Lopás és bunkó nővérek a kórházban

2014.06.01. 09:51

 little-old-lady-proch.gifTöbbek között már a második napon eltűnt édesanyám ivóleve, a kis fülhallgatós rádiója, amit nagyon szeretett és a pénztárcájából is hiányzott 2000 forint.

Tisztelt Praxis blog!

 

Sajnos édesanyám hosszú évek óta különféle betegségekkel küzd. Ennek következményeként sokat járunk vele orvoshoz, gyógyszertárba és kórházba. A tapasztalataink igen vegyesek, találkoztunk szuper orvosokkal és nővérekkel, de akadtak sajnos szomorú élményeink is. Legutóbb a megyei kórházban, ahova édesanyám két hétre feküdt be. Valójában ezúttal az orvosokra nem lehetett panaszunk, a nővérek viszont kifejezetten visszataszító módon viselkedtek velünk is és édesanyámmal is.

 

Minden azzal kezdődött, hogy mivel csak minden második-harmadik napon tudtunk bemenni édesanyámhoz, megkértük a nővéreket, hogy kicsit figyeljenek oda rá, mert sajnos idős kora miatt ő már nem igazán tud például a saját dolgaira ügyelni. Sokszor elveszít, elhagy dolgokat, nem tűnik fel neki az sem, ha épp nincs meg valamije. Nem azt szerettük volna, hogy állandóan felügyeljék, csak kicsit nézzenek rá néha, amikor nem vagyunk ott. Nos, nem tudom miért, de mintha ezt konkrét sértésnek vették volna, olyan ellenségesek lettek velünk, mintha valami nem is tudom milyen bunkóságot csináltunk volna. Pedig úgy gondoltuk, hogy miután édesanyámat haza engedik, meg is köszönjük a segítségüket, de erre már nem került sor a jelzett okok miatt.

 

Többek között már a második napon eltűnt édesanyám ivóleve, a kis fülhallgatós rádiója, amit nagyon szeretett és a pénztárcájából is hiányzott 2000 forint. Később a kedvenc könyvét is meglovasította valaki. Nem nagy és egetrengető veszteségekről volt szó, de mégis csak lopásokról, vagy szándékos kitolásról édesanyámmal, mert neki ezek a dolgok igenis fontosak voltak. A 2000 forintról már ne is beszéljünk, pitiáner dolog belenyúlni valakinek a tárcájába és elemelni így a pénzt, ameddig vizsgálatokon van.

 little-old-lady-proch.gif

Amikor kiderültek ezek a dolgok, ismét beszéltünk a nővérekkel, elmeséltük nekik a helyzetet. Nem vádaskodtunk, még csak nem is voltunk szemrehányóak, csak újra arra kértük őket, hogy ha tudnak, picit figyeljenek már ők is oda. Ekkor még bunkóbb módon viszonyultak hozzánk, édesanyámat egyszerűen lehülyézték. Mi pedig nem tehettünk semmit, mert még jó pár nap hátra volt a kórházban anyámnak, nem akartuk, hogy még jobban megnehezítsék bent a létezését. Innentől még annyit sem törődtek vele, az ágyát napokig nem húzták át, volt, amikor enni sem kapott volna szegény, ha mi nem megyünk be hozzá. szóval nagyon durván elfajultak a dolgok. Alig vártuk, hogy haza hozhassuk szegényt.

 

Egy kedves idős hölgy betegtársa volt az, aki felajánlotta, hogy majd ő igyekszik anyukámra is odafigyelni a továbbiakban, neki nagyon szépen köszönjük a sok segítséget. Nem hiszem, hogy internetezik, de ha igen, remélem, olvassa sorainkat, hálás szívvel gondolunk rá. Ő mesélte nekünk, hogy előre kellett volna valamennyit adnunk a nővéreknek ahhoz, hogy másként álljanak hozzánk, mert így szokás. Akkor sok kellemetlenséget elkerülhettünk volna. Sajnos itt is a pénz beszél. Mindenesetre az orvosoknak köszönjük szépen a gondos ellátást és reméljük azért, a nővérek többsége nem ilyen, mint az a bizonyos két hölgy, akikkel ezúttal dolgunk volt.

 

K. Z.

 

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

10233390-empty-blank-emblem-badge-shield-logo-insignia-coat-of-arms.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2014.06.01. 23:40:25

@zunuke: A vendéglátást akkor sem lehet egy kalap alá venni az egészségüggyel. Ne haragudj, de ez nagyon buta párosítás:( A vendéglátásban eleve más a környezet, a munka jellege, és még számtalan dolog.
Nem láttam még megalomániás nővért, de már megszoktam, hogy én vagyok az a fehér holló, aki nem nagyon tud rosszat mondani az eü.-sökről:)
Tudod, ha te látod el a hiányzó 1-2 fő összes feladatát is, olyan környezetben amilyen egy kórteremben van, akkor kíváncsi lennék rá, hogy lenne-e kedved művigyorogni a betegre vagylagos hálapénzért. Ezt mindig elfelejtitek. És ha egy nővér hibázik (nem az ágyneműre gondolok), az nem azonos azzal, mint amikor egy felszolgáló más asztal rendelését teszi eléd, tudod?
Ha a nővér elnézi a gyógyszert, vagy elcseréli az injekciót, abból nagyon nagy baj lehet, aminek az a vége, hogy röpül. És nincs ajánlólevél.
Ami pedig szintén elkerüli sokak figyelmét az az, hogy örökösen a hálapénzen nyígtok, pedig hitelt felvenni, táppénzt kapni, jövedelmet igazolni csak abból lehet, ami a fizetési igazoláson szerepel.
Úgy beszélsz a nővérekről, mintha azok kivétel nélkül lusta disznók lennének, akik képtelenek a kommunikációra, és szándékosan kötnek bele betegekbe, hozzátartozókba. Ez így nettó hazugság!
Abból pedig, hogy a nővér inkább lemond a plusz jövedelemről, mintsem műbájologjon, le lehet vonni a következtetést.
Mellesleg velem inkább törődjön egy szótlan, vagy láthatóan "tele a tököm" arcú nővér, mint egy művigyoros, a pénzemért "kurválkodó".
Viszont ha egy nővér hanyag, tiszteletlen, szándékosan szenvedést okoz a betegnek, akkor azt nem kell szó nélkül hagyni, és nem vele, hanem a felettesével kell azt megbeszélni.
Bocs, hogy hosszú voltam.

she_wolf 2014.06.01. 23:55:20

@zunuke: Innen kimaradt valami: ha a pultos előre vigyorog, nem csak a jattért teszi, hanem azért is, hogy a vendégnek jó legyen a hangulata, mert ha jó a hangulata, akkor többet fogyaszt. Ha többet fogyaszt, akkor nyereségesebb az üzlet. Ha nyereséges az üzlet, akkor lehet a főnöknek/tulajnak finom célzásokat tenni némi béremelésre vonatkozóan.
De az egészségügy nem nyereséges. Soha! És sehol.

torró 2014.06.02. 06:33:30

Csak egy kis adalék. Én egy hónapja voltam kórházban, és azzal kezdte a főnővér, hogy Uram, elnézést de itt lopnak, tehát az értéktárgyakat vagy a szobai trezorban, vagy náluk helyezzük el. Azonkívül, mivel kétágyas szobában vagyunk, ha elhagyjuk a szobát, zárjuk kulcsra, ami legyen nálunk. Nekik sajnos nincs idejük a mi dolgainkra vigyázni. Ezzel nincs is semmi baj, sőt köszönet nekik, hogy figyelmeztettek bennünket a helyzetre.És igaz, akkora forgalom volt nap mint nap, hogy lehetetlen még a mi értékeinkre is figyelni. De megoldották így. Amúgy ha valaki kórházba kerül csak a legszükségesebb dolgot vigye magával. Jó, tudom a nagyon öregek sajnos kiszolgáltatottak ezeknek a lelkiismeretlen tolvajoknak. És ez tényleg felháborító, hogy lehetetlen őket távol tartani a kórházak környékéről.

Firga Bacsi 2014.06.02. 07:31:24

leginkább a tolvaj,lusta bunkó nővérek kommentjei irritálóak....

she_wolf 2014.06.02. 08:13:39

@torró: "Tetszik", amikor jön egy valaki 5 nagy sportszatyorral, hogy vegyen a kedves beteg törölközőt, papucsot, hálóinget, mert arra nagy szüksége van, meg szebb, jobb, mint a saját, mindent tud csak nem fütyül. Jézuskától géppuskáig minden előkerül a szatyrokból, edény- és pohárkészlettől a kávéfőzőn keresztül az akkus csavarhúzóig (csak ma 1000-ért!), a beteg, akinek pedig eddig jártányi ereje nem volt már ott tart, hogy kipattanna az ágyból, és pofán törölné a házalót, mert a szóból nem ért:(
Boldog-boldogtalan becsászkál, a nővér meg legyen résen? Nonszensz.

she_wolf 2014.06.02. 08:15:40

@torró: És legalább jobban vagy?

a végtelen űrben együtt 2014.06.02. 08:16:41

Szeretettel köszöntök mindenkit, főleg a régebbieket! Az "Index"-et olvasva jutottam ide, erre a kis történetre, amit nyugodt szívvel neveznék manapság banálisnak. A beteg, az eü. dolgozó és a tolvaj nyomorúsága sejlik fel a kis történet mögül. Hál'Istennek nem történt komolyabb dolog azonkívül, hogy a lelkivilág némileg sérelmet szenvedett. Mióta a kórházakban szabadon közlekedhet szinte bárki, nem kell az ilyesmin csodálkozni, mert ez a mindennapok valósága. Pénzt nővérnek, orvosnak csak nagyon indokolt esetben szabad adni és csak erős fenyegetettségi állapotban előre. Minden más és indokolt esetben csak utólag, ha kiérdemelte. Ha pénzt adsz és főleg előre, akkor korrumpálsz egy embert. Ezt becstelenségnek tartom. Elindítod a züllés útján, hisz olyan előnyhöz juttattad, ami törvényesen nem járna neki. Ehhez hozzászokik és később már ideológiát gyárt lelke megnyugtatására, hogy neki miért is kell fizetni...lehetőleg előre. Nehogy már meglógjon a beteg a hála kifejezése előtt.
Én nem adok és most sem adtam, hogy két napot benn voltam a kórházban. Persze tovább kellett volna lennem, de a saját felelősség hatott és kiengedtek. Hogy nem volt súlyos? Ami történt, ahhoz képest Isteni csoda, hogy nem lett az. Csak borda törés, mellkasi sérülés, zúzódások és egy-két helyen foltozás. A történet mondhatnám mindennapi: két autó találkozik kb. és összességében 140 Km sebességgel. A találkozás frontális. Lepattannak egymásról és harminc méterrel távolabb megállnak. A két autó totálkáros. Hogy nem haltam meg, azt a Jó Istennek, a biztonsági övnek, a légzsáknak köszönhetem. Próbáltam én már az első kórházi órákban egyedül Wc-re menni és ehhez kölcsön kértem egy járó keretet, de amint felegyenesedtem rögtön rosszul lettem, úgyhogy kacsa, majd később még egy, de másnap már egyedül. A röntgeneken és varrásokon túl csak pár szem fájdalomcsillapító kellett. Igaz, már az első 24 óra után kiakartam menni, de a doki hallani sem akart róla. De a 48 óra után kénytelen volt elengedni, mert nem volt maradásom. Van nekem más dolgom, mint itt lustálkodni. Igaz fáj mindenem, főleg a mellkasom az öv visszarántása miatt. Ja meg a törött borda, de azzal nem sokat lehet kezdeni. Majd meggyógyul. Az orvosok a szokásos "van valami gondja" kérdés mellett korrektek voltak. A nővérekre egy rossz szavam sem lehet, bár az egyik -kissé molett- "mi ez a disznóól! Csoda, hogy az orvosok még egyáltalán bejönnek ide" felkiáltása csak megszínezte az órák szürke egyhangúságát. Szóval pénzt nem adtam, de emberbaráti szeretetből -bár járni alig tudtam, lévén bokám dupla volt-, megborotváltam egy szobatársam, mert járni alig bírt, állni sem nagyon. Bár kölcsön adtam a borotvám, képtelen volt borotválkozni, mert már sok napos szakálla volt, a borotva megtelt szőrrel és csak csúszott, úgyhogy feladta. Neki álltam és megcsináltam én. Hálás volt én meg örültem, hogy segíthettem. Lopásról -míg ott voltam- nem hallottam.

she_wolf 2014.06.02. 08:21:05

@a végtelen űrben együtt: Örülök, hogy ennyivel megúsztad, pihenj! Sokat. Vérnyomásodra ügyelj.

marand22 2014.06.02. 08:56:16

@acka1:
Nálunk zárhatóak a kórtermek, viszont kettesével azonos teraszra nyílnak, így a szomszéd szobán keresztül ki tudott jönni a beteg, hogy szóljon.
A legtöbb esetben nem pillanatnyi "elmezavar" alapján állnak neki a tolvajok "dolgozni", hanem komoly helyismeret birtokában (nálunk a fő probléma az, hogy 3 épület van összekötve zegzugos labirintusok által, így viszonylag könnyű meglépni annak, aki tudja merre kell menni). Jellemzően befekvő "beteg" (90-es évek végén az előző munkahelyemen például traumatológiára vetette fel magát XY - fejsérülést hazudva - őt konkréten rajtakaptuk a kórteremben amikor a betegek szekrényében turkált), illetve helyben dolgozó (vagy volt dolgozó) a leggyakoribb tolvaj. Besurranó, helyismeret nélkül eléggé esélytelen, de hivatalos statisztikát nem tudok. Tőlem, de kollégától is loptak már itt (orvosi szobából tűnt el a tárcám az összes iratommal, ráadásul 1 óra múlva a város túlsó felén megpróbált a bankkártyákról készpénzt levenni, addig azt hittem, hogy elhagytam valahol).

marand22 2014.06.02. 09:03:14

@mig54:
Bocsi, ezt inkább a poszternek címeztem, de a házirend továbbra is áll (elvileg felvételkor alá kell írnia a betegnek, hogy elolvasta, megértette és betartja az abban foglaltakat), az pedig szabályozza az értékekkel kapcsolatos teendőket.
Zavart betegnél kötelező az értékleltár már a mentőktől történő átvételkor.

she_wolf 2014.06.02. 09:31:43

@marand22: Semmi baj:)
Viszont az utolsó mondatodat alaposan megjegyeztem, és nagyon köszi, hogy szóltál:) Én egy kissé trehány vagyok az ilyen papírokat illetően (tudom, nagy hiba), mert egy ilyen 1 oldalas izébe számtalan ponton bele lehetne kötni, és nem azért megyek kórházba, hogy már a felvételkor ellenségeket szerezzek. Igaz, nem is viszek magammal olyan dolgokat, amiket kincstári testőrségnek kellene őrizni (laptop, milliós mobil, ékszerhegyek, stb....):D Ez persze nem azt akarja jelenteni, hogy más se vigyen, mert egy laptop, telefon ma már szinte alapfelszerelés:(

zunuke 2014.06.02. 09:46:42

@mig54: Te valamit megint félre értettél.
Nem magát a vendéglátást,és az egészségügyet veszem egy kalap alá,hanem azt,hogy mindkét szakmában a "kedvességet" díjazni szokták az ágyban fekvő betegek is,és a pultnál ülő vendégek is.Ezt hívják borravalónak,hálapénznek,ahogy tetszik.
Ezt meg hagyjuk már,hogy "ha te látod el a hiányzó 1-2 fő összes feladatát is,olyan környezetben amilyen egy kórteremben van, akkor kíváncsi lennék rá,hogy lenne-e kedved művigyorogni a betegre vagylagos hálapénzért.(??)
Talán kezdjük ott,hogy ha egy nővér (vagy az összes) a másik hiányzó kettő helyett is dolgozna,akkor nem lenne ilyen mértékű panaszáradat országszerte a kórházakban.Nem olvashatnánk nap mint nap,hogy az ágyban fekvő betegek nincsenek ellátva,sok esetben a gyógyszereiket sem kapják meg,rájuk sem néznek,aki nem fekvőbeteg az magát látja el,aki fekvőbeteg azt meg a hozzátartozó, amikor ott van.Szóval ez a kettő-három helyett dolgoznak ez valahogy sántít.Maradjunk annyiban,hogy azért össze nem törik magukat, mint ahogy itt ez el van szórva ezen a blogon.
Én aztán igazán nem "nyigok" a hálapénzen-összetévesztesz valakivel-mert aki tudja,én tudom,hogy a hálapénz nélkül akár otthon is feküdhetne a beteg magában.Aki kórházba kerül (az isten mentsen meg mindenkit ettől)annak bizony dugdosni kell a zsebbe valamennyit,mert egyébként még azt is elfelejtik,hogy ott fekszik.
Hogy a fizetési papírjukon kevéske összeg szerepel,amivel hitelt lehet felvenni,vagy jövedelmet igazolni,sajnos ezzel még sok millióan így vagyunk.Ilyen világot élünk.Viszont vannak dolgozó emberek,akiknek még csak a lehetőségük sincs meg arra,hogy száz forint pluszt vigyen haza a bérén kívül.Pontosan ezért kellene a "borravalós állás" lehetőségét kihasználni,-amennyire csak lehet-és nem a világ összes fájdalmával az arcukon,morcosan kezdeni a műszakot.Hidd el,van olyan beteg aki az utolsóját is oda adná, ha egy barátságos nővérke felügyelete alatt gyógyul.
Ha viszont ennyire nehéz egy mosoly,egy kedves szó,vagy bármi,akkor most már én is azt mondom,hogy másik állást kell keresni ahol többet fizetnek,kevesebb a munkaidő,nincs éjszakás műszak,nem kell 1-2 helyett dolgozni,és minden happy.

2014.06.02. 10:33:49

@mig54: azelőtt meg a közöst dézsmálta a falánkabbja

she_wolf 2014.06.02. 10:35:20

@zunuke: Legyen úgy, ahogy akarod. A nővérek tűnjenek el, a beteget meg majd ellátják az ártatlan mosolyú szentek. Nem értettél meg (nem először), és én fáradt vagyok ahhoz, megláttassam veled a valóságot.
De ha már ennyire utánanéztél annak,hogy milyen pöpec lenne az eü. a pénzért mosolygó nővérekkel, akkor nézz utána a foglalkoztatási statisztikáknak is.
Arról meg mélyen hallgatsz, hogy úgy általánosítasz, hogy semmibe veszed a fizikát és a matematikát. Egy ember nem végezheti maradéktalanul 2 munkáját. Ezt ne akard megerőszakolni. És azt se felejtsd el, hogy az ápolónő nem a szó klasszikus értelmében vett ápolónő.
Nem akarom őket sajnáltatni -még mielőtt félreértenél (már megint)-, de irreálisak az elvárásaid velük szemben.
De nyugodtan mondjatok fel minden nővérnek, és akkor rend lesz. Ha már kórházakat zárnak be, vonnak össze (néha elég gyenge indokkal), akkor lehetne ez a következő lépés.

Én a pincérnek azért jattolok, mert kiszolgál, a helyembe hozza amit enni, inni óhajtok. Meg mert így szokás, meg mert a cechen nem szerepelt a 10%-s szervíz felár.. Fáj a lába? Kit érdekel? El lehet menni irodába, ücsörögni.

Szerintem zárjuk le a vitánkat, mert mi soha nem fogunk ebben egyetérteni:)

2014.06.02. 10:38:39

@mig54: És ez indok arra, hogy bunkól legyenek?

Igazság, hol vagy? 2014.06.02. 10:41:40

@Firga Bacsi: ....és az ilyen bölcs hozzászólók.

2014.06.02. 10:44:39

@zunuke: "mindkét szakmában a "kedvességet" díjazni szokták az ágyban fekvő betegek is,és a pultnál ülő vendégek is" Háát, egy német nővérke igencsak furcsán nézne rád, ha pénzt akarnál neki adni. A virág az más, de azzaé is vigyázni kell, mert még a végén igent mond.

she_wolf 2014.06.02. 10:48:49

@fagyospityóka: Nem. Bunkóság miatt balhézni kell. Vagy helyben összerakni a nővér fejében a dolgokat, vagy a betegjogi képviselőnek képeslapot írni:)
De fordítsuk meg a dolgot (nem ezzel a poszttal kapcsolatban!): a betegnek és hozzátartozóinak egy betegség indok arra, hogy bunkó legyen? Ugyanis az érem másik felét is jó lenne néha megnézni:( Némely beteg azon a jogon, hogy ő a beteg és mindenkinek kutyakötelessége előtte és az őt látogató hatszáz ember előtt csúszni-mászni, olyan bunkó tud lenni, hogy cölöpöt lehetne vele verni.
Itt a másik oldal nem nagyon szólal meg (egy-egy orvos kivételével), de hidd el, lenne mit mondaniuk:(

Feketepéter 2014.06.02. 10:53:42

Zárjuk le a vitát,zárják be a blogot.Semmi érdembeni információ,a házirend a téma.Egy nővére jut 15-20 beteg,jobb nem lesz,ne szidja senki tovább őket.Van munkaköri leírásuk,elegendő az abban bennfoglaltakat teljesíteniük.Amellett általában kedvesek és segítőkészek.Nem vagyok nővér,,de voltam már különböző intézményekben és tanúja voltam érdekes megnyilvánulásoknak a hozzátartozók rėszéről is.

she_wolf 2014.06.02. 10:59:49

@fagyospityóka: Addig, amíg a két kezében kihoz 10 sört literes bajor korsóban, nem lehet semmi baj:)

she_wolf 2014.06.02. 11:02:16

@Feketepéter: Én sem vagyok nővér, csak beteges, de köszi a véleményedet, amivel teljesen egyetértek:)

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.06.02. 11:06:23

Gondolom ez most valami vicc?A dolgok időnként eltűnnek. A baj ott kezdődne ha a mama is eltűnne. (egy No-i luxus korhazbol szerencsere a földszintről hoztak vissza a 92 eves nenimet.Na az mar problema. De hogy egy könyv eltűnik? Hat azt valhogy ki lehet birni.

rikitikitévi 2014.06.02. 11:47:05

Én meg olyant hallottam, hogy egy idős néninek kopaszra levágták a haját. Bosszúból, mert nem adtak elég pénzt a nővéreknek.

2014.06.02. 11:47:11

@mig54: Meghiszem azt. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a betegség egy rendkívüli állapot, aminek a lelki terhét sem a beteg sem a hozzátartozói nem képesek rendesen viselni, ezért mondanak, tesznek olyant, ami idegesítő lehet (nem a nettó bunkókat akarom védeni). Ugyanakkor az ilyen helyzetek az egészségügyben dolgozók számára mindennaposak, tehát nekik KUTYA KÖTELESSÉGÜK professzionálisan,és empatikusan segíteni a betegnek. És ehhez két, pénzbe nem kerülő dolog kell: (1) korrekt tájékoztatás (azt is el lehet/kell mondani, hogy "a mostani adatok alapján csak ennyit tudok mondani"), és (2) leszállni a magas lóról, abbahagyni a kioktató hangnemet.

she_wolf 2014.06.02. 12:02:43

@fagyospityóka: Tehát akkor megállapodhatunk abban, hogy amiket itt firkálunk, azok oda-vissza érvényesek? Mert szerintem igen:)
Ezt brekegem, mióta itt vagyok: amilyen a mosdó....igaz, a beteg nem passzióból fekszik kórházban, tehát először a fogadónak illenék rendesen viselkednie egy normális alapesetben (és ez meg is szokott történni). Aztán kialakul a viszony. Vagy az iszony:(
Amit írtam, egy átlagos betegre és átlagos eü.-sre vonatkoztatva értettem. Kirívó esetek előfordulnak, sajnos.

she_wolf 2014.06.02. 12:06:18

@Neked ugatok nem a házat őrzöm: Attól függ, milyen könyv. Mert ha az eredeti Vizsolyi Biblia...:)

Angaga 2014.06.02. 13:29:33

@fagyospityóka: Nem tudm ezt milyen tapasztalatból írtad, hogy egy német növérke furcsán fog nézni, ha pénzt akar adni a beteg.
Én egy németországi egyetemi klinikán dolgozok növérként, osztályon, de nálunk rengeteg beteg ad pénzt a növéreknek (vannak olyan helyek, ahol meg van tiltva az elfogadás, intézménye válogatja, nálunk nincs).
Van egy ún. nevezett Kaffeekasse (kávékassza) és ebbe teszik bele távozáskor a pénzt a betegek. Nem elöre adják, hanem távozáskor, ha elégedettek voltak. A betegek nagy része ad, az összeg változó, általában 10-20 eurót, de általában 5 eurótól 50 euróig. De volt már olyan is, hogy valaki 100 eurót tett bele, a csúcs eddig egy nyugdíjas sebész volt, aki 300 euróval ajándékozta meg a növéreket távozáskor.
Nagyon nagy a betegforgalom az osztályunkon, így elég szép összeg összegyülik.
Ebböl az összegböl szoktak karácsonyi vacsorát szervezni az osztálynak, születésnapra mindenki kap 50 eurót belöle, régebben kávé ebböl volt a növéreknek vásárolva (nem is tudom ez van-e még, mert nem kávézom, így nem foglalkozom vele) stb.
A legtöbb beteg nem egy adott ápolónönek adja a pénzt, hanem a közösbe, de volt már olyan is, mikor a beteg azt mondta, hogy tudja van egy közös kassza, de ezt nem abba, hanem önnek szeretném adni... Szóval Németországban is müködik ez.

Magához a poszthoz: nem tudom hogyan képzelte a posztoló, hogy attól, hogy jobban, többször figyelnek a növérek a betegre, egy ilyen lopás, lopások megakadályozhatók... Érdekelne milyen megoldást javasolna, ami kivitelezhetö is. Gyanítom azért váltak a növérek ellenségessé, mert felhúzták magukat azon, milyen irreális elvárásokat támasztanak velük szemben egyesek.

Angaga 2014.06.02. 13:36:28

Még egy dolog. Biztos vagyok benne, hogy a beteget nem hülyézte le az ápololó, ezt már csak a posztoló fordította le a saját nyelvére így.
Ha az ápoló megállapítja, hogy a beteg esetleg zavart, nem beszámitható stb., és erröl tájékoztatja a hozzátartozót, az nem egyenlö a lehülyézéssel.

Firga Bacsi 2014.06.02. 14:34:22

@Igazság, hol vagy?: nos sajnálom,hogy érintett vagy gyónni sohasem késő és ne lopj többé....a két másik rossz szokás elkísér a sírig!

she_wolf 2014.06.02. 14:55:08

@Firga Bacsi: Azt ugye tudod, hogy most vádaskodsz, sértegetsz, rágalmazol valakit? Azt is tudod ugye, hogy mindezt nyilvánosan teszed?

she_wolf 2014.06.02. 15:00:11

@Angaga: Ezért kérdeztem én is, hogy ezt a szót használta-e a nővér. Ilyesmit ugyanis sem a betegnek, sem a hozzátartozóknak a betegről nem mondhat, mert komoly következményekkel jár, ha valaki panaszt emel, és az jogosnak bizonyul.
A hálapénz mindenütt jelen van, ez tagadhatatlan. Csak nem mindenhol ugyanolyan formában. Magyarországon is van olyan intézmény, amelyben kollektívan elutasítják a hálapénzt, nemrégiben olvastam róla a neten. Már nem tudom, melyik intézmény az:(

zunuke 2014.06.02. 15:40:35

@fagyospityóka: Erre a kérdésedre azt a választ fogod kapni,hogy másik három helyett dolgoznak, és neked vajon milyen kedved lenne, ha ennyire keveset keresnel mint ők. Bár összeget meg soha nem láttam itt konkrétan kiirva az erintettektol, de konyveljuk el kevésnek. Igaz, hogy a fél ország letminimumon tengodik, a bőrük levan nyúzva, a munkaltatok úgy beszélnek az alkalmazottakkal mint a kutyával, ha valami nem tetszik el lehet menni szöveggel, de úgy fest,hogy Magyarországon csak és kizárólag a nővérek, és az orvosok vannak kiszolgaltatott helyzetben.Senki más csak ők. :D:D

she_wolf 2014.06.02. 15:51:56

@zunuke: Ne légy cinikus, nem áll jól neked!:(

she_wolf 2014.06.02. 16:03:32

@zunuke:
Aki keres, az talál:)
Nézd, mit hoztam neked? Igaz, 2012-es bérek, de azóta nem hallottam róla, hogy minimum 100%-kal emeltek volna nekik:

"Magyarországon jelenleg bruttó 156.500 forint az egészségügyben dolgozók átlagkeresete - Szlovákiában 208 ezer forint -. Pozíciók szerint elkülönítve a legkevesebb bért, átlag mindössze 101.200 forintot a kórházi gondozók és ápolók kapják, őket követik az asszisztensek bruttó 125.000 forintos átlagbérrel. A nővérek bruttó keresete ma Magyarországon átlag 128.000 forint, a laboránsoké 151.700 forint. Náluk valamivel többet keresnek a mentőtisztek bruttó 160 ezer forint körüli átlaggal, keresnek átlagosan. És az orvosok mellett a főnővéreknek a legnagyobb az átlagfizetése, bruttó 192.000 forinttal."

Forrás, és bővebben itt:
berkalkulator.com/hirfolyam/24576-egeszsegugyi-berek-2012.html

she_wolf 2014.06.02. 16:08:41

@zunuke: Szerintem más foglalkozásúaknak is van olyan fórum a neten, ahol ezt kitárgyalhatják, és panaszkodhatnak. Csak keresni kell:)
Akkor nekik is elmagyarázhatnád, hogy miért nincs igazuk, miért rinyálnak. Mert abban igazad van, hogy ma sok melós keres jóval kevesebbet, mint amennyit kellene:(

acka1 2014.06.02. 17:53:16

@marand22: Sokszor voltam már kórházban, de sosem tapasztaltam még zárható kórtermeket, ezért voltam Tamás aki hitetlen :) . Hogy lehet fejsérülést hazudni? :O Én amikor lezúgattam a létrától, és másodszorra kérdezte meg tőlem a baleseti sebész, hogy a fejem nem ütöttem-e be, akkor azt mondtam:,,-Én nem...és maga ? :),,(Ezen jót röhögött, és megmutatta, hogy két helyen van csúnyán eltörve a csuklóm.) Igen a helyismerettel rendelkező tolvaj előnyben van azzal,az ,, éppen ott jártam,,-mal szemben. Jó kis hely lehet ahol melózol :)Igazi útvesztő :) :)Szerencséd volt a pénztárcáddal! Nekem még semmimet nem lopták el, pedig ha szaniba vonulok, ott viszek magammal vízforralót, hordozható DVD lejátszót, táblagépet, telefont, és három heti pénzt.Igaz van széf, amibe be lehet az értékeket tenni, de max. csak a pénz férne bele, mert nem egy nagy ,, mackó,, :)

acka1 2014.06.02. 17:54:26

@mig54: Megkaptam :) Elolvastam, és amint tudok válaszolok :) Most gyötröm magam a házimelóval :D Ebéd, mosogatás, és hasonlók :D

Igazság, hol vagy? 2014.06.02. 18:21:11

@Firga Bacsi: Tudod van erre egy régi mondás:Mindenki magából indul ki...

she_wolf 2014.06.02. 18:45:14

@acka1: Örülök, hogy látlak:) Házimeló....én is most szusszanok teregetés után, közben meg néha kaparásra járok...ki a konyhába, krumplit:))

Azért egy szanit másképpen képzelek el mint egy kórházat. Vagy az is átjáróház? Aki pedig "lopás szakon diplomázott", annak tökmindegy hol van, bárhol meg megvillogtathatja a tudását:(

Igazság, hol vagy? 2014.06.02. 19:08:44

@mig54: Szerintem nincs tisztában vele és azzal sem,hogy személye kideríthető és fel lehet jelenteni.Ilyenkor hol a moderátor?

2014.06.02. 19:43:57

@mig54: Remélem, nem zárták be :)

2014.06.02. 19:53:13

@zunuke: Adjunk hálát Istennek, hogy a napközis tanítónéni nem mossa fel minden nap a padlót a lurkókkal.

she_wolf 2014.06.02. 20:16:09

@Igazság, hol vagy?: Ha panaszod van, esetleg a bloggazdánál teheted meg.

Igazság, hol vagy? 2014.06.02. 20:58:42

@mig54: Köszönöm,lehet hogy élni fogok vele.

she_wolf 2014.06.02. 21:01:25

@Igazság, hol vagy?:
Tégy úgy, ha akarod. Privát üzi átment mélben?

Igazság, hol vagy? 2014.06.02. 22:12:36

@mig54: Igen,kicsit későn vettem észre,de válaszoltam!Üdv.

she_wolf 2014.06.02. 22:40:12

@Igazság, hol vagy?: Semmi gond, válasz is csak most ment:)

zunuke 2014.06.03. 01:15:23

@mig54: De én nem a 2012-es bérezésre,hanem a mostanira lennék kíváncsi.Egyébként az eltelt kettő év alatt azért valamennyit csak emelkedett nem? Nyilván. Jó,nem sok pénz,de a mai minimálbértől azért feljebb van.Tévedés ne legyen,én ezzel nem azt akarom mondani,hogy túl vannak fizetve-dehogy vannak-de itt ebben az országban a fizikai melós nincs,és nem is lesz megfizetve soha.Most teljesen mindegy,hogy ilyen olyan egészségügyi végzettsége van,akkor is fizikai munkát végez- akármerről nézzük-ami mint említettem nincs,és soha nem is lesz rendesen megfizetve.Persze kivétel a magán vállalkozó,aki 3000 Ft/nm-er áron burkol egy fürdőszobát,de az más tészta.
Egészen pontosan ezért kéne/kellene kihasználni azt a lehetőséget,hogy többet keressenek ehhez a siralmas fizetéshez kiegészítésként,mert igenis a kiszolgáltatott beteg,aki teljes mértékben rá van utalva a nővérkére mindenféle szempontból, az bizony "tejel"mert muszáj,és illik valahogy honorálni a kedvességet.Hogy előre?? Igen előre !!

csakmotyogok 2014.06.03. 07:54:08

@zunuke: 1.Nem emelkedett a bérük.
2. Rájuk van kereslet külföldön a fizikai melósra pedig nincs.Nem beszélve arról azért összehasonlítani az ő tudásukat 1 fizikai melóséval több,mint sértő rájuk nézve és aki ilyesmivel jön eléggé korlátolt. A mosógép szerelő 5 perc munkáért 5-10000 Ft-ot kér. A rengeteg tanulás pedig igen csak komoly befektetés,amit már 1 ápolónő is tud/tanul.
Azért mosolyogni, hogy esetleg kegyeskedik vki esetleg!! 1-2 ezrest a zsebükbe adni, hát kívánom neked a mások hisztijétől, és rosszindulatától függjön úgy az életed mint amit nekik kívánsz.

platelet 2014.06.03. 09:28:50

@fagyospityóka: mondhatjuk azt, hogy ennyi minden kutya kötelessége a nővérnek, de ha csak fele annyit fizetünk, akkor fele annyit fog csinálni... Tudod, mondhatod, hogy neked 2 kiló alma kell, de ha csak egyért fizetsz, akkor egyet kapsz... Amíg nem fizetünk rendesen a nővérnek, addig nem lesz empatikus, "csak" kimossa a szarból a beteget és beadja a gyógyszert... Ez persze általánosítás, legtöbben még így empatikusak és a munkájukat is elvégzik, csak azt értsd meg, hogy mit várhatsz el...

2014.06.03. 10:41:03

@platelet: Ebből értsem azt, hogy, ha kétszer annyit fizetnénk, akkor kétszer annyit dogoznának? És ha nyolcszor annyit? Hol a határ? Mindenesetre kipróbálom a CNCseimen, Csak megússzam élve!

Komolyra fordítva a szót: nem arról van szó, hogy adott ember kis fizetésért gyengén, sok fizetésért pedig jól fog teljesíteni. Aki százezerért bunkó és/vagy lusta, az háromszázezerért iy az lesz, legfeljebb lesz egy kis átmeneti időszaki, amíg tart a nagy lóvé eufóriája. Az alacsony fizetésnek az az átka, hogy távol tartja a jó munkaerőt. Az igazán elhívatottaktól, bárhol is vannak, most elnézést kérek, nem az ő ingük. Ha valaki ezt a dolgot komolyan gatyába akarja rázni, az a béremelés mellett ki kell majd rostálja a nem odavalókat.

platelet 2014.06.03. 11:13:21

@fagyospityóka: De igen. Ha valaki azt kockáztatja, hogy a 300 ezres állását veszíti el, az jobban igyekszik, mint aki azt, hogy a 80 ezreset. Ha valaki rendesen meg tud élni a fizetéséből, és nem azon stresszel, hogy miből vesz a gyereknek cipőt, akkor nem ég ki, és van ereje empatikusan viselkedni. És igen, rendszerszinten igazad van, ha egy állás jól fizet, nagyobb érte a verseny, több emberből lehet kiválogatni a nem bunkókat. Gondolj arra, hogy a nővérek is emberek, komplex, emberi problémákkal és körülményekkel, nem oszthatók feketén-fehéren a "bunkók/lusták" és az "elhivatottak" csoportjára.

platelet 2014.06.03. 11:14:24

@platelet: A lényeg, hogy bármennyire nehéz is megérteni, az empátia és a kedvesség egyéni és rendszerszinten is egy bizonyos mértékben pénzkérdés.

zunuke 2014.06.03. 12:21:51

@csakmotyogok:
"Nem emelkedett a beruk"
-Nekünk se nagyon, legalabbis a környezetemben senkie.

"..azert összehasonlítani az ő tudásukat 1 fizikai meloseval több, mint sértő rájuk nézve és aki ilyesmivel jön eléggé korlátolt"
-Nem összehasonlítás, hanem a munkakörre vonatkozó teendőket írtam le.Akkor mi, ha nem fizikai munka? Szellemi? Na ugye! Miért vagyok én korlatolt, mert a véleményem szerint az ápolónő, nővér, fizikai munkat vegez? Rohangalni egyik kórterembol a masikba, gyogyszereket kiosztani, beadni, agytalazni, agynemut húzni,beteget el látni, mi más lenne ha nem fizikai munka?Gondolkozzal mielőtt megcafolsz valamit.

"A mosógép szerelő 5 perc munkaert 5-10000 Ft ot kér"
-Ez igy igaz.De egy mosógép szerelő ezt maganvallakozasba teszi,es adozik maga után. Ezzel szemben egy egészségügyi vegzettseggel rendelkező ápoló, ha egész napos betegfelugyelett vallal háznál, akkor havi 170-180.000 ezer forintert teszi, es még csak nem is adozik a bevetele után. Jobb ha ebben maradunk.

"A rengeteg tanulás pedig igen csak komoly befektetés, amit már 1 ápolónő is tud tanul"
-A rengeteg tanulás lehet komoly befektetés, csak nem itt.

Na ez tetszett a legjobban:
"Azért mosolyogjon, hogy kegyeskedik valaki esetleg 1-2 ezrest a zsebükbe adni, ,hat kívánom neked a mások hisztijetol, es rosszindulatatol fuggjon úgy sz életed amit nekik kívánsz.
1.Igen, azért mosolyogjon, hogy az altalad lebecsult 1-2 ezer forintot beledugjak a köpenye zsebébe,így természetesen növelve a havi bevételét amiért szart pucol, agytalazik, éjszakai műszakban 23-30 betegre felügyel.
2.Amig a vendéglátóiparban dolgoztam, sajnos nekem is mások hisztijetol, es rosszindulatatol függött az életem, de ennek ellenére mégis nagyon jól kerestem, mert volt eszem, es nem a világ összes fájdalmaval kezdtem a sokszor 16-18 órás műszakomat.Nem az lebegett előttem, hogy ez a szemetlada tulajdonos napi 5000 Ft -ot fizet, amikor négykézláb megyek haza a fáradságtol.
3.Kegyeskedik valaki 1-2 ezest a zsebükbe rakni....ez nagyon tetszett tőled. Kegyeskedik? Egy két ezrest? Hmmmm..Miért mennyit kellene adni egy ápolónőnek, hogy elvegezze a munkáját, ami egyébként a munkaköri leírásában kötelezően szerepel? Nem estél egy kicsit túlzásba? De az meg hallkan megjegyzem, hogy ha egy nap csak harom betegtol kapja meg a xaros 1-2 ezer forint borravalojat, az a nap végére annyi mint a hivatalos napi bére, ha nem több. Szamoljal mielőtt suletlensegeket írogatsz ebben a témában.

2014.06.03. 13:10:28

@platelet: Igazad van, fontos hozzátenni, hogy nem fehár-fekete a dolog, és - utólag meggondolva - én is biztos vegyok benne, hogy sokan vannak olyanok (lehet, hogy a többség), akik nagyobb anyagi biztonságban, a napi létfentartás stresszétől némileg szabadulva jobban teljesítenének.

she_wolf 2014.06.03. 13:46:07

Ha frissebb bértáblára vágysz, biztosan találsz. Tőlem tegnap ennyire futotta:(
De kijavítanálak: nem teljesen mindegy, milyen eü. végzettsége van valakinek, hidd el!
Mint ahogy az sem mindegy, hogy a munkája veszélyei nem csak abban rejlenek, hogy urambocsá' "meghúzza" a derekát emeléskor. És a khm...kellemetlenebb része sem csak annyiban merül ki, hogy itt-ott távozó végterméket takarít el.
Mivel te (is!) meggyőzhetetlen vagy észérvekkel és csak a vita heve miatt szeretsz vitázni (vagyis inkább vitatkozni), nem futok ilyenbe bele mégegyszer, elég volt nekem "tudjukki":))
Csak kérdeznék valamit: te elégedett-fáradtan dőlnél otthon hátra a + ezreket számolgatva, miközben tudod, hogy a munkakörödben erőteljesen sanszos beszopni egy szepszist?
És még egy kérdés: ha nem vagy NAV-os, milyen jogon turkálsz a zsebükben? A nővér sem óbégat a pincér zsebe miatt. Miért pont az állami egészségügy, ahol ennyire böki a pénz a szemeteket tudván, hogy néhány divatszakmán (pl. politika:D) kívül sehol sincsenek tisztességen megfizetve az emberek? Észérveket szeretnék, nem pedig az empátiára való utalásokat (tudjuk, hogy az már csak akkor következik, ha elfogyott minden puskapor).

she_wolf 2014.06.03. 14:09:41

@zunuke:

""A mosógép szerelő 5 perc munkaert 5-10000 Ft ot kér"
-Ez igy igaz.De egy mosógép szerelő ezt maganvallakozasba teszi,es adozik maga után. Ezzel szemben egy egészségügyi vegzettseggel rendelkező ápoló, ha egész napos betegfelugyelett vallal háznál, akkor havi 170-180.000 ezer forintert teszi, es még csak nem is adozik a bevetele után. Jobb ha ebben maradunk."

A mosógépszerelő tarifája két részből áll:
1: kiszállási díj
2: tudja, hogy mi a hiba (és ez már egy fél javítás, mint tudjuk:D)

De ezt az eü.-s dolgon megéri boncolgatni:
Ha egésznapos felügyeletet vállalok, az legalább 8 órát jelent. 8 órában folyamatosan a betegágynál kell tartózkodni, tőle függ a beteg jóléte, egészsége, komfortérzete. Ha az alkalmazó ezt várja el tőlem, akkor gondolod, hogy erről nem születik papír? Ha valaki tud akkora anyagi áldozatot vállalni, hogy műszakos nővért alkalmazzon, annak nincsenek követelései (hívjuk munkaköri leírásnak) a munkavállalóval szemben?

Ha pedig ez a neked nagyon fájó 170-180 ezer forit napi több helyen létrejövő teljesítésekből adódik össze, akkor is felelősségvállalási kötelezettség terheli. Mert egy beteg ember már csak ilyen: bármikor történhet vele valami baj, és ennek az esélye pontosan azért mert beteg, nagyobb, mint egy egészségesnél. És ha baj van, mertőt, orvosi ügyeletet illik hívni, nekik mit mond a nővér? Ki ő, mit (nem mennyit!) keres ott, mit csinált? Azért gondolj ebbe kicsit komolyabban bele: nagy baj esetén (pláne ha a nővér esetleg okolható érte -még mielőtt belőlük is tévedhetetlen jóistent csináltok, mint az orvosokból-) nem csak őt marasztalják el, hanem egy jogállamban(!) azt is, aki a helyzetet teremtette. Jelesül: a nővért megbízó családtagot. Eszedbe szoktak ilyen kis kitérők jutni, amikor csapkodsz itt jobbra-balra, mint a nyári villám?

she_wolf 2014.06.03. 14:16:47

@zunuke:
Bocs, a mig54 2014.06.03. 13:46:07
is neked szólt:)

csakmotyogok 2014.06.03. 20:32:09

@zunuke: Szellemi munka és fizikai is ,de csak nálunk,máshol van erre emelőgép és fizikai alkalmazott.
Nekem még mosógép /gáz/víz szerelő soha nem adott számlát.Sőt ismerősi köröm sem emlékszik ilyesmire. Tavaly mikor félnapos melóért a gázszerelő 128 ezret kért kértem a számlát...még számlatömbért is úgy ment el.Nem kedvelt ám,de az orvos professzorok akik 1000-szer többet tanultak a pilla rebesgetésért nyalják tövig a te fajtád hátsóját, no ez az ami elképesztő.Ha az egészség érték akkor azért tessék a legtöbbet adni:))
A házi betegápoló mindig ad számlát.Szerintem 170-180 ezer nem sok fizu azért ,amit tudnak legalább 2x 3x annyi járna nekik, itthon.
Az eü. dolgozókat kincsként kellene kezelni,mert ugye az egészség is az.
Ha nem érted ,azt az 1-2 ezres megalázó dolgot, én nem magyarázom ,ennyi az értelmi képességed.Az EQ-d az kb. nulla, ez azért érdekes, mert mástól elvárod az empátiát. Elárulom: ez csak kölcsönösséggel működik.Meglátszik halvány fogalmad sincs dolgokról...nem kapnak csak szóban pénzt,mint ahogy a dokik 80-85% is csak szóban kap hálapénzt.

csakmotyogok 2014.06.03. 20:34:58

@mig54: Arról nem is beszélve a mosógép szerelő negyed annyit sem tanul,mint 1 ápolónő.Ehhh...akinek a mosógépe többet ér, mint az egészsége.Minek magyarázni?

torró 2014.06.03. 21:15:46

@mig54:
Bocs, de elfelejtettem,hogy itt is kommenteltem:))
Kérdésedre válaszolva, igen köszönöm jól vagyok. igaz én mindig maximálisan betartom az orvosom ajánlását, így gyorsan gyógyul az ember.

reepach 2014.06.03. 21:33:23

@csakmotyogok: Ne strapáld magad, úgyse érti... Zizike.

she_wolf 2014.06.03. 22:36:17

@csakmotyogok:
A mosógépet életem értelme szereli, vizet detto, a gázt meg csak egyszer szerelte a gázszerelő ex-haver, és szla. nélkül, majd miután halálos komolysággal a koronaékszerei vitrinbe helyezését ígértem be neki(vót cirkusz, nem mondom), azóta csakis igazán hozzáértő szaki és számlával:)

Magyarázni meg....tudod, örök optimista vagyok:))

she_wolf 2014.06.03. 22:46:57

@csakmotyogok:
Egyébként a hozzászólásodhoz azért hozzátennék még annyit, hogy adjuk meg mindenkinek, ami jár neki. Egy jó szaki jó munkája éppúgy az Istenek közé emeli őt, mint az orvosokat, vagy bárki mást. Való igaz, az élet és az egészség a legdrágább kincsünk. De én ilyenformán soha nem voltam híve annak, hogy ki mennyit "érdemel". Tanulás ide vagy oda, a jó érdemeljen jót, sokat. A rossz/sokat hibázó pedig....ne abból akarjon megélni, amit nem sikerült elsajátítania.

Braincelle 2014.06.03. 23:10:04

@Kerek négyszög:
Ugyan már. Ha láttad volna belülről azt a reformot, nem neveznéd reformnak.
Közhelyeket harsogtak, miközben azt sem tudták, hová kapjanak. Tipikus komcsi, papíron meghozott döntésekkel, vonalzóval a térképen behúzott ellátási területekkel, amiket naponta változtattak, a szakma képviselőit meg nem hallgatva hozott hibás és életszerűtlen döntésekkel... két őrölt volt, nem reform.
Milyen miniszter az, aki hazug érvekkel ócsárolja a saját szakágát a tévében, amiknek a logikai hibáját csak az érti, aki ismeri a halotti bizonyítvány kitöltését (amiből azt a statisztikát készíteni vélték, hogy a megfelelő diagnózissal kezelték-e a betegeket).

Abban a néhány hónapban legalább annyit ártottak az eü-nek, mint mások több év alatt. Mi akkor voltunk negyedévesek, ebből adódóan napi 2-3 kórházban megfordultunk, és láttuk ezt a reformnak nevezett dúlást.

A szar munka az szar munka, megismerni a szagárul, pártállástól függetlenül. Azért mert elhangzott kettő darab hangzatos mondat a tévében a reform céljáról és azzal sokan egyetértettek, attól még alázat és hozzáértés nélkül, dilettáns és kártékony módon dolgoztak és az emberek ez ellen tiltakoztak.

Felesleges a "népet" hibáztatni. És ostobaság is.

Braincelle 2014.06.03. 23:32:54

@mig54:
Ez egyrészt igaz, a jól elvégzés érték, és a munka is és az ember is.
De a szaktudást és a felelősséget is meg kell fizetni.
Az egészségügyben a felelősség alatt nem azt értem, hogy emberéletekről van szó, mert az egyrészt mindegy (annak, aki a munka jólvégzését tekinti értéknek, teljesen mindegy, hogy az alapanyag szakad el, vagy a beteg hal meg), másrészt egyéb szakmákban is van ilyen irányú felelősség.
Viszont itt majdhogynem körvonalazhatatlan mennyiségű és kiterjedésű az ember felelőssége, és nem kell ahhoz hibázni, hogy meghaljon valaki, és teljességgel kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni. Mondjuk a 90 betegre ügyelve a házban mikor kap valamelyik szívinfarctust, esik le az ágyról, hányja ki az összes vérét, rohamozik, esetleg mindez egyszerre.

Innentől kezdve nekem, mint orvosnak elmondom, miket fizessenek meg: 1. az időt, amit a munkahelyemen töltök 2. a munkát, amit elvégzek 3. a tudást, ami miatt én végzem el, és nem akárki más az utcáról 4. a felelősséget, hogy akármi történik abban a házban, én (általános alany, akármelyik orvost értsd oda) leszek érte felelősségre vonható, jogilag és vádaskodó hozzátartozók által egyaránt 5. a kiszámíthatatlanságot, hogy mindezek a dolgok random megtörténhetnek 6. a három műszakot és ebből adódó egészségkárosodást (Északi országokban az állam kártérítést fizet azoknak a mellrákos nőknek, akik anno váltott műszakban dolgoztak, mert a kettő közötti összefüggést bizonyítottnak veszik), hogy ha olyan a helyzet, akkor egész nap nem lehet sem enni sem pisilni stb. 7. azt is, hogy mindennek a munkának a tárgya az ember és nem a vitorlavászon 8. veszélyességi pótlékot a fertőzések és a testi bántalmazás (húszfős cigánycsalád) veszélye ellen 9. az állandó, szinte követhetetlenül felgyorsult szakmai fejlődés szükségességét (amihez alapesetben ma a saját kis pénzedből veszed meg a tankönyvet és a szakma csúcsa konferenciákra alapítványoktól és vagy gyógyszercégektől összekunyerált pénzekből jut el aki eljut).
Kihagytam valamit?

És akkor örüljön az ember a nettó ezer forintos órabérnek, mert ez ebben a szakmában igen magas, és sok kórházban a főorvos nem kap ennyit...

Ennyi.
Én nem vagyok pénézhes, nem is keveslem a pénzemet, időm sincs elkölteni, de csak mondom, hogy ezt az életet néhány évig lehet bírni, utána ott marad az ember fizikailag és érzelmileg tönkremenve, és még mindig ugyanannyit keres, és meg vagytok lepődve, hogy mért börnáut.

zunuke 2014.06.04. 02:21:08

@csakmotyogok:
"A házi betegápoló mindig ad számlát"
-Számlááát?? Milyen számlát? Egyéni vállalkozói számlát?? Vagy mire gondolsz?? :DD Ne beszélj már marhaságokat,de komolyan. Protekciós beajánlásra megy a dolog, jó módú családok körében,vagy a magas nyugdíjjal rendelkező idős fekvőbetegeknél,akik majd hülyék lesznek kórházba befeküdni.Hogy a pitsába jön ide egy számlatömb? Sehogy barátom,sehogy.Ezért sok esetben havonta 170-180 ezer forintot kérnek,viszont az is igaz,hogy akkor aztán el kell látni a Manci nénit/Pista bácsit és nincs ordibálás,meg anyázás, ha beszarik az öreg,vagy harmincszor kéri egy óra alatt az innivalóját.Szóval nyugodj meg,ezek a betegápolók nem azok a betegápolók,akiket az Önkormányzat küld ki.

"Amit tudnak legalább 2x 3x-or annyi járna nekik itthon"
-Már mihez képest?? A 170-180 ezerhez 2x-er vagy 3x-or annyit??:D Azonkívül,hogy még mindig nem tudni,hogy ma egy ápolónő mennyit is visz haza tisztán egy hónapban,azért arra is rettentő kíváncsi lennék már végre,hogy mit jelent ez a "nagy tudás" meg ez a "rengeteg tanulás". Még ha egy orvosról beszélünk,és ott említjük minden második mondatunkban a "nagy tudást" meg a "rengeteg tanulást" akkor még megérteném,de egy ápolónő vagy ha jobban tetszik nővérke mitől rendelkezik akkora nagy tudással,hogy ettől lassan térdre kell esni,ezt nem igazán értem-de más se nagyon.Lassan már professzori szinten tartunk egy osztályos nővérnél,ha jól értelmezem.

"Az egészségügyi dolgozókat kincsként kéne kezelni,mert ugye az egészség is az"
-Jó rendben van,kezeljük az eü-s dolgozókat kincsként,mivel az egészség a legnagyobb érték az életünkben.De azokkal az eü-s dolgozókkal mi van,akik miatt gyerekek/családanyák/családapák/szülők/testvérek/férjek/feleségek/halnak meg értelmetlenül,csupán hanyagságból, vagy egyszerűen tudatlanságból,mert mégsem olyan nagy az a bizonyos tudás.Azt ugye belátod,hogy azoknak nem a kincsestárban van a helyük,hanem a börtönben.Nincs olyan hét vagy nap,hogy a tévéhíradóban az ember ne látna/hallana szörnyű eseteket amik nem kitalációk,hanem kész tények.Ezeknek az embereknek a 90%-a megmenthető lehetett volna,ha a "nagy tudással rendelkező egészségügyi dolgozók,jobban odafigyelnek a munkájukra.Ma egy pici baba szülei zokogtak a tévében,aki csak azért halt meg mert őt is hazaküldték életveszélyes állapotban.

"Ha nem érted az 1-2 ezres megalázó dolgot én nem magyarázom,ennyi az értelmi képességed.Az EQ-d (?)kb.nulla,ez azért is érdekes,mert mástól elvárod az empátiát.
-Kezdjük talán azzal,hogy én téged nem sértegettelek,és főleg nem hülyéztelek le-ezidáig.De ahogy látom a te IQ-d sincs a csúcson,mivel annyi hülyeséget írsz,hogy az már kezd nevetséges lenni,ráadásul szemtelen is vagy.Gondolod,hogy ha engem lehülyézel,akkor igazat fogok adni?? Fújod a magadét a Mig54-el,és észre sem veszitek mennyi hülyeséget beszéltek, (bocs) irtok ide le.Fel vagytok háborodva,hogy mit képzelek én,majd a nővérke még kedves is lesz a beteggel,isten ments,még csak az kéne..És akkor még én vagyok a korlátolt kommentelő.Csak tudjátok az a gáz,hogy pontosan az ilyen gondolkodás miatt utálják az ápolónőket,és szidják őket mint a bokrot.Ti jóformán heccelitek az egészségügyi dolgozókat a betegek ellen,és ez élesen kivehető az írásaitokból.Megalázónak tartjátok ha egy ápolónő annak ellenére,hogy dühös az egész világra,a kórházra,nyavalygó betegekre,a saját érdekében nem jól látható utálattal,és méla undorral látja el a beteget,hanem néha-néha elmosolyogja magát,és egy-két kedves szót is szól a betegéhez,mert attól a betegtől pénzt kap a kedvességiért?Ez lenne a megalázás,hogy a beteg "zavarában" beledug a zsebébe 1-2 ezer forintot? És ha ezt több beteg megteszi,akkor már nem is olyan rossz a nap,vagy netán az már a megalázás teteje,ha napi 5-6 ezer forintot megkeres azzal,hogy nem puffog egész nap,és nem hülyézi le a beteget? És akkor még nekem "ennyi az értelmi képességem"..És szerinted neked mennyi?? Szintén nulla,dupla nulla.

csakmotyogok 2014.06.04. 06:58:24

@reepach: Igazad van, nem fogom olvasni ahogy olvasom érzem szöknek a fejemből az IQ-k :)))

csakmotyogok 2014.06.04. 07:01:11

@Braincelle: Igen, így van és valóban több főorvost ismerek akiknek a nettó órabére cirka 800 Ft. No persze ha kinyalná a betegek hátsósát, mert erre van igény esetleg a beteg megszánná és esetlen néha néha csúsztatna a zsebébe 1-2 ezrest. No, ettől nem lesz több orvos itthon.

she_wolf 2014.06.04. 10:36:46

@zunuke:
Nota bene!:

"Azért gondolj ebbe kicsit komolyabban bele: nagy baj esetén (pláne ha a nővér esetleg okolható érte -még mielőtt belőlük is tévedhetetlen jóistent csináltok, mint az orvosokból-) nem csak őt marasztalják el, hanem egy jogállamban(!) azt is, aki a helyzetet teremtette."

Nem értem, miért nem lottózom.....

És bocs, de nem bírom megállni: ha megemlíted a nickemet valaki másnak szánt írásodban, légy szíves azt helyesen tenni, pl. így: mig54-gyel!
Nem pedig Mig54-el.
És ez nem hülyeség, hanem általános iskolai tananyag. Tudod: teljes hasonulás:)

A fagyi pedig imígyen nyal vissza:

"Ezért sok esetben havonta 170-180 ezer forintot kérnek,viszont az is igaz,hogy akkor aztán el kell látni a Manci nénit/Pista bácsit és nincs ordibálás,meg anyázás, ha beszarik az öreg,vagy harmincszor kéri egy óra alatt az innivalóját.Szóval nyugodj meg,ezek a betegápolók nem azok a betegápolók,akiket az Önkormányzat küld ki."

Beszarik az öreg? Hmm....te beszélsz empátiáról? Zizike....tényleg kár beléd:(

she_wolf 2014.06.04. 10:49:01

@Braincelle: Engem nem kell meggyőznöd, nekem nem kell magyaráznod semmit, mert tudom:) Mindazt, amit leírtál. Én nem vagyok az ellenséged. Én csak annyit írtam le, hogy a jó munkát/munkaerőt jól kell megfizetni. Azt már nem az én tisztem eldönteni, hogy egy orvos, vagy egy villanyszerelő bruttója legyen-e több. A villanyszerelő éppúgy fogja hozni az érveit, mint az orvos. De amíg a villanyszerelő fusizik feketén, az eü.-s dolgozó pedig hálapént fogad el azért, hogy a gyereke beiskolázáskor minden szükségeset meg tudjon neki venni, addig nagy a szar mindenütt:(

"....és meg vagytok lepődve, hogy mért börnáut."
ÉN(!) nem vagyok meglepődve. És még mielőtt félreértenél, a fentebbi párhuzamnak látszó írásom nem az. Csak az általános véleményem: Mindenkinek azt és annyit, ami/amennyi jár nekik.

zunuke 2014.06.04. 10:56:06

@csakmotyogok: A beteg hátsó részének nyalogatasa nélkül is csinos kis összegeket kapnak a főorvosok, hidd el egész nyugodtan.Amelyik meg még a nyelvét is hasznalja, az tarol csak igazán. Emlekszel? Te irtad:Az egészség kincset ér, es ez igy is van.

she_wolf 2014.06.04. 10:57:45

@csakmotyogok: IQ-val ne foglalkozz, kiszámításos alapja igencsak megkérdőjelezhető a tesztkérdések összetétele okán:) Ugyanez áll az EQ-ra is. A személyiségtesztek ezeknél jóval bonyolultabbak és összetettebbek. Találkoztam már közel 140-es IQ-val rendelkezővel, aki éhen döglött volna a hűtő előtt:)) No nem így, szó szerint, de önálló életre képtelen lett volna, pedig alig fért el a tudás a fejében:D
(Juszt sem árulom el, milyen embernek írna le egy tesztértékelő:D)

she_wolf 2014.06.04. 10:59:31

@zunuke: Máris eljutottunk a főorvosokhoz? Gyors vagy:) És már megint általánosítasz:(

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2014.06.04. 11:03:29

Egészségügyben mindeki frusztrált, de az országban is amióta tudjuk, hogy kinnt akár 10x annyit kereshetünk és ki is mehetünk.

Sajnos ez lehet a fő pont, de azért jó lenne ha lenne még hivatástudat...

she_wolf 2014.06.04. 11:04:38

@Braincelle:
Lassan végigolvasva (nem csak kutyafuttában) az írásodat jó ha tudod, hogy megkapod talán még ma, hogy "akkor miért mentél orvosnak?" ha ennyi bajod van, és ilyen szar az orvosi meló, miért nem vagy könyvelő, vagy tanár....én szóltam!:)

she_wolf 2014.06.04. 11:08:15

@Robiekin: "Hivatástudat." Ez a második befutó az empátia mellett:( Ha az orvosok, eü.-s dolgozók a bérüket említik, és nincs az ellentábornak egyéb okos érve, akkor ezeket húzzák aduászként:(
(Nem feltétlenül rád gondolok mert még nem ismerlek, ismeretlenül pedig nem akarnálak bántani.)

zunuke 2014.06.04. 11:29:29

@mig54: Draga Mig54
Te éjjel és nappal is itt logsz ezen a blogon? Hogy birod ezt fizikailag?:D Te soha nem faradsz bele az eszosztasba? Irigyellek ezért, de most komolyan. Hogy neked nincs más dolgod egész álló nap, mint a blogon megjelenő friss posztokat lesni, és ha erdekes, ha unalmas, mindegyikhez valamit hozzaszolni, vagy éppen oktatni valakit.Ilyen szellemi kepesseggel, es ilyen aktivitassal akár saját önálló blogot is indithatnal ami A-Z -ig mindennel, foglalkozik.De csak, hogy valaszoljak is a nekem címzett hozzaszolasodra is, bar nem állt szándékomban, mert olyan bolere ereszted a valaszaidat, hogya végén már nem is lehet erteni mire is akarsz kilukadni.
Tehát:Köszi de nem nezek utana celzottan a nővérek fizetesenek, annyira azért nem erdekel.Egyebkent olyan 120-130 ezer nettó, ahogy hallottam valakitől. Itt megjegyzem,es ismétlem, nagyon sokan ennyit sem keresnek, es ők ugyanúgy gyereket nevelnek, rezsit fizetnek,es a beluket kidolgozzak.Na de most már szerintem zarjuk is le a témát. Amelyik eu-s dolgozónak ez felháborítóan kevés, fogja meg magát a kollegakkal együtt, és vonuljanak ki az utcára, ahogy ezt sokan tették osszefogva.Nem nyavogni kell, meg egy blogon pnaszkodni, hanem tenni is valamit.Peldaul te vezethetned a menetet a parlament előtt nagy tablakkal a kezedben, követelve a az egészségügyi bérek rendezeset.Siess a másik posztra, mert azt hiszem van új. Még nem olvastam el, mert nincs rá időm sajnos. Tudod megyek dolgozni késő estig,de te addig nyugodtan cuppanj rá a témára, estig biztosan teleirkalod a posztot a velemenyeddel.Addig is üdv :D

she_wolf 2014.06.04. 12:21:56

@zunuke:
"Te éjjel és nappal is itt logsz ezen a blogon? Hogy birod ezt fizikailag?:D"

Közöd?

"Irigyellek ezért, de most komolyan."

Ne irigyelj! Nem vagyok rosszindulatú, ezért nem kívánom neked azt, ami nekem van.

Az írásod személyeskedő, minősítő, de leginkább téged minősít. Ha nem nézel utána annak amiről brekegsz, akkor miért brekegsz róla? Én sem ugatok bele pl. az építőiparba. Nem vagy és így nem is leszel hiteles, csak egy szájkaratézó valaki, aki pontosan a hiteltelensége miatt jelent csak annyit, mint egy pimasz légy:)

Egyébként a 20 éve dolgozó szakápoló fizetése van nettó 115 körül, csak hogy tudd:(

Az pedig hogy egy kifejezetten neked szánt válaszomat nem értetted meg, megint csak téged (és értelmi képességedet?) minősít(i). És ha megkérhetlek, ne "drágázz", mert nem vagy a férjem.

zunuke 2014.06.05. 01:32:02

@mig54: Ez a fránya gép jelez ha üzenetem van,így megint a monitoromon vagy.De végül is nem baj,legalább egyszer és mindenkorra lezárhatjuk a kettőnk közti vitát.Legalább is én biztosan lezárom.
Hogy az írásom személyeskedő,minősítő-feléd-ez annak köszönhető,hogy senkitől nem vagyok hajlandó eltűrni ha pimasz és szemtelen, amíg én nem vagyok az.Lehet egy blogon vitázni,külön véleményt alkotni,de amikor már egy unatkozó,az orrát mindenbe beleütő,állandóan okoskodó,hol jogászt,hol ügyvédet,hol rendőrnyomozót,hol egészségügyist játszó fotelforradalmár troll elkezd egészen komolyan oktatni,és minden egyes hozzászólásomat kifordítani-ezt nem nagyon szeretem.Én a tiszteletet azt hiszem azzal megadtam,hogy amikor elkezdődött az,hogy "egyikünk sem szimpi a másiknak",még akkor sem kezdtelek el sértegetni,de te már igen.Még ekkor nem is ment fel bennem a pumpa,de még a legközelebbi esetnél sem.Ha jól emlékszem nem is reagáltam a provokálásodra,de már bánom.Most viszont egy kicsit túl lőttél a célon,majd még te vagy felháborodva,és egyre intenzívebben sértegetsz tovább.Személyeskedésről,meg minősítésről panaszkodsz,ugyanakkor te mint "intelligens,tanult,ezen a blogon rendkívül fontos posztot betöltő személyként":DD írod,hogy én "brekegek" meg csapkodok mint a villám" jóformán lehülyézel, (mint tetted egy másik hsz-val nem is olyan régen,bár az elküldött a p....ba)szájkaratézónak,hiteltelennek nevezel nyilvánosan,és főleg ismeretlenül. Még is mit képzelsz te magadról?? Ki a búbánatos lóhímtag vagy te itt,hogy minden ok nélkül,felnőtt embereket oktatsz,sértegetsz, minősítesz, valamint szintén személyeskedsz elég bicsaknyitogató modorban.A legszebb az egészben,hogy olyanokban is leállsz vitázni,és a szokásos észosztást megkezdeni,amihez/amiről halvány lila gőzöd nincs.Mondanék is egy példát:Amikor azt írtam,hogy vannak ápolónők,akik 170-180 ezer forintért vállalnak jómódú idős betegeket havonta,és ez mind számla nélkül megy,mert milyen számla is létezne egy ilyen "megbízásnál"(??)itt zsebből zsebbe dolog van,-ha még nem tudnád- te már ugrottál rögtön mint jogász,vagy mit tudom én éppen milyen szakértőként,hogy erről minden esetben papír készül,meg munkaköri leírás (Jézusom:D)..mert mi van akkor ha éppen mentőt/orvost kell hívni,akkor mit mond a szóbeli megegyezéssel ott ülő nővérke,hogy ő ugyan kicsoda,és mit keres ott,meg a rokonokat ezért elmarasztalják és a többi..Szóval ne is haragudj meg érte,de akkora marhaságokat tudsz írni,hogy az ember nem tudja hirtelen,hogy sírjon vagy nevessen rajta.Majd amikor mint önjelölt jogász,kellőképpen felvilágosítottál ez ügyben (sicc)akkor tanácsolod nekem,hogy -gondolkodjak mielőtt csapkodok mint a nyári villám !! Megint csak Jézusom:D.Az értelmi képességekkel látom nem csak nekem van bajom.Hát'egy mentősnek,vagy egy mentőorvosnak mi köze van ahhoz,hogy ki ül a fekvőbeteg 90 éves beteg ágyánál,és milyen minősítésben.Meg egyáltalán.Csak tudnám honnan veszed ezt a sok zagyvaságot amiket elég sokszor összehordasz,mint "jó tanács"
A másik példa:Amikor azt mertem leírni,hogy az említett nővér ennyiért vállal háznál munkát,a mosógép szerelő meg magán vállalkozóként dolgozik leadózva,ergo a 5-10.000 Ft-ból nem nagyon sok marad neki,mivel elviszi az adó meg minden más.Erre te ismételten vörös fejjel,gondolom habzó szájjal nekiestél a billentyűknek,hogy én milyen jogon merek turkálni a nővérek zsebében.Elsősorban nem állt szándékomban,mert nem érdekel ki adózik és ki nem,csak jelezni akartam,hogy a szerelő vállalkozóként dolgozik,és adózik a jövedelme után-nem keveset-míg egy ilyen szerencsés megbízásnál a pénz tisztán megmarad.Vagy tévednék? 'Na mindegy,én a témát ténylegesen lezártam,és a közeljövőben nagyon szépen megkérlek,hogy a sértegetést az oktatást,és a rendre utasítást az irányomban fejezd be, ha lehetséges.

Köszönöm.

platelet 2014.06.05. 09:06:38

@fagyospityóka: Nagyon jó volt ezt a hozzászólást olvasni, visszaadta a hitemet az emberekben :) Az is biztos, hogy van olyan, aki bunkó, és azon semmi se változtatna, még a pénz se, csak (szerintem) ez kis hányad.

she_wolf 2014.06.05. 09:26:46

@zunuke:
Tulajdonképpen most miért magyarázkodsz?
Béke veled:)

rikitikitévi 2014.06.05. 16:59:08

(Nagyon)kedves @Braincelle: !
Ugye, tévedek, ha egy Balzac regény címe jut eszembe szigorlóorvosként írt és mostani kommentjeid összehasonlítása kapcsán?
Helyette inkább az "Üzenet egykori iskolámba" zárósorait vésd eszedbe/szívedbe!

Braincelle 2014.06.05. 17:05:50

@mig54:
Nem hiszem, hogy idetartozik, hogy én mért mentem bárminek. Egyetlen önmagamra vonatkozó mondat sem volt benne az általános alanyon kívül. Ugyanúgy írhattam volna bármelyik más foglalkozásról is.

zunuke 2014.06.05. 17:16:31

@mig54: Ez szerinted egy magyarzkodas?
És mégis kinek, vagy minek kéne magyarázkodnom? Csak nem neked? Na jó, inkabb leviszem a kutyát....

Puszi

Braincelle 2014.06.05. 17:17:13

Amúgy ez a "mért mentél orvosnak" téma mindig felháborít.
Túl azon, hogy a kommentben hangsúlyoztam, hogy nem személyesen a saját béremmel van a bajom, mert én jó helyen dolgozom ilyen szempontból, sőt azt sem mondtam, hogy x vagy y összeget szeretnék keresni,

a kérdéstől azért nyílik ki a bicska a zsembemben, mert konkrétan egy baromság. Azt feltételezed vele, hogy ha az embert felveszik egy felsőoktatási intézménybe, vagy elvégez egy szakközépiskolát, akkor onnantól kezdve egyrészt örök életére azt kell csinálnia, másrészt akármilyen rossz körülmények között is azt kell, sőt a száját se nyissa ki.

Mindenkinek evidencia, hogy a tanári karra jelentkezők többsége sosem fog tanítani. Mindenkinek evidencia, hogy az a fodrász, akit mondjuk napi 12 órában dolgoztatnak és üti-veri a munkaadója, vagy nem kapja meg a fizetését, vagy simán csak öt év fodrászat után inkább mégis csak kertész akar lenni, az szakmát vált.

Az emberek többsége nem abban a szakmában dolgozik, ahol végzett, és nem is közalkalmazottként. Szerintem az orvosként végzettek közül több az orvos, mint a tanárként végzettek között a tanár, vagy a kommunikáció szakon végzettek között a kommunikációs tanácsadó, de lehet, hogy annál is, mint ahányan az ötvösiskolából ötvösök lettek.

Pedig őket ugye ugyanúgy taníttatták, mint minket nem?

A nagy büdös ellentmondás meg az, hogy ha tőlem, mint orvostól elvárod, hogy azért, mert véletlenül ezt az egyetemet végeztem el, azért ötökre ebben az országban bagóért szívjak közalkalmazott orvosként, a "nép doktoraként", akkor ne állítsd a következő mondatosban, hogy az én munkám ugyanannyit ér, és semmivel sem inkább hivatás, mint a jó betanított munkásé.

Aki egyébként az első pillanatban elmegy csavar forrasztás helyett cseresznyét szedni, ha az jövedelmezőbb. De így van ez a mérnökökre, reklámszakemberekre stb is.

Csak minket hülyítetek ezzel az erkölcs meg hivatás meg eskü dumával az egyik oldalról, a másik oldalról meg vadul tagadjátok, hogy ez a munka bármivel és értékesebb lenne bármelyik másiknál, és mért ne keressen egy orvos ugyanannyit mint a jó buszvezető (egyébként nem az erkölcsi értéke miatt keressen többet, hanem amiatt a korábbi hozzászólásomban leírt 9-10 ok miatt).
Ne képzeljük magunkat isteneknek, de azért mégis csak legyünk istenek?

Csak mert ha ez nem hivatás és nem különb semminél és nem érdemel tiszteletet, akkor csak szóljatok és akkor majd jól hazamegyek 16 órakor, akármi is van a betegekkel.

she_wolf 2014.06.05. 20:30:48

@Braincelle: Azért írtam, mert a forgatókönyv szerint ez szokott jönni (és nem tőlem):( Sajnálom, hogy félreértettél.

Braincelle 2014.06.05. 21:37:05

@mig54:
nem értettelek félre csak feleslegesen felhúztam magam saját felelősségemre :D

she_wolf 2014.06.05. 21:44:03

@Braincelle: De most már jobban vagy, ugye?:)
Tőlem soha nem hallhattad és nem is fogod se Te, se más orvos, hogy "minek mentél orvosnak?", meg hogy "na és az orvosi eskü?", és a többi hasonló dolog, ami akkor szokott jönni, ha kiürült a puskaporos zacsi.
Viszont azt biztos fogom mondani, hogy mindenkinek annyit, amennyi jár neki. Magyarítva: amennyit megérdemel. Neked is, nekem is, és másnak is:)

Braincelle 2014.06.05. 23:00:56

@mig54:
Nem lenne szabad olvasni ezt a blogot. Az önkárosításnak egy minősített formája. Mostanában szerencsére már csak ritkán esem ebbe a hibába. Egy bejegyzés a kommentekkel és egy hétig minden embert utálok, aki a látóterembe kerül. A betegeket a legkevésbé, a hozzátartozókat muszáj kibírni, de hogy munkaidőn túl csak akkor érzem jól magam, ha egy darab ember sincs a látó- vagy hallóteremben, az is biztos. Ez meg nem túl egészséges.

she_wolf 2014.06.05. 23:32:41

@Braincelle:
Az az elkeserítő ebben az egészben, hogy tulajdonképpen mindenkinek igaza van, mégsincs senki a teljes tudás birtokában.
Amikor a beteg, vagy a hozzátartozója cirkuszol, neki is igaza van, mert gyógyulni akar, a szeretteivel akar lenni. Elmegy/elviszik orvoshoz, akitől a csodát várja. Nem fogja megérteni, hogy miért nem tudnak esetleg segíteni rajta, az orvosnak pedig nincs ideje és türelme sem végigvezetni őt az egész rendszer hiányosságain úgy, hogy megértse, és elfogadja a tényt, miszerint az orvos sem csodatévő.
Ahogy a mondás is tartja: szarból várat nem építesz.
Az orvosnak is igaza van amikor kristálytisztán látszik és bizonyítható, hogy beteg azért beteg, mert úgy él, ahogy. Amikor ez napjában már az x-edik eset, persze hogy alábbhagy a lelkesedése. Mint ahogy az is gyötri őt, hogy valakin tudna segíteni, ha lenne ez+az.
Akik meg erről az egész kuplerájról tehetnek, megszavazzák maguknak a fizetésemelést és fociakadémiát avatnak, mert a góré ezt csípi:(
(Mi lenne, ha a lósportot imádná?)
Számtalanszor leírtam már, hogy nem az orvos asztalát kell verni, hanem másokét.
Amit a "kedvenc hátmasfogatommal" művelnek az egyszerűen gyalázat:(

Itt pedig minden áldott nap ugyanaz a verkli, kérdezz-felelek, kötekedés, gúnyolódás, cinizmus. Ezért nem jut előre a magyar:(

Igaz, mindenki követhet el hibát, még az istenített orvosok is. Az is igaz, hogy ezek a hibák nagyon nagy fájdalmat okoznak. De én hiszem, hogy rendezett, és nyugodt körülmények között ezek a hibák csak nagyon csekély számmal fordulnának elő. Ezt kellene talán a nagyon "okosaknak" szem előtt tartani.
Ami engem illet, én nem hiszem, hogy a hibák mind szakmai hiányosságok következményei lennének. Hiszem, sőt, tudom, hogy jó szakorvosaink vannak. Ha pedig bebizonyosodik valakiről, hogy mégsem az, akkor tényleg meg kell tőle válni, mert veszélyt jelent többszörösen is.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása