Felesleges műtét és fájdalom

2015.06.16. 12:02

083111_dotcom_doctor.jpgMennyivel jobb lenne a világ, ha senki, kiváltképp egy orvos nem engedhetné meg magának, hogy hanyagságból, figyelmetlenségből, önhittségből kárt okozzon, esetleg tönkretegye a másik ember életét!

Tisztelt Praxisblog!

Igen, van egy történetem:) Sajnos nem jó, de hiszem, hogy ha csak egyetlen embert megmentek egy hasonlóan kellemetlen élménytől, már megérte megírni. Bízom abban, hogy közzéteszik, és előre is köszönöm, ha így lesz!

Tavaly novemberben műtötte férjem visszeres lábát az A.M. vezetője, hogy 5 hónappal később, idén áprilisban újra műtsék a Honvéd kórházban, miután az első beavatkozást hivatalosan is orvosi műhibának minősítették. 

Már a kezdetek is aggodalomra adtak okot. Bár nem feltétlenül szimpátia alapján választ az ember orvost, az az arrogancia és felsőbbrendűség, amely az orvosból sugárzott, mindkettőnket megdöbbentett. Miután azonban kizárólag az A. --ban végeznek TB támogatással visszérműtétet, félretettük idegenkedésünket. Bár ne tettük volna! A "doktor úrral" csupán egyetlen alkalommal találkoztunk, amikor az első "bemutatkozó" vizsgálatot végezte. Sem a műtét előtt, sem azt követően nem látta, így nem is vizsgálta meg a férjemet, a sebkötözést, sőt, a kontrollt is egy asszisztensre (!) bízta.  Ami még döbbenetesebb, a műtét előtt egyetlen kötelezően előírt vizsgálatot sem végeztek el a klinikán, elmaradt tehát mind az ultrahang vizsgálat, mind a Trendelenburg-teszt, mind a Perthes-próba (a beteglapra viszont mindet felírta, s a TB-felé el is számolta ezek költségét), így pusztán egy 30 másodperces (túlzás nélkül), ám 15 ezer forintba kerülő szemrevételezéssel döntötte el, mely ereket kell kiműteni a férjem lábából. Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, milyen döbbenetes hanyagság, mulasztás a – nem véletlenül – kötelező vizsgálatok el nem végzése!

083111_dotcom_doctor.jpg

Nos, a műtét természetesen nem sikerült. Már a kötés levételekor egyértelmű volt számunkra, hogy valami nagyon nem stimmel. Akkor még csak annyit észleltünk, hogy a legcsúnyább visszerek továbbra is ott virítottak férjem lábában. Bizalmunkat vesztve azonnal bejelentkeztünk a Honvéd Kórházba kontrollra. Az orvos épp csak rápillantott a férjem lábára, ám ennyi elegendő volt, máris küldte ultrahang vizsgálatra. Emlékeztetőül: ez az a vizsgálat, amelyet kötelezően el kell(ett volna) végezni az A. M-ban a műtét előtt! Nos, az ultrahangon kiderült, aminek már tavaly novemberben ki kellett volna derülnie: a fő felszín alatti véna billenytűi rosszak, így a legfontosabb feladat e véna eltávolítása lett volna. A véna azonban ott maradt férjem lábában, 5-6 egyéb, hatalmas visszérrel egyetemben. Gyakorlatilag fogalmunk sem volt sem nekünk, sem az orvosnak arról, vajon mit szedhettek ki az A. M-ban a beteg lábból. Természetesen azonnal újraműtötték a férjemet, ezúttal jóval szakszerűbben, figyelmesebben, és - nem mellesleg - jóval udvariasabb, kulturáltabb, a másikat partnernek tekintő közegben. A mérleg:

-          1 felesleges műtét

-          3 nap felesleges betegszabadság,

-          2 hónap felesleges fájdalom és mozgáskorlátozottság

-          mínusz 60 ezer forint (ugyan TB által finanszírozott műtétet végeztek az A. M-ban, de ilyen-olyan címszóval – kb. 3 órányi „hotelszolgáltatás”, betegvizsgálat - 60 ezer forintot ki kellett fizetnünk

-          rengeteg utánajárás, idegeskedés, megaláztatás

Természetesen nem fogjuk szó nélkül hagyni ezt az esetet. Hivatalos orvosi szakvéleményt kértünk a Honvéd Kórháztól, amelynek alapján pert fogunk indítani a Klinika ellen. Értelemszerűen nem az a célunk, hogy visszakapjuk a 60 ezer forintot (ami történt, azt sajnos nem lehet pénzzel helyrehozni), hanem az, hogy minden erőnkkel harcba szálljunk az ilyen önhitt, mások életével játszadozó kontárok ellen. Bár mindenki venné a fáradságot, bátorságot, hogy hasonlóképp járjon el! Mennyivel jobb lenne a világ, ha senki, kiváltképp egy orvos nem engedhetné meg magának, hogy hanyagságból, figyelmetlenségből, önhittségből kárt okozzon, esetleg tönkretegye a másik ember életét!

Üdvözlettel,
Krisztina

Kedves Olvasók! A blog átmenetileg időszakosan működik, technikai okok miatt, hamarosan újra napi rendszerességgel jelentkezünk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asztalosani 2015.06.16. 18:09:36

WOOOOW....

na meg lettünk tisztelve az igazi okkal...
__________________________________________________

cikkhez:

Kedves Krisztina!

erőt , egészséget és kitartást a perhez és azon túl is.
szurkolok nektek! <3

néha-néha beszámolnátok hogy hol tart az ügyetek, ezzel talán motiválnád azokat is, akik azért nem mernek bele vágni, mert ismeretlen számukra egy ilyen eljárás.

és természetesen mielőbbi sikeres felépülést a férjednek!

Boka1 2015.06.16. 23:16:23

Minden orvostól mentsen meg az ég! Röhej, hogy egy kórházi orvos már el sem megy európai " kongresszusra", csak tengeren túlra szervezhet a gyógyszergyár. Hivatástudat....

Before · http://azbeszt.blog.hu 2015.06.17. 06:02:25

Apósom kicsit szarabbul járt. Érszűkület miatt eléggé rossz állapotban voltak a lábai, majd egy pénzéhes hentes műeret ültetett az egyik lábába. Nem igazán sikerült, apósomnak pokoli fájdalmai lettek, majd ki kellett cserélni az eret. A második műtét után már egyáltalán nem gyógyult, szerencsétlen gyakorlatilag magán kívül volt folyamatosan, olyan nagy fájdalmai voltak. Végül szepszist kapott és életmentő műtéttel amputálni kellet.
Utólag kiderült, hogy az ő állapotában még csak esélye se volt a műtét sikerére. A féreg meg mindkét alkalommal szépen elpakolta a borítékot, majd többé apósom felé se nézett (egyik műtét után sem).

rest of boys 2015.06.17. 08:12:57

@Before: Szerinted ha valakinek nincs esélye, hogy az alsó végtagi érszűkületét műtéttel megoldják, annak mi a sorsa a továbbiakban?
Nem azt kellene értékelned, hogy mégis mindent meg próbáltak tenni a lába megmentéséért?
Üszkös, gangrénás lábat láttál már? (Esetleg: szagoltál már?)

Terézágyú 2015.06.17. 09:33:35

@rest of boys:
vagyis nem hibázott egyik orvos sem?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2015.06.17. 10:05:10

@rest of boys: apósom nagyon messze volt attól az állapottól, még akkor is évekig ellett volna a lábaival, ha nem törődik vele egyáltalán. De léteznek alternatív kezelések, amivel - lassan és drágán - akár még javítani is lehetett volna. Műtétre viszont alkalmatlan volt. Persze be lehet állítani valami heroikus orvosi próbálkozásnak, de valójában csak a hálapénz motiválta a hentest.

kisvirag78 2015.06.17. 10:11:17

A problémát általánosságban abban látom, hogy egyes főorvosok, visszaélve a vezető pozíciójukkal, igyekeznek minél többet műteni, mert abból jön a zseton. Sokan tarifát is előre mondanak, ezzel a tarifával lehet a főnökhöz kerülni, és akkor bizony a beteg elsőbbséget élvez a többi orvos páciensével szemben. Bármennyire is tagadja itt sok orvos, bizony van ilyen, és ezt pl. az orvos tesómtól tudom, a volt a főnöke is ilyen. Más orvosokra csak akkor bíznak műtéti beavatkozást, vagy egyéb borítékos vizsgálatot, ha látható, hogy az illető nem tud majd (eleget) fizetni. Az ilyenek a vizsgálatot is elnagyolják, másra bízzák, mert a sok műtéttől leterheltek, pedig fontos lehet adott esetben, hogy egy műtétet megelőzően ugyanaz az orvos vizsgálja ki a beteget, és azt alaposan tegye. Van olyan orvos is, és magam is voltam ilyennél egyik gyerekemmel, aki magánrendelést is tart, és az oda járó pácienseit veszi előre a tb-támogatott műtétnél, és erre utal is az sztk-rendelésen. Az ilyentől mentsen az Isten.
A Honvéd nagyon jó hely, de ha ott is elvégezték a műtétet, akkor ezek szerint mégsem csak ebben az AM-ben van tb-támogatott műtét. Azért ez megnyugtató.

hajatsermuta 2015.06.17. 10:20:40

@rest of boys:
Nem szabadna ilyen mélyre süllyedned (hentesező, féreg-ező primitív alakokkal szóba állni).
Jól el vannak ők egymást közt, hagyni kell, hadd mondják a magukét.

rest of boys 2015.06.17. 12:27:21

@Before: Arról beszélsz, hogy az ő állapotában még esély sem volt a műtét sikerére. Másszóval, a beteg lábai menthetetlenek voltak.
Ebbe nagyon nem fér bele az évekig eljárkálgatás, bocs.
De ti tudjátok jobban. Meg nyilván az érsebész.
@Terézágyú:
Megszólítottál?

rest of boys 2015.06.17. 12:33:26

@hajatsermuta: Ez a poszt már a kutyáké, legalább egy kis újraélesztést kísérelnénk meg.:)

rest of boys 2015.06.17. 12:44:54

Azért a itt fröcsögőknek nem kívánnám azt a perspektívát, hogy a tömegesen kivándorló magyar orvosok mellett a még megmaradók jó része is erre határozza el magát.
Ahogy azt sem, hogy a helyükbe a most százezrével beözönlő afrikai "értelmiségiek" közül kényszerüljenek orvost választani maguknak.
A magukat orvosnak, mérnöknek, tanárnak, bölcsésznek, közgazdásznak kiadó feketék közül ugyanis csak a töredéke végzett el bármit is a szülőhazájában.
A többi konfabulál és helyezkedik.

Azok a "doktorok" operálni csak machetével szoktak, és többnyire egymást, nézeteltérés esetén.

Aki ilyen orvost akar magának, az nyugodtan becsmérelje csak a még idehaza kitartó magyar orvosgárdát.

2015.06.17. 14:11:22

@rest of boys: Az ilyen dokik inkább húzzanak külföldre, boldogítsanak másokat. MAGÁNEGÉSZSÉGÜGYET!

EZAZ 2015.06.17. 14:41:11

Néha nem is értem, miért írnak ide az emberek. Segítséget várnak, néha csak egy kis együttérzést, hogy kibeszélhessék magukból. A ventillátorba való belefosás tipikus esete, ha nem fáj eléggé, hogy valami állat feltrancsírozott jó pénzért, akkor még feküdj ide, hadd tapossanak meg mások is.

@rest of boys: Szerintem elég árulkodó ez a mondat @Before: történetéből: "mindkét alkalommal szépen elpakolta a borítékot, majd többé apósom felé se nézett (egyik műtét után sem). "
Sajnos az elmúlt években megjártam jó néhány műtőt. 6 alkalomból 1 orvos volt, aki elvárta a borítékot, megkapta, mégis vastagon szart rám ezek után. A műtétet persze elcseszte, de egy rohadt szóval nem említette - másfél évvel később derült ki, mikor elmentem egy másik orvoshoz és ő rendbehozta. Ingyen, mert nem fogadott el egy fillért sem. És bejött hozzám, mindent részletesen elmondott és másfél év fájdalom után happyend.
Ahogy 4 másik orvos sem fogadott el tőlem borítékot és napi 1-2 alkalommal bejöttek ellenőrizni, hogy jól vagyok-e. Igaz, a 4-ből 3-ra azért volt szükség, mert korábban egy "borítékos" szintén elbarmolt valamit.
Így is lehet csinálni. De ebben az esetben a "féreg" jelző szerintem abszolút jogos.

rest of boys 2015.06.17. 15:16:38

@EZAZ: Azt írnak ide, ami épp jólesik, csak tőlünk ne várják el a fészkünkbe piszkítást. Sebész pedig van ilyen is és amolyan is, sajnos. Én egyikhez sem tartozom.

she_wolf 2015.06.17. 15:51:25

A posztban szereplő A.M. egy olyan magánklinika, ahol OEP - támogatott műtéteket is végeznek.
Nem hallani róluk túl sok jót, a vezetőről pedig ha lehet, még gyatrábbak a vélemények.
A poszter is beállt a "csatasorba", ennek megfelelően több helyen is megjelent ez a panaszos írás.
A vezető orvos Dr. D.G. stílusát, a betegekhez való viszonyát és az elvégzett munkáját rengeteg ember minősíti kritikán alulinak.
Ha a poszter úgy érzi, hogy be tudja bizonyítani a magánklinika orvosával szembeni vádjait, tegye meg, sok sikert hozzá!

Mostani törekvés, hogy az egészségügyben teljesen külön akarják választani a magán- és az állami ellátást. Jó lenne, ha ez megvalósulna, mert akkor talán tisztább lenne a kép.

Örülök, hogy feltámadni látszik a blog, csak az ismerős jelzőknek nem nagyon örülök.

she_wolf 2015.06.17. 15:55:23

@EZAZ:
A megoldás egyszerű: normálisan kell viselkedni, és nem kell borítékozni.

she_wolf 2015.06.17. 15:58:37

@asztalosani:
Nem kötelesek megmagyarázni az okot. Hol élsz?

Terézágyú 2015.06.17. 17:14:07

@rest of boys:
"@Terézágyú:
Megszólítottál? "

Merészeltem zavarni a nagyságos doktorurat. Ja, bocs, nem mellékeltem borítékot a kérdésem mellé...

Terézágyú 2015.06.17. 17:15:30

@rest of boys:
"Aki ilyen orvost akar magának, az nyugodtan becsmérelje csak a még idehaza kitartó magyar orvosgárdát. "

Akármit is csinál ne "becsméreljük"???

Egy politikust azért szabad még szidni? vagy azt se??

lioliom 2015.06.17. 17:41:42

@kisvirag78: Ez így van a MÁV-ban is.Nem győznek a dokik a magánrendelésre utalásokat tenni,majd persze a vizsgálatok a MÁVban vannak.Aki meg nem érti a célzást arra soha nincs idő,mindig későn jön /még akkor is ,ha megbeszélték az időpontot/,mindig elküldik nincs rá idő és vagy beáll a sorba megy a magánra vagy keres másik helyet!Nagy urak lettek akik maradtak itthon,pedig valószínű a sercli!/Jó vannak kivételek,de azok erősítik a szabályt!/

lioliom 2015.06.17. 17:43:07

Egyébként nem lehet tudni mi az az A.M.?Én nem tudom.Nem engedi a szabályzat kiírni?Csak azért,hogy elkerüljük!

she_wolf 2015.06.17. 18:10:10

@lioliom:
Ha nyilvános helyen valakinek rossz hírét kelted, becsületében megsérted, vagy megrágalmazod, bűncselekményt (vétséget) követsz el, amelyet a BTK. büntetni rendel akár szabadságvesztéssel is.
A poszter pert szándékozik indítani. Amennyiben megteszi, és megnyeri, akkor sem nevezheti meg nyilvánosan a pervesztest. Egyébként a blogszabályzat világosan fogalmaz ilyen esetben.

Az A.M. után kutakodni kell a neten, megtalálod, még csak gurunak sem kell hozzá lenni:)

EZAZ 2015.06.17. 18:12:31

@mig54: Ezt most nem nagyon értem. Én nem viselkedtem normálisan, ezért rontottak el? Vagy mert kaptak pénzt?
Szerintem nem kell ezen annyira fennakadni. Vannak jó orvosok, vannak szar orvosok, vannak köztük normálisak és bunkók és lehetne részletezni. Ebben a fosban, ami itt van, teljesen elfogadhatónak tartom a borítékozást, mert ugye egy jó és normális orvost igenis szeretnék én is motiválni és támogatni abban, hogy maradjon. Vezéreinkre hiába várunk, hogy ezt megoldják, mert pont magasról szarnak rá.
De az már a másik véglet, amikor elvárják a pénzt, hogy egyáltalán rám nézzenek, hogy ne haljak meg.
Most megint elmentünk messzire, csak keresgélem, mire vonatkozik ez a "normálisan kell viselkedni".

@rest of boys: Elhiszem, hogy nem ilyen vagy, miért ne hinném el. De te miért nem próbálod meg elhinni, hogy nem hazugság az, amit itt leírnak emberek? Én pl. sokszor csalódtam orvosokban, de hiszem és tudom, hogy vannak jó és elhivatott orvosok. Miért számít a fészkedbe szarásnak az, ha egyszerűen csak elhiszed azt, hogy egy szakmádbéli paraszt volt, hibát követett el stb.
Nekem is van egy szakmám, vannak jól dolgozó kollégáim és rosszul dolgozók, jó emberek és rosszak, soha nem találkoztam még olyannal, hogy megsértettem a szakmát, mert akármiért lemarháztam egy kollégát.
Hogy menjen el az ember egy másik orvoshoz, mikor érzi, hogy félrekezelték, ha attól kell félnie, hogy esetleg a kolléga elhajtja a picsába, mert ő bizony nem piszkít a fészkébe?

she_wolf 2015.06.17. 18:14:24

@Terézágyú:
Ne! Ha bajod van vele perelj, nyerd meg, és legyél vele elégedett. Mindennek megvan a módja. És ne általánosítva, mindenkire vonatkoztatva hentesezd le őket, pénzsóvár szemétládáknak beállítva mindegyiket. Mert ez gusztustalan.

she_wolf 2015.06.17. 18:29:54

@EZAZ:
Nem azt mondtam, hogy nem viselkedtél normálisan:) Tudom, hogy sok negatív élményed van, és azt is tudom, hogy a pozitívumokat sem hallgatod el.
A borítékozásról hasonlóan gondolkodunk, és amit leírtál nekem éppen arról beszélgettem egyik ismerősömmel, aki műtét előtt áll. Nevezetesen hogy mennyit "illik" adni. Semennyit. Majd meglátod, és ha úgy gondolod, akkor adj a lehetőségeidhez mérten. De természetesen nem kötelező.
Azt az orvost akin látom, hogy gondolatban már dörzsölgeti a markát, elkerülöm.
A megérzéseim eddig még mindig bejöttek.

A "normálisan viselkedni" nálam azt jelenti, hogy nem rúgom be a rendelő ajtaját és nem követelőzöm a fika tb-mre (meg nagy kedvencemre, a Hippokratészi esküre) hivatkozva.
A napokban én is voltam az eü. árnyékos oldalán, a laborossal közöltem, hogy a velem kapcsolatos aktuális gondját az orvosommal meccselje le, ne velem!:P
Ha az orvosom visszajön a szabijáról, beszédem lesz vele. Már most tudom, hogy én nyerek a laborossal szemben.

pumuska 2015.06.18. 06:20:39

@asztalosani: Nagyon köszönöm, kedves Ani:)Meg fogom írni Neked, de valószínűleg hosszú hónapokba (évekbe?) telik majd. Üdvözlettel, Krisztina

drontal 2015.06.19. 10:15:56

@rest of boys:

..Azért az itt fröcsögőknek...
..Aki ilyen orvost akar magának,az nyugodtan becsmérelje csak a még idehaza kitartó magyar orvosgárdát..

Ebben az esetben kezd erőssé válni a gyanúm,hogy a még idehaza kitartó magyar orvosgárda nagy része egy kalap szart se ér szakmailag.Én nem értem,hogy Neked miért a világ legtermészetesebb dolga az,ha egy orvos hanyagul végzi a munkáját?!
Hogy a francba lehet az,hogy majdnem minden panaszos posztra az a válaszod,hogy csesztessék csak a még itthon maradt orvosokat,ezek se lesznek nem is olyan sokára,aztán majd mindenki megnézheti magát!!Tudod mit? Az "ilyen" orvosok tényleg jó ha elmennek a francba mert csak a kárt hagyják maguk után.

yogosan 2015.06.19. 21:15:34

Beteglapra felírta,a TB-felé elszámoltatta,ugyanakkor a felsorolt vizsgálatok egyikét sem végezte el.

-Ez azért aranyos nem?

Mille38 2015.06.22. 21:05:35

Nem tud valaki esetleg egy alternatívát az A.M.-szemben körömműtét ügyben? A kisebbik fiam egyáltalán nem hajlandó odamenni két nagyobb testvére példája miatt. Voltunk már "mezei" sebészeten is, de az A.M. annál azért jobb volt. A pedikűrös útvonal is kilőve fél év próbálkozás után :(

2015.06.23. 21:02:29

@rest of boys: Állítólag a fekete mágiás népgyógyítás is klasszul működik Afrikába és legalább olyan jó mint a tudományon alapuló civilizált megfelelője .:)

lioliom 2015.06.25. 22:10:59

@mig54: Megvannak!Úristen és még Én is ezekhez akartam menni a lábammal!

she_wolf 2015.06.26. 16:22:33

@lioliom:
Annyit azért tegyünk hozzá a rend és a pártatlanság kedvéért, hogy nem biztos, hogy te is feltétlenül rosszul jártál volna.
Általánosítani csúnya szokás, azért az esetek jelentős részében nem egyetlen ember munkája vagy hozzáállása határozza meg egy intézmény egészének a munkáját, még ha a góréról beszélünk is.
Biztos vagyok benne, hogy az A.M. nem minden betege volt elégedetlen az ellátással.
És az ember hajlamos rá, hogy a panasszal hamarabb jöjjön elő, mint a dícsérettel.
Viszont tény, hogy az egészségünk mindennél fontosabb, ezért nem, vagy csak nehezen tolerálható a szakember tévedése, nemtörődömsége. (Itt kizárólag olyan súlyos tévedésekre, hanyagságokra gondolok, amelyeket épeszű, és a munkájára egy kicsit is odafigyelő orvos nem követ el.)

Lábad jól van?

lioliom 2015.06.26. 17:03:17

@mig54: Nincs!Nagyon nincs!De ugye nyáron ez felejtős!Évek óta van ,de úgy látszik most húsvét körül elunta!És pont nézegettem az ilyen meg olyan kezeléseket,műtéteket,/lézer,rádiófrekvencia,hagyományos????/,de az ember lánya elveszik a sok hírdetésben!A nagy fehérek meg felváltva szidják egymást és egymás módszerét!Persze a sajátjuk dicséretével!Meg vannak az ajánlók akik szerint X,Y a tuti!De,nekem is van arra igényem,hogy a szakmaiság után persze ,de ne köpjenek le!Erről az emberről utána nézve a neten hát...!Tökéletesen igazad van !Az általánosítás veszélyes,de egyben befolyásoló is és ilyen hírek hallatán oda a bizalom!

she_wolf 2015.06.26. 17:23:18

@lioliom:
Az orvos kiválasztása nem tartozik az élet egyszerű feladatai közé.
Mi a baja a lábadnak? Természetesen nem kötelező válaszolnod, de mióta itt vagyok megtanultam, hogy vannak itt olyan szakemberek is, akik csak konkrét esetben írnak be, és én is kaptam már itt nagyon jó tanácsot, ajánlást.
Azt írod, évek óta bajlódsz. Szerintem ha alaposan nekihasalsz (esetleg több helyről kérsz szakvéleményt), ki fogod tudni választani a neked megfelelőt, fel a fejjel!:)
Én is nehezen szántam rá magam a műtétre, de már nem halogathattam tovább. Még nem vagyok "kész", de sokkal jobb, mint volt, és valószínűleg repetáznom is kell majd a másikkal.
Így viszont már kevésbé félek újra belevágni.
Azzal meg ne foglalkozz, hogy a nagy fehérek hogyan meccselnek egymással, ő dolguk:)
Ha valakiről úgy gondolod, hogy nem zörög a haraszt, akkor kerüld el. Vagy válaszd őt, csakazértis! De ez a ritkább, mert kevés ember szeret önmagán kísérletezni.
A választás úgyis a tiéd, azt nem tolhatod másra:)

Dikusz 2015.07.06. 21:45:52

Eddig vártam, hogy hátha lesz új poszt, ennyi idő alatt nem jött össze, így kénytelen vagyok ehhez hozzászólni.
Nem értem mi miatt mentek magánklinikára, és miért műttették meg mégis, ha már az elején gondok voltak. Úgy gondolom, és a posztoló leírása szerint is a Honvéd kórházban megfelelően ellátták szükségtelen volt a klinikára menni.
Nekem is műtötték a lábamat (mindkettőt) visszérproblémák miatt 2004-ben. Budafokon lakom, és a kórházban, amelyikhez tartozom, abban az évben adták át az újonnan kialakított Érsebészeti Osztályt. Az akkori háziorvosom (angiológus szakorvos)utalt be, mivel addigra már szükségessé vált a műtét. Bár a lábaim nem fájtak, de az ő szakvéleménye szerint "megértek" a műtétre. Nem volt választott orvosom, az műtött, aki éppen akkor ott volt. Természetesen nem egyszerre műtötték, de nem telt el sok idő a két műtét között. Mind a kettőnél a műtét másnapján mehettem haza. A műtétek előtt az altatóorvos mindkétszer elmagyarázta mit csinálnak. A műtétet végző orvos mindkétszer meglátogatott a műtétek után, ellátott tanácsokkal (nem várt el pénzt, én adtam neki hálából, úgy éreztem még neki volt kellemetlen). Azóta, férjem műtétjei miatt (ezekről készültem posztot írni), többször jártam a kórházban. Kérdeztem a nővértől, mi van azóta az orvossal, azt mondta nagyon szeretett vele dolgozni, de azóta már érsebészként Svédországban dolgozik. Egyébként erről a kórházról mondta a férjemhez legutóbb kihívott ügyeletes orvos, hogy Budapest legjobban felszerelt intézménye.
Valóban voltak rossz tapasztalataim, édesapám is többször volt ebben a kórházban, ahogy jók is. Úgy látszik már nem lesz hová megírnom a történteket, nagyon régen nem jelent meg poszt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása