Sírva könyörgött, hogy segítsen valaki

2014.12.17. 06:55

images_4.jpgAz Árpád Kórházban a bordatörésemmel röntgeneztek, a hölgy elment a filmmel, engem pedig dőlt szögben, fejjel lefelé felejtett.


Én már annyi rossz tapasztalattal vagyok gazdagabb itt Magyarországon, hogy ez mar nevetséges! Pl. a Margit kórházban levették a véremet, ügyeleten, várattak majd 2 órát, ide adták a zárójelentést azzal, hogy semmi bajom, holott iszonyú hasfájással vittek be az ismerőseim! Mivel nem lettem jobban, másnap a Semmelweis kórház következett , ott átadtam a Margiti zárót, kérdezte az orvos, hol vannak a labor leletek, mert hogy elmondtam, hogy ott készítették!

 

Ő mondta, ha készítettek volna, akkor oda lenne csatolva a záróhoz, de nem volt! Tehát nem elemezték ki a labort! Itt újból kellet csinálni elölről mindent! Míg erre vártunk, ultrahangra vittek a harmadik emeletre, ahol végzés után kitoltak a folyosóra, hogy a betegszállító jön értem! Kb. egy óra múlva jött, miután elkezdtem keresgélni valakit, hogy küldjék mar értem. Mert ugye este 10 órakor egy lélek sem jár már azon az emeleten, máshol se nagyon egy kórházba. A hozzátartozóim már frászt kaptam, hol lehetek ennyi ideig. Nőgyógyászati problémát találtak, amivel meg is voltam műtve sajnos. 

 images_4.jpg

Az Árpád Kórházban a bordatörésemmel röntgeneztek, a hölgy elment a filmmel, engem pedig dőlt szögben, fejjel lefelé felejtett, kb. húsz perc múlva jött vissza, én pedig ott sírva kértem, hogy segítsen valaki, mert azt hittem meghalok a fájdalomtól. De senki sem merte egyenesbe állítani a fekvőt, mert hogy nem nyúlhatnak bele kolléga munkájába, elnézést kert a nővér, hogy úgy felejtett és el volt intézve!

 

A Honvéd kórházban megröntgenezték a bal karomat, holott mondtam, hogy csak izomgyulladás lehet, mert nem ütöttem meg, nem is dagadt, sem kék. 14 órakor röntgenezték, este 20 órakor kikértem a tb-met és haza mentem, még nem volt meg a röntgen eredménye! Holott 3 szor voltam szólni, hogy küldjék már át, mert addig nem vizsgálnak meg! En meg rosszul voltam az idegtől, az éhségtől. És minden mástól!

 

Másnap mentem az eredményért, 21 óra van ráírva, akkor lett meg! De közben elfelejtettem leírni, hogy 15 óra fele szólítottak, hogy mennyek röntgenre, mondtam, hogy, már megvolt. Ja, akkor jó!

 

Hát, így működik a magyar egészségügy kérem! Még írhatnék három esetet, de azt legközelebb! Még elmondani is sok, nem hogy megélni…

 

 

HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!

 

index_2.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus.Anh 2014.12.17. 08:12:58

A hasfájás-karfájás-bordatörés-konglomerátum azt a szólást juttatja eszembe, hogy "Jó estét kívánok, adjanak egy kis vizet, mert olyan éhes vagyok, hogy azt sem tudom, hol fogok aludni az éjjel".
Bordatöréssel mért állították Trendelenburgba a beteget?
Az időpontok közt pedig csak kapkodja az ember a fejét és les a röpködő számok után, kész menetrend a poszt.

Fárasztó.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.17. 10:27:33

1 a labor amúgy is csak pár óráig érvényes, másnap úgy is újat kellett volna csinálni. az nem jutott eszükbe, hogy egyszerűen elfelejtették odacsatolni. egyébként ha ügyeleten volt milyen zárót kapott? azt csak bentfekvő betegek kapnak, esetleg ambulánslapról van szó
a betegszállító biztos az egész házra egyedül volt, így aztán nem tudott gyorsabban odaérni. erre van a hozzátartozó, hordágytologatáshoz nem kell szakvizsga.
2 bordatörésre ha a beteg állni tud akkor állva kell készíteni a röntgent mert úgy jön ki a legjobban a pneomo/haemothorax (levegő/vérgyülem). fejjel lefele akkor fektetik a beteget ha rosszul van, kollabál, a vérkeringés támogatására. lehet, hogy ez történt
3 ha tudta, hogy izomgyulladás akkor miért ment orvoshoz? az egy olyan betegség melyet pihentetéssel, fájdalomcsillapítóval gyógyítanak. nagyon durva esetben szükség lehet egy izombiopsziára. röntgent azért csinálunk, hogy tumorokat, meszesedéseket kimutassunk. mire számított a beteg? egyébként ha túlélt 6 órát kezelés nélkül akkor totál indokolatlan volt a sürgősségi ellátás igénybevétele.

asztalosani 2014.12.17. 10:44:44

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

"egyébként ha túlélt 6 órát kezelés nélkül akkor totál indokolatlan volt a sürgősségi ellátás igénybevétele. "

Komolyan mondom: besz@rok rajtad!
Bezzeg ha meghal, rögtön azzal jöttök,hogy miért nem ment orvosohoz vagy a sürgősségire!

Akkor minek is a sürgősségi?
Felesleges: vagy túléled a 6 órát kezelés nélkül vagy megdöglesz...
sőt az orvosok is feleslegesek: ha valami bajod van vagy túléled vagy nem.

röhej, hogy sokszor ilyen marhaságokat hordasz itt össze!

she_wolf 2014.12.17. 10:52:27

"Én már annyi rossz tapasztalattal vagyok gazdagabb itt Magyarországon, hogy ez mar nevetséges!"

Itt, Magyarországon? Miaszösz? Tessék kérem Angliába menni, vagy valemelyik skandináv országba, gyorsaság, felszereltség, pontosság, félrediagnosztizálás, halál.

"...ultrahangra vittek a harmadik emeletre, ahol végzés után kitoltak a folyosóra, hogy a betegszállító jön értem!"
Végzés után? Bíróságra tévedt a kedves poszter? (Á, nem, most csak szimplán szemét vagyok...)

"Kb. egy óra múlva jött, miután elkezdtem keresgélni valakit, hogy küldjék mar értem."

1 óra? Sirály! Mi a baj? Hogy nem rögtön teleportálták? Az 1 óra ilyen esetben gyors, mint a villám. Bár ahogy elnézem, a poszter városnézésen volt: Margit, Semmelweis (melyik?), Árpád, Honvéd....családlátogatás?
Nőgyógyászati problémát találtak. Mit? A bal karra mit mondtak az orvosok? Mert az szép, hogy a beteg öndiagnosztizál (izomgyulladás), de akkor miért keres fel szakit?
Nem beszélve arról, hogy az izomgyulladás hátterében nagyon komoly betegség(ek) állhat(nak).

"En meg rosszul voltam az idegtől, az éhségtől. És minden mástól!"

Én meg ettől a poszttól. Se eleje, se vége. Vagy ez egy több esetet felvonultató gyűjtemény? Mert nagyon úgy néz ki. Viszont ha egyetlen, összetett eset, akkor tényleg nem igazodom ki rajta.

"Még írhatnék három esetet, de azt legközelebb! Még elmondani is sok, nem hogy megélni…"

Kérem, NE! Ne ijesztgessen! Már így is izomlázas a szemem:)

@Tempus.Anh:
"Fárasztó."
Az. Mint egy vödör vizes homok:)
"Jó estét kívánok, adjanak egy kis vizet, mert olyan éhes vagyok, hogy azt sem tudom, hol fogok aludni az éjjel".
De rég hallottam már!:D

she_wolf 2014.12.17. 11:01:38

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Én csak azt nem értem, hogy a hasfájástól hogy jutottunk el a bordatörésig, és a bal kar rtg.-ig...Ezért van olyan sejtésem, hogy ez egy zanzásított esetgyűjtemény.

Tempus.Anh 2014.12.17. 11:11:14

@mig54: A legfárasztóbb itt az IQ-ban szegény, pszichés shubokban gazdag carrie kartársnő, aki traumatológus kollegánkat oltogatja, holott az alsógatyáját sem moshatná ki.

she_wolf 2014.12.17. 11:26:38

@Tempus.Anh:
Felejtős....új (de)generáció:)

csakegybeteg 2014.12.17. 13:25:34

Nagyon zavaros az egész.
@Tempus.Anh:Mi erre azt mondjuk hogy IQ light :)

reepach 2014.12.17. 14:06:11

"engem pedig dőlt szögben, fejjel lefelé felejtett,"
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy fejre is ejtették.

reepach 2014.12.17. 14:08:07

@Tempus.Anh: Ez a szegény carrie azt hiszi, hogy nem ismerjük fel. Erről az a vicc jut eszembe, amikor a szőke nő színes TV-t akar várárolni...

Tempus.Anh 2014.12.17. 14:35:44

@reepach: Minden poszt alá leírja vagy 15 alkalommal, hogy őt mennyire nem érdeklik az eü. dolgozók, ennek ellenére a provokatív vitákat ő kezdi és folytatja, egyre hosszabban ecsetelve, hogy mennyire nem érdekli őt a beszélgető partner. Ha választ kap, akkor még hosszabban leírja, hogy Isten bizony nem érdekli őt a magyar eü. problémája, a beszéélgetőpartner gondja, higgyük el már neki. Ha ismét választ kap, ugyanezt leírja exponenciálisan növekvő méretű válaszokban.

Igen, a szőke nős vicc mellé a Janis és Jucis vicc a setét erdőben jut eszembe, amikor Jani két keze foglalt, egyikben egy galamb, a másikban egy veder, és Juci részletesen elmagyarázza, hogy ő attól fél, hogy Jani leteszi egyik kezéből a galambot, a másikból ráhelyezi a vedret, hogy el ne repüljön, aztán...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.17. 15:06:16

@asztalosani: gondolkozz már, ő saját maga is belátja, hogy állapota még egy röntgen elkészülését sem indokolta, akkor csak nem volt életveszélyben. izomgyulladásból max a szívizomgyulladás a veszélyes, azt meg ugye nem röntgenezik :)
a sürgősségi arra való, hogy sürgős kórképeket ellássanak melyek halasztása halálhoz vagy maradandó egészségkárosodáshoz vezetne, az izomgyulladás melyik ezek közül? :)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.17. 15:08:47

@Tempus.Anh: ennek a kórképnek a tudományos neve a "cerebrális fimózis" esetleg a "retroorbitális illuminációs deficientia"

she_wolf 2014.12.17. 15:35:00

@Tempus.Anh:
Addig fogalmaz csak ilyen visszaható módon, míg be nem golyózik (OPNI rulez!).

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Ugye csak viccelsz, hogy okítani akarod? Vizet a lyukas vödörbe? Soha az életben nem fogsz tőle köszönetet kapni egy tévedése kijavításáért, vagy új ismeret megszerzéséért, mert ő kinyilatkoztatja, hogy márpedig....

Elképesztő, hogy megint elérte, hogy ő a világ közepe:) Szerintem Ti is lépjetek át rajta, mint egy járdán hagyott kutyaszar kupacon, egy karaktert nem érdemel.

asztalosani 2014.12.17. 16:20:47

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

"a sürgősségi arra való, hogy sürgős kórképeket ellássanak melyek halasztása halálhoz vagy maradandó egészségkárosodáshoz vezetne, az izomgyulladás melyik ezek közül? :) "

És hol írta, hogy sürgősségire ment az izomgyulladásával? :)
Vagy ezt te hogyan kombináltad össze?

steery 2014.12.17. 16:21:32

Külön cikket érdemelne az, ahogy a kommentelők reagálnak itt a cikkekre. Ez így elég siralmas képet fest a társadalomnak nevezett csürhe szellemi állapotáról. Talán még siralmasabbat, mint amilyen a betegségügyetlenségi rendszertelenségünk. :-(

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.17. 16:31:57

@asztalosani: szerinted este 20 órakor vajon hol lehetett? a szakrendelőben?
@mig54: én mindenkinek megadom az esélyt bár tudományos harcokat nem érdemes olyanokkal folytatni akiknek nincs fegyverük.

asztalosani 2014.12.17. 16:42:19

@steery:
ha egyáltalán a cikkre reagálnak
volt egy másik cikknél itt a napokban videóletöltésről is szó többek között
az hogy hogyan keveredik egy egy cikhez ilyen hozzászólás rejtély számomra
ADD? ADHD?

Behajtó70 2014.12.17. 16:44:40

"Hát, így működik a magyar egészségügy kérem!"

Igeeen?

Mindenhol? Jól sehol sem működik? Ha egy ilyet látsz, amindenhol ilyen? Ha te ilyen hülye vagy, az egész családod ilyen hülye? Vagy egész néped? Ugye nem?! Te nagyonhülye, te!

asztalosani 2014.12.17. 16:48:41

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Nem 20 órakkor ment be, hanem 14-kor.
Lehet várt, elment wc-re, közben szólították de nem volt ott, visszament leült, várt, már nem szólították többet. Bentiek meg lehet azt hitték, hazament.
Van olyan szakrendelő, amely délutántól egészen estig is "nyitva" van, nem tudtad? Nem csak SBO van a világon.

négyzet 2014.12.17. 16:49:51

Fölösleges karröntgen nekem is megvolt. Gondolom olcsóbb, mint más képalkotók, de hát... Soha nem volt eltörve a karom, viszont hónapok óta nem tudtam rátámaszkodni a kezemre, és elmentem a reumatológushoz, aki elküldött az ortopédiára, aki elküldött röntgenre. Természetesen semmire nem volt jó, csonttal problémám nem volt, ínhüvelygyulladásra vagy alagútszindrómára gyanakodtam, már csak azért is, mert épp volt a családban egy ilyen hasonló tünetekkel. Amúgy végül a reumatológus adott egy jó kenőcsöt, ami sokat segített, de még a mai napig nem múlt el a kezem baja teljesen. Elmentem magánúton is orvoshoz még egyszer, ahol legalább a carpal tunnelt kizárták.
Azért lenne jó tudni amúgy, mert akkor talán azt is jobban ki lehet találni, hogy mit lehet és mit nem lehet a karral csinálni, dolgozni.

négyzet 2014.12.17. 17:04:43

Amúgy nekem van egy régi sztorim, nem akarom posztba elküldeni, de ha valakinek van tippje, az érdekelne, mert néha eszembe jut, hogy mi volt ez az egész, és nem tudom rá a választ.

Amikor ez történt, 1994-ben, még csak 14 éves voltam, szóval elnézést, ha nem vagyok teljesen pontos a megfogalmazásban.
Szóval 1994-ben történt, hogy találtak apukám tüdején egy foltot. Akkor még nem gyanították, hogy a korábbi vesedaganata áttétjéről van szó, ellenben gyanakodtak más dolgokra, és a családot berendelték tüdőrtg-re és engem megvizsgáltak tbc-re is. Az alkaromba kaptam a bőr alá a szurit, ami eléggé bepirosodott, kicsit úgy is nézett ki, mint egy gyulladás, feldagadt és nagy körben volt piros, hol sárga. Azt mondták rá, hogy ez azért van, mert tbc-érzékeny vagyok. És adtak rá valami gyógyszert (sajnos elfelejtettem már a nevét, pedig sokáig tudtam), és azt adták meg, hogy ebből kell napi 8 szemet bevennem. Engem ez eléggé meghökkentett, napi 8 szem.... Otthon aztán olvasgatni kezdtem a betegtájékoztatót, amin az állt, hogy a gyógyszer szedése mellett fokozott májfunkció-ellenőrzés szükséges, ennyit tudtam kisilabizálni belőle. Másnap ezzel visszamentem az orvoshoz, hogy megkérdezzem, ez mi és mikor és hogy lesz. Csak az asszisztensig jutottam, aki közvetítette a kérdésem, bevitte a gyógyszert a betegtájékoztatóval, majd egy idő múlva kijött és közölte, hogy a "doktorúr azt mondja, hogy akkor ne szedje" és visszaadta a dobozt. Erre nagyon emlékszem, mert az állam szinte leesett, hogy mi van?? Vissza is kérdeztem, hogy biztos? "Ezt mondta." És akkor én hazamentem, a visszakapott gyógyszert kidobtam.

A kérdésem az lenne, hogy a jelenlévő kommentelő orvosok szerint mi volt ez? Létezik ez a tbc-érzékenység egyáltalán? (a neten nem igazán találtam nyomát) Tudom, hogy túl régi sztori és biztos ma már egyáltalán nem így mennek a dolgok (vidéki rendelőintézetről van szó), de engem érdekelne, ha valaki meg tudná mondani. Előre is köszönöm.

DarthVader 2014.12.17. 17:11:45

A betegek mind hülyék. Az eü-ben meg minden rendben van. Pünkt.

@Tempus.Anh: Bordatöréssel miért állitották Trendelenburgba? Ezt a betegtől kérded, vagy megkérdőjelezed, hogy igazat állit, amikor azt mondja, hogy fejjel lefelé fektették 20 percig? Próbáld ki. Pláne úgy, hogy nem tudod, miért kell.

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "a betegszállító biztos az egész házra egyedül volt, így aztán nem tudott gyorsabban odaérni. erre van a hozzátartozó, hordágytologatáshoz nem kell szakvizsga." Édes egy komám, mi a búbánatos farkamat érdekli az a beteget, hogy hány betegtologató dolgozik egy osztályon/kórházban? Alkalmazzanak többet. Nem kell hozzá szakorvosi bér. És a hozzátartozó által tolt hordágy pedig oly annyira magyaros, hogy ez lehetne a magyar egészségügy apoteózisa.
Esetleg a mama beülhetne a műtőbe altatni is, aneszteziológusból is egyre kevesebb van. Beszarok rajtad.
"1 a labor amúgy is csak pár óráig érvényes, másnap úgy is újat kellett volna csinálni."

Lehet. De nem biztos, hogy mind a 323 paramétert, csak azt a releváns 3-at, nem gondolod?
Meg kéne tanulni végre, hogy a lelet a betegé, és nem az intézményé.

"3 ha tudta, hogy izomgyulladás akkor miért ment orvoshoz?" Mert fájt a karja, gondolom, bazeg. És azt lehet, hogy tudta, hogy "izomgyulladás" - vagy legalábbis gondolta, de azt nem biztos, hogy kell tudnia, mivel kell kezelni. Talán ezért ment oda, hogy megtudja. Hogy miért oda? Mert a sebészet meg traumatológia nem beutalóköteles. És megröntgenezték, nyilván. (Kihagytad az osteomyelitist. ) Meg is kellett. És várhat a beteg 6 órát is türelmesen, ha elmondják neki, hogy legalább 6 órát kell várnia, addig foglalja el magát, és ehet/nem ehet, stb, stb. )

Igen, ez egy zanzásitott esetgyüjtemény. És emberek millióinak vannak hasonló tapasztalatai. Amit meg lehetne előzni azzal, hogy néhány percet szánunk a beteggel való kommunikációra.

Pont tegnap este ügyeletben kb 3/4 órát beszéltem otthonában egy demens 86 éves néninek - akit már egyszer úgy vittek be psychiatriára, hogy a rendőr kényszerintézkedés közben eltörte a karját (amúgy indokolt volt a beszállitás) - és a néni, aki először azzal fogadott, hogy aki hozzányúl, azt nagyon megveri, majd azzal, hogy őt ugyan senki nem viszi sehová, végül szó nélkül felöltözött és beszállt a mentőkocsiba. Ez belekerült 3/4 óra dumába. Persze egyszerűbb lett volna szólni a rendőrségnek, a rendőrök leteperik a nénit, beszedáljuk és már mehet is. Ez lett volna fél óra. (A rendőrnek is oda kell érni).

32 éve kezdtem. A magyar egészségügy a tudást, a technikát tekintve európai szinvonalú, etika/empátia szempontjából siralmas.

(A betegek "tudatossága" is az egeket verdesi, úgyhogy megérdemlik egymást :))

négyzet 2014.12.17. 17:17:00

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "ha tudta, hogy izomgyulladás akkor miért ment orvoshoz?"

Hát mivel a posztoló nem orvos, gondolom nem volt biztos ebben. Azt nem írta le, hogy milyen tüneteket érzett, az is lehet, hogy fizikai munkát kellett volna végeznie, de nem tudott (táppénzt meg alá kell támasztani valamivel a háziorvos felé - gondolom), és mondjuk pont fájdalomcsillapítót, krémet, akármit szeretett volna a dokitól, aki meg elküldte röntgenre.

Szerintem sem olyan dolog ez az egész, engem is felejtettek már el a rendelőben, hiába "küldtek át" elvileg a belső rendszeren. Aztán mégis bejutottam, és nem ez életem legnagyobb problémája.

mnika88 2014.12.17. 17:20:15

Oké,hogy mindennap új poszt van,de olyat nem lehetne közölni,ami egy kicsit is értelmes v.lehet vele valamit kezdeni?
Mintha a kórházi panaszleveles ládikóból szalajtanák ezeket...

2014.12.17. 17:31:13

Eskuszom nem ertem mirol szol a poszt, pedig magyarul van!

NaNehogyMár 2014.12.17. 17:45:41

@DarthVader:
Jó részt igazad van, pont talán tegnapi poszthoz lett leírva, hogy a kommunikáció nem túl acélos a magyar eü-ben, és bizony csak részben érthető/elfogadható okok miatt.

Ellenben a leírásból nekem is az szűrődik le, hogy bizony sürgősségi ellátó részleg(ek)en történhettek az ellátások, "sima" szakrendelőben nemigen van este 20:00-kor leletezés - esetleg magánrendelőben, arra pedig ritkán panaszkodnak itt. A beteg is leírta, hogy bizony vélhetően nem sürgős okból (karfájás) kereste fel az ellátást. Nem egyedülikén lefoglalta az amúgy sem eltúlzott kapacitások nagy részét, és vélhetően mivel (remélem) többségében nem hülyék szolgálnak a kórházakban, azzal foglalkoztak gyorsabban, akinek az állapota jobban megkívánta.
A fő probléma - gondolom már le volt itt is sokszor írva általam ehhez jobban értők által - a sürgősségi ellátás nem azt jelenti, hogy ott valakit "gyorsan" ellátnak, és már mehet is. Na ezt kellene valahogyan az emberek fejébe verni.
Másik oldalról pedig jó volna, ha a megjelenés és az első vizsgálat között nem telne 1-2 óra, mert sajnos ilyenek is előfordulnak.
Nem mellékesen az is érdekes, hogy a filmsorozatokból is csak az marad meg az emberek fejében hogy a doktorhausz vagy vészhelyzetorvos mennyi vizsgálatot csinál meg milyen gyorsan, pedig a filmekben - bár nem sok ilyet nézek/néztem - a tömött várók is feltűnnek, cseppet sem különbözve a hazai állapotoktól.

Veszéjes Tomi · http://veszejestomi.blog.hu 2014.12.17. 18:04:24

Az iskoláztatásodról is írhatnál egy levelet. Jah, hogy az nem volt.

négyzet 2014.12.17. 18:05:34

@NaNehogyMár:
a Honvédban (13. ker) egész nap van röntgen, 0-24.
Vagy ez csak sürgősségin érvényes?

DarthVader 2014.12.17. 18:11:22

@NaNehogyMár:

A sürgősségin dolgozó orvosnak is jogában áll megtapogatni a beteg karját, megmondani, hogy akut teendőt nem igényel, forduljon a háziorvoshoz, addig vegyen be analgetikumot. 5 perc. Csak védi a seggét, ezért csinál meg minden lószart. Nem vállalja fel, hogy tévedhet. De azért a háziorvost tudja basztatni, ha az beküldi olyan kórképpel az esetet, ahol nagyjából látszik, hogy semmi releváns, de azért megcsinálja a kellő vizsgálatokat, és amikor kiderül, hogy tényleg semmi releváns, akkor fúj-köp a háziorvosra, hogy minek küldte be a marhája. Holott ha a háziorvros is megcsinálhatná a kellő viszgálatokat, akkor nem küldené be. Más oldalsról persze a háziorvosk huszonakárhány százaléka nyugdijas, fele ötven év fölötti. Ez is jelent amúgy valamit.

A betegeknek meg üzenem, hogy lassan azon kell örülniük, hogy egyáltalán lesz valaki, aki megnézi. Mert a 20 évvel ezelőtt aranykorvolt a mához képest, ami aranykor a 20 évvel ezutánihoz képest.

Mókus ős 2014.12.17. 19:09:33

@DarthVader:
Riszpekt. Végre olvasok itt olyan kommentet orvostól, amiből kiderül az empátia. Egy-két orvos kommentelőnek javasoltam már egy kis emberséget.

Úgy emlékszem, még a Szócska csinált valamilyen orvos-beteg kommunikációs programot az államtitkári ámokfutása előtt. Na, abból kellene több (hasznos programból, nem ámokfutásból.)

És az is biztos segítene, ha megszűnne a szülő-gyerek alá-fölé rendeltségi viszony az orvos-beteg relációban.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.17. 19:39:41

@steery: Ezek nem sima kommentelők, hanem orvosok. Akiknek külön empátiaórájuk is van az egyetemen.

NaNehogyMár 2014.12.17. 19:52:20

No...az empátia....ezt tanulni.....szerintem nem lehet. Vagy van, vagy nincs.
A baj az, hogy ha van is, képesek hamar kiirtani az emberből. Vonatkozik ez minden területre, ahol emberekkel kell foglalkozni - hivatal, oktatás, eü...etc.

Ezt esetleg egy bemeneti szűrővel lehetne korrigálni valamelyest, meg egy emberibb világgal.

salamander 2014.12.17. 20:14:32

minden ilyen esetet be kell jelenteni a betegjogi képviselőnek illetve súlyosabb esetekben feljelentést kell tenni az ügyészségen (Nem a rendőrségen mert ott szépen elhajtanak, hogy ne rontsátok a statisztikát!) "foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés" btk. 165.§ aminél figyelni kell az egészség közvetlen veszélyeztetésére: pl. a gyógyszert nem az előírások szerint adja be, vagy ez a fejjel lefelé hagyás... ami a szakmai irányelvek, egészségügyi protokollok és módszertani levelek szerint is hiba. Bejelentést kell tenni az ügyeletes orvosnál az oztsáoyls orvosnál és a betegjogi képvelőnél. A betegjogok a "1997. évi CLIV. törvény - az egészségügyről" 6.§ találhatók. Tessék átolvasni a jogszabályokat mert védenek mindenkit csak kellene őket használni.
Ha nem szólunk nem reklamálunk a "burn out" (kiégett) ápolók azt tesznek amit akarnak.

Mindenki álljon ki a "betegjogaiért" és ne csak a egy maroknyi jogvédőt hagyjunk kiabálni az "alapjogokért", amelyeket senki nem támad (Sőt!), illetve amelyek igen távoliak...

Tempus.Anh 2014.12.17. 20:49:24

@DarthVader: Tudod, pajti, mindenki háziorvosnak születik, de vannak, akik továbbtanulnak.

Hadd ne soroljam fel a társaid több tucatnyi bakiját, a rémisztő melléfogásaikat, amikkel bombáznak nap mint nap, hadd ne említsem meg az ezer meg ezer, betegektől származó panaszt irányotokban, hogy egyszerűen TUDATLANOK vagytok, de a rosszabbik fajtából, a felfuvalkodott hülyébbikből.
Tisztelet a rendkívül ritka kivételnek.
Az orvostársadalom alkoholistái és bunkói közületek kerülnek ki javarészt.
Én a helyedben itt nem villognék.
Egy-kettő a helyedre leszel ültetve, ha nem vigyázol.
Csak szóltam.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.17. 21:03:22

@asztalosani: én még olyat ami este 8-ig (vagy itt ugye 9-kor lett meg egy lelet) lenne nyitva, nem láttam, pedig láttam már párat :)
@DarthVader: hát ez nem magyaroros dolog. itt németországban a beteget kerekesszékben a hozzátartozó viszi a röntgenbe, betegszállító eleve nincs, a nővérnek meg van jobb dolga is. a hordágyast mondjuk már valószínűbb, hogy leviszi a nővér, de visszahozni a röntgenes hozza, amikor ideje van rá (a súlyos sérültek persze mindig kivétel)
a laborból minden paramétert újra kell csinálni. egyrészt mert a laborvizsgálat kittekben zajlik, magyarán csoportokra szedik a vizsgálatokat és ami abban a kémcsőben van úgy is elvégzik ha nem kell mert a gép úgy van beállítva, ezzel nem drágább a dolog. pl ha ionokat kérek akkor az összest megcsinálják nem csak a káliumot ami érdekes lenne, ha vérképet akkor az egészet megcsinálják még ha csak a hemoglobin is érdekes. a lelet másolata a betegé, az eredeti mindig az intézményé. ha más kórházban készült a lelet és fontosnak tűnik akkor telefonálok és átküldetem faxon, nem egyből hőbörgök, hogy biztos nem készült el.
3 a baleseti sebészetnevében van a baleseti előzmény, vagy nem? mivel ez a beteg szerint sem volt és csak fájdalomcsillapítás volt a cél, azzal lehet ügyeletre is menni. kap egy doboz ibuprofent és másnap szépen tervezetten kivizsgáltatja az esetet a háziorvos segítségével.
örülök, hogy van 3/4 órád ügyeletben, biztos nincs százas betegforgalmad meg politraumád meg nem kell intézgess ügyeletben sürgősségi CT-ket, MR-t meg műtened sem kell.
A magyar egészségügy a tudást, a technikát tekintve európai szinvonalú, etika/empátia szempontjából siralmas. hát ez úgy ahogy baromság. tudás szempontjából azért középmezőnybe sorolnám. mikor még az egyetemen oktattam megbuktattunk egy diákot, akkor botrány lett belőle, hogy még csak, állítólag traumából évtizedek óta nem bukott senki (a gyerek az sötét volt mint az éjszaka). ha így csináljuk a statisztikát akkor tényleg mindenki ász. a technika szintén középszintű, jobb mint kazahsztánban, de azért a nyugati országokban olyan dolgok vannak amiről magyarországon csak álmodtunk (úgy műszer, gyógyszer mint mennyiség terén). tudod te milyen az empátia angliában vagy skandináviában? orvost se látsz, időpont szakorvosnál 2 év. egy nővér leráz egy doboz paracetamollal pedig szeptikus sokkban vagy?
az utolsó mondatoddal egyetértek

csakmotyogok 2014.12.17. 21:20:27

@Tempus.Anh: ÓÓÓ igen, az egyik kórházi doki mesélte: (magyarul írom) a beutalóra a következőket írta a háziorvos,aki mentővel küldte be a beteget a pulmonológiára: Tüdőgyulladás?
Asztma?
Tbc?
Rák?
Még jó, hogy a beutalóra nem fért több. :D. De azért érthető, előre menekülnek/ menekülnek a felelősség elől. Nem beszélve arról vannak betegek ,akik kitapossák a háziorvosból a beutalót/mentőt. Azért 50 kilós kis orvosnő esélytelen 100 kilós beteggel+ családjával szemben.

csakmotyogok 2014.12.17. 21:26:36

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Valamiért sokáig azt hittem itthon élsz. Gyerekem Németországban tanul, azt mondja ott valóban mosolyognak, de ha a felszín mögé néz empátia az 0. Jobban szeret itthon orvoshoz menni, bár itthon sokba fáj, mert soha nem sikerül itthon olyan számlát kiállítani amit ,az ottani biztosító elfogad. Eddig az 50% volt a csúcs (nincs nyelvi probléma).

Tempus.Anh 2014.12.17. 21:33:05

@csakmotyogok: A legjobb, amikor annyi van ráírva a beutalóra kuszán, hogy "panaszai alapján".

Igen, a faluvégi száztagú erőszakszervezet külön kategória, az ellen nehéz helytállni.

Vannak nagyon lelkiismeretes és nagyon precíz, betegeikért élő-haló háziorvosok is, de a másik véglet nagyon dominál, sajnos.
Azért tudjuk őket a környéken az egyetlen kezünkön megszámolni, és nem is olyan biztos, hogy minden ujjunkra jut egy.

she_wolf 2014.12.17. 21:44:28

Adott egy poszt, amiben valaki leírja, hogy bejárta szinte egész Budapestet, és mindenhol görény kóklerekbe futott bele, akik nem átallották rabolni az ő idejét. Ha ez több eset egyszerre történő megemlítése, akkor a nyakamba a rozsdás bökőt hogy bármelyikünk össze tudna szedni a saját életéből ilyen eseteket.

Lehet itt panaszkodni a bánásmódra, lehet elégedetlenséget kijejezni, azért még senkinek nem veszik a fejét (van ugyanis elég sok példa rá, csak azokat egyesek vakok észrevenni).
De ennek hadd legyen már előfeltétele egy összeszedetten megírt, érthető és követhetõ poszt.
Mert ez nem az, és ilyenkor szokott az jönni, hogy:
Tempus-Anh!, kiadtam külsőmelóba a film beszerzését:)

És társa...
Azt pedig már fárasztó mindig megemlíteni, hogy néhány poszter beböfög ide, és azt sem mondja később,hogy bakfitty.

csakmotyogok 2014.12.17. 21:48:50

@mig54: Igen, igazad van,jobb lenne ha nem is jelenthetne meg poszt a beírója nélkül. Még jobb lenne ha esetleg meglehetne nézni a zárót vagy egyebeket személyes adatok nélkül. Tudom megint én vagyok a gonosssssssssssz, de sokszor azt érzem ezt épp a poszt írója nem szeretné,mert kiderülne még sem úgy van ahogy állítja.

she_wolf 2014.12.17. 21:55:03

Bocs az elírásokért, q. messze van tv, én meg vakegér (is) vagyok:)

she_wolf 2014.12.17. 22:06:18

@csakmotyogok:
Nem kellene mindaz amit leírtál, ez nem az orvos válaszol "c." rovat. Nincs nagy igényem. Adjuk meg a módját egy írásnak! Nem hiszem, hogy ez teljesíthetetlen lenne...

Fergio 2014.12.17. 22:09:30

@Tempus.Anh: Te beszélsz felfuvalkodott fajtáról, Te eszement idióta? Néztél már tükörbe, Pajti??? Mert ugyebár érdemben nem tudtál DarthVader érveire reagálni, csak dödögsz hülyeségeket, fenyegetőzöl (????? ki a f@sz vagy Te?), és játszod az eszed. (Megint)
Mert a pszichiáterekről, sebészekről, belgyógyászokról egyetlen panasz sem érkezik soha, igaz Pajti? Csak ez a blog van tele a szebbnél szebb panaszokkal az állítólag egyetemet végzett szakorvos bunkókkal kapcsolatban, akik nagy ívben leszarják a betegeket... főleg, ha nincs hálapénz... De Ti vagytok az orvostársadalom fellegvára. Ja. (Tisztelet a kivételnek)
Jön még kutyára úthenger Tompika... csak szóltam.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.17. 22:24:15

@csakmotyogok: itt a beteg egy kuncsaft, pénzt hoz. az eladó is mosolyog az üzletben. a privát beteg meg 2,3-3,5-ször annyit hoz, ezért neki pláne mosolyogsz.

Tempus.Anh 2014.12.17. 22:26:27

@Fergio: Megint elgurult a gyógyszered, faszfej? :)

NaNehogyMár 2014.12.17. 23:02:50

@Fergio: Már megbocsáss, de sajnos panasz mindig is lesz....és nem feltételenül az "egyetemet végzett szakorvos bunkók" miatt, hanem a hozzád hasonlóan "önérzetes" emberkék miatt, akik azt hiszik, hogy mivel láttak már egy doktorhauszosfilmet, bejönnek, és megmondják, hogy velük/nekik/szerintük mit is kellene csináni, akár a boltban vagy a fodrásznál, miközben gyakran - tisztelet a kivételnek - egy fillérrel sem járulnak hozzá a közegészségügyhöz, nem képesek gyakran az egyszerű eldöntendő kérdésre válaszolni, majd kijönnek, és mivel semmit nem fogtak fel a történésekből, elhordják mindennek...akár az orvost, ügyintézőt, tanárt. Mert azt könnyű, mint ahogy kívánságlistákat is megfogalmazni. Teljesíteni, na azt sokkal nehezebb. Az eü-beteg viszony mindig is ellenérdekelt lesz.
És hiába óhajtanád az úthengert, nem Tempus.Anh-nak, vagyis nem az orvosoknak kell alkalmazkodni, mert őket bárhol a világon szívesen látják....országunk betegeit viszont nem nagyon.

DarthVader 2014.12.17. 23:24:38

@Tempus.Anh:

Kicsirigó, már egyszer ezt a meccset lejátszottuk, lógó orral távoztál, emlékszel, ugye.
Amúgy a fele 50 év fölött-öt valami hasonlóra értettem, amit te pedzegetsz, hiszen én sem vagyok vak. De emlékszem én anno olyan "kollégákra", akiknek a seggén meg se száradt a tojáshéj, 2 hónapja jöttek ki az egyetemről, de már "operáltak" meg "szültek". (Meg is kérdeztem az egyiktől, rendben van, hogy szült, de megismeri-e a pinát kivülről? )
Én már akkor háziorvos (akkor körzeti) akartam lenni, amikor bekerültem az egyetemre. És summa cum laude végeztem, és nem azért lettem 32 éve körzeti orvos, mert nem voltam másra alkalmas. Úgyhogy rosszal kezdesz.

DarthVader 2014.12.17. 23:41:18

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Nincs ügyeletben százas betegforgalmam, meg CT-t/MR-t se rendelek. Csak egy magyar vidéki faluban a töksötét éjszakában a rosszul megvilágitott kis szegényes szobában próbálom meggyőzni a 86 éves demens dezorientált nénit - aki mellett ott ül a 90 közeli két bottal járó hajlott hátú gégeirtott férje, (akit rendszeresen a botjával fenyeget, külön is laknak) a kezét simogatva, bólogatva, hogy igen, be kell menni - mert beszélni már nem tud - hogy ne kelljen kényszerintézkedést alkalmazni. Meg éjszaka kettőkor a deres folyóparton lehelyszinelni a vizbefúltat, nagyjából két órát ácsorogva gyakorlatilag egy helyben, vagy szintén éjszaka a legközelebbi állomástól 2 kilométerre a vasuti sinek között keresgélni azt, ami a delikvensből maradt, vagy egy olyan házban vizsgálni a pacienst, ahol nincs villany, és a táskádat nem tudod letenni anélkül, hogy utána ne kéne sugársterilizálni. És ügyeletenként utazni 150-300 km-t.

De mondom, ismerem a háziorvos társadalmat. Én is itt élek.

Fergio 2014.12.18. 00:46:39

@Tempus.Anh: Ne kezdj ki velem Tompika, mert megint csak dödögni fogsz a végén... ahogy szoktál... ;)

Fergio 2014.12.18. 01:13:42

@NaNehogyMár: Van igazság abban, amit írsz, de valamit tudnod kell. Tempus sajnos azok közé a trolkodó orvosok közé tartozik, akik itt a Parxis blogon eresztik ki a gőzt, és blogról blogra folyamatosan osztják az észt, fikáznak mindent és mindenkit. Többször megvolt vele a szájkarate, próbáltam régebben szépen, normálisan, de sajnos nem használ. Vele csak úgy lehet kommunikálni, ahogyan ő szokott, a saját bunkó stílusában.
Más: azért írtam a hozzászólásom végére, hogy "tisztelet a kivételnek", mert bár igen sok negatív személyes tapasztalatom van, ismerek sok szakmailag is kiváló szakorvost, háziorvost egyaránt, akikre igazán büszkék lehetünk. A magyar orvosokat külföldön is keresik szakmai tapasztalatuk miatt, tudásuk miatt. Az is igaz, hogy nagyon sok arrogáns beteg beszél úgy az orvosokkal, mintha a seggükből kapták volna elő őket, és nekik ezt is kezelniük kell. Mindenki ideges, mindenki valamiért orrol a másik "félre", sajnos ez sem a betegek, sem az orvosok hibája, ez a mindenkori kormány hibája, akik 20 éve nem képesek normális anyagi támogatást adni a kórházaknak, orvosoknak, ápolónőknek, stb. Emiatt ideges mindenki. Ezért szoktam felemelni a hangom akkor, amikor egyesek feleslegesen fikáznak másokat, mintha az emberek tehetnének arról, hogy ebben az országban ilyen szar a helyzet. Sokszor leírtam már, hogy meg kell nézni a számokat. A külföldi országok a GDP-hez képest 2-3-szor nagyobb összegekkel támogatják az egészségügyet, mint a magyar állam. A privát támogatottság nálunk és pl. Németországban ugyanannyi. Kb. a GDP 5 %-a. Én is fizetem képzeld a TB-t, és nem a minimálbér alapján. És fizettem az onkológus orvosnak is minden nap nem keveset, hogy adja be 2005-ben a haldokló apámnak a morphium injekciót, hogy ha már meggyógyítani nem tudják, legalább a szenvedéseit csökkentsék. Ha nem fizettem, aznap nem adták be neki, és nem tették tisztába. Ennyi.

koya01 2014.12.18. 03:44:09

@Tempus.Anh: A magyar beteg = nagyon hülye beteg.
Meg is érdemli a sorsát.
Biológiai, egészségügyi analfabéta, netes fórumokból okosodva követelőzik az orvosnál.
Ma a magyar orvos defenzív, mert tele van a töke az egésszel, főleg azzal, hogy sikeresen lejáratták a presztizsét.
A betegek ma már támadják az orvost felszínes inormációik alapján, perelnek, követelőznek.
Oké. akkor nesztek egy rakás vizsgálat,nagyrészt feleslegesen, de mindez a bíróság előtt fontos lesz, ha még perelni is akartok.
Ti fizetitek végül, nagyon buta magyar betegek, fizessétek, az orvos pedig már beleszarik az egészbe, esze ágában sincs spórolni a biztosítónak.
De az ilyen idóta betegek kiszolgálásért sem töri össze magát..., igaza van!

Tempus.Anh 2014.12.18. 06:31:27

@DarthVader: Akadémikus vagy, meg kell adni. Ha nem dícsér más, dícséred saját magadat, "kollega" . Idd meg szépen a napi adagodat és láss neki világot megváltani. Summa cum laude, aha...:-)

reepach 2014.12.18. 08:05:00

gyógyszer valószinüleg INH volt, mellette valóban ellenőrizni kell a májfunkciókat (majdnem minden gyógyszer esetében). Ha a TB C gyanú megalapozott volt - így utólag úgy tünik, hogy nem -, akkor a háziorvos részéről hiba volt a betegtájékoztatóban írtak miatt elhagyatni a gyógyszert. Egyébként a betegtájékoztató nem a betegek, hanem a gyógyszergyárak védelmét szolgálja. Nem szabad elolvasni.

reepach 2014.12.18. 08:13:45

@DarthVader: Nem kell a rizsa. Tudjuk, mik a háziorvos feladatai és lehetőségei.
@Fergio: a pszichiáter szakorvosokról, úgy tűnik, személyes tapasztalataid vannak. Sajnos, mindenkit ők sem tudnak meggyógyítani, eklatáns példája vagy ennek.
@csakmotyogok: Nyilván arról volt szó, hogy a beteg heveny légzési elégtelenségben szenvedett, amit a beutalón feltüntetett kórismék bármelyike előidézhetett, ezért én ezt nem tartom hibának. További képalokotó vizsgálatok, bronchoscopia, tenyésztés, szövettan stb. alapján majd lehet differenciál dg-t felállítani, a lényeg, hogy urgens hospitalizációra volt szükség, amit helyesen ismert fel a háziorvos szofisztikált diagnosztikus lehetőségek hiányában is.

she_wolf 2014.12.18. 08:27:59

Nagyon szomorú látni, hogy egy hanyagul idelökött poszt milyen indulatokat képes generálni:(
Minden hozzászólásban fellelhetõ az igazságnak egy kis szelete és ahelyett hogy összeraknátok a teljes képet (már amennyire lehet), inkább egymás nyakának estek.
Hülyeségeket írni itt vannak az olyan laikusok, mint én is, de Nektek, orvosoknak és más, eü.-s szakdolgozóknak lehetne egy picit több eszetek.
Bocsánat mindenkitõl, ez nem rendreutasítás akar lenni (ahhoz én kevés vagyok, mint lószarban a C vitamin), hanem csak egy megjegyzés (ha úgy tetszik,kérés).

she_wolf 2014.12.18. 08:31:16

@mig54: Jav.: szinte(!) minden hozzászólásban.....

Tempus.Anh 2014.12.18. 08:54:24

@reepach: Háziorvos kollegánk belepiszkít a saját fészkébe, azt hiszi, hogy ha leoltja a klinikus kollegáit, attól hatalmasabb lesz a betegek szemében. Amikor a helyét megmutatjuk, akkor beveszi a titán-pasztillát és szuperhősködik.
Kezdődő dementia vagy Münchhausen-tünetcsoport? Kérdés, melyik kórképpel állunk szemben.

Tempus.Anh 2014.12.18. 09:25:17

@reepach: Igen, egy Marchiafava-Bignami-val és caudalisabban egy kis Mallory-Weiss tcs.-tal szövődötten.

Túl sok Rimszkij-Korszakov zenemű-hallgatástól is megkapja az ember, de kizárólag akkor, ha ezt folyamatos garatöblögetés közben teszi :)

Fergio 2014.12.18. 09:27:17

@reepach: Örülök, hogy a védelmére keltél dilettáns barátodnak, bár a frappánsnak szánt hozzászólásod inkább csak szánalmas erőlködés. Úgy látom jól el vagytok Ti ketten, eljátszogattok szépen, mint az óvodások a homokozóban. Csak így tovább, jó szórakozást. Mondjuk ezért kár volt ennyit tanulni... ;)

DarthVader 2014.12.18. 09:33:51

@Tempus.Anh: Átmegyünk személyeskedésbe? Szóval te olyan csávó vagy, aki meg tudja mondani a tutit minden körülmények között? Tipikus példája vagy az egyetemet szerény ritével elvégzett, 6 évet végigdorbézolt nagypofájú "kollégáknak", akik faciessel pótolják a képességet. Ismerlek jól. Aki az egyetemen teljesitett, annak nem kell folyamatosan villognia, az a napi munkájával bizonyitja a tudását.

Régebben volt itt egy poszt, nem tudom, emlékszel-e? Egy hozzád nagyon közeli valaki posztolt itt egyet a gyerekével kapcsolatos "kálváriáról", és a kommentelők szokás szerint szarrá alázták,a te stilusodban. Akkor minta megérintett volna - na nem az empátia, hanem annak hiánya. Akkor mea culpáztál egy kicsit. De szemmel láthatóan nem érintett meg túl mélyen a dolog.

Számotokra - ha már általánositasz, hagy tegyem meg én is - a beteg csak egy tárgy, aki ha pofázik,zavar az "elmélyült szakmai munkában". Nekem meg egy ember a környezetemből.
Ki az "orvos"?

DarthVader 2014.12.18. 09:36:28

@reepach:

Látom, te is meg tudod mondani, én mennyit iszom. Kurvára nem érdekel a véleményed, bár nem iszom. Nem sokat, semennyit. A mi falunkban a csecsemő is alkoholista (gy.k. egy faluban az az alkoholista, aki többet iszik, mint az orvos. )
De ne zavarjon, köhögj nyugodtan. Az előbbi komment rád is vonatkozik.

DarthVader 2014.12.18. 09:37:20

@Tempus.Anh:

az internet nekem is rendelkezésemre áll, guglizni én is tudok.

alprazolam 2014.12.18. 09:37:47

A sürgősségi osztályokkal az a baj, hogy a páciensek 90 %-a NEM sürgősségi diagnózissal várakozik 6-8 órát. De mire a leletek összegzésekor kiderül, hogy a betegsége NEM igényel sürgősségi ellátást, és döntenek a sorsáról (haza, osztályra, szakrendelő-ambulanciára, másik kórházba, mentős átszállításra, stb.), már meg is fogalmazódott egy panaszos levél. A várakozás jelenti a magyar egészségügy kritikáját. Nem jellemző, hogy 5 percenként tájékoztatják a kivizsgálás állásáról, mert ehhez nincs személyzet. A háttérben szakorvosok, asszisztensek egyéb napi teendőjüket végzik, ahogy a munkarend megköveteli. Műtenek, kötöznek, zárót írnak, vizsgálnak.
Mindenkinek, aki elszánja magát, hogy bemenjen egy sürgősségi ambulanciára, ezekkel kell szembenéznie. Hiába, hogy a te betegséged a legfontosabb, és azonnal meg akarsz gyógyulni, ha rajtad kívül még 50-en akarják ugyanazt.

DarthVader 2014.12.18. 09:39:11

@Tempus.Anh:

Hm. Gyanús, hogy nem tudod, mi a Mallory-Weiss syndroma. Én is úgy vagyok, mint a leégett lakású roma a biztosítónál, amikor megkérdezik, mekkora kára van: "28 centi, de hogy jön ez ide? " Szóval hogy jön ez ide,

DarthVader 2014.12.18. 09:42:49

@DarthVader:

Egyébként tényleg lehet hogy Mallory-Weiss szindrómám lesz, mert a hozzád hasonlóaktól már az egyetemen is hánytam.

Tempus.Anh 2014.12.18. 09:43:48

@DarthVader:
Azzal kezdted, hogy elég elánnal idevágtad, egyáltalán tudom-e mi az a Trendelenburg-helyzet...
Egy időben rengeteg myelographiat is végeztünk errefelé, úgyhogy van fogalmam egy kissé róla.
A személyeskedés tehát valahol itt kezdődött.
Nekem a fent említetteken kívül nincs súlyos személyes gondom a háziorvosokkal, igaz, hogy pár esetben már mentettem meg őket olyan casusok kapcsán, amelyeknek súlyos büntetőügyi következményei lettek volna, ha nem vállalom a betegért a személyes felelősséget.
Szóval az ilyen esetek nem emelik az ember szerotoninszintjét.

Az egyetemi éveimről csak annyit, hogy merőben az ellenkezője történt mindannak, amit fentebb leírtál.
A betegekért pedig megteszünk ezentúl is, ami tőlünk tehető.

Tempus.Anh 2014.12.18. 09:45:13

@DarthVader: Sose legyen Mallory-Weiss syndromád.

Tempus.Anh 2014.12.18. 09:49:22

@Fergio: Megint idehánytál. Mondd, nem kellemetlen ez neked?

Fergio 2014.12.18. 09:57:25

@Tempus.Anh: Amíg Te a saját vizeletedben tocsogsz a homokozóban; nem. De szólhatok az Óvónéninek, hogy inkább ültessen rá a bilire, mert sok hülyeséget beszélsz, biztos bele is ittál...

Fergio 2014.12.18. 10:03:31

@Tempus.Anh: Meg csinálhatnál valami értelmesebbet, megvizsgálhatnád a betegeket, mint a jó dokik szokták, vagy ha nagyon unatkozol, menj vegyél fenyőfát, és ugass be jól a fenyőfaárusnak... az is hasznosabb. Én egy kicsit már unom a fejed. Tudod, nekem van munkám, nem érek rá mindíg a hülyeségeidre válaszolgatni... Na, agyő.

DarthVader 2014.12.18. 10:25:39

@Tempus.Anh: Valahol el vagy tévedve. Kellő arroganciával megkérdezted,miért állitották Trendelenburgba a beteget. Ezt a posztolónak honnan a fenéből kellett volna tudnia? Egyetlen szóval nem kérdőjeleztem meg, tudod-e, mi az?
(A nem tudod, miért kell meg arra vonatkozott, hogy feküdj félóráig fejjel lefelé úgy, hogy nem mondják meg, miért van rá szükség. )
Értő olvasás!

DarthVader 2014.12.18. 10:31:17

@Tempus.Anh:

"A betegekért pedig megteszünk ezentúl is, ami tőlünk tehető." Nyilván, nem kétli senki. De mi a bánatos lópimpiért nem lehet a betegnek elmondani, hogy mi történik vele, és miért, amikor gyakran fájdalmas/kellemetlen/veszélyes dolgok történnek vele? Nagyon sok pernek/morgásnak/hasonló posztnak elejét lehetne venni. Ha elmondod a betegnek, hogy hat órát kell várnia, akkor lehet hogy elfelhősödik a szeme, de legalább kitalálja, mivel üsse el a hat órát, ultival, olvasással vagy alvással. Ha nem mondod el, szó mi szó, 3-4 óra után én is nyügös lennék, és szidnám akit érek. Ilyen egyszerű.

DarthVader 2014.12.18. 10:38:25

@Tempus.Anh:

"Az egyetemi éveimről csak annyit, hogy merőben az ellenkezője történt mindannak, amit fentebb leírtál."

Akkor meg szeresd magadban a szerénységet, mint Bástya elvtárs. :)

byba 2014.12.18. 11:29:06

Menjen el valaki a Kapás utcai reuma rendelésére T. doktornőnek - ott még ha akkor is kinő a szakálla mire bekerül - még ha előtte 3 hónappal is kapta az időpontot!!! Disznóság.
A Fekete sas u.-i csontritkulás vizsgálatra miért nem írhat beutálót a Háziorvos????? Egy bizonyos kor után lehetne kötelező vizsgálat és a háziorvosi beutalással!
MIKOR SZÜNTETIK MÁR MEG A HÓNAPOKIG TARTÓ VÁRÓLISTÁKAT - MIÉRT KELLENEK EZEK A VÁRÓLISTÁK? KI VOLT AZ A BAROM AKI KITALÁLTA ÉS KÖTELEZŐVÉ TETTE???? DÖGÖLJÖN BELE A FÁJDALMAKBA VAGY Ő VAGY BÁRMELYIK ROKONA!

Muad\\\'Dib 2014.12.18. 11:58:46

Azért jó itt olvasgatni, mert pontosan lejön a magyar egészségügy állapota az itt irkáló "orvosok" (legyen inkább hentes, és én kérek elnézést a valódi hentesektől a sértésért) hozzászólásait böngészve.
Gőg, nagypofájúság, álszent patkány mentalitás. Önkritika nulla, felelősség áthárítása a rendszerre, betegre, időjárásra, szabályokra, stb. 100%. Az emberek nagy részének hányingere van tőlük, és fel nem merül egyikben sem, hogy talán egy minimális felelőssége ebben az egészségügyi személyzetnek is van. Itt mindenki hülye csak ők helikopterek...

Tempus.Anh 2014.12.18. 12:54:57

@Muad\\\'Dib: "Gőg, nagypofájúság, álszent patkány mentalitás"

Jól jellemzed magad, valami ilyesmit akartam én is írni rólad, de megelőztél. Köszi.

Tempus.Anh 2014.12.18. 12:55:56

@Fergio: Hát még én hogy unlak téged, suttyó...:)

Tempus.Anh 2014.12.18. 13:01:27

@DarthVader: Nem tudom, hány beteg szokott naponta az ajtód előtt várakozni, de ha teszem azt ötven, akkor az első behívásakor az ötvenedik gondolom tisztában van azzal, hogy normális betegvizsgálattal rá olyan cirka öt óra múlva fog sor kerülni.

Ehhez semmiféle magyarázat nem kell.

Az más dolog, hogy az ötven közül mindegyik megfojtaná a többi negyvenkilencet egy kanál vízben, csak hogy ő következhessen helyette.

Egyebekben, ha ugyanaz a ház ég a fejünk fölött, akkor az oltásban segédkezzünk, ne abban, hogy egymás kijutását akadályozzuk.

pacagánycsök 2014.12.18. 13:07:52

@Muad\\\'Dib: teljesen igazad van, gyönyörűen leírtad Tempus.Anh-t és szarosnyelvű pincsijeit (reepach pl).
Persze ő is csak addig paraszt, amíg nem a saját fattya kerül hasonló helyzetbe, és a hasonlóképpen "okos" anyja nem posztolja ide a sztorit, ahogy az pár hete történt.
Egyből nem tudta hirtelen kihez csapja oda a fikát, hát maradt az álszent szemforgatás. Most persze megint vérbe nyihhant a szeme, túlnyomással okádja a híg fost mindenkire, aki nem orvos, bocs, klinikai orvos.
Kíváncsi lennék mitől ez a rettenetes megbékélhetetlen frusztráció.

Muad\\\'Dib 2014.12.18. 13:09:27

@Tempus.Anh:
ROTFLMAO!
Hát persze, mi mind ilyenek vagyunk, akik orvoshoz járunk. Kész szerencse, hogy él pár normális ember az országban, az orvosok. Mindenki más hülye.

Muad\\\'Dib 2014.12.18. 13:20:43

@pacagánycsök:
Attól ekkora a szájuk, hogy itt orvoshiány van, komoly hullahegyeket kell gyártani míg kirúgják valamelyiket. Ugyanezek kis puha pincsikévé válnak mondjuk egy német kórházban, na nem csak azért , mert ott jobbak a körülmények, hanem azért, mert onnan kibass*ák, mint macskát szarni, ha nem viselkedik megfelelően...

drontal 2014.12.18. 13:25:29

@DarthVader:

:D Engem ha így,minden előzetes tájékoztatás nélkül,fejjel lefelé lógattak volna,és még
ott is "felejtenek" a kiszabadulásom után az első dolgom az lett volna,hogy az
orvost megkeresem-bár nem illő dolog-de jól seggbe rúgom.
Már elnézést,de hogy a pi@ába lehet megfeledkezni egy betegről,aki krisztusi pózba
(fejjel lefelé)kivan rögzítve egy asztalon? Az ember elneveti magát,de bele
gondolva nem vicces.

DarthVader 2014.12.18. 13:40:09

@Tempus.Anh: Naponta 60 körül van a forgalom. És nem állnak az ajtóm előtt tömegek, mert meg van szervezve. Kétségtelen, hogy más minőség, amikor időpontra jönnek, mint egy központi ügyeletben, ahol esnek befelé sorban, úgyhogy nem lehet összehasonlitani. (Akkor volt anyázás, amikor bevezettük az előjegyzési rendszert, de megszokták.) De a kollégák jelentős részének a szervezési készsége sem veri az eget, tisztelet a kivételnek.

Az oltásról: nem győzöm hangsúlyozni: pont azért kell a beteggel beszélni, hogy kevesebb legyen az elégedetlenségérzés, és akkor még ha a ház ég is - mert ég rendesen, és egyre jobban fog - kevesebb lesz a panasz.

Még egy: nem tudok igazán "kollegiális" lenni azzal, aki a beteget basztatja azért, mert az nincs kellő ismeretek birtokában, és észrevételezni, horribile dictu kifogásolni merészel. El kell látni ismeretekkel a saját szintjén. Akár egy 3 éves gyereket is. Elég azzal konfrontálódni, aki a normális felvilágositás ellenére is agressziv. (Arról már nem is beszélve, hogy ha engem kifogás ér, legelőször is átgondolom, nem jogos-e véletlenül. )

DarthVader 2014.12.18. 13:45:08

@drontal: Azért az a "fejjel lefelé" költői túlzás, gyakorlatilag a Trendelenburg helyzet azt jelenti - majd Anh koléga pontosít, ő jobban tudja - hogy a beteg a hátán fekszik, az asztal/ágy kb 15-30 fokkal a feje felé döntve van, azaz a feje lejjebb van, mint a lába. Ki lehet bírni, de ha nem tudod, hogy miért kell, és meddig kell, akkor azért eléggé frusztrál, pláne, ha fájdalmad is van.

arsenal71 2014.12.18. 14:00:09

@csak néha benézek ha marhaságot látok: A hozzátartozó nem a hordágy tologatására van.
Nem hiszem, hogy maga orvos, de ha az, akkor hagyja gyorsan abba. Maga emberileg nulla.
Gerinctöréssel is lehet hat órát élni. Akkor ne vigyék kórházba éjszaka? Maga normális (költői kérdés volt)?

steery 2014.12.18. 14:01:01

@MolnarErik: BRUHAHA!
Erről eszembe jutnak azok az orvosok, akikhez korábban volt balszerencsém.
A háziorvos, aki diagnosztizálás nélkül írt fel nekem rossz gyógyszert, ami aztán nem hatott.
Az érsebész, aki ki akarta vágni a visszereket a lábamból, hogy drága pénzért "meggyógyítson", aztán megsértődött, mikor föl mertem vetni neki, hogy gyógyítani talán nem úgy kéne, hogy ha fáj valami, akkor azt kivágjuk, hogy ne fájjon. :-D Majd otthagytam és természetgyógyászati módszerekkel, házilag rendbe hoztam a lábam, hogy ne kelljen tőből levágni a súlyos visszérgyulladás és keringési zavar miatt.
A bőrgyógyász, aki csak elkérte az 5000 Ft-os beléptidíjat a magánrendelésére, aztán feltűnően szart rá, mi bajom van és folyton máshová akart elküldözgetni, jó messzire kivizsgálásokra, hogy rohangásszak, mint a hülye egyik kórházból a másikba, merthogy ő nem tudja, mi bajom lehet? Bocsi, de akkor miért rendelsz? Add vissza szépen az orvosi diplomádat! Ezt a szart is házilag kellett kikezelnem, de sikerült és ez a lényeg.
Az intenzív osztályon dolgozó főorvos, aki nyílt gyűlölettel viseltetett irántam, meg úgy általában minden beteg iránt, aki egyáltalán be merészel kerülni a túlzsúfolt osztályára, aztán megsértődött, mikor a két hetes aszalás végén a saját lábamon tántorogtam haza, aláírva a papírt, hogy saját felelősségemre nem kérek a további kínzásból. És nem voltam hajlandó még hetekig ott rohadni az ócska ágyukon, szenvedve a felfekvéstől, az álmatlanságtól és a szadista ápolók sértéseitől. Ez elég durva volt, bele is haltam volna a gyógyításba, ha nem szököm meg előlük. :-D
A mellkas sebész, aki a tüdőműtétemért 100 ezer Ft-ot kért zsebbe. Megkapta. Mondjuk azt a műtétet épp csak túléltem, szóval nem panaszkodhatom. Bármilyen fasza gyerek vagyok, nem tudnám megműteni magam házilag. Sajnos.
Az ember végigcsinál néhány ilyen bulit és kénytelen rájönni, hogy az orvosok agya komolyan rászorulna egy alapos gyógyításra. Szerencsére azóta kitanultam az öndiagnosztikát és öngyógyítást, így a komolyabb műtétek kivételével minden szarságomat ki tudom kezelni házilag. Gyorsan, olcsón, feltűnés nélkül. És már 5 éve nem voltam orvosnál. És remélem soha nem is megyek többé. Inkább a halál! :-D

mnika88 2014.12.18. 14:19:25

@DarthVader:
Én csak azt nem értem,hogy mi a fenéért nem kelt fel onnan...Kb.10 perc után leesik az embernek,hogy ott hagyták,minek kell még 20 percet kínlódni ott?Max visszafekszik.Talán az asszisztens elment megnézni,hogy sikerült-e a felvétel,vagy meg kell-e ismételni,aztán elfelejtett visszajönni.

mnika88 2014.12.18. 14:29:47

@steery:
Látom téged mindenki csak ki akart nyírni eddig.Hátast dobtam néhány megállapításodról...
Nyilván az ITO-n két hét alatt nem tudtak elintézni azok a szerencsétlenek,és csak azért maradtál életben,mert megszöktél.Nagyon kemény gyerek lehetsz!Basszus,Münchausen báró csodálattal tekintene rád,mester!

mnika88 2014.12.18. 14:31:14

@mnika88:
megállapításodról-megállapításodtól
Sorry...

Muad\\\'Dib 2014.12.18. 15:04:47

@mnika88:
Sőt, miért nem röntgenezte meg magát rögtön, mi?
Egyébként tetszik az egészségügyi gondolkodás csodálatos örökmozgó önvédelmi működése:
1) Ne mozogj vizsgálat közben.
2) Ha ott hagyunk miért nem mászol le?
3) Lemásztál b+? Akkor minden sérülésedről te tehetsz, mi hiába dolgozunk.
4) Nem másztál le? Milyen hülye vagy, hogy ennyire sem vagy képes magadtól.

Thxalot abszurdisztán....

mnika88 2014.12.18. 15:17:45

@Muad\\\'Dib:
Szerintem senki nem szólt hozzád...
A mondandódnak meg fuss neki még 1x.

Muad\\\'Dib 2014.12.18. 15:18:47

@mnika88:
Ha zavar, hogy hozzád szólnak talán ne irkálj nyilvános fórumra, mert errefelé megesik...

DarthVader 2014.12.18. 15:23:24

@steery: Nem akarsz rendelőt nyitni? :))

DarthVader 2014.12.18. 15:27:23

@mnika88: Talán azért nem kelt fel, mert azt se tudta, miért kell ott feküdnie. Mondjuk, legalább elnézést kért a nővér, le is cseszhette volna. :) (Én is felkeltem volna szó nélkül, de ez most mind1. )

mnika88 2014.12.18. 15:38:16

@Muad\\\'Dib:
Nem zavarna,de az ilyen túlzásokkal teletűzdelt dolgoktól kímélj meg.:)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.18. 15:42:32

@arsenal71:
miért is nem? leesik a kezéről a karikagyűrű? vagy ha nincs kedve hozzá akkor ne kommentáljon, hogy sokáig tart a dolog
de ez volnék. nem, sajnos nem hagyhatom abba mert még nem vagyok abban a korban, pedig szívesen megtenném és el is költöznék valahova a karib-tengerre vagy a csendes óceán déli részére egy nyugodt kis szigetállamba, messze a sok pszihiátriai esettől.
másoknak más a véleménye.
gerinctöréssel lehet nagyon sokat élni, a felét fel sem ismerik és csak pár százaléka életveszélyes (úgy C3/4-től craniálisan, mert ott már zavarja a légzésközpontot)
nem vitte senki, magától ment
nem, nem feltétlenül, ez abból is látszik, hogy szóba állok magával.

mnika88 2014.12.18. 15:42:57

@DarthVader:
Gondolom azt tudta,hogy rtg készül.Vagy már egyben laparoscopiára is számított?:)
Hát ha ezért a nővér lecseszte volna,akkor joggal szólhatott volna vissza.

Muad\\\'Dib 2014.12.18. 15:43:28

@mnika88:
Akkor elmondom világosabban. Azért nem szállt le, mert mindenhol az ember lelkére kötik, hogy le ne merjen szállni egyedül (mondjuk töréssel eleve remek móka), mert akkor aztán ő lesz maga a sátán, és jön a lebas*ás. Konkrétan szó szerint hallottam már ahogy a beteget szidja az ápoló, hogy nem volt képes azt az 5 percet kivárni. Most akkor túlzások nélkül, le kell szállni, vagy nem kell?

mnika88 2014.12.18. 16:10:52

@Muad\\\'Dib:
Túlzások nélkül mondom,én leszálltam volna.:) Tuti nem feküdtem volna 30 percet ott.A kommentem csak erről szólt.

mnika88 2014.12.18. 16:41:28

@Tempus.Anh:
Te mész január 3.hetében Debrecenbe? :)

drontal 2014.12.18. 16:51:34

@Muad\\\'Dib

Emlékszem pár évvel ezelőtt légzésfunkció vizsgálatot csináltak nálam.Mivel asztmás vagyok,logikus,hogy azt a pipát nem tudtam úgy megfújni,ahogy kéne.Asszisztens kisasszony húzta is a száját (bár nem értem miért,ott volt a papíron a bajom)ennek ellenére vagy hatszor megismételtette velem a fújást.A legszebb az volt az egészben,hogy még le is ba@ott mint a pengős malacot a gyenge eredmény miatt,mint ha tehetnék arról,hogy nem tudtam a maximumot teljesíteni.

Ezt csak azért írtam le,hogy piszkosul letudják az embert teremteni,sokszor igazságtalanul.

Tempus.Anh 2014.12.18. 16:56:50

@mnika88: Nem tudok róla, hogy mennem kellene, de megyek, ha kell :)

steery 2014.12.18. 17:08:13

@mnika88: Nem akartak kinyírni, épp csak picit megnehezítették az életbenmaradásomat. De mindig sikerült valami szerencsés módon megmenekülnöm. Ez a Münchausenes megjegyzés nagyon jó! Tényleg ez a tapasztalatom: Ha bármi gondod adódna az életben, akkor azt oldd meg magad, polgártárs! :-D
@DarthVader: Nem, nem akarok. Ahhoz ugyanis vagy orvosi diplomát kéne szereznem, ami nagyon drága mulatság vagy illegálisan kéne működnöm, amiért a hálás betegeim tutira feljelentenének, mert a magyarok már csak ilyen szeretetreméltó, feljelentgetős, árulkodós, egymásnak keresztbe tevős fajta. Ráadásul az általam használt öngyógyítási módszerek nem tükrözik az orvostudomány mai és holnapi (sőt, holnaputáni) álláspontjait sem, így szigorúan tudománytalannak minősülnek. Tehát kuruzslás lenne, ha bárkit is meggyógyítanék, akár ingyen is. Azért meg nem akarok senkivel jót tenni, hogy hálából elnyerjem méltó büntetésem. :-D

DarthVader 2014.12.18. 17:14:08

@drontal:

tipikus hiba a tüdősök részéről, hogy nem mondják el, hogyan kell "fújni". A beteg pedig fújja a csutorát kidagat erekkel mint a trombitát. Pedig ha elmondanák, hogy igazából nem "fújni" kell - pofával - hanem amilyen erősen tudja, "lehelni", tehát torokból-légcsőből, akkor sokkal előbbre lenne mindenki.

(Egy betegem elmondotta - nagyszájú cigányasszony - hogy a TG-ben, amikor a bőven 70 fölötti pulmonológus már sokadszor letolta, hogy nem fújja azt a csutorát, hanem szívja, - persze ő sem mondta, hogyan kéne - kifakadt és azt mondta: "Tegye ki főorvos úr a f@szát ide az asztalra, majd megmutatom, milyen az amikor én szívom!" Mondom, mit mondott a főnök? Vöröslött a feje. És az aszisztencia? Elfordultak és rázkódtak. )

mnika88 2014.12.18. 17:44:17

@steery:
Azt írtad,belehaltál volna a gyógyításba,ha nem szöksz meg,vagyis kinyírtak volna.Ergo,egy igazi survivor vagy,hogy 2 hetet túléltél az intenzíven úgy,hogy kb.5 perc alatt el lehet tenni valakit láb alól a megfelelő eszközökkel,amiből az intenzíven is bőven van.:)) Azé' mondom,le a kalappal előtted, szívesen megismernélek.:)

mnika88 2014.12.18. 17:56:17

@Tempus.Anh:
:) Csak azért kérdeztem,mert mondták ma nekem,hogy lesz ott valami továbbképzés v.tanfolyam neurológusoknak és az egész országból mennek.Úgy mondta a doktornő,hogy a "legokosabbak" lesznek ott,neurofiziológusok,meg intenzíves gyakorlattal is rendelkező "koponyák".
Innen jutott eszembe,hogy Te mész-e.:)
(A dr.nő viszi oda az esetemet,amiről már beszéltünk,mert nagyon nincs megoldás).

mnika88 2014.12.18. 17:58:15

@DarthVader:
Ennél már csak az lett volna cikibb,ha előkapja...

KissGecihuszár 2014.12.18. 18:01:47

Tyűűűha,ez ám a nem pittancs, az tuttancs! S hogy miért nem csodálkozom én ezen?? Csak azért nem, mert '85-óta 5x voltam hosszabb-rövidebb ideig különböző kórházakban (Heim Pál, Tűzoltó u.i Gyerekklinika, Erzsébet, ex ORFI, László) és '96 végén "volt szerencsém" a Bonni Egyetemi klinikán is pendingelni 3 hetet, szóval igen autentique tapasztalataim vannak a hazai, illetve az NSZK kórházi élettel kapcs. S mert a hazai EÜ jottányit nem haladt előre az elmúlt 20-on egynehány év alatt, ezért a helyzet mostanság sem lehet jobb, sőt mivel az a bizonyos 60MRD egyelőre lóg a levegőben, ezért a honi kórházak együttesen intettek be a beszállítóiknak, amikor azok kopogtatni mertek az akár 60 napot is meghaladó lejárt tartozásaik iránt érdeklődvén. Az van, hogy hiába épül(t), újul(t) meg több tucat komoly kórház, klinika az utóbbi években, attól még nem került több pénz egyrészt a fogyóeszközök, másrészt a szégyenletes bérekért szétcsesztetett orvosok, nővérek, egyéb szakdolgozók számára, márpedig ameddig ez gyökeresen nem változik (ugyanmár, mitől is tudna változni??), nos addig senki ne álmodozzon ebben az országban minőségi EÜ ellátás tekintetében, yo?!

Tempus.Anh 2014.12.18. 18:19:49

@mnika88: Lehet, mégis elmegyek, bár nem biztos még.
2015-ig terjedő ötéves kötelező pontjaim megvannak, ami nem azt jelenti, hogy nem fér rám egy továbbképzés...

@DarthVader: Kemény lehetett a barna öreglány :)

steery 2014.12.18. 18:29:58

@mnika88: Tisztázzuk ezt a dolgot: miért lehet a kórházban belehalni az ott tartózkodásba?
- Mert a kórházak tele vannak multi rezisztens kórokozatokkal (én a mikrobákat nem kórokozóknak, hanem kórokozatoknak tekintem, eltérően a tudományos állásponttól), amik segítenek még betegebbé tenni az oda bekerülő embert. Erre még rásegítenek a túlzásba vitt fertőtlenítőszerek használatával, amik gyakorlatilag mérgező anyagok. Mintha egy veszélyes vegyi üzemben kéne laknod védőfelszerelés nélkül...
- Mert a kórházakban rosszak a tartózkodási körülmények. Pár hete voltam meglátogatni a fateromat az egyik vidéki kórházban, ahová szívproblémákkal ment be. Dög meleg volt! Csak pizsamában vagy fürdőgatyában lehet elviselni a száraz, trópusi hőséget. Ez látszólag nagyon kényelmes és kellemes dolog a betegeknek, de ugyanakkor megviseli a szívet az egész napos izzasztó téli hőség (éjszaka is!), plusz a melegben jól elvannak a kórokozatok.
- Mert a kórházakban rosszak az ellátási körülmények. Ital: agyonklórozott, fertőtlenített víz. Brr! Otthon se iszom meg! Inkább vízszűrőt használok. Étel: sovány és ízetlen koszt, ami önmagában nem lenne baj, hisz amúgy sem mozog sokat a beteg, de nem adnak hozzá se étrend kiegészítőket, se vitaminokat, amik kellhetnének egy beteg szervezetnek. Ágy: aki látott már kényelmes kórházi ágyat, szóljon! Az összes ágy szivacsbetétje ki van taposva középen, iszonyú kényelmetlen rajta feküdni, főleg ha több napon át oda vagy szögezve a drótokkal, csövekkel. A felfekvés, hát és seggfájdalom garantált. Emlékszem, hogy kiakadt mindenki, mikor 2 napi heverészés után kimásztam az intenzív osztályon az ágyból és elkezdtem tornázni, guggolásokat meg törzskörzéseket csinálni az infúziós állványba kapaszkodva! Buli volt! Világítás: szembántó neon, olvasásra, nézelődésre alkalmatlan. Háttérzaj: zúgó ventilátorok, gépek, mászkálás, ricsaj, hiszti. Pihenni így: képtelenség. Azaz: nagyon fárasztó a kórházban aszalódni.
- Mert a kórházakban az ügyfélt betegként kezelik, nem emberként. A betegségekre összpontosítanak, nem a gyógyulásra. A diagnosztikára pazarolják az időt, nem a gyógyításra. Mindezt felelősségteljes komolysággal, de közben minden felelősséget elhárítanak magukról. Ha bármi baj történik, bocsi, de nem tehetünk róla, mindig más a felelős. Ha vitára kerül a sor, az orvos véleménye megkérdőjelezhetetlen, mondván, hogy ő azt jobban tudja. Zsarnokként uralkodik a betegei fölött. Nem világosítja fel az embert a helyzetéről, úgy gondolva, az ember úgyis csak egy hülye hipohonder, aki szart se értene az egész latin halandzsából. Magyarul meg nem hajlandó beszélni vagy csak tőmondatokban, hogy ne gondolkodj el az állapotodon. Maradjon csak boldog tudatlanságban a beteg és szedje be a színes kis pirulákat és viselkedjen jó kisgyerek módjára. Mint az oviban.

Egyszer régen leültem dumálni egy szakorvossal, aki az egyik őszinte pillanatában bevallotta az igazat: mi nem tudunk gyógyítani. Ezt tessék kérem jól megjegyezni, mert ez a lényeg: jogilag Magyarországon csak orvos végezhet gyógyító tevékenységet. Aki priváte bevallja, hogy nem tud gyógyítani. Csak annyit tehet a betegért, hogy próbál neki segíteni (a kezelések révén) abban, hogy önállóan, magától meggyógyuljon! Puff neki, baszd meg! De jó, hogy ezt is tudom. Akkor minek menjek kórházba? Fizessek nektek egy csomó pénzt és kockáztassam az életem a vágóhídon? Ennyi erővel otthon én is tudok magamnak segíteni abban, hogy magamtól meggyógyuljak. Nem? Na, ilyen felismerések és tapasztalatok után döntöttem úgy, hogy köszi, de nem kérek ebből a műsorból. Inkább a saját kezembe veszem az egészségem és élek, amíg bírok. Aztán kalap, kabát...

DarthVader 2014.12.18. 18:43:54

@steery:

Az egytemen tanitják: "Medicus curat, natura sanat". Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ezt nem kell bevallani, ez mióta orvostudomány létezik - néhány tízezer éve - azóta igy van.

DarthVader 2014.12.18. 18:44:36

@Tempus.Anh:

Nem is annyira öreg, de nem nagyon tesz lakatot a szájára, ha valamit ki akar mondani :)

DarthVader 2014.12.18. 18:47:25

@Tempus.Anh:

Na. Neurológus vagy? Akkor hagy kérdezzem már meg, mennyire nehéz elkülöniteni tünetek és MR alapján egy agytályogot a glioblastoma multiforme-tól? (Komolyan kérdem.)

mnika88 2014.12.18. 18:48:08

@steery:
Nekem nem fizetsz semmit.:) De igazad van,kerüld el messzire a vágóhidat,mindenki jól jár vele.:)
(Egyébként jót mosolyogtam ezen az gimnasztikán az intenzíven,aranyos volt.:))

Tempus.Anh 2014.12.18. 19:11:46

@DarthVader: Egy szétesőben lévő előrehaladottabb, magasabb grádusú GBM bevérezhet, ott eléggé heterogén a kép, a tumor formátlan, láthatóak szilárd és folyadéksűrűségű képletek is a daganat belsejében és többnyire ödémás udvarral jócskán körül van véve.
A tályog körülhatároltabb, a fala elég jól kivehető, kerekdedebb, a beolvadt tályogban folyadéknívót látunk.

yogosan 2014.12.18. 19:16:48

Délután két órakor csinálnak egy kar röntgent,és az este 8 órakor még nincs kész?

Létezik ilyen? Édes Istenem...mi megy már itt?

Tempus.Anh 2014.12.18. 19:16:51

@DarthVader: És a tünetek.
A tályogot meg szokta előzni egy felismert vagy fel nem ismert szeptikus góc a szervezetben, ahonnan a szórás megtörténik. Én láttam pl. E. coli-t kitenyészni agytályogból. Tályogban láz vagy hőemelkedés is van. Epileptogén gócként mind a kettő szerepelhet, de a tumor gyakrabban okoz konvulziót.
Általában a glioblastoma agresszívebben terjed és gyorsabban okoz koponyaűri nyomásfokozódásra utaló tüneteket.
Még gondolkodom a kettő közti különbségen, képalkotó eljárással egy jó radiológus elkülöníti a kettőt.

csakmotyogok 2014.12.18. 19:18:06

@reepach: Igen túlette magát és fulladt . Nem igényelt semmilyen beavatkozást. Fölösen lett igénybe véve a mentő és terhelve a kórházi apparátus.

arsenal71 2014.12.18. 19:30:49

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Kicsit más a felfogásunk az egészségügyről. A betegellátás a kórházban dolgozók sportja. Így van itt, ahol lakom, és így kellene lennie Magyarországon is.
Dolgoztunk sokat otthon az egészségügyben. Kritikán aluli az ellátás. A hozzátartozóra hárítani a munkát pedig erkölcstelen. Ha van gyűrűje, ha nincs. Sok magyar orvosban a szaktudás megvan, de az emberség hiányzik. Ha pedig maga orvos, akkor nagyon jól tudja, hogy egy beteg ritkán tudja megállapítani a helyzete súlyosságát. Nem várható el, hogy kockáztassa az életét, mert neki is csak egy van. Sokan haltak meg már azért, mert rosszul értékelték fel betegségüket. Magának is tudnia kell. A beteg nem azért van, hogy az orvosoknak jó legyen. Nagy hiba, de ez van.
Persze, gerinctörésben nem kell meghalni, de azért a lebénulás játszik?

csakmotyogok 2014.12.18. 20:05:59

@arsenal71: Olvastad, hogy Németországban gyógyít?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.18. 20:06:33

@arsenal71: maga akkor dolgozott az egészségügyben amikor én a kínai nyelv tanszéken.
olvassa már el "A Honvéd kórházban megröntgenezték a bal karomat, holott mondtam, hogy csak izomgyulladás lehet, mert nem ütöttem meg, nem is dagadt, sem kék" mi ebben egy laikus számára az életveszély? sok országban ezért még a vizsgálatot is kiszámláznák a betegnek.
jellemzően akik rosszul értékelik fel a betegségüket azok nem a traumára jönnek, bár láttam ott is pár bátor embert akik kihúzták magukból a kést majd az asszony unszolására este bejöttek, hogy na azért megmutatnák és kiderült, hogy megszúrta a máját, de azért nem ez a jellemző.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.18. 20:10:40

@csakmotyogok: dolgoztam eleget magyarországon is csak nem szerettem, hogy nem a fizetésemből kellett megéljek és ezt nem tartottam korrektnek, hogy bizonyos embereknek el kell adjam a lelkem, pláne ha ezek azt hitték utána, hogy megvettek kilóra és vasárnap éjfélkor otthon hívogattak tanácsért (persze tudom, öreg hiba megadni a mobilszámod, de jó kuncsaft volt :D).

arsenal71 2014.12.18. 20:24:06

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Nem igazán izgatott fel a cikk, a maga hozzászólása nem tetszett. Az pedig nem érdekel, hogy elhiszi vagy nem. Az a maga dolga, engem hidegen hagy.

arsenal71 2014.12.18. 20:40:19

@csakmotyogok: Nem olvastam. Véletlenül olvastam az egyik hozzászólását, és felháborított. Mi nem Németországban vagyunk, szerencsére itt más a hozzáállás. Tudom, hogy pocsék Magyarországon orvosnak lenni, mi is eljöttünk, és végleg. De sajnos ez a rossz, betegellenes felfogás nem segít a dolgokon.
Tudom, ott az orvosellenesség a másik oldalon.
A hozzászólások hangneme csak ellentétet szül. Szerintem. De most, hogy megtudtam, hogy nem is dolgoztam az egészségügyben, így már jó. Ezek szerint álmodtam. Bár álomnak pocsék volt.

csakmotyogok 2014.12.18. 20:45:02

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Sejtettem, ezért is hittem azt,hogy még itthon húzod az igát:)).

csakmotyogok 2014.12.18. 20:48:14

@arsenal71: Szerintem az orvosellenesség/eü dolgozók elleni ellenesség 100x erősebb, mint a viszont válasz. Egyszerűen muszáj védekezniük. Mindig azt tapasztalom, velem rendesek. Miért? Mert volt gyerekszobám, tisztelttel fordulok minden ember felé és azt kapom vissza többnyire, az eü-ben mindig.

mnika88 2014.12.18. 21:05:40

@csakmotyogok:
Mert te ilyen csudabogár vagy,azért.:))
Betegként velem is rendesek az orvosok,még akkor is,ha más kórházba kell mennem,pedig soha nem mondom meg,hogy eü-s vagyok.:)
Tényleg minden hozzáállás,intelligencia és tisztelet kérdése,oda és vissza természetesen!

arsenal71 2014.12.18. 21:12:21

@csakmotyogok: Nem tudom. Arányszámot nem tudok. Én nem vagyok orvos, öt évig voltam mentőápoló, és gépkocsivezetőként is dolgoztam másodállásban. Feleségem 18 évet tanított a SOTE-n. Kaptunk mi is eleget. Engem többet alázott meg orvos, mint beteg. Azért ez is elmond valamit. Sokszor beszéltek úgy a beteggel előttem(és fordítva), hogy a vérem forrt fel. Ma az orvosok nem orvosegyetemre járnak, hanem Főorvos képzőre. Ez nem jó.
Nagyot kellene változtatni. Védekezni kell, mert sokszor tényleg méltatlanul viselkednek az EÜ dolgozókkal, de sajnos rengeteg méltánytalanság éri a betegeket is. Persze nagyon kevés a pénz, de ez nem lehet mindenre magyarázat. Ez nem orvos-beteg probléma, ez már országos gond. Mindenki utál mindenkit. Sajnos. A keserűségét valakin le akarja vezetni. Tudjuk, soha nem az kapja aki megérdemli.
Itt még a beteg távollétében is tisztelettel beszélnek a betegről. De fordítva sem tudunk mást. Más világ, más kultúra.

DarthVader 2014.12.18. 21:49:16

@Tempus.Anh:

Csak azért kérdem, mert 53 éves nászom bekerült Magyarország vezető idegsebészeti intézetébe, vidéki kórház neurol oszt-ról glioblastoma multiforme dg-vel, a tervezett műtét előtti éjszakán agykamrába törő tályog miatt megoperálták, de exitált. 3 hetes anamnézissel. (A kórlapmásolatra - mert kikérte a vejem - rá volt irva a "klinikopatológiára". Azon szivesen ott lettem volna, már csak azért, hogy zajlik MA egy klinikopatológiai értekezlet. 30 éve voltam utoljára. ) A CT majd MR kép alapján valóban glioblastomának tűnt. Az internet bugyraiban viszonkésőbb találtam egy (1) helyen egy radiologiai témájú szakoldalt, ahol le volt irva, hogy a glioblastoma MR képe félrevezető módon utánozhatja az agytályog képét. És forditva. Fogászati előzménye volt, és az elváltozás egy hét alatt 2 cm-esről 4 cm-esre nőtt. Ebben nem tudom, mennyi szerepe volt a nagy adag steroidnak, de lehetett.

1, én csak egy trágyás sarkú háziorvos vagyok, tehát szerintem elég, ha utólag merülök bele ebbe a témába.
2, az ország első számú (bár lehet,hogy ha megmondanám, melyik intézmény, ebben nem értenél velem egyet :) de hát papiron az) idegsebészeti intézményében viszont esetleg belemerülhettek volna előre is.
3, szerénység, elvtársak, szerénység.
4, az eset lehet, sőt valószinű, hogy akkor sem végződött volna másként, ha időben felismerik. Ilyen az élet. Ma még vidáman kacagsz, de holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel.

Tanulság az nincs.

DarthVader 2014.12.18. 22:00:48

@csakmotyogok:

Jut eszembe! Beküldtem a beteget SBO-ra mélyvénás thrombosis dg-vel. Az SBO ambuláns lapján a következő állt vizsgálati leletként:

".... Jobb alszár körfogat 37 cm, bal aszár körfogat 39 cm, b.o. alszár oedemás, Homans positiv. "

Az epikrisiben. "A betegnek sem fizikális, sem labortünetei nem utalnak mélyvénás folyamatra. " (D-dimer normális volt).

Hát, majdnem felhivtam az SBO-t, hogy én nyitott vagyok mindenre, sose szégyelltem tanulni, ugyhogy mondják már el nekem, mik a mélyvénás thrombosis klinikai tünetei? Hátha tanulok valami újat megint.

Szerénység, elvtársak, szerénység.

Tempus.Anh 2014.12.18. 22:08:10

@DarthVader: Egy ennyire gyors növekedésű elváltozás inkább gyanít tályogra, mint daganatra, a fogászati előzmény is erre enged valószínűsíteni.
Bár az is lehet, hogy a kettő kombinálódott.(?) A steroid immunszuprimál és előfordulhat, hogy elősegítette.
Ritkán ilyesmi is előfordulhat.

Nagyon sajnálom és részvétem az igen fiatalon elhunyt nászod miatt...:(

DarthVader 2014.12.18. 22:11:53

@Tempus.Anh:

vagy 25 éve mesélte egy sebész szakorvos, de megszivlelendő:

Szakrendelőben szakrendelt, jött egy bácsika hasi panasszal megvizsgálta, mondta neki, hogy vakbélgyulladása van, menjen át az osztályra, ha vége a szakrendelésnek, átmegy és megoperálja.
Vége lett a szakrendelésnek, megy át az osztályra, aszisztencia közli, van itt egy beteg.
Bácsika mondja, hogy vakbélgyulladása van. Megnézi (totál elfelejtette, miről van szó a nagy hajtásban), majd megkérdi: ki volt az (a marha, gondolta magában) aki ideküldte vakbélgyulladással? Mire a bácsika: "Hát maga, főorvos úr vagy két órával ezelőtt!"
Tekintettel arra, hogy két órája egyértelműen vakbélgyulladásnak látta, két óra múlva meg egyértelműen nem, azt mondta, hogy többet nem minősiti a háziorvosokat, akik először látják a beteget.

Szerénység, stb...

DarthVader 2014.12.18. 22:12:38

@Tempus.Anh: Utólag már én is okos voltam. Általában utólag mindenki okos. Legokosabb a kórboncnok.

bajkal 2014.12.18. 22:22:20

@pacagánycsök: Melyik poszt? rég olvastam a blogot

Tempus.Anh 2014.12.18. 22:32:53

@DarthVader: Igen, ezért van szükség pihent orvosokra (ez ma még sci-fi, az orvos porhanyósra puhítottan, levében pácoltan jó egyeseknek), a fáradtság és százfele figyelés a legjobb szakembert is tévedésbe hajszolja.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.12.19. 09:06:28

@DarthVader: honnan volt a glioblastoma multiforme diagnózis, műtét és szövettan nélkül? ilyenkor max agydaganat vagy még diplomatikusabban: agyállományi térfoglaló folyamat szerepel. egy necrotizálódott, szétesett glioblastoma tényleg úgy nézhet ki mint egy tályog, ilyenkor nehéz eldönteni mi is az (speciális vizsgálatokat kell végezni melyek a folyamat metabolizmusát vizsgálják). nem volt emelkedett a CRP? nyilván szeptikus folyamatban nem jó szteroidot adni, ugyanakkor bevett szokás agyödéma megelőzésére.
a D-Dimer egy olyan paraméter ami egy valamire jó: mélyvénás trombózis kizárására. ha negatív akkor nincs trombózis. ha pozitív akkor csak zavaró tényező mert millió egy okból felmegy. a fogalmazás tényleg szerencsétlen volt

reepach 2014.12.19. 09:15:00

@steery: "Az intenzív osztályon dolgozó főorvos, aki" megmentette az életedet. Hülye.

magam adom 2014.12.19. 09:27:32

@DarthVader: @Tempus.Anh: A tályog vs GBM gyűrűszerű kontraszthalmozása az MR képeken valóban okozhat diff. diagnosztikai nehézséget, de ha valóban diff. diagnosztikai indikációjú volt az MR vizsgálat elvégzése, akkor nem lenne szabad hogy az legyen. Egy tályog diffúziós gátlása más, mint egy cystikus-necroticus tumornak. S ha még mindig nem egyértelmű, akkor az MR spektroszkópia elvégzése választ ad a kérdésre.

DarthVader 2014.12.19. 11:29:08

@csak néha benézek ha marhaságot látok: @magam adom:

A paciens bekerült a megyei kórház neurológiájára homonym haemianopsia miatt, urgens CT leirás alapján valóban glioblastomára jellemző kép, kiirási dg tu cerebri, idegseb intézetben konzultáció, vél: tu cerebri, opusra felveszik, előtte MR. MR-en a CT 2 cm-es elváltozásához képest 4 cm-es góc, tipikus glioblastomára jelemző kép. (Vagy tályogra, ha valakinek eszébe jut mint diff. dg. kérdés. Nem jutott. ) Szóval az opusig glioblastoma volt a dg. Gyorsan romló neurológiai tünetek, az opus előtti éjszaka coma, urgens opus, kamrába törő tályog. Itt inkább az a probléma, hogy fel sem merült diff. dg szempontból a tályog. Tu kezelés kapott (steroid, paraffin) Kezdetben erre a neurológiai tünetek regrediáltak, nyilván az oedema csökkent, de a steroidra a tályog elkezdett nőni.

reepach 2014.12.19. 12:13:47

@DarthVader: A paraffin gondolom, lapsus, glicerin helyett. Szomorú történet, együttérzek. Amennyire én tudom, agytályog fog felől ritkábban alakul ki, inkább otogén eredet szokott előfordulni. Sajnos rossz a porognosisa quo ad vitam is. Ha kapott széles spektrumú antibiotikumot (gondolom, igen), a steroid nem hiba, sőt szükséges az agyoedema miatt.

Tempus.Anh 2014.12.19. 13:11:24

@DarthVader: @reepach:
Mannisol is, igen.
Valószínűleg nagyon megtévesztő morfológiájú kép lehetett, vagy aspecifikus elhelyezkedésű az abscessus. Az a jó pár KIR tályog, amit én eddig láttam, legtöbbször a kéregállomány közvetlen közelében volt kimutatható. Ezesetben, a tünetek alapján, inkább agyalap közeli, a chiasma szomszédságában elhelyezkedő tályog lehetett és valószínűleg a III. agykamrába tört be.

@magam adom:
Köszönöm szépen.

DarthVader 2014.12.19. 13:15:37

@reepach: "A paraffin gondolom, lapsus, glicerin" Ja, hajt mind a kettő :))

Antibiotikumot nem kapott. Nem merült fel a diagnózis. A kimenetel mindenféleképpen kétséges lett volna.

DarthVader 2014.12.19. 13:17:47

@Tempus.Anh: igen, a III. kamrába. Mindezt csak azért hoztam fel, hogy kellő szakmai alázattal közelitsünk mind a beteghez, mind egymáshoz, mind magunkhoz. A tévedés lehetősége minden esetben benne van.

Tempus.Anh 2014.12.19. 13:20:38

@DarthVader: Igen, így van, az orvos is ember és mint ilyen, tévedhet.
Nekem a jóindulatú, megértő beteggel nincs semmiféle problémám.
Az viszont eléggé szembetűnő és meglehetősen gyakori, hogy az orvost 24/24-ben örökmozgó igásállatnak, használati tárgynak néző, tökéletesen indolens beteg a saját betegtársaihoz is az empátia teljes hiányával, önző módon viszonyul.

Tempus.Anh 2014.12.19. 13:36:19

@pacagánycsök: A kibaszott kurva anyádat kapnád szájba, te rohadt köcsög!

reepach 2014.12.19. 13:39:55

@DarthVader: "kellő szakmai alázattal közelitsünk mind a beteghez, mind egymáshoz, mind magunkhoz. A tévedés lehetősége minden esetben benne van."
Szívemből szóltál.

pacagánycsök 2014.12.19. 14:03:49

@Tempus.Anh: kösz-puszi, beléd is.
FYI: Most nagyjából azt érzed, milyen amikor valaki dölyfösen és bunkó módon övön alul üt, igaz te nem vagy beteg és kiszolgáltatott helyzetben, mint azok akiknek te beszólsz itt a fórumon.

Tempus.Anh 2014.12.19. 14:11:24

@pacagánycsök: Ráadásul még fehérnép is vagy. Halmozod a súlyosbító tényezőket.

A magánéletet nem posztoljuk ki kommentekben, ennek a szentségéhez mindenkinek joga van.

pacagánycsök 2014.12.19. 14:15:23

@Tempus.Anh: súlyosbító lenne ha nő lennék? és még én halmozom? LOL.
Nem vagyok nő, hovatovább ratyi sem, nem mintha ez bármit is számítana.

A magánélet kiposztolását pedig beszéld meg azzal, aki kiposztolta a magánéletedet.

DarthVader 2014.12.19. 15:57:11

@Tempus.Anh: Természetesen van - és egyre több ilyen van, mert a társadalmi psyché is a totális frusztráció állapotában van - ilyen paciens, de azért ha valaki panaszkodik az ellátás valamely fázisára/fázisaira, ha mégoly vehemensen teszi is, először célszerű átgondolni, nem indokolt-e véletlenül, és adott körülmények között elkerülhető lenne-e.

A pacienseknek pedig:

1, a "paciens" szó a latin "patientia" szóból ered, amely azt jelenti, "türelem". Tehát a paciens "türelmes". Lesz szives. Legalábbis egy bizonyos határig, ami lehet egészen messze is adott esetben.
2, a kórházi WC-ket pl. nem a személyzet szarja össze. Annyi takarító a világon sincs, amennyi minden percben ott álljon.
3, a kórházi koszt pénz kérdése. A napi normából nem hogy 3 fogást, de egyet sem lehet kihozni. Tetszettek volna a 300 forintnak nem az eltörléséért, hanem a felemeléséért tüntetni.
4, a kórházban lopnak. Nem a személyzet, ha érthető, mire gondolok. A kórtermi széfek ellen nem én ugráltam, még szerencsére nem voltam kórházi paciens. Talán ugrálás helyett üdvözölni kellett volna. (Ez szól a managementnek is. )

Na most fentiek okán panaszkodni lehet, de felesleges. (A panaszok egy tekintélyes része ezzel függ össze. ) Más jellegű panaszoknál pediglen szintén figyelembe kell venni, hogy esetleg attól, hogy valami fáj/kellemetlen/keserű, még nem biztos, hogy a betegnek van igaza. Tehát az erős nyitás lehet hogy tényleg indokolatlan. (Különösen ami a szakmai részt illeti. Bár Máytás király óta tudjuk, hogy orvosból van a legtöbb, de azért mégiscsak egy szakma. ) Nem elbeszélni kellene egymás mellett, hanem beszélni.

steery 2014.12.19. 16:05:40

@reepach: Nem mentette meg. És igen, te is hülye vagy. :-D

Tempus.Anh 2014.12.19. 16:25:57

@pacagánycsök: Nem veszed a szádra sem a gyerekem sem a barátnőm nevét, te nagyonhülye.
Főleg nem úgy hogy "a fattyam".

Érthető vagyok, faszfej?

Tempus.Anh 2014.12.19. 16:29:31

@DarthVader: Van egy pár olyan ország e régióban, ahol összetett kézzel, két térdükön csúszva imádkoznának, ha a magyarhoz hasonló ellátásban részesülnének a betegek.
Ezért furcsa az itteni "ide nekem az oroszlánt is" felfogás.

A beteghez való orvosi hozzáállás, empátia, altruizmus, áldozatkész odaadás masszívan az európai átlag fölött áll Biharkeresztes és Sopron között.

pacagánycsök 2014.12.19. 17:21:38

@Tempus.Anh: mivel nem tudom a nevüket, így nehéz is a számra venni. Vagy úgy érted, nem is említhetem őket? Annak ellenére, hogy ő maga posztolta ide a sztorit?
Mit csinálsz, ha mégis? "Megmondasz"? JEHOVA, JEHOVA! :D

Felmerül bennem a kérdés, hogyaszongya: mégis ki a faszom vagy te?

Mellesleg a gyermekeddel semmi bajom nincsen, nyilván nem ő tehet róla, hogy házasságon kívül született. Ha "fattyú" kifejezés őt bánthatja, visszavonom.
A barátnőddel sincs különösebb problémám.

A te arrogáns, pökhendi, dölyfös, nemtörődöm, bunkó, bicskanyitogató stílusod csípi a szemem.

Főleg, hogy azt hiszed, hogy a koszos kis szar irodádon falain kívül is bárki más összeszarja magát tőled.

Főorvos. L. O. L.

Tempus.Anh 2014.12.19. 17:40:08

@pacagánycsök: Nagyon kicsi ember vagy, annál is kisebb.
A magadfajtát időnként összegyűrik törölnek vele és lehúzzák. Ennyit érsz.

Innen tovább ignore on.

pacagánycsök 2014.12.19. 17:46:24

azért én vissza-visszanézek majd, kijavítom ha hülyeséget beszélsz, elmagyarázom, ha nem érted miért küld el mindenki a picsába.
Semmi baj, rászorulsz, nem kell megköszönnöd.

Tempus.Anh 2014.12.19. 19:52:58

Minden köpedék oligofrén suttyó nicknevet kreál magának és irogat errefelé.

asztalosani 2014.12.19. 22:15:38

@Tempus.Anh:
Mikor veszed észre már magadat?
Nem vagy teljesen normális.

Tempus.Anh 2014.12.19. 22:30:28

Hű, megszólalt gyagyamami...Te még nem vetted be a haloperidolodat?

pacagánycsök 2014.12.19. 22:44:11

@Tempus.Anh: magadról beszélsz kiskomám?

Tempus.Anh
Adatlap:
2014.09.11. óta tag.

Tempus.Anh 2014.12.19. 23:12:37

Egyesek képtelenek értelmezni az ignore on jelentését.

magam adom 2014.12.19. 23:48:02

@DarthVader: Részvétem a hozzátartozód halála miatt. Az alábbi észrevételem sajnos rajta már nem segít, de - az esettől függetlenül - nagy a hiányosság a szakmai konzultációk terén a klinikusok között. Ha pl. az idegsebész a gyakran "rendelek egy MR-t" helyett pár mondatban felvázolná, hogy mit vár az MR vizsgálattól - lásd a diff. dg.-i kérdéseket, ha a radiológia nem feltétlenül kiszolgáló egység lenne, akkor azt hiszem csodákra lennénk képesek. Ugyanis az MR vizsgálat nem feltétlenül séma szerint történik. Ha tudomásunk van arról, hogy - akár - fogászati beavatkozás után jelentkeztek a tünetek, és a tályog is szóba jön, mint lehetséges diagnózis, akkor az MR vizsgálatot erre is "kihegyezzük", lásd MR spektroszkópia. Amit egyébként nem végzünk el minden koponya MR esetén.
Nem kell, hogy a klinikus tisztában legyen minden MR szekvencia fizikájával, illetve azzal, hogy milyen szekvenciák vannak, de ha jól kitöltött kérőlapokat kapunk, valóban az anamnézis, a tünetek, laboreredmények, az előző képalkotó összefoglaló eredményeivel, akkor célzott vizsgálatokat végzünk, nem "tokától-bokáig" vizsgálva mindent, keresve a tűt a szénakazalban. Ezzel segítenénk egymás munkáját, és a beteg sorsát is.

asztalosani 2014.12.20. 07:59:09

@Tempus.Anh:
tévképzetben szenvedsz miggeddel együtt!
Tudod ez az alkoholelvonás egyik tünete.

különösen halálra röhögöm magamat azon, ahogy itt vergődtök folyamatosan, helikopterek!

nyugodtan dobáljátok tovább a vetillátorba a sz@rmócsingokat :D
és még ti akarnátok azt hogy valaki kiálljon melletttetek?

na ne röhögtess! XD

asztalosani 2014.12.20. 08:00:56

@Tempus.Anh:
egyesek képtelenek a normális emberi megnyilvánulásra, a kommunikációra, sőt még az életre is

Mássz vissza a fára, a fajtársaid közé!
:D

she_wolf 2014.12.20. 11:58:59

Kitüntetve érzem magam, hogy reggel 8-kor mi jutunk eszébe ennek az ostoba némbernek:) Néha úgy érzem, méltatlan vagyok erre a figyelemre, mint pl. most is.
Sajnálatos dolog, ha valaki eljut odáig, hogy csak az jelent számára örömöt, lelki kielégülést, ha másokat (jelen esetben ugyanazokat) basztathat. Biztosan van erre valami műszó/szakszó, nem tudom...
Ez már kóros, Füredi profot ajánlanám, bizonyos tekintetben vérprofi:(

DarthVader 2014.12.20. 12:13:36

@magam adom:

Teljes mértékben igazad van. Bár ebben az esetben - ahogy én láttam - úgy működött a dolog, hogy neurológiai góctünet -> CT -> térfoglalás,mely képe alapján glioblastoma multiforme-ra jellegzetes -> valószinű dg: glioblastoma -> MR -> a képet megerősiti ->tervezett opus. És nem merült fel differenciáldiagnosztikai problémaként a klinikusban az alternativ lehetőség.

Mint emlitettem, egy helyen találtam leirva, hogy a tályog képe megtévesztően hasonlithat a glioblastomáéhoz. Ha ez az eset hozzájárul(na) ahhoz, hogy a következő esetben figyeljenek fel a klinikusok, és egyáltalán merüljön föl differenciáldiagnosztikailag a tályog mint lehetséges ok egy glioblastomára jellemző kép hátterében, és kutassanak utána is, már nem volt hiába a beteg halála.

A laikus pedig azért laikus, mert nem érti, hogy ez egy ilyen szakma: az eredményekből és hibákból (!!) születnek az újabb eredmények. Az új eredményekhez szükségszerüen társulnak hibák.
Valaki egyszer, 1432 évvel ezelőtt csinált valamit, ami sikeres volt, azt leirta, azóta csináljuk. Ez ma is igy működik. Valaki csinál valamit, ami jó, aztán csinálja a többi is. Közben kiderül, hogy amit csinálunk, az, teszem azt az esetek 85 %-ában beválik, 13%-ban nem oszt, nem szoroz, 2 %-ban pedig öl. Akkor most kidobjuk az eljárást, vagy próbáljuk meg a 2 %-ot 2 tizezrelékre redukálni? Közben pedig betegek halhatnak meg.
Ez egy ilyen szakma, mit tegyünk?

Tempus.Anh 2014.12.20. 12:18:20

@mig54: Hagyd csak, akit jó ideje hanyagolnak a hímek, az itt éli ki a folyton rövidzárlatos libidóját.
Sajnos nincs az a hosszú pálcájú hím, akinek tisztes távolságból lenne gusztusa őt megpiszkálni.
Így marad ez a szerencsétlen fórum.

she_wolf 2014.12.20. 12:30:34

@DarthVader:
"A laikus pedig azért laikus, mert nem érti, hogy ez egy ilyen szakma: az eredményekből és hibákból (!!) születnek az újabb eredmények. Az új eredményekhez szükségszerüen társulnak hibák."

Nagyon örülök, hogy ezt így leírtad. Aki nincs ennek a munkának a kellő mélységében, nem láthatja, nem értheti mindezt. Ők megragadnak a veszteségnél, ami teljesen érthető. Ilyenkor kellene az a bizonyos sokat emlegetett empátia, és nem azt mondom, hogy az orvosoknál ez hiánycikk, hanem inkább arról van szó, hogy gyakran nincs idő egy teljesen laikusnak elmagyarázni a miérteket.

she_wolf 2014.12.20. 12:33:34

@Tempus.Anh:
Hagyd, mert még megjelenik (már megint), és nagyon élvezném nélkülözni magasröptű blődségeit.

NaNehogyMár 2014.12.20. 19:27:50

Nem is tudom...
Érdekes, hogy itt is gyönyörűen megfigyelhető az elmúlt huszonpár év politikai gyümölcse: az orvostársadalom totális és főként szándékos megosztása. Ahelyett, hogy közös álláspont, közös cél fogalmazódna meg, az alapellátás a szakellátást, a szakellátás az alapellátást okolja, zríkálja, majd a szakellátáson belül a szakmák egymást. A vállalkozásban dolgozót, főleg annak díját irigyli a közalkalmazott, a vállalkozó cserébe irigyli a paraszolvenciás szakma "pozitívumait". Sosem lesz így megbékélés, s míg az nem lesz, előrelépés is nehezen.

csakmotyogok 2014.12.20. 20:19:53

@NaNehogyMár: paraszolvencia =szitokszó. a 1/10 sem igaz.
Oszd meg és uralkodj. Régi mondás. Igen, nálunk a vasutasokat leszámítva 1 szakma sem tart össze.

asztalosani 2014.12.21. 08:14:05

@Tempus.Anh:
"nagy szavak" ezek olyan embertől, aki képtelen elköteleződni és kapcsolatban élni, helyette "csinál" egy gyereket és amikor a gyereke beteg: cserbenhagyja őket, mert ennyit ér az "orvosi" végzettsége, vagy ő saját maga orvosként az orvos szakma szemében... (lehet választani melyik a "jobb" válasz)

:D

erről jut eszembe! nem mi "betegek" vagyunk nagy sz@rban, hanem ti "orvosok", mert ti is lesztek még betegek... :D

asztalosani 2014.12.21. 08:18:59

@mig54:
inkább az a sajnálatos dolog, hogy te nulla szakmai rálátással ontod magadból itt hónapok óta a bugyutánál bugyutább szövegeidet, amit sajnos végig is kell szenvednie a posztolóknak, a kommentelőknek és az olvasóknak is.

Találtam neked egy takarítónői állást, átküldjem? :D

Tempus.Anh 2014.12.21. 08:48:39

@asztalosani: Qrvára nincs közöd a más magánéletéhez, te ócska ribanc.

csakmotyogok 2014.12.21. 09:07:21

@Tempus.Anh: Provokál. Ne sikerüljön neki. Miget is. Mellesleg nem pont úgy van ahogy ő hiszi. Hagyd a fenébe.Normális nő ilyenkor a férje mellől kel fel és megtudná ölelni a világot. Aki kötekedik csak szánalomra méltó.

Tempus.Anh 2014.12.21. 09:35:13

@csakmotyogok: Mellől, de ha alól, az még jobb a pszichéjére nézve.

Nem értem, mért az okoz neki élvezetet, ha más magánéletében turkál.

mnika88 2014.12.21. 09:37:42

@csakmotyogok:
A posztolóknak,kommentelőknek az ő hülyeségeit kell itt elszenvednie,hogy a saját szavaival éljek.Egyszerűen nem tud leszakadni róluk,piszkálja őket,mint az oviban.Már nagyon cink amit csinál...
Tetszett ez a "normális nő ilyenkor a férje mellől kell fel és meg tudná ölelni a világot". :) Szép volt.(Bár én ezek szerint nem tartozom a normális kategóriába,mert max a kiskutyám tudom megölelni,férjtelenségem okán.) :)

she_wolf 2014.12.21. 09:45:19

@csakmotyogok:
"Normális nő ilyenkor a férje mellől kel fel és megtudná ölelni a világot."

Nagyon igazad van! Mint pl. én ma. Jó, nem az egész világot, szabályt erősítő kivételek mindig vannak;)
De mi spec. ma ünnepeljük a 23. házassági évfordulónkat (ráadásul téli napforduló, az év leghosszabb éjszakája, innentől már hosszabbodnak a nappalok és ez sem elhanyagolható szempont), aztán itt a Karácsony, ilyenkor sok a dolog. Az élet tele van szépséggel, meghitt, örömteli pillanatokkal is.
És akkor van valami, ami ma reggel felébredt, és azon kezdett el filózni hogy mi módon spórolja meg a kávéját, ezért bőszen elkezdett izomból vérnyomást emelni, aztán hányni. Egészségére! De csak óvatosan, mert káros mellékhatásokkal jár az ilyesmi:)

@Tempus.Anh:
Ígérjünk meg egymásnak valamit: hagyjuk már a francba! Ez a valami csak egy abortum, amiből néhány apró cafat véletlenül bent maradt és azzá vált, amit itt látni belőle. Szerinted érdemes akár egyetlen szóra is?

És ha már megemlítettem a Karácsonyt: Innen kívánok a kedves kommentelőknek békés, boldog ünnepeket!

she_wolf 2014.12.21. 09:49:56

@mnika88:
Aki a kutyát szereti, rossz ember nem lehet:*

@Tempus.Anh:
De legalább valami újat mondana! Szájzárat kapott, mint egy bulldog, ugyanaz a lerágott csont....

asztalosani 2014.12.21. 10:21:03

@mig54:
"Ez a valami csak egy abortum, amiből néhány apró cafat véletlenül bent "
magadról beszélsz? :)

maximum a te tempusz ánusz haverod DNS molekula reprodukciójának "gyümölcse" az "abortum, amiből néhány cafat véletlenül bent maradt" tekintve, hogy eleve mesterséges adalékanyagokkal lehet csak életben tartani... :D és még csak titeket idéztelek! :D

keresnek a mekiben kézilányt!
beajánlottalak nekik, hogy úgy mint más, te is NORMÁLISAN fizesd az eü. járadékodat ezáltal kellőképpen hozzájárulj az eü. színvonalának emeléséhez! :)

asztalosani 2014.12.21. 10:22:23

@mig54:

"De legalább valami újat mondana! Szájzárat kapott, mint egy bulldog, ugyanaz a lerágott csont.... "

magadról beszélsz (pont) :)

mnika88 2014.12.21. 10:27:00

@mig54:
Na,boldog 23.házassági évfordulót,aztán megünnepelni ám az év leghosszabb éjszakáján! :D :D

csakmotyogok 2014.12.21. 15:04:36

@Tempus.Anh: Khmm. :))) Piruló szmájli. Ilyet nem írok le ,mert utána meg azt olvasom fehérmájú vagyok és csak nézhetek boci szemekkel:)).

reepach 2014.12.22. 08:18:34

@Tempus.Anh: Ez az asztalosinas/carrie nem teljesen reménytelen, tőlem máris tanult valamit: a
"Mássz vissza a fára, a fajtársaid közé!" felszólítást én írtam egy másik topicban, erre máris alkalmazta, igaz, idézőjel nélkül.

Tempus.Anh 2014.12.22. 08:26:06

@reepach: Ezt apenia dolorosa-nak hívják szakmai körökben, és szerintem nincs elég valutatartaléka (vagy eléggé részeg hím) ahhoz, hogy magán segítsen :)

reepach 2014.12.22. 08:46:53

@Tempus.Anh: A részeg hímen kívül szerintem még számíthat az amurosis és anozmiára is...

Tempus.Anh 2014.12.22. 09:46:09

@reepach: Extrém mennyiségű sildenafilra is lenne szükség szegény hímeknél, ami nem biztos, hogy nem okoz fatális mellékhatásokat.

she_wolf 2014.12.22. 11:25:33

@reepach:
Az idézőjelet nem ismeri szegény:( Meg még sok mást sem, de ha ezt elkezdenénk taglalni, nagyon sok melónk lenne vele.

@Tempus.Anh:
Van néhány jó közmondásunk: Segíts magadon, Isten is megsegít; A jobb/bal kéz mindig kéznél van; Magad uram, ha szolgád nincs....nem értem ezt a nagy hajcihőt.

Tempus.Anh 2014.12.22. 13:42:24

@mig54: "Ami kézben van, az nem hazugság" (a notórius maszturbálók alapszabálya :) ), "Minden szentnek maga felé hajlik a keze", "Kéz kezet mos", "Nem tudja a jobbkéz, mit tesz a bal", stb... :)
Maradt ránk szólás, közmondás, szállóige szép számmal :)

she_wolf 2014.12.22. 13:53:38

@Tempus.Anh:
Megnevettettél, köszönöm!:)
Mennem kell, azt hiszem, "megsült" a töltött káposztám.....
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása