Órákat vártak a fűtetlen rendelőben
64 hozzászólás
2014.10.31. 07:49
Csontig átfagytam, pedig nem voltam alulöltözve, mert fázós vagyok, másnap estére be is lázasodtam, és olyan nátha és köhögés jött ki rajtam, hogy másfél hét alatt is alig múlt el.
Tisztelt Praxis Blog!
Fiatal (6 hetes) terhességgel jártam Miskolcon az egyik rendelőben terhességi első laborbeutalót kérni. A kiskönyvembe a védőnő szépen leírta nekik, hogy "Tisztelt terhesgondozó, kérem ... beutalót szíveskedjenek kiállítani".
Reggel fél 8-tól lehet sorszámot húzni, rögtön a 2-es sorszámot meg is kaptam, örültem, hogy egyetlen páciens van előttem. 8-kor elméletileg elkezdődött a rendelés, láttam is a dokit jönni-menni, az asszisztens is kijött többször is, de egyetlen egyszer sem vette el (kérésre sem) a sorszámot vagy a kiskönyvet. Minden egyes érdeklődésre azt mondta, hogy "majd beszedi".
Viszont újonnan érkezett kismamák és fiatal hölgyek közben név szerinti HÍVÁSRA jöttek-mentek a rendelő ajtaján ki-be, sorszám és időpont nélkül. Egy óra múlva jöttünk rá, hogy ezek bizony mind a nőgyógyász doktor úr privát betegei, akik bizonyára képtelenek sorszámot húzni és várni a sorukra.
Délelőtt 10 órakor kiszólt az asszisztensnő, hogy most már beszedné a sorszámokat, kiskönyveket, beutalókat, de technikai akadályok miatt szólítani még senkit nem tud... Aztán végre kb. 20 perc múlva elvették a kiskönyvemet, mondtam, hogy egyetlen nyomorult beutalóra várok.. Azt hittem, sínen vagyok, és rohanhatok vissza dolgozni, de neeeem. Kereken DÉLBEN, azaz egy és háromnegyed óra múlva sikerült kiadniuk a beutalót, miközben a doktor úr privát betegei továbbra is jöttek-mentek. Hatalmas hasú kismamák NST-re vártak szintén órákig (annak ellenére, hogy időpontra jöttek!)
Néhányan szóba elegyedtünk, páran rajtam kívül szintén csak egy beutalóra vártak (megjegyzem, 9 óráig volt labor, mi kis naivak reggel 8-kor azt hittük, hogy gyorsan megkapjuk a beutalót és a labort is el tudjuk 9-ig intézni).
A legfelháborítóbb az egészben mégis az volt, hogy az épület FŰTETLEN volt, kinn kb. 12 fok lehetett, az épületben max. 16 fok... Csontig átfagytam, pedig nem voltam alulöltözve, mert fázós vagyok, másnap estére be is lázasodtam, és olyan nátha és köhögés jött ki rajtam, hogy másfél hét alatt is alig múlt el, mivel a kismamák szinte semmilyen gyógyszert nem szedhetnek be...
MÁsnap felhívtam a védőnőmet, és mondtam neki, hogy én ezt nem fogom csinálni, nekem nincs ennyi szabadságom, hogy órákat üljek az SZTK-ban. Azt mondta, hogy márpedig ott ez van, mindegy, hogy van-e sorszámom, és mindegy, hogy van-e időpontom, első a nődoki privát betege... Hát csak gratulálni tudok neki...
Hab a tortán,hogy pár hét múlva tudtam meg, hogy szabadságot kiíratni a kismamával a kötelező vizsgálatokra a Munka Törvénykönyve szerint tilos, kötelesek felmenteni ilyenkor a munkavégzés alól (de akkor már ki volt írva két teljese napom a labor és ultrahang vizsgálatok miatt). De ez már másik blogra tartozik.
Köszönöm, hogy elolvastak.
Emma
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mnika88 2014.10.31. 14:15:22
Ez tényleg így van kedves Emma.A privát betegek mindig is előnyt élveztek és előnyt is fognak élvezni.:( Mondjuk azért annyi lehetett volna bennük,hogy nem délben kezdik meg a 8 órási betegek behívását...
defné 2014.10.31. 22:01:05
De miért is élveznek előnyt az állam által finanszírozott rendeléseken? Az orvos bezsebeli a pénzt a magánrendelésén,a vizsgálatokat meg az egészségbiztosítás terhére végezteti.Ez marha jó.
defné 2014.10.31. 22:02:44
@defné: Egyébként mi az,hogy a privát betegei? Akik tejelnek?
2014.11.01. 08:52:46
@mnika88: Mondjuk a doki privát rendelőjében privátolgathat ahogy akar.
De ne az állami rendelőben , miközben én és te és mások fizetik a bérét és minden egyéb költséget a vizsgálatoknak !

Tempus.Anh 2014.11.01. 09:51:19
Igen, erre találták ki "A betegek fogadása nem a megérkezés sorrendjében történik! Megértésüket köszönjük!" táblát.
Vártam én már fogorvos kollegánál évekkel ezelőtt öt órát a megbeszélt időpont után. Ez van, amíg ő ül az asztal másik oldalán, addig ő mondja meg, mikor szeretne látni.
Zsebekben pedig nem kotorászunk.

reepach 2014.11.01. 10:48:30
"Diorella Queen 2014.10.21. 03:27:49
Iszonyú hülye vagy. Ez pedig az én véleményem volt."

csakmotyogok 2014.11.01. 12:04:21
@Tempus.Anh: Azért nem csak erre, mert van mikor előbb el kell küldeni a beteget vizsgálatra és mikor visszamegy nem kell újra végig ülnie órákat.
Kedves posztíró! A fűtetlen váró nem az orvos hibája.

defné 2014.11.01. 12:40:48
@Tempus.Anh: Ez egy frappáns válasz volt az biztos.
Csak arra nem adott pontos választ,hogy a privát betegek-akik tolják a pénzt az orvosnak-miért élveznek előnyt egy állami rendelőben,miközben az időpontra behívott betegei órákat dekkolnak kint.A doktor úr miért nem a puccos magánrendelőjében bonyolítja le a fizetős kismamák fogadását? Ez lett volna az eredeti kérdés ugyebár.

mnika88 2014.11.01. 13:03:19
@defné:
Ez így van,erről mindenki tud,gondolom az OEP is tudja,hogy állami intézményben végzik el a vizsgálatokat,az eredménnyel meg kontroll a magánrendelésen,amiért meg fizet a beteg.Mert ha magánrendelésen vesz le kentet,vagy vért,ugye neki azt tovább kell küldenie privát laborba,cytológushoz,amiért neki fizetnie kell,ezt spórolja meg azzal,hogy állami szakrendelésre hívja be a beteget.Nyilván a nőknek is többe kerülne akkor a vizsgálat.Nekem így magyarázta az egyik nőgyógyász barátnőm.Meg pl.elvégeznek egy diagnosztikus laparoscopiát a kórházban OEP terhére,plusz még a beteg ki is fizeti a műtétet az orvosnak.Ki van ez találva ám.
A fűtés hiányáról tényleg nem az orvos tehet,az viszont szerintem is gáz,hogy 8 és 12 között egy időpontos beteget sem láttak el a privátok mellett.Ez azért engem is zavart volna.:)

csakmotyogok 2014.11.01. 13:13:51
@defné: Gondolom azért,mert ez csak feltételezés. Mert pl. sokszor az eü dolgozók ill közvetlen családtagjaik előnyt élveznek, ez a szokás, van olyan kórház ahol a betegfelvételnél kartonozóban ki is van írva.Aztán azt elhiszem hogy vannak akik előbb kapnak bebocsátást, mert a privát rendelőt is felkeresik ezért a khmm ismerősöket előbb hívja az orvos.(ezt nem csipázom, mert a többi dokira is rossz fényt vet akik nem nőgyógyászok)...de nem igazán támadható. S igen azért teszik meg , mert míg csak fizetgetnek nekik és nem fizetik ki a pluszmunkát..hát. Nem helyeslem,de megtehetik. Azt viszont nem hiszem el ez a számtaln ember akiről ír a poszter az mind fizetős volt, valószínű ezt már a düh íratta vele.
csakmotyogok 2014.11.01. 13:16:01
@mnika88: Az én nőgyógyászom fizet mindenért .Igaz most már egyáltalán ne rendel állami kórházban,de míg rendelt akkor is fizetett a laborét, és a legtöbb magánban rendelőnél már ez van a mi városunkban.
csakmotyogok 2014.11.01. 13:19:22
@mnika88: "viszont szerintem is gáz,hogy 8 és 12 között egy időpontos beteget sem láttak el a privátok mellett.Ez azért engem is zavart volna" Ezek nem időpontos betegek voltak, bocsi a poszter is aznap húzott sorszámot, azt pedig nem tudjuk és ő sem tudta ki volt az aki, már 1-2 hete kért és kapott időpontot a rendelésre. Én ahová lehet mindig időpontot kérek és soha nem fizetek és sok unintelligens háborog, mert most jöttem és hívnak.Fel kell venni a telefont.
mnika88 2014.11.01. 13:30:11
Én régen csak privát nőgyógyászhoz jártam,aki nem dolgozott a kórházban,tehát ő úgy küldött tovább minden mintát,vért privát laborba.Semmi gond nem volt ezzel,míg az egyik nőről,aki addig szintén csak hozzá járt,ki nem derült,hogy méhnyakrákja van.A nő kiborult,fél év sem telt el a rákszűrése óta,ami negatív volt.Na addig lett ez a dolog vizsgálva,míg ki nem derült,hogy a nőgyógyász nem mindenki mintáját küldte el.Az övét pont nem és hamis cytológiai leletet adott ki.Nem tudom,milyen stádiumban volt a rákja,amikor kiderült,meg amúgy sem értek ehhez,meg nem is az én tisztem ezt elbírálni.A nő végül meghalt,lehet ha fél évvel korábban kiderül más lett volna a prognózis,lehet,hogy nem.Ezt már meg nem tudjuk.sajnos.Engem csak ledöbbentett,hogy mi van,ha ezt esetleg más is megcsinálja??Én ezért járok azóta csak állami szakrendelésre,velem mindig kedvesen és tisztelettel bánnak,ahogy én is velük.
csakmotyogok 2014.11.01. 13:34:57
@mnika88: Nőgyógyászhoz baráthoz járok, ép azért mert nekem ő vette észre.Ő vett rá a félévi rákszűrésre és a labort fizetem.Egyébként az utsó mondatod én is sokszor leírom és így van:)).
mnika88 2014.11.01. 13:35:41
@csakmotyogok:
Nálunk nincs ilyen sorszámozgatás,tényleg írja,ezen átsiklottam úgy tűnik.:) Lehet,hogy voltak benne túlzások,nem tudom,mi csak feltételezni tudjuk,hogy őszintén írt le mindent.:)
Sorszám és időpont együtt,annak.egyébként mi értelme van?Most így elgondolkodtam ezen...

mnika88 2014.11.01. 13:38:07
@csakmotyogok:
:) Ja értem.Én sem feltételezem mindenkiről,hogy ezt megcsinálná,csak már bennem van a félsz és így nyugodtabb vagyok.:) Lehet nekem is barátnőmhöz kéne járni,de nekem az ciki.:D

csakmotyogok 2014.11.01. 14:10:28
@mnika88: Ahová én járok állami rendelőben külön fut a sorszám és az időpont, ha nincs időpontos akkor jön a sorszám szerint érkező.
Barát, barátnő..hát az én speckós műtéten estem át még a kísérleti szakaszban és jártam úgy hogy a radiológus (megyei kórházban nagy tapasztal és jónak tartott, ismert emberke)azt mondta nem tudja mi ez, ilyet még nem látott, de leírja amit lát ennyiben tudja segíteni a gyógyulásom..szóval akkor inkább az, aki tudja mi van és mit is lát:)).

mnika88 2014.11.01. 14:18:06
@csakmotyogok: Ebben igazad van.:)) Mondjuk ha nagyon rá lennék szorulva,valszeg én is szétdobnám a pacskert a barátnőm előtt,de ahogy ismerem őt,tuti ezzel húzna egy darabig még.:D
defné 2014.11.01. 14:38:28
Viszont az újonnan érkezett kismamák,és fiatal hölgyek közben név szerinti HÍVÁSRA jöttek-mentek a rendelő ajtaján ki-be,sorszám és időpont nélkül.
A fizetős kismamák aktuális jelentkezéséhez nem volt szükség a csődöt mondott technikára. Kedves mosollyal kikérdezte őket,hogy hogy érzik magukat,van-e valami panaszuk,csevegtek egy kicsit a terhességről,az időjárásról esetleg az aktuális politikai helyzetről stb.stb.stb
Nem is lenne ez gond,ha a nemfizetős terhesek nem várnának ez miatt órákat a fűtetlen,vagy fűtött váróban.

csakmotyogok 2014.11.01. 16:25:38
@defné: Akkor lehet nem fizetősök voltak hanem előre bejelentkezettek.
Nehogymár' az is a doki hibája legyen, mert nem fűtenek az állami rendelőben.

mnika88 2014.11.01. 16:48:35
@csakmotyogok:
Különben ez lehet,hogy akiket név szerint hívtak,azok voltak az időpontosok.Mivel pedig általában minden időpont ki van adva,ezért "jöttek sorban" a betegek és ezért várt sokat a poszter.
Akkor végtére is, a sorszámos betegek "pluszosok",akik odamennek időpont nélkül és várnak.Ebbe akkor bele kell kalkulálnia mindenkinek a sok órás várakozást.Nálunk ilyen nincs,főleg nem a nőgyógyászaton,csak előjegyzett betegeket látnak el.
Így mondjuk más a leányzó fekvése...

Tempus.Anh 2014.11.01. 16:54:35
@defné: A választ már meg is adta a kérdésébe foglalva: ön szerint "tolják a pénzt az orvosnak".
A többit meg kellene tőlük kérdezni személyesen.

Tempus.Anh 2014.11.01. 16:59:41
Tisztább, ha azokat a kérdéseket, amelyekre magunk is tudjuk a választ, nem tesszük fel nyilvánosan. Ha pedig azt a választ kapjuk, amire számítottunk, és amit amúgy is tudtunk, nem teszünk úgy, mintha meglepődtünk volna.
Azonkívül, ha valami nem tetszik nekünk, akkor annak ne közlincshangulatot szítva, összeferhördülést gerjesztve próbáljunk a végére járni és igazságot keresni - már ha megéri nekünk az egész -, hanem közvetlenül az érdekelteknek szegezzük a kérdést.
Vagy hallgassunk.

Tempus.Anh 2014.11.01. 17:16:16
(ez nyilván nem jelenti azt, hogy egyetértünk a terhes kismamák fűtetlen várótermekben való várakoztatásával)
Tempus.Anh 2014.11.01. 20:29:41
@mnika88: Defnének szántam.
defné 2014.11.01. 20:43:47
@csakmotyogok:
Én nem nem is mondtam,hogy a hideg váró a doki hibája lenne.

kispotzak 2014.11.05. 10:11:38
Terhesen még nem voltam olyan türelmes, de pont szülés után ért egy olyan élmény (totál félreértésben voltam, azt láttam, hogy "mindenki" előttem megy be, mikor bejutottam 1 óra után, kicsit panaszkodtam a vadidegen dokinak, aki felhívta rá a figyelmemet, hogy akik bejöttek, azok a betegei, időpontra járnak, engem meg csak azért kezel, mert a kollégája megkérte, hogy soron kívül fogadjon, szóval bírjam már ki...), aminek a hatására eldöntöttem, hogy soha nem fogom magam felhúzni azon, h mikor kerülök sorra, mert dunsztom sincs, hogy ki jött időpontra, ki sorszámos, ki volt itt már reggel 6-kor, csak elküldték vmi plusz kivizsgálásra azzal, h amint megvan az eredmény, menjen be soron kívül stb.
Én is mentem már be úgy, h a körben ülők azt hitték, vmiért kivételezett vagyok, és vártam már egész délelőttöket is a váróban... Vastag könyvet kell vinni.
Ja, szülész-nőgyógyásznál meg tényleg bármi megtörténhet, ippeg sorrakerülés előtt is rohant már el doki, mert beesett a veszélyeztetett terhes kismamája egy komoly gebasszal és azonnali szüléssel. Ilyenkor meg átkozódás helyett érdemes inkább arra gondolni, hogy ha nálam lesz vmi, akkor is így fog rohanni. Evvan.

mzs 2014.11.06. 15:39:41
Sziasztok!
Én írtam a posztot.
Igen, nem a doki tehet róla, hogy fűtetlen a váró, azt aláírom,de ha látja, hogy ennyien fagyoskodunk kinn, miért nem szedi össze magát. A privát betegeivel nem az időjárásról kéne csevegni, meg hogy hogy van a kedves férje, stb, hanem kapkodni magát. De nem, egyik ajtón bementek, másikon kijöttek, aztán átmentek egy szemközti ajtón, később onnan is kijöttek. Szinte minden időpontos/privát betegét ide-oda rángatta.
Lehet időpontot kérni, de 1) eszembe nem jutott, hogy egyetlen laborbeutalóért időpontot kérjek, mivel elméletileg 3 perces művelet lenne kiadni. 2) ha jönnek is időpontra a kismamák és egyéb betegek, miért nem lehet 8-9-ig a sorszámosokat hívni, 9-10-ig időpontosokat hívni, aztán 10-11-ig megint sorszámosokat hívni. Így egyszercsak mindenki sorra kerül.
Értem én, hogy aki magánrendelésére jár, és fizet, az előnyt élvez, de gyanítom, hogy a magánrendelésen minden vizsgálatot, amit csak tud, elvégez (tehát rákszűrés, UH, kenetvételek, receptfelírás, stb). Az egyetlen dolog talán, amit a magánrendelésen nem tud egy doki megcsinálni, az a beutalók kiadása, meg a papírmunka (ha azt akarja, hogy a "rendszerben" látszódjon a betege minden egyes vizsgálati eredménye, ahhoz be kell mennie a kórházba. De ez nem lehet 15-20 perc!).

csakmotyogok 2014.11.06. 18:45:23
@mzs: Ha ennyire tudod hogyan kellene dolgoznia a dokinak menj el te a helyére melózni. 1. baromira etikátlan lenen ha a beesőket előbb hívnák be ,mint azt aki előre gondolkodott.A legtöbb helyen a beesők másodrendűek kivéve az akut eseteket.2. Ez olyan van sapka nincs sapka, ha siet az orvos az a baj, ha nem siet az.3. Gondolod a dokinak olyan jó dolog egész nap fagyoskodni?Miért nem ott teszed szóvá ahol kell a hideg várót. Honnan tudod 1 beutalónak a kiadása leadminisztrálása mennyi idő? Én nem tudom, de te igen ?
mzs 2014.11.07. 08:56:13
@csakmotyogok: ne hisztizz
Majd ha te jársz úgy 6 hetes terhesen, hogy csontig átfagysz, és utána másfél hétig beteg vagy, mert nem szedhetsz be kismamaként akármit (ráadásul kipihenni se tudod magad otthon, mert a főnök egy fasz, és nem enged táppénzre, szabadságod meg nincs annyi...), akkor te se leszel megértő és türelmes.
Nem azt mondtam, hogy a beesőket vegyék előre. Akinek sorszáma van, az AKAR VALAMIT, és nem beeső. Adjon időpontot a doki a privát betegeinek úgy, hogy más is sorra kerüljön.
Ui: a doki nem fázott, mert a rendelőben hősugárzóztak. Hallottam a zúgását.
A védőnőm mondta, hogy a beutalót pár perc alatt megkapom, és 9-ig a labort is bőven lesz időm elintézni. Gyanítom, egy terhesgondozóban nem ülnek a gép fölött 20 percig, ha azt mondom, hogy terhességi első laborbeutalóra van szükségem, hanem csípőből nyomják.

csakmotyogok 2014.11.07. 14:32:51
@Irkutszk: Hát persze:)) sőt a rossz időjárás és a gazdasági világválság is:))
she_wolf 2014.11.07. 14:35:52
@mig54: Meg azt sem, hogy ha egy kismama megfázik és elmegy a patikába nyugodjon meg, fog tudni a patikus olyan kegyszert adni neki, ami nem káros a magzatra. A gyógyszerész szakma nagyon - nagyon nem egyenlő a bolti eladóéval, noha mindkettem pultban végzik a munkájukat.
she_wolf 2014.11.07. 14:38:09
@csakmotyogok:
Mit beszélsz félre? Hétágra süt a Nap, és ahhoz képest hogy emberes hónapot írunk, igencsak kegyes hozzánk az időjárás:)))

csakmotyogok 2014.11.07. 14:40:00
@mzs: Én hisztizek? :)) Ki jött ide nyafizni ,mert várnia kellett? Megsúgom még sokat kell várni az életben.
6 hetes terhes, jesszusom, még jó hogy Nobel-díjat nem kérsz érte. :)) Három gyerekem van.
Ha ennyitől ilyen beteg vagy akkor komoly immunrendszeri problémáid vannak nem tudom hogy mertél gyerekvállalásba kezdeni. Vagy már előtte is bekaptál valami bacit, vagy utána. Hallottál már a réteges öltözködésről?? Ideje lenne megtanulnod+ tiszteletet, és nem érted kel fel a Nap és a Föld sem érted forog, az diktál aki a másik oldalon van, vagy alkalmazkodsz vagy gutaütést kapsz. C'est La Vie:))

csakmotyogok 2014.11.07. 14:48:23
@mig54: De akkor rossz idő lehetett mikor dokinál járt ha a rendelőben 12-16 fok volt.
she_wolf 2014.11.07. 15:02:17
@csakmotyogok:
Nem egyszer tapasztaltam egyébként így ősszel, hogy kint gyakran melegebb van, mint a váróban. Az ok: a szigetelés. Egy jó szigetelés a kánikulában igen hasznos, és fűtési szezonban (tehát +5 fok környékén) szintén. Az átmeneti szakasz az, amikor tizenfokok vannak, mert egy korábban a hűvöset nagyon jól megtartó szigetelés nem ereszti át a kinti meleget. Volt már hogy a váróban hideg volt, kint meg nagyon jó idő, kinyitottuk a váró ajtaját, és mindenki kedve kicsit jobb lett:)

porszem81 2014.11.10. 15:32:15
Azokután amiket itt olvas az ember, én is féltem az egészségügytől. Oké, én is szidtam már a dokikat amikor szerintem nem úgy kezelték apósomat ahogy kell, de az itt olvasottak után minden rosszra felvoltam készülve.
Lehet hogy csak szerencsém van és Debrecenben úgy ahogy jól működnek a dolgok, de az is lehet hogy én fogtam ki eddig nem kiégett eü-s dolgozókat. Én hamarosan 22 hetes terhes leszek és eddig még nem kellett sehol sem órákat várnom, még terhesgondozáson sem, még úgy sem hogy nem volt időpontom. Kevesen mogorvák, sőt sok mosolygó dolgozót látok, a blogon olvasottak után nekem ez tök meglepő. Gyorsan mennek a dolgok, nincs tökölés. Körzeti terheagondozáson kiderül baj van a babával (ajakhasadék, vesében tágulat) és már aznap a klinikan os meguh-nak, másnap már veszik is le a magzatvízet. Nem tudom hogy esetleg itt jobban megfizetik a dolgozókat, de nem akarom elhinni hogy emiatt lenne mindenko nyugodtabb, kedvesebb. Mondhatjuk persze, a kismamákkal mki kedvesebb, de haematológiára is járnom kell és ott is mindenki normális, szóval nem értem én ezt. Mondjuk lehet ezekután fogom megszívni és kifogok majd valami bunkó dokit mert elkiabáltam, de én eddig ezerszázalékra megvagyok elégedve a debreceni eü-s ellátással. Jó lenne tudni vajon nekem volt e eddig szerencsém, vagy tényleg ennyire rossz az egészségügy napjainkban mint ami az itteni posztokból lejön.

she_wolf 2014.11.10. 23:44:03
@porszem81:
Végre valaki!:) Valaki, aki nem eü.-s, aki csak egy páciens/beteg, és aki nem fúj az orvosokra, egészségügyi dolgozókra. Én tényleg meg se nagyon mertem szólalni az utóbbi időben (pedig néha lett volna mit mondanom), mert megkaptam már minden negatív megjegyzést, amit be lehet gyűjteni.l..
Ne agyalj azon, hogy szerencsés vagy-e, vagy sem, én már elfáradtam ezt emlegetni állandóan:)

reepach 2014.11.11. 08:44:17
@mzs: Az élet nem habos torta, ahogy azt már Virág elvtárs is megmondta.
Fölösleges ennyit rinyálni egy kis várakozás miatt, vigyél magaddal olvasnivalót, ne szenvedj és ne sajnáltasd magad nyilvánosan! Egyébként meg olvasd el 3x, amit @csakmotyogok: írt, és ahhoz tartsd magad!

porszem81 2014.11.11. 12:14:31
@mig54: nekem is vannak rossz élményeim de amíg túlnyomó többségben vannak a jók addig én nem bántanám az egészségügyieket.
Amikor kiderült, hogy hasadékos a babám akkor a uh-ot végző orvos úgy engedett el, hogy sajnálom és aztán a soha nem látott nőgyógyász vigasztalt hogy ne aggódjak, drukkoljunk hogy csak ennyi baja és akkor normális élete lesz. Oké mondjuk itt már ezerrel bőgtem és lehet megsajnált, de nem számítottam ilyenre, mert mindenki azt mondta az eü-s dolgozók kiégett, embertelen szörnyetegek. Aztán olyan is megkérdezte mi a baj aki csak sorszámot adott és bíztatott hogy minden rendben lesz. Ezek mondhatnánk kis dolgok, de egyáltalán nem azok, hisz ilyenkor érzi azt az ember, hogy igenis emberszámba veszik. Ezen kívül is vannak jó élményeim, szóval nem lehet azt mondani hogy csak akkor voltak kedvesek amikor látták bajom van. Nekem a háziorvosom egy kiégett nő, akinél nem lehet tudni milyen napja van, de ha rossz akkor ordibál, flegma és mindenbe beleköt de nem váltok mert úgyis ritkán járok hozzá, és különben vannak jó napjai is, olyankor kenyérre lehetne kenni. Szóval én úgy gondolom ha vannak rossz élményeink, mondjuk 10 esetből 2-3 (ez az én tapasztalatom) akkor nem kellene általánosítani és azt mondani az összes egészségügyben dolgozóra, hogy bunkó szemét emberek. Jah és csak annyit, hogy eddig én még nem adtam senkinek hálapénzt. Nem sajnálom tőlük,csak kínosnak találnám, hogy mi van ha keveset adok, mi van ha sértésnek veszi... stb., szóval inkább nem adok senkinek :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.11.11. 16:08:47
@mzs: 1/ Hősugárzók nem zúgnak. Azok szépen csöndben sugároznak.
2/ Nem kérsz időpontot, "csak egy beutalóért" mész, és sérelmezed, hogy eléd kerülnek mások, akiket szó nélkül privát betegnek nyilvánítasz. Holott:
a/ lehetett kért időpontjuk (szóval semmi jogod eléjük menni)
b/ magad is leírod, hogy több ajtón mentek ki-be, vagyis akár bajuk is lehetett, és vizsgálatot/kezelést kaphattak (amihez képest a beutaló valami rohadtul ráér)
c/ ha tényleg privát beteg, akkor valószínűleg fizet ezért (lényegében mindegy, hogy hivatalosan vagy nem, de te biztosan egyetértesz a magyar orvosi bérekkel, vagy esetleg a csökkentést támogatnád), következésképpen minden joga megvan arra, hogy eléd kerüljön.
Ha kint 12 fok van, bent meg 16, akkor bizony nehéz megfázni, ha az ember tényleg rendesen felöltözött. Már csak azért is, mert bent nem fúj a szél, tehát a "wind chill factor" sem érvényesül.
Magadnak köszönheted a bajodat. Ennyi.

csakmotyogok 2014.11.11. 17:52:14
@mig54: Volt már itt ilyen, de 1. érdektelenségbe fulladt.
2. A fújolók a hálapénz mértékét kérdezték és nem hitték el, hogy nem volt pénz.
3. A pozitív posztok nem kerülnek kirakásra.
4. Ez a blog a panaszkodókat várja.

csakmotyogok 2014.11.11. 18:03:39
@porszem81: Szia! A Klinikán több a szakember, és ezért 1. hangyányit kevésbé túlterheltek, nőgyógyászból pedig szerencsére még elég van az országban. 2.A nővérek/asszisztensek is többen vannak kicsit, hisz kiemelt eü. intézmény az egyetem miatt, ezért van műszer és gyógyszer elegendő, sőt ezért is modern. Most újították fel jobb 1 új intézményben, mint 1 omladozó helyen dolgozni (az életük nagy részét ott töltik a dolgozók).Tavaly január 1-ig 2x 3x annyi finanszírozást kaptak az államtól, mint pl. a megyei intézmény. (Ua. a beteg a megyei kórházban x összeget "ért" a Klinikán 2-3x-et.) Nem járnak a tartalékaik végén.
S igen a kismamákkal mindenki kedvesebb alapból, de van akinek semmi nem elég , mesélhetnék 1-2 hisztis nőről akikkel a szüléseim terhességeim során találkoztam:)).
Végül: ha normálisan közelítesz ua. kapod vissza. Sok itt panaszkodó elfelejti mivel inít, csak azt írja le amit kapott vagy vélt, de hogy ő mit tett arról elfelejtkezik.

csakmotyogok 2014.11.11. 18:06:09
@Molnárgörény: Ez eszembe sem jutott, hogy a sétafikáló anyukáknak bajuk is lehetett, pedig a második gyermekemmel meg is értem sajnos. No ha akkor kívül állóként vki azt feltételezi csak úgy jövök megyek kísérgetnek tuti privát beteg vagyok, akkor le is tépem a fejét:))
she_wolf 2014.11.11. 19:28:04
@porszem81:
Nagyjából tényleg hasonló polcon vagyunk ebben a rendszerben:) Vannak emberi vonásaik az eüsöknek is, jócskán. Csak a bajban ugye - el nem ítélhető módon - az ember mindig a világ legszerencsétlenebbjének érzi magát, és ha ilyenkor belefut egy közönyös, netán kekec, kioktató, felsőbbrendűségét izomból domonstráló orvosba, akkor az ki tudja verni a biztosítékot, és akkor jön a Praxisba írás, sírás-rívás, aminek az esetleges jogosságát nem egyszer el is ismerte itt laikus, és bennfentes egyaránt. Az "én fújom a passzát szelet" típusú poszterek pedig a másik kategória, de erről inkább rosszat, vagy semmit:))
Ma az Országos Balesetiben voltam előzetes vizsgálatokon, egyebeken. Láttam, hogy azoknak az egészségügyi dogozóknak, akikkel már másodszor volt szerencsém találkozni, jól esett, hogy megismertem őket. Az ember el sem hinné, hogy néha ennyi is elég. Furcsa...
A hálapénzen pedig soha nem agyaltam, hogy sok, vagy kevés. Adok, ha úgy ítélem meg, hogy adnom illenék. Ennyit tudok, méricskélés nélkül. És még soha nem láttam hogy megszámolták volna, és az összeg láttán elégedetlenek, vagy csodálkozók lettek volna. A munkájukat nem ezzel ismerem el, nem ennyire taksálom, ez csak amolyan ráadás(?). Természetesen utólag.
A magánorvos pedig szigorúan üzlet nálam.

she_wolf 2014.11.11. 19:31:23
@csakmotyogok:
"4. Ez a blog a panaszkodókat várja."
Azokból van bőven, és nagyon sokszor jogos a panaszuk (már amennyiben a szervezetlenségről szól). Ezért jó néha olyan kommenteket olvasni, mint @porszem81: -é:)

mzs 2014.11.12. 11:55:06
@mig54: pedig ilyen egyszerű. Táppénz nincs, aki nem ül a helyén az irodában, az szabadságon van, és kész. Mindegy, hogy 40 fokos lázzal fekszik otthon, vagy meghalt a nagyanyja, szabin van. Ennyi. Nálunk ez így működik.
Bepróbálkoztam májusban táppénzes papírral, 38 fokos lázzal feküldtem otthon mandulagyulladással. A főnököm orra alá nyomtam, és azt mondta, dobjam ki, és írjak ki szabit... No comment...

mzs 2014.11.12. 11:56:38
@mig54: a gyógyszerész a köhögésre olyan gyógyszert adott (amikor mondtam neki, hogy első trimeszterben vagyok), amit terhesen tilos szedni, orvosom, védőnőm, és más kismamák is megerősítettek benne... Ennyit a gyógyszerészről. Még a fül-orr-gégész is csak tengervizes orrspray-t hajlandó ajánlani, semmit mást.
mzs 2014.11.12. 12:01:27
@csakmotyogok: én 33 éve alkalmazokodom máshoz, egész jó vagyok benne. De ami sok az sok.
Erős az immunrendszerem, második terhességem ez, az elsővel is lebetegedtem az első trimeszterben, mert a szervezetem a babára koncentrál, hogy ő jól fejlődjön, nem arra, hogy ÉN ne betegedjek le. Rengeteg kismama lebetegszik az elején. Biztos neked sose volt semmi bajod.
Hidd el, mivel nagyon fázós vagyok, nagyon rétegesen öltözködöm. De aki egy helyben ül 4-5 órát a 16 fokban, az bizony télikabátban is átfázik. Szerintem.
És képzeld, volt nálam könyv, nem unatkoztam. CSAK KURVÁRA FÁZTAM.

mzs 2014.11.12. 12:03:36
@porszem81: én is jártam Debrecenbe vizsgálatokra, PCOS és inzulinrezisztancia, meg autoimmun pajzsmirigy alulműködés miatt, én is azt vettem észre, hogy ott sokkal nyugodtabbak, normálisabbak az eü dolgozók, mint itt Miskolcon. Az egész városnak más az atmoszférája.
mzs 2014.11.12. 12:06:07
@reepach: látom, te sem érted. Nem a VÁRAKOZÁS volt itt a legnagyobb gond, bár így, hogy szabit kell kiírnom, amikor nem vagyok benn az irodában, így az ember szeret minél kevesebbet távol lenni a melóhelytől. A HIDEG és az orvos és asszisztens "leszarom, hogy hányan és mióta ülnek kinn a váróban, mikor itt vannak a privát betegeim" hozzáállása volt a szörnyű..
mzs 2014.11.12. 12:11:18
@Molnárgörény: akkor kívánok neked is 4-5 órányi fagyoskodós várakozást. ;)
1) de, a mi hősugárzónk úgy zúg, hogy két szobával arrébb is hallani. Szóval van ilyen
2) akik kinn fagyoskodtak velem együtt, közülük is nagyon sokan időpontra jöttek (nagy pocakú kismamák, NST-re), de velük se foglalkozott senki
3) a doki privát betegei azért fizetnek a dokinak, hogy a MAGÁNRENDELŐJÉBEN kinyalja a seggüket, nem azért, hogy utána soron kívül bepofátlankodjanak mások elé. A magánrendelőben MINDEN vizsgálatot el lehet végezni, kivéve a beutalók kinyomtatását. Ennyi. Akkor minek baszalkodik a doki a magánrendelőben IS, meg az SZTK-ban IS a betegeivel? Ezt magyarázza meg valaki.
Hihetetlennek tartom, hogy 10-15 magánbetegéből mindegyiknek olyan kínja volt, ami miatt feltétlenül ott, aznap, a többieket szopatva kellett 20 perceken keresztül vizsgálgatni.

she_wolf 2014.11.12. 12:22:58
@mzs:
Ez tényleg no comment....Melóhely változtatáson gondolkodtál már? Mert ezek szerint a főnököd ívesen leszarná a munka törvénykönyvét is.
Erre, és a következő, nekem írt válaszodra csak annyit tudok mondani, hogy jól bevásároltál a főnököddel:( Legalább megéri valahol?
Az tuti, hogy nem szeretnék a helyedben lenni, de ha abban lennék, erőteljesen elgondolkodnék egy hátraarcon...igaz, várandósan melót keresni meg nem olyan egyszerű:( Kitartás, ér remélem, jól alakulnak a dolgok a továbbiakban!:)
Félve kérdezem: melóhelyi szakszervezet?

she_wolf 2014.11.12. 12:37:55
Kis adalék a jelenséghez: jó sok héttel ezelőtt, mikor anyósomhoz mentem, hallgattam az autóban rádiót. Éppen ilyesmiről volt benne szó. Hogyan viselkedik a munkáltató a beteg, vagy éppen korai terhes munkavállalókkal szemben. Csúcsosodott a fülem rendesen, és a nyanyák csodálkozó hangján nyekegtem néha, hogy: micsoda? Ne mááár! Mikvannakbazmeg...:o Tekerném tarkón...és társai. Szóval megy a kizsákmányolás rendesen, és a dolgozót semmi sem védi. Ezért mondom én, hogy akik fiatalok, vállalkozó kedvűek/hajlamúak, nincsenek nagyon arra kényszerülve egyéb okok miatt, hogy maradjanak, azoknak irány kifelé innen! Mert a magyarnak fát lehet a hátán vágni, de van, ahol ezt még meg is köszönik nekik, ahelyett, hogy egy szardarabnak néznék!
Hogy mi lesz, ha ők elhúznak innen? Káosz, anarchia, csóróság, bedőlő frontok. Ha ez kell ezeknek a dilettáns barmoknak....Azt tudják óbégatni, hogy szülj minél több gyereket, de...lásd a poszter esetét.

mzs 2014.11.12. 13:10:47
@mig54: nem gondolkodtam, egyrészt azért, mert ebben az országrészben az ember örül, ha lyuk van a fenekén, másrészt gimis érettségivel és egy használaton kívüli nyelvvizsgával nem tudok ugrálni. A körülményekhez képest talán még túl is vagyok fizetve, és szeretem a kollégáimat és a munkámat is.
És igen, a főnököm ívesen leszarja a munka törvénykönyvét, ezért nem enged el "csak úgy" a kötelező vizsgálatokra terhesen, hanem kiíratja a szabit. Ez van.
Kis családi cég vagyunk, alig 10 fővel, nincs itt semmiféle szakszervezet. :)
Van egy oldal a FB-on, Dolgozó Mami, ő sok-sok munkajogi tanácsot ad kisgyerekes/terhes anyukáknak, hááááát, oké, hogy létezik a munka törvénykönyve, meg ismerem a jogaimat, de minek... ? Szoktam olvasgatni, néha csak magamban röhögök, mert a főnökök nagy része nem ijed meg az öntudatos, önjelölt jogász anyukáktól, hanem fogja, és kirúgja a bánatba.
Igaz, hogy manapság szerintem naggggyon nehéz normális alkalmazottat találni. Dolgoztam munkaerő közvetítőnél, ott is voltak olyan dolgok, hogy csak néztem...

she_wolf 2014.11.12. 15:05:31
@mzs:
Hát akkor gyógyulgassm kúráld ki magad, mert jobb híján csak ez marad. Szomorú:(
Ötletem sajnos nincs, csak jobbulást tudok kívánni.

csakmotyogok 2014.11.12. 15:36:56
@mig54: Ugyan nagyon rég voltam állapotos a másodikommal (1995 vége), állami intézmény és ott is tojtak rá. 27 hetes várandósként 2 ujjnyira nyitott méhszájjal, dolgoztam, mert a főnöknőm azt mondta ez nem olyan munka, hogy leteszem a kalapácsot, mint a gyári melós. Szóval húztam a 36-ik hétig, mert tudtam ha nem akkor nem vesz vissza gyed után- Mikor 2 év múlva visszamentem azt mondta ugye tudom ,hogy csak 3 hónapig véd a törvény úgyhogy, hallgass a nevem. Igaz 2000-ben leléptem és nem bántam meg, de ez sajnos nem új jelenség.
csakmotyogok 2014.11.12. 15:38:23
@mzs: Persze az én életem habostorta:)) hidd azt ha ez neked jó, tuti ilyenekért mint te soha nem panaszkodtam nem is fogok.
Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2014.11.12. 17:50:46
@mzs: Én horgászom, télen éjjel szoktam menyhalazni, de olyankor rendesen felöltözöm.
Hősugárzó, ismétlem, semmilyen hangot nem ad. Abban nincs mozgó alkatrész, csak egy fűtőszál és mögötte egy tükör. Ami zúg, azt úgy hívják, hogy fűtőventillátor. Abban ugyanis a tükör helyett egy propeller forog, az fújja ki a meleget. Ez tud zúgni. A hősugárzó erre képtelen, legfeljebb a hőtágulástól pattan egyet-egyet. Ha mindenben ennyire vagy pontos, nem csodálom, hogy kizárólag feltételezések alapján merészelsz ítélkezni.
Nagyon okosnak hiszed magad, de például el se tudod képzelni (pedig ez minden rendelőben, kórházban így van), hogy jó néhány beteget házon belül, másik orvos küld konzíliumra. Hasfájóst, miegyebet. Azért, mert te nem látod a konzíliumkérést (és nem hallod kint a telefont), attól az még létezik. Miután ők PANASZOS betegek, bármennyire fáj, a receptíratók előtt a helyük. Minden körülmények között. Pont.
Majd legközelebb, különösen panaszmentesen, majd méltőztatsz időpontot kérni. Az a baj a magadfajtákkal, hogy semmi mást nem tekintenek magukon kívül. A receptírás három perc, igen. De ha neked (soron kívül, ahogy akarnád) felírják, akkor a másik tíznek miért ne? És akkor rögtön félóra, de sebaj, a hasfájós várja csak, amíg a doktor recepteket írogat. le van ejtve mindenki, csak nagyságos önmagad nem...

reepach 2014.11.12. 18:05:12
@mzs: ""leszarom, hogy hányan és mióta ülnek kinn a váróban, mikor itt vannak a privát betegeim""
Ez bizony így megy. Én is előreveszem a fizetős betegeimet, különben velük lennék tisztességtelen... Ha mindenki egyformán szolválna, lehetne tartani az érkezési sorrendet :)
www.youtube.com/watch?v=rkRIbUT6u7Q

she_wolf 2014.11.12. 20:57:56
@csakmotyogok:
Úgy tűnik, szép hazánkban a munkáltató kutyakötelessége azzal kitörölnie, aki dolgozik neki. Mert még senki nem kente el egyikük száját se jó alaposan. Másrészről a "kéz kezet mos" axióma itt is érvényesül. Ezzel pedig nincs mit kezdeni.