Megaláztak és megkínoztak a Merényiben

2015.05.08. 06:34

sad-girl-on-bench-28200291.jpgMegértem, hogy van aki egy idő után belefásul, megértem, hogy kevés az a fizetés amit kapnak, teljesen együtt érzek velük és én is fel vagyok háborodva de itt nem ennek a nyomát láttam. Itt úgy sétálgattak, mintha ők lennének az istenek. Pökhendik voltak és mindenkit lenéztek. 

Zsófi vagyok, 18 éves és szeretném megosztani veletek a történetem egy bokasérülés után.
Röviden az előzményekről: Röplabdáztam és rosszul érkeztem a padlóra ezért kiment a bokám.  biztonság kedvéért elmentünk a sebészetre, hogy nincs e komolyabb bajom. Megröntgeneztek ám az orvos azt mondta ebből ő nem látja, hogy elszakadt e a bokaszalagom és erre neki pedig erős gyanúja van, ezért beutaltak a Merényi Gusztáv Kórházba a leleteimmel és a röntgen felvételemmel együtt.  Nos a történet izgalmas része innen kezdődik.

 


Hideget és meleget is hallottam már a kórházról, de nem feltételeztem először róla semmi rosszat ez azonban szertefoszlott mikor bejelentkeztünk.Egy nő fogadott minket aki látva  a papírjaimat és a cd-re kiírt röntgent elfintorodott. Meglepett a reakció, de úgy voltam vele biztos a mai nap folyamán én vagyok a sokadik beteg ilyennel érkezve. Fél óra várakozás után  (senki sem volt előttünk) behívtak, hogy megvizsgáljanak. Apukám jött volna be velem ugyanis lábra se tudtam állni csak segítséggel. Ekkor azonban egy pökhendi pokerface megkérdezte ő ki, mire elmondtuk hogy az apám. Erre megkérdezte undok közönyösséggel, hogy hány éves vagyok. Mikor megmondtam a korom flegmán kiküldte apukámat a teremből (nem szívesen de eleget tett a kérésnek). Ezután megvizsgálta a lábam amit úgy hajlítgatott hogy a könnyem is kicsordult. Természetesen értem , hogy neki is látnia kell, de az előző orvos aki ide küldött kevesebb fájdalom mellett is megtudta ezt tenni. A vizsgálat után bicegve kiküldött a "narancssárga székre", hogy ott várjak. Menni nem tudtam de még az ajtót se nyitották ki nekem. (Tudni kell hogy itthon is a dédim mankójával közlekedtem, ha nagyon muszáj volt).

 


Hát leültem narancssárga székre és vártam...és vártam...és vártam. Magunktól kilogikáztuk, hogy újra megfognak röntgenezni, még jó hogy szóltak róla. 45 percet vártunk erre.Előttünk egy ember várakozott még elmondása szerint már egy órája. Eközben bentről nevetgélést hallottunk és rengeteg beszélgetést. Lehet nem tudták, hogy ott várunk?

 sad-girl-on-bench-28200291.jpg


Eközben volt időm felmérni a terepet. Mindenki rengeteget sétált fel s alá, de hát biztos dolguk van. Ám amikor ugyan azzal a papírral 6 kört megtettek elgondolkoztam, de biztos én nem értek hozzá hiszen nem látok bele teljesen  a rendszerbe. Mikor hoztak egy beteget tolókocsiba háromszor tolták fel le mert nem tudták hová küldjék őt. Láthatóan rosszul volt de csak betolták egy sarokba és otthagyták (vele akkor foglalkoztak mikor mi már indultunk). Mikor már nem bírtam úgy fájt a lábam (mivel felpolcolni se tudtam) apa úgy döntött elég volt, haza megyünk. Ekkor aztán behívtak. Egy nő röntgenezett meg. Se mosoly, se kedvesség, se segítség ahhoz hogy bevánszorogjak a terembe. Még be sem értem épp csuknám be magam mögött az ajtót amikor undok hangon megszólal, hogy "Jó napot! " Itt felment bennem a pumpa, hogy rám se néz, nem is segít még alpárin is viselkedik -mint a többi kollégája- de azért udvariasan és kedvesen visszaköszöntem (nem mintha nem tettem volna meg amúgyis is, de első célom az volt hogy bejussak a terembe a legkisebb fájdalommal).

 

Miután elvégezte amit kellett csak annyit mondott a már megszokott közönyös lekezelő hangnemben hogy kint várjon. Eleget tettünk a kérésnek nagyjából fél óráig mikor kétségbeestem. Fáradt voltam majd' leszakadt a lábam és amit láttam az elborzasztott. Ezek összhatására majdnem sírni kezdtem, de inkább csak nevettem az egészen. Ezt apa látva rajtam úgy döntött inkább hazamegyünk. Mikor visszakérte volna a leleteimet csak ennyit mondtak neki : " jó mindjárt" és rácsukták apára az ablakot. 

 


Nem elég, hogy ilyenkor az ember ilyenkor kiszolgáltatott, fél, fáradt és fájdalmai vannak de még itt vannak a kedves ápolók és még mások akik így bánnak az emberrel. Emellett koszos volt minden.  Én egészségügyi szakközépbe járok nem véletlen. Úgy érzem nekem ez a hivatásom és tudom hogy a szakma iránt alázattal kell lenni a beteggel empatikusnak kell lenni és a lehető legjobb körülményeket kell nekik biztosítani. Itt nem ez történt. Megértem, hogy van aki egy idő után belefásul, megértem, hogy kevés az a fizetés amit kapnak, teljesen együtt érzek velük és én is fel vagyok háborodva de itt nem ennek a nyomát láttam. Itt úgy sétálgattak, mintha ők lennének az istenek. Pökhendik voltak és mindenkit lenéztek.  Voltam már a Honvéd Kórházban is. Ott aztán volt pörgés, volt munkájuk az ott dolgozóknak de ott senkinél sem láttam azt, hogy egy-egy kedves mosolyt ne ejtettek volna meg a várakozó betegek felé vagy ne kérdezték volna meg hogy vagyok nem érzem e magamat rosszabbul.
Leszögezem kivételek természetesen mindenhol vannak lehet én csak a rossz napjukban lévőket láttam akkor,de ez akkor is nonszensz.

 


És még nem is meséltem mikor apukám a térdével került be és már fél órája feküdt a vizsgáló ágyon mert a kedves úrfi az angol barátnőjével beszélgetett telefonon. Akármi történik is majd velem könyörgök mindenkinek hogy ne a Merényibe küldjenek mert ott nekem végem lesz. És más is imádkozzon, hogy ne oda kerüljön.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EZAZ 2015.05.08. 08:19:27

Fekete Pálné Böbe, benned aztán van empátia! Nem tudom, mitől kényeztetés az, ha valaki a családban megsérül (gyerek, szülő, nagyszülő - akárki), a családtagja pedig segít neki. Ez teljesen normális egy családban - ha ennyi bizalom és támogatás nincs meg, az nem család. Nem kioktatni kéne lekezelő stílusban, inkább bevallani, hogy irigykedsz.
Ha pedig ilyen fájdalmai vannak valakinek, akkor különösképpen fontos, hogy más is ott legyen, aki hallja, hogy mit mond az orvos a további teendőkről, mert nem biztos, hogy tökéletesen tud figyelni.
Nálunk pl. teljesen természetes, hogy a férjemmel együtt megyünk be orvoshoz, hogy biztosan minden megértsünk, megjegyezzünk és ha valami beavatkozás szükséges, akkor együtt döntsünk. Eddig még sehol nem kifogásolták ezt, hanem kifejezetten örültek neki.

Antalbaba 2015.05.08. 08:19:43

"Megaláztak és megkínoztak a Merényiben" - nem tudom, ki adta ezta címet, mert köze nincs a leírtakhoz:-( Max. megvárattak és nem igazán láttak el... Mondjuk a fájdalomcsillapítás és némi segítőkészség nem ártana, de mitől is érezte magát megalázva, kínozva??? A vizsgálat meg /túl az esetleg durvább orvoson/ fájhat azért, mert egyrészt közben romlott az állapota, másrészt ott, ahol úgysem tudják ellátni /SZTK/, nem szokták a végletekig nyúzni a beteget. Arra ott a kórház + a műtő.

rest of boys 2015.05.08. 08:38:48

A szövegből az derül ki, hogy megkérdezték, ki az apja és megkérdezték, hogy hány éves, utána megvizsgálták a kificamodott bokáját, aztán kiküldték, hogy várjon, majd megröntgenezték a kificamodott bokáját.
Ennyi történet. Hogy ki alázta meg vagy kínozta meg, rejtély.

A többi az ő fejében zajlott le.

A helyében sürgősen felkeresnék egy pszichiátert.

A paranoiát elég régen és elég sikeresen kezelik.

she_wolf 2015.05.08. 09:26:47

@rest of boys:
Azért 10 év múlva megkérdezném, hogy mennyire elhivatott az egészségügy iránt (bár remélem, addig változni fog a helyzet -és pozitív irányban-), alázattal viseltetik-e a hivatásával szemben, és maradt-e valami még a kezdeti empatikus hozzáállásból.
Ha pörgésre van szüksége, akkor valóban jó hely lehet számára a Honvéd, mint SBO:) Ott aztán kijut majd a jóból, lesz empátia, türelem, és minden más, amit most hiányol.
Ezzel együtt némi fájdalomcsillapítás biztos nem ártott volna. Azt mondjuk nem értem, hogy a poszter édesapja miért nem lehetett jelen a vizsgálatnál, ha másért nem is, legalább fizikai támaszként a lánya számára...
A poszt címe meg már megint...:(

swiss blend 2015.05.08. 09:59:19

@mig54:

"Azért 10 év múlva megkérdezném,hogy mennyire elhivatott az egészségügy iránt (xxxxx
xxxx)alázattal viseltetik-e a hivatásával szemben,és maradt-e valami még a kezdeti
empatikus hozzáállásból."

-Mintha azt akarnád ezzel kifejezni,hogy a bunkóság,a flegmatikus viselkedés,az udvariatlanság az egészségügyi dolgozók részéről természetes a jelenlegi körülményeik közt.Ha úgy alakul,hogy megemelik a bérüket 30-40 ezer forinttal,akkor elfog tűnni a méla undor az arcokról,és fogadják majd a vizsgálóba belépő beteg köszönését? Reméljük,hogy így lesz.

rikitikitévi 2015.05.08. 10:06:11

Én csak azt nem értem, hogy ez ugyanaz a Zsófi, mint aki a fülfájós történeteben szerepel Dávid nővéreként (vagy anyukájaként)???

rest of boys 2015.05.08. 10:13:27

@swiss blend: Nektek az sem jó, ha rátok mosolyog az ember, az sem, ha netán komoly (ugyan, minek örülne, talán a dolce vitá-nak, ami kijutott neki?).
Az egész sztori egy hepciáskodó, kivagyi nebáncsvirág eléggé torz szemléletű jellemrajza, akinek sehogyan sem jó az, ami van.
Ha folyamatos röhögést akar, akkor menjen cirkuszba, ha azt akarja, hogy elől-hátul kinyalják, keressen egy erre vállalkozó pasit.

Más tippem hirtelen nincs számára.
A többit fentebb leírtam.

she_wolf 2015.05.08. 10:47:36

@swiss blend:
Amikor ötvenezredszer néznek lábtörlőnek, és vágják a képedbe, hogy el lehet menni irodába jobb fizetésért segget aszalni ha nem tetszik a rendszer, akkor lehet, hogy lesznek még, akiknek megéri havi + 30-40 ezerért köszönni, mert rákényszerül, és mert fizetem a tééjbééjt, és mert már megint összekeverik a magánklinikai dolgozóval, aki szolgáltat.
Ha már sarkítunk....
De nem. Véletlenül sem azt akartam mondani, hogy a bunkóság, a flegmatikus és az udvariatlan viselkedés helyénvaló. Csak tudni kell fogalmakat meghatározni.
Ha az orvos nem "pokerface", hanem egy Humor Harold, akkor most azt olvashatnánk, hogy a szemét doki röhögött a poszter kínján.

"Még be sem értem épp csuknám be magam mögött az ajtót amikor undok hangon megszólal, hogy "Jó napot! " Itt felment bennem a pumpa, hogy rám se néz, nem is segít még alpárin is viselkedik -mint a többi kollégája-..."

Értem. Szóval az, hogy köszöntek neki, egyet jelent az alpári viselkedéssel. És ha nem köszönt volna? Vagy az a baj, hogy még be sem csukta az ajtót, és máris üdvözölték? Mit várt? Vörös szőnyeget, libériás inasokat, kéz(segg)csókot?
Ne bosszants már!:)

she_wolf 2015.05.08. 10:53:42

@rikitikitévi:
Zsófi az anyuka volt. Biztos addig ugrált, míg kiment a bokája. Aztán a Jánosból átlibbentek a Merényibe. Mást nem tudok elképzelni. Vagy pedig kasztosodás van.
De nem:) Ez a Zsófi 18 éves. Bár attól még vidáman lehet két gyereke:)
Tudod: minden igaz lehet, meg az ellenkezője is:)

swiss blend 2015.05.08. 10:58:46

@rest of boys:

Már megint átestünk a ló túlsó felére.
Nem védem a poszt íróját,de elég kínos helyzet az, amikor egy vizsgálatokra órákon át váró ember mást sem tapasztal csak a flegmatikus modort minden ott dolgozó részéről.Tudom milyen kellemetlen az ilyen szitu mert nekem is volt már részem hasonlóban.

swiss blend 2015.05.08. 11:14:31

@mig54:

Neked van fogalmad arról,hogy ebben az országban naponta hányszor hangzik el az a mondat munkahelyek ezreiben,hogy akinek nem tetszik a rendszer ebben a pillanatban el lehet menni?
És azt is tudod,hogy ebben az országban naponta hány embert aláznak meg szóban a munkáltatók vagy vezetők,hogy még vissza sem lehet pofázni mert abban a pillanatban repül?
Azt is tudod,hogy sok helyen egy dolgozó végzi három dolgozó munkáját,mert spórolás címén nem vesznek fel új munkaerőt és ezt mind béremelés nélkül kívánják megvalósítani?

-nagyon sok helyen.

she_wolf 2015.05.08. 11:30:15

@swiss blend:
Igen, tudom, van róla fogalmam:(
Kihagytad a kedvencemet: ennyiért bármikor találok a helyedre valakit, úgyhogy pofa be!:(
Meg a nem 8, hanem a jóval több munkaórás napokról is tudok, meg arról is, hogy felveszlek "minimálba", a többit kapod zsebből, megoldjuk "okosba". Ha nem is tűnik úgy, én is ebben az országban élek, és teszem azt, amit nagyon sokan mások.
De mint számtalanszor leírtuk/leírták, az egészségügy speciális terület.

Friss, meleg, ropogós a mai Indexről:

inforadio.hu/hir/belfold/hir-724395

she_wolf 2015.05.08. 11:37:10

@swiss blend:
Röntgenre vártam felülvizsgálaton az OBSI-ban. Annyian voltunk, mint nyúlbogyó a tisztáson. Ember néha kijött, nyújtotta a markát, amiben egy-egy alkalommal kapásból vagy 10-15 vizsgálatkérő landolt. Csináld naponta a siserehad gyűrűjében mosolyogva, vidáman, mindeközben igazíts el, világosíts fel, magyarázd meg. Ja, el lehet menni:(

neduddki21 2015.05.08. 13:17:53

@mig54: "Amikor ötvenezredszer néznek lábtörlőnek, és vágják a képedbe, hogy el lehet menni irodába jobb fizetésért segget aszalni ha nem tetszik a rendszer, akkor lehet, hogy lesznek még, akiknek megéri havi + 30-40 ezerért köszönni, mert rákényszerül, és mert fizetem a tééjbééjt, és mert már megint összekeverik a magánklinikai dolgozóval, aki szolgáltat."

Ebből a posztból nekem sehogy sem jött le, hogy bármit is az orvos képébe vágott volna a beteg. Nem is hallottam még olyat kiszolgáltatott helyzetben lévő betegtől, hogy az orvos, vagy ápoló képébe vágta volna, hogy el lehet menni irodába segget aszalni. Te igen?

Egyébként meg: miért tééjbééj? Ki mondja így, kit gúnyolsz vele? Senkitől sem hallottam még így mondani.

she_wolf 2015.05.08. 14:27:08

@neduddki21:
- "pökhendi pokerface"
- "flegmán"
- "undok, alpárin viselkedik-mint a többi kollégája-, pökhendik voltak, mindenkit lenéztek" etc....
Igen, valóban igazad van, nem vágták az orvos és a többi dolgozó képébe. A betegek ilyesmit csak ritkán tesznek, ugyanis nincs vér a pucában ezt megtenni. Inkább levelet írnak a Praxisba, az is megteszi. Egy leendő egészségügyi dolgozó. Remélem, az ő generációjának lesz lehetősége majd változtatni mindazon, amit most sérelmez.

Egyébként meg azért tééjbééj, mert örökösen arra hivatkoznak, hogy fizeti a TB-t (ami ugye már nem létezik, helyette van egészségügyi hozzájárulás), és azért neki VIP ellátás jár. Hát nem! Nem gúnyolok/gúnyolUNK vele senkit, csak másokat idézünk. Ha nem hallottad még így senkitől, akkor valószínűleg kevés időt töltesz orvosi ellátásra várva. Szerencsére:) Ha így van, akkor kívánom neked, hogy maradjon is így, jó egészséget neked!:)

she_wolf 2015.05.08. 14:28:54

@neduddki21:
Egyébként az általad kifogásolt írásom @swiss blend felvetésére volt válasz.

Braincelle 2015.05.08. 14:49:44

Aki 18 évesen ilyen stílusban mer megnyilvánulni, annak a véleményét szerintem csak erősen megszűrve szabad kezelni.

Például: keresztszalagok vizsgálata fájdalmasabb, mint egy nem eltört lábat azirányba vizsgálni, hogy eltört-e. Más dolog kizárni egy fiatal embernél olyan sérülést, ami hosszú időre problémát okoz neki, mint megnézi, hogy van-e rajta feltűnő külsérelmi nyom, van-e pulzus a lábán, és megröntgenezni, mielőtt továbbküldik a traumára.

Muad\\\'Dib 2015.05.08. 15:36:40

@mig54:
Én például nagyon szívesen venném, ha nem fizetnék semmit, és a munkáltatóm sem fizetne. Hanem lene magánbiztosító, mennék magánrendelésre (amúgy is oda megyek, ha lehet, mert az egészségem, meg néhány munkaórám többet ér, mint harcolni a tb-s fostalicskával). Akkor pedig végre eltűnne az egészségügyi dolgozok közkedvelt mantrázása is, mer'hogy'azzé'vagyok'bunkó'mmeeee'kövésaguba. Ha már arról beszélgetünk ki mit hall, ha eleget időt tölt emberek társaságában.

Muad\\\'Dib 2015.05.08. 15:41:25

@mig54:
Ez pedig megint csak érdekes kifogás. Hogy sikerült azt megoldani mondjuk a magáncégeknek, hogy a szintén éhbérért dolgoztatott ügyfélszolgálatos - néhány kivételtől eltekintve - akkor is képes a 45. emberrel normális hangon beszélni, ha előtte már 20 elküldte a qrva anyjába (és itt most nem a szolgáltatás színvonalára utalok - az más kérdés -, hanem a stílusra). Fura mód a kivétel mindig az állami/önkormányzati/egészségügyi szektor. Mert ott nincs következmény. Ott lehet...

egyenlítő 2015.05.08. 15:52:45

A fenti hozzászólások döntő többsége teljes mértékben alátámasztja a posztot. :-(

she_wolf 2015.05.08. 15:54:41

@Muad\\\'Dib:
Ha elegendő időt töltesz az emberek között, hallhatod azt is mindezeken felül, hogy megvitatják, mely gyógyszereket nem fogják kiváltani (elsősorban a vitaminokat), mert nincs rá pénzük. Ezek az emberek nem fognak magánbiztosítónál egészségbiztosítást kötni és fizetni. És nagyon sokat vannak.
Üdv a valóságban!:(

Muad\\\'Dib 2015.05.08. 15:59:22

@mig54:
Erre találták ki a vegyes rendszereket.

she_wolf 2015.05.08. 16:04:17

@Muad\\\'Dib:
Az ügyfélszolgálatosok között éppúgy vannak nem odavalók (magyarul: bunkók), mint az általad felsorolt szektorokban. És nem azért, mert lehet, mert nincs követelmény (bár az önkormányzatosokat kivenném a sorból, mert ők aztán szívatnak becsülettel, ha normális vagy, ha suttyó, és mindezt büntetlenül).

Csak kíváncsiságból kérdezem: melyik cég dolgoztat "éhbérért" ügyfélszolgálatost?:o
Szeretném, ha nem kifogásként értelmeznéd azt, amit a saját szememmel láttam-hallottam, hanem tényként kezelnéd, köszönöm!:)

she_wolf 2015.05.08. 16:05:42

@Muad\\\'Dib:
Így van:) De hidd el, hogy az sem megoldható rengeteg embernek.

csillagporszem 2015.05.08. 16:16:04

Unalmas már ez a sok rinyálás. Három hónapot töltöttem bent a kórházban a koraszülött babámmal és egy rossz szót se tudok mondani senkire se. Nem fizetik meg igazán az ápolókat, sem az orvosokat (a 3 hónap alatt 2 doki lépett le a neonatológiáról) de mégis önfeláldozóan mindent megtesznek azért hogy megmentsék a babákat. Nem jópofiznak, nem cseverésznek csak életben tartják a gyerekeket és ez a legfontosabb. Sokan azért panaszkodnak itt állandóan mert a doki nem elég kedvesen szólt hozzajuk vagy várniuk kellett félórá egy vizsgálatra... szerintem ez legyen a legnagyobb problémájuk, mert vannak ennél sokkal súlyosabb dolgok is. Ha tudnék normálisan fogalmazni akkor egyszer megírnám a történetünket de nem lehet szavakkal kifejezni mennyire hálás vagyok az orvosoknak, nővéreknek akik soha nem adták fel még a legnehezebb pillanatokban sem és egyszersem ejtették ki a szájukon azt, hogy nem fizetik meg őket eléggé. Mondják hogy a magyar egészségügy úgy rossz ahogy van de ez nem igaz mert nagyon sok lelkiismeretes dolgozó található benne, kicsit értékelni kellene őket.

látjátok feleim szümtükkel 2015.05.08. 16:16:13

Mindig a fejétől bűzlik a hal.

Annak a kórháznak, amelyiknek gyenge a vezetése, olyan a dolgozói állománya is.

Nem régen voltam egy bp-i kórházban, ahol a rendelésen több, mint 200 sorszámot osztottak ki. Kedvesen, udvariasan. Érdekes módon a betegek sem zajongtak, pedig én is 3 órát vártam mire behívtak, pedig időpontra mentem.

A munka mindig szervezés kérdése ( volt, ma már elég ha főnöki cím megvan, dolgozni nem muszáj ). Ahol nem szervezik, ott nem is fog menni magától. A dolgozó sem előre, csak hátra, mint a rák.

Gabiiiiii 2015.05.08. 16:30:38

@rest of boys: a 23 eves gyerekemmel bemegyek barhova,ha azt o igenyli es megnezem,ki mereszel engem kikuldeni,ha en be akarok menni

Mille38 2015.05.08. 16:42:54

Hozzászólók, (nem írom, hogy "kedves", mert nem vagytok azok), egy 18 éves (kis)lánynak írtok gusztustalan "tanácsokat", hogy kit-mit keressen. Magatoknál vagytok? Milyen stílus ez? Nem lehet egy fiatallal normálisan beszélni?
És igen, egy 18 éves még kislány, még akkor is, ha ő maga sem hiszi ezt el és ha ebben az agyonszexualizált világban nem úgy tűnik. De egyébként, korától függetlenül ember és jár neki a méltóság. Tessék már tisztességesen beszélni egymással és írni is!
Persze, tudom, minek olvasom ezt a blogot :(((((((((

A poszthoz: bárkinek joga van a vizsgálaton jelen lenni, ha a nagykorú vizsgálandó személy beleegyezik és egyébként nem zavarja a vizsgálat lefolytatását (és ésszerű, ha pedig segíti). Normális orvos a beteget megkérdezi, hogy hozzájárul-e és aszerint jár el. Ezt jó tudni a betegnek és a kísérőnek is. Én meg szoktam kérdezni a gyerekeimet már úgy 14 éves koruk után, hogy mit szeretnének és ők választanak. Hol azt, hogy bemenjek, hol azt, hogy kint maradjak, ahogy ők érzik azt, hogy aktuálisan mennyi támogatást igényelnek.

Fergio 2015.05.08. 17:39:42

@mig54: úgy érzem ideje néhány dolgot tisztázni a hozzászólásaid alapján. Leírtam már ebben a blogban kismilliószor, hogy nem a beteg tehet arról, hogy az orvosok, nővérek mennyit keresnek, ergo az ebből a flusztráltságból eredő stílus nem elfogadható. Ha így lenne én is üvöltözhetnék a háziorvosommal mert nem kaptam meg a fizetésem, vagy mert halálra dolgoztatnak a munkahelyemen. És neki ezt tűrnie kell, mert nekem jaj de rossz... Az állam lesz@rja továbbra is az egészségügyi dolgozókat, kórházakat, pedig csak az állami támogatás mértékét kellene emelni a normális feltételekhez. De ennek a levét a betegek és az orvosok is isszák, jó lenne ezt már végre megérteni...

neduddki21 2015.05.08. 18:09:14

@mig54: Nem kifogásoltam az írásodat, csak a véleményemet írtam le, ahogy te is. Remélem, nem gondolod komolyan, hogy kívánatos lenne, ha a beteg szemtől szembe küldené el az orvost vagy a nővért az anyjába, vagy más munkahelyre és nem csak utólag, amikor mesél az élményeiről. Merthogy akkor lenne "vér a pucájában." Ugyan hova vezetne, ha az orvos bunkóságára bunkóság lenne a válasz? Ki inná meg a levét? Te megtennéd, ha ki vagy szolgáltatva a betegséged miatt? Az én tapasztalataim szerint a legtöbb beteg nagyon is (túlságosan is) megalázkodik, nem mer/tud kiállni az érdekeiért, a száját sem meri kinyitni, több tiszteletet ad, mint kellene, mindenre (bizony, hálapénz fizetésére is) hajlandó a megfelelő ellátásáért. Egyszóval nem egyenrangú félként lép fel, holott nem szívességet tesznek neki, amikor ellátják. Az ellátásra a jogszabályban előírt feltételek esetén a beteg jogosult. Az emberi viselkedési normák betartása pedig nem pénzkérdés, hanem intelligencia és vezetői elvárás kérdése. A frusztráltságot nem a másik emberen vezetjük le, még akkor sem, ha megtehetjük, mert nem mer visszaszólni kiszolgáltatott helyzete miatt.

reepach 2015.05.08. 18:34:17

@Mille38: persze, most kislány a 18 éves... amikor azon háborog, hogy a nőgyógyász megmondta neki, hogy minek tartja az abortuszt, vagy hogy gumiszakadás miatt nem hajbókolva irták fel számára az esemény utáni tablettát, akkor felnőtt nő, aki magától értetődően kamatyol fűvel-fával. Ez nem kettős mérce?

egyenlítő 2015.05.08. 19:23:52

@reepach: Gondolkozz. Nem kettős mérce, sokszoros mérce. Más-más szempontból más-más korban lesz felnőtt valaki.

Régen, ha menstruált, már érett volt a házasságra, a gyermekszülésre, bármire. Például a muzulmánok (és valószínűleg a magukat cigánynak tartók is) most is így gondolják.

Ma ekkor (szerintem, nem belemenve a törvény által szabott életkorba) a szexre már érett, értelmileg-érzelmileg kb. 25 éves korától lesz felnőtt, a gyermeknevelés feltételeinek megteremtése szempontjából pedig 30 felett.

rest of boys 2015.05.08. 19:48:56

A sztori arról szól, hogy a királynőnek nem terítettek vörös szőnyeget és nem csókoltak hajbókolva kezet, ahogy azt egy magafajta elvárta volna.

"Ekkor azonban egy pökhendi pokerface megkérdezte ő ki, mire elmondtuk hogy az apám."
(Nyilvánvalóan ez a helyes megnevezésük az eü. dolgozóknak, a pokerface. Ő pedig a nagy lovon ülő kispicsa - tegyük hozzá)

"Erre megkérdezte undok közönyösséggel, hogy hány éves vagyok."

(itt gondolom, elmaradt a "Your Royal Highness" megszólítás, ez volt a baj, ilyet egy ekkora monarchától nem kérdezünk)

"Én egészségügyi szakközépbe járok nem véletlen."
(Egy elég szomorú véletlen)

"én is fel vagyok háborodva de itt nem ennek a nyomát láttam. Itt úgy sétálgattak, mintha ők lennének az istenek."
(Ja persze, nem hajolt meg Őfelsége előtt senki, micsoda elképesztő felségsértés)

Fakanál a kezedbe, b+...:)

onlame 2015.05.08. 21:10:35

@rest of boys: Te ilyen funkcionális analfabéta lehetsz. Gyökérkapitány.

1. Nem, az ilyen parasztoknak nem a pokerface a helyes megnevezés, hanem az, hogy undok b*szatlan p*csa, aki még igy is túl sokat keres, örüljön, hogy van munkája, mert én ilyen hozzáállással tuti elküldeném a vérbe.

2. Remélem, hogy ha a leányzó elvégzi az egészségügyi szakközepet, akkor nem válik ilyen akasztófa-virággá. Ha nem, akkor az szerencsés véletlen.

3. A csaj éppen empatikusan megnyilatkozott, hogy sajnálja, hogy milyen kiszolgáltatottak az egészségügyi dolgozók általában. És abban is teljesen igaza van, hogy nem a betegeken kell kitölteni a frusztrációikat.

onlame 2015.05.08. 21:20:45

@csillagporszem: Senki nem azt mondta, hogy minden eü. dolgozó rossz/gonosz/lelkiismeretlen. Egyetlen kórház sebészetéről van szó. Teljesen egyértelműen kiderül a levélből, hogy a leányzó tisztában van az egészségügyben dolgozók rossz helyzetével, és hogy átérzi a helyzetüket, velük van, és hogy a rossz állapotok ellenére, ő is erre a pályára készül. De attól, hogy te előjössz egyetlen pozitiv példával, attól még számtalan negativ példa is létezik. Szóval te voltál egy kórházban, ahol kedvesek voltak veled, meg segitőkészek? Mazeltov. Ettől még lesznek bunkó orvosok, nővérek, ápolók más intézményekben, más osztályokon... Nekem például mindig flottul ment mindig az okmányirodákban, mégse verem a nyálamat annak, aki nem volt ilyen szerencsés, hogy márpedig tuti nem igaz amit mond, mert én már voltam okmányirodában, és mást láttam. Településenként van okmányiroda. Nem voltam mindben. Te se voltál minden kórházban, minden osztályon, és nem találkoztál minden orvossal és ápolóval.

onlame 2015.05.08. 21:33:49

15 évvel ezelőtt, még gyerekként balesetem volt, és átszúrta a lábamat egy vasdarab. Apám vitt be a sürgősségire, ahol az ügyeletes orvos, ügyeleti időben elment fél órára kávézni, a két nővér meg bent röhögcsélt, nem is szóltak az orvosnak, rá se néztek a lábamra, egy konyharuhával szoritottam el a sebet saját magamnak, 15 évesen, ők meg csak lehordtak, hogy üljek le kint, majd jön az orvos. Mikor visszajött az orvos egy nővérrel röhögcsélve, még le is cseszett, hogy összevérzem a padlót, mert nem tartom jól a lábamat, épp hogy fel nem mosatta velem a várót. Mert nekem 15 évesen nyilván tudnom kéne átszúrt lábbal, hogy hogy tartsam a lábamat, hogy ne vérezzem össze a padlót a vérben tocsogó konyharuhán keresztül... Talán ha a nővérek legalább annyi tanáccsal elláttak volna, esetleg... De ők bent röhögtek. És nem én voltam az egyetlen beteg. A többieknek nem volt annyira súlyos a helyzete, előre engedtek, persze nem engem akartak behivni, csak kiugattak az ajtón, hogy "következő", mert ugye majd a betegek lefightolják a sürgősségin a sorrendet...

Sajnálom az egészségügyi dolgozókat. Mert a legtöbbjük kedves és odaadóan végzi a munkáját a nehéz helyzete ellenére. De ez nem jogositja fel a maradék söpredéket, hogy utolsó patkányürülék módjára viselkedjen a betegekkel. Az ilyen nem azért nincs külföldön, mert elkötelezett, hanem mert annyira ostoba, hogy nem tudna megtanulni egy idegennyelvet se, és ilyen hozzáállással nem kellene sehol máshol. És ezek a taplók legfeljebb az összes dolgozó 5-6 százalékát teszik ki.

mnika88 2015.05.08. 22:10:15

@csillagporszem:
Ezt minden koraszülött ellátásban részt vevő dolgozó nevében köszönöm,örülök neki,hogy azt a nehéz időszakot sikerült elviselhetőbbé tenni.
Jó egészséget a babádnak!

she_wolf 2015.05.08. 22:13:15

@Fergio:
Nem értem, mi a baj, teljesen egyetértek veled. Illetve egy dolgot pontosítanék: a frusztráltság, és az egészségügyiek általános rossz hangulatának az oka leginkább a létszámhiány. Viszont az is igaz, hogy amennyiben egy ember végzi el három másik munkáját, akkor illenék az ő bérüket is megkapni, csakhogy nem teljesítmény alapján fizetik őket. Így máris kikötöttünk (már megint) a pénznél:( Nem, valóban nem a betegek tehetnek minderről, ezt nem csak te írtad le már ki tudja, hányszor, hanem én is, többedmagammal. Ebben tehát nincs vita köztünk (remélem).

@neduddki21:
Ha a beteg szemtől-szemben küldi el az orvost melegebb éghajlatra, annak kb. annyi haszna van, mint az ideirkálásnak:( Jó, ha eldurvul a dolog, akkor persze más a leányzó fekvése.
Vér akkor van a pucájában, ha nem hagyja szó nélkül sem egyik, sem másik fél a vele való kommunikáció minőségét, de ezt meg lehet tenni kulturált formában is.
Legalábbis intelligens emberek képesek rá.
És olvasva ezt a "kiszolgáltatott helyzetben lévő", meg "nem mer szólni"...ezek a te tapasztalataid. Én gyakran mást tapasztaltam/tapasztalok. De ez a blog valóban arról szól már csak, hogy egy poszt kapcsán leírják a hozzászólók, hogy : de igen; de nem!

Nagy általánosságban: a posztban szereplő fiatal egészségügyi suliba jár. Ha valakinek, hát neki igazán tudnia illenék, hogy hogyan működik az egészségügy, hiszen gondolom, nem elsős (negyedszer), volt már szakmai gyakorlaton néhányszor.
Ez valahogy nem fér a fejembe...

she_wolf 2015.05.08. 22:16:46

@rest of boys:
Magyar irodalom, érettségi tétel: a fenti poszt tartalma.
A dolgozat pedig egy mondat: Idesanyám, rám néztek a tikok:)

Braincelle 2015.05.08. 22:32:11

@Mille38:
Ebben igazad van, joguk van bejönni. Én mondjuk fizikailag rosszul vagyok, ha ott ül egy idegen és nézi, hogy mozgok, hogyan vizsgálok, hogyan tolom az orromra fel a szemüveget; de ez nyilván az én bajom, az én szociális fóbiám.
Ugyanakkor nem értem igazából, milyen érzelmi támogatás kell ahhoz, hogy valaki bemenjen az orvoshoz (nyilván idős, demens beteg; vagy súlyos akut betegség, vagy tartós kezelést igénylő krónikus baj, ahol a hozzátartozónak is bele kell vonódni, az más; de e térdrándulás melyikhez tartozik?). Engem 14 évesen kinevettek volna, ha felvetem, hogy az anyukám jöjjön be velem a nőgyógyászhoz, nem is merült fel.
Mindegy, elviseli az ember, mert nem tehet mást, csak az a zavaró, amikor a bent ülő hozzátartozó nem hagyja szóhoz jutni a beteget, meg amikor a háta mögött integetve, tátogva próbálja a véleményét az orvoshoz eljuttatni.

Braincelle 2015.05.08. 22:40:58

Most itt pont az történik sztem, amit tegnap írtam. Mivel senki nem látta, valójában mi történt, milyen hangon beszéltek, ezért mindenki a saját fantáziájának megfelelően próbálja kiegészíteni a történetet.
Szerintem senki nem gondolja, hogy a beteggel gonoszul/bunkón kell beszélni (mondjuk a kedvesség más kérdés, a kedvesség szerintem nem indokolt elvárás idegen emberekkel szemben, ha van tisztelet és udvariasság, akkor felesleges azért vegzálni valakit, mert nem kedves; már csak azért is, mert a kedvesség, a mosolygásra való hajlam, a közvetlenség részben jellemvonások, és nem a másik iránti hozzáállásból fakadnak, rövid távon nem lehet őket megváltoztatni, és nem függenek össze azzal, hogy szeretné-e az illető, hogy a másik jól érezze magát, hogy meggyógyuljon, hogy boldog ember legyen vagy mittudomén. Én pl. nem vagyok mosolygós. Nem tudok, nem tudom, hogy kell, a szüleimre sem tudok, szívesen nevetek bárkivel, megsimogatom a karját, érdeklődöm, de a mosolygás egyszerűen nem jön nekem spontán, erőltetni meg nem tudom, most akkor gonosz vagyok?)
Szerintem azt sem gondolja senki, hogy 18 évesen bármelyik felnőtt, az életben már sokat dolgozott és szenvedett embert pokerface, és hasonló jelzőkkel illene illetni; és felmerül az, hogy ha valaki mégis így ír, akkor esetleg így is viselkedik, és ennek is köszönhető, hogy nem érezte úgy, hogy kedvesek vele.

***
Most akkor arról vitatkozunk, hogy milyen hangnemben beszélt valaki, akit nem hallottunk beszélni?

she_wolf 2015.05.08. 22:55:13

@Braincelle:
"Most itt pont az történik sztem, amit tegnap írtam."
Pont az, ahogy mondod. Nagyon erre a helyzetre illik.

kisvirag78 2015.05.08. 23:14:50

Azok az orvosok, akik már több kórházat megjártak, pontosan tudják, hogy nagyon sok függ attól, hogy milyen a kórház vezetése és az osztály. Van, ahol kifejezetten bunkók, ennek sok oka lehet, akár egy bunkó főnök is, ott rövid úton mindenki elfelejt mosolyogni, és van, ahol mindenki kedves, ott egy mufurc doki is sokkal kedvesebbé válik. Ahogy minden más munkahelyen.
Tesóm orvos. Volt olyan helyen, ahol elmondása szerint a stílus miatt nem szeretne beteg lenni. El is jött onnan, pedig volt jó szakértelem is, megfelelő ellátás is.
A posztíró nem általában az orvosokat szidta, hanem a Merényi aznapi felhozatalát.
Nyafogott persze, majd ha egyszer igazán beteg lesz, akkor megérti, hogy ez a napja egy kis semmiség volt, de most 18 éves, és neki ez élete nagy fájdalma. És valóban, sebészeten tudnak bunkók lenni, szoktak is, koraszülött osztályon és általában a gyerekorvosok meg kifejezetten kedvesek szoktak lenni. Ezt sem lehet összehasonlítani, a balesetiben Pesten érdemes szétnézni éjszakai ügyeleten, a 80% részegen és/vagy bilincsben érkezik rendőri kísérettel. Azért az is csiszolja a sebészorvos stílusát, kikkel találkozik nap mint nap páciensként.
Azt sem értem, miért kell egyeseknek összemosni minden 18 éves lányt az abortuszos történetekkel. A levélből egy magát nagynak gondoló, de az apja nélkül létezni is képtelen kislány tűnik ki, nem pedig egy sokat próbált prosti. És igenis, megérdemli, hogy ne kapjon szexista megjegyzéseket, mert ezekre nem szolgált rá.
Azt is szeretem, hogy a megfogalmazásba kötnek egyesek bele. Mindegy, hogy fogjuk meg szavakkal, ha valaki undok vagy unott, és úgy köszön, azt az ember pontosan érzi, milyen a hozzáállás. Egy kis együttérzés csodákat művel, és nem kerül semmibe, sőt, még akár a fáradt orvosnak is jó érzést nyújthat utána a visszamosolygó beteg. Gyerekosztályokon ez általában így működik, és amikor a 18 éves átkerül a felnőttrészre, nagyon le tud döbbenni a stílusváltozáson. Nyilván ez történt ezzel a lánnyal is.
Sajnos - és nemcsak az orvosok - egyre inkább elfelejtünk emberek lenni. Egyszer egy doki letorkollt, kiabált velünk, hogy miért nem érkeztünk előbb a fülfájós gyerekkel (az egyetlen igazán negatív sztorim a gyermekellátásból), 1-re mentünk oda, fél kettőig van betegfelvétel, 2-ig rendelés, de mi a sok várakozó miatt csak kettő előtt pár perccel jutottunk be, utolsóként, és kb. utána öt perccel jöttünk ki. Kiabált, hogy ő ma sem fog hazaérni pedig fél ötre ígérte a fiának, hogy elviszi valahova (más munkahelyről sem érnek mindig haza az apukák). És hogy már reggel 8-tól rendel, és miért nem akkor mentünk. És tudjátok miért mentünk 1-re? Mert meghalt a nagypapa reggel 8-kor, és a férjem a kórházban intézte a papírügyeket meg az anyukáját vitte haza, és nála volt a kocsi. A doki ezt nem tudta, de ettől még nem hiszem, hogy kiabálnia kellett volna velem. Mi meg a férjemmel a megdöbbenéstől és a gyásztól csak álltunk némán és meg sem szólaltunk. Utóbb már bánom, hogy nem mondtam el neki, mi történt, de akkor ledermedtem. Ráadásul ez a doki másokkal is kiabálhatott, mert a saját orvosunk kérdezte, hogy amíg szabin volt, nem volt-e gond, mert sokan panaszkodtak erre az orvosra. Mi azt mondtuk, nem, mert végül is ellátta a gyereket.
Szóval van az úgy, hogy a betegnek sokkal nehezebb a helyzete, oka van annak, ha valamit nem úgy és akkor tesz, ahogy az orvos szeretné, mégis sokan úgy állnak hozzá, mintha egyedül az orvos lehetne rossz helyzetben egy rendelésen. Kint várni sem egy élmény, sőt. Sokaknak komoly fájdalmai vannak, és félnek is. Megvan a pszichés oldala a beteg "elvárásainak" is a "kedvességről".
Minősíthetetlen itt sok hozzászóló, alapvetően jó a képem a magyar orvosokról, akik itt kommentelnek, azok közül viszont sokaknál nem lennék szívesen beteg.

Braincelle 2015.05.08. 23:28:09

@kisvirag78:
Nem tudom. Ha az egyik féltől elvárjuk, hogy még az udvariasság, a korrektség, az empátia sem elég, mert még mosolyogjon is; a másikról meg azt mondjuk, hogy nyugodtan legyen olyan neveletlen és tiszteletlen, amilyen csak akar; az sem igazságos.
Amúgy abban igazad van, hogy ez valószínűleg egy szárnyait próbálgató, szabadszájú kamaszlány, felesleges belelátni bármi mást.
Én sem vagyok szemét, tudom, hogy kell kedves lenni, a napokban is elmondta kb az összes beteg, akit aznap néztem, hogy maradjak mindig ilyen kedves, milyen jó, hogy ilyen lelkes és fiatal vagyok. Még azt is elviselem, ha rám mosolyognak, pedig a buszon vagy a boltban nagyon zavar, mert a másik határainak a megsértése.
Nekem a háziorvosommal ott fejeződött be a kapcsolatom, amikor húszon néhány évesen életemben először láttam, ragyogó mosollyal fogadott, rögtön feloldódtam, rögtön megszerettem. Majd az összes létező panaszomat és betegségemet letagadtam, és többet nem is mentem vissza hozzá semmilyen bajjal, mert túl személyes lett az a kapcsolat ahhoz, hogy a biológiai funkcióim kudarcait bevalljam. De amúgy a betegek egy részén is látszik, hogy ha nagyon haverkodás van, akkor nem tud az emésztéséről, a szexuális funkcióiról és hasonlókról beszélni.

Visszatérve a kedvességre, én maximum 8 órát bírom, úgy, hogy a végén már a saját arcomat tudnám letépni a kezemmel és az első 1-2 évemet úgy dolgoztam, hogy csak akkor voltam képes jól működni, ha délutántól másnap reggelig egyetlen ember sem volt a szemem előtt, beleértve családtagokat, ezeréves barátokat stb. Nem véletlen az a munkaidő dolog. És nem igaz, hogy a kedvesség nem függ a fáradtságtól. A fáradtság meg nem függ az életminőségtől. Havi 250 órában nem lehet kedvesnek lenni, vagy lehet, pár évig, de utána teljesen kiég az ember.

Braincelle 2015.05.08. 23:44:16

Még az is igaz, hogy nálunk eléggé félkatonai a rendszer, és nem én vagyok az egyetlen fiatal, aki mellkasi szorítással kezdi a napokat, és az az alap, hogy az ember állandóan szorong, és a legtöbbször sietni is kell; és ez biztos elviszi az ember lelki erejét. A betegvizsgálatnál is fontos, hogy tökéletes ambuláns lapot írjunk, nem szép, ha helyesírási hiba van, nem szép, ha a legkisebb szakmai pongyolaság is van benne. Nagyon oda kell figyelni, szégyen hibázni, szégyen felületesnek és pontatlannak lenni.
Szakmailag szerintem ez nagyon hasznos, több részterületen az ország legjobb specialistái dolgoznak; és nem panaszkodni szeretnék, jó munkahelyem van.
De arról is van tapasztalatom, hogy miközben írná az ember a papírt, közben elkezd beszélgetni a beteg, háromszori udvarias kérés ellenére is, pedig pont elég figyelni és sietni, hogy a következőnek ne kelljen annyit várnia.
Akkor meg a beteg döntse el, hogy azért jön, hogy megmondják, mi a baja, vagy beszélgetni. Van olyan hely, ahol lehet ilyen beszélgetési céllal orvoshoz menni, és majd jóváhagyják neki a pontatlan diagnózist és a régen idejétmúlt terápiát, mindezt 2 perc alatt, és akkor van idő cseverészni.

she_wolf 2015.05.09. 00:10:58

@kisvirag78:
Szép amit írsz, kedves is, igaz is, meg minden.
Amit én nem tudok lenyelni -se egyik, se másik oldalról-, az a minősítés.
Van egy poszt, amit telerámolt a poszter minősítő jelzőkkel, és ami gyakorlatilag vihar a biliben. Egy teljesen mindennapos eset. Mi volt ebben akkora pláne, hogy meg kelljen írni?
Nekem csak ennyi bajom van ezzel az egésszel.
Meg annyi, hogy bármennyire is meresztgetem a szememet, én nem találok szexista megjegyzést erre a poszterre vonatkozóan.
(Mentségemre szóljon: vaksi vagyok kicsit:D)

31/48 2015.05.09. 04:53:42

@kisvirag78:

"A doki ezt nem tudta"; és már nem is tudja meg. Meg a másik orvos se, hogy a helyettesítése kiabált az emberekkel. Mert nem lehet ám kommunikálni vagy udvariasan, emberként jelezni ha valami probléma van. Csak utólag lehet nyavajogni, hogy minden rossz.

Komolyan mi a franc ez a poszt is. Ráköszöntek, hogy "Jó napot!", sokat kellett várni, piszkos volt a folyosó? Mármint elhiszem, hogy ez bosszantó, de ezért posztolgatni kell, meg siránkozni? Ha ott nem volt képes jelezni, hogy mi baja van (nem is tudom, hogy konkrétan mi volt a problémája azonkívül, hogy az ő felfogása szerint LUSTÁK az ott dolgozók és nem végzik elég serényen a munkájukat) azoknak akiket ez esetleg érint, akkor mit gondol mi értelme van a praxison posztolgatni, ahol majd jól együttéreznek vele, hogy dehátezekazegészségügyi dolgozók.

Szánalmas nyavajgás.

rest of boys 2015.05.09. 06:11:18

@onlame: Mit köhögsz, te ócska kis törp ? :-) Mazel tov? Az esküvő előtti jókívánságként szokott elhangzani, ha nem tudnád.

asztalosani 2015.05.09. 06:18:56

@kisvirag78:

ne haragudj, de jelezned kellett volna a HO-d felé, főleg ha rákérdez. akkor már túl voltatok a lelki megrázkódtatáson, nem? akkor mi akadályozott meg titeket abban, hogy elmondjátok 3 mondatban hogy mi történt?

hogy miért?
mert akkor lehet legközelebb nem rá bízza a pácienseit, hanem másra.

és ezt vajon miért?
azért mert a helyettesítő orvos munkájának stílusa rányomja a bélyegét a saját munkájára, gondolom erre már ő maga is rájött és ezért végzett "közvélemény kutatást".

velem is történt már olyan, hogy a rendelési idejük vége előtt másfél órával estem be, (érdekes akkor csak 5 percet kellett várnom) velem is ordítottak közöltem velük, hogy a munkaidejük még másfél óráig tart, úgyhogy dolgozzanak is, ekkor visszavettek a stílusból és hogy máskor menjek 8-ra. nos, máskor mentem 8-ra csak 13-ra jutottam be! levontam a következtetést többször nem mentem 8-ra. :)

doctorow 2015.05.09. 06:32:51

Szórol-szóra ugyan ez történt meg velem ugyanebben a kórhàzban. A különbség annyi volt csak, hogy a sèrúlésem volt más (leszakadt a bicepszem). 3 és 1/2 órán keresztül nem történt semmi. Orvosok jöttek-mentek. A kutya nem szólt hozzám, pedig a papírjaim, a rönntgen leleteimet nár beszedték. Meguntam, bekopogtam, kèrtem, hogy adják vissza a papírokat, mert egy percig sem várok tovább. Ugyan úgy, ahogy a kislánnyal is, velem is nagyon magas lóról beszéltek,. Üljek vissza és várjak a soromra. 3 és fél óra utan! A mülönbség a történetben itt kezdődött! Én 188 magas, és 94 kiló csupa izom vagyok. Az érdekérvényesítéssel így nem volt problémám. Elüvóltöttem magam. A kórház összeszaladt. A doki úgy ósszement, hogy a köppenye 4 számmal tűnt kiisebbnek, pedig előtte dagat a melle annyura, hogy feszültek a gombok a lukban. A rövid 2 perces eligazításom után a vizsgàlatok elvégzése és a tovabbi intézkedések röpke 10 percbe kerültek. Ez alatt a 10 perc alatt mindenki tisztességgel, emberséggel, szívélyesen viselkedett velem. Még mosolyogni is megpróbáltak, amit egész nap nem is csináltak. Ennyi kellett csupán. Amit sajnálok, hogy nem 3 órával hamarabb üvöltöttem el magam. De tanul az ember!!!!

asztalosani 2015.05.09. 06:33:28

sokan nem értik mi ebben a történetben a megalázásos rész, nos akkor elregélem:

több összetevőből áll, mint pl.: a fenti sztorim: az én időm neki NEM drága, de az ővék igen minden bizonnyal. az orvos magasról lesz@rja, hogy egy beteg 8-tól 13-ig vár rá, az viszont már jobban érdekli, hogy a munkaidejének vége előtt az a másfél órája szabad legyen ez egy igen érdekes felfogás, vajon az ő ideje miért drágább a betegéjénél? az hogy valakit több órán keresztül megvárakoztatnak főleg előzetes időpont kérés mellett az a tiszteletlenség jele (nyilván, ha egy baleseti ambulancián ülsz és látod, hogy hoznak egy sérültet akinek a fejéből kiáll a fejsze, akkor nyilván még talán te magad is felajánlod: lássák el őt előbb, nyilván ha látsz egy gyereket, akinek mély szántás van a szemöldöke felett és ordít torka szakadtából, nyilván azt mondod, oké lássák el őt is előbb. az viszont, hogy az orvos éppen a kolléganője babáját pelenkázza, mert a kolléganője gyesen van és unatkozik, így kitalálja azt hogy bemegy és beszélget velük munkaidőben ezáltal feltartja a rendelést az undorító, ugyanolyan undorító az is amikor privát pácienseket fogadnak tb-s időben úgy hogy őket előre veszik, szintén ebbe a kategóriába tartozik az is, amikor a páciens bent van éppen, az orvos vizsgálja, majd hirtelen a zsebéhez kap, előveszi az orvos a saját telóját, majd elkezdi nyomkodni, hosszú perceken keresztül, majd kiderül éppen a barátnőjével viberezik...

a kommunikáció stílusa is lehet megalázó, ezt szerintem belátjátok, nem kell ehhez külön magyarázat

a poszt írója jól érzi azt is, hogy nem kellett volna édesapját kiküldeni, ez benne van az eü tv.-ben is, így az orvos törvénytelen dologra szólította fel a hozzátartozót, ebből kifolyólag is megalázottá váltak ( ebből látszik az orvos tiszteletlensége a betege és a hozzátartozója iránt, illetve az is hogy NEM partnerként kezelte a beteget, hanem alá - fölé rendeltség kialakítása volt részére az elsődleges: nyilván tisztában volt vele, hogy a ht is bent maradhat, viszont tudta nagyon jól, hogy ha rájuk kiabál, és így adja az apuka tudtára, akkor ellenkezés nélkül kirohan, mert vagy nem tudja, vagy nem mer majd visszaszólni.

a betegjogok be nem tartása is lehet a megalázás egy formája!

asztalosani 2015.05.09. 06:37:12

@doctorow:

nos akkor mégsem a kevés a bérünk, nem fizetnek meg jól, sok a munka és a többi kifogás a valódi ok.

veled ez a történet kb. mikor esett meg?

kivi lennék mióta áll fent folyamatosan ez a helyzet...

2015.05.09. 07:01:22

Nem nővér van kevés, ha ez igaz lenne, akkor sokkal több álláshirdetés kellene hogy legyen a kozigallas.hu-n de nincs.
Diplomás nővérek kellenek , azokból van hiány és pedig azért kell diplomás nővér, mert nincs orvos, és a Diplomás nővér gyakorlatilag el tudja látni sok orvos munkáját, kivéve a műtétek és hasonló nagyobb beavatkozások.

2015.05.09. 07:02:09

Ha valóban kevés lenne a nővér, akkor segédápolós állásokkal lenne tele minden. De nincs ilyen, tehát a kevés a nővér téma egy nagy hazugság.

2015.05.09. 07:06:20

A röntgenben meg azért kellett annyit várni, mert agyon van bonyolítva az egész beső rendszer, ezer helyre kell kattognia a számítógépen + ezer helyre kell még adminisztrálnia egyetlen felvételt és emiatt le van lassulva az egész. Nem rég volt szerencsém látni éppen, hogy mitől tetű lassú a röntgenezés.

2015.05.09. 07:08:34

@doctorow: :)))))
Mi emberek egy életen át neveljük egymást.
Túlélték .

midnight coder 2015.05.09. 09:39:06

Igazából az a baj ezzel az egésszel, hogy a kórházak és általában az egészségügy az egyik utolsó szocialista nagyvállalat ami még a Kádár-rendszerből itt ragadt. Aki még emlékszik rá az tudja, hogy anno az egész rendszer ilyen volt: ha bementél Pl. egy boltba akkor unott, a vevőt magasról leszaró, fásult eladók fogadtak, akik max. akkor váltak valamennyire készségessé, ha a borítékot a zsebébe dugtad. Mert hogy anno nem csak az egészségügy működött hálapénz alapon, de a kereskedelemben is ezt kellett tenni, ha valami ritkábban beszerezhető termékre fájt a fogad.

Mára a leszarom az ügyfelet hozzáállás szinte kizárólag az állami hivatalokban és az egészségügyben fordul elő. Ennek pedig az az oka, hogy ők azok akik akkor is megkapják a pénzüket, ha az ügyfél akiből végsősoron élnek finoman szólva is nem teljesen elégedett az általuk nyújtott szolgáltatással.

Persze ez csak az állami intézményeknél van így: a magánrendeléseken általában embernek nézik a beteget, én legalábbis ott még nem találkoztam bunkó alkalmazottal.

Erre az egészre csak egy megoldás lehet: az egészségügy privatizációja. De nem a pénztárakat kell privatizálni, ahogy anno az MSZP akarta - ez nem oldana meg semmit. Az intézményeket kell privatizálni, és versenyeztetni a betegekért. A beteg pedig a lábával szavaz: oda viszi a pénzét (azaz a TB pénzét), ahol a legjobb szolgáltatást kapja. Azok az intézmények pedig ahol amatőrök az orvosok, bunkók a nővérek, és szarul dolgozik az adminisztráció, és általában nem ügyfélközpontú a rendszer, szép lassan csődbe mennek.

Ez amúgy a munkájukat jól végző, arra igényes egészségügyi alkalmazottaknak is az érdeke lenne - ez ugyanis az egyetlen módja annak, hogy a jobb munkáért jobb fizetés is járjon, és annak is hogy az intézmények ésszerűen működjenek, Pl. az orvos ne kódexmásoló legyen, és ne papírokkal szaladgáljanak a népek emeletről emeletre egész nap.

onlame 2015.05.09. 10:37:21

@rest of boys: a köznyelv a 'congratulations!', 'I am happy for you' szinonimájaként használja. persze amit te leirtál, az is teljesen igaz. egyébként elég szánalmas, hogy csak ennyibe tudtál, próbáltál végül belekötni... szóval abban igazam lehetett, hogy funkcionális analfabéta proli vagy.

rest of boys 2015.05.09. 11:24:34

@onlame: Kb. ennyi a figyelemreméltó abból, amit írtál, a héber szerencsekívánat (amúgy a magyar "mázli" kifejezés innen ered), a többit lehúzhatod papír nélkül, két öblítéssel.

forge 2015.05.09. 11:40:52

@Braincelle:

A Bethesda gyermek kórházban a 11 éves lázas beteg gyerekkel nem mehettem be a röntgenre.Az röntgen asszisztens hölgy nem túl barátságosan megkérdezte,hogy hány éves a gyerek? Mondom 11 lesz.Akkor gondolom egyedül is képes lesz bejönni nem?-majd a választ meg sem várva az orromra csukta az ajtót.Aranyos nem?

rest of boys 2015.05.09. 12:00:13

@mig54: Igen, sok tik volt és mind a tikra néztek :)

asztalosani 2015.05.09. 12:15:54

@midnight coder:
volt ilyen is: vagyis kaptál egy beutalót sebészetre, mehettél vele az ország bármely sebészetére, csak hát pont azért szüntették be, mert nem volt túl kedvező az eredménye (mármint gondolhatod: NEM a beteg szempontjából)

ennél azért egyszerűbben és gyorsabban meg lehetne oldani ezt a problémát, nem is kellene "privatizálni": egészen egyszerűen 2 db próbavásárlót kellene alkalmazni és le van tudva: ahol feltűnnek és meg vannak elégedve a szolgáltatással az a részleg vagy csoport +100.000 ft-ot kap az adott hónapban. ahol visszásságok vannak ott az adott részleg / csoport egy havi fizetését elvonni, vagy még jobb: az osztályvezetőt azonnali hatállyal kirúgatni! :-) csak párszor kellene megcsinálni, az összes többi rögtön összekapná magát.

asztalosani 2015.05.09. 12:19:25

@forge:
azért egy rtg-re (ctre, mri-re) ne akarj a gyerekkel bemenni.
tudod: röntgensugárzás :-)
tudod: árt a petefészkeidnek, a pajzsmirigyeidnek és az összes többi szervednek ;-)
tudod: összeadódik...

(ha a rtg.-n kívül máshonnan is kizavartak, azt viszont nem tudom megérteni és akkor jogos a felháborodásod)

Braincelle 2015.05.09. 12:25:56

@asztalosani:
Igen, egyetértek, bár egyáltalán, mint igényt nem értem, mért kellene egy 11 éves gyerekkel bemenni a röntgenbe, ahol jelen van a képzet asszisztens. 11 évesen én egyedül mentem el otthonról a gyerekorvoshoz (persze ha nagyon beteg voltam, elkísért Anyu, aki a rendelő várójában megvárt), oda be, majd onnan haza, és akkortájt valahogy ez volt a normális. De kezdem megszokni, hogy most éppen a túlvédés irányába van eltolódva a világ, az sem rosszabb, mint az ellenkezője. Persze krónikus meg súlyos beteg gyerekeknél más a helyzet, és ott értem az aggódást és a szülői jelenlétet is.

Braincelle 2015.05.09. 12:34:51

@Braincelle: mondjuk jobb lett volna 2 mondatban elmagyarázni, hogy mért nem mehet be a röntgenbe.

fénycsepp 2015.05.09. 14:13:59

A Merényiből már csak a zombik hiányoznak. Kézcsonttörés miatt háromszor voltam ott: első alkalommal 4,5. másik alkalommal hat órát vártam. Egy darabig biztosan nem fogom elfelejteni a tolószékben ülő (de járni tudó, láttam) fószert, aki a traumatológia folyósóján (!) dohányzott, a hamut meg a padlóra pöckölte. A dolgozók meg? A szűkszavú orvosnő elfelejtett szólni a gipszelőnek, hogy vágják ki a keringés végett: a következő gipszelést ő végezte, az eredmény: göcsörtös gipsz, zsibbadás és dagadás, ami miatt elmentem az ügyeletre. ott egy szőke, soványka, tüneményes orvosnő fogadott, sajnos nem tudom a nevét:( Ennek ellenére önszántamból soha nem megyek vissza a Merényibe, egy életre elég volt.

forge 2015.05.09. 16:12:03

@Braincelle@asztalosani:

Azon ok miatt szerettem volna bekísérni a gyereket a tüdő röntgenre,mert a lábán alig állt olyan gyenge volt,és fulladt.
A történet úgy kezdődött,hogy a körzeti gyerek orvos torokgyulladást állapított meg amire antibiotikumot kapott,és három nap iskolaszünetet.A gyerek nem hogy javult volna még rosszabbul lett.Egyre csúnyábban köhögött,a láza nem akart lemenni,semmit nem evett szóval látszott,hogy valami más van itt mint egy torokgyulladás.Hétfőn persze suliról szó sem lehetett, az anyja ment vissza a gyerek orvoshoz akinek elmondta,hogy semmit nem javult még rosszabbul van.Adott egy beutalót a Bethesdába,ahova már kocsival kellett vinni olyan gyenge volt a láztól és a fekvéstől.Ott rögtön megvizsgálták,vért vettek,és átküldtek minket a röntgenbe.Olyan elesett állapotban soha életemben nem láttam ezt a mindig vidám,jókedvű gyereket mint akkor.Egy hajszálon múlott,hogy nem kellett azonnal befeküdnie amikor az eredményeket kielemezték így nem nehéz elképzelni milyen állapotban lehetett.Nos,csak ezért szerettem volna bekísérni,hogy segítsek neki pl.levetkőzni.

forge 2015.05.09. 16:14:07

@asztalosani:

Egyébként minden máshova simán beengedtek,a fiatal doktornő mázlinkra kedves volt,és aranyos.

she_wolf 2015.05.09. 16:20:43

@doctorow:
Rég fújhatjuk az egészet, ha erődemonstráció szükségeltetik az ellátáshoz.
Arról nem is beszélve, hogy ha akarnak, jól megfosatnak viszonzásul a szívélyes üvöltözésért (azért a tudás mégiscsak náluk van):)
Van valami javaslatod arra vonatkozóan, hogy hogy érvényesítse az érdekét egy reszketeg nagypapi, vagy egy 45 kilós nő?
A pacientúra jórészt nem bengákból áll.

gtri 2015.05.09. 16:25:21

@asztalosani:
Teljesen egyetértek. Tökéletesen kiiktatnak mindenféle visszacsatolást a rendszerből így aztán semmi sem változik. Ha meg valaki ilyesféle visszacsatolást javasol, akkor az mindig "lehetetlen". Megmagyarázzák, hogy ez bizony nem lehetséges. Magyarázatban jók. :)

she_wolf 2015.05.09. 16:50:32

@rest of boys:
De tényleg....az a túlvédés amiről @Braincelle: is ír nagyon tetten érhető manapság. Nem túl régen még önállóságra neveltek, ma már inkább az a tendencia, hogy "te csak tanulj, ne foglalkozz semmivel, apu/anyu elintézi, megcsinálja (helyetted)".
Mondom mindezt úgy, hogy tisztában vagyok azzal, hogy egy szülőnek mindene a gyermeke (normális alapesetben).

A posztert is minden szó nélkül megérteném, ha olyan traumás sérülése érte volna, hogy az posztért kiált. De ez egy teljesen sima bokasérülés volt. Gondolom ezt abból, hogy a poszter minden méltánytalanságról beszámolt ami vele történt, embereket minősítgetni sem felejtett el közben, csak éppen diagnózist felejtett el közölni. Meg terápiás előírásról, javaslatról sem beszélt.

Adott egy fiatal, aki mindent tud, mindent észrevesz, csak éppen önállótlan, és adott egy szülő, akire ránézett az a bizonyos tik, és apuka már vonult is sarok iránt.

Meg adott 70+ hozzászólás gyakorlatilag a semmiről, mert ezek java része sztorizgatás. Ennek biztosan örül a bloggazda:(

she_wolf 2015.05.09. 17:00:21

@asztalosani:
Ezt beszüntették? Azért kérdezem, mert nem tapasztaltam ilyent. Tudod, hogy egyik orvostól a másikig császkálok. Ha szakorvosi vizsgálatra van/volt szükségem megtörtént, hogy az általam itthon kiválasztott szakorvoshoz kértem a beutalót névre szólóan a háziorvostól. És megkaptam, szó nélkül.
Vagy ez nem általános?
A másik eljárásom az, amikor nálam van a beutaló X vizsgálatra, itthon keresek egy orvost, felhívom a rendelőjét, időpontot kérek és kapok. Ő pedig fogad, és megvizsgál.
Mindezt OEP keretén belül, + zsé nélkül.
Tényleg csak érdeklődöm...

asztalosani 2015.05.09. 19:28:18

@mig54:

pesti ortopéd beutalóval nem gondolhatsz egyet és nem mehetsz a debreceni ortopédiára (hacsak nem a d.-ire utaltak be). törvényileg úgy van, hogy csak területileg illetékes helyre mehetsz, ha azon kívül keresed fel a szakrendelést vagy egyéb osztályt,rendelőt azért a kórház költségtérítést kérhet, illetve dönthet arról hogy ellát vagy sem és azt hogyan. vagyis mintha vip/magán beteg lennél: fizethetsz külön. értelemszerűen nekik törvényi kötelezettségük a területileg illetékes betegeket előbb ellátni, mint egy területen kívül érkezettet.

asztalosani 2015.05.09. 19:31:58

@gtri:

ne aggódj! már nagy valószínűséggel úton van a megoldás: nemrég olvastam valahol egy cikket, miszerint bevezetnek minőségfejlesztés címszó alatt olyan lehetőséget, ahol anonim módon is lehet panaszt tenni: ilyenkor nem fognak hatósági eljárást lefolytatni, csak jelzésként fogják felvenni a panaszt, és saját körben intézkedni. (ez nem az ántsz-ben lesz, hanem máshol)

ha több embert érdekel, kérésre szívesen megkeresem a cikket.

asztalosani 2015.05.09. 19:57:36

@forge:

ez mondjuk érthető. és az is hogy szülőként baromi nehéz elviselni azt ha a gyereked beteg és te tehetetlen vagy: nem tudsz neki segíteni.

lehet az én hibán, de máshogy látom ezt a dolgot és talán máshogy is reagáltam volna, leírom miért: amint kiküldött és otrombán becsapta az orrom előtt az ajtót, én onnantól kezdve vártam volna, hogy a gyerekem összeessen. (lehet most kegyetlennek tűnök) Mert akkor mi is történik? a gyerek elájul, hanyatt vágódik, a collapsus terápiája (ami önmagát gyógyító folyamat)a vízszintes testhelyzet, másrészt kórházban van, ha összeesik akkor ott tegye ne a kórházból kifelé jövet, vagy otthon és legalább komolyan veszik hogy igazán beteg, harmadrészről mert az rtg asszisztens eü végzettségű. negyedrészről már vártam volna, hogy azt felelhessem az asszisztensnek: "most mondja meg: kellett ez magának? "

amúgy ha belegondolsz: nagyon nem tudtál volna segíteni rajta, ha meg tényleg annyira rosszul van, hogy nem tudja levenni még a pulcsiját / felsőjét sem, akkor ez ott és akkor derüljön ki a szakszemélyzet részére is. sokszor például egy beteg előadja: mennyire is beteg, rosszul van, aztán pl.: az orvos elsüt egy poént és elkezd rajta hangosan hosszú perceken keresztül hahotázni. nos, ha nagyon rosszul vagy vagy csak kicsit elmosolyodsz, vagy nem reagálsz rá semmit. (vagyis : gondolom tesztelték mennyire játssza meg gyereked a rosszullétet, illetve mennyire túlzol, ami nem baj, hiszen a beteg megfigyelés is a feladatuk.)

mnika88 2015.05.09. 20:34:05

@asztalosani:
Van egy olyan,hogy területen kívüli beteg ellátási kérelem,vagy valami hasonló a neve.Asszem' a kórház igazgatónak kell címezni-de szóljatok,ha nem- amiben a területen kívüli beteg megindokolja,miért akarja itt kezeltetni magát,általában egy konkrét orvos az ok,aki anno milyen hiper-szuper módon ellátta a rokonukat,vagy őket,meg milyen fantasztikus volt az ellátást,stb.Csatolja hozzá a beutalót,egyéb papírokat,aztán pedig majd kiértesítik,ha elbírálták.Általában engedélyezik.Ekkor nem kell fizetni,az biztos.

forge 2015.05.09. 21:29:14

@asztalosani:

39 fokos lázzal,fekete karikás szemekkel,minden mozdulatra zihálással semmit nem kellett játszania,nagyon rosszul volt.

Braincelle 2015.05.09. 21:46:27

@asztalosani:
mondjuk szerintem nincs ember, aki nevelési célzattal kivárja, hogy mikor ájul el a gyereke

asztalosani 2015.05.10. 06:48:40

@Braincelle:
nézd, ehhez csak annyit hogy kórháznál jobb helyen nem is ájulhatna el :-)

iskolában talán még hagyján,
utcán sétálva, vagy otthon egyedül az már rizikósabb,
metróállomáson, villamosmegállóban, autóbuszon szintén gáz (ellátás, és a segítőkészség hiánya miatt)
akkor már kórház, nem? :-)

asztalosani 2015.05.10. 07:16:46

@forge:
én elhiszem neked, amikor azt mondod hogy rosszul volt, hisz a te gyereked, te ismered jól

viszont emlékezz vissza, miket szoktak itt reagálni "egyesek" egy egy cikk után: "a posztoló hazudik". ugyanez van az egészségügyben, amit a dr. House-ba is láthatsz, hallhatsz: "ne hidd el amit a beteg mond, mert hazudik, mert mindig hazudnak".

vagy szerinted miért módosítottak törvényt hogy a kezelőorvosod és a gyógyszerészed könyékig a tudtodon és beleegyezésed nélkül beletúrhasson a betegéletutadba? ne legyél már ennyire kis naiv. ;-)

egyszerűen teszteltek titeket, hogy mennyire mondtok igazat (valójában a gyerek mennyire beteg), nyilván ezt egy bunkó stílusban adták elő, mert akkor nem mersz visszaszólni, vagy nincs időd reagálni. (bár lehet alapból bunkó volt a rtg. asszisztens, bocs ezt nem tudhatom, mert nem voltam ott)

asztalosani 2015.05.10. 07:21:06

@forge:
amúgy a tietekéhez hasonló történetek miatt sajnálom, hogy nincsen kis hazánkban anonim orvos és szakdolgozó értékelő az interneten. biztosan minden érintet észbe kapna...

asztalosani 2015.05.10. 07:31:15

@mnika88:
épp ezért írtam, hogy kérHET költségtérítést, illetve dönthet az ellátásról, vagy annak a visszautasításáról is ;). (szerintem egyről beszélünk ;) )
de sajnos már nem automatikus az hogy területi illetékességen kívül megjelenve a beutalót meglobogtatva szó nélkül ellátnak :( (régebben nem kellett levelezni, egyszerűen oda kértél időpontot ahová akartál a beutalóddal, bediktáltad a naplószámot és adtak is időpontot és elláttak abban az adott kórházban - ami lehetett az ország másik végében is)

"A Kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben meghatározottak szerint a területen kívüli betegek fogadását meg kell tagadni, ha az a területéhez tartozó betegek ellátását veszélyezteti, azaz az Intézet a területen kívüli betegek számára szabad kapacitással nem rendelkezik. Kórházunk jelenlegi teljesítmény volumen korlátja a területi betegek tervezhető ellátását is csak előjegyzési és betegfogadási listák mellett tudja biztosítani, így elvileg a területen kívüli betegek ellátását nem szabad felvállalnunk"

www.szentimrekorhaz.hu/hu/kerdesek-velemenyek-a-korhazrol/gyakran-feltett-kerdesek/2-gyakran-feltett-kerdesek/9-mit_kell_tudni.html

midnight coder 2015.05.10. 09:49:14

@gtri: Efféle visszacsatolás valóban lehetetlen. Nem lehet próbavásárlást csinálni az onkológián.
Amit lehetne, és kellene is, hogy szépen magánkézbe helyezni az egészet. Ott meglenne a visszacsatolás. Amíg állami kézben marad, addig olyan lesz, mint most.

midnight coder 2015.05.10. 09:52:07

@asztalosani: Szart sem ér az, hogy el tudsz menni máshová, ha ennek nincs anyagi vetülete az intézmények számára. Ha a jó munka miatt érkező újabb beteg csak plusz terhet jelent, de nem jelent plusz bevételt, ott pedig ahol szarul dolgoznak nyugodtan lóbálják a lábukat ugyanannyi pénzért és teljes biztonságban, az nem javít a rendszeren. A rendszer akkor lesz jobb, ha a jó munkáért több bevétel jár, a szarét pedig utcára kerül az illető.

rest of boys 2015.05.10. 10:44:28

@mig54: Az undorító az egészben az, hogy amíg a saját nagyzási viszketegségét kielégítendő kell önigazolnia magát, addig felnőtt: minősít, kritizál, számonkér, amikor pedig felelősségről van szó, akkor visszavedlik gyámoltalan gyerekké.
Játszmázás. Ehhez kiváló érzéke van.

Ismerje a helyét és üljön meg rajta szépen, ha pedig erről megfeledkezik és megmutatják neki, akkor ezt ne köpködéssel és sziszegéssel nyugtázza.

Bizonyos túlpigmentált népcsoportoknál észlelni ezt a körmönfont taktikát, akik a játszmáik során, ha vesztésre állnak, előhúzzák a cigánykártyát, mint tromfot, és a képünkbe vágják...

Ez az, ami ma már Nyugaton sem működik, csak magyar közegben.

she_wolf 2015.05.10. 14:27:12

@asztalosani:
Budapest mellett lakom, a területi háziorvoshoz járok. Nőgyógyászhoz és fogorvoshoz magánrendelésre járok, ez tiszta.Illetve a fogorvosom már csak volt, befejezte a praktizálást, helyette a helyihez járok, elégedett vagyok vele OEP ide, vagy oda.
Az ortopédiánál maradva: van egyetlen darab ortopédusunk, aki egyetlen napon rendel. Én ezt köszi, de nem. Net túrása után találtam a szomszéd városban egy specialistát, hozzá kértem beutalót. A többi ismeretes, nem írnám le mégegyszer. Hogy a területi illetékességet tekintve ki, mikor hol, és mit, arról -hogy őszinte legyek- fogalmam sincs.
Ugyanilyen módszer alapján van neurológusom is. A háziorvosom nephrológus is egyben, ha bajom lesz majd a vesémmel, őt szeretem majd. A szemorvosom meg valahol a világvégén rendel. Most akkor honnan a pékből tudjam én, hogy területileg mi a pálya?

A magánorvostól (nőgyógyász) eltekintve az összes fentebb felsorolt orvos az OEP rendszerén keresztül lát el.

she_wolf 2015.05.10. 14:50:56

@rest of boys:
A 18 év hálás életkor:)
Gyereknek már felnőtt, felnőttnek tacskó kölyök (kéretik az ilyen korú gyerekkel rendelkező szülőket nem megnyilvánulni, hogy "deazenyémnemisilyen", igen, tudjuk, mindenkinek a sajátja...), és majd eldönti, hogy egy helyzetben éppen melyik akar lenni.
Szavazati joga van, felnőttként büntethető (szívás, de valamit valamiért). Az is érthető, hogy a szülő számára a gyereke mindig is a gyereke marad, mág tánti korában is. De az is igaz, hogyha nagyon kanászodik a kölök, akkor bevethető az aduász: "Amíg az én kenyeremet eszed..."
De itt is láthatod: az egyik kommentelő szerint gyerek még, a másik szerint felnőtt, egy harmadik pedig szépen besorolta életkor szerint (mely módszer úgy hibás ahogy van, mert a mindennapi élet úgy rúgja fel, mint tyúk a töreket).
Amit szajkózok állandóan: egyén, egyéni. De arra meg ugye kinek van energiája?:(

"Ez az, ami ma már Nyugaton sem működik, csak magyar közegben."

Ez az, amiben tévedsz:) A feketéknél a pozitív diszkrimináció ugyanúgy kiveri a biztosítékot, mint a negatív (csak a negatívnak markánsabban adnak hangot).
De nem lehet tökéletes esélyegyenlőséget elvárni azokban a társadalmakban, ahol a nepotizmus az alapja mindennek (eklatáns példa erre a magyar politikai elit).

asztalosani 2015.05.10. 15:22:59

@midnight coder:

nézd, olvasd vissza a kommentjeimet :-) mert sztem egy véleményen vagyunk

régebben a felmutatott beutaló után kapták az oeptől a píííínnnzt, nem kellett tökölni azzal, hogy ki hová tartozik lakcímügyileg. csak hát hamar kiderült, melyik osztályok sz@rok, és hát ugyebár annak az osztálynak is van egy osztályvezető főorvosa aki valahol csókos, és kőőő neki a munka meg a pííínz mert külföldről úgy rugdosnák haza az ilyeneket hogy lába sem érné a talajt, és már a pór népet kaszabolja,mint a politikusokat (ez pedig rányomja a bélyeget a normálisan és lelkiismeretesen dolgozók munkájára)

kisvirag78 2015.05.11. 13:27:57

@Braincelle: Én tanár is vagyok, igaz, pár éve átmenetileg nem tanítok, mást dolgozom, mert zeneiskolában voltam, és ott délután van a munkaidő, jelenleg a gyerekek miatt ez a legrosszabb beosztás lenne. De most is alapvetően emberekkel foglalkozom szakújságíróként.
Ha az ember kedves, esetleg mosolyog, az nem azt jelenti, hogy bratyizik. A bunkóság, a lekezelő hangnem és a közöny, valamint a haverkodás vagy túlzott bizalmaskodás között rengeteg a skála foka. Egy tanár sem akkor jó, ha bunkó és lekezelő, arra hivatkozva, hogy a gyerek különben bratyizna és akkor nem tisztelné őt. Ugyanez igaz a szülő-gyerek viszonyra, a főnök-beosztottra, és még sorolhatnám. Ha egy tanár rámosolyog a diákra, akár az egyetemen egy vizsgán, nem hiszem, hogy bárki kárára lenne. Sokszor a mosoly vagy ennek híján egy kedves megjegyzés oldja fel a gátlásokat, és segít a betegnek beszélni egy olyan szégyellt tünetéről, amiről neki sem könnyű megnyílnia. Ritka az eset, hogy épp emiatt hallgatna.
Ha valaki nem tud egész nap mosolyogni, megértem, de ez nem ok arra, hogy úgy kezelje a másikat, mint egy darab húst. Az is érző ember. Mindenkinek magában kell kezelnie, hogy nem elég extrovertált az emberekkel való egész napos munkához. És tulajdonképpen ezt is tanítani kéne.
Persze ennek a poszthoz semmi köze, mert kirívó bunkóság nem volt, noha általában a sebészetek nem a kedvességről és remek hangulatról szólnak.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása