről nem tartom jónak, ha valaki hivatástudatból, vagy bármi egyéb megfoghatatlan belső késztetés hatására hajlandó a hátán cipelni ezt a szétrohadt rendszert. Ezért mondom, hogy nagyon örülni kell, ha valaki azt tapasztalja, amit a posztoló leírt.

she_wolf 2016.01.14. 10:51:57

@Reaper Man:
Én is örülök ha látlak, de meg sem kérlek, hogy gyere gyakrabban:(

"Részemről nem tartom jónak, ha valaki hivatástudatból, vagy bármi egyéb megfoghatatlan belső késztetés hatására hajlandó a hátán cipelni ezt a szétrohadt rendszert."

Ezzel nem vagy egyedül. Én spec. nem szeretném, ha azt látnám, hogy a kimerültségtől, vagy éppen az idegbajtól remegne az engem vizsgáló, operáló orvos keze, tikkelne a szeme.

jogalany 2016.01.16. 22:59:41

A sok felesleges kisérlet, hogy a rendszert megjavítsák, mind dugába dől, mert az alap a lopás marad. Lehet ide kancellárt kinevezni, az egyetemek sem lettek jobbak. Az alapokat kell átértékelni és a betegre bizni mire mennyit hajlandó fizetni. Neki van kerete, az Ő befizetéseiből és a cége %-ból áll össze. És nem kell a duma, ma sem ad a TB pénzt gyermekek műtétjére sem. Ezután a szülő ad vagy nem és nem mutogathat senki másra, mert nála a pénz mozgatás joga.

István 68 2016.01.17. 00:02:09

Azért az is érdekes,hogy ahány kormányunk volt eddig az egyik sem tudta rendbe rakni az egészségügyet. Miért ? Azért mert egyik sem akarta igazán, csak a választások előtt ígérik.Nehogy már kórházi berendezéseket vegyenek,ha pénzt a maguk javára tudják fordítani,és ebből ők a legjobb helyen,a legjobb orvosokkal kezeltetik magukat ha bajuk van,mert van miből.

she_wolf 2016.01.19. 21:59:57

Hm..ennyi segget!? Vagy ennyi lovat?
A cím ellenére érdemes ráklikkelni:

index.hu/belfold/2016/01/19/portre_bedros_j_robert_szent_imre_korhaz_igazgato/

she_wolf 2016.06.22. 18:36:16

@lentffy:
És beszélni még nem is hallottál...

2017.08.18. 21:50:52

@midnight coder: Faék egyszerűen fogják megoldani a fiúk, a választások után.
Összevonnak minden kórházat és átcsoportosítják a szakembereket.
Kb ennyi lesz, ennek vagyunk jelenleg tanui. Még csak osztályok zárnak be, aztán hamarosan kórházak is,mivel nem lesz benne személyzet.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása